A Tanszékről írták. A Tanszékről írták Published at Pécsi Tudományegyetem ( Kelemen Mihály

Átírás

1 Kelemen Mihály Kevés hasznosabb, mégis sokaknak ismeretlen dolgot tudnék felsorolni, mint a néprajz és az antropológia. Más kultúrák megismerésével sok kellemetlen helyzet elkerülhető lenne, saját népünk ismerete pedig hozzájárul személyiségünk fejlődéséhez. Nekem a néprajz szakot egy barátom ajánlotta, és előtte valószínűleg nem hallottam róla. Amikor egy diák azon gondolkodik, hogy hol tanuljon tovább, általában tanácstalanul áll a Magyarországon folyó képzések hosszú sora előtt, mert a legtöbbjéről nem hallott. Azt hiszem a néprajz is ilyen. De akkor mégis miért válassza bárki? Megpróbálom összefoglalni. Az egyik legfontosabb ma, hogy el lehessen a szakmával helyezkedni. Én a magam részéről több utat is látok, ahol felhasználhatom azt a tudást, amit itt fogok szerezni, és egyáltalán nem tartok az éhhaláltól. Persze sokat nem ér, ha nem élvezem a tanulmányaimat, és később a munkámat. Ez a szak tele van kihívásokkal. Olyan dolgokkal találkozik az ember, amik igazán próbára teszik a személyiségét, és be kell látnia, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek elképzelte. Ehhez azonban széles körű tudás kell. És persze roppant izgalmas olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek állandóan változnak, márpedig a kultúrák, a népek, az emberek pont ilyenek. És miért pont Pécs? Egyrészről e miatt a széles körű tudás miatt, mert ezek átadásához jó tanárok kellenek, akikből nálunk nincs hiány. Mellesleg számos rendkívül érdekes választható kurzus van, ami nemcsak a néprajzhoz kapcsolódik, ellenben nem tudnék olyat mondani, ami kötelező, de haszontalan, ahogy ezt sok helyről hallom. Számomra előny, hogy nincs tömegképzés, ami közvetlenséget eredményez, mind a diákokkal, mind a tanárokkal. A légkör tehát kifejezetten családias itt nálunk. Úgy érzem, ez pozitívan befolyásolja a tanulmányaimat is, hiszen senki sem tud jól teljesíteni, ha félve, vagy idegesen ül be egy órára. Ezek mellett számos lehetősége van az embernek a tudományos életbe való bekapcsolódásra, és külföldi tanulmányok folytatására. Számos személyes élményem is van, amiért valóban bárkinek merem ajánlani a néprajzot, akinek a fentiek alapján egy kicsit is kedve támadt hozzá, mert ezek az élmények a kiskedvből óriásit csinálnak. első éves néprajz szakos hallgató (BA) Agócs Írisz 1. oldal (összes: 7)

2 amiért ismét néprajz szakra mennék, persze lehet, hogy nem minden néprajz tanszéken kaptam volna azt, amit a Pécsi Egyetem bölcsészkarának néprajz és kulturális antropológia szakán. Örülök, hogy nem képzőművészeti vonalon tanultam tovább, és idekerültem. A tapasztalatom az, hogy sokan nem tudják hova tenni a néprajz tudományt, elavultnak gondolják, mázas kancsók és népviseletek, néptánc - ezek merülnek fel, és itt valahol vége is az ötleteknek - mi lehet a témája. A legtöbbekben az nem merül fel, hogy az egyetemen kutatni tanulunk meg, és ha - ahogy én megkaptam - kap az ember egy jófajta kutatói mentalitást, akkor azt az élet bármelyik területén remekül tudja alkalmazni, amikor információt keres. Célirányos, praktikus, minél gyorsabban a minél hasznosabb információig eljutni. Ez az egyik olyan ajándéka a Pécsi Néprajz tanszéknek, ami nélkül biztos, hogy most nem azt csinálnám, amit, és nem tartanék ott, ahol épp tartok - hiába hagytam el a néprajz tudomány területét. Persze sajnálom is, mert rengeteg hihetetlen izgalmas téma közt válogathat az ember. Kevés olyan érdeklődési terület van, ami nem tud találkozni a néprajz tudomány valamelyik körével. Ha valaki a jog iránt érdeklődik, ott vannak a jogszokások, ha a gasztronómia, ott a táplálkozáskultúra, ha a mezgőgazdaság - akkor az agráretnográfia, ha világot látna - bármelyik más nép kultúrája. Úgy sejtem, hogy amellett, hogy igazi témabőség fogadja a hallgatót, talán a tanszék szerethetőségét az ott oktató rendkívűli tanárok, professzorok szolgálják. Nagyon motiváló, hogy zöldfülő kis egyetemistaként a választott témát ilyen hihetetlen komolysággal, gonddal követik az oktatók, könyveket, cikkeket ajánlanak, kutatásokba vonják bele az embert. Itt, ha bárki kedvet érez, nagyon jól belevezetődik a kutatói létbe. Nap mint nap eszembe jutnak a tanszék oktatói, és nem is tudják, hogy mennyit köszönök nekik, hisz ők leginkább azt láthatták, hogy minden bíztatásuk ellenére, ott hagytam mindent, és elhagytam egy jól induló kutatást, témát. Senkit nem bíztatok arra, hogy a példámat követve, hagyja el, azt amit tanul. Inkább gondolom, hogy ez az én életemben volt egy letérés - a nekem kiszabott pályáról - és ezért a letérésért örökre hálás leszek. De az mindenképpen kiderült számomra, hogy nem csak akkor jártam volna jól, ha maradok az álmodás kutatásánál, hanem pályaelhagyóként is ugyanúgy, napi szinten tudom használni a tanszék csodálatos oktatóitól kapott kis tudás pakkot. Mindenki máshogy éli meg az egyetemi éveit, én nagyon örülök, hogy idejárhattam, és ha most kellene jelentkeznem, újra ide jelentkeznék - akár tudva, hogy ennek ellenére illusztrátor lesz belőlem. A tanszéknek pedig azt kívánom, hogy tartsa meg azt a jóhangulatú, tudományos műhely életérzést, amibe mi érkeztünk, és léteztünk az egyetemi évek alatt. irisz@artistamuvek.hu [1] artistamuvek.blogspot.com artistamuvek.hu 2. oldal (összes: 7)

3 Viczián Zsófia Néhány éve a karácsonyi ajándékvásárlás közepette összefutottam két egykori néprajzos csoporttársammal. Beültünk egy kávéra, és arról beszélgettünk, ki mivel foglalkozik (gyermekei nevelgetésén túl). Kiderült, hogy szorosan véve egyikünk se hasznosította az etnográfusi diplomát: az egyik lány egy kisváros művelődési házát vezeti, a másik gyerekeknek tart népművészeti foglalkozásokat illetve egy kézműves termékeket árusító boltot üzemeltet, én pedig ugyan a pécsi diplomaszerzés után jártam egy budapesti doktori képzésre és jelentek meg tudományos cikkeim is, most elsősorban újságírással és tanítással foglalkozom. Abban azonban mindhárman egyetértettünk, hogy az egyetemi tanulmányok nem hogy nem voltak hiábavalóak, hanem éppen azok teszik lehetővé, hogy megálljuk a helyünket különböző területeken (beleértve a tudományt is). A pécsi néprajz és kulturális antropológia tanszék már nevében is tükrözi, hogy komplex szemléletet hordoz. Végső soron itt egy egykor volt társadalom működését tanultuk meg: építészetét, hiedelemvilágát, folklórját. Mindezt azonban úgy, hogy mesékről szólva szó esett arról a társadalmi kontextusról, ahol a mesék elhangzottak, és a népi étkezési szokásokat is úgy érthettük meg, hogy mögötte megvilágosodott egy tágabb gazdasági-kulturális összefüggésrendszer is. Ugyanez igaz a tanszéken zajló olyan órákra is, amelyek nem a magyar parasztsággal, hanem valamilyen másik kultúrával foglalkoztak és megjelent ez a komplexitás a kortárs kutatásokban is. Példát kaptunk arra, hogy hogyan érdemes kérdéseket feltenni a környező valóságnak, amit meg akarunk érteni. Hogy mit jelent társadalomtudományosan gondolkozni. Szerintem a pécsi tanszéken ezt lehetett megtanulni méghozzá magas, olykor könyörtelennek ható szakmai színvonalon és ez az, ami nagyon jól hasznosítható, akár tudományt művel, akár más szakterületen boldogul az ember. De persze senki nem csak ezért jár egyetemre: a képzésen túl közösségre is találtunk ott, valódi emberi figyelemre, mind a tanároktól, mind egymástól. Minden házibulin a legjobb hely a konyha: a pécsi egyetemen is, a Rókus harmadik emeletén, a néprajz tanszék kis konyhája Cserbakői Andrea Hogyan tudom hasznosítani a néprajz tanszéken szerzett tapasztalataimat a munkám során? Milyen szerepet játszik az életemben? A tanulmányaim vége felé közeledve teljesen világossá vált számomra, hogy az egyetemi diplomáimmal szakirányosan valószínűleg nem sok mindent fogok tudni kezdeni. Miután komolynak, és az ösztöndíjforrásom elapadása után anyagi okok miatt is megoldandónak gondoltam ezt a problémát, úgy tűnt logikusnak, hogy fölösleges az élet nagy dolgairól elmélkedve kivárnom, míg egy magyartanár vagy egy muzeológus nyugdíjba megy, és kétszáz sorstársammal mérkőzhetek meg a státuszáért, ehelyett munkatapasztalatot és pénzt kell szereznem a legelső elfogadható munkahely megszerzésével. A helyzet súlyosságának felismerése után, még egyetemista koromban, amikor óráim már nem nagyon voltak, a szigorlatokat pedig letudtam, elkezdtem dolgozni egy iskolaszövetkezetnél diákmunka-szervezőként. Nem volt jó munka, sőt kifejezetten nem szerettem. Humán beállítottságú embernek gondolom magam, a számok világa nagyon messze áll tőlem, de nem volt mit tenni, órabéreket számoltam, túlórát és miegymást, munkaszerződéseket kötöttem, és elkeseredetten vitatkoztam hajnalonként agresszív áruházi osztályvezetőkkel, hogy miért nem ment egy-egy diákom a TESCO-ba dolgozni. Közben megszereztem az első diplomámat. Akkor még reménykedtem, hogy ha már irodalomtudós nem is lettem, magyartanárként talán előbb-utóbb el tudok helyezkedni, legalább félállásban. Hát nem tudtam. A néprajz befejezése ekkor még hátra volt. Három év után új állást kerestem. Azt tudtam, hogy egy diplomával, ha nem is szakirányú, és pár év munkaügyben szerzett tapasztalattal már kaphatnék kezdő munkaügyes állást is, végleg felhagytam hát azzal a tervvel, hogy múzeumban fogok majd dolgozni vagy irodalommal foglalkozom, tehát azzal, hogy egyszerűen azt csinálom, amihez a végzettségem szerint értek. Kitartottam emellett, álláshirdetésekre jelentkeztem és nyelvtanfolyamra jártam, majd a korábbi munkahelyemnek és egy jól sikerült állásinterjúnak köszönhetően elnyertem egy HR-es pozíciót egy nemzetközi munkaerő-kölcsönző cégnél. A HR osztály 3. oldal (összes: 7)

4 (human resources) dolga egy vállalatnál a leendő dolgozók felkutatása, toborzása, kiválasztása és a velük való munkaviszony létesítése. A bérelszámolás előkészítése, ügyes-bajos dolgok intézése egészen a munkaviszony megszüntetéséig. Tehát nagyon átfogó és érdekes feladatok előtt álltam. Amikor az állást megkaptam, már csak pár napom volt az államvizsgáig azt gondoltam, hogy a néprajzos diplomavédésem lesz az az esemény, amikor utoljára néprajzzal foglalkozom. De a dolgok máshogy alakultak, mint ahogy papírforma szerint alakulniuk kellett volna. A munkaerő-kölcsönző cégnél projektvezetőként dolgoztam. Mindegyik projekt egy-egy termelő céget jelentett, ahová munkavállalókat kellett toboroznunk és munkába állítanunk főleg Baranyából, konkrétabban főként az Ormánságból. Emellett Somogy megye peremvidékéről, olyan falvakból, kisvárosokból, ahol folyamatosan jelenlévő probléma az iskolai végzettség hiánya, és ebből következően a munkanélküliség. Tehát a dolgozóink nagyon nagy része hasonló társadalmi környezetből érkezett, olyan hasonló gondolkodásmód és szokásrendszer volt jellemző rájuk, amiket egy mezei HR munkatárs nem feltétlenül ismer, és ezt nem felismerve sokkal nehezebb dolga van. Én máshogy gondolkodtam, próbáltam megérteni a körülöttük zajló eseményeket ahelyett, hogy számadatokkal hadakozva a vállamat vonogattam volna, ha például egy egész család napokra eltűnt a munka világából egy, a közösségben bekövetkezett haláleset miatt. Meg tudtam magyarázni a partnercégnek, hogy ez miből adódhat, hogy bizonyos szempontból ez természetes dolog, ne mondjunk fel rögtön a renitens dolgozóknak. Baranya megye a munkaerő-piaci helyzetet figyelembe véve, magyarországi viszonylatban a második legkedvezőtlenebb régió Borsod-Abaúj-Zemplén megye után. A helyzet kilátástalanságából következően egy-egy sikeres munkaerő-toborzással akár több száz embert is össze lehet gyűjteni, olyanokat, akik ha kell, hajlandóak ideiglenesen száz kilométereket utazni bérelt buszokkal, munkásszállásokon lakni ismeretlen, egészen más környezetből származó kollégáikkal, mindezt azért, hogy összeszerelő operátorok legyenek négy műszakos munkarendben, minimálbérért valahol az ország másik, jobb reményű felében. Nem is vártunk el tőlük hosszabb munkaviszonyt, hiszen pont ez az ideiglenesség a bérmunka lényege. Mivel nem voltam HR-es, nem a szokásos módon oldottam meg a munkaerő-toborzás nehézségeit. Nem csupán megírattam a jelöltekkel az alkalmassági és személyiségteszteket, és nem csak a szakmai múltjukról beszélgettem velük, hol dolgoztak és mennyi ideig, hanem megpróbáltam megérteni a motivációjukat, miért döntenek a költözés mellett, mi a fontos a számukra, hogy élnek, milyen körülmények között. Vannak-e gyerekeik, van-e kertjük, azt ki gondozza. Az idő előrehaladtával ezek az információk egyre értékesebbek lettek, mert következtetni tudtam arra, hogy meddig fognak nálunk dolgozni, a foglalkoztatásuknak mik lehetnek a gócpontjai, hogyan asszimilálódnak legkönnyebben az adott cég vállalati kultúrájába, hogyan tudom a lehető leghosszabbá tenni a munkaviszonyukat, vagy mikor kell majd újabb munkavállalókat felkutatnom, mert a meglévők csoportosan fognak felmondani. Ugyanis hamar világossá vált, hogy kora tavasszal könnyű munkaerőt toborozni egy olyan vidékről, ahol az emberek jó része földműveléssel foglalkozik, de amint eljön a földmunkák ideje, ők felmondanak, vagy hosszú táppénzre mennek, mert megszokott életmódjukból következően fontosabb a föld, vagy amivel privát idejükben pénzt szereznek, mint egy minimálbéres állás. Áprilistól már csak városokban toboroztam, mert a falvakban fölösleges volt. Rájöttem arra is, hogy a férfiakat könnyű messzebbre csábítani, a nőket kevésbé. A legnehezebb a középkorú nőket, asszonyokat munkára bírni, pedig sok munkakörre kifejezetten őket kérik. Ősszel mindenki nehezebben mozdul, de nyáron bárki hajlandó költözködni. Több száz vagy ezer ember esetben nehéz koordinálni az évszakonként változó sikerű toborzást vagy a munkaerő folyamatos fluktuációját. A megbízó azért fizet, hogy a pénzéért megfelelő szolgáltatást kapjon. Nem érdekli, hogy ez mennyi áldozattal jár. A problémát természetesen meg lehet, és meg is kell oldani, de nem mindegy, hogy csak a problémát oldjuk meg, vagy a probléma okára is rájövünk. Mert ez a ciklikusan ismétlődő kellemetlen helyzet csak túlórák árán kezelhető, és kiégett beosztottakat eredményez. A kollégáim eleinte szkeptikusan tekintettek ezekre az összefüggésekre, bár teljesen egyértelmű és egyszerű következtetések voltak, csakhogy erre ők eddig nem figyeltek. Ők munkajogot és gazdaságtörténetet tanultak, számokban gondolkodtak. Egy idő után azonban a megfigyeléseim az ő munkájukat is megkönnyítették. Mindez kizárólag annak köszönhető, hogy zöldfülű, érdeklődő antropológusként közelítettem a probléma felé, csak mert nekem ez volt természetes. Akkor pusztán véletlen egybeesésnek tűnt, ma már meggyőződésem, hogy az elért sikerek nagy részét az antropológiának köszönhetem, mert a munkakörömből adódóan az elsajátított szakmai ismereteken kívül képes voltam használni azt az ismeretanyagot, amit a kultúrák közöttiségről tanultam, vagy éppen a terepmunka során szereztem. A sikeren felbuzdulva elkezdtem utánaolvasni annak, hogy van-e bármi köze a munkaügynek, a HR-nek, a vállalatok működésének az antropológiához. Meglepődve tapasztaltam, hogy Európában, főleg északon (Svédországban és Norvégiában), és Amerikában is előszeretettel alkalmaznak antropológusokat azért, hogy az antropológia összefüggésekre irányuló, kevésbé adatközpontú, inkább kapcsolatrendszerek terén hatékony módszereit alkalmazva megkönnyítsék a dolgozókkal való együttműködést, hogy alternatív motivációs rendszereket alakítsanak ki, lojalitást teremtsenek, és a csoport működését tudatosan befolyásolva növeljék az összetartó erőt, mindezzel egy-egy nagy, akár több ezer munkavállalót foglalkoztató cég kifejezetten üzleti irányultságú működését segítve. A multinacionális vállaltok mini társadalmakként működnek, hierarchikus viszonyok között telnek mind a betanított dolgozók, mind az úgynevezett fehér gallérosok, azaz a szellemi foglalkozású munkavállalók mindennapjai. Egy ilyen cég vezetősége a HR osztállyal szorosan együttműködve igen jól kidolgozott kommunikációs eszközökkel operál. Egy-egy céges rendezvény, többnyire karácsonyi céges ünnepség célja a közösségi tudat erősítése, és felfedezni benne a bahtyini karnevál elmélet számos elemét is. Az elkötelezettség érzését növelhetik, főként a fiatalabb generációknál, az értékes ajándékok. De ugyanilyen befolyásoló erő a céges himnusz közös eléneklése, a cég küldetésének ismerete (és az ezzel való megkérdőjelezhetetlen egyetértés), vagy egy multikulturális/multinacionális vállalat esetében a határokon átívelő közös nyelv 4. oldal (összes: 7)

5 használata egy zenés performansz bemutatása során, amely a cég hosszú távú céljait hivatott bemutatni a cég vezetőjének főszereplésével. Személyes élményem volt, amikor az akkori munkahelyem osztrák tulajdonosa Men in Black szerelésben, görögtűz és hatalmas zenebona kíséretében szimbolikusan fellőtte magát az űrbe egy űrhajómakett segítségével. A mondanivalót, gondolom, nem kell megmagyarázni. Hiába tűnik mindez eltúlzottnak, mi is tudatában voltunk a szándékos befolyásolásnak, mégis felerősítette bennünk a közösségi összetartozás érzését. További példaként említhetném a szellemi foglalkozású dolgozók kiválasztási folyamatát, akiknek komoly felvételi procedúrán kell átesniük, melynek része a többkörös interjúztatás és az elhíresült AC (assessment centre), a csoportos kiválasztás manapság legnépszerűbb eljárása. Ezek után a kiválasztott jelölt, aki immár a felvételére vár, tényleg úgy érezheti magát, mint egy mesehős, aki sokszoros próbatételnek megfelelve érte el célját. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, a vállalati kultúrát hasonló erők működtetik, mint a társadalmat, és emiatt hasonló eszközökkel lehet vagy kell vizsgálni, és az ismeretek birtokában alakítani a működését. A fentiekhez hasonló példák sokasága rávilágított arra, hogy semmi nem volt hiábavaló. Úgy gondolom, hogy az üzleti antropológia itthon viszonylag új terep, és ez bizakodással tölt el, mert lehetőséget ad arra, hogy olyasmivel töltsem a mindennapjaimat, ami érdekel, és amit tanultam. Jelenleg alig pár tanácsadó cég van, ahol a vállalti kultúra és a szervezetfejlesztés témakörén belül ezzel is foglalkoznának, de remélem, a helyzet idővel megváltozik, és ez a szemlélet egyre nagyobb hangsúlyt kap. Ugyan jelenleg is HR-esként dolgozom, de a humán erőforrás témakörén belül a humán összetevő egyelőre kissé háttérbe szorult ennek ellenére ma már teljesen biztos vagyok benne, hogy ezen az úton haladok tovább. Cserbakői Andrea (magyar, néprajz és kulturális antropológia szak, ) Viszket Zoltán Már jó pár éve történészként és levéltárosként dolgoztam, de egyre erősödött bennem az érzés, hogy ez így nem elég. Nem leváltani akartam a történelmet, legfőképpen nem annak kutatását, hanem inkább újabb és újabb szempontok alapján vizsgálni az eddigieket vagy újabb lehetséges kutatási területeket, témákat meglátni és észrevenni. Mindezek után jutottam el oda, hogy azt gondoltam, ebben a legnagyobb segítségemre néprajzi és kulturális antropológiai ismeretek lesznek. Persze megtehettem volna, hogy autodidakta módon, saját magam kezdek el utánajárni és feltárni a szakirodalmakat, de arra jutottam, hogy egyrészt biztosabb, másrészt gyorsabb, ha mindezt megfelelő szakemberek segítségével teszem meg. Mivel történészként is elsősorban a vallástörténet érdekelt, ezért a Pécsen meghirdetett vallásantropológia szakirány el is döntötte, hogy melyik egyetemet választom. Az ott töltött évek pedig teljes mértékben azt igazolták, hogy jól döntöttem, hiszen azt kaptam, amit vártam. Sőt, még jóval többet is. Egyrészt, szakmai szempontból egyértelműen megkaptam, amit akartam, vagyis az ott megszerzett ismeretek újabb nézőpontokkal bővítették vizsgálódásaimat, a kutatási területek szélesebb skáláját tárták fel, illetve módszertani szempontból is hozzásegítettek ahhoz, hogy adott esetben ugyanazt a dolgot több oldalról lássam. Azt is mondhatnám, hogy az ott megszerzett tudás az eddigi vakablakaim egy részét átüvegezte, sok esetben egyenesen nyithatóvá tette vagy ki is tárta. Másrészt és ez volt a nem várt több az ott hallottak és látottak szinte észrevétlenül beépültek a hétköznapjaimba, az életszemléletembe, és azt eredményezték, hogy a mindennapi élettel kapcsoltban is sokkal nyitottabb, elfogadóbb és adott esetben érzékenyebb lettem. Talán a harmadik pont az első kettőből fakad, és elsősorban azt jelenti, hogy nagyobb rálátásom lett arra, hogy sok esetben az előítéletekkel megtűzdelt, felszínes hozzáállás mennyire igazságtalan és milyen veszélyes tudott lenni a múltban és tud lenni ma is. Végül még egy dolgot szeretnék kiemelni. Azt hogy, miközben hallgattam az előadásokat, végig azt éreztem, hogy jól választottam, jó helyen vagyok. Ehhez az érzéshez pedig az előadott témák mellett, az előadások színvonala is nagymértékben hozzájárult. Röviden összefoglalva: nagy élmény volt. Így utólag is köszönöm! 5. oldal (összes: 7)

6 Bagoly Emese Néprajz, a jövő tudománya "Van, hogy a tudás ösvényén való haladás önmagában és önmagától is kellemes, különösen, ha egy izgalmas labirintusokkal teli út végén önmagunkra találunk." (Richard David Precht német filozófus szavai) A néprajz valóban a jövő tudománya. Most, hogy már nem dübörög a gazdaság, egyre több ember kezdi értékelni a hagyományok közösségösszetartó erejét. A népi hagyományokon belül számtalan lehetőség nyílik a lelkes néprajzos számára, hogy megtalálja a hozzá legközelebb álló területet. Nem is tudok még egy szakról, amelyik ennyi színt, ennyiféle utat mutatna. Emellett az is nagyon tetszett, hogy a kurzusok reflektáltak aktuálisabb jelenségekre is, nem temetkeztek a múltba. Ahogy szakunk neves oktatója, Andrásfalvy Berci bácsi szokta mondani: "a néprajz a jövő tudománya", hiszen korunk sok fontos társadalmi kérdésére választ kaphatunk az etnográfia által. Az sem mindegy, hogyan töltjük azt a pár évet a diplomáig, hiszen az egyetemi élet hangulata a teljesítményen is meglátszik. A néprajz tanszéken a családias légkör igazi közösséget teremt, ahol még a tanár-diák elhatárolódás is eltűnik, és a szakesteken együtt nevetünk, szórakozunk, de az órák közötti idő sem telhet el egy-egy csésze tea nélkül a tanszéki konyhában. Nehéz a pécsi néprajz tanszéken töltött három évemről múlt időben beszéli. Az értékrendet ugyanis, amit ma a magaménak érzek, részben ott sajátítottam el. Giczi Barna Egyetemi tanulmányaimat januárjában fejeztem be a Pécsi Tudományegyetem történelem és néprajz kulturális antropológia hallgatójaként. Mivel is jár, ha az ember ilyen tanulmányokra adja a fejét? Először is, rezzenéstelen arccal és hangos nevetést mellőzve kell néhány alkalommal olyan kérdésekre válaszolni majd, mint pl. Te is csontokat fogsz keresni?, vagy Ilyen jól tudsz rajzolni? Szerencsére ritkán fordulnak elő ilyen kérdések. Az viszont nehezebben megválaszolható, hogy a pörgős, színes és változatos egyetemi évek elmúltával hogyan is alkalmazkodik az ember a munkaerő-piaci viszonyokhoz, ha nem talál magának végzettségéhez megfelelő állást? Az olvasót megkímélve az iróniától és élcelődéstől, saját tapasztalatomat osztanám meg. Az egyetem befejezése után némi szerencsével ugyan egy acél- és gépszerkezetek gyártásával foglalkozó, magyar tulajdonú középvállalkozáshoz kerültem, mint adminisztrátor. A munkakör megnevezése ellenére nem irodai munkát végeztem, a koszos, füstös munkaterületen figyeltem, hogy mennyi idő alatt végeznek a szakmunkások egy adott munkafolyamattal. Úgy gondoltam, hát, nem ezért tanultam, de ideiglenesen megteszi. Az idő előrehaladtával ahogy a kollegák, főnökök egyre jobban megismertek más feladatokat is kaptam. Ezek természetesen közelébe sem értek olyan dolgoknak, amelyekkel egy műszaki végzettségű és beállítottságú ember foglalkozik. Sokan kevésbé tudják, hogy egy ilyen munkahelyen nem csak műszaki ismeretek kellenek, hanem egy sor olyan képesség, készség, igényesség, amelyekkel mi, társadalomtudományokban tanult emberek rendelkezünk. Fontos, hogy az ember meglásson bizonyos összefüggéseket, a dolgok mögé lásson, megtalálja a problémák okait és megoldja őket, vagyis gondolkodjon. Önállóan. Másfél éves tapasztalatom, hogy ez nagy kincs annak ellenére is, hogy nem műszaki beállítottságú vagyok. Ha az ember figyelmes, akar tanulni újat, magába tudja szívni azokat a műszaki információkat és ismereteket, amelyek szükségesek. Csak egy kis rugalmasság kell. Mindezek, vagyis másfél évvel a munkába állásom után ma ennek a cégnek a munka- és tűzvédelemmel kapcsolatos ügyeit intézem, mely összetett és bonyolult terület biztosítja a munkavállalók biztonságos munkavégzéséhez szükséges feltételeket. Szeptember óta egy továbbképzésre járok, hogy feladatomat a lehető legmagasabb szinten el tudjam látni. Tény, hogy közvetlen módon nem tudom hasznosítani az egyetemen tanultakat, de közvetve számtalan olyan már említett kézséget, képességet sajátítottam el, amelyek segítségével most úgy érzem megtaláltam helyem a munkaerőpiacon. 6. oldal (összes: 7)

7 A napi 8 óra munkaidő letelte után is számtalan dologban használom az egyetemen hallottakat, tanultakat és tapasztaltakat. Ezek közül kettőt emelnék ki. Az egyik egy Halászi Legénycéh névre hallgató, fiatal férfiakból legényekből álló egyesület. Fontos számomra a közösség, a közösen megszervezett programok, események, amelyek között számos helyi néphagyomány is megtalálható. Példaként említve az újévi köszöntést, a közös húsvéti locsolást, a májusfa állítást és kidöntést, valamint a Márton-napi csingis lovas felvonulást (a legények egy négy lóból álló fogatot színes díszekkel és örökzöld növényekkel feldíszítenek, majd az ünnepi szentmise után ostorcsattogtatás közepette és gyerekeknek, fiatal lányoknak krepp-papírból készült rózsákat dobálva végig vonulnak az egész falun, mind a kilenc kocsmát megkoszorúzva). Ezeken kívül közösen megyünk el pl. korcsolyázni, szórakozni, bográcsozni, és jelen vagyunk a falu jelentősebb rendezvényein is. A cél, hogy bizonyos időközönként összegyűljünk beszélgetni örömről, bánatról, tervekről, kudarcokról. Mindazokról a témákról, amelyek egy huszonéves fiatal férfi (legény) életében felmerülnek. Mert régen is így működött a közösség. A másik szabadidős elfoglaltságom, amely a néprajzi tanulmányokhoz köthető, még kísérleti stádiumban van. Célom, hogy a kertünkben kb. 120 m2-en olyan veteményesem legyen, amelynek művelése során nem használok vegyszereket. Az első év tapasztalatai alapján még lelkesebb lettem, hiszen 0 gramm kemikália nélkül szebb, jobb, frissebb zöldségekhez jutottam, mintha szupermarketben vásároltam volna. Szándékosan nem használtam a bio - vagy ökoveteményes elnevezést, hiszen ez a fajta szemléletmód nem más, mint ami az egész Kárpát-medencében néhány generációval ezelőtt teljesen természetes volt. Ez a két szabadidős tevékenység is jól mutatja, hogy a néprajzi tanulmányok hatása az ember életében igenis fontos szerepet tölt be annak ellenére, hogy jelenleg nem a szakmámban dolgozom. Ezért nem mondom sosem azt a politika és a társadalom jelentős részének véleményével szemben, hogy a társadalomtudományi ismeretek haszontalanok és nem fontosak. Forrás webcím: Hivatkozások [1] mailto:irisz@artistamuvek.hu 7. oldal (összes: 7)