Kzella. (T. Király Gizella) Utódok dicsősége. (Szigeti család II)

Átírás

1 Kzella (T. Király Gizella) Utódok dicsősége (Szigeti család II)

2 Kis segítség a nevekhez: Damer Szigeti Nagyanyja: Melinda Szigeti Nagyapja: Trent Szigeti Damer öccse, Tren (barátja Nole) Damer jegyese: Erina Bart Damer barátja: Paul Bart (Erina bátyja) Házaspár: Rebon és Lilian Cardon Kregi család: szülők: Adena és Jook gyerekek: Vernie, Under A vezetőfa főnöke: Lanó (férfi) Nole anyja: Mae Ang: fanélküli (férfi) Emberi fajok: falakó, kregi Fölső csónak: Sétaút Raktéri csónak: Merészség Hajó: Bátran az ismeretlenbe Erina hajója: Szépség Csillagképek: Faékesség, Repülőcsónak, Varia Kutya: Brigi, Leó Kiskutyák: Jule, Gombóc, Theó, Bobby Fafajta: thug Ásvány: fáyérc(zithércet ebből nyerik finomítással), Előszó. Kisütött a nap, vékony csíkban egy fényes félkör rajzolódott az égre, sokszínű és csillogó a távoli víz tükrén, a víz sokszorozta a fényt és tükröződött, a szemet kápráztatta. A vízen a fényt megtörte pár fa, nagyok voltak, de mintha a vízből nőttek volna ki, láthatóan a törzs a vízben tűnt el. Az alakjuk egyedi, hatalmas törzs, és az elágazásoknál a fa vastagsága tovább tartott. Mintha egy sziget lett volna a víz fölött, csak magasabban a tengerszínénél, Nem véletlen, hogy ezen laktak az emberek. A szárazföldek régen eltűntek a tengerben, ezek a fák voltak a föld és az egész bolygó. Elfértek a kis lakóházak az ágak között, a nagyobb fákon két három család is megélt. A termést fogyasztották vitaminként, a tengerben található élelmiszerek mellé. A termés vitamindús volt, de nem túl ízletes, bár ezt már senki nem tudta biztosan, csak a szóbeszédekből, hiszen nagyon ritkán történt meg, hogy a thugfán kívül találkoztak másfajta növénnyel. Elég sok generáció nőtt fel

3 falakóként. A thugfák rendkívül szívósan megéltek a tengeren, a magjuk a vízbe hullott és idővel a tenger fenekére süllyedt, ott megkapaszkodott és elindult a fejlődése. Csak ahol a napfény egy kicsit letűzött, ott élte túl az első időket, a vízből szerzett tápanyagot és a tenger fenekéről. Sokára fejlődött ki annyira, hogy a víz fölé emelkedett, éppen ezért ritka és nagyon értékes, megbecsült növénynek számított. Itt elég sok látszott közel egymáshoz, mint egy vízi liget, ahol a szem gyönyörködhet a sötétzöld leveleken. Pár helyen a sárguló levelek megtörték az egyhangúságot. Arról kevés pontos ismeret maradt meg, hogy a szárazföldek hogyan tűntek el a víz alatt egy időre megszakadt az embercsoportok közötti kapcsolat a katasztrófa után. Pár tudós kísérletezett már azelőtt is a thugfákkal, de csak nyaralóhelyek, a tenger partközeli vizein. Talán ennek köszönhette az emberiség a fennmaradását, mert idejébe észrevették a süllyedést és a tengerbe szétszórtak annyi magot, amennyi a minimális induláshoz elég. Azért nem egy helyre, mert nem volt biztos, hány fa fejlődik ki és hol terméketlen a talaj, repülőkkel, hajókkal a szél szárnyára bocsátották a magokat. Volt ahol csomókba keltek ki a növények és megindultak fejlődni. Az emberek egy része csak legyintett erre az igyekezetre, szerintük semmi szükség nem lesz rá. Mikor a partközeli fák eltűntek a víz alá komolyabban vették és kezdték térképezni a fákat a tengeren, és ennek volt köszönhető, hogy az emberiség nagy része túlélt mindent. Nem együtt, de éltek. Akik nem voltak hajlandók a fákra költözni, eltűntek, senki nem tudta pontosan, mi lett velük. A nagyobb élőhelyek tartották a kapcsolatot, de ritkán, hiszen kevés ásványi anyag állt rendelkezésükre. Az apróbb településeket elvesztették szem elől. Minderről tanítottak egy keveset az iskolában a gyerekeknek. A régen a bolygóra telepedő kregik nagy része is eltűnt, pedig nekik több esélyük volt a szárnyaikkal a túlélésre. Közben beleolvadtak a más bolygókról idekerültekkel együtt, az őslakosok közé. A többi bolygó, amit ismertek és elértek, már régen elpusztult, természetes volt az összeolvadás. Féltek, hogy ez a bolygó is hasonló sorsra jut, de a tudósok mást állítottak. Csak pár száz év kell és a szilárd talaj újra kiemelkedik a tengerből, ha addig képesek lesznek kitartani, fennmarad a népesség. Biztosak voltak abban is, hogy marad valahol szárazföld egy kevés, csak nem lehetett pontosan kiszámítani a helyét. Abban reménykedtek, hogy ott azért másfajta növények is fennmaradnak. Senki nem tudta, hogy ez csak megnyugtatásul szolgált a reménytelenség ellen, vagy valós alapja is van. Sok helyen magányos fák voltak és azokat is elfoglalták, mert a szükség erős parancsoló. Nem szerették volna a népesség szaporodását csökkenteni, ez volt a túlélés alapja. Igyekeztek felfedezni nagyobb fás területeket, ahol az emberek közel élhettek egymáshoz. A thugfák szaporításával is próbálkoztak, de ott még mindig a szél által elvitt magok találták meg a megfelelő talajt. Ha valahol apró kis sziklás rész került a víz fölé, ott a szaporítás sikeresebb volt.

4 Indulás Egy helyen a fák sokkal magasabbnak tűntek, jobban széttekintve egy szikla állt ki a vízből, azon látszott pár zöld fa. Nem volt magas a szikla, de kopár, csak a köveken szikrázott a nap fénye. A fák árnyékában mint a drágakövek, a lombok közt áttűnő napfény színeket is adott a talajt fedő kődaraboknak. Egy fiatal férfi a nap felé fordulva állt, a szikla csúcsán, távolba révedt a tekintete, de nem látszott hogy észrevenné a fények játékát, mint akinek a gondolatai máshol járnak mint a teste. Az arca kicsit napbarnított, és sötét haj keretezte, de arcvonások szabályosak, az áll erős akaratot és egy kis makacsságot mutat. A szél a hajába kapaszkodott és felborzolta a fürtjeit. Damernak nem okozott örömet a körülötte látható szépség, mostanában elveszítette az érdeklődését a világ iránt. Pontosan nem tudta, hogy mi az oka, talán az, hogy Erina nem akart vele találkozni. Nagyon hiányzott, egyedül nem kívánta a természet szépségeit nézegetni, sokkal kevésbé tűnt szépnek a körülötte lévő táj. Nem vesztek össze, csak a lány nagyon igyekezett, hogy az utolsó vizsgáival végezzen, és ez ezen a héten ez megtörténik. Akkor miért tűnik mégis olyan hosszúnak, üresnek és unalmasnak ez a nap? Hirtelen elszégyellte magát, nem gyerek már, hogy csak álmodozzon, semmi oka szomorkodni, szeretik egymást, az a kis idő kibírható, hiszen még egy ideig nem is házasodnak össze. Felnőttnek számítottak mind a ketten, attól hogy Erina még tanult, néhány nap kellett, hogy végre befejezze ő is. Megtanulták azokat a dolgokat, amik ahhoz kellenek, hogy a világ sok dolgában el tudjanak igazodni. Nem könnyű tananyag, hosszú évek alatt, lassan felnőttek a feladathoz. Ha most Erina is végez, akkor valóra válhat az álmuk. Damer követni akarta azt az utat, amit előtte a nagy szülei és a még előbb éltek követtek. Már nem azért, mert azt várják el tőle, ő is akarta. Nem is a Szigeti név volt az, ami erre ösztönözte, sokkal inkább a kíváncsiság az új felfedezésére. Régen nem is gondolta volna magáról, hogy ilyen erős a kalandvágya. Lehet, hogy ez öröklődik? A nagyanyja is elindult hasonló útra, de még távolabbi ősökről is meséltek a családi vacsorákon. Maga a Szigeti név is innen eredt. *** Híres felfedező családból származva, nem volt könnyű dolga gyermekként, nagyon sokat kellett tanulni, mindig elvárták tőle, hogy a legtöbbet nyújtsa. Nem értette meg teljesen, hogy mindezt miért kell, eleinte nem szeretett tanulni, de pár év alatt azért összeszedte magát. Később nem volt szükség arra, hogy valaki figyelmeztesse, megkedvelte a tanulást, a kíváncsisága vitte előre. Csodálatos sziklán éltek, olyan hatalmas volt, hogy minden barátja szívesen járt hozzájuk, lehetett játszani, szaladgálni. Ennek azért volt ilyen nagy jelentősége, mert legtöbben boldogok voltak, ha a házuk elfért a sziklán. A többség, ma is falakó, mégis sokkal biztonságosabbnak tűnt, hiszen a fák a sziklákhoz közel álltak. A legjobb barátja is fán lakott a családjával, már kicsi korban is együtt játszottak. Mikor ideköltözött a családjával a közeli fára, a szülei is örültek. Legalább lesz kivel játszanod, ha unatkoztok. Persze nem a fán, hanem itt a szárazföldön. Tartós barátság lett belőle, Paul ügyes és mozgékony volt kicsinek is, mint egy zerge.

5 Damer mozgásán, ha nagyon figyelték, érzeni lehetett, hogy vízszintesebb területen nőtt fel, kevesebb szüksége volt az egyensúlyozásra. Sokat futkároztak a sziklák között és kis karcolásokkal megúsztak minden elesést, megcsúszást, együtt mentek iskolába és a hosszú évek alatti, kisebb összevitatkozáson kívül, a barátságuk mindent túl élt. Később közeli, de nem azonos szakterületet választottak, de természet tanulmányozása és kutatása volt a fő anyag. Ennek apróbb szakágai között gyűjtögették azt, ami ahhoz kellett, hogy végleges legyen a tanulmányuk. Erről tanítottak legtöbbet a következő generációnak, hiszen a túlélés elemi követelmény volt, mellette tanultak a világról, a csillagászatról és egy keveset a történelemről. Talán ez ösztönzött sok fiatalt arra, hogy kutassa a bolygót, ismereteket szerezzen, Damerék is ezt az utat tűzték ki maguk elé. Régebben megtervezték az első kutatóutat, még szinte gyermekek voltak, mikor az első ötleteket kezdték jegyzetelni. Pár évvel később Erina csatlakozott hozzájuk, Paul húga, bár Paul nem nagyon akarta, csak egy gyerek, mit akar köztük. A kislány kiharcolta a helyét, ma már egyenrangú társuk a kutatási tervben. Damer számára egy kicsivel több lett, az évek folyamán, mindenki tudomásul vette és ez a hallgatás mutatta, senki nem lát komoly akadályt a kapcsolatukban. Nem akarták elmélyíteni, amíg tanulnak, az első kutatási útjukat is így szerették volna végigjárni, kicsit későbbre gondolták a család alapítást. Talán ez egy kis kísérlet is volt, az élet nehézségeit és egyhangúságát kipróbálni, a házasságkötés előtt. Mindketten helyesnek tartották ezt a lehetőséget, együtt töltenek hónapokat, egy hajóba zárva hárman. Itt kiderül mennyire jönnek ki egymással. Paul meg is jegyezte egyszer tervezgetés közbe: Ha szükséges majd szétválasztalak benneteket, nehogy vízbe fojtsátok egymást. Ezen már csak mosolyogni lehetett, nem veszekedtek túl gyakran, apró és jelentéktelen vitáik sokszor fulladtak nevetésbe. Most nehéz volt Erina nélkül a tervezgetés, Pault sem zavarhatta, mert még volt dolga a családjánál, a csomagolást is nagyrészt neki kellett intézni. Damer unalmában elkezdett a hajóban rendezkedni, a falba beépítve, elég sok a tárolóhely, bár a kialakított polcokra a legfontosabbakat már berakták. Még a személyes holmik voltak hátra. A hálófülkék kényelemesek, de aprók, a legnagyobb fülke a nappali és étkező egyben. Maradt még pici fülke üres, pár darab, oda tartalék alkatrészek és az étkezéshez szükséges elemek kerültek. Víz volt elég a tengeren és képesek voltak a fölösleges alkotóelemeket kivonni, minden nehézség nélkül. A járművük elég komfortos, akár egy évig is lakhat benne néhány személy, nem tágasan, de szűken elférnek. Ez a változat már csaknem mindent tudott, heteken át mehetett a tengeren, minden nehézség nélkül, még a víz alatt is képes volt haladni, egy rövid ideig, ha figyeltek, hogy a burája esetleges hiányait tömítsék. Mindig volt tartalék a thug ragasztóból, ami ügyesen terítve légmentessé alakította a felületet. Csak az elhasznált levegőt kellet kiengedni egy gyűjtő tartályból. Egy része átlátszó falból állt. A tengeren szép időben, ezt felnyitották és mint egy nyitott motorcsónak, úgy haladtak. Olyan volt, mint egy fél üveggömb a hullámok között, a kopott burkolat mindenütt gondosan javítva, ez már a maximum volt. A két fiú pár újítást is felrakott a járműre, de ezeket még nem tesztelték, rengeteg az idő, nem siettek kipróbálni. Majd ha messzebb a tengeren lesznek. Pontos útitervük nem volt, csak annyi, hogy egy pár hónapig mennek kelet felé, egy irányba, közepes sebességgel, később egy képzeletbeli ív mentén, dél felé kanyarodnak. Azért gondoltak ilyen hosszúra, mert a távolsági adás és vétel lehetőségét is szerették volna tesztelni. A hatótávolságba ennyi még belefért, heti egy hívás volt, amit beterveztek, egy előre megbeszélt időben. Őket fel tudták hívni, de a hosszú beszélgetést nem lehetett beiktatni. Ebbe a szülők is belenyugodtak, mielőtt elkezdenek dolgozni, az elméleti ismereteket kicsit a gyakorlatba is átültetik. A nagyszülők adták kölcsön a hajót, nem volt fiatal, de a rendszeres javítás a közösség legjobb hajójává tette. Sok ember nem fért volna el de 5 6 személy minden további gond nélkül. Ha ehhez számítjuk, hogy nem mindenki egy időbe alszik, még talán több is.

6 Damer a Szigeti név viselőjeként is kötelességének érezte, hogy tegyen valamit az emberiségért, kis öccse irigykedve, de büszkén hallgatta, amikor a családi megbeszélés volt. Most az indulás előtti napon, alig találta a helyét. Már a személyes holmiját berakta a kabinjába. Nem vitt sok ruhát, hiszen azt megjavítja és tisztítja útközben. Inkább a hideg elleni védőruházatból rakott bővebben, azt hosszabb idő alatt hozta rendbe valaki. Egyre melegebb éghajlat felé tervezték az utat, de ezt csak a szóbeszéd állította, mindezt még ők akarták bizonyítani. Kis ajándéktárgyakat rakott el, ha névnap vagy születésnap lesz, akkor ne a saját maga által létrehozott ajándékot adja át. Még egy gyűrűt is elrejtett, amit majd az út vége felé akart Erinának átadni. Ezek azok a holmik voltak, amiket elrakott egy fiókba hátulra. Megszólalt a kis személyi hívója, a kijelzőn Erina boldog arca látszott. Még a kis méretű képen is átjött a lány szépsége, de a szemébe tekintve látszott, sokkal több van benne mint amit a külső mutat, értelmet sugárzott, életkedvet és most ez még az örömmel is társult. Megleptelek? Nem, csak pakolgattam. Végeztem! Eredmény? Sikeres volt, készen vagyok én is, indulhatunk reggel. Még most átvisszük a csónakra az utolsó apróságainkat, reggel csak elköszönünk, kilenc felé kész leszünk, Paullal már beszéltem. Neked is megfelelő lesz? Igen és gratulálok az eredményedhez. Köszönöm, de mindjárt a hajónál leszünk nevetett rá. Damer fölment, már látta is az apró csónakot, a két utassal. Két ilyen csónakot is magukkal visznek, egyet az alsó tároló helyiségben, a másikat a fedélzeten, ahol ugyan elvesz a helyből, kevesebb lesz a kilátás, de nagyobb a biztonság. Ezt Damer szülei javasolták és jó ötletnek tűnt, mind a kettő apró, de bármelyiken ki lehet bírni hetekig, több személynek. Nem finom ételekkel, de a tengeren kifogható élelemmel és szárított adalékokkal, a nagy hajón ennél jobb lehetőségek voltak. Hoztunk italt lépett fel Erina Paullal. Italt? hiszen mi nem is fogyasztunk ilyeneket. Egy régi szokás, a hajót keresztelni, vagy inkább elnevezni. Ezen már mosolyogtak, mind a hárman, de a férfiak rábólintottak. Milyen névre gondoltál? A nagynak te adj nevet Damer, a másik kettőnek mi, így mindenkinek lesz egy elnevezett járműve. Jó, kezd te. A fedélzeti lesz az én elnevezettem: Sétaút locsolta meg a kezébe tartott edényből. Egy tengeri növény termése volt megszárítva és kitisztítva mint vizes edény. Lementek az alsó tárolóba, ahol Paul kezébe került az edény. Legyen a neve: Merészség! Ő is locsolt rá egy keveset az oldalára, majd visszaindultak. És te Damer? milyen névre gondoltál. Eddig eszembe sem jutott gondolkodott el egy kicsit Bátran az ismeretlenbe legyen a teljes neve. Tudták, hogy a család már Bátornak hívta eddig is, helyeslően bólintottak, közben egy kicsit a hajó oldalára locsolt. A maradékból öntött a poharakba, amiket Erina tartott, majd a kezükbe fogták és a magasba emelték. Lassan leengedve a szájukhoz vitték és megitták.

7 Hát ez víz pislogtak Erinára Természetesen, de gondoljátok meg, hogy nem sós víz, komoly értékkel bír. Egymásra néztek és bólintottak. Akkor menjünk haza, hogy kipihentek legyünk reggel. Vagy elmennél valahova ünnepelni a vizsgádat? nézett Damer Erinára. Nem, volt egy kis búcsúebédünk. Én is pihenten akarok indulni puszit adott és már indult is Paul után. Damer a másik csónakkal, még a nagyszülei házához kanyarodott, hogy kicsit beszélgessen velük. A nagyszülei már idősek voltak, de még mindig hozzájuk fordultak a fiatalok, ha tanácsot akartak, vagy beszélgetni, Damer mind a kettőt akarta, erőt gyűjteni az elkövetkezőkre. A hajdani fürge Szigeti Melinda vonásain már ráncok gyülekeztek, de a szeme fiatalosan csillogott. még mindig vonzónak számított és a középkorú férfiak utána néztek, ha a szigeten volt dolguk. A férje méltó párja, hosszú időt töltöttek el együtt, gyereket neveltek, most az unokájukba gyönyörködtek. Tudták, hogy még pár generációt megélhetnek együtt. Tudod kezdte a nagyapja Nem az számít, hogy mit találsz, a megpróbálás is sokat segít az elkövetkező életedben. Te hogy bírtad teljesen egyedül? nézett nagyanyjára. Nekem muszáj volt, a szükség hajtott. Neked csak hasznos tapasztalat szerzés, ne felejtsd, nem kell félni az ismeretlentől, de az óvatosság is szükséges. Köszönöm a kedves szavakat nem fogom elfelejteni, szeretlek benneteket köszönt el reggel elindulunk. Sok sikert, mi nem megyünk ki, búcsúztatni. *** Reggel többen is kiálltak a sziklapartra, egy utolsó integetésre a hajó indulásánál. Damer elindította a hajót, miközben a szüleit figyelte. Hálás volt a nagyszüleinek, amiért ezt a nagy hajót rábízták hármójukra, maradt még jármű odahaza, de a legnagyobbat és remek felszereléssel átadták. A kisebb csónakok is nagy értéket képviseltek. A raktérben levőt is a nagyszülei adták, hiszen nekik egy is elég volt, ez volt a vizsga ajándéka, Paul szülei adták a másikat. Most gondolt rá először, hogy a család legszebb járműve van a keze alatt, soha nem látták a felület kopottságát, és a javítások nyomát, számukra mindent jelentett. Visszaintegettek még párat, majd beállították a kormányt és leültek a fedélzeten. Ma még mind a hárman ébren lehetünk, kezdte Damer este már valakinek figyelni kell a műszerekre, Paullal váltunk fordult Erina felé. Nm kell vigyáznotok rám, osszatok be engem is nyugodtan, műszereket ismerem, ha baj lesz, majd szólok. Ahogy akarod, ezen nem fogunk vitázni. Hogy ki kezdje, mindegy, minden este váltunk, így mindenki lesz éjjel és hajnalban. Ha elálmosodunk, akkor kezdünk, négy óra fejenként. Ezt majd nappal is folytatjuk, hiszen ha valaki nem ül itt fönt, fontos dologról is lemaradhatunk. A hosszú beszédet Paul adta elő. Rámosolyogtak, hiszen megbeszélték már, régebben ezt, csak az első nap nem kezdtek neki, mert együtt akarták a napfényt élvezni. Szerintem maradjunk a vízen pár hétig, sokat megtakarítunk vele, haladni meg ugyanúgy haladunk, annyira nem sietős, hogy a levegőbe emelkedjünk. Csak ha

8 nem elég áttekinthető a táj. Jóízűen beszélgettek és a tájat figyelték. Erre ismerős volt a víz, néhány lakófa mellett elhaladtak, integettek, ha láttak valakit. Majd két nap múlva jutnak olyan részre, ahol még nem jártak. Sokan szoktak távolabbra is elmenni a lakóhelyüktől, de azért nem árt ismeretet gyűjteni. Egy kis térkép készül a megtett útról és feljegyzés az adatokról, mert ez is feltétele volt az útnak. Feltérképezni, hogy hol alakult ki nagyobb fás rész, lakott-e vagy csak fiatal lakatlan növények, hol kezdenek növekedni fák. Bár ott vigyázni kell a hajóval, mert sekély is lehet a víz és olyankor ajánlott egy-két méterrel a víz fölött haladni, ismeretlen területen. Csak az több energiát igényelt, ez a mennyiség egy évig lehet elég, ha jól gondozzák. Az a remény, hogy valahol találnak ásványokat, csekély és valószínűtlen. Dél körül Erina lement és készített ebédet hármuknak. Mindennap más lesz az, aki készít valamit szólalt meg Damer falatozás közben. Nem is gondoltam, hogy nekem kell. Ebédeltek, csak pár szárított préselt valami és por, vízben feloldva, nem kényeskedtek, tudták, hogy az úton friss zöldfélékhez ritkábban jutnak hozzá. Gyorsan elszaladt a délután, lassan a napsugarak is leszálltak. Én kezdek elsőnek, jegyezte meg Erina, menjetek pihenjetek le. A két férfi szó nélkül elindult a kabinja felé, Erina meg kényelmesen elhelyezkedett és nézelődött, figyelve, sötétedés után, az ellenőrző monitorra. Ha tárgyat érzékelt, akkor azonnal jelzett egy csipogó hang, csak azért kellett ott ülni, hogy vizuálisan érzékelhető legyen, melyik oldali monitor jelez. Néha felnézett a csillagokra, a csillagképekbe gyönyörködött. Legközelebb a Faékesség csillagképe volt, egy lakófa csillagokból kirajzolódva, a lombozatot ködfelhők alkották. Nem annyira volt tökéletes fa alakja, mégis arról nevezték el, mint legnagyobb értékről. Ma már elég sok sziklás kis telepek vannak, de a fő településeknél még mindig a fák a legfontosabbak. Távolabb a Repülőcsónak látszott, az orránál három fényesebb csillag adta a fő vonalat. Erina a neveken gondolkodott, mennyire köthető a mindennapi életükhöz? Hogyan alakulnak a nevek az emberek körülményeihez? Azonban a Varia nevűt hirtelen nem tudta, honnan ered, míg eszébe jutott, hogy időnként a csillagok elmozdulnak egy kicsit. Hatalmasat ásított, az órára nézve látta, hogy már húsz perccel el is múlt a kiszabott ügyelete. Maradt volna még, de nem akarta a megtervezett rendet ok nélkül felborítani, leszólt Paul kabinjába, hogy ideje felkelni. Fél óra múlva már üdítő álomba merült, a fülkéjében. Az első héten elég sűrűn lakott területen mentek át, volt hogy naponta kétszer is találkoztak fatelepüléssel. Egyszer még egy kis szikla körül kialakult, nagyobb élettér mellett is elhaladtak, kopott térképen megnézve, rájöttek, hogy az egy város, ami elég ismert. Damernak eszébe jutott, hogy gyerekként volt itt a szüleivel, csak akkor az útra alig emlékezett. Itt kikötöttek egy hatalmas fánál, ahol tábla hirdette, hogy étel és ital kapható. Nem csak enni akartak, inkább a friss híreket figyelték, ezeket a híreket nem sugározta adó, az emberi emlékezetet volt a közvetítő. Kevés érdekesség akadt, mert sok embert nem is érdekelt, csak a mindennapi gondjaikat próbálták megoldani. Kevés volt a fa, sokkal fontosabb volt, ha valahol fejletteket fedeztek fel. A fiatalok rendeltek ennivalót, ami akadt és füleltek, pár nagyhangú,,világjáró" ember volt ott. Csak egyszerű, maximum kétéltű ócskaságaikkal járták a tengereket, nem merészkedtek be a ködszigetek közé, de óriási ködtengerekről meséltek. Damer rákérdezett: Mennyire vannak azok a ködszigetek? Én négy hónapig mentem az Alettámmal egyenesen kelet felé válaszolt az egyik feléjük fordulva. Ott már akadtak ködszigetek, úgyhogy el is fordultam onnan. Mennyit bír a hajód? kíváncsiskodott közbe Paul is. A tietekhez képest nagyon keveset, de jól bírja különben az öreg, nektek egy hónap

9 alatt elérhető, de óvatosan, mert néha a műszerek is rosszul érzékelnek dolgokat. Ha mégis bemennétek a ködbe, lassítsatok le, nem ártana tíz-húsz méterrel a tenger felett haladni. Köszönjük, ezt a tanácsot megfogadjuk. Nem kell segítség az útra? fordult feléjük egy fiatal lány. Nem, de köszönjük. Kár. Lassan befejezték az étkezést, fizettek és elindultak. Úgy tippelték a térkép alapján, hogy nagyobb település már nem lesz az útjukon, heteken át. Pár pötty jelezte, hogy elszórva egy két fa akad még, ami fel van térképezve és valószínűleg lakott. Nem fogunk unatkozni jegyezte meg Paul de emberekkel aligha fogunk találkozni. Hát akkor elkerüljük a fákat szándékosan? mosolygott Erina. Nem, hiszen kötelességünk benézni, minden magányos házhoz. Valóban így volt, az utazók mindig üdvözölték a lakókat, ha útba estek. Valami szükségletük lett volna, akkor ott is kaphatnak, vagy ők adnak azt, ami hiánycikk. Ez volt az íratlan úti kódex, a fiatalok sem szerettek volna eltérni tőle, megértették, hogy nem mindenkinek jut hely, az erdőszerűen nőtt fáknál, a pár szikláról nem is beszélve. Elveszett kutya Rebon későn vette észre a bajt, eszébe sem jutott hogy a kutyus a ládikát hintáztatni fogja. A ki-be ugrálás miatt egyre közelebb került a faág széléhez, ahol a lejtő kezdődött, a lécső megállította, de Brigi megijedt és ugrálni kezdett a ládában, az meg elindult lefelé a fa oldalán. Pillanatok alatt lecsúszott és a szél már vitte is el, hallotta a keserves vinnyogást a vízálló dobozból, de segíteni nem tudott. Az előző szélvihar elsüllyesztette az öreg csónakjukat, és azt, hogy utána ússzon, nem merte megkockáztatni. Talán ha egyedül élt volna, minden mindegy alapon elindul, de nem hagyhatta itt Liliant, a feleségét a fán, ahhoz már hosszú ideje éltek együtt. Még emlékezett a mesére, Lilian testvére hasonló módon tűnt el gyermekként. Brigi csak egy kutya, de mintha a gyerekük lett volna. Mostanában már nehezebb lett az etetés, hiszen a fáról kellett horgászni, de szívesen csinálta, és nem volt semmijük amit felajánlhattak volna egy új csónakért. Abban reménykedtek, hogy Leó lesz a megmentőjük. Őt egy halászás közbe találták egy fa derekán úszva és Lilian gondos ápolásának köszönhetően életben maradt. Minden esély megvolt, hogy lesznek kiskutyák és esetleg abból cserélik ki a csónakot. Évente egyszer járt erre egy hajós és benézett, hogy kell-e valami fontos. Barátok voltak egy kicsit, Rebon biztos volt benne, hogy elintézné nekik. Legalábbis mindig azt mondta ha jött, hogy Brigi ritkaság és boldogan megvennék tehetősebbek. Nem adták, hiszen családtag volt, most hogy kiskutyákat várt, maguk sem tudták mi lesz. Kevés volt már az élelmiszer és a fa egyre öregebb lett. Szerettek volna lakottabb területen élni, de tudták, hogy nincs fa sehol fölösleges. Rebon sokáig figyelte a távolba haladó ládát és kihullottak a könnyei, tudta, hogy nekik könnyebb lesz, de mit mondjon Liliannak, és mi lesz ha nem lakott terület felé viszi a szél a kutyát. A sors igazságtalanságának érezte, hogy éhezésre ítélte akaratlanul, hiszen beosztották azt a keveset, de többet is horgászhatott, ha a kicsik meglesznek, kapott volna enni mindennap. Lilian megsokallta, hogy áll a parton és lement hozzá, meglátta a könnyek nyomát az

10 arcán. Mi történt? Brigit lesodorta a szél. Megfulladt? Nem, a ládikájával együtt esett a vízbe. Hátha találkozik olyan emberekkel, akiknek örömet okoz és szeretni fogják. Lilian, te hiszed is ezt? Nem nagyon, de mivel vigasztaljam magamat sírta el végre magát. Leó odasimult a lábához, érezte a szomorúságot és bajt. Lassan minket is elsodor innen egy vihar, drágám, nagyon öreg ez a fa. Megpróbáljunk elmenni a hajóval, ha legközelebb jön? Hova mehetnénk? Nem tudom én sem, de nem szívesen adnám föl az életet, meg Leóról is gondoskodni kell. Pedig hosszú ideje kitartottunk egymás mellett és most úgy érzem, nincs választásunk, legalább neked találnánk valahol egy biztonságos helyet. Én a tengeren is ellenék egy rossz csónakban. Nem tudnák nélküled nyugodtan lenni, akkor tartsunk ki együtt, ha rövid idő jut, hát addig. Leót viszont ajándékozzuk el csónakért cserébe, de fiataloknak, akik gondoskodnak róla. Lilian újra elsírta magát, olyan szép élete volt a párjával ezen a fán, nem tudtak közelebb költözni a lakott vidékhez, mégis boldogok voltak. Nem lett gyerekük, nem is szorgalmazták, mert ez a fa nem bírt volna ki még egy generációt. Talán, ha közelebb laknak, akkor esetleg, nagyon szerettek volna gyereket, de józan megfontolás azért fontosabbnak tűnt. Brigit régen kapták a magányosan élő, nagyon idős szomszédjuktól, az utolsó hónapjait az ő fájukon töltötte, mert a sajátja már nem volt életképes és lassan a víz alá süllyedt. Most meg Brigi is eltűnt. Mi rossz történhet még velük? Kegyetlen lenne a sors hozzájuk? Ha jön egy komolyabb vihar, megoldja minden gondjukat, mehetnek Brigi után. Most azért bosszantotta, hogy nem volt legalább egy kopott adójuk, baj esetén segítséget lehetne szerezni. Csak nem volt fölösleges termésük, hogy azért megvásárolják, halért meg nem szoktak fizetni, azt csak úgy adtak apró dolgokért cserébe. Az út kezdete Apró kis élmények voltak az egyhangú tengeren, Paul és Damer kis csónakba szállt néha hogy egy kis friss hússal kiegészítsék az étrendet. Nem nagyon szerették, de válogatni nem lehetett. Ahogy nézelődtek a vízben, sikerült felfedezni egy kis zöld részt. Tudták, hogy ez mit jelent: ott vitamindús különböző tengeri növények vannak, algák és más dolgok, amiket lehet tartósítani. A víz alá merültek és búvárruhában gyűjtögettek, elég sok összegyűlt a nagy hajó fedélzetén, közben a tartósítást szárítással és aszalással kezdték. Több napon át maradtak ott, hogy a kifejlődött termést leszedjék. A lelőhelyet a térképre is rávezették, mert az ilyen lelőhelyekre eljöttek a nagyobb településekről szüretelni. Óvatosan szedték a növényzetet, hogy a további fejlődésben ne gátolják, itt már hasznosak voltak a növénytani és biológiai ismeretek. Mikor leszedtek a beérett részt tovább indultak, közben a tartósítást igyekeztek befejezni. Több kis aszalórács volt velük, ha egy eltörne ne legyen gond. Kis helyet foglaltak összecsukva, hasonlókat minden csónakon vittek magukkal az emberek. Azzal tisztába

11 voltak mind a hárman, annyi tartalék kell, hogy, ha szükséges eljussanak haza az élelemmel. Ezt még odahaza meg kellett ígérni a családnak, de számukra is jelentőséggel bírt. Eszükbe se jutott volna, hogy ne tegyenek meg minden óvintézkedést. Esténként olvastak, beszélgettek, nappal meg nézelődtek, sportolgattak a fedélzeten. Még a fán való járást is gyakorolták egy kicsit, a Sétautat alakítva ki mászónak. Nem ugyanaz mint egy igazi fa, de alapnak jó, nem akartak teljesen elkényelmesedni. Már sötétedett amikor Erina került ügyeletbe. Mintha hangot hallott volna, apró volt és szaggatott, nem halott még élőben ilyet. Nagyon vékony, a monitor meg csak valami halvány foltot mutatott. Leszólt a fúknak, jöjjenek fel, és közbe lassította a hajót. Együtt hallgatóztak, a hang mintha távolodott volna. Bemérték az irányt és lassan indultak utána. Közben Paul egy kis felfújható csónakot kapott elő. Nem komoly vízre való, de gyerekként sokat használta, mindig azzal ment Damerékhoz játszani és nosztalgiából elhozta. A hangot követve, vízre tették a csónakot, mert a monitoron alig látszott valami kis apró folt. A két férfi átszállt és megközelítették a hangokat adó kis tárgyat. Lassan tudták, mert a szél mozgatta, de Erina a hajóval követte őket. Nem deszka, inkább egy vízhatlan dobozféle volt, nyitott tetővel. Benne valami kis négylábú állat adott ki hangokat és csóválta a farkát, nem mutatott félelmet, de reszketett a hidegtől. A dobozt átemelve látták, hogy az aljába víz került és azért remeg a kis állat, mert már átázott. Bundája csapzott és nedves, a teste sovány és mintha beteg lett volna, a hasa fel volt puffadva. Paul a kiskabátjába tekerte, de nem érintette meg, tudták, lehet fertőző betegség hordozója, azért fölvitték a hajóra. Erina egy kis tálkába vizet tett elé, amit azonnal lefetyelni kezdett. Láttam már ilyent, kutyának hívják. Nagyon ritka, de valamikor az emberek legjobb barátja volt, később elfogytak, mert szétszóródtak a családok és nem tudták megoldani a szaporítást. Van még belőlük, de kevés és azt nagyon nehezen lehet megszerezni, inkább luxuscikknek számít. Lemegyek, megpróbálok valami levest készíteni neki, majd utána nézünk, hogy mi az, amit szívesen enne. Maradjunk itt éjszakára, hogy reggel szétnézzünk, merről jött, megpróbáljuk felkutatni a gazdáját. A megérkezett sűrű, langyos levest kilefetyelte az utolsó cseppig, még az edény is körbenyalogatta. Utána elheveredett Paul kabátján és lecsukta a szemét, látszott hogy még fázik egy kicsit ezért ráhajtották a kabát másik felét és azon tűnődtek, vajon hogy került a vízbe. Nem találtak rá magyarázatot és elmentek, hogy lefeküdjenek. Paul átvette az ügyeletet és még egy kopott takarót a kutyára terített, aki hálásan meg akarta nyalni a kezét, és sikerült is neki. Paul kezet mosott, még fertőző lehet a kis apróság. Reggel Erina megvizsgálta a sovány jószágot, főleg az érdekelte, miért olyan nagy a hasa, azt gyanította, hogy kiskutyákat vár, a vizsgálat igazolta. Utána nézett, hogy mivel tudják etetni, hús volt a fő tápláléknak írva, de mellette volt megjegyzés, mindent megeszik, amit az emberek. Már rájött, hogy a sűrű leves jót tett a kutyának, sokkal fürgébb volt, kedveskedni próbált, a farkát csóválta, ha közeledtek feléje. Készítettek neki a szárított halból egy tálka ennivalót és hálásan falta fel. Még mindig a kutyán tűnődtek, vajon hol élhetett, hiszen nagy értéknek és különlegességnek számított. Nem láttak a térképen jelzett lakófát, a szél és a víz mozgásából következtettek az irányra. A mindentudó térképet is bevonták az irány meghatározásába, ha nem is pontosan, de behatárolták. Nappali viszonyok között meglátják a fát, vagy sziklát ahonnan az állat a vízbe került, nem lehetett szándékos, hiszen a ládika szárazföldi használatra készült. Nem esett ki az útjukból túlságosan az irány, elindultak arra felé, közben leengedtek egy hálót, hogy valami halfélét fogjanak., nem szerették volna, hogy az élelmiszerhiány miatt gond legyen, a kutyának valami rendesebb ennivaló kell. Kicsit nevetgéltek ezen, hiszen így sem haltak volna éhen, de azt akarták, hogy az állat összeszedje magát, mire a kicsik meglesznek. Sikerült egy nagy halat és pár kisebbet megfogni. Mielőtt a fedélzetre vitték volna, Paul elvégezte a kellemetlen kötelességet és leütötte őket, mire felértek, már nem éltek. Kicsit gondba voltak, a nagy hal nem fért

12 sehova, nem készültek fel ilyesmire, végül kitalálták, hogy vékony csíkokra darabolják és elég a nap, hogy megszárítsa. Bevált, mert a kifeszített huzalon a vékony hússzeletek gyorsan száradtak, egy zsákba gyűjtögették össze, közbe apróra törték. Ahol a szálkák nagyok voltak, kihúzták belőle. Sokat kuncogtak, ehhez a művelethez a szülök remekül értettek, ők meg csak lassan haladtak. Végül több hétre elég halszelet, egy része már inkább por alakban gyűlt össze. Gyengén sózva ők is falatoztak belőle és az új kedvencet is jóllakattak a maradékot elrakták, hogy az esti étkezés is meglegyen a kismamának. Olvasták, hogy elég kétszer etetni, de Erina szerint négy kiskutya van a hasában, kell a táplálék. A nyakában levő apró kis bilétán olvasható volt a neve: Brigi. Figyelték a környezetet szorgalmasan, lassan haladtak, hogy a területet feltérképezhessék rendesen, éjszakára megálltak, hogy amíg nem látják a környéket, ne legyen gond. Hátha meglesz Brigi otthona. Másnap reggel Damer távolabb, mintha egy magányos fát látott volna egy pillanatra. Arra fordult, de nem volt benne biztos és nagyon nem akart emelkedni, egy kicsit azért emelte a hajót. Erre már Paul és Erina is felsietett, hiszen érezték, hogy elemelkedtek a tengerről. Mi történt? kérdezték kórusban. Mintha láttam volna egy fát, megnézem közelebbről. Ahogy közeledtek, kirajzolódott egy fa alakja, nagyon öreg, félig már leszáradtak az ágai, ezt nevezték nem biztonságos lakásnak. Közelebb érve látszott, hogy laknak rajta. Kikötöttek, de nem volt csónak a kikötőben, pedig olyan fa nem létezett, ahol valami kis jármű ne lett volna. Fölkapaszkodtak a fa törzsén és bezörgettek, a kinyíló ajtóban egy idős házaspár jelent meg, mellettük egy kutya feje kandikált ki. Jó napot kívánunk. Nem hiányzik egy kutyájuk, mosolygott rájuk Erina. Megtalálták Brigit? örült az asszony, valahogy lecsúszott a fa oldalán a ládájával, de nem úszott vissza, lehet, hogy megütötte magát elszomorodott egy kicsit. Igen kihalásztuk a hölgyet és már megbarátkoztunk vele. Lilian örömkönnyeket hullajtott, de Rebon kicsit elsápadt. Mi a gond? Nem nagyon tudunk enni adni nekik, lassan magunknak sem, keveset terem már a fa, mi öregek vagyunk, nehezen jutnánk új fához. A csónakot meg elsodorta egy vihar, ha szeretnék és gondoznák a kutyákat, szívesen odaadjuk őket, a fiú kutyával együtt. Miközben ezeket mondta a szemét elfutották a könnyek, látszott nagyon szereti az állatait. A két férfi körbe mászta a fát és megállapította, hogy nem megbízható, bármikor eldőlhet, csak nem tudták, ezt hogyan mondják meg azoknak, akik itt éltek olyan sokat. Nagyon hallgatnak fordult feléjük az idős férfi, tudom, hogy milyen állapotba van a fa. Legszívesebben azt kérném, hogy a feleségem is vigyék el, valami biztos helyre, csak ilyent nem kérhetek, idegenektől. Valóba nem nézett rá Damer szigorúan a tisztesség úgy kívánná, hogy maradjon mellette, akkor is ha idősebb. Hova gondol fiam, szeretem én még most is és tisztelem. Akkor miért nem jön el velünk maga is? A fát nem tudják itt hagyni? Itt tudjuk, tisztességgel lejárt az ideje. Magukkal vinnének? Nincsen vagyonunk, csak az éhes szánk. Lehet, hogy üzletelhetünk, szólt Paul esetleg megajándékoznak az újszülöttek közül egy kiskutyával? Nagyon szívesen, hiszen aligha tudnánk etetni, annyi éhes szájat. Megbeszélték, hogy a házaspár csatlakozik hozzájuk, ha máshol nem, a végén az ő településükön élhetnek. Nem nagyon van fölösleges fa, de a sziklán is elférnek. Mindenki boldog lesz, hogy igazi kutyát láthat. Elmondták, hogy egyelőre előre haladnak a kutató

13 úton, még hónapok eltelnek, mire hazamennek. Szívesen látják őket, és az élelmezés is könnyen megoldható lesz, ne maradjanak itt ezen a bizonytalan helyen Ha van csónak, akkor könnyű lesz a készletet pótolni, azon én nem aggódom jegyezte meg az öreg, aki közbe bemutatkozott Rebon Cardon vagyok és a feleségem Lilian Cardon. Ha lehet akkor maradjunk a Rebonnál. Én Damer Szigeti vagyok, ők a barátaim, Paul Bart és a húga, Erina. Valahol halottam egy Szigetiről, de az mintha asszony lett volna, valami felfedező, Melinda ha jól emlékszem. A nagyanyám. Gratulálok fiam, azaz Damer. Akkor eljönnek velünk? Ez biztos? A két öreg egymásra nézett, majd a fára és bólintottak. Összecsomagolunk reggelre, de az egészséges fiatal terméseket jó lenne elvinni, csak több napig tart a szárítás. Semmi gond a hajón van aszalórács több is, de mást is át lehet alakítani egy kis időre. A férfiak leszedik délelőtt, én meg szárítgatom, ha tetszik segíteni, sokkal gyorsabb lesz magyarázta Erina kézlejtések kíséretében. Persze hogy segítek, de könnyebb lenne a tegeződés, nem? kérdezte Lilian vagy nálatok nem szokás? Dehogynem, csak szó nélkül nem akartam Na fiuk, mi se hagyjuk magunkat, húzott elő egy parányi üveget Rebon az egyik kötet könyv mögül öreg ital de egy korty jut nektek is, egészségetekre. Egészségedre Rebon emelték a fiúk is a szájukhoz az üveget. Valami illatos ital volt, nem ismerték. Mi ez? Finom az illata, az íze is. Nem tudom, valamikor a fa sok gyümölcsöt hozott, akkor erjesztette még a feleségem. Csak pár ilyen kis üveggel lett, de erre az alkalomra elővettem egyet. Köszönjük. Éjszakára a fiatalok a hajóban aludtak, de kikötve a hajót erősen, ha vihar jönne, vagy hasonló, akkor ne legyen gond. Damer vállalta, hogy fent alszik, mert akkor meghallja a riasztó jeleket. Semmi nem történt, reggel pihent erővel kezdtek költözni. Az egyik kabinból a felszerelést szétrakták az üres helyekre, bőven elfértek, még egy parányi kuckót a kutyáknak is kialakítottak. A fáról lehordták a holmit, de csak a kabin közepére, úgy gondolták ráérnek rendezkedni az úton és ez ellen még Lilian sem tiltakozott. Csak a terméshez ragaszkodott, délre leszedték mindet, csak párat hagytak meg, amivel a fa tovább élhet, hátha a magok hoznak termést. A fiuk bejelölték a térképen a helyet, mert látszott már néhány apró hajtás ami mutatta, hogy termékeny volt a fa régebben, néhány apró növény fejlődött a környéken. Sok év, de az utódok egyszer elkezdenek terebélyesedni, egyszer lakhatóra fordulnak. Rebonék addig nem maradhatnak itt, de még visszatérhetnek idővel. Ezalatt Erina és Lilian a gyümölcsöt tartósította, hogy hosszú ideig elálljon. Nektek ez a készlet egy évig is elég lett volna, vagy nem? kérdezte Erina. Elég, de a fa nem bírja sokáig és ezt mind a ketten tudtuk, azért akartuk legalább a kutyákat biztonságba tudni. Ez a környék ritkán lakott terület. Hirtelen témát váltott. Erina tudsz róla, hogy Damer szerelmes beléd? Igen, ha vége lesz az útnak, majd összeházasodunk. Nem jársz vele rosszul, jó ember lesz belőle, mint amilyen az én Rebonom. Nekiindultak, a házaspár még visszanézett a fára, a kezük búcsúintésre emelkedett, mintha a fa értené a mozdulatot, a levelek a gyenge szellőre megrebbentek.

14 Érték a víz alatt (Második rész) Lilian berendezte a kabinjukat, nem fogadott el segítséget míg Rebon a fiatalokkal beszélgetett és a tengert figyelték. Elhelyezték a lebontott kis ház elemeit amit hasznosnak gondoltak, a nagyon kopott részeket otthagyták. Még valakinek ideiglenesen jól jöhet. Rebon ragaszkodott hozzá, hogy őt is osszák be az ügyeleti rendbe. Nem akarták, de erősködött, végül beleegyeztek. Rosszul érezném magam, ha semmi feladat nem jutna a munkában. Az élelemszerzés a tengeren nem lesz gond, majd figyeljük, hogy mikor leszünk halban dús részén a víznek. Hosszú időre elég lesz mindnyájunknak jegyezte meg Damer. Tudom, de az óvatosság sosem árt, a kutyák is itt vannak. Briginek, Lilian és Erina már készített egy puha fészket a dobozába. Egyre nagyobb lett a pocakja, kezdett látszani, hogy hamarosan meglesznek a kiskutyák, kicsit összeszedte magát, már nem látszottak ki a bordái. Leó a másik kutya, folyton a lábuk alatt szaladgált, még szokni kellett a fiataloknak, hogy valaki körülöttük van. A fedelet nem engedték le teljesen, csak derékmagasságig, nehogy valamelyik játék közben lecsússzon a vízbe, az átlátszó burkolat nem zavarta a kutyákat. Éjszakára mellmagasságig visszahúzták, ha sötét lett, a ködösebb részeken csaknem teljesen lezárták éjszakára. Eljött a várt esemény, Brigi járkált mindenfelé, helyet keresett. A dobozához vitték és nem sokkal később, az első kis vékony hangocska jelezte, egyel többen vannak a hajón. Csak távolról figyelték, nem akarták megzavarni az anyát, pár óra alatt négy kis szőrgombóc volt a dobozban, kényelmesen elfértek benne, hiszen régebben néha Leó is beleheveredett. Közelebb mentek és csodálattal figyelték az apróságokat, ilyen élménybe nem volt részük, hiszen a sziklán sem voltak állatok. Az egyik hófehér kis zoknit viselt a lábán, a fiatalok egymásra néztek, eldöntötték őt fogják választani, ha ott lesz az ideje. Mire jutottatok kérdezte Rebon rájuk nézve. Nagyon nehéz dönteni, de azt a kis zoknist választjuk mutatott Erina a kiskutyára. Hát ti? nézett a két férfira. Mi? Hiszen arról volt szó, hogy egy kiskutyát kapunk. Hát persze, fejenként. Ezt nem fogadhatjuk el, jegyezte meg Paul nagyon különlegesek ezek az állatok, csodákat vásárolnátok értük. Ugyan minek? Öregek vagyunk arra, hogy gyerekünk szülessen, akkor meg mi értelme lenne. Most van családunk, mosolyodott el Lilian. Erina megölelte. Mindig is irigykedett azokra, akinek közel éltek a nagyszülei, most először gondolt rá, hogy nem kell annak vér szerintinek lenni, elég a szeretet. Hát én nem tudok választani mondta Paul, majd valamelyiket egyszer elviszem, ha már lesz saját családom. Csatlakozom, majd választunk, addig meg szerethetjük mindet. Inkább az a kérdés, mit kell enni neki, hogy ennyi picit ellásson tejjel. Ezt rám bízhatjátok szólt Lilian. Meg rám jegyezte meg Rebon én lennék itt az igazi halász, vagy nem?

15 Jó hangulatban telt el a nap többi része, közel ültek a ládikához, hogy rálássanak a picikre. Úgy tervezték, éjszakára leviszik a kabinok mellé, nehogy hideg legyen a levegő. Már lefekvéshez készülődtek, mikor Erina az öreg jelző műszerek mellől hátraszólt: Idejönnétek! A műszer érceket jelez. Ha jól látom fáyérc, csak a mennyiség szokatlan, ennyit még soha nem láttam. Ez annak látszik, de már késő van lemerülni és ellenőrizni Damer már tervezett is jegyezd fel a pontos helyet, közben leállítom a hajót, reggel lemerülünk Paullal és megnézzük. Ilyen helyen nem szabad a hajót a víz alá vinni, hiszen az érces talaj csalós lehet és megsérül a jármű, hagyd a hajót egy helyen, azt a kis mozgást amit a víz okoz, majd korrigáljuk. Jó, de akkor ne ügyeljetek az éjjel, majd hosszabb ideig maradok mosolygott rá Erina. Nem szükséges, majd én leszek a harmadik váltás, Rebon után, nekem sem kell olyan sok alvás szólt közbe Lilian, megszakítva a mosolyt Ha csak nem azt akarjátok mondani, hogy nő vagyok? Esetleg a koromra célozgattok? Dehogyis, hova gondolsz, már megyünk is aludni. A három férfi összenevetett és elindultak lefelé a kabinjukba. Lilian, én tudom, hogy te is bírod, de nem kellene lefeküdni? Megyek én is, csak olyan jó egy kicsit évelődni. Erina elgondolkozott, ahogy üldögélt. A fáyérc, ritka kincs, kell a hajók építéséhez, de az elektronikai alkatrészekhez is használták. Nem csak tiszta ércként, ötvözéssel a zith, amit legtöbbször használtak az emberek, a fáyércből volt kinyerhető. Sokkal értékesebb volt, mint a drágakövek, mert nagyon könnyű anyag és biztonságos a szilárdsága. A drágaköveket, mint ékszer nem igazán használták, ezeket a luxusokat nem engedhették meg maguknak. Ha valaki egy zithből készült ladikba elindult volna a tengeren, biztosan célba ér, annyit azonban nem tudtak előállítani, hogy ezt kipróbálják. Ha csak egy kiló fáyérct kinyernek, az nagy eredmény lesz. Emlékezett rá, hogy egy miniatűr érctisztítót beraktak a raktárba hátul. Jó mélyre, hiszen kevés volt a valószínűsége annak, hogy valamit találnak, inkább csak azért, ha fogy a hajó energiája, a fenékről felhozott egyszerű ásványokból nyerjenek tartalékot, de ezek csak segítették az előrejutást, a sebességhez több kellett volna. A tudományos kíváncsiság is hajtotta, hiszen az ásványkutatás is a tananyagába volt, nem áltatta magát túlzott reményekkel, de amikor a tanulás közbe az érckeresőt használták, sokkal kisebb jelet adott, pedig tömör ércdarabot engedtek le a tanárok. Reggel mind az öten a fedélzeten voltak, senki nem kívánt tovább aludni. A hajót visszakormányozták a pontos helyre, még egyszer ellenőrizték a műszerekkel a talajt a tenger fenekén. Most a kis csónak ellenőrzőjét is bekapcsolták, hogy biztosra menjenek Az adatok helyesek kezdte el Damer a mélység meg jelentéktelen. Ennél a mélységnél a világosság a fenékig leér. Ha pár falatot ettünk, indulhatunk, te maradj a jelzőnél nézett Erinára tudom, hogy merülnél, de most mi megyünk Paullal, a többit meglátjuk. Erina hallgatott, megegyeztek még otthon, hogy a vízen komoly dolgokban nem lesz vita, ment volna, de belátta, hogy elsőre nem tudna sokat segíteni, fönt meg szükség van rá. Kellek itt fönn? kérdezte Rebon. Nem, hiszen ha valami sürgős lenne, akkor Lilian ideül. Akkor elmegyek halászni. Nem messzire, csak száz méterre, hogy ne zavarjalak titeket. Rebon tudta, ő már nem merülhet, a kora miatt, de a hajó körül a kis csónakkal addig halászhat kedvére. Lemerülhetett volna az egészségi állapota megengedné, de hogy mutasson jó példát a fiataloknak, ha nem tartja be a szokásokat. Hatvan év fölött, már

16 mélyebbre nem merülhetett le senki, csak a felszín közelében algákat szedni. Látott több fajta halat és elindult a kis csónakkal a hajó körül halászni. Nem távolodott el messzebbre, nehogy egy hirtelen szél elsodorja, hajón volt egy apró széljelző és a kopott kis adót magával vitte, így visszahívhatják, ha mégis kellene. Pár falatot ettek a többiek, a férfiak, mert nem akartak teli hassal merülni, a nők az izgalom miatt nem ettek többet. Hamar lemerültek, látható veszélyt sehol nem láttak, ritkák voltak a veszélyes halak, de ezért szétnéztek. Rövid idő múlva már kapaszkodtak is föl és a kis oldal tarsolyukból szedték elő az ásványdarabokat. Felhoztuk az érctisztítót, hogy lássátok az anyag tisztaságát. jegyezte meg Erina miközben segítettek a vetkőzésbe. A két férfi gyorsan fölszerelte a rendszert a fedélzeten és elkezdték az adagolást. Közben kuncogtak. Úgy dolgozunk, mint azok a régi bányamunkások a filmekben. Ezt az észrevételt Paul tette, közben szorgalmasan adagolva a felhozott anyagot. Gyorsan mindet beleszórták, a másik felén már fel lehet mérni a tisztaságot. A fölösleges anyagot úgy gondolták, majd visszaöntik a tengerbe. Mikor végeztek nem hittek a szemüknek, ekkor már Erina is odament közelebb. Ilyen arányú tiszta érc nagyon ritkán fordul elő, a mi településünk számára tíz évig elég lenne a mennyiség. Micsoda? nézett rá a két férfi. Nektek nem ez a szakterületetek, de azt tudjátok mennyire ritka és drága a fáyérc. Igen. Na de.. Csak körülbelül mondom, nem mértétek le a felhozott anyagot? Eszünkbe sem jutott. Ránézésre is látszik, hogy sok volt benne. Jó lenne pár napig itt maradni, és valamennyit felhozni, közbe a tisztítás is mehet, a többit akkor amikor tovább megyünk. Csak a sötétebb színűt, abba több érc van. A kis csónakot előkészítették a merüléshez, de azért a levegőtartókatt is magukkal vitték és beültek a csónakba. Fél óra múlva már jeleztek, hogy jönnek a hajóhoz. Ami érdekes volt, hogy egyenesen a felszínre emelkedtek. Följöttek a fedélzetre tárolókkal megpakolva Rebon éppen akkor kapaszkodott fel, segítettek neki is a két hatalmas halat a fedélzetre húzni. Változatos fajtájúak ezek a halak és sok van, legszívesebben pár napig itt maradnék, nagyon sok zsákmány lenne. A hal eláll szárítva akár öt évig. Kérdőn nézett a fiatalokra és azok elnevették magukat. Mi meg titeket akartunk rávenni, hogy pár napig maradjunk itt. kuncogott Paul Lemerülnénk még, néhány mázsát felhoznánk az ércből, az úton feldolgoznánk, most, csak a merülésekkel foglalkoznánk. Nem veszélyes ez rátok kérdezte Lilian. Nem mi nem megyünk a vízbe, csak az vas karral szedjük a tenger fenekét, és útközben dolgozunk, akkor a kieső talajt a tengerbe szórhatjuk, nem fedi le az ásványlelőhelyet. Több napon át merültek a férfiak, a hajó fedélzetét leterítették és oda hordták a talajt a tenger fenekéről. Néha Erina ment le, hogy pihenjenek váltva. Szabad szemmel is látható volt a sötétebb szín, ahol a fáyérc csillogott. Erina a vége felé kicsit elfáradt, de ezt nem vallotta be, látta, hogy a férfiak is fáradtabbak. Három nap múlva hagyták abba, mert a fedélzet már félig volt, a másik ok az, hogy a fáradtság mellé nem szerettek volna balesetet, de ahol a legtöbbet látták ott már kezdett csökkenni a mennyiség. Távolabb is láttak megcsillanni de nem mentek távolabb. Rebon közben tucatnyi halat hozott fel, a nap és szél is szárította a szeleteket, még egy halom nagyobb csontot is megszárítottak, hogy a kutyák a fogukat tudják használni, akkor is ha napokon át nem lesz friss csont.

17 Kipihenjük magunkat az éjjel és reggel indulunk jegyezte meg Paul. Én nem vagyok fáradt akár most is a monitorhoz ülhetek mondta Rebon. Majd leváltalak éjfélkor, kelts fel drágám. intett Lilian és indult feküdni Akkor induljunk mi is Damer a kabinja felé indult, hatalmas ásítások közt. Paul és Erina követték, de előtte még az érclelőhely pontos helymeghatározását lejegyezték. Nem csak a nagy térképre, de egy kicsi kisebb általuk eszkábáltra is berajzolták. Ha meghibásodik valamelyik, akkor még mindig megvan a másikon az adat. Tudod Lilian, most bánt, hogy nem lett gyerekünk, sajnálkozott Rebon a váltáskor pedig mi nem akartuk, hogy ne legyen valami fa nélküli. Nagyszerűek az igaz, Erina meg egyenest, mintha a lányom vagy unokám lenne, nehéz lesz elválni tőlük. Ang Ang az apró csónakkal várta, hogy Letícia leérjen a lépcső aljára. Besegítette a csónakba és lassan nekiállt evezni, nem akarta bekapcsolni a motort, hiszen csak sétáltak, nem volt úti céljuk. Nézegette a lány arcát, a szabályos arcvonásokat, hosszú világos barna haja meglebbent a szélben, pedig egy részét egy apró fából faragott csat leszorította. Nem volt valami divatos, Ang faragta ki két-három éve. Most ahogy figyelte, nem árulta el, hogy már régóta farag egy másik csatot is. Ang rövid hajat viselt, mindig levágta az édesanyja, hogy könnyebb legyen a mindennapokban. Ritkán viseltek a férfiak hosszú hajat, inkább akkor ha nem volt mivel levágni. A szeme dióbarna volt és most ragyogott ahogy a lányra tekintett. Beszélgettek, hogy mit csináljanak a séta közben. Később benéznek Andréhoz, aki idősebb volt, de a barátjuknak tartották, mindig szívesen fogadta őket, kiültek a lépcsőre a lakófa alatt és beszélgettek. Ha úgy alakul, ideiglenesen ideköltözhettek hozzám, hosszabb időre jegyezte meg egyszer estefelé. Komolyan gondolta, tudta, egyik családnál se bírna el új családtagot a fa, Ő meg már régen egyedül élt. Valaha egy vihar hozta el erre, egy fatörzsön, kicsi volt, nem tudta a meghatározni, hogy hol állt a fájuk, itt kihalászták és felnevelték. Ezt a fát is ráhagyta az az idős házaspár, akit szüleiként szeretett. Házasságot tervezett, de akkor nem volt a környéken szabad leány, később se nagyon akadt erre alkalom, most ezt a két fiatalt vette a szárnyai alá. Egy generációt elbírt még a fája. Még most sem lett volna késő családot alapítani, de fiatal leányra már nem gondolt(kevés is volt a közelben), magányos nő meg egyáltalán nem élt erre. Ha valaki magányos maradt, akkor igyekezett lakottabb környéken élni. André nem kívánt költözni, pár kedves szomszéd volt a közelben és barátoknak számítottak. Ezért is gondolta, hogy idővel a két fiatal odaköltözik, majd ajándékoznak babát és ő is kiveszi a részét a családi örömekből. Azt tudta, hogy a közelben nem tudnak lakóhelyhez jutni. Most kinézett az ablakon és látta ahogy a lépcsőn beszélgetnek. Egyre szomorúbb volt az arcuk. Tudta Angék fája gyengül, azt is, hogy az övé sem bírná ki az egész családot. Annyi terhet ez a thugfa nem bír ki. Segíteni nem tudott, de a tehetetlenség érzése dühítette. Nagyon gyengül a fánk, nem tudom, hogy mi lesz, tudod mennyire fontos vagy nekem, ha menni kell a családnak, akkor is visszajövök érted Leticia. Várj rám, számomra ez nagyon fontos. Tudom én is hasonlóan érzek hajtotta a vállára a fejét a lány nálunk fiatalabb a fa valamivel, de oda sem lehet új családtagot vinni. Szomorúan néztek maguk elé, nem tudták mivel vigasztani egymást. Lassan felálltak és felmásztak Andréhoz. Ott már vidámabb témára próbálták terelni a beszélgetést, a legutolsó halászzsákmány hosszúságát, súlyát emlegették és Leticia felajánlotta, hogy

18 átjön segíteni a tartósításnál, mikorra a thugon a legtöbb gyümölcs lesz. Ang a leszedéshez ajánlkozott, tudták, hogy André lassan, de egyedül is végezne a munkával csak szerettek együtt lenni. Angéknál a nővére is ott lakott saját családdal, nem nagyon volt szükség a segítségére. Halászni járt inkább, Andréval is és a zsákmányt megosztották. Ha ráért, akkor az igazi hajókról olvasott és gyűjtögette a tudást, szeretett volna egyet valamikor vezetni. Előfordult, hogy kerestek a hajókhoz segítséget, de ritkán, ilyen reményeket is dédelgetett magában. ezekről még Letíciának sem mesélt, csak annyit, hogy tanul mindenkitől kivel összefut. Az álma, hogy saját fája legyen amit majd megosztanak, nagyon messze volt, ráadásul a mostani fájuk egyre korhadtabb és öregebb törzzsel rendelkezett. Erre még csak nem is láttak szaporulat, volt aki azt állította, meddők a thugfák ezen a részén a tengernek. Valami oka lehetett, hogy csak a néhány idősebb fa élt itt. Az első sziget Reggel kipihenten keltek fel, Liliant elküldték pihenni és reggeli után megindították az érckiválasztót, közben visszatértek a megszokott időbeosztáshoz. A z ásványos talaj szépen fogyott a fedélzetről és a fáyérc gyűlt. Úgy gondolták, csak akkor használnak fel belőle, ha szükség lesz rá. Hordták a raktárba, tartályokba pakolva, hogy megvédjék mindentől. Mire befejezték és tiszta lett a fedélzet, öt nap telt el, a mennyiségtől maguk is meglepődtek. Hetvenhárom és fél kiló jelentette be ebédnél Damer. Gazdagok vagytok válaszolta Lilian. Miért, ezt öten szereztük, ti is hozzájárultatok. Ha valaha elfelezzük, akkor ötfelé. Erre már Rebon is csak a fejét csóválta. Ne vitázzunk, rajta, hiszen egy család vagyunk, vagyis leszünk pirult el Erina. Hangos nevetéssel nyugtázták a bejelentést, és tovább haladtak, még mindig kelet felé. Ha meguntátok a tengert Rebon, visszafordulhatunk jegyezte meg Paul. Mindig a tengeren éltünk, mi otthon vagyunk itt, menjünk csak a tervetek szerint, még nem is részleteztétek, hogy mi a kutatóút pontos célja? Mert az nincs, inkább terület feltérképezésnek nevezném. vette át a szót Damer Mielőtt elkezdenénk a nagybetűs életben dolgozni, előtte egy kis világot látunk. Ez elég ismeretlen rész, ahhoz hogy valami újat is felfedezhessünk, ha nem lett volna semmi, akkor is remek kaland. Most meg egy érclelőhely van a felfedezéseink között, már eredményesnek lehet mondani. Azért megyünk még tovább, mert arra is mesélnek ködfoltokról, égig érő felhőkről, a gyenge látcsővel a tapasztalatlan szemnek a pára is úgy néz ki, de mi utána akarunk járni. Mennyire játszott közre a tervetekben, hogy Damer a Szigeti név örököse? nézett rájuk Lilian, a térdén Leó fejével, közben simogatta. Büszke vagyok a nagyszüleimre, lehet, hogy a kalandvágyat tőlük örököltem, szólt Damer de Paulékban is él a kalandvágy, tehát nem vagyok egyedi eset. Nagyon sok fiatal szeret utazni, kíváncsi, csak nem engedheti meg az ilyen hosszú utat. Ehhez viszont tényleg a család anyagi helyzete segített hozzá. Ha nincs ez a hajó, nem számít, hogy öreg és kopott, mi se lennénk itt, hála nagyszüleimnek, és a szülőknek. Az édesapám elég ügyesen szaporítja a lakó fákat, már vannak csemetéi. Nem rögtön nőnek meg, de ha a gyerek hét nyolc éves, akkor már megszerzik a fáját és együtt felnőnek. Neked nem kellett fa jegyzi meg Paul ti már sziklalakók vagytok, a mi

19 szerencsénkre. Ezt hogy érted kérdi Lilian. Mindig náluk játszottunk, így mi is sokat voltunk talajon. Kevés embernek adódik rá alkalma. Lehet, hogy csak ezért barátkoztatok velem? Nagy nevetés következett. Ezt már az idősebbek is értették, hiszen látszott, hogy Damer és Erina összetartoznak és az őszinte barátság a két férfi között. Hetek teltek el minden fontosabb esemény nélkül, néhány fát láttak, de lakottat egyet se. Rebon nézegette őket, hány évesek, de a fiatalok lebeszélték, hátha lesz lakott környéken is, ne maradjanak egyedül még egyszer. Szívesen elfogadták mert nagyon kellemesen érezték magukat, nem is kívántak többet teljesen egyedül lakni. Nagyon kieshetett az általános útból a táj, ahol jártak. Igaz tengeren éltek az emberek, mégis volt sok jelképes út, amit a koordinátákkal tudtak követni. A járművekhez voltak térképek, és a vezető mindig tartotta a kijelölt útvonalat. Néha már feltűntek apró ködfoltok és párafelhők, de ahogy közelebb mentek, átlátszók lettek, nem volt bennük semmi. Még egy hónapig tervezték az előre haladást, majd egy ívvel visszafordulni, de továbbra is a kevésbé ismert területen át. A kiskutyák megindultak, nem járni, inkább csak gurulni. Briginek bőségesen volt teje, de már tervezték, hogy egy kis plusszal megkínálják őket. A fehér zoknis apróság kapta a Jule nevet Erinától. Nem indokolta meg külön, de mivel kislány kutya, nem hangzott rosszul. Két fiú és két kislány kutyus sok töprengés előzte meg, a többi apróság nevét. A másik kislányon rajta maradt a Gombóc név, mivel nem akart fogyni akkor sem, mikor szaladgált. Végül a fiúknál Rebon megunta a tervezgetést és előállt egy javaslattal: Theó és Bobby legyen kezdésnek és majd meglátjuk. Nagyon jó lesz, legalább nem kell tervezgetni. Bejegyezték a születési dátumuk mellé, csak Gombócnál gondolták, hogy esetleg később változtatnak még a nevén. Egyre nagyobbak lettek a párafoltok, éjszaka újra lassabban haladtak. Egy sziklát Lilian fedezett fel éjszaka, megállt és rögzítette a hajót, hogy világosba szemügyre vehessék. Reggel látták, hogy nem nagy, elég lenne egy kis családnak, de ha nincs fa a közelbe, súlyos vitaminhiány alakul ki. Kiszálltak szétnézni, főleg mert Rebonék még keveset jártak sziklán, nem volt rajta növényzet, pár szál zöld valamit láttak, egy fűfajta. Valamikor hasonló volt a föld több területén, ez számukra csak legendának tűnt, megcsodálták, de nem bántották, mert képes a szaporodásra. Tíz-húsz év alatt tiszta zöld lesz, de hogy kerülhetett ide tűnődtek. Ott repül valami, mutatott föl Rebon az égre de mire odanéztek semmi sem látszott. Hogy nézett ki? kíváncsiskodott Erina. Csak egy pillanatra láttam, mintha szárnya lett volna. Szárnyas hajó? A mienk is tud a levegőben járni, csak nem nagyon használjuk már. Nem ez pici volt, mint az öklöm. Nem tudtak rá felelni, Rebonnak nagyon éles a látása, annyiba hagyták a dolgot. Körbejárták a sziklát, lemérték és lejegyezték az adatokat, majd tovább indultak arra, ahol halvány volt a látóhatár. Figyelték a ködpárába burkolózó tájat, a nagy mennyiségű ásvány már adott egy kis szabadságot a közlekedésben. Az öreg ütközésgátlót bekacsolták a hajón állandóra, hogy ha lenne még szikla, azt érzékelje. Paul ötlete volt, mert ha a víz alatt van, nem biztos hogy észreveszik időben. Az ötlet jónak bizonyult, már kétszer érzékeltek sziklát, de a víz alatt. Egyik reggel egy egészen kis sziklát találtak, mint a csónakjuk fele. Nem volt rajta semmi, bár Rebon szerint egy fanélküli, még ennek is örülne, csak a vitamin hiányozna, de a tenger fenekén az algákból azt is elő lehet állítani. Ezt is a térképre rögzítették.

20 Négy nappal később, egy akkora sziklás domb került az útjukba, mint az otthoni. Nem tudtak az örömtől szólni. Hat thugfa volt rajta, különböző korban, de mind lakható, ám az igazi meglepetést négy másfajta fa okozta, mert ilyent még soha nem láttak. Rebon és Lilian sem ismerte fel. Nem is értem kezdte Rebon a thugfát ismerem, mióta rajta élek, de ilyent még sosem láttam. Majd ha felszállunk a hajóra, utánanézek szólalt meg Erina addig ne egyetek róla. A figyelmeztetés kellett, mert nagyon illatos, színes gyümölcsöket láttak. Az volt az érdekes, hogy a négy fából kettőnek nem ugyanolyan volt a levele, a gyümölcs alakja is más formát mutatott. A thugfárol szedtek termést az ebédhez, úgy gondolták később visszajönnek és szednek még gyümölcsöt. Erina fönt elővette az agyonkopott kölcsönkapott könyvet, a fotókról olvasta le az információkat. A többiek a friss gyümölcsöt fogyasztották. Ahogy felemelkedett és elindult feléjük, minden tekintet rá irányult. Ehető gyümölcsök, a leveleikről fel lehet ismerni, valami régi évszámot írnak, hogy akkor termesztették az elődeink. A számot meg se jegyeztem, mert több száz évvel ezelőtti. Azonnal, visszaindultak, hogy megkóstolják a gyümölcsöket. Ez sokkal zamatosabb, mint a thug gyümölcse nyilatkozott Paul. Erina már a másik fánál kóstolgatott, szólni nem tudott, csak bólogatott. Aznap nem tudták leszedni mindet, másnap reggel folytatták. Aszalva sokkal édesebb volt, ennyire édeset még nem kóstoltak életükben. Lilian nevetve kergette őket az aszaló környékéről. Remek hangulatba másztak a fára, Rebon meg egy könnyű lépcsőlétrát használt. Délre végeztek a szedéssel, izzadtan, de jókedvűen mentek fürdeni. Itt maradjunk végleg kérdezte Rebon, amíg a fiatalok úszkáltak. Nem tudom, nem szeretnék egyedül lenni, ebbe a ködös részbe nem jár senki, visszajöhetünk még ide, ha elváltunk a gyerekektől. Jó, szívesen tartok velük. Mikor végeztek a fürdéssel és ebéddel, elhatározták, hogy körbejárják a sziklát, de gyalog. Majd csak másnap indulnak el, még a kutyák is örömmel szaladgáltak a hajóból kirakva. Mi a csúcsra megyünk fel, az sokkal közelebb van, jegyezte meg Lilian. Ti meg mehettek körbe. Vigyetek egy kis adót, hogy elérjük egymást, ha valami gond lenne. Rebonék felfelé indultak, egészen közelre, még a kutyák is velük tartottak, a kicsiket még előtte visszarakták a fedélzetre, nehogy leessenek valahogyan. Gyorsan felértek a csúcsra, lapos volt, és szelíden ereszkedett a másik oldalon lefelé a vízig. Két kis fa látszott a távolba, azt is látták, amit nem nagyon értettek, a színt, zöldet láttak, de nem fát. Most látták, hogy néhány helyen kis liget van fűféléből. Szerették volna közelebbről látni, de a hajót nem akarták szem elöl téveszteni. A három fiatal éppen a füves részen futott és integettek fölfelé. Mintha kisgyerekek lennének jegyezte meg Rebon visszaintegetve nem csodálom, amiket eddig fölfedeztek, egy életre elég lenne, boldogok. Én is az vagyok, hogy velük jöttünk, de azért hiányzik az öreg fa, kell a pihenés, tovább él pár évvel, ha nem használjuk. A tengert látjuk minden nap, honvágyunk nem lehet. Nincs is. Gyere, sétáljunk le, a fiatalok is gyorsan körbeérnek, ráérünk megvárni őket a hajó mellett. Menjünk, Brigi forgolódik, a kicsiket keresi. Lassan lesétáltak a csúcsról, nem volt meredek ez az oldal sem. A hajónál kitették a kicsiket, akik azonnal az anyjukkal kezdtek játszani, Gombóc, Leó farkát rángatta, de a