DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR. SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA felsőoktatási szakképzés TÁJÉKOZTATÓ 2015.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR. SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA felsőoktatási szakképzés TÁJÉKOZTATÓ 2015."

Átírás

1 DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA felsőoktatási szakképzés TÁJÉKOZTATÓ 2015.

2 Tisztelt Hallgató! Engedje meg, hogy elsőként köszönthessem Önt egyetemünk képviseletében a Debreceni Egyetem Szociális munka felsőoktatási szakképzés hallgatójaként. A Debreceni Egyetem egy sikeres, nagy hírű intézmény, melyet a Kormány ez évben kiemelt felsőoktatási intézményként ismert el. A színvonalas tudományos, kutatói, tehetséggondozó és oktató tevékenység végzéséért 1400 oktató felel az Egyetem 15 karán, 63 alapképzési szakján, 74 mesterképzésén, 4 osztatlan képzésén és 14 felsőoktatási szakképzésén. A 2013/2014-es tanulmányi évben mintegy 31 ezer hallgató folytatja tanulmányait Egyetemünkön óta három karon tanulnak hallgatóink szociális és társadalomtudományi képzési területen alap és mesterképzésekben. A több mint két évtized munkájának tudományos eredményei, gyakorlati tapasztalati biztosítják a felsőoktatási szakképzés magas színvonalát. A Szociális munka felsőoktatási szakképzés kérelmét a hivatalos minősítő testületek az elsők között fogadták el, így nyílik lehetőségünk már az első tanulmányi évben a szakképzést indítani minkét szakirányon. A felsőoktatási szakképzés célja alapvetően olyan gyakorlati szakemberek képzése, akik szakterületükön a kompetenciáiba illeszkedő feladatokat képesek önállóan, vagy magasabb képzettségű szakember irányítása mellett hatékonyan elvégezni. A szakképzés szervezése során két nagyon fontos elvet veszünk figyelembe. - Az első mindenek előtt, hogy olyan szakképzettséget szerezhessenek hallgatóink, mely megállja az idő, a gyakorlat és a munkaerőpiac próbáját, tehát a megszerzett készségeket és tudást a munkaerőpiacon hatékonyan lehessen felhasználni. Ennek érdekében a képzés a valós helyzetekre, problémákra, a szakma kihívásaira reagálva készíti fel hallgatóit, magas gyakorlati óraszámok mellett. - A második cél annak elérése, hogy a szakképzésben résztvevő hallgatók szándékaik szerint képesek legyenek a felsőoktatás alapképzéseibe, besorolási szakjaira bejutni és tanulmányaikat tovább tudják folytatni, hogy ezáltal is javuljon munkaerőpiaci pozíciójuk. Jelen tájékoztató a szakképzés fő jellemzőit mutatja be Önnek. Azt kérem hallgatóinktól, hogy a szakképzési tájékoztatót és egyéb kiadványainkat gondosan tanulmányozzák át, ismerkedjenek meg velük, így tanulmányaikat egy ismert világban kezdhetik el. Kívánom Önnek kedves Hallgató, hogy kitűzött céljait amiért az intézményünket választotta maradéktalanul és sikeresen valósítsa meg. Sok sikert, eredményes tanulmányokat, jó erőt, egészséget kívánok. Dr. Fábián Gergely Tanszékvezető, főiskolai tanár szakfelelős

3 Felsőoktatási szakképzés megjelölése: Indított szakirányok: Képzési terület: Besorolási szak: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Szakfelelős neve: Képzési helyek: Képzési idő: Az oklevélhez szükséges kreditek száma: Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés Ifjúságsegítő Szociális munka Társadalomtudomány Ifjúságsegítő szakirányon további képzési területek: pedagógusképzés, bölcsészettudomány szociális munka, szociálpedagógia Ifjúságsegítő szakirányon további besorolási szak: óvodapedagógus, tanító, andragógus, pedagógus Felsőoktatási szakképzés teljes idejű (nappali), részidejű (levelező) Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Dr. Fábián Gergely Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debrecen Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Nyíregyháza Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Hajdúböszörmény 4 félév 120 kredit. Összes kontaktóra száma: Szociális munka asszisztens szakirányon Ifjúságsegítő asszisztens szakirányon teljes idejű képzésben: 1514 óra részidős képzésben: 595 óra. teljes idejű képzésben 1568 óra részidős képzésben 600 óra. Szakmai gyakorlat ideje, kredit értéke, jellege: Teljes idejű képzésben 560 óra, részidős képzésben 240 óra 30 kredit értékű összefüggő szakmai gyakorlat. A szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés képzési és kimeneti követelményei a 39/2012 (XI. 12.) EMMI rendelet 2. sz. melléklete alapján: SZOCIÁLIS MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés (Social and Youth Work at ISCED level 5)

4 2. A szakképzettség oklevélben történő megjelölése: - szakképzettségek: - felsőfokú szociális munkás asszisztens - felsőfokú ifjúságsegítő asszisztens - a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: - Social Work Assistant - Youth Work Assistant - választható szakirányok: szociális munka (Social Work), ifjúságsegítő (Youth Work) 3. Képzési terület: társadalomtudomány; ifjúságsegítő szakirányon további képzési terület: pedagógusképzés, bölcsészettudomány; Képzési ág: szociális, ifjúságsegítő szakirányon további képzési ág: óvodapedagógus, tanító; pedagógia és pszichológia; Besorolási alapképzési szak: szociális munka, szociálpedagógia; ifjúságsegítő szakirányon további besorolási szak: óvodapedagógus, tanító, andragógia, pedagógia; A felsőoktatási szakképzettséggel legjellemzőbben betölthető FEOR szerinti munkakör(ök): szociális munka szakirányon 3221 Irodai szakmai irányító, felügyelő 3511 Szociális segítő 3512 Nevelőszülő, főállású anya 3520 Munkaerő-piaci szolgáltatási ügyintéző 3639 Egyéb máshova nem sorolható üzleti jellegű szolgáltatás ügyintézője ifjúságsegítő szakirányon 2499 Egyéb szakképzett oktató, nevelő 3515 Ifjúságsegítő 3410 Oktatási asszisztens 3719 Egyéb művészeti és kulturális foglalkozású 3910 Egyéb ügyintéző 4. A képzési idő félévekben: 4 félév A felsőoktatási szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit - az elméleti és gyakorlati képzés aránya: 55% 45%; - az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama teljes idejű képzésben: 1 félév, legalább 560 óra. Részidős képzésben a szakmai gyakorlat: hat hét, legalább 240 óra. Részidős képzésben az összefüggő gyakorlat időtartama három hét; - a besorolási szakon való továbbtanulás esetén a beszámítandó kreditek száma: legalább 90 kredit; - a képzési terület szerinti továbbtanulás esetén beszámítandó kreditek száma: legalább 30 kredit. 5. A különböző képzési formák megszervezésére vonatkozó egyéb követelmények: Részidős képzésben a tanóra száma a teljes idejű képzés óraszámának legalább 30%-a. 6. A felsőoktatási szakképzés célja: A felsőoktatási szakképzés célja olyan szociális és ifjúsági szakemberek képzése, akik szakirányú felsőfokú végzettségű szakemberek irányítása mellett részfeladatok vállalására képesek. A végzettek részt vesznek az alapvető emberi jogokon, a társadalmi igazságosságon alapuló, korszerű szociális munkában. Önismeretet és alapkészségeket szereznek a szociális munka alapértékeinek gyakorlati megvalósításához. Ismerik és használják a szakmában alapvető, releváns információforrásokat és az adminisztrációt. Megfelelő szociológiai, társadalompolitikai, pszichológiai, jogi, pedagógiai ismeretek birtokában képesek diplomás szakember felügyelete mellett az emberek szociális és mentális problémáit kezelni. Képesek az érintettekkel és egyéb szakemberekkel

5 együttműködésben fejlesztő-segítő beavatkozásra, közösségi aktivitás generálására, helyi társadalom szerepvállalásának elősegítésére, különböző társadalmi csoportok együttműködésének facilitálására. 7. A képzésben elsajátítandó kompetenciák a) megszerezhető tudás, ismeret, tapasztalat: szociális munka szakirányon - a szociális munka részfeladatainak vállalásához szükséges társadalomismereti, pszichológiai, szociálpolitikai, jogi, igazgatási és pedagógiai felkészültség; - a szociális ágazatban működő civil, nonprofit és egyházi szektor szervezeteinek, működésének és jellemzőinek ismerete; - a különböző társadalmi csoportok (pl. vallási, etnikai) kultúrájához kapcsolódó ismeretek - tájékozottság az alapvető emberi szükségletek, a szociális problémák és az ezekkel összefüggő társadalmi jelenségek területén; - a szolgáltatást igénybe vevők problémái iránti érzékenység, a szocializációs, életvezetési és mentálhigiénés nehézséggel küzdők támogatása; - tájékozottság a szociális munka adminisztrációjában; - felkészültség olyan információk gyűjtésében és adminisztratív úton történő feldolgozásában, amelyek a szociális alapszolgáltatásban, a szakellátásban, és más, hivatali szociális adminisztrációban részfeladatként jelen vannak; - jártasság a korszerű informatikai technikákban; - felkészültség a szociális munka alapkészségeinek alkalmazásában (önismeret, kapcsolatteremtés, kommunikáció, empátia); - felkészültség a személyközi viszonyokban általánosan elfogadott normák, szabályok valamint a Szociális munka Etikai kódexében megfogalmazottak alkalmazására; ifjúságsegítő szakirányon - az ifjúságüggyel összefüggő folyamatokban, fejlesztő beavatkozásokban, programokban, projektekben való együttműködés, feladatvállalás; - a környezetében, mindennapos tevékenységében megjelenő emberi jogi vonatkozású kihívások felismerése, az emberi jogok képviseletére és védelmezésére való felkészültség; - a civil, nonprofit és egyházi szektor szervezeteinek, működésének és jellemzőinek ismerete; - a különböző társadalmi csoportok (pl. vallási, etnikai) kultúrájához kapcsolódó ismeretek a szolgáltatást igénybe vevők problémái iránti érzékenység, a szocializációs, életvezetési és mentálhigiénés nehézséggel küzdő fiatalok támogatása; - a gyermek- és ifjúsági munkával, az önkéntességgel foglalkozó intézmények közötti eligazodási képesség; - az ifjúsági folyamatok generálása, az ifjúság érzékenyítése, a fiatalok önkifejezési törekvéseinek támogatása; - az ifjúsági munka módszereinek, eljárásainak alkalmazása; - ifjúsági programok, rendezvények szervezése; - az aktuális infokommunikációs technológiák (népszerű online és mobiltechnológiai alkalmazások) használata; - a nem-formális tanulási környezetben alkalmazott módszerek használata; - saját tanulási folyamatának önálló, hatékony irányítása; b) jártasság, képesség: szociális munka szakirányon - szociális szolgáltatásokat nyújtó illetve azokkal kapcsolatban álló intézményekben a szociális munka részfeladatainak ellátására; - szociális területeken megjelenő adminisztratív feladatok végzésére; - fejlesztésekben, innovációban folytatott adminisztratív tevékenységekre;

6 - intézményi, valamint egyéni, családi, csoportos és közösségi munkában szervezési, megvalósítási részfeladatok ellátására; ifjúságsegítő szakirányon - a gyermek és ifjúsági korosztály körében fejlesztő, támogató, segítő tevékenység végzésére szociális, közművelődési és pedagógiai területen; - a szociális segítés alapfeladatainak ellátására a rászoruló fiatalok körében; - információs és tájékoztató, tanácsadó tevékenység végzésére, ifjúsági szolgáltatás nyújtására; - a fiatalok társadalmi részvételének, közösségi aktivitásának serkentésére; - a gyermekek és fiatalok öntevékenységének, érdek- és jogérvényesítő tevékenységének elősegítésére; - a gyermekeket és a fiatalokat célzó szolgáltatások együttműködésének kialakításában, fejlesztésében való közreműködésre; - az ifjúsági munkával kapcsolatos adminisztrációs és dokumentációs tevékenység ellátására. 8. A felsőoktatási szakképzés moduljai és azok kreditértékei: - valamennyi felsőoktatási szakképzés közös kompetencia modulja: 12 kredit; - a képzési terület(ek) szerinti közös modul: 21 kredit, amelyből az adott képzési ág szerinti közös modul: 6 kredit; - a szakképzési modul: 87 kredit, amelyből az összefüggő szakmai gyakorlat: 30 kredit és a szakirány szerinti modul: 57 kredit. 9. A felsőoktatási szakképzés összefüggő szakmai gyakorlatának követelményei: A szakmai gyakorlat a negyedik félévben végzett gyakorlat, a felsőoktatási intézmény kijelölése alapján végezhető: szociális munka szakirányon különösen a szociális alapszolgáltatás, a szociális szakellátás intézményeiben; a gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi szakellátás intézményeiben; szociális területen működő civil, nonprofit és egyházi szektor szervezeteinél; munkaerő-piaci szolgáltatással foglalkozó szervezeteknél, intézményeknél; szociális igazgatás intézményeinél; ifjúságsegítő szakirányon a települési önkormányzatoknál, kistérségi integrált közösségi és szolgáltató tereknél (IKTSZ), ifjúsági információs és tanácsadó irodáknál, közművelődési/oktatási intézményekben, ifjúsági vagy ifjúsággal foglalkozó szervezeteknél. Záróvizsga: A záróvizsga célja: A hallgató a szociális munka és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzésben végzett tanulmányait a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzését követően záróvizsgával fejezi be. A záróvizsga a szakképzettség megszerzéséhez szükséges tudás (szakmai készségek, kompetenciák) ellenőrzése és értékelése, melynek során a jelöltnek arról is tanúságot kell tennie, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja. Záróvizsgára bocsátás feltételei: A hallgató záróvizsgára bocsátható, ha teljesítette a szakképzés képzési és kimeneteli követelményiben meghatározott követelményeket és abszolutóriumot (végbizonyítványt) szerzett.

7 A záróvizsgára bocsátás feltétele, hogy a hallgató az összefüggő szakmai gyakorlaton szerzett tapasztalatai alapján egy elfogadott záró dolgozatot (esettanulmányt) készítsen el, melynek terjedelme meghaladja a 4000 karaktert. A dolgozat fő részei szociális munka asszisztens szakirányon: eset és probléma bemutatása, értelmezése, az esettel kapcsolatba került szolgáltató(k), intézménye(k) bemutatása, szolgáltatásaik, feladataik elemzése, az esettel kapcsolatos feladatok, illetve a segítségnyújtás módjának bemutatása, különös tekintettel a szociális munka asszisztens feladatkörére és kompetenciáira. A dolgozat fő részei ifjúságsegítő asszisztens szakirányon: a program társadalmi környezetének, céljának bemutatása, a területen működő szervezetek bemutatása, együttműködésük jellemzése, az ifjúsági munka célcsoportjának bemutatása, jellemzése, speciális szükségeleik ismertetése, a célcsoport számára elérhető programok, szolgáltatások bemutatása, a elemzésre szánt program bemutatása, feladatainak elemzése, a segítő munka módszereinek bemutatása különös tekintettel az ifjúságsegítő asszisztens feladataira és kompetenciáira. Elfogadott dolgozatnak a dolgozat akkor tekinthető, ha a hallgató témavezetője (tutora) elfogadta és legalább elégségesre értékelte a dolgozatot. A záróvizsga formája: A szociális és ifjúsági munka szakképzésben a hallgatók komplex szóbeli záróvizsgát tesznek, melynek részei a beadott záró dolgozat (esettanulmány) megvédése, valamint elméleti vizsga a szakiránynak megfelelő szakmai ismeretekből. A záró dolgozat (esettanulmány) tartalmi és formai elvárásait, valamint a záróvizsga témaköreit a képző a hivatalosan megjelenő szakképzési tájékoztatóban teszi közzé a hallgatók számára. A záróvizsga során számonkérésre kerülő ismeretek köre: szociális munka szakirányon Az eset bemutatásával és elemzésével kapcsolatban: - a probléma értelmezése az alapvető emberi szükségletek, a szociális problémák és az ezekkel összefüggő társadalmi jelenségek összefüggésében; - a személyközi viszonyokban általánosan elfogadott normák, szabályok valamint a Szociális Munka Etikai Kódexében megfogalmazottak ismerete és esettel kapcsolatos alkalmazása; - a különböző társadalmi csoportok (pl. vallási, etnikai) kultúrájának ismerete és tiszteletben tartása. A segítő munka és a szociális munka asszisztens feladatainak elemzésével kapcsolatban: - az állami, a civil, nonprofit és egyházi szektor szervezeteinek, működésének és jellemzőinek ismerete, az esettel kapcsolatos szolgáltatások köre; - a szocializációs, életvezetési és mentálhigiénés nehézséggel küzdők támogatásának módja és lehetőségei, a szociális munka asszisztens feladatai; - az esettel kapcsolatos adminisztrációs feladatok valamint az egyéb intézményi adminisztráció feladatainak ismerete; - a szociális munka asszisztens esettel kapcsolatos információ gyűjtési és feldolgozási feladatainak ismerete; - az esettel, valamint a szolgáltató intézménnyel kapcsolatos fejlesztések, innovatív programok ismertetése, adminisztrációjukkal kapcsolatos feladatok ismerete;

8 - az esettel kapcsolatos szolgáltatások bemutatása, valamint az egyéni, családi, csoportos és közösségi munka módszerek alkalmazásával kapcsolatos részfeladatok ellátása, és annak ismertetése. ifjúságsegítő szakirányon Az ifjúságsegítő munkához kapcsolódó program, projekt, vagy szolgáltatás komplex bemutatásával és elemzésével kapcsolatban: - a programmal összefüggő állami, civil, nonprofit és egyházi szektor szolgáltatásainak, szervezeteinek, működésének, együttműködésének és jellemzőinek ismerete; - a szolgáltatást igénybe vevők problémáinak elemzése, a szocializációs, életvezetési és mentálhigiénés nehézséggel küzdő fiatalok támogatásának ismerete; - a célcsoport bemutatása, speciális jellemzőik ismerete, a körükben végzett ifjúsági folyamatok segítésének, valamint az ifjúsági munka módszereinek, eljárásainak ismerete; - a programmal kapcsolatos nem formális tanulási környezetben alkalmazott módszerek és az infokommunikációs technológiák lehetőségeinek ismerete; - az ifjúságsegítő asszisztens információs és tájékoztató, tanácsadó tevékenységének ismerete - a korosztály társadalmi részvételének, közösségi aktivitásának serkentésére; az öntevékenység, érdek- és jogérvényesítő képesség elősegítésére alkalmazott módszerek ismerete; - a programmal, projekttel kapcsolatos saját munka, együttműködés, feladatvállalás részletes bemutatása, a feladatok alkalmazásának ismerete; - a programmal kapcsolatos adminisztrációs és dokumentációs kompetenciák ismerete. A záróvizsga értékelése: A szóbeli záróvizsga részei a záródolgozat (esettanulmány) megvédése, valamint a szakmai vizsga ötfokozatú értékelésűek. A záróvizsga eredményét a komplex vizsga részei eredményének egyszerű számtani átlaga adja. (ZV= záródolgozat védés + szakmai vizsga eredménye : 2). A záróvizsga egyéb szabályaira a DE TVSZ szabályai az irányadók. Oklevél minősítése: Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzésben a záródolgozat értékelése, a záróvizsga eredménye, valamint az összefüggő szakmai gyakorlat értékelésének számtani átlaga.

9 Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés tantervminta Szociális munka asszisztens szakirány Nappali tagozat Tantárgyak Szemeszterek (előadás/gyakorlat/követelmény/kredit) Név Kód I. II. III. IV. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek EKEI N 2/0/koll/3 A kommunikációs ismeretek EKPT N 0/2/gyj/3 Társadalomismeret I. EKTT N 2/0/koll/3 Társadalom- és szociálpolitika EKTT N 2/0/koll/3 Pszichológia I. EKPT N 2/0/koll/3 Jogi ismeretek EKTT N 2/0/koll/3 Szociális munka elmélete és gyakorlata I. EKSM N 3/3/koll/7 Szakmai készségfejlesztés I. EKPT N 0/2/gyj/2 Idegen nyelvi alapszintű ismeretek EKIC N EKIC N 0/2/gyj/3 Szociális munka családokkal EKTT N 2/0/koll/2 Munkaerőpiaci ismeretek EKTT N 2//0/koll/3 Társadalomismeret II. EKTT N 2/0/koll/3 Pszichológia II. EKPT N 2/0/koll/3 Kutatásmódszertani alapismeretek EKTT N 0/2/gyj/3 Szociális munka elmélete és gyakorlata II. EKSM N 3/3/gyj/7 Közösségek szervezése I. EKSM N 2/0/koll/2 A szociális projektmunka alapjai I. EKSM N 2/0/koll/2 Szakmai készségfejlesztés II. EKPT N 0/2/gyj/2 TEAM és szervezési ismeretek EKSM N 0/2/gyj/2 Szociális munka speciális helyzetű csoportokkal EKSM N 3/2/koll/6 Jó gyakorlatok és technikák a szociális munkában EKSM N 0/2/gyj/3 Szociális és igazgatási eljárások EKTT N 2/2/koll/5 Szociális munka elmélete és gyakorlata III. EKSM N 3/3/gyj/7 Szociális munka adminisztrációja EKSM N 2/0/koll/2 Közösségek szervezése II. EKSM N 0/2/gyj/3 A szociális projektmunka alapjai II. EKSM N 0/2/gyj/3 Szakmai készségfejlesztés III. EKPT N 0/2/gyj/2 Szakmai gyakorlat EKSM N 0/40/gyj/30 Szociális munka elmélete és gyakorlata I-II-III. Záróvizsga X Összes kredit

10 Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés tantervminta Szociális munka asszisztens szakirány Levelező tagozat Tantárgyak Szemeszterek (előadás/gyakorlat/követelmény/kredit) Név Kód I. II. III. IV. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek EKEI L 10/0/koll/3 A kommunikációs ismeretek EKPT L 0/10/gyj/3 Társadalomismeret I. EKTT L 10/0/koll/3 Társadalom- és szociálpolitika EKTT L 10/0/koll/3 Pszichológia I. EKPT L 10/0/koll/3 Jogi ismeretek EKTT L 10/0/koll/3 Szociális munka elmélete és gyakorlata I. EKSM L 15/15/koll/7 Szakmai készségfejlesztés I. EKPT L 0/10/gyj/2 Idegen nyelvi alapszintű EKIC L ismeretek EKIC L 0/10/gyj/3 Szociális munka családokkal EKTT L 10/0/koll/2 Munkaerőpiaci ismeretek EKTT L 10/0/koll/3 Társadalomismeret II. EKTT L 10/0/koll/3 PszichológiaII. EKPT L 10/0/koll/3 Kutatásmódszertani alapismeretek EKTT L 0/10/gyj/3 Szociális munka elmélete és gyakorlata II. EKSM L 15/15/gyj/7 Közösségek szervezése I. EKSM L 10/0/koll/2 A szociális projektmunka alapjai I. EKSM L 10/0/koll/2 Szakmai készségfejlesztés II. EKPT L 0/10/gyj/2 TEAM és szervezési ismeretek EKSM L 0/10/gyj/2 Szociális munka speciális helyzetű csoportokkal EKSM L 15/10/koll/6 Jó gyakorlatok és technikák a szociális munkában EKSM L 0/10/gyj/3 Szociális és igazgatási eljárások EKTT L 10/10/koll/5 Szociális munka elmélete és gyakorlata III. EKSM L 15/15/gyj/7 Szociális munka adminisztrációja EKSM L 10/0/koll/2 Közösségek szervezése II. EKSM L 0/10/gyj/3 A szociális projektmunka alapjai II. EKSM L 0/10/gyj/3 Szakmai készségfejlesztés III. EKPT L 0/10/gyj/2 Szakmai gyakorlat EKSM L 0/240/gyj/30 Szociális munka elmélete és gyakorlata I- II-III. Záróvizsga X Összes kredit

11 Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés tantervminta Ifjúság segítő asszisztens szakirány Nappali tagozat Tantárgyak Szemeszterek (előadás/gyakorlat/követelmény/kredit) Név Kód I. II. III. IV. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek EKEI N 2/0/koll/3 A kommunikációs ismeretek EKPT N 0/2/gyj/3 Társadalomismeret I. EKTT N 2/0/koll/3 Társadalom- és szociálpolitika EKTT N 2/0/koll/3 Pszichológia I. EKPT N 2/0/koll/3 Jogi ismeretek EKTT N 2/0/koll/3 Szociális munka elmélete és 3/3/koll/7 EKSM N gyakorlata I. Ifjúságsegítő munka szakmai 0/2/gyj/2 EKPT N készségfejlesztés I. Idegen nyelvi alapszintű ismeretek EKIC N EKIC N 0/2/gyj/3 A pedagógia alapjai EKTT N 2/0/koll/2 Munkaerőpiaci ismeretek EKTT N 2/0/koll/3 Társadalomismeret II. EKTT N 2/0/koll/3 Pszichológia II. EKPT N 2/0/koll/3 Kutatásmódszertani alapismeretek EKTT N 0/2/gyj/3 Szociális munka elmélete és 3/3/gyj/7 EKSM N gyakorlata II. Szabadidő pedagógia I. EKTT N 2/0/koll/3 Az ifjúsági projektmunka alapjai I. EKSM N 2/0/koll/2 Ifjúságsegítő munka szakmai 0/2/gyj/2 EKPT N készségfejlesztés II. Információszolgáltatás és 0/2/gyj/2 EKSM N hálózatépítés Gyermekvédelmi és igazgatási 3/0/koll/3 EKTT N eljárások Ifjúságsegítő munka EKSM N 3/2/koll/6 Speciális fejlesztő módszerek és tanulást segítő technikák EKSM N 2/2/gyj/5 Szociális munka elmélete és 3/3/gyj/7 EKSM N gyakorlata III. Szabadidő pedagógia II. EKTT N 0/2/gyj/2 Az ifjúsági projektmunka alapjai II. EKSM N 0/2/gyj/3 Ifjúsági munka közművelődési 0/2/gyj/2 EKSM N intézményekben Ifjúságsegítő munka szakmai 0/2/gyj/2 EKPT N készségfejlesztés III. 0/40/gyj/30 Szociális Szakmai gyakorlat EKSM N munka elmélete és gyakorlata I- II-III. Záróvizsga X Összes kredit

12 Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés tantervminta Ifjúság segítő asszisztens szakirány Levelező tagozat Tantárgyak Szemeszterek (előadás/gyakorlat/követelmény/kredit) Név Kód I. II. III. IV. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek EKEI L 10/0/koll/3 A kommunikációs ismeretek EKPT L 0/10/gyj/3 Társadalomismeret I. EKTT L 10/0/koll/3 Társadalom- és szociálpolitika EKTT L 10/0/koll/3 Pszichológia I. EKPT L 10/0/koll/3 Jogi ismeretek EKTT L 10/0/koll/3 Szociális munka elmélete és 15/15/koll/7 EKSM L gyakorlata I. Ifjúságsegítő munka szakmai 0/10/gyj/2 EKPT L készségfejlesztés I. Idegen nyelvi alapszintű ismeretek EKIC L EKIC L 0/10/gyj/3 A pedagógia alapjai EKTT L 10/0/koll/2 Munkaerőpiaci ismeretek EKTT L 10/0/koll/3 Társadalomismeret II. EKTT L 10/0/koll/3 PszichológiaII. EKPT L 10/0/koll/3 Kutatásmódszertani alapismeretek EKTT L 0/10/gyj/3 Szociális munka elmélete és 15/15/gyj/7 EKSM L gyakorlata II. Szabadidő pedagógia I. EKTT L 10/0/koll/3 Az ifjúsági projektmunka alapjai I. EKSM L 10/0/koll/2 Ifjúságsegítő munka szakmai 0/10/gyj/2 EKPT L készségfejlesztés II. Információszolgáltatás és 0/10/gyj/2 EKSM L hálózatépítés Gyermekvédelmi és igazgatási 15/0/koll/3 EKTT L eljárások Ifjúságsegítő munka EKSM L 15/10/koll/6 Speciális fejlesztő módszerek és tanulást segítő technikák EKSM L 10/10/gyj/5 Szociális munka elmélete és 15/15/gyj/7 EKSM L gyakorlata III. Szabadidő pedagógia II. EKTT L 0/10/gyj/2 Az ifjúsági projektmunka alapjai II. EKSM L 0/10/gyj/3 Ifjúsági munka közművelődési 0/10/gyj/2 EKSM L intézményekben Ifjúságsegítő munka szakmai 0/10/gyj/2 EKPT L készségfejlesztés III. 0/240/gyj/30 Szociális Szakmai gyakorlat EKSM L munka elmélete és gyakorlata I- II-III. Záróvizsga X Összes kredit

13 TANTÁRGYLEÍRÁSOK KÖZÖS TANTÁRGYAK

14 A tantárgy neve: Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek A tantárgy angol neve: Basic Information of Professional and Financial Processing Tantárgyfelelős neve: Dr. Murányi István Ajánlott félév 1. Tantárgyi kód EKEI N; EKEI L Nappali tagozat heti óraszáma 2 Levelező tagozat félévi óraszáma 10 Kredit 3 Vizsgakövetelmény kollokvium Kötelező előtanulmányi rend - A tárgy oktatója: A félévre szóló tantárgyfelosztás alapján Az ajánlott tantervben mely /alap-/ szakok szerepeltetik: Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés A tantárgy meghirdetési gyakorisága: Mintatanterv szerint Az oktatás nyelve: magyar A tantárgy órarendi beosztása: Aktuális órarendi meghirdetés szerint. A tantárgy státusza: Kötelező Feltételezett tudásanyag, előképzettségi szint: nincs A tantárgy általános célja és specifikus céljai: A hallgató birtokában legyen a legfontosabb informatikai alapkompetenciáknak, képes legyen egy operációs rendszer alapszolgáltatásainak használatára, egy szövegszerkesztő, táblázatkezelő, böngésző, prezentációkészítő biztonságos birtoklására. Sajátítsa el a szakmai informatikai programok felhasználói szintű ismeretét és alakítson ki felhasználói készségeket annak használatával kapcsolatban, képes legyen az infokommunikációs rendszerek használatára, a logikus gondolkodásra, felelősségtudatra a szakmai feladatok megoldásában, sajátítsa el az alapvető pénzügyi és adózási ismeretek, valamint ezek alkalmazását konkrét számítási feladatokban. Oktatás típusa: előadás A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája: A tárgy minőségbiztosítási módszere az oktatói felkészülést, a tárggyal kapcsolatos ismeretanyagok azonnali feldolgozását, a törvényi, ágazati szabályzók változásának követését, valamint a végzett hallgatók elhelyezkedése utáni, vevőelégedettség vizsgálatát, a visszajelzések alapján a tantárgy aktualizálását jelenti. A szakon a kétpólusú minőségbiztosítás (oktatók és hallgatók vonatkozásában) módszerei, eszközei folyamatos korszerűsítés mellett célirányosan kerülnek alkalmazásra. Kontaktórák és az órán kívüli terhelés aránya: 70+30% Tanulmányi segédanyagok, az oktatás segítése: Fénymásolt segédanyag, internetes információhordozók, esetleírások, szervezeti dokumentumok. Tárgyi vonatkozású tanszéki tudományos kutatás: Szervezetfejlesztés. Intézménymenedzsment. Empirikus adatok elemzésének módszerei. A tantárgy részletes leírása: o o Irodai szoftverek (szövegszerkesztők, táblázatkezelők, prezentációs programok) bemutatása, használatuk elmélyítése. Az ingyenes és a profi, de kisebb önkormányzatok által nehezen megvásárolható szoftverek összehasonlítása. Az Internet használata, speciális honlapok keresése, pályázati források, lehetőségek felkutatása, a modern kapcsolattartás (elektronikus levelezés, elektronikus konferenciaszervezés, stb.) elsajátítása. o Könyvtári rendszerek bemutatása, használata. o Információs társadalom problémái o Adat, adatkezelés, adatvédelem, statisztikai adat főbb szabályai a szociális területen o Nemzeti dokumentumok, jogszabályok keresése o Európai uniós dokumentumok, jogszabályok keresése o Hazai szakmai portálok (TÁRKI, KSH, KÖZTÁR, TEIR) o Alapvető pénzügyi és adózási ismeretek elsajátítása o Az elsajátított ismeretek alkalmazása konkrét számítási feladatokban

15 Elsajátítandó alkalmazási /rész/képességek és /rész/kompetenciák leírása: jártasság a korszerű informatikai technikákban; ECDL alapkövetelményei; problémák/feladatok megoldásában a gazdálkodó szervezet adminisztrációs, információs és kommunikációs rendszereinek szakszerű használata; a döntési folyamatokban az információs rendszer és adatbázisának aktív használata; számítógép hálózati szolgáltatások ismerete és alkalmazása adott feladatok megoldásához; a képzési terület sajátosságainak megfelelő adatbázisok tervezése, létrehozása, továbbá a meglévő adatbázisokból lekérdezési feladatok meghatározása és megoldása adott szakmai cél szerint információs és tájékoztató, tanácsadó tevékenység végzése, ifjúsági szolgáltatás nyújtása a számítástechnikai eszközök igénybevételével, informatikai alapkompetenciák egy operációs rendszer alapszolgáltatásainak használata, egy szövegszerkesztő, táblázatkezelő, böngésző, prezentációkészítő biztonságos birtoklása; szakmai informatikai programok felhasználói szintű ismerete és alkalmazási képesség annak használatával kapcsolatban; infokommunikációs rendszerek használata; logikus gondolkodás, felelősségtudat a szakmai feladatok megoldásában; matematikai alapkompetenciák százalékszámítás; az adó, ÁFA számítása egyszerű esetekben; számlázási alapismeretek Kötelező irodalom: Bedekovics László: ekormányzat, eközigazgatás, edemokrácia. Debrecen, 2005 Bognár Mónika: Egyszerűen Internet. Budapest : Panem, 2009 Budai Balázs Benjámin: E-közigazgatás. Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kar, 2008 Ajánlott irodalom, honlap: Bártfai Barnabás: Az internet és lehetőségei. Budapest: BBS-Info, Battelle, John: The search (magyar) Keress! : hogyan alakítja át kultúránkat, üzleti életünket a Google és az internetes keresés [ford. Bozai Ágota] Budapest: HVG Kv., 2006 Évközi tanulmányi követelmények és értékelésük módszerei: A hallgatók a félév során egy alkalommal zárthelyi dolgozatot írnak. Az aláírás megszerzésének feltételei: Az előadásokon való rendszeres részvétel. A gyakorlati jegy megszerzésének feltétele: Gyakorlati jegy nem kapcsolódik a tárgyhoz. A vizsgára bocsátás feltételei: Érvényes aláírás

16 A tantárgy neve: Kommunikációs ismeretek A tantárgy angol neve: Communication skills Tantárgyfelelős neve: Dr. Reszegi Katalin Ajánlott félév I. Tantárgyi kód EKPT N; EKPT L Nappali tagozat heti óraszáma 0+2 Levelező tagozat félévi óraszáma 0+10 Kredit 3 Vizsgakövetelmény gyakorlati jegy Kötelező előtanulmányi rend - A tárgy oktatója: A félévre szóló tantárgyfelosztás alapján. Az ajánlott tantervben mely /alap-/ szakok szerepeltetik: Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés A tantárgy meghirdetési gyakorisága: Mintatanterv szerint Az oktatás nyelve: magyar A tantárgy órarendi beosztása: Aktuális órarendi meghirdetés szerint. A tantárgy státusza: Kötelező Feltételezett tudásanyag, előképzettségi szint: nincs A tantárgy általános célja és specifikus céljai: Az üzleti élet területén az írásbeli és szóbeli kommunikáció hatékonyságát döntően befolyásoló ismeretek, magatartásformák, készségek elsajátítása a cél. A hallgatók megismerkednek az üzleti életben gyakran előforduló írásos és szóbeli kommunikációs formákkal, az e-kommunikáció sajátos szabályaival, a kommunikációs helyzetek formai és tartalmi követelményeivel. Bepillantást nyernek a közéletben és az üzleti életben előforduló gyakoribb kommunikációs helyzetekbe, gyakorolják ezek előkészítését, kipróbálják a folyamatok levezénylését, megtanulják a hozzájuk kapcsolódó protokollt. Megismerik a szóbeli kommunikációs formákat, és a hozzájuk kapcsolódó írásos dokumentumokat. A tantárgy oktatásának célja a személyes hatékonyság fejlesztése, a megterhelő helyzetek kezelésének megtanulása, gyakorlása, az imázsépítés fogásainak elsajátítása szerepjátékokkal. Fejleszteni kell a hallgatók önismeretét, hogy szembesüljenek saját kommunikációs készségeikkel és stílusukkal, azok hatékonyságával, probléma-meglátó, és megoldó képességeikkel, ezek határaival. A tantárgy felkészíti a hallgatót a teamben való munkára, a csoportos kommunikációs helyzetekben való aktív közreműködésre A tantárgy keretében a a hallgatók áttekintést kapnak az interkulturális kommunikáció konfliktusforrásairól és a konfliktusok megoldási lehetőségeiről is. Oktatás típusa: gyakorlat A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája: A tárgy minőségbiztosítási módszere az oktatói felkészülést, a tárggyal kapcsolatos ismeretanyagok azonnali feldolgozását, a törvényi, ágazati szabályzók változásának követését, valamint a végzett hallgatók elhelyezkedése utáni, vevőelégedettség vizsgálatát, a visszajelzések alapján a tantárgy aktualizálását jelenti. A szakon a kétpólusú minőségbiztosítás (oktatók és hallgatók vonatkozásában) módszerei, eszközei folyamatos korszerűsítés mellett célirányosan kerülnek alkalmazásra. Kontaktórák és az órán kívüli terhelés aránya: 50+50% Tanulmányi segédanyagok, az oktatás segítése: Fénymásolatok, módszertani segédanyagok, szöveggyűjtemények. Tárgyi vonatkozású tanszéki tudományos kutatás: Nyelvi kompetenciák fejlesztésének módszerei. Nyelvi formák a szakmai és üzleti életben. A tantárgy részletes leírása: Kommunikáció a személyes kapcsolatokban: Az interperszonális kommunikáció gyakorlati kérdései, hogyan tudunk figyelni egymásra, hogyan győzzük meg egymást arról, hogy pontosan értettük a másik felet. A kommunikáció face to face formáinak meghatározó jelentősége az üzleti élet sikerességében. A feedback gyakorlati alkalmazása, az interperszonális kommunikáció hatékonyságát meghatározó tényezők. A kommunikáció gátjai, a szociálpszichológiai tényezők, amelyek torzítják a kommunikáció hatékonyságát. A torzító tényezők kezelése, a kommunikációs gátakon való átlépés eszközei. Az érvelés, meggyőzés, befolyásolás, manipuláció technikái. Az egyedi, hatékony, vonzó kommunikációs stílus kialakítása, az önismeret jelentősége.

17 Telekommunikáció az üzleti életben: Az üzleti életben megjelent új kommunikációs csatornák alkalmazása. Kialakult szabályrendszereik, etikájuk, szokásaik és jól felismerhető tendenciáik. Az Internet, és vele az , a voic , a Skype, az MSN és a hasonló kapcsolatteremtésre alkalmas csatornák lehetőségei és korlátjai. A konferencia-beszélgetések illetve a videokonferencia kommunikációs sajátosságai. Konfliktusok a kommunikációban: A kommunikáció buktatói, gátjai, a konfliktusok forrásai. Tranzakció Analízis, a kommunikációs konfliktusok feltárásának és kezelésének népszerű és elterjedt eszköze. Én-állapotok, kommunikációs szabályok, létrejövő konfliktusok. Az üzleti élet játszmáinak kezelése. Thomas Gordon és Marshall B. Rosenberg módszerei, az erőszakmentes kommunikáció perspektívái, mint a hosszú távú üzleti kapcsolatok létrejöttének és fenntartásának módszerei. Az emberek közötti különbségek a konfliktusok észlelésében és a konfliktuskezelési stratégiában. A hosszú távú kapcsolatokban alkalmazható komplex konfliktuskezelési stratégiák. Az üzleti élet érdekérvényesítési módszerei és a személyiség kapcsolata, az önérvényesítési stratégiák. Az érdekek feltárásának és egyeztetésének kommunikációja. A kompromisszumok és az alku folyamata. Az alku jelentősége, korlátai, módszertana. Az együttműködés kommunikációja: A hosszú távú üzleti kapcsolatokat gátló ellentétek. Az együttműködés és a bizalom felépítése. A szerződési struktúra kialakítása, a szerződésbe épített garanciák rendszere, az együttműködés nyelvi reprezentációja. Az érdekek egyeztetésének, a manifesztált érdekek kölcsönös jóváhagyásának rendszere. Az együttműködés metakommunikatív jelzései, az empátia szerepe az együttműködésben. Kultúra és kommunikáció: Szervezeti kultúra és kommunikációs struktúrák. Nemzeti kultúra szervezeti kultúra, globalizáció. Öltözködés, tárgyalási stílus, ajándékozási szokások, megbeszélések színhelye. Az interkulturális kommunikáció problémái. A gazdaság további kultúraképző közegei: a szakmai közösségek és kommunikációjuk. Az üzleti-szervezeti kommunikáció szóbeli formái: A szervezeten belül zajló szóbeli kommunikáció alaphelyzetei: alkalmazott interperszonális kommunikáció. A prezentációk, tájékoztatók, a személyes megbeszélések, értekezletek, az interjúk, a teljesítményértékelő megbeszélések, mint a szóbeli kommunikáció formái. Szóbeli kommunikáció és időgazdálkodás: a mondanivaló megfelelő strukturálása, az önálló kommunikációs stílus. A felkészülés jelentősége, módszerei és a tapasztalatok felhasználása. Az üzleti élet írásbeli kommunikációja : Az információk hatékony gyűjtése és elosztása. Üzleti dokumentációk előkészítése: igényfelmérés és adatgyűjtés, az összegyűjtött adatok elemzése és értékelése. A megfelelő formában és stílusban történő kibocsátás, az írott dokumentumok elkészítésének alaplépései. A szervezet belső írásos kommunikációja: a különböző jelentések, beszámolók elkészítése, a javaslatok, előterjesztések, döntés előkészítő iratok létrehozása. Szervezeti változások előkészítése: megvalósíthatósági tanulmányok írása. Az írásbeli kommunikációt befolyásoló PR stratégia. Hogyan lesz a munkatárs a szervezet képviselője? Az írott kommunikáció az üzleti élet folytonosságának, biztonságának, ellenőrizhetőségének záloga. Az írott kommunikáció formái: levelek, tájékoztatók, prospektusok, ajánlatok, szerződések, jegyzőkönyvek, emlékeztetők, értékelések, előterjesztések, jelentések, beszámolók. Az említett formák stílusa, szerkezete, külleme és etikettje. E-kommunikáció a szervezetben: új szabályok és új etikett. (Az elektronikus kommunikáció sajátos PR és marketing eszközei: fax, WEB, , stb.). Team-kommunikáció: A korszerű szervezetek gyakran alkalmazott csoportműködési formája a team, vagy feladatcsoport. A team sajátos szerepmegosztása és speciális kommunikációs módszerei. A csoportdöntések

18 meghozatalának sajátos kommunikációs technikái. A brain-storming, az NCM, és a csoportos döntések más módszerei. A csoportos problémamegoldó módszerek kommunikációs szabályai. Az értekezleti szerepek és megbeszélések hatékonyságát támogató szabályok. A team kommunikációjának hagyományos és elektronikus eszközei Elsajátítandó alkalmazási /rész/képességek és /rész/kompetenciák leírása: jártasság a korszerű informatikai technikákban; felkészültség a szociális munka alapkészségeinek alkalmazásában (kapcsolatteremtés, kommunikáció); felkészültség a személyközi viszonyokban általánosan elfogadott normák, szabályok alkalmazására; a fiatalok önkifejezési törekvéseinek támogatása; az aktuális infokommunikációs technológiák (népszerű online és mobiltechnológiai alkalmazások) használata; tárgyalások tervezése, szervezése és vezetése, a kommunikációs eszköztár használata a tárgyalástechnika és az üzleti szabályok figyelembevételével; a szakmai álláspontok meggyőző képviselete; hiteles kommunikáció; érvelési technikák és a szakmai érvrendszer ismerete, használata, képviselete; együttműködés a munkatársakkal; kommunikáció a széles értelemben vett megrendelővel, ügyféllel; együttműködés a szakmai partnerekkel, helyi önkormányzatokkal, kamarákkal, kormányhivatallal, médiával és a munkatársakkal, új üzleti kapcsolatok építése, sikeres kommunikáció a gazdasági élet valamennyi szereplőjével; üzleti levél/üzenetkészítés; az alapvető kommunikációs módszerek és technikák ismerete és szakszerű alkalmazása; információs és tájékoztató, tanácsadó tevékenység végzése, ifjúsági szolgáltatás nyújtására alkalmas kommunikációs képesség; hiteles kommunikáció, önmenedzselés, határozottság és céltudatosság; szakmai kommunikáció megértése és szakszerű alkalmazása szóban és írásban; az adott szakma/képzési ág témakörében anyanyelven eredményes szakmai kommunikáció; fejlett beszédkészség, megfelelő szakmai szókincs, nyelvhelyesség, közérthetőség; időtervezés, információátadás; Kötelező irodalom: NÉMETH Erzsébet, A személyes hatékonyság fejlesztése, Bp., BKF Fenntartói Kft., 2009, FORGÁCS József, A társas érintkezés pszichológiája, Bp., Kairosz Könyvkiadó Kft., Michael BARRATT: Médiaszereplés felsőfokon, Bp., Bagolyvár Kiadó, BORGULYA Istvánné VETŐ Ágnes Ágota, Kommunikációmenedzsment a vállalati értékteremtésben, Bp., Akadémiai Kiadó, 2010, Ajánlott irodalom, honlap: A kommunikáció alapjai (szemelvénygyűjtemény), szerk. FODOR L.- GÖNDÖR A.- VÖRÖSNÉ KESZLER E.- NEMÉNYINÉ GYIMESI I., Bp., Perfekt, Évközi tanulmányi követelmények és értékelésük módszerei: A hallgatók a félév során több alkalommal zárthelyi dolgozatot írnak. Az aláírás megszerzésének feltételei: A szemináriumokon való rendszeres részvétel. A gyakorlati jegy megszerzésének feltétele: Írásbeli feladatlap az előadások és a kötelező irodalmak integrált ismeretéből. A vizsgára bocsátás feltételei: Vizsgajegy nem kapcsolódik a tárgyhoz.

19 A tantárgy neve: Társadalomismeret I.-II. A tantárgy angol neve: Social Studies I.-II. Tantárgyfelelős neve: Dr. Fényes Hajnalka Ajánlott félév I. II. Tantárgyi kód EKTT N; EKTT N; EKTT L EKTT L Nappali tagozat heti óraszáma Levelező tagozat félévi óraszáma Kredit 3 3 Vizsgakövetelmény kollokvium kollokvium Kötelező előtanulmányi rend - - A tárgy oktatója: A félévre szóló tantárgyfelosztás alapján. Az ajánlott tantervben mely /alap-/ szakok szerepeltetik: Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés A tantárgy meghirdetési gyakorisága: Mintatanterv szerint Az oktatás nyelve: magyar A tantárgy órarendi beosztása: Aktuális órarendi meghirdetés szerint. A tantárgy státusza: Kötelező Feltételezett tudásanyag, előképzettségi szint: nincs A tantárgy általános célja és specifikus céljai: A tantárgy keretében a hallgatók megismerkedhetnek a szociológia alapfogalmaival és főbb vizsgálati területeivel. A szociológia, mint tudomány, a szegénység és egyenlőtelenségek, a társadalomszerkezet és rétegződés, társadalmi mobilitás, család-, oktatás- és gazdaságszociológia alapjai, politikai élet, életmód, deviáns viselkedés és társadalmi változás témaköreit vesszük sorra kurzusunk folyamán. Az egyes témák esetén hallgatóink megismerkedhetnek a vizsgálati módszerekkel, a témához kapcsolódó elméletekkel, illetve a főbb nemzetközi és hazai tendenciákkal. Oktatás típusa: előadás A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája: A tárgy minőségbiztosítási módszere az oktatói felkészülést, a tárggyal kapcsolatos ismeretanyagok azonnali feldolgozását, a törvényi, ágazati szabályzók változásának követését, valamint a végzett hallgatók elhelyezkedése utáni, vevőelégedettség vizsgálatát, a visszajelzések alapján a tantárgy aktualizálását jelenti. A szakon a kétpólusú minőségbiztosítás (oktatók és hallgatók vonatkozásában) módszerei, eszközei folyamatos korszerűsítés mellett célirányosan kerülnek alkalmazásra. Kontaktórák és az órán kívüli terhelés aránya: 70+30% Tanulmányi segédanyagok, az oktatás segítése: Fénymásolt segédanyag, internetes információhordozók. Tárgyi vonatkozású tanszéki tudományos kutatás: A tanszéken folyó valamennyi alap és alkalmazott kutatás. Kiemelten a társadalmi rétegződés (szegénység, elit, fogyatékossággal élők), az ifjúság társadalmi helyzete (identitás, devianciák), a munkaerő-piaci helyzet (munkanélküliség, munkaerő-piaci programok) keretében zajló kutatások. A tantárgy részletes leírása: 1. A szociológia mint tudomány Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris old. Béres Csaba: Bevezetés a szociológiába (oktatási segédanyag) 1-7. old. 2. Egyenlőtlenség, szegénység Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris old. + előadás anyag 3.Társadalomszerkezet és rétegződés (nemzetközi trendek) Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris old.+ előadás anyag 4.Társadalomszerkezet és rétegződés (hazai trendek) Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris old. + előadás anyag 5.Társadalmi mobilitás és vándorlás Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris 2006, old.+ előadás anyag 6. Nemzeti és etnikai csoportok, kisebbségek Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris old. + előadás anyag 7. Család Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris old. + előadás anyag 8. Oktatás

20 Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris old. + előadás anyag 9.Gazdaság Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris old. + előadás anyag 10.Politikai élet Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris old.+ előadás anyag 11.Életmód Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris old.+ előadás anyag 12. Deviáns viselkedés Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris old.+ előadás anyag Elsajátítandó alkalmazási /rész/képességek és /rész/kompetenciák leírása: a szociális munka részfeladatainak vállalásához szükséges társadalomismereti, szociálpolitikai felkészültség; a vallási közösségekhez, illetve nemzetiségekhez kapcsolódó ismeretek; eligazodási képesség a társadalom működési mechanizmusaiban problémák, egyenlőtlenségek megértése és értelmezésének képessége Kötelező irodalom: Andorka R.: Bevezetés a szociológiába Osiris 2006 Forgács A. Györf-Tóth P. Mező F. Nagy I. Veliky J. (2009): Társadalmi és állampolgári ismeretek középiskolásoknak. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. Ajánlott irodalom, honlap: Antony Giddens: Szociológia Osiris Kiadó Bp Évközi tanulmányi követelmények és értékelésük módszerei: A hallgatók a félév során egy alkalommal zárthelyi dolgozatot írnak. Az aláírás megszerzésének feltételei: Az előadásokon való rendszeres részvétel. A gyakorlati jegy megszerzésének feltétele: Gyakorlati jegy nem kapcsolódik a tárgyhoz. A vizsgára bocsátás feltételei: Érvényes aláírás.

21 A tantárgy neve: Társadalom- és szociálpolitika A tantárgy angol neve: Social Policy Tantárgyfelelős neve: Dr. Csoba Judit Ajánlott félév I. Tantárgyi kód EKTT N; EKTT L Nappali tagozat heti óraszáma 2+0 Levelező tagozat félévi óraszáma 10+0 Kredit 3 Vizsgakövetelmény kollokvium Kötelező előtanulmányi rend - A tárgy oktatója: A félévre szóló tantárgyfelosztás alapján. Az ajánlott tantervben mely /alap-/ szakok szerepeltetik: Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés A tantárgy meghirdetési gyakorisága: Mintatanterv szerint Az oktatás nyelve: magyar A tantárgy órarendi beosztása: Aktuális órarendi meghirdetés szerint A tantárgy státusza: Kötelező. Más szakokon kötelezően választható, illetve szabadon választható tantárgy a félévi meghirdetések alapján. Feltételezett tudásanyag, előképzettségi szint: nincs A tantárgy általános célja és specifikus céljai: A tantárgy oktatásának célja: a szociálpolitika témakörébe tartozó tanulmányok alapozása, a szociálpolitika alapfogalmainak, alapelveinek, technikáinak, értékeinek és célcsoportjainak megismertetése, a jóléti állam szerepének és lehetőségeinek bemutatása, a jóléti állam intézményeinek és eszközeinek bemutatása, a szakmai nyelvezet fejlesztése, s a hallgatók készségeinek fejlesztése annak érdekében, hogy a hallgatók képesek legyenek megérteni és elemezni az alapvető szociálpolitikai folyamatokat. Oktatás típusa: előadás A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája: A tárgy minőségbiztosítási módszere az oktatói felkészülést, a tárggyal kapcsolatos ismeretanyagok azonnali feldolgozását, a törvényi, ágazati szabályzók változásának követését, valamint a végzett hallgatók elhelyezkedése utáni, vevőelégedettség vizsgálatát, a visszajelzések alapján a tantárgy aktualizálását jelenti. A szakon a kétpólusú minőségbiztosítás (oktatók és hallgatók vonatkozásában) módszerei, eszközei folyamatos korszerűsítés mellett célirányosan kerülnek alkalmazásra. Kontaktórák és az órán kívüli terhelés aránya: 70+30% Tanulmányi segédanyagok, az oktatás segítése: Fénymásolatok, szöveggyűjtemények, a tanult ismeretek elmélyítését szolgáló esetleírások, elemzések. Tárgyi vonatkozású tanszéki tudományos kutatás: -A jóléti rendszer jogi keretei -A szociálpolitika intézményrendszere és ellátási formái -A társadalmi egyenlőtlenség és szegénység -A társadalmi integráció folyamata A tantárgy részletes leírása: 1. A társadalompolitika, a szociálpolitika, és a szegénypolitika fogalma, jellemzői 2. A szociálpolitikára ható értékek: szabadság biztonság 3. Mit jelent napjaink szociálpolitikájában az egyenlőség? 4. A jóléti állam kialakulása, szerepvállalása 5. A modern ideológiák és a jóléti állam 6. A jóléti elosztás: piac és redisztribúció 7. A szociálpolitika alapelvei 8. A jóléti elosztás technikái 9. A szociálpolitika intézményei és eszközei 10. A társadalombiztosítási rendszerek kialakulása, jellemzői 11. Szegénység, szegénypolitika 12. A helyi önkormányzatok szociálpolitikája 13. A jóléti állam válsága 14. Jóléti pluralizmus Elsajátítandó alkalmazási /rész/képességek és /rész/kompetenciák leírása: a szociális munka részfeladatainak vállalásához szükséges társadalomismereti, szociálpolitikai, felkészültség; tájékozottság az alapvető emberi szükségletek, a szociális problémák és az ezekkel összefüggő társadalmi jelenségek területén;

SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Felsőoktatási szakképzés megjelölése: Indított szakirányok: Képzési terület: Besorolási szak: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Felsőoktatási szakképzés megjelölése: Indított szakirányok: Képzési terület: Besorolási szak: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés (Social and Youth Work at ISCED level 5) 2. A szakképzettség

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. Képzési Program VII. KÖTET FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

Eötvös Loránd Tudományegyetem. Képzési Program VII. KÖTET FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Eötvös Loránd Képzési Program VII. KÖTET FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. Kommunikáció és média...3 2. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés / ifjúságsegítő szakirány...6 Kommunikáció és média

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR. SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA felsőoktatási szakképzés TÁJÉKOZTATÓ 2016.

DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR. SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA felsőoktatási szakképzés TÁJÉKOZTATÓ 2016. DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA felsőoktatási szakképzés TÁJÉKOZTATÓ 2016. Tisztelt Hallgató! Engedje meg, hogy elsőként köszönthessem Önt egyetemünk képviseletében a Debreceni

Részletesebben

JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Az emberi erőforrások miniszterének 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelete a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről 1.

Részletesebben

EMBERI EROFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

EMBERI EROFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS EMBERI EROFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Az emberi erőforrások miniszterének 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelete a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről

Részletesebben

Az emberi erőforrások miniszterének 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelete a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről

Az emberi erőforrások miniszterének 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelete a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről Az emberi erőforrások miniszterének 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelete a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről 1. melléklet a 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelethez Felsőoktatási

Részletesebben

39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelet. a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről

39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelet. a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelet a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről 1. A felsőoktatási szakképzésben valamennyi felsőoktatási szakképzés közös moduljának jellemzőit az 1.

Részletesebben

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére. 1 Mi a képzés célja? A hallgatók a képzés során elsajátított ismereteik és készségeik birtokában alkalmazni tudják az adatfelvételi és számítógépes Mi lesz akkor a diplomámba írva? szociológia BA szociális

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

Részletesebben

Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar

Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Felsőoktatási szakképzés Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzés Szociális és ifjúsági munka (ifjúságsegítő) felsőoktatási szakképzés Szociális és ifjúsági

Részletesebben

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Az emberi erőforrások miniszterének 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelete a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti

Részletesebben

Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a

Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a pedagógus szemével Horváth Ágnes Alapismereti és Szakmódszertani Tanszék, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Vázlat Kulcsszavak: ifjúságsegítő, tudományág,

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. 2014/2015. tanév

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. 2014/2015. tanév SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA felsőoktatási szakképzés Moderátor szakirány 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron 1 Kommunikáció és média

Részletesebben

Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés

Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: Képzés: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Vizsgajelleg: Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. 2015/2016. tanév

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. 2015/2016. tanév SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA felsőoktatási szakképzés Moderátor szakirány 2015/2016. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron 1 Kommunikáció és média

Részletesebben

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK.

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK. SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV érvényes a 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK Szakirányok Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Szolnok

Részletesebben

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek CGB1203 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin főiskolai docens A tantárgyfelelős

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK II. félév

KÖVETELMÉNYEK II. félév KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. tanulmányokhoz I. évfolyam GM+PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti kommunikáció Tanszék: Vállalkozás és

Részletesebben

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK 1 Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: FRANCIA NYELVI REFERENS

Részletesebben

A MAB 2016/7/VI/1 sz. határozata Fszk-SzBSz FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LÉTESÍTÉS SZAKMAI BÍRÁLATI SZEMPONTOK

A MAB 2016/7/VI/1 sz. határozata Fszk-SzBSz FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LÉTESÍTÉS SZAKMAI BÍRÁLATI SZEMPONTOK A MAB 2016/7/VI/1 sz. határozata Fszk-SzBSz A MAB akkreditációs elvárásai, SZAKMAI BÍRÁLATI SZEMPONTJAI (SzBSz) felsőoktatási szakképzés (Fsz) létesítésének, képzési és kimeneti követelményeinek (KKK)

Részletesebben

Üzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév

Üzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció 2013/2014 I. félév 1. sz. táblázat Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Üzleti kommunikáció Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó

Részletesebben

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Tanulmányi tájékoztató Programozó informatikus szakirányú továbbképzési szak Kecskemét 2017-től 1 A tantárgyleírásokat a NJE GAMF Műszaki és Informatikai

Részletesebben

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok:

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat):

Részletesebben

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának

Részletesebben

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudomány Képzési ciklus: szakirányú

Részletesebben

Mérés-értékelés pedagógus szakvizsga

Mérés-értékelés pedagógus szakvizsga Mérés-értékelés pedagógus szakvizsga KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK 1. A szakirányú továbbképzés megnevezése Pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés 2. A szakirányú továbbképzésben

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Szak neve: Nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzés Szakirányok: - Európai uniós üzleti (European Business), felelőse: Dr. Trón Zsuzsanna - Külgazdasági

Részletesebben

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer/2018/ félév

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer/2018/ félév Tantárgy: Esélyegyenlőségi ismeretek Oktató: Bodnárné Dr. Kis Katalin Féléves óraszám:5 Kredit:2kr 1. konzultáció: Az esélyegyenlőség fogalma és európai dimenziói Az esélyegyenlőség társadalmi, közpolitikai

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Szak neve: gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés Szakirányok: - kis- és középvállalkozási (Small and Medium Enterprises), felelőse: Dr.

Részletesebben

KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi és

Részletesebben

Iskolai szociális munka gyakorlata

Iskolai szociális munka gyakorlata Iskolai szociális munka gyakorlata B1206 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 30 óra gyakorlat Min ai Előfeltétel (tantárgyi kód) B1101 Dr. Torkos Katalin 1. A tantárgy

Részletesebben

Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak

Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Back András 1 I. A Közszolgálati

Részletesebben

I/B. KÖTET FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

I/B. KÖTET FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Eötvös Loránd Képzési Program I/B. KÖTET FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Legkésőbb a 2016/17-es tanévben megkezdett tanulmányokat végző hallgatók számára A felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről

Részletesebben

I/B. KÖTET FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

I/B. KÖTET FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS Eötvös Loránd Képzési Program I/B. KÖTET FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS Legkésőbb a 2016/17-es tanévben megkezdett tanulmányokat végző hallgatók számára A felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről

Részletesebben

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület: Képzési ciklus: Képzés munkarendje (tagozat): Szakért felelős kar: Szakfelelős: Képzési idő: Szakmai gyakorlat ideje,

Részletesebben

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzés (Finance and Account

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzési szak

SSC specialista szakirányú továbbképzési szak Edutus Főiskola SSC specialista szakirányú továbbképzési szak Tanterv Farkas Beáta.09.16. A szak alapadatai: SSC specialista * SSC specialist Képzésért felelős intézmény Intézményi azonosító száma Edutus

Részletesebben

PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK

PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: - Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudományi Képzési ciklus: alap Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar

Részletesebben

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Ikt. Szám: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. sz példány NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2015-2016-os tanévtől felmenő rendszerben A tanterv

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy

Részletesebben

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

Részletesebben

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség

Részletesebben

Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában

Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Bencze Györgyné Hajni VIII. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia 2009. május 29. Az ifjúsági munka foglalkozásszerű vagy önkéntes

Részletesebben

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft

Részletesebben

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Szakfelelős: Indított szakirányok Képzési terület, képzési ág Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő: Szakmai gyakorlat

Részletesebben

Tantárgyi követelmény

Tantárgyi követelmény Tantárgyi követelmény Multikulturális nevelés TKM2101 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr. Kis Katalin főiskolai tanár

Részletesebben

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak Edutus Főiskola szakirányú továbbképzési szak Tanterv Farkas Beáta.09.28. A szak alapadatai: Cultural Manager Képzésért felelős intézmény Intézményi azonosító száma Edutus Főiskola FI38139 Címe 2800 Tatabánya,

Részletesebben

SPORTLÉTESÍTMÉNY MENEDZSER

SPORTLÉTESÍTMÉNY MENEDZSER SPORTLÉTESÍTMÉNY MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Sportlétesítmény menedzser szakirányú továbbképzési szak 2. A

Részletesebben

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. 1. KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

AZ INKLUZÍV NEVELÉS PEDAGÓGUSA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE. Az oklevélben szereplő szakképzettség angol megnevezése:

AZ INKLUZÍV NEVELÉS PEDAGÓGUSA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE. Az oklevélben szereplő szakképzettség angol megnevezése: AZ INKLUZÍV NEVELÉS PEDAGÓGUSA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE 1. A szakirányú továbbképzésért felelős oktató: Dr. habil. Venter György 2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése:

Részletesebben

PTE KTK FOKSZ-TANTERV

PTE KTK FOKSZ-TANTERV PTE KTK FOKSZ-TANTERV ÜZLETI KÉPZÉSI ÁG GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS FOKSz2013 TELJES MUNKAIDŐS (NAPPALI) KÉPZÉS Pécs, 2015. Utolsó módosítás: 2015-01-14 1. ALAPVETŐ JELLEMZŐK 1.1

Részletesebben

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Képzési és kimeneti

Részletesebben

Online marketing szakirányú továbbképzési szak

Online marketing szakirányú továbbképzési szak Edutus Egyetem Online marketing szakirányú továbbképzési szak Tanterv Szabó Mária.08.22. A szak alapadatai: Online marketing Online Marketing Képzésért felelős intézmény Intézményi azonosító száma Edutus

Részletesebben

A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai

A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai Az intézmény neve: Székhely: Vezető: Nyíregyházi Főiskola 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B. Dr. habil. Balogh Árpád

Részletesebben

TANTÁRGYLEÍRÁS. BSc Sport-és rekreációszervező. Dr.Chaudhuri Sujit. Dr.Chaudhuri Sujit, Széles József

TANTÁRGYLEÍRÁS. BSc Sport-és rekreációszervező. Dr.Chaudhuri Sujit. Dr.Chaudhuri Sujit, Széles József Igen/Nem TANTÁRGYLEÍRÁS TESTNEVELÉSI EGYETEM A TANTÁRGY ALAPADATAI Modul megnevezése: MKKR Szint: Tantárgy megnevezése: Stratégiai és projektmenedzsment Kódja: Tantárgy kreditértéke: 3 kredit Készítés

Részletesebben

Szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Tankerület-igazgatási vezető pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak Szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezés

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik

Részletesebben

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Szociális és ifjúsági munka Ifjúságsegítő szakirány. Gyakorlati képzési program

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Szociális és ifjúsági munka Ifjúságsegítő szakirány. Gyakorlati képzési program DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM Szociális és ifjúsági munka Ifjúságsegítő szakirány Gyakorlati képzési program Általános irányelvek A Debreceni Református Hittudományi Egyetem a szociális és

Részletesebben

Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar

Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Felsőoktatási szakképzés Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzés Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés Alapképzés Andragógia szak Csecsemő-

Részletesebben

Szociális ismeretek. emelt szintű szóbeli érettségi vizsga témakörei

Szociális ismeretek. emelt szintű szóbeli érettségi vizsga témakörei Szociális ismeretek emelt szintű szóbeli érettségi vizsga témakörei A szóbeli vizsga a megadott témakörök tematikus és probléma-orientált bemutatása, amelynek keretében a tétel iránymutatása szerint kell

Részletesebben

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Antal Zsolt PhD

Részletesebben

SZOCIÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: ff/298-4/2012.

SZOCIÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: ff/298-4/2012. SZOCIÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: ff/298-4/2012. Képzésvezető: Dr. Varga Gyula főiskolai tanár Képzési idő: 4 félév Szakképzettség megnevezése: Szociális menedzser A bekerülés feltétele:

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

Nemzetközi gazdálkodási (nemzetközi szállítmányozás és logisztika) felsőoktatási szakképzés

Nemzetközi gazdálkodási (nemzetközi szállítmányozás és logisztika) felsőoktatási szakképzés Edutus Főiskola Nemzetközi gazdálkodási (nemzetközi szállítmányozás és logisztika) felsőoktatási szakképzés Tanterv Lezárva.06.14. A szak alapadatai: Nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzés (International

Részletesebben

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. Dr. Posta László egyetemi docens Indított szakirányok -

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. Dr. Posta László egyetemi docens Indított szakirányok - GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Szakfelelős: Dr. Posta László egyetemi docens Indított szakirányok - Képzési terület, képzési ág Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat):

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:

Részletesebben

Tantárgy adatlap Társadalom és lélektan

Tantárgy adatlap Társadalom és lélektan A tantárgy kódja: 7PE20NGKC4B A tantárgy megnevezése (magyarul): A tantárgy neve (angolul): Society and Psychology A tanóra száma (Előadás szeminárium gyakorlat egyéb): Kreditérték: 6 A tantárgy meghirdetésének

Részletesebben

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Ikt. Szám: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. sz példány NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2017/2018-as tanévtől felmenő rendszerben A tanterv

Részletesebben

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz II. évfolyam GI szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz LEVELEZŐ Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szervezeti magatartás és vezetés Tanszék:Vállalkozás

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés (Human Resource Management

Részletesebben

Online marketing szakirányú továbbképzési szak

Online marketing szakirányú továbbképzési szak Edutus Főiskola Online marketing szakirányú továbbképzési szak Tanterv Farkas Beáta.09.16. A szak alapadatai: Online marketing Online Marketing Képzésért felelős intézmény Intézményi azonosító száma Edutus

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve A gyermekvédelem intézményrendszere PDB2123 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+0 K PDB1006, PDB1009, PDB1204 Tantárgyfelelős neve és beosztása

Részletesebben

Foglalkoztatási terv MAD1108L Pályatervezés Oktató: Barabásné Dr. Kárpáti Dóra. Meghirdetés féléve 1 Kredit 5 Heti kontakt óraszám

Foglalkoztatási terv MAD1108L Pályatervezés Oktató: Barabásné Dr. Kárpáti Dóra. Meghirdetés féléve 1 Kredit 5 Heti kontakt óraszám Foglalkoztatási terv MAD1108L Pályatervezés Oktató: Barabásné Dr. Kárpáti Dóra Tantárgy kódja MAD1108L Meghirdetés féléve 1 Kredit 5 Heti kontakt óraszám 0+3 (előadás+gyakorlat) Félévi követelmény gyak

Részletesebben

Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök

Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest 2013 Nyomtatott kommunikáció

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak 1. A szak képzési és kimeneti követelményei a. A szakirányú továbbképzés megnevezése: Diplomás szakreferens

Részletesebben

PÁLYAORIENTÁCIÓ SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/1554-3/2014.

PÁLYAORIENTÁCIÓ SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/1554-3/2014. PÁLYAORIENTÁCIÓ SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/1554-3/2014. Képzésvezető: Dr. Móré Mariann egyetemi docens Képzési idő: 4 Szakképzettség megnevezése:

Részletesebben

SZOCIÁLIS MENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak. Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak:

SZOCIÁLIS MENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak. Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak: SZOCIÁLIS MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak: nonprofit szervezetek vezetői szintjein, állami szférában a szociális

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET

DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET Felnőttoktató pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak 1. A képzésért felelős kar megnevezése: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 2. A szakért felelős oktató: Engler Ágnes Ph.D. 3. Képzési

Részletesebben

Kereskedelem és marketing (kereskedelmi) felsőoktatási szakképzés

Kereskedelem és marketing (kereskedelmi) felsőoktatási szakképzés Edutus Főiskola Kereskedelem és marketing (kereskedelmi) felsőoktatási szakképzés Tanterv Lezárva.06.14. A szak alapadatai: Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés (Commerce and Marketing at

Részletesebben

FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK

FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: fordítói szakirány Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudományi Képzési ciklus: mester Képzési forma (tagozat): nappali, levelező A szakért

Részletesebben

FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK

FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított specializáció: fordítói specializáció Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: bölcsészettudomány

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET

DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET Közösségi művelődés pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak 1. A képzésért felelős kar megnevezése: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 2. A szakért felelős oktató: Dr. habil. Szabó József

Részletesebben

I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. 2008/2009 I. félév

I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. 2008/2009 I. félév PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING BUDAPEST 72. PF.: 35. 1426 / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam TANTÁRGYI

Részletesebben

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A képzés során a hallgatók megismerkednek a településmenedzsment komplex szemléletmódjával, így képessé válnak a stratégiai tervezésre,

Részletesebben

A tantárgyelem kódja: KIT0401G. gyakorlat A tantárgyelem jellege: A tantárgyelem oktatásának ajánlott 5. félév

A tantárgyelem kódja: KIT0401G. gyakorlat A tantárgyelem jellege: A tantárgyelem oktatásának ajánlott 5. félév A mérföldkő megnevezése: A tantárgy megnevezése: A mérföldkő kódja: A tantárgy kódja: A tantárgyelem megnevezése: Számítástechnika az egészségügyben ápolóknak A tantárgyelem kredit-értéke: 1 A tantárgyelem

Részletesebben

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Jelentkezési felhívás a 2014. szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Kiknek ajánljuk ezt a képzést? A képzést ajánljuk - közoktatási és szakképző intézményeknek vezetőinek,

Részletesebben

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014. tanév Kommunikáció és Média felsőoktatási szakképzés - Moderátor szakirány NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szerkesztők: Dr. Patyi Gábor

Részletesebben

Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök, Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök

Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök, Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Terméktervező Intézet Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök, illetve Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök levelező szakirányú továbbképzési

Részletesebben

Gazdaságtudományi Kar. Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzés

Gazdaságtudományi Kar. Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzés PANNON EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Tanterv Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzés Érvényes: 0000-00-00 pp/0000-0000.(xx.00.)xx.xx hatrozat szerint Szakvezető: Dr. Böcskei Elvira Dékán: Dr. Szabó

Részletesebben

Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember

Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest, 2013. CSOMAGOLÁSTECHNOLÓGUS

Részletesebben