3. Amennyiben a civil szervezet a 2. pontban megállapított határidőre nem, vagy nem teljes körűen számol el, a évben nem jogosult támogatásra.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "3. Amennyiben a civil szervezet a 2. pontban megállapított határidőre nem, vagy nem teljes körűen számol el, a 2017. évben nem jogosult támogatásra."

Átírás

1 Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete május 26-i ülésén 130/2016. (V. 26.) számon a következő határozatot hozta: PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 130/2016. (V. 26.) SZÁMÚ HATÁROZATA 1. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a civil szervezetek évi pénzügyi ára vonatkozó javaslatot, és azt e határozat 1., 2. és 3. számú eiben foglaltak szerint elfogadja. 2. A évben ban részesülő civil szervezetek január 31-ig szöveges értékeléssel együtt, számlákkal igazolt elszámolást kötelesek benyújtani, Civil jelige feltüntetésével a Pásztói Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Szociális Osztálynak címezve (3060 Pásztó, Kölcsey u. 35.) 3. Amennyiben a civil szervezet a 2. pontban megállapított határidőre nem, vagy nem számol el, a évben nem jogosult ra. 4. A Képviselő-testület a i eredményeket a honlapján teszi közzé. 5. A ban részesülő civil szervezetek e határozat 4. sz. ében szereplő szerződést kötik meg Pásztó Városi Önkormányzattal. Határidő: értelemszerűen Felelős: polgármester Pásztó, május 27. Dömsödi Gábor polgármester dr. Gajdics Gábor jegyző

2 Sport szervezetek sz. Sor sz. i Pályázati 2015-ben szervezett, lebonyolított program Kötelező javasolt i javasolt 1. Pásztói Shotokan Karate Klub Magyar bajnokságokon, Több hazai és külföldi versenyen versenyeken, Európa és edzőtáborban bajnokságon és való részvétel Világbajnokságon történő részvétel Hiánytalan Magyar bajnokságokon, versenyeken, Európa bajnokságon és Világbajnokságon történő részvétel ben x egyedi kérelmre Pásztói Sport Klub Működési kre, fenntartásra, mérkőzések szervezésére, közösség formáló összejövetelek, krándulások Működési kre, fenntartásra, mérkőzések szervezésére Hiánytalan Működési kre, fenntartásra, mérkőzések szervezésére, közösség formáló összejövetelek, krándulások ben t 3. HUFEZE JK Pásztó Országos és Országos és világbajnoki világbajnoki versenyeken való versenyeken való részvétel, országos részvétel, nyári senior atlétikai tájfutó utánpótlás bajnokságon való táborban részvétel, részvétel, óvodások, iskolások számára Hungária kupán tájékozódási való részvétel futósport rendezés Hiánytalan Országos és világbajnoki versenyeken való részvétel, országos senior atlétikai bajnokságon való részvétel, óvodások, iskolások számára tájékozódási futósport rendezés ben Ft Támogatásban részesült 1. oldal, összesen: 16

3 Sport szervezetek sz. Sor sz. i 4. Pásztói Utánpótlás Labdarúgó Klub Pályázati 2015-ben szervezett, lebonyolított program Országos Országos bajnokságon, Bozsik bajnokságon, programban való Bozsik programban részvétel, való részvétel, utánpótlásos tornán utánpótlásos tornán összes kororszály összes kororszály részére részvétel, részére részvétel nyári tábor rendezés Kötelező Hiánytalan javasolt i Országos bajnokságon, Bozsik programban való részvétel, utánpótlásos tornán összes kororszály részére részvétel, nyári tábor rendezés javasolt ben Ft t 5. Herkules Diáksport Egyesület sport rendezvényeken, versenyein való részvétel,sőport eszközök beszerzése, Részvétel a januári diákolimpián, Kézilabda Erima gyermekbajnokságo n, Labdarúgó Bozsik programon, Hiánytalan karbantartása,sportre és kosárlabda ndezvényekre utazási költség szövetség aktuális versenyein részvétel sport rendezvényeken, versenyein való részvétel,sőport eszközök beszerzése, karbantartása,sport rendezvényekre utazási költség ben Ft egyedi kérelem alapján 6. Pásztói Sakk Egyesület V. Tittel Pál Kupa versenykiírásának megfelelően rendezvényeken való részvétel IV. Tittel Pál Kupa versenykiírásának megfelelően rendezvényeken való részvétel Hiánytalan V. Tittel Pál Kupa versenykiírásának megfelelően rendezvényeken való részvétel ben Ft 2. oldal, összesen: 16

4 Sport szervezetek sz. Sor sz. 7. Pásztói Szabadidő Sport i Pályázati Kosárlabda, birkózás és MMA utánpótlásnevelés valamint ítménytúrák 2015-ben szervezett, lebonyolított program Pásztói Sporthetek keretében ítménytúrák, 24 órás kosárlabda és Streetball bajnokság, MMA bajnokság, sporteszközök felújítására és új eszközök beszerzésére Kötelező Hiánytalan javasolt i Kosárlabda, birkózás és MMA utánpótlásnevelés valamint ítménytúrák javasolt ben Ft t 8. Mátrai Lovas Egylet 9. Pásztói Kézilabda Club fogathajtó verseny, megyei és régiós versenyeket való részvétel, pásztói szüreti felvonuláson való részvétel,lovas kocsi felújítás Férfi női, fiú lány megyei és országos bajnokságon való részvétel, nyári sporttábor Hiánytalan Férfi női, fiú lány Hiánytalan megyei banokságon való részvétel, nyári sporttábor határidőben az egyedi i összeggel fogathajtó verseny, megyei és régiós versenyeket való részvétel, pásztói szüreti felvonuláson való részvétel,lovas kocsi felújítás Férfi női, fiú lány megyei és országos bajnokságon való részvétel, nyári sporttábor egyedi kérelem alapján ben Ft t ben oldal, összesen: 16

5 Sport szervezetek sz. Sor sz. 10. Pásztói Asztalitenisz Klub i Pályázati Edzések, Nógrád Megyei csapatbajnokságoko n való részvétel, Hallássérültek európabajnokságán részvétel, Pünkösd és Luca kupa meg, Utánpótlás korú játékosok számára toborzás, utánpótlás, Diákolimpián történő versenyeztetés 2015-ben szervezett, lebonyolított program Kötelező Edzések, Nógrád Hiánytalan Megyei csapatbajnokságoko n való részvétel, Hallássérültek európabajnokságán részvétel, Pünkösd és Luca kupa meg, Utánpótlás korú játékosok számára toborzás, utánpótlás, Diákolimpián történő versenyeztetés javasolt i Edzések, Nógrád Megyei csapatbajnokságok on való részvétel, Hallássérültek európabajnokságán részvétel, Pünkösd és Luca kupa meg, Utánpótlás korú játékosok számára toborzás, utánpótlás, Diákolimpián történő versenyeztetés javasolt ben Nyikom Hegyisport- és Természetvédő Klub Génmegőrző gyümölcsfák oltása, turistautak szemétmentesítése, Nyikom kupa siklórepülő bajnokság,mikulás futás, Génmegőrző gyümölcsfák oltása, turistautak szemétmentesítése, paintball verseny, Bringázz velünk a múltba, Mikulás futást szervezett, Részt vett a Múzeumok éjszakája programban Hiánytalan Génmegőrző gyümölcsfák oltása, turistautak szemétmentesítése, Nyikom kupa siklórepülő bajnokság,mikulás futás, ben x egyedi kérelem alapján Összesen: oldal, összesen: 16

6 ok sz. i Pályázati lebonyolított program Kötelező évi Pályázat Igényelt javasolt i 1. Csohány Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Csohány Kálmán Csohány Kálmán születésnapjához és születésnapjához névnapjához és névnapjához kapcsolódó szervezett program, kapcsolódó szervezett program, életrajzi kiállítás szervezés, ünnepi műsor és életrajzi kiállítás koszorúzás, Grafika szervezés, és rajzverseny ünnepi műsor és általános koszorúzás, Grafika és és középiskolások gyermekeknek rajzverseny Csohány Kálmán születésnapjához és névnapjához kapcsolódó szervezett program, életrajzi kiállítás szervezés, ünnepi műsor és koszorúzás, Grafika és rajzverseny ben Százszorszép Óvodásokért városi rendezvényeken, közösségi programokon való részvétel, udvari játék vásárlás, fa vásárlás ültetés,kerítés felújítás Irány a környezet és természetvédelem program, szelektív hulladékgyűjtés, Sportszerek vásárlása, városi rendezvényeken, közösségi programokon való részvétel városi rendezvényeken, közösségi programokon való részvétel, udvari játék vásárlás, fa vásárlás ültetés,kerítés felújítás ben Ft t 5. oldal, összesen: 16

7 ok sz. i Pályázati lebonyolított program Kötelező évi Pályázat Igényelt javasolt i 3 Hasznosi Óvodásokért Sport és kulturális rendezvényeken való részvétel, kirándulások,csalá di délután,báb előadás Sport és kulturális rendezvényeken való részvétel, készségfejlesztő barkácseszközök beszerzése Sport és kulturális rendezvényeken való részvétel, kirándulások,családi délután,báb előadás ben "MÚZEUM- TÉRI ÓVODÁÉRT" sport nap Udvari szervezés, bohóc mozgásfejlesztő műsor eszközök beszerzése, szervezés,kézmű a tehetséges ves nap, gyermekek ugrálóvár a bérlés,arcfestés, festékpatron plakátészítés sport nap szervezés, bohóc műsor szervezés,kézműve s nap, ugrálóvár bérlés,arcfestés, festékpatron plakátészítés ben Ft t 5 Helyi Művészeti Iskoláért Álapítvny hangversenyen való részvétel és lebonyolítás, élőzene bemutató nem pályázott Nem pályázott hangversenyen való részvétel és lebonyolítás, élőzene bemutató ben egyedinkélrele m alapján Ft ban részesült 6. oldal, összesen: 16

8 ok sz. i Pályázati lebonyolított program Kötelező évi Pályázat Igényelt javasolt i 6 Lépésről-lépésre a Gyermekekért Múzeumok éjszakája meg, Nyári múzeum Múzeumok éjszakája meg, Nyári múzeum tábor, Családi tábor, játszóház és Családi játszóház és gyermekfoglalkoztatás ok, gyermekfoglalko lebonyolítása, Bringázz ztatások velünk a múltba program, lebonyolítása, Bringázz velünk a múltba program Múzeumok éjszakája meg, Nyári múzeum tábor, Családi játszóház és gyermekfoglalkoztat ások, lebonyolítása, Bringázz velünk a múltba program ben Ft t Összesen: oldal, összesen: 16

9 Civil szervezetek sz. i 1. Rajeczky Személyek Szimpatikusok egyéb közössége Pályázati.Fölszállott a Páva ". Miskolc-Ararm minősítő, edzőtáborbszervezés, országos rendezvényeken való részvétel lebonyolított program Dunán innen Dunán túl Fölszállott a Páva "Nagy vagy" tehetségkutató Országminősítő VIII. Országos Gödöllői Népzenei verseny évi Muzsla Gála XXIII. Országos Népzenei Tábor Kötelezö javasolt i Fölszállott a Páva ". Miskolc-Ararm minősítő, edzőtáborbszervezés, országos rendezvényeken való részvétel ben Athéné Alkotó Kör Felolvasó délutánok, Athéné piknik, Karácsonyváró batyus buli, Athéné Alkotótábor, helyi és nemzetközi programban való részvétel, Nőnapi rendezvényen közreműködés, Felolvasó délutánok, Athéné piknik, Karácsonyváró batyus buli, Athéné Alkotótábor,Helyi és nemzetközi programban való részvétel, Nőnapi rendezvényen közreműködés, Felolvasó délutánok, Athéné piknik, Karácsonyváró batyus buli, Athéné Alkotótábor, helyi és nemzetközi programban való részvétel, Nőnapi rendezvényen közreműködés, ben oldal, összesen: 16

10 Civil szervezetek sz. 3. Pásztói Muzsla Néptánc és Hagyományőr ző Egyesület i Pályázati Pásztói Húsvét muzsla módra,, Bujáki vasárnap, Muzsikál az Erdő,Országos Palóctalálkozó, Válivölgyi Vigaszságok részvétel, Mátrakeresztesen 1 hetes edzőtábor, Pásztó kiemelt rendezvényein részvétel, Külföldi turné (Lengyelország, Franciaország), Évzáró Gála, Új ruhák varratása és új koreográfia tanulás lebonyolított program A tervezett programokat megszervezték, rendezvényeken részt vettek, felkéréseknek eleget tettek Kötelezö javasolt i Pásztói Húsvét muzsla módra,, Bujáki vasárnap, Muzsikál az Erdő,Országos Palóctalálkozó, Válivölgyi Vigaszságok részvétel, Mátrakeresztesen 1 hetes edzőtábor, Pásztó kiemelt rendezvényein részvétel, Külföldi turné (Lengyelország, Franciaország), Évzáró Gála, Új ruhák varratása és új koreográfia tanulás ben egyedi kérele alapján 4. Dél-Cserháti Televízió Egyesület Városi rendezvényeken való hiteles és magas színvonalú közvetítés,marketing anyagok megjelenítése, Városi rendezvényeken való hiteles és magas színvonalú közvetítés, bérleti díj, rezsiköltségszemléletfo rmáló médiatábor Városi rendezvényeken való hiteles és magas színvonalú közvetítés,marketing anyagok megjelenítése, ben támoatást 9. oldal, összesen: 16

11 Civil szervezetek sz. 5. Pásztói Polgárőrség i Pályázati rendezvények biztosítása,polgárőrök továbbképzése,polgár őr lovas tagozat beindítása, működési k lebonyolított program Megyei és Járási Polgárőrnapon való részvétel, és működési k Kötelezö javasolt i rendezvények biztosítása,polgárőrö k továbbképzése,polgá rőr lovas tagozat beindítása, működési k ben Országos Fogyasztóvéd elmi Egyesület Városi e Fogyasztóvédelemmel kapcsolatos tájékoztatások, aktuális előadások megtartása, iroda működtetésének i Fogyasztók tájékoztatása l, valamint a polgárőrök tájékoztatása, jogainak megismeréséről Fogyasztóvédelemm el kapcsolatos tájékoztatások, aktuális előadások megtartása, iroda működtetésének i ben Őszirózsa Személyek Nyugdíjasklub egyéb közössége Kutasói betyárnaon való részvétel, kirándulás ezekhez utazási köktség igénylés, mikulás és karácsonyi ünnep szervezés A klub 35. fennállása évfordulójának alkalmából rendezvényt szerveztek, Szurdokpüspöki sportnapon részt vettek, karácsonyi és mikulás ünnepséget szerveztek Kutasói betyárnaon való részvétel, kirándulás ezekhez utazási köktség igénylés, mikulás és karácsonyi ünnep szervezés ben támoatást 10. oldal, összesen: 16

12 Civil szervezetek sz. 8. Rozmaring Népdalkör i Személyek egyéb közössége Pályázati Városi ünnepségeken való részvétel és országos nyugdíjas találkozó keretében más településeken megtartandó népzenei találkozókon való részvétel, Palóc Népdalköri találkozó lebonyolított program Városi ünnepségeken való részvétel és országos nyugdíjas találkozó keretében más településeken megtartandó népzenei találkozókon való részvétel Kötelezö javasolt i Városi ünnepségeken való részvétel és országos nyugdíjas találkozó keretében más településeken megtartandó népzenei találkozókon való részvétel, Palóc Népdalköri találkozó ben támoatást 9. Boldog Élet Klub Személyek egyéb közössége Bibliai életképek címmel előadássorozat, Egészséges életmód fontossága rendezvény, Pásztói karácsonyi műsoron való részvétel Bibliai életképek címmel előadássorozat, Egészséges életmód fontossága rendezvény, Adventi jótékonysági hangverseny Bibliai életképek címmel előadássorozat, Egészséges életmód fontossága rendezvény, Pásztói karácsonyi műsoron való részvétel ben Ft t 11. oldal, összesen: 16

13 Civil szervezetek sz. 10. Mátrakereszte si Szabadidős Társaság i Pályázati település rész programjaiban való szervezés, 1 db nagy képernyős televízió vásárlás,spertnap alkotótábor szervezés lebonyolított program Séta a bronzkorba kulturális program és túra V. alkalommal történő, Fakanál készítő szakkör gyermekek részére, Település részére karácsonyi ünnepség, Falunap rendezése, Értéktár Klub működtetése, klubkirándulások Kötelezö javasolt i település rész programjaiban való szervezés, 1 db nagy képernyős televízió vásárlás,spertnap alkotótábor szervezés ben Ft egyedi kérelem akaqpján 11. Magyarok Világszövetsé ge Pásztó és Körzete Csoport Fogadalmi hely karbantartása és szépítése és a csoport saját rendezvényeinek meg egész évben, székely kapu állítása avatása Fogadalmi hely karbantartása és szépítése és a csoport saját rendezvényeinek meg január 18-tól december 8-ig összesen 20 alkalommal: Városi Trianoni Emléknap, II. Világháború, a Párizsi béke évfordulójára fáklyás felvonulás, 1956 pásztói hőseire emlékezés Fogadalmi hely karbantartása és szépítése és a csoport saját rendezvényeinek meg egész évben, székely kapu állítása avatása ben oldal, összesen: 16

14 Civil szervezetek sz. 12. Rákóczi Szövetség Pásztói Csoportja i Pályázati Városi és versailles-i emléknapon való részvétel, kiállítás szervezés és videófelvétel készítés Bernand La Calloc'h professzornak emlékére, koszorúzások Somoskőújfalun és Budapesten,székely kapu avatás lebonyolított program Városi és versailles-i emléknapon való részvétel, kiállítás szervezés és videófelvétel készítés Bernand La Calloc'h professzornak emlékére, koszorúzások Somoskőújfalun és Budapesten Kötelezö javasolt i Városi és versailles-i emléknapon való részvétel, kiállítás szervezés és videófelvétel készítés Bernand La Calloc'h professzornak emlékére, koszorúzások Somoskőújfalun és Budapesten,székely kapu avatás rben Ft 13. Operation Friendship Hungary Részvétel az OFI éves közgyűlésén Walesben, jjúniusban10 fős küldöttség vendéglátása az USAból részükre programok Részvétel az OFI éves közgyűlésén Walesben, júliusban 10 fős küldöttség az USA-ba Részvétel az OFI éves közgyűlésén Wales-ben, jjúniusban10 fős küldöttség vendéglátása az USA-ból részükre programok ben Ft t 13. oldal, összesen: 16

15 Civil szervezetek sz. 14. Nők Civilben Egyesület i Pályázati pótszilveszte, guruló derby, retro majális, 100-szép Világunk programok, adventi koszorúkészítés, jótékonysági ruhaosztás lebonyolított program Kötelezö Guruló Derby, Film Klub, 100xszép Világunk program meg javasolt i pótszilveszte, guruló derby, retro majális, 100-szép Világunk programok, adventi koszorúkészítés, jótékonysági ruhaosztás ben MSZRKÓÁI Diákönkormányzat a 16. Hasznosi Szabadidő Egyesület Személyek egyéb közössége nyári tábor és kézműves foglalkoztatás szervezés, alapanyagok vásárlás 11. Hasznosi Rétesfesztivál meg, Gyermeknap, Nógrád Megyei Értéktár közreműködés városrészi Karácsonyi ünnepség, Hasznosi értéktár Iskolai tábor Balatonszemes , kézműves foglalkoztatás 11. Hasznosi Rétesfesztivál meg, Gyermeknap, Szőlő és borünnep, Városrészi Karácsonyi ünnepség, régi fotók gyűjtésének gyarapítása nyári tábor és kézműves foglalkoztatás szervezés, alapanyagok vásárlás Hasznosi Rétesfesztivál meg, Gyermeknap, Nógrád Megyei Értéktár közreműködés városrészi Karácsonyi ünnepség, Hasznosi értéktár ben Ft Támogatást ben Ft Támogatást Ft egyedi kérelem alapján 14. oldal, összesen: 16

16 Civil szervezetek sz. 17. Apraja és Garabonciás Néptánccsoportok 18. MABÉOSZ 418. számú Pásztó Városi Bélyeggyűjtő Köre i Személyek egyéb közössége Személyek egyéb közössége Pályázati edző ctábor,néptánc népdal oktatás,kézműves foglakoztatás lebonyolított program Néptánctábor, megyei és regionális néptáncfesztiválon való részvétel, foglalkozások Részvétel országos Részvétel országos bélyeggyűjtő bélyeggyűjtő kiállításon, megyei és kiállításon és egyéb országos küldött programokon, gyűlésen való részvétel, szakkönyvek, uti katalógusok vásárlása Kötelezö javasolt i edző ctábor,néptánc népdal oktatás,kézműves foglakoztatás Részvétel országos bélyeggyűjtő kiállításon, megyei és országos küldött gyűlésen való részvétel, uti ben támoatást ben Ft 19. Mikszáthos Öregdiákok Köre Iskolai megemlékezéseken, rendezvényeken való részvétel, arculat megújítás logó tervezés, bélyegzőkészítés, honlap kialakítása Iskolai megemlékezéseken, rendezvényeken való részvétel, Mikszáthos Prózamondó verseny a, logó tervezés, bélyegzőkészítés, honlap kialakítása Iskolai megemlékezéseken, rendezvényeken való részvétel, arculat megújítás logó tervezés, bélyegzőkészítés, honlap kialakítása ben t 20 Dél -Nógrádi Települések Egyesülete iroda működtetés és fenntartás nem pályázott nem pályázott iroda működtetés és fenntartás nem pályázott 2015-ben 21 Claudius Tánccsoport Egyesület fellépések táncversenyek nem pályázott fellépések táncversenyek nem pálázott 2015-ben 15. oldal, összesen: 16

17 Civil szervezetek sz. 22 Városvédő Egyesület i Pályázati lebonyolított program Kötelezö Régi dokumentumok, Régi dokumentumok, tárgyak, folyóiratok és tárgyak, folyóiratok és szakkönyvek szakkönyvek beszerzése, beszerzése, adatgyűjtés, adatgyűjtés, adatbázis adatbázis építés. építés. Működési Működési feltételek feltételek biztosítása, biztosítása, figyelés javasolt i Régi dokumentumok, tárgyak, folyóiratok és szakkönyvek beszerzése, adatgyűjtés, adatbázis építés. Működési feltételek biztosítása, ben Ft Összesen: oldal, összesen: 16

18 4. sz. SZERZŐDÉS mely létrejött Pásztó Városi Önkormányzata és a.. között, (továbbiakban: pályázó) a évi civil szervezeteknek nyújtott pénzügyi felhasználásáról. 1. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a pályázónak eft t biztosít a i megvalósításához. 2. A pályázó vállalja, hogy a t rendeltetésszerűen, a ban megfogalmazott tartalmi megvalósítására használja fel. 3. A pályázót haladéktalanul bejelentési kötelezettség terheli minden olyan, a i dokumentációban, illetve szerződésben szereplő adatban, tényben bekövetkezett változás esetén, amely érdemben érinti a szerződés ítését, eredeti jának megvalósítását. 4. A t az önkormányzat az alábbi pénzintézetnél vezetett számlára utalja (amennyiben nincs saját számla, annak az intézménynek, szervezetnek számlája, aki a pénzügyi lebonyolítást végzi a i megvalósításában) neve: Címe: Telefon száma: Pénzintézet neve: Számlaszáma: 5. A évben ról január 31-ig szöveges értékeléssel együtt számlamásolatokkal igazolt elszámolást köteles benyújtani a pályázó, ajánlott postai küldeményként civil jelige feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Szociális Osztályának címezve (3060 Pásztó, Kölcsey u. 35.). 6. Amennyiben a pályázó szervezet a megállapított határidőben nem, vagy nem számol el a évben nem jogosult ra. 7. Valótlan adatok közlése szerződésszegésnek minősül és a megvonását és azonnali visszafizetési kötelezettségét vonja maga után. 8. A jelen szerződés mindkét fél részéről történő aláírása napján lép hatályba. A folyósítása ezt követően történik. Kelt,.., pályáztató pályázó

javaslat a civil és sportpályázatok elbírálására

javaslat a civil és sportpályázatok elbírálására Városi Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-107 /2015. javaslat a civil és sportok elbírálására Készült: a Képviselő-testület 2015. májusi

Részletesebben

p é k 4 2 s u j á 1 m Készülnek a zsíros kenyerek Stefán Attila református lelkész gyermeknapon Fellépő a Batyus falunapon Ki mit tud? Kapcsoljátok be gyerekek! Dr. Fazekas Gábor bonsai gyűjteményével

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 15-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 15-ei rendes, nyílt ülésére ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 15-ei rendes, nyílt ülésére Hiv. szám: /2015. Tárgy: Javaslat 2016. évi Rendezvénytervek jóváhagyására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A FALUHÁZA (IKSZT), KŐRÖSHEGY KÖNYVTÁRI, INFORMÁCIÓ ÉS KÖZÖSSÉGI HELY 2015. ÉVI BESZÁMOLÓJA ÉS 2016. ÉVI PROGRAMTERVEZETE. Készítette: Németh Beatrix

A FALUHÁZA (IKSZT), KŐRÖSHEGY KÖNYVTÁRI, INFORMÁCIÓ ÉS KÖZÖSSÉGI HELY 2015. ÉVI BESZÁMOLÓJA ÉS 2016. ÉVI PROGRAMTERVEZETE. Készítette: Németh Beatrix A FALUHÁZA (IKSZT), KŐRÖSHEGY KÖNYVTÁRI, INFORMÁCIÓ ÉS KÖZÖSSÉGI HELY 2015. ÉVI BESZÁMOLÓJA ÉS 2016. ÉVI PROGRAMTERVEZETE Készítette: Németh Beatrix KÖZMŰVELŐDÉSI BESZÁMOLÓ KŐRÖSHEGY FALUHÁZ 2015. Sajnos

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Nem költségvetési szervek 2015. évi támogatása Iktatószám: 4350/2015.

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének a 25/2004. (VII. 03.) a 12/2004. (IV. 30.) a 15/2009. (IX. 04.), a 16/2009. (IX. 29.), és a 16/2012. (IV. 27.), önkormányzati rendeletével módosított

Részletesebben

2010. évi sportcélú támogatási keret kiosztása 1/10. Kiemelten támogatott sportegyesületek

2010. évi sportcélú támogatási keret kiosztása 1/10. Kiemelten támogatott sportegyesületek 2010. évi sportcélú támogatási keret kiosztása 1/10 Kiemelten támogatott sportegyesületek Ssz. Kedvezményezett neve Támogatás célja Támogatás 1 Tisza Volán SC Hivatásos Kézilabda Szakosztály 2 Szegedi

Részletesebben

KIMUTATÁS az elnöki keretből megítélt támogatások 2009. évi teljesítéséről

KIMUTATÁS az elnöki keretből megítélt támogatások 2009. évi teljesítéséről célja 2 0 0 8 é v i d ö n t é s Kisbágyon Vöröskereszt és Közösségi Színtér - Kisbágyon Község Bólyai János Gimnázium és Szakközépiskola - KIGSZ St. Nógrádi Segítő Kezek Egyesülete, Szécsény Pásztó Város

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2014. (II. 17.) önkormányzati rendelete

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2014. (II. 17.) önkormányzati rendelete TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2014. (II. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 1/2013. (II. 25.) önkormányzati

Részletesebben

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK KÖZZÉTÉTELE 2011. Sorszám Iktatószám Támogatott megnevezése Támogatás célja megvalósítási.

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK KÖZZÉTÉTELE 2011. Sorszám Iktatószám Támogatott megnevezése Támogatás célja megvalósítási. Iktatószám Támogatott megnevezése célja megvalósítási Bér- és közterhei kiadásaira, őrzési feladatok ellátására, 1 4/29-1/2011 i Önkéntes Tűzoltóság közüzemi díjak kiadásaira 14 000 000 Ft 2 4/128/2011

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (IV.17.) KT. HATÁROZATA

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (IV.17.) KT. HATÁROZATA /2015. (IV.17.) KT. HATÁROZATA Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Rétság Városi Rendőrkaptányság 2014. évi tevékenységéről készített beszámolót. A Képviselő-testület a beszámolót

Részletesebben

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK 2015

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK 2015 1 JOG/39/2015 i Szabadidő Egyesület i Futball Jövőjéért Koncepció megvalósítása Bozsik Péter szakmai iránymutatásával 12 000 000 Ft 2 4/36/2013 i Szakorvosi és Ápolási Intézet Sportorvosi szakellátás 1

Részletesebben

Támogatások 2010. Kulturális és Sport Bizottság - 100.000 Ft. Kulturális és Sport Bizottság - 100.000 Ft. Kulturális és Sport Bizottság - 200.

Támogatások 2010. Kulturális és Sport Bizottság - 100.000 Ft. Kulturális és Sport Bizottság - 100.000 Ft. Kulturális és Sport Bizottság - 200. Támogatások 2010. Támogatott szervezet Támogató, támogatott összeg Támogatási összeg felhasználásának jogcímei AERO Klub Hőlégballon Szakosztálya AERO Klub Hőlégballon Szakosztálya AERO Klub Siklóernyő

Részletesebben

hk. öa o^ zottjörio. ím MI JÓM JÖL07. 20U JöL ü a ? H< 2. sz. melléklet

hk. öa o^ zottjörio. ím MI JÓM JÖL07. 20U JöL ü a ? H< 2. sz. melléklet 2. sz. melléklet Ügyiratszám: 18-63225/214 Kötelezettségvállalást előkészítő osztály : Polgármesteri Kabinet A szerződés tárgya: POSTÁS SE (Asztalitenisz szakosztály) támogatása A kötelezettségvállalás

Részletesebben

2011. évi pályázati eredmények

2011. évi pályázati eredmények Meghívásos kulturális pályázat 0 0 évi pályázati eredmények HÜB /0 (IV 9) sz / a Budapest Főváros IX kerület Ferencváros ának Humán Ügyek Bizottsága az alábbi táblázatban foglaltak szerint javasolja a

Részletesebben

001/1-42/2009. Tárgy: jkv-i kivonat. Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 15-i rendkívüli üléséről.

001/1-42/2009. Tárgy: jkv-i kivonat. Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 15-i rendkívüli üléséről. Abony Város Képviselőtestülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/142/2009. Tárgy: jkvi kivonat Készült: Abony Város Képviselőtestületének 2009. december 15i rendkívüli üléséről. Napirend: A 2010. évi rendezvényterv

Részletesebben

2016. évi munkaterv. Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95.

2016. évi munkaterv. Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95. Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95. 2016. évi munkaterv Készítette: Guba Péterné művelődésszervező A Sárrétudvari Nagyközségi

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. május 05. napján tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. május 05. napján tartandó ülésére Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata JK: 314.030-4/2016. Melléklet: 1 db tájékoztató Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. május 05. napján tartandó ülésére Javaslat Miskolc Megyei

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 102/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 102/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 102/2009. (V. 25.) számú h a t á r o z a t a a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 24/2008. (IV. 29.) KGY rendelet alapján benyújtott

Részletesebben

Március 22. A keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ Kerámia Szakkörének kiállítása Helyszín: Községháza

Március 22. A keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ Kerámia Szakkörének kiállítása Helyszín: Községháza Március 19. Húsvéti készülődés: állatsimogató, süteménysütés kemencében, kézműves játszóház, Babavarázs használt baba- és gyermekholmi vásár Helyszínek: Községháza, Pásztorház udvara Március 19. LEPKE

Részletesebben

2015. évi kulturális eseménynaptár

2015. évi kulturális eseménynaptár 2015. évi kulturális eseménynaptár Az esemény időpontja Január 17. 17 óra Január 31. 10-17 óra Február 13. 11.30 óra Február 23. Február 26. 8 óra Március 13. 9.30 óra Március 13. Március 26. Március 27.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 4 1.2. A személyiségfejlesztéssel

Részletesebben

Domoszló Község 2012. évi rendezvényterve

Domoszló Község 2012. évi rendezvényterve Domoszló Község 2012. évi rendezvényterve Rendezvény, Esemény megnevezése Időpontja Helyszíne Esemény rövid leírása Rendező szerv neve Címe, elérhetősége Téli sportnap 2012.01.28 Műv. Ház. Tornaterem Egésznapos

Részletesebben

Jászladány Nagyközség Önkormányzata 2/2005. ( I. 28.) rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól (egységes szerkezetbe foglalva) 1

Jászladány Nagyközség Önkormányzata 2/2005. ( I. 28.) rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközség Önkormányzata 2/2005. ( I. 28.) rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a

Részletesebben

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK KÖZZÉTÉTELE

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK KÖZZÉTÉTELE CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK KÖZZÉTÉTELE Támogatás 1 4/117/2010 Gyermek Kuckó Alapítvány Bér- és közterhei, közüzemi díjak, ingatlan karbantartás Oroszlány 5 000 002 Ft 2 4/117-1/2010 3 4/117-13/2010

Részletesebben

Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező. Horgász Egyesület közgyűlése Művelődési Ház Horgász Egyesület

Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező. Horgász Egyesület közgyűlése Művelődési Ház Horgász Egyesület Rendezvénynaptár 2016. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 24. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház közgyűlése Művelődési Ház Február 6. Ovis farsang Művelődési Ház Óvoda

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS 2014. évi RENDEZVÉNY ÉS ÜNNEPSÉGTERVE. Balogh Aranka közművelődési dolgozó. Diósné Ambrus Erzsébet Intézményvezető

DÉVAVÁNYA VÁROS 2014. évi RENDEZVÉNY ÉS ÜNNEPSÉGTERVE. Balogh Aranka közművelődési dolgozó. Diósné Ambrus Erzsébet Intézményvezető DÉVAVÁNYA VÁROS 2014. évi RENDEZVÉNY ÉS ÜNNEPSÉGTERVE Készítette: közművelődési dolgozó Intézményvezető 1 VÁROSI ÜNNEPSÉGTERV IDŐPONT HELYSZÍN ÜNNEPI ALKALOM KÖZREMŰKÖDNEK MÁRCIUS 15. Művelődési Ház 9.00

Részletesebben

(2016. évi előzetes tervezet)

(2016. évi előzetes tervezet) (2016. évi előzetes tervezet) JANUÁR DÁTUM PROGRAM HELYSZÍN SZERVEZŐK január 1. január 6. január 17. 9:30 január 18. január 19. január 19. Újévi koncert Váci Szimfonikus zenekar koncertje és tűzijáték

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 177/2013. (XII.05.) önkormányzati

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Nagyigmándi Községi Sportkör

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Nagyigmándi Községi Sportkör 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Nagyigmándi Községi Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve: Nagyigmándi KSK 2Gazdálkodási formakód: 521 3Tagsági azonosítószám

Részletesebben

Támogató. Polgármesteri keret 100 000 egyéb működési ktg. Polgármesteri keret 150 000 egyéb működési ktg. Polgármesteri keret 30 000 nyúlkiállítás

Támogató. Polgármesteri keret 100 000 egyéb működési ktg. Polgármesteri keret 150 000 egyéb működési ktg. Polgármesteri keret 30 000 nyúlkiállítás Sorszám Támogatott szervezet Támogató Támogatott összeg (Ft) Támogatási összeg felhasználásának jogcímei 1 Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Polgármesteri keret egyéb működési ktg 2 Polgármesteri

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 8/2009. (V. 29.) Ökt. rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 8/2009. (V. 29.) Ökt. rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2009. (V. 29.) Ökt rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő- testülete 8/2009. (V. 29.) Ökt

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 25/1999. (II.22.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 25/1999. (II.22.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 25/1999. (II.22.) számú h a t á r o z a t a az 1999. évben Nyíregyházán megrendezésre kerülõ jelentõsebb rendezvények támogatásáról A Közgyûlés 1./ az elõterjesztést

Részletesebben

A nem költségvetési szervek 2011.évi támogatási összegéről kimutatás

A nem költségvetési szervek 2011.évi támogatási összegéről kimutatás A nem költségvetési szervek 2011.évi támogatási összegéről kimutatás 1. sz. melléklet A pályázó szervezet neve, címe 2010. évi támogatás A támogatás felhasználásának rövid bemutatása 2011. évi igényelt

Részletesebben

rendezvenynaptar2010_0418 2010.04.19. 13:10 Page 1

rendezvenynaptar2010_0418 2010.04.19. 13:10 Page 1 rendezvenynaptar2010_0418 2010.019. 13:10 Page 1 rendezvenynaptar2010_0418 2010.019. 13:10 Page 2 Január 7. 7. 1 18., 18:00 18. 19., 17:00 2, 17:00 22. 22. 22., 16:30 Ráckeresztúr 23. 23., 17:00 29., 10:00

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 65/2003. (III.26.) számú. h a t á r o z a t a. k.m.f.

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 65/2003. (III.26.) számú. h a t á r o z a t a. k.m.f. 1 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 65/2003. (III.26.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyházi Vasutas Sport Club által működtetett Tiszavasvári úti MÁV sportlétesítmények 2003. évi támogatási

Részletesebben

Javasolt támogatás /Ft/

Javasolt támogatás /Ft/ 1.számú melléklet Civil szervezetek pályázatai 2014. i i cél Támogatásra keret esetén Rajeczky Szimpatikusok Személyek egyéb közössége XXIII. Rajeczky Benjamin Országos Népzenei Nyári Tábor XXII. Népzenei

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/225-5/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

KFC. Bozsik program. Juhász Ervin

KFC. Bozsik program. Juhász Ervin 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: KIslődi Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve: KFC 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra a pályázatban 521 igényelt

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. (IV. 27.) önkormányzati rendelete

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. (IV. 27.) önkormányzati rendelete TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a költségvetés végrehajtásáról és a költségvetési maradvány elfogadásáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

(' N Y ., 1 R E G Y H Á Z A / (. ~'.. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. &-...--::-i "- '-;-.

(' N Y ., 1 R E G Y H Á Z A / (. ~'.. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. &-...--::-i - '-;-. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 440' NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFO N: +36 42 524-544; FAX: +36 42 3'1' 41 E MAIL: POLGARM ESTERI KABINET@ NYIREGYHA

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A BIZOTTSÁGOK ÉS A TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATOK DÖNTÉSI HATÁSKÖRBEN HOZOTT HATÁROZATAIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A BIZOTTSÁGOK ÉS A TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATOK DÖNTÉSI HATÁSKÖRBEN HOZOTT HATÁROZATAIRÓL ... napirendi pont: TÁJÉKOZTATÓ A BIZOTTSÁGOK ÉS A TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATOK DÖNTÉSI HATÁSKÖRBEN HOZOTT HATÁROZATAIRÓL Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése a 12/2003. (IV.4.) Ök. sz. rendelete értelmében

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 28-ai ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 28-ai ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Nyirád Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság utca 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Szőc Ügyiratszám: 87-60/2015.

Részletesebben

Tájékoztató a Bátai Ifjúságért Egyesület 2013. évi működéséről. Báta, 2014. június 24.

Tájékoztató a Bátai Ifjúságért Egyesület 2013. évi működéséről. Báta, 2014. június 24. Tájékoztató a Bátai Ifjúságért Egyesület 2013. évi működéséről Báta, 2014. június 24. Szervezet neve: Bátai Ifjúságért Egyesület Székhelye: 7149 Báta, Fő u. 147. Adószáma:18865608-1-17 Bankszámlaszáma:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2016. március 23-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2016. március 23-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-103/2016. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2016. március 23-i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 97/2016/05.12. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 48. -a alapján egyszerű többség szükséges ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Beszámoló

Részletesebben

Tájékoztató az Ifjúsági Koncepció eredményeinek áttekintésérıl

Tájékoztató az Ifjúsági Koncepció eredményeinek áttekintésérıl Tájékoztató az Ifjúsági Koncepció eredményeinek áttekintésérıl Tisztelt Közgyőlés! Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése a 49/2009(III. 26.) szekszárdi önkormányzati határozatával elfogadta a város

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére. KEREPES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 2144 Kerepes, Vörösmarty u. 2., (28) 561-050 E l ő t e r j e s z t é s Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére.... napirendi

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/1/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. január 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló az IKSZT működésének

Részletesebben

PILIS VÁROS SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2020.

PILIS VÁROS SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2020. PILIS VÁROS SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2020. Záradék: Pilis Város Sportkoncepcióját, valamint Sportlétesítmény felújítási Programját Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2015. -i nyilvános és

Részletesebben

intézményvezető Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ 4150 Püspökladány Szent István u. 33.

intézményvezető Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ 4150 Püspökladány Szent István u. 33. SEGÍTŐ KEZEK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, CSALÁD-ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ÉS KÖZPONT SZOCIÁLIS SZAKMAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL SZÓLÓ BESZÁMOLÓJA SÁRRÉTUDVARI 2015. Püspökladány, 2016. április 19. Készítette:

Részletesebben

be/sfphpm01-08338/2015/mlsz

be/sfphpm01-08338/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pétervására Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Pétervására SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 698 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről Készült: az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00

Részletesebben

TOLNA MEGYEI SPORT HÍRLEVÉL

TOLNA MEGYEI SPORT HÍRLEVÉL TOLNA MEGYEI SPORT HÍRLEVÉL INFORMÁCIÓS KIADVÁNYA 2005. évi versenynaptárak Pályázai kiírások Visszatekintő Felelős kiadó: Szerkesztő: Honlap: e-mail: Dr. Say István Dallos Tibor www.tmamk.hu sporti@tmamk.hu

Részletesebben

Bozsik program. Nemes László

Bozsik program. Nemes László 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Bükkösdi Községi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: Bükkösdi Községi Sportegyesület 2 Gazdálkodási formakód: Áfa

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 7-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 7-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 7-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV 2016. ÉV

KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV 2016. ÉV ÖNKORMÁNYZAT MESZTENYŐ MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA 8716 MESZTENYŐ SZABADSÁ TÉR 6. TEL: 85/329-166, 30/408-9175 e-mail:honimesztegnyo@gmail.com MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA KÖZMŰVELŐDÉSI

Részletesebben

HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről

HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről Hét község Önkormányzat képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. június 4-i üléséről 12/2015.

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. június 4-i üléséről 12/2015. JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. június 4-i üléséről 12/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. június 4-én megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Berhida Roma Nemzetiségi Önkormányzat hivatalos helyiségében 2012. szeptember 4-én 14,30 órai kezdettel. Jelen vannak: Babai János nemzetiségi elnök Babai Lajos nemzetiségi

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. NOVEMBER 27-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. NOVEMBER 27-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. NOVEMBER 27-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 145-25/2008. MELLÉKLETEK: 8 DB TÁRGY: Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

Lajosmizse Város 2016. évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város 2016. évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2016. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2016.01.099.00- Takács Jolán Anna kiállítása 2016.01.15-02.05 Háza és Magyar Kultúra Napja 2016.01.22

Részletesebben

Tájékoztató. Békés Város Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. december 1-i ülésére

Tájékoztató. Békés Város Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. december 1-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a testnevelés helyzetéről Békés városban Sorszám: 9 Döntéshozatal módja: Előkészítette: Kálmán Tibor sportreferens Egyszerű szótöbbség Tájékoztató Békés Város Képviselő-testülete Oktatási,

Részletesebben

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKABj88-1j2016. Tisztelt Bizottság!

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKABj88-1j2016. Tisztelt Bizottság! NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-544j FAX: +36 42 311-Otp E-MAIL: POLGARMESTERIKABINET@NYIREGY HAZA.HU

Részletesebben

A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő

A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2001./VI.1./ számú rendelete az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Újfehértó Sportegyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Újfehértó Sportegyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Újfehértó Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: Újfehértó Sportegyesület 2Gazdálkodási formakód: 521 3Tagsági azonosítószám

Részletesebben

LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31.

LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31. LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31. Derűs Évek Nyugdíjas Klub Letenye Diesel Kerékpárszerviz Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos

Részletesebben

Szóbeli érettségi témakörök spanyol nyelv - 2016

Szóbeli érettségi témakörök spanyol nyelv - 2016 Szóbeli érettségi témakörök spanyol nyelv - 2016 1.Személyes vonatkozások, család A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet, családi kapcsolatok A családi

Részletesebben

10/2004.(II.26.) számú önkormányzati határozat

10/2004.(II.26.) számú önkormányzati határozat 10/2004.(II.26.) számú önkormányzati határozat Tárgy: 2004. évi közművelődési terv Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2004. évre szóló közművelődési munkatervet az alábbiak szerint fogadja

Részletesebben

MUNKATERV NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PETŐFI SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖNYVTÁRI INTÉZETE, TURISTASZÁLLÓ ÉS HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2014

MUNKATERV NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PETŐFI SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖNYVTÁRI INTÉZETE, TURISTASZÁLLÓ ÉS HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2014 Nagymágocsi Általános Művelődési Központ Petőfi Sándor Közművelődési és Könyvtári Intézete 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. MUNKATERV NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PETŐFI SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI

Részletesebben

I. Fejezet. Helyzetelemzés. II. Fejezet A közművelődési rendelet kiemelt célja 2.

I. Fejezet. Helyzetelemzés. II. Fejezet A közművelődési rendelet kiemelt célja 2. M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat 10/2000.(IV.14.) sz. rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól (az időközi módosításokkal egységes szerkezetben) Vác Város Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület! 16. napirendi pont E- 166 Előterjesztő: Diószeghy Tünde képviseő Előterjesztést készítette: Balzó Edina Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: 2013. évi munkaterv Előterjesztés Nagykovácsi

Részletesebben

Petőfi Sándor Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola K É K PROJEKT TERV 2012/2013.

Petőfi Sándor Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola K É K PROJEKT TERV 2012/2013. Petőfi Sándor Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola K É K PROJEKT TERV 202/203. A projekt címe: Petőfi nyomában A projekt témája: Ismerkedés iskolánk névadójával A projekt ideje: Február 8-március

Részletesebben

be/sfp-8217/2015/mlsz

be/sfp-8217/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Botfai Lakóterületi Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Botfai LSC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2096 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Általános rendelkezések. Alapelvek

Általános rendelkezések. Alapelvek Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(III.07.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Üllő Város Önkormányzatának

Részletesebben

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK 2009. 2 KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK MUNKATERVE Az intézményi beszámoló és munkatervkészítés mindig jó alkalom a szakmai feladatok ismételt számbavételére.

Részletesebben

2008. évi Ifjúsági alapra beérkezett pályázatok értékelése 1. számú melléklet Pályázati cél: Hagyományos n yári táborok ssz Pályázó neve Kötelez

2008. évi Ifjúsági alapra beérkezett pályázatok értékelése 1. számú melléklet Pályázati cél: Hagyományos n yári táborok ssz Pályázó neve Kötelez 2008. évi Ifjúsági alapra beérkezett pályázatok értékelése 1. számú melléklet Pályázati cél: Hagyományos n yári táborok ssz Pályázó neve Kötelező mellékletek csatolása (civil szervezetek esetén bírósági

Részletesebben

Somló SC. - nincs - Kiss János Norbert. Kiss János Norbert

Somló SC. - nincs - Kiss János Norbert. Kiss János Norbert 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Somlószőlősi Somló Sport Club Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: Somló SC 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

2004. ÉV 6. SZÁM ÁPRILIS OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK

2004. ÉV 6. SZÁM ÁPRILIS OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK 2004 ÉV 6 SZÁM ÁPRILIS OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI 13/2004 (V 12) Ör

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. /. (..) önkormányzati rendelet-tervezete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. /. (..) önkormányzati rendelet-tervezete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete /. (..) önkormányzati rendelet-tervezete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete /.. (..) önkormányzati

Részletesebben

A Magyar Asztalitenisz Szövetség szervezeti és működési szabályzata. I. Általános rendelkezések

A Magyar Asztalitenisz Szövetség szervezeti és működési szabályzata. I. Általános rendelkezések A Magyar Asztalitenisz Szövetség szervezeti és működési szabályzata I. Általános rendelkezések (1) A Magyar Asztalitenisz Szövetség (a továbbiakban: szövetség) a Fővárosi Bíróság által 1. sorszám alatt

Részletesebben

A mellékelt beszámolók alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az alábbi határozati javaslatot fogadja el:

A mellékelt beszámolók alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az alábbi határozati javaslatot fogadja el: Budapest Főváros X. kerület Kőbán> a Önkormányzat Képviselő-testület ülés; Kőbányai Örmény Kisebbségi Önkormányzat Elnöke Budapest, ' -2009 ÁPR-*D Tárgy: Beszámoló a Kőbányai Örmény Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

Pusztavámi TC. - nincs -

Pusztavámi TC. - nincs - 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Pusztavámi Torna Club A kérelmező szervezet rövidített neve: Pusztavámi TC 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra a pályázatban 521

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2015. (II. 23.) önkormányzati rendelete

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2015. (II. 23.) önkormányzati rendelete TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2015. (II. 23.) önkormányzati rendelete Tapolca Város költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 1/2014. (II. 17.) önkormányzati

Részletesebben

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013.(IX.6.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013.(IX.6.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013.(IX.6.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Demecser Város Önkormányzat Szociális ellátások intézményi térítési díjairól szóló 6/2013.(IV.15.) rendeletének

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült a Csabaszabadiért Egyesület 2012.április 14-én Csabaszabadi, Mező u.22. szám alatt, a Csabaszabadi Községi Önkormányzat közösségi épületében megtartott közgyűléséről készített

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 168/2011. /VI. 29./ SZÁMÚ HATÁROZATA

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 168/2011. /VI. 29./ SZÁMÚ HATÁROZATA Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete június 29-i ülésén 168/ (VI. 29.) számon a következő határozatot hozta: PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 168/ /VI. 29./ SZÁMÚ HATÁROZATA Pásztó

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG KÖZÉPTÁVÚ SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

PÁTY KÖZSÉG KÖZÉPTÁVÚ SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA PÁTY KÖZSÉG KÖZÉPTÁVÚ SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Páty, 2011. április Záradék: Elfogadta Páty Község Önkormányzat képviselő-testülete 95./2011. (IV.04) határozatával. Székely László polgármester 1 Bevezető

Részletesebben

3. A Pásztói Íjász Egyesületnek 100 eft támogatást, a Galambász Egyesületnek 30 eft támogatást biztosít.

3. A Pásztói Íjász Egyesületnek 100 eft támogatást, a Galambász Egyesületnek 30 eft támogatást biztosít. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 09. május 28-i ülésén 179/09. /V.28./ számon a következő határozatot hozta: PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 179/09. /V. 28./ SZÁMÚ HATÁROZATA

Részletesebben

Egyéb Up. Németh Gyula

Egyéb Up. Németh Gyula 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Büki Régiós Utánpótlás Futball Klub Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: Büki Régiós Utánpótlás Futball Klub 2 Gazdálkodási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Testület a szóbeli előterjesztést 3 igen szavazattal az ülés napirendjére felvette.

JEGYZŐKÖNYV. A Testület a szóbeli előterjesztést 3 igen szavazattal az ülés napirendjére felvette. Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.024-20/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 11.

Részletesebben

"A" kategória - Működési célú támogatás. Szervezet neve Támogatás célja Program megnevezése Program helyszíne Program időpontja

A kategória - Működési célú támogatás. Szervezet neve Támogatás célja Program megnevezése Program helyszíne Program időpontja PÁLYÁZTI EREDMÉNYEK CIVIL KERET PÁLYÁZT 216 - VESZPRÉM Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 216. évi költségvetésében a Civil keret - Pályázati keret címen elkülönített 4 Ft összegből a 15/216.

Részletesebben

Bozsik program. Laklia Tamás. Kuratórium elnöke. Sütő Csaba

Bozsik program. Laklia Tamás. Kuratórium elnöke. Sütő Csaba 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Barcsi Lurkók Labdarúgó Utánpótlásért Alapítvány A kérelmező szervezet rövidített neve: Barcsi Lurkók Alapítvány 2 Gazdálkodási formakód:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2014. január 30.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2014. január 30.-i ülésére Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1042 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

be/sfp-10135/2015/mlsz

be/sfp-10135/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pálfai Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Pálfa SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1756 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2013. december 30-án 17 órától megtartott közmeghallgatásáról

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2013. december 30-án 17 órától megtartott közmeghallgatásáról Kecskéd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2852. Kecskéd, Vasút u. 105. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2013. december 30-án 17 órától megtartott közmeghallgatásáról Helye: Művelődési Ház Jelen

Részletesebben

Aszódi Futball Club. Aszód FC. Bozsik program

Aszódi Futball Club. Aszód FC. Bozsik program 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Aszódi Futball Club A kérelmező szervezet rövidített neve: Aszód FC 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra a pályázatban 521 igényelt

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 182/2010. /VI. 29./ SZÁMÚ HATÁROZATA

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 182/2010. /VI. 29./ SZÁMÚ HATÁROZATA Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. június 29-i ülésén 182/2010. /VI. 29./ számon a következő határozatot hozta: PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 182/2010. /VI. 29./ SZÁMÚ

Részletesebben