szálló és a vasút helyi dolgozóinak kezelésében végzett munkáját. A történtek után a vonatos szállítás abbamaradt, az országot ért

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "szálló és a vasút helyi dolgozóinak kezelésében végzett munkáját. A történtek után a vonatos szállítás abbamaradt, az országot ért"

Átírás

1

2

3 aktuális 3 szálló és a vasút helyi dolgozóinak kezelésében végzett munkáját. A történtek után a vonatos szállítás abbamaradt, az országot ért Több rendkívüli eseménnyel járt Balassagyarmaton is az elmúlt hetekben az országra nehezedett európai migránshelyzet. A városvezetés nyílt levélben fogalmazta meg ciós hullámról: továbbra is ellenzik - zitútvonalra való költöztetését vagy zárttá tételét. Augusztus végén a Bevándorlási Hivatal - ségi Szállóra. Az önkormányzat a váratlan esemény kapcsán nyílt levélben tette közzé állásfoglalását: Határozottan kérjük a Bevándorlási Hivatalt, hogy az így is elhanyagolt vasúti mellékvonalakon ne szállítsanak migránsokat, kiváltképp ne menetrendszerinti járatokon! Továbbra is ellenezzük a Közös- településre költöztetését vagy zárttá tételét! migránsnyomás csúcsosodásakor azonban volt, hogy naponta hozták autóbusszal a Szállóra a regisztráció ellátása érdekében a bevándorlókat. Ezeket a csoportokat rendre el is szállították, vagy egy-két napon belül tovább álltak. hetekben több rendkívüli eset is történt. Egy- ros határában, akiket a Keleti pályaudvarról Nógrádi György, Európa-szerte elis- pában, miután kiderült, hogy az Iszlám Állam által küldött terroristák is vannak sem a politika, sem a lakosság nincs felkészülve. Figyelembe kell venni, hogy a beilleszkedni. Nógrádi György elismeréssel beszélt az Orbán-kormány fele- ritkítja a kontinensen. embercsempészek hoztak el fejenként több száz euróért, majd azt mondták nekik, hogy ez itt már Ausztria. Olyan is volt szeptem- nélkül érkezett transzportból öt migráns Forrásaink egybehangzó véleménye sze- se óta enyhült a transzportok gyakorisága és száma. A Közösségi Szálló átlagos napi Természetesen a gyarmati migránshely- lás nagyságától, ezért kéri az önkormányzat folyamatosan a szálló áthelyezését, vagy zárttá tételét. (szilágyi) Uszodai helyzetkép Augusztus végén a Nemzeti Sportközpontok (NSK) feltöltötte az elektronikus engedélyeztetési felületre a gyarmati tanuszoda terveit. Mint arról már beszámoltunk, városunk az eredeti ter- uszodája lesz Balassagyarmatnak az Ipoly-parti sportnegyedben. A nagymedence mellett lesz gyermekmedence, de szaunát és fitness-termet is kialakítanak az épületben. fillérjébe sem kerül a várva várt beruházás. Ráadásul az Mivel kiemelt állami beruházásról van szó, a héten a Járási Hivatal építésügyi osztályán kiadott engedély igazított kiviteli tervek és dokumentáció után megindulhat a közbeszerzési eljárás, melyet a Miniszterelnökség hagy tett NSK fog bonyolítani. A 350 millió forintos beruházás Az önkormányzat az 1950 után épült társasházak épületeinek felújítását is támogatja. - tásáról már többször írtunk. Hiányzott közel 300 darabos társasházi kör, köznyelvben a panelok támogatási formája, amely már létezett a városban, ám az szorosan igazodott az állami "panelprogramok" kiírásaihoz. Az önkormányzat várt a nemzeti pan- de mivel ez nem történt meg nyár közepéig, rendkívüli augusztusi ülésén támogatási rendeletét. Ezek szerint a költségek maximum 30 százalékáig, de 20 háztartásig - nak, tetejének felújításához, szigeteléséhez, nyílászáróinak cseréjéhez. A pályázatokat minden év október végéig lehet benyújtani, a támogatásokkal minden év december végéig kell elszámolni.

4 4 aktuális BALASSAGYARMATON IS FEJLESZTI HÁLÓZATÁT A TELEKOM Ide is megérkezett a szupergyors internetezés élménye GAMESZ Gazdasági pályázatot hirdet munkakör betöltésére. - A pályázati kiírással kapcso- Bécsiné Miklecz Marietta nyújt, a 06-20/ os GAMESZ Gazdasági pályázatot hirdet GAMESZ Gazdasági munkakör betöltésére. - A pályázati kiírással kapcso- Bécsiné Miklecz Marietta nyújt, a 06-20/ os Eladó egy 2007-es évjáratú, 1.8 -s,

5 aktuális 5 Nagycsaládosoknak ingyentelek Az önkormányzatnak több olyan prog házaspároknak ingyen lakó ingatlanokat Homlokzatok felújítására és járdák rendbetételére is lehet pályázni. - támogatási kérelmeket a Balassagyarmati Közös - - Tragikus hirtelenséggel távozott a forró nyári napon, 64 éves korában, a város egyik legkiválóbb pedagógusa. Halmosi István nem sokáig élvezhette a jó megérdemelt nyugdíjas pihenést, hiszen mindössze két éve búcsúzott szeretett iskolájától, ahol 35 évet töltött. Magyart, oroszt, németet tanított, részt vett a könyvtár kozásokat, nyári napközis táborokat vezetett, kulturális versenyeken vett részt diákjaival, versmondó versenyeket szervezett ben kezdte a pedagógus pályát, Nógrádszakálban egy évig alsós tanítóként dolgozott ben vehette át a diplomáját, álmai városába, Balassagyarmatra költözött friss házasként, a Bajcsy úti Általános Iskolába is tevékenykedett. A Tanár Úr Igaz Ember, Kiváló Tanár volt. Egyenessége, türelme, odafigyelése, kivételes személyiséggé. Amikor két éve búcsúzott iskolájától, kol- Az emberi hangban, a tanári egyéniség hatásában hiszek, a kated- si órán. Aztán a szünetben, délután, a kirándulásokon, a táborozások közben a gyerekek között voltam, beszélgettem, játszottam velük, ne menjen pedagógusnak, aki a hazáját nem szereti, aki nem nacionalista a szó legjobb értelmében, mert Remélem, jó lámpás voltam. Tanár Úr! Jó lámpás voltál, messzire világítottál! Nyugodj békében! (szilágyi) Kertbarátok hozzák el a legszebb vagy éppen a leg a Szent Imre Keresztény Általános Nyilvántartó Parancsnokságának a - - -

6 6 aktuális Van esély Zeneiskolai tanévkezdés Olvasóink írják Köszönetet mondok... A gyarmati Kórház minden dolgozójának, akik a sebészeten dolgoznak. - - bészeten dolgoznak, mert mindannyian odaadóan kezeltek! ként minden embert egyformán, oda- osztályon egyaránt nagy tisztaság, fe- - meg sem állnak, ezért a kis fizetését. - ném: Dórika, Ildike, Réka, Marika, és akit kifelejtettem, bocsánat, köszönöm nekik

7 magazin 7 hosszabbították meg, így már nem is szabadott volna a hamvaknak ott lennie. Végül nekem az urnát, s ha megtalálom a fiatalabbik testvért, akkor odaadom neki - Hatala Csenge 1990-ben született Balassagyarmaton. - Jelenleg Budapesten él, ahol a munikáció és médiatudomány mester- volt arról, hogy hol vannak a bátyja hamvai. A szülei azt mondták neki, hogy egy jeltelen szakos hallgatója. sírban van a testvére, ismeretlen helyen. - Tényregénynek neveztétek el a könyvet. Hogyan sikerült az írói fantáziát és Iskolában foglalkoztatta az irodalom, szenvedélyt kordában tartanod? magyar fakultációra járt Fényes-Bók - Maga a történet és az igazság keresése Szilviához, aki máig mentora. lett a szenvedélyem, így nem volt mit kor- Cikkeket írt, dolgozott rádiónál és televíziónál is. áljak. Ennek nem igazán lett volna értelme 2013-ban diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem amerikanisztika alapszakán. a megszületett adaptációk után. Úgyhogy alapos kutatásba kezdtem, mert semmilyen Szakdolgozatában Jon Krakauer: Út a részlet fölött nem akartam elsiklani. vadonba elemezte. Az államvizsga után vissza- csak náluk kell keresni a legtöbb miértre a ma eseményeinek és utóéletének a helyeket, ahol gyakran tartózkodtak, az iskoláiktól a szobájukon át a padlásukig. melynek eredménye lett a nemrég - Hallgattam azokat a zenéket, amiket annak - egy AMD-t is. - A fivérek tettére nincs mentség, a könyvedben mégis rengeteg okot emlí- a legfontosabb tanulságnak? - Egy ember nagyon ritkán cselekszik ok nélkül, így mindenféleképpen meg akartam - - letlensége pedig hozzájárult ahhoz, hogy a sem kell, hogy ezek egyike sem igaz. Volt tehát néhány elvarratlan szál, amit helyre kellett tenni, balassagyarmatiként pedig egyetlen mindenre magyarázatot adó tanulság sincs, mert ez a történet sem kizárólag külön öröm, hogy ez az én feladatom lett. - Rengeteg forrást dolgoztál fel, rengeteg interjút készítettél. Mi vagy ki okozta - Tele van veled a média. A folyamatos fekete és fehér. a legnagyobb meglepetést? dedikálások, interjúk és az egyetem - Az a tudat okozta, hogy ez a történet valójában sosem záródott le igazán, s nem - tották az emlékeiket. Történt ugyanis, hogy a kutatómunka során eljutottam abba a - - tok, hogy a Hírzárlathoz hasonló témákkal hogy a sírhely bérletét évtizedek óta nem (szilágyi) Hírzárlat feloldva Hatala Csenge könyve, a Hírzárlat Balassagyarmat leghírhedtebb történetét, az 1973-as túszdrámát dolgozza fel. A kötet különlegessége, hogy a túszdráma egykori beszélgettünk. - Május végén jelent meg a könyv, júniusban már a 12. helyen volt a szépirodalmi listán. Elégedett vagy? - Azóta már kilencedik is volt, ami nagy elégedettséggel tölt el. De leginkább a visszajelzéseknek örülök. Külön boldogság szá- - Mi és kik inspiráltak erre az egyáltalán nem lányos témára? rosom adta, hiszen itt nincs olyan, hogy ne társak balhénak hívják, ha utalnak rá, apukám is így mesélte el nekem, amikor 14 éves voltam. Akkor nagyon meglepett, hogy éppen a mi városunkban történt mények idején elrendelt hírzárlat képletesen e könyv megjelenéséig tartott.még a 80-as években készült ugyan regény- és - - hogy számtalan legenda szülessen. Tele lett a történet mesés és sokszor rosszindu- nie valakinek. Például fiatalok érkeztek lom, majd mi segítünk a forradalmároknak - - labbik testvért, és így szabadítják ki a lányokat. Nem így történt, a vezérkar nem volt teljesen felkészülve egy ilyen helyzet - - talabbik belekeveredett a hírhedt Richterügybe a Csillag börtönben. Mondanom

8 8 aktuális Szent Anna-napi Palóc Búcsú Immáron huszadik alkalommal adott otthont városunk a Szent Anna tiszteletére rendezett Palóc Búcsúnak Rangos elismerések A városi sportpolitika eredményeként - lókat az Ipoly-parton Néptánc mindenkinek A Vadóka Egyesület szervezésében, a Palóc Néptáncegyüttes szak- néptánc-oktatás városunkban

9 aktuális Immáron huszonkilencedik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Muzsikustábort, amely nem csak a hat országból érkezett zenészek, de a közönség számára Farkas András emlékkiállítás a Palóc Múzeumban Negyvenkét ország vendégei emlékez- gyelországban. Hazánkat a Balassagyar- ja, Szedlák Anikó hadnagy képviselte új, impozáns kötetet

10 10 publicisztika Európai Emírség - Brüsszeli Kalifátus? Allah katonái 1354-ben Gallipolinál - - Saját ellenségét imádja Veres József Deres Ádám György

11 magazin 11 keztünk. A dóm altemplomának egyik falfestménye egy nyilazó harcfi által a szkíta hun avar-magyar harcmódot ábrázolja. utat, hogy az I. világháború szlovéniai és olaszországi emlékhelyeit felker- osztrák-magyar hadsereg 7000 vitéze esett áldozatul. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a ket. A továbbiakban a Szlovén Alpokból kaptunk - imádságban, versben, énekben és Fehér re. élveztük a meseszép természet csodáit. Ezt ben gazdag Vrši Balogh Mihály kopjafája viszont igazi tuk le tiszteletünket, majd a Doberdói-fennsík olaszországi tájain továbbhaladva az ban épített Magyar Kápolnáig jutottunk, melyet a magyar katonák az Isonzó mentén vívott 12 csatában elesett bajtársaik emlékére állítottak. eléneklése után tértünk vissza Szlovéniába. Itt a gorjanskoi (Szlovénia legnagyobb oszt- Utazásunk végéhez közeledve a Nova kiállítási anyagát tekintettük meg. Augusztus elsején a szlovéniai magyarok lakta Lendvára érkezve Patyi Zoltán, a Kisbuszokkal jutottunk fel a Javorca-hegyre, ahol az 1916-ban épített Szentlélek-kápolna oldalfalain található fatáblákon a közel Sobotin-hegyen található kavernákat és A Lendván töltött éjszaka utáni utolsó lendvai Bánffy Magyar Nemzetiségi háromezer elesett katona nevét tartalmazó napon Lendva nevezetességeit tekintettük - genvezetését élvezhettük. Megérkezésünket Katalin templomot, kertjében Szent Istvánszobrát, a környék nevezetes helyeit, mint a dobronaki trópusi kertet, a bakonaki tavat, a Szent Vid-kápolnával és energia pontjaival, Bántornyán a románkori templomot, nevezetes freskóival, végül Rodomosban törzsét. - retetét élvezhettük. A ljubljanai fellegvárban Batthyány Lajos (1849 májusában itt raboskodott) emléktábláját néztük meg. Ezt köve- Ljubljana szülötte, Jo e Ple nik keze mun- álló szobros kutat tekintettük meg, melyen a folyóját (Száva, Krka, Ljubljanica) jelképezi. falain pedig többek között a magyar címert is. alkalmunk nyílt bejárni az ott fennmaradt osztrák-magyar lövészárokrendszert. A nap - fényeit. országban, a közel 1800 méter magasan A Dolomitok lábánál, az olaszok által állított az ötezer név nélküli és a 146 névvel ellátott magyar katonára, majd a közeli kápolnában imáinkat ajánlottuk fel a lelkük üdvéért. Amíg a negyedik napon a magasságé, - kessége, hogy a központjában épített templomnak nincs tornya (támadáskor kevésbé kilátót, a Szentháromság-kápolnát, Hadik lításaival, a Bánffy Központot és Makovecz Kora délután Lendvai Zoltán atyához is eljutottunk Rédicsre, aki gördeszkáján fogadott bennünket, majd áldásban részesülve felejthetetlen, gazdag élményekben indultunk hazafelé. - - adott parancsot! Urbán Aladár a Palóc Társaság Elnökének, magyarság összefogásáért végzett áldozatos munkáját, melynek további eredményeket hozó tevékenységéhez igaz, palóc séget, kitartó hitet kíván jól összekovácsoló- Szabó Klaudia Ebed, Felvidék

12 12 - tés alapján - -,,,,,,, Az ingatlanok eladási ára A vételi aján- - tárgyalásra kerül sor, külön értesítés nélkül, mati Közös Önkormányzati Hivatal Vagyongazdálkodási Csoport- kormányzata helyezésre a mérgezett eledel, így dekében javaslom, hogy mivel ez a tevékenység még kedve- hirdetmény Ezúton értesítem Önöket, hogy a azonosítási számú pályázatban foglalt kivitelezési munkálatok miatt jelenleg az alábbi utcákban folyik kivitelezési tevékenység: Kivitelezéssel érintett utcák: - Thököly utca - Bajcsy Zsilinszky utca - Ady Endre utca - Rákóczi fejedelem utca - Kossuth Lajos utca, Baltik Frigyes- és a Rákóczi út által határolt szakaszon Továbbra is fennálló forgalmi rend változás: az Ady Endre utcáról tilos a behajtás. Árpád utca által határolt szakaszán - az egyirányú közlekedés októ- A balassagyarmati Kertész István Alapítvány és a balassagyarmati Határmenti Projektek Háza A beadandó alkotások témája az órakor -

13 sport Gyarmati a legfiatalabb nógrádi FIDE-mester Nem mindennapi sikerrel büszkélkedhet a balassagyarmati Urhegyi Márton: a középiskolás sakkozó lett Nógrád megye legfiatalabb FIDE-mestere. A napokban ünnepelte 17. születésnapját Urhegyi Márton, aki általános iskolai tanulmányait a Dózsában végezte, jelenleg a váci Boronkay György Gimnázium és Szakközépiskola tizedikes diákja. Marci 6 éves kora óta sakkozik, egyéniben a ken több mint 150 alkalommal végzett dobo- SC NB I-es csapatának, valamint a szlovákiai Cebovce Liga 2-es gárdájának játékosa. Idén nyáron 6 FIDE-versenyen vett részt, a tapolcai Ács János Emlékversenyen, a Szárnyaltak a futók létszámmal, ragyogó napsütésben zajlott a 30. Wizz Air Budapest Félmaraton. A mostani versenyen a gyarmatiak közül egyéni csúccsal Zolnyánszki Zsolt futójának bizonyult. Egyéni eredmények: Badiszosok a föld mélyén Negyedik alkalommal került rendezésre Baradla-barlang járataiban és az Aggtelekikarszt kihívásokkal teli erdeiben a Baradla hasonlóan gyarmati futók is elindultak. Az embert próbáló viadalt 16 km-es és 34 km-es távokon rendezték. A BADISZVSE sportolói ismét kitettek magukért a közel 350 a sáros és csúszós utak, a nagyon kemény tarkított terep sem tántorította vissza a 10 ki címét! Nemzeti Ifjúsági Csapatbajnokságon és a karcagi Akácliget Kupán nyújtott kimagasló teljesítményt. Ezeknek az eredmé- élete eddigi legnagyobb sike- atalabb FIDE-mestere. Marci pillanatnyi értékszáma Urhegyi Márton címe soha nem évül el, élete végéig visel- melyet a Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE adományoz a sakkozóknak. A cí- közi mester, valamint a nagymester alatt helyezkedik el. Ahhoz, hogy valaki meg- kell rendelkeznie. Laczkó Gábor 01:47:22 Jamrik Krisztián 01:47:53 Borda Gyula 01:57:36 Csapat eredmények: helyezés Vajda Andrea, Pap István Balázs 01:55:37 Gyarmati eredmények. Horváth ZHorv Zoltán 55. helyezés 13 Vitalitás Sportnap Megyénk egyik legnagyobb sportegyesülete a Nagyligeti Sportcentrumban rendezte meg, immáron hatodszor a hagyományos Vitalitás Sportnapot. Rabóczki Terézia látványtánc szakosz- dallamos zenére a közös bemelegítést. lyeken az egyesületi tagságon kívül sok vezett indulók rendkívül izgalmas mér- leglátványosabb párviadalokat a floorball pályán lehetett látni. Lehetett dartsozni, asztaliteniszezni, de a legnagyobb sikert seny aratta. A sportversenyek alatt Kovács Kornél - tollasozni, valamint a Vitalitás íjászaival ki lehetett próbálni ezt a tradícionális magyar sportot. A sportági eredmények összesítését A rendezvény Balassagyarmat Város Önkormányzata és a VG Sound támogatásával valósult meg. Falmászó sikerek Szép eredményeket ért el két nemzet- Dózsa György Általános Iskola 5. osztályos tanulója a Balassagyarmati Hegy- neiben. A Pozsonyban megrendezett K2 Szlovák kupafordulón nehé- helyezést, míg Ausztriában a Petzen Kupán szintén nehézségi mászásban második helyezést ért el.

14

15

16

Zárt szállót akarnak. Teljes tekintélyével támogatja városunk önkormányzata, hogy a jelen- - Balassagyarmat polgármestere - - - aktuális - - - - - -

Zárt szállót akarnak. Teljes tekintélyével támogatja városunk önkormányzata, hogy a jelen- - Balassagyarmat polgármestere - - - aktuális - - - - - - aktuális Zárt szállót akarnak Teljes tekintélyével támogatja városunk önkormányzata, hogy a jelen- - Balassagyarmat polgármestere - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 3 - - - - - - - - -

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete részérıl: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor,

Részletesebben

Közösen a XIII. kerületért

Közösen a XIII. kerületért Könyvtár a Lehel utcában 3 5 7 Elfogták az újlipótvárosi gyújtogatót Középiskolába készülünk Kötelezõ és ajánlott védõoltások 9 8 Fogászati alapellátás Mozgalmas 10 Kiállítás 12 kerületi a Városház sportév

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása 23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a TFKB tárgyalta. Felkéri Gyarmati Mihály

Részletesebben

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el 2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked

Részletesebben

ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. június 28- án megtartott nyilvános üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

Konfrontációs levelek

Konfrontációs levelek Konfrontációs levelek Írta: Negyedik bővített változat 2016 Tartalomjegyzék Bevezetés 8. 1. Tisztelt Szerkesztőség! (2014.10.13) 8. 2. Nyílt levél a magyar titkosszolgálatok állományához! (2015.09.08)

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának 19/2006. (V. 22.) rendelete a 2005. évi költségvetés zárszámadásáról

Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának 19/2006. (V. 22.) rendelete a 2005. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának 9/006. (V..) rendelete a 005. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzata az államháztartásról szóló, többször módosított

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége. Közgyűlése

Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége. Közgyűlése Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége Közgyűlése Budapest, 2015. november 28. Tisztelt Közgyűlés! Bevezetés A KIDS 1993 óta szervezi a katolikus iskolák diáksport versenyeit. Olyan sajátos közeget és

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 53-21/2011. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 53-21/2011. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 3. sz. napirendi pont 53-21/2011. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet átszervezésére Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. július 3-án 8.30 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. június 26-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Elhangzott: 20 08. május 11-én, Pünkösd vasárnapján - Konfirmáción Pünkösd után? ézus tanítványainak az életében

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés)

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Török Zsuzsa Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Doktori értekezés tézisei Témavezető:

Részletesebben

Balassagyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Balassagyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Balassagyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E KÉSZÜLT: Balassagyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július hó 20. napján 8,30 órától tartott

Részletesebben

Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18.

Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18. Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18. Elnöki nyilatkozat Ukrajnáról Fehér Ház James S. Brady sajtószoba July 18, 2014 11:52 AZ ELNÖK: Jó napot kívánok. A tegnapi napon a maláj

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből.

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. 2009. január 17-ént Szolnokon rendezte meg a Magyar Kyokushin Karate Szervezet az éves közgyűlését.

Részletesebben

VIZI Elek Szilveszter agykutató 1936-ban született Budapesten.

VIZI Elek Szilveszter agykutató 1936-ban született Budapesten. Interjú 61 MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB NEMZE TI KINCSE A SZÜRKEÁLLOMÁNY Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke pályájáról, a tudomány piaci értékérõl, valamint a tudóstársadalom felelõsségérõl

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.11.06. Iktatószám: 22638/2015 CPV Kód: 34144212-7

Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.11.06. Iktatószám: 22638/2015 CPV Kód: 34144212-7 Tájékoztató a szerz. mód. - Adásvételi szerződés keretében a KEOP-1.3.0/2F/09-2010-0034 számú "Karcag-Kenderes Ivóvízminőség-javító Projekt" megvalósításához szükséges 1 db új, ivóvíz szállító cserefelépítménnyel

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 17.30 órakor megtartott közmeghallgatásáról.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 17.30 órakor megtartott közmeghallgatásáról. 1 Tömörd Község Önkormányzat 16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 17.30 órakor megtartott közmeghallgatásáról. Az ülés helye: Faluház

Részletesebben

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat Csak erős idegzetűeknek! videóleirat 2009. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva. Üdvözlöm Önt, kedves Cégvezető Barátom! Piroska Gyula vagyok,, hogy ne érezze magát egyedül a cégvezető. Nem

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2003. (XII.5.) KT. rendelete az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2003. (XII.5.) KT. rendelete az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2003. (XII.5.) KT. rendelete az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról Módosítva: 13/2006. (III.17.), 34/2009. (XII.12.), 20/2011. (VI.02.),

Részletesebben

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban w kutatás közben 139 Azonban veszélyként látjuk azt, hogy az új szervezeti struktúra esetleg egy újabb, tartalom nélküli, merev, formális keretté alakulhat, egy újabb ernyővé, amely az autonómia jelszava

Részletesebben

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt.szám: P-3892/2012. Tárgy: Az önkormányzat által adott költségvetési támogatások és a támogatott médiumok helyzetének

Részletesebben

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2013. évi IV. számhoz EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT Ifjúsági programok KI MIT TUD? 2013. július 8-12. nehéz sorsú

Részletesebben

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

Örömmel ugrok fejest a szakmába - Interjú Őze Áronnal "Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Száma: 123-4/2013. T á r g y s o r o z a t

Száma: 123-4/2013. T á r g y s o r o z a t Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. március 28. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: 6-11, d./ határozata: 30-61, Száma:

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P091A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2009. május 28., csütörtök / 60 perc Engedélyezett

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. május 23. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak: A

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

Dél-dunántúli tanulók országképei déli szomszédainkról. Lakotár Katalin 1

Dél-dunántúli tanulók országképei déli szomszédainkról. Lakotár Katalin 1 Dél-dunántúli tanulók országképei déli szomszédainkról Lakotár Katalin 1 A kognitív térképek a világ megismerésének, abban való tájékozódásnak tudati eszközei. Az objektív földrajzi tér egyéni értelmezése,

Részletesebben

MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN?

MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? Matuska Márton, újvidéki újságíró a Délvidéki Mártírium 1944-45. Alapítvány kuratóriumi tagja MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? (A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány megalakításának közvetlen előzménye)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Lődy József Ferenczik István

Jegyzőkönyv. Lődy József Ferenczik István Jegyzőkönyv Készült: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 19- én 17.00 órakor kezdődő, rendkívüli nyilvános ülésén, a Körjegyzőség Csabdi Kirendeltségének Hivatal hivatalos

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft A feldolgozott interjúk alapján készült áttekintő értékelő tanulmány Készült: A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská pohraničná migrácia HUSK 1101/1.2.1/0171 számú projekt keretében a

Részletesebben

Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút?

Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút? Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút? Épül a Nagykörút. József körút a Krúdy (József) utcától a Baross utca felé nézve (A felvétel 1884-ben készült) 1 Budapest utcáin járva ma már nem lepődünk meg

Részletesebben

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

2. számú előterjesztés Egyszerű többség

2. számú előterjesztés Egyszerű többség 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő, Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i együttes ülésére Tárgy: Beszámoló a Dombóvári

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. főépítész Dr. Kurucz András Egri Városfejlesztési Kft. Főépítészi Csoport Cserged Csaba Vagyongazdálkodási Csoport

JEGYZŐKÖNYV. főépítész Dr. Kurucz András Egri Városfejlesztési Kft. Főépítészi Csoport Cserged Csaba Vagyongazdálkodási Csoport JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2011. szeptember 19-én megtartott üléséről. Jelen vannak: a bizottság elnöke a bizottság tagja a bizottság tagja Szarvák Zsolt a bizottság

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Hernádnémeti Önkormányzat Képviselő-testülete 3564 Hernádnémeti, Kossuth u. 38. sz. Száma: 1-3/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hernádnémeti Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme F E L J E G Y Z É S Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon

Részletesebben

Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. A változat

Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. A változat Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. T Ö R T É N E L E M 9. é v f o l y a m A változat Az iskola bélyegzője: Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy

Részletesebben

Vissza-és előretekintés

Vissza-és előretekintés Az igazi élmények mindig nyáron születnek, észrevetted? Talán mert nyíltabbak és bátrabbak vagyunk, talán a napsütés okozza, és a sok nyíló virág. Aztán jön az ősz, elkezdődik az iskola és az egész nyüzsgés

Részletesebben

XVIII. JEGYZŐKÖNYV. Farkas József: Mivel komoly beruházás fog indulni, jó lenne, ha minden ülés előtt tájékoztatás lenne róla.

XVIII. JEGYZŐKÖNYV. Farkas József: Mivel komoly beruházás fog indulni, jó lenne, ha minden ülés előtt tájékoztatás lenne róla. XVIII. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. december 14-én 15.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén. Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Szihalom Jelen vannak: Bóta József Sándor polgármester Boda

Részletesebben

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása Előzetes foglalkozások BÉRES FERENC ÉNEKLŐ VERSENY 2015. március 27-én a tordai Jósika Miklós Líceum

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 17-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya - - Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 125/2011.

Részletesebben

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van: 10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: 18, d./ határozata: 175-183,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Egyed Attila levezető elnök Hutkainé

Részletesebben

A bíróságok története

A bíróságok története A bíróságok története Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1.) 1871-ben Heves megyében a Törvényszék székhelye Eger, a járásbíróságok székhelye pedig Eger, Heves, Pétervására, Hatvan Gyöngyös és Tiszafüred

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás Egyházi Hírek Az Első Magyar Református Egyház (Kálvin, Vancouver 1955) lapja 2007. évi első kiadás Templom: Lelkipásztor: Nt. Szigeti Miklós Lelkészi hivatal: 2791. East 27 th Avenue Internet: http://members.shaw.ca/szigetim/index.htm

Részletesebben

Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására

Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására a gpstrade csoport tagja info@multinavigator.hu Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására Novai Éva Tájfutó Egyesület: Zalaegerszegi Tájfutó Club 2012. évi szezoncél: Szülés utáni

Részletesebben

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága II. évfolyam 10. szám 2007. JÚNIUS A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága Előszó Itt az év vége! Mindannyian elfáradtunk. A vizsgák, küzdelmek a jobb jegyért lekötötték minden energiánkat. Ezért

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület

Budapest XXI. Kerület Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata P O L G Á R M E S T E R J A V A S L A T az oktatási ágazat költségvetési szervei alapító okiratainak módosítására Készítette: Becsei Dénes ágazatvezető Kecskés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 21-én megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Régi Városháza Díszterme Ráckeve, Kossuth L. u.

Részletesebben

Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76.

Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁJUS 9-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. április 22-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben