KOMMENTÁR TARTALOM Szalai Ákos: Miért ne legyünk progresszívak? 3. ESSZÉ Lukácsi Tamás: Érvek a szavazás önkéntessége mellett 37

Átírás

1 KÖZÖSSÉG HAGYOMÁNY SZABADSÁG KOMMENTÁR TARTALOM Szalai Ákos: Miért ne legyünk progresszívak? 3 ÉLET ÉS LITERATÚRA Borbás Barnabás: Idegenségünk anatómiája Závada Pál: Idegen testünk 12 Papp István: A Magyar Közösség ábrázolása Závada Pál Idegen testünk című regényében 17 Clara Royer: Barna hangok: Jóakaratúak 28 ESSZÉ Lukácsi Tamás: Érvek a szavazás önkéntessége mellett 37 MAGYAR ALAKOK Novák Attila: Magyar zsidó szimbiózis: Vázsonyi Vilmos 42 MŰHELY Bódy Zsombor: A tb a világválságban A Gömbös-kormány, a nyugdíjalap és a vizitdíj 50 Hernádi Zsolt: Vissza a kályhához Magyarország hosszútávú jövőképe 2025-ig 57 Szécsényi András: TOTÁLIS MÚLT Hogy ki a magyar, azt mindig csak maguk a magyarok dönthetik el A Turul Szövetség a közgazdasági egyetemen 1941-ben 69 RE:CENSOR Böszörményi Nagy Gergely: Kramer kontra Kramer The New Criterion 80 HONI FIGYELŐ Pesti Sándor: A Gyurcsány-korszak 85 MESSZELÁTÓ Békés Márton: Balfogás Az Obama-koalíció progresszív hátországa 94

2 Kommentár Tartalom SZEMLE Laczó Ferenc: Szolid építőkövek (a Magyar jobboldali hagyomány, c. kötetről) 103 Viczián Zsófia: Kitakart múlt (Hantó Zsuzsa könyvéről) 107 Vesztróczy Zsolt: Katyń (Paul Allen könyvéről) 112 Hahner Péter: Rosszkedvű recenzió (Hobsbawm önéletrajzáról és Oliver Matuschek Zweig-életrajzáról) 117 Számunkat Móser Zoltán Házak, városok című sorozatából származó fényképekkel illusztráltuk. Köszönjük a művész segítségét. Lapunk megjelenését a Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda, az E-On Hungária Zrt., a Nézőpont Intézet, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. KOMMENTÁR kéthavonta megjelenő közéleti és kulturális folyóirat Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Ablonczy Balázs (főszerkesztő), Czibere Károly, Hatos Pál, Mike Károly, Ötvös István, L. Simon László Főmunkatárs: Pesti Sándor és Benkő Levente Csongor Olvasószerkesztő: Csillag István Kiadja a Kommentár Alapítvány (1364 Budapest, Pf.: 78.) titkarsag@kommentar.info.hu Szerkesztőségi titkár: Zsumbera Árpád Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Lapterv: Artinpress Tördelés: Syrena Bt. Nyomdai előállítás: Kapitális Nyomda, 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 14. A lap megvásárolható a Lapker Rt. elárusítóhelyein. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága VIII. kerület Budapest, Orczy tér 1. Előfizethető postán, kézbesítőnél, ben: hirlapelofizetes@posta.hu, faxon: (06-1) ISSN

3 Kommentár Szalai Ákos MIÉRT NE LEGYÜNK PROGRESSZÍVAK? Kérdés: Mi a progresszív jövedelemadó, mi az ellentéte? Válasz: Haladó jövedelemadó, ellentéte a konzervatív. (Negyedéves közgazdászhallgató írásbeli vizsgája, 2008) Minden politikai erő igyekszik szavakat kisajátítani a saját maga számára, olyan pozitív szavakat, amelyekkel lévén, hogy aki őket támadja, ezeket az értékeket támadja az ellenoldalt egyben meg is bélyegezheti. A hazai jobboldal ilyen szóként foglalta le a nemzeti, a polgári jelzőket. A magyar baloldal az elmúlt évtizedben két ilyen szót talált magának: a köztársaság -ot és a progresszív -ot. Mostani tárgyunk a progresszív szó jelentése lesz. Mielőtt valaki időmúlásra hivatkozna, hisz a progresszió nagy magyar mestere épp most állt fel a miniszterelnöki székből, kis türelmet kell kérnem: látni fogjuk, hogy a progresszió nem Gyurcsány Ferencnek és körének ideológiai-kommunikációs fegyvere volt csupán, az MSZP nem vetkőzi le, ha a párton belül változások lesznek; sőt a jobboldalon ugyanúgy vannak hívei. Ennek belátásához persze el kell fogadni az általam itt javasolt és vélhetően a baloldal számára is felvállalható definíciót. A progresszió azon politikai szavak körébe tartozik, amelyeknek több jelentésük van. Ugyanolyan szó ez, mint például a radikális. Van egy általános, igazából valós politikai tartalmat nem nagyon hordozó és egy konkrét politikai programhoz, ideológiához kötődő jelentése. Általánosabb értelemben radikális az, aki hajlíthatatlan, szélsőséges, olykor erőszakos is; hasonlóképp, általános jelentése szerint progresszív az, aki a haladás, a reform mellett elkötelezett ellentéte a változást ellenző, a maradi. Bárki, bármilyen politikai ideológia, program mellett is legyen elkötelezve, lehet radikális vagy progresszív. (Kanada legnagyobb jobboldali pártját sokáig progresszív konzervatív pártnak hívták.) A progressziót kétségkívül ebben az értelemben szeretné kisajátítani a baloldal, hisz az egyszerűen politikai stílusként felfogott progresszió nem ad politikai programot. Progresszív az lesz, amit a magát progresszívnek valló politikus éppen csinálni akar. A progressziónak (és a radikalizmusnak) van azonban egy másik konkrétabb felfogása is. (Radikális az, aki az emberi jogokat kiterjesztetten, már-már az anarchiába hajlóan értelmezi, az emberjogi érveléssel szemben szinte soha semmiféle ellenérvet nem fogad el történelmi példaként jól ismert a magyar polgári radikalizmus, Jászi Oszkárék mozgalma.) A progressziónak is van ilyen speciális jelentése, ami az amerikai baloldal egy adott időszakára utal. A szakaszolás ugyan kérdéses, mint minden történelmi időszaknál; de az biztos, hogy Theodore Roosevelt elnöksége ( ) ide tartozik. Sokan már az 1890-es éveket is ide sorolják, és sokan egészen Woodrow Wilson elnökségének 1921-es végéig számolják a korszakot. 3

4 Kommentár A progresszív időszakra tehető a társadalommérnökök első felbukkanása. Ők azok, akik tudományos és mint majd látjuk erőteljes ideológiai alapokon meg akarják szabni a társadalmi fejlődés (vagyis a progresszió általánosabb értelemben) menetét. A progresszív időszak az, amelyik szakít a korábbi laissez-faire politikával, amely egyre kevésbé hajlandó elfogadni azt a végeredményt, amely az adott alkotmányos kereteken belül a társadalom, a piaci önszerveződés végeredményeként előáll. Olyan közpolitikai célok bukkannak ekkor fel, amelyeket a mai progresszívak is büszkén vallanak magukról: a munkások védelme (a munkaadói túlkapásokkal szemben), a nők (politikai és gazdasági) egyenjogúságának felkarolása, a nagyvállalatokkal szembeni harc és végül az egészséges életmódért (az adott korszakban az alkoholizmus elleni) küzdelem. Ideológiai szinten olyan szép elveket vél felfedezni az utókor a progresszívak törekvései mögött, mint a szociáldarwinista nézetekkel szembeni küzdelmet, az imperializmus és a háború elutasítását. Persze nemcsak a célokban, hanem a konkrét szakpolitikai lépésekben is erős az átfedés a száz évvel ezelőtti és a mai progresszívak között: a munkaidő, a munkakörülmények szabályozása, a minimálbér bevezetése, a nők munkakörülményeinek, munkabérének speciális szabályozása, a nagyvállalatok piaci lépéseinek szabályozása (versenyszabályozás), a bankok megregulázása, korlátozása, vagy éppen az állami szabályozás az egészséges életmód érdekében (az adott korban: az alkohol betiltása). A szakpolitikai párhuzam különösen érdekes akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a baloldali hagyományon belül ezek viszonylag gyenge eszközök : a mai magyar baloldal éppen azért is tekinthető progresszívnek, mert nem az erősen beavatkozáspárti new deal politikáját hirdeti, sőt a jóléti államot nem felépíteni, hanem éppen visszabontani akarja. A baloldali eszköztárból már szinte csak ezek a kezdeti, a progresszív időszakban kialakult eszközök maradnak. De mehetünk tovább is a párhuzamok keresésében: az adott időszak jelentős alkotmányos változásokat hoz az Egyesült Államokban. Ebben az időszakban nyer jelentős tért az állami szabályozás, ekkor korlátozza a törvényhozás erőteljesen a bíróságok jogkörét. Rise of the regulatory state (a szabályozó állam felemelkedése) ahogyan az időszakot az egyik legkiválóbb közgazdasági modellje leírja. 1 Persze mindjárt az elején jelezni kell: míg abban a mai irodalom is egyetért, hogy a progresszívak milyen szakpolitikai, alkotmányos lépéseket tettek, abban már jelentős vita van, hogy mi is motiválta őket erre. Azok a szép elvek, amelyeket ma a progresszívaknak tulajdonítunk, sokak szerint egyszerűen a későbbi mitológiagyártás terméke. Az már elég régóta politikatudományi közhely, hogy a progresszívakat valójában nem ezek az elvek, hanem más politikai erőkhöz hasonlóan csak a szavazat maximálása érdekelte. Mindezt elsősorban a tömegesen érkező, zömében dél-, közép- és kelet-európai bevándorlók szavazatainak megszerzése révén gondolták elérni. Ezért a számukra, a szegényebbek fülének kedvesebb témákat karolták fel. A progresszív politika keményebb kritikusai 2 azonban 1 Edward GLAESER Andrei SHLEIFER: The Rise of the Regulatory State, Journal of Economic Literature 41. (2003), Az egyik legkeményebb kritikus Thomas LEONARD, lásd Retrospectives. Eugenics and Economics in the Progressive Era, Journal of Economic Perspectives 19. (2005/4.), ; American Progressivism and the Rise of The Economist as Expert, Wodking paper, Princeton,

5 Szalai Ákos: Miért ne legyünk progresszívak? még tovább mennek: azt állítják, hogy a puszta szavazatszerzésen kívül igenis voltak társadalmi céljaik, csak azok egészen mások voltak, mint amit mai utódaik hirdetnek magukról. Ennek alapja konkrétan: az adott időszakban népszerű és tudományosnak tartott eugenika, vagyis kicsit leegyszerűsítve az a meggyőződés, hogy a kormányzat egyik legfontosabb feladata elősegíteni az erkölcsileg (nem fajilag!) jobb, magasabb rendű csoportok génállományának fennmaradását. Ezen értelmezés szerint a progresszívak pontosan tudták, hogy a lépéseik hátrányosak lehetnek sok szegény család, bevándorló számára, de a valódi céljaikat, vagyis az érdemtelenek megbüntetését jól szolgálták. Mielőtt továbblépünk, le kell szögeznem: nem vagyok amerikanista, a következőkben nem az a célom, hogy bizonyítsam vagy cáfoljam a progresszív politika kritikusainak ezen állítását. A célom a kritika felvillantásával egyszerűen az, hogy megértsük: milyen hatása is volt (és lesz mindig is) az akkori és a mai progresszív politikai lépéseknek. A kritika ezt annyiban segíti, hogy arra hivatkozik: a korszak vezető politikusai pontosan azért fogadták el az adott lépéseket, mert tisztán látták, hogy mik is lesznek azok következményei: pontosan azok, amiket a mai közgazdaságtan is nekik tulajdonít. Nem akarták elhitetni sem magukkal, sem másokkal, hogy a lépéseik az említett szép elveket szolgálnák. Szemben a mai progresszívakkal tudták, hogy az alkalmazott eszközök nem alkalmasak azok megvalósítására. A kiszolgáltatottak védelme A progresszív politika időszakát sokan a szociális törvénykezés kezdetének tekintik. A gond ezzel a nézettel az, hogy a megtett lépések valójában nem járultak hozzá a munkások életszínvonalának emeléséhez. Ebben egyetért a klasszikus közgazdaságtani elmélet és a progresszív időszakkal szemben kritikus történelemtudományi irodalom. Kezdjük az előbbivel. A közgazdaságtan állításai szerint a megtett szabályozási lépések révén nem lehet a munkások egészének helyzetén javítani. Mindegyik említett intézkedés csökkenti a munkaerő iránti keresletet, vagyis kevesebben jutnak munkához, mint ezek nélkül jutnának. Emiatt valójában kettéválik a munkaerőpiac: akik továbbra is benn maradhatnak, akik továbbra is munkához jutnak, azok helyzete a munkaerőpiacon javul, viszont akik kiszorulnak, azoké természetesen romlik. A progresszív mozgalom kritikusainak állítása szerint ezzel a hatással maguk a korszak politikusai tökéletesen tisztában voltak. Tudták, hogy ha az alacsony bér megtiltása, vagy éppen a munkakörülmények emelése miatt nő a foglalkoztatás költsége, akkor azok a csoportok, akiknek a munkája nem ér annyit, akik nem termelnek akkora bevételt a munkáltatójuknak, amennyiben a foglalkoztatásuk (bérük plusz a szociális kiadások, például az elvárt munkakörülmények megteremtése) kerül, azok munkanélkülivé válnak majd. De éppen ez volt a szándékuk legalábbis a kritikusok szerint. Eugenikai megfontolásaik miatt örömmel fogadták, hogy az arra nem méltók életkörülményei gyakorlatilag ellehetetlenülnek. 5

6 Kommentár A női munkaerő védelme pedig szintén nem a nők egyenjogúságáról szólt. 3 A kritikusok itt is eugenikai, illetve a meglehetősen konzervatív (puritán) vallási elveket vélnek felbukkanni: éppen azért emelték a nők foglalkoztatásának költségeit, mert így akarták távol tartani őket a munkavállalástól. Meggyőződésük volt, hogy a nők elsőszámú feladata a családanyai szerep. Ráadásul ha a nők kiszorulnak a munkaerőpiacról, akkor legalább csökken a nyomás, amit jelenlétük a férfiak (a családfenntartók ) bérére gyakorol. A nők munkaerő-piaci védelme tehát igazából a klasszikus családeszmény mindkét elemét erősíti: a férfi családfői pozíciói erősödnek, hiszen magasabb bért kaphat, míg a nő rákényszerül a családanyai szerepre. Mielőtt továbblépünk, érdemes még egy látszólagos paradoxonra felhívni a figyelmet. Miközben a progresszív mozgalom elvileg a munkavállalók érdekvédelmét tűzi zászlajára, aközben a progresszívak mindig (ma is) nagy hívei a tudományos üzemszervezésnek, a tudományos menedzsmentnek az adott időszakban ezt a taylorizmus jelentette. A munkásérdekek általános védelme és a taylori üzemszervezési elvek, amelyek a munkásokat gyakorlatilag nagyon pontosan irányított élő gépeknek tekinti, szociális intézkedéseket csak azért tesz, hogy az erőforrás ne használódjon el túl hamar, szintén nehezen hangolható össze. Az eugenikus illetve puritán elvekkel azonban jól összefér. A nagyvállalatok elleni küzdelem A progresszív időszak talán legismertebb hivatalos célja a nagyvállalatok megfékezése volt. Ez a big business elleni küzdelem kezdete. A korábban is létező, a versenyellenes magatartást szankcionáló szabályokat, intézményrendszert ebben az időszakban erősítik meg, ekkor jön létre a Versenyhatóság (Federal Trade Commission). Ebben az időszakban alakul ki az az álláspont, amely mind a mai napig a világ minden részén a közgazdaságtani alapkurzusok (mikroökonómia kurzusok) egyik legfontosabb témája: a szabad piaccal szembeni pozitív várakozásaink csak akkor teljesülhetnek, ha a piacon nincsenek nagyvállalatok, trösztök, a piac nem monopolizálódik, nem válik oligopóliummá (néhány cég által uralttá), ha a piaci árat senki nem tudja befolyásolni. A kritikusok 4 szerint a piacszabályozási politikák közgazdasági megalapozás elég gyenge, igazából csak az tudjuk megnevezni, hogy mely érdekcsoportok koalíciója húz 3 A nők egyenjogúsága az időszakban valóban fontos cél. Például ez az időszak a női választójog megteremtésének időszaka az időszakot lezáró egyik alkotmánykiegészítés, a XIX., amely a nők szavazati jogát garantálja. Most csak a munkaerő-piaci egyenjogúságról, a munkaerő-piaci diszkrimináció elleni küzdelemről beszélek állításom csak annyi: a megtett lépések (vagy éppen napjaink egyenlő bérezést követelő mozgalma) valójában nem szolgálja a nők munkaerő-piaci esélyeinek növelését. (Arról, hogy a kevésbé termelékeny csoportok egyenlő jutalmazása hogyan erősíti a munkaerő-piaci diszkriminációt, hogy az ilyen pozitív diszkriminációs, illetve egyenlőségelvű politikák hogyan rontják az elvileg kedvezményezett csoport helyzetét, kiváló közgazdasági elemzés Glen C. LOURY: Előítélet, megkülönböztetés, színvakság, Rajk László Szakkollégium, Budapest, 2005.) 4 Magyarul olvasható például Paul HEYNE Peter BOETTKE David PRYCHITKO: A közgazdasági gondolkodás alapjai, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004; MIKE Károly: A versenyjog helye a szabad gazdaság rendjében = Kapitalista elvárások, szerk. Szalai Ákos, Közjó és Kapitalizmus Intézet, [Budapest], 2009,

7 Szalai Ákos: Miért ne legyünk progresszívak? ezekből hasznot. Mindenekelőtt ide tartoznak azok, akik a piaci versenyben elbuknak, akik a győztesek korlátozásától várják helyzetük stabilizálását. Ők azok, akik kiszorulnának, de ha a nagyokat korlátozzák, akkor mégiscsak a piacon maradhatnak. A másik fontos csoport a szakértőké, a társadalommérnökökké, akik számára a piacszabályozás teremt munkát. Ők azok, akik társadalomjobbító terveiket a piaci működés szabályozásában, a fúziók engedélyezésében, nagyvállalatok szétválasztásában vagy éppen egyes piaci lépések társadalmi hatásainak elemzésében élhetik ki. A harmadik csoport pedig a politikusoké. Az ő számukra a szakértőkhöz hasonlóan úgy merül fel a kérdés: ki irányítsa a gazdasági folyamatokat: a piac, az azon kétségkívül jelenlévő nagyvállalatok vagy mi? Mi alatt a 20. század elején az Egyesült Államokban egyértelműen a tagállamokat értik: a nagyvállalatok, a bankok mozgásterét bevallottan azért szűkítik, mert a helyi gazdaságot az államok akarják irányítani, nem akarják ezt a lehetőséget átengedni a nagyvállalatoknak, a New Yorkban székelő nagybankoknak, akik felett semmiféle felügyeletet nem gyakorolhatnak. Gondolom, ismerős az érvelés napjaink (mind bal-, mind jobboldalon jelenlévő) globalizációellenes mozgalmaitól. Igaz természetesen, hogy amennyiben a piacot nagy szereplők uralják, akkor nem teljesülhetnek az alapszintű tankönyvekben megjelenő, a versenyhez, az önszabályozó piachoz fűződő szép remények, 5 csakhogy azokat a szép reményeket az állami beavatkozás sem tudja teljesíteni. Pontosabban erre nagyon kicsi, még a piaci versenynél is kisebb az esély. 6 A piaci hatalom, amely a bigbusiness-ellenes mozgalom célkeresztjében áll, pontosan a piaci verseny következménye. Ha a politika (és a szakértő ) nem avatkozik bele a folyamatokba, akkor a nagyság valamiféle piaci teljesítmény következménye. A versenyben a jobb teljesítmény választódik ki, a verseny a fogyasztó azt jutalmazza. A piaci hatalom fogalma, amelyre a társadalom mérnökei a progresszív korszak óta építenek, meglehetősen üres. A közgazdaságtan a mai napig nem állt elő kellően meggyőző elmélettel e téren: 7 ehhez ugyanis szét kellene választani azt, hogy a piaci hatalomra milyen eszközökkel tör egy vállalat. Amennyiben jobb terméket gyárt, és emiatt kiszorulnak a versenytársai a piacról, 5 HEYNE BOETTKE PRYCHITKO: I. m. alapján azonban azt is tudni kell, hogy ezekkel a szép reményekkel nem is kell feltétlenül foglalkoznunk: a piaci eredmények úgy is éppen elég lenyűgözőek (különösen ha az állami beavatkozás esélyével vetjük össze), ha tudomásul vesszük, hogy a végtelenül sok kis, egyesével árelfogadó, egymással tökéletesen helyettesíthető terméket előállító termelő versenyének álmát már hivatkozási alapként sem használjuk. 6 Érdemes itt utalni arra, hogy az adott időszakban nemcsak a versenyhatóság jön létre, hanem például a központi bank (Federal Reserve Sysem FED) is. A központi bank ötlete egy viszonylag jelentős, de gyorsan lezajló hitelpiaci válság (az 1890-es válság) nyomán már felmerült, de felállítására egy újabb gyorsan lezajló válság (az 1908-as) után kerül csak sor. Feladata az lett volna, hogy a válságok elkerülésében, illetve ha elkerülni nem is lehetséges, akkor legalább a válságok viszonylag gyors és fájdalommentes levezénylésében segédkezzen. Idézzük ennek kapcsán fel az osztrák közgazdászok (például Murray ROTHBARD: America s Great Depression, Van Nostrand, Princeton, 1963) kritikáját: a szabályozó nemhogy javított, éppen rontott a helyzeten. A gyors lefolyású válságok után egy minden addiginál mélyebb és hosszabb válság következett. Ezt nemhogy nem enyhítette a szabályozó, hanem az osztrák iskola magyarázata szerint éppen annak hibás pénzpolitikája okozta azt. 7 Lásd Massimo MOTTA: Versenypolitika. Elmélet és gyakorlat, Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ, Budapest,

8 Kommentár abban semmiféle problémát nem láthatunk sőt a közgazdaságtan ebben az ún. dinamikus hatékonyságot elősegítő hatást lát. Ezzel szemben, ha piaci hatalomra a versenytársakat korlátozva tesz szert, akkor az minden elmélet szerint üldözendő. De jelen pillanatban (száz évvel a progresszív politika, száz évvel a versenyszabályozás megjelenése után ) még mindig nem tudjuk egyértelműen szétválasztani e két mechanizmust. A progresszív politika ellenségesen tekintett (tekint ma is) minden nagyvállalatra. A közgazdaságilag képzettebb versenyszabályozók ugyan ma már büszkén hirdetik magukról, hogy önmagában a nagyságot nem tekintik problémának, csak ha ezzel a piaci erővel vissza is élnek. De azt még kevésbé tudjuk meghatározni, hogy mikor él vissza valaki a pozíciójával. Vannak, akik a klasszikus közgazdaságtani tankönyvek alapján abból indulnak ki, hogy a piaci erővel való visszaélés alapja az, hogy a monopólium túl magas árat szab meg, és ezzel sokan, akik alacsonyabb ( költségalapú ) árak mellett még vásárolnának, ezt nem tehetik meg. Ezzel a modellel két fontos probléma van. Egyrészt ez a ki nem elégített kereslet a nagyvállalatnak sem érdeke neki is az a jó, ha minden olyan fogyasztót megtalál, akik hajlandóak többet fizetni neki, mint amennyiben az áru, a szolgáltatás előállítása kerül. 8 Másrészt az empirikus vizsgálatok szerint ez a probléma elenyészőnek tűnik. 9 A piaci hatalommal való visszaélés érvét tehát nem építhetjük arra, hogy a nagyvállalat bizonyos fogyasztókat nem szolgál ki. Akkor viszont a visszaélés csak azokkal szemben valósulhat meg, akik szerződést kötöttek vele, akik fogyasztják a termékeiket: a fogyasztók, a kicsik számára előnytelen szerződések jönnek létre. Csakhogy amennyiben van szerződés, akkor meglehetősen nehéz arra hivatkozni, hogy az előnytelen volt. Ha a fogyasztó, a kisebb vállalat veszített azon, vagyis ha jobban járt volna, amennyiben meg sem köti, akkor miért kötötte meg? Itt az érvelés megbicsaklik innentől már nem azt állítjuk, hogy a szerződés előnytelen volt, hanem azt, hogy lehetne előnyösebb is. Lehetne. Lehetne alacsonyabb a fizetendő ár, terhelhetné kevesebb kötelezettség a gyengébbet. És mennyivel legyen alacsonyabb az ár, mennyivel könnyítsünk a feltételeken? Egyáltalán: miért feladata a kormányzatnak kölcsönösen előnyös szerződések (azért kötötték meg ) passzusait felülírni? Közgazdaságilag, elméletileg megalapozott válaszaink nincsenek. Csak azt tudjuk, hogy a társadalmi mérnökök, a piac tervezői munkát találnak maguknak és ők politikailag fontos csoport. Csak azt tudjuk, hogy a politikusok kiterjeszthetik a hatalmukat olyan területekre, amely korábban nem állt az ellenőrzésük alatt. Csak azt tudjuk, hogy a kicsik, a megvédettek örülnek, hogy rövidtávon 10 több haszonhoz jutnak. Érdekeltek, támogatói tehát vannak a szabályozásnak, csak a védhető érvek hiányoznak 8 Közgazdaságtani fogalmakkal: a nagyvállalatok ezért próbálnak meg árdiszkriminálni különböző fogyasztói csoportok között, vagyis az alacsonyabb fizetési hajlandóságú csoportnak olcsóbban adni ugyanazt a terméket (lásd MOTTA: I. m.; MIKE: I. m.). Érdekes vagy tán nem is annyira meglepő módon ezt a mechanizmust sokszor éppen a versenyhatóságok próbálják üldözni. 9 Arnold C. HARBERGER: Monopoly and Resource Allocation, The American Economic Review 44/2. Papers and Proceedings of the Sixty-sixth Annual Meeting of the American Economic Association május, (hálózati verzió: Harberger%20(1954)-AER.pdf). 10 Hosszabb távon már nem biztos. A szabályozás rövid- és a hosszabb távú hatásainak eltéréséről lásd SZALAI Ákos: THM? Többszáz százalék, Kommentár 2008/4.,

9 Szalai Ákos: Miért ne legyünk progresszívak? Bíróságok elleni támadás Mint a bevezetőben említettem, a progresszív politika fontos átrendeződést hozott az alkotmányos rendszerben, az intézményi erőviszonyok, a politikacsinálás terén is. Korábban sem voltak teljesen védtelenek ugyanis a munkavállalók a munkaadók túlkapásaival szemben, korábban sem tehettek meg mindent a nagyvállalatok a kisebb üzletfeleikkel szemben (például korábban sem kényszeríthették őket számukra hátrányos szerződések aláírására), ezek ellen ugyanis a bíróságokon lehetett védelmet keresni. A bíróságok pedig általános jogelvek alapján megítélték a konkrét eseteket. A progreszszív politika egyik fontos hatása az volt, hogy a bírósági utat, a magánjogi megoldásokat (az angolszász világban a common law-t), felváltotta a közvetlen állami szabályozás, a reguláció. Sokkal konkrétabb előírások születnek; ezeket nem a bírósági ítéletek tartalmazzák, hanem a politikusok maguk alkotják meg, foglalják törvényekbe. Ahogy a jog, a joggazdaságtan irodalma 11 fogalmaz: ekkor kezdődik az a folyamat, amelyben a törvényeket már nem magánúton, hanem közösségi úton kényszerítik ki. Utóbbi azt jelenti, hogy, a jog kikényszerítése már nem azon múlik, hogy a károsult bírósághoz fordul-e, hanem maga az állam tart fenn olyan hatóságokat, amelyeknek (elvileg) hivatali kötelezettségük a törvény megszegőivel szemben fellépni. 12 A bírósági út és a szabályozás, illetve a magán és a közösségi jogkikényszerítés közötti választás néhány viszonylag egyszerű elven dől el. 13 A bírósági út veszélye az, hogy ekkor jelentős hatalomra tehetnek szert egyes gazdasági, társadalmi csoportok kialakulhat valamiféle oligarchikus struktúra, amely torzíthatja a bírósági döntéseket. Ezt nem feltétlenül törvénytelen eszközökkel teszi, egyszerűen jobb ügyvédeket tud fizetni, könnyebben elviseli, ha a hosszas bizonyítási eljárás miatt egy-egy ügy elhúzódik. Ezzel szemben a szabályozás a központi hatalom túlzott növekedését, a lobbik befolyását, a rossz törvénykezés (közgazdasági nyelven: a kormányzati kudarcok) pedig végsősoron pedig a diktatúra veszélyét hordozza magában. Természetesen minél inkább védekezünk az egyik ellen, annál nagyobb a másik szélsőség veszélye. Éppen ezért minden ország a két alapvető intézményi megoldás valamilyen kombinációját működteti. A progresszív időszakban éppen a kormányzat, a szabályozók hatalmát erősítették. Úgy tűnik, a progresszív politika hívei ma is nagyobb veszélyt látnak az oligarchiák befolyásában, és a demokratikusan megválasztott politikusok (kis csúsztatással: a demokratikus hatalomgyakorlás) erősítésért szálnak síkra Lásd pl. Richard A. POSNER: Economic Analysis of Law, Aspen, New York, 19975; Steven SHAVELL: Foundations of Economic Analysis of Law, Belknap Press of Harvard UP, Cambridge (Mass.) London, 2004; SZALAI Ákos: A kapitalizmus gazdasági alkotmánya: a magánjog alapintézményei = Kapitalista elvárások, Például a korábban is létező versenytörvény (Sherman Act, 1890) még arra alapult, hogy az adott versenyellenes magatartás károsultjai bírósághoz forduljanak. A progresszív időszak állítja fel a Versenyhatóságot (Federal Trade Commission Act, 1914). 13 Lásd Edward GLAESER Andrei SHLEIFER: The Rise of the Regulatory State, Journal of Economic Literature 41. (2003), Jó példa erre a mai magyar bíróságokkal szemben kritikus értelmiségiek érvelése (lásd pl. FLECK Zoltán: Jogállam és igazságszolgáltatás a változó világban. Gondolat, Budapest, 2008; Bíróságok mérlegen, I., szerk. Fleck Zol- 9

10 Kommentár Ugyanakkor a politikusoknak túlzott hatalmat adó szabályozás-elvű megközelítés veszélyeire a jog-összehasonlító vizsgálatok 15 egyértelműen felhívják a figyelmet. Ma, az erőteljes jogi konvergencia időszakában is erős kapcsolatot találhatunk a bíróságok jogköre, a kormányzati szabályozás részletezettsége és a gazdaság, a társadalom teljesítménye között. Jobb eredményeket érnek el azok az államok, ahol a döntések a bíróságok kezében maradtak a politikusoknak (a részletes szabályozáson keresztül) kisebb a beleszólása a konkrét egyéni döntésekbe; ahol inkább általános jogelveket kimondó (generálklauzulákat tartalmazó) jogszabályok születnek csak, melyeket a bíróságok rugalmasabban alkalmazhatnak az adott ügy körülményeire. A bírósági út (a magánjogi megoldások) előnye nyilvánvaló: lényegesen rugalmasabb; ex post és nem ex ante akarja eldönteni a kérdéseket, vagyis nem kell előre mérlegelnie egy-egy lépés veszélyességét, csak annyi a feladat, hogy tudatosítsa: amennyiben másnak kárt okoznak, akkor a következményeket viselni kell. A magánjogi megoldás mind a mai napig szorosan összekapcsolódik a szerződések szabadságának elvével, míg a szabályozás pontosan ezt korlátozza. A szabályozás lényege ugyanis éppen az, hogy megakadályozzon bizonyos kölcsönösen előnyös megállapodásokat: ne vehessünk például olcsón az állam, a szabályozó által rossz minőségűnek nyilvánított termékeket; ne dolgozhassunk meghatározott munkaidőn túl, a megengedettnél rosszabb munkakörülmények között, akkor sem, ha ezt a magasabb fizetésért cserébe vállaljuk. Összefoglalás A cikkben azokra az elemekre koncentráltam, amelyekben igen komoly átfedés van a klasszikus (száz évvel ezelőtti amerikai) progresszív mozgalom és a ma Magyarországon magukat progresszívnek nevező baloldali politikusok programja között: védjük a munkavállalókat a munkaadókkal szemben, lépjünk fel a big business ellen, korlátozzuk a bíróságok túlhatalmát. Állítom: méltán viselik a maiak e nevet. Igaz, a progresszív címke nyugodtan ráhúzható lenne sok más, jobboldali politikusra is, hiszen mára sokak számára politikai evidencia lett a száz évvel ezelőtt kitalált eszközök támogatása. Akik szerint a progresszív korszak Wilson elnökségének végéig tart, azok azért érvelnek így, mert ekkor fogadták el a XVIII. alkotmánykiegészítést (1919), amely az alkohol forgalmazását megtiltotta. Hadd zárjam soraimat ezzel, ugyanis az alkoholtilalom jól ismert története, a maffiaharcok időszaka is mutatja, hogy mi történik, ha jó progresszívként csak a magasztos elvekre figyelünk (legyen az az egészséges életmód, az esélyegyenlőség vagy épp a kicsik védelme), és elfelejtkezünk arról, hogy lépéseinket milyen következményei is lehetnek. És ezért, a következmények miatt ne legyünk progresszívak. tán, Pallas, Budapest, 2008; Bíróságok mérlegen, II. szerk. Fleck Zoltán, Pallas, Budapest, 2008) követeléseik is nagyon hasonlóak az amerikai progresszív korszak követeléseihez: lásd pl. FLECK: I. m. véleményét, mely szerint a generálklauzulák (vagyis a bíróságok jelentős diszkrecionális értelmezései lehetősége) valamiféle demokráciadeficitet jelentenek. 15 Andrei SHLEIFER Florencio LOPEZ-DE-SILANES Rafael LA PORTA: The Economic Consequences of Legal Origins, Journal of Economic Literature 46. (2008),

11 Kommentár A moszkvai Tretyakov Képtár 11

12 Kommentár Élet és literatúra Borbás Barnabás IDEGENSÉGÜNK ANATÓMIÁJA Závada Pál: Idegen testünk 1 Megjelenése óta nevezték a magyar danse macabre-nak, de a legfontosabb kortárs regénynek is; Závada Pál Idegen testünk című (a pályaelhagyó szociológus írói munkásságában sorban a negyedik) regénye a tavalyi könyvhét előtt került boltokba, azóta számos vitacikk tárgya, irodalmi eszközei miatt pedig igazi szakfolyóirat-kedvenc lett. A negyvenes évek háborús időszakáról, a revízióról, antiszemitizmusról, németellenességről és a Magyar Testvéri Közösségről szóló történet terjedelmes, nehéz, vitára ösztönző olvasmányt rejt: történelmi regény, a sokszólamú narráció miatt viszont definiálják beszélgetésregényként, az eredeti kútfőkből és szakirodalomból egyaránt nyert szövegekből fércelt jellege miatt pedig irodalmi anyagból szőtt olvasnivalóként is, mely ráadásul napjainkban igen aktuális és provokatív kérdéseket hoz felszínre. Az olvasónak azonban nincs könnyű dolga, ami az aktualitáshoz és provokációhoz való hozzáférést illeti: a regényre nehezen felvehető, számtalan forrásból táplálkozó zsurnalizmus által bonyolított belső ritmus, néhány központi figura helyett tucatnyi kulcsszereplő interakciója jellemző. (A tájékozódás a hasonló nevek miatt sem könnyű: Weiner Janka és Jakab, a néhol János Johannka, Flammról magyarosító Flórián stb.) A történet azonban csak a sajátos narráció és a váltakozó idősíkok miatt tűnik bonyolultnak: fő szálon szinte végig szeptember 16-án, a fényképész Weiner Janka műtermében tartott vacsorán vehet részt az olvasó, közben folyamatosan megismerve a résztvevők múltját és sorsuk beteljesülését, valamint figyelemmel követhet egy komplett, az idősíkok közé fűzött családi levelezést is. Kollektív felelősség és magyarságkép A könyv megjelenése óta zajlott vitákban kiemelt helyen szerepelt a váltakozó narrációk problémája. Bár az író elmondása szerint ez az elbeszélői pozíció mint regénypolitikai eszköz elsősorban irodalmi kérdés, a T/1-es személyű kórusok által előidézett kollektív Én nyelvi kivetülése mégis túlmutat egy egyszerű szóművészeti fogáson: a T/1 (vagyis a Mi) univerzalizáló és partikuláris hang egyben. Kérdés már csak az: micsoda is ez a bizonyos Mi? A narrációk próbálgatása? (Radnóti Sándor, Holmi) Egy szájbarágós világnézeti sugallat? (Körmendy Zsuzsanna, Magyar Nemzet) Irodalmi eszköz, amely egyben politikai tett? (Keresztesi József, Műút) A nemzet hangjának artikulálása? (Elek Tibor, Új Könyvpiac) 1 ZÁVADA Pál: Idegen testünk, Magvető, Budapest,

13 Borbás Barnabás: Idegenségünk anatómiája Valójában Závada munkásságában a T/1 említett használata nem újdonság, így már az erről szóló vita is lezajlott egyszer: a 2004-ben megjelent A fényképész utókorában ugyanúgy (bár kétségtelenül kevésbé hangsúlyos módon) regénypolitikai eszközként működött a tárgyalt narráció. Céljának megfejtéséhez magát az írót is segítségül hívhatjuk: Maradjunk inkább annál az értelmezésnél, hogy valamilyen formában mindanynyian részesei vagyunk az olyan tetteknek, sőt szavaknak vagy gondolatoknak is, amelyeket legszívesebben letagadnánk. Még pedig közvetlenebb módon vagyunk részesek, mint hinnénk. 2 A megfogalmazásban tehát a kollektív bűnösség gondolata körvonalazódik, noha az ilyen kategóriákat Závada fejtegetései során igyekezett finomítani, mondván: Ilyen közvetlen formában egy regény ne ítélkezzen. Máshol szintén tőle így olvashatjuk: Az Idegen testünk viszont regényként foglalkozik a magyar középosztály felelősségével, amit nem tett semmissé, hogy a második világháború után számtalan gaztettet követtek el ellene. 3 Megint máshol: A magyar társadalom azóta sem tudott szembenézni azzal, milyen szerepe volt a holokausztban. 4 Az írói értelmezés tehát azon elemzők véleményével cseng egybe, akik a kollektív nemzeti hang artikulálását vélelmezték a T/1 személyű megfogalmazásoknál. Így az Idegen testünk olyan súlyos részeinél, mint amikor Felsőkazancson és Szilágycseresen vasgárdistákat agyonlövünk (174), amikor Gáborné Kulcsár Emmát főbe lőjük (295), a Magyar Testvéri Közösséget fölszámoljuk (370), illetve a nyilas Flamm Jánoson az ítéletet végrehajtjuk (380), akkor mi magyarok, mind egy kicsit feszenghetünk is (Závada megfogalmazása a HVG-beli interjúban). A felsorolt események, képek alapján és az írói értelmezések összefüggésében körvonalazódó kollektív bűnösség (mint mondanivaló) tézise azonban erősen vitatható (nem lehet egy kollektíva minden tagja bűnös, legfeljebb akik a hatalmat gyakorolják felette), de felvethető a bűnös nemzet gondolata is, noha finoman szólva túlhaladott. Ezen a ponton érdemes kiemelni, hogy a tragédiákra vonatkozó T/1 személyű megfogalmazás nem következetes a regény egészét tekintve, hiszen például Donáth Györgyöt, a Magyar Élet Pártjának egykori országgyűlési képviselőjét, a Magyar Közösség tagját mások mondják ki bűnösnek és végzik majd ki (365). A nemzeti önvizsgálat témaköréhez szorosan tartoznak, illetve jelentősen hozzáadnak a regényben megjelenő magyarságábrázolás időnként felvillanó pillanatképei. Ezeknél Závada vagy ismét erős kritikát fogalmaz meg, vagy (feltehetően a tanulságkeltés igényével) sztereotípiákat ábrázol. Utóbbiak a közül például a demoralizált magyaros mélabúnak ad hangsúlyt, mondván, hogy ritka pillanat, amikor ábrázatunkat, bármi kevéssé magyaros is ez, mosolyra szoktatjuk (38). Több ízben lefesti a tipikus revíziós gondolkodó mintaképét is: a románokkal szemben nacionalista eszméit hangoztató, és a szülőföldön való kötelező boldogulás eszméjét kényelmes fotelben, szatmári szilva kortyolgatása közben bontogató magyar képét (105, Vass Gerzson). Jellegzetes az 2 Závada Pál a magyar rasszizmusról (Interjú Závada Pál íróval), Népszava június 7. 3 Interjú Závada Pállal, HVG november A zsidók a mi idegen testünk interjú Závada Pállal, 168 Óra május

14 Kommentár Élet és literatúra Urbán Vince haditudósító által elkeseredett kielégítetlensége miatt megfogalmazott magyar baszdüh ideája is, mellyel Kolozsvárra bevonuló magyar katonákat jellemzi (16). Mindennek alapján látható, hogy a történet (mint történelmi regény) egészére igaz, hogy a nemzeti önkép-vizsgálatban erőteljesen és vulgárisan kritikus, önbíráló, noha gyakran sztereotípiákra és vitathatóan univerzalizált felelősségekre épít. Antiszemitizmus és zsidókérdés Érezhető írói törekvés, hogy a történet kulcsszereplőivel, vagyis a Weiner Janka társaságában megjelentekkel (a vendéglátót is számítva tizenöt ember) nézetrendszer és közéleti kötődés szerint minél nagyobb társadalmi lefedettséget mutasson; vagyis hogy a figurák által minél szélesebb keresztmetszetét adja a két világháború közötti magyar társadalomnak. Eme szándék már a Dávid Anna szerkesztőtől származó fülszövegben is világos: Egy pesti fényképész-műteremben 1940 szeptemberében összegyűlnek [ ] legfontosabb alakjai divatáru-boltos unokanővére, papnövendék öccse meg a régi társak, a katonadiplomata, a költőjelölt, az újságírók, a barátnők, sváb, magyar, zsidó és félzsidó magyarok. Noha a korabeli politikai spektrum bemutatása szempontjából az egyes figurák felépítése sikeres, sőt néhol (például Dohányos Lászlónál vagy Flórián ezredesnél) meglepő és érdekes adalékokat rejt, a regény egyik központi kérdését jelentő antiszemitizmus szempontjából elnagyolt. A tizenöt fős társaság tagjai közül a regénycselekmény utolsó percéig formálódó kép szerint pontosan hét szereplőről derül ki zsidó származás: Weiner Janka testvéreivel (Ottó és Jakab) együtt félig, Raposka Sári, Gáborné Kulcsár Emma és kis Palcsi egészen zsidó származásúak. Geiger Mártáról távol levő testvérén, a kolozsvári ügyvéd Geiger Ádámon keresztül derül ki zsidósága. Mindeközben a maradék nyolc szereplőből hathoz köthető antiszemita beszédmód: a Mein Kampfot idéző és zsidó felesége meddőségén gúnyolódó (148) Raposka Károly, a nyilas jövő elé néző, legtöbb zsidóellenes szózatot elkövető Flamm János (Johannka), a Magyar Közösségben zsidóellenes szövegeket fogalmazó (340) Flórián Imre alezredes, a 45 után antiszemita röplapokat terjesztő (322) Urbán Vince újságíró, a pászkarágózó kávéházi bölcs Iharos Bálint, aki egyben a zsidómentes kommunista párt gondolatának terjesztője (325), és legkevésbé feltűnően Dohányos László, aki bár jelen színpadon nem nyilvánul meg a zsidósággal kapcsolatban, ám mint A fényképész utókorából visszatérő szereplőről tudjuk, hogy korábbi alakváltozatában igen antiszemita. 5 A regény kulcsszínterét adó Weiner Janka-vacsorán tehát a tizenöt résztvevőből mindössze ketten maradnak érintetlenek a zsidókérdésében: a háború tekintetében a németek vereségét jósoló (és ezzel kapcsolatban a legitimista Lajos Ivánt is idéző), majd 5 A leginkább Erdei Ferencről mintázott figura például a frontról hazatérő Dusza Jánossal zajló párbeszédekor éppen a deportálások ügyét keni el az igazságra rájövő és emiatt felháborodott társának. Dohányost a regényben éppen aznap iktatják be miniszternek az ideiglenes kormányba Debrecenben, mikor apósát (a zsidó származású Gerle Károlyt) Pesten a nyilasok kivégzik. A fényképész utókorának történetszövése ezzel is érzékeltetni kívánja a népi ideológia közvetett felelősségét a zsidóság tragédiájában. 14

15 Borbás Barnabás: Idegenségünk anatómiája rövid időn belül a kommunista pártba lépő Futár Endre és felesége, Salamon Anikó. Mindenki más valamilyen úton antiszemitizmussal terhelt, vagy ezt kizáróan zsidó származású. Nem véletlen tehát, hogy amikor a társaság vitája, beszélgetése (a már említett társadalmi keresztmetszetadás-igényhez hasonlóan) a két világháború közötti kor vitáit és beszélgetéseit kívánja felidézni, túlzó marad, és az olvasót folyamatos, túlhangolt konfrontációkkal, aránytalanul sűrített antiszemita beszédmóddal szembesíti. Az aránytalanság nemcsak a már említett keresztmetszetadás szempontjából problematikus; amennyiben a vissza-visszatérő T/1 személyű narráció által tett súlyos megállapításokban a közös nemzeti felelősség artikulálásának szándékát látjuk, úgy feltételeznénk, hogy ehhez az író a nézetek problémaközpontú finomhangolásával is megágyaz, vagyis a kulcsszereplőknél nem csak (kis híján) a zsidó antiszemita választást festi a regény színpadára. A magasröptű politikai eszmecseréknél sokszor tűnhet úgy, hogy a szereplők (és különböző ideológiákból konstruált személyiségük) pusztán ürügyül szolgálnak egy adott nézet megszólaltatására a céllal merített történelmi és irodalmi forrásokból pedig bőven akad a regényben. Az elemzések során a legnagyobb hírnévre Móricz Zsigmond átemelt 1919-es antiszemita naplórészlete tett szert, amelyről először Körmendy Zsuzsanna kezdeményezett vitát. 6 A magyar irodalomban halhatatlanná lett Móricz Zsigmond (néhány mondat kivételével amúgy teljesen átírt) gondolatait Závada a szerencsétlen, frusztrált, infantilis és feminin Flamm Johannkával mondatja ki. Értjük: az író a megőrizve megszüntető ars poetica által tisztítja meg Móriczot az antiszemitizmus terhétől. Ám ami az írói lelkivilágban fontos tett lehet, az olvasó számára ilyen többletet nem hordoz: csupán a kontextusból némiképp (más szövegrészekkel együtt) kilógó, néhány oldalon végigvitt vulgár-antiszemita esszenciát kap. Ellenben a magyar irodalom Móricz-képe vagy Móricz igazsága változatlan marad. A Magyar Testvéri Közösség szerepe Történelmi szempontból a regény leginkább meglepő szála a Magyar Testvéri Közösség (vagy Magyar Közösség) és tagjainak megjelenítése a háború végén zajlott németellenes szervezkedéstől a hírhedt per ítélethirdetéséig. Ez a tudományban kevésbé tárgyalt témakör szintén a regény azon szálai közé tartozik, amelyek éppen csak követhetők, és ábrázolásuk célja is nehezen illeszthető pontosabb regénykoncepcióba. Ennek oka, hogy míg a történet meghatározó szálain az olvasó döntően nagyszabású kortörténeti keresztmetszeteket kap, és az író ismert, az aktuális köztudatban is élénk eseményeket (a kassai és kolozsvári bevonulás, a vészkorszak napjai stb.) és figurákat (az egyik szereplő, Urbán Vince egyenesen Teleki Pál családjának házitanítója) hoz testközelbe, addig a regény végére, az os események felvillantatásánál a látókör leszűkül, és részletesen látjuk a Magyar Közösség ügyének alakulását. 6 KÖRMENDY Zsuzsanna: Hívatlan vendégszöveg, Magyar Nemzet július

16 Kommentár Élet és literatúra A szervezet Závada regényébe történt beleszövése kettős célt szolgál: egyrészt bemutatja a kommunista tisztogatások működési mechanizmusát a lehallgatásoktól a letartóztatásokon át a koholt vádak útján történő ítéletekig (és kivégzésekig), másrészt érzékelhetően valamiféle bizonyítékot igyekszik felmutatni az antiszemitizmus 1945 utáni továbbélésére. Utóbbit hangsúlyozza, hogy a Magyar Közösség regénybeli tagjait legtöbbször antiszemita fogalmazványok diktálása vagy terjesztése közben látjuk: a Szent-Iványi Domokosról mintázott Flórián Imre ezredes az oroszra támaszkodva önző érdekből teljhatalomra törő zsidóságról beszél (340), Urbán Vince antiszemita röplapokat készít (322) Iharos Bálinttal együtt. Ugyanebből azonban az is tudható, hogy Szent-Iványi megrögzött németellenes volt, és annak a Magyar Függetlenségi Mozgalomnak a vezetője is ő lett, amely jelentős szerepet játszott a budapesti zsidóság megmentésében. Az Idegen testünk ugyan Flórián Imre személyében ezt a tevékenységet is pontosan ábrázolja, ám részleteiben is nagyobb teret hagy a 1946-os antiszemita memorandumok idézésének. Závada Pál Magyar Közösségről szóló véleményét nyilatkozatai alkalmával egyszer sem titkolta: A Magyar Testvéri Közösség faji alapon álló, úgynevezett magyar érdekekért szervezkedő titkos társaság volt. Ezekre az ásatag és kártékony eszméket valló figurákra a hatalom kommunista nyomásra csapott le 1946 végén. 7 A mozgásterét és újjáalakulás utáni szervezetét tekintve szűk, a kisgazdák és a kommunisták szempontjából is marginális Magyar Közösség tehát az Idegen testünkben leginkább valamifajta magyarázat, mely szerint a rasszista észjárás, amely a társadalmi működést végső soron faji elven magyarázza, mélyebb gyökereket vert hagyományunkban, mint sokan hittük. 8 7 A zsidók a mi idegen testünk. 8 Uo. 16

17 Kommentár Élet és literatúra Papp István A MAGYAR KÖZÖSSÉG ÁBRÁZOLÁSA ZÁVADA PÁL IDEGEN TESTÜNK CÍMŰ REGÉNYÉBEN Závada Pálnak a 20. századi magyar történelmet feltérképező regényei sorában az Idegen testünk 1 szinte kiapadhatatlan kincsesbányát jelent nem csupán az olvasók, az irodalomtörténészek, hanem a történészek számára is. Ennek okát a regényről napvilágot látott recenziók egyikében rendkívül pontosan fogalmazták meg: A szerző nem történész és műve vállaltan nem szaktörténészi munka. Mindezek mellett a kimeríthetetlen képzelőerejű Závada gigantikus, akár több regényre is elegendő tényanyagot sűrített a közel négyszáz oldal terjedelmű művébe. 2 A továbbiakban arra teszek kísérletet, hogy a regény egyik ha nem a legfontosabb elemét, a Magyar Testvéri Közösség vagy röviden a Magyar Közösség ábrázolását vegyem górcső alá. Természetesen adódhat a kérdés: lehet-e egy szépirodalmi alkotást szaktörténészi mércével mérni, számonkérheti-e a historikus ugyanazt a szigorú filológiai pontosságot, a forrásokhoz való hűséget, amely a tudomány művelőjétől joggal elvárható? Bár magától értetődően tiszteletben tartom az írói alkotás, a történetmesélés szabadságát, két okból is fontosnak és indokoltnak érzem a szaktörténészi megközelítést. Először is a kötet fülszövegében azt olvashatjuk: [Závada Pál] hőseinek sorsán keresztül próbálja megérteni, mit okoznak a szellem, a test és a lélek mélyén a XX. századi életbe vágó élmények és traumák. [ ] Az Idegen testünk talán a legmegrázóbb Závada-regény. Közelről érint, provokál. Vagyis a szerző nyilvánvalóan vitát, szembenézést, reflexiót vár az általa bemutatott történelmi jelenségekkel kapcsolatban. Ebből adódóan nagyon lényeges, hogy mennyire pontosan és alaposan tudta feltenni a kérdéseit. Másodszor pedig több elemzésben is felbukkan az a fajta vélekedés, hogy a regény esetleges esztétikai hibái ellenére szemléletében, a történelem ábrázolásában hibátlan alkotás. 3 Az előbb már idézett recenzió szerzői az alábbi módon fogalmazzák meg ezen vélekedésüket: Závada Pál a tudós alaposságával dolgozta fel a művében megidézett kor politika- és eszmetörténetét. 4 Ezen előfeltevést osztva jogosnak érzem, hogy megvizsgáljam e feldolgozás alaposságát és hitelességét. 1 ZÁVADA Pál: Idegen testünk, Magvető, Budapest, MÁK Szilvia DINNYEI Béla: Janka estélye. A történelem Závada Pál Idegen testünk című regényében, Múltunk 2008/4., 311. A két szerző kitér a regényről megjelent legfontosabb kritikákra, így ezekre külön nem kívánok utalni. Egyúttal az eddigi legalaposabb és legszínvonalasabb feldolgozását nyújtották a műben felbukkanó történelmi eseményeknek, szereplőknek és jelenségeknek. 3 Ennek a véleményének adott hangot többek között KÁROLYI Csaba: A legtisztességesebb szerzői viszony melynek megléte számomra itt nem kérdés sem mentség arra, ha valamit nem jól old meg esztétikai értelemben a regény, ami többek között azért keletkezett, hogy egyébként ezt a nagyon derék, a társadalmi-történelmi traumák tisztázására irányuló szándékát is magára vegye. Idegen és mégse, Élet és Irodalom június 6., MÁK DINNYEI: I. m.,

18 Kommentár Élet és literatúra Az Idegen testünkben ábrázolt történeti és fiktív szereplők legnagyobb része között a Magyar Közösség jelenti az összekötő kapcsot, bár ezzel korántsem merültek ki a tudományos analízis lehetőségei. A Magyar Közösség történetének bemutatása rendkívül komoly és számos buktatóval járó vállalkozás. Először is azért, mert a közösség története mindmáig feltáratlan, megírásra vár. Bármilyen furcsának is tűnhet, de az eddigi legalaposabb munka, amely kísérletet tett a közösség és a megszüntetését célzó persorozat bemutatására, még 1969-ből származik. Ekkor jelent meg a Hadtörténeti Intézet munkatársának, Kis Andrásnak a könyve, 5 amelyről joggal feltételezhető, hogy nem csupán a korabeli állambiztonsági szervek jóváhagyásával, hanem esetleg megrendelésére, de mindenképpen szándékaival egyezően készült. Ezt a tényt igazolja, hogy a könyv az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) átadott anyagban az állambiztonsági segédkönyvek között szerepel, 6 vagyis a Belső Reakció Elhárításnak az egykori közösségi tagokkal foglalkozó tisztjei számára oktatási és tájékoztató célra szolgált. Másrészt a Magyar Közösségről létrehozott O-, vagyis objektum-dossziéban található egy 1970-ből származó jelentés, amely azt összegezte, hogy milyen visszhangot váltott ki a könyv a még élő közösségi tagok körében. 7 Kis munkája ennek ellenére mégis érdemes arra, hogy kézbe vegyük, hiszen olyan források birtokában írta meg, melyek jelenleg nem állnak a kutatók rendelkezésére. Így például munkájában forrás megjelölése nélkül azt állítja, hogy 1947-ben 2450 személyi kartont találtak a Magyar Közösség irattárában. 8 Bár teljesen logikus lenne, de ez a nyilvántartási rendszer nincs a közösségi perek vizsgálati anyagait őrző ÁBTL birtokában. A rendszerváltást követően, 1998-ban látott napvilágot az 1947-es eseményekben érintett két egykori kisgazda politikus, Cserenyey Géza és Csicsery-Rónay István összeállításában egy vaskos kötet. 9 Ebben egy valamivel több mint 50 oldalas bevezető tanulmányt követően számos korabeli dokumentumot tettek közzé. A munkában szerkesztőként közreműködő Palasik Mária néhány évvel később megjelent monográfiájában külön fejezetben foglalkozott a Magyar Közösség-üggyel. 10 Závada Pál elsősorban ezeket a kiadványokat használhatta regénye alapanyagául; a számos, csaknem szó szerinti idézet alapján nem nagy merészség mindezt feltételezni. Ezen munkák azonban közel sem fogták át és dolgozták fel a közösségre vonatkozó, roppant terjedelmes forrásanyagot, s elsősorban az 1947-es perek koncepciós voltának és a Független Kisgazdapárt szétzúzásának a bemutatására koncentráltak egyébként teljes joggal. Azt viszont, hogy mi volt, 5 KIS András: A Magyar Közösségtől a Földalatti Fővezérségig, Zrínyi, Budapest, ÁBTL 4.1. A Jelentés Kis András könyvének MK-vezetők körében kiváltott visszhangjáról, I. 30. ÁBTL O-14820/1., Érdekes, hogy bár a kötet a hivatalos politikai felfogásnak megfelelően a Horthyrendszer visszaállítására törekvő veszélyes összeesküvésként mutatta be az es eseményeket, a még élő közösségi tagok mégis úgy vélték, hogy inkább felhívta a figyelmet a fiatalok körében a lassan a feledés homályába merülő szervezetre. 8 KIS: I. m., CSICSERY-RÓNAY István CSERENYEY Géza: Koncepciós per a Független Kisgazdapárt szétzúzására 1947, 1956-os Intézet, Budapest, PALASIK Mária: A jogállamiság megteremtésének kísérlete és kudarca Magyarországon , Napvilág, Budapest, 2000,

19 Papp István: A Magyar Közösség Závada regényében mikor és milyen célból jött létre és hogyan működött a Magyar Közösség, eléggé elnagyoltan tárgyalják. A Csicsery-Rónay Cserenyey-féle kötetben mindössze öt oldalt szenteltek a kérdésnek, 11 s több esetben csupán szóbeli forrásokra, így például Arany Bálintné közléseire hivatkoztak. Ez elég sovány forrásanyagnak tűnik, még akkor is, ha utalnak öt dossziéra, amely jelenleg az ÁBTL-ben található. Ez elég csekély mennyiség annak tekintetében, hogy csupán a levéltár őrizetében lévő vizsgálati dossziék száma 127 darab, s ehhez még nem számítottuk hozzá az ügynöki megfigyelések anyagait tartalmazó operatív dossziékat. Vagyis ezek alapján aligha állítható, hogy a Magyar Közösség 1946 előtti története teljesen feldolgozott lenne. Ezt mindenképpen tekintetbe kell venni az e köteteket felhasználó szerzőknek, így Závada Pálnak is. A szakirodalom áttekintése után röviden szólnom kell a Magyar Közösség történetére vonatkozó forrásanyagról is. A kutató számára a legnagyobb problémát a korabeli, primer források hiánya jelenti. A közösség 1946-ot megelőző működésére vonatkozóan alig vannak megbízható írott forrásaink. 12 Persze közvetett úton is lehet információkat szerezni, így például a közösség legális fedőszerveként működő Honszeretet Egyesületre vonatkozóan, illetve a korabeli sajtóanyag, többek között a Magyar Élet és a Magyar Út egyes számainak tanulmányozásával. Azonban számos esetben szinte lehetetlen eldönteni, hogy egy szerző véleménye mennyiben tekinthető a Magyar Közösség egésze vagy egy áramlata véleményének, vagy csupán egyéni állásfoglalásnak. Mint utaltam rá, bőségesen állnak rendelkezésre 1945 után keletkezett állambiztonsági források és népbírósági anyagok, de éppen a persorozat koncepciós mivolta, a vádlottakkal szembeni súlyos törvénysértések miatt nagy fenntartásokkal kezelendő ez az iratanyag. A várható ítéletektől való félelem elhallgatásra és a vádlott-társakra tett terhelő vallomásra egyaránt ösztönözhette az egykori közösségi tagokat, így ez a dossziésorozat, amely V-2000 jelzet alatt található az ÁBTL-ben, hemzseg az ellentmondásoktól. Ugyanennyire tekinthető megbízhatónak a közösség köréből beszervezett ügynökök jelentéseit tartalmazó számos munkadosszié. Mindezeken túl azt is érdemes számba venni, hogy 7 perben összesen 229 személyt ítéltek el, 13 akik szorosabb-lazább szálakkal kötődtek a Magyar Közösséghez, ezen belül ahhoz a csoporthoz, amely Závada Pál regényének is a középpontjában áll. Vagyis rendkívül szövevényes perkomplexummal néz szembe a kutató. Fennmaradt néhány visszaemlékezés is, amely közül leggyakrabban a 12 év börtönre ítélt Arany Bálint és a Katonapolitikai Osztály munkatársaként a kihallgatásokban résztvevő Kornis Pál memoárját szokás idézni. 14 Mindezt azért bocsátottam előre, hogy érzékeltessem: Závada Pál a Magyar Közösségre vonatkozó ismereteit a rendelkezésre álló források elég csekély hányadát feldolgozó munkákból meríthette, és ez óvatosságra inti az olvasót is. Nézzük ezek után, hogyan 11 CSICSERY-RÓNAY CSERENYEY: I. m., Jómagam is szembesültem azzal, hogy milyen nehezen és sok fáradsággal lehet kimutatni például a Magyar Közösség befolyását a Györffy István Kollégium 1944 előtti történetében. Lásd PAPP István: A Györffy István Kollégium Pártfogó Testülete, Századok 2007/1., Lásd PALASIK: I. m., ARANY Bálint: A koronatanú (Emlékirat ), Püski, Budapest, 1990; KORNIS Pál: Tanúként jelentkezem, Zrínyi, Budapest,

20 Kommentár Élet és literatúra sikerült a Magyar Közösség bemutatása, milyen erényeket és hiányosságokat fedezhetünk fel az Idegen testünkben. A követendő módszer eléggé kézenfekvő: a Magyar Közösségre vonatkozó szövegrészeket fogom értékelni, a könyvbeli sorrendnek megfelelően. Először a regény 96. oldalán bukkan fel a Magyar Közösség, és az alábbiakat tudhatjuk meg e csoportosulásról: 1925-ben alapított titkos társaságról van szó, amelyet székely gyökerű értelmiségiek hoztak létre. Kezdetben egy Rákosi Jenő nevű postatiszt vezette, nagyjából 3000 taggal rendelkeztek, fedőszervük a Honszeretet Egyesület volt. A tagok jövedelmük egy részét befizették a közösség céljaira. Az is kiderül, hogy a sejtszerűen felépülő szervezet élén a tíztagú vezértanács állt. Az apai nagyapáig magyar keresztnévvel rendelkezők kerülhetnek csak be, de nők nem. Sajnos az egyesület hivatásáról mindössze egy mondatot olvashatunk: Minthogy azonban közösségünk alapvető célja és erről sem fecseghetünk épp az, hogy a mieinknek védelmet és támogatást nyújtsunk, ezért erős tilalom alá esik a tagok védettségét bármi módon is veszélyeztetnünk. Hamarosan azért kiderül, hogy a közösség egyik célja tagjainak a politikai, gazdasági, közigazgatási élet vezető pozícióba való juttatása volt, ez tükröződik Vass Gerzson és Flórián Imre találkozásakor. Závada a Magyar Közösség leírását a Csicsery-Rónay Cserenyey-féle dokumentumkötet oldalairól veszi. A rendelkezésre álló források azonban számos tekintetben árnyalják a regényben található állításokat. Először is csupán az egyik lehetséges alapítási időpont 1925, vagy még pontosabban a 20-as évek közepe. Kis András munkájában négy lehetséges alapítási időpontot adott meg: 1920-at, általában a 20-as éveket, egy 1930 körüli időpontot és a harmincas évek elejét. 15 Ez a felsorolás bizonyára elkerülte Závada Pál figyelmét. Ennél is tovább árnyalja a képet, ha kezünkbe vesszük a Magyar Közösségről szóló állambiztonsági dossziét. Ennek az ún. objektum dosszié -nak a nyitásáról szóló javaslatban az 1925-ös dátum szerepel, az alapítókról nem esik szó. 16 Egy ügynöki jelentésben az található, hogy amikor az illető 1939-ben bekapcsolódott a közösség munkájába, az már hónapok óta létezett, de a fedőszervként szolgáló Honszeretet Egyesület jóval előbb megalakult. 17 Egy 1959-es összefoglaló dokumentumban az állítják, hogy a Magyar Testvéri Közösség az 1920-as ellenforradalom után a Hazaszeretet és a Bartha Miklós Társaság nevű nacionalista egyesületek jobbszárnyából keletkezett nacionalista-soviniszta egyesület. 18 A Keleti fedőnevet viselő ügynök 1968-ban azt írta, hogy a Magyar Közösség az 1930-as évek végén alakult meg, mint titkos szervezet. 19 Az előbb már hivatkozott Futó korábbi véleményével szemben úgy emlékezett, hogy a Magyar Közösség a tanácsköztársaság bukása után, az ellenforradalom kezdeti időszakában jött lét- 15 KIS: I. m., 177 (8. jegyzet). 16 Javaslat objektum dosszié nyitására, IV. 26. ÁBTL O-14821/1., Futó fedőnevű ügynök jelentése a II/2. g. alosztály számára, XII. 1. ÁBTL O-14821/1., A BM Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának V. alosztálya öszszefoglaló jelentése az MK tagok tevékenységéről, V. 15. ÁBTL O-14821/1., Keleti fedőnevű ügynök jelentése a BM III/III 3a. alosztály számára, I. 25. ÁBTL O /1.,