FlavOnline.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FlavOnline. www.flavonmax.com"

Átírás

1 A flavon max klub online magazinja 2. évfolyam 14. szám Bauman Lászlóné és családja A felfedezés abból áll, hogy ugyanazt nézzük, amit mindenki más, és azt gondoljuk róla, amit még senki más. (Szent-Györgyi Albert) Minden helyzetben létezik a lehető legjobb megoldás, csak meg kell találnunk. (Vágyi Jenő James) Kisgyerekként mindig arról álmodoztam, hogy egyszer énekesnő leszek, színpadon állok és nagyon sok ember fog nekem tapsolni. Énekkarba jártam, az iskolában mindig én voltam a nótafa. Egy Zala megyei kis faluban nőttem fel, ezért a lehetőségeim korlátozva voltak. Ha egy nagyvárosban éltünk volna, akkor lehet, hogy másképp alakul az életem. Énekesnő nem lettem, az igaz, de sok álmom már megvalósult. Boldog, kiegyensúlyozott családban nőttem fel, ahol mindennap szó esett a becsületről és tisztességről. Annak idején a szüleim azt sulykolták belém, hogy legyen egy rendes tisztességes szakmád, és akkor munkahelyed mindig lesz. Szót fogadtam nekik, kitanultam a kereskedelemnek minden csínjátbínját, viszont mindig ott volt a de. Úgy éreztem, hogy többre vagyok képes, és nem akarok ebben a szakmában megöregedni. Közben férjhez mentem, jöttek a gyerekek: 2 fiú, ők most 22 és 20 évesek. Gyes után kezdődött minden elölről, visszatértem a kereskedelembe. Továbbra is mindig azon törtem a fejem, hogyan tudnék egy saját vállalkozást indítani. Sajnos soha nem volt annyi pénzünk, hogy ezt megtegyük. Mindig irigykedve hallgattam azokat az embereket, akik arról beszéltek, hogy a hobbijuk a munkájuk. Valójában, amit nagyon akartam, azt mindig el is értem. Az elmúlt évben többféle MLM cég megkeresett, de egyik sem érdekelt. Mígnem eljött a nagy nap novemberében eljött hozzám Lőrincz Szilvia, akihez nagyon régi barátság fűz. Együtt jártunk általános iskolába, barátnők is voltunk. Szilvia akkor együtt jött az unokanővéremmel, Bendéné Zsuzsával. Nagyon lelkesen beszéltek a termékről és a marketingről: azonnal beléptem. Rögtön úgy éreztem, hogy ez életem nagy lehetősége, ez az érzés azóta is megvan. A következő naptól elkezdtem dolgozni. 3 hét múlva jött a siófoki rendezvény (azóta sem hagytam ki egyet sem), mely teljesen elvarázsolt. Már alig vártam a következőt. Aztán jöttek az ünnepek. Karácsony, Újév. Régebben mindig elszomorodtam,

2 amikor elmúltak az ünnepek, de akkor nem. Sőt alig vártam, hogy elmúljanak, hogy minél előbb dolgozhassak. Tudtam azt, ha kitartóan dolgozok, akkor megváltozik az életünk. Már az első évben is csodálatos emberekkel hozott össze a sors, nagyon sokat köszönhetek nekik: Mariannak, Briginek, Tibinek, Angi néninek, Györgyikének hiszen segítségükkel 1 év alatt elértem a Milliomos plusz szintet. A főállásom ekkor még meg volt. Éjjel-nappal azon törtem a fejem, hogyan tudnám megduplázni a forgalmamat. Időm nagyon kevés volt, de lelkesedésem és kitartásom óriási! Törtem a fejem, honnan tudnék több szabadidőt szerezni. Rájöttem, hogy csak úgy, ha főállású max-os leszek. Nem volt könnyű döntés, hiszen a munkatársaimat és főnökeimet nagyon szerettem, a mai napig ott vásárolok, hiszen a szomszédban van a bolt. Egész éjjel nem aludtam, aztán másnap felmondtam. Az első perctől kezdve megértették, és a mai napig drukkolnak nekem. Még nagyobb lendülettel álltam neki dolgozni, megismerkedtem nagyon sok emberrel. Összejöttem régi barátokkal és ismerősökkel, legtöbbjük csupaszív, és ugyanazt akarják, amit én. Az ő sikereiknek ugyanúgy tudok örülni, mint az enyéimnek. Mindent megünneplünk, sőt kétszer már az Új Évet is együtt köszöntöttük, és ez idén sem lesz másképp. Fantasztikus érzés volt, amikor 2 év befektetett munka után elértem az Elit szintet, főleg amikor aznap este felhívott Hannika. Gratulált, és azt kérdezte, hogy kinyitottuk-e már a pezsgőt, de akkorra már tele volt a lakás szponzorokkal, munkatársakkal. Köszönöm a segítséget és a sok munkát: Feri, Attila, Judit, Tamás, Hilda, Csaba, Irénke, Jutka, Ildikó, Norbi. És mindenkinek, aki legalább egy kartont vásárolt már, és vásárol a mai napig a családjának. Köszönöm a Flavon Group Kft. tulajdonosainak, hogy ilyen fantasztikus lehetőséget adtak a kezünkbe, ami hamarosan világsiker lesz, és amire mindannyian büszkék vagyunk. Zseniális a termék is és a marketing is. Hiszen mire van szüksége az embereknek a legjobban? Egészségre és pénzre, egyik a másik nélkül nem igazán ér sokat. Higgyünk benne, aztán lesz egészség, pénz és siker is. Aki komolyan gondolja, jöjjön velünk az úton. Minden a rendelkezésünkre áll ingyenes képzések, és ami szintén fontos: olvasni, tanulni, olvasni tanulni és mindenkinek elvinni a Flavon jó hírét. Tűzzünk ki mindig újabb célokat, újabb vezetői szinteket. Nekem is van folyamatosan új célom, amit mindig sikerül is megvalósítanom. Következő nagy álmom és célom a Gyémánt Elit vezetői szint, amit egy éven belül szeretnék elérni. Tudom, hogy addig még sok munka vár rám, de nem bánom, mert már én is elmondhatom, hogy a munkám a hobbim. Erre nagyon büszke vagyok. Mindenkinek tiszta szívemből kívánok nagyon jó egészséget és sok sikert! Tisztelettel, Barátsággal: Bauman Lászlóné Erika Köszönöm szponzoromnak, Zsuzsának, hogy gondolt rám és segített. Köszönöm Szilvinek a támogatást, az odafigyelést és a segítséget. Köszönöm Jungné Kovács Krisztinának a szeretetet és a sok tanítást. Dr. Csőre Gyulának a sok előadást és a segítséget. Köszönöm a barátaimnak, ismerőseimnek, hogy csatlakoztak hozzám, és hogy megbíztak bennem, hittek nekem.

3 Dr. Thurzó Sándor Phd - Tudományos tanácsadó: A-vitamin Az A-vitamin szerepéről már Kr. e ban tudtak a kínaiak, persze ők ekkor még nem voltak tisztában azzal, hogy a máj és a méz fogyasztásának többek között éppen az A-vitamin okozza pozitív hatásait. Ugyanezt írta le Guilleaume a 16. században. Az A-vitamin felfedezéséhez egészen 1906-ig kell visszamennünk az időben. Ekkor még csak azt állapították meg, hogy szénhidrátok, fehérjék és zsírok mellett más anyagokra is szüksége van az emberi szervezetnek a megfelelő működéséhez. A retinolt tudományos körökben végül 1917-ben Elmer McCollum írta le. Vele közel egy időben, Lafayette Mendel és Thomas Burr Osborne is analizálta a vegyületet a Yale Egyetemen. Még további 20 évet kellett ahhoz várni, hogy sikerüljön előállítani. A kísérletet végző Paul Karrer ehhez halolajat használt fel. Szintetikus formában elsőként 1947-ben hozták létre Hollandiában. Az A-vitamint retinolként, retinálként vagy retinolekvivalensként is ismerik. Gyakran említik hámvédő vitaminként, és természetesen látáserősítő hatásáról is már számtalan cikk született. Az úgynevezett provitaminokból a szervezetben is képződhet A-vitamin. A leginkább elterjedt ilyen jellegű előanyagokként, azaz provitaminokként a különböző karotinoid vegyületek ismertek, melyek közül a bétakarotin a legaktívabb. A vegyület pl. a sárgarépában, a sütőtökben, a mangóban vagy a sárgabarackban található meg nagyobb mennyiségben. Szükség esetén a karotinoidok változó hatásfokkal ugyan, de képesek A-vitaminná alakulni a bélrendszerben. A béta-karotin erős antioxidáns hatása szintén jól ismert. Mekkora a javasolt napi mennyiség? Az A-vitamin szükségletet különböző formában fejezik ki. A szakirodalom általában mikrogrammban (µg) vagy IU-ben (International Unit) fejezi ki mennyiségét. Az IU vagy magyarul NE (Nemzetközi Egység) használata egyre elterjedtebb. 1 NE A-vitamin egyenlő 1 µg retinollal, 2 µg olajjal felvett béta-karotinnal, 12 µg egyéb formában bevitt béta-karotinnal vagy 24 µg egyéb provitaminnal. A javasolt napi mennyiséget, valamint a túlzott bevitelt kifejező UL-értéket az alábbi táblázat mutatja be. Az értékek µg/fő/nap mennyiségben értendők. Életkor, életmód Nő Férfi UL 0-6 hónap n.a hónap n.a. 4-6 év év év év felett 800 Szoptatás alatt Stressz Alkoholfogyasztás Mit fogyasszunk, ha szervezetünkbe juttatni? A-vitamint szeretnénk A különböző állati belsőségek (szív, máj és vese) mellett a tojássárgája, a tengeri halak, a tej és a tejtermékek a legjobb A-vitamin források. Nagy mennyiségben tartalmazza provitaminját a sütőtök, a kajszi- és a sárgabarack, a sárgarépa, a paraj, a sárgadinnye és a paprika. Természetesen az egyéb sárga, piros, vagy zöld színű zöldségek és gyümölcsök is jelentős mennyiségű béta-karotint és karotinoidokat tartalmaznak. Élelmiszer neve RDA%, 100 grammban Máj 722 Sárgarépa 93 Édesburgonya 79 Fodros kel 76 Vaj 76 Spenót 52 Sütőtök 41 Sárgadinnye 19 Tojás 16 Kajszi 11 Mangó 4 RDA%: ajánlott napi bevitel felnőtt férfiak esetében Az A-vitaminnak fontos szerepe van a szervezet több folyamatának működésében is. Így hozzájárul a csontok egészséges fejlődéséhez, az immunfolyamatok és a fertőzések elleni belső védelmi rendszer megfelelő működéséhez. Részt vesz a bőr és egyéb szövetek fenntartásában, a gyermekeknél a zavartalan növekedést segíti, és jelentős szerepe van a csontok egészséges fejlődésében is. A leggyakoribb tünetek a következők: különféle bőrproblémák, illetve a látás minőségében bekövetkező romlás. Érdekes kérdés a hasznosulás mértéke: amíg a táplálékkal bevitt A-vitamin 70-90%-a, addig a karotinoknak mintegy 20-50%-a hasznosul. Ahhoz, hogy az A-vitamin vagy annak elővitaminjai felszívódjanak, természetesen szükség van zsírok vagy olajok jelenlétére is. Kutatások szerint az E-vitamin is kedvezően befolyásolja a táplálékkal felvett A-vitamin hasznosulását. Érdekesség, hogy a paradicsomban található, karotinoid típusú vegyület, a likopin nem képez A-vitamint lebomlásakor.

4 Jim Rohn: Hogyan tegyük életünket egyedivé és értékessé? Életünk akkor lesz egyedi és minden fáradságot megérő, ha megosztjuk másokkal. A megosztásnak sajátos varázsa van. Íme, amit a gondolatok megosztásával kapcsolatban megtanultam. Ha megosztod egy ötleted tíz különböző emberrel, ők egyszer fogják hallani az ötleted, míg te tízszer. És így az ötlet megosztása javadra válik majd, mert még jobban felkészülsz arra, amit tenni szeretnél. Oszd meg az ötleteidet. Oszd meg őket a családoddal, oszd meg a körülötted lévő emberekkel, oszd meg a munkatársaiddal. Ha megosztod az ötleteidet másokkal, két dolog történik. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogyan történik, de azt biztosan tudom, hogy megtörténik. Azt sem tudom pontosan, hogy miért, csak azt tudom, hogy megtörténik. Tehát ha egy ember megosztja az ötletét valakivel, két dolog történik. Megváltozik mind a hallgató, mind a beszélő. Tehát ha megosztasz velük valamit, hallgatóságod megváltozik. Megtörténhet, hogy a megfelelő pillanatban bukkantál fel. Megtörténhet, hogy ez a tökéletes pillanat számukra. A négyből már három számjegyet beütöttek a zárba, és ha te jól és jót szólsz, te leszel a negyedik számjegy, amit, ha beütnek személyes tapasztalataik záróberendezésébe, kitárul előttük a kapu. Olyan lehetőségek nyílnak meg számukra, amelyekkel még sosem találkoztak. Így a téged hallgatók élete teljesen megváltozhat. Ám van itt még egy izgalmas dolog. Annak az élete is megváltozik, aki megosztja ötleteit. És vajon mit keresünk mi mindannyian? Változást, hogy az életünk más legyen. Hogy életünk más legyen ma, más legyen még ebben a hónapban, más legyen még az idén és más legyen jövőre. Egy szép napon így szól a selyemhernyó: Úgy gondolom, hogy többre vagyok hivatva, mint hogy a földön csússzakmásszak. Aztán felmászik a fára, hozzátapad egy levélhez, és megszövi a selyemhernyógubót. Tudja, hogy nagyon sok kitartásra van szüksége a selyemhernyógubó megszövéséhez, de egy belső hang azt mondja: többre lettem szánva, mint hogy egy egyszerű hernyó legyek. Aztán elkészül a selyemhernyógubó, végül pedig megnyílik, kibújik belőle egy pillangó, és tovaszáll, talán ezt énekelve: Szállj, szállj, szállj fel magasra, és így hódítsd meg most a kék eget! Régen csúszó-mászó hernyó voltam, most meg repülök! Tőled is azt kérem, hogy egy ilyen átalakuláson menj keresztül. Sok olyan időszakon menj keresztül, amikor azt érzed: Új tanulnivalók, új dolgok várnak rám. Ezek egy része akkor válik majd elérhetővé számodra, ha megpróbálod tolmácsolni másoknak is azt, amit a szívedben és a lelkedben érzel. Bármilyen nehezen is fogalmazol az elején, próbáld meg megfogalmazni érzéseidet. Íme, ez lesz a megosztás eredménye: helyet csinál új dolgok számára. A kulcskérdés az, hogy ha egy kancsó tele van vízzel, fér-e még bele. Ha egy pohár tele van vízzel, fér-e még bele? A válasz pedig az, hogy igen, ha kiöntesz belőle. Jegyezd le gyorsan. Ha többet akarsz magadnak, ki kell öntened abból, amid van, mert csak így kaphatsz még. Ám az emberi tudat más, mint a pohár, amely megőrzi méreteit, ha kiöntesz belőle. Ha megosztod a dolgaid másokkal, képességeid növekedni fognak. Egyre nagyobb és nagyobb leszel. És miért vágyunk arra, hogy nagyobbak legyünk? Azért, hogy az előttünk álló tapasztalatból több maradjon meg nekünk. Egyes emberek azért nem bírnak el sok boldogságot, mert túl kicsik, túl szűk a gondolkodásuk, túl egyszerű a tevékenységük, túl kevéssé képesek érzéseik megosztására, vagyis egyszerűen túl kicsik. Azért nem fér beléjük sok, mert túl kicsik. De te minél nagyobb leszel, annál többet kaphatsz. Ha túlcsordulsz a boldogságtól, gazdagabb leszel. Ha a boldogságod végigömlik a környezeteden, tovább gazdagszol. Ha a gazdaságból gazdagság árad, és te megosztod másokkal, amit kapsz, egyre nagyobb és gazdagabb leszel. Egyes emberek azonban nem csak, hogy kicsik, de poharaik fejjel lefelé vannak fordítva. Nem lehet beléjük tölteni semmit. Ám te, aki ezt a cikket olvasod, nyitott vagy, kész vagy befogadni új dolgokat, és én megígérem, hogy olyan ismereteket fogok a fejedbe tölteni, amelyek hasznodra válnak. Sikereidben bízva: Jim Rohn

5 végre itt a nyár, és meleg az ido! This ain t nothing but a summer jam! Kedves Klubtagok! Újra itt a nyár! Elérkezett a belföldi és külföldi nyaralások ideje, amely kiváló lehetőséget teremt a hálózatépítésre is. A Flavon Group Kft. fotópályázatot hirdet A Flavonnal nyaraltam! mottóval. A részvétel feltétele mindössze egy vagy több olyan, az idei nyaralásodon készült fotó, melyen Te/Ti és egy tetszőleges Flavon termék szerepeltek valamely helyi nevezetességgel vagy látványossággal a háttérben. A legjobb fotókból készült összeállítást a szeptember eleji számában jelentetjük meg, valamint a képek a oldalon is megtekinthetőek lesznek. A beküldők között ajándékcsomagot sorsolunk ki! Jó pihenést és fényképezést kívánunk! Flavon Group Kft.

Testünk építőkövei: A vitaminok

Testünk építőkövei: A vitaminok Testünk építőkövei: A vitaminok Vitamin A vitaminok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, kis molekulájú, különféle kémiai összetételű biológiailag aktív szerves vegyületek. Az emberi szervezetbe

Részletesebben

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med.

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. 2 BIZTŐSÍTSUNK MAGUNKNAK ELEGENDO MENNYISÉGŰ VITAMINT! HOGYAN? VÁLTOZATOS ÉTREND SEGÍTSÉGÉVEL! A TÁPLÁLKOZÁS PIRAMIS MINDEN EGYES

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 2. FORDULÓ 7-8. évfolyam Téma: Lelkünk temploma, avagy nagyító alatt az emberi test

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 2. FORDULÓ 7-8. évfolyam Téma: Lelkünk temploma, avagy nagyító alatt az emberi test A Földpörgetők versenyen, minden tantárgy feladataira összesen 20 pontot lehet kapni, így egy forduló összpontszáma 100 pont a feladatok számától függetlenül. Csak a kiosztott fejléces üres papírokra lehet

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK

VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK KÉSZÍTETTE: GAÁL ELEONÓRA OKLEVELES TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI SZAKEMBER DEBRECENI EGYETEM Egészséges alapanyagok egészséges táplálkozás mintaprojekt a közétkeztetés minőségi

Részletesebben

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ...

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ... 2. munkalap: ÉRTÉKEIM - 1. Dátum:... - 2. oldal - Mindennapi NLP A most következő feladattal megismerheted az alapvető értékeidet. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 3. levelét.

Részletesebben

Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak

Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak ECOPET Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak ECOPET A Farmina bemutatja új irányvonalát, az Ecopetet. Hat speciális terméket kínálunk az ember legjobb barátjának, hiszen etetésükkel kapcsolatosan számos

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az éltetõ vitaminok A vitaminok olyan szerves vegyületek, amelyek feltétlenül szükségesek testünk kifogástalan mûködéséhez. A vitamin elnevezés a vita (élet) és az amin (NH2-tartalmú kémiai gyök) szavakból

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

A várandós nõk táplálkozása

A várandós nõk táplálkozása A várandós nõk táplálkozása Fontos, hogy az étrend igazodjon a kismama testtömeg-indexéhez, alapanyagcseréjéhez, az aktuális állapotához, és az ízléséhez. Vegyes táplálkozással, jól megválogatott, jó minõségû

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

JVi. Gyakran ismételt kérdések INDEX

JVi. Gyakran ismételt kérdések INDEX JVi Gyakran ismételt kérdések INDEX 1. Mi a JVi? 2. Miért érdemes 120 ml JVi -t fogyasztanom? 3. Használhatom a JVi -t más Nu Skin termékekkel? 4. A JVi bőr karotinoid érték kvalifikált termék? 5. Érvényes

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Célunk, hogy minden települést vezető Önkormányzat ajánljon egy (vagy több) olyan embert erre a napra aki a futás szerelmese, és szokott futni.

Célunk, hogy minden települést vezető Önkormányzat ajánljon egy (vagy több) olyan embert erre a napra aki a futás szerelmese, és szokott futni. Megye Futás 2015 Üdvözlöm! Tóth László vagyok, a Budapesti Sport Iroda (BSI), egyik Békéscsabai Futónagykövete. 2015. április 21 május 01. ig, Futás hírnöke ként kísérőimmel körbefutom Békés Megyét. A

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS 7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS Ez a téma nagyon nyilvánvalónak tűnhet, de tapasztalataim szerint ez az egyik legfélreértettebb része az üzletnek. Minden üzlet, vállalkozás, cég elad valamit. Rendszerint megoldást

Részletesebben

A vitaminok és az élelmiszerek kapcsolatáról

A vitaminok és az élelmiszerek kapcsolatáról A vitaminok és az élelmiszerek kapcsolatáról Rengeteg tévinformáció "marketing szöveg" és áltudományos szenzáció található a világhálón a vitaminokról és forrásaikról. Cikkünkben megpróbálunk a tényekre

Részletesebben

Tartalom. Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi. Vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek. (Arthur Schopenhauer)

Tartalom. Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi. Vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek. (Arthur Schopenhauer) Vitamin ABC Mai rohanó és stresszel teli világunkban, szinte nélkülözhetetlen hogy az ember mindig friss és energikus legyen, hogy folyamatosan a legjobb formáját nyújtsa mind a munkahelyén, mind a magánéletében.

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

http://teherbeeses.hu Írta: Szabó Renáta

http://teherbeeses.hu Írta: Szabó Renáta Írta: Szabó Renáta Vitamin szükséglet terhesség előtt és a terhesség időszakában A terhességi állapot a nők többségénél egy nagyon boldog időszak szokott lenni. Mindemelett aggódással teli időszak is,

Részletesebben

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat.

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat. Nyomelemek, ásványi anyagok: Nevükhöz hűen csak nyomokban, egészen icipici mennyiségben szükségesek a szervezet számára, ugyanakkor ez a nagyon kicsike mennyiség egyben létfontosságú is! Néhány rövid mondat

Részletesebben

Az egészséges táplálkozás alapjai e-book. Írta: Pappné Benedek Erika Lektorálta: Tőke Szilvia személyi edző 2013.

Az egészséges táplálkozás alapjai e-book. Írta: Pappné Benedek Erika Lektorálta: Tőke Szilvia személyi edző 2013. Az egészséges táplálkozás alapjai e-book Írta: Pappné Benedek Erika Lektorálta: Tőke Szilvia személyi edző 2013. 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 4 Néhány gondolat a diétázásról 6 Miért fontos az egészséges

Részletesebben

A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról

A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Iskolagyümölcs - program Oktatási segédanyag 2013/2014. tanév 1. félév/2. A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Az egészség megőrzésben nagy fontossággal bírnak

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

Minőségi, prémium alapanyagokból és korszerű gyártási technológiával készült étrend-kiegészítő termékcsalád Amerikából.

Minőségi, prémium alapanyagokból és korszerű gyártási technológiával készült étrend-kiegészítő termékcsalád Amerikából. K A T A L Ó G U S Minőségi, prémium alapanyagokból és korszerű gyártási technológiával készült étrend-kiegészítő termékcsalád Amerikából. Miért a Nature s Bounty? Mert A Nature s Bounty több mint 30 éve

Részletesebben

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja Formula 1 Shake Formula 2 Multivitaminkomplex Rost tabletta Herbalife Formula 1 shake - egészséges étkezés Az ízletes Formula 1 shake finom, könnyen elkészíthető egészséges

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe?

Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe? Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe? Amikor első kisbabámat vártam, a munkahelyem megszűnt. Elgondolkodtam, mihez fogok kezdeni, ha nem találok később sem munkahelyet. A kisgyermekes

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Készítette: Bruder Júlia

Készítette: Bruder Júlia Készítette: Bruder Júlia tápanyagok ballasztanyagok alaptápanyagok védőtápanyagok járulékos tápanyagok fehérjék zsiradékok szénhidrátok ALAPTÁPANYAGOK FEHÉRJÉK ZSIRADÉKOK SZÉNHIDRÁTOK Sejtépítők Energiát

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

SZKB_207_09. Kell egy csapat! I.

SZKB_207_09. Kell egy csapat! I. SZKB_207_09 Kell egy csapat! I. diak09.indd 55 2006.12.09. 22:01:12 DIÁKMELLÉKLET KELL EGY CSAPAT! I. 7. ÉVFOLYAM 57 DIÁKMELLÉKLET D1 Feladatlap a csoportmunkához b) A táblázat második oszlopában szereplő

Részletesebben

Tartalom. Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi. (Arthur Schopenhauer) Vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek

Tartalom. Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi. (Arthur Schopenhauer) Vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek Vitamin ABC Mai rohanó és stresszel teli világunkban, szinte nélkülözhetetlen hogy az ember mindig friss és energikus legyen, hogy folyamatosan a legjobb formáját nyújtsa mind a munkahelyén, mind a magánéletében.

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Tihanyi András Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Mindennapi útmutató a testi-lelki egészséghez * Diétás szakácskönyvek White Golden Book Budapest A könyv szerzője TIHANYI ANDRÁS dietetikus Lektorálta DR.

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23.

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Szívünk egészsége Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Egészséges szív és érrendszer Táplálékod legyen orvosságod, és ne gyógyszered a táplálékod Hippokratesz A szív működése Jobb kamra, pitvarkisvérkör CO2

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

Elnöki beszéd. Moszkva 2014. augusztus 10. Elnöki beszéd Moszkva, Olimpiai Stadion - 2014. augusztus 10.

Elnöki beszéd. Moszkva 2014. augusztus 10. Elnöki beszéd Moszkva, Olimpiai Stadion - 2014. augusztus 10. Elnöki beszéd Moszkva 2014. augusztus 10. 1 Köszönetnyilvánítás Minden munkatárs nevében köszönetet mondunk Papp Gulnára, Arany Oroszlán szintű felsővezetőnknek és férjének, Papp Mihálynak (8*), akik a

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Egészséges ételek, életmódjához igazodva

Egészséges ételek, életmódjához igazodva 1 w 01/10 5299-Herbalife Formula 1 Shakes & Express Bar Gatefold ID: 5299-F1 Shakes & Exp Bar Gatefold_HU Egészséges ételek, életmódjához igazodva Formula 1 Shake a megfelelő testsúly-kontroll megoldás

Részletesebben

KOMPENZÁCIÓS TERV DIONIS INTERNATIONAL PEOPLE GROUP- ÜZLETI RENDSZER

KOMPENZÁCIÓS TERV DIONIS INTERNATIONAL PEOPLE GROUP- ÜZLETI RENDSZER KOMPENZÁCIÓS TERV DIONIS INTERNATIONAL PEOPLE GROUP- ÜZLETI RENDSZER Ön ebben a pillanatban döntött arról, hogy változásokat hoz a saját életébe. Nem tudom hogyan és milyen stílusú életet él, de egyben

Részletesebben

MDOSZ. Dietetikai kisokos. Az antioxidánsok. Készítette: a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 2013

MDOSZ. Dietetikai kisokos. Az antioxidánsok. Készítette: a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 2013 MDOSZ 5. Az antioxidánsok Készítette: a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 2013 Fogalmak ROS: Reaktív oxigén species. Ide tartoznak a szabadgyökök, mint például a hidroxilgyök, szuperoxidgyök, lipidperoxil-gyök

Részletesebben

Egészséges táplálkozás:

Egészséges táplálkozás: KORSZERŰ TÁPLÁLKOZÁS Egészséges táplálkozás: Az egészséges :egy megfelelően összeállított menü, a szervezetnek szükséges energia és tápanyag mennyiséget biztosítja ahhoz, hogy tartósan egészségesek maradjunk.

Részletesebben

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai

Részletesebben

Vitaminok leírása, hatásai

Vitaminok leírása, hatásai Vitaminok leírása, hatásai A vitaminok két nagyobb csoportra oszthatók, vízben oldódó és zsírban oldódó vitaminokra. &amp

Részletesebben

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk 12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak

Részletesebben

Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló

Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló Kedves Barátaim, Ismerőseim! Fantasztikus 3 hetet töltöttem a múlt év végén Kanadában. A rengeteg élményt még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom,

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Bevezető Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik sikeres versenyzői és edzői pályafutást mondhatnak magukénak.

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

Sasvári Sándor. otthonában

Sasvári Sándor. otthonában Sasvári Sándor otthonában A természettõl körülölelve A legfoglalkoztatottabb musical énekes, kivételes hangadottsággal megáldott, népszerű zenész, boldog családapa, természetszerető állatbarát és még folytathatnánk

Részletesebben

Váradi István búcsúztatása 2013.08.08.

Váradi István búcsúztatása 2013.08.08. Váradi István búcsúztatása 2013.08.08. búsak, bíborak (Ady) füstösek, furcsák, BÚCSÚ Nehéz a pakkom, és a gépre túlsúllyal szállni nem lehet. Zanzásítom hát, amit érzek, kőbe vésse a képzelet. Átnéznek

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Írta: Bagdi Bella, Petőné Honvári Jolán Szerkesztette: Feledi Eszter Illusztráció: Tarjányi

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

A táplálkozás szerepe a szív érrendszeri megbetegedések. megelőzésében. Dr. Czakó Tibor 2013.10.22.

A táplálkozás szerepe a szív érrendszeri megbetegedések. megelőzésében. Dr. Czakó Tibor 2013.10.22. A táplálkozás szerepe a szív érrendszeri megbetegedések megelőzésében Dr. Czakó Tibor 2013.10.22. Mottó: A táplálékban keressétek gyógyulásotokat Hippokratesz 2001-ben 17 millió ember halt meg keringési

Részletesebben

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal

Részletesebben

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor, árpamaláta kivonat, zab rost, só)

Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor, árpamaláta kivonat, zab rost, só) Összetevők Összetevők Glükóz szirup Szárított édesített vörös áfonya 15% (vörös áfonya, cukor, napraforgó olaj) Zabpehely 14% Puffasztott búza 13% Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor,

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009. No. 17. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009. No. 17. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009. No. 17 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club tizenhetedik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan teremtsünk

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Nehéz évre számíthat az utazási szakma is. Interjú Csákány Csabával, a TUI Magyarország Kft. igazgatójával

Nehéz évre számíthat az utazási szakma is. Interjú Csákány Csabával, a TUI Magyarország Kft. igazgatójával Nehéz évre számíthat az utazási szakma is. Interjú Csákány Csabával, a TUI Magyarország Kft. igazgatójával A pénzügyi válság és az azt követő gazdasági megszorítások miatt visszaestek a turizmus fejlődésével

Részletesebben

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29.

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a Győri Gyermekdiabétesz gondozó és a Cukorbeteg Gyermekeket Támogató

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható! Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Vitaminok meghatározása és csoportosítása

Vitaminok meghatározása és csoportosítása Vitaminok Vitaminok meghatározása és csoportosítása A vitaminok a(z emberi) szervezet számára nélkülözhetetlen, kis molekulatömegű, változatos összetételű szerves vegyületek, melyeket a táplálékkal kell

Részletesebben

A másodlagos biogén elemek a szerves vegyületekben kb. 1-2 %-ban jelen lévő elemek. Mint pl.: P, S, Fe, Mg, Na, K, Ca, Cl.

A másodlagos biogén elemek a szerves vegyületekben kb. 1-2 %-ban jelen lévő elemek. Mint pl.: P, S, Fe, Mg, Na, K, Ca, Cl. A sejtek kémiai felépítése Szerkesztette: Vizkievicz András A biogén elemek Biogén elemeknek az élő szervezeteket felépítő kémiai elemeket nevezzük. A természetben található 90 elemből ez mindössze kb.

Részletesebben

EGYÉNI KÉRDŐÍV MTA SZOCIOLÓGIAI KUTATÓ INTÉZAT BUDAPEST I. ÚRI UTCA 5. A kérdőív sorszáma: Kérdezés helye: Az interjú időtartama: óra perc

EGYÉNI KÉRDŐÍV MTA SZOCIOLÓGIAI KUTATÓ INTÉZAT BUDAPEST I. ÚRI UTCA 5. A kérdőív sorszáma: Kérdezés helye: Az interjú időtartama: óra perc MTA SZOCIOLÓGIAI KUTATÓ INTÉZAT BUDAPEST I. ÚRI UTCA 5. A kérdőív sorszáma: EGYÉNI KÉRDŐÍV Kérdezés helye: Az interjú időtartama: óra perc Kérdezés időpontja: Év hó nap Kérdező neve: BUDAPEST, 1972 1.

Részletesebben

Újratervezés. Bemutatkozás:

Újratervezés. Bemutatkozás: Újratervezés Bemutatkozás: Jász-Nagykun-Szolnok Megye települése Kengyel község. Szolnoktól 30 kmre található. Lakosainak száma 3700 fő, főleg idősek lakta település, sajnos a fiatalok máshol keresik a

Részletesebben

táplálkozásunkplálkoz

táplálkozásunkplálkoz Előtte Utána - 15 KG Mi befolyásolja olja az egészséget? get? stressz ökológia Genetikus adottságok táplálkozásunkplálkoz 15 Mi az egészs szséges és s táplt pláló étkezés? Hogyan hat a táplálkozás az egészségre?

Részletesebben

RENDKÍVÜL HATÉKONY SZÍV- ÉS ÉRVÉDŐ, ANTI-AGING VEGYÜLETEK

RENDKÍVÜL HATÉKONY SZÍV- ÉS ÉRVÉDŐ, ANTI-AGING VEGYÜLETEK ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ KÉSZÍTMÉNY C- ÉS E-VITAMINNAL, SZELÉNNEL, KOENZIM Q10- ZEL, VITABERRY NÖVÉNYI KIVONATTAL ÉS REDIVIVO LIKOPINNEL RENDKÍVÜL HATÉKONY SZÍV- ÉS ÉRVÉDŐ, ANTI-AGING VEGYÜLETEK 7000 ORAC EGYETLEN

Részletesebben

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban

Részletesebben