A vég. Visszatérő álmom egyik éjjel arra kért, hogy napjaim írjam le. Valami arra késztetett, hogy ennek a sugalmazásnak eleget tegyek.

Átírás

1 A vég Visszatérő álmom egyik éjjel arra kért, hogy napjaim írjam le. Valami arra késztetett, hogy ennek a sugalmazásnak eleget tegyek. Magamról. Dönci vagyok. 48 éves és egy egyszerű buszvezető, két gyermekkel és kettő unokával. Egyedül élek egy kis kertes házban, minimál komforttal. Vagyis van beépített fürdőszobám, és megcsináltam a központi fűtést. Ma hajnalban a szolgálati járathoz igyekezve egy döglött balkáni gerlét láttam a házunk előtt. Biztosan valamelyik szomszédom unta meg a hajnali szárnycsapkodást és burukkolást. Pedig ha visszagondolok milyen békés környék volt ez még pár éve is. Amíg felkapott nem lett a nagyváros e lenézett kis szatellitája. Évekig semmi pénzt nem költöttek rá, mert kellett a város központ szépítésére a pénz. No persze, a bankok nem szeretnek lepusztult házak közelében lenni. Amúgy ma semmi érdemleges nem történt, eltekintve a melegfront okozta sok ütődött vezetőt a forgalomban. Ma már a város több pontján lehetett elpusztult galambokat és madarakat látni. A rádió, mely állandóan szólt menet közben először semmi rendkívüliről nem számolt be. A melegfronti hatás ma is dolgozott, rengeteg agresszív ember közlekedett. Gyalog és járművel egyaránt. Mintha megváltozott volna a világ körülöttünk. Apró példa erre Sumi, az anyukámék kutyája. Egy roppant szelíd kis palotapincsi volt. De hirtelen méregzsák lett. Még rám is morgott pedig ez nagyon nem jellemző rá. Nem véletlenül írok róla emberként, hisz családtagként tekintünk rá. Tulajdonképpen orvosi rendelvényre lett ez a kis kutya családtag. Szüleim szép kort értek meg, hetvennyolc és nyolcvanhárom évet. És a kor rányomta mozgásukra a bélyeget. Otthonülők lettek, főképpen, hogy nővéremékhez költöztek. A kutya lett az az eszköz ami kimozdította őket a lakásból. Reggel délben este felváltva de néha együtt mentek sétálni. A hatás lenyűgöző volt. Visszatért az addig ismert életkedvük. És mintha könnyebben mozogtak volna. A kis kutya pedig pont úgy viselkedett mint egy pici gyermek. Teljes ellátást igényelt, de meghálálta ragaszkodásával. Holnap szabad leszek, lesz időm egy kicsit túrnom a kertet. A mai napon még a rádiót sem kapcsoltam be. Elég elhanyagolt volt a kertem és én bizony elég lusta vagyok arra, hogy rendszeresen foglalkozzak vele. De én nem igazán adok a szomszédok beszédére. Ők még nálam is lustábbak, mert csak füvet vetettek. Aztán meg sírnak, hogy drága a krumpli meg a zöldség. De hisz ezeket vidáman meg lehet termelni a ház mögötti kertben. Mármint akinek nem igazán esik nehezére néha egy kis földtúrás. De hát egy "doktornénak" derogál az ilyen. No persze. Ha apuci megfeji a betegeit anyagilag akkor érthető a hezitálás minden fizikai munka előtt. De nem panaszkodni akarok. Csak egyszerűen ha már írom ezt a füzetet, legalább kevés képet szeretnék adni arról hol és milyen körülmények között élek. És én azon kevesek egyike vagyok aki elégedett sorsával. Két szép felnőtt lányom van és két égetni való rosszcsont unokám. Lehet, hogy sok értelmetlen dolgot tettem életemben, de a lányok értelmet adtak létezésemnek. Tomi és Timi a két kis unoka 1

2 pedig néha visszavisz gyermekkoromba. Tulajdonképpen az eseménytelennek mondható, köszönhető a szülői gondoskodásnak. De azért felrémlik pár dolog, ami színesítette az egyhangú gyermekkort. A nagyiéknál amikor kidöntöttem a kerítést. Mert bár tiltották, mégis felültem a tetejére az egyszerű kátránnyal bevont fa kerítésre. Az egyik sarokvas megunta a szolgálatot és kidőlt a sarkából. Én megúsztam az esést és elfutottam a Szemenyei bordélynál lévő meleg kútig. Szegény nagyi meg azt hitte agyonütött a kapu. Aztán Grősz püspök úr Kalocsán. A főutcán laktunk a Szovjet tiszti ház mellett. Rendszeresen kiültem a házunk előtti padra és megszólítottam minden papot. Egyszer a püspök urat szólítottam meg. A többiek el akartak küldeni, de az atya leült mellém és emlékeim szerint sokáig beszélgettünk. Magára a beszélgetésre nem emlékezem, de ez nem csoda,hisz ennek már negyven éve is elmúlt. De az megmaradt bennem, hogy egyszerű szavakkal beszélt és nagy szeretettel emlegetett egy egyszerű embert akit példaképének tekintett. Az illetőt Jézusnak nevezte. Furcsa dolgokról álmodtam az éjjel. Mintha egy laboratóriumban lennék ahol emberek fejükön egy sisakkal össze lennének kötve kábellel egy hatalmas számítógéppel. Az egyik székben ülő ember ismét mondta, írjam tovább napjaim, szüksége lesz rá. Hát legyen. Ma érdekesen kezdődött a napom. Elég sokat késett a szolgálati járat. Béla a vezetője bezárt ajtóval jött és egész úton csendben volt. Pedig az ő vicceivel ébredtünk igazából reggelente. De a szolgálatvezető indítótiszt is ingerülten osztotta ki a fordákat. Mármint azokat a járatokat, amelyeket aznap végeznem kellett. Sőt még a motor sem akart elindulni elsőre, ahogy szokott. De Ede, ahogy becéztem a buszomat aztán hajlott az okos szóra és elindult. Az emberek is szokatlanul viselkedtek egész nap. Úgy mászkáltak mint a mérgezett egerek. A mentősöknek dupla forgalmuk volt. De érdekeset mondott az egyik utasom, aki az egyetemen madártannal foglalkozott. Szerinte valamilyen kórt kaptak ami rettentően megtizedelte őket. Kicsit nagyot egyaránt. De a rádióban is ezzel kezdődött a déli hírek. A rádió szerint valamilyen vegyi-fegyver katasztrófa okozta a hirtelen madárpusztulást. A kommentátor párhuzamot vont az AIDS hirtelen elterjedésével. Aztán az arab háborúnál meguntam és kikapcsoltam. Gyűlölöm az erőszakot. Minden formájában, ezért nincs tévém sem. Ma gyalog kellett bemennem a céghez. És sokan meg sem jelentek a reggeli szolgálatkezdés idejére. Így aztán a vezénylőtiszt ritkított járatot rendelt el. Mit ne mondjak, utas is alig volt délig. A déli hírek elég aggasztóak voltak. Ugyanis kiderült, hogy nem csak a madarak, hanem a szabadon élő állatok is hirtelen pusztulni kezdtek. De az emberek közül azok is betegek lettek akik asztmás hajlammal, tünetekkel rendelkeztek. Meglátogattam az anyukámékat. Megdöbbentő volt ahogy Sumi a kis kutya fogadott. Lerohant, megharapott aztán szűkölve elbújt a szekrény alá. De legalább az anyukámék egészségesek voltak. 2

3 Ja és az újságot sem olvastam el, érdektelen volt. Délutános voltam. Elég rémisztő volt az üres városban közlekedni. Kihalt volt minden, nem tudom hol voltak az emberek. Még a Centrum áruházból sem tömegekben jöttek ki, pedig ma nagy nap volt. A fizetés napja. Ilyenkor megszoktam, hogy tele az utca részegekkel. Ma ez elmaradt. És egyre kevesebben voltunk már azok is akik a buszt vezetik. Csak a rendőröknek akadt sok munkájuk. Mert ennyi erőszakos cselekmény régen nem történt, mint az utóbbi pár napban. Mintha valaki uszította volna őket. Tisztára olyan jeleneteket lehetett látni ahol már három ember volt, mint egy fradi meccs előtt. Ok nélkül ütötték egymást. Még a földön fekvőt sem kímélték. Ma Katámék hozzám költöztek. Féltek a panelban maradni. Ugyanis a mellettük lakó se szó se beszéd felment a felettük lakóhoz mert hangosnak találta a zenét. És nem a rádiót kapcsolta ki hanem kidobta a lakótársát az ablakon és nevetve utána ugrott. A kilencedik emeletről. Borzasztó volt még csak végighallgatni is. És az volt a borzasztóbb benne, hogy unokáim végignézték az egészet az erkélyről. Timi azt mondta, ő nem alszik otthon. Így kijöttek hozzám. Majd csak el leszünk valahogy. És még egy érdekesség. Este a végállomáson a tó mellett volt pár percem és nézegettem a csillagokat. Nagypapámtól ismertem meg a csillagképeket és mivel érdekelt a dolog kissé utána olvastam. Nos, amit láttam elképesztő volt. Júliusi égbolton este kilenckor dél felől a vadász -ismertebb nevén az Orion- csillagképet láttam. Ez roppant érdekes volt. Mintha kimozdult volna a világ saját tengelyéből. Egy őszi, helyesebben télelői csillagkép nyáron? Erre varrjon gombot valaki. Tegnap nem írtam semmit, pedig lehetett volna. Kriszta lányom is hozzám költözött. Amellett olyan dolgokat észleltem, amit nem tudtam feldolgozni. Azt hiszem ezt ép elmével nem is lehet. Érzéki csalódások vettek erőt rajtam. Menet közben azt vettem észre, hogy bár ötvennel haladok mégsem mozdul a műszerfalra szerelt időmérő óra. Tehát haladtam de az idő mintha megállt volna. De a kezemen lévő egyszerű analóg óra ugyanazt az időt mutatta, tehát itt valami nem stimmelt. Aztán olyan érzésem volt mintha megállt volna az idő. Haladtam az utamon de az óra állt. És a nap sem mozdult az égen hosszú ideig. Aztán egyik pillanatról a másikra sötét lett. Akkor pedig bár tiszta felhőtlen ég volt mégsem láttam egy csillagot sem az égbolton. De a legérdekesebb az volt, hogy teliholdnak kellett volna lenni mégsem volt semmi az égen. Egy hete nem írtam semmit a füzetbe. Azóta nem dolgozom, nincs mivel és kiért, megszűnt a közlekedés. Annál jobban foglalkoztatnak saját borzasztó álmaim. 3

4 Egy olyan világban éltem, talán a földön, aminek nem volt holdja. Hasonló csillagképekre emlékeztem, de mintha más lett volna a forgási idő. Lassabban teltek a napok. Érdekes módon női testem volt és egy kicsi gyermekem. A végén egy erdőtűzre emlékezem. Amikor már nem volt hová futom egy gödröt ástam, beletettem a pici babám és ráfeküdtem. A lángok elértek. Egy másik álmom szerint a földön úgy a korai középkorban éltem egy templomban. Akkori életem szerint én voltam a papság azon alkalmazottja aki az inkvizítorok minden utasítását maradéktalanul végrehajtja. Amíg engem is kínvallatás során meg nem öltek. Aztán egy rövidke életemben az első világháború környékén éltem. Gépek között nőttem fel. A háborúban már repülősként szolgáltam. Az utolsó emlékem egy piros háromfedeles repülő volt ami szemből a nap felől jött és folyamatosan lőtt. Egy következő életemben egész kicsi gyermekként, talán a negyvenes évek végén, Magyarországon éltem. Először voltam a Balatonnál, amibe az első napon bele is fulladtam. Az volt a borzasztó az álmokban, hogy annyira életszerűek voltak, mint maga a valóság. Katámék is hasonló álmokról számoltak be. Kriszta pedig mintha elvesztette volna az emlékezetét. Elfelejtette szinte egész életét. A rádió és a tömegkommunikáció összeomlott. Először az URH sugárzás tűnt el. Fédinges lett, pedig az adótornyot szemmel is látni lehetett és egyszer csak megszűnt az adás. Akkor még a középhullámon szólt a Kossuth rádió. De aztán az is megszűnt egyik pillanatról a másikra. Azt hiszem egy új jelenséggel függött össze. Mintha az elektromosság bizonyos formái megszűntek volna. Megszűnt a mágnesesség jelensége és ezzel együtt az indukció is. Éppen a kerttel akartam foglalkozni amikor nem indult el a rotátorom. Szétkaptam és nem volt szikra Amikor kimértem a gyújtó tekercset az nem volt sem szakadt sem zárlatos. Ekkor egy sugallatra megnéztem a forgórészt és megdöbbenésemre nem vonzotta a csavarhúzómat. De a hangszórók sem szóltak, mivel a mágnesség eltűnt. De mintha a tárgyak is súlyukat vesztették volna. Helyesebben hol valódi súlyukat éreztem, hol pedig lepke könnyűnek éreztem az addig nehéz tárgyakat is. Próbaképpen fél kézzel felemeltem a Wartburgomat. Megijedtem és bár nem szoktam inni bekaptam egy fél decinyi pálinkát. Ma bebicikliztem az anyukámékhoz. Borzasztó látvány fogadott. A földszinti fodrász valamilyen löttyöt öntött szét az üzletében és meggyújtotta. A szomszéd garázsban tartott benzines és gázpalackok felrobbantak, ráadásul a második emeleten tartott nagy oxigén és dissous palack is felrobbant. A tűzoltóságot nem tudták értesíteni telefon híján, de a járművek sem üzemeltek és víznyomás sem volt. Fél óra sem kellett a háznak és az ötszintes panel összeroppant. Senki sem tudott a lépcsőházon keresztül távozni. Nagyon hosszú volt az út hazafelé. 4

5 Hajnalban begyújtottam a kemencébe, hogy tudjak kenyeret sütni. Teljesen kiakadt az idő. Az órát már napok óta nem nézem, mert össze vissza mutatja az időt. Mégis megdöbbentem azon amit tapasztaltam. Amíg a nyári konyhából a lakásba értem kétszer is felkelt a nap. De közben a tészta nem kelt meg. Itt valami nagyon nem stimmel. És az álmok is megszűntek és nem csak nálam, a gyerekeknél is. Viszont az unokák megint annyit aludtak mintha csecsemők lettek volna. Az élet szinte teljesen megszűnt mármint az észlelhető élet. Sem madárcsicsergés sem kutyaugatás. Csak síri csend. Ijesztő csend. És a csillagok a hold eltűntek a nap pedig mintha más szögben érte volna a földet. Mivel nem volt villany visszatértünk a petróleumlámpáshoz. Volt ugyan akkumulátor és zseblámpa a házban, de azok sem működtek. Oda a villamosság? Ma már már szinte semmin nem csodálkozom. Katám gyermekei reggelre eltűntek és nem is kereste őket. De Ferit, a férjét sem akarta megismerni és ami furcsa eltűnt a terhessége. Pedig amikor kijöttek hozzám hat hónapos terhes volt. És egy nap, melyik is volt, ki tudja már. Szóval egy napon egyedül találtam magam a házban. Csak az ebbe a kockás füzetbe leírtak alapján tudom, hogy valami hiányzik életemből. Már nem tudom hogyan hívnak. Ma reggel nagyon nehezen ébredtem, alig kaptam levegőt. Olyan érzésem van, mintha a világ megszűnt volna. Maga a mozgás, az írás is nehézséget okoz. A látásom homályossá vált, ugyanakkor furcsa dolgokat vélek felfedezni magam körül. Olyan érzésem van, mintha valakik néznének roppant távolról, helyesebben más dimenzióból. Látni vélem őket de nem hallok már semmit, pedig mozog a szájuk. Érdekes székben ülnek fejükön sisak szerű valami amihez kábelköteg vezet. Egy fehér ruhás férfi áll előttük és gesztikulálva magyaráz valamit. A székben ülők előtt valamilyen szerkezet van amit sűrűn nyomkodnak és közben egy érdekes papír van előttük amin képek villognak. Már nem tudom mozgatni a lábam. Bárki aki ezt olvassa t csutak