KOCKÁZATI TŐKE ÚTMUTATÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KOCKÁZATI TŐKE ÚTMUTATÓ"

Átírás

1

2 KOCKÁZATI TŐKE ÚTMUTATÓ Mindazok, akik az elmúlt években aktívan kutatták a fejlesztési célú tőkebevonási lehetőségeket, biztosan találkoztak az Európai Unió által finanszírozott JEREMIE program keretrendszerével és a hazai vállalkozások számára fontos tudnivalókkal. A program 2009-es indulása óta tízes nagyságrendű vállalkozás kapott kockázati tőkét és megtörtént az első exit is. Az ugyanúgy uniós fejlesztési forrásokra épülő Széchenyi Tőkebefektetési Alap (http://blog.szta.hu) kihelyezési tevékenysége uniós szinten is egyedi, alig másfél éve működő konstrukció, amellyel a befektetőt kereső vállalkozások leginkább a hitelpiac szűkülése és az ebből (is) adódó forráshiány miatt kerülnek kapcsolatba. Az Alap eddig 16 hazai vállalkozásba fektetett tőkét, és ezzel a hazai tőkepiac egyik legaktívabb szereplőjévé vált. Az alábbi útmutató segítségével könnyen áttekinthető, hogy a tőkebevonás legalapvetőbb tényezőit tekintve, a vállalkozások különböző köreinek szóló fejlesztési programok közül melyik lehet a legmegfelelőbb. Emellett, kiemeltük a kockázati tőke-befektetések egyes jellemzőit, melyek segíthetik a tisztánlátásban mindazokat, akik vállalkozásukba a jövőben magánbefektetők bevonását tervezik Jellemzően mekkora forrást lehet bevonni? Az SZTA (www.szta.hu) 200 ezer eurós befektetéseket hajt végre, amelyekhez ugyanekkora mértékben tagi kölcsön kapcsolódhat. Összességében, az Alap így legfeljebb millió forintnyi forrást juttat el a célvállalkozásokhoz, azonban előkészítés alatt áll olyan tőketerméket, amely ezen összeg kétszeresét helyezheti ki. A JEREMIE- alapoknál a befektethető összeg évenként mintegy 1,5 millió euró; a befektetés ugyanekkora mértékben még kétszer megismételhető. Az úgynevezett JEREMIE 2 alapkezelői ennél is nagyobb mértékű, 2,5 millió eurós tőkét adhatnak egy vállalkozásnak évente, összesen legfeljebb három alkalommal. Mekkora üzleti részesedést szerezhet a befektető? Az SZTA kizárólag kisebbségi részesedést szerez a befektetés célpontját adó vállalkozásban, így a cégvezetés mindenképpen megtartja a vállalkozás többségi irányítását. Ezzel szemben, a klasszikus kockázati tőkebefektetés gyakran többségi tulajdonszerzéssel jár. Ez több esetben így van a JEREMIE- alapoknál is, ahol a koordináló befektetők, a vonatkozó uniós szabályoknak megfelelően, szükség esetén többségi tulajdont is szerezhetnek a vállalkozásban. Ha pedig a klasszikus kockázati tőkebevonásról beszélünk, szem előtt kell tartani azt az elméleti lehetőséget, hogy egy privát többségi tulajdonos olyan mértékű tőkeemelést is végrehajthat, mely mellett az eredeti cégvezetés tulajdonrésze eltörpül. A részesedésszerzéssel kapcsolatos előzetes döntés tehát az egyik legkritikusabb pont lehet egy befektetés előkészítésében nagyon fontos, hogy a vezetők minden lehetséges forgatókönyvre felkészüljenek, és szerződéseikben előre védjék meg cégüket a számukra egyértelműen nem elfogadható megoldásokkal szemben.

3 Milyen mértékig szól bele a befektető a vállalkozás irányításába? Ez minden befektetési konstrukcióban mást jelenthet, a háttérben maradó csendestárstól a vállalat napi működésében részt vevő aktív befektető partnerig. Az SZTA alapvetően csendestársként tevékenykedik, miközben az első évben havi, a későbbiekben pedig havi vagy negyedéves jelentéseken keresztül követi nyomon a vállalkozás eredményeit. Közvetlen részvételre az előre meghatározott módon is csak akkor kerülhet sor, ha a közösen meghatározott, reális üzleti tervek végrehajtása, illetve a kitűzött eredmények elérése veszélybe kerül, illetve ha a beszámoló adatok nem teljesültek. A JEREMIE alapkezelők komoly hangsúlyt fektetnek a vállalkozás minél szorosabb nyomon követésére, a piaci jelenlétük megerősítésének támogatására, vagy akár az inkubációra. Sok esetben támogatják a céget a termékfejlesztési, piacépítési folyamatokban saját vagy külső szakértők tapasztalatai alapján, tehát közvetlenül segítik a vállalkozást a minél jobb eredmény elérése érdekében. A privát kockázati tőkebefektetők vagy az üzleti angyalok sok esetben az adott iparág több éves vagy évtizedes tapasztalattal rendelkező szakértői, így napi szinten, a tulajdonosokkal együtt építik a vállalkozásokat. Ezen a téren tehát jelentős különbséget mutat más tőkebefektetésekhez képest az SZTA konstrukciója. Az SZTA a befektetési lehetőségek mérlegelésénél nagy hangsúlyt fektet a cégek jelenlegi vezetésének megismerésére, mert a csendestársi szerepből adódóan nem kíván az operatív folyamatokban részt venni (http://blog.szta.hu/?p=216). Ehhez azonban mindenképpen szükséges, hogy egy jól felkészült, piacot, versenytársakat és a jövőbeli lehetőségeket jól ismerő menedzsment vezesse a vállalkozást. Ki vállalja a kockázatokat? Van szükség tőkefedezetre? Az elején szögezzük le: aki a tulajdonrészen kívül bármilyen további fedezetet vár el egy vállalkozástól tőkejuttatás során, nem tekinthető tőkebefektetőnek. Ahol fedezet, biztosíték van, ott hitelezésről beszélünk. A fedezet nélküli kockázatvállalás közös mind az SZTA, mind a JEREMIE- program keretei között, azaz a befektető és a vállalkozás közösen vállalják a befektetéssel kapcsolatos felelősséget és a kockázatokat. Ennek megfelelően, az uniós finanszírozással folyósított fejlesztési célú befektetéseket koordináló alapok szakértői ugyanúgy érdekeltek a befektetés sikerében, mint a forrást befogadó vállalkozás. A siker elérése érdekében ezek a programok pontosan és tervezhetően szabályozzák a befektető részvételét a vállalkozásban az SZTA csendestársként és kisebbségi tulajdonosként, a JEREMIE- alapok kezelői kisebbségi vagy többségi tulajdonosként működnek. Tőkefedezetet, ennek megfelelően, az uniós alapok esetében nem igényel a befektető.

4 A pontosan meghatározott kockázatvállalási, fedezeti és az ezekhez kapcsolódó részvételi keretek azért kiemelten fontosak, mert a privát befektetéseknél nincsenek egységes szabályok. Akik klasszikus kockázati tőkebefektetésben gondolkodnak, azoknak a vonatkozó szerződésekben ezek feltételeit pontosan, előre tisztázniuk kell. Fedezetet egy tőkés csak akkor kér, ha tagi kölcsönt is nyújt a vállalkozásnak. Hány éves vállalkozást keresnek a tőkebefektetők? Nem feltétlenül az életkor számít. Egy vállalkozás már a második évében alkalmas lehet tőkebevonásra, más vállalkozás még az ötödik évében is startupként próbál bizonyítani. Azt kell pontosan látnunk, melyik életszakaszban van a vállalkozásunk. Az üzleti angyalok, magvető alapok és start-up finanszírozók az ötleteket, terveket keresik, amikor ott lehetnek a termék vagy szolgáltatás születésénél, a kezdeti fázisban. Ennek a vállalkozás vagy ötletgazda számára nagy előnye, hogy már az indulásnál van forrása. Hátránya, hogy a befektető akkor lép be, amikor még alacsony áron meg tudja szerezni egy szándéka szerint később nagy haszonnal kecsegtető üzlet kisebb vagy akár jelentős részét A JEREMIE-alapok az ezen a fázison túljutó, piacra lépő vállalkozásokat keresik. A piaci siker még bizonytalan, de a termék vagy szolgáltatás lehetőségeit már meg lehet ítélni. Ha már van termékünk, vagy legalábbis az utolsó fázisban tart a fejlesztése, bátran forduljunk ezen alapokhoz. Ilyenkor sok esetben még hiányzik a menedzsment kialakítása, és nagy szükség van a befektető aktív együttműködésére és támogatására. Az SZTA a már piacon lévő termékkel, ezzel együtt ügyfelekkel, illetve kialakult beszállítói kapcsolatokkal rendelkező vállalkozásokat keresi (http://blog.szta.hu/?tag=befektetesiprojektek). Legalább 2 éves cégekbe fektet be, ahol már nem a termék megfelelőségét kell vizsgálni, hanem azt, hogy az újabb fejlesztés vagy az új piaci szegmens megtalálása által mennyivel lesz eredményesebb a cég működése. Fontos, hogy a vállalkozásnak legyen a fejlesztést végrehajtani képes menedzsmentje, tehát ne kelljen inkubálni a vállalkozást. Milyen hozamot vár el a befektető? Az SZTA befektetései az átlagos piaci elvárásoknál mérsékeltebb hozamszinttel számolnak. Ennek üzleti értelme és értéke az a cél, hogy a valós növekedési potenciált kihasználva sikeressé tegyen minden egyes befektetési projektet, azaz a relatíve szerényebb eredményekben és a biztosabb sikerben bízik. Ezért a befektetés előkészítése során a vállalkozásokkal közösen reálisan elérhető üzleti és pénzügyi célokat határoz meg, és a projekt során végig támogatja ezek megvalósulását. Az ilyen befektetések elvárt, mérsékelt hozama körülbelül százalék. Fontos megjegyezni, hogy az SZTA célcsoportja alapvetően a már működő, hagyományos iparágakban tevékenykedő vállalkozások, akiknek az éves növekedése jóval mérsékeltebb egy induló, innováció-vezérelt vállalkozásnál, miközben az SZTA mint állami befektető nagy hangsúlyt fektet a foglalkoztatás növelésére is.

5 A különböző befektetői hozam-elvárások fényében világossá válnak a különbségek abban is, hogy miért és hogyan lép be közvetlenül a befektető egy-egy cég irányításába fejben a vállalkozásoknak erre is előre fel kell készülniük. Egy mérsékelt elvárásokkal a stratégiai döntéshozatalba szükség esetén bekapcsolódó kisebbségi tulajdonos mellett a projekt sikerét leginkább a menedzsmenthez fűződő megalapozott bizalmi viszony, a magas hozamot elváró többségi tulajdonosnál viszont a külső partner egyéni döntései és kompetenciája határozza meg. A nagyobb hozamért cserébe egy privát kockázati tőkebefektető védelmező és támogató inkubátorként működik, piacot épít, és folyamatosan a cég mellett áll az együttműködés során. Sok esetben használja iparági, vagy menedzseri tapasztalatait és kész arra, hogy akár napi szinten részt vegyen a vállalkozás építésében, vagy megkeresse azokat a vezetőket, akikkel kiegészítheti a cég menedzsmentjét. Mennyi időre tervez a befektető? Az SZTA projektjeit 4-5 éves időtartamra tervezi; befektetői jelenlétét egy-egy vállalkozásban pedig 7 évben maximálja. A 4-5 év alatt ugyanis a vállalkozásnak el kell jutnia arra a pontra, ahol ki tudja vásárolni az Alapot ha ő is úgy akarja. Privát tőkebefektetőként nehéz pontos időtávban gondolkodni és tervezni. Fő gyakorlati szabályként az üzleti modell határozza meg, hogy a cég mikor ér olyan fázisba, hogy a legjobb áron adhassa el tulajdonrészét a befektető. Ez átlagban 3-4 év, és bár az első JEREMIE- exit két év alatt megtörtént, több olyan cég is van a piacon, amelyben a befektető benn ragadt hosszú évekre. Hogyan száll ki a tőkéstárs a vállalkozásból? A privát alapkezelők és a JEREMIE program is azt a célt tűzi ki, hogy a lehető legmagasabb áron, a piaci lehetőségeket kihasználva értékesítsen egy adott vállalkozást. Ennek oka igen egyszerű: a kockázati tőkés olyan fázisban lép be a vállalat finanszírozásába, ahol még jó eséllyel csak ötlet van, azonban termék, illetve piaci teljesítmény nincs. Ezt a kockázatot árazza be úgy, hogy a jövőbeni eladási árat maximalizálja, biztosítva, hogy az esetlegesen elbukott ügyletek forrásait is képes legyen finanszírozni. Az SZTA logikája ettől eltér: olyan vállalkozásokba fektet be tőkét, amelyek már bizonyítottak; ahol a termék, a piac és a menedzsment egyaránt a helyén van, tehát a piacra lépéssel és a kezdeti problémákkal nem kell megküzdeni. Ez kevésbé kockázatos befektetési forma, mint a start- up finanszírozás; nem kell napi szinten részt venni a működésben, a céget zavartalanul viszik a korábbi vezetők. Sok esetben a cégvezető és a tulajdonos is ugyanaz a személy, akinek fontos, hogy az általa felépített vállalkozásban csak ideiglenesen legyen idegen tőke. Az ő esetükben az SZTA szerződésben rögzíti, hogy az előre megállapodott időpontban, egy előre megállapodott áron az eredeti tulajdonosok, maga a vállalkozás vagy a tulajdonosok által kijelölt harmadik személy megvásárolhatja a tulajdonrészt az SZTA- tól. Nincsenek újabb költségek, nem várt események: ha a befektetési folyamat idején közösen elfogadott üzleti tervet a vállalkozás végrehajtja, akkor kell, hogy legyen annyi eredmény a vállalkozásban, hogy terv szerint kivásárolhassa a tőkealapot. Így a tulajdonrész oda kerül vissza, ahol a tőkebefektető belépése előtt volt.

6 AZ ELUTASÍTOTT PÁLYÁZATI GARANCIA IGÉNYLÉSEK TAPASZTALATAI A Start Zrt. pályázati garancia szerződésállománya évről évre dinamikusan növekszik, melyet a 2011-ről 2012-re tapasztalt 78%-os növekedés is megerősít. A Start Zrt december 31-én millió Ft értékű pályázati garancia szerződésállománnyal rendelkezett ben a Start Zrt-hez 145 darab, összesen millió Ft értékű pályázati garancia igénylés érkezett, melyek 54%-áról született pozitív döntés. A 145 pályázati garancia kérelem bírálatának eredményeképpen 79 jóváhagyott (54%) és 66 elutasított (46%). A magas, 46%-os elutasítási arány értékelésénél fontos megemlíteni, hogy a Start Zrt. elutasítottként kezeli azon igényléseket is, melyek ugyan befogadásra kerülnek, de a későbbi egyeztetés folyamán a pályázati garanciát kérelmező végül eláll az igényléstől vagy 60 napon belül nem ad választ a Start Zrt. részéről a bírálat során felmerült kérdésekre, ezért a Start a bírálatot lezárja. Ezzel a tényezővel csökkentve az elutasított igénylések számát, már csak 42 darab kérelem marad az elutasított kategóriában, amely a beérkezett igénylések 29%-át teszi ki. Elutasított igénylések kkv besorolás szerint Kkv kategória megnevezése Összes igénylés Elutasított igénylés Elutasított igénylések aránya (%) - mikrovállalkozás % - kisvállalkozás % - középvállalkozás % Összesen % A fenti táblázat adatai alapján jól látható, hogy a kisebb vállalkozásoknál magasabb az elutasítási arány. Általánosságban kijelenthető, hogy a nagyobb, több milliárd forint árbevétellel rendelkező társaságok kisebb kockázattal működnek, hiszen kevésbé kitettek a vevői és szállítói kockázatoknak,tőkeerősebbek, illetve könnyebben jutnak banki forrásokhoz, összességében pénzügyileg stabilabbak. A táblázatból az is megállapítható, hogy a Starttól a középvállalkozások igényelnek legkisebb számban pályázati garanciát.

7 Elutasított igénylések aránya projekt típusok szerint Projekt típus megnevezése Összes igénylés Elutasított igénylés Elutasított igénylések aránya (%) - Technológiai fejlesztés % - Telephelyfejlesztés % - Turisztikai fejlesztés % - Megújuló energia/energetikai fejlesztés - Ipari parkok fejlesztése (inkubátorház) % % - Egyéb % Összesen % Az elutasítási arány jelentős eltérést mutat az egyes projekt típusok között is. A konkrétabb tartalmú projektek esetében, mint a technológia- vagy a telephelyfejlesztés, kisebb mértékű elutasítási arány tapasztalható. Ennek oka, hogy az ilyen típusú fejlesztések kevesebb kockázatot hordoznak magukban és egyértelműen olyan célt szolgálnak, mellyel a vállalkozás működése hatékonyabbá tehető. Például egy új, korszerű gép beszerzésével a termelési volumen és a hatékonyság is jelentősen növelhető vagy egy új üzem felépítése a logisztikai folyamatok egyszerűsítését, kedvező technológiai sorrend kialakítását teszi lehetővé. Ugyanakkor a turisztikai beruházások, főként piaci oldalról, jóval kockázatosabbak, ezért az elutasítási arány is magasabb ebben a kategóriában. Hasonlóan kockázatos terület az ipari parkok létesítése. Ezek a beruházások nagy arányú forrásbevonást igényelnek, a megvalósításukhoz akár több százmillió forintra is szükség lehet, ugyanakkor a jelenlegi gazdasági környezetben kérdéses, hogy az ipari park belátható időn belül értékesíthető lesz-e, melyből a hitel visszafizethető. Projekt típus megnevezése Elutasított igénylések aránya projekt típusok szerint Összes igénylés Elutasított igénylés Elutasított igénylések aránya (%) - Technológiai fejlesztés % - Telephelyfejlesztés % - Turisztikai fejlesztés % - Megújuló energia/energetikai fejlesztés - Ipari parkok fejlesztése (inkubátorház) % % - Egyéb % Összesen %

8 Az elutasítási arány jelentős eltérést mutat az egyes projekt típusok között is. A konkrétabb tartalmú projektek esetében, mint a technológia- vagy a telephelyfejlesztés, kisebb mértékű elutasítási arány tapasztalható. Ennek oka, hogy az ilyen típusú fejlesztések kevesebb kockázatot hordoznak magukban és egyértelműen olyan célt szolgálnak, mellyel a vállalkozás működése hatékonyabbá tehető. Például egy új, korszerű gép beszerzésével a termelési volumen és a hatékonyság is jelentősen növelhető vagy egy új üzem felépítése a logisztikai folyamatok egyszerűsítését, kedvező technológiai sorrend kialakítását teszi lehetővé. Ugyanakkor a turisztikai beruházások, főként piaci oldalról, jóval kockázatosabbak, ezért az elutasítási arány is magasabb ebben a kategóriában. Hasonlóan kockázatos terület az ipari parkok létesítése. Ezek a beruházások nagy arányú forrásbevonást igényelnek, a megvalósításukhoz akár több százmillió forintra is szükség lehet, ugyanakkor a jelenlegi gazdasági környezetben kérdéses, hogy az ipari park belátható időn belül értékesíthető lesz-e, melyből a hitel visszafizethető. Régió megnevezése Elutasított igénylések aránya régiók szerint Összes igénylés Elutasított igénylés Elutasított igénylések aránya (%) - Közép-Magyarország % - Dél-Alföld % - Közép-Dunántúl % - Észak-Alföld % - Észak-Magyarország % - Dél-Dunántúl % - Nyugat-Dunántúl % Összesen % A táblázat adatai jól szemléltetik, hogy a kevesebb igénylést benyújtó régiók esetében magasabb az elutasítási arány, illetve a fejlettebb régiókból érkező igénylések kisebb arányban kerülnek elutasításra. Elutasítási okok megoszlása 1% 2% 3% 6% 17% 9% - üzletszabályzatban foglaltaknak való nem megfelelés - kivitelezési kockázat - pénzügyi kockázat 36% 26% - ügyfél nem válaszolt/visszamondta - piaci kockázat - tulajdonosi kockázat - számszerű feltételek nem teljesítésének kockázat - üzemeltetési kockázat

9 Az elutasítási okok között a legnagyobb aránnyal szereplő, az ügyfél nem válaszolt, illetve az igényléstől való visszalépés összevont kategóriája, bírálati szempontból jelentős következtetések levonására nem alkalmas, azonban a sorban utána következő kategóriák fontos információt hordoznak magukban. Az elutasítások 26%-át a vállalkozás magas pénzügyi kockázata eredményezi. A magas pénzügyi kockázat az ügyfél túlzott eladósodottságában, a hitelek kedvezőtlen lejárati struktúrájában, a szállítók és a vevők forgási sebességének aránytalanságában, az egészségtelen mérlegszerkezetben és likviditási problémákban mutatkozik meg. Az elutasítást gyakran az okozza, hogy az igénylő nincs tisztában a Start Zrt. üzletszabályzatában szereplő kizáró feltételekkel. A Start ugyanis bizonyos feltételek fennállása esetén bírálat nélkül elutasítja az igénylést. A kizáró feltételeket a társaság Üzletszabályzata részletesen tartalmazza. Az elutasítások 17%-át kizáró feltétel fennállása okozza. A projekt kivitelezésének magas kockázata alatt azt értjük, hogy a projekt kivitelezéséhez szükséges pénzügyi források biztosítása kérdéses. Az elutasítások 9%-a esetében a projekt megvalósításához szükséges forrás nem állt rendelkezésre, sem saját forrás, sem hitel formájában. Az elutasított ügyletek 6%-ánál jelentett problémát a projekt üzemeltetésének magas kockázata, amely leggyakrabban abban az esetben jelentkezik, amikor a pályázó a korábbitól eltérő, teljesen új tevékenységet kíván elkezdeni, melyhez sem tapasztalattal, sem piaccal nem rendelkezik. Általánosságban elmondható, hogy ha a megvalósítani tervezett projekt megalapozott, a kivitelezéséhez szükséges pénzügyi források rendelkezésre állnak és a beruházás üzemeltetésének feltételei biztosítottak, valamint olyan struktúrájú és mértékű források bevonása valósul meg, amely mellett a társaság adósságszolgálatát megfelelően képes teljesíteni és elegendő tere marad a működés finanszírozására is, a pályázónak jó esélyei vannak arra, hogy pályázati garancia igénylését pozitív döntés követi.

Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással. Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6.

Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással. Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6. Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6. A tőkefinanszírozás lényege: a) részesedés szerzése, b) pénzügyi forrás biztosítása, c) ellenőrzés,

Részletesebben

Tőkefinanszírozás. Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, 2013. június 3.

Tőkefinanszírozás. Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, 2013. június 3. Tőkefinanszírozás Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, 2013. június 3. 1. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap működésének általános keretei Az Alapot a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. kezeli, alapítói

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

Várja a tőkét kereső vállalkozásokat az SZTA a régiókban

Várja a tőkét kereső vállalkozásokat az SZTA a régiókban Várja a tőkét kereső vállalkozásokat az SZTA a régiókban A Széchenyi Tőkealap-kezelő (SZTA) adatbázisa szerint az indulás óta eltelt 2 évben a legnagyobb számban Közép-Magyarországról jelentkeztek kockázati

Részletesebben

Tájékoztató a Széchenyi Tőkebefektetési Alapról

Tájékoztató a Széchenyi Tőkebefektetési Alapról Tájékoztató a Széchenyi Tőkebefektetési Alapról 1. Az Alap célkitűzése A Széchenyi Tőkebefektetési Alap program célkitűzése a növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása

Részletesebben

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője 2011. február 25. MFB Invest tőkefinanszírozás Az MFB Invest Zrt. a Magyar Fejlesztési

Részletesebben

Amikor az önerő nem elég

Amikor az önerő nem elég Amikor az önerő nem elég Pénzintézetek által biztosított finanszírozási lehetőségek Tabák Gábor cégvezető amiről szó lesz a szolgáltatások tárgya: a fejlesztés tanácsadói szolgáltatások banki szolgáltatások

Részletesebben

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések MFB Csoport: integrált pénzügyi szolgáltatások Szoros és hatékony együttműködés az MFB Csoport hitelezési, befektetési, garancia vállalási és támogatási tevékenységet

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2008. augusztus 2 ÚJ, KÖRNYEZETKÖZPONTÚ TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉST TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁS JELENT MEG A hazai vállalkozások körében népszerű,

Részletesebben

Hírlevél 2012. december

Hírlevél 2012. december Hírlevél 2012. december 1 Hírlevél 2012. december START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2012. december 2 Áldott, békés, meghitt karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag újesztendőt kíván ügyfeleinek és partnereinek

Részletesebben

Áldott, békés, meghitt Karácsonyi. Több mint 57 milliárd forintnyi hazai beruházás megvalósulását tette lehetővé a Start garanciavállalása

Áldott, békés, meghitt Karácsonyi. Több mint 57 milliárd forintnyi hazai beruházás megvalósulását tette lehetővé a Start garanciavállalása Áldott, békés, meghitt Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag Új Esztend sztendőt t kíván k ügyfeleinek és partnereinek a Start Garancia Zrt. Több mint 57 milliárd forintnyi hazai beruházás megvalósulását

Részletesebben

KÖZZÉTETTÉK A MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI PROGRAM NYERTESEINEK NÉVSORÁT

KÖZZÉTETTÉK A MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI PROGRAM NYERTESEINEK NÉVSORÁT KÖZZÉTETTÉK A MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI PROGRAM NYERTESEINEK NÉVSORÁT A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által, mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. január Hírlevél 2011. január 2 MILLIÁRD FELETT A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK BEFEKTETÉSEI A 2010 első félévében, az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram keretében

Részletesebben

Hírlevél 2012. szeptember

Hírlevél 2012. szeptember Hírlevél 1. szeptember 1 Hírlevél 1. szeptember START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 1. szeptember BELEHÚZTAK A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK 37,5 %- ON A START ZRT. JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEINDEXE A Start Zrt.

Részletesebben

KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL

KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Vingelman József vezérigazgató A JEREMIE Programról (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises) JEREMIE

Részletesebben

Szakmailag gyakran élvonalbeliek, az üzleti készségek terén viszont hiányosságokkal küzdenek a fiatal vállalkozások

Szakmailag gyakran élvonalbeliek, az üzleti készségek terén viszont hiányosságokkal küzdenek a fiatal vállalkozások Szakmailag gyakran élvonalbeliek, az üzleti készségek terén viszont hiányosságokkal küzdenek a fiatal vállalkozások Speciális helyzetük és piaci potenciáljuk miatt külön figyelmet és egy sor kifejezetten

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt.

START Tőkegarancia Zrt. START Tőkegarancia Zrt. ÚJ TERMÉK A KKV-K SZÁMÁRA EU-S TÁMOGATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE Az értékteremtő befektetés garanciája Szakmai Nap - 2007. június 26. Pályázati források a KKV-k részére

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

Hírlevél 2012. november

Hírlevél 2012. november Hírlevél 2012. november 1 Hírlevél 2012. november START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2012. november 2 A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK ÖTÖDÉT FEKTETTÉK BE TŐKÉJÜKNEK 2011 VÉGÉIG Az Új Magyarország Kockázati

Részletesebben

T/3027. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról

T/3027. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/3027. számú törvényjavaslat a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Előadó: Dr. Veres János pénzügyminiszter 2007. május 2007.

Részletesebben

Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba. 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések

Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba. 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések www.startgarancia.hu SAJTÓKÖZLEMÉNY Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések Budapest, 2009. május 4. A Start

Részletesebben

Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram

Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram Mikro-, kis- és középvállalkozások részére Brossura_210x210_j5.indd 1 Új Széchenyi Hitel Támogatható hitelcél: gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszközök, illetve immateriális

Részletesebben

Hírlevél 2012. augusztus

Hírlevél 2012. augusztus Hírlevél 201 2. február 1 Hírlevél 2012. augusztus START T kegarancia Zrt. Hírlevél 201 2. augusztus 2 ÉLES VERSENY VÁRHATÓ AZ ÚJ SZÉCHENYI KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM PÁLYÁZATÁN Amint arról júliusi hírlevelünkben

Részletesebben

Miskolc, 2008. okt. 15. Dr. Petrás Ferenc A prezentáció tematikája Regionális Fejlesztési Programok a számok tükrében ROP gazdaságfejlesztés 2009-10 ROP Akcióterv gazdaságfejlesztés újdonságai Regionális

Részletesebben

A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával Szombathely, 2013. május 30.

A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával Szombathely, 2013. május 30. A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív Szombathely, 2013. május 30. Kalcsú Zoltán innovációs menedzser Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség A pályázati kiírás

Részletesebben

Hírlevél 2010. március 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2010. március

Hírlevél 2010. március 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2010. március Hírlevél 2010. március 1 Hírlevél 2010. március Hírlevél 2010. március 2 MIÉRT NEM LESZ ÜZLETKÖTÉS A START ZRT-HEZ BEÉRKEZETT IGÉNYLÉSEK TÖBB MINT EGYHARMADÁBÓL? A MEGHIÚSULT IGÉNYLÉSEK HÁTTERÉBEN A TÚL

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Siba Ignác, Irányító Hatóság Új Széchenyi Terv 1. Foglalkoztatás Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés: Stratégia alkotás Kitörési pontok meghatározása

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

ÚTMUTATÓ azon vállalkozásoknak, amelyek fejlődésük finanszírozására tőkét kívánnak bevonni a. SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP forrásaiból. 2011.

ÚTMUTATÓ azon vállalkozásoknak, amelyek fejlődésük finanszírozására tőkét kívánnak bevonni a. SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP forrásaiból. 2011. ÚTMUTATÓ azon vállalkozásoknak, amelyek fejlődésük finanszírozására tőkét kívánnak bevonni a SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP forrásaiból 2011. május 2 1 Tájékozódás az alapoknál Milyen vállalkozásnak kell

Részletesebben

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19.

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Dr. Debreczeni Ferenc Ügyvezető Igazgató ÉARFÜ Nonprofit Kft. UMFT eredményei régiónkét (valamennyi

Részletesebben

ÚJ FELTÉTELEKKEL EGÉSZÍTI KI TEVÉKENYSÉGÉT A SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP

ÚJ FELTÉTELEKKEL EGÉSZÍTI KI TEVÉKENYSÉGÉT A SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP ÚJ FELTÉTELEKKEL EGÉSZÍTI KI TEVÉKENYSÉGÉT A SZÉCHENYI TŐKEBEFEKTETÉSI ALAP A Széchenyi Tőkebefektetési Alap 2012 márciusától mai napig 17 hazai kis-, és középvállalkozásba fektetett tőkét, közel 1,2 milliárd

Részletesebben

Nem minden induló cég start-up, de tőkeforráshoz juthat az SZTA-tól

Nem minden induló cég start-up, de tőkeforráshoz juthat az SZTA-tól Nem minden induló cég start-up, de tőkeforráshoz juthat az SZTA-tól Bár a Széchenyi Tőkebefektetési Alap elsősorban a legalább két éve működő vállalatokat keresi tőkebefektetési céllal, induló kisvállalkozások

Részletesebben

- a kisvállalkozások feltőkésítésének szükségessége. dr. Csuhaj V. Imre Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, elnök

- a kisvállalkozások feltőkésítésének szükségessége. dr. Csuhaj V. Imre Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, elnök - a kisvállalkozások feltőkésítésének szükségessége dr. Csuhaj V. Imre Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, elnök 1. Jövőkép és koncepció hiánya Hazánkban a Széchenyi Terv volt az első és utolsó gazdaságpolitika

Részletesebben

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Bátora László, Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Tatabánya 2009. November 5.

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Bátora László, Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Tatabánya 2009. November 5. Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások részére 2009. ősz Bátora László, Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Tatabánya 2009. November 5. Kkv-k finanszírozási problémái Mo-n Hitelpiac Magyarországi

Részletesebben

START GARANCIA A GAZELLÁKNAK

START GARANCIA A GAZELLÁKNAK START GARANCIA A GAZELLÁKNAK A Start Garancia Zrt. új, innovációs garancia terméke a Technológiai start-up ökoszisztéma építés Program, ismertebb nevén Gazella Program, keretében vissza nem térítendő támogatásban

Részletesebben

Vállalkozások fejlesztési tervei

Vállalkozások fejlesztési tervei Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási

Részletesebben

Tájékoztató. Széchenyi Tőkebefektetési Alap c. konstrukciójáról

Tájékoztató. Széchenyi Tőkebefektetési Alap c. konstrukciójáról Tájékoztató a Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív Program Közép-Magyarországi Operatív

Részletesebben

5,52 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG KOMPLEX VÁLLALATI TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉSRE A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

5,52 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG KOMPLEX VÁLLALATI TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉSRE A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN 5,52 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG KOMPLEX VÁLLALATI TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉSRE A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2013. október 31-én megjelentette a Közép-Magyarországi Operatív

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési

Részletesebben

2014-2020 Pályázatok irányai

2014-2020 Pályázatok irányai 2014-2020 Pályázatok irányai Operatív programok 2014-2020 ÁROP VOP TIOP 2007-2013 EKOP GOP 975 Mrd 2014-2020 KOOP TÁMOP VEKOP VOP GINOP 2 668 Mrd KEOP EFOP ROP KÖZOP 1322/2013 (VI. 12.) Korm. határozat

Részletesebben

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. bemutatása Tulajdonos A 2009-ben alapított Bank tulajdonosa 2010 márciusa

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, kis- és

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom:

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Az elmúlt évben a gazdasági válság minden bizonnyal az

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP Zila László tervező-elemző Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Tervezési

Részletesebben

KISVÁLLALKOZÁSOK FINANSZÍROZÁSA FEJLESZTÉSI TŐKEBEFEKTETÉSSEL

KISVÁLLALKOZÁSOK FINANSZÍROZÁSA FEJLESZTÉSI TŐKEBEFEKTETÉSSEL KISVÁLLALKOZÁSOK FINANSZÍROZÁSA FEJLESZTÉSI TŐKEBEFEKTETÉSSEL KISVÁLLALKOZÁS- FEJLESZTŐ PÉNZÜGYI ZRT. ÉS ALAPÍTÓI 4,4 milliárd forint saját tőkével 2001- ben alapíto= befektetési társaság célja: eredményesen

Részletesebben

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Pöstényi Péter Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Pécs 2009.10.21

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Pöstényi Péter Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Pécs 2009.10.21 Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások részére 2009. ősz Pöstényi Péter Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Pécs 2009.10.21 Kkv-k finanszírozási problémái Mo-n Hitelpiac Magyarországi

Részletesebben

Megvalósultak a Start által nem garantált uniós támogatást nyert projektek?

Megvalósultak a Start által nem garantált uniós támogatást nyert projektek? Megvalósultak a Start által nem garantált uniós támogatást nyert projektek? A Start Zrt. górcső alá vette a 2007-2013-as pályázati ciklus első hat évének projektjeit, amelyekre vonatkozóan a Start Zrt.

Részletesebben

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Az üzleti angyalok köztünk vannak Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Bevezetés Kockázati tőke (venture capital): olyan sajáttőkebefektetések,

Részletesebben

Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért

Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Egyszerűsítések, gyorsítások Átláthatóbb pályázati struktúra Átgondolt, a fejlesztési célokra koncentráló pályázatok

Részletesebben

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK. Unio Tender Europa Kft.

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK. Unio Tender Europa Kft. PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Unio Tender Europa Kft. Miről lesz szó? I. Általános szabályok az ÚSZT vállalkozásfejlesztési pályázataira vonatkozóan II. III. IV. Célok, tények az ÚSZT-ről Jelenleg nyitva álló

Részletesebben

Hírlevél. 201 2. február 1. START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

Hírlevél. 201 2. február 1. START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 201 2. február 1 Hírlevél 2012. február Hírlevél 201 2. február 2 TULAJDONOSI VAGY ÜGYVEZETŐI KEZESSÉGVÁLLALÁS, MINT LEHETSÉGES PÁLYÁZATI BIZTOSÍTÉK A 4/2011 Kormányrendelet lehetővé tette, hogy

Részletesebben

MEGJELENTEK A GINOP ÚJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI

MEGJELENTEK A GINOP ÚJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI MEGJELENTEK A GINOP ÚJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI 2015. július 9-én megjelent két, a KKV-k termelőkapacitásának bővítését támogató pályázati felhívás. Az új pályázati menetrendnek megfelelően, a mostani kiírást

Részletesebben

Pályázati tapasztalatok. Ferencz Dóra 2008. 05. 22.

Pályázati tapasztalatok. Ferencz Dóra 2008. 05. 22. Pályázati tapasztalatok Ferencz Dóra 2008. 05. 22. Új pályázatok, új filozófia A támogatás nem helyettesíti a magántőkét, csak kiegészítjük azt Életképes, de támogatás nélkül meg nem valósuló fejlesztések

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM Balogh Balázs regionális igazgató ADITUS Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 1. PRIORITÁS K+F ÉS INNOVÁCIÓ - Gazdaságban hasznosuló ipari kutatás és kísérleti fejlesztés

Részletesebben

A JEREMIE program. EU pályázatok felül- és alulnézetben. 2007. május 10.

A JEREMIE program. EU pályázatok felül- és alulnézetben. 2007. május 10. A JEREMIE program EU pályázatok felül- és alulnézetben 2007. május 10. JEREMIE Program JEREMIE = Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises Az Európai Bizottság és az EIB/EIF közös kezdeményezése.

Részletesebben

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozathoz A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének

Részletesebben

GVOP-2004-2.1.2. pályázati útmutató kivonat

GVOP-2004-2.1.2. pályázati útmutató kivonat GVOP-2004-2.1.2. pályázati útmutató kivonat KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE KORSZRŰ MENEDZSMENT RENDSZEREK ÉS TECHNIKÁK TÁMOGATÁSA* Támogatás mértéke: *Forrás: www.gkm.hu A projekt elszámolható költségének

Részletesebben

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu Horgos Lénárd M27 ABSOLVO HVCA-MISZ-M27 2012-09-06 Tartalom Mikor és milyen forrást tudok igénybe venni az innovációs projektemhez? És utána? Az üzleti modellek és a felkészülés kérdései A paradicsom színre

Részletesebben

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, Kis- és

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Erősségeink Több mint 50 magasan képzett fejlesztési szakértő 700-800 vállalati ügyfél, 150 önkormányzat Több mint 90 Mrd Ft elnyert támogatás

Részletesebben

GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA

GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek

Részletesebben

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Erősnek lenni vs. erősnek látszani Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Ingatlanfejlesztés Építőipar A kettő nem létezik egymás nélkül! Ingatlanpiac a válság előtt Aranykor Tervezhető bérleti díjak

Részletesebben

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön 2 Tartalomjegyzék 1) Forrásbevonás stratégia megvalósításához 2) Piaci megjelenés támogatása (GOP 3.3.3) 3) Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás

Részletesebben

Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3.

Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3. Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3. Uniós gazdaságfejlesztés számokban 2007-2009 3-ból 2 sikeres pályázó 10 000 hazai vállalkozás

Részletesebben

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Ormosy Gábor, vezérigazgató 2007. május 10. Legfőbb kritika az NFT I. időszakából Hosszú átfutás az értékelés, a szerződéskötés és a kifizetés tekintetében Bonyolult

Részletesebben

Rövid kivonat a Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért elnevezésű pályázatról

Rövid kivonat a Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért elnevezésű pályázatról Tartalomjegyzék: 1. Legfontosabb tudnivalók... 2 1.1. Támogatási intenzitás:... 2 1.2. A támogatás összege:... 2 1.3. Telephelyfejlesztésre pályázhatnak:... 2 1.4. Ipartelepítésre pályázhatnak a vállalkozás

Részletesebben

Pályázat, hitel, önerő? Honnan szerezzünk gyorsan olcsó forrást?

Pályázat, hitel, önerő? Honnan szerezzünk gyorsan olcsó forrást? Pályázat, hitel, önerő? Honnan szerezzünk gyorsan olcsó forrást? Előadó: Fehérváry Tamás 2011-10-27 Három termék Új Széchenyi Forgóeszköz Hitel 50 millió forintig, önerő nélkül Új Széchenyi Beruházási

Részletesebben

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin 2015.06.17. 2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

Tőkefinanszírozás kisvállalkozásoknak. dr. Csuhaj V. Imre

Tőkefinanszírozás kisvállalkozásoknak. dr. Csuhaj V. Imre Tőkefinanszírozás kisvállalkozásoknak dr. Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató EU-pályázatok fóruma Gazdaságfejlesztési programok a kkv-k versenyképességének javításáért Budapest, 2014. április 30. Tartalom

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív program neve Jeremie típusú pénzügyi eszközök Akcióterv

Gazdaságfejlesztési Operatív program neve Jeremie típusú pénzügyi eszközök Akcióterv Gazdaságfejlesztési Operatív program neve Jeremie típusú pénzügyi eszközök Akcióterv 1. Prioritás bemutatása 1.1. Prioritás tartalma Prioritás neve, száma Prioritás 4. Jeremie típusú pénzügyi eszközök

Részletesebben

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása 2009 június Tartalom Elan SBI Capital Partners Tőkealapkezelő Zrt.- Bemutatása SBI European Tőkealap (Alap) - Bemutatása SBI European Tőkealap

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Támogatás célja GINOP-1.2.1-15 A hazai ipar fejlesztése érdekében Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKVk

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

A B C D E 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege

A B C D E 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás 1. azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által nyújtott intézményi kezesség (Alapítványi Kezesség) igénybevétele

Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által nyújtott intézményi kezesség (Alapítványi Kezesség) igénybevétele Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által nyújtott intézményi kezesség (Alapítványi Kezesség) igénybevétele Ha vállalkozása nem rendelkezik a BG Finance Zrt. (Táraság) által nyújtott támogatott

Részletesebben

Takarékszövetkezeti Szakmai Nap

Takarékszövetkezeti Szakmai Nap Takarékszövetkezeti Szakmai Nap Benke Ákos vezérigazgató Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Budapest, 2009. június 17. Pénzügyi Programok hitelintézetek részvételével MV Zrt. refinanszírozási hitelkeretet

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2007. december

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2007. december Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2007. december Hírlevél 2007. december 2 X. ÉVES KONFERENCIÁJÁT TARTOTTA A MAGYAR KOCKÁZATI ÉS MAGÁNTŐKE EGYESÜLET A november 14-i konferencián ismertették az egyesület

Részletesebben

A vidékért kezeskedünk

A vidékért kezeskedünk A vidékért kezeskedünk Sajtóbeszélgetés dr. Herczegh András 2014. november 20. Megtorpanó hitelállomány, növekvő jelentőségű hitelgarancia 165% 161% 145% 139% 125% 105% 85% 100% 105% 100% 95% 99% 92% 114%

Részletesebben

Sajtóanyag. 10 új pályázat -13 milliárdos támogatás gazdaságfejlesztésre

Sajtóanyag. 10 új pályázat -13 milliárdos támogatás gazdaságfejlesztésre Sajtóanyag 10 új -13 milliárdos támogatás gazdaságfejlesztésre A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség július 13-án mintegy 13 milliárd forint értékben újabb tíz gazdaságfejlesztési ot jelentet meg. Ezek a ok

Részletesebben

"Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika"

Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika "Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika" Varju László Államtitkár Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium VÁLSÁG PÉNZ PIAC MUNKAHELY Eszközeink

Részletesebben

TŐKE ÉS ÁLLAM JUTTATÁS versus BEFEKTETÉS

TŐKE ÉS ÁLLAM JUTTATÁS versus BEFEKTETÉS TŐKE ÉS ÁLLAM JUTTATÁS versus BEFEKTETÉS Konstrukciók és a befektető tapasztalata dr. Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Magyar Közgazdasági Társaság Küldöttgyűlése Budapest,

Részletesebben

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást ajánlom szíves figyelmükbe: Pályázat címe: Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek

Részletesebben

Energetikai pályázatok finanszírozási lehetőségei. Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. Előadó: Ling Imre befektetési- és stratégiai igazgató

Energetikai pályázatok finanszírozási lehetőségei. Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. Előadó: Ling Imre befektetési- és stratégiai igazgató . Energetikai pályázatok finanszírozási lehetőségei Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Zrt Előadó: Ling Imre befektetési- és stratégiai igazgató Alapítás Az Északkelet-Magyarországi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Kis- és középvállalkozás fejlesztési programok 2009-2010. Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Bútorgyártók Országos Szövetsége Szakmai Nap

Kis- és középvállalkozás fejlesztési programok 2009-2010. Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Bútorgyártók Országos Szövetsége Szakmai Nap Kis- és középvállalkozás fejlesztési programok 2009-2010 Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Bútorgyártók Országos Szövetsége Szakmai Nap EU pályázatok rendszere Új Magyarország Fejlesztési Terv

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15)

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15) Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15) A pályázatok benyújtása 2015. július 9-től, 2017. július 10-ig lehetséges. Támogatás célja A hazai ipar fejlesztése

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 1. A pályázat alapvető célja A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a GOP-2009/2-2.1.1/A és KMOP-2009/2-1.2.1/A pályázatról

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a GOP-2009/2-2.1.1/A és KMOP-2009/2-1.2.1/A pályázatról f TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a GOP-2009/2-2.1.1/A és KMOP-2009/2-1.2.1/A pályázatról GOP-2009/2-2.1.1/A és KMOP-2009/2-1.2.1/A (mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése) A pályázat általános bemutatása

Részletesebben

Vállalkozásfinanszírozási lehetőségek Győr- Moson-Sopron megyében

Vállalkozásfinanszírozási lehetőségek Győr- Moson-Sopron megyében Vállalkozásfinanszírozási lehetőségek Győr- Moson-Sopron megyében Ősze Gábor Termékfelelős, Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2015. április 16. Tevékenységünk A Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Hírlevél - 2007/3. szám, Május 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/3. szám, Május

Hírlevél - 2007/3. szám, Május 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/3. szám, Május Hírlevél - 2007/3. szám, Május 1 Hírlevél - 2007/3. szám, Május Hírlevél - 2007/3. szám, Május 2 MI KELL AHHOZ, HOGY BEFEKTETŐT TALÁLJUNK VÁLLALKOZÁSUNKHOZ? Induló vagy korai, növekedési szakaszban lévő

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő.

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Mielőtt befektetne Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Tanulmányozza át tájékoztató füzetünket, készüljön fel körültekintően döntésére, mielőtt befektetne! BEFEKTETÉSEK 9 Milyen kérdésekben

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) 1990- ben alakult azzal a céllal, hogy szakmai és pénzügyi támogatása révén elősegítse

Részletesebben

Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA. Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23

Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA. Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23 Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23 Misszió Munkánkkal hozzájárulunk a nemzetgazdaság és a magyar társadalom fejlődéséhez a külföldi működőtőke bevonásával, új

Részletesebben