Gyors és hatékony segítséget kínálunk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyors és hatékony segítséget kínálunk"

Átírás

1 apeh_2009.qxd :54 Page január 31., SZOMBAT Gyors és hatékony segítséget kínálunk 3 Az APEH életében az elmúlt esztendõ a szervezeti stabilizálódás és a jövõ felé fordulás éve volt. Letisztultak a 2007-ben végrehajtott regionális szervezeti átalakítás nyomán újraszervezett munkafolyamatok, befejezõdött az illetékintegráció, ezzel megteremtõdött a lehetõsége annak, hogy a jelen feladatain túl jövõbeni céljainkra is koncentráljunk. Ennek eredményeként elkészítettük a évekre szóló középtávú stratégiai tervünket, mely a SZOLGÁLTATÓ ADÓHA- TÓSÁG címet kapta. Tovább bõvítettük elektronikus szolgáltatásaink körét, illetve új logó és új színvilág bevezetésével külsõleg is megújultunk decemberében útjára bocsátottuk középtávú stratégiai tervünket, amelyben megfogalmaztuk hivatalunk küldetését, jövõképét, illetve három fõ cél köré csoportosítva meghatároztuk legfontosabb céljainkat. Középtávú stratégiai tervünk nem véletlenül kapta a SZOL- GÁLTATÓ ADÓHATÓSÁG címet, hiszen abban mind az ügyfelek számára nyújtott szolgáltatásokra, mind az adóelkerüléssel szembeni gyors, szakszerû és hatékony hatósági fellépésre egyaránt hangsúlyt kívántunk helyezni. Milyen változásokat hozott a szolgáltató tevékenységben az elmúlt év? 2008-ban folytattuk és bátran állíthatjuk döntõ áttörést értünk el elektronikus szolgáltatásaink bõvítésében. Az év elejétõl már az adóalanyok nyilvántartását érintõ bejelentõ és változás-bejelentõ adatlapok, valamint az adó-, jövedelem- és illetékességigazolás iránti kérelmek is benyújthatók elektronikusan, az Ügyfélkapun keresztül. Az év folyamán tovább bõvült a közérdekû információkat szolgáltató adatbázisaink köre, így lekérdezhetõvé váltak a csoportos áfa-alanyiságot választó adózók, az áfa- és eva-alanynak nem minõsülõ, de adószámmal rendelkezõ jogi személyek és egyéb szervezetek, valamint a végrehajtás alatt álló adózók fõbb adatai is. Honlapunkon új szolgáltatásként Személyes adónaptár összeállítását tettük lehetõvé, amely az adózóknak a bevallási, adatszolgáltatási és befizetési kötelezettségeik határidõben történõ teljesítéséhez nyújt segítséget, az elektronikus bevallást teljesítõ adózók pedig lekérdezhetik saját törzsadataikat (név, cím, telephely stb.), szükség esetén lehetõségük van azok pontosítására. Továbbra is elérhetõk honlapunkon keresztül a legfrissebb adózási információk, illetve lehetõség van írásos kérdésfeltevésre is. Mindezek könnyebb, hatékonyabb használata érdekében szeptember 1-tõl megújítottuk internetes honlapunkat, amelynek eredményeként a számtalan adózást segítõ információ megjelenése rendszerezettebbé, könnyebben elérhetõvé vált. Fejlesztéseink sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy év során a hivatal honlapját egymillióval több alkalommal (összesen több mint 17 milliószor) keresték fel, mint az elõzõ esztendõben, a honlapon elérhetõ programokból pedig közel 40 százalékkal több letöltés történt (összesen 27,7 millió). Folyamatosan, a növekvõ igényekhez igazítva fejlesztjük Contact Centerünk mûködését. Az ügyfelek pontos és egységes tájékoztatásához telefonos ügyintézõink részére a második félévtõl bevezettük az ún. Tudásbázis programot, melyet folyamatosan bõvítünk. Az ügyfélfogadási körülmények javítása érdekében egységesítettük ügyfélszolgálataink nyitvatartási rendjét, központi ügyfélszolgálatainkon pedig lehetõvé tettük a bankkártyával történõ fizetést. Dr. Szikora János elnök Milyen változásokat hozott a hatósági tevékenységben az elmúlt év? A tavalyi esztendõ során a kormányzat további intézkedéseket tett az adóelkerülõ magatartások visszaszorítása érdekében. Ennek keretében számos új feladatot és jogszabályi felhatalmazást kapott hivatalunk. Tavaly óta jogszabály alapján preventív vizsgálatokat végezhetünk az újonnan, jogelõd nélkül alakult adózóknál, illetve szintén új feladatként jelentkezett több mint 115 ezer potyautas magánszemély egészségbiztosítási jogviszonyának tisztázása, melyet az egészségbiztosítási szervekkel együttmûködve végzünk. A feketegazdaság kifehérítése érdekében tett számos intézkedés közül a már említetteken túlmenõen ki kell emelni a korábban is végzett áfa, illetve vagyongyarapodási ellenõrzéseinket és néhány új típusú vizsgálatunkat. Ez utóbbiak közé tartoznak a jövedelem- (nyereség-) minimum alatt vallók ellenõrzései. Kiemelt figyelemmel vizsgáltuk az áfa fizetési kötelezettséget nem teljesítõket, az áfa bevallás benyújtását elmulasztókat és ezen adójuk minimalizálására törekvõket is. Ellenõrzéseink során továbbra is fokozottan alkalmaztuk az EU tagországok közötti információcsere lehetõségét, illetve 2008-ban intenzívebbé váltak az Európai Unió tagállamaival közösen végzett ellenõrzések. Összességében elmondhatjuk, hogy az elmúlt év különösen eredményesnek bizonyult, hiszen azon túl, hogy a korábbi éveknél nagyobb számú vizsgálat fejezõdött be (az elõzõ évinél 20 százalékkal több, összesen 280 ezer) a megállapított nettó adókülönbözet öszszege is lényegesen magasabb volt (december végén meghaladta a 468 milliárd forintot, ami 31 százalékkal több), mint 2007-ben. Az adótartozások behajtása során az elõzõ évinél 13,5 százalékkal nagyobb összegû, öszszesen 295 milliárd forint kintlévõséget szedtünk be. Informatikai hátterünk lehetõvé tette, hogy tömegszerûen alkalmazzunk ún. adminisztratív végrehajtási cselekményeket, melyek eredményeként a jövedelem letiltások száma és a jelzálog bejegyzések közel 2,3-szorosára, a nyilvántartásból történt gépjármûfoglalások kétszeresére, az ingatlan végrehajtások száma pedig másfélszeresére növekedett az elõzõ évhez képest. A teljes hátralékállomány összetételét, nagyságát kedvezõtlenül befolyásoló gazdasági folyamatok ellenére a mûködõ adózók körébe tartozók hátralékainak növekedését sikerült megállítani, a nagyszámú behajtási intézkedés eredményeként pedig több kintlévõség folyt be. A tavalyi év során indított adó-, járulék- és illeték-végrehajtási eljárásaink száma megközelítette a 485 ezret, amely közel másfélszerese az elõzõ évinek. Az elmúlt év adózás történeti szenzációja volt, hogy a világ adóhatóságai közül elsõként a magyar adóhivatal megteremtette az elektronikus árverés lehetõségét. Az internetes árverési felületet január 7-én indítottuk el, és év végére több mint háromezer volt a regisztrált ajánlattevõk száma. A végrehajtás alá vont ingóságok (többségében jármûvek) elektronikus úton történõ árveréseibõl december végéig 939 fejezõdött be, melyek becsértéke öszszesen több mint 933 millió forint volt. Az elektronikus licitálásra került vagyontárgyakhoz az árverési vevõk átlagosan a becsült érték 73 százalékának megfizetésével jutottak hozzá, ami jóval magasabb, mint a hagyományos árveréseknél. (Folytatás a 4. oldalon)

2 apeh_2009.qxd :54 Page január 31., SZOMBAT (Folytatás a 3. oldalról) Melyek a 2009-es év kitüntetettebb figyelmet érdemlõ feladatai? 2009-ben is arra törekszünk, hogy a következetes ellenõrzési, hatósági fellépés mellett tovább javítsuk az önkéntes jogkövetés elõsegítését célzó szolgáltatásainkat. Ennek megvalósítása érdekében az idén további jelentõs lépéseket teszünk az adóbevallási rendszer egyszerûsítése érdekében. Ennek eredményeként január 1-tõl az állami adóhatósághoz elõterjesztett költségvetési támogatás, adó-visszaigénylés, adó-visszatérítés igénylése esetén az adózónak más (vám- és önkormányzati) adóhatóság felé fennálló köztartozásáról már nem kell nyilatkozni. Szintén az egyszerûsítés jegyében kerül bevezetésre a 09NY elnevezésû bevallást helyettesítõ nyilatkozat, amely a bevallás benyújtásával egyenértékû, ha az adózó ezen az adóhatóság által rendszeresített elektronikus ûrlapon nyilatkozik arról, hogy a bevallás benyújtására az adott idõszakban azért nem kerül sor, mert adókötelezettsége nem keletkezett. Egyszerûbbé, áttekinthetõbbé válik az ÁFA bevallási nyomtatvány. Szintén a év újdonsága az egyszerûsített személyi jövedelemadó bevallás. Az új bevallási formát már a évben szerzett adóköteles jövedelmével való elszámolás során is választhatja a magánszemély, ha megfelel a jogszabály által elõírt feltételeknek. Elektronikus szolgáltatásaink köre az idén két új lehetõséggel bõvül: honlapunkon lekérdezhetõ lesz egy ún. köztartozásmentes adózói adatbázis, illetve ingatlanértékesítési kalkulátor segíti az ingatlan átruházásból származó jövedelem és az azt terhelõ adó megállapítását. A korábbi évekhez hasonlóan ez évben is nyilvánosságra hozzuk ellenõrzési irányelvünket, amely továbbra is fõ célként fogalmazza meg a feketegazdaság fehérítését. A 2009-ben életbe lépõ jelentõsebb jogszabályváltozásoknak megfelelõen szélesedik adószám-felfüggesztési jogkörünk, bõvül a mulasztási bírság alkalmazási jogkörünk. A napi készpénz záró állomány maximalizálása, illetve az EVAalanyok számlatartási kötelezettségének a beszerzésekrõl kapott bizonylatokra történõ kiterjesztése szintén további ellenõrzési feladatot ró hivatalunkra. A végrehajtás területén az elmúlt évben nagy sikerrel útjára indított elektronikus árverés lehetõségét 2009-tõl az ingatlanok értékesítésére is kiterjesztjük. Fontosnak tartjuk a jövõ adózóinak nevelésében való részvételt is. Az adómorál javítása, az adótudatosság erõsítése érdekében, a fiatalabb generációt megcélozva 2008 végén RangAdó elnevezéssel országos középiskolai vetélkedõt indítottunk, melynek döntõjét áprilisában elõreláthatólag a Magyar Televízió is közvetíteni fogja. A többfordulós versenyre elõzetes várakozásainkat messze felülmúlva, december végéig 428 középiskolai csapat jelentkezett. Tanulmányozd elõbb az elméletet, aztán jöjjön a gyakorlat, mely belõle származik (Leonardo da Vinci) Tisztelt Adózó! Az információnak minden társadalomban mindenkor nagy jelentõsége volt. Ma már életünk szerves részévé vált a kábeltévé, a mobiltelefon és a számítástechnikai eszközök használata, az Internet. A közigazgatásnak, ezen belül is az adóigazgatásnak kiemelt célkitûzése, hogy az adózók széles köre számára elérhetõ információkat, szolgáltatásokat biztosítson. Napjaink állami adóhatósága nagy hangsúlyt fektet arra, hogy korszerû technológiát alkalmazzon annak érdekében, hogy a jogszabályok adta kereteken belül egyszerûbbé tegye az adózást mind a vállalkozások, mind pedig a magánszemélyek széles köre számára. A Contact Center hálózatunk feladata a telefonon, írásban és en feltett kérdések megválaszolása. Az adózás rendjérõl szóló törvény megteremtette a lehetõségét, s egyben kötelezettségét is annak, hogy ne csak tájékozódni, hanem ügyet intézni Szaktudásunkkal szolgáljuk ügyfeleinket is lehessen e módon. Ez év második felétõl a technikai feltételek megteremtését követõen megvalósul számos ügytípus esetében a telefonos ügyintézés. E mellett az interneten a szolgáltatások egyre bõvülõ köre érhetõ el, melyek nemcsak az adókötelezettségek teljesítésében adnak segítséget, hanem, mint például az elektronikus árverési rendszer, átlátható módon biztosítják a részvételt bárki számára. Az adózók különbözõ szempontok szerint gyûjtött listái pl. jelentõs összegû adóhiánnyal érintettek, végrehajtási eljárás alatt állók, vagy ez évtõl a köztartozásmentes adózói adatbázis segítik az adózókat és a tájékozódni kívánókat döntésük meghozatalában. Személyesen megjelenõ ügyfeleink kiszolgálására 17 ügyfélszolgálat mûködik a régióban, egységes ügyfélfogadási rend szerint, melyek többsége ügyfélhívó berendezéssel ellátott. Feladatunk a szó legnemesebb értelmében szolgálni ügyfeleinket: magas szaktudással, kedvesen, türelmesen, udvariasan. Másfelõl fontos feladatunk a hatóság teljes szigorával fellépni azokkal szemben, akik adókötelezettségüknek nem megfelelõen tesznek eleget. Fellépni határozottan és következetesen, azonban mindig korrekten és törvényesen. Valamennyiünk érdeke ugyanis az adókikerülõk számának csökkentése, és annak elérése, hogy az adózással kapcsolatos kötelezettségeket mindenki a magáénak érezze, és abból felelõsségteljesen részt vállaljon. Kedves Olvasó! Hiszem, hogy az adózók döntõ többsége rendben, tisztességesen szeretne eleget tenni adókötelezettségeinek. Bízom abban, hogy kiadványunkban számos hasznos információt talál a legfontosabb adózási tudnivalókról, jogszabályváltozásokról, gyakorlati teendõkrõl. A gazdaság jelen körülményei között elengedhetetlenül szükséges beszélni arról, hogy feladatunk segíteni azon adózókat, akik átmenetileg nehéz helyzetbe kerültek ugyan, de az elmúlt években adókötelezettségeiknek rendben eleget tettek. Mindezekre figyelemmel ajánlom figyelmébe kiadványunkat, remélem információink az Ön számára hasznosíthatók lesznek. Tamásné Czinege Csilla igazgató

3 apeh_2009.qxd :54 Page január 31., SZOMBAT Eredményes évet zártunk 2008-ban 5 Adóbevételek: A év során valamennyi adónem tekintetében több mint 658 milliárd forint befizetést könyvelhettünk az adóalanyok folyószámláján, mely több mint 5 százalékkal haladja meg a évi befizetéseket. Ebbõl a kiemelt adó- és járuléknemek befizetései 85,5 százalékot, 563,1 milliárd forintot tesznek ki, és ezzel a kiutalásokat figyelembe véve a költségvetés nettó bevételéhez 464 milliárd forinttal járultak hozzá a régióban székhellyel rendelkezõ adófizetõk. A befizetések legnagyobb hányadát csaknem 60 százalékot, az általános forgalmi adó és a társadalombiztosítási bevételek teszik ki. Az év során 14,66 milliárd forint illetékbevétel folyt be, mely a évihez képest 4,2 százalékos csökkenést mutat. Az elmúlt év során kevesebb lett azon ügyek száma, melyben illetékkiszabásra került sor és az egy kiszabásra jutó illeték összege is lényegesen csökkent. A nettó áfa bevétel 7,5 százalékkal csökkent a régióban, ami a külsõ kereslet visszaszorulására (határon túli kapcsolatok, kivitel és behozatal csökkenésével) és a vállalati finanszírozás nehézségeire vezethetõ vissza. Emellett 2008-ban az áfa-törvény változása megkönnyítette az áfa-visszaigénylési lehetõséget és a régió mezõgazdasági tevékenységet folytató vállalkozásainál emelkedtek a visszaigényelhetõ áfa összegek is. Az áfa adónem tekintetében a kiutalások valamivel több, mint 9 százalékkal növekedtek. Annak ellenére, hogy a társasági adóból származó nettó bevételek országos szinten 4,5 százalékkal csökkentek, a régióban viszont 6 százalékkal növekedtek. Adóalanyok: Az adóalanyok száma év végén 228,7 ezer volt, amely csaknem 22 százalékkal több mint 41 ezer fõvel haladta meg az elõzõ év végén nyilvántartott számot. A növekedést szinte teljes mértékben az önálló tevékenységet folytató magánszemélyek számának emelkedése generálta. Adóügyi tevékenység: Az elmúlt évben nagyságrendileg több adóbevallás és adatszolgáltatás feldolgozására került sor, mint 2007-ben. A járulékfizetéssel összefüggésben beérkezett elektronikus bevallások száma csaknem eléri az 1 millió darabot, személyi jövedelemadó bevallás pedig 27 ezer darabbal több érkezett. Újdonságnak számított az év során, hogy az 1+1%-os rendelkezõ nyilatkozatokat a személyi jövedelemadó bevallás részeként, D-lapként is be lehetett nyújtani. Ez a lehetõség az adózók számára egyszerûsítette a rendelkezés beadását és ennek hatására régiós szinten darabbal nõtt a beadott rendelkezések száma, így 68,1 millió forinttal többet utalhattunk az alapítványok, egyesületek, közhasznú szervezetek és elkülönített állami pénzalapok számlájára. Contact Center hálózatunk ebben az évben is eredményesen dolgozott, hiszen 25 munkatársunk az év folyamán több mint 106 ezer darab telefonhívást fogadott. Ellenőrzési tevékenység: Az ellenõrzések során megállapított nettó adókülönbözet 35,7 milliárd forint, mely 37,3 százalékkal haladta meg a évben megállapított összeget. A megállapításokhoz fûzõdõ szankció szintje 47,3 százalék, amely jól mutatja, hogy a hivatal szolgáltató szerepe mellett a hatósági jelleg is egyre hangsúlyozottabbá válik. A vagyonosodási vizsgálatok során feltárt adókülönbözet elérte az 5,6 milliárd forintot. A kiválasztások hatékonyságának növekedését tükrözi, hogy míg az egy vizsgálatra jutó adókülönbözet összege a 2007-es évben 7,8 millió Ft volt, ez 2008-ban 9,5 millió forintra növekedett. A társadalombiztosítási alapokat megilletõ járulékkötelezettségek, valamint magán-nyugdíjpénztári tagdíjellenõrzések során 14,6 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártunk fel, ami a 2007-es évhez viszonyítva több mint 4 milliárdos többletet jelent. Végrehajtási tevékenység: 2008-ban végrehajtási eljárások lefolytatásának eredményeként 27,6 milliárd forint folyt be, ami csaknem 10 százalékkal több, mint a 2007-es évben. Ezen belül az illeték végrehajtási ügyekbõl több mint 1,1 milliárd forintot szedtünk be Az elõzõ évhez viszonyítva 20,1 százalékkal több felszámolási eljárást tettek közzé a Cégbíróságok, és ennek csaknem 40 százaléka saját kezdeményezésû, a folyamatban lévõ végelszámolások száma pedig 23,2 százalékkal több, mint a évben. Hatósági tevékenység: Hatósági jogkörünkben eljárva 179 büntetõ feljelentést kezdeményeztünk az elmúlt évben. A feljelentések oka legtöbb esetben a csalás, adócsalás és az okirat hamisítás gyanúja. Az öszszes jogcímen tett feljelentésünk a tavalyi év 2,4 milliárd forintos elkövetési értékéhez képest több mint 3 milliárd forintra nõtt.

4 apeh_2009.qxd :54 Page január 31., SZOMBAT Az APEH elkészíti szja bevallását, ha kéri Röviden a évi személyi jövedelemadó bevallásról A évtõl az adózás rendjérõl és a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint a magánszemély személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségének kétféle módon tehet eleget. 1. Önadózás útján a) Egyszerûsített bevallás (0853E): Az egyszerûsített bevallás lényege, hogy az adóhatóság azon magánszemély részére, aki nyilatkozik, hogy igényli az egyszerûsített bevallást, a nála rendelkezésére álló adatok alapján (adatszolgáltatások, kontroll adatok) összeállítja adóbevallását, és ez alapján kiszámítja az adót. A magánszemély az összeállított adóbevallást elfogadja vagy javíthatja, illetõleg a kedvezmények igénybevételéhez adatokat szolgáltathat, a szükséges nyilatkozatokat megteheti (pl. a családi kedvezmény megosztásához). Fõ szabályként egyszerûsített bevallást az a magánszemély nyújthat be, aki az adóévben kizárólag munkáltató(k)tól és/vagy kifizetõ(k)tõl olyan bevallási kötelezettség alá esõ bevételt szerzett, melybõl a kifizetõ (munkáltató) adót/adóelõleget vont le. Nem tehet egyszerûsített bevallást a magánszemély, ha adóhatósági közremûködés nélküli bevallás benyújtására kötelezett (kivéve, ha erre ingó vagyontárgy, ingatlan, vagyoni értékû jog átruházásából származó jövedelem ad okot); az adóévben egyéni vállalkozó volt, vagy mezõgazdasági õstermelõi tevékenységébõl adóköteles bevétele származott (kivéve, ha nemleges nyilatkozatot tett, vagy bevételébõl nem kell jövedelmet megállapítani). Határidõk: január 31. Az egységcsomag részét képezõ 0853-Ny nyilatkozat postázásának végsõ határideje február 16. A kitöltött, aláírt nyilatkozat postára adásának, illetve elektronikus úton történõ visszaküldésének határideje április 30. Az adóhatóság a 0853E bevallás ajánlatot megküldi a megadott postai vagy e- mail címre, elektronikus tárhelyre május 20. A 0853E bevallás visszaküldése postai/elektronikus úton az adóhatóság részére. A 0853., illetve a 0853E bevallásban megállapított befizetendõ adót a bevallás benyújtására nyitva álló határnapig kell megfizetni. Az új szabály szerint a vállalkozási tevékenységet nem folytató, általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett magánszemély az adóbevallásban befizetendõ kötelezettségként megállapított 100 ezer forintot meg nem haladó személyi jövedelemadóját havi egyenlõ részletekben, legfeljebb négy hónap alatt pótlékmentesen megfizetheti, ha errõl a bevallás fõlapján nyilatkozatot tesz. A visszaigényelhetõ adót, járulékot a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül, de legkorábban március 1-jétõl kaphatják meg az adózók, kivételt képeznek az elektronikus bevallók, akik már február 1-tõl számíthatnak a pénzükre. Az a magánszemély, aki bevallási kötelezettségét az elõírt határidõre nem teljesíti, december 31-éig a 0853-as bevallási nyomtatvány benyújtásával pótolhatja azt. A bevallás önellenõrzését, helyesbítését a 0853-as bevallás megfelelõ kitöltésével lehet végrehajtani. b) Bevallás adóhatósági közremûködés nélkül (0853): Mindazon magánszemélynek, aki nem felel meg az egyszerûsített bevallás és a munkáltatói adómegállapítás feltételeinek vagy nem kívánja választani azokat, illetve aki valamely bevételére vonatkozóan az egyszerûsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szabályait alkalmazza, a 0853-as nyomtatványon kell bevallani, illetve elszámolni a évi személyi jövedelemadót, a különadót, az egyszerûsített közteherviselési hozzájárulást, az egészségügyi hozzájárulást és az egyéni vállalkozónak nem minõsülõ magánszemély járulékát. Továbbá ezen bevalláson igényelhetõ vissza a járulékfizetési felsõ határt meghaladóan levont járulék összege. A 0853-as bevallás benyújtására elõírt határidõk: az egyéni vállalkozóknak és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek február 25., minden más magánszemélynek május 20. A bevallás az egységcsomagban található borítékban május 20-áig díjmentesen postára adható. A 0853-as nyomtatvány az APEH honlapjáról ( is letölthetõ és az internetes program segítségével kitölthetõ. Az a magánszemély, aki az okmányirodában regisztráltatta magát, az internetes programmal kitöltött bevallását elektronikus úton is benyújthatja. A kiegészítõ tevékenységet folytatónak nem minõsülõ (nem nyugdíjas) egyéni vállalkozó elektronikus úton köteles benyújtani bevallását. 2. Munkáltatói adómegállapítással A 0853-as bevallás benyújtására nem kötelezett magánszemély a törvényben meghatározott feltételek mellett kérheti, hogy a munkáltatója állapítsa meg az adóját. A munkavállalók, a társas vállalkozás (polgári jogi társaság) tagjai a munkáltatóhoz január 31-éig benyújtott nyilatkozatukban kérhetik az adómegállapítást. A törvény ebben az évben sem kötelezi a munkáltatót arra, hogy a magánszemély nyilatkozata alapján az adómegállapítást elkészítse. Amennyiben a munkáltató nem vállalja az adómegállapítást, akkor törvényben elõírt kötelezettsége, hogy tájékoztassa a magánszemélyeket az egyszerûsített bevallás választásának a lehetõségérõl. Ha az adózó több bevallást is benyújt ideértve a munkáltatói adómegállapítást is, akkor az elsõként benyújtott bevallás fog az adózó bevallásának minõsülni.

5 apeh_2009.qxd :54 Page január 31., SZOMBAT Ön is ajánlja fel adója 1+1 %-át Az idei évben immár 13. alkalommal van lehetõség arra, hogy a magánszemély rendelkezzen az összevont adóalapja után megállapított, befizetett adójának az egy-egy százalékáról, társadalmi szervezet, alapítvány, illetve egyház, továbbá kiemelt költségvetési elõirányzat javára. Az elõzõ évhez hasonlóan a személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról rendelkezõ nyilatkozat a bevallási nyomtatvány részét képezi. A 0853-as bevallás vagy az egyszerûsített bevallás elektronikus úton történõ benyújtása esetén akkor küldhetõ el a rendelkezõ nyilatkozat a nyomtatvány részeként, ha az adóbevallást a magánszemély saját maga készíti el, vagy ha az adóbevallás elkészítésével megbízott képviselõ meghatalmazása a rendelkezõ nyilatkozat megküldésére is kiterjed. Lehetõség van arra is, hogy a magánszemély az egyszerûsített bevallással vagy az adóhatóság közremûködése nélkül benyújtott 0853-as bevallással együtt, de külön lezárt (az adóazonosító jelével ellátott) borítékban küldje el a rendelkezõ nyilatkozatát. A rendelkezõ nyilatkozat a bevallástól függetlenül lezárt (adóazonosító jellel ellátott) borítékban személyesen vagy postán, illetve elektronikus ûrlapként elektronikus úton is eljuttatható az adóhatósághoz. Azon magánszemélyek is rendelkezhetnek az adójuk 1+1 százalékáról, akiknek az adóját a munkáltató állapítja meg. Ilyen esetben a rendelkezõ nyilatkozatot lezárt borítékban legkésõbb május 10-éig kell átadni a munkáltatónak, aki (amely) eljuttatja azt az adóhatósághoz. Újdonság a évrõl benyújtott személyi jövedelemadó bevalláshoz kapcsolódó 1+1%-os nyilatkozatok rendelk e z é s é t illetõen, hogy a kedvez - m é n y e - z e t t e k - hez célba é r k e z õ felajánlásokról az adóhatóság tájékoztatja a felajánlókat. A tájékoztatás kizárólag elektronikusan történik. Az a magánszemély is kaphat tájékoztatást, aki nem elektronikusan nyújtotta be a bevallását, ha azt az erre irányuló nyilatkozatával külön kéri, és legkésõbb a tájékoztatás elküldéséig az okmányirodánál regisztráltatja magát. Azok a kedvezményezettek, akik az elmúlt évben csak amiatt estek el a részükre felajánlott összegtõl, mert köztartozásuk volt a január 1-jén hatályba lépõ egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvény szerint kivételes méltányosságot érdemlõ esetben pl. ha az 1%-os összeg meghiúsulása a kedvezményezett alapvetõ céljának elérését súlyosan veszélyeztetné az adóhatóság eltekinthet a köztartozásra vonatkozó feltétel teljesülésétõl. A kivételes méltányosságot az adóhatóság csak akkor gyakorolhatja, ha a kedvezményezett a kérelmében nyilatkozik méltányosságra okot adó körülményrõl és a kiutalást megelõzõen rendezi tartozását. További információk: Megújult az APEH nyomtatványkitöltő programja A január 1-tõl bevezetendõ valamennyi bevallás, adatszolgáltatás kitöltõ programjának kitöltése kizárólag AbevJava programmal lehetséges, amely platformfüggetlen, ezáltal nem csak Windows operációs rendszerekre, hanem különbözõ operációs rendszerrel mûködõ gépekre is telepíthetõ. Az állami adóhatóság folyamatosan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy feladatai ellátásában az adózókat a lehetõ legnagyobb mértékben segítse. Ennek részeként az adóbevallások és adatszolgáltatások kitöltéséhez is jelentõs támogatást nyújt, az adóhivatal honlapján pedig ( folyamatosan elérhetõvé teszi saját fejlesztésû programjait. A programok használatával, az adóhatóság által megadott vizsgálati szempontok alapján ellenõrizhetõ a bevallás kitöltésének helyessége, majd a nyomtatvány elektronikusan beküldhetõ az adóhatóságnak. A már elérhetõ AbevJava program jelentõs fejlesztéseket tartalmaz a korábbi Abev programhoz képest. Szakítva a korábbi (Abev) nyomtatványkitöltõ program kizárólagos Windows alapú használatával, az új AbevJava program platformfüggetlen. Az AbevJava keretprogram fejlesztése elsõ lépésként a magánszemélyek személyi jövedelemadó, illetõleg a kifizetõk, foglalkoztatók havi járulék bevallásaihoz kapcsolódóan valósult meg. Az új keret program az adózók munkáját segítõ számos újdonságot is felvonultat. Ezek közé tartoznak például az egyszerûbb kitöltési funkciók, valamint az, hogy a választólista is szûkíthetõ billentyûzetrõl. Az adózók számára újdonságként jelenik meg a járulékbevallások egységes kezelése. (Ennek segítségével az AbevJava már a 08-as bevallás kitöltõ programjának megnyitásakor összevontan kezeli az A -s és M -es nyomtatványokat. Emiatt lényegesen egyszerûsödik az összetartozó nyomtatványok kitöltése, ellenõrzése, hiszen az adózónak nem kell e nyomtatványokat manuálisan összerendelni). Azon adózók, akik az AbevJava keretprogramba a szükséges ellenõrzések elvégzése érdekében saját informatikai rendszerükbõl töltik fel a bevallásaikat, a korábbi szövegállomány mellett szabványos xml formátumban is megtehetik. Emellett az új program lehetõséget nyújt hálózati kiszolgálóra történõ telepítésre is, így kialakítható egy központilag (rendszergazda által) karbantartott környezet. Figyelembe véve a felhasználói igényeket, minden bevallás, adatszolgáltatás, adatlap kitöltõ programjába letölthetõ az egyes nyomtatványokhoz tartozó kitöltési útmutató is, amely által az AbevJava program biztosítja az aktív súgó használatát. Az AbevJava keretprogram lehetõvé teszi továbbá, hogy a korábbi programmal kezelt nyomtatványok törzsadatait átvegye. A január 1-tõl bevezetett bizonylatok kizárólag AbevJava keretprogrammal tölthetõek ki, de természetesen az APEH honlapján megtalálható egyéb nyomtatványok (pl. önellenõrzési, pótlási célú bevallások) elkészítéséhez a korábbi keretprogram továbbra is használható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy csak a keretprogram használata továbbra sem elegendõ a bevallás kitöltéséhez, szükséges hozzá a benyújtani kívánt nyomtatvány letöltése is, amely szintén az APEH honlapján a letöltések/nyomtatványok menüpont alatt érhetõ el.

6 apeh_2009.qxd :54 Page január 31., SZOMBAT Amit a TEÁOR kódokról tudni kell január 1-jétõl a TEÁOR és a szakmakód struktúra jelentõsen megváltozott, ezért a tevékenységi besorolások módosítását az adminisztratív nyilvántartásokban is át kell vezetni. Az átsorolások megvalósítását nehezíti az a tény, hogy az új nómenklatúrák (TEÁOR 08, szakmakód 08) részletesebbek, és struktúrájuk lényegesen eltér a jelenlegiektõl, ezért az esetek mintegy felében nem végezhetõ el automatikus átsorolás, az új nómenklatúrák szerint helyesen besorolni a gazdasági szervezetek és a magánszemélyek tevékenységeinek többségét csak az adózók közremûködésével lehet. Az új eljárás szerint sem a társasági szerzõdést, sem a vállalkozói igazolványt nem kell módosítani, 2009 év márciusáig a cégbírósághoz, illetve az okmányirodához bejelentett kódokat ki is törlik, a tevékenységeket már csak szövegesen tartják nyilván. Az APEH nyilvántartás azonban továbbra is TEÁOR, illetve szakmakód szerint tartalmazza a gazdálkodók tevékenységét, így a módosulás miatt az adózóknak az APEH-hoz mégiscsak bejelentést kell tenni. A következõkben ahhoz szeretnénk segítséget nyújtani, hogy kinek, milyen nyomtatványon és milyen határidõre kell ezt a kötelezettséget teljesíteni. Elsõként azt kell eldönteni, hogy egyáltalán van-e az adózónak bármi teendõje. Azok az adózók, akik év során kezdték a tevékenységüket, már az új kódokat jelentették be, tehát nekik ezzel kapcsolatban nincs teendõjük. A év elõtt bejelentkezett adózók közül nincs teendõje annak, akinek már valamennyi kódjuk konvertálásra került. Ez az adózó közremûködése nélkül, hivatalból is megtörténhetett, ha a régi kódnak egyértelmûen meg lehetett feleltetni egy új kódot, de természetesen úgy is, hogy az adózó még a tavalyi szabályok szerint bejelentette az új kódokat. Arról, hogy az adózónak valamennyi kódja konvertálásra került, az APEH-nál nyilvántartott törzsadataiból gyõ- honlapján ( megtekinthetõek. A bejelentést az adózóra jellemzõ adózási formának megfelelõ adatmódosító lapon kell megtenni. Így a cégbejegyzésre kötelezett társaságok, szervezetek a T201T, az egyéb szervezetek a T201, az egyéni vállalkozók T101E, az egyéb magánszemélyek pedig a T101 jelû nyomtatványon jelentik be a módosítást. Az adatlapok kereskedelmi forgalomban nem kaphatóak, kizárólag az APEH honlapjáról ( tölthetõek le. A zõdhet meg. A már konvertált kódok hatályossági dátuma évi. Tehát ha az adózó valamennyi tevékenysége mellett évi hatályossági dátum szerepel, semmi teendõje ezzel kapcsolatban nincs. Az ügyfélkapus belépési jogosultsággal rendelkezõ adózók az interneten elérhetõ EBEV rendszerben is megtekinthetik a törzsadataikat. Amelyik adózónak maradt olyan tevékenysége, amely miatt bejelentést kell tenni, elsõ teendõként a konvertálást kell elvégezni. Az új TEÁOR 08 és szakmakód 08 nómenklatúrák, a tartalmi meghatározások, valamint a fordítókulcsok (a régi kódoknak megfelelõ új kódok táblázatos formában) a Központi Statisztikai Hivatal nyomtatványok elektronikus úton, személyesen, meghatalmazott által, illetve postai úton is benyújthatóak. A bejelentést a évi elsõ adómegállapítási idõszakról szóló adóbevallással, az éves bevallásra kötelezett adózók esetében a évrõl benyújtandó éves adóbevallással egyidejûleg kell teljesíteni az állami adóhatósághoz. A bevallással egy tekintet alá esik az adókötelezettség hiánya miatt benyújtott bevallás helyettesítõ nyilatkozat (09NY), tehát ha az adózó a bevallási kötelezettségét adókötelezettség hiányában a 09NY nyilatkozattal teljesíti. Külön érdemes szólni az õst ermelõkre vonat kozó szabá lyokról. Az õstermelõk egy je- lentõsebb köre év során váltotta ki az adószámát, így már eleve a évi szakmakód besorolásnak megfelelõen jelentkeztek be, nekik nincs további teendõjük. A korábbi években bejelentkezett õstermelõknek az elõzõekben leírtak szerint elõször célszerû ellenõrizni, hogy sikerült-e valamennyi korábban bejelentett tevékenységüket hivatalból konvertálni. Vannak ugyanis olyan mezõgazdasági tevékenységek, ahol az új besorolás tartalmaz többféle, korábban külön szám alá tartozó tevékenységet, így például korábban külön szerepelt a szám alatt a juhtenyésztés, az új besorolás szerinti számhoz már a juh és kecske tenyésztése tartozik. Ennek megfelelõen a juhtenyészési tevékenység hivatalból átfordítható volt. A régi sertéstenyésztésnek egy az egyben felel meg az új sertéstenyésztés, a konvertálás tehát itt is megtörténhetett. A korábbi számú gyümölcstermesztés viszont nem konvertálható hivatalból, mivel az új besorolási jegyzék már többféle csoportosításban és besorolási szám alatt tartalmazza a gyümölcstermesztést ( almatermésû, csonthéjas termesztése, egyéb gyümölcs, héjastermésû termesztése, olajtartalmú gyümölcs termesztése). Végezetül hangsúlyozzuk, hogy a változásbejelentési kötelezettségüket elmulasztó, vagy késedelmesen teljesítõ adózók esetében nem a bírságolás az állami adóhatóság célja, hanem a bejelentés kikényszerítése.

7 apeh_2009.qxd :54 Page január 31., SZOMBAT Köztartozásmentes adózói adatbázis, nettó adótartozás A közbeszerzésekhez kapcsolódó kifizetésekkel öszszefüggõ új szabályok a évben történt elhalasztást követõen évben ismét hatályba lépnek. A közbeszerzésekrõl szóló törvény rendelkezései alapján a nyertes ajánlattevõ és az alvállalkozók közötti minden szerzõdés, valamint minden további, a polgári jog szerinti alvállalkozók között megkötött vállalkozási szerzõdés alapján történõ, havonta nettó módon (áfa nélkül) számított Ft-ot meghaladó összegû kifizetést a kifizetõ az alvállalkozójának visszatartás nélkül csak akkor teljesíthet, ha az alvállalkozó - 30 napnál nem régebbi nemleges együttes adóigazolást átad, bemutat, megküld vagy - a kifizetés idõpontjában szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban. A szabályt a faktoring és az engedményezési szerzõdéseket is beleértve, a február 15- étõl teljesített kifizetésekre kell alkalmazni. Az új felelõsségi rendszer hatékonyabb és egyszerûbb mûködtetéséhez, a havi rendszeres és tömeges adóigazolás-kérés kiváltására az APEH létrehoz egy köztartozásmentes adózói adatbázist. Az APEH honlapján képszerû formátumban névre, elnevezésre, adószámra kereshetõ módon megjelenik egy nyilvántartás azokról az adózókról, akik a feltételeknek megfelelnek. Ez jelentõs adminisztratív könnyítés az adózók számára, kiváltja a tömeges sorban állást, az alkalmazása egyszerû. Az adatbázisba az adózó az APEH internetes honlapjáról letölthetõ, elektronikus úton benyújtható kérelemre (09UK21 KÉRELEM Köztartozásmentes adózói adatbázisban történõ szerepeltetéshez) kerülhet be, a felvétel január 1-jétõl kérhetõ. Az adatbázisba kerülés konjuktív feltételei: Nincs adótartozása és köztartozás az állami adóhatóságnál és a vámhatóságnál (a környezetvédelmi termékdíjat a tartozás adatok csak 2010-tõl tartalmazzák), Nincs behajthatatlanság miatt törölt tartozása, Nincs az adószáma felfüggesztve vagy törölve, Csoportos áfa alanyiság esetén nincs áfa tartozása, Nem áll csõdeljárás, végelszámolás, illetve felszámolási eljárás alatt, Nem minõsül az adó megfizetésére kötelezettnek (az Art. 35. (2) bekezdése alapján). Az adózó külön nyilatkozik arról, hogy a köztartozásmentes adózói adatbázis közzétételét megelõzõ hónapban bevallási és befizetési kötelezettségének eleget tett. Valótlanul tett nyilatkozat esetén a magánszemély adózó 200 ezer forint, más adózó 500 ezer forintig terjedõ mulasztási bírsággal sújtható. A kérelem benyújtását követõen az állami adóhatóság saját nyilvántartása, valamint a vámhatóságtól megkért, a köztartozásra vonatkozó adatok alapján állapítja meg, hogy az adózó felvehetõ-e az adatbázisba. Valamely feltétel hiánya esetén 5 napos határidõ kitûzésével hiánypótlásra szólítja fel. A hiány határidõn belül pótlása esetén például a tartozás megfizetésével a feltételek teljesítésének hónapját követõ hónap 10. napjáig bekerül az adatbázisba. A hiánypótlás eredménytelen leteltét követõen az APEH kérelmet elutasító határozatot hoz. A hiánypótlásban, illetõleg az elsõfokú határozatban fel kell tüntetni azt is, hogy az adózó mely feltételnek ideértve a tartozások összegszerûségét is nem felelt meg. A határozattal szemben, annak kézhezvételétõl számított 8 napon belül jogorvoslati kérelemmel élhet az adózó, melyet az adóhatóság 8 napon belül bírál el. Az APEH a kérelem benyújtását követõ hónap 10. napján veszi fel az adózót a köztartozásmentes adózói adatbázisba az elõírt feltételek teljesülése esetén. Az elsõ ellenõrzés a január 31-ei állapotnak megfelelõen történik, az elsõ listát február 10-én teszi közzé, ezt követõen minden hónap 10. napján frissíti az adatbázis adatait. A korábbi lista archívumba kerül, amely kereshetõ és kinyomtatható marad. Ha az adózó a felvételt követõen a feltételek bármelyikének nem felel meg, az APEH törli az adatbázisból, amelyrõl elektronikus úton és írásban értesítést küld. Ezt követõen a felvétel ismételt kérelem benyújtásával lehetséges. Célszerû a köztartozásmentes adózói adatbázisba történõ felvételhez a kérelmet már január hónapban benyújtani, hiszen az adatbázisban szerepléssel számos elõnyt élvez az adózó. Egy kérelemmel több adóigazolást ki lehet váltani. Ha a törvényi feltételeknek megfelel, az elsõ kérelmet követõen folyamatosan szerepelni fog a listán, egészen a törlési kérelméig. Az adatbázisba kerülés illetékmentes, míg az egyes adóigazolás-kérések illetékkötelesek lennének. A kikerülést követõen, a feltételek teljesülése esetén újra adatbázisba kerülhet, nincs tehát büntetõ átmeneti idõszak. Az adatbázissal kapcsolatos valamennyi változásról értesítést kap az adózó. Az adatbázist saját döntésük alapján más szervek, támogatást folyósítók is használhatják. Az adóigazolás valamely formáját elõíró ágazati jogszabályok csatlakozása megengedett, illetve kívánatos. Végül egy fontos, az adóigazolások kiadását, így a köztartozásmentes adózói adatbázis szabályait is érintõ változás: az adóigazolás kiállításakor az adótartozás összegét nettó módon számítva kell meghatározni, azaz az adótartozás összegét csökkenteni kell az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott túlfizetés öszszegével.

8 apeh_2009.qxd :54 Page január 31., SZOMBAT Elektronikus szolgáltatások a honlapon A magyar közigazgatásban az APEH évek óta jelentõs erõfeszítést tesz annak érdekében, hogy élen járjon a szolgáltatások elektronikus úton történõ megvalósításában. A rendszer megjelenési felülete a (kormányzati portál) és a A rendszer használatának alapvetõ feltétele, hogy az adózó ügyfél rendelkezzen ügyfélkapus hozzáféréssel, melynek birtokában az adóhivatal alábbiakban felsorolt elektronikus szolgáltatásait veheti igénybe: Az adóbevallások elektronikus benyújtása mellett az adóhatóság lehetõvé tette az adat- és változás bejelentõ lapok többségének elektronikus úton történõ benyújtását január 1-jétõl pedig valamennyi bevallás, adatszolgáltatás kitöltése kizárólag AbevJava programmal lehetséges, amely platformfüggetlen, ezáltal nem csak Windows operációs rendszerekre, hanem más operációs rendszerrel mûködõ gépekre is telepíthetõ. Az adózóknak lehetõsége nyílik az APEH nyilvántartásában levõ adózói törzsadatok elektronikus letöltésére a folyószámla adatok lekérdezéséhez hasonló- an, a meghatalmazotti szabályok figyelembevételével. Szintén elektronikusan nyújthatják be az adózók az adó-, jövedelem- és illetõségigazolás iránti kérelmüket. Az illetõségigazolás kiadása továbbra is csak papíralapon történik. A adózó az adóhatósághoz intézett fizetési könnyítés iránti kérelmét elektronikus úton is elõterjesztheti. A foglalással érintett ingósá- gok és január 1-jétõl az ingatlanok és üzletrészek is árverezhetõk az ún. Elektronikus Árverési Felületen. Lehetõség van a fizetési kötelezettségek bankkártyával történõ teljesítésére az adóhatóság bármelyik központi ügyfélszolgálatán. Pl. adóigazolás kérésnél azonnal befizethetõk az esetlegesen fennálló hátralékok és az igazolás illetékkötelezettsége is azonnal rendezhetõ. Egyéb, az adóhivatal honlapján w w w. a p e h. h u n y ú j t o t t szolgáltatások keretében Személyes adónaptár készíthetõ. Minden felhasználó címe megadásával feliratkozhat az APEH hírlevél szolgáltatására. Az adóalanyok listái felületen az adózó ellenõrizni tudja a regisztrált számlakibocsátók adatait. A közösségi adószámok felület segítséget nyújt az adózónak, hogy miképpen kérheti tagállami partnere közösségi adószám érvényességének és azonosító adatai pontosságának igazolását. Tájékozódhatunk a minõsített adózókról. A nyomdai sorszám intervallumok lekérdezése felületen lehetõség nyílik bizonyos nyomtatványok, számlatömbök elõállítójának beazonosítására. Az 1+1%-os rovat segíti a magánszemélyeket felajánlásaik elkészítésében. Az adóhiányos, hátralékos adózók listáinak közzétételével segítjük az adózókat racionális döntésük meghozatalában. Továbbá tájékoztatást nyújtunk a felfüggesztett adózók adatairól is. Közgazdászok megyei fóruma A nagy múltú Magyar Közgazdasági Társaság Bács-Kiskun megyei szervezete tízéves szünetelés után 2008 õszén 23 alapító taggal újra megalakult. A cél kettõs: egyrészt lehetõséget adni a tájékozódásra és az eszmecserére a Duna-Tisza közén (az elsõ idõszakban elsõsorban Kecskeméten) élõ gazdasági szakembereknek és mindenki másnak, aki a közgazdasági témák iránt érdeklõdik. Másrészt fórumot kíván adni a térség gazdasági kérdéseivel kapcsolatos véleménynyilvánítás számára. Fontos küldetése, hogy felkeltse a fõiskolás és középiskolás fiata- lok érdeklõdését, segítsen nekik a tájékozódásban. A sikeres alakuló ülésen Kovács Árpád, az Állami Számvevõszék és egyben a Társaság országos elnöke tartott nyitó elõadást ben négy nagyobb rendezvényt tervez az elnökség. Januárban a Dél-Alföld gazdaságáról kaphattak képet az érdeklõdõk az APEH regionális igazgatójának tájékoztatójából. Tavaszszal az autóipar világméretû problémáiról, és ennek helyi hatásairól nyújtanak információkat. Szeptemberben nagyjából egy évvel a pénzügyi válság kezdetét jelentõ elsõ nagy bankcsõd után egy kerekasztal beszélgetés vagy egy konferencia keretein belül fogják több oldalról is megközelíteni a kérdést. Az év vége felé helyi szakértõk és természetesen a Társaság tagjainak véleménye alapján Kecske- mét gazdasági helyzete és a lehetséges fejlõdés irányai kerülnek a középpontba. A Magyar Közgazdasági Társaság az ország egyik legrégebbi civil szervezõdése. A megyei szervezet a helyi közösség érdekeit szem elõtt tartva kíván fórumot teremteni a közgazdászok, gazdasági szakemberek és minden más érdeklõdõ számára. Nemcsak magánszemélyek, hanem vállalkozások és más szervezetek, valamint támogatók jelentkezését is szívesen fogadják az info@bacskozgazda.hu címen. MKT Bács-Kiskun megyei Szervezetének elnöksége

9 apeh_2009.qxd :54 Page január 31., SZOMBAT Cégautóadóval kapcsolatos változások február 1-jével új alapokra kerülnek a cégautóadó fizetésével kapcsolatos szabályok: megszûnnek a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti elõírások, és új vagyoni típusú adó kerül bevezetésre. A Gépjármûadóról szóló évi LXXXII. törvény 17/A-G -aiban foglaltak értelmében cégautóadót kell fizetni az Szja. tv. szerinti nem elektromos hajtómotorral rendelkezõ személygépkocsi után, ha az nem magánszemély (gazdasági társaság vagy egyéb szervezet) tulajdonában áll, vagy ha magánszemély ugyan a tulajdonos, de a gépkocsi után bárki (a jármû használója, tulajdonosa) költséget számol el. Nem adóköteles a magánszemély tulajdonában álló személygépkocsi, ha arra a gépkocsi használója kizárólag kiküldetési rendelvény [Szja. tv. 7. (1) bekezdés r) pont], vagy munkába járás költségtérítése [Szja. tv. 25. (2) bekezdés b) pont] címen számol el költséget. Lényeges változás, hogy január 1-jétõl kifizetõ (korábban csak a munkáltató) is adhat kiküldetési rendelvényt, de az egyéni vállalkozó saját magának azonban továbbra sem. Az egyszerûsített vállalkozói adóról szóló törvény (továbbiakban: Eva tv.) módosítása következtében az Eva tv. hatálya alá tartozó gazdasági társaságok február 1-jétõl nem mentesülnek a cégautóadó fizetési kötelezettség alól. A fentiek értelmében, míg a gazdasági társaságnak, egyéb szervezetnek a tulajdonában álló személygépkocsi után mindenképp, addig a tételes költségelszámolást alkalmazó egyéni vállalkozónak, õstermelõnek, magánszemélynek csak abban az esetben keletkezik cégautóadó fizetési kötelezettsége, ha a személygépkocsi után költséget számolnak el. Az átalányadózást választó egyéni vállalkozók, õstermelõk esetében nincs cégautóadó fizetési kötelezettség. Az adó alanya fõszabály szerint a gépjármû hatósági nyilvántartás szerinti tulajdonosa (több tulajdonos esetén tulajdoni hányaduk arányában), pénzügyi lízing esetén a lízingbe vevõ, hatósági nyilvántartásban nem szereplõ, azaz külföldi rendszámú személygépkocsik esetében pedig az a személy vagy szervet, aki a gépjármû használata után költséget számolt el. A törvény pontosan meghatározza, hogy mikor keletkezik és szûnik meg az adóalany adófizetési kötelezettsége, azzal, hogy az adót csak azokra a hónapokra kell megfizetni, amelyben az adókötelezettség fennállt. Az adókötelezettség a nem magánszemély tulajdonában álló vagy általa lízingbe vett személygépkocsi esetén a tulajdonszerzést vagy lízingbe vételt követõ hónap elsõ napján, magánszemély esetében pedig a költségelszámolást követõ hónap elsõ napján keletkezik. Amennyiben a költséget a személygépkocsi után nem a magánszemély (tulajdonos vagy lízingbe vevõ) számolja el, és a gépkocsi használatát ellenérték fejében nem magánszemély részére használatra átengedi (bérbe adja), akkor a használat átengedését követõ hónap elsõ napján; ha pedig a személygépkocsi használatának átengedése ingyenesen (bárki részére) vagy magánszemély részére ellenérték fejében történik, akkor a költségelszámolást követõ hónap elsõ napján keletkezik az adókötelezettség. A költségelszámolás tényérõl a gépkocsi használójának 8 napon belül írásban nyilatkoznia kell a magánszemély részére, mert a nyilatkozat elmaradása esetén az adókötelezettség a tulajdonos helyett a gépkocsi használóját terheli. Magánszemélyek esetében a törvény meghatározza, hogy mit tekinthetünk költségelszámolás napjának (például a költségrõl szóló bizonylat kiállításának napja vagy az a nap, amelyet az útnyilvántartásba jármûhasználattal összefüggésben bejegyeztek). A külföldi rendszámú gépkocsik esetében szintén a belföldön történõ költségelszámolást követõ hónap elsõ napján keletkezik az adókötelezettség. Az adókötelezettség annak a hónapnak az utolsó napján szûnik meg, amelyben például a gépjármûvet elidegenítik, a lízingbe adónak visszaadják vagy a gépjármû használója a tulajdonosnak nyilatkozik, hogy költséget a továbbiakban elszámolni nem kíván. Adómentességet élveznek (többek között) a megkülönböztetõ jelzést adó készülékkel felszerelt gépjármûvek; az egyház, egyházi karitatív szervezet alapfeladati ellátásához használt gépjármûvek; a személygépkocsi-kereskedelemmel foglalkozó cégek továbbértékesítési céllal beszerzett gépjármûvei; illetve a háziorvosi, házi gyermekorvosi feladatokat ellátó gépjármûvek üzemeltetése. Az adómentesség csak a törvényben meghatározott jármûvekre vonatkozik, így adóköteles például a taxi vagy gépjármûvezetõ oktatáshoz használt személygépkocsi. Az adó mértéke 1600 cm 3 hengerûrtartalmat vagy 1200 cm 3 kamratérfogatot meg nem haladó hajtómotorral ellátott személygépkocsi esetében havi 7000 Ft, egyéb esetben Ft. A havi kötelezettséget negyedévente kell megállapítani és a negyedévet követõ hónap 20. napjáig kell megfizetni és bevallani. A negyedévre fizetendõ adóból levonható a negyedév azon hónapjaira jutó gépjármûadó, amelyben cégautóadó fizetési kötelezettség is fennállt, feltéve, hogy az adóalany gépjármûadó-fizetési kötelezettségének határidõben eleget tett.

10 apeh_2009.qxd :54 Page január 31., SZOMBAT Ingatlanértékesítés adózási szabályai Újdonság az ingatlanértékesítés adózási szabályaiban, hogy a évben értékesítésre kerülõ ingatlanok jövedelemtartalmát akkor is meg kell adózni, ha lakáscélú felhasználást valósítanak meg belõle, tehát, ha jövedelmet mutat ki a magánszemély, akkor a jövedelem után minden esetben be kell vallani az adót. Ez alól csak egy kivétel van, ha a jövedelmet saját maga, közeli hozzátartozója, vagy élettársa idõsek vagy fogyatékosok otthonában történõ elhelyezésére használja fel. További változásként kell említeni a lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró építmény és a hozzá tartozó földrészlet, illetve a lakásra vonatkozó vagyoni értékû jog speciális adózási szabályait évtõl az imént említett ingatlanok, illetve vagyoni értékû jogok értékesítése esetén az inflációs tényezõ 15 évrõl 5 évre szûkül a következõképpen: a szerzés és az azt követõ évben 100% szerzés évét követõ második évben 90% szerzés évét követõ harmadik évben 60% szerzés évét követõ negyedik évben 30% szerzés évét követõ ötödik évben 0% értéken kell figyelembe venni a már kiszámított jövedelmet. Tehát egy évben, vagy attól korábban szerzett lakás évi értékesítése mentes lesz az adó alól, ezt az értékesítést bevallani sem kell. Tekintettel arra az új szabályozásra, hogy a lakásszerzési kedvezmény nagy részének megszûnése miatt minden ingatlanértékesítésbõl származó jövedelem után adót kell fizetni, a személyi jövedelemadó törvény különleges méltányossági okok fennállása esetén a magánszemély kérelmére az adó elengedését, illetve mérséklését engedélyezheti. Az ingatlanértékesítésbõl származó jövedelem kiszámítá- sának egyik fontos állomása az eladott ingatlan szerzési idõpontjának a megállapítása. A törvény a ráépítés, bõvítés, újjáépítés esetén új elõírásokat tartalmaz a szerzési idõpontot illetõen. A december 31-ig érvényes szabályok értelmében függetlenül attól, hogy milyen jellegû építkezések voltak az ingatlanon az eredeti ingatlan (legyen az akár csak a telek) szerzési idõpontja volt az irányadó január 1-tõl a december 31-ét követõen elkészült ráépítés (épület, épületrész, építmény, építményrész) esetén a teljes ingatlan (tehát nem csak a hozzá-, vagy ráépítések) szerzési idõpontja az általános szabály szerint az utolsó használatbavétel idõpontja. Választási lehetõség, hogy az eladásból származó bevétel egyes részeihez a törvényben rögzített arányosítás segítségével külön szerzési idõpontokat rendel hozzá a magánszemély. Az elõbbi bekezdésben ismertetett új szabályozáshoz a törvényben egy fontos átmeneti rendelkezés is csatlakozik: a magánszemély választása alapján január 1-jét megelõzõen megszerzett ingatlan 2008 és 2010 közötti eladása esetén is alkalmazhatja azt a régi szabályozást, hogy az eredeti ingatlan (jellemzõen telek) szerzési idõpontját tekinti irányadónak a teljes ingatlan tekintetében. Ez a szabály csak a 2008 és 2010 közötti szerzési idõpontú építkezési szakaszokra alkalmazható. Ha valaki ezzel a választási jogával él, akkor lakóingatlanok esetén az új, ötéves inflációs tényezõ helyett a régi, 15 éves szabályt kell alkalmaznia. Őstermelőkre vonatkozó változások Az õstermelõket érintõ egyik fontos változás az idei évre a kistermelõkre vonatkozó bevételi értékhatár emelkedése 7 millió forintról 8 millió forintra. Ez azt is jelenti, hogy az õstermelõk átalányadójára vonatkozó értékhatár is 8 millió forintra emelkedik. Az õstermelõket is érinti a február 1-tõl életbe lépõ cégautóadó bevezetésére vonatkozó szabályozás. A cégautóadó egy vagyoni típusú adó, mely kiterjed minden olyan magánszemély tulajdonában álló személygépkocsira, amely után költséget számolnak el. Az õstermelõ, ha tulajdonában lévõ személygépkocsit a mezõgazdasági tevékenysége céljaira használja, és a felmerülõ költségeket elszámolja, cégautó dó-fizetési kötelezettsége fog keletkezni. A cégautóadó 1600 cm3-ig 7000 forint havonta, e fölötti hengerûrtartalom esetén forint. Az átalányadózó õstermelõ nem fizet cégautóadót, mivel tételes költséget nem számol el. Az átalányadózó õstermelõkre vonatkozóan új elõírásként jelenik meg a számlatartási kötelezettség. A számlatartási kötelezettség azt jelenti, hogy a beszerzésrõl szóló számláikat akkor is kötelesek megõrizni elévülési ideig, ha azokat költségként nem is számolják el. E szabály megszegését az adóhivatal szankcionálhatja. A járulékfizetésre vonatkozóan is tartalmaz az adócsomag egy kisebb változást az õstermelõkre vonatkozóan. A bevétel 20%-ból kiinduló járulékalap megállapítását a továbbiakban a kistermelõk alkalmazhatják. Mivel a kistermelõkre vonatkozó bevételi értékhatár változott január 1-tõl, ezért járulékfizetésnek ezt a megállapítási módját évben azok az õstermelõk is alkalmazhatják, akiknek a évi bevételük támogatások nélkül számítva a 7 és 8 millió forint között volt.

Tények, információk az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal szervezetérõl és annak 2006. évi tevékenységérõl

Tények, információk az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal szervezetérõl és annak 2006. évi tevékenységérõl Tények, információk az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal szervezetérõl és annak 2006. évi tevékenységérõl ELÕSZÓ Tisztelt Olvasó! Az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal történetében a 2006. esztendõ

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A 1553NY JELŰ NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ A 1553E JELŰ EGYSZERŰSÍTETT BEVALLÁST VÁLASZTÓ ADÓZÓK RÉSZÉRE

ÚTMUTATÓ A 1553NY JELŰ NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ A 1553E JELŰ EGYSZERŰSÍTETT BEVALLÁST VÁLASZTÓ ADÓZÓK RÉSZÉRE ÚTMUTATÓ A 1553NY JELŰ NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ A 1553E JELŰ EGYSZERŰSÍTETT BEVALLÁST VÁLASZTÓ ADÓZÓK RÉSZÉRE Az egyszerűsített adóbevallás az önadózásnak egy formája, amely lehetőséget nyújt arra, hogy

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az általános forgalmi adó bevallásához, önellenõrzéséhez és elmulasztott bevallásának pótlásához

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az általános forgalmi adó bevallásához, önellenõrzéséhez és elmulasztott bevallásának pótlásához APEH 913. r. sz. Fogyasztói ár: 201 Ft KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az általános forgalmi adó bevallásához, önellenõrzéséhez és elmulasztott bevallásának pótlásához Forgalmazza: Magyar Posta Zrt. Felvilágosítás:

Részletesebben

HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL

HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL (a Pénzügyminisztérium átadás-átvételi dokumentumának melléklete) 2010. május Tartalomjegyzék Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal átadás-átvételi

Részletesebben

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal Elnöke által kiadott. 2003/2011. számú útmutató

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal Elnöke által kiadott. 2003/2011. számú útmutató A Nemzeti Adó-és Vámhivatal Elnöke által kiadott 2003/2011. számú útmutató a 2010. évi személyi jövedelemadó, valamint a mezőgazdasági kistermelő egészségügyi hozzájárulásának munkáltatói adómegállapításával

Részletesebben

útmutató az adóhatósági adómegállapítást választó adózók részére a 05530. számú bejelentés és nyilatkozat kitöltéséhez

útmutató az adóhatósági adómegállapítást választó adózók részére a 05530. számú bejelentés és nyilatkozat kitöltéséhez útmutató az adóhatósági adómegállapítást választó adózók részére a 05530. számú bejelentés és nyilatkozat kitöltéséhez Az adóhatósági adómegállapításra vonatkozó bejelentését és nyilatkozatát Ön 2006.

Részletesebben

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013.

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL SZÖVEGES INDOKLÁS A 2012. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSHOZ XVI. Fejezet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Államháztartási egyedi azonosító

Részletesebben

Az egyszerűsített vállalkozói adó 2011. évi legfontosabb szabályai

Az egyszerűsített vállalkozói adó 2011. évi legfontosabb szabályai Az egyszerűsített vállalkozói adó 2011. évi legfontosabb szabályai Az egyszerűsített vállalkozói adó (továbbiakban: eva) az általános forgalmi adóval együtt számítva 25 millió forintot meg nem haladó éves

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő-testület 2008. szeptember 25-én tartandó ülésére. Beszámoló az adóhatósági tevékenységről. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. a Képviselő-testület 2008. szeptember 25-én tartandó ülésére. Beszámoló az adóhatósági tevékenységről. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés a Képviselő-testület 2008. szeptember 25-én tartandó ülésére Beszámoló az adóhatósági tevékenységről Tisztelt Képviselő-testület! Az alábbiakban szeretnék számot adni és beszámolni az önkormányzati

Részletesebben

A reklámadó legfontosabb szabályai 2016.

A reklámadó legfontosabb szabályai 2016. A reklámadó legfontosabb szabályai 2016. A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény [Ratv.] rendelkezései értelmében 2016-ban is adóköteles a meghatározott csatornákon, felületeken közzétett reklám.

Részletesebben

MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. 13/2009. számú Vezérigazgatói Utasítás

MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. 13/2009. számú Vezérigazgatói Utasítás MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. 13/2009. számú Vezérigazgatói Utasítás A MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTİ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

Részletesebben

A NAV az általános forgalmi adó alanya, pénzügyi igazgatási tevékenysége adómentes, vállalkozási tevékenységet nem folytat.

A NAV az általános forgalmi adó alanya, pénzügyi igazgatási tevékenysége adómentes, vállalkozási tevékenységet nem folytat. XVI. Fejezet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Államháztartási egyedi azonosító száma: 295868 Államháztartási szakágazati besorolása: 841112 Pénzügyi, költségvetési igazgatás Adószáma: 15789934-2-51 Székhelye:

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. Újdonság a 2015. adóévtől!

ÚTMUTATÓ. Újdonság a 2015. adóévtől! ÚTMUTATÓ A 2015. ÉVRŐL SZÓLÓ SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ, A JÁRULÉK, A KÜLÖNADÓ, AZ EGYSZERŰSÍTETT KÖZTEHERVISELÉSI HOZZÁJÁRULÁS, AZ EGÉSZSÉGÜGYI HOZZÁJÁRULÁS BEVALLÁSÁHOZ, HELYESBÍTÉSÉHEZ, ÖNELLENŐRZÉSÉHEZ

Részletesebben

Reklámadó. Szilágyi Miklósné okleveles adószakértő

Reklámadó. Szilágyi Miklósné okleveles adószakértő Reklámadó Szilágyi Miklósné okleveles adószakértő Jogszabályi háttér 2015. évi LXII. törvény a reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosításáról, mely módosította a 2014. évi XXII. törvényt A társasági adóról

Részletesebben

TUDNIVALÓK. Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez

TUDNIVALÓK. Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez TUDNIVALÓK Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez A nyomtatvány-garnitúra 7 kötelezően kitöltendő oldalból, 1 tájékoztató oldalból, továbbá 3 opcionálisan

Részletesebben

A nyomtatvány Nyilatkozat részét nullás adattartalommal is be kell nyújtania, ha 2014- ben nem keletkezett bevétele!

A nyomtatvány Nyilatkozat részét nullás adattartalommal is be kell nyújtania, ha 2014- ben nem keletkezett bevétele! Kitöltési útmutató a kisadózó vállalkozás által megszerzett bevételről, a bevételi értékhatárt meghaladó összeg után fizetendő százalékos mértékű adóról 2014. évre, valamint adatszolgáltatásról [14KATA]

Részletesebben

Adóvilág 2010. június XIV. Évfolyam 07. szám

Adóvilág 2010. június XIV. Évfolyam 07. szám Az eljárási költségek, a költségek viselése és a költségmentesség szabályai a hatósági eljárásban 2 A közigazgatási hatósági eljárásban, így az adóigazgatási eljárásban, a vonatkozó jogszabályi rendelkezések

Részletesebben

Tájékoztató a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról

Tájékoztató a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról Tájékoztató a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról Tisztelt Mérnöki Kamarai Tag! Kedves Kolléga! Felhívjuk figyelmét, hogy az Országgyûlés 2012. október 1-jén elfogadta a kisadózó

Részletesebben

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban 1) Régiós átalakulás 2007. január 01-jei hatállyal az állami adóhatóság már nem megyei, hanem regionális szervezeti felállásban működik. Ez azt jelenti, hogy térségünkben létrejött az APEH Észak-magyarországi

Részletesebben

A Bank a NYESZ pénzszámlán elhelyezett pénzeszközök után kamatot nem fizet.

A Bank a NYESZ pénzszámlán elhelyezett pénzeszközök után kamatot nem fizet. Ügyfélkód: NYESZ pénzszámla száma: SZÁMLASZERZŐDÉS NYUGDÍJ-ELŐTAKARÉKOSSÁGI ÉRTÉKPAPÍR-, ÉS PÉNZSZÁMLA VEZETÉSÉRŐL (a továbbiakban: NYESZ szerződés) amely létrejött egyfelől Név: Lakcím/Székhely: mint

Részletesebben

Személyi jövedelemadó

Személyi jövedelemadó Személyi jövedelemadó 1 Arányos, egykulcsos adó A személyi jövedelemadó mértéke majdnem minden (összevont( adóalapba tartozó és külön adózó) ) jövedelemre egységesen 16 százalék. Kivételek. Megszűnik a

Részletesebben

Útmutató a 15NY29/15NY30, valamint a 15NY63 számú nyilatkozatok kitöltéséhez

Útmutató a 15NY29/15NY30, valamint a 15NY63 számú nyilatkozatok kitöltéséhez Útmutató a 15NY29/15NY30, valamint a 15NY63 számú nyilatkozatok kitöltéséhez Amennyiben a munkáltató vállalja, és a magánszemély megfelel a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben (a

Részletesebben

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014 Madarasiné Dr. Szirmai Andrea Dr. Siklósi Ágnes Dr. Sztanó Imre Sztanó Imréné dr. Dr. Veress Attila A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014 PR-017/14 Tartalomjegyzék 1. A SZÁMVITEL IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI.....................

Részletesebben

alapján fog véleményezni. Megalapozottnak és indokoltnak tartotta az FB a 2006. évi érdekképviseleti jogalkotáshoz fûzõdõ elképzeléseket,

alapján fog véleményezni. Megalapozottnak és indokoltnak tartotta az FB a 2006. évi érdekképviseleti jogalkotáshoz fûzõdõ elképzeléseket, XVIII. ÉVFOLYAM 02. SZÁM 2006. FEBRUÁR Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének lapja Ülést tartott a LOSZ Elnöksége és Felügyelõ Bizottsága Az elmúlt év utolsó hónapjában, december 14-én

Részletesebben

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 MAGYARORSZÁG, 2007 Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 Budapest, 2008 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISSN: 1416-2768 A kézirat lezárásának idõpontja: 2008.

Részletesebben

Onecom Kft. szolgáltató

Onecom Kft. szolgáltató Onecom Kft. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Műholdas televízió és rádió szolgáltatáshoz. Borsod Abaúj Zemplén Megye, Szabolcs-Szatmár Bereg megye és Hajdú Bihar Megye területén Hatályba

Részletesebben

Jogszabályváltozások 2015

Jogszabályváltozások 2015 Jogszabályváltozások 2015 Készítette: Tariné Deák Edit osztályvezető 2014. évi LXXIV. törvény az egyes adótörvények módosításáról (161, 184, 185, 186, 187 és 188-as MK) Az adózás rendjét érintő változások

Részletesebben

Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodás Együttműködési megállapodás 50/2012. (II. 23.) Kt. határozat melléklete Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, valamint az önállóan működő költségvetési szerv

Részletesebben

Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja

Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja Lakásügyeink különszám Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja XiX. Évfolyam, 4. szám, 2011. augusztus www.otpbank.hu Mentôöv az adósoknak Mi az az Otthonvédelmi Akcióterv? Futamidô hosszabbítás, törlesztéscsökkentés

Részletesebben

a számlavezetett Hitelintézetek részére, külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott, kamatozó pénzforgalmi és lekötött számla vezetéséhez

a számlavezetett Hitelintézetek részére, külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott, kamatozó pénzforgalmi és lekötött számla vezetéséhez C (TKSZ-DEV) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK a számlavezetett Hitelintézetek részére, külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott, kamatozó pénzforgalmi és lekötött számla vezetéséhez A Magyar Takarékszövetkezeti

Részletesebben

Adótörvények 2015 évi változásaiból

Adótörvények 2015 évi változásaiból Adótörvények 2015 évi változásaiból SZJA Marad az SZJA mértéke: 16% Januári bér elszámolása Január hónapban kifizetett munkaviszonyból származó jövedelmet (bért) akkor kell az előző évinek tekinteni, ha

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

Adótörvény-változások 2012

Adótörvény-változások 2012 ADÓHÍRLEVÉL 2011. NOVEMBER Adótörvény-változások 2012 2011. november 21-én elfogadta a Parlament az új adótörvénycsomagot, mely az eredeti tervezethez képest jelentős változtatáson esett át. Az elfogadott

Részletesebben

Az új házastársak együttes adóalap kedvezménye jogosultsági hónaponként 31.250 forintról 33.335 forintra nőtt, az adómegtakarítás nem változik.

Az új házastársak együttes adóalap kedvezménye jogosultsági hónaponként 31.250 forintról 33.335 forintra nőtt, az adómegtakarítás nem változik. Módosuló adótörvények 2016 (összefoglalás) 2015. év során kilenc hírlevélben tájékoztattuk ügyfeleinket az adótörvények 2016.01.01-től hatályos változásairól. Jelen hírlevelünkben összefoglaljuk, és némileg

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 4. (T/10537) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 4. (T/10537) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 4. (T/10537) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

Ingatlanok bérbeadásának, egyéb hasznosításának alapvető szabályai 2016.

Ingatlanok bérbeadásának, egyéb hasznosításának alapvető szabályai 2016. Ingatlanok bérbeadásának, egyéb hasznosításának alapvető szabályai 2016. A lakóingatlanok hosszabb-rövidebb időre történő hasznosításának legelterjedtebb módozatai a tartósabb jellegű bérbeadás, de egyre

Részletesebben

Techno-Tel Kft. a. tagja. Egységes szerkezetbe foglalt

Techno-Tel Kft. a. tagja. Egységes szerkezetbe foglalt Techno-Tel Kft. a tagja Egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételek TELEFONSZOLGÁLTATÁS (Helyhez kötött telefonszolgáltatás, Nomadikus beszédcélú szolgáltatás, Egyéb hangátviteli szolgáltatás)

Részletesebben

Készítés/utolsó módosítás időpontja: 2011.11.30. 2. oldal, összesen: 83

Készítés/utolsó módosítás időpontja: 2011.11.30. 2. oldal, összesen: 83 Általános Szerződési Feltételek Nyilvános televízióműsor-elosztás elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatás igénybevételére Szélmalom Kábeltévé Zrt. a tagja Hatályba lépés napja:

Részletesebben

IGÉNYLÉSI LAP SZÉCHENYI ÖNERŐ KIEGÉSZÍTŐ ÉS TÁMOGATÁST MEGELŐLEGEZŐ HITELHEZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE

IGÉNYLÉSI LAP SZÉCHENYI ÖNERŐ KIEGÉSZÍTŐ ÉS TÁMOGATÁST MEGELŐLEGEZŐ HITELHEZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE IGÉNYLÉSI LAP SZÉCHENYI ÖNERŐ KIEGÉSZÍTŐ ÉS TÁMOGATÁST MEGELŐLEGEZŐ HITELHEZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE Ügylet azonosítója 1 : Ügyfél azonosítója 1 : Igényelt termék: Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel Széchenyi

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 1012-es számú bevalláshoz

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 1012-es számú bevalláshoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 1012-es számú bevalláshoz Jogszabályi háttér: - a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Szh. tv.) -

Részletesebben

Novotron Informatikai Zrt.

Novotron Informatikai Zrt. Novotron Informatikai Zrt. a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség tagja Általános Szerződési Feltételek üzleti internet elérési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2015. június 1. 1. Általános

Részletesebben

I. UniCredit Lakáscélú és Szabad felhasználású jelzáloghitelek

I. UniCredit Lakáscélú és Szabad felhasználású jelzáloghitelek JELZÁLOGHITELEK I. UniCredit lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek II. UniCredit hitelkiváltási célú jelzáloghitelek III. Jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, költségek IV. THM, aktív-kedvezmény

Részletesebben

A kisadózó vállalkozások tételes adójának szabályai 2016. évben

A kisadózó vállalkozások tételes adójának szabályai 2016. évben A kisadózó vállalkozások tételes adójának szabályai 2016. évben A kisadózó vállalkozások tételes adójával kapcsolatos rendelkezéseket a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról

Részletesebben

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása I. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetése egyenlegének alakulása, feltételrendszerének értékelése A Magyar Köztársaság

Részletesebben

LAKOSSÁGI PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ

LAKOSSÁGI PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK LAKOSSÁGI PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet (székhelye: 4900 Fehérgyarmat, Móricz Zs. u.19., cégjegyzékszáma:

Részletesebben

Aranyszárny CLaVis. Nysz.: 17386

Aranyszárny CLaVis. Nysz.: 17386 Aranyszárny CLaVis rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás különös feltételei (G75/014) Hatályos: 014. március 15. Módosítva: 014. november 1. Nysz.: 1786 Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása Az elmúlt évek válsághatásai a társas vállalkozásokhoz képest súlyosabban érintették az egyéni vállalkozásokat, mivel azok az egyre

Részletesebben

A bejelentés-köteles játékokkal kapcsolatos tájékoztató

A bejelentés-köteles játékokkal kapcsolatos tájékoztató A bejelentés-köteles játékokkal kapcsolatos tájékoztató A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) rendelkezése alapján szerencsejáték szervező tevékenység kizárólag

Részletesebben

VÉGELSZÁMOLÁS, ADÓVÁLTOZÁSOK, KOCKÁZATI KÉRDŐÍV, PDF-BEN VALÓ SZÁMLÁZÁS ÉS TÉTELES ÁFA 2012. június

VÉGELSZÁMOLÁS, ADÓVÁLTOZÁSOK, KOCKÁZATI KÉRDŐÍV, PDF-BEN VALÓ SZÁMLÁZÁS ÉS TÉTELES ÁFA 2012. június VÉGELSZÁMOLÁS, ADÓVÁLTOZÁSOK, KOCKÁZATI KÉRDŐÍV, PDF-BEN VALÓ SZÁMLÁZÁS ÉS TÉTELES ÁFA 2012. június Konzultáns: Ruszin Zsolt könyvvizsgáló, adószakértő AZ ELŐADÁSOK TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓJA Végelszámolás

Részletesebben

Közel negyedmilliárd a Tolna megyei szakképzésnek

Közel negyedmilliárd a Tolna megyei szakképzésnek Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara TOLNAI 9. évfolyam 7. szám A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági havilapja 2008. augusztus Közel negyedmilliárd a Tolna megyei szakképzésnek Fotó:

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek E.ON Otthonangyal Csoportos Biztosításhoz. (Hatályos: 2014. augusztus 31.. napjától)

Általános Szerződési Feltételek E.ON Otthonangyal Csoportos Biztosításhoz. (Hatályos: 2014. augusztus 31.. napjától) Általános Szerződési Feltételek E.ON Otthonangyal Csoportos Biztosításhoz (Hatályos: 2014. augusztus 31.. napjától) Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. (1091 Budapest, Üllői út 1., Cg.: 01-10-041365

Részletesebben

ICE DSL Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság. Általános Szerződési Feltételek Internet Protokoll alapú szolgáltatásokhoz

ICE DSL Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság. Általános Szerződési Feltételek Internet Protokoll alapú szolgáltatásokhoz ICE DSL Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételek Internet Protokoll alapú szolgáltatásokhoz Készítés dátuma: 2006. október 18. Utolsó módosítás dátuma: 2007. január 1.

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Vezetékes műsorjel-elosztási (nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási) szolgáltatáshoz

Általános Szerződési Feltételek Vezetékes műsorjel-elosztási (nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási) szolgáltatáshoz szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Vezetékes műsorjel-elosztási (nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási) szolgáltatáshoz Kazincbarcika-Sajószentpéter-Varbó-Parasznya-Radostyán-Kondó-

Részletesebben

Techno-Tel Kft. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

Techno-Tel Kft. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Techno-Tel Kft. a tagja Módosított, egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Babócsa, Bélavár, Beleg, Berzence, Darány, Drávagárdony, Drávatamási, Fábiánháza,

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon Pomáz Város Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2012. (IV. 25.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete az

Részletesebben

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. Általános Szabályok 4 1. Alapfogalmak, értelmező rendelkezések 4 2. Üzletszabályzat hatálya, a Hitelintézet és az

Részletesebben

Pázmány Kábel Szolgáltató Kft. Kaposvár

Pázmány Kábel Szolgáltató Kft. Kaposvár Pázmány Kábel Szolgáltató Kft. szolgáltató a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség tagjaként Általános Szerződési Feltételek Helyhez kötött vezetékes telefon szolgáltatáshoz Kaposvár település

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÉS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÉS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT DIMENZIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÉS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Elfogadva: Utolsó módosítás: 4/2013. (02.21.) számú Igazgatótanácsi határozattal 3/2015. (11.16.) számú Igazgatótanácsi

Részletesebben

Hatálybalépés napja: 2010. június 11.

Hatálybalépés napja: 2010. június 11. Lehetséges hitelcélok: A kölcsöntermékeket hitelcél megjelölése nélkül lehet igényelni. Az igényelhető hitel devizaneme: Forint Igénylési feltételek: Adós minőségében igénylő ügyfél esetén a)devizabelföldi,

Részletesebben

IGÉNYLÉSI LAP SZÉCHENYI ÖNERŐ KIEGÉSZÍTŐ ÉS TÁMOGATÁST MEGELŐLEGEZŐ HITELHEZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE

IGÉNYLÉSI LAP SZÉCHENYI ÖNERŐ KIEGÉSZÍTŐ ÉS TÁMOGATÁST MEGELŐLEGEZŐ HITELHEZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE IGÉNYLÉSI LAP SZÉCHENYI ÖNERŐ KIEGÉSZÍTŐ ÉS TÁMOGATÁST MEGELŐLEGEZŐ HITELHEZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE Ügylet azonosítója 1 : Ügyfél azonosítója 1 : Igényelt termék: Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel Széchenyi

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

Tájékoztató az adóhatósági igazolások kiadásáról 2016.

Tájékoztató az adóhatósági igazolások kiadásáról 2016. Tájékoztató az adóhatósági igazolások kiadásáról 2016. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóztatási szerve a nyilvántartásában szereplő adatok igazolására az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a

Részletesebben

Gyögyössolymosi Közös Önkormányzati Hivatal Mátraszentimrei Kirendeltsége : 3235 Mátraszentimre, Rákóczi u. 16. :37/376-410/20.

Gyögyössolymosi Közös Önkormányzati Hivatal Mátraszentimrei Kirendeltsége : 3235 Mátraszentimre, Rákóczi u. 16. :37/376-410/20. Gyögyössolymosi Közös Önkormányzati Hivatal Mátraszentimrei Kirendeltsége : 3235 Mátraszentimre, Rákóczi u. 16. :37/376-410/20. mellék www.matraszentimre.hu e-mail: ado@matraszentimre.t-online.hu A bevallási

Részletesebben

15T103 ADATBEJELENTŐ LAP

15T103 ADATBEJELENTŐ LAP 15T103 ADATBEJELENTŐ LAP AZ EGYSZERŰSÍTETT VÁLLALKOZÓI ADÓ HATÁLYA ALÁ TÖRTÉNŐ BEJELENTKEZÉSHEZ, VALAMINT AZ EVA TV. 10. (3) vagy 10. (4) BEKEZDÉSÉBEN FOGLALTAK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ KIJELENTKEZÉSHEZ EGYÉNI

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Határidők kifizetők, foglalkoztatók és kijelölt munkáltatók részére egységesen

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Határidők kifizetők, foglalkoztatók és kijelölt munkáltatók részére egységesen KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a munkáltató vagy a kifizető által foglalkoztatott biztosítottak adatairól szóló 13T1041-es jelű bejelentő és változás-bejelentő adatlaphoz Kedves Ügyfelünk! A 13T1041-es bejelentő és

Részletesebben

MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA Az MVDSE 115. Közgyűlése által 2015. november 19. napján és 2016. március 11. napján elfogadott és a Polgári Törvénykönyvről szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. A Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszámolója az Akadémia 2013. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Nagy-István Ildikó

Részletesebben

GÉPJÁRMŰ- PÉNZÜGYI LÍZING

GÉPJÁRMŰ- PÉNZÜGYI LÍZING CIB LAKÁSLÍZING ZRT. 1138 BUDAPEST, VÁCI ÚT 140. TELEFON : 485-9800 TELEFAX : 489-6700 GÉPJÁRMŰ- PÉNZÜGYI LÍZING ÜZLETSZABÁLYZAT Hatályos: 2008. augusztus 13.-tól 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Jelen Üzletszabályzat

Részletesebben

N Y I L A T KOZAT. a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény 10. (1) bekezdése a) d) alpontok alapján

N Y I L A T KOZAT. a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény 10. (1) bekezdése a) d) alpontok alapján ARE-VI-NYIL-001 ÜGYAZONOSÍTÓ: N Y I L A T KOZAT EGYÉB KÖTELEZETTNEK AZ ADÓSSÁGRENDEZÉSI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELE MÓDJÁRÓL (A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény 10.

Részletesebben

Techno-Tel Kft. a. tagja. Módosított, egységes szerkezetbe foglalt

Techno-Tel Kft. a. tagja. Módosított, egységes szerkezetbe foglalt Techno-Tel Kft. a tagja Módosított, egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételek (nyilvános televízió-műsorelosztási) szolgáltatáshoz Gyékényes, Győrtelek, Ököritófülpös, Őrtilos, Rápolt,

Részletesebben

Útmutató a 1441-es számú bevallás kitöltéséhez

Útmutató a 1441-es számú bevallás kitöltéséhez Útmutató a 1441-es számú bevallás kitöltéséhez Jogszabályi háttér: a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (Társasházi tv.) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) az adózás

Részletesebben

Hatályba lép: 2014. március 15.-én

Hatályba lép: 2014. március 15.-én - 1-4028 Debrecen, Simonyi út 20. Cégjegyzékszám: 09-02-000354 Adószám: 11154433-2-09 Á L T A L Á N O S Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T Elfogadta: a Hitelszövetkezet Igazgatósága a 12/2014 (IV.29.) számú

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.1.1/09-11. Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.1.1/09-11. Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a örnyezet és Energia Operatív Program EOP-1.1.1/09-11 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése című konstrukcióhoz érvényes: 2013. január 9 -től Tartalom A. A

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

ELEKTRONIKUS KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ELEKTRONIKUS KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 1. ÁLTALÁNOS ADATOK, ELÉRHETŐSÉGEK 1.1. A szolgáltató neve és címe Név: Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye:

Részletesebben

BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek. Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.

BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek. Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11. BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.01-től 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK.....2 1. A szolgáltató neve,

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

Üzletszabályzat. A Wilson-Trading Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei. 1. Meghatározások. Tartalomjegyzék. 1.

Üzletszabályzat. A Wilson-Trading Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei. 1. Meghatározások. Tartalomjegyzék. 1. Üzletszabályzat A Wilson-Trading Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei 1. Meghatározások Tartalomjegyzék 1./ Meghatározások 2./ Vállalkozás adatai 3./ Általános tudnivalók 4./ Webáruházban található

Részletesebben

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. február 25-i ülésére TÁRGY: Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak megválasztása ELŐADÓ: Mestyán Valéria körjegyző 2 Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatáshoz

Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatáshoz szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatáshoz Kazincbarcika-Sajószentpéter-Varbó-Parasznya-Radostyán-Kondó- Sajólászlófalva-Sajókápolna-Alacska-Berente

Részletesebben

TANÁCSI BESZÁMOLÓ. A Nemzeti Civil Alapprogram 2008. évi tevékenységéről és működéséről. Budapest 2009. április 17.

TANÁCSI BESZÁMOLÓ. A Nemzeti Civil Alapprogram 2008. évi tevékenységéről és működéséről. Budapest 2009. április 17. TANÁCSI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Civil Alapprogram 2008. évi tevékenységéről és működéséről Budapest 2009. április 17. Az Országgyűlés a civil szervezetek átlátható, költségvetési forrásautomatizmusra épülő,

Részletesebben

S-14/2016. SZÁMÚ SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETI

S-14/2016. SZÁMÚ SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETI Borotai Takarékszövetkezet 6445 Borota, Dózsa György u. 22. Telefon: +36 77 400 068 E-mail: kozpont@borotaitksz.hu www.borotaitksz.hu Cégjegyzékszám: 03-02-000162, Kecskeméti Törvényszék Cégbírósága Adószám:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK K&H Bank Zrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A DEVIZABELFÖLDI ÉS DEVIZAKÜLFÖLDI TERMÉSZETES

Részletesebben

62579/2015/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öntvény alkatrészek beszerzése tárgyú pályázathoz

62579/2015/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öntvény alkatrészek beszerzése tárgyú pályázathoz 62579/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öntvény alkatrészek beszerzése tárgyú pályázathoz Budapest, 2015. - 1 - Tartalomjegyzék P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S... 3 M Ű S Z A K I L E Í R Á S... 15 S Z

Részletesebben

UNIPORT Zrt. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

UNIPORT Zrt. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz UNIPORT Zrt. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Karancsalja; Karancslapujtő;Karancskeszi; Karancsberény;Etes település területén Hatályba lépés kelte: 2015.12.28. Utolsó módosítás

Részletesebben

1. Kamatjövedelem. Személyi jövedelemadó (Szja tv. 65. )

1. Kamatjövedelem. Személyi jövedelemadó (Szja tv. 65. ) Adózási tudnivalók az OTP Bank Nyrt. értékpapír szolgáltatásainak díjtételeiről szóló hirdetménnyel kapcsolatban (2008. január 1-től érvényes szabályok) 1. Kamatjövedelem Személyi jövedelemadó (Szja tv.

Részletesebben

12T1042E. Az adatlap benyújtásának módja

12T1042E. Az adatlap benyújtásának módja 12T1042E Frissítés dátuma: 2011.12.29. Bejelentő és változás-bejelentő lap az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény értelmében a 2010. augusztus 1-jét követően létesített, egyszerűsített

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Kérdések...9 Válaszok...10. Kérdések...13 Válaszok...31. Kérdések...41 Válaszok...52. Kérdések...62 Válaszok...75

Tartalomjegyzék. Kérdések...9 Válaszok...10. Kérdések...13 Válaszok...31. Kérdések...41 Válaszok...52. Kérdések...62 Válaszok...75 Tartalomjegyzék I. El m é l e t i f e l a dat o k / 7 Elméleti alapvetés....9 Kérdések....9 Válaszok...10 Az adózás rendje....13 Kérdések....13 Válaszok...31 A személyi jövedelemadó....41 Kérdések....41

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁS MEGVÁSÁRLÁSA

ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁS MEGVÁSÁRLÁSA 1041 Budapest, István út 14. 231-3179, Fax.: 231-3191 lakas.osztaly@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL SZOCIÁLIS FŐOSZTÁLY LAKÁSÜGYI OSZTÁLY www.tuv.com ID

Részletesebben

BEVALLÁS. a naptári évtõl eltérõ üzleti évet választó adózók szakképzési hozzájárulás-kötelezettség különbözetérõl

BEVALLÁS. a naptári évtõl eltérõ üzleti évet választó adózók szakképzési hozzájárulás-kötelezettség különbözetérõl APEHAPEH APEH 979 r. sz. Fogyasztói ár: 336 Ft BEVALLÁS a naptári tõl eltérõ üzleti et választó adózók szakképzési hozzájárulás-kötelezettség különbözetérõl vonal helye Adó- és Pénzügyi Ellenôrzési Hivatal

Részletesebben

Drót-Net Kft. 1185 Budapest, József A. utca 1/a. Általános Szerz!dési Feltételek (ÁSZF)

Drót-Net Kft. 1185 Budapest, József A. utca 1/a. Általános Szerz!dési Feltételek (ÁSZF) Drót-Net Kft. 1185 Budapest, József A. utca 1/a. Internet és tárterület szolgáltatás Általános Szerz!dési Feltételek (ÁSZF) Érvényes 2004.03.01-tl Utolsó módosítás: 2008. július 01. 1 Szolgáltató adatai

Részletesebben

A RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. ALAPSZABÁLYA

A RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. ALAPSZABÁLYA A RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. ALAPSZABÁLYA A 2016. április 15-i közgyűlés 6/2016.04.15. számú határozatával a módosításokkal egységes szerkezetben elfogadott Alapszabály A RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT.

Részletesebben

ÚJ PILLÉR ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR

ÚJ PILLÉR ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ÚJ PILLÉR ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Ü Z L E T I J E L E N T É S 2015. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. 2015-BEN BŐVÜLŐ TAGSÁG, BŐVÜLŐ EGYÉNI BEFIZETÉSEK AZ ÚJ PILLÉRBEN... 3 2. AZ

Részletesebben

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA AZ INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA Módosítások félkövér dőlt betűkkel szedve. A Lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a módosításáról

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK AZ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA

ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK AZ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA PC-PLANET Informatikai Kft. 5400 Mezıtúr, Dózsa György út 40. ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK AZ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA Hatályos: 2012. május 1-tıl. 1 Tartalomjegyzék 1. Általános adatok, elérhetıség...3

Részletesebben

SEMIRAMIS IRODAHÁZ KFT. Általános Szerződési Feltételek

SEMIRAMIS IRODAHÁZ KFT. Általános Szerződési Feltételek SEMIRAMIS IRODAHÁZ KFT. Általános Szerződési Feltételek vezetékes műsorjel-elosztási szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2006. szeptember 1. Készült: 2006.07.25. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK.....2

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. március 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. március 26-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2008. évi önkormányzati adózás tapasztalatairól Elıkészítette: dr. Csarnai Judit osztályvezetı Babinszki Szilárd ügyintézı Benczéné Simcsik Ágnes ügyintézı Csapó Lászlóné ügyintézı Lászlóné

Részletesebben

A társasági adó legfontosabb szabályai 2016.

A társasági adó legfontosabb szabályai 2016. A társasági adó legfontosabb szabályai 2016. A Magyarországon jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy azt eredményező gazdasági tevékenység, azaz a vállalkozási tevékenység alapján, az annak során

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest VII., Damjanich u. 16. szám alatti, 33514/0/A/3

Részletesebben

TARR ÉPÍTŐ, SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT.

TARR ÉPÍTŐ, SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT. TARR ÉPÍTŐ, SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT. a tagja Általános Szerződési Feltételek helyhez kötött internet elérési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2016.04.22 Utolsó módosítás kelte: 2016.04.13

Részletesebben

Könyvelői Klub 2013. február 21., Miskolc. Konzultáns: Szarvasné Vadászi Csilla főtanácsos, Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Könyvelői Klub 2013. február 21., Miskolc. Konzultáns: Szarvasné Vadászi Csilla főtanácsos, Nemzeti Adó- és Vámhivatal Könyvelői Klub 2013. február 21., Miskolc Konzultáns: Szarvasné Vadászi Csilla főtanácsos, Nemzeti Adó- és Vámhivatal TÉTELES ÁFA, ÁFA KIUTALÁS ELŐTTI ELLENŐRZÉSEK PÉNZFORGALMI ELSZÁMOLÁS Az egyéni vállalkozók,

Részletesebben