PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK"

Átírás

1 PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK A Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázati kiírásban több mint duplájára emelték a támogatási összegeket. A vissza nem térítendő támogatás összege maximum 10 millió forintig, a kötelező hitelfelvétel maximum 20 millió forintig lehetséges. Megszűnt az éves nettó árbevételre vonatkozó korlátozás is. Továbbá más pályázatokon elnyert támogatások nem zárják ki a jelenlegi kiírásban való támogathatóságot. Felfüggesztésre került a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése című pályázat KMOP kiírása, az Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis és középvállalkozások részére című pályázat KMOP kiírása, valamint a jelenlegi Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára valamint középvállalkozások számára pályázati kiírás. Kiírásra váró pályázatok: Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtési képességének támogatása Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Munkahelyi képzések támogatása mikro, kis, közép és nagyvállalkozások számára I. AKTUÁLIS KIÍRÁSOK Innováció a fogászatban A pályázati kiírás célja a fogászati ágazatban működő innovatív vállalkozások fejlesztése korszerű, magas értéket képviselő, szolgáltatások, technológiák kidolgozása és piaci bevezetése révén. A pályázati kiírás szerint támogatható munkatársak alkalmazása, eszközbeszerzés, információs technológia-fejlesztés, piacra jutás és tanácsadás igénybe vétele. 3-tól 30-ig Budapesten max. 20 max. 65% Induló vállalkozás is! Beadás: március 31-ig folyamatos. A magyarországi fogászati turizmus területén működő magyar fogászati vállalkozások versenyképességének javítása és hálózati innováció keretében megvalósuló összehangolt piacfejlesztéshez kapcsolódó támogatás A pályázat célja, hogy a fogászati turizmusban érdekelt fogászatok támogatása révén, a szakma összefogása mellett, Magyarország versenyképessége javuljon olyan hálózati innováción alapuló összehangolt fejlesztésen keresztül, melynek köszönhetően a fogászati vállalkozások szolgáltatás minőségi, technológiai felkészültségének, operatív teljesítőképességének szintje a nemzetközi versenyhelyzetben helytállva, kimutathatóan nő. 10-től 30-ig max. 78% Csak az Innováció a fogászatban című kiírás nyertesei pályázhatnak! Beadás: március 1-től május 31-ig

2 Turisztikai szolgáltatások fejlesztése Olyan turisztikai szolgáltatások fejlesztésére lehet pályázni, amelyek új élményelemekkel gazdagítják a meglévő idegenforgalmi vonzerők kínálatát, ezáltal elősegítik a hosszabb, tartalmasabb időtöltést. A fejlesztési célok között turisztikai attrakciók, garantált programok, eszközkölcsönzés, városnézési program, vendéglátóegységek egyaránt szerepelhetnek, csakúgy, mint eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés. 5-től 50-ig Észak-Alföld: egyéni, mikro- és kisváll. 70% Középváll. 60% Közép-Dunántúl: 50% Új beadási határidő: Észak-alföldi és Középdunántúli Régió március 29. Telephelyfejlesztés A pályázati kiírás a mikro, kis- és középvállalkozások működési helyszínéül szolgáló, meglévő, működő telephelyek modernizációját és bővítését, nem megfelelő telephelyeik cseréjét, új telephelyek kialakítását, a telephelyek kihasználtságának növelését kívánja elősegíteni, a vállalkozások versenyképességének megőrzése, fokozása érdekében, a foglalkoztatottság megtartása, javítása mellett. A kiírás keretében alapvetően infrastruktúra fejlesztésére lehet pályázni. 5-től 150-ig Dél Alföld 50% Észak Alföld és Észak Magyaro. LHH 60% Új beadási határidő: Dél-alföldi, Észak-alföldi és Észak-magyarországi Régió febr. 20-ig Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis és középvállalkozások részére A pályázat célja újszerű technológiák, szolgáltatások, eljárások alkalmazásának bevezetése a termelés/szolgáltatás folyamataiba, az elért innovációs eredmények iparjogvédelme. Pályázni lehet eszközbeszerzésre, iparjogvédelemmel kapcsolatos tevékenységre, munkatársak alkalmazásának támogatására. 5-től 25-ig Max. 65% KMOP felfüggesztve!

3 Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása Jelen pályázat során agrár-, műszaki, orvosi és természettudományi területeken működő vállalkozások kapnak támogatást ahhoz, hogy már meglévő, piacképes termékeiket, szolgáltatásaikat vagy technológiáikat továbbfejlesszék, a továbbfejlesztett termékek gyártását beindíthassák. Kísérleti fejlesztés céljából, fejlesztők bérköltségének támogatására, eszközbeszerzésre, információs technológia fejlesztésére, piacra jutás támogatására, iparjogvédelemmel kapcsolatos tevékenységre lehet támogatást igényelni. 15-től 500-ig GOP /A max 45% KMOP /A max. 35% EVA-s nem pályázhat! Új beadási határidő: GOP dec. 31-ig, KMOP lezárult! Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása Jelen pályázat célja olyan kutatás-fejlesztési tevékenységek támogatása, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik. A támogatott projektek keretében alapkutatás, ipari kutatás és kísérleti kutatás költségei számolhatók el. 40-től 500-ig Max. 65% Konzorcium max. 75% EVA-s nem pályázhat! Környezeti célú fejlesztések A vállalkozások technológiai fejlesztéseik által közvetlenül csökkentsék a környezeti terhelést, azaz kimutathatóan növeljék az energia-,víz- és egyéb nyersanyaghasználat hatékonyságát, csökkentsék a hulladéktermelés és egyéb káros kibocsátások mennyiségét és veszélyességét. 15-től 100-ig max. 40% Közép-magyarországi Régió nem támogatható Beadás: december 31-ig folyamatos Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása Mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességének erősítése az információs és kommunikációs technológiai megoldások hatékony alkalmazása révén mind a belső vállalati, mind pedig a vállalatközi üzleti folyamatokban. Cél a hazai KKV-szektor versenyképességének növekedése. 1-től 10-ig GOP max. 50% KMOP max. 40%

4 Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása Új munkavállalók foglalkoztatására, eszközbeszerzésre, információs technológia-fejlesztésre lehet pályázni. Ezekhez kapcsolódóan támogatható továbbá infrastrukturális és ingatlan-beruházás, eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc megvásárlása, gyártási know-how beszerzése, piacra jutás támogatása, vállalati humánerőforrás fejlesztése, tanácsadás igénybevétele, illetve minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása. 100-tól 1000-ig max. 35% Közép-magyarországi Régió nem támogatható Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára Kis-és középvállalkozások különféle belső fejlesztéseinek (pl. eszközvásárlás, ingatlan -beruházás, marketing) támogatása egy pályázati projekt keretében annak érdekében, hogy ezen beruházások révén fejlődhessenek a vállalkozások, új munkavállalókat foglalkoztathassanak és új piacokat szerezhessenek. 15-től 100-ig max. 35% Új beadási határidők: KMOP júni. 30-ig és GOP dec. 31-ig folyamatos Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára valamint középvállalkozások számára A pályázat olyan mikro- és kisvállalatok projektjeit kívánja támogatni, amelyek az Új Széchenyi Terv kiemelt célterületeihez (egészségipar, zöld gazdaság, otthontere mtés, építőipar, közlekedés) kapcsolódóan gazdaságfejlesztési támogatást nyertek, és a beruházással kapcsolatban konkrét képzési igényük merül fel. Mikro- és kisvállalkozás max. 5 középvállalk. 1-től 50-ig max. 80% FELFÜGGESZTVE! Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése Célja a mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzéseinek és információs technológiai fejlesztéseinek támogatása annak érdekében, hogy versenyképességük javuljon és piaci helyzetük stabillá, váljon. 3-tól 20-ig GOP max. 40% KMOP max. 35% KMOP FELFÜGGESZTVE!

5 Mikrovállalkozások fejlesztése Eszközbeszerzésre, infrastrukturális és ingatlan-beruházásra, valamint információs technológiafejlesztésre irányuló pályázat. A vissza nem térítendő támogatás mellé kötelező a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló mikrohitel felvétele is. Emelt támogatás! max mikrohitel max. 20 vissza nem térítendő max. 45% visszatérítendő max. 60% (önerő 10%) Megemelt támogatási összeg! Induló vállalkozásoknak is! Kötelező hitelfelvétel! II. VÁRHATÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése A társadalmi egyeztetés alatt álló pályázati felhívás keretében támogathatóvá válik meglevő szálláshelyek fejlesztése, jelenleg nem működő, illetve félkész állapotban levő szálláshely létesítmény fejlesztése, korábban félbe maradt beruházások, valamint bezárt szálláshelyek befejezése, illetve újra működésbe állítása, új szálláshelyek fejlesztése, megfelelő turisztikai potenciállal bíró helyszíneken életképes, fenntartható és a környezetében levő attrakciókkal együtt turisztikai terméket alkotó szálláshelyek létesítése. Kiírástól függően 10-től 300-ig egyéni-, mikro- és kisvállalkozás 70%, középvállalkozás 60%, nem egyéni, mikro illetve KKV 50% Kiírás előtt Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtési képességének támogatása A pályázati kiírás célja a mikro-, kis és középvállalkozások munkahelyteremtési képességének támogatása, ösztönzése oly módon, hogy a pályázók az új munkavállalók foglalkoztatására igényelhetnek támogatást. 1-től 10-ig Max. 50% Kiírás előtt

6 Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Pályázati Felhívás célja, hogy tanácsadói tevékenységeken keresztül segítse hozzá az exportképes termékekkel és / vagy szolgáltatásokkal rendelkező vállalkozásokat az új piacokra történő belépésre, illetve a külkereskedelmi tanácsadó szervezeteket közvetlen fejlesztéséhez eszközbeszerzéseken keresztül, ezzel növelve a magyar vállalkozások bővülését, növekedését, hatékonyságát; versenyképességét. A konstrukció további célja, hogy az erősödő piaci versenyben a vállalkozások fejlesszék üzleti kultúrájukat, felismerjék a vállalkozásban rejlő lehetőségeiket, erősségeiket, amelyeken keresztül beléphetnek nemzetközi piacokra. 3-tól 20-ig Tanácsadó szervezet max. 25% Igénybe vevő max. 50% Kiírás előtt III. PÁLYÁZATÍRÁSI MÓDSZERÜNKRŐL ÉS A DÍJAKRÓL Szeretne pályázni, vállalkozását eszközbeszerzéssel, technológiai újítással, munkaerőképzéssel vagy a fenntartható fejlődést szem előtt tartó energetikai fejlesztéssel fejleszteni, de nem tudja, hogyan szerezzen rá támogatást? Elveszett az útmutatók között? Keressen Bennünket és megtaláljuk Önnek a legjobb megoldást. Célunk, hogy a pályázat beadásáról ne csak a beadás előtti feladatokat, hanem a megvalósítás és a fenntartás időszakára vonatkozó kötelezettségeket is átlátva tudjon döntést hozni. 1. lépés Díjmentes előminősítés A pályázóról megküldött adatok (szigorúan bizalmasan kezelt adatlap kitö ltése) és a fejlesztési ötlet alapján díjmentesen kiválasztjuk azokat a kiírásokat, amelyek esetében reális esély van a támogatás elnyerésére. 2. lépés Kiírás kiválasztása, szerződéses konstrukció egyeztetése a) Sikerdíjas pályázati konstrukció: automatikus elbírálású pályázat esetében b) Alapdíj+sikerdíjas konstrukció: nem automatikus elbírálású pályázat esetében, illetve ha megvalósíthatósági tanulmányt is kötelező a pályázat mellékleteként benyújtani 3. lépés Szerződéskötés 4. lépés Pályázat elkészítése, beadása, segítségnyújtás a támogatási szerződés megkötéséig 5. lépés Projektmenedzsment Külön megállapodás keretében vállaljuk a megvalósítás alatt lévő projektek jelentéstételi feladatainak elvégzését.

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK SIKEREKBEN ÉS PÁLYÁZATOKBAN GAZDAG, BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK MINDEN MEGLÉVŐ ÉS LEENDŐ ÜGYFELÜNKNEK! Jó hír, hogy a vállalkozásokat érintő pályázatok beadási határidejét

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztési pályázatok 2012

Vállalkozásfejlesztési pályázatok 2012 Vállalkozásfejlesztési pályázatok 2012 Név Cél Pályázhatnak Elszámolható költségek Támogatás technológiafejlesztés GOP-2.1.1/A Közép-Magyarországi Régió felfüggesztve! Komplex vállalati technológiafejlesztés

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. OKTÓBER

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. OKTÓBER Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk tájékoztatni az újonnan megjelenő, és a folyamatosan beadható pályázatokról. Budapesti és Pest megyei cégek számára a pályázati lehetőségek jelentősen

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Az Új Széchenyi Terv kiemelt céljai 1. Foglalkoztatás dinamikus növelése Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés Stratégia alkotás Kitörési pontok

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Barta E. Gyula, vezérigazgató 2011. január 19.

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Barta E. Gyula, vezérigazgató 2011. január 19. Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Barta E. Gyula, vezérigazgató 2011. január 19. Megújult fejlesztéspolitika Rövidebb bírálati idő, automatikus értékelés Felesleges jelentéstételi kötelezettség

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM Balogh Balázs regionális igazgató ADITUS Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 1. PRIORITÁS K+F ÉS INNOVÁCIÓ - Gazdaságban hasznosuló ipari kutatás és kísérleti fejlesztés

Részletesebben

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében AJÁNLAT 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária

Részletesebben

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén Pályázati lehetőségek az IT területén Előadó: Nagy Tamás tanácsadó 2012. október 2. 1 AGENDA 00 Az Equinox Consulting bemutatása 01 Az Európai Unió által támogatott pályázati lehetőségek 02 Pályázatírással

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk tájékoztatni az újonnan megjelenő, és a folyamatosan beadható pályázatokról. Budapesti és Pest megyei cégek számára a pályázati lehetőségek jelentősen

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Megújult pályázatkezelési folyamat a MAG Zrt-nél 1. Pályázatkezelési folyamat Társadalmi egyeztetés a kiírást megelőzően Egyszerűsített eljárásrendek

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK, KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK, NONPROFIT SZERVEZETEK

VÁLLALKOZÁSOK, KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK, NONPROFIT SZERVEZETEK AJÁNLAT 2012 I. negyedévében a kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok, önkormányzatok, valamint nonprofit szervezetek számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012.

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. USZT pályázati kírások 2012. I. félévében Vállalkozásfejlesztés Témakör Ki pályázhat? Támogatás összege (Ft) KKV-k pályázhatnak (nagyválallat nem!) KKV technológia fejlesztés (A)

Részletesebben

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban.

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban. Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Tisztelt Vállalkozó Ügyfelünk! Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban. MÓDOSULT A TELEPHELY

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztési Program

Vállalkozásfejlesztési Program Támogatás megnevezése: Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 32 000 000 000.- HUF Jelen pályázati kiírás célja kis- és középvállalkozások különféle belsı fejlesztéseinek

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.11.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló beruházások esetében:

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS

VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS A pályázat beadási A pályázat beadási Telephelyfejlesztés DAOP-1.1.1./E-11 A pályázat célja a mikro, kis- és középvállalkozások (a továbbiakban KKVk) működési helyszínéül szolgáló

Részletesebben

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET-

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET- Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP-2011-2.1.1/B) -TERVEZET- A pályázatok benyújtása 2011. március 1-től december 31-ig lehetséges. Támogatás célja Az Új Széchenyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2011. NOVEMBER

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2011. NOVEMBER Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk az eddig megjelent Új Széchenyi Terv pályázatai mellett a figyelmét felhívni két új pályázatra, melyekre a Kombinált Hitel Garancia (KHG) eljárás keretében

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István. Barta E. Gyula, vezérigazgató, MAG Zrt.

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István. Barta E. Gyula, vezérigazgató, MAG Zrt. Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Barta E. Gyula, vezérigazgató, MAG Zrt. K+F+I pályázatok rendszere Tudomány - Innováció Program Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k

Részletesebben

2. Technológia és infrastrukturális beruházások

2. Technológia és infrastrukturális beruházások 2010. június 08., kedd FONTOSABB AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA 2010. ÉVBEN 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Támogatás mértéke: max. 40 50% (jellegtől és helyszíntől

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP

Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP-2009-2.1.1/C) Alapvető cél és háttér információ A komplex technológiai fejlesztésen,

Részletesebben

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek: Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kisés középvállalkozások számára (GOP-2009-2.1.1/B; KMOP-2009-1.2.1/B) Alapvető cél és háttér információ TERVEZET A

Részletesebben

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2011. január 19., szerda AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Pest megyén és Budapesten

Részletesebben

Az uniós pályázati rendszer megújítása Milyen pályázati lehetőségek közül válogathatnak a kkv-k?

Az uniós pályázati rendszer megújítása Milyen pályázati lehetőségek közül válogathatnak a kkv-k? Az uniós pályázati rendszer megújítása Milyen pályázati lehetőségek közül válogathatnak a kkv-k? dr. Kabai Anikó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóság Új Széchenyi

Részletesebben

Alapvető cél. Pályázók köre. Méret. Székhely

Alapvető cél. Pályázók köre. Méret. Székhely Gazdaságfejlesztési Operatív Program Környezetközpontú technológia fejlesztés című pályázati konstrukció összefoglalása (GOP-2009-2.1.4./K) Alapvető cél A konstrukció célja, hogy a vállalkozások technológiai

Részletesebben

ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERVBEN aktuális pályázati lehetőségek. Unio Tender Europa Kft. 2011. május 17.

ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERVBEN aktuális pályázati lehetőségek. Unio Tender Europa Kft. 2011. május 17. ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERVBEN aktuális pályázati lehetőségek Unio Tender Europa Kft. 2011. május 17. I. Általános szabályok az ÚSZT vállalkozásfejlesztési pályázataira vonatkozóan II. Az ÚSZT

Részletesebben

Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3.

Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3. Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3. Uniós gazdaságfejlesztés számokban 2007-2009 3-ból 2 sikeres pályázó 10 000 hazai vállalkozás

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK, KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK, NONPROFIT SZERVEZETEK

VÁLLALKOZÁSOK, KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK, NONPROFIT SZERVEZETEK AJÁNLAT 2012. II. negyedévében a kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok, önkormányzatok, valamint nonprofit szervezetek számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Ormosy Gábor, vezérigazgató 2007. május 10. Legfőbb kritika az NFT I. időszakából Hosszú átfutás az értékelés, a szerződéskötés és a kifizetés tekintetében Bonyolult

Részletesebben

Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért

Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Egyszerűsítések, gyorsítások Átláthatóbb pályázati struktúra Átgondolt, a fejlesztési célokra koncentráló pályázatok

Részletesebben

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön 2 Tartalomjegyzék 1) Forrásbevonás stratégia megvalósításához 2) Piaci megjelenés támogatása (GOP 3.3.3) 3) Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. ÁPRILIS

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. ÁPRILIS Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk tájékoztatni az újonnan megjelenő, és a folyamatosan beadható pályázatokról. Pályázat címe Pályázat kódszáma Cégméret Támogatás összege Beadási határidő

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Siba Ignác, Irányító Hatóság Új Széchenyi Terv 1. Foglalkoztatás Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés: Stratégia alkotás Kitörési pontok meghatározása

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom:

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Az elmúlt évben a gazdasági válság minden bizonnyal az

Részletesebben

2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21.

2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. 2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött

Részletesebben

AJÁNLAT 2012. III. negyedévében a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, valamint nonprofit szervezetek számára kínált fejlesztési lehet

AJÁNLAT 2012. III. negyedévében a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, valamint nonprofit szervezetek számára kínált fejlesztési lehet AJÁNLAT 2012. III. negyedévében a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, valamint nonprofit szervezetek számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens Régió Üzleti

Részletesebben

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek: Gazdaságfejlesztési Operatív Program mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése (GOP-2010-2.1.1/A) Alapvető cél és háttér információ A növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és

Részletesebben

AKTUÁLIS PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK. Technológiai fejlesztések környezeti terhelésének csökkentése

AKTUÁLIS PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK. Technológiai fejlesztések környezeti terhelésének csökkentése VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS 1. Környezeti célú fejlesztések SN Szoft Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság AKTUÁLIS PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK GOP-2011-2.1.4 Technológiai fejlesztések környezeti terhelésének csökkentése

Részletesebben

Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály

Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály Mezőkovácsháza 2010. szeptember 8. Előadás tartalma Vállalkozások finanszírozási

Részletesebben

Pályázati lehetőségek beszállítók fejlesztésére, kkv-k részére 2016-ban

Pályázati lehetőségek beszállítók fejlesztésére, kkv-k részére 2016-ban Pályázati lehetőségek beszállítók fejlesztésére, kkv-k részére 2016-ban Prospera Pályázati Tanácsadó Kft. Gajdos-Sztankó Gabriella Pályázati referens sztanko.gabriella@prospera.hu Budapest, 2016.11.08.

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL - EXTRA 2011. JANUÁR

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL - EXTRA 2011. JANUÁR Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk figyelmébe ajánlani a megjelent Új Széchenyi Terv Vállalkozásfejlesztési Programjának pályázatait. A pályázatok jelenleg tervezetek, melyek január 31-ig

Részletesebben

Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN

Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN Köszöntöm Önöket! Az előadás vázlata 1. A Rolling Consulting Hungary bemutatása 2. Pályázati lehetőségek a Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Dr. Grasselli Norbert igazgató Pályázati programok harmonizálása 8 pályázatból álló portfolió: az a pályázók részéről a legnagyobb érdeklődést kiváltó pályázati

Részletesebben

Miskolc, 2008. okt. 15. Dr. Petrás Ferenc A prezentáció tematikája Regionális Fejlesztési Programok a számok tükrében ROP gazdaságfejlesztés 2009-10 ROP Akcióterv gazdaságfejlesztés újdonságai Regionális

Részletesebben

Beszállítói programok GOP-2012-1.3.1/D

Beszállítói programok GOP-2012-1.3.1/D Beszállítói programok GOP-2012-1.3.1/D Kedvezményezettek köre: Jelen pályázati kiírásra pályázhatnak a Magyarországon székhellyel rendelkező, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon

Részletesebben

Sajtóanyag. 10 új pályázat -13 milliárdos támogatás gazdaságfejlesztésre

Sajtóanyag. 10 új pályázat -13 milliárdos támogatás gazdaságfejlesztésre Sajtóanyag 10 új -13 milliárdos támogatás gazdaságfejlesztésre A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség július 13-án mintegy 13 milliárd forint értékben újabb tíz gazdaságfejlesztési ot jelentet meg. Ezek a ok

Részletesebben

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Erősségeink Több mint 50 magasan képzett fejlesztési szakértő 700-800 vállalati ügyfél, 150 önkormányzat Több mint 90 Mrd Ft elnyert támogatás

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek Szivi Orsolya 2009. április 20. Budapest Az előadás felépítése Fejlesztési programok, pályázati lehetőségek

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2011

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2011 ÚJ SZÉCHENYI TERV 2011 USZT pályázati kírások 2011 I. félévében Vállalakozásfejlesztés Témakör Ki pályázhat? Támogatás összege Logisztikai- és raktárfejlesztés Budapesten) Kis- és középvállalkozás Nagyvállalat

Részletesebben

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást ajánlom szíves figyelmükbe: Pályázat címe: Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek

Részletesebben

Lehetőségek a KKV-k szervezetfejlesztéséhez, infokommunikációs fejlesztési programok

Lehetőségek a KKV-k szervezetfejlesztéséhez, infokommunikációs fejlesztési programok Lehetőségek a KKV-k szervezetfejlesztéséhez, infokommunikációs fejlesztési programok Siba Ignác, Főigazgató Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Gazdaságfejlesztési Operatív Program Gazdaságfejlesztési Operatív

Részletesebben

ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERVBEN aktuális pályázati lehetőségek. Unio Tender Europa Kft. 2011. május 17.

ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERVBEN aktuális pályázati lehetőségek. Unio Tender Europa Kft. 2011. május 17. ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERVBEN aktuális pályázati lehetőségek Unio Tender Europa Kft. 2011. május 17. I. Általános szabályok az ÚSZT vállalkozásfejlesztési pályázataira vonatkozóan II. Az ÚSZT

Részletesebben

Jó gyakorlatok azonosítására szolgáló módszertan és. a hasznosításukhoz igénybe vehető támogatási rendszer ismertetése

Jó gyakorlatok azonosítására szolgáló módszertan és. a hasznosításukhoz igénybe vehető támogatási rendszer ismertetése Jó gyakorlatok azonosítására szolgáló módszertan és a hasznosításukhoz igénybe vehető támogatási rendszer ismertetése InfoPro transzfer szeminárium Zalaegerszeg, 2012. május 9. Győr Szombathely Zalaegerszeg

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP 2.1.1.) pályázathoz

Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP 2.1.1.) pályázathoz Jelen tájékoztatóban foglaltak nem nyújtanak teljes körű tájékoztatást és nem minősülnek ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltése a céljuk. A pályázatokkal kapcsolatos információk tájékoztató jellegűek,

Részletesebben

Pályázati lehetőségek a vállalkozásfejlesztési operatív program keretein belül

Pályázati lehetőségek a vállalkozásfejlesztési operatív program keretein belül Pályázati lehetőségek a Lorem ipsum (GOP) vállalkozásfejlesztési operatív program keretein belül I. Pályázatfigyelés II. Pályázatkészítés módszertana I. Pályázatfigyelés Pályázatfigyelési lehetőség vállalkozások

Részletesebben

PÁLYÁZATOK BEMUTATÁSA 2012. SZEPTEMBER 27. 1

PÁLYÁZATOK BEMUTATÁSA 2012. SZEPTEMBER 27. 1 Kovács Ibolya Krisztina Ügyvezető igazgató PÁLYÁZATOK BEMUTATÁSA 2012. SZEPTEMBER 27. 1 Új Széchenyi Terv Innovációs pályázati lehetőségei Előadás vázlata I. Feltételek II. ÚSzT - Tudomány Innováció Program

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

Az Új Széchenyi terv innovációt segítő pályázatai Tudomány Innováció Program

Az Új Széchenyi terv innovációt segítő pályázatai Tudomány Innováció Program Az Új Széchenyi terv innovációt segítő pályázatai Tudomány Innováció Program Zalaegerszeg, 2011. október 05. Kalcsú Zoltán innovációs menedzser Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A Széchenyi Programiroda tevékenysége, vállalkozásfejlesztés A Széchenyi Programiroda feladatai Az Új Széchenyi Terv célkitűzése: hatékony pályázati rendszer működtetése a kis- és középvállalkozások versenyképességének

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ. Ipartelepítés a Közép-Dunántúlon. Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása /Közép-Magyarországi régióban/

PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ. Ipartelepítés a Közép-Dunántúlon. Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása /Közép-Magyarországi régióban/ PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ Ipartelepítés a Közép-Dunántúlon Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása /Közép-Magyarországi régióban/ Telephelyfejlesztés a területi kohéziórét /Dél-Dunántúl/ 2. oldal 3. oldal

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, kis- és

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Minimum 1 főt foglalkoztató mikro- és KKV pályázhat! GOP-2011-1.3.1/F 1. Gazdaságfejlesztési Operatív Program

PÁLYÁZAT. Minimum 1 főt foglalkoztató mikro- és KKV pályázhat! GOP-2011-1.3.1/F 1. Gazdaságfejlesztési Operatív Program PÁLYÁZAT Minimum 1 főt foglalkoztató mikro- és KKV pályázhat! Program neve: Gazdaságfejlesztési Operatív Program Támogatás szakmai iránya: Program kódja (betű + szám): Megvalósítandó cél: Innováció a fogászatban

Részletesebben

- DAOP-1.2.1.-11, DDOP-1.1.3.-11, ÉAOP-1.1.2./A-11, ÉMOP-1.2.1.-11, KDOP- 1.2.1.-11, KMOP-1.5.2.-11, NYDOP-1.1.1./A-11

- DAOP-1.2.1.-11, DDOP-1.1.3.-11, ÉAOP-1.1.2./A-11, ÉMOP-1.2.1.-11, KDOP- 1.2.1.-11, KMOP-1.5.2.-11, NYDOP-1.1.1./A-11 ÚSzT - DAOP-1.2.1.-11, DDOP-1.1.3.-11, ÉAOP-1.1.2./A-11, ÉMOP-1.2.1.-11, KDOP- 1.2.1.-11, KMOP-1.5.2.-11, NYDOP-1.1.1./A-11 Vállalati együttműködés és klaszterek támogatása Célja A konstrukció célja, hogy

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15. A Pólus a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban tapasztalatok és lehetőségek Szilágyi László Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Részletesebben

Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért

Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért Dr. Kabai Anikó, fıosztályvezetı-helyettes Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, GOP IH Tılünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Egyszerősítések, gyorsítások Átláthatóbb

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM KUTATÁS, FEJLESZTÉS ÉS INNOVÁCIÓ TÁMOGATÁS A GINOP-BAN Keller Péter főosztályvezető-helyettes Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős

Részletesebben

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, Kis- és

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2008. Kabai Anikó 2008. 06. 03.

Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2008. Kabai Anikó 2008. 06. 03. Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2008. Kabai Anikó 2008. 06. 03. A minőségi javulás ígérete Változások az új tervezési időszakban NFT I. tapasztalatok ÚMFT Hosszú támogatási folyamat, ezen belül elhúzódó

Részletesebben

Az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásairól

Az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásairól Pénzt a legjobb helyre és a leggyorsabban -2011. február 10. - Az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásairól TARTALOM 1. ÚSZT-ről általában 2. Támogatási lehetőségek 3. Kérdések, konkrét projektek ÚSZT-RŐL

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázati lehetőségei

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázati lehetőségei A Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázati lehetőségei Első Önkormányzati Projektbörze 2010 Budapest, 2010.03.31. Szemző György projektmenedzser, GOP IH Nemzeti Fejlesztési Ügynökség A Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

1. Technológia és infrastrukturális beruházások

1. Technológia és infrastrukturális beruházások AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK NAGYVÁLLALATOKNAK A 2009-2010 ÉVEKBEN 1. Technológia és infrastrukturális beruházások Technológia fejlesztés I. Támogatás mértéke: max. 30% Támogatás összege:

Részletesebben

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu Horgos Lénárd M27 ABSOLVO HVCA-MISZ-M27 2012-09-06 Tartalom Mikor és milyen forrást tudok igénybe venni az innovációs projektemhez? És utána? Az üzleti modellek és a felkészülés kérdései A paradicsom színre

Részletesebben

A pályázatokat 2011. június 3. és 2011. augusztus 30. illetve december 30. közötti időszakban lehet benyújtani a megvalósulás helyszínétől függően.

A pályázatokat 2011. június 3. és 2011. augusztus 30. illetve december 30. közötti időszakban lehet benyújtani a megvalósulás helyszínétől függően. 2011/04. Ú J O N N A N M E G N Y Í L T P Á L Y Á Z A T I L E H E T Ő S É G E K I N N O V Á C I Ó S J Á R U L É K V Á L T O Z Á S A I RC C O N S U L T I N G S Z O L G Á L T A T Á S A I ÚJONNAN MEGNYÍLT

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2011. MÁRCIUS

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2011. MÁRCIUS Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk figyelmébe ajánlani a megjelent Új Széchenyi Terv Vállalkozásfejlesztési Programjának pályázatait. A pályázatok 2011. március 1-étıl benyújthatók! Pályázat

Részletesebben

Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára

Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára Gazdaságfejlesztési Operatív Program Kis és középvállalkozások fejlesztése prioritás Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára GOP-2012-2.1.1/B - Ügyféltájékoztató

Részletesebben

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK. Unio Tender Europa Kft.

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK. Unio Tender Europa Kft. PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Unio Tender Europa Kft. Miről lesz szó? I. Általános szabályok az ÚSZT vállalkozásfejlesztési pályázataira vonatkozóan II. III. IV. Célok, tények az ÚSZT-ről Jelenleg nyitva álló

Részletesebben

Pályázati tapasztalatok. Ferencz Dóra 2008. 05. 22.

Pályázati tapasztalatok. Ferencz Dóra 2008. 05. 22. Pályázati tapasztalatok Ferencz Dóra 2008. 05. 22. Új pályázatok, új filozófia A támogatás nem helyettesíti a magántőkét, csak kiegészítjük azt Életképes, de támogatás nélkül meg nem valósuló fejlesztések

Részletesebben

Pályázat kiírója / kódja. Pályázat címe. Ssz. 1. OFA Foglalkoztatottság megırzésének támogatása 2. old

Pályázat kiírója / kódja. Pályázat címe. Ssz. 1. OFA Foglalkoztatottság megırzésének támogatása 2. old ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT A PÁLYÁZATI KIÍRÁSOKRÓL Ssz. Pályázat kiírója / kódja Pályázat címe 1. OFA Foglalkoztatottság megırzésének támogatása 2. old 2. OFA Állásukat vesztık újra elhelyezkedésének támogatása

Részletesebben

KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1.

KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1. KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1. Mi a kockázati tőke (alap, alapkezelő, befektetés) Jeremie pályázati program A program célja és célcsoportja Innovatív, start up növekedési pályára állítható KKV-k Tőkehiány működő

Részletesebben

Pályázati alapismeretek, bemutatkozás

Pályázati alapismeretek, bemutatkozás PROJECTMINE FELSZÍNRE HOZZUK AZ ÉRTÉKEKET! Pályázati alapismeretek, bemutatkozás Bemutatkozunk Források egy helyről: 1. Támogatás: Társfinanszírozott programok Hazai források Egyedi Kormányzati Döntésű

Részletesebben

MELYEK LESZNEK A NÉPSZERŰ

MELYEK LESZNEK A NÉPSZERŰ GAZDASÁGFEJLESZTÉS 2014-2020 MELYEK LESZNEK A NÉPSZERŰ PÁLYÁZATOK A KKV SZEKTORBAN? DR. GORDOS TAMÁS PRO RÉGIÓ ÜGYNÖKSÉG PROGRAMIRODA VEZETŐ BUDAPEST, 2016. OKTÓBER 27. TARTALOM 2014-2020 programozási

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a régiókban DAOP-2.1.1/K-11 DDOP-2.1.1/I-11 ÉAOP-2.1.1/H-11 ÉMOP-2.1.1/C-11 KDOP-2.1.1/G-11 KMOP-3.1.

1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a régiókban DAOP-2.1.1/K-11 DDOP-2.1.1/I-11 ÉAOP-2.1.1/H-11 ÉMOP-2.1.1/C-11 KDOP-2.1.1/G-11 KMOP-3.1. o ldal 1 Tisztelt Partnerünk! Az alábbiakban szeretném felhívni a figyelmét az Új Széchenyi Terv Gyógyító Magyarország Egészségipari Program pályázati lehetőségeire: 1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése

Részletesebben

LOGISZTIKAI PÁLYÁZATOK HASZNOSULÁSA Eddigi tapasztalatok (2007-2013)

LOGISZTIKAI PÁLYÁZATOK HASZNOSULÁSA Eddigi tapasztalatok (2007-2013) LOGISZTIKAI PÁLYÁZATOK HASZNOSULÁSA Eddigi tapasztalatok (2007-2013) Budapest 2014 október 16 Némon Zoltán LEF főtitkár Rész ciklusok: LOGISZTIKAI 2007-2012 LOGISZTIKAI PÁLYÁZATOK 1, 2007-2008 Támogatási

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP ) 6720 Szeged, Arany J. u. 7. VI. em. 601.; +36(62) 424-361; iroda@nariz.hu; www.nariz.hu A pályázat célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1-16) Kiemelt iparágakban

Részletesebben

VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP)

VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP) VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP) A módosított VEKOP ÉFK-ban keretemeléssel érintett felhívások: 1011/2016. (I. azonosító jele

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló

Részletesebben

1 BEVEZETÉS ELŐZMÉNYEK A feldolgozóipari KKV-k fejlődési és növekedési lehetőségei... 3

1 BEVEZETÉS ELŐZMÉNYEK A feldolgozóipari KKV-k fejlődési és növekedési lehetőségei... 3 Nagy növekedési potenciállal rendelkező feldolgozóipari KKV-k komplex jellegű, kapacitásbővítő fejlesztési projektterveinek minősítése a GINOP-1.2.7-17 pályázaton jogosult részvételhez 2017. július Tartalom

Részletesebben

2014-2020 vagy inkább 2016-2018?

2014-2020 vagy inkább 2016-2018? 2014-2020 vagy inkább 2016-2018? Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Aktuális kiírások Változások, tapasztalatok Partnerségi Megállapodás aláírása 2014.09.11. Operatív

Részletesebben