AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG MÁJUS 22-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2009. MÁJUS 22-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE"

Átírás

1 AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG MÁJUS 22-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Tisztelettel köszöntöm a testületi tagokat, az iroda munkatársait és a sajtó képviselőit. Két napirendi pontunk van. Kifogások elbírálása, illetőleg Egyebek. 4 kifogásról szól az iratjegyzék. Kérdezem a testület tagjait, van-e valakinek hozzászólása? Novák úr, parancsoljon. Köszönöm szépen. Az egyik kifogásom az valóban szerepel itt a 4. pontként, de ½ 5-kor beadtam en egy újabbat, amit javaslom, hogy ma tárgyaljunk meg. Ugyan ez holnapinak minősül, de hogy ne kelljen esetleg emiatt egy újabb OVB ülést összehívni olyan hamar, mintha ezt holnap beadtam volna, javaslom, hogy ma tárgyaljuk meg, hiszen minden rendelkezésre áll az ügy megtárgyalásához. Köszönöm. Köszönöm szépen. Elhangzott egy javaslat, ezek szerint, hogyha holnapra vennénk, akkor szombat-vasárnap-hétfő, akkor legkésőbb kedden kellene tárgyalni, tehát az az alternatíva, hogy vagy most megtárgyaljuk, amit Novák javasolt, vagy hogyha nem, akkor kedden kell ülést tartani, az még nem látható, hogy egyébként ettől függetlenül egyéb ügyek jönnek-e. De ez az alternatíva. Imre parancsolj. Dr. Vejkey Imre OVB tag Nekem is lenne egy ügyrendi javaslatom. A legutóbbi ülésen benyújtottam az ügyrendtervezetet, és hogy azt a mai ülésen vitassuk meg legalább részben. Köszönöm szépen. Igen. Akkor két ügyrendi javaslat is van. Szoboszlai György is jelentkezik ügyrendi ügyben. Parancsolj. Dr. Szoboszlai György OVB tag Köszönöm. Vejkey úr javaslatára nyilatkoznék, hogy én nem tanulmányoztam át a mai ülésre, úgyhogy nem is tudok vitába bocsátkozni. Javasolom, hogy ezt egy későbbi időpontban tárgyaljuk meg. Nem hiszem, hogy most érdemi vitát tudnánk ebben a tárgyban folytatni. Köszönöm szépen. Dr. Fazekas Marianna OVB tag Csatlakozni szeretnék Szoboszlai Györgyhöz, miután semmilyen előzetes jelzés nem volt arra vonatkozóan, hogy ezt a mai ülésen tárgyaljuk. Bevallom őszintén én sem tanulmányoztam. Azt javaslom, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe, akkor mondjuk azt, hogy a soron következő ülésen napirendre vesszük, hogy elkezdjük a tárgyalását. Ezzel én egyetértek, de akkor ezt döntsük el. Köszönöm szépen. Igen. Valóban elkezdtünk erről beszélni. Az is volt, hogy az új tagok még nem kapták meg ezt a tervezetet, a régiek megkapták időben. Valóban azt gondolom, hogy talán ezt most tűzzük

2 ki, hogy mikor vesszük napirendre, megkérjük az irodát, hogy az új tagoknak küldjék meg, továbbá az iroda javaslatát is vegyük elő. Szoboszlai György jelentkezik, parancsolj. Dr. Szoboszlai György OVB tag Én azért megnéztem a Vejkey úr javaslatát, és úgy gondolom, hogy egy nagyon alapos anyag, megvitatásra mindenképpen érdemes. Mégis úgy gondolom, hogy annyi dolgunk lesz most közeledvén az uniós választásokhoz, hogy erre igen sok időt kellene áldoznunk. Ez egy hosszú évek óta húzódó dolog. Úgy gondolom, hogy bölcsebb lenne, ha az uniós választások utánra halasztanánk ennek az anyagnak a megvitatását. Nincs égető szükség arra, miután van egy kialakult működési rendünk, amely az elmúlt immár 20 évben elég jól működött, nem hiszem, hogy most annyira sürgős lenne a dolog, hogy bezsúfoljuk az elkövetkező két hétben, amikor valószínűleg egymást fogják érni a kifogások. Tisztelettel javasolnám Vejkey úrnak is megfontolásra, hogy ezt halasszuk későbbre, az uniós választások utáni időszakra, amikor nyugodtabb-csendesebb lesz a működésünk. Köszönöm szépen. Köszönöm szépen. Én viszont azt javasolom, hogy tényleg beszéljünk erről akár ma, akár legközelebbi alkalommal már döntési szinten is, hiszen egyrészt minket új tagokat nyilván az vezérel, hogy már most ez alapján tudjunk működni. Én korábban magam is tettem erre nem is ilyen precíz szövegszerű javaslatot, de egyáltalán, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, és alkossunk ügyrendet. Szerintem addig mindenképp a magam részéről szeretném, ha már most ezzel működnénk, és Vejkey úr is úgy terjesztette elő ezt a javaslatát, hogy már az EP választásokra való ügymenetben is ezt tudjuk használni. Nyilvánvalóan, ha ezt a mostani többség elfogadja, és a visszaálló régi állandó tagok mást akarnak megszavazni, utólag ezt módosíthatják, de én javaslom, hogy a következő ülésen mindenképp úgy foglalkozzunk vele, hogy hát én most Vejkey úrra várok, hogy ezeknek a felvetéseknek a hatására most mit javasol, hogy egyáltalán ma beszéljünk-e róla, vagy nem. Én amúgy nem érzem túlterheltnek az OVB-t, tehát heti egy ülést tartunk, maximum kettőt, szerintem ebbe beleférne egy ilyen fontos kérdés, ha már eddig nem volt ez így napirenden. Köszönöm. Dr. Vejkey Imre OVB tag Azt természetesen akceptálni tudom, hogy többen is jelezték, hogy nem tudták a mai ülésre áttekinteni az anyagot, viszont akkor azt kérem, hogy a következő ülésre akkor tárgykörnek jelöljük, és kezdjük el a vitáját. Nem is azt jelenti, hogy egyből döntést fogunk hozni a kérdésben, de elkezdjük megtárgyalni az ügyet. Köszönöm szépen. Jó. Van-e még valakinek javaslata, mert egyébként világos, hogy miről kell szavazni. Egyébként ez az ügyrendünk, hogy ami vitatható, arról szavazással döntünk. Akkor az első kérdés az az, hogy a mai napirendbe felvegyük-e a Novák úrnak a második kifogását, ami ½ 5 után öt perccel érkezett, még nincs kiosztva. Köszönöm szépen. Itt szóltam a kollegáknak az ülés előtt, és úgy tudom, hogy az egyikük el is indult, hogy ezt kinyomtassa. 4 óra előtt öt perccel érkezett egy sokkal hosszabb beadvány, tehát azt gondolom, hogyha azt tudjuk tárgyalni, bár azt sem kötelező ma, akkor én javaslom ezt is, mert úgy érzem, hogy nincs más napirenden. Tehát egyszer tényleg emiatt pluszba összejönni, tehát ha próbálunk gazdaságosan működni és a munkánkat beosztani, akkor így érzem praktikusnak. Köszönöm. 2

3 Jó. Többen azt javasolják, hogy akkor várjuk meg, amíg kézbe kapják és belenézhetnek, és akkor erről a Novák úr-féle javaslatról később dönthetünk, bár hozzáteszem, hogy akkor ezt nyitva hagyhatjuk, akkor egyelőre ezzel várjunk. És akkor jön a másik javaslat, hogy mi a napirend. Kiosztják, utána várunk, mert belenéz a testület és utána eldönti, hogy napirendre tűzi-e ma, vagy pedig a következő ülésen. Nagyon egyszerűen arról van szó, hogy a kifogás a Választási Iroda ellen érkezett, alapelvsértés megállapítását kérve azon az alapon, hogy a valasztas.hu honlapra mi kerül fel. Tehát a probléma az az, hogy ki a gazdája a valasztas.hu honlapnak, és mennyire rendelkezik a gazda a saját honlapjával, de nem akarnám jobban determinálni a vitát. A napirendről van szó. Most megkaptuk, ki lett osztva. Novák úr javaslata az tehát, hogy a mai ülésen vitassuk meg a kifogást. Erről szavaznánk, rendben van? Kérdezem a Tisztelt Testületet, hogy ki az, aki amellett van, hogy a mai ülésen tárgyaljuk ezt a kifogást, az tegye fel a kezét. 4-en vannak emellett, következik az, hogy többség az ellene van, mert hogy 6-an vagyunk ellene, 10-en vagyunk, 6 : 4 arányban azt a döntést hozta az OVB, hogy ma nem veszi napirendre. Ebből az is következik, hogy kedden lesz ülés. Fel is lehet készülni a problémából, ami egyébként eléggé újszerű. A második javaslat, Vejkey Imre tagtársunké akkor úgy szólna, hogy a következő ülésre készüljön fel a testület, és kezdje el a vitáját az ügyrend kérdés megtárgyalásának, ezzel konkuráló javaslat volt Szoboszlai György tagtársunké, aki azt mondta, hogy ne a június 7-e előtti időszakban tárgyaljunk erről, mert hosszú és nehezen eldönthető problémáról van szó, tehát Ő az Európai Parlamenti Választások utáni időben kezdené meg az ügyrend tárgyalását. Kérdezem azt, hogy ki az, aki azt támogatja, hogy kezdjük meg a következő ülésen Vejkey Imre tagtársunk által előhozott javaslatot, hogy ügyrendről döntsünk. 4-en vannak amellett, hogy a következő ülésen, akkor 6 : 4 arányban az a döntés született, hogy nem kell a következő ülésen a napirendet elővenni. Akkor kérdezem azt, hogy ki az, aki Szoboszlai György javaslatát támogatja, kérem az tegye fel a kezét. 6-an vagyunk, tehát akkor ebben az ügyrendi kérdésben az a döntés született, hogy 6-an támogatják azt, hogy június 7-e után térjünk vissza az ügyrendre. Még a mai napirendet nem fogadtuk el, csak azt a körülményt szeretném felhozni, hogy 2008 júniusában volt ez már napirenden előttünk. Novák úr parancsoljon. Köszönöm szépen. Két ügyrendi javaslatom van. Valóban június 7-e előtt, legalábbis a jelenlegi döntés szerint nem kíván erről döntést hozni a testület, ugye így szavaztunk róla. Most azt javaslom, hogy viszont vegyük napirendre ennek a megtárgyalását döntés nélkül, hiszen ahogy látszik is, ez egy körültekintő vitát érdemlő témakör. Tehát hogy ma is már majdnem beszéltünk róla döntés nélkül, én azt javasolom, hogy a következő alkalommal kezdjünk el beszélni róla, még ha a döntést meg is értem, hogy fenntartja magának a szűk grémium, amikor már nem lesznek itt a pártdelegáltak. Értem én ennek az értelmét, hogy kevesebben is döntsenek, és több legyen a szavazatuk ereje. Azt javaslom egyrészt, hogy következő alkalommal már tárgyaljunk erről, hiszen most csak arról szavaztunk, hogy a következő alkalommal nem döntünk erről. A másik ügyrendi javaslatom pedig, hogy az FVB döntése elleni fellebbezést se tárgyaljuk ma, semmi nem követeli meg, hogy 65 perccel a beadása után kezdődő ülésen erről érdemben tárgyalni tudjunk. Össze tudunk ülni természetesen hétfőn is, ez hosszabb, mint az én benyújtott kifogásom. Ezt sem kapta meg előzetesen senki, ugyanúgy most a helyszínen. Azt gondolom, hogyha nyilvánvalóan nem előítéletesek az én kifogásaimmal szemben, akkor ugyanúgy ez is legalább olyan hosszú, sőt még hosszabb és bonyolultabb, tehát azt javasolom, hogy akkor ezt se tárgyaljuk ma. Ezek szerint akkor üljön össze hétfőn, és tárgyaljuk akkor ezt is. Köszönöm. 3

4 Dr. Halmai Gábor OVB elnökhelyettes Köszönöm szépen. Én csak azt akartam mondani, hogy Szoboszlai György eredeti javaslata arról szólt, hogy ne kezdjük el tárgyalni. Valóban az Elnök Úr rosszul tette fel szavazásra a kérdést, Ő döntést mondott. Azt kérem, hogy azt tegye fel szavazásra, hogy tárgyaljuk-e az Európai Parlamenti Választásokat megelőzően az ügyrendet. Köszönöm. Elnézést, akkor valóban itt a tárgyalásról kell dönteni. Tehát ilyen szempontból akkor, ha nem tárgyaljuk, akkor nem tárgyaljuk, és nem válik ketté a nem döntés, de tárgyalás lehetősége. Akkor megismételjük a szavazást erről, és akkor Szoboszlai György javaslatáról újra szavazunk abban a pontos megfogalmazásban, hogy ki az, aki támogatja azt, hogy június 7-éig bezárólag ne tárgyalja az ügyrendi kérdést az Országos Választási Bizottság. Kérem, hogy szavazzunk akkor erről újra. Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy ugyanaz a személyi kör 6 fős többséggel azt a döntést hozta, hogy nem is tárgyalunk. Ezáltal a Novák úrnak a javaslata kisebbségben maradt. Másik javaslata arra vonatkozott, hogy a fellebbezést, megjegyzem ott 5 perc különbség az pont a határnap szempontjából az OVB állásfoglalása szerint az eléggé döntő körülmény, mert az a kérdés, hogy 16 óra után, vagy előtt. Nem három napon belül kell tárgyalni természetesen. Most elhangzott az is, hogy esetleges hétfőn, ez egy új változatot hozott be a kérdés megítélésében. Vilmos akkor így szólt a javaslatod, hogy mind a kettőt hétfőn. Tehát se a fellebbezést, se a Novák úrét ne tárgyaljuk ma. Jó. Akkor ki támogatja Bordás úr javaslatát, hogy egyiket se tárgyaljuk ma, hanem a hétfői OVB-n? Köszönöm szépen. Egyhangú döntés született, már húzom is ki a fellebbezést, és akkor úgy látom, hogy az ügyrendi javaslatok végére értünk, és akkor a mai napirendet megszavaztatom. Köszönöm szépen. Egyhangúlag 10 : 0 arányban támogattuk a módosított napirend, vagy a szűkített napirend elfogadását. Napirend I. Kifogások, fellebbezések II. Egyebek Akkor rátérhetünk a FIDESZ plakátja elleni első kifogásra. 1. Magánszemély kifogása a FIDESZ plakátja ellen Május 19-ei érkeztetés, az a legegyszerűbb felismerhetőségi jele. Dr.Vejkey Imre OVB tag Álláspontom szerint a kifogást el kell utasítani, nem jelölte meg azt a jogforrást, amire alapítja a kifogását a kérelmező. Köszönöm szépen. Elöljáróban szeretném elmondani, hogy miután ügyrendje továbbra sincs az OVB-nek, így az sincs szabályozva, hogy ki kap szót, innentől kezdve nem tudom elfogadni azt, hogyha a jelentkezési sorrendben nem kapok szót, vagy egyáltalán nem kapok szót, mint ahogy az előbb is az ügyrendhez hozzá kívántam szólni, de Elnök Úr nem adott szót, tehát egyszerűen be fogom kapcsolni a mikrofont, és elkezdek beszélni. Tehát semmi sem szabályozza, hogy itt az Elnök Úr szabja meg, hogy itt ki kap szót és ki nem. Ha nincs ilyen szabályzat, akkor 4

5 természetesen, ahogy a jó érzésem diktálni fogja, ha úgy érzem, hogy én következek soron, még ha nem is ad az Elnök Úr szót, egyszerűen beszélni fogok. Talán ezzel is el tudom érni azt, hogy valamiféle szabályozást hozzunk az önkénnyel szemben. A tárgyra térve pedig általában nem tudom elfogadni az OVB-nek azt az álláspontját, hogy igyekezzünk minden problémát elsöpörni formai hibákra, tehát nem is formai hibákra vonatkozva, hanem azt belemagyarázva, tehát azt, hogy a jogszabálysértést meg kell jelölni, az ugye álláspontom szerint nem azt jelenti, hogy konkrét paragrafusszámot kell megjelölni, hiszen nem jogászok a kifogásolók, abból egyértelműen levezethető, hogy konkrétan milyen jogszabálysértésre gondol. Ha nincs is ott a konkrét paragrafusszám, én nem vagyok ennyire rosszhiszemű, hogy ennyire így álljak hozzá, hogy mindent próbáljak lesöpörni. Itt viszont úgy érzem, hogy még paragrafusszám nélkül sem, tehát nemcsak az a probléma, hanem egyébként sem találom tényleg azt a hivatkozást, hogy ez mit sértene, túl azon, hogy látszik, hogy nem tetszik a kifogásolónak a FIDESZ mint párt, és annak a kampánya, de konkrét jogszabálysértést én még így az én tágabb jogértelmezésemben sem találok, tehát valóban ezt elutasítandónak találom. Köszönöm. Mind a két javaslat egy irányba mutat a konkrét kifogás elbírálásával kapcsolatban. Van-e valakinek egyéb hozzáfűznivalója, vagy ellenvéleménye? Úgy látom, hogy nincs. Javaslom, hogy a jogszabálysértés megjelölésének a hiányában az Országos Választási Bizottság a kifogást utasítsa el. Szavazhatunk. Kérem tegyük ezt meg. Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy egyhangú döntés született, mindenki a kifogás elutasítása mellett szavazott. 2. Magánszemély kifogása a JOBBIK szórólapja ellen Köszönöm a figyelmet. Itt már van konkrét paragrafus és pont megjelölve, de hát meglehetősen alaptalan, tehát az, hogy pl. a választási csalás megakadályozására hivatkozik azáltal, mert nem tetszik neki, úgy mint az előzőnek nem tetszett a FIDESZ kampánya, most valakinek nem tetszik a Jobbik kampánya. Teljesen alaptalannak tartom az előterjesztést, illetve még önmagát is cáfoló, hiszen azt mondja például, hogy semmilyen módon nem kötődik az említett szórólap az Európai Parlamenti Választáshoz, ez azt jelenti, hogy nem tartozik a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá, tehát nem tartozik ide az ülésünkhöz. Hozzáteszem szerintem azért áttételesen igen, de most ebbe a bonyolult elemzésbe nem mennék bele, és az hogy a Jobbik eddig milyen feljelentéseket tett, például Gyurcsány Ferenc ellen, amit kifogásol az illető, hogy nem tettünk, mi megtettük mi már a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után is a választók félrevezetése és konkrét Btk. -ok megjelölése mellett, de ebbe azt hiszem, hogy nem kell belemenni, tehát egyszerűen alaptalannak tartom. Formailag így elsőre megfelelőnek tartom, érdemileg vizsgálva pedig alaptalannak tartom a panaszbeadványt. Köszönöm. Dr. Halmai Gábor OVB elnökhelyettes Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy mind formailag, mind tartalmilag helytálló a kifogás. Több olyan ügyünk volt, ahol hasonló esetben a két alapelvre, tehát nyilvánvalóan egyébként az a) pontnál a választás tisztasága és nem a választási csalás megakadályozása az alapelvsértés, illetve a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásba ütközik az, hogyha valaki egy meghatározott választás kapcsán, mert hiszen ezt a választás az Európai Parlamenti Képviselők Választásáról szól, aminek értelemszerűen nincsen semmilyen tartalmi összefüggése azzal, amit ez a plakát tartalmaz. Azt gondolom, hogy mind a két alapelvet sérti, 5

6 tehát javaslom, hogy állapítsuk meg a jogszabálysértés tényét, illetve az alapelvsérelem tényét, és tiltsuk el a pártot a további jogsértéstől. Köszönöm. Dr. Szoboszlai György OVB tag Csatlakozom ehhez az indítványhoz. Álláspontom szerint is megvalósul a beadványban felhívott mindkét alapelvsértés. A Börtönbe Gyurcsányékkal felhívás nyilvánvalóan nem kapcsolódik szorosan az EU választásokhoz, Gyurcsány Ferenc nem is jelölt az EU választásokon, tehát a megfogalmazás is túl általános, olyan jellegű, ami nyilvánvalóan rendeltetésszerű joggyakorlással ütközik. Köszönöm szépen. Köszönöm szépen. A gyűlölet úgy látom elképesztő jogi mélységekbe vezet, és hát önellentmondásokba is, hiszem, amikor az SZDSZ plakátjairól beszéltünk és azokról az általuk feltett kérdésekről, amivel próbálják gyűlöletre alapozva elvinni a szavazókat valami ellen, amit a legújabb plakátjukon már nyíltan is kimondanak. De hát az előző plakátjaik is így szerepeltek többször napirendünkön, akkor rendszeresen elutasították azokat a panaszokat, hogy az probléma, hogy nem ide tartozik. Ha ebbe belemennénk, hogy ide tartozik-e, akkor mondjuk a FIDESZ plakátjának az elég felkiáltásra, hogy ez nevezhető-e választási üzenetnek, és valóban erről szavazzunk-e a mostani parlamenti választásnál, ez ezért messzire vezető, érdekes vita lenne. Azt gondolom, hogy Börtönbe Gyurcsányékkal, az idetartozik. Egyrészt a Gyurcsányék kifejezés a mi szóhasználatunkban is azt gondolom, a választók szóhasználatában is ma már a bűnözést jelzi a hazug, korrupt politikusokat, és ez összefüggésben van. Tehát, ha tisztességes vezetése lenne az Európai Parlamentnek, az Európai Uniónak, a Magyar Országgyűlésnek, akkor nem gyakorolna nyomást a politika az ügyészségre és a rendőrségre, tehát igenis börtönbe kerülhetnének Gyurcsányék. Hogy mennyire alapos ez a felszólítás, hogy mennyire rosszhiszemű, azt gondolom, hogy egy felkiáltás, egy ilyen kívánság, ez épphogy a demokráciával összhangban a társadalom többségének a vágyálma. Az más kérdés, hogy fordítottan ők ezt nem szavak szintjén teszik meg, hanem a gyakorlat szintjén, tehát például engem is öt különböző ügyemben állapította meg az elmúlt két évben a bíróság, hogy jogszerűtlenül állítottak elő, vetettek börtönbe, miközben jogszerűen egyszer sem sikerült a rendőrségnek. Tehát ők nem szavak szintjén, hanem jogszerűtlenül és tények szintjén gyakorolják. Ezek után ezt az összehasonlítást különösen vérlázítónak tartom, hogy ez bármilyen alapelvet sértene. A választások tisztasága meg természetesen, mivel egy-egy pontban van foglalva a választási csalás megóvásával, ezért ez a kétjelentésű szó, itt egyértelműen arra utal a választási csalások kapcsán, ne pedig az, hogy ne bántsák egymást a politikusok, hanem az, hogy tiszta eredmény szülessen. Innentől kezdve ez a pont ez teljesen alaptalan, és így más értelmet próbál belemagyarázni a kifogásoló. A jóhiszemű joggyakorlás alapelvével pedig azt gondolom, hogy teljesen tisztán belefér, hogy egy társadalom többsége által is óhajtott kívánalmat, hogy börtönbe kerüljenek a korrupt politikusok, ezt megfogalmazza a Jobbik. Amennyiben nem tartozik, ezen lehet vitatkozni az Európai Parlamenti Választás hatáskörébe, hát akkor nem tartozik úgy gondolom, hogy vannak olyan mondatok mindenkinek a szórólapján, ami nem feltétlenül oda tartozik. A Jobbik is nemcsak választási szórólapnak tekinti ezt, hanem tagtoborzó szórólapnak is. Év közben is választások előtt is, az elmúlt években is folyamatosan adunk ilyen szórólapokat, ezt a képet is, hogy Gyurcsányt bilincsben ábrázoljuk, ezt már egy korábbi szórólapunkon is használtunk a tavalyi évben is, tehát akkor nem tartozik a kampány alá. Semmi sem tiltja természetesen, hogy kampányidőszakban olyan tevékenységet is csináljunk, és itt egészen tágan értelmezem, természetesen nemcsak politikai tevékenységre gondolhatunk, hanem minden másra. Tehát kampányidőszakban nemcsak kampánytevékenységet lehet folytatni, hanem minden mást is, tehát mondjuk házaséletet élni, 6

7 lehet enni-inni, és sok minden érdekeset csinálni, és az, hogy mi tartozik ide vagy nem, ha nem tartozik ide, akkor pláne nem tartozik az ülésünkre. Köszönöm a figyelmet. Dr. Halmai Gábor OVB elnökhelyettes Köszönöm szépen. Tekintettel arra, hogy én nem tudom megakadályozni egyetlen tagtársunkat sem, hogy olyanról beszéljen, ami nem tárgya ennek a mostani ügynek, sem az SZDSZ plakátja, sem a FIDESZ plakátja nem tárgya a mostani tárgyalásunknak. A FIDESZ plakátjáról érdemben nem tárgyaltunk, miután más okból utasítottuk el. Én csak azt tudom javasolni, hogy szavazzunk egy olyan kérdésben, ahol egy tagtársunk már egyszer megszólalt, és most folyamatosan politikai propagandát fejt ki. Én ennek nem sok értelmét látom, de ezt egy szavazással tudjuk csak megelőzni. Dr. Vejkey Imre OVB tag Felvetődik az a kérdés, amit a legutóbbi OVB ülésen tárgyaltunk, az Országos Rendőrfőkapitány Úrnak az állásfoglalás kérdése kapcsán. Amikor ugye Ő elég megszorítóan értelmezte a választási eljárásról szóló törvényt, és végül is többségi álláspontunk mind a két kérdésben az volt, hogy ez nem helyénvaló. Úgy gondolom, hogy különösen annak a második részéből nem lehetne azt levezetni, amit itt a kifogásoló kér, függetlenül arról, hogy milyen szervezetről van szó. Úgy gondolom, hogyha logikailag tartjuk magunkat ahhoz, amit az előző ülésen döntöttünk, akkor a jelen kifogást el kell utasítani. Köszönöm szépen. Dr. Bordás Vilmos OVB tag Köszönöm. Csak azt vetném fel kapcsolódva az Imréhez, hogy azon az alapon én nem látom megalapozottnak a beadványt, hogy ez a plakát nem az Európai Parlamenti Választásról szól. Ennek a pártnak az értelmezésében ez is erről szól, erről én nem fogok vitát nyitni. Ha megnézzük a legtöbb pártnak a plakátjain, hogy semmi köze az európai parlamenti kampányhoz még akkor is, ha valóban most csak erről az egyről tárgyalunk. Tőlem a pártok úgy politizálnak, ahogy akarnak, ez szerintem a választási kampány része. Én más alapon el tudom fogadni, hogyha ezt a beadványt valaki megalapozottnak tartja. Érvek viszont ezzel összefüggésben még nem hangzottak el szerintem, hanem kizárólag az, hogy qvázi ez nem az EP kampányra tartozó dolog. Ez szerintem viszont nem alapos indok. Köszönöm. Köszönöm szépen. A 2006 országgyűlési választásokon is komoly viták voltak az ún. alapelvi jogalkalmazás alapelvelvi bíráskodásról, ahol konkrét magatartás megítélése nincs tényálláselemként definiálva. Ilyen értelemben csak egy érvelési irányt jelöl ki egy alapelv. Tulajdonképpen ilyenkor azt kell mérlegelni, súlyozni a döntéshozó testületnek, hogy milyen mértékűnek tekinti az alapelv sérelmét. Ezzel együtt ez egy veszélyes lejtő, ahogy ezt annak idején is megfogalmaztuk, mert könnyen ilyen erkölcsbíráskodásba mehet át az alapelvsérelem megítélése, és ilyen szempontból elég tartózkodó gyakorlatot folytattunk. Én a magam részéről teljes mértékben nem értek egyet azzal, hogy a politikát kriminalizálják itt a Börtönbe Gyurcsányékkal felszólítás, ez ennek a gondolati megnyilvánulása. Még nagyobb mértékben nem tudok egyetérteni azzal, hogy a csendőrséget rehabilitálni kellene egy olyan országban, ahol a zsidóság deportálásában a csendőrség élenjáró szerepet töltött ki, töltött be. De hát ezzel együtt arra felhívom a figyelmet, hogy itt mégis alapvetően egy politikai vita van a plakátokkal kapcsolatban. A pártok egymással egy politikai versenyt folytatnak, amiben két kapura megy a játék, és öngólt lehet is lőni. Tehát bizonyos értelemben a politikai nézetek ütközése és a véleményszabadságnak a megnyilvánulása egy-egy választási plakát, és ilyen szempontból azt gondolom, hogy azért jobb lenne talán, vagy legalábbis nekem az a véleményem, bár még mindig nem döntöttem el, hogy hogy fogok szavazni, lehet, hogy még 7

8 ebben segítségemre lesz a további vita, de mindenesetre az alapelvsérelem megállapításával kapcsolatban azt hiszem, hogy egy eléggé egy tartózkodó gyakorlat álláspontjára kellene helyezkedni a testületnek, vagy legalábbis a magam részéről amennyiben helyesen elevenedtek meg bennem az elmúlt országgyűlési választások utáni hasonszőrű, hasonló természetű ítéleteink, akkor erre szerettem volna felhívni a figyelmet. Közben Molnár Miklósnak adom meg a szót, azután Szoboszlai György és Halmai Gábor is jelentkezett. Miklós parancsolj. Dr. Molnár Miklós OVB tag Köszönöm szépen. Alapvetően egyetértek azzal, amit az Elnök Úr jelzett. Soha nem voltam, és ez a személyes szakmai véleményem híve az alapelvi jogalkalmazásnak, amit valóban a Ve. átfogó módosítása vezetett be. Úgy gondolom, hogy az alapelvi jogalkalmazás az nagyon könnyen a politikai mérlegelés területére tolhatja a jogalkalmazó munkát. Ettől függetlenül is egy jelentős szempont, amit a testület figyelmébe ajánlok, hogy a választási eljárási törvény alapelvei a választási eljárási törvény tételes rendelkezéseire vonatkoznak, és azokat hatják át. Közvetkezésképpen az alapelvek alkalmazásának a területe az a választási eljárási törvény tételes konkrét rendelkezésének a világáig terjed. Azon túlmenően mi még az alapelvi jogalkalmazásra vonatkozó rendelkezések alapján sem alkalmazhatunk alapelvet. A választási eljárási törvény meglehetősen lakonikusan rendelkezik a választási kampányban alkalmazott plakátokról, plakátfelületekről, azok tartalmának megítélését nem vonja szabályozási tárgykörébe, tehát én is ebben a mértéktartás és a testületi gyakorlattal kapcsolatos körültekintés pártján állok. Köszönöm szépen. Dr. Szoboszlai György OVB tag Köszönöm. Az alapelvi jogalkalmazásról. Kétségtelen, hogy vannak veszélyei az alapelvi jogalkalmazásnak, ugyanakkor a törvény minket erre feljogosít, ami kétségtelenül nem azt jelenti, hogy nyakra-főre kellene az alapelvek megsértése alapján nekünk kifogásokat elfogadnunk, de megtehetjük. Felhívom a figyelmet arra azért, hogy aki olyan nagyon-nagy különbséget lát, mondjuk a különösen kampányidőszakban az alapelvi és a kifejezett jogszabálysértés alapján történő jogalkalmazásra, annak felhívom a figyelmét mondjuk a kampánycsend megsértésére vonatkozó 41. -ra, ami azt mondja, hogy az a jogszabálysértés, hogyha valaki a választói akaratot befolyásolja. Ez mennyivel kevésbé gumi paragrafus? Ezt is nyilvánvalóan egy mérlegelés alapján döntjük itt el, egy adott plakátról, egy adott megszólalásról, hogy az alkalmas-e a választói akarat befolyásolására. Tehát nehogy azt higgyük, hogy itt kevésbé aktivista módon kell, hogy értelmezzük a jogszabályt, nem egzaktabb ez a jogszabály sem, mint az alapelvek. Ami az alapelveket érti, én azért nem fejtettem ezt ki, mert azt gondoltam, hogy magától értetődő, hogy egy demokratikus jogállamban, ahol demokratikus választásokat tartanak meghatározott célokkal, különböző választások vannak, vannak országgyűlési választások, önkormányzati választások, és most ez egy Európai Parlamenti Választás. Azt gondolom, ha van jelentése az egyes választástípusok kapcsán annak, hogy a választásoknak a tisztaságát őrizzük meg, lehetőség szerint méltósággal folytassanak a jelölő szervezetek választási kampányt, és lehetőség szerint rendeltetésszerűen és jóhiszeműen éljenek azokkal a jogokkal, amelyeket a választási eljárási törvény számukra biztosít, akkor egy tipikus sérelme ennek az elvnek, hogyha valaki valami egészen másról beszél. És ezt az egész mást akarja felhasználni arra, hogy befolyásolja tulajdonképpen egy teljesen más célú választásnak az eredményét. Azzal, hogy az egykori kormány egyes vezetői milyen jogsértéseket követtek el, az ég egy adta világon semmilyen összefüggése nincs az én felfogásom szerint azzal, hogy az a párt, amelyik egyébként jogosult indulni az Európai Parlamenti Választáson, milyen arányban és kiket fog az Európai Parlamentbe küldeni azért, hogy képviseljék Magyarországot. Azt gondolom, hogy igenis az a 8

9 választások tisztasága, az a választások rendeltetésszerű funkciója, hogy azokról a kérdésekről, amik a választásnak a tétjét képezik, azokról a kérdésekről korrekt, lehetőség szerint tiszta eszközökkel folyó választási kampány folyjon a politikai eszközök felhasználásával, de ne azon túlmenően. Ezek az eszközök egyébként azt kell mondjam, hogy szinte minden mondata ennek a plakátnak külön-külön, de hát ez nem képezi a kifogás tárgyát, messze túlmennek ezeken az eszközökön, hogyne mondjam, messze túlmennek a Magyar Alkotmány rendelkezésein is. De erről most nem kell döntenünk. Amiről döntenünk kell, az szerintem megvalósítja ezt a két alapelvsérelmet, és azt gondolom, hogy ez a minimum, amit az Országos Választási Bizottság valóban a választások tisztasága érdekében megtehet. Osztom az elnök Úr és Molnár Miklósnak az óvatosságát az alapelvi döntéseket illetően. Nyilvánvaló ez csak különleges alkalmakkor nyomós ok fennforgása esetén lehet felhasználni, és erre hivatkozva dönteni. Ebben az esetben azt hiszem, hogy ez a nyomós ok ez fennáll. A rendeltetésszerű joggyakorlás nyilvánvalóan sérül, hogyha az Európai Parlamenti Választásokat belpolitikai vagy tagtoborzási célra használják. Sérti a jóhiszemű joggyakorlás elvét a gyűlöletkeltés. Ez a plakát, ebben a megnyilvánulásában gyűlöletkeltő. Nem hiszem, hogy a választási kampányt erre a célra rendeltetésszerűen lehetne alkalmazni. És azt hiszem, hogy ez végül is nem pártpolitikai vita. Bármelyik párt a plakátjára ilyen gyűlöletkeltő felhívást elhelyezne, én hasonlóan döntenék, még akkor is, ha az MSZP plakátján jelenne meg ilyen felhívás, mondjuk más nevekkel, tehát behelyettesítve esetleg a Gyurcsány kifejezést más pártpolitikusokkal. Ezt hasonlóan mérlegelném. Valóban alapelvi döntést akkor kell hoznunk, amikor úgy érezzük, hogy sérülnek bizonyos értékek. Van egy határ, amit nem lehet átlépni. Természetesen mindenkinek meg van a joga, hogy ezt másképp értékelje. Vagy azt mondja, hogy a szólásszabadság, a politikai véleménynyilvánítás ennél magasabb érték, és azt helyezi előtérbe. Tiszteletben tartom az ilyenfajta mérlegelést is, de én magam úgy gondolom, hogy a gyűlöletkeltés az nem lehet funkcionálisan egy választási kampánynak része. És úgy gondolom, ezért ez megvalósítja az alapelvsérelmet. Köszönöm szépen. Köszönöm szépen a figyelmet. Az előbbi felszólalásom közben Halmai Gáboron látszott, hogy nem fért a bőrébe, és egyáltalán már azt sem tudja elviselni, hogy hozzászólhatok a kérdéshez, és utána rögtön egy rövid hozzászólásában azt mondta, hogy zárjuk le a vitát, és ne is beszéljünk erről. Próbált az erőből való döntést alkalmazni, megszokva azt, hogy a többsége meg van ezekhez a döntésekhez, és azt sem elfogadva, hogy beszélhetek. Ehhez Ő már harmadszor szólt hozzá, tehát előbb még többször, mint én, és hosszasan ecsetelgette, hosszasan mellébeszélt, és ő is érezte, többször is mondta, hogy ez már nem is egészen ide tartozik, de alkotmányellenesnek nevezett is bizonyos pontokat, ami miatt akkor nem tudom miért nem tesz feljelentést, ha ezt így gondolja. Tehát, hogy mennyire nem nyúlik túl a valóságon az, hogy börtönbe kerülhetnek Gyurcsányék. Tehát azt mutatja, hogy hány és hány MSZP-s és SZDSZ-es politikus ül börtönben. Konkrétan a mi napirendünkön szerepelt már ezzel kapcsolatban ugye Hunvald György esete, aki szintén a megérdemelt helyen van. Azt gondolom, hogy ezek nemcsak, hogy a társadalom többsége számára kívánatos, és ezért nagyon nagy népszerűséget kiváltó választási fogások ígérete és követelések, hanem reális ígéretek is, hogy akár börtönbe lehetne juttatni. Ez az egyik. Szoboszlai úrnál sajnálom, hogy megint akárcsak a május 10-ei ülésünkön, amikor megint tanúbizonyságát adta pártbeli elfogultságáról, most is csak az sérti, hogyha egy MSZP-s politikust akarnak odajuttatni börtönbe, ahova való. Tehát ilyen szintű elfogultságot és ezt rásütni, bár kétségkívül Halmai úrnak a jogértelmezése a legmerészebb, aki még annyi önmérsékletet sem tud tanúsítani, hogy csak azt mondja, kérem szépen, ez egy rosszhiszemű gyakorlat, amibe bármit bele lehet magyarázni. Azt nagyon jól tudjuk, de nem, ő igenis az a) pontot is továbbra is köti az ebet a 9

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/50-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.

Részletesebben

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2011. november 7-én, hétfőn, 11 óra 04 perckor az Országház főemelet 61. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 09-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül.

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül. JEGYZŐKÖNYV A Magyar Biliárd Szövetség Pool Szakágának 2015. május 30. napján, 1145 Budapest, Szugló utca 65. szám alatt (Tájfun Biliárdszalon és Étterem ) 16.00 órai kezdettel megtartott közgyűléséről.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4 Ikt. sz.: MB/121-1/2012. MB-34/2012. sz. ülés (MB-82/2010-2014. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2012. október 31-én, szerdán 9 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/ sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. május 14-én, kedden, 9 óra 54 perckor az

Részletesebben

J e g y zőkönyv IT-2/2011. (IT-3/2010-2014.)

J e g y zőkönyv IT-2/2011. (IT-3/2010-2014.) IT-2/2011. (IT-3/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának informatikai és távközlési albizottsága 2011. november 15-én, kedden, 8 óra 7 perckor az Országház főemelet

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2009. JÚNIUS 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2009. JÚNIUS 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2009. JÚNIUS 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó estét kívánok! Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket az Országos Választási Bizottság mai ülésén, testületi tagokat,

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.) FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. június 6-án, hétfőn, 8 óra 36 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú tanácstermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. január 11-én (Szerda) 16.30 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. január 11-én (Szerda) 16.30 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. január 11-én (Szerda) 16.30 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. DECEMBER 21-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. DECEMBER 21-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. DECEMBER 21-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok. Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, a Választási Iroda munkatársait

Részletesebben

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes

Részletesebben

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 27-i soron kívüli nyílt üléséről

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 27-i soron kívüli nyílt üléséről J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-14/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2014. február 5-én 17.00 órakor tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2014. február 5-én 17.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2014. február 5-én 17.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Sallee Barbara

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: Nbb/243-1/2013. Nbb-28/2013. sz. ülés (Nbb-105/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: Nbb/243-1/2013. Nbb-28/2013. sz. ülés (Nbb-105/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: Nbb/243-1/2013. Nbb-28/2013. sz. ülés (Nbb-105/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2013. december 16-án, hétfőn, 11 óra 07 perckor a Képviselői

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-5/2011. (AIÜB-V-8/2010-2014.)

J e g y zőkönyv AIÜB-V-5/2011. (AIÜB-V-8/2010-2014.) AIÜB-V-5/2011. (AIÜB-V-8/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága Az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságának 2011. június 21-én, kedden 9 órakor

Részletesebben

J e g y zőkönyv KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.)

J e g y zőkönyv KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.) KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának 2010. december 13-án, hétfőn 10 órakor a Képviselői Irodaház V. emelet 569. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. FEBRUÁR 20-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. FEBRUÁR 20-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. FEBRUÁR 20-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

I. Országos népszavazási kezdeményezés elbírálása

I. Országos népszavazási kezdeményezés elbírálása NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. DECEMBER 12-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

Ikt. sz.: Nbb-40/68-2/2014. Nbb-14/2014. sz. ülés (Nbb-14/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: Nbb-40/68-2/2014. Nbb-14/2014. sz. ülés (Nbb-14/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: Nbb-40/68-2/2014. Nbb-14/2014. sz. ülés (Nbb-14/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2014. szeptember 25-én, csütörtökön, 12 óra 22 perckor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő- testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Zrinszki István B.Tóth Attila

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szavazás után megállapítja, hogy a HVB tagjai. 4 igen 0 nem szavazattal szavaztak a megalakulásról. H A T Á R O Z A T

JEGYZŐKÖNYV. Szavazás után megállapítja, hogy a HVB tagjai. 4 igen 0 nem szavazattal szavaztak a megalakulásról. H A T Á R O Z A T JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. augusztus 27-én, a Makó székhelyű Helyi Választási Bizottság alakuló ülésén, a Makói Polgármesteri Hivatal emeleti kistárgyalójában Jelen vannak: Bálint József, Mátó Erzsébet,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/103-1/2012. KTB/49/2012. sz. ülés (KTB/159/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/103-1/2012. KTB/49/2012. sz. ülés (KTB/159/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz. KTB/103-1/2012. KTB/49/2012. sz. ülés (KTB/159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2012. november 5-én, hétfőn 10 óra 06 perckor az

Részletesebben

J e g y zőkönyv AEB-4/2010. (AEB-4/2010-2014.)

J e g y zőkönyv AEB-4/2010. (AEB-4/2010-2014.) AEB-4/2010. (AEB-4/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő eseti bizottságának 2010. november 3-án, szerdán 10 órakor a Parlament főemelet 58. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. JANUÁR 31-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. JANUÁR 31-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. JANUÁR 31-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje: 2014.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bossányi László,, Dr. Gondos István,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Baks Községi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. február 11. napján megtartott soros üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Baks Községi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. február 11. napján megtartott soros üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Baks Községi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. február 11. napján megtartott soros üléséről Jelen voltak: Dimovics Antal elnök Kovács József Kovács Gábor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-3/2011. (FFB-22/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-3/2011. (FFB-22/2010-2014.) FFB-3/2011. (FFB-22/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. február 14-én, hétfőn, 9 óra 8 perckor a Képviselői Irodaház V/515. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete Gazdasági Bizottságának 2012. július 3l-i rendkívüli üléséről a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében. Jelen voltak:

Részletesebben

J e g y zőkönyv KTB/11/2011. KTB/57/2010-2014.

J e g y zőkönyv KTB/11/2011. KTB/57/2010-2014. KTB/11/2011. KTB/57/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2011. május 9-én, hétfőn 11 óra 11 perckor az Országház főemelet 64. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. ÁPRILIS 14-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. ÁPRILIS 14-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. ÁPRILIS 14-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

J e g y zőkönyv EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.) EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Egészségügyi bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 27-én, szerdán, 12 óra 03 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/23-1/2013. FFB-6/2013. sz. ülés (FFB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/23-1/2013. FFB-6/2013. sz. ülés (FFB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FFB/23-1/2013. FFB-6/2013. sz. ülés (FFB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2013. március 25-én, hétfőn, 9 óra 40 perckor a Képviselői

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: FVB-50-1/2012. FVB-20/2012. sz. ülés (FVB-82/2010-2014.) sz. ülés

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: FVB-50-1/2012. FVB-20/2012. sz. ülés (FVB-82/2010-2014.) sz. ülés Ikt.sz.: FVB-50-1/2012. FVB-20/2012. sz. ülés (FVB-82/2010-2014.) sz. ülés J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2012. június 18-án, hétfőn, 9 óra 32 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

az Országos Köznevelési Tanács 2009. szeptember 8-án, kedden, 10 órai kezdettel, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V.

az Országos Köznevelési Tanács 2009. szeptember 8-án, kedden, 10 órai kezdettel, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. J e g y z ő k ö n y v az Országos Köznevelési Tanács 2009. szeptember 8-án, kedden, 10 órai kezdettel, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V., Szalay utca 10-14.) 101. számú tanácstermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

J e g y zőkönyv EIB-2/2012. (EIB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EIB-2/2012. (EIB-55/2010-2014.) EIB-2/2012. (EIB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2012. február 14-én, kedden, 9 óra 07 perckor az Országház főemelet 61. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2014. február 6-án, csütörtökön,

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EUB/91-1/2013. EUB-32/2013. sz. ülés (EUB-121/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EUB/91-1/2013. EUB-32/2013. sz. ülés (EUB-121/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: EUB/91-1/2013. EUB-32/2013. sz. ülés (EUB-121/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2013. november 5-én, kedden, 8 óra 38 perckor az Országház főemelet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Fejes Edit, Sariyüce Tolga Deniz, Cardak Salih, Csörgő István kuratóriumi tagok

JEGYZŐKÖNYV. Fejes Edit, Sariyüce Tolga Deniz, Cardak Salih, Csörgő István kuratóriumi tagok JEGYZŐKÖNYV Készült: Török-Magyar Kulturális, Információs és Művészeti Alapítvány Kuratóriumának 2015. szeptember 5-én, szombaton 15 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: 1094 Budapest Ferenc tér 5.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 9. napján megtartott rendes, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám 179/2013.(VIII.9.) önkormányzati 180/2013.(VIII.9.)

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 53/2014. (IX.20.) határozata H.M. által benyújtott fellebbezés tárgyában

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 53/2014. (IX.20.) határozata H.M. által benyújtott fellebbezés tárgyában Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 53/2014. (IX.20.) határozata H.M. által benyújtott fellebbezés tárgyában 53/2014. (IX. 20.) TVB. H A T Á R O Z A T A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási

Részletesebben

2010.01.30-i Megismételt Rendkívüli Közgyűlés jegyzőkönyve

2010.01.30-i Megismételt Rendkívüli Közgyűlés jegyzőkönyve Magyar Repülő Szövetség - Alapítva: 1910 1138 Budapest, Dagály u. 11. Levélcím: 2042 Budaörs 2. Pf. 8. Tel: +36(1)249-9757, Fax: +36(1) 248-1979 Email: aeroclub@aeroclub.hu;web: http://www.aeroclub.hu

Részletesebben

A környezetbe való beavatkozással járó beruházások. engedélyezési problémái a közösségi jogban

A környezetbe való beavatkozással járó beruházások. engedélyezési problémái a közösségi jogban A környezetbe való beavatkozással járó beruházások engedélyezési problémái a közösségi jogban 2010. január 11-én került megrendezésre a A környezetbe való beavatkozással járó beruházások engedélyezési

Részletesebben

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/20-4/2012. FVB-8/2012. sz. ülés. (FVB-70/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/20-4/2012. FVB-8/2012. sz. ülés. (FVB-70/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/20-4/2012. FVB-8/2012. sz. ülés (FVB-70/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2012. március 26-án, hétfőn, 10 óra 34 perckor kezdődően, a Képviselői

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. október 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Franka Tibor polgármester, Kiss Károly alpolgármester, Farkas

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2011. január 19-én 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1. rendes

Részletesebben

4/ /2014./V.29./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról.

4/ /2014./V.29./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 4/2014. Jászszentandrás Községi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága 2014. május 29-én megtartott ülésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2000. június 9- ei rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2000. június 9- ei rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2000. június 9- ei rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1.

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

J e g y zőkö n y v. Ikt. sz.: MB/5-3/2014/EL. EL-1/2014. sz. ülés (EL-8/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkö n y v. Ikt. sz.: MB/5-3/2014/EL. EL-1/2014. sz. ülés (EL-8/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: MB/5-3/2014/EL EL-1/2014. sz. ülés (EL-8/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2014. február 12-én, szerdán, 10 óra 10 perckor

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Krízis-Megoldás Kft PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Kelt Budapesten, 2013. június 10. napján Porpáczy Tamás ügyvezető 1 Krízis-Megoldás Kft Jelen szabályzat a Krízis-Megoldás Kft működésével kapcsolatos panaszügyek

Részletesebben

1/2010. (II. 25.) OVB állásfoglalás az ajánlószelvényekről és az ajánlás folyamatáról*

1/2010. (II. 25.) OVB állásfoglalás az ajánlószelvényekről és az ajánlás folyamatáról* 1/2010. OVB állásfoglalás az ajánlószelvényekről és az ajánlás folyamatáról* 1/2010. (II. 25.) OVB állásfoglalás az ajánlószelvényekről és az ajánlás folyamatáról* Az Országos Választási Bizottság - 2010.

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2013. AUGUSZTUS 29-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2013. AUGUSZTUS 29-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2013. AUGUSZTUS 29-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok. Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, a sajtó képviselőit

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. november 24-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor az Országház

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. november 15-én, kedden, 9 óra 13 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 515. számú tanácstermében

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. július 08-án (Csütörtök) 16.30 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

J E G Y ZŐKÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. július 08-án (Csütörtök) 16.30 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. július 08-án (Csütörtök) 16.30 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Vasemberház, Díszterem Nagykanizsa, Erzsébet

Részletesebben

J e g y zőkönyv EUB-3/2011. (EUB-24/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EUB-3/2011. (EUB-24/2010-2014.) EUB-3/2011. (EUB-24/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2011. március 7-én, hétfőn, 12 órakor az Országház főemelet 61. számú tanácstermében megtartott üléséről A jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

Az ülésen született döntések jegyzéke:

Az ülésen született döntések jegyzéke: JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2008. MÁRCIUS 31-ÉN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 1 Az ülésen született döntések jegyzéke: 30/2008. (III. 31.) számú határozata a civil szervezeteknek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

1. oldal, összesen: 5 oldal

1. oldal, összesen: 5 oldal 1. oldal, összesen: 5 oldal Ügyszám: IV/00788/2014 Első irat érkezett: 2014.04.14 Az ügy tárgya: a Kúria Kvk.I.37.441/2014/2. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (politikai reklámfilm közlésének

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3.

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a N G Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 11/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8. napján (hétfő) 14,30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Takács Lászlóné nemzetiségi elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐTT:

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Takács Lászlóné nemzetiségi elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐTT: JEGYZŐKÖNYV Készült: A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. június 25-én 11.00 órai kezdettel a Berhidai II. Rákóczi Ferenc Német Nyelvoktató Általános Iskola igazgatói irodája hivatalos helyiségében

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. szeptember 5-én 14 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a kispesti önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 17-én 8 óra 30 perces kezdettel a polgármesteri hivatal nagytermében (Bp. XIX., Városház tér 18. I. em. 41.) megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2. HATÁROZATOK SZÁMA: 13, 14, 15/2009. 2 Jegyzőkönyv Bak, Sárhida és Zalatárnok

Részletesebben

NAPIRENDI PONT: 1. Jegyzői munkakör betöltésére beadott pályázatok elbírálása (írásos előterjesztés) Előterjesztő: a polgármester

NAPIRENDI PONT: 1. Jegyzői munkakör betöltésére beadott pályázatok elbírálása (írásos előterjesztés) Előterjesztő: a polgármester Képviselő-testületének 2011. január 10-én megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 5-14/2010. (I. 10.) számú határozatok d. rendeletek: - Ügyiratszám: Határozatok: - 5/2011.

Részletesebben

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv Időpont: 2007. március 23. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

Készült: Tompa város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén.

Készült: Tompa város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Készült: Tompa város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak:tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Dr. Homoki-Szabó Róbert polgármester

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2010. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

I. Országos népszavazási kezdeményezések elbírálása

I. Országos népszavazási kezdeményezések elbírálása NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. JÚNIUS 24-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje: 2015.

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Nbb-1/2011. (Nbb-20/2010-2014.)

J e g y zőkönyv. Nbb-1/2011. (Nbb-20/2010-2014.) Nbb-1/2011. (Nbb-20/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2011. február 8-án, kedden, 11 óra 02 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben