Földes András ERŐSS ZSOLT A HIMALÁJÁNÁL MAGASABBRA. Földes András 2012 Borító: Torsa Mátyás A borítóhoz használt portrét Miklóska Zoltán készítette

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Földes András ERŐSS ZSOLT A HIMALÁJÁNÁL MAGASABBRA. Földes András 2012 Borító: Torsa Mátyás A borítóhoz használt portrét Miklóska Zoltán készítette"

Átírás

1 Földes András ERŐSS ZSOLT A HIMALÁJÁNÁL MAGASABBRA Földes András 2012 Borító: Torsa Mátyás A borítóhoz használt portrét Miklóska Zoltán készítette

2 Erőss Zsolt 1968-ban született Csíkszeredán. A Mount Everest első magyar megmászója, aki nemzetközi szinten egy másik 8000 méteres hegy, a Nanga Parbat szólómászásával lett ismert. Hegymászóbalesetben elveszítette egyik lábát, de az alpinizmust sikerrel folytatja.

3 1972 Erdély 1. A kisfiú egy havas lejtő alján állt, és sírt. Négyéves már biztos elmúlt, mert a lábán sílécek voltak, és amikor a nagyfiúk közül odacsúszott hozzá az egyik, azt is el tudta mondani, mi bántja. Fázom, hüppögte Zsolt, nem tudván, hogy később könyvünk főszereplője lesz. Kesztyűjével letörölte könnyeit. Nem jó, ha odafagynak, kicsípi az arcot, és később majd fáj a melegben. De a hideg ellenére sem mentek haza, a társaság még kipirult arccal száguldozott a fenyőerdő szélén, és Zsolt vigasztalásul egy lombos fenyőágat kapott a nagyfiútól. A kis erdélyi falu, Orotva nem tartozott a klasszikus síiskolák közé. Itt az emberek ahelyett, hogy megtanulnának síelni, egyszerűen síelnek, mivel van hó, és vannak hegyek. A technika kevéssé számított, a lényeg a hatékonyság és az élvezet volt. Zsolt hóna alá szorította a rövidke faléceit meg a lombot, és követte a többieket a meredek domboldalon. A tetőre érve elfelejtette a fagyot, átmelegedett a gyaloglásban, és ott voltak a pajtások is, már a léceket szíjaztak egyszerű bőrbakancsaikra, majd sorban nekilódultak a lejtőnek. Zsolt bajlódott egy ideig a szíjakkal, még a kesztyűjét is le kellett vennie, hogy meg tudja húzni a hidegtől kőkemény hevedereket. Végül lábai közé vette a lombot és siklani kezdett. Nyílegyenesen persze, ahogy mindenki más is, mert a fordulás ismeretlen technika volt a vidéken. A kantni nélküli lécekkel, rövid szárú bőrbakancsokban amúgy sem lett volna könnyű szlalomozni. Az orotvai technikában a fékezéshez a láb között tartott, lombos ág szolgált. Ha a síelő túlságosan begyorsult, csak lenyomta a hóba a végét. A csapatot a sötétség kergette vissza a faluba, Zsolt szedte a lábát, hogy mielőbb hazaérjen a domboldalra zuhanó fagyban. A ház üres volt, anyja dolgozott még, ápolónő, sok a munkája, de legalább meleg volt, a kályhában égett a tűz. Lehúzta kesztyűit, és még kabátban állva a kályha fölé tartotta elgémberedett kezeit. Alig érezte őket. Aztán lassanként visszatért az élet a vöröslő ujjacskákba, és még több is, szúró fájdalom. Visszarántotta karjait, de a lüktető, maró érzés nem enyhült. Mire anyja hazaérkezett, már hólyagok borították mindkét kezét. Hiába rakták langyos vízbe, ez már nem segített. Zsolt évekig nem felejtette el élete első fagyását. Kezei hat évig viselték ennek a téli délutánnak a nyomait. Mai ésszel tudja, mínusz harminc fok lehetett akkor a domboldalban. A könnyek megfagytak az arcon.

4 2. Erdélynek volt azonban barátságosabb képe is. Kakukkfűillatú szél, vad zöld fenyvesek, csillogó víz, merész ívű hegyhátak, és a táj fölé emelkedő, szürke sziklák. Gyilkos-tó. A család: anya, a hétéves Zsolt és bátyja nem turistaként keveredtek a népszerű kirándulóhelyre. Véletlen az egész, anyja itt kapott munkát, mint a környék egészségügyi mindenese. Medve szaggatta pásztorokat kötözött be, szüléseket vezetett le, oltásokat adott be, receptet írt. Sőt, a környék szikláinál rendezett hegymászó-találkozókon, az alpiniádákon is ő tartotta ügyeletet. Manapság sorozatfőhősöket mintáznának róla, a hetvenes évek közepének Romániájában viszont, forgatókönyvírók és kasztingmenedzserek helyett alibi segítőket adtak mellé. Az állam, jutalom gyanánt, minden évben kihelyezett egy orvost a Gyilkos-tóhoz. Az indoklás szerint, az idény fokozott turistaforgalma miatt. Az orvosok viszont fizetett üdülésnek tekintették a kiküldetést, és a rendelő helyett inkább horgászcsónakban, büfékben vagy hegytetőkön üldögéltek. Zsoltot vonzotta a messziről érkezett, komoly emberek társasága, így a nyarakat hol horgászással, hol kirándulással, hol városnézéssel töltötte, az aktuális orvos hobbija szerint. A változatos éveket 1981 nyarán Beczási György doktor törte meg, egyszerűen azzal, hogy megismertette Zsolttal a sziklamászást. Eleinte mászócimborájával, Kőmíves Johánnal bocsátkoztak rendkívül veszélyes kalandokba. Zsoltnak legalábbis ilyeneknek tűntek a kirándulások, amelyeket a Gyilkos-tóhoz vagy a Békás-szorosba tettek. Lenn állva nézte a meredek sziklafalakon mozgó párost, és úgy érezte, mintha valami titkos szertartást lesne meg. A beszélgetés hirtelen szakadt meg, ahogy a két alpinista magára kötözte a kötelet, no akkor indulok, mondta egyikük, és néhány mozdulattal már a fejük felett kapaszkodott. Onnantól csak a kalapács visszhangos csengése hallatszott, néha egy kiáltás: indulhatsz!, vagy: fenn vagyok! A pár egyre kisebbnek látszott a magasban, és úgy tűnt, mintha már egy titkokkal és számukra soha meg nem ismerhető izgalmakkal teli világba másznának át. Zsolt biztos volt abban, hogy ez a dolog izgalmasabb, mint a kirándulás, férfiasabb, mint a városnézés, és fárasztóbb, mint a horgászat. Nem kellett több, csak néhány heti nyaggatás, és Beczási György a derekára csomózta a kötelet. A beülő akkoriban ismeretlen fogalom volt, a profi mászók mint a doktor és Kőmíves is mellest használtak. A kis csapat pedig nekivágott annak az útnak, amely az olvasó már tudja évtizedekkel később milyen távlatokba vezet. Akkoriban viszont úgy tűnt, a falnak nagyon is van vége, amelyet néhány órai mászással el is értek. A kaland nem volt problémamentes, igaz, a nehézségek nem felfelé jelentkeztek. A fiút a derekára csomózott kötéllel eresztették le, pokolian szorította, majdhogynem sírva fakadt. Aznap este mégis elővett egy füzetet, egyes számot írt a lap tetejére, és mellé a mászás adatait: VI. 20. Posta út (Postafal, Gyilkos-tó), Fok: 3A. A következő piros betűs bejegyzés két héttel később került a füzetbe: Oltárkő. Még leírva is tiszteletet keltett benne. A sziklamonstrum a környék legimpozánsabb sziklatornya volt, magasan kiemelkedett a hegyhátak közül. Zsolt június elseje reggeléig valójában nem is gondolt a megmászására. Mert talán nem is lehet. De mikor hatvan méterrel a föld fölött csüngött, hatalmába kerítette az addig ismeretlen érzés: émelyítő, édes szédülés, amelyet a kötél biztonsága nem engedett át a félelem mezsgyéire. Körülnézett, és mintha a megszokott világ színesebb másolatát látná, ahol minden ugyanolyan, csak éppen az arányok változtak meg teljesen, ahol az idő széllé és napsütéssé alakult, és a dolgok közepén ő maga lógott egy kötélen, kínai tornacipőivel kavarva a levegőt. A hat kötélhosszas útban ezúttal is a visszaereszkedés volt a nehezebb. Johán, talán, hogy megkímélje őt a kötél kínjaitól, talán, hogy a falról való mentést gyakorolja, kötelénél fogva magára akasztotta a gyereket, úgy ereszkedett alá. Csakhogy a fiút tartó kötél a fal felénél felcsúszott az alpinista hátáról, így Johán már a nyakával tartotta őt. Vagy úgy is lehet mondani, hogy Zsolt fojtogatta a hegymászót. Vezetője vöröslő fejjel, de épségben ért földet. További szerencse, hogy a fiú az esetből nem azt a következtetést vonta le, ez az ereszkedés helyes módja. A kettes számú mászás alá sokáig nem került újabb adat. Beczásiék ismét maguk járták a hegyeket, de Zsolt lelkesedését önkéntelenül sem hagyták kialudni: ellátták a fiút olvasnivalóval. Carl Lukan: Hegyek csavargója, Dimberger: Titokzatos nagy csúcsokon című könyve, Hillary Everest-mászásáról szóló munkája után Zsolt egy olyan Földön találta magát, ahol minden irányban hatalmas hegységek emelkednek a felhők fölé. A Kárpátokon túl kirajzolódott a hegymászás őshazája, az Alpok, a meseszerű távolban pedig felsejlettek a Karakorum és a Himalája vonulatai. Komoly hegyek, rettenthetetlen hősökkel. Olyan világ, ahová csak vágyakozni lehet. Ezt az akkor már kamaszodó fiú is érezte: a Ceauşescudiktatúra Romániája a legendák földjére űzött mindent, ami a határon túl terült el. Zsolt, és körülötte mindenki, erre a szűk életre rendezkedett be.

5 3. A család 1982-ben lakást kapott Gyergyószentmiklóson. Anyja a helyi a rendelőintézetben töltötte napjait, Zsolt és bátyja, Laci pedig az átlagos fiatalok életét élte, az iskola, a barátok és az utca háromszögében. Gyergyón ebben az időben élénk sportélet folyt, és Zsolt, erős testalkatú fiú lévén könnyen felvételt nyert a birkózó-, majd a hoki-, később a sífutószakosztályba. Rövid idő után mindegyik sportot abba is hagyta. Egyik sem kötötte le igazán. Inkább komolyabb sportokat űzött. A haverokkal, vonatokon bliccelve beutazták a környéket, dohányoztak, szipuztak, csavarogtak De egyik kaland sem volt olyan jó, mint az időtlen kalimpálás az Oltárkő magasában. Zsolt pedig minden züllés ellenére is mászópartnerek után kutatott. Rábukkant a Gyergyói Vasas Hegymászó Klubra, ahová fiatal kora miatt tizennégy volt ekkor nem vették fel. Maradtak a saját szervezésű vállalkozások. Barátaival kötelet loptak egy tűzoltószertárból, meg két darab, egyenként negyed kilós acélkarabinert, és a tapasztalt hegymászó, azaz Zsolt vezetésével vad kalandokba bocsátkoztak. Egy alkalommal még az Oltárkőig is eljutottak, amelyet nagy szerencsével és minimális előrelátással, de kimásztak. A lejövet módjáról csak a csúcson kezdtek el gondolkozni, ám még a végleges, talán végzetes döntés megszületése előtt megérkezett egy tapasztalt, román hegymászópáros, és leeresztették mindnyájukat. A kamikázekorszaknak Zsolt hegymászótagsága vetett véget ban végül csatlakozhatott a Gyergyói Klubhoz, amelyet még Wild Ferenc alapított a 70-es évek elején. A klub a vidék legjobb mászóit gyűjtötte magába. Zsolt itt talált rá mentorára, Schönberger Jánosra, aki komoly, nemzetközi hegymászó tapasztalatokkal is bírt: túl Románia határain, egyszer volt a Lengyel-Tátrában. A klubvezetőjük az Erdély-szerte ismert Wild Ferenc volt. Ő írta az egyetlen magyar nyelvű hegymászó szakkönyvet, minden akkori alpinista bibliáját. A találó Hegymászók könyve című munka amúgy jól illeszkedett a Román hiánygazdasági viszonyok közé, mivel csak pult alól vagy ajándékba lehetett kapni. Zsolt ez utóbbit választotta. A klub csatlakozása idején élte a vezetőváltás viharos időszakát. Az idős, sokak által szeretett, Wild Ferenc helyét az egészségesebb életforma mellett kardoskodó fiatal Hargitai Szabolcs vette át. A rámenős új vezető személye, stílusa viharokat kavart a klubban, amelyekből azonban Zsolt nem sokat érzékelt. Magával ragadták a hirtelen kitáguló lehetőségek. Részt vett a klub edzésein, a gyűléseken, ahol végre kéretlenül és önzetlenül zúdították rá azokat a szakismereteket, amelyeket addig titkon lesett el, vagy a saját hibáin kísérletezett ki. Nem volt többé gond mászópartnert találnia, különösen azután, hogy kiderült: az új mászó, a legfiatalabb tag minden kalandra kapható, a veszélyes feladatoktól sem riad vissza. Miért is riadt volna? A klub állami támogatásából vásárolt felszerelés maga volt a biztonság. Már nem derékra csomózta, hanem mellesbe fűzte a kötelet. Megtanulta, hogyan kell biztosítani mászótársát, vállbiztosítással persze, mert az erre kifejlesztett eszköz ritka kincs volt akkoriban. Ez az az idő volt, amikor a hegymászók nem az aprólékosan megtervezett felszerelésekre támaszkodtak, hanem a leleményességükre. Házi gyártmányú karabinereket használtak, csavarból barkácsoltak éket És használatban volt még az ék őse is, a kőék: a mászó egy marék kavicsot rakott a zsebébe indulás előtt, és a falon kapaszkodva abból válogatta ki a repedésbe illő méretet. A kavicsot a repedésbe szorította, vékony kötéldarabbal körültekerte, és ebbe akasztotta a karabinert. Kipróbált, ősi módszer volt ez, csak nem szabadott nagyon terhelni. De az erdélyi stílus szerint a hegymászó úgyis inkább magát, semmint a felszerelést terhelte februárjában, élete első téli túráján pedig rádöbbent, hogy az idősebb hegymászó-generáció ugyanakkor a fiatalabbat hajlamos terhelni. A retyezáti téli túrán az ifjú mászók jártak ki a forráshoz vízért, Zsolt elsajátította a főzés és hóban mosogatás ismereteit. Az otrombább tréfáktól csak Schönberger János, alias Süni óvta a fiatalokat, cserébe Zsolt kiásta őt a hó alól, mikor a gyengébben síelő mester hazafelé csúszva elütött egy fenyőfát. A fiatalokhoz Süni barátságos, atyai mentalitása hozta közel a hegymászást, de ő volt az, aki sokukat akaratlanul is örökre elűzött a hegyek közül. A dolog a Bucsecsben kezdődött. Süni néhány gyergyói és szentgyörgyi mászó társaságában a hegy legendás útjába, a Kék repedésbe szállt alá. Bár az út hosszú volt és nem is éppen könnyű, aggodalomra nem volt ok. A szokásos évi alpiniáda, az országos hegymászóverseny keretében másztak, a környéken mozogtak Románia legjobb mászói, és tartósan jónak látszott az idő is. A klubtársak már nem láthatták, hogy a parti igen lassan haladt, nehezen vette a fal akadályait. Csak a túlélők elmondásaiból tudták meg, hogy a folyamatos, kimerítő repedésmászás legyengítette a társaságot, néhányan pszichés teljesítőképességük határára jutva már-már feladták a küzdelmet. A csapat sötétben, kifáradva, élelem, lámpa és meleg ruha nélkül érkezett fel a gerincre. Összehangolt terv helyett kisebb társaságokra bomolva próbálták megtalálni az oromról lefelé vezető utat. A csapat amúgy sem túl biztató helyzetét végül az időjárás váratlan változása tette végképp kilátástalanná. Hideg eső érkezett, amely később jégesőbe váltott át. A vihar elszigetelte egymástól a mászókat, ki-ki a maga módján próbálta túlélni a pokoli éjszakát, miközben a hegymászóélet színe-java a válságos helyzetről mit sem tudva, odalenn mulatozott. Feltűnt persze, hogy a csapat hiányzik, de az ítéletidőben nem volt lehetőség mentést indítani. És persze bíztak abban, hogy az amúgy tapasztalt mászókból álló társaság hamarosan befut. A reggel hisztérikus sietséggel útnak induló mentőcsapat eleinte reménykedett. Szembetalálkoztak a lefelé támolygó Kőmíves Johánnal Zsolt első mászópartnerével és társával akiknek csodával határos módon sikerült túlélniük a kegyetlen vihart: a csapkodó szél és sűrű eső közepette, néhány szál gyufával lángra lobbantották felszerelésük éghető darabjait, és kalapácsnyél, cipőtalp, papírszemet melegénél húzták ki hajnalig. A következő páros már kevésbé volt szerencsés. Az éjszaka folyamán annyira kihűltek, hogy csak segítséggel tudtak lejönni a hegyoldalból, végtagjaikon a fagyás összetéveszthetetlen jeleivel. A mentőcsapat előtt azonban már csak magasan, a gerincen járva bontakozott ki az éjszaka kegyetlen drámája. Schönbergert és társát egy kő mögött találták meg, embriópózba merevedett testtel, hidegen. Nagy megrázkódtatás volt ez a román hegymászótársadalom számára, és különösen fájdalmas eset a zárt erdélyi, magyar hegymászókörnek. A tragédiát viták, értetlenség, felelőskeresés és vádaskodás követte. Később könyv is íródott a balesetről, csak megnyugtató magyarázatot nem sikerült találni. Egy egész hegymászó-generáció fordított hátat akkoriban a hegyeknek. A fiatal mászók nem tudták megemészteni Süni halálát, annak az embernek a balesetét, akit nem csak tanítójuknak, hanem mentoruknak, pártfogójuknak is tartottak. Zsoltot is megrázta a közeli barát halála, mégsem merült fel benne, hogy szakítson az alpinizmussal. Nem is nagyon értette barátai megdöbbenését: hiszen a bizonytalanság, a végletesség, a komoly következmények ugyanúgy hozzátartoznak a hegymászáshoz, mint az emlékezetes kalandok, a szép teljesítmények, a természet intenzív közelsége vagy a bajtársi együttlétek. De lehet, hogy egyszerűen csak nem vett tudomást a körülötte kavargó érzelmi viharokról, a közhangulat változásairól, levonta a következtetéseket, és megmaradt a maga útján.

6 4. Mindenesetre a sokkoló balesetet követően ő már nagy terven törte a fejét, mit sem törődve az intézményesített hegymászóéletben elfoglalt helyével. Zsolt, mint kezdő, és csupán korkedvezménnyel klubtaggá váló mászó, a tradíciók szerint leginkább másodmászó lehetett, és könnyű utakban kellett bizonyítania rátermettségét. Ő azonban nem ranglétrát akart mászni, hanem hegyeket, és minden bizonnyal fel sem tűnt neki, hogy lehetne másképp is csinálni. Elolvasva Reinhold Messner Cél a Mount Everest című könyvét Zsolt elérkezettnek látta az időt, hogy valami komoly célt tűzzön ki maga elé. A Fogarasi-gerinc megmászását. A Fogarasi-gerinc még nyáron is embert próbáló feladat. Az amúgy sem könnyű terepet télen a szélsőséges időjárás, a havas-jeges felszín és a rendszeres lavinák nehezítik. Teljesítésével a Román Hegymászó Szövetség listájának legmagasabb fokozatába sorolódik az ember. A nagy ívű tervhez sikerült társat is találnia, aki azonban az utolsó pillanatban mégis visszalépett. Zsoltban azonban élénken éltek a Messnerkönyv szavai, a himalájai mászás élménye, és mit sem törődve a rosszalló pillantásokkal, egyedül vágott neki az útnak. A Fogarasi-gerincben nem kellett csalódnia, valóban embert próbáló feladat volt. Tapasztalatlansága miatt a nehézségek pedig csak fokozódtak. A hegyvonulat legvégéből indult, másfél napig törte a mély havat, így kifulladva, fáradtan érte el az igazi nehézségek kezdetét, a szélnek és hidegnek kitett gerincet. A technikailag is sokat kívánó részeken hamar kiderült, hogy házi gyártmányú felszerelése habár küllemre megfelelt az elvárásoknak nem állja az extrém igénybevételt. Jégcsákányának alumíniumból készült nyele elgörbült, olyannyira, hogy időnként a térdén kellett visszahajlítania, ami viszont feltűnően könnyen ment. A saját maga hegesztette hágóvas lötyögött a lábán, nem tartott biztonságosan a jégen, firnen. Bakancsa orrával kellett lépéseket rugdosnia a hóba, aminek következtében nagylábujjairól hamarosan levált a köröm. A gerinc közepe táján kellett feladnia. Négynapos küzdelem után indult el a völgy irányába. Zsolt azonban nem kudarcként élte meg a túrát. Az új, izgalmas tapasztalatok maradtak meg benne, a ködös, semmibe vesző gerinc, az esték csöndes magánya és persze a nagylábujjak lüktető sajgása. Tavasztól kezdve már szinte minden idejét a mászással töltötte, ami megmutatkozott a teljesítményében, mind a sziklafalon, mind az iskolában. Eredményei a két helyen hiába álltak szöges ellentétben egymással, tanárai, mentorai mindkét oldalról ugyanolyan furcsán nézték a barátságos, de csökönyös fiút. Zsolt pedig mintha észre sem vett volna semmit ebből, csak a hegyekre koncentrált, méghozzá olyan intenzitással, hogy 1984-re elérte a jobb mászók technikai színvonalát. VI-os, VII-es utakat mászott, ami a modern sziklamászás szemszögéből visszatekintve csak akkor tűnik jelentős eredménynek, ha figyelembe vesszük a körülményeket is. Abban az időben ismeretlen fogalom volt a mászócipő, vagy a nagy biztonságot nyújtó nitt. Az utakban ritkán voltak előre elhelyezett biztosítóeszközök, a mászónak magának kellett gondoskodnia a biztosításról. Saját készítésű ékek, szögek kerültek a sziklába, és még ekkor sem számított különcnek az, aki a kőékelés technikáját alkalmazta. Az esést a társ egyszerűen vállbiztosítással, a testén körülhurkolt kötéllel tartotta meg. Az akkori stílustól idegen volt a szabadmászás ideológiája, a cél a sziklafal lehető leggyorsabb, és legcélszerűbb módon való legyőzése volt. A mászók, ahol kellett, puszta kézzel kapaszkodtak, de ha gyorsabbnak tűnt, és volt rá lehetőség, nem haboztak mesterséges eszközök, ékek, szögek, kötélgyűrűk segítségéhez nyúlni. Biztosra mentek. Az utak hosszúak voltak, és az akkori felszerelés mellett a mászó a legritkább esetben kockáztatott meg egy esést. A melles ugyanis könnyebb esetben fájdalmat, nagyobb zuhanás végén akár bordatörést is okozhatott. Életmódján az sem változtatott, mikor anyjával és annak új férjével Kolozsvárra költözött. Mostohaapja protekciójával egy exportra dolgozó gépgyárban kapott munkát, ahonnan sokan jutottak el Kínába, hogy ott konzervüzemek formájában építsék a román-kínai barátságot. Ő azonban csak vágyakozott a távoli vidékek után, egyszerű fémforgácsolóként nem volt esélye a kijutásra. Különösen, hogy a termelésben sem járt élen. Munkaideje egy részében hegymászó-felszereléseket gyártott a népgazdaság gépsorain. Így tett szert csavarokból fabrikált ékekre, továbbfejlesztett jégcsákányra, hágóvasra, sőt kezdetleges karabinerekre is. Húszéves korában, édesanyja kapcsolatának hullámvölgyében költöztek vissza a hegyek közelébe, Gyergyószentmiklósra. A nappali iskola padjába azonban már nem tért vissza, este tanult, nappal pedig egy vasbetonszerelő cégnél dolgozott. Papíron. A hegymászóklub vezetőjének magas szintű, személyes kapcsolatai révén ugyanis alig lehetett látni az üzem területén. Szüksége is volt minden idejére, mivel komoly célt tűzött maga elé: a környék összes jelentős útját meg akarta mászni. Váltott párokkal szinte napi rendszerességgel járt ki a sziklákra, Békásra, az Enyedi-szorosba, a Tordai-hasadékba. Olyan rettegett utakon jutott fel, mint a Függetlenség-repedés, amelyben csak húszméterenként lehetett elhelyezni egy szöget vagy éket. A köztes részeken pedig mászni kell, mégpedig gyorsan és félelem nélkül. Később új, mások által soha nem próbált utakon mászott fel, és próbálgatta magát a Magyarországról ekkoriban begyűrűző módszerben, a szabadmászásban is. Szerette a hangulatot, ami magasan a talaj felett lepte meg, mikor a kötélen lógva körbenézett: kellemes zsibbadás áradt szét tagjaiban, egyedül volt, de mégsem érezte a magányt. Azon kevesek közé tartozott, akik majdnem szabadon élhettek a nyolcvanas évek végének Romániájában. A diktatúrának nem volt baja a hegyekkel. Az élet azonban mind szűkösebbé vált, egyre többen hagytak el az országot, egyre több mászótárs tűnt el a határ mögött, és Zsolt családja is a kitelepülésben látta a jövőt. Mostohaapja kapcsolatai révén végül ők is megkapták a magyarországi letelepedési engedélyt végén felszámolták gyergyói lakhelyüket, bőröndökbe tömték életük fontosnak tartott tárgyait, és kopott csomagjaikkal egy december közepi napon felszálltak a budapesti vonatra. Egyikükben sem volt izgatottság. Fásultan nézték szürkés távolba olvadó falvakat, lakótelepeket, pályaudvarokat. Egy idő után a hegyek sem látszottak már. Légüres térben suhant a vonat.

7 1989 Magyarország 1. A Nyugati pályaudvar peronjáról nem látszott az új világ, az ígéretes jövő. A csarnokban szakadatlanul áramló tömeg visszhangos csoszogása, és az üvegfal túloldaláról beszűrődő, lankadatlan forgalomzaj rátelepedett mindnyájukra, összemosta az irányokat, a célokat, a terveket. Hiába volt enyhébb idő, mint Erdélyben, hidegnek és nyirkosnak tűnt a levegő. Nem mintha bármi mást vártak volna. Nem valahová, hanem valami elől menekültek. Csomagjaikat maguk köré gyűjtve, némán ültek egy padon. Pénzük nem volt. Anyja és férje végleg összevesztek az úton, többet nem szóltak egymáshoz, a gyerekeknek pedig nem volt mit mondaniuk. Figyelték a zakatoló várost, amely ügyet sem vetett rájuk, mintha nem is léteznének. Egyetlen, halvány kapocs kötötte őket a pesti valósághoz. Indulásuk előtt táviratot küldtek Zsolt egykori mászócimborájának, Bíró Zolinak, aki akkor már fél éve élt Magyarországon. Választ ugyan nem kaptak, de remélték, egyetlen ember talán tud róluk, és ha mással nem, legalább néhány hasznos tanáccsal ellátja őket. Csak itt, távol a veszélyes, de mégis ismerős hegyvonulatoktól és a nélkülözésben szolidárissá váló közegtől vált nyilvánvalóvá, hogy a mászók közt, a kötél leoldása után is megmarad a kötelék. Ismerős arc, Bíró Zoli tűnt fel a tömegben, és földijeit a legnagyobb természetességgel vezette egyszobás albérletébe. Sőt, a család hamarosan teljesen birtokba vehette a kis lakást, mivel a házigazda két hétre hazautazott Erdélybe, az ünnepekre. Zsolték lélegzetvételnyi időhöz jutottak. Két hétre fedél került a fejük felé. Intézni semmit nem tudtak, a hivatalokban leállt a munka, a család pillanatnyi súlytalanságban lebegett, és egyéb szórakozás híján a városban járkáltak. Ellátogattak a Moszkva térre, a Tátra téri piacra és Keleti pályaudvarra. Budapest 1988 végi, karácsonyi forgataga olyannak tűnt, mintha egy nyugati prospektus világába léptek volna be. Jól öltözött emberek, fények, nyüzsgő boltok, karácsonyi vásár, árubőség. Zsolt anyja a Béke Nevelőotthonban szerzett nevelőtanári állást magának, és a fiának is. A húsz árva és nehezen kezelhető gyerek felügyeletével Zsolt valamivel nehezebben boldogult, mint egy jeges hegyoldallal. Szívesebben sétált a közeli erdőben, mintsem hogy gyerekeket rángasson le a karnisról, vagy cigaretták után kotorásszon a zsebeikben. A munkához azonban járt szállás és ellátás is, ami rögtön megoldotta rövid távú gondjaikat. Sőt, Zsolt a hosszú távú tervei szempontjából is megfelelő helyre került. Az intézet igazgatója, Szabadka Péter nem csak pedagógusként, de alpinistaként is ismert volt akkoriban. A hetvenes években nehéz utakat mászott a Tátrában, és feljutott két hétezer méter feletti csúcsra, a Korzsanyevszkajára, a Kommunizmus-csúcsra és a hatezres Csetürjohra is. Továbbá a nevéhez fűződik a Kaukázus néhány csúcsának első magyar megmászása is. Mivel akkoriban egészen másként görbült a valódi Föld és a geopolitika által ismert bolygó, sokan azért néztek fel rá, mert a fentiek után eljutott az amúgy szomszédos Alpokba is ben első magyarként mászta meg az Eiger rettegett északi falát. Szaktudását és pedagógiai ismereteit kamatoztatva hozta létre legendás egyesületét, a Hegyi Sport Clubot, ahová akkoriban a magyar hegymászóélet legjobbjai jártak. Zsolt tehát valójában egy elit hegymászóklubba költözött be. Neve nem volt teljesen ismeretlen a magyarok előtt. Lelkesedése és teljesítményeinek híre áttelepülő csapattársai réven eljutott a határon túlra is. A hegymászó-társadalom a nyolcvanas évek elején szűk és zárt közösség volt, az eredmények, kalandok híre hamar körbeért. Hamarosan együtt mászott az akkori feltörekvő generációval, a hozzá hasonló mentalitású Ferenczi Miklóssal. Sárközi András és Babcsán Gábor révén pedig közel került a sziklamászásnak itthon mind jobban terjedő válfajához, a szabadmászáshoz is. Eleinte nem értette, sőt, mesterkéltnek találta a sziklamászás ezen módját: hogy az előrehaladáshoz még akkor is a szikla, apró bütykeit kell használnia, ha történetesen az orra előtt van egy kiválóan megragadható szög, vagy ék, vagy egyéb segédeszköz. De nem esett nehezére az alkalmazkodás.

8 2. A HSC-ben érezte először, hogy volt értelme szerencsét próbálni, hogy kinyílt előtte a világ. Magyarország korántsem volt szabad a nyolcvanas évek végén, de a szabad világhoz való közelség mégis kézzelfogható valóság volt. Legendák helyett élménybeszámolókat hallott alpoki mászásokról, magashegyi túrákról. A klub szertárában olyan felszerelések sorakoztak, amilyeneket addig csak képen látott, vagy még ott sem: nyugati karabinerek, kötelek, jégszerszámok, megbízható, minőségi eszközök. Gyakorlata révén már 1989 tavaszán sziklamászó-tanfolyamon oktathatott, igaz, kis időbe telt, míg felvette a magyar ritmust. Furcsállta például, hogy leparancsolják az oszolyi mászóiskola egyik sziklacsúcsáról, miközben a felfelé mászó tanoncot biztosítja. Igaz, hogy egy bizonytalan ponton ülve, vállról biztosította a növendéket, de hát végül is a fal nem százötven, csak alig tíz méter magas volt. Otthon, ilyen helyzetből számtalanszor megtartott már nagy eséseket is. Magyarországon azonban nem lehetett vállról biztosítani, elfogadta, hogy mindenhez az arra kitalált, speciális eszközt kell használni, még akkor is, ha egyszerűbb és gyorsabb volna a hagyományos módszer alkalmazása. Biztonság, ez volt az itthoni mászás kulcsszava, mintha nem tudták volna, hogy sokszor a gyorsaság jelenti a legnagyobb biztonságot. Igen, valószínűleg nem tudták. A magyar mászók napsütötte sziklákon csiszolták képességeiket, nem a Kárpátok változékony égboltja alatt, magas és kiszámíthatatlan falakon, A stílusbeli különbségek azonban nem akadályozták abban, hogy a hazai mászótársadalom elismert tagjává váljon. A teljes felzárkózásban csupán pénztelensége akadályozta. Szűkös fizetéséből nem futotta komoly túrákra és a szükséges alapfelszerelésekre sem. Amennyire lehetőségeiből tellett, az élvonallal tartott, sőt, még kicsit azon túl is. A Tátrába jártak mászni, és persze vissza-visszatértek a Kárpátokba is. Hogy finanszírozni tudja az utakat, az újabb és újabb terveket, jövedelmezőbb foglalkozás után nézett. A VIII. kerületi Ingatlan Kezelő Vállalatnál helyezkedett el, mint főállású ipari alpinista. Fizetése hirtelen a négyszeresére nőtt, és végre napközben is olyannal foglalkozhatott, amihez értett. Az ifjúság nevelése nem az ő terepe volt. A váltás nem csak a munkahelyet érintette. Távoli lett a Béke Nevelőotthonban működő klub is. Átigazolt a Magyar Hegymászó Klubhoz, ahol akkoriban pezsgő hegymászóélet folyt. A hiánygazdaságban a klub volt a felszerelés beszerzésének helye is. Itt lehetett hozzájutni nyugatról származó eszközökhöz, vagy olyan darabokhoz, amelyet kinti mintára, itthon gyártottak maguknak a mászók. Néhányan szakosodtak valamilyen cikkre; volt, aki sátrat varrt, volt, aki ruhát, Kenderesi Attila már saját márkát is alapított, Bohem néven. Zsoltnak egy ilyen Bohem márkájú hátizsák volt az első, korszerű hegymászó felszerelése, részletre vette. Az MHK-ban szerveződött első komolyabb Tátra-túrája is, 1989 szilveszterén. Társaival, Ferenczi Mikivel, Medgyessy Árpáddal, Kenderesivel, és Faragó Annával a Risy alatt, az Ökörhát-torony szürke falán másztak nehéz utakat. Maradandó élményeit mégsem a sziklán, hanem az éjszaka folyamán szerezte. Volt már jó pehelykabátja és menő hátizsákja is, sátorra, hálózsákra és matracra azonban nem futotta. Társai legnagyobb megrökönyödésére hóba ásott barlangokban, hátizsákjára és egyéb felszereléseire kuporodva, vastag kabátjában húzta ki az éjjeleket. Szorító pénztelensége mellett 1990-től még a bürokráciával is küzdenie kellett. A romániai forradalmat követő menekülthullám a környező határok szigorodásával járt. Román útlevelével lassanként már sehova nem léphetett be. Egy alkalommal az osztrák határról fordították vissza, míg társai folytathatták útjukat az Alpokba. Később már Csehszlovákia, a Tátra is tiltott tereppé vált. Mind többször kellett valamelyik határról egyedül és rosszkedvűen hazatérnie. Furcsamód ismét a Kárpátok lett a fő mászóterepe, igaz, már hivatásos alpinistaként tért vissza a jól ismert helyekre. A gyergyói klub egykori vezetőjével, Hargitai Szabolccsal, és Bíró Zolival téli tanfolyamokat tartottak a fiatal magyar mászóknak. Egy ilyen túra alkalmával határozták el, hogy mászásaik finanszírozására a magyar hegymászóklubok mintájára egyesületet alapítanak. A recept adott volt, és bevált, legalábbis a kilencvenes évek elejének átmeneti viszonyai közt. A klubok ekkoriban önsegélyező szervezetekké alakultak, A tagok az egyesületen keresztül munkát vállaltak, leginkább kötéllel, magas házakon végzett iparialpin-munkát. A bevételről pedig legalábbis a szabályzat szerint, és kezdetben lemondtak az egyesület javára, A klub kasszájába került pénzt aztán közös felszerelés vásárlására fordították, ebből támogatták a tagok hegymászótúráit, sőt, a HSC-ben olyanra is akadt példa, hogy a. mászóteljesítményeket honorálták, mégpedig a nehézség alapján meghatározott összegekkel. A hegymászóklubok működése lenyomata volt nem csak a mászók, de minden akkori kelet-európai fejében kavargó eszméknek. A rendszer a romantikus naivitás, a közösségi eszmék és a kapitalizmusról alkotott, idealista kép egyvelege volt. Zsolt mindenesetre örült, hogy barátaival együtt végre kézbe veszik a sorsukat. A lehetőségektől elkápráztatva 1990 tavaszán beszáll élete első expedíciójába, a Ferenczi Miklós szervezte Kaukázus-túrába.

9 1990 Kaukázus 1. Két napja várták a kijevi repülőtéren, hogy felkerüljenek valamelyik gépre. Két napja kártyáztak, és már kimozdulni sem volt kedvük a váróteremből. Délelőtt még kóvályogtak a város régi negyedében, pravoszláv templomokat néztek meg, de aztán mégis visszamentek a reptérre. Talán a Kijevig tartó, huszonnégy órás vonatúton vesztették el minden érdeklődésüket, talán csak a türelmetlenség dolgozott bennük. A csapat tagjai mind kezdő expedíciósok voltak, és mielőbb a hegyen akartak lenni. Ferenczi Miklós tudta csak közülük pontosan, mire vállalkoztak. Egyszer már járt a Kaukázusban, megtette ezt az utat egészen Grúziáig. A csapat az ő tapasztalataira támaszkodva utazott, hogy megmásszák az Elbruszt, és megpróbálják a környék egyik legnehezebb hegymászófeladatát, a 4710 méter magas Usba keresztezését. A túra kezdetben a terveknek megfelelően haladt. Az időrabló várakozások, a komfort nélküli repülőút, amelynek egyetlen szolgáltatása a szállításon túl egy pohárnyi ásványvíz volt, a kényelmetlen buszozás Terszkol falucskáig, mind természetes eleme volt az oroszországi utazgatásnak. A széthullóban lévő Szovjetunió kényelemmel, betartható időpontokkal, biztonsággal nem tudott szolgálni, de volt egy hatalmas előnye. Minimális anyagi ráfordítással lehetett eljutni a legtávolabbi vidékeire is, ha élelmes volt az ember, és nem túlságosan nagy igényű. Márpedig a magyar mászók pont ilyenek voltak. Július 18-án este érkeztek meg a Kaukázus lábánál fekvő Terszkolba, és rögtön éjszakázóhely után néztek. Bevették magukat a falu feletti erdőbe. A következő nap beruháztak egy komfortosabb szállásra: egy elhagyott házba tették át a székhelyüket. Heverésztek, a ház körüli dzsungelben sétálgattak, halkan beszélgettek, úgy várták a hajnalt, a mászás kezdetét, mintha akcióra készülő forradalmi szabadcsapat lettek volna. Igaz pisztolyok helyett a jégcsákányaikat tisztogatták. Zsolt nyugalmának a köd felszakadozása vetett véget. Magasan felettük megpillantotta az 5633 méter magas Elbruszt. Kezdek eufórikus hangulatba kerülni, írta a naplójába. Már hajnalban útra keltek. El akarták kerülni az esetlegesen felfelé tartó hegymászók kérdéseit. Engedélyek nélkül másztak ugyanis, összekötő tisztjük sem volt. Annak ellenére, hogy a gerillastílushoz ragaszkodva a járatlan ösvényeket használták, már délelőttre elérték az erdősáv végét. A legforróbb napszak a magashegyi legelőkön tört rá a társaságra. A tikkasztó hőség elől egy üres pásztorkunyhóba menekültek. A kőfalak hűvöse egyedül Zsoltot nem nyugtatta meg. A szinte karnyújtásnyira szikrázó hegyek látványa feltüzelte, és nem bírt várni a másnapi indulásig. Mindenki a maga módján töltötte a délutánt: Zsolt felmászott a közeli gleccserig, a lányok napoztak, Kenderesi Attila napszúrást kapott. Este már hiába készítettek nagy vacsorát. Attila, Rab Tamás és Fischer Andris rosszul voltak a magasságtól, fájt a fejük, enni sem kértek méter magasan voltak ekkor. A következő reggel azért mindnyájan elindultak az Elbrusz alatti nyeregbe, a 4100 méteren épült Priut 11 menedékház felé. Céljuk egyelőre nem a csúcs volt, hanem rövid akklimatizáció, a szervezet szoktatása a magassághoz. Továbbá, hogy ne vegyék észre őket. Távol a Priuttól, egy sziklaborda takarásában ütöttek tábort. Zsolt, Fischer Andris és Oravecz Feri pihenés helyett inkább a ház felett emelkedő sziklatömbök, a Pasztuhov-sziklák megmászását választották. Első magashegyi túrájukon minden lépés újabb magassági rekordot jelentett. Kellemes napsütésben indultak útnak, de magasan a sziklafalon erős szél fúj, csontig hatoló hideget kergetve a hegyek között. Egyikük sem hozott magával meleg ruhát, Fischer Andris hamarosan vissza is fordult. Ketten folytatták a küzdelmet a faggyal és az addig ismeretlen elemmel, a magassággal. Tempójuk rohamosan lassult, Zsolt érezte, hogy egyáltalán nem fáradt, mégis, időről időre meg kellett állnia. Hiába feszült a tüdeje, mintha a semmit szívta volna be. A hirtelen mozdulatokért pedig hosszú, erőltetett zihálással fizetett. Egy ideig megpróbált úrrá lenni gyengeségén, erőltetett menetbe váltott, de néhány méter után szédülni kezdett, meg kellett állnia, csak így tért vissza az öntudata. Végül a lendület helyett az óvatos tempó, a kiszámított lépések bizonyultak célravezetőnek. Az addig dinamikusan vett akadályokat is öregesen, apró mozdulatokkal kellett legyőznie. A sziklaborda tetejéről nem élvezték a kilátást, sőt, valójában már semmi mást sem élveztek. Ruhájukat szaggatta a fagyos szél, és szinte azonnal indultak vissza a táborba. Odalenn azonban nem ujjongás, hanem egy szótlan, sápadt csapat fogadta a két mászót. Társaik fejfájásra panaszkodtak, a vacsora elmaradt, közérzetükön pedig már csak az időjárás tudott jelentősebbet rontani. A sötétben alattomos hóesés lepte meg a sátor nélkül, szabadban táborozókat. Nedvesen, átázva, ébren várták a reggelt. Akklimatizációnak ennyi éppen elég volt, a csapat tehát visszavonult a magashegyi rétre, a pásztorkunyhóig, hogy pihenjen, megvárja a jó időt, kiszárítsa a ruháit, napozzon, egyen. Élvezze az expedíciózás azon felét, amely alatt édesen nem csinál senki semmit. Zsolt és Anna közös főzéssel múlatták az időt.

10 2. Négynapos rekreációt követően indultak első célpontjuk, az Elbrusz felé. Az éjszakát egy hóbarlangban töltötték, a hőleadás mimalizálása végett Zsolt és Anna egészen közel feküdtek egymáshoz. Reggel pedig együtt hagyták el a kényelmes menedéket. Hideg volt, mínusz tizenöt lehetett, a tüdejüket égette a levegő, de Zsoltnak mégis sikerült folyamatosan mászni. A testközelbe került hegy kitörölt minden mást az agyából. Valójában nem is a csúcs vonzotta, hanem a tartomány, amit addig csak hallomásból ismert. Kíváncsi volt, milyen a világ ötezer méter felett, és hogy vajon képes lesz-e egyáltalán elérni a csúcsot. Anna lassabb volt, Zsolt átfagyott a várakozások alatt, és türelmetlensége is egyre nőtt. Végül a kölcsönös szimpátia ellenére sem várta be őt, remélte, hogy csatlakozni tud az alattuk haladó csapathoz. Egyedül kapaszkodott tovább a meredek hólejtőn. Már tudatosan alkalmazta a Pasztuhov-sziklákon szerzett tapasztalatát: lassan, egyenletesen lépkedett, mégis, minduntalan meg kellett állnia lihegni. Egy lankásabb részen tartott hosszabb pihenőt, nem akarta, hogy teljesen elszakadjon a többiektől. A barátai azonban csak fél órával később gyűltek össze, és legtöbbjükön látszott, hogy sebességük ezután sem növekszik majd. Rab Tomi fejfájásra panaszkodva visszafordult, majd később Kenderesi is feladta. De Zsolt már nem látott semmit a lejjebb zajló eseményekből, újra belezuhant a gyaloglás monoton ritmusába. Bár vaskos hófelhők takarták el a napot, átmelegedett. Kényelmes világából egy lett mászó zökkentette vissza a valóságba. Onnan tudta, hogy lett, mert elmesélte. Sőt, Zsolt hamarosan megismerkedett a lett-szovjet konfliktussal és a függetlenség kivívásának megannyi buktatójával is. Habár ő is fel szeretett volna hozni témába vágó történeteket saját tapasztalataiból merítve, végül mégis a folyamatos levegővétel mellett döntött. Igyekezett tartani közlékeny útitársa tempóját. Később a beszélgetés mégis megszakadt, a lett mászó ugyanis hallótávolon kívülre került. Zsolt a balti szabadságharcos nyomaiba lépkedve vánszorgott a csúcs felé, és közben bevezetett egy új, a hegyen praktikusabb mértékegységet: lihegésekben számolta a távot. Még három a csákányra dőlök, és lihegek a csúcsig, aztán már csak kettő, míg végül ott állt a csúcson, a környező hegyekről magyarázó lett mászó mellett, és rosszul érezte magát. Úgy érezte, sűrű folyadékba merülve nézi a tájat, élesen, de mégis távolról érkeztek felé a szavak, furcsán jelentőségteljesnek tűnt a felhők áramlása. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el, míg sorban feltámolyogtak a többiek is méter, gyönyörű a panoráma, legalul látszottak a zöld völgyek is. Gratulációk hangzanak el, Magda és Anna lehányják a csúcsot, ideje indulni lefelé. Az ereszkedés során Zsolton is elhatalmasodott a rosszullét, hányinger kínozta, lelassult. Tartalékait kiszívta a hegy, ereje egyik pillanatról a másikra hagyta el, úgy érezte, mintha végtagjai száraz, üres kórók lennének. Utolsóként ért be a táborba. A kimerítő napokat, a nélkülözést és fázást a csapat megpróbálta minden lehetséges eszközzel kompenzálni. Visszaereszkedtek a falu fölötti erdőbe. Fürödtek patakban, napoztak, mostak, egy zavarodott erdésszel hadakoztak, és a lehető legkevesebbet mozogtak. Egyedül a vidék gasztronómiai feltérképezésére nem sajnálták az energiát. A helyi piacon megismerkedtek a házi túróval, a kecskesajttal, a saslikkal, a töltött lepénnyel és a fánkkal. Zsolt unottan követte az ázsiai kavalkádban bolyongó társait. Ezt a fajta egzotikumot ő már jól ismerte Erdélyből. A keksszel és ötliteres almabefőttekkel feltöltött üzleteket nem találta érdekesnek, inkább a hajdani életét idézték fel. A napi ötszöri étkezésben azért lelkesen tartott a többiekkel. Az élvezetek halmozása az expedíciós hegymászásban a taktika részét képezi, csak a lehető legtöbb energiát felhalmozva érdemes komoly vállalkozásba csapni. Márpedig Zsolték a környék egyik legnehezebb mászását tűzék ki maguk elé: a két csúccsal rendelkező Usba keresztezését.

11 3. Bár az Usba alacsonyabb az Elbrusznál, csupán 4695 méter magas, mégis nehezebb hegymászófeladatnak számít. A Kaukázus Matterhornjaként is ismert csúcsra ugyanis egyáltalán nem vezet könnyen mászható út, a hegy minden oldalról komoly technikai nehézségeket állít az alpinisták elé. A csapat ráadásul a csúcs megmászása után a túloldalon, ismeretlen terepen akart visszaereszkedni az alaptáborba. Július 30-án indultak el a Bakszán-völgy egy mellékvölgyében a Kaukázus főgerince felé. Az ösvény dús, zöld erdőkön át vezetett fel a Becsóhágóra. A gleccserekkel fedett hágó nem csak Grúziába vezette át a csapatot. A Kaukázus túloldalán már egy másik földrész következett, Ázsia. A társaság azonban csak földrajzilag lépett új kontinensre, kulturálisán még ugyanabban a rendszerben mozgott, a keleti blokkban. A hegy utolsó falujában, Mazeriben így továbbra sem szállodát vagy kempinget kerestek, hanem egy ismerőst, akinél megszállhatnak. Ferenczi hajdanán barátságot kötött itt a falu erdészével, aki búcsúzásukkor, keleti szokás szerint, örök vendégszeretetét hangsúlyozta a hegymászónak. A társaság kötelességének érezte tehát, hogy tiszteletét tegye az öregnél. A farönkökből épült házak azonban ugyanúgy néztek ki. A faragott, zöld ablakkeretek, vaskos ajtók, sáros utcák nem adtak támpontot, és a faluban érdeklődve a csapatnak el kellett fogyasztania nagyobb mennyiségű kefirt, lepényt, sajtot és persze vodkákat, az örök grúz-magyar barátság végett. Végül az erdészhez is bekopogtak. A bőrcsizmás, szovjet katonaruhás öregember betessékelte a hegymászókat, és természetesen nem engedte, hogy sátorban éjszakázzanak. A ház legnagyobb szobájában üthették fel alaptáborukat, másnap pedig tisztességes reggelit, ebédet, vacsorát kaptak. A lerongyolódott csapatnak földöntúli örömet jelentett az ágyban alvás, és az étvágyukra sem volt panasz. Egyedül a hegy látványát hiányolták. A köd eltakarta előlük az Usbát. A következő nap már szerényebb volt az ellátás, de amúgy is indulni akartak. A még mindig katonazubbonyt viselő, de már kevésbé szívélyes bácsi elbúcsúztatta a csoportot, de azért a lelkükre kötötte, hogy ha újra a környéken járnak, mindenképpen meg kell látogatniuk szerény hajlékát. Délután már a gleccser előtti morénalejtőn sátraztak, és még sötétedés előtt felgyalogoltak a fal alá, hogy a kijelöljék a következő napi útvonalat. A sziklás, bizonytalan hegyoldal közepén futó, meredek kuloár mellett döntöttek. Bár úgy tűnt, a terep könnyen mászható, Ferenczi óvatosságra intett. A melegben a jégből kiolvadó kövek mind ebben a vályúban zuhannak lefelé. Hajnalban kell indulniuk, hogy még az olvadás előtt kiérjenek a veszélyes zónából Csak négyen, Ferenczi, Rab Tomi, Kenderesi és Zsolt vállalkoztak az útra. Hajnali háromkor fejlámpák fényében botladoztak a kőmezőn, kevés szó esett, csak a lépések zaja és a síbotok kopogása hallatszott, meg néhány elfojtott szó, mikor valamelyikük megbotlott. A szürke hajnal a gleccseren érte a csapatot, és mire kivilágosodott, már magasan a moréna felett jártak. A firn jól mászható volt, nehézségek nélkül érték el a kuloár felső szűkebb harmadát. Mind meredekebbé vált a lejtő, és Zsolt fásultsága átadta helyét a mozgás örömének. Csak egy jelentéktelen, de mégis hátborzongató hang rántotta vissza a földre: a csúszás és a szakadozó lélegzet összetéveszthetetlen zaja. Hátrakapta a fejét és egy zuhanó alakot látott, Attilát, ahogy nehéz zsákkal a hátán pörög, pattog lefelé a meredek lejtőn. Alattuk ezerméternyi mélység. A könnyen mászható, kemény felszínű kuloár váratlanul gyilkos meredéllyé változott. A meredek firnen, ha kicsúszik az ember, nagyon nehéz megállni. Különösen, ha még a fékezéshez elengedhetetlen jégszerszám sincs a kezében. Attila jégcsákánya ugyanis még mindig a hátizsákra szíjazva fityegett, a meredek terep ellenére is síbotokkal jött felfelé. Az egész néhány másodpercig tartott. Ferenczi ordított valamit, a többiek meg csak némán nézték a mind jobban gyorsuló testet. Aztán Attila egy mellékcsatornába sodródott, és nagy nyekkenéssel felkenődött a kőre. Csönd. A rémült döbbenetet Attila halk nyögései oldották fel. Zsolt közben már vágtatott lefelé, kezében fásli, ragtapasz. A fiú falfehér volt, tenyere felszakadt, csomagja darabokra szakadt, remegve állt fel, láthatóan sokkot kapott. Hamarosan azonban kiderült, nincs komolyabb baja, megúszta a halálos csúszást. Csak éppen képtelen volt folytatni a túrát. Ennyi volt? Forduljanak tehát vissza? Hosszas hezitálás után végül Tamás kísérte le a még mindig kóválygó túlélőt, Zsolt és Ferenczi pedig folytatták a mászást. Sajnos nem csak társaiknak, de a biztonságos mászásnak is búcsút kellett mondaniuk. A Nap időközben magasra kúszott az égen, és a melegben életre kelt a hegy. Először csak kisebb kövek, lavinák zúdultak le a vályúban, néha elég volt arrébb lépni, máskor viszont ki kellett rohanni valamelyik oldalba. Minden zajra felkapták a fejüket, figyelték, mi érkezik felülről, és figyeltek a lábuk alá is. Egy kicsúszás a legritkább esetben végződik ilyen szerencsésen. Délre fejeződött be a magashegyi orosz rulett. Elérték a nyerget, ahonnan egy platóra kellett ereszkedniük, hogy megközelítsék a hegy mászható oldalát. Zsolt meglepetésére Ferenczi lerakta a zsákját és nekiállt tábort verni. Veszélyes most a hegy közelébe menni. Fáradtak is vagyunk a következő szakaszhoz, tíz órája nem ettünk semmit, érvelt a társa. Zsolt valóban hallotta a kőomlások visszhangos zaját, emellett pedig gyomrának korgását is, de időpocséklásnak erezte, hogy erejük teljében abbahagyják a mászást. Mégsem volt más választása. A kényelmetlen, hideg éjszaka után törődötten bújtak elő a hálózsákjaikból. A programban ezután hideg reggeli, hideg sziklafal, nehézkes ereszkedés következett. A másik kötél Attiláéknál maradt, egyetlen szállal viszont csak többszöri standépítéssel értek le a fal lábához. Míg Zsolt összeszedte a kötelet, felpakolta a zsákját, Ferenczi eltűnt. Körbenézve döbbenten vette tudomásul, hogy társa már magasan a hófalon mászik. Biztosítás nélkül. Az előző napi szólózás még érthető volt, a kőhullás siettette őket. Ebben a helyzetben azonban vakmerőségnek tűnt kötél nélkül mászni. Inkább nem akadékoskodott, óvatosan a falba vágta jégszerszámait. A hó kemény volt, jégcsákányai szilárdan akadtak meg firn kérgében, és magasra érve már nem gondolt a kicsúszásra. A tempó sokat számított a hegyen, A fárasztó jégmászás a sziklák alatt, a Vörös-saroknál ért véget. Ezen a ponton akkor is megálltak volna, ha nem kapkodják ennyire a levegőt. Lenyűgöző volt a kilátás, szinte lebegtek a táj felett. A horizonton, a gleccsermezők felett kirajzolódott az Elbrusz tömbje. Zsolt sajnálta, hogy nem itt éjszakáztak. Órákig nézelődött volna a sziklapáholyból. Délben értek az út legnehezebb részéhez, a sziklafal alá. Ismét előkerült a kötél, felváltva másztak előre. A fal egyes helyeken meglepően nehéz volt, IV-es, V-ös betétek is előfordultak, és csak úgy haladhattak biztonsággal, ha elfelejtik a veszélyt, és egyedül a mászásra koncentrálnak. Ismeretlen, vad vidéken jártak, kövek, havas hegyoldalak, jégfolyamok dimenziójában. Időnként úgy tűnt, ők az első mászók a hegyen. Néhol egész gyorsan haladtak, hogy aztán fáradságosan dolgozzanak meg minden egyes méterért a fal csak mesterséges mászással leküzdhető részén. Estére értek a csúcsra. A sokat ígérő panoráma helyett ködben úszott a táj. Viszont volt elég levegő, majdnem ezer méterrel voltak alacsonyabban az Elbrusznál. Az idő is biztosnak tűnt, úgyhogy egészen hosszúra nyújtották a csúcsélményt. Leterítették a hálózsákjaikat, főzni kezdtek, majd álomba merültek. Zsolt éjjel vakító világosságra ébredt: eloszlottak a felhők, és holdfényben vibrált a táj. A hegyoldalak olyan túlvilági színekben fürödtek, hogy úgy érezte, talán csak álmodja az egészet. Felkönyökölve, a hálózsák melegéből nézte a földöntúli formákat. Elvarázsolt világban voltak. A hajnal azonban előhozta a valóság könyörtelen oldalát. Napfelkeltekor már a falban voltak. Siettek, még aznap a hegy alá akartak érni. Leereszkedtek a nyeregig, és kapaszkodni kezdtek a kettős csúccsal rendelkező Usba másik orma felé. Hiába volt vízszintes a terep, hó

12 tükörjeget rejtett. Rövid kicsúszást sem engedhettek meg, a nyereg két szélén meredek falak zuhantak a mélybe. Elővették a kötelet, és biztosítással csoszogtak át a falhoz. Könnyű, de élvezetes, vegyes terepen másztak a csúcsig, és ahogy méterről méterre kinyílt alattuk a táj, Zsoltot újra hatalmába kerítette a régi érzés: a semmi közepén kalimpál a lábaival. A csúcsról már egyenesen a hegy lábához vezetett az út. Nem sejtették, hogy ekkor értek el az út nehezéhez. Eleinte egy éles, jeges gerincen haladtak. Mintha valami dinoszaurusz taraján kellett volna végigharántolniuk a jégszerszámokkal. A taréj élébe akasztották a csákányt, a másik oldalán pedig lépték a meredélyt. Pihenni persze nem sok lehetőség volt, biztosítani is csak nagy nehézségek árán lehetett. Zsolt romantikus lelkesedését felőrölte a fáradtság. Ahelyett, hogy a szokásos módon, gyorsan leereszkedtek volna a hegyről, minden lefelé vezető méterért megküzdöttek. Sietségük délután majdnem tragédiához vezetett. Zsolt még a standot építette, mikor jégcsákányai kifordultak a hóból, és zuhanni kezdett. Tudta, hogy társa odafenn már leszerelte a maga biztosítását. Fellökte magát a levegőbe, hogy legyen ideje előrelendíteni a jégeszközöket. Reflexei mentették meg mindkettőjüket. Hágóvasának fogai belemartak a falba, lendületből mélyre vágta a jégcsákányokat, és megmerevedett. Érezte, hogy nem csúszik tovább. Nem volt idő kiértékelni az esetet. Beborult az ég, tíz fokot zuhant a hőmérséklet, ők pedig megkezdték hosszú ereszkedésüket a gerinc alatti hófalban. A rájuk telepedő ködben egybemosódtak a kontúrok, nem lehetett látni, hol válik el a hegy az égtől, mekkora mélység van alattuk. Végtelen, szürke térben ereszkedtek, számolatlanul csúszva le a kötélen, építve standot, várva a társ érkezését, majd kezdve elölről az egészet. Csak ólmos fáradtságuk és az ég mind sötétebb tónusa jelezte, hogy hosszú órák óta ereszkednek már. Aztán besötétedett, de ők még mindig a végtelennek tetsző, függőleges térben csüngtek. Késő éjjel felszakadoztak a felhők, és úgy tűnt, mégsem egy örökké tartó, rossz álom főszereplői. Alattuk, a hegyfalak karéjában széles hómező derengett, ahová egyszerűen csak le kell sétálni a lankás hómezőn. Pár lépés után derült ki, hogy a dombhajlat a fáradt elme érzékcsalódása csupán. Húszméteres szakadék tátongott előttük. Leereszkedtek, és az oldalában, egy védett hóbarlangban kiterítették hálózsákjaikat. Abban a tudatban zuhantak alomba, hogy másnap délelőtt elérik útjuk végpontját, az Usba-platót. Délelőtt bújtak csak elő a barlangból, későn vágtak neki az utolsó szakasznak. Rövid terepszemle után világos lett, hogy az a bizonyos utolsó szakasz még messze van. Az előző napi ködben rossz felé ereszkedtek. Éjszakázóhelyük csak köztes párkány volt hegyfalban, amelyet már kipihent állapotukban is végtelennek láttak. Sokat nem kellett gondolkozniuk a teendőkön, leeresztették a kötelet, és folytatták az idegőrlő ereszkedést. Hiába értek mind lejjebb, kínozta őket a bizonytalanság, hogy talán csak egy reménytelen, világtól elzárt katlanba tartanak. Kora délután érték el a platót, amelyről annyit tudtak, hogy az nem végcéljuk, az Usba-plató. Hosszú gyaloglas vart meg rajuk a mélyhavas mezőkön és kimerítő emelkedőkön keresztül. Körülöttük, a hegyek oldalában jégesések csillogtak a szűrt fényben. Két nappal később, élelem nélkül és kilókat fogyva érkeztek meg a Bakszán-völgybe. Újra elmerülhettek az oxigénben, élelemben és közlekedési eszközökben gazdag civilizációban. Az események váratlanul gyorsultak fel Zsolt körül: kaukázusi falvakon utaztak át, a piacokat járták, aztán már Kijev zajos, zsúfolt repülőterén álltak. Vad iramban váltakoztak a helyszínek, és csak a végtelen ereszkedés, a holdfényben úszó táj, a kék jégesések emléke maradt változatlan. Amikor egyedül maradt, nehezen tudta eldönteni, melyik világ a valóságos.

13 1991 Tien-san volt az Erdélyi Kárpát Sportegyesület fénykora, a közös iparialpin-munkák, egyre gazdagodó, szintén közös felszerelésbázis, és a nagy tervek ideje. Egy igazi vállalkozó szemével az alpintechnikai munkák nem számítottak az évszázad üzletének. A fárasztó, monoton munkáért járó fizetség csak akkor tűnt jelentősnek, ha a cég vezetői egyúttal a munkásai is voltak, ha nem gondoltak a terjeszkedéssel, a hosszú távú tervekkel, és ha a profitot az érte vásárolható hegymászó eszközök számában mérték. A tagok, Bíró Zoltán, Hargitai Szabolcs, Turczás István, Kállai Miska és Zsolt ez utóbbiak tekintetében igen elégedettek lehettek, és már merészebb álmokat is megengedtek maguknak. Néhány hónappal Zsolt hazaérkezése után mind jelentkeztek a Magyar Hegymászó Klub következő nyárra tervezett Tien-san-túrájára. Ez már valódi expedíció volt: költségei tízszeresen túlszárnyalták a kaukázusi mászás hatezer forintra tehető kiadásait, és már a szervezés is komoly erőket mozgatott meg. A rendszeres találkozókon a tagok feladatokat kaptak, amelyek teljesítését az MHK elnöke, Nagy Sándor rendszeresen számon is kérte. Mulasztásért, hibás végrehajtásáért, de ezektől függetlenül is, sajátos hangvételű elmarasztalás járt. Az erdélyi fiúknak azonban nem szegte kedvét az addigi túrák hangulatától eltérő, katonás légkör. A munka mellett rendszeres felkészülésbe kezdtek. Sziklát másztak a Pilisben, futottak, hegymászóedzésekre jártak, és sítúráztak a Fogarasi-havasokban. Szándékaik olyannyira komolyak voltak, hogy nem riadtak vissza egy légiós kiképzést idéző erdélyi edzőtúrától sem. A napi program ezerméternyi szint gyaloglása, kocogása volt, amelyet hosszú sziklamászás követett, hogy aztán késő délután, a hegytetőről kerülővel térjenek vissza a faluba. A társaság július elejére kirobbanó kondícióban volt, és meglepődtek volna, ha tudják, az expedíció néhány megpróbáltatásával szemben még így is védtelenek. A forró hangulatú szervezési procedúrán keresztülrángatott tervről az utazás során derült ki, hogy kialakításában egyetlen elv érvényesült, mégpedig, hogy a lehető legolcsóbban ússzák meg az expedíciót. A Tien-sanba igyekvő tizenhárom fős csapat első lépésben egészen Nyíregyházáig vonatozott, ahol felszerelésük halmaival gyors átszállási manővert hajtottak végre. Rövid szakaszon Záhonyig utaztak, majd egy még rövidebb úton megtették a jelentős lépést: elhagyták Magyarországot. Nem sokkal a határ után, az ukrajnai Csopon már rutinosan pakoltak át a zötyögős helyi járatra, amely végül Ungváron tette le a holtfáradt hegymászókat. Itt egy nagyobb ugrás következett. Mind a tizenhárom tag elrepült Moszkvába, ahonnan, egy sajnálatos szervezési hiba folytán már csak kilencen szállhattak fel az Almatiba tartó repülőre. Miközben Csató Bea, Hargitai Szabolcs és Hámori Pisti Moszkvában folytatott elkeseredett küzdelmet a továbbutazásért, a szerencsések elérték Kazahsztán fővárosát, és a baráti hegymászószövetség kalauzolásával még aznap este a hegység lábához buszozhattak. A Karkara-völgybeli táborért érdemes volt végigélni az utazás minden tortúráját. A sátrak egy 2050 méter magasan fekvő, zöld, lankás vidék oldalába kerültek. Tőlük nem is olyan távol további táborokat is láttak, igaz, hogy lakóik modern hegymászósátrak helyett még mindig a magasépítésű, nemezből készült jurtákra esküdtek. Az őslakosokkal gyakran találkoztak a dombokat járva. Lovon vágtattak el mellettük, esetleg lovaikról más lovakat hajtottak. A lovak sok egyéb mellett játszótérként is funkcionáltak, a magyar csapat elképedve nézte, ahogy a két-három éves gyerekek kényelmesen poroszkálnak hátasaikkal. A helybéliek viszont a hegymászók tevékenységét figyelték hasonló érdeklődéssel. Ezen egyébként nem sok néznivaló akadt, mivel a magyar kalandozók jó része, érthető okokból, ekkor még leginkább csak heverészett a napon. Egyedül az erdélyi törzs, Turczás, Doru és Zsolt tett rövidebb akklimatizációs portyát a szemközti, háromezres csúcsra. Hosszabb kirándulásra azonban idő sem volt, a következő nap ugyanis már jött értük a helikopter, hogy felszerelésükkel együtt az alaptáborba szállítsa őket. Szinte a repülés előtti pillanatokban futott be Moszkvából Hargitai és Csató Bea, így már jó arányban, tizenhárom indulóból tizenegyen landoltak az Ignilcsek-gleccser 3900 méteres magasságában fekvő táborában.

14 2. Várakozásról persze szó sem lehetett, a fejük felett szikrázott a Tien-san két nevezetes csúcsa, a Han Tengri és a Pobeda. Az azonnali cselekvést csak egy dolog hátráltatta, az akklimatizáció hiánya. A helikopter sok kényelmetlenségtől megkímélte a mászókat, de a hirtelen, majd kétezer méteres szintemelkedés talán mégis többet ártott, mint használt. Még az erdélyiek egynapos túrája sem jelentett elég felkészülést, Zsolt ugyanolyan elesetten kóválygott a táborban, mint a többiek. A fejfájás, hányinger, étvágytalanság azonban nem ijesztette meg a mászókat, a magasság elkerülhetetlen mellékhatásaként tekintettek a tünetekre. Néhány nappal később a leglelkesebbek már akklimatizációs túrára indultak Nagy Sándor vezetésével. Első célpontjuk, a Han Tengri felé vették az irányt. Bár már a gleccsernyelv felső végében, 4500 méteren kialakított táborban rosszabbodott az állapotuk, másnap folytatták a mászást. A jégtornyok és hasadékok szabdalta terepen szétszóródó társaság egyenként érte el az 5400-as magasságot, a Han Tengri felé vezető út második táborát. Furcsamód éppen az egyik legerősebb mászó, Orosz Doru vánszorgott be a legutoljára, és falfehéren, evés nélkül zuhant be a sátorba. Állapota másnap reggelre csak rosszabbodott. Koordinációs zavarok jelentkeztek nála, kába volt, szinte nem is volt eszméleténél. A magashegyi betegség súlyos tünetei láttán azonnal megmozdult a csapat. Rövid kötélre fogva vezették vissza társukat, felváltva hozták a felszerelését és támogatták a nehéz terepen. Bár az alaptábort estére épségben elérték, az orosz expedíció tagjai Doru láttán nem tűntek nyugodtnak. Zsoltot meglepte, hogy a magasság nem egyszerűen lefárasztotta őt, de akár halálát okozhatta volna. Minél gyorsabban le kell szállítani, mondta az oroszok magas, tréningruhás expedícióvezetője. Doru pedig a tábor és a város közt működő menetrend szerinti helikopterjárattal már másnap reggel elhagyta az alaptábort. Az expedíció a baljóslatú közjáték ellenére is tartotta magát a tervekhez. Másfél napos pihenőt követően egy délután Zsolt, Hargitai, Kállai Misi, Turczás Pisti, Nagy Sándor és ifjú tanítványa, Hirt Károly megindultak a már ismert úton, a Han Tengri csúcsára. Zsolt ezen az úton kezdte érezni, hogy szervezete végre hozzászokott a magassághoz. Estére elérték az első, a következő nap pedig a csúcs alatti nyeregben fekvő harmadik tábort. Az 5800 méteres nyeregbe már nem állítottak sátrakat. A helyi stílus szerint a szezon első mászói tágas barlangokat alakítottak ki a hóban, a környéket mind gyakrabban felkereső jól fizető, nyugati mászók részére. A Nagy Sándor szervezte expedíciót, baráti klub lévén, szintén kényelmes bivak várta. A hóbarlangok errefelé nem csak a sátorállítástól kímélik meg a hegymászókat. A Tien-san szeles, hideg vidék, egy erősebb vihar nem ritkán az ember feje fölött tépi darabokra a sátrat. Ez a nyereg pedig még a felülről érkező lavináiról is hírhedtté vált. A magyar csapat is hallott rémtörténeteket a sátrukban rekedt, élve hó alá temetett mászókról. Örömmel vették birtokukba a kényelmes üreget. Az éjszaka azonban rövid volt, Zsolt már öt órakor melegítette edényében a havat, készítette a reggelit, pirkadatkor pedig a többiek előtt elhagyta a barlangot. Sziklás, meredek falon mászott, érezte a magasságot, de nem akart megállni. Rettentő hideg volt, a Nap nem sütötte be az oldalt, és érezte, hogy percek alatt kihűlhet. Délelőtt már közel volt ahhoz, hogy levegye a bakancsát, és kézzel masszírozza át a mind érzéketlenebbé váló lábujjait, de végül inkább a folyamatos mozgás mellett döntött. Úgy érezte, lassan halad. Egyetlen pihenőt tartott, a 6400 méteres tábornál, egy orosz expedíció sátrának szélárnyékában. Korán ért fel a legmagasabb pontot jelző fém háromlábhoz, amelyet ismeretlen mesterek a csúcs oldalába helyeztek el. Sokáig bolyongott, amíg megtalálta a havas hegyhát legmagasabb pontját. Lefényképezte a csúcsra leszúrt jégcsákányát, háttérben a Pobedával, bizonyítandó, hogy fenn járt, majd várta a fergeteges érzést, ami az elképesztő, hétezer méteres magasság elérésekor lepi meg az embert hegymászóolvasmányai szerint. De csupán a hideget érezte. A kapucni résén át egy csokit dugott szájába, majd ereszkedni kezdett. Csak akkor futott össze társaival, mikor már a 6400 méteres tábort is elhagyta. Kállai Misi és Turczás Pisti kaptatott apró lépésekkel a csúcs irányába. Messze van?, kérdezték lihegve, és Zsolt hirtelen nem tudta mit válaszoljon. Már túl vagytok a nehezén, mondta biztatóan, és remélte, hogyha későre jár, lesz eszük akár a csúcs előtt is visszafordulni. Halálos lehet kinn tölteni az éjszakát ebben a hidegben. Valamivel lejjebb Nagy Sándor küzdött felfelé. Mi van Zsolt, visszafordultál? kérdezte. Nem, már a csúcsról jövök. Milyen messze van még? Nem is tudom, pár óra talán. Zsolt, nem is másztad meg a hegyet. Nem jutottál fel jelentette ki a vezető, akivel Zsolt nem akart ellenkezni. Akkor majd lenn találkozunk búcsúzott el. Az ég már felhős volt, újabb néhány fokot csökkent a hőmérséklet. Zsolt délután négykor érte el a barlangot. Visszabújt a hálózsákjába, teát és levest főzött, aztán a hófalon mozgó kékes fényeket nézte a hálózsákjából. Az egyedüllétet társainak érkezése törte meg. Visszafordultak, tudták, hogy sötétedés előtt nem érik el a csúcsot. Karcsi elgémberedett lábujjaira panaszkodott, és sokáig dörzsölte őket a hálózsákban, de nem akart visszatérni beléjük az élet. Csendes srác volt, nem terhelte problémáival a többieket. Csak Kállai és Turczás maradtak még kinn a hegyen. Aggódtak értük, mínusz harminc fokban néhány óránál többet nem maradhattak odakinn. A páros sem hálózsákot sem sátrat nem vitt magával, a szabadban éjszakázás pedig végzetes lehet a kimerült mászók számára. Kállaiék az éjszaka sem jöttek meg, és reggelre egyértelművé vált, hogy vissza kell értük menni a hegyre. A lehetőségeiket korlátozta, hogy a csapatból egyedül Zsolt volt képes elindulni. Karcsi lábujjai továbbra sem mutattak életjeleket, Nagy Sándor és Hargitai pedig kimerülten hevertek. Már az induláshoz készülődött, amikor betámolygott a hóbarlangba két holtfáradt mászó. A baljós hangulat másodpercek alatt csapott át önfeledt sztorizásba. A páros hosszú vánszorgással végül elérte a csúcsot, de már ereszkedés közben rájuk sötétedett. Szerencsére elérték a 6400 méteren felállított tábort, és egy orosz mászó sátrában húzták meg magukat. Hálózsák nélkül, ruháikba burkolózva vészelték át az éjszakát. A kalandok azonban nem értek véget. Késő délután zajokat hallottak beszűrődni, Csató Bea, Balogh Géza és Hámori István érkeztek a völgyből, de nem akartak megállni ebben a magasságban. A biztonságos alaptáborban impozáns tervet kovácsoltak. Már másnap el akarták érni a csúcsot, és a siker érdekében közvetlenül az utolsó emelkedő alatt akartak táborozni. Bizonytalan léptekkel tűntek el a mind sötétebbé váló hólejtőn. Úgy tűnt, a mentés felsőbb szinten már eldöntött dolog volt. Néhány órával később rádióüzenet érkezett. Beán a magashegyi betegség tünetei mutatkoztak: félrebeszélt, mozogni is csak segítséggel tudott. Társai sem voltak sokkal jobb állapotban, ereszkedni talán tudtak volna, de Bea támogatásához semmiképpen nem volt erejük. Zsolt a nap végén felmászott hozzájuk, egy kötéllel magához kötötte a járni alig tudó Beát, hátára vette hátizsákját, és hosszú, lassú menetben levezette őket 5800 méterre, Aznap persze már szó sem volt további ereszkedésről. Mindnyájan a hóbarlangban éjszakáztak, amely barátságos, meleg kuckóvá vált. Pulóverre vetkőzve főztek, a hálózsákok pedig eláztak a plafonról csöpögő, olvadó hótól

15 3. Mindent megtettek, és most már a csapat épségen és teljes létszámban adhatta át magát az alaptábori pihenésnek. Bár csak hárman érték el első céljukat, a 6995 méteres magasságot, Hírt Karcsi pedig meg néhány fagyási sérülést is szenvedett, mindnyájan elszántan készülték a Pobeda 7400-as csúcsára. A készülődés persze nem külső jelekben mutatkozott. A hegymászók jellemzően a floridai nyugdíjas turistákat is megszégyenítő semmittevéssel töltik ezt az időszakot. A magyar csapat tevékenysége evésre, alvásra és kártyázásra szorítkozott. Sietni a beálló bizonytalan időjárás miatt sem kellett. A harmadik napon tisztult ki az ég annyira, hogy felvonulhattak a Pobeda jeges morénalejtőn kialakított táborába, majd a következő reggelen a széles, havas gerincen a második táborba. Zsolt hiába érte el már kora délután a nyerget, egyetlen üres hóbarlangot sem talált. Minden kényelmes bivakból jókedvű, teázó, főző, vagy csak a hálózsákjukban heverésző hegymászók néztek vissza rá. A Han Tengri után idegen volt a nyüzsgés. A sátraikban éjszakáztak, így másnap későn, csak tizenegy órakor indultak el. Fizikailag is nehéz volt összecsomagolni a fagyott ponyvákat. Az időjárás sem kedvezett nekik, egyre hidegebb lett, dideregve érték el a harmadik tábort, ahol ismét sátrazni kényszerültek. Délután felhőkbe burkolózott a hegy, és sötétedéskor már sűrűn havazott. A hó nemcsak a felhőkből, de a felettük emelkedő hegyoldalból is ömlött rájuk, alvásról szó sem lehetett. Ülve, hátukkal a sátor falát támasztva próbálták tehermentesíteni a mind nagyobb súly alatt hajló sátorrudakat. Az ülő helyzetben szunyókálás azonban csak kényelmetlenség volt az időről időre elkerülhetetlenné váló hólapátoláshoz képest. Bár a hegymászók nem pizsamába és mamuszba bújva toporogtak a hóban, mégis elázva és átfagyva bújtak vissza a mind nyirkosabbá váló menedékbe. Az éjszaka leeső hótömeg lehetetlenné tette a következő napi mászást. Az időt a sátrak kiásásával töltötték, aki pedig nem a hóval küzdött, rövid szunyálásba merülhetett, vagy vizet melegített a többiek számára. Csak újabb, kimerítő éjszaka után folytathatták az utat, és bár Zsolt szorgalmazta a mielőbbi indulást, azaz feszülten toporgott a sátrak előtt, végül megint csak délben kezdtek mászni. Csak 6400 méterig sikerült felverekedniük magukat. Az előző kalandban kimerült páros, Turcás és Kállai itt fel is adták, de a többiek sem voltak kirobbanó formában. Az ötödik napon csupán háromszáz méternyi szintet emelkedtek, és 6700-on is tábort kellett verniük. Zsolt aggódva figyelte társait, akiknek már nem csak a gyaloglás ment nehezen. Néha úgy tűnt, mintha sűrű folyadékba merülve mozogtak volna. A legegyszerűbb feladatot is hosszú idő alatt végezték el, némelyikük furcsa, már-már értelmetlen, aprólékos szöszmötölésbe merült, csomókat bogoztak kínos lassúsággal, ruhát hajtogattak körülményesen, a bakancs befűzése negyedóráig is eltartott. Zsolt segített, ahol tudott, sátrat hajtogatott, felszereléseket pakolt, de hiába. Képtelen volt a legyengült mászókat nagyobb sebességre ösztökélni. Látszott, hogy így is megtesznek minden tőlük telhetőt. Következő nekirugaszkodásra is csak a hétezer méteren kezdődő, hosszú gerincig jutottak fel. Zsolt pillantotta meg először a túloldalon sorakozó, lilás hegyeket. A mögöttük nyújtózó ködös síkság már kínai terület volt. A varázslatos lebegő érzést hamarosan legyűrte az aggodalom. Öt kilométert kell megtenniük az éles gerincen, amelynek mindkét oldalán meredek hegyoldalak zuhannak a mélybe. Mintha egy csapdába sétáltak volna bele: gond esetén csak a megtett, hosszú úton hátrálhattak vissza. Egy hirtelen érkező vihar lesodorhatja a gerincről a kimerült mászókat, a hideg pedig maradék energiájukat is kiszívja belőlük. A régióban található Lenin-csúcs egyik hasonló szakaszán néhány éve megfulladt a teljes orosz női hegymászó-válogatott, emlékezett vissza a hegymászóklubban hallott egyik sztorira. A több száz kilométeres szélben egyszerűen nem lehetett levegőt venni: erőtől, kitartástól függetlenül mindenki meghalt. Előresietett a gerincen, hogy találjon szabad hóbarlangokat, de hiába ért az összes mászó előtt a csúcs alatti sziklaalakzathoz, az Obeliszkhez. Sem teli, sem üres bivakra nem bukkant. Átkutatva a szikla alját, csupán néhány nagyobb, sátorponyvába tekert csomagot kapart ki a hó alól, minden bizonnyal egy előző expedíció felszerelésének depóit. Később tudta meg, hogy a hegyen ilyen módon temetik el a szerencsétlenül járt hegymászókat. Sátrat vert és aggódva várta a hosszan elmaradó társaságot. Hatodik éjszakájukra készültek a hegyen, olyan magasságokban, ahol három-négy napnál több már veszélyes lehet a végsőkig elcsigázott emberek számára. Barátai szerencsére még a sötétség előtt megérkeztek. Már csak sátorállításra futotta erejükből, a vacsora elmaradt, vizet olvasztottak, ittak és próbáltak pihenni. A magasság okozta fejfájás miatt a legtöbben álmatlanul forgolódtak az éjjel, ennek ellenére másnap ismét későn indultak a csúcsra. Ezúttal Zsolt hagyta el utoljára a tábort. Szeretett volna a többiekkel együtt felérni. Sokakkal találkoztak az úton, több orosz parti is tartott a Pobeda-csúcs felé. Kényelmes tempóban haladt, hamarosan mégis lehagyta a társait, aztán az oroszokat is, míg végül egy tiroli expedícióval együtt ért fel. Aggodalmát mintha lenn hagyta volna a táborban. Újra magával ragadta az ismerős, szárnyaló érzés, ami hol mászás közben, hol egy légiesen kitett ponton, hol a csúcson ragadja magával. Néhány pillanat csak, de áthatja az addigi, küszködéssel és erőfeszítéssel terhes időszakokat. Boldogan rázott kezet az osztrák hegymászókkal. Csapatával ismét ereszkedés közben találkozott. A sátorban tevékenykedett, míg órákkal később beesett a csúcsot járt négyes. Örömüknél csak kimerültségük volt nagyobb. Szó sem lehetett arról, hogy lejjebb induljanak. Ismét 7000 méter felett töltötték az éjszakát. Reggelre úgy tűnt, társai végképp átcsúsztak egy másik dimenzióba. Hargitai egy fél órával előtte indult útnak, de Zsolt, amikor észrevette, hogy magával vitte a még álló sátor tokját, néhány lépésben beérte, visszakérte a zsákot, váltottak pár szót, majd visszasétált a táborba. Hamarosan pedig csatlakozott a jó egy órája elindult csoporthoz. Mindazonáltal szerencséjük továbbra sem hagyta el őket. A. lefelé vonuló, vészesen lelassult társaságot megkímélte a rossz idő. A hegymászók elérték a hóbarlangok térségét, ahol végre találtak maguknak szabad helyet, egy órával korábbra hozva így a vacsorát. Közel egy héttel az indulás után, rekord hosszúságú túrát követően érkeztek vissza az alaptáborba. Az alacsonyabb magasságba érve aztán mindenki gyorsan visszailleszkedett a maga szerepébe. Nagy Sándornak sikerült kedvezményes áron helyet szereznie egy helikopteren. Igaz, az utasok, a kabin közepére tornyozott bőröndök, liszteszsákok és faládák miatt csak az ablakhoz tapadva fértek el, viszont nem unatkoztak. A túlterhelt gép nehézkesen imbolygott a hegyek közt, a kikerülhetetlen gerinceket pedig lendületből repülték át: a pilóta az utolsó pillanatban rántotta fel a gépet, és a felszálló légáramlatokat is kihasználva küzdötte le az akadályt. A lenti táborban az erdélyi srácok vették át a vezetést A hegy alatt még a sokat tapasztalt oroszokat is elképesztő bulit csaptak, amelyhez csupán egy szaunára és néhány üveg vodkára volt szükségük. Zsolt pedig egyedül téblábolt a meleg, kazahsztáni nyárban, élvezte a tengernyi friss gyümölcsöt, és a szólómászásról gondolkodott.

16 1992 Alpok 1. Zsolt Oroszországból hazatérve hiába tervezgetett komoly túrákat. Az itthoni élet kiszámíthatatlanabb volt a hegymászásnál, és ezen már meg sem lepődött. Nem mintha értette volna, hogy miért került elérhetetlen távolságba nagy ívű terveitől, miért zuhant a pénztelenség és a mindennapos gondok sűrűjébe. Egyszerűen csak megszokta az érzést, hogy valójában két, párhuzamos világban él. Az egyikben a hegyek közt minden átlátható, tiszta rend szerint működött: egyértelműek voltak az irányok, a cselekedetek következményei, világosak a célok, és határozott volt a választóvonal siker és kudarc között. A másik világban amelybe időről időre vissza kellett térnie képtelenség volt tisztán látni. Magasság és mélység megkülönböztethetetlen volt, a boldoguláshoz nem kellett erő, sem odaadás egyszerűen csak volt, akinek mentek a dolgai, más pedig lemaradt. Hiába szerzett az egyesület újabb és újabb munkákat, hiába dolgozott ő maga is keményen, nem keresett többet. Értette, hogy az alapítók közül páran miért nem csákányozzák vele együtt a cementsiló homályos, poros katlanjában a masszív tömbbe keményedett cementport. Valakinek szerveznie kellett az egyesület ügyeit. Értette, hogy szükség van az Erdélyből frissen érkezett vendégmunkások alkalmazására is. Hetekig lógtak a kötélben, homokfúvóval tisztították a hatalmas betontorony falát. Szorgalmas és barátságos emberek voltak, akik közül néhányat még a régi időkből ismert. Együtt léptek ki minden nap a visszhangos, fülledt silóból a szürkületbe, együtt nevettek vastag, feketés porral fedett ábrázatukon, amelyből úgy világítottak a szemek, mintha nem Erdélyből, hanem Afrikából vetődtek volna erre a szomorú vidékre. A munkát nem bánta, az ilyen: piszkos lesz tőle az ember. De azt már igen, hogy egyre kevésbé látta fáradozása értelmét. Nem vettek már hegymászó felszereléseket, ritkultak az egyesületi túrák is, a bevételből munkaeszközök lettek, úgymond bővítették a céget. Kilátástalan helyzetében aztán egy levél nyitott távlatokat. Megkapta a magyar állampolgárságot. Egy papír, néhány aláírás, semmi dolgok, és mégis: a furcsábbik világban ezek, nem pedig páratlan kitartása, nagyszerű teljesítményei, vagy szorgalma pottyantották ölébe a rég várt lehetőségeket. Előbb szerzett magának útlevelet, mint személyi igazolványt, és néhány nappal később már útra is kelt. Egyértelmű volt a cél, oda akart eljutni, ahonnan annyiszor visszafordították. A mászás őshazájába, a gyermekkori vágyak terepére, az Alpokba. Szürke, hideg köd kavargott Osztyapenkó szobránál, amely akkoriban a szovjet-magyar barátság helyett már csak az autópálya kezdetét jelölte. Nagy ritkán autók rohantak el mellette, majd gyorsan beleolvadtak a téli derengésbe. Zsolt leengedte a kezét, és azon gondolkozott, hatalmas hátizsákja, vagy a gyér, karácsony előtti forgalom miatt nem veszi fel senki. Meglepődött, hogy terve éppen egy ilyen semmiségen bukik el. Késő délután ért a Balatonhoz, ahol egy ideig stoppolt, aztán már csak nézte a közömbösen elsuhanó fényeket. Hiába volt zsebében az útlevél, a rég vágyott hegység ugyanolyan távol maradt, mint egész addigi életében. Nagy reményű terve már az elején megfeneklett, gyalog mégsem mehet el Ausztriáig. A nagy autó már sötétben fékezett le mellette. Egy öltönyös, ötvenes úr integetett, szálljon csak be. Zsolt félszegen adta elő tervét, hogy ő az Alpokig menne, vagy bármeddig abban az irányban, végül is mindegy, ha ráesteledik, majd megalszik valahol, van hálózsákja. A barátságos úr azonban nem hökkent meg, hanem a további terveiről kérdezte, és érdeklődéssel hallgatta akkor is, amikor a hegymászásra terelődött a szó. Zsolt látva, hogy útitársa figyelmesen bólogat, elmesélte az erdélyi és kaukázusi kalandjait, és a Tien-san expedíció történetét is. Az úr továbbra is bólogatott. Ő maga is járt azon a környéken, egy ENSZ-program miatt utazta körbe Ázsiát. Ennek a szervezetnek dolgozik ugyanis. Hamarosan be is mutatkoztak egymásnak, az urat Zichy Aladárnak hívták, és mellesleg grófi címmel is bírt, amit Zsolt bizonytalan mosollyal vett tudomásul. Annál jobban felvillanyozta, hogy kiderült, a gróf nemcsak hogy Ausztriába tart, de úti célja közvetlenül az Alpok lábánál Dachsteinhez közel található. Hálózsákjára tehát nem lesz szükségé az út során. Zichy Aladár vendégszeretetének köszönhetően a hálózsák tovább maradhatott a hátizsákban, mint tervezte. Az éjszakát a család hajlékában töltötte, egy kúriában, kilátással az Alpok csúcsaira. Ez a kilátás pedig éppen elég volt, hogy másnap, a bőséges reggeli ellenére útbaigazítást kérjen első célpontja, a Totesgebirge felé, és megköszönje a vendéglátást. Zichyék, a karácsonyi misére menet elvitték egy darabon az egyre izgatottabb hegymászót, búcsúzóul pedig két héttel későbbre egy találkozót is megbeszéltek vele. Zichy úr ekkor tervezett visszautazni Magyarországra.

17 2. A találkozóra végül a tervezettnél előbb került sor. Zsolt nem találta a keresett hegyet, barangolt egy ideig a behavazott dombokon, majd délután újabb tanácsokért visszakullogott a kastélyba. Zichy úr autóval vitte ki a kért hegyhez, és a hegymászó hamarosan eltűnt a terepegyenetlenségek közt. Napokig vándorolt egyedül az éles gerincű hegyoldalakban, ott aludt, ahol ráesteledett, nehezen tudott betelni a tájjal A Dachstein vidékén igazi, magashegyi hideg fogadta, éjszakánként szikrázott felette a tiszta, csillagos ég. Élő teremtménnyel csak ritkán találkozott. Néhány napig tökéletesen egyedül volt, máskor pedig egész falkányi farkas lepte meg. Már távolról látta az állatokat, amint hömpölyögnek felé a havas dombokon, de csak egész közelről derült ki, hogy erdélyi tapasztalata ezúttal megcsalta. Nem farkasok, hanem huskyk közeledtek, ami a továbbiak szempontjából amúgy mellékes ténynek bizonyult. A falka körbevette, ő pedig szétvetett lábakkal, jégcsákánnyal a kezében várta. hogy elváljon, mit is akar tőle a nagyszámú értékes fajkutya. Végül az egyik husky kivált a némán várakozó körből kimérten odalépkedett hozzá, majd váratlanul átbújt a lábai közt. Zsolt beletúrt a kutya vastag bundájába, megvakarta a fejét, a többiek pedig feloldották a feszes gyűrűt, mintha valami színházi előadás ért volna véget. Rohangásztak kicsit körülötte, aztán visszahömpölyögtek a havas tájba. Zsolt ezután már azon sem csodálkozott, amikor újév másnapján pezsgőző emberekkel találkozott a Dachstein 2995 méteres csúcsán. Az ő kezébe is pezsgőspoharat nyomtak, és koccintottak az új, sikeres évre. Zichy Aladár Magyarország felé autózva Zsolt friss kalandjait hallgatta, és a lelkendezést a hegyen látott új sporteszközről, a big footról, amely egy rövid, könnyen szállítható síléc és nagyszerűen alkalmazható magashegyi környezetben. Legnagyobb megdöbbenésére a gróf a következő városban a vágyott sportszerrel lepte meg az alpinistát. Budapestre érve nyilvánvalóvá vált, hogy bármilyen varázslatos kalandok érték is a hegyen, ez a másik világ semmit nem változott. Az idő javulásával újra belekezdett az alpinmunkákba, miközben egyre nőtt a feszültség közte és társai között. Fizetésről folyt vita, amelyet ő kapott volna a munkájáért, miközben egyes tagok lassan vezetővé váltak, és sajátjukként irányították az egyesületet. Az egésznek egyre kevesebb köze volt eredeti céljukhoz, a hegymászáshoz. Zsolt végül feladta a küzdelmet, és néhány társával együtt kivált az Erdélyi Kárpát Sportegyesületből. Mindez persze nem könnyítette a helyzetét. Nem tudott annyi pénzt gyűjteni, hogy csatlakozhasson az MHK 1992-es afrikai hegymászótúrájához, a Kilimandzsáróra. Helyette saját munkákkal próbálkozott, vagy csatlakozott más vállalkozókhoz. Elszántan spórolt, és a következő télen jelentkezett a Nagy Sándor által meghirdetett expedícióra, a Pamírba.

18 1993 Pamír 1. A Pamír-expedíció előkészületei a már ismert módon folytak. Rendszeres gyűléseket tartottak, ahol a vezető sorban elmarasztalta a tagokat a feladatok elégtelen végrehajtása vagy a nem megfelelő hozzáállás miatt. Zsolt is megrovásban részesült, mivel a tien-sani kalandokból okulva nem nevezett meg mászótársat maga mellé. Pedig a környék rettegett hegyét, a Lenin-csúcsot akarták megmászni. A csapatból amúgy sem talált volna partnert. A tagok egy részének volt állandó társa, a többieket pedig nem ismerte. Sok fiatal mászó is csatlakozott hozzájuk. Mécs László, Bacsa Béla, Bognár Mihály első expedíciójukra készültek. A Ferihegyi repülőtér júliusi forgalmában nem volt nehéz észrevenni az expedíció tagjait. A kánikula ellenére mindnyájan bakancsban voltak, kopott hátizsákjaikon pedig jégcsákányok, síbotok lógtak. Igazán feltűnő a támolygó Hámori István volt, aki elmondása szerint kezdődő hasmenését fertőtlenítette, vodkával. A kúrát Moszkvába érkezesük után is folytatta, noha közben kiderült, a hasmenés mellett családi problémákat is fertőtleníteni szeretne. Az expedíció meglepően simán vette az első akadályt, a moszkvai átszállást. Sikerült jegyet szerezniük a Taskentbe tartó vonatra, és még aznap megkezdték a háromnapos utat, amelyre Zsolt azóta is lázálomként emlékezik. Végtelen, kopár sztyeppéken csattogtak, a jellegtelen táj nem kötötte le a figyelmét, a második naptól pedig kínozni kezdte a bezártság és a hőség. A hosszú utazást, a szűk kabinokat, és a 35 fokos hőmérsékletet csak az oroszok által kikísérletezett módszerrel lehetett elviselni: ivással. Zsoltot azonban nem vonzotta a bódulat, így némileg elszigetelődött csapatának többi tagjától. A fiatalok első nagy kalandjukat ünnepelték, néhányan felejteni akartak, a többiek pedig csak túl szerették volna élni a vonatozást. Lerongyolódva érkeztek meg Kirgízia fővárosába, noha innentől szükség lett volna minden kitartásukra. A tervekben helikopterút következett, egészen a céljuk, a Lenin-csúcs alá. Az orosz valóság sajnos nem volt tekintettel az MHK számításaira, és az út ára éppen a duplája volt az ígértnek. Nagy Sándor hiányos orosztudása ellenére kiderítette, hogy nagyszerű helikopter-lelőhely található a városon túl. Buszt béreltek tehát a népes expedíció és csomagjai számára, majd azonmód nekivágtak a horizontnak. Néhány órai autózás után érték el a keresett helyet, ahol egy legelőn és néhány, azt rendeltetésszerűen használó kecskén kívül mást nem találtak. Továbbmentek tehát, immár egy ismeretlen cél felé, de persze az is lehet, hogy csak a tagok nem tudták, hova tartanak. Annyi volt csak biztos, hogy a buszvezető az est leszálltával kirakta őket a sztyeppe egy jeltelen pontján, majd visszahajtott a városba. A kaland elkezdődött. A hegymászók távol a hegyektől, csomagok halmai közt hajtották álomra a fejüket, reménykedve egy szebb holnapban. Nem volt szerencséjük. Az expedíció másnap, egyéb lehetőség híján stoppolni kényszerült, és a békés csúcsok közé vágyó alpinisták már csak arra lettek figyelmesek, hogy egy marhaszállító teherautó zárt dobozának ajtaját hajtják rájuk. Mielőtt a helyzet abszurditását végiggondolva, vérmérséklettől függően nevetésben vagy hőbörgésben törhettek volna ki, a gép megmozdult. A szerencsések egyből megtalálták a falakon csattogó marharögzítő gyűrűket, a tapasztalatlanabbak viszont egy ideig hánykolódtak a vaksötétben. Szovjetunió ekkor épp felbomlófélben volt, és a csapat ennek csak örülni tudott. Az út gyakran a keresztezte a ki tudja, milyen államok frissen meghúzott határait, ami rendszeres katonai ellenőrzéssel, és némi friss levegő beengedésével járt. A zár zörgése után vakító fény hasított dobozuk sötétjébe, a tündöklő sávban pedig megjelent néhány gépfegyveres katona döbbent arca. Nem volt gondjuk a továbbhaladással. A sötét, büdös vagonban hunyorgó, elcsigázott arcú európaiak látványa a legkérgesebb szívű katonára is meggyőző erővel hatott. A nap végén sikerült teherautójukat nyitott platósra cserélni, így kiderült, hogy gyönyörű vidéken járnak. Széles, zöld völgyben vezetett az út, később meredek falú kanyonba tértek be, vízesések zuhogtak a sziklafalakról, szemben pedig már látszottak a Pamír első vonulatai. Igaz, elveszítették a tudatlanok biztonságérzetét is. Teherautójuk néha omladozó szélű szakadék peremén egyensúlyozott, megroggyant hidakat keresztezett. Ráadásul a vezető technikai felkészültsége barbár lélekkel párosult. A magasan képzett gépkocsivezető a pihenőidő alatt felfedezett kis mormotákat például az erre a célra rendszeresített lapáttal verte agyon. Prémjük állítólag értékes cserecikk. A nyitott platónak is megvannak a maga hátrányai, derült ki a következő nap, ahogy eleredt az eső. A felhőszakadás után por terítette be a csapatot, aztán újra eső következett. Estére csak a szemük fehérje és fogaik világítottak az arcukban. A kalandos út kikezdte a csapat egészségét. Mire a hegy alá értek sokuknak volt hasmenése, esetleg hánytak vagy lázasak voltak. De még a legerősebbek is a fizikai és pszichés teljesítőképességük határán jártak. Nem vágytak másra, mint néhány napos pihenőre az otthonról szervezett alaptáborban.

19 2. Az Adzsik Tas alaptábor 1993-ban is a dicső szovjet időket idézte, noha szolgáltatásait leginkább már a nyugati hegymászók számára kínálta. A rendezett telepet zászlórudak határolták, amelyeken stabil árfolyamú fizetőeszközökkel rendelkező országok zászlóit lengette a szél. Mögöttük magas, kényelmes sátrak álltak sorban, volt továbbá szauna, kocsma, étkezőhelyiségek, helikopterleszálló: luxus 3500 méter magasban. Az elcsigázott magyar expedíció viharos, hideg időben esett be ebbe a paradicsomba, de még mielőtt akár csak egy almát foghattak volna a kezükbe, ki is űzettek azonmód. A tagok számára nem váltak világossá a részletek: vajon nem tudtak róluk, vagy nem is volt helyük a táborban? Egyszerűen csak visszaszálltak megszokott helyükre, az esőtől iszamós kamionplatóra. Szerencséjükre egy kilométerrel lejjebb meteorológiai állomásra bukkantak, ahol befogadták őket, tábort verhettek, és átadhatták magukat a pihenésnek. Az állomás környéke meglepően kellemes helynek bizonyult. Zöld dombok hullámoztak körülöttük, és olykor vágott szemű kirgiz pásztorok lovagoltak fel a legelőkről, hogy szemügyre vegyék a jövevényeket. A nemzetek közötti barátság végül nem mélyülhetett el, mert a csapat akklimatizációs túrára indult. Zsolt a két évvel korábbi tapasztalatait elégnek érezte, hogy saját taktikát alkalmazzon. Egy nappal később követte a többieket, hogy két nappal később együtt érjenek fel a második táborba. A Lenin-csúcs népszerű hegy, a legkönnyebb hétezres a környéken, így több tucat alpinista gyűlt össze a havas morénalejtőn. De bármilyen országból is érkeztek, mint ugyanaz csinálták: lézengtek és fájt a fejük. Zsolt nem esett kétségbe, tudta, hogy ez az akklimatizációval jár. Taktikájának részeként nem csatlakozott a lefelé gyaloglókhoz sem. Magashegyi körülmények közt akarta kipróbálni Zichy Aladár ajándékát, a szokatlan formájú, rövid, széles sítalpakat. Szinte látta magát, ahogy kényelmesen, big footon suhan, miközben a többiek lépésről lépésre ereszkednek a hegy lábához. Sajnos a valóság nem volt tekintettel élénk fantáziájára, így a sível később és fáradtabban érkezett meg, mint a hagyományos módszert követők. A big foot minduntalan kiszaladt alóla, nem tudta megfogni magát a jeges talajon, amikor viszont állva maradt, olyan sebességgel száguldott, hogy félt, végül belecsúszik valami hasadékba. Az időjárásnak köszönhetően a 4400 méteres táborban volt idejük kipihenni az akklimatizációs túra fáradalmait. Este havazni kezdett, a többiek az orosz mászókkal együtt visszatértek az alaptáborba, és Zsolt egyedül maradt. Ritkán bújt ki a sátorból, a hálózsákjában fekve főzött újabb és újabb lábos pudingos zabpelyhet, ami az akkori magyar hegymászókánon szerint a legjobb ételnek számított magashegyi körülmények közt. Az étkezések közt szunyókált vagy a lassú hóesést figyelte. A gleccseren visszhangot vetettek a falakról aláhulló sziklák. Nem sokat rágódott a hegymászáson, hallotta, hogy a Lenin-csúcson nincsenek technikai nehézségek, csak a hosszú, kimerítő emelkedőt kell bírni. Két nappal később hirtelen feltámadt a szél, eloszlatta a felhőket, mire Zsolt összepakolt, és elindult a csúcsra. Magával vitte a síléceket is. A korábbi kísérlet teljes kudarc volt ugyan, de a csúcsról lesíelés terve túl izgalmas volt ahhoz, hogy ilyen apróság miatt elvesse. Estére elérte a 6000 méteres magasságot, a harmadik tábort, ahol már állt a Straub-Bradács páros sátra. A két hegymászó szintén saját forradalmi elméletük alapján mozgott a hegyen. Nem fogadták el a klasszikus akklimatizáció tanait. Értelmezésükben a szervezet nem csak úgy szoktatható a magassághoz, ha a mind magasabbra emelkedést alacsonyabban eltöltött pihenőidő követi, hanem úgy is, ha a mászó folyamatosan halad felfelé, csak éppen lassan. A technika hatékonyságát másnap Zsolt a gyakorlatban is megtapasztalhatta. A terep könnyű volt. A meredek, de jól járható hólejtő szinte a csúcsig vezetett, a páros mégis csak vánszorgott. Ő sem volt gyorsabb náluk, bár míg Straubék a forradalmi elmélet következményeivel küzdöttek, Zsoltot az előző este odaégetett étel lassította. Minden mozdulat külön erőfeszítést igényelt, számolta a lépéseket, igyekezett legalább tízet megtenni, mielőtt kifulladva, kótyagosan megáll. A hegy sem lelkesítette. Felhőkbe vesző, kietlen hólejtőn kapaszkodtak. Az erőfeszítés monotonitása nyúlós, formátlan fantáziavilágba taszította mindhármukat. A lépések és zihálások fájdalmas ritmusában elenyészett az idő, néha úgy tűnt, mintha hetek óta vánszorognának szótlanul a szürke hegyen. A csúcs alatti hópárkányon álltak meg pihenni. Onnantól még meredekebb, töredezett jégfelszín vezetett tovább. A csúcs éppen olyan volt, mint a mászás maga. A gerincen téblábolva keresték a legmagasabb pontot, a sziklát, amelyikre valamikor állítólag egy réztáblát erősítettek Lenin domborművével. Végül anélkül hagyták el a gerincet, hogy a nagy ideológus képmásának nyomára bukkantak volna. A hó takarhatta el, vagy talán valamelyik nyugati mászó vitte haza emlékbe. Már sötétedett, mikor beértek a gerinc alatti technikásabb szakasz alá. Straubék a már ismert úton ereszkedtek tovább, Zsolt pedig kiharántolt az egybefüggő fal tetejére. Ledobta a zsákot és kicsit előresétált, hogy jobban belássa a terepet. Fejébe akarta vésni az irányokat, a kerülendő részeket, az optimális útvonalat. Később már nem lesz rálátása az egészre. Ahogy a hófalat nézte, furcsa érzések lepték meg. Háromezer méteres mélység szélén állt, odalenn kivehető volt a gleccser apró szalagja a táborokkal, amelyeket már csak sejtett, nem látott. Hirtelen egész lényével érezte a hegy és az előtte nyújtózó tér valódi méreteit, a tágasság embertelen léptékét. Elbizonytalanodott. Látta a völgyből mind feljebb gomolygó felhőket, és a függőgleccserekkel, jégfalakkal, hasadékokkal tarkított meredélyt, ahová, tudta, senki nem jön utána, ha baja történik. Ezen a falon soha nem járnak, a hó túl mély a mászáshoz. Tudta azt is, hogy terve őrültség, ugyanakkor nem volt kedve a monoton gyalogláshoz. Az órájára nézett, este hét volt, sietnie kellett. Előkotorta a big footot, meghúzta a hátizsák hevedereit, és nekilódult. Meghökkent, hogy a mély hóban mennyire másképp viselkednek a lécek, mint legutóbb a gleccseren. Gyönyörű ívekkel siklott a mélységbe, magával ragadta a zuhanás, és a mozgás harmóniája. Fárasztóak voltak a kanyarok, a híg levegőben szinte megszédült minden egyes erőteljesebb mozdulatnál, mégis élvezte a kalandot. Újra kizuhant az időből, akárcsak fölfelé jövet, de most egyhangúság helyett a felfokozottság túlcsorduló semmijében repült. Sajnálta, hogy nem engedheti át magát teljesen a síelésnek: végig kezében szorongatta a jégcsákányt, szemével a terepet pásztázta. Jó előre meg kellett sejtenie, hogy a dombocskák után újabb hómezők következnek-e vagy egy leszakadás. A megérzéseire hagyatkozott. Egy alkalommal mintha túl nagy lett volna előtte az űr. Meredekebb lejtő? Jégfal? Óvatosan közelítette meg a dombtetőt. Kékesen fénylő jég szakadt előtte a mélybe. Mintha tojásokon járt volna, úgy osont el a szakadék oldalában. Zsolt csak a firnes részeken veszítette el a kontrollt. Pontosabban nem is ott, a jégen csak felgyorsult, és aztán túl hirtelen lassult le, amikor visszaért a mélyhóba. Ilyenkor elvágódott, és ha már amúgy is feküdt, pihent egy kicsit. A hátára fordulva lihegett, várta, hogy lelassuljon a szívverése. Idővel egyre hosszabb ideig maradt fekve, és egyre rövidebb szakaszokat volt képes megtenni egyszerre. A fáradtság visszarántotta a valóságba, a felhős hegyoldalba, ahonnan már nem látszott a völgy. A szürkületben a letöréseket és hasadékokat is egyre nehezebben tudta kivenni. Pedig a fal feléhez érve mind veszélyesebb lett a terep. Odafenn még úgy tervezte, hogy az éjszakát már a táborban tölti, de rá kellett döbbennie, a továbbhaladással már csak az életét kockáztatja. Megállt, hogy szemügyre vegye a környéket, hogy kitalálja, a hegyoldal melyik részén járhat. Jégfalak, barátságtalan leszakadások rajzolódtak ki körülötte a derengésben, majd hirtelen megindult felfelé a gyomra. Zuhant. Hó takarta el a kilátást, záporozott rá minden irányból, majd hirtelen döccenéssel megakadt valahol. Jéghasadékba zuhant, amelynek rejtett hóval borított száján állt meg nézelődni. A puha réteg beszakadt a lábai

20 alatt, és csak a sítalpak mentették meg az életét, ahogy megakadtak a hasadék egy szűkületében. Jégcsákányával nehézkesen kikecmergett a spartni szélére. Tíz méter hosszú szakadék tátongott előtte, mintha egyenesen a hegy gyomrába látott volna bele. A szélesebb részen egy házat is el lehetett volna benne süllyeszteni. Derengő formák közt állt, egy ismeretlen kiterjedésű hasadékrendszer peremén. Rádöbbent, hogy komolyra fordult a helyzet. Újabb zuhanástól tartva elmozdulni is félt. Nehéz hófelhők érkeztek és egyre hidegebb lett. A kilátástalan helyzetben meglepő dolgot tett: visszamászott a hasadékba. A keskeny részbe hullott hó annyira összetömörödött a szűkület felett, hogy megtartotta a súlyát. Elővette a hálózsákját, maga fölé terítette a bivakponyvát, és vacsora nélkül nyugovóra tért. A feltámadó szél sem tudta felébreszteni, pedig egy idő után hordani kezdte a hasadékba a friss havat. Mikor félig betemette a porhó, kicsit megemelkedett fektében. Később felült, majd amikor már a válláig ért a hó, állva szunyókált tovább. Csak ezután eszmélt. Nyakig eltemetve állt a sötét hasadékban. Pánikszerűen kotorászni kezdett. A mélyben megtalálta a fejlámpáját, a hólapátot, a hágóvasakat, az üres hátizsákot, a ponyvát, majd semmi többet. Hosszas eredménytelen keresgélés után kikapaszkodott a hasadékból. Már nem tudott dühöngeni, helyzete olyan reménytelen volt, hogy inkább humorosnak tűnt az egész. Egy ember, éjfélkor a Pamír közepén, jeges, meredek terepen, néhány felszereléssel a kezében, egy mély szakadéktól két méterre, élelem, jégszerszámok és tervek nélkül. Buta helyzet. Jobb ötlet híján találomra ásni kezdett a hólapáttal, és néhány próbálkozás után apró, de komfortosnak tűnő hóbarlangba lukadt. Bedobta a hátizsákját, hálózsákját, utánuk mászott, a ponyvával pedig eltakarta a nyílást. Elég volt a kalandokból. Reggel semmi nem emlékeztette az éjjel viszontagságaira. Szikrázott a hó, tiszta volt az idő, messzire belátta a vidéket. A hófal közepén állt, alatta, kissé jobbra tisztán kivehető volt a 4400 méteres tábor. Színes hangyák mozogtak a sátrak közt. Egyedül hiányos felszerelése mutatta, hogy a lidérces kalandok valóban megtörténtek vele. Visszakecmergett a hasadékba, előásta a hiányzó darabokat, és elindult lefelé. Bocsánat, a big footokról megfeledkezett. Újra ásás a hasadékban, míg végül kilendülhetett a lejtő fölé. Megint magával ragadta a szárnyalás. Útközben integetett felfelé tartó társainak, a fiatal mászóknak, és a fejét csóváló Nagy Sándornak. Zsolt örömét azonban nem tudta elvenni, hogy hegymászóstílusa szabálytalannak találtatott, hogy igazi alpinista nem megy egyedül hegyre, hogy nincs sátra, hogy két nap alatt mássza meg a többieknek egy hétig tartó utat. Hasadékokon át, csodás suhanás!, ennyit írt az útról naplójába délelőtt, mikor lecsatolva a lécet, hátradőlt a matracán. Rálátott az egész, hatalmas falra, a 3000 méternyi egybefüggő hótömegre, amely ugyanolyan tiszteletet ébresztő volt, mint azelőtt, de amelyet mégis a magáénak érzett. Élményeit sokáig nem mesélhette el senkinek, mert az expedíció tagjai több csoportban, még napokig harcoltak a hegyen. Míg Zsolt egy gleccserpatakot követve bóklászott a völgyben, a Nagy Sándor vezette csapat a csúcsot próbálta bevenni. A fiatalok utolsó erejükkel elérték a hétezer méteres magasságban egykor kihelyezett Lenin-domborművet. Lefelé viszont már támogatni kellett némelyiküket. Egyedül Bacsa Béla hátrált meg a csúcs előtt, ő szinte önkívületi állapotban érte el a sátrakat, bemenni azonban nem tudott. Visszatámolygó társai egy szikla mellett kuporogva találtak rá, amit újra meg újra megkísérelt kizipzárazni, hogy befeküdve végre pihenhessen. Mialatt a srácok sebeiket nyalogatták az alaptáborban, Zsolt még megmászott egy jégutat az egyik szemközti csúcsra. Az expedíció augusztus 12-én bontott tábort, de nem a völgy és a baljóslatú utak felé vették az irányt. Az Adzsik Tas táborba gyalogoltak, ahová néhány nappal korábban láttak leszállni egy helikoptert. A magyar csapat kész volt szinte bármire, hogy légi úton hagyhassa el a hegyet, hogy megmeneküljön a napokig tartó, lázálomszerű zötykölődéstől egy marhaszállító teherautón, keresztül a forró és poros sztyeppén. Nagy Sándor a kedvező viteldíj reményében a táborvezető asszonyság megkerülésével rögtön a helikopter vezetőjét kereste meg az ajánlatával. Sajnos tervükre még a megegyezés előtt fény derült, és a biztató tárgyalások a testes bárisnya pofonjaival zárultak. Nem tudni, hogy Nagy Sándor diplomáciai zsenijének, vagy csak a sors szeszélyének volt köszönhető, de vesztes pozíciójuk ellenére a csapat végül szállást kapott a luxusalaptáborban, és ígéretet a másnapi helikopterútra. Az alpinisták, ha csak egyetlen éjszaka erejéig is, de igyekeztek kihasználni a jól felszerelt tábor lehetőségeit. Az időhiány lehetett az oka, hogy a végén sajnos csak a kantinra jutott idő.

Földes András: Erőss Zsolt A Himalájánál magasabbra (részlet)

Földes András: Erőss Zsolt A Himalájánál magasabbra (részlet) Földes András: Erőss Zsolt A Himalájánál magasabbra (részlet) 1972 ERDÉLY 1. A kisfiú egy havas lejtő alján állt, és sírt. Négyéves már biztos elmúlt, mert a lábán sílécek voltak, és amikor a nagyfiúk

Részletesebben

Alapfokú sziklamászó tanfolyam

Alapfokú sziklamászó tanfolyam Itt az útleveled a magashegyek csodálatos világába! Alapfokú sziklamászó tanfolyam Magyarország legnagyobb és legrégibb hegymászó egyesülete, az Excelsior SE szervezésében! 2014. szeptember 11. október

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo ANDALÚZIAI SZERENÁD SuSANNA AgoStINo 1. fejezet Éjszaka eleredt a hó, és reggelre már vastagon ellepte az Alpok téli üdülőhelyeit. A sűrű hópelyhek között a hegycsúcsok körvonalai elmosódtak, és a táj

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM!

B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM! B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM! Első levél 1999. január 21. Kedves Barátném! Nagyon szégyellem, hogy ilyen régen írtam már neked, pedig annyi minden történt velem az utóbbi másfél évben. Gondoltam, éppen

Részletesebben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Bauer Henrik építész: Szociáltechnika.

Bauer Henrik építész: Szociáltechnika. Bauer Henrik építész: Szociáltechnika. (Családi otthon. 1.) Nem tudom sikerült-e ily című első közleményemben*) ennek az eszmének elég világos képét vázolnom. Mindenesetre célszerű lesz tehát a szónak

Részletesebben

Nagyvisnyó Túlélő tábor

Nagyvisnyó Túlélő tábor Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin

Részletesebben

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója 2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,

Részletesebben

Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek!

Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Nyugat Maraton kupa Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Második alkalommal állok rajthoz az Eplényi futam hosszútávján, a korábbihoz képest most ideálisak a körülmények. Tavaly a nagykabátomban

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY A HELY A Keleti-Kárpátok havasainak a Gyergyói-, a Besztercei-, és a Kelemen-havasok ölelésében levő Borszék immár jó két évszázada Erdély egyik legszebb és méltán híres Európa szerte híres települése.

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

A Székelyföld geográfiája dióhéjban

A Székelyföld geográfiája dióhéjban Hankó Vilmos Dr. A Székelyföld geográfiája dióhéjban Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott hegyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

2012. július 29. Vasárnap.

2012. július 29. Vasárnap. Még Sorvagurban voltunk amikor arról tanakodtunk, hogy melyik lenne a legalkalmasabb kiindulási pont, ha Izlandra szeretnénk áthajózni, de hamarosan rájöttünk, hogy a nagy távolság miatt ez édes mindegy.

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

Bivakot igénylő külföldi expedíciók

Bivakot igénylő külföldi expedíciók Bivakot igénylő külföldi expedíciók Több klub közös szervezése szokott lenni Lehet sport/tudományos/feltáró Ilyen például: Kacna Jama feltáró expedíciók (Szlovénia) Gortani, Sisma, Led Zeppelin (Canin)

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Admin Skála Edzőtábor Programfüzet és Ellenőrzőlista

Admin Skála Edzőtábor Programfüzet és Ellenőrzőlista Edzőtábor Programfüzet és Ellenőrzőlista Mi fog történni az Edzőtáborban? Az kidolgozása a kulcs ahhoz, hogy a következő évben minden kitűzött célodat elérd. Ez a legzseniálisabb eszköz, ami valaha a management

Részletesebben

Pünkösd a Retyezátban

Pünkösd a Retyezátban Pünkösd a Retyezátban 2016 Pünkösd hétvégéjét a Retyezátban töltöttük és ennek a pár napnak a történéseit szeretném megosztani Veletek, aminek legyen a mottója: "beszéljenek a képek ". Ajánlanám ezt a

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Esküvőnk Görögországban

Esküvőnk Görögországban Esküvőnk Görögországban A mi történetünk 2008 nyarán kezdődött - ekkor tartottuk az eljegyzésünket a horvát tengerparton. Mindig is úgy gondoltuk, hogy valahogyan különlegessé-emlékezetessé, a megszokottól

Részletesebben

2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta

2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta 2007. 01. 21. 2007. 01. 22. 2007. 01. 27. 2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta Ötszáz jelentkezőből lett az

Részletesebben

ESETTANULMÁNY. 10-es csoport. Módszertani nap 2006 február 14. Készítette: Kovács Zsolt

ESETTANULMÁNY. 10-es csoport. Módszertani nap 2006 február 14. Készítette: Kovács Zsolt ESETTANULMÁNY 10-es csoport Módszertani nap 2006 február 14 Készítette: Kovács Zsolt Személyi adatok: Név: B Tamás Szül: Sz., 1987. október 31 Iskolai végzettség 8 osztály Ítélete: B Tamás növendék 10-es

Részletesebben

Kós Károly. Kovács László

Kós Károly. Kovács László Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a

A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a A bolt - Mást se hallok, csak hogy az üzlet, meg az üzlet, és néha még azért az üzlet is szóba kerül... - Ne bolondozz, fiam. Abból élünk- morogta a reggelizőasztal mellől a rezzenéstelen újság. - Nem

Részletesebben

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - december - Az év vége közeledtével beköszöntött a fagy is, de ez nem szegi kedvünket, sőt, idén is megtartjuk hagyományos évzáró gyűlésünket, melynek keretében egyesek

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

2012. augusztus 30- szeptember 1.

2012. augusztus 30- szeptember 1. 2012. augusztus 29. Szokásunkhoz híven a korai indulást választottuk, így pár perccel öt óra után már motoroztunk ki a kikötőből. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de nekünk ott, beszorulva két nagy hajó

Részletesebben

Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Alapfokú barlangjáró tanfolyam 2011. Erőforrások

Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Alapfokú barlangjáró tanfolyam 2011. Erőforrások Emberi erőforrások Személyi feltételek: Megfelelő gyakorlat Egészségügyi alkalmasság Nem áll bódító szerek hatása alatt Megfelelő fizikai és pszichikai állapot Megfelelően kipihent Folyamatos edzettség

Részletesebben

DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig

DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig 2014.06.13., péntek a DrávaTour második napja. Délelőtt 10 órakor rajtolt el a 120 fős mezőny Koprivnica (Kapronca) városából. A túra-verseny második

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra Iskolakultúra 2000/6 7 Liskó Ilona Szülői vélemények az általános képzés meghosszabbításáról tanulmány 1998 őszén a magyar közoktatási rendszerben bevezették a NAT-ot, amely nemcsak az oktatás tartalmának

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Szemle. Péterfy Gergely

Szemle. Péterfy Gergely 44 Szemle Péterfy Gergely KÉT KIS NYOMOZÁS Elsõ xoktóberének végén Szadai András, egy frissen végzett fiatal 1954xxorvos, aki csak néhány hónappal korábban foglalta el körzeti orvosi állását egy Szeged

Részletesebben

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat.

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat. Átkelés Grönlandra Július 05-én reggel indult Pisti repülője hazafelé, és még aznap este megérkezett Szabó Dénes, akivel társak leszünk a Grönland felé való átkelésben. Ezt amolyan fiús kalandnak terveztük

Részletesebben

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI Minden láng fölfelé lobog. Az emberi lélek is láng. Tánczos István igazgató tanító visszaemlékezései a kerekharaszti iskoláról A visszaemlékező 42 évi hivatásszeretettől vezérelt pedagógus

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első

Részletesebben

GyalogTrefort vándortábor

GyalogTrefort vándortábor 65 1 beszámolók nyári programokról 2 GyalogTrefort vándortábor 26. túra Országos Kéktúra (2011. június 26. július 1.) Útvonal: Mátraverebély > Ágasvári turistaház > Mátraszentistván > Mátraszentlászló

Részletesebben

Felhő. Kiss Gábor Ádám GPUV2D 2013

Felhő. Kiss Gábor Ádám GPUV2D 2013 Felhő Kiss Gábor Ádám GPUV2D 2013 A felhő szó hallatán mindenki az égen úszó meteorológiai képződményre gondol. Ez a légkörben lebegő apró vízcseppek és jégkristályok halmaza. Folyton mozgásban van, alakja

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Klímaváltozás a kő magnószalag Földtudományok a társadalomért

Klímaváltozás a kő magnószalag Földtudományok a társadalomért Klímaváltozás a kő magnószalag Földtudományok a társadalomért Bevezető a kő magnószalag Földünk éghajlati rendszerében történt ősi változások kőbe vannak vésve. A por és jég felhalmozódásai, tavak és tengeri

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Bükk, 2014. december 5-7.

Bükk, 2014. december 5-7. Bükk, 2014. december 5-7. Az izgalmak az indulás előtti hétfőn kezdődtek, amikor a Pilist letarolta az ónos eső és a vihar. A hírekben csak arról volt szó, ami a Pilis-Gerecse erdőiben történt, a Bükkről

Részletesebben

Magyar Himalaya Expedíció

Magyar Himalaya Expedíció K2015 Broad Peak Gaserbrum I 2014-2015 Magyar Himalaya Expedíció Áttekintés Majdnem fél évszázad telt el azóta, hogy megtörtént a K2 re való első feljutás és mégis csábító a kihívás, feljutni a föld nagy

Részletesebben

A barlangban töltött hosszabb pihenőidőt hívjuk így.

A barlangban töltött hosszabb pihenőidőt hívjuk így. Gyovai Tamás Mi is az a bivak? A barlangban töltött hosszabb pihenőidőt hívjuk így. Legtöbbször alvás céljából bivakolunk, de van, hogy csak egy kiadósabb pihenőt veszünk Csak hosszabb (kb. 20 óránál több)

Részletesebben

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG?

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? I. könyv Még meddig tart a dackorszak? PROLÓGUS Géza és Lina egymás mellett ültek a folyosói padon, a főorvosi szoba előtt. Várták, hogy beszólíttassanak. Nem beszéltek, mindegyikük

Részletesebben

Ellenőrző kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ellenőrző kérdések 2. Ellenőrző kérdések 3. Ellenőrző kérdések 5. Ellenőrző kérdések 4.

Ellenőrző kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ellenőrző kérdések 2. Ellenőrző kérdések 3. Ellenőrző kérdések 5. Ellenőrző kérdések 4. Ellenőrző kérdések. Hogy hívjuk a tájoló forgatható részét? Tájfutó elméleti ismeretek 3. foglalkozás Kelepce Szekerce X Szelence Ellenőrző kérdések. Mivel jelölik a vaddisznók dagonyázó-helyét? Ellenőrző

Részletesebben

Szilveszter az Adrián, 2015/2016

Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László

Részletesebben

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ NYOMÁBAN A CIPÉSZ A cipészekkel valahogy mindig jóba voltam. Nem tudom, miért,

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

Kalandozok.hu. Kotariai hegyivadász

Kalandozok.hu. Kotariai hegyivadász MAGUS Kalandozok.hu Kotariai hegyivadász Hegyivadászok, vagy hozzájuk hasonlító harcosok szinte minden vidékén megtalálhatók Ynevnek, ahol magas, nehezen járható hegyeken, vagy amellett élnek emberek,

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015.

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015. RADNÓTHY SZABOLCS A hullámlovas 2015. PROLÓGUS Rájöttem, hogy az élet tenger. Hogy érted? Egyszerre csendes és hangos. Viharos és morajló. Amikor a horizonton a végét keresed, rájössz, hogy se eleje, se

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

Mottó: Nem a kilométerek és a szintek a fontosak, amelyeket megteszünk, hanem az élmények, amiket ezalatt átélünk. Készítette: Kesik László

Mottó: Nem a kilométerek és a szintek a fontosak, amelyeket megteszünk, hanem az élmények, amiket ezalatt átélünk. Készítette: Kesik László Mottó: Nem a kilométerek és a szintek a fontosak, amelyeket megteszünk, hanem az élmények, amiket ezalatt átélünk. Készítette: Kesik László Vitézekről szól a fáma Kik jöttek e kies tájra Néhány száz évvel

Részletesebben

Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka

Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Mérlegen 1996: az Akadémia a nemzet tanácsadója Nemzeti stratégia, döntéshozók, társadalom 2001: a stratégiai kutatások haszna a kutatók, a társadalom

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

LENNIE KELL FALK GYÖRGY ÖTVÖS

LENNIE KELL FALK GYÖRGY ÖTVÖS Jöttek, megvettek egy darabot, és leöntették az öntõvel. Nem vagyok én máriás huncut, nem dolgozok én másnak. E EMBER AKINEK LENNIE KELL FALK ÖR ÖTVÖS A MÚLÓ IDÕ NOMÁBAN AZ ÖTVÖS Szemereg az esõ, és metszõen

Részletesebben

Geofrámia kivonatok - Enoszuke

Geofrámia kivonatok - Enoszuke klzg Geofrámia kivonatok - Enoszuke A Bukott Császárság - Psz. 3700 után Történelem A Sinemos-tenger északi határán a századfordulón történtek után Enoszuke császársága a világ legnagyobb részének szemében

Részletesebben

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam. Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő üzleti célú felhasználásához!

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam. Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő üzleti célú felhasználásához! Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam Az iskola bélyegzője:

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

J u b ile u m i k ia d v á ny

J u b ile u m i k ia d v á ny 2012. jú liu s 22 29. 1. szám J u b ile u m i k ia d v á ny S t a t i s z t i k á k Diákmunka ez olyan, mint egy építőtábor - lehet hallani egy-egy elejtett szót a várban a látogatók szájából. Mi is az

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben