KÖZÉPFESZÜLTSÉGŰ ELEKTROMOS SZABADVEZETÉKEK OKOZTA MADÁRPUSZTULÁS A HEVESI FÜVES PUSZTÁKON

Átírás

1 DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOMÁNYI CENTRUM MEZŐGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Természetvédelmi, Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék Tanszékvezető: Dr. Juhász Lajos egyetemi docens KÖZÉPFESZÜLTSÉGŰ ELEKTROMOS SZABADVEZETÉKEK OKOZTA MADÁRPUSZTULÁS A HEVESI FÜVES PUSZTÁKON Bird mortality caused by medium voltage power lines in the Plains of Heves Készítette: Tóth Péter természetvédelmi mérnökjelölt Belső konzulens: Dr. Gyüre Péter egyetemi tanársegéd Külső konzulens: Demeter Iván Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Debrecen 2007.

2 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS TÉMAFELVETÉS A felmérés és dolgozat célja SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS ANYAG ÉS MÓDSZER A VIZSGÁLT TERÜLET ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A VIZSGÁLT TERÜLET NÖVÉNYZETE A VIZSGÁLT TERÜLET ÁLLATVILÁGA A FELMÉRÉS MÓDSZEREI, ESZKÖZEI EREDMÉNYEK A MADARAKRA VESZÉLYES OSZLOPTÍPUSOK AZ ÁRAMÜTÉS KIALAKULÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK Biológiai tényezők Faj Kor Nem (ivar) Időszakhoz köthető tevékenységek Környezeti tényezők Időjárási viszonyok Az élőhely jellemzői DÖGEVŐK TEVÉKENYSÉGÉNEK HATÁSA AZ OSZLOP-FEJSZERKEZETEK SZIGETELÉSÉNEK HATÉKONY- SÁGA, HIÁNYOSSÁGAI ÉS AZOK HATÁSAI AZ ÁRAMÜTÉSES MADÁRPUSZTULÁSOK CSÖKKENTÉSÉT, MEG- SZŰNTETÉSÉT CÉLZÓ JAVASLATOK, MEGOLDÁSOK KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK...61 ÖSSZEFOGLALÁS SZAKIRODALMI JEGYZÉK KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS FÜGGELÉK NYILATKOZAT

3 BEVEZETÉS Napjaink egyik legégetőbb problémája a természet élő és élettelen alkotóelemeinek védelme, a kialakult sokszínűség megőrzése. Környezetünkben mint az ökológiai rendszerek bonyolult hálózatában minden élőlénynek jelentős a szerepe, a tápláléklánc csúcsán található ragadozóktól, a prédaállatokon keresztül, a primer producens növényekig, vagy a legjelentéktelenebbnek látszó egysejtűekig. A ma létező, ám egyedeinek és fajainak számát tekintve egyre inkább fogyatkozó élővilág az ősi időktől folyamatosan zajló evolúció eredménye. Ez a folyamatos, de emberi léptékkel mérve lassú, a változó környezethez való alkalmazkodás számtalan variáció kialakulását tette lehetővé. E fajok egy része sok esetben különleges életmódú vagy élőhely igényű, gyakran szűk elterjedésű, endemikus faj, ezért a változatlan vagy legalább is lassan változó környezeti feltételeket igényli. Ez általában igaz az élőlények többségére is. Az ember azonban főleg az elmúlt két évszázad során oly módon és mértékben megváltoztatta a környezetét, hogy érintetlen területekről mára már alig-alig beszélhetünk. Az ilyen léptékű és gyakran drasztikus környezeti változásokhoz az élőlények egy része több-kevesebb sikerrel alkalmazkodott, míg másik, nem elhanyagolható része egyre kilátástalanabbnak látszó helyzetbe kerül. Ezért feladatunk az, hogy az élővilág létét veszélyeztető, ember által lerontott környezeti tényezőket lehetőség szerint helyreállítsuk, hatásukat visszaszorítsuk, illetve az ilyen beavatkozásokat a továbbiakban elkerüljük. A ma létező madárvilág számára sok egyéb tényező közül az egyik legnagyobb emberi eredetű veszélyforrás a középfeszültségű (hazánkban általában 20 kv-os) szabadvezetékek által okozott, többnyire halálos kimenetelű áramütés. Mióta léteznek különböző feszültségű elektromos vezetékek, azóta ismert az a tény, hogy ezek mentén madarak pusztulnak el (Hallinan, 1922). De tömeges madárpusztulásokra csak a 70-es években figyeltek fel világszerte, majd ezt követően végezték az első részletes vizsgálatokat e témában, melyekről tanulmányok jelentek meg (Haas, 1980; Ledger és Annegarn, 1981; Ollendorf et al., 1981). Az elektromos vezetékek oly módon okozzák a madarak pusztulását, hogy áramütés érheti őket, amikor pihenés vagy vadászat céljából vezetéktartó oszlopokra ülnek, illetve röptükben nekiütközhetnek a nehezen észlelhető vezetékeknek. Előbbi eset jellemzően a kis- és középfeszültségű (10-35 kv) vezetékeken jelent veszélyt, míg a vezetéknek-ütközés elsősorban de nem kizárólag a magasfeszültségű vezetékek ( kv) esetében jellemző. Az áramütés és vezetéknek-repülés kérdése komoly gondot jelent az iparilag fejlett országokban, és minden bizonnyal egyre komolyabb problémát fog jelenteni a fejlődő államokban, ahol az elektromos hálózatok építése gyorsuló ütemben zajlik (Bevanger, 1994), de a szemlélet, a törvényi szabályozás és a műszaki megoldások még nem megfelelőek

4 Hazánkban az áramütés okozta tömeges madárpusztulásra legkorábban, 1980-ban derült fény, amikor a Hortobágyi Nemzeti Park szakemberei a Hajdú-Bihar megyei Újtikos község határában egy rövid, 20 kv-os vezetékszakasz alatt 1 gatyásölyv (Buteo lagopus), 4 vörös vércse (Falco tinnunculus), 19 egerészölyv (Buteo buteo) és több tucat vetési varjú (Corvus frugilegus) tetemét találták meg (Dudás, 1999). Azóta a probléma nagyságának felmérésében, az ilyen eredetű madárpusztulás gondjának megoldásában több hazai szakember és szervezet is részt vett, amelynek jelentős eredményei születtek (Demeter et al., 2004; Dudás, 1999, 2003; MME, 2000; Sándor, 1993; Terhes, 2002). Manapság hazánkban mintegy 50 ezer kilométer hosszúságú középfeszültségű vezetékrendszer szabdalja fel a mezőgazdasági területeket, védett területeket, vonulási útvonalakat és fontos madárélőhelyeket, melyek közül számos nemzetközi szerződés hatálya alá is tartozik. Az áramszolgáltatók becslése szerint ez mintegy 650 ezer db különféle, részben bonyolult fejszerkezet-kialakítású oszlopot jelent, szinte kizárólag a madarakra nézve veszélyes álló szigetelőkkel szerelve. A 20 kv-os vezetékeket az úgynevezett keresztkaros, többnyire vasbeton oszlopok hordozzák, melyek végén egy-egy, esetleg két-két porcelánszigetelő tartja a szigeteletlen vezetékeket. A szigetelők, és az oszlop közötti vízszintes kereszttartó ideális beülési lehetőséget nyújt a madaraknak. A be- és kiszállásnál azonban a földelt szerkezeti részt és a fázisvezetőt áthidalva földzárlat következtében a madarakat halálos áramütés érheti/éri. Ez a veszély a fátlan, sík területeken a legjelentősebb, ahol már eleve kevés a madaraknak oly fontos ülő- és leshely. Az áramütés a nagytestű madarakra (elsősorban a ragadozókra) nézve jelenti a legnagyobb veszélyt, mert nagy méreteik miatt különösen esős időben könnyebben rövidre zárják az áramkört. A ragadozók közül is a legérzékenyebb veszteség a ritkább, többnyire fokozottan védett pusztai fajokban keletkezik, pl. a parlagi sas (Aquila heliaca), vagy a kék vércse (Falco vespertinus) egyedei között, melyek hazai fészkelő állománya kb , illetve 800 pár. Az MME becslései alapján az így elpusztult madarak száma országos szinten tízezres nagyságrendű, ami elfogadhatatlan mértékű pusztulás. A probléma nem csak a természetvédőket aggasztja. Az áramellátás biztonságát veszélyeztetve az áramszolgáltató vállalatoknak és közvetetten a fogyasztóknak is sok gondot és anyagi veszteséget okoznak a madarak által okozott zárlatok. Ezt felismerve az áramszolgáltatók együttműködést kezdtek az állami és civil természetvédelemi szervezetekkel (elsősorban szigetelő papucsok felszerelésével), de a gond végleges megoldásának irányába még nem történt jelentős előrelépés. Elgondolkodtató például, hogy az utóbbi években megjelentek olyan új oszlop-fejszerkezet típusok, amelyek szigetelése az eddig alkalmazott módszerekkel nem lehetséges, így ezek a madarakra nézve még nagyobb veszélyt jelentenek, mint a korábbiak

5 1.1. TÉMAFELVETÉS Az áramütések madarakra gyakorolt hatása Magyarország jelentős területein ismeretlen. Az ország egyes területeiről, valamint a nemzetközi felmérésekből származó adatok nem feltétlen alkalmazhatók, több okból kifolyólag sem. Elsőként biológiai szempontból, mivel a földrajzi sajátosságok befolyásolják a fajok elterjedését, tevékenységét, szaporodását, költözését, telelését, stb. Másodsorban a tájegység változói úgy mint topográfia, növényzet, felszíni vizek, tájhasználat, emberi jelenlét mértéke régiónként változhat. Harmadsorban a helyi klimatikus tényezők, így a csapadékmennyiség, a hőmérsékleti szélsőségek, a szélsebesség és irány jelentős mértékben közrejátszanak. Végül a villanyoszlopok jellemzői és arányai is változnak a felhasználók igényeitől, az alkalmazott anyagoktól és nemzeti szabványoktól függően. Az említett tényezők mind befolyásolják a madarak halálozásának területenkénti arányát. A különféle villanyoszlop-típusokra becsült halálozási arányok a 80-as évektől kezdődő felmérések ellenére figyelembe véve minden elérhető adatot szinte teljesen hiányoznak az irodalomból, valamint csak a puszta adatgyűjtésre szorítkoznak. A hazai szakirodalomban csak a terepbejárások során lelt tetemek száma alapján becsülik a pusztulások arányát. Az efféle vizsgálódásoknál elkerülhetetlenül adott egy időtartam, ami az áramütés megtörténte és a tetem megtalálása között eltelik. Ezalatt a dögevők megehetik vagy elvihetik a madártetemet, ezért a halálozások számát alábecsüljük (Olendorff et al., 1981). Sőt, bizonyos dögevők akár rászokhatnak az elektromos vezetékek környékének rendszeres felkeresésére az áramütött madártetemek reményében (Bevanger et al., 1994). Ezért amikor megpróbáljuk számszerűsíteni az áramütések okozta halálozások eredményét, figyelembe kell venni ezt a tényezőt is. Sajnos még becsléssel sem rendelkezünk azonban arra vonatkozóan, hogy az áramütött madarak tetemeit milyen mértékben tüntetik el más ragadozók (pl. rókák vagy kóbor kutyák), vagyis a megtalált tetemek számához képest milyen mértékű lehet egy-egy vezetékszakasz mentén a tényleges madárpusztulás (Demeter et al., 2004). A dögevők tevékenységének hatását amit az eltávolítás okozta rendszeres hibának nevezek számszerűsíteni kell, mert az áramütés okozta halálozási arányokat emiatt alulbecsüljük. Ez az egyik a négy, Beaulaurier (1981) által kiemelt rendszeres hibából, amelyet figyelembe kell venni tetemszámlálások során. További hiányosságnak látom, hogy a már szigetelt vezetékszakaszok okozta esetleges madárpusztulások mértékét nem ellenőrzik és vetik össze rendszeresen a korábbi felmérések eredményével, de legalább is nem teszik közzé, valamint nem vizsgálják, hogy az elvégzett szigetelési munkák minősége, tartóssága megfelelő-e, illetve ha nem az, akkor milyen változtatások és egyébb módszerek jöhetnek szóba, hogy a pusztulások mértéke tovább csökkenhessen

6 A felmérés és dolgozat célja E felmérés és dolgozat célja a fentebb említett ismereti hiányosságok egy részének megszüntetése, illetve rendszeres adatgyűjtés a Hevesi Füves Puszták kijelölt vezetékszakaszainak körzetére vonatkozóan. Vizsgálatom célkitűzéseit az alábbiakban fogalmaztam meg: 1.) felkutatni azokat az oszloptípusokat, amelyek a legnagyobb veszélyt jelentik a madarak számára a vizsgált területen; 2.) meghatározni, hogy melyek azok a tényezők, amelyek az áramütés kialakulását eredményezik; 3.) a kijelölt vezetékszakaszokon felmérni a dögevők tevékenységének hatását és ennek eredményeként számszerűsíteni a korrekciós tényezőt, illetve ennek ismeretében meghatározni az áramütések okozta madárpuszulás lehetséges mértékét; 4.) felmérni az elvégzett szigetelések hatékonyságát, illetve a szigetelési hiányosságokat és azok hatását; 5.) végül javaslatokat tenni a további madárpusztulásokat minimalizáló lehetséges és elvárható megoldásokra. Az előző kérdésekkel kapcsolatos hipotéziseim a következők: 1.) az áramütések száma a feszítőoszlopokon, a kapcsolóval szerelt oszlopokon, az elágazásban és szakasztörésben álló oszlopokon, a transzformátorral ellátott oszlopokon, valamint ezek változatain, kombinációin magasabb, mint az egyszerű tartóoszlopok esetén. 2.) az áramütések bekövetkeztét leginkább befolyásoló tényezők a műszaki, a biológiai és környezeti összetevők lehetnek. A biológiai elemek között fontos lehet a fajok szerepe, melyek közül a legveszélyeztetettebbek a vágómadárfélék - Accipitridae, a sólyomfélék - Falconidae, a bagolyfélék - Strigidae, a varjúfélék - Corvidae egyes képviselői, valamint a szalakóta (Coracias garrulus). Feltételezhető, hogy jelentős szerepe van a madarak életkorának is, ezért a fiókák kirepülését követő időszakban az áramütések túlnyomó része a fiatal korosztályt érintheti. Valószínűsíthető, hogy az áramütések kialakulásában szerepe van a madarak nemének, az eltérő évszakokhoz, illetve időszakokhoz kapcsolódó viselkedésnek, valamint az élőhely környezeti jellemzőinek. 3.) egy nemzetközi áttekintő munka szerint (DeVault et al., 2003) a tetemek dögevők általi eltűntetésének átlagos valószínűsége 75 %, figyelembe véve a különböző éghajlati, földrajzi és egyéb viszonyokat. Erre vonatkozó hazai adat hiányában a felfalás/eltűntetés mértékét előzetesen 60 és 80 % közötti értékre becsülöm. A 4.) és az 5.) kérdés-, illetve témakör a terepi felmérés eredményeinek részben az első három kérdés válaszainak ismerete alapján határozható meg, de feltételezhető, hogy hatásuk igen jelentősen alakítja a madarak áramütéses pusztulásának bekövetkeztét

7 1.2. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS A madarak áramütésének gondjával legrégebben az iparilag fejlett országokban foglalkoznak a természetvédelemben dolgozó szakemberek. E téren a legtöbb kutatás, illetve erőfeszítés az Amerikai Egyesült Államokban, Dél-Afrikában, Izraelben, Németországban, Norvégiában és Spanyolországban történt. Ezekben az országokban eltérőek az elektromos vezetékek okozta gond megoldása felé tett lépések, illetve azok eredményei, mint ahogy eltérőek az oszlop-fejszerkezetek kialakításai, valamint a természetvédelem jogi lehetőségei is. Az áramszolgáltatók és természetvédők közötti együttműködés több mint 25 éves múltra tekint vissza az Amerikai Egyesült Államokban (Lehman, 2001) Az 1970-es, 80-as években általánosan nagy volt az optimizmus az USA-ban. Minden érintett fél biztos volt benne, hogy a tartóoszlopok egy kis részének módosításával rövid idő alatt sikerül megoldani a problémát. Ennek érdekében 1975-ben megjelent egy kiadvány, amely az áramütéses madárpusztulás elhárítására javasolt technikai megoldásokat foglalta össze a villamosipar és a természetvédelem számára. A kiadvány címe A ragadozó madárvédelem javasolt gyakorlati megoldásai elektromos vezetékeken. E szakanyagnak 1981-ben, 1996-ban és 2006-ban újabb kiadásai jelentek meg az Egyesült Államokban (APLIC, 2006). Mára már mindenki által elfogadott tény, hogy jóval több oszlop biztonságossá tétele szükséges (Lehman, 2001). Sajnos azonban ma is nagy számban pusztulnak a ragadozómadarak az USA szabadvezetékein. Dél-Afrikában csak egyetlen áramszolgáltató cég, az ESKOM működik. Ebben az országban 1996 óta folyik rendszeres adatgyűjtés, illetve közös munka a szabadvezetékek madarakra gyakorolt káros hatásainak kiküszöbölése érdekében. Akkor indult az ESKOM és a Veszélyeztetett Vadvilág Tröszt ( Endangered Wildlife Trust ) Stratégiai Együttműködése program (ESKOM/EWT Strategic Partnership). A tervezet célja egy összevont irányítási rendszer kialakítása, melynek főbb részei egy információs program, egy bejelentő rendszer, az önkéntes terepi adatgyűjtők hálózata, illetve a védelmi megoldások gyakorlati alkalmazása (Van Rooyen és Ledger, 1999; Van Rooyen, 2000) óta működik az EWT központjában egy telefonvonal, amelyen a madárpusztulásokat bárki ingyen bejelentheti. A zöld számon 1996 és 1999 között 1092 esetet jelentettek 423 helyről, de ma is ezen a vonalon történik a legtöbb bejelentés (az ország hatalmas területén 255,745 km szabadvezeték húzódik). Az említett időszakban a világszerte veszélyeztetett fokföldi fakókeselyű (Gyps coprotheres) 51 egyede pusztult el áramütés, 10 egyede vezetékkel ütközés következtében

8 Spanyol kutatók arra a veszedelmes jelenségre hívták fel a figyelmet, hogy egyes ragadozó madárfajoknál, melyeknél méretbeli eltérés mutatkozik a két nem egyedei között, az áramütés eredményeként sokkal magasabb lehet a nagyobb testű tojók pusztulásának aránya a hímekénél. A Doñana Nemzeti Park környezetében végzett kutatásaik során megtalált áramütött ibériai parlagi sasok (Aquila adalberti) 78 %-a tojó egyed volt (Ferrer és Hiraldo, 1992; Ferrer és Negro, 1992). Ez a jelenség egy kicsi és lassan megújuló populációban nagyon gyors állománycsökkenéshez vezethet. Ferrer és Janss (1999) hangsúlyozzák, hogy az áramütés madárpopulációkra gyakorolt hatását csak akkor lehet pontosan meghatározni, ha a vizsgált területen elvégzik a faj előfordulási gyakoriságának, illetve az áramütés következtében elpusztult egyedek számának mennyiségi összehasonlítását. A kutatások eredményeként azonosított egyetlen vezetékszakasz szigetelésével a fiatal sasok kirepülés utáni első hat hónapra vonatkozó túlélési aránya 17,6 %-ról 80 %-ra nőtt (Ferrer és Janss, 1999)! Ez az eredmény is jól példázza, mennyire fontos ismerni egy veszélyeztetett faj egyedei által rendszeresen látogatott területeket és kiszűrni azokat a vezetékszakaszokat, amelyek a legtöbb problémát okozzák. Érdekességként megemlíthető, hogy Spanyolországban úgy hasznosították a madárbarátok a már veszélytelen oszlopokat, hogy azokra mesterséges odúkat, műfészkeket helyeztek ki, melyeket a madarak odvas fák híján szívesen elfoglaltak (Juan és Negro, 1987) ben Bagyura János a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Ragadozó madárvédelmi szakosztályának vezetője egy javaslatában a következőket írta: A Magyar Madártani Egyesület hosszú évek óta rendszeresen regisztrálja az elektromos vezetékek okozta madárpusztulást. A világ sok országában már korábban felismerték, hogy egyes területeken átívelő vezetékek, illetve azokat tartó oszlopok mekkora veszélyt jelentenek a madárvilágra, s ennek eredményeképpen találtak különféle megoldásokat a kártételek csökkentésére. Úgy gondoljuk, nekünk is tennünk kell valamit, hogy ez a pusztulás mérséklődjön, hiszen sok esetben olyan egyedekről van szó, melyek nem kevés pénzébe kerültek az országnak. Például a KVM és az MME által éjjel-nappal őrzött és mindkét félnek több tízezer forintjába kerülő kerecsensólyom fiókák kirepülésük után néhány nappal áramütést szenvedtek. Ugyanennek a szakembernek egy másik írásában a következőket olvashatjuk 1997-ben: A civilizáció rohamos térhódítása következtében környezetünk élővilágát folyamatosan újabb és újabb negatív hatások érik, melyek következtében élőhelyek szűnnek meg, állatok kerülnek végveszélybe. Napjainkban Magyarországon a madárvilág számára az egyik legnagyobb veszélyforrást a középfeszültségű elektromos légvezetékek halálos áramütése jelenti

9 A gond érzékeltetésére egy kiragadott példa. A Hortobágyi Nemzeti Park területén vizsgált 9 oszlop madárkártétele május és július között: 2 kerecsensólyom, 23 kék vércse, 9 vörös vércse, 4 erdei fülesbagoly, 3 egerészölyv, 1 héja és 2 fehér gólya. A természetvédelem jelentős energiát fordít a veszélyeztetett madarak védelmére, de ennek hatékonyságát nagymértékben csökkenti a távvezetékek okozta elhullás. A madarak áramütése közben keletkezett rövidzárlat valószínűleg gazdasági szempontból is jelentős. Villamos áramra továbbra is szükségünk van, s ennek érdekében hogy mi és a madarak is jól járjunk időszerű országos szinten kidolgozni és bevezetni a pusztulást leghatékonyabban megszüntető megoldást. Nyugat- Európában évtizedek óta foglalkoznak e problémával, ezért megoldási javaslataikat, eredményeiket célszerű figyelembe venni, még akkor is, ha a szabványok között eltérések vannak. Bagyura János és Péchy Tamás 1999-ben ezt írta: Madarak tömegei pusztulnak el áramütéstől. Az 1970-es évek vége óta nyilvánvaló, hogy egyes madárfajok hazai állományában a legnagyobb mértékű pusztulást az áramütés okozza. A leginkább veszélyeztetett fajok közé a fehér gólya, a héja, az egerészölyv, a parlagi sas, a kerecsensólyom, a szalakóta, a kékés vörös vércse, valamint az uhu tartoznak. Bár lényegesen kevesebb sas pusztult el ily módon, de a kisszámú populációkhoz mérve ez a kevés is nagyon sok, ami komolyan veszélyezteti az állományok fennmaradását. Hatalmas számban pusztulnak az oszlopokon a gyakori fajok is. Egyes oszlopok alatt halomban fekszenek a madártetemek bizonyítva, hogy az ilyen térségeken keresztülhaladó vezetékek különösen nagy kárt tesznek védett madarainkban. Megfigyeléseink szerint a hazai szalakótaállomány drasztikus mértékű csökkenésének is egyik fontos oka az áramütés ben határoztuk el, hogy tenni kell valamit. Meg kell találni a módját, hogy a pusztulásokat csökkenteni lehessen. Nemcsak arról volt szó, hogy egy olyan eszközt kellett találni, amelyik minden időjárási körülmény között megóvja a madarakat az áramütéstől, hanem ennek az eszköznek olyannak kellett lennie, ami nem akadályozza az oszlopok rendeltetésszerű használatát és állja az időjárás viszontagságait, különösen a napsugárzást. Végül egy Kanadából beszerezhető műanyag maradt fenn a rostán, amelyik viszonylag kis falvastagsággal is biztos védelmet garantált különös tekintettel az esős időre, hiszen a vizes anyag fokozottan vezeti az áramot és tartósan ellenállt az UV sugárzásnak. Többszöri ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy a felhelyezett szigetelők gyakorlatilag megszüntették az áramütés által okozott madárpusztulást. Eddig a különösen veszélyesnek ítélet kb. százezer oszlopnak a 20 %-át szigeteltettük le. Felméréseink szerint a veszélyes oszlopok szigetelésével az említett fajok esetében 60 %-kal lehet csökkenteni országosan az elhullást

10 A parlagi sas védelmére irányuló LIFE-Nature programban dolgozók is végeztek vezeték ellenőrzéseket, habár a felmérések ebben az esetben sem mondhatóak rendszeresnek, csupán néhány nap eredményei állnak rendelkezésre. A program során (2002 ősze és 2004 tavasza között) végigjárt 582 db oszlop alatt 117 madár tetemét találták meg a következő, fajonkénti megoszlásban: 49 egerészölyv (Buteo buteo), 20 vörös vércse (Falco tinnunculus), 13 seregély (Sturnus vulgaris), 11 varjú (Corvus sp.), 3 nagykócsag (Egretta alba), 3 fehér gólya (Ciconia ciconia), 2 fekete gólya (Ciconia nigra), 2 kerecsensólyom (Falco cherrug), 1 szalakóta (Coracias garrulus), 1 héja (Accipiter gentilis), 1 barna rétihéja (Circus aeruginosus) valamint néhány más faj egy-egy egyedét. A felmérés ideje alatt de nem az ellenőrzések során előkerült 2 fiatal parlagi sas (Aquila heliaca), 2 fiatal szirti sas (Aquila chrysaetos) és 1 fiatal vándorsólyom (Falco peregrinus) teteme is. A 117 tetem közül 66 feszítő funkciójú oszlop (feszítő, sarokfeszítő, elágazó) alatt hevert, 50 pedig tartóoszlopon szenvedett áramütést. Fontos megjegyezni, hogy 34 tetem egyetlen feszítőoszlop alatt került meg, Tiszasüly határában. Sajnos az eredmények nem vethetők össze az ellenőrzött oszloptípusok számával, mert néhány esetben csak az ellenőrzött oszlopok teljes mennyiségét jegyezték le, típusonkénti megkülönböztetés nélkül. A megfigyelésekből azonban kitűnik, hogy jóval több áldozatot szednek a különleges szerepet betöltő oszlopok (feszítő-, kapcsolóoszlopok, oszloptranszformátor-állomások stb.), mint az egyszerű tartószerkezetek. Az áramütés okozta madárpusztulás témakörét feldolgozó külföldi és hazai szakirodalmat tanulmányozva számos érdekes és elgondolkodtató eredménnyel szembesültem. A tőlünk gazdaságilag fejlettebb államokban már legalább 30 éve komoly, a kérdéskör részleteit is alaposan feltáró vizsgálatokat végeztetek/végeznek. Ezek tapasztalatait számtalan formában (dolgozatok, kiadványok, internetes honlapok stb.), széles körben közzétették, az érintettekkel egyeztetve és együttműködve sok esetben a műszaki, valamint a törvényi szabályozást is kidolgozva, illetve a pénzügyi forrásokat mellérendelve alkalmazzák. Az 1980-as években, hazai madarászkörökben is felismerték a probléma jelentősségét. Elsősorban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei feltehetően a közzétett külföldi vizsgálatok eredményeit is látva felméréseket végeztek, illetve igyekeztek megoldást találni az áramütéses madárpusztulások megelőzésére, a madarakra veszélyes elektromos szerkezetek szigetelésére. Az erőfeszítések eredményeként megvalósult a magyarországi körülmények között leginkább alkalmazható módszer (műanyag szigetelő papucs ), amely azonban részmegoldás és koránt sem tökéletes, hiszen az áramütések egy jelentős részét ugyan megakadályozza, de egy másik számottevő hányadának megelőzésére nem nyújt lehetőséget

11 Az általam átolvasott dokumentációk és a személyes beszélgetések alapján feltételezhető, hogy alapvetően nem a megoldás szándékának hiánya hátráltatja az áramütéses madárpusztulások megnyugtató orvoslását. Sokkal inkább az áramszolgáltatók érdektelensége, a létező környezet- és természetvédelmi törvények vonatkozó szabályainak figyelmen kívül hagyása, az állami és civil természetvédelmi szervezetek következetlen magatartása. De a társadalom témabeli tájékozatlansága és ebből fakadóan a széleskörű összefogás, az anyagi források hiánya, a probléma megoldásáért tenni akaró szervezetek és személyek kis száma, súlytalansága is ezt eredményezi, és hátráltatja a megnyugtató megoldást. Meg kell említenem, hogy a rendelkezésemre álló, a kérdéskört tárgyaló hazai felmérések, dolgozatok, dokumentációk és újságcikkek bár ezek köre nyilván nem teljes, egy részük belső hivatali levelezés eredménye, illetve kiadatlan, ezért csak ismeretség útján olvashattam a külföldi szakirodalommal szemben a ritka kivételektől eltekintve csak általában foglalkoznak a témával. Az 1980-as éveket követően néhány szakember több-kevesebb rendszerességgel végzett terepi felméréseket, melyek eredményeit esetenként nyilvánosságra is hozták. De az elhullott madarak számának és fajának ismertetésén, valamint a feltehetően külföldi felmérések eredményének ismeretén alapuló általános következtetéseken, becsléseken túl részletes vizsgálatok eredményeiről nem számoltak be, illetve azokról nincs elérhető ismeretanyag. A probléma nagyságának megfelelő, céltudatos, a környezeti, éghajlati, biológiai összefüggéseket feltáró rendszeres, szervezett keretek között folyó vizsgálatok eredményei hiányoznak, vagy általam nem ismertek. Ez azért is érthetetlen, mert a külföldi kutatók eredményeik összegzésénél többnyire felhívják a figyelmet, hogy tapasztalataik az adott környezetben érvényesek és ugyan máshol is eredményesen felhasználhatók, de egy másik országban vagy földrészen egészen más lehet az ott élő madárfajok, az élő és élettelen környezeti elemek köztük az elektromos szabadvezetékek egymásra hatása. Ezért lett volna/lenne fontos a mindenre kiterjedő hazai felmérések elvégzése. Vizsgálatok tényszerű eredményeinek ismerete nélkül nehéz a probléma valós mértékét felmérni, az ahhoz illő legjobb megoldásokat megtalálni, illetve nehéz az érintett szervezeteket, hatóságokat meggyőzni, együttműködést és célszerű változtatásokat kezdeményezni. Nem szeretném az eddig elért hazai eredményeket kisebbíteni, hiszen azok így is jelentősek és nélkülük ma még itt sem tartanánk a madarak védelme terén, de a komolyabb vizsgálatok eredménye az elmúlt több mint két évtized távlatában nagyon hiányzik, ezért a magam szerény lehetőségeihez mérten igyekszem néhány kérdésre választ találni

12 2. ANYAG ÉS MÓDSZER 2.1. A VIZSGÁLT TERÜLET ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI Vizsgálataimat a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területére eső három középfeszültségű szabadvezeték-szakasz kijelölt részén végeztem. E körzet földrajzilag az Alföld nagytájunk Észak-alföldi-hordalékkúpsíkság középtájának Hevesi-sík kistáját, valamint a vele szomszédos Közép-Tisza-vidéki középtájunk Hevesi-ártér kistáját fedi le, amelyek hazánk érzékeny természeti területei közé tartoznak. E tájegységeket a Tisza és a területen átfolyó természetes mellékvizei (Tarna, Laskó, Eger-patak) évszázadok alatt az ország egyik legkisebb lejtésű, gyakorlatilag tökéletesen sík vidékévé formálták. A terület nagyobb részén alacsonyártéri jellegű, közepes vízállású hordalékkúpsíkság terül el, melyet löszös iszap borít, rajta a vízhatástól függően szikes talajok különböző típusai alakultak ki. Kisebb, főleg északibb részein réti talajok, barna erdőtalajok, csernozjom talajok is megtalálhatók. Annak ellenére, hogy a térséget mintegy négyszáz kilométer hosszúságú belvízi csatornahálózat szabdalja fel, az ország egyik legszárazabb vidéke. A területre meleg, száraz éghajlat, szélsőséges hőmérsékletjárás, valamint magas évi napfénytartam jellemző, amelyhez alacsony évi csapadékösszeg társul. A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet 1993 márciusában alakult a Kisköreivíztározótól nyugatra eső, a dél hevesi területen található szikes vagy elszikesedő pusztai élőhelyek és a rajtuk élő túzok, valamint ragadozó madárállományok megóvása érdekében. Mozaikos tájvédelmi körzet, mivel hét különálló egységből áll, amelyeknek az összterülete ma mintegy 13, 377 hektár. Közülük kettő, a poroszlói és pélyi szikes puszták előzően helyi jelentőségű védett területek voltak. A további öt részterület a következő: a Dormánd és Erdőtelek közötti Nagy-hanyi puszta, a Kömlő és Átány közötti Nagy-Fertő, a tiszanánai Magas-határ, a sarudi János-gyep és a tarnaszentmiklósi Hamvajárás-dűlő. A pélyi szikesek területe bővült a részben Jász-Nagykun-Szolnok megye területére eső jásziványi Templom-dűlővel és Csukással, így jelenleg ez a tájvédelmi körzet legnagyobb részegysége. A kisebb-nagyobb védett területeket jelentős nagyságú, mezőgazdaságilag művelt területek, illetve legelők mozaikjai veszik körül. Síkvidéki, folyó menti területek természetrajzának ismertetésekor legyen szó az Alföldről vagy a Tisza menti területekről Magyarországon mindig szóba kerül az egykor volt vízi világ gazdagsága, és a jóindulatú, talán elkerülhetetlen, de a kor tudásának hiányosságai miatt eltúlzott folyószabályozások, vízrendezési munkálatok utáni jóval szegényebb állapot

13 Ez utóbbit, a talajvíz magasságának függvényében, gyakran a száraz, szikkadt, szikesedő területek megjelenése jellemzi, amelyek a legkevésbé sem alkalmasak növénytermesztésre. Ezek a területek általában parlagon maradnak, de legjobb esetben is csak sovány legelőként hasznosíthatók. Két jellegzetességük miatt azonban ezek a másodlagosan elszikesedett területek gyakran igen értékessé válnak. Az egyik, hogy tőlünk nyugatra a földrészen nemigen találhatók ezekhez hasonló sós szikesek (legközelebbi rokonaik a tengerparti, illetve az ázsiai sós puszták). A másik, hogy ezek a szikesek rendkívül sokat érő, fajgazdag, sok esetben igen megritkult madárvilágnak biztosítanak táplálkozó- és fészkelőhelyet A VIZSGÁLT TERÜLET NÖVÉNYZETE A hevesi puszták flórája és vegetációja a növényföldrajzi értelemben vett tiszántúli szikesek a Hortobágy és a Borsodi Mezőség növényzetével rokonítható. A terület nagy részét jellemzően szárazságtűrő sziki gyeptársulások, ürmös szikes gyepek, kisebb területen löszpusztagyepek borítják, melyek kialakulásában és fennmaradásában nagy szerepet játszottak az antropogén tényezők (pl. folyóvíz-szabályozások, extenzív legeltetés). Mint oly sok esetben, itt is elmondható, hogy ezek a kisebb-nagyobb szikes területek csak a felületes szemlélő számára unalmasak. Túlzás nélkül mondható, hogy a szikes puszták csodálatos látványt nyújtanak, virágaik tavasztól őszig a vöröstől a liláig különböző színekbe öltöztetik a pusztát. Ehhez társulnak a szik változatos növényközösségei, melyeknek egyik látványos tulajdonsága a térszín legkisebb eltéréseit is azonnal jelző mozaikosság (1. kép). Már néhány centiméter szintkülönbség is más és más növényközösségnek teremt életlehetőséget. A mikrodomborzatnak megfelelően a térség pusztáiban szinte mindenhol találkozhatunk jellegzetes növénytársulásaikkal. Egyes részeken, például Poroszló vagy Sarud mellett már kialakult szikformációk találhatók (vakszik foltok, szikpadkák), más területeken esetleg száraz és éppen szikesedésnek induló gyepeket lehet látni. 1. kép: Mozaikos sziki társulások. A területen a magas térszín löszgyepjeitől kezdve az ürmös gyepeken át a sziki laposok bárányparéjos vakszik, illetve mézpázsitos szikfokáig igen változatos növényzet tenyészik

14 A magasabb löszhátakat szinte mindenhol beszántották, csak a szikes térszínekből kiemelkedő löszgyepeken, illetve mezsgyéken (pl. községhatárok, földsáncok: Csörsz-árok, Kis-árok) találjuk meg maradványaikat védett növényeikkel, úgymint a macskahere (Phlomis tuberosa), a taréjos búzafű (Agropyron cristatum), a horgas bogáncs (Carduus hamulosus) stb. Az erodáltabb térszínek ürmöspusztáit, vakszikeit és szikfokait számos kontinentális, pontuszi-pannon elterjedésű növényfaj alkotja. Ilyenek a sziki üröm (Artemisia maritima) és a sóvirág (Limonium gmelini). A szikesek többsége fátlan puszta, esetleg néhány kisebbnagyobb facsoport, a legelő állatok delelésére használt ritkás legelőerdő fordul elő (általában azok is akácosok). Csak kevés olyan terület található, ahol kisebb foltokban még fennmaradtak az egykori hatalmas kiterjedésű alföldi erdőspusztát idéző homoki tölgyes társulások. A fás vegetációból csak a Hanyi-ér mentén megmaradt füzes fragmentumok, illetve telepített kocsányos tölgyesek (2. kép) érdemelnek említést, utóbbiak helyenként gazdag orchideaflórával (pl. pélyi Makkos-erdő). Bár a szikes puszták többnyire kifejezetten száraz élőhelyek, ahol kisebb vízér, esetleg jelentősebb patak vagy csatorna szeli át a területet ott éppen a talaj rossz vízelvezetése miatt gyakran kialakulhat kisebb-nagyobb mocsaras, tocsogós sziki élőhely, amelynek nádas, esetenként sásos, kákás partjait fűz-nyár ligetek veszik körbe, például Jászivány, Hevesvezekény vagy Pély határában. 2. kép: Telepített kocsányos tölgyes A VIZSGÁLT TERÜLET ÁLLATVILÁGA A Hevesi Füves Puszták gerinctelen állatvilágát ezidőtájt is kutatják. A gerincesek közül két gőte-, hét béka-, három hüllőfaj és jelentősebb számú madár és emlős fordul elő. A Hevesi-sík egyik legjelentősebb értékét képezik az itt élő ritka és veszélyeztetett madárfajok. Napjainkig, a tágabban értelmezett dél-hevesi régióban, a hazánkban előforduló 380 madárfaj közül 275 fajt sikerült kimutatni. A terület kiemelkedő madártani értékei miatt bekerült az Európai Jelentőségű Madárélőhelyek (IBA) jegyzékébe is. A viszonylagos fajgazdagság a terület speciális adottságaira vezethető vissza. A Tisza és a Tisza-tó közelsége révén a Hevesi-sík a fő alföldi madárvonulási útvonal peremére esik

15 Legnagyobb értékei az itt táplálkozó és költő madarak, amelyek között Magyarország legféltettebb madárfajainak tucatjai fordulnak elő. A területen megtalálhatók a jellegzetes pusztai, erdős pusztai fészkelő fajok, amelyek közül legjelentősebb a túzok (Otis tarda), az ugartyúk (Burhinus oedicnemus), a haris (Crex crex) és a szalakóta (Coracias garrulus); a ritka ragadozó madárfajok közül a parlagi sas (Aquila heliaca), a kerecsensólyom (Falco cherrug), a vörös kánya (Milvus milvus) (3. kép), a hamvas rétihéja (Circus pygargus), melyeknek elég jelentős az állománya. A pusztákon rendszeresen költ az ugartyúk (Burhinus oedicnemus), a fogoly (Perdix perdix), a fürj (Coturnix coturnix). A kisebb erdőfoltokban kék és vörös vércse (Falco vespertinus, F. tinnunculus), a löszös részeken gyurgyalag (Merops apiaster) költ. A nedves réteken, tocsogósokban haris (Crex crex), bíbic (Vanellus vanellus), piroslábú cankó (Tringa totanus), a mocsaras vízjárta területeken szürke gém (Ardea cinerea), vörösgém (Ardea purpurea), nagykócsag (Egretta alba), bölömbika (Botaurus stellaris) fészkel. Vonulási időszakban partimadarak tömegei lelnek biztos pihenőhelyre egyes pusztarészeken. Az emlősök közül fontos szerepe van a több védett területrészben is megtalálható ürgének (Spermophilus citellus), ami a ragadozó madaraknak, köztük elsősorban a Bükkből vadászni idejáró kerecsensólyomnak (Falco cherrug) és parlagi sasnak (Aquila heliaca) a legfőbb tápláléka. Emellett a legnagyobb természeti értéket a térségben élő vidra (Lutra lutra), vadmacska (Felis silvestris), molnárgörény (Mustella eversmanni) és számos denevérfaj egyedei jelentik. 3. kép: Vörös kánya (Milvus milvus). Mint a fenti rövid ismertetésből is kitűnik, a terület földrajzi helyzete és változatos, a hazánkban előforduló szinte valamennyi síkvidéki növénytársulását felvonultató vegetációjának eredményeként rendkívül kedvező feltételeket teremt számtalan állatfaj egyedei számára. A jellegzetesen hegyvidéki, erdei fajok kivételével a hazai fauna legtöbb képviselője előfordul, közülük a madarak osztálya is különösen gazdagon képviselt. Az egyébként is mozaikos természetes növényzetet tovább színesítik a szétszórt mezőgazdasági területek, melyek számtalan lehetőséget teremtenek jó néhány állatfaj populációinak. Eme élőhelyi gazdagság jelentős számú itt élő, átvonuló és telelő madárfaj számára vonzó, köztük sok ragadozó madárnak is, ezért nagyon alkalmas a szabadvzetékek okozta madárpusztulások vizsgálatára

16 2.4. A FELMÉRÉS MÓDSZEREI, ESZKÖZEI A vizsgálatra kijelölt három vezetékszakasz a következő: 1.) a Heves - Hevesvezekény - Tarnaszentmiklós - Pély közötti hét kilométeres, 2.) a Pély - Kisköre közötti öt kilométeres és a 3.) a Kisköre - Tiszanána - Sarud közötti nyolc kilométeres szakasz, melyek közül az első szigetelt, míg a másik kettő szigeteletlen. A felmért szakaszok kezdő és végpontjainak, illetve töréspontjainak EOV koordinátái az 1. táblázatban, míg földrajzi helyzete az 1. ábrán látható. A vezetékszakaszok kijelölésénél szempont volt, hogy azok minél változatosabb élőhelyeket keresztezzenek, lehetőleg zavartalan, de jól megközelíthető, illetve végigjárható területre essenek, hosszú egybefüggő részekből álljanak. Az is döntő érv volt, hogy e szakaszok egy korábbi felmérésben már szerepeltek, így a régebbi adatok egy összehasonlítási alapot is jelentettek. A szigetelt tartószerkezetű vezetékszakasz a korábbi felmérés során még szigeteletlen volt, ezért különösen érdekes a vizsgálata, hiszen általa meg lehetett ítélni az elvégzett szigetelés hatékonyságát. 1. táblázat: A vezetékszakaszok kezdő-, vég-, illetve töréspontjainak EOV koordinátái. Szakasz kezdőpontja Szakasz 1. töréspontja Szakasz 2. töréspontja Szakasz 3. töréspontja Szakasz végpontja Észak Kelet Észak Kelet Észak Kelet Észak Kelet Észak Kelet 1. vezetékszakasz vezetékszakasz vezetékszakasz A vezetékszakaszok térképi kijelölését követően (ezek térképei a függelékben találhatók) májusában kezdtem a vezetékszakaszok menti felmérést, amit ezt követően havonta, február végéig rendszeresen ismételtem. E rendszeresség folytán lehetőségem nyílt az egymást követő évszakok eltérő környezeti és időjárási viszonyainak hatását felmérni, amelyek az áramütés okozta madárpusztulást jelentősen befolyásolhatják. Mindegyik szakaszt a kijelölt kezdőponttól indulva, oszloptól-oszlopig a vezeték alatt haladva jártam végig. Négy-öt méter sugarú körben minden oszlop körül alaposan átvizsgáltam a növényzetet különös tekintettel a veszélyesnek ítélt bonyolult fémszerkezetű oszlopokra, illetve nagyobb belátható körben szemrevételezéssel vizsgálódtam az esetleges tetemek után. Emellett a vezeték alatt haladva a vezetékkel ütközés lehetséges maradványait is figyeltem. A későbbi ellenőrzés és visszakeresés, illetve vizsgálatok érdekében a vezetékszakaszok kezdő és végpontjainak, elágazó és töréspontjainak, speciális funkciójú szerkezeteinek, valamint a megtalált madártetemek alapján áramütést okozó oszlopainak koordinátáit GPS készülék (típusa: Garmin - etrex Legend) segítségével is meghatároztam

17 1. ábra: A három felmért vezetékszakasz földrajzi helyzetének és tágabb környezetének térképe

18 Az egyes vezetékszakaszok felmérése során keletkezett adatokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakértői által kidolgozott felmérőlapon, illetve diktafonon (típusa: Olympus VN-480 PC) rögzítettem. A felmérőlap jelentős számú kérdést tartalmaz, a felmérés helyére, a kezdő- és végoszlop jelzésére, esetleg koordinátáira, az oszlopok anyagára, tartószerkezetének típusára, valamint a talált madártetem fajára, korára, állapotára, illetve a tetem környezetének növényzetére, a legközelebbi fa távolságára stb. vonatkozóan. A felmérőlap egy mintapéldánya a függelékben található. A digitálisan rögzített hanganyag a felmérés eredményeinek feldolgozásánál nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen a felmérőlap részletes, de száraz adatait további jól használható adalékokkal támogatta, illetve a rögzítésre került terepi háttérhangok a feldolgozást is életszerűvé tették. Emellett egy digitális készülékkel (típusa: Fuji FinePix S 5500) számtalan fényképfelvételt készítettem az elhullott madarakról, azok közvetlen környezetéről, a jellegzetes élőhelyekről, vezetékszakaszokról, veszélyes és madárbarát oszlop-fejszerkezetekről, szigetelési hiányosságokról stb. Az áramütés miatt elhullott madarak tetemeinek dögevők általi eltüntetésének mértékére vonatkozó felmérést egyéb nem várt körülmények eredményeként december 28.-a és január 28.-a közötti időszakban, a vezetékszakaszok menti bizonyítékgyűjtéstől függetlenül, egy hónapon át folytattam. Az általam átolvasott munkákban a teszt időtartama egy nap és több hónap között változott. A témában jártas szakemberekkel e problémát megvitatva, végül az egy hónapos vizsgálati időtartam mellett döntöttem. Ennek kezdetén, a vezetékszakaszok előre meghatározott pontjain egy abádszalóki fácánnevelő gazdaságtól kapott kifejlett fácánok (Phasianus colchicus) és gyöngytyúkok (Numida meleagris), valamint egy egri pulykafarmról származó fiatal pulykák (Meleagris gallopavo) aránylag friss tetemét helyeztem el. A 45 db csaléteknek szánt elhullott szárnyas tetemét december 28.-án, a három vezetékszakasz mentén elosztva, a hármasával kijelölt oszlopcsoportok mellé, az adott oszlopoktól kb. egy méterre, azok jobb oldalán helyeztem el. Az 1.) szigetelt szakasz mentén 13 db; a 2.) aránylag rövid szigeteletlen szakasz mentén 9 db; míg a 3.) leghosszabb szigeteletlen szakasz mellett 23 db oszlophoz helyeztem különféle tetemeket. Minden oszlopnak feljegyeztem a sorszámát, földrajzi koordinátáit, illetve a kihelyezett tetem faját. A különböző tanulmányok előbbiekre vonatkozó módszereinek alkalmazása nehéz, mert a vizsgálat időtartama és a felhasznált tetemek fajtája azokban ettől eltérő. Az általam ismert külföldi szakirodalomban az áramütött madarak dögevők általi elhurcolásának vizsgálatánál, pl. nyulak (Oryctolagus cuniculus) és házityúkok (Gallus domesticus) tetemét használták

19 Ettől eltérve mivel szerintem az ilyen, típusú (emlős) és színezetű (fehér) kirívó csalétkek befolyásolhatják a dögevők viselkedését, illetve ezáltal torzíthatják az eredményt igyekeztem olyan csalétket kihelyezni, amely az adott környezetben természetesebbnek hat, jobban modellezi az áramütött madarat. A tetemeket ezután a kihelyezést követő második, hetedik, tizennegyedik, majd végül a harmincadik napon ellenőriztem, hogy felmérjem a felfalás/ elhurcolás arányát. Mivel e vizsgálatom időtartama, valamint az adott szakaszokra eső, egymást követő bejárások közötti időtartam éppen azonos volt (harminc nap), optimális lehetőségem nyílt annak felmérésére, hogy a területen előforduló dögevők a két bejárás között az áramütött tetemeket milyen arányban hurcolják el. A dögevő -ként minősített állatfajok természetesen nem a klasszikus értelemben vett dögevők, mint például a dögkeselyű (Neophron percnopterus), hanem az alkalom adtán, illetve ínséges időkben dögöt is fogyasztó ragadozók, mint például a vörös róka (Vulpes vulpes), az egerészölyv (Buteo buteo) vagy mindenevők, mint a vaddisznó (Sus scrofa) és a vetési varjú (Corvus frugilegus). Ezeket a fajokat fakultitatív dögevőként is szokták minősíteni, de a továbbiakban én dögevők -ként nevezem meg ezeket. A fenti vizsgálattal szerzett tapasztaltakról ugyancsak készítettem felmérőlapot, fényképeket, hangfelvételt és térképvázlatot. A terepi felmérések során tapasztalt és a fentebb említett módszerekkel, illetve eszközökkel gyűjtött ismeretek feldolgozását a Microsoft Word, a Microsoft Excel és az ArcView számítógépes programok felhasználásával végeztem

20 3. EREDMÉNYEK 3.1. A MADARAKRA VESZÉLYES OSZLOPTÍPUSOK A madarak számos okból használhatják az élőhelyükön keresztülhúzódó elektromos vezetékek tartóoszlopait, így pl. leshelyként a táplálékszerzés során, a zsákmány elfogyasztásánál, de pihenésre, fészkelésre, valamint területük megjelölésére is. A tartóoszlopok gyakori használata, valamint azok nem megfelelő kiépítése, elhelyezése alkalmat ad arra, hogy eközben áramütést szenvedjenek. Nincs azonban olyan tényező, mely önmagában meghatározná egy ilyen esemény bekövetkeztét. Viszont sok olyan összetevő van, amely jelentősen hozzájárul egymaga is, vagy csak más elemekkel együtt, ezért az eltérő helyszíneken nagyon változó gyakorisággal következhetnek be áramütések. Általában háromféle csoportba sorolhatók a befolyásoló tényezők: környezeti, biológiai és műszaki összetevők. A környezeti csoportba tartoznak a helyi klimatikus viszonyok, pl. a csapadék, a szél, a hőmérséklet; az élőhelyi sajátosságok, pl. a területhasználat jellemzői vagy a zsákmányállatok előfordulása. A biológiaiba az áramütéssel érintett madárfajok, azok neme, kora, viselkedési szokása stb. A műszakiakba a vezetékek, az oszlopok és egyéb szerkezetek típusai, a felhasznált anyagok fajtája, melyek összessége különkülön befolyásolja az áramütések valószínűségét. Ez utóbbit most fogom részletesen ismertetni. Az oszlopok felépítése rendkívül változatos lehet, hisz ez függ a vezetéken folyó áram feszültségétől, a felhasználás módjától, a rendelkezésre álló alapanyagoktól és a vonatkozó nemzeti szabványoktól. Világszerte de hazánkban is több felmérés azonosította a madarakra legveszélyesebb típusokat, melyek általában a következők: a kapcsolóval szerelt oszlopok, a feszítő oszlopok, az elágazásban és szakasztörésben álló oszlopok, a transzformátorral ellátott oszlopok, a végoszlopok, valamint azok, amelyeknél egy túlfeszültség-levezető fut le a földig, illetve ezek kombinációi. Mivel e típusokon nagy fémszerkezet, sok szerelvény és vezeték található, ezek miatt az áramvezető elemek közel esnek egymáshoz, ezért nagy veszélyt jelentenek a madarakra nézve (4. kép). Következésképp azt gondolnánk, hogy az egyszerű tartóoszlopok kevésbé veszélyesek, és a nagyobb sasok kivételével biztonságosak a madarak számára. De ez nem így van! 4. kép: Egy zsúfolt, elágazásban álló oszlop