FIP Kongresszus Lisszabon Posztkongresszusi út - Barcelona

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FIP Kongresszus 2010 - Lisszabon Posztkongresszusi út - Barcelona"

Átírás

1 FIP Kongresszus 2010 Lisszabon Portugália A 70. FIP Kongresszus fı témája: A gyógyszerészet felfedezı útja a molekulától a gyógyszerig a maximális eredményesség jegyében Találkozunk Lisszabonban, hogy a szakma fı témáiról halljunk és beszéljünk. E csodálatos fekvéső város ad otthont a 70. FIP Kongresszusnak. A Tejo folyó partján hét kis dombon elterülı Fehér várost a világ a legszebb fekvéső városai között tartják számon. Szépségével csak éghajlata versenyezhet: a két tavasz birodalma. Kristálytiszta levegıje az óceánnak köszönhetı. Az 52. FIP kongresszust is Lisszabonban rendezték meg 1994-ben, melyre igen népes gyógyszerész csapat utazott a Pharma Tours Gyógyszerész Utazási Iroda szervezésében. Reméljük, hogy e csodálatos fıváros és ország, mely soha sem ismétlıdı, mindig megújuló élményt nyújt, újra szerepel a gyógyszerészek évi utazási tervében. Bízunk benne, hogy akik részt vettek 1994-ben a FIPen, eljönnek, hogy újra találkozzunk. Akik pedig még nem voltak Portugáliában, azok eljönnek, hogy megismerkedjenek ezzel az udvarias, kedves néppel és országával, hogy újra népes csoport képviselje a magyar gyógyszerészeket a 70. FIP Kongresszuson. Tájékoztatjuk programunkról, mely Portugáliát és Spanyolország legmodernebb városát, a katalán fıvárost, Barcelonát is magába foglalja hihetetlenül gazdag építészetével, melyet elsısorban Gaudi fémjelez. Poz. szám: MCS Idıpont: augusztus 26 szeptember nap/9 éjszaka Utazás: repülıvel a Lufthansa és a portugál légitársaság menetrendszerinti járataival. Szállás: 1 éj Porto Hotel*** Tuela Porto 6 éj Lisszabon Hotel**** Fenix Lisbon 2 éj Barcelona Hotel**** Colon 2 ágyas fürdıszobás (zuhany/wc) belvárosi szállodai szobákban. Egyágyas szoba felár ellenében foglalható. Ellátás: félpanzió: büféreggeli + vacsora itallal. Részvételi díj: ,- Ft. Egyágyas felár: ,- Ft. (280,-HUF/EURO árfolyamon). A részvételi díj az alábbiakat tartalmazza: Repülıjegyek illetékkel Transzferek 9 éj szállás félpanzióval Angolul beszélı magyar idegenvezetı indulástól érkezésig Kirándulások, városnézések a program szerint, belépık, helyi idegenvezetések Betegség- baleset- poggyász - biztosítás 10 napra.(lemondási biztosítás külön köthetı). Csoportkísérık: Dr. Kovács Miklósné és Farkas Róbert

2 Program: 1. nap Találkozás a repülıtéren az idegenvezetıvel és elutazás Portóba a délelıtti órákban VIII.26. Transzfer a repülıtérrıl. Rövid autóbuszos városnézés. Portó nem szegény CSÜTÖRTÖK látnivalókban: Régi Katedrális, Tızsdepalota, Luíz- híd, azonban igazán vonzóvá festıi fekvése, óvárosi hangulata teszi történelmi központja a világörökség része - továbbá a belvárosi zsongás, a zamatos borok. Szállás elfoglalása. Vacsora: hajón, a Duron folyón. 2. nap Reggeli a hotelben VIII.27. Utazás autóbusszal Portóból Lisszabonba. Útközben megállás Coimbrában, PÉNTEK Portugália nagyhírő egyetemi városában. Rövid városnézés. Továbbutazás Lisszabonba. Városnézés autóbusszal: Belém-torony, Szent Jeromos Kolostor, Szent György Vár, Avenida da Liberdade, Rossio tér, Alfama negyed. Azt mondják ki Lisszabonba nem lépett, nem látott igazán szépet. Errıl szeretnénk meggyızıdni. Szállás elfoglalása. 3. nap Reggeli a hotelben VIII.28 Egész napos kirándulás autóbusszal. SZOMBAT Fatimába utazunk a keresztény hit egyik központjába, a világhírő zarándokhelyre, amelyet a zarándokok ezrei látogatnak. Utána Nazarebe látogatunk, a legjellegzetesebb portugál halászfaluba az Atlanti óceán partján. Szokták a halászat fıvárosának is nevezni. Több mint 300 éve halásznak itt nap, mint nap ugyanolyan módszerekkel, mint régen. Batalhában megnézzük Portugália egyik legnagyszerőbb építészeti együttesét, a Gyızelmes Szőz Mária templomát és kolostorát.

3 4. nap Reggeli a hotelben VIII.29. Részvételi lehetıség a FIP Kongresszus megnyitóján. VASÁRNAP Városnézés a 28-as villamossal és gyalogosan Lisszabonban. Vacsora egy tipikus lisszaboni étteremben 5. nap Reggeli a hotelben VIII.30. Regisztrált utasainknak részvételi lehetıség a kongresszuson. HÉTFİ Lady program: szabadidı. Javaslat a szabadidı eltöltésére: fürdızés, napozás az óceán partján Estorilban vagy séta a városban. (Utazás saját költségre). Vacsora Lisszabonban a Fado énekeseirıl és portugál konyhájáról híres O Forcado étteremben folklór mősorral. 6. nap Reggeli a hotelben VIII.31. Regisztrált utasaink részére részvételi lehetıség a kongresszuson. KEDD Lady program: egész napos kirándulás autóbusszal Sintrába, melynek hegyi parkjai és palotái a Világörökség részét képezik. A város központja egy ékszerdobozhoz hasonlítható, a portugál uralkodók egykori nyári palotáinak helyszíne. Mafra helyiségbıl álló palotája, kolostora igen szép látnivaló. Cabo da Roca 140 méter magasan fekvı sziklafok, az európai szárazföld legnyugatibb pontja. Itt végzıdik a Föld és kezdıdik az Óceán. Cascais és Estoril kis halászfaluból elegáns turista központtá fejlıdött. Ma luxus szállodák, paloták, kaszinók és strandok találhatók itt. 7. nap Reggeli a hotelben IX.1. Regisztrált utasainknak részvételi lehetıség a kongresszuson. SZERDA Lady program: kirándulás autóbusszal a Sado folyó deltájához. Delfin-les. Hajózás katamaránon, a delfinek megfigyelése. Ha szerencsések vagyunk, flamingókat is láthatunk. Setubal és Sesimbra óceán parti városok megtekintése. Látogatás a Krisztus Király szoborhoz, melyet 110 m magas dombra építettek. Maga a szobor 82 méteres talapzaton áll. Magassága 28 m.

4 8. nap Reggeli a hotelben IX.2. Transzfer a repülıtérre. CSÜTÖRTÖK Utazás Barcelonába. Érkezés a délutáni órákban. Transzfer a hotelbe. Séta Barcelonában a Ramblán, melyen szünet nélkül nagy a sürgés-forgás. Itt érezzük igazán Barcelona lüktetését. A Rambla (vagy Las Ramblas) a modern élet színpada és nézıtere egyszerre, melynek részesei lehetünk. Vacsora a szállodában. 9. nap Reggeli a hotelben IX.3. Városnézés autóbusszal és gyalogosan. Óváros - Plaza de Catalunya Katedrális PÉNTEK Montjuich negyed Sagrada Familia Parc Güell. Vacsora a Tablao El Cordobes-ben flamenco show-val. 10. nap Reggeli a hotelben IX.4. Délelıtt szabadprogram. SZOMBAT Délután transzfer a repülıtérre. Utazás Frankfurton át Budapestre. A FIP Kongresszusra szervezett utunkra szeretettel várunk minden érdeklıdı kolléganıt és kollégát. A tíz napos program keretében bekapcsolódunk egy rangos szakmai kongresszus eseményeibe, áttekintést adunk Portugália csodálatos tájairól, városairól és a fıvárosról, Lisszabonról, a portugál emberek kedvességérıl, ízletes ételeirıl, italairól és nem utolsósorban a csodálatos Atlanti-óceánról. Továbbutazva egy kis ízelítıt adunk Spanyolországból, a katalán fıvárosból, Barcelonából. Különleges hangulatú hely a Földközi-tenger partján, szebbnél szebb épületek, parkok, finom ételek, tüzes borok, és a mindent elsöprı flamenco helyszíne. Várjuk hívását, jelentkezését, hogy együtt utazhassunk! Dr. Kovács Miklósné Éva Farkas Róbert Gyógyszerész utazások szervezési Ügyvezetı igazgató tanácsadója és háziasszonya Jó napot Krakkó Utazási Iroda Elérhetıségeink: Jó napot Krakkó Lengyel Utazások Irodája Kft. Tel./Fax: ; Tel: jonapotkrakko@hdsnet.hu vagy krakko@hdsnet.hu Cím: 1067 Budapest, Szondi u. 24.

5 JELENTKEZÉSI LAP augusztus 26 szeptember nap/9 éj MCS Név:.... Születési dátum: Lakcím:.... Levelezési cím:. Telefonszám:... Számlázási név és cím... Elhelyezés: kétágyas egyágyas Szobatárs neve: Jelentkezési határidı: március 31. Részvételi díj: Ft Egyágyas felár: Ft Elıleg: Ft jelentkezéskor II. részlet: Ft május 15-ig III. részlet: Ft július 1-ig Kérjük jelezze, hogy irodánkon keresztül kíván e regisztrálni a FIP Kongresszusra! igen nem Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy a kongresszuson való részvételhez regisztrációs díj fizetendı az alábbiak szerint: május 15-ig aug. 1-ig helyszínen Résztvevı (nem tag) 825 EUR 925 EUR 995 EUR Kísérı: 150 EUR 150 EUR 150 EUR Diák: 200 EUR 250 EUR 300 EUR Napi díj: EUR Lemondás esetén a regisztrációs díj visszatérítésére nincs lehetıség. J E L E N T K E Z É S: Jó napot Krakkó Lengyel Utazások Irodája Kft. Tel./Fax: ; Tel: jonapotkrakko@hdsnet.hu krakko@hdsnet.hu Cím: 1067 Budapest, Szondi u. 24. Dátum: Aláírás:..

COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE ÜDÜLŐHELYEK

COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE ÜDÜLŐHELYEK COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE Barcelona Spanyolország és a világ leglátogatottabb és legsokoldalúbb városa, Katalónia fővárosa, ahol a középkori emlékek, a modernizmus és az építészeti remekek mellett igazi

Részletesebben

NYARALÁS SPANYOLORSZÁGBAN

NYARALÁS SPANYOLORSZÁGBAN NYARALÁS SPANYOLORSZÁGBAN A nyaralás helyszíne a Tossa de Martól 3 km-re lévő, európai szinten is elsőosztályú, négycsillagos Cala Llevadó kemping, amelyhez négy öböl tartozik és közel 2 km hosszú, homokos,

Részletesebben

MSC Orchestra Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt

MSC Orchestra Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt MSC Orchestra Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt 2016.04.23 05.01. További információk 1.nap: Budapest-Velence Indulás a késő esti órákban Budapestről Velencébe.

Részletesebben

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Kiváló Európai Desztináció European Destinations of Excellence Könnyű elérni nehéz elhagyni! Fókuszban az akadálymentes turizmus 1 A pályázati anyag tartalma a 2012 évben, Kaposváron, a ténylegesen megvalósult

Részletesebben

csomagok vár fehér Székes szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra vendégváró

csomagok vár fehér Székes szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra vendégváró Székes fehér vár 2016 vendégváró csomagok szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra Belvárosi hétvége a Hotel Magyar Királyban Székesfehérvár szívében, a megszépült történelmi belvárosban, a színház

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 812 01 Idegenvezető Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha

Részletesebben

54 812 01 1000 00 00 Idegenvezető Idegenvezető

54 812 01 1000 00 00 Idegenvezető Idegenvezető A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

AB AGRO Utazásszervező Iroda / Nemzetközi Rendezvényiroda 1027 Budapest, Bem rakpart 44. Tel/Fax: (1) 201-1277; (1) 201-1281; (1) 201-1294

AB AGRO Utazásszervező Iroda / Nemzetközi Rendezvényiroda 1027 Budapest, Bem rakpart 44. Tel/Fax: (1) 201-1277; (1) 201-1281; (1) 201-1294 AB AGRO Utazásszervező Iroda / Nemzetközi Rendezvényiroda 1027 Budapest, Bem rakpart 44. Tel/Fax: (1) 201-1277; (1) 201-1281; (1) 201-1294 E-mail: abagro@abagro.hu Web: www.abagro.hu Facebook: AB AGRO

Részletesebben

Annapurna alaptábor gyalogtúra Nepál

Annapurna alaptábor gyalogtúra Nepál Annapurna alaptábor gyalogtúra Nepál 1. nap: KATHMANDU A kathmandui repülőtérről a Thamel városrészben lévő hotelünkbe utazunk egy bérelt autóbusszal. Érkezés után átbeszéljük a gyalogtúra részleteit,

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai

Részletesebben

Üdülési lehetőség 2016

Üdülési lehetőség 2016 Üdülési lehetőség 2016 Kedves Kollégák! A PSZ Tolna Megyei Szervezete üdülői: 1. 2. 3. 4. 5. Balatonmáriafürdő, Dózsa György u. 95. Óbánya, Fő u. 67. Fadd-Dombori üdülőtelep, Ibolya u. 9. Harkány, Bartók

Részletesebben

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR A Magyarkúti gyermektábor A Magyarkúti gyermektábor Magyarkúton található Verőcétől 5 km-re körülvéve tölgyes és bükkös erdőkkel. Budapesttől 58 km, Váctól 15 km-re, közúton és vasúton

Részletesebben

Nepáli körutazás. (szállás: lodge, 2 éj, ellátás: reggeli)

Nepáli körutazás. (szállás: lodge, 2 éj, ellátás: reggeli) Nepáli körutazás 1. nap: KATHMANDU Kathmandu repülőteréről bérelt autóbusszal utazunk szállásunkra, a Thamel városrészbe. Szobáink elfoglalása után belevethetjük magunkat Kathmandu turista negyedének nyüzsgésébe,

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 812 01 Idegenvezető Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha

Részletesebben

Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.)

Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.) Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.) Ebben az évben a külföldi bibliatáborunkat Észak-Olaszországban szervezzük meg. Táborunk során

Részletesebben

Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016

Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016 Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016 Indulás: Indulás 18:00 órakor Budapest Planetárium bejáratától, amely a Népligetnél található, a helyközi buszpályaudvartól pár perc gyaloglásra. Térképen itt tudod

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kedves Természetbarátok!

KÖSZÖNTŐ. Kedves Természetbarátok! VERSENYKIÍRÁS KÖSZÖNTŐ Kedves Természetbarátok! Engedjétek meg, hogy egy kicsit saját szemszögemből ajánljam nektek az idei rendezvényt. Elolvastam az előző évek köszöntőit és mindegyikben megtaláltam,

Részletesebben

Római séták. városlátogatások

Római séták. városlátogatások Római séták 1. nap: Elutazás Budapestről a menetrend függvényében. Érkezés után panorámás városnézés megállással a Szent Pál bazilikánál. Transzfer a szálláshelyre, elhelyezkedés. Délután séta, amely érinti

Részletesebben

www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő

www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság ez évi nemzeti kongresszusa 2012. november 22-24. között Visegrádon kerül megrendezésre. Tisztelt Kolléganők,

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28.) NGM rendelet által módosítva) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28.) NGM rendelet által módosítva) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. T 54 812 03/2/2 A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28.) NGM rendelet által módosítva) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 812 03 Turisztikai

Részletesebben

Királyok és fejedelmek útján - kirándulás Erdélyben

Királyok és fejedelmek útján - kirándulás Erdélyben Királyok és fejedelmek útján - kirándulás Erdélyben A Határtalanul pályázati program keretében a Tolnay Lajos Általános Iskola hetedikesei az idén is részt vehettek egy csodálatos négy napos erdélyi kiránduláson.

Részletesebben

XXIV. Gyermek és Junior Országos Bajnokság; II. M.E.C. Cup; és Szlovák Nemzeti Bajnokság

XXIV. Gyermek és Junior Országos Bajnokság; II. M.E.C. Cup; és Szlovák Nemzeti Bajnokság XXIV. Gyermek és Junior Országos Bajnokság; II. M.E.C. Cup; és Szlovák Nemzeti Bajnokság 2016. április 23-24. Samorin, Szlovákia Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ)

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 812 01 Idegenvezető Tájékoztató

Részletesebben

HÁZIREND. Gyermekotthon szervezeti egység

HÁZIREND. Gyermekotthon szervezeti egység Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és EGYMI Gyömrő HÁZIREND Gyermekotthon szervezeti egység Készült: 2004. november 30. Módosítva:

Részletesebben

Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára

Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára A Pénzügyőr Sport Egyesület Vitorlás és Vízi Sport Szakosztálya és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyári tábort szervez a NAV dolgozók gyermekeinek. A tábor

Részletesebben

Tehetséggondozás a képzőművészet és a zene területén

Tehetséggondozás a képzőművészet és a zene területén 2. oldal Értesítő Gólyatábor Én idén kezdtem az első évemet a Szent Imrében. Előző iskolámban is részt vettem különböző táborokban, de olyan eseményeket, mint a szandavári gólyatáborban, még nem éltem

Részletesebben

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14.

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14. 86. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XII. Dermato-Pharma Szakkiállítás ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Ramada Resort Aquaworld Budapest 2013. december 12-14. www.convention.hu

Részletesebben

HOTEL SOPRON TORNÁCOS HÁZ - HEGYKŐ. Sopron. Hegykő

HOTEL SOPRON TORNÁCOS HÁZ - HEGYKŐ. Sopron. Hegykő Sopron HOTEL SOPRON A szálloda az osztrák-magyar határ közelében és csupán néhány lépésre a város szívétől, páratlan kilátást nyújtva Sopron óvárosára, és annak jelképére, a Tűztoronyra. Wellness helyett

Részletesebben

Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, azonosítója, megnevezése: 2657-06 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata

Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, azonosítója, megnevezése: 2657-06 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, azonosítója, megnevezése: 2657-06 Informatikai és gazdasági szakmai idegen nyelv használata Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2657-06/3

Részletesebben

Egy csipetnyi Kashmir - 10 nap / 9 éjszaka

Egy csipetnyi Kashmir - 10 nap / 9 éjszaka Egy csipetnyi Kashmir - 10 nap / 9 éjszaka India legészakibb állama az ország koronájaként és Paradicsomaként is ismert. Kashmirt annyira tisztelik és védik, hogy külföldiek nem is vásárolhatnak itt föld

Részletesebben

Korfu. Odüsszeusz szigete. Fakultatív programok. Sidari. Korfu. Moraitika. Messonghy

Korfu. Odüsszeusz szigete. Fakultatív programok. Sidari. Korfu. Moraitika. Messonghy Odüsszeusz szigete Sidari A Jón szigetvilág egyik legelbűvölőbb szigete csodás búja növényzetével, látnivalói gazdagságával, kellemes klímájával páratlan élmény nyújt az idelátogatóknak. A szigetet kis

Részletesebben

86 Spanyolország - costa dorada Ariadne Travel - Nyaralások

86 Spanyolország - costa dorada Ariadne Travel - Nyaralások Costa Dorada Ha Spanyolország és nyaralás, akkor nekünk, magyaroknak elsősorban a Costa Brava turistáktól nyüzsgő tengerpartja jut eszünkbe. Kevesen tudják azonban, hogy kicsit délebbre, a Costa Dorada,

Részletesebben

Hotel Írottkő *** Magyarország - Vas megye - Kőszeg http://www.reise.info.hu/hotel-irottko/hu/

Hotel Írottkő *** Magyarország - Vas megye - Kőszeg http://www.reise.info.hu/hotel-irottko/hu/ http:///hotel-irottko/hu/ Bemutatkozás Magyarország100 csodájának egyike az Alpokalján elhelyezkedő történelmében és műemlékeiben gazdag kisváros, Kőszeg. Az idelátogatót megérinti a középkor varázslatos

Részletesebben

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő- testület!

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő- testület! Közművelődési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Pf.: 88. Tel./Fax: 88/594-500 E-mail: kulturakenese@invitel.hu www.balatonkenese.hu Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt

Részletesebben

Állandó programok Zalakaroson és környékén

Állandó programok Zalakaroson és környékén A programok május 1-től szeptember 30-ig kerülnek megrendezésre. A programokra a jelentkezés a programot megelőző napig lehetséges. Állandó programok Zalakaroson és környékén Nap Időpont Hét Kedd Szerda

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓS LAP. 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó II. Békési Kerékpáros-fesztivál

REGISZTRÁCIÓS LAP. 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó II. Békési Kerékpáros-fesztivál Jelentkez - neve: - postacíme: - e-mail címe: - telefonszáma: - állampolgársága: REGISZTRÁCIÓS LAP Kerékpárral a Körösök lágy ölén 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó II. Békési Kerékpáros-fesztivál

Részletesebben

Kiszombori Szabadidıs és Természetbarát Sportegyesület. Beszámoló a Kiszombori Önkormányzat Képviselı Testülete számára 2012.

Kiszombori Szabadidıs és Természetbarát Sportegyesület. Beszámoló a Kiszombori Önkormányzat Képviselı Testülete számára 2012. Beszámoló a Kiszombori Önkormányzat Képviselı Testülete számára 2012. április Az egyesület 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy a lakosság részére minél több szabadidıs sporttevékenységet szervezzen,

Részletesebben

photoweekend a Velencei-tavi Holdfénykertben

photoweekend a Velencei-tavi Holdfénykertben photoweekend a Velencei-tavi Holdfénykertben Modell-, portré- és természetfotós workshop Készíts sokkal jobb fotókat, mint eddig! Egy hétvége, ami a technikáról és rólad szól. 2016. június 10-12. Kedves

Részletesebben

TÁMOP 2.4.3 E-13/1 Kooperáció+ kiemelt projekt keretében rendezvényszervezés szolgáltatás nyújtása

TÁMOP 2.4.3 E-13/1 Kooperáció+ kiemelt projekt keretében rendezvényszervezés szolgáltatás nyújtása TÁMOP 2.4.3 E-13/1 Kooperáció+ kiemelt projekt keretében rendezvényszervezés szolgáltatás nyújtása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/138 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Portugál repülős június

Portugál repülős június Portugál repülős 2020. június Az egykori hatalmas gyarmatbirodalom Európa nyugati szélén található, ahová busszal bizony nagy megpróbáltatás eljutni. Ezért repülünk mi is és töltünk 6 napot az Ibériai-félsziget

Részletesebben

I. Fejezet Üzletek és egyéb zenefelhasználók által fizetendő jogdíjak

I. Fejezet Üzletek és egyéb zenefelhasználók által fizetendő jogdíjak H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 7443 III. Fejezet A jogdíjközlemény időbeli hatálya A fenti jogdíjközlemény 2016. január 1-jétől 2016. december 31-ig hatályos. ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4103-9/2010. 33. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Jobbik

Részletesebben

A dunai hajózáson részt vevők jellemzői A Viking River Cruises vendégei körében végzett felmérés eredményei

A dunai hajózáson részt vevők jellemzői A Viking River Cruises vendégei körében végzett felmérés eredményei A dunai hajózáson részt vevők jellemzői A Viking River Cruises vendégei körében végzett felmérés eredményei Bevezetés, vezetői összefoglaló A dunai hajóutazások Magyarország turisztikai kínálatának fontos

Részletesebben

É R T E S Í T É S. munkaszüneti nap, a hetek els tanszüneti munkanapját megel z munkaszüneti nap, munkanap, a hetek utolsó tanszüneti munkanapja,

É R T E S Í T É S. munkaszüneti nap, a hetek els tanszüneti munkanapját megel z munkaszüneti nap, munkanap, a hetek utolsó tanszüneti munkanapja, É R T E S Í T É S Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2015. karácsonyi és a 2016. újévi ünnepekkel összefüggésben az autóbuszjáratok közlekedési napjai az alábbiak szerint alakulnak: 2015. december

Részletesebben

Zúzmara Expressz Mahócára

Zúzmara Expressz Mahócára Lillafüredi Állami Erdei Vasút Üzemigazgatóság 3535 Miskolc, Erdész utca 24. +36 (46) 530-593, +36 (30) 488-7528 www.eszakerdo.hu, www.laev.hu A reggel 9:30-kor Miskolcról Mahócára induló kirándulóvonatra

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: ÁMK Általános Iskolája

Részletesebben

II. Bevallott idıszak év hó naptól év hó napig.

II. Bevallott idıszak év hó naptól év hó napig. BEVALLÁS a helyi iparőzési adóról állandó jellegő iparőzési tevékenység esetén Fılap 2015 évben kezdıdı adóévben a Barcs Város Önkormányzat illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségrıl

Részletesebben

É R T E S Í T É S. tanszünet, a hét első munkanapja. munkaszüneti nap. munkaszüneti nap. munkanap, iskolai előadási nap

É R T E S Í T É S. tanszünet, a hét első munkanapja. munkaszüneti nap. munkaszüneti nap. munkanap, iskolai előadási nap ALBA VOLÁN Zrt. Székesfehérvár Börgöndi u. 14. É R T E S Í T É S Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2014. karácsonyi és a 2015. újévi ünnepekkel összefüggésben az autóbuszjáratok közlekedési

Részletesebben

A Berek-Víz Kft. 2012. évi árterve

A Berek-Víz Kft. 2012. évi árterve A Berek-Víz Kft. 2012. évi árterve A Berek-Víz Kft. összeállította a fürdő- és kempingszolgáltatások ártervét a 2012-es évre. Ezeket megtalálják előterjesztésünkhöz csatolva. Az árak meghatározásánál szempont

Részletesebben

Bevezetés 1. MEGHATÁROZÁSOK

Bevezetés 1. MEGHATÁROZÁSOK Bevezetés A Wizz Tours Kft. (a továbbiakban: "Wizz Tours"), 01-09-205337 cégjegyzékszámon bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, amelynek székhelye 1103 Budapest, Kőér utca 2/A. A. ép.1. em., Magyarország,

Részletesebben

Iskola: A nagybetűvel jelölt fogalmak és az állítások közötti kapcsolatot kell felismerned! A helyes válasz betűjelét írd az állítások utáni vonalra!

Iskola: A nagybetűvel jelölt fogalmak és az állítások közötti kapcsolatot kell felismerned! A helyes válasz betűjelét írd az állítások utáni vonalra! Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium Földrajz 2. forduló 2015/2016 8. osztály Név: Iskola: Beküldési határidő: I. ÖTFÉLE KAPCSOLAT SOKSZÍNŰ NÉPESSÉG-BRAZÍLIA A nagybetűvel jelölt fogalmak és

Részletesebben

- A hotel területén. - Turizmus

- A hotel területén. - Turizmus - A hotel területén A Panoráma Hotel területén a következő szabadidős tevékenységek aktív végzése lehetséges: fitnesz, úszás, tenisz, futball, lábfoci, kosárlabda, strandröplabda, tollaslabda, pentaque,

Részletesebben

CUNARD HAJÓUTAK - ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

CUNARD HAJÓUTAK - ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK CUNARD HAJÓUTAK - ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Utazási dokumentumok A hajóúton való részvételhez a hazautazás dátumától számított fél évig érvényes útlevél szükséges. Bár a hajótársaság Földközi-tengeri hajóútjai

Részletesebben

2010. november 25. napján tartandó

2010. november 25. napján tartandó Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Ügyiratszám: 70-11/2010. Sorszám: 19 E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselı-testülete 2010.

Részletesebben

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA Április 1. Czina Sándor Tagintézmény MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA A Művészeti Szemle után évente gálaműsort rendezünk a legjobb produkciókból, ez is motiválja tanulóinkat a felkészülés során. A zsűri és

Részletesebben

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (V. 10.) SZÁMÚ RENDELETE

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (V. 10.) SZÁMÚ RENDELETE PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (V. 10.) SZÁMÚ RENDELETE Az Önkormányzat által adományozható elismerő címekről és kitüntetésekről* (Egységes szerkezetben) Paks Város Önkormányzata

Részletesebben

6. Az intézményben dolgozó pedagógusok és pedagógiai munkát segítő munkatársak.

6. Az intézményben dolgozó pedagógusok és pedagógiai munkát segítő munkatársak. Közzétételi lista A Káldor Miklós Kollégium közzétételi listája 2015/2016 Fenntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tartalom 1. A felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás 3. Térítési

Részletesebben

Palásti csillagtúrák kerékpáron

Palásti csillagtúrák kerékpáron Palásti csillagtúrák kerékpáron Szervező: Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület, Révkomárom, Szlovákia Információk: Bujna Zoltán, bujnazol@yahoo.com, mobil: +421/908/13 33 64 (e-mailben állandóan,

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2012-2013. nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2012-2013. nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2012-2013. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2012/2013-as nevelési évre A most kezdődő 2012 2013-as nevelési évre szóló továbbképzési

Részletesebben

Miskolci Egyetem. Marketing Intézet. Utazásszervezés- és értékesítés. A nemzetközi kiutaztatás.

Miskolci Egyetem. Marketing Intézet. Utazásszervezés- és értékesítés. A nemzetközi kiutaztatás. Miskolci Egyetem Marketing Intézet Utazásszervezés- és értékesítés. A nemzetközi kiutaztatás. Paráda Szilvia 2014 1 Tartalomjegyzék 1.Tartalomjegyzék 2. 2.Bevezetés 5. 3. Történeti visszatekintés 7. 3.1.

Részletesebben

a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról I. Fejezet Általános rendelkezések II. Fejezet Értelmező rendelkezések

a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról I. Fejezet Általános rendelkezések II. Fejezet Értelmező rendelkezések TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2009.(VIII. 27.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Ugodi Harangszó. 2013. DECEMBER, KARÁCSONY HAVA Az Ugodi Római Katolikus Egyházközség értesítője. Kedves Ugodi Testvérek!

Ugodi Harangszó. 2013. DECEMBER, KARÁCSONY HAVA Az Ugodi Római Katolikus Egyházközség értesítője. Kedves Ugodi Testvérek! Ugodi Harangszó 2013. DECEMBER, KARÁCSONY HAVA Az Ugodi Római Katolikus Egyházközség értesítője Kedves Ugodi Testvérek! Napjainkban a karácsonyi hangulat megteremtéséhez elengedhetetlen a feldíszített

Részletesebben

MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZATA

MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZATA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZATA (a Szervezeti és működési szabályzat 1. sz. melléklete) Elfogadva: 009. 04.07., hatályba lép: 01.05. Utolsó módosítás 013.

Részletesebben

TURISZTIKAI HÍRLEVÉL. www.videkjaro.hu. 2014. április 15. BEVEZET VIDÉKJÁRÓ HÚSVÉTI SAJTNAPOK SZERTE AZ ORSZÁGBAN

TURISZTIKAI HÍRLEVÉL. www.videkjaro.hu. 2014. április 15. BEVEZET VIDÉKJÁRÓ HÚSVÉTI SAJTNAPOK SZERTE AZ ORSZÁGBAN TURISZTIKAI HÍRLEVÉL www.videkjaro.hu 2014. április 15. BEVEZET VIDÉKJÁRÓ HÚSVÉTI SAJTNAPOK SZERTE AZ ORSZÁGBAN A rendezvény célja, hogy minél szélesebb körben megismertessük a magyar kézm ves sajtokat

Részletesebben

Kedves Hallgatótársak!

Kedves Hallgatótársak! Kedves Hallgatótársak! Gávay Bence vagyok, a Miskolci Egyetem mesterszakos gépészmérnök hallgatója. Az elmúlt 5 hónapot a spanyolországi (mondjuk inkább úgy, hogy katalóniai) Gironai Egyetemen tanultam

Részletesebben

K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK. 6/2006.(V.18.) sz. rendelete A STRAND HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L ÉS A BELÉP DÍJAIRÓL

K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK. 6/2006.(V.18.) sz. rendelete A STRAND HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L ÉS A BELÉP DÍJAIRÓL K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 6/2006.(V.18.) sz. rendelete A STRAND HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L ÉS A BELÉP DÍJAIRÓL (egységes szerkezetben) K vágóörs Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA - TERVEZET - 2013. január Érvényes: 2013. március 1-jétıl Jóváhagyta:

Részletesebben

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Útinapló 3.nap Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Ma is csepergő esőre ébredtünk, de ez nem vette el a kedvünket, hiszen ma is sok-sok érdekes és új vár ránk! Első

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG

BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG Bemutatkozás: Csodálatos természeti környezetben, a zalai dombok között helyezkedik el Zalaegerszeg városa. Fogadónk könnyen megtalálható a város északdéli főútja mentén. Kellemesen

Részletesebben

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen 1. A turizmus általános helyzet a 2010. évben Európában 2010 első felében nőtt a vendégéjszakák száma, és az elemzők szerint ez a növekedés a harmadik negyedévben is folytatódik. Eddig a pozitív változásokból

Részletesebben

H Á Z I R E N D. (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás)

H Á Z I R E N D. (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás) Nyirádi Szociális Segítő Központ 8454 Nyirád, Park u. 1/A. H Á Z I R E N D (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás) A feléd nyújtott kezet csak megfogni szabad, elengedni vétek,eldobni átok,

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

TÜKE BUSZ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA

TÜKE BUSZ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA TÜKE BUSZ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA 4. SZ. MÓDOSÍTÁS Hatályos: 2014. július 22. napjától Az Üzletszabályzatot jóváhagyta: a Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

2013. május 6. - 12. Madárgyűrűzési bemutató-májusban a Hortobágyihalastónál

2013. május 6. - 12. Madárgyűrűzési bemutató-májusban a Hortobágyihalastónál Madárgyűrűzési bemutató-májusban a Hortobágyihalastónál Ízek fesztiválja Erős emberek versenye II. Kenyér- és Péksütemény-fesztivál 2013 Vitorlabontó ünnepség Gyógynövényekkel az egészség megőrzéséért

Részletesebben

MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2015. (IX. 24.) önkormányzati rendelete

MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2015. (IX. 24.) önkormányzati rendelete MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2015. (IX. 24.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról és a közterület használat díjáról Záradék: A rendelet megalkotás napja: 2015.

Részletesebben

A Berek-Víz Kft. pénzügyi beszámolója.

A Berek-Víz Kft. pénzügyi beszámolója. A Berek-Víz Kft. 2011. 1-11. havi eredményéből, mivel még huszadika előtt vagyunk, egyelőre a bevételi oldalt tudjuk bemutatni. 2010 Tény 2011 Tény 2011/2010 %- ban Megnevezés 1-1- Nettó árbevétel 268763

Részletesebben

Veszprémi Tiszti Kaszinó Hagyományőrző egyesület

Veszprémi Tiszti Kaszinó Hagyományőrző egyesület Veszprémi Tiszti Kaszinó Hagyományőrző egyesület számviteli politikája, értékelési, pénzkezelési, leltározási és selejtezései szabályzata Jelen Szabályzatot a Veszprémi Tiszti Kaszinó Hagyományőrző Egyesület

Részletesebben

Döntés a háziorvosi praxis helyettesítéséről

Döntés a háziorvosi praxis helyettesítéséről Az előterjesztés száma: 33/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2016. február 24. napján, 18-órakor megtartandó ülésére Döntés a

Részletesebben

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 1 Ebben a fordulóbban a szennyvízcsatornázás megvalósításához szükséges dokumentáció (vízjogi létesítési engedély megszerzése, szükséges tanulmányok elkészítése,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Petıfi Sándor Általános Iskola, 2600 Vác, Deákvári fıtér 5. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok:

Részletesebben

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja Budapest, 2016. január előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató készítette: Patyi Melinda szabadidős szakmai koordinátor Tartalomjegyzék

Részletesebben

HÁZIREND. OM azonosító: 030889 Iktsz. /2014. Szivárvány Óvoda 4030 Debrecen Monostorpályi út 39. Másolat csak az óvodavezető engedélyével készíthető!

HÁZIREND. OM azonosító: 030889 Iktsz. /2014. Szivárvány Óvoda 4030 Debrecen Monostorpályi út 39. Másolat csak az óvodavezető engedélyével készíthető! Szivárvány Óvoda 4030 Debrecen Monostorpályi út 39. OM azonosító: 030889 Iktsz. /2014. HÁZIREND Másolat csak az óvodavezető engedélyével készíthető! Készítette: Pinczés Katalin óvodavezető Szivárvány Óvoda

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ (első munkaváltozat) Készült a Magyar Tudományos Akadémia RKK felkérésére Győr, 2004. Dr. Fekete Mátyás egyetemi

Részletesebben

I. fejezet. 1. Általános rendelkezések

I. fejezet. 1. Általános rendelkezések A Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének..//2015. (.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról és használatuk rendjéről, valamint a közterületek tisztántartásáról Balatonfüred

Részletesebben

Megalakult a Sárospataki Ulti Egyesület

Megalakult a Sárospataki Ulti Egyesület I. évfolyam, 2. szám 2005. április 3. Megalakult a Sárospataki Ulti Egyesület 2005. március 4-én 18 fővel megalakult a Sárospataki Ulti Egyesület, melynek alapító tagjai (ABC-sorrendben) a következők:

Részletesebben

Državni izpitni center. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2013. június 3., hétfő / 60 perc SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA

Državni izpitni center. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2013. június 3., hétfő / 60 perc SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A jelölt kódszáma: Državni izpitni center *P131A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2013. június 3., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: A jelölt golyóstollat

Részletesebben

46. VILLAMOSENERGIA IPARI SAKKTALÁLKOZÓ

46. VILLAMOSENERGIA IPARI SAKKTALÁLKOZÓ Tiszántúli 46. VILLAMOSENERGIA IPARI SAKKTALÁLKOZÓ PROGRAMFÜZET Kedves Sporttárs! Tiszántúli Az E.ON Hungária a magyar energiagazdaság fontos résztvevője és egyben Magyarország egyik legnagyobb vállalata.

Részletesebben

A KOLLÉGIUM ÉVES MUNKATERVE

A KOLLÉGIUM ÉVES MUNKATERVE A KOLLÉGIUM ÉVES MUNKATERVE 2011-2012 Személyi feltételek Az előző tanévhez képest egészen új nevelőtestület áll a kollégium élén. A személyi változásokat elsősorban a tanári túlórák racionalizálása tette

Részletesebben

EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009.

EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009. EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009. Quelle der Gesundheit in Ungarn német nyelvű kiadvány A termékalapú kiadvány célcsoportja a magyarországi termálfürdőket, természeti gyógyerőket meglátogatni, orvosi

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMJA 2010.

SZAKMAI PROGRAMJA 2010. A MARTFŰI JÁTÉKVÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE BÖLCSŐDE INTÉZMÉNYÉNEK SZAKMAI PROGRAMJA 2010. Fenntartó: Martfű Város Önkormányzata Cím: Martfű, Szent István tér 1. Az intézmény neve: Játékvár Óvoda és Bölcsőde

Részletesebben

OLOMBUSZ TOURS UTAZÁSI IRODA. Itthon és szomszédainknál. Kolom TOURS

OLOMBUSZ TOURS UTAZÁSI IRODA. Itthon és szomszédainknál. Kolom TOURS KolomBusz TOURS K Kolom Busz TOURS Itthon és szomszédainknál OLOMBUSZ TOURS UTAZÁSI IRODA 3530 Miskolc, Széchenyi u. 70. (Bató Ház) Tel./Fax: (46) 34 44 54 E-mail: info@kolombusztours.t-online.hu www.kolombusztours.hu

Részletesebben

Biatorbágyi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat. Szervezeti és Működési Szabályzata

Biatorbágyi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat. Szervezeti és Működési Szabályzata A Biatorbágyi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzata 1 1. Az intézmény alapítója és fenntartója: Alapító okirat: Az intézményt a 149/1998. (12.03.) Öh. sz. határozattal

Részletesebben

Baranya Hotel *** Magyarország - Baranya megye - Harkány http://www.reise.info.hu/hotel-baranya/hu/

Baranya Hotel *** Magyarország - Baranya megye - Harkány http://www.reise.info.hu/hotel-baranya/hu/ http:///hotel-baranya/hu/ Bemutatkozás Harkány Magyarország déli szegletében, Pécstől 25 km távolságra, a Villányi borvidéken, a Siklósi Vár szomszédságában található, a kénes gyógyvízéről híres, mediterrán

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 18/2012 (III. 30.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 18/2012 (III. 30.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról enti áros Önkormányzat képviselő-testületének / (III..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról enti áros Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 0. évi X. törvény

Részletesebben

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program I. A Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék általános Szakmai programja II. A Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék tagintézményeinek

Részletesebben

Városlődi díszkulacs

Városlődi díszkulacs Városlődi díszkulacs Harminc-negyven esztendővel ezelőtt a néprajzkutatók és a művészettörténészek, ha a múlt tárgyi emlékei után kutattak, faluban városban egyaránt a házakat keresték fel. Ott aztán a

Részletesebben

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház élelmezési üzemének működtetésére vonatkozó Vállalkozási szerződés jóváhagyása

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház élelmezési üzemének működtetésére vonatkozó Vállalkozási szerződés jóváhagyása Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 94/2004. (IX. 16.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház élelmezési üzemének működtetésére

Részletesebben