Kultúra, kaland, kikapcsolódás Az ifjúsági turizmus fejlesztésének lehetőségei a Dél-Dunántúlon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kultúra, kaland, kikapcsolódás Az ifjúsági turizmus fejlesztésének lehetőségei a Dél-Dunántúlon"

Átírás

1 Kultúra, kaland, kikapcsolódás Az ifjúsági turizmus fejlesztésének lehetőségei a Dél-Dunántúlon Bevezetés A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia (a továbbiakban: NTS) című dokumentum rövid fejezetben foglalkozik az ifjúsági turizmus kérdéskörével. Jelentőségénél és összetettségénél fogva a stratégia kiemelt feladatként jelöli meg a terület fejlesztését és színvonalának emelését. Korosztályi jellemzők miatt kiemelt jelentősége van a szemléletformálásnak, az életminőség javításának, valamint a korszerű, elektronikus alapú marketingeszközök használatának. (NTS, 2005: 124). A szemléletformálással összeköthető oktatás, az ismeretek bővítése fontosságára hívja fel a figyelmet az Európai Parlament (EP) is, amely szeptember 8-i ülésén a fenntartható európai idegenforgalom új távlatairól és új kihívásairól (2004/2229(INI)) elfogadott állásfoglalásában többek között hangsúlyozza az oktatás alapvető szerepét a felelősségteljes idegenforgalom népszerűsítésében; felhívja a Bizottságot, hogy 2006 utáni programjaiban az eddiginél jobban összpontosítson az oktatási cserekapcsolatokra, a tanulásra és az önkéntességre annak érdekében, hogy a fiatalok figyelmét ráirányítsa a vakáció helyszínéül szolgáló régiók kultúrájára és kulturális értékeire, hogy ösztönözzék a polgárok öntudatos, a helyi lakosságot és környezetet tiszteletben tartó idegenforgalmát (EP, , 33. pont). Szükséges felmérni az ifjúsági korosztály speciális igényeit, és ez alapján meghatározni azokat az akciókat és attrakciókat, amelyek előrelépést jelenthetnek e terület fejlesztése érdekében. Mindezt úgy elvárt véghez vinni, hogy mindvégig a fenntarthatóság és a hosszú távú tervezés alapelvei jussanak érvényre. Ez utóbbi különösen komoly kérdés, mert egyet értve Bogó Ágnessel (2002) az ifjúsági turizmus szocializácós, rekreációs, kultúraközvetítő funkciója mellett egyre jelentősebb lehet gazdasági funkciója is természetesen, ha szükséges fejlesztésekre több forrás felett rendelkezhet mind országos, regionális, és megyei, mind kistérségi és települési szinten. A jelen tanulmány számára is mérvadó referenciaként szolgáló Richards-Wilson (ISTC- ATLAS, 2003) felmérés 1 alapján megállapítható, hogy a nemzetközi diákközösségre fókuszáló turizmus folyamatosan növekvő és bővülő piacot takar. A fiatalok többsége ráadásul tervszerűen készül az adott utazásra, és amennyiben szükséges (az esetek jelentős részében), képesek félretenni, 1 A felmérés pontos elnevezése: Richards, G. Wilson, J. (2003). New Horizons in Independent Youth and Student Travel. A Report for the International Student Travel Confederation (ISTC) and the Association of Tourism and Leisure Education (ATLAS). Letölthető az Internetről:

2 előtakarékoskodni annak érdekében, hogy az utazás a lehető legösszetettebb élményt nyújthassa Richard és Wilson megfogalmazásában egyszer az életben típusú készültség ez, miközben a statisztikailag kimutatható visszatérő fiatal utazók miatt ez egyértelműen nem egyszerit jelent. Lehet és kell tehát építeni e visszatérő vendégekre, a jövő potenciális turistáira. Miért utaznak a fiatalok? A Richards-Wilson (ISTC-ATLAS, 2003) felmérés szerint a fő motivációk között találjuk: - más kultúrák felfedezését (felmérés megkérdezetteinek 83%-a nyilatkozott így), - izgalmat és újszerűséget (74%), - a meglévő tudás gyarapítását (69%), amely mind arra mutat rá, hogy a fiatalok a különböző emberekkel és helyekkel való találkozásokat részesítik előnyben. Mennyi utazási tapasztalata van a fiataloknak? Jelentős! A 26 év alattiak esetében az anyarégión kívüli utazások száma 6, a 26 év felettieknél 8. Az utazások során minimum 2 különböző országot keresnek fel a fiatalok a tapasztaltabb utazóknál ez a szám magasabb. Utazástervezés Felhasznált információforrások: - Internet (71%) - barátok/család (70%) - útikönyvek (37%) inkább az idősebbeknél A fiatal utazók kétharmada utazásszervezőket vesz igénybe utazásaik részleteinek fixálásához (jegyrendelés, szállásfoglalás). A rövidebb időtartamú utazások tervezése során átlagosan 6 héttel az utazás megkezdése előtt foglalják le a kívánt helyeket. Mivel utaznak a fiatalok? A legnépszerűbb utazási mód a repülőgéppel történő utazás (82%). A második helyen a vonattal történő utazás található (30%). Hol szállnak meg a fiatalok? Legtöbben barátoknál, rokonoknál (41%), vagy diákszállókban (32%).

3 Utazásaik alkalmával mit szeretnek a fiatalok csinálni a legjobban? - történelmi helyeket és emlékeket megnézni (77%) - sétálni, túrázni (76%) - inkább lazán élvezni a helyi atmoszférát, pl. kávézókban ülni, éttermekbe járni (72%) - vásárolni (72%) - tanulási céllal utazni (28%) (pl. nyári egyetemen részt venni) Ha a nemi megoszlást is figyelembe vesszük, szembe tűnő, hogy a sétálás, túrázás, valamint a kulturális eseményeken való részvétel inkább a női válaszadók között a legkedveltebb aktivitás egyegy út alkalmával. Ezzel szemben a férfi válaszadók sokkal inkább a sportokkal kapcsolatos, adrenalin-növelő élményeket kedvelik és keresik. Miért utaznának a Dél- Dunántúlra? Milyen program vonzza a fiatalokat Pécsre? A Dél-Dunántúl kevés programmal rendelkezik a nemzetközi egyetemista, diák közösségek számára. Tekintettel arra, hogy a készülő ifjúsági turisztikai koncepció elsődleges célcsoportja a 18 és 26 év közötti, önállóan utazó, jól szituált fiatalok, főként felsőoktatásban tanulók, illetve onnan nemrég kikerültek, azaz fiatal munkavállalók alkotják akik a DDRMI 2 elképzelései szerint az Európa Kulturális Fővárosa Pécs, 2010 program kiemelten kezelendő célcsoportját jelentik, hangsúlyosan, az eddigi hangsúlyokat átrendezve szükséges gondolkodnia a regionális és országos érintett szereplőknek (döntéshozóknak, menedzsereknek, civil és egyéb vezetőknek) a fiatal utazóés látogatóközönség megszólításáról és a térségbe csábításáról. Ez egyértelműen hosszú távon végig gondolandó ügy, amely stratégiai, koncepcióban való gondolkodást igényel, pontosan a Richards- Wilson szerzőpáros által kimutatottakat észben tartva: óriási, és folyamatosan bővülő piacot takar az ifjúsági turizmus területe! Szokolai Zsolt (2006) regionális fejlesztési szakértő kritikai hanggal megfogalmazott elemzésében arról olvashatunk az ifjúság számára is az egyik legnagyobb vonzerő-területet jelentő rendezvények sorát áttekintve, hogy a hazai vidéki, így a régiós rendezvények zöme egymástól nehezen megkülönböztethető, az egyediséget nélkülöző összművészeti fesztivál. Sok a hagyományőrző és folklór, kevés a kortárs, progresszív és fiataloknak szóló fesztivál! A Dél-Dunántúl e területen elérhető kínálata a 2007-es (ráadásul az első komolyabb EKF felkészülési évben) programok alapján nagyon szerény. Magyarországon pedig van követendő példa: ahol léteznek a fiatalok igényeit kielégíteni célzó fesztiválok (pl. Volt fesztivál Sopron, Wanted fesztivál Mezőtúr, 2 A Magyar Turizmus Zrt. Dél-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága.

4 Hegyalja fesztivál Tokaj), ott kifejezetten sikeres, tömegeket vonzó eseményekről beszélhetünk. Ez nemzetközi kitekintésben is igaz. 1. Táblázat A 2007-es év nemzetközi érdeklődésre is potenciálisan számot tartó rendezvényei (saját válogatás és szerkesztés) hónap időpont elnevezés helyszín február Busójárás Mohács március Pécsi Tavaszi Fesztivál Pécs Frankofón Hét Pécs Kaposvári Tavaszi Fesztivál Kaposvár Francia Napok Szekszárd VIII. Tolna Megyei Diákparlament Szekszárd április Európai első könyvesek fesztiválja Pécs Országos Diákszínjátszó Találkozó Pécs május Ibero-Amerikai Napok, 1. Déli Öröm Pécs Zenei Fesztivál IX. Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál Pécs tól Varázskert Pécs től Palkonya Európa Kulturális Faluja Palkonya XIV. Pécsi Nemzetközi Pécs Felnőttbábfesztivál Fiatal tehetségek hangversenye Kaposvár Festők városa hangulatfesztivál Kaposvár XVII. Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál Szekszárd június Sétatér Fesztivál Pécs POSZT Pécs Streetball Fesztivál Szekszárd Szentivánéji Vígasságok Kaposvár Szent László Napok Szekszárd Szentjakabi Nyári Esték Kaposvár július Szabadtéri játékok Pécs III. Országos Gyermek Lovastalálkozó Orfű Folk&Roll Fesztivál Pécs ICWiP Pécs szeptember Gemenc 100 kerékpáros teljesítménytúra Szekszárd Őszi Nemzetközi Művészeti Akadémia Pécs Duna-menti Nemzetközi Fafaragó Tábor Szekszárd MédiaGyár 2008 Pécs Szekszárdi Szüreti Napok Szekszárd Balkán Világzenei Fesztivál Pécs XII. Európai Bordalfesztivál Pécs október Nemzetközi szobrász szimpózium Pécs Nemzetközi Filmünnep Pécs december Pécsi Advent Pécs

5 Egyet értve Szokolaival, Pécsett, a fiatalok városában 3 a fiataloknak szóló progresszív, a művészet és technológia összekapcsolásával létrejövő eseményeket, fesztiválokat lenne érdemes meghonosítani különös tekintettel az EKF-cím jelentette lehetőségre. Már a felvezető évek során a kialakítandó művészeti koncepcióban markáns helyet kellene biztosítani, és egy külön Ifjúsági pályázati alap segítségével, civil pályázatok útján 2008-tól még hangsúlyosabban fel/megerősíteni az ilyen tartalmú, célzatú eseményeket. A táblázatban szereplő rendezvény-kínálatból kiemelendő a hagyományos, a városok és a régió kulturális életébe beágyazódott rendezvényekben rejlő vonzerő (pl. Pécsett a nemzetközi felnőttbábfesztivál, az európai bordalfesztivál, a filmünnep, vagy éppen az ICWiP; Szekszárdon a Szent László Napok; Kaposváron a Festők városa hangulatfesztivál), illetve azon új, progresszívnek tűnő kezdeményezések, amelyek pár év alatt színfoltjaivá válhatnak a térségnek, különösen, ha az EKF-program struktúrában megerősített helyeket kapnak (pl. a MédiaGyár, a nemzetközi szobrász szimpózium, a Balkán Világzenei Fesztivál, vagy az orfűi lovastalálkozó, amelynek programjában számos pécsi kiegészítő program is helyet kaphatna a jövőben). Az EKF-program ideális kereteket jelölhet meg a városok együttműködésére is júniusában például Pécs Kaposvárral kötött együttműködési megállapodást, amelynek kommentálása során Szita Károly kaposvári polgármester kijelentette, hogy Kaposvár a többi között a farsangi rendezvényekkel, a tavaszi fesztivállal, a festők városa hangulatfesztivállal, a nemzetközi gyermekszínjátszó találkozóval, a Szent Jakab nyári esték kulturális rendezvényeivel és a díjlovagló világkupával kíván csatlakozni a 2010-es EKF-programokhoz. 4 Minden hasonló kezdeményezés esetén az együttműködésen túl az európai tartalmakra szükséges helyezni a hangsúlyt. Ami Pécs megítélését és vonzerejét illeti, az IDResearch Kutatási és Képzési Kft., együttműködésben a SIEN Alapítvánnyal február között Trondheimban (Norvégia), illetve június között Ilmenauban (Németország) nemreprezentatív kérdőíves felmérést végzett a nemzetközi egyetemista találkozókra, fesztiválokra járó fiatalok körében. A megkérdezett összesen 293 fő, akik a világ közel 80 különböző országából érkeztek a találkozókra, többek között arról fejtette ki véleményét, milyen motivációk miatt látogatna el Pécsre, milyen utazási módot választana, hány napot töltene el a városban, illetve mennyit költene a tartózkodás ideje alatt. A válaszadók 28,4%-a kulturális fesztivál miatt, 21%-a ifjúsági találkozó kapcsán, további 18% és 17% egy vonzó koncert vagy éppen színházi program/előadás miatt, 9% egy érdekes nyári egyetemet választva, 6,6% sport és egyéb rendezvény kapcsán utazna el Pécsre. A legtöbben 5 és 7 nap között tartózkodnának a városban (34,8%), jelentős számban (30%) gondolják azt, hogy 7 3 Az EKF-cím elnyerésért folyó országos pályázati küzdelem során a pécsi országos kampány egyik szlogenje volt Pécs, a fiatalok városa, Lovasi András (Kispál és a borz) tomácsolásában i nyilatkozat.

6 napnál is több belefér a főként a nyári hónapokban lebonyolított látogatásra, illetve a válaszadók kicsit több mint egynegyede (27%) 2 és 5 nap között szervezné meg pécsi programját. A fennmaradó kb. 8% 1-2 nap erejéig keresné fel a baranyai megyeszékhelyet. A megkérdezettek több mint fele (51,7%) olcsó repülőjárattal utazna, de 20-20% választaná a vonatot, illetve a buszt, a többiek pedig gépkocsival közlekednének. A felmérésben részt vett fiatalok 48%-a maximum 300 eurót hajlandó elkölteni a pécsi látogatás alkalmával, 19%-uk 300 és 500 euró között, 14%-uk 500 és 1000 euró között áldozna a tartózkodás alatt igénybevett szolgáltatásokra, szórakozásra, ajándékokra. A válaszadók 37%-a ismeri az ICWiP (Pécsi Nemzetközi Kultúrhét, mint tematikus ifjúsági találkozó) rendezvényét, információjuk pedig többnyire a szervezők által készített promóciós anyagokból (37,6%), barátoktól (25,5%), valamint az Internetről (15,4%) származik. A fennmaradó 21,5% egyetemeik, szervezeteik segítségével tájékozódik a rendezvényről. Az Interneten kutakodók 77%-a a Google, 15%-a a Yahoo, 8%-a pedig egyéb, pl. AltaVista, MSN, keresőmotor segítségét használja a szörfözés során. Az internetes keresések alkalmával sokan ellátogattak a oldalra (13,4%), Pécsről és térségéről pedig marketing kiadványok, honlapok és barátok segítségével szereznek információkat. Az ICWiP mint nemzetközi vonzerővel rendelkező progresszív ifjúsági projekt Az ismertebb nevén ICWiP (International Culture Week in Pécs Pécsi Nemzetközi Kultúrhét) elmúlt tíz évében Közép-Európa és az Alpok-Adria térség egyik legismertebb és legnagyobb tematikus ifjúsági fesztiváljává vált. A nagyközönség koncerteket és nyilvános előadásokat egyaránt látogathat, és aktív részesévé válhat egy különleges nemzetközi kultúr-kavalkádnak. A Pécsi Nemzetközi Kultúrhetet a kezdetektől, 1996-tól, amikor is egy nemzetközi egyetemista konferencia alapozta meg az 1997-es indulást, egy cél vezérli: megértést ébreszteni és együttműködést generálni a fiatalok között, országhatárokon, térségeken, kultúrákon átívelően. A projekt komplex egysége egy tematikus konferenciából, Pécs és környéknek, és a dél-dunántúli régió bemutatását célzó kirándulásokból, rekreációs és sporteseményekből, civil szervezeteket bevonó eseményekből, kiállításokból, és egy szabadtéri városi fesztiválból áll koncertekkel, táncbemutatókkal, parádéval színesítve. Az eddigi 11 év alatt több mint fiatal látogatott Pécsre az ICWiP (és elődje) résztvevőjeként több mint 70 országból. A rendezvény minden évben egy aktuális, a fiatalokat hangsúlyosan foglalkoztató témát dolgoz fel a konferencián, és e mentén kerül kialakításra a program menete, meglévő és célzottan megkeresett partnerek (civil szervezetek, egyetemek) segítségével. Az ICWiP belső résztvevői főként év közötti fiatal felnőttek, akik tanulnak, dolgoznak, civil szervezetekben vállalnak szerepet. Őket az eddig kialakult és bővülő partnerségi

7 körökön keresztül egyetemek (pl. Pécsi Tudományegyetem, Nyitrai Egyetem, Masaryk Egyetem, Salfordi Egyetem) és városi-, kulturális-, ifjúsági szervezetek segítségével (pl. Torino Város Önkormányzata, Finnagora, SORCE Hálózat) éri el a főszervező SIEN Alapítvány. Az ICWiP teljes programjában ők vehetnek részt. Külső résztvevőknek tekinthetők azok a civil szervezetek, intézményi képviselők, egyéni érdeklődők, Pécs és régiója lakossága és látogatói, akik a nyilvános programba (pl. Civil Terasz, konferencia előadások, koncertek) bekapcsolódnak. Őket szervezetenként meghívással, valamint nyilvános felhívással, hirdetéssel lehet elérni. Célzott kommunikációval elsősorban az Internet és utazási irodák, valamint a testvérvárosi és partneregyetemi hálózatok segítségével egyre hatékonyabban lehet bevonni a Pécsre látogató turistákat is. Az ICWiP-koncerteken és a nemzetközi ételudvarban naponta közel látogató fordul meg. Az ICWiP minden évben a fiatalok nemzetközi találkozóhelye, ahol megismerhetik egymás kultúráját, megoszthatják egymással véleményüket, ötleteiket, és személyes kapcsolatokat, barátságokat alakíthatnak ki, hálózatos együttműködéseket építhetnek. Mindez a régió jobb nemzetközi megismertetését, az ifjúsági turizmus fellendítését és hosszú távon fenntartható fejlesztését szolgálja. Fontos szempont, hogy a már bevált elemek mellett újakkal is bővüljön a kínálat, több új kirándulás, a dél-dunántúli régió megismerése is szerepeljen a programban ben a strandprogramokat a Tolna megyei Szálkán rendezik meg, míg a hagyományos borkóstolót és szabadtéri minifesztivált Versenden tartják meg, amely egésznapos falunappá növi ki magát. Az ICWiP-re lehet és kell építeni az ifúsági turisztikai vonzerő fejlesztésének folyamatában. Az ICWiP tapasztalatait be lehet forgatni további, a régió más pontjain megszervezhető kisebb méretű és volumenű nemzetközi ifjúsági projektekbe. Ehhez lenne ideális, ha az EKF kapcsán a kormányzat külön forrást nyitna meg a régió ifjúsági civil szervezeteinek, hallgatói önkormányzatainak, hogy ilyen projekteket megfogalmazzanak, kifejlesszenek! Az ICWiP tehát egyrészt önmagában fejlesztendő a még nagyobb, és főként hosszú távú vonzerőfejlesztés okán, másrészt felhasználandó mint hajtómotor, multiplikátor, amely képes összefogni a régió más, nemzetközi ifjúsági projektjeit, de legalábbis képes képzéseket, tréningeket, partnerségépítő találkozókat szervezni. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy milyen formában lehet utazásszervező szemmel 2010-ig úgy fejleszteni a rendezvényt, hogy utazási irodák segítségével célzottan utaztassunk/hozzunk el fiatalokat Pécsre. Végül, az ICWiP szervezősége által menedzselt rendezvény-portál, a alkalmas lehet arra, hogy egységes felületet kínáljon a Dél- Dunántúl más nemzetközi ifjúsági projektjeinek, összekapcsolódva a oldallal. Különösen nagy multiplikációs lehetőséget ad a fejlődéshez az a tény, hogy az ICWiP alapító tagja

8 az európai SORCE Hálózatnak, amely valamennyi tematikus ifjúsági fesztivált, ICWiP testvérrendezvényt egybe fogja (www.sorce.info). Erősségek gyengeségek, lehetőségek veszélyek (SWOT 5 ) A hosszú távú közös gondolkodást, valamint egy regionális ifjúsági turisztikai marketing koncepció létrejöttét elősegítendő, az IDResearch Kft. egyszerű SWOT-analízist készített a turisztika, a turisztikai marketing, a kulturális programfejlesztés területén dolgozó számos pécsi szakember bevonásával 2007 májusában. Az elemzés fő elemeit a 2. sz. Táblázat mutatja be. 2. Táblázat Erősségek: - diákszínjátszás, fesztivál, nemzetközisége - egyetem: nemzetközi jó híre, kapcsolatai, oktatás minősége, egyetemi klub hiányzik! - barátságos, befogadó - ifjúsági szálláshelyek mennyisége - drogfogyasztás szempontjából viszonylag tiszta a régió - nemzetközi viszonylatban az ár-érték arány (szolgáltatásokban, szállásban, étkezésben) még mindig kedvező - PTE MK és a művészeti szakközép - sok az ifjúsági szervezet - Mobilitással közösen adatbázis kialakítása, ifjúsági munkacsoport felélesztése - a régió turisztikai adottságai jók - néptánc-, népdalkultúra Lehetőségek: - a diákok/fiatalok bevonható, hosszútávon visszatérő vendégek lehetnek - a városi, megyei és egyetemi szinten meglévő kapcsolatokat fel lehet éleszteni (pl: EKF egyetemek hálózata - tanárok bevonása is) - országos ifjúsági szervezetek közötti hálózatok partnersége - egyéb hálózatok, szövetségek megszólítása és bevonása (pl. Rotary) - a fiatalok, diákok egyre inkább többnyelvűek - egyetemi médiumok, középiskolás lapok Gyengeségek: - olcsó és gyors közlekedés hiánya országszerte és a régióban - a város lakosságának egynyelvűsége - az ifjúsági szervezetek jellemzően forráshiányosak - a régió turisztikai kínálata nem kidolgozott, nem vonzó - a turisztikai információs anyag nem megfelelő, online tartalomfejlesztés kiemelten szükséges! - ifjúsági szálláshelyek minősége Veszélyek: - nem szabad hagyni, hogy a fiatalok azért utazzanak hozzánk, mert "itt mindent lehet" (rongáljanak, randalírozzanak) - szálláshelyek: nincsenek források a fejlesztésükre - általában: projekteknél is forráshiány 5 A SWOT angol betűszó (Strenghts erősségek, Weaknesses gyengeségek, Oppourtinities lehetőségek, Threats veszélyek), mely egy intézményi önértékeléshez használatos, nyitott önértékelési eszközt jelöl. Alkalmas arra, hogy segítsen feltérképezni akár az intézmény működésével kapcsolatosan, akár az intézmény egy kulcsterületével, projektjével összefüggően meglévő erősségeket, pozitívumokat, illetve hiányosságokat. Számos tanácsadó alkalmazza a módszert, hogy egyfajta helyzetértékelés után a megfogalmazhatókká váljanak a változtatási/fejlesztési lehetőségek, egyben felszínre kerüljenek azok a veszélyek is, amelyek a változtatással járnak.

9 jelentősége- feltérképezni őket! - ifjúságot megszólító médiák feltérképezése - Est, Exit, alternatív, online médiák - HÖK-ök megszólítása és partnerként kezelése - nagyvárosi tv-hálózat, közszolgálati médiumok bevonása - ifjúsági, egyetemi, középiskolás rendezvényeknek nyilvánosságot teremteni - vetélkedők indítása belföldön, országos ifjúsági hálózatok, Sulinet - országos presztizsmédiák - feltérképezni őket! - mobilizálható ifjúság - EKF önkéntes stratégia - térségben, nemzetközi kontinges is, EVS, önkéntes vendégfogadók - új narratívák kellenek: legendák, történetek A közös gondoklodás számos ponton előhozta a bevonásra irányuló projektek fontosságát. Általánosságban kijelenthető, hogy a fiatalokra/ifjakra fókuszáló leendő stratégia alapelemei között ki kell emelni a helyi lakosság hatékony, tevőleges bevonását, amely az iskolai, baráti szálakon keresztül még több és nagyobb mozgást generálhat a térségben, illetve a térség irányába. Mind a külföldiek, mind a belföldiek megszólítása és bevonása során hasznos lehet egy széles bázisú önkéntes hálózat/program indítása. A fiatalok részvételét tovább fokozhatjuk egy olyan ösztöndíjprogram indításával, amely az általuk szervezendő nemzetközi tartalmú, nemzetközi vonzerőt magában rejtő projektek kifejlesztéséhez, megszervezéséhez kapcsolódhat. A helyi szervezeteken, egyéneken (pl. a liverpooli ifjúsági követi program mintájára) keresztül megsokszorozható a bevonás, sőt indirekt módon a külföldi ifjúsági turizmus serkenthető. A legjobb módszertan: fiatalok a fiataloknak típusú programok erősítése. Az említett Ifjúsági pályázati alap, amely valójában ifjúsági együttműködéseket támogatna, a helyi szervezetek nemzetközi ifjúsági projekjeit támogatná, ezáltal hozzájárulna egy multiplikációs folyamat elindításához. Ha ez utóbbit a Déldunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodával (DDRISZI) együtt szervezik az érintettek, még nagyobb hatást lehet elérni, különösen az iroda által működtetett regionális ifjúsági civil hálózatos együttműködések becsatornázásával, alapvetően az ifjúsági közösségi fejlesztésekre koncentrálva. Még 2007 folyamán szüksége lesz egy helyi/regionális szubkulturális erősségek térkép elkészítésére, amely segítséget fog nyújtani az ezekhez kötődő programfejlesztéshez és kommunikációhoz. Fontos a meglévő szubkulturális közösségekre és projektekre építeni, mert az ifjúsági együttműködések meghatározó részét a tevékenységek lefedik. Összhangban továbbá a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában a témához kapcsolódóan kimondottakkal, korszerű, elektronikus alapú marketingeszközök kellenek a fiatalok elérésére, bevonására, és a multiplikációs, hosszú távon érezhető hatások generálására. A közeljövőben érdemes lenne ehhez kapcsolódóan is pályázatot hirdetni az ifjúsági közösségekben, civil szervezetekben.

10 Javasolt marketing akciók és eszközök 1. Hosszú távon, a fenntartható fejlesztések érdekében hálózatba kell szervezni a régió nemzetközi ifjúsági projekteken dolgozó szervezeteit, fiataljait (ebben különösen nagy segítséget adhat a DDRISZI), vagy a meglévő hálózatos együttműködéseket meg kell erősíteni, hogy a nemzetközi térben elérhető nagyszabású, pontszerű, de nagy hatósugárral rendelkező nemzetközi eseményeket Pécsre, a Dél-Dunántúlra hozzuk. Legyen évről-évre egy-egy olyan nemzetközi ifjúsági konferencia, szeminárium, fesztivál, találkozó Pécsett vagy a régió valamelyik városában, amely egy nagy európai vagy világszervezet rendezvénye (pl. a Youth Forum egyik programja, vagy az ESIB egyik közgyűlése, vagy éppen az UNESCO ifjúsági bizottságának soros ülése, stb.). Erre bizonyára pályázni kell a későbbiekben és pontosan a siker egyik záloga lehet a hatékony konzorciális együttműködés, és az ilyen együttműködési formában történő közös fellépés. 2. Használjuk ki a konzuli-tiszteletbeli konzuli hálózat adta diplomáciai kapcsolatokat, illetve az egyetemi dísztoktori hálózat adta lehetőségeket, amelyeket ugyancsak konkrét események formájában, és mindenképpen vonzerőfejlesztési célzattal lehetne megfogalmazni. Magasabb diplomáciai szintekben is lehetne gondolkodni, pl. akkor, amikor a Külügyminisztérium szokásos nyári nagyköveti-konzuli értekezletét Pécsre hozzuk, és a magyar diplomatákkal (később, egy másik körben pedig a hazánkba akkreditált külföldi diplomatákkal) megismertetjük a térség ifjúsági turisztikai aspirációit, fejlesztési elképzeléseit. Ugyanígy járhatunk el a magyar kulturális intézetek hálózatát használva. 3. Hozzunk létre egy ifjúsági turisztikai portált, amely kapcsolódik a meglévő régiós turisztikai portálhoz (www.deldunantul.hu), támaszkodik az ICWiP-portálra (www.icwip.hu), és szorosan összefonódik az EKF-et népszerűsítő oldalakkal, pl. a vagy még inkább a fejlesztés alatt álló 4. Vegyenek részt pécsi, dél-dunántúli egyetemisták a SORCE Hálózat rendezvényein, építsenek kapcsolatokat, és hozzák-vigyék a közös tudást, amely további projektek kifejlesztését eredményezheti, egyben vigyék a régió hírét, a hagyományos PR-eszközök segítségével. Ahhoz, hogy a fiatalok (rendezvényenként 3-4 fő) gond nélkül eljuthassanak a hálózat rendezvényeire, pl. Trondheimba, vagy Sumyba, javasolt, hogy a DDRMI-nél, vagy a PTE-nél, vagy az EKF Központnál pályázható legyen egy csekély pénzügyi keret, amely az utazásukat és kinti tartózkodásukat finanszírozza. Ez egyfajta nagyköveti programmá is kinőheti magát. 5. Készüljön egy olyan kiadvány, főként angol nyelven, amely a régió nemzetközi érdeklődésre számot tartó ifjúsági projektjeit mutatja be. Ezt évről-évre adja ki a DDRMI.

11 6. Induljon egy olyan képzés-sorozat (lehetőség szerint szoros együttműködésben a DDRFÜ-vel és a PTE EHÖK-kel, valamint a PTE KÖSZI-vel), amely a régió hallgatói és ifjúsági szervezeteinek ad továbbképzést a nemzetközi projektfejlesztés, -generálás, és projektmenedzsment területén. Ebben képes meghatározó partner lenni mind a SIEN Alapítvány, mind az IDResearch Kft. Következő lépések 2007 őszétől kezdődően Egy regionális méretű kutatás lefolytatása, amely figyelmet szentel a - küldőország és motiváció szerinti vendégforgalom elemzésének (meglévő felmérések, statisztikák alapján), illetve javaslatot tesz 2008-tól indítandó folyamatos monitoringra, - az ifjúsági turizmus fejlesztése szempontjából potenciális lehetőséget rejtő desztinációk és események elemzésének, különös tekintettel a fejlődés/fejlesztés feltételeire, - a hosszú távon és költséghatékonyan fenntartható információs eszköz és csatorna megoldásoknak és a kiemelt küldőterületekkel a folyamatos információ áramlást biztosító hálózat kialakításának és működtetésének (itt a Pécs2010 marketing, illetve kommunikációs koncepció, a pécsi városmarketingkoncepció, a régiós turisztikai marketing stratégiai alapelvek meghatározóak!) A kutatást összefoglaló tanulmány egy marketing koncepciót és részletes akciótervet is vázol: kitér az utazási döntést a küldőterületen befolyásoló, illetve a már a térségben tartózkodókat helyi információval ellátó marketing feladatokra. Javaslatot tesz arra, hogy Pécs Európa Kulturális Fővárosa nemzetközi ifjúsági célcsoportjainak ide vonzása érdekében milyen intézkedéseket szükséges tennie az EKF menedzsment szervezetnek a termékfejlesztés, és a Magyar Turizmus ZRT-nek a promóció területén (itt a Palmer-jelentés, illetve egyes EKF-ek tapasztalatai mérvadóak). A stratégia figyelembe veszi és elemzi a rendelkezésre álló vendégkör megkérdezések és külföldi ifjúsági turisztikai piackutatások eredményeit. Külön (vagy a fentihez kapcsolódó) kutatásban kellene tovább vinni az eddigi megyei, régiós, országos ifjúságkutatási tanulságokat, és hangsúlyosan az EKF teremtette nemzetközi kontextusra lenne szükség egy olyan vizsgálatra, amely a fiatalok kulturális fogyasztási szokásait, művészeti-kulturális aktivitásait és hajlandóságát méri fel. Mindezeket pedig évről-évre szükséges nyomon követni, tehát ki kell alakítani a monitoring rendszerét, illetve a folyamatos, építkező fejlesztés stratégiai szemléletét. Pécs, július 18.

12 Tarrósy István IDResearch Kutatási és Képzési Kft. ügyvezető

13 Felhasznált irodalom 1056/2001. (VI. 20.) Korm. határozat Balogh, A. Vass, A. Patai, P. (2006). Mi a N(II)DK? nemzeti Ifjúsági Információs és Dokumentációs Központ tervező szemináriuma Dél-Dunántúli Régió. Pécs, február Európai Parlament (2004). Állásfoglalás a fenntartható európai idegendforgalom új távlatairól és új kihívásairól. (2004/2229 (INI)). Fazekas, B. Szász, B. (2006). A fiatalok az Európa Kulturális Fővárosa programban. Tanulmány (kézirat). Pécs, november 2. Kákai, L. Szabó, A. (2005). A pécsi fiatalok helyzete, életmódja 2005-ben. Szociológiai vizsgálat Pécs város fiatal lakosságának körében. Pólusok Társadalomtudományi Egyesület, Pécs, 2005 KOPINT-DATORG Rt. (2004). Ausztria, Csehország, Szlovénia, Lengyelország, Szlovákia turisztikai kínálatának és árszínvonalának áttekintése. Tanulmány (készült a GKM Turisztikai Hivatala megbízásából). Budapest, 2004 december Központi Statisztikai Hivatal (2006). Jelentés a turizmus évi teljesítményéről. Budapest, 2006 Magyar Turisztikai Hivatal (2005). Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia (Letölthető az Internetről: Makkos, V. Patai, P. Kátai, G. Horváth, L. (2005). Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés Belvedere Meridionale, 2005 Palmer, R. et al (2004). European Cities and Capitals of Culture. Study prepared for the European Commission. Palmer/Rae Associates, Brüsszel, 2004 augusztus Richards, G. Wilson, J. (2003). New Horizons in Independent Youth and Student Travel. A Report for the International Student Travel Confederation (ISTC) and the Association of Tourism and Leisure Education (ATLAS). Amszterdam, 2003 szeptember Szokolai, Zs. (2006). A kulturális kínálat átalakítása az eredményes kulturális turizmusfejlesztési stratégia egyik alapvető feltétele. Tanulmány (kézirat). Pécs, április 18. World Tourism Organization, ETC Research Group (2005). City Tourism and Culture. The European Experience. A Report produced for the Research Group of the European Travel Commission (ETC) and for the World Tourism Organization (WTO) by LAgroup & Interarts. Brüsszel, 2005 február Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Oktatási és Üdültetési Kh. (2002). Táboroztatók Országos Konferenciája (TOK) Konferenciakiadvány Internetes források, adatbázisok

I. KÁKAI LÁSZLÓ VETŐ BALÁZS A pécsi fiatalok véleménye az Európa Kulturális Fővárosa Pécs, 2010 projektről Reprezentatív ifjúsági kutatás

I. KÁKAI LÁSZLÓ VETŐ BALÁZS A pécsi fiatalok véleménye az Európa Kulturális Fővárosa Pécs, 2010 projektről Reprezentatív ifjúsági kutatás TARTALOMJEGYZÉK Előszó 2 I. KÁKAI LÁSZLÓ VETŐ BALÁZS A pécsi fiatalok véleménye az Európa Kulturális Fővárosa Pécs, 2010 projektről Reprezentatív ifjúsági kutatás Bevezetés 4 A projekt rövid története

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

2010-2012. évi marketingstratégiája

2010-2012. évi marketingstratégiája A Magyar Turizmus Zrt. 2010-2012. évi marketingstratégiája Gulyás Péter igazgató Dél-alföldi RMI Békéscsaba, 2010. február 11. A stratégiaalkotás előzményei Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia (NTS)

Részletesebben

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt.

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A főbb küldőterületek előrejelzései, piaci várakozások 2006. Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A nemzetközi turizmus középtávú tendenciái 2005-ben minden korábbinál szívesebben

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE DDOP-2.1.3/A-12-2012-0001 HANDÓ JÁNOS SZEKSZÁRD, 2014.11.06. Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter Gesztor szervezet: Gyeregyalog.hu

Részletesebben

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY 1. PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ a.) Térségi összefogás résztvevőinek bemutatása (pályázó és partnerei): Szervezet neve Szervezet célkitűzése, tevékenységei, konkrét eredményei (pályázat

Részletesebben

Hazánk idegenforgalma

Hazánk idegenforgalma Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.

Részletesebben

Médiaajánlat A HelloMiskolc online felületein való megjelenés biztosítására

Médiaajánlat A HelloMiskolc online felületein való megjelenés biztosítására Médiaajánlat A HelloMiskolc online felületein való megjelenés biztosítására (érvényes 2015. 01. 02-től visszavonásig) A MIDMAR 2012 szeptemberében jött létre. Miskolc helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment

Részletesebben

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban Csizmazia Sándorné szakmai vezető TÁMOP 3.2.2.Dél-dunántúli RHK Garay János Általános Iskola és AMI Záró konferencia a Dél-dunántúli

Részletesebben

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Oroszország! A gazdasági növekedés a válságig az orosz középosztály megerősödését

Részletesebben

A TDM modell A TDM modell kialakítása a Balaton régióban

A TDM modell A TDM modell kialakítása a Balaton régióban A modell A modell kialakítása a Balaton régióban A Balaton turizmusának intézményi-, szervezeti rendszerének megreformálása Szakály Szabolcs Heller Farkas Főiskola MATUR Balatoni vendégéjszaka forgalom

Részletesebben

Sió-Kanál Fesztivál. A Balaton Régió és a Siócsatorna. versenyképes turizmusáért!

Sió-Kanál Fesztivál. A Balaton Régió és a Siócsatorna. versenyképes turizmusáért! Sió-Kanál Fesztivál A Balaton Régió és a Siócsatorna fenntartható és versenyképes turizmusáért! A Balaton Turisztikai Régió, a Siócsatorna településeinek kulturális bemutatkozási lehetősége, turisztikai

Részletesebben

Vidék Minősége közösségi és turisztikai kártya kialakítása

Vidék Minősége közösségi és turisztikai kártya kialakítása Vidék Minősége közösségi és turisztikai kártya kialakítása Több, mint turizmus I Mehr, als Tourismus nemzetközi tanácskozás I Internationale Konferenz 2015. február 12. Hegykő, Tornácos Panzió Kártyarendszerek

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése

Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése 2013. június 7. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető NGM Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály

Részletesebben

Partnerségi felmérés kérdőíve

Partnerségi felmérés kérdőíve Partnerségi felmérés kérdőíve A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Helyi gazdaság- és közszolgáltatásfejlesztés hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatásával a kőszegi és felső-répcementi

Részletesebben

Egy még vonzóbb Budapestért

Egy még vonzóbb Budapestért Egy még vonzóbb Budapestért Dudás Krisztina marketingigazgató Magyar Turizmus Zrt. 2011. május 4. Kedvező piaci trendek A trendek nekünk dolgoznak Növekvő népszerűségnek örvendenek Rövid utazások Közeli

Részletesebben

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015.

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. Kulturális Fesztiválok Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. A Kulturális Fesztiválok Kollégiumának alapvető küldetése, hogy a hazai rendezvénykínálatot a magyar nemzeti kultúra szerves

Részletesebben

Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt.

Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt. Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt. Szeretnénk elérni, hogy a Budapestre látogatók a városban járva a megérkezéstől az elutazásig folyamatosan találkozzanak

Részletesebben

HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások

HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások » Mártonné Máthé Kinga HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások A HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA AKTUALITÁSAI HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYAR TURIZMUS 2014.MÁJUS Zrt.» 2013. november 13-14.. 13. Szervezet BELFÖLDI

Részletesebben

Print portfolió és médiaajánlat

Print portfolió és médiaajánlat 2014 Print portfolió és médiaajánlat Cégünkről A MIDMAR Nonprofit Közhasznú Kft 2012 szeptemberében jött létre. Miskolc helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezete, amely 2012 októberétől a Nemzetgazdasági

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN

A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN Sulyok Judit (vezető kutató, Magyar Turizmus Zrt. / doktorjelölt, SZE Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola) Turizmus

Részletesebben

Balatonfüred és környéke gyöngyszemei

Balatonfüred és környéke gyöngyszemei Balatonfüred és környéke gyöngyszemei azaz Balatonfüred és a Kelet-balatoni Kistérség mikro-régiójának összefogása az egész éves kulturális, egészség- és borturizmus fenntartható fejlôdéséért. Balatonfüred

Részletesebben

Baranya megye kistérségi fejlesztési projektjeinek kapcsolódási lehetőségei a Pécsi fejlődési Pólushoz

Baranya megye kistérségi fejlesztési projektjeinek kapcsolódási lehetőségei a Pécsi fejlődési Pólushoz Baranya megye kistérségi fejlesztési projektjeinek kapcsolódási lehetőségei a Pécsi fejlődési Pólushoz Dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke A Baranya Megyei Önkormányzat a pólus stratégia

Részletesebben

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Szakmai fejlesztőhálózat a kistelepülésektől az agorákig országos projektzáró konferencia Hatvan, 2015. szeptember 3. Partnereink

Részletesebben

A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI

A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI Balaton számokban I. A Balaton Régió szálláshely forgalmának alakulása 1998 és 2004 között vendégéjszakák száma 1998. 2004. változás% Kereskedelmi szálláshelyek:

Részletesebben

A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN. A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014.

A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN. A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014. A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014. Kerékpáros Magyarország Szövetség Alapítva: 2008 Tagjai lehetnek: olyan szervezetek,

Részletesebben

Fenntartható közlekedés a Vasfüggöny nyomvonal mentén

Fenntartható közlekedés a Vasfüggöny nyomvonal mentén Fenntartható közlekedés a Vasfüggöny nyomvonal mentén ICT - Vasfüggöny fórum Tiszasziget 2014. augusztus 4. Budai Krisztina - Hogyor Veronika Magyar Falusi és Zöldturizmus Programiroda NAKVI Financial

Részletesebben

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely Országos Tourinform Találkozó Horváth Gergely Magyar Turizmus Zrt. Budapest, VAM Design Center, 2011. május 11. Szakmai találkozó és párbeszéd 143 Tourinform Fenntartók, önkormányzatok TDM-ek Magyar Turizmus

Részletesebben

2012.02.17. A turizmus meghatározása és szereplői. A turizmus meghatározása és szereplői 1 A turizmus meghatározása és szereplői

2012.02.17. A turizmus meghatározása és szereplői. A turizmus meghatározása és szereplői 1 A turizmus meghatározása és szereplői 202.02.7. Bevezetés a turizmusba Formádi Katalin Pannon Egyetem, Turizmus Tanszék formadi@turizmus.uni-pannon.hu Nyaralás Kikapcsolódás Hegyvidék Síelés Vakáció Tengerpart Kultúrák megismerése Nyelvtanulás

Részletesebben

A térségfejlesztés modellje

A térségfejlesztés modellje Szereplők beazonosítása a domináns szervezetek Közigazgatás, önkormányzatok Szakmai érdekképviseletek (területi szervezetei) Vállalkozók Civil szervezetek Szakértők, falugazdászok A térségfejlesztés modellje

Részletesebben

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik.

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik. Activity Plan A program fő pillérét a cégvezetővel folytatott szakértői konzultáció adja, melynek tartalma minden esetben cégspecifikus és személyre szabott. A Human Map szakértői számára a programban

Részletesebben

A turisztikai és kulturális szektor kapcsolódási pontjai és marketinglehetőségei

A turisztikai és kulturális szektor kapcsolódási pontjai és marketinglehetőségei A turisztikai és kulturális szektor kapcsolódási pontjai és marketinglehetőségei Kincses Márk marketing stratégiai titkár Magyar Turizmus Zrt. Budapest, Corvinus Egyetem 2011. május 24. Kitekintés 2010,

Részletesebben

Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján. Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság

Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján. Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság A Közép- Dunántúli Régió Közép-Dunántúl Szolgáltatók száma a

Részletesebben

Barcelonai Folyamat 10.

Barcelonai Folyamat 10. Az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra 40. Kultúrák közötti párbeszéd vagy a gazdasági érdekek újabb fajta megnyilvánulása? - az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra A mediterrán régió nagy és kiegészítő

Részletesebben

AZ INTERNET SZEREPE A FELSŐOKTATÁSI BEISKOLÁZÁSI MARKETINGBEN, ILLETVE AZ INTÉZMÉNYVÁLASZTÁSI FOLYAMATBAN

AZ INTERNET SZEREPE A FELSŐOKTATÁSI BEISKOLÁZÁSI MARKETINGBEN, ILLETVE AZ INTÉZMÉNYVÁLASZTÁSI FOLYAMATBAN AZ INTERNET SZEREPE A FELSŐOKTATÁSI BEISKOLÁZÁSI MARKETINGBEN, ILLETVE AZ INTÉZMÉNYVÁLASZTÁSI FOLYAMATBAN Bányai Edit, PhD Dudás Katalin, PhD III. Felsőoktatási Marketing Konferencia, Pécs, 2010. október

Részletesebben

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük

Részletesebben

A célcsoport számokban

A célcsoport számokban I"úsági turizmus I"úsági turizmus Az i&úsági turizmus magában foglalja a 16 29 éves korosztály egy évnél rövidebb ideig tartó, önálló utazásait, amit részben vagy teljes egészben más kultúrák megismerésének

Részletesebben

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban Pénzes Erzsébet Turizmus Tanszék Pannon Egyetem, Veszprém Magyar Nemzeti Parkok Hete szakmai nap, 2013. június 7. Hortobágy

Részletesebben

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési

Részletesebben

A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból

A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból Készítette: Némediné Dr. Kollár Kitti, adjunktus Gödöllő, 2014.

Részletesebben

DESZTINÁCIÓ TURIZMUS ALAPOK

DESZTINÁCIÓ TURIZMUS ALAPOK DESZTINÁCIÓ TURIZMUS ALAPOK A turizmus fogalma A turizmus személyek utazása egy olyan helyre, ahol nincs állandó lakásuk. (Glücksmann, 1988) A turizmus magában foglalja a személyek lakó- és munkahelyen

Részletesebben

Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22.

Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. 1.Mi is az a beiskolázási marketingtevékenység? A felsőoktatási

Részletesebben

A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása

A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása Gonda Tibor 2014. augusztus 30. Vörösmart/Zmajevac A Baranya Zöldút települései A GoGreen projekt keretében kialakított zöldút által lefedett 19 magyarországi

Részletesebben

Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében

Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében A KÖZSZFÉRA VERSENYKÉPESSÉGE KÖZPÉNZÜGYEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében Tapolczai Tímea PhD. hallgató Kaposvári Egyetem Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli

Részletesebben

A helyi TDM feladatai, működése

A helyi TDM feladatai, működése A helyi TDM feladatai, működése Miért kell a TDM? Az európai turisztikai térségek idestova több, mint 20 éves válasza a piaci kihívásokra: A térségi együttműködési hálózatok kooperatív alapú termék- és

Részletesebben

1.Fórum: Levél, 2014.06.23.

1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Emlékeztető Projektötlet gyűjtő fórumokról 1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Életminőség fejlesztése: Civil szervezetek rendezvény, eszköz, kiadvány Nem elaprózott pontszerű fejlesztések Átfogó térségi gazdaságfejlesztés,

Részletesebben

Tájékoztató a hazai turisztikai intézményrendszerről és a Magyar TDM Szövetség tevékenységéről

Tájékoztató a hazai turisztikai intézményrendszerről és a Magyar TDM Szövetség tevékenységéről Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület Közgyűlés Tájékoztató a hazai turisztikai intézményrendszerről és a Magyar TDM Szövetség tevékenységéről Szalóki Jenő Magyar TDM Szövetség Veresegyház,

Részletesebben

A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015.

A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. 2012. június 30. A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumának alapvető küldetése,

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

Kerékpárosbarát szolgáltatói rendszer az EuroVelo 13 Szeged környéki szakaszán Szeged, 2013. november 29. Víg Tamás turisztikai szakértő

Kerékpárosbarát szolgáltatói rendszer az EuroVelo 13 Szeged környéki szakaszán Szeged, 2013. november 29. Víg Tamás turisztikai szakértő Kerékpárosbarát szolgáltatói rendszer az EuroVelo 13 Szeged környéki szakaszán Szeged, 2013. november 29. Víg Tamás turisztikai szakértő EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút fejlesztése Helyzetelemzés határszakaszonként,

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30.

A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30. A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30. KoopeRáció kiemelt projekt eredményei KoopeRáció kiemelt projekt célja A TÁMOP

Részletesebben

A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben

A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben Turizmus Akadémia, Sopron Glázer Tamás vezérigazgató-helyettes 2015. szeptember 9. Trendek és tendenciák

Részletesebben

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16.

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16. A projektötlet-gyűjtés eredményei A projektötlet-gyűjtést honlapon és e-mailben is népszerűsítettük. A 70 projektötlet-adatlapból 19 érkezett e-mailben, 11-et adtak fel postai úton vagy faxon, és 40 készült

Részletesebben

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló -

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló - Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése - összefoglaló - A kutatás célja a Norvég Civil Támogatási Alap keretében, három pályázati körben beadott (támogatott, illetve elutasított) pályázatok

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l :

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l : GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER 1 O l d a l : TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN... 4 2. A VÁROS EGÉSZÉRE VONATKOZÓ

Részletesebben

Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2010. december 10-i ülésére

Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2010. december 10-i ülésére Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2010. december 10-i ülésére 6. napirend: Az Egyesület 2011-es tervei Tisztelt Közgyűlés! 2011-es tervezett

Részletesebben

utazás 2013. február 28. március 3. programod van

utazás 2013. február 28. március 3. programod van utazás 2013. február 28. március 3. programod van ÚJDONSÁGOK 2013-BAN Egy minden résztvevő szempontjából sikeresebb Utazás kiállítás érdekében. Külföldi díszvendég: Szlovákia Tematikabővítés: senior utak,

Részletesebben

Hogyan kívánja a Főváros elősegíteni Budapest turizmusának fejlődését? Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ

Hogyan kívánja a Főváros elősegíteni Budapest turizmusának fejlődését? Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ Hogyan kívánja a Főváros elősegíteni Budapest turizmusának fejlődését? Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ Agenda 1. A múlt elemzése 2. A turizmuspolitikai irányítás megteremtése 3. Új típusú stratégiai

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

Remek szemléltetőeszköz a turisztikai szolgáltatások bemutatására: elsődleges információforrásként szolgál a turisták számára a helyi kínálatról

Remek szemléltetőeszköz a turisztikai szolgáltatások bemutatására: elsődleges információforrásként szolgál a turisták számára a helyi kínálatról térképek BUSINESSMAPS by a TURIZMUSBAN A látványos és pontos térképek alapvető kellékei a turisztikai szolgáltatásoknak. Tartalmazzák a látogatók számára elengedhetetlen információkat: látnivalókat, fontos

Részletesebben

Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és a megvalósításba politikai támogatás megszilárdítása

Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és a megvalósításba politikai támogatás megszilárdítása Társadalmi integráció Közösségi tervezés, participáció HOGYAN? Módszertan, A közösségi tervezés alapelemei Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és

Részletesebben

Időskori turizmus trendjei és célcsoport elvárások

Időskori turizmus trendjei és célcsoport elvárások Időskori turizmus trendjei és célcsoport elvárások Dr. BALOGH Zoltán Nemzetközi Ügyek Csoport vezetője Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Civil együttműködési hálózat kialakítása

Részletesebben

,,Képzés turisztikai operátorok számára. Parajd-2015.november.27

,,Képzés turisztikai operátorok számára. Parajd-2015.november.27 ,,Képzés turisztikai operátorok számára Parajd-2015.november.27 Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesülete 2007-2015 Együtt vagy egyedül!? MIÉRT Sóvidék - Hegyalja turisztikai potenciál elősegítése közös

Részletesebben

Integrált Városfejlesztési Stratégia kiindulás

Integrált Városfejlesztési Stratégia kiindulás Integrált Városfejlesztési Stratégia kiindulás Az európai uniós városfejlesztési források megszerzésének eszköze, feltétele a pályázatok értékelésének alapja, a szociális- városrehabilitációs pályázatok

Részletesebben

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot?

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Társadalmi felelősségvállalás Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Mi a társadalmi szerepvállalás? ALAPGONDOLAT Nem elég kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtani, meg kell találnunk

Részletesebben

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013 Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.

Részletesebben

Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai

Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala Zala megye gazdaságfejlesztési irányai Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 A megyei

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

A Magyar Szállodaszövetség javaslatai Budapest turizmusának fejlesztéséhez

A Magyar Szállodaszövetség javaslatai Budapest turizmusának fejlesztéséhez Budapest turizmusának, szállodai teljesítményének értékelése. Hogyan tovább? A Magyar Szállodaszövetség javaslatai Budapest turizmusának fejlesztéséhez Dr. Niklai Ákos 2011. május 4. BGF KVIFK Vállalkozásbarát

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai

A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai Paksi Adrienn A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai Partnerség és kommunikáció a területi tervezésben - Elmélet és gyakorlat Lechner Lajos Tudásközpont 2014. december 15. Az energikus 314-es

Részletesebben

VoltTimer Tudományos Valóságshow

VoltTimer Tudományos Valóságshow VoltTimer Tudományos Valóságshow Mobilis Győr A Felfedezések Háza 1 Mi is a mobilis? A mobilis Európa első mozgásra, közlekedésre fókuszálótematikus tudományos játszóháza 74 interaktív eszköz, 1200 négyzetméteren

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata

Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata A siker útj tján 2012.04.26. Vállalkoz llalkozónők k Képvisel pviselőinek inek Hálózata MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt SEED Kisvállalkozás-fejlesztési

Részletesebben

Desztináció menedzsment. A Tourinform rendszer Magyarországon

Desztináció menedzsment. A Tourinform rendszer Magyarországon Desztináció menedzsment A Tourinform rendszer Magyarországon A Tourinform irodák szerepe A turizmus non-profit szervezeti rendszerének részét képező Tourinformirodák területi illetékességű információs

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv.

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv. Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló Módszertani feltáró tanulmány Környezet- és szituációelemzés Koncepció Operatív terv Mellékletek Dunaújváros Városmarketing Terve Vezetői összefoglaló Készítette:

Részletesebben

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Olympic Agenda 2020 elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Schmitt Pál A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlés 2015. február 6. Agenda 2020 - Cél

Részletesebben

BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 ORSZÁGOS ÉS MEGYEI TERVEZÉSI FOLYAMATOK ÁTTEKINTÉSE Budapest új városfejlesztési koncepciója: BUDAPEST

Részletesebben

Balatoni Turizmus Szakmai Nap

Balatoni Turizmus Szakmai Nap Balatoni Turizmus Szakmai Nap A BATUKI előzményei A Turizmus Tanszék kutatásai Dr Raffay Ágnes Turizmus Intézeti Tanszék 1996 óta működik a Pannon (Veszprémi) Egyetemen Turizmus Intézeti Tanszék Oktatás

Részletesebben

A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben. 2013.november 28.

A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben. 2013.november 28. A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben 2013.november 28. Megyei önkormányzatterületfejlesztés A megyei önkormányzat területi önkormányzat, amely törvényben meghatározottak szerint területfejlesztési,

Részletesebben

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 Emberi erőforr források közös k s használata és s fejlesztése se Munkaerő-piaci együttm ttműködési kezdeményez nyezések HU-SK 2008/01/1.6.2/0156

Részletesebben

a) börze (erre iskolai osztályokat várunk) b) szakmai fórum (erre az oktatási intézmények közszolgálatos felelőseit, intézményvezetőit várjuk)

a) börze (erre iskolai osztályokat várunk) b) szakmai fórum (erre az oktatási intézmények közszolgálatos felelőseit, intézményvezetőit várjuk) Tisztelt Intézményvezetők, kedves Kollégák! A Pro Kultúra Liszt-központja egy Közösségi Szolgálati Börzét szervez a soproni középiskoláknak. Részvétel esetén 2 óra igazolható az érettségihez szükséges

Részletesebben

A munkaerőpiac nyelvi kompetenciákkal kapcsolatos elvárásai - az online megkérdezés eredményei

A munkaerőpiac nyelvi kompetenciákkal kapcsolatos elvárásai - az online megkérdezés eredményei Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/KONV-2012-0013 A munkaerőpiac nyelvi kompetenciákkal kapcsolatos elvárásai - az online megkérdezés eredményei Készítették: Dr. Földi Katalin Dr. László Éva Dr. Máté

Részletesebben

Dr. Letenyei Róbert jegyző

Dr. Letenyei Róbert jegyző 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 215. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a lakosság Művelődési Házzal szemben elvárt igényeiről

Részletesebben

CIVIL EGYÜTTMŰKÖDÉSI HÁLÓZAT KIALAKÍTÁSA A KULTURÁLIS ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS ÉRDEKÉBEN A KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÚTJA MENTÉN

CIVIL EGYÜTTMŰKÖDÉSI HÁLÓZAT KIALAKÍTÁSA A KULTURÁLIS ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS ÉRDEKÉBEN A KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÚTJA MENTÉN CIVIL EGYÜTTMŰKÖDÉSI HÁLÓZAT KIALAKÍTÁSA A KULTURÁLIS ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS ÉRDEKÉBEN A KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÚTJA MENTÉN Kihívások! Területfejlesztési háttér tényezők Határon túlra kerülő centrumok, határokon

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének

Részletesebben

Tartalmi összefoglaló

Tartalmi összefoglaló 1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,

Részletesebben

Bakonyban. www.abakonyert.hu. Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a. Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit

Bakonyban. www.abakonyert.hu. Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a. Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a Bakonyban Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit A BAKONYÉRT Egyesület Egyesületünk alakult meg 2008-ban 2 megye, 3 kistérség 43 ezer érintett lakosa 4

Részletesebben

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban Budapest, 2014. március 17. A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 1. A magyar lakosság többnapos belföldi utazásai 2013-ban 2013-ban a magyar

Részletesebben

Kommunikációs terv.

Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola> Kommunikációs terv TÁMOP 3..7-/2-20-0569 A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3..7 projekt szakmai tervezésének. A kommunikációs feladatokat a szakmai feladatok határozzák

Részletesebben

Kutatás és kommunikáció

Kutatás és kommunikáció TÁJÉKOZTATÓ Bemutatkozás A CivilArt Alapítvány 2005. októberében alakult azzal a céllal, hogy növelje a non-profit szektor ismertségét és érdekérvényesítési képességét kommunikációs anyagok és társadalomtudományi

Részletesebben