KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
|
|
- Hanna Barta
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 13. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Kémia középszint írásbeli vizsga 1612
2 Fontos tudnivalók A feladatok megoldására 120 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A feladatok megoldásához szöveges adatok tárolására nem alkalmas zsebszámológépet és négyjegyű függvénytáblázatot használhat, más elektronikus vagy írásos segédeszköz használata tilos! Figyelmesen olvassa el az egyes feladatoknál leírt bevezető szöveget és tartsa be annak utasításait! A feladatok megoldását tollal készítse! Ha valamilyen megoldást vagy megoldásrészletet áthúz, akkor az nem értékelhető! A számítási feladatokra csak akkor kaphat maximális pontszámot, ha a megoldásban feltünteti a számítás főbb lépéseit is! Kérjük, hogy a szürkített téglalapokba semmit ne írjon! írásbeli vizsga / május 13.
3 1. Esettanulmány Olvassa el figyelmesen a szöveget és válaszoljon az alább feltett kérdésekre tudása és a szöveg alapján! A vegyipar elindítója a szódagyártás Nem is gondolnánk, hogy egy egyszerű szervetlen sónak, a nátrium-karbonátnak, vagyis a szódának köszönheti indulását a vegyipar. Ez az egyszerű anyag volt az első, nagy méretekben (100 ezer tonna/év) mesterségesen előállított vegyszer. Amíg a szóda előállítására nem létezett ipari eljárás, addig vagy bányászattal jutottak hozzá (pl. egyiptomi lerakódásokból, hazánkban a sziksóhoz alföldi szikes tavakból), vagy különféle növények hamujából. Ez utóbbi annyira jelentős volt, hogy pl. a 18. század folyamán a fahamu volt az egyik legjelentősebb exportcikk az amerikai brit gyarmatokról. A fahamuból jutottak a hamuzsírhoz, amiből kálium-karbonátot tudtak kinyerni. A fa azonban az európai fahiány és a források messzesége (Oroszország, Skandinávia, Észak-Amerika) miatt nem volt könnyen hozzáférhető. Kézenfekvőbb megoldás volt a különféle, tengerpartokon tenyésző, sótűrő növények elégetése, melyekben a fával ellentétben jelentős mennyiségű nátrium halmozódik fel. A hamu vizes mosásával, majd az így kapott oldat bepárlásával tehát közvetlenül bár egyáltalán nem tisztán nátrium-karbonáthoz lehetett jutni. A mediterrán területeken, főleg Spanyolországban összefoglalóan barillának nevezték ezeket a növényeket. A barillaszóda gyártása a 18. századi Spanyolország gazdaságában kiemelkedő szerepet játszott, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a barillanövények magját szigorúan tilos volt kivinni az országból. A törvény megszegője akár halálbüntetést is kaphatott. A brit ipar növekvő igényeit az import mellett a Skócia partjainál aratható óriás tengeri hínárral, a kelppel próbálták kielégíteni. Skóciában ez éves szinten 25 ezer tonna növény learatását jelentette, mely 100 ezer embernek adott munkát a betakarítási idényben. Azonban ezek legfőbb problémája a változó minőség és szódatartalom mellett a források időszakossága volt. A növekvő igények miatt a szóda gyártására egy méretnövelhető, gazdaságos eljárás kidolgozása vált szükségessé ban XVI. Lajos király utasította a Francia Tudományos Akadémiát, hogy 2400 livres díjat tűzzön ki a nátrium-kloridból kiinduló gazdaságos szódagyártás megvalósításáért. (Ekkor egy jobbágy éves bére livres volt.) A győztes Nicolas Leblanc lett, bár a díjat a francia forradalom miatt már nem kaphatta meg. Az eljárás kidolgozásának két fontos előzménye volt. Az egyik du Monceau felfedezése: a glaubersó (nátrium-szulfát) magas hőmérsékleten szénnel nátrium-szulfiddá redukálható (miközben szén-dioxid is keletkezik). A másik de la Methiere felismerése, aki rájött, hogy a kősóból kénsavval glaubersót lehet készíteni. Leblanc újítása az volt, hogy a kősóból előállított glaubersó szenes redukcióját mészkő jelenlétében végezte. Az így kapott fekete hamut, amely szódát, kalcium-szulfidot és elreagálatlan szenet tartalmazott, vízzel mosták, és az így nyert vizes oldatból kristályosították ki a szódát. A folyamat mindkét mellékterméke fontos nyersanyag, mert a hidrogén-kloridot vízben elnyeletve kapott sósavat el lehetett adni az enyvfőzőknek, ill. később klórt lehetett nyerni belőle, amelyre szükség volt a textíliák fehérítésénél. A kalcium-szulfidot a bőriparnak adták el. A szóda tömeges gyártása számtalan termék gazdaságos előállítását tette lehetővé. Többek között ennek köszönhetően lett olcsó a nátronlúg (amit a szódából egyszerűen, oltott mész felhasználásával lehet gyártani). Ez forradalmasította a szappangyártást, és a szappan ára annyira lecsökkent, hogy mindenki számára elérhetővé vált. Horváth Dániel Vajk: A vegyipar elindítója, Kémiai Panoráma, 2012/2. szám nyomán írásbeli vizsga / május 13.
4 a) Kémiai összetétele alapján miért volt előnyösebb a szódagyártásra a tengerparti növények hamuja a fahamuval szemben? b) Mit nevezünk barillának? c) Írja fel és rendezze a du Monceau által alkalmazott eljárás reakcióegyenletét! d) A Leblanc-féle szódagyártáshoz 4 alapanyag szükséges. Adja meg ezek képletét! e) Milyen kémhatású oldat keletkezik a fekete hamu vízzel való mosásakor? Adja meg a kémhatás kialakulását leíró reakcióegyenletet is! f) Írja fel a nátronlúg olcsó, szóda segítségével történő előállításának reakcióegyenletét! 11 pont írásbeli vizsga / május 13.
5 2. Egyszerű választás Írja be az egyetlen megfelelő betűjelet a válaszok jobb oldalán található üres cellába! 1. Melyik állítás nem igaz a 26 Mg 2+ -ionra? A) Rendszáma 12. B) Tömegszáma 26. C) Neutronjainak száma 14. D) Elektronjainak száma 14. E) Elemi részecskéinek száma Hány darab ion van 2 mol kalcium-kloridban? A) 4 db B) 6 db C) db D) 1, db E) 3, db 3. Melyik részecske nem tartalmaz π-kötést? A) Ammóniumion. B) Benzolmolekula. C) Piridinmolekula. D) Szén-dioxid-molekula. E) Kén-trioxid-molekula. 4. Melyik sor tartalmazza a molekulákat növekvő kötésszög szerint? A) SO 3, CO 2, CH 4 B) CO 2, CH 4, SO 3 C) CH 4, SO 3, CO 2 D) SO 3, CH 4, CO 2 E) CH 4, CO 2, SO 3 5. Melyik sor vegyületei állnak a nitrogénatom növekvő oxidációs száma szerint? A) NO 2, NH 3, KNO 3 B) NH 3, KNO 3, NO 2 C) KNO 3 NO 2 NH 3 D) NH 3, NO 2, KNO 3 E) NO 2, KNO 3, NH 3 írásbeli vizsga / május 13.
6 6. Szobahőmérsékleten melyik esetben nem keletkezhet bármilyen mennyiséget is véve az egyes anyagokból kétfázisú, kétkomponensű rendszer? (A folyadékok párolgásától, és az így megjelenő gázfázistól tekintsünk el.) A) Etil-alkohol, víz. B) Kálium-nitrát, víz. C) Homok, benzin. D) Benzin, víz. E) Naftalin, víz. 7. Az oxigénnel való reakció A) mindig exoterm. B) mindig endoterm. C) mindig egyesülés. D) mindig megfordítható folyamat. E) mindig redoxi átalakulás. 8. Melyik esetben nem tapasztalható fémkiválás? A) Ezüstlemezt helyezünk réz(ii)-szulfát-oldatba. B) Cinklemezt helyezünk ezüst-nitrát-oldatba. C) Cinklemezt helyezünk réz(ii)-szulfát-oldatba. D) Vaslemezt helyezünk réz(ii)-szulfát-oldatba. E) Cinklemezt helyezünk vas(ii)-szulfát-oldatba. 9. A sav koncentrációjától függetlenül melyik esetben nem keletkezhet hidrogéngáz? A) Nátrium + ecetsav. B) Cink + sósav. C) Réz + salétromsav. D) Alumínium + salétromsav. E) Vas + kénsav. 10. Melyik nem konstitúciós izomere a 3-metilpent-2-énnek? A) Ciklohexán B) 2-metilhexán C) 2-metilpent-1-én D) Metilciklopentán E) Hex-1-én 11. Melyik nem természetes polién? A) Kaucsuk. B) Bakelit. C) Gumi. D) Ebonit. E) Karotinoid. írásbeli vizsga / május 13.
7 12. A következő sorok (egy kivételével) híres tudósok nevét, és a hozzájuk kötődő fogalmat tartalmazzák. Melyik a kivétel? A) Mengyelejev periódusos rendszer. B) Berzelius vegyjel. C) Pauli elektronegativitás. D) Le Chatelier legkisebb kényszer elve. E) Emil Fischer peptidkötés. 12 pont 3. Négyféle asszociáció Írja a megfelelő betűjelet a feladat végén található táblázat megfelelő ablakába! A) Alkánok B) Alkének C) Mindkettő D) Egyik sem 1. Általános összegképletük: C n H 2n. 2. Legkisebb szénatomszámú képviselőjének molekulája tetraéderes szénatomos tagját jellemzi a konstitúciós és geometriai izoméria is. 4. Gáz-halmazállapotú tagjai vízben oldódnak. 5. Jellemző reakciójuk a szubsztitúció. 6. Levegőn meggyújtva kormozó lánggal égnek. 7. Elszíntelenítik a brómos vizet. 8. Megfelelő körülmények között brómmal monobróm-alkán állítható elő belőlük. 9. Az ipari előállításuk forrása a földgáz és a kőolaj pont írásbeli vizsga / május 13.
8 4. Táblázatos feladat A következő táblázat sorai a 3. periódus 3 elemére és azok oxidjaira vonatkoznak. Töltse ki a táblázatot! Az elem neve kén Csoport III. A Alapállapotú atomjának vegyértékelektron szerkezete Alapállapotban a párosítatlan elektronok száma Az elem rácstípusa s 2 3p A felsorolt tulajdonságokat írja ahhoz az elemhez, amelyre leginkább jellemző! félvezető, allotrópia, könnyűfém, passziválódás. Az elem (égetésekor kapott) oxidjának képlete Az oxid egy jellemző felhasználása pont írásbeli vizsga / május 13.
9 5. Alternatív feladat A következő feladatnak érdeklődési körétől függően csak az egyik változatát kell megoldania. A vizsgadolgozat megfelelő helyén meg kell jelölnie a választott feladat betűjelét (A vagy B). Amennyiben ez nem történt meg, és a választás ténye a dolgozatból sem derül ki egyértelműen, akkor minden esetben az első választható feladat megoldása kerül értékelésre. A választott feladat betűjele: A) Elemző feladat A táblázat sorai a felsorolt csoportokból összeállítható 5 szerves vegyületre vonatkoznak. Azonosítsa a vegyületeket, majd töltse ki a táblázatot! A felhasználható csoportok: metil (CH 3 -), acetil (CH 3 CO-), amino (NH 2 -,) hidroxil (-OH) A vegyület tudományos neve 1. A vegyület triviális neve Acetamid Jellemző tulajdonsága (1.) Jellemző tulajdonsága (2.) 2. Halmazállapota (25 C, 101 kpa): Funkciós csoportja delokalizációt tartalmaz. 3. Gyenge bázis, vizes oldata lúgos kémhatású. 4. Reakciója HCl-dal (reakcióegyenlet): Homológ sorának összegképlete: 7. Reakciója Na-mal (reakcióegyenlet): Faszesz Szekunder alkohollá redukálható Halmazában kialakuló legerősebb másodrendű kölcsönhatás: 10. Oldhatósága vízben: 13. Reakciója etil-alkohollal (reakcióegyenlet): Etánsav írásbeli vizsga / május 13.
10 B) Számítási feladat 250 cm 3 38,1 tömegszázalékos 1,26 g/cm 3 sűrűségű nátrium-hidroxid-oldatot reagáltatunk 3,55 mol/dm 3 koncentrációjú salétromsavoldattal. A sztöchiometrikus reakcióhoz szükséges salétromsavoldat tömege háromszorosa a kiindulási nátrium-hidroxid-oldaténak. Az így kapott nátrium-nitrát-oldatból 722 gramm víz elpárologtatása után telített oldatot kaptunk. a) Írja fel a reakcióegyenletet! b) Határozza meg a salétromsav-oldat sűrűségét! c) Határozza meg a nátrium-nitrát oldhatóságát a vizsgálat hőmérsékletén! (100 gramm vízre vonatkoztatva) 14 pont írásbeli vizsga / május 13.
11 6. Kísérletelemző feladat Öt sorszámozott óraüvegen, ismeretlen sorrendben a következő fehér, illetve szürke porok találhatók: cink, szőlőcukor, konyhasó, mészkő, keményítő Először az ismeretlenek kis részletével, azok vízben való oldhatóságát vizsgáltuk meg. Három ismeretlen (1., 2. és 5.) esetében tapasztaltunk oldódást, amiből az egyik esetben (2. ismeretlen) opálos oldat keletkezett. a) A diszperz rendszerek melyik típusába sorolható a 2. ismeretlenből készült oldat az alkotó részecskék mérettartománya alapján? b) Mit tartalmazott a 2. sorszámú óraüveg? Az 1. és 5. ismeretlenekből készült oldatokat megfeleztük. Az oldatok egyik részletével elvégeztük az ezüsttükörpróbát, másik részletével pedig megvizsgáltuk azok vezetőképességét. Ezüst kiválása csak az 5. ismeretlen esetében volt tapasztalható. c) Milyen funkciós csoport kimutatására alkalmas az ezüsttükörpróba? d) Adja meg az 5. ismeretlen összegképletét! e) Meg tudtuk-e volna különböztetni a vezetőképesség vizsgálatával az 1. és 5. ismeretlent? Indokolja válaszát! A továbbiakban a vízben nem oldódó anyagok (3. és 4.) kis részleteire kémcsőben sósavat öntöttünk. f) Írja fel a lejátszódó reakció(k) reakcióegyenletét! írásbeli vizsga / május 13.
12 g) A sósavas reakció alapján egyértelműen azonosíthatók-e az ismeretlenek? A kísérlet tapasztalataival indokolja válaszát! h) Ha az előző kérdésre nemmel válaszolt, milyen vizsgálatot javasolna a 3. és 4. ismeretlen azonosítására? Indokolja válaszát! 14 pont írásbeli vizsga / május 13.
13 7. Elemző és számítási feladat Amióta az emberiség elő tudja állítani az alkoholt, azóta ismert a másnaposság is. A kellemetlen tünetek okozója az etil-alkohol okozta dehidratáció, és az acetaldehid mérgező hatása, de gondot okoz az ecetsav okozta elsavasodás is. Számtalan tipp, sőt gyógyszer is ismert a tünetek enyhítésére, ám a legfőbb gyógymód a kulturált és mértékletes italfogyasztás. RU-21 néven árusítanak étrendkiegészítő tablettát a másnaposság ellenszereként. A tabletta a vitaminok (C, B2, B6) mellett két fő komponenst tartalmaz: L-glutaminsavat, és egy másik szerves savat. a) Az L-glutaminsav és a glicin a szerves vegyületek ugyanazon csoportjába tartoznak. Melyik ez a csoport és mi a jelentősége? b) Határozza meg az említett szerves sav összegképletét, ha tudjuk, hogy moláris tömege 118 g/mol, tömegszázalékos összetétele a következő: 40,68 % szén, 5,08 % hidrogén, 54,24 % oxigén! Az etil-alkoholt az ipar etiléngázból, az alkoholos italokat pedig cukortartalmú oldatok erjesztésével állítják elő. c) Írja fel az ipari etil-alkohol gyártás egyenletét és nevezze meg a reakció típusát! d) Írja fel a szeszes erjedés reakcióegyenletét! írásbeli vizsga / május 13.
14 A jelenlegi szabályozás szerint aki ittas állapotban gépi meghajtású járművet vezet, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Ittas állapotban van az a személy, akinek a leheletében (a kilélegzett levegőben) legalább 0,25 mg/liter koncentrációban van jelen etil-alkohol. A régen alkalmazott alkoholszondában a következő átalakulás játszódott le: 3 CH 3 CH 2 OH + 2 K 2 Cr 2 O H 2 SO 4 = 3 CH 3 COOH + 2 Cr 2 (SO 4 ) K 2 SO H 2 O A szonda akkor színeződik el, ha a narancssárga K 2 Cr 2 O 7 teljes mennyisége oxidálódik. e) Elkövette-e az ittas vezetés vétségét az a sofőr, akinél a 2,0 cm 3 térfogatú 0,010 mol/dm 3 koncentrációjú K 2 Cr 2 O 7 -oldat 1 liter belefújt levegő hatására elszíneződött? 13 pont 8. Számítási feladat 400 gramm 14,6 tömegszázalékos sósav elektrolízisekor az anódon 14,7 dm 3 standard légköri nyomású, 25 C-os gáz keletkezett. a) Mekkora térfogatú (azonos állapotú) gáz keletkezett a katódon? b) Hány tömegszázalékos volt az elektrolízis végén kapott oldat? írásbeli vizsga / május 13.
15 c) A fejlődött gázok azonos térfogatait felfogtuk, majd reagáltattuk egymással. A reakció következtében 107 kj hő szabadult fel. Írja fel a reakció termokémiai egyenletét, és határozza meg, a fejlődő gázok hány százalékát sikerült felfogni! Δ k H(HCl (g) ) = 92,3 kj/mol d) Mekkora térfogatú ph = 13,0-as NaOH-oldattal lehet közömbösíteni a kiindulási sósav 10,0 grammját? 15 pont írásbeli vizsga / május 13.
16 maximális pontszám 1. Esettanulmány Egyszerű választás Négyféle asszociáció 9 4. Táblázatos feladat Alternatív feladat Kísérletelemző feladat Elemző és számítási feladat Számítási feladat 15 Az írásbeli vizsgarész pontszáma 100 elért pontszám dátum javító tanár Feladatsor elért pontszám egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző dátum dátum írásbeli vizsga / május 13.
Azonosító jel: KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. október 28. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc
É RETTSÉGI VIZSGA 2009. október 28. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 28. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati KTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 13. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Kémia
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 22. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 6 pont. 3. feladat Összesen: 18 pont
1. feladat Összesen: 10 pont Etil-acetátot állítunk elő 1 mol ecetsav és 1 mol etil-alkohol felhasználásával. Az egyensúlyi helyzet beálltakor a reakciót leállítjuk, és az elegyet 1 dm 3 -re töltjük fel.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA 4.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA 4. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT 2015 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 13. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Kémia
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
É RETTSÉGI VIZSGA 2014. október 21. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Kémia emelt szintű érettségi írásbeli vizsga ELEMZÉS (BARANYA) ÉS AJÁNLÁS KÉSZÍTETTE: NAGY MÁRIA
Kémia emelt szintű érettségi írásbeli vizsga ELEMZÉS (BARANYA) ÉS AJÁNLÁS KÉSZÍTETTE: NAGY MÁRIA Idei gyorsjelentés http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2 015/7/16/Az_elmult_7_ev_legrosszab b_eredmenye_szulet_azozlb
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Kémia
Azonosító jel: KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2006. október 31. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc
É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 31. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 31. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2001 (pótfeladatsor)
2001 pótfeladatsor 1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2001 (pótfeladatsor) Útmutató! Ha most érettségizik, az I. feladat kidolgozását karbonlapon végezze el! Figyelem! A kidolgozáskor
KÉMIA 10. Osztály I. FORDULÓ
KÉMIA 10. Osztály I. FORDULÓ 1) A rejtvény egy híres ember nevét és halálának évszámát rejti. Nevét megtudod, ha a részmegoldások betűit a számozott négyzetekbe írod, halálának évszámát pedig pici számolással.
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor)
Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor) I. feladat 1. A katalizátorok a kémiai reakciót gyorsítják azáltal, hogy az aktiválási energiát csökkentik, a reakció végén változatlanul megmaradnak. 2. Biológiai
1. feladat Összesen: 10 pont
1. feladat Összesen: 10 pont A következő feladatokban jelölje meg az egyetlen helyes választ! I. Az aromás szénhidrogénekben A) a gyűrűt alkotó szénatomok között delokalizált kötés is van. B) a hidrogének
b./ Hány gramm szénatomban van ugyanannyi proton, mint 8g oxigénatomban? Hogyan jelöljük ezeket az anyagokat? Egyforma-e minden atom a 8g szénben?
1. Az atommag. a./ Az atommag és az atom méretének, tömegének és töltésének összehasonlítása, a nukleonok jellemzése, rendszám, tömegszám, izotópok, nuklidok, jelölések. b./ Jelöld a Ca atom 20 neutront
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1996
1996 1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1996 I. Az alábbiakban megadott vázlatpontok alapján írjon 1-1,5 oldalas dolgozatot! Címe: ALKÉNEK Alkének fogalma. Elnevezésük elve példával.
O k t a t á si Hivatal
O k t a t á si Hivatal A versenyző kódszáma: 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló KÉMIA I. kategória FELADATLAP Munkaidő: 300 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ
XX. OXIGÉNTARTALMÚ SZERVES VEGYÜLETEK
XX. OXIGÉNTARTALMÚ SZERVES VEGYÜLETEK XX. 1 2. FELELETVÁLASZTÁSOS TESZTEK 0 1 2 4 5 6 7 8 9 0 B D A * C A B C C 1 B B B A B D A B C A 2 C B E C E C A D D A C B D B C A B A A A 4 D B C C C C * javítandó
Curie Kémia Emlékverseny 10. évfolyam országos döntő 2011/2012 A feladatok megoldásához csak periódusos rendszer és zsebszámológép használható!
A feladatokat írta: Kódszám: Horváth Balázs, Szeged..... Lektorálta: 2012. május 12. Szieglné Kovács Judit, Szekszárd Curie Kémia Emlékverseny 10. évfolyam országos döntő 2011/2012 A feladatok megoldásához
1. feladat Összesen 15 pont
1. feladat Összesen 15 pont Metánt és propánt tartalmazó gázelegyet elégetünk. A gázelegy összetétele a következő: φ = 60% propán, és φ = 40% metán. A) Írja fel a két gáz tökéletes égésének termokémiai
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1998
1998 1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1998 I. Az alábbiakban megadott vázlatpontok alapján írjon 1-1,5 oldalas dolgozatot! A hibátlan dolgozattal 15 pont szerezhető. Címe: KARBONÁTOK,
HEVESY GYÖRGY ORSZÁGOS KÉMIAVERSENY
MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT HEVESY GYÖRGY ORSZÁGOS KÉMIAVERSENY A megyei (fővárosi) forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:...
1. feladat Összesen: 10 pont
1. feladat Összesen: 10 pont Minden feladatnál a betűjel bekarikázásával jelölje meg az egyetlen helyes, vagy az egyetlen helytelen választ! I. Melyik sorban szerepelnek olyan vegyületek, amelyek mindegyike
2000/2001. KÉMIA II. forduló II. kategória
2000/2001. KÉMIA II. forduló II. kategória 1. Mely részecskék kibocsátásával nőhet meg egy izotóp magjában a neutron/proton arány? A) elektron, alfa-részecske B) neutron, pozitron C) pozitron, alfa-részecske
A 2007/2008. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatlapja. KÉMIÁBÓL I. kategóriában ÚTMUTATÓ
Oktatási ivatal A versenyző kódszáma: A 2007/2008. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatlapja Munkaidő: 300 perc Elérhető pontszám: 100 pont KÉMIÁBÓL I. kategóriában
KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Kémia középszint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 25. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei
Adatok: Δ k H (kj/mol) metán 74,4. butadién 110,0. szén-dioxid 393,5. víz 285,8
Relay feladatok 1. 24,5 dm 3 25 C-os, standardállapotú metán butadién gázelegyet oxigénfeleslegben elégettünk (a keletkező vízgőz lecsapódott). A folyamat során 1716 kj hő szabadult fel. Mennyi volt a
B TÉTEL Az étolaj vizsgálata A túró nitrogéntartalmának kimutatása A hamisított tejföl kimutatása
2013/2014. B TÉTEL Az étolaj vizsgálata Két kémcsőbe töltsön kb. 6 cm 3 -t a következő oldószerekből: víz, benzin. Mindegyikbe tegyen étolajat, rázza össze. Mit tapasztal? Indokolja a látottakat! víz benzin
Javítóvizsga. Kalász László ÁMK - Izsó Miklós Általános Iskola Elérhető pont: 235 p
Név: Elérhető pont: 5 p Dátum: Elért pont: Javítóvizsga A teszthez tollat használj! Figyelmesen olvasd el a feladatokat! Jó munkát.. Mi a neve az anyag alkotórészeinek? A. részecskék B. összetevők C. picurkák
VEGYIPARI ALAPISMERETEK
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. VEGYIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Vegyipari
Elektrokémia. A nemesfém elemek és egymással képzett vegyületeik
Elektrokémia Redoxireakciók: Minden olyan reakciót, amelyben elektron leadás és elektronfelvétel történik, redoxi reakciónak nevezünk. Az elektronleadás és -felvétel egyidejűleg játszódik le. Oxidálószer
Készült az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.10.2 (B) változatához a Mozaik Kiadó ajánlása alapján
KÉMIA 7-8. Készült az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.10.2 (B) változatához a Mozaik Kiadó ajánlása alapján A kémia tanításának célja és feladatai A kémia tanításának célja és feladata,
A javításhoz kb. az érettségi feladatok javítása az útmutató irányelv. Részpontszámok adhatók. Más, de helyes gondolatmenetet is el kell fogadni!
Megoldások A javításhoz kb. az érettségi feladatok javítása az útmutató irányelv. Részpontszámok adhatók. Más, de helyes gondolatmenetet is el kell fogadni! **********************************************
B. feladat elvégzendő és nem elvégzendő kísérletei, kísérletleírásai. 1. Cink reakciói
B. feladat elvégzendő és nem elvégzendő kísérletei, kísérletleírásai 1. Cink reakciói Három kémcsőbe öntsön rendre 2cm 3-2cm 3 vizet, 2 mol/dm 3 koncentrációjú sósavat, rézszulfát-oldatot, és mindegyik
Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin
Témakör 1. Általános kémia Atomok és a belőlük származtatható ionok Molekulák és összetett ionok Halmazok A kémiai reakciók A kémiai reakciók jelölése Termokémia Reakciókinetika Kémiai egyensúly Reakciótípusok
NE FELEJTSÉTEK EL BEÍRNI AZ EREDMÉNYEKET A KIJELÖLT HELYEKRE! A feladatok megoldásához szükséges kerekített értékek a következők:
A Szerb Köztársaság Oktatási Minisztériuma Szerbiai Kémikusok Egyesülete Köztársasági verseny kémiából Kragujevac, 2008. 05. 24.. Teszt a középiskolák I. osztálya számára Név és utónév Helység és iskola
1. Melyik az az elem, amelynek csak egy természetes izotópja van? 2. Melyik vegyület molekulájában van az összes atom egy síkban?
A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatlapja KÉMIA (II. kategória) I. FELADATSOR 1. Melyik az az elem, amelynek csak egy természetes izotópja van? A) Na
Kémia OKTV 2005/2006. II. forduló. Az I. kategória feladatlapja
Kémia OKTV 2005/2006 II. forduló Az I. kategória feladatlapja Kémia OKTV 2005/2006. II. forduló 2 T/15/A I. FELADATSOR Az I. feladatsorban húsz kérdés szerepel. Minden kérdés után 5 választ tüntettünk
XV. A NITROGÉN, A FOSZFOR ÉS VEGYÜLETEIK
XV. A NITROGÉN, A FOSZFOR ÉS VEGYÜLETEIK XV. 1. FELELETVÁLASZTÁSOS TESZTEK 0 1 4 5 6 7 8 9 0 D C C D D A B D D 1 D B E B D D D A A A A B C A D A (C) A C A B XV.. TÁBLÁZATKIEGÉSZÍTÉS Az ammónia és a salétromsav
KÉMIA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK
KÉMIA Elvárt kompetenciák: I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK induktív következtetés (egyedi tényekből az általános törvényszerűségekre) deduktív következtetés (az általános törvényszerűségekből
Laboratóriumi technikus laboratóriumi technikus 54 524 01 0010 54 02 Drog és toxikológiai
É 049-06/1/3 A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
VEGYIPARI ALAPISMERETEK
ÉRESÉGI VIZSG 010. május 14. VEGYIPRI LPISMEREEK KÖZÉPSZINŰ ÍRÁSBELI VIZSG 010. május 14. 8:00 z írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma isztázati Piszkozati OKÁSI ÉS KULURÁLIS MINISZÉRIUM
I. Atomszerkezeti ismeretek (9. Mozaik Tankönyv:10-30. oldal) 1. Részletezze az atom felépítését!
I. Atomszerkezeti ismeretek (9. Mozaik Tankönyv:10-30. oldal) 1. Részletezze az atom felépítését! Az atom az anyagok legkisebb, kémiai módszerekkel tovább már nem bontható része. Az atomok atommagból és
A 2009/2010. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) forduló KÉMIA I-II. KATEGÓRIA FELADATLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 300 perc Elérhető pontszám: 100 pont A 2009/2010. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) forduló A VERSENYZŐ ADATAI KÉMIA I-II. KATEGÓRIA FELADATLAP A
KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Kémia középszint 1512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 20. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei
KÉMIA Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény Vizsgafejlesztő Központ 2003
KÉMIA Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény Vizsgafejlesztő Központ 2003 I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK A vizsgázónak a követelményrendszerben és a vizsgaleírásban
KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Kémia középszint 0821 É RETTSÉGI VIZSGA 2009. október 28. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének
29. Sztöchiometriai feladatok
29. Sztöchiometriai feladatok 1 mól gáz térfogata normál állapotban (0 0 C, légköri nyomáson) 22,41 dm 3 1 mól gáz térfogata szobahőmérsékleten (20 0 C, légköri nyomáson) 24,0 dm 3 1 mól gáz térfogata
B TÉTEL Fémek oldása sósavban Végezze el a következő kísérleteket: Híg sósavba tegyen cinket, Híg sósavba tegyen rezet! Magyarázza a tapasztaltakat!
2015/2016. B TÉTEL Fémek oldása sósavban Végezze el a következő kísérleteket: Híg sósavba tegyen cinket, Híg sósavba tegyen rezet! Magyarázza a tapasztaltakat! cink réz híg sósav Jód melegítése Egy száraz
KÉMIA. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény Vizsgafejlesztő Központ 2003
KÉMIA Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény Vizsgafejlesztő Központ 2003 ű érettségire felkészítő tananyag tanterve /11-12. ill. 12-13. évfolyam/ Elérendő célok: a természettudományos gondolkodás
Elektrolitok nem elektrolitok, vezetőképesség mérése
Elektrolitok nem elektrolitok, vezetőképesség mérése Név: Neptun-kód: mérőhely: Labor előzetes feladatok A vezetőképesség változása kémiai reakció közben 10,00 cm 3 ismeretlen koncentrációjú sósav oldatához
KÉMIA A kerettanterv B változata alapján készült A kémia tanításának célja és feladatai
KÉMIA A kerettanterv B változata alapján készült A kémia tanításának célja és feladatai A kémia tanításának célja és feladata, hogy a tanulók fokozatosan sajátítsák el azt a kémiai műveltségtartalmat és
Az aktív tanulási módszerek alkalmazása felerősíti a fejlesztő értékelés jelentőségét, és új értékelési szempontok bevezetését veti fel a tudás
KÉMIA A kémiai alapműveltség az anyagi világ megismerésének és megértésének egyik fontos eszköze. A kémia tanulása olyan folyamat, amely tartalmain és tevékenységein keresztül az alapismeretek elsajátításán,
KÉMIA TANMENETEK 7-8-9-10 osztályoknak
KÉMIA TANMENETEK 7-8-9-10 osztályoknak Néhány gondolat a mellékletekhez: A tanterv nem tankönyvhöz készült, hanem témakörökre bontva mutatja be a minimumot és az optimumot. A felsőbb osztályba lépés alapja
KÉMIA HELYI TANTERV A 10. ÉVFOLYAM
KÉMIA HELYI TANTERV A 10. ÉVFOLYAM KÉTTANNYELVŰ ÉS NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY SZÁMÁRA Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola 1 KÉMIA A nevelőtestület határozata alapján
Alkalmazott kémia. Tantárgy neve Alkalmazott kémia 1.
Alkalmazott kémia A tárgy a kémia alapszak (BSC) szakmai törzsanyagának része, melynek teljesítésével két szemeszter alatt 8 kreditet lehet összegyűjteni. Az előadások száma 8. Tantárgy neve Alkalmazott
KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Kémia középszint 1412 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2001
1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2001 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden
3. változat. 2. Melyik megállapítás helyes: Az egyik gáz másikhoz viszonyított sűrűsége nem más,
3. változat z 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Jelöld meg az egyszerű anyagok számát
A kémiai energia és az elektromos áram kapcsolata a galvánelemben és az elektrolizáló cellában
. mintatétel A) Elektrokémia Ismertesse a galvánelemek és az elektrolizáló cellák felépítését és működését a Daniell-elem és a sósav elektrolízise példáján! Nevezze meg az elektrokémiának két, jellegzetesen
KÉMIA 7-8. évfolyam A helyi tanterv a kerettanterv B változata alapján készült A kémia tanításának célja és feladatai
KÉMIA 7-8. évfolyam A helyi tanterv a kerettanterv B változata alapján készült A kémia tanításának célja és feladatai A kémia tanításának célja és feladata, hogy a tanulók fokozatosan sajátítsák el azt
A kémiai egyensúlyi rendszerek
A kémiai egyensúlyi rendszerek HenryLouis Le Chatelier (1850196) Karl Ferdinand Braun (18501918) A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 011 A kémiai egyensúly A kémiai egyensúlyok
A HETI ÉS ÉVES ÓRASZÁMOK
KÉMIA A kémiai alapműveltség az anyagi világ megismerésének és megértésének egyik fontos eszköze. A kémia tanulása olyan folyamat, amely tartalmain és tevékenységein keresztül az alapismeretek elsajátításán,
KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI, KÍSÉRLETEI ÉS KÍSÉRLETLEÍRÁSAI. A feladat témakörei
KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI, KÍSÉRLETEI ÉS KÍSÉRLETLEÍRÁSAI A feladat témakörei 1.Atomszerkezet 2.A periódusos rendszer 3.Kémiai kötések 4.Molekulák, összetett ionok 5.Anyagi halmazok 6.Egykomponensű
KÉMIA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGIVIZSGA-KÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK
KÉMIA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGIVIZSGA-KÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK A vizsgázónak a követelményrendszerben és a vizsgaleírásban meghatározott módon, az alábbi kompetenciák meglétét kell bizonyítania: - a természettudományos
HELYI TANTERV KÉMIA A KOCH VALÉRIA ISKOLAKÖZPONT 7. 8. OSZTÁLYA SZÁMÁRA
HELYI TANTERV KÉMIA A KOCH VALÉRIA ISKOLAKÖZPONT 7. 8. OSZTÁLYA SZÁMÁRA Az általános iskolai kémiatanítás célja, hogy a tanulók sajátítsanak el olyan műveltségtartalmat, amely megismerteti velük a természetben
KONDUKTOMETRIÁS MÉRÉSEK
A környezetvédelem analitikája KON KONDUKTOMETRIÁS MÉRÉSEK A GYAKORLAT CÉLJA: A konduktometria alapjainak megismerése. Elektrolitoldatok vezetőképességének vizsgálata. Oxálsav titrálása N-metil-glükamin
KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT
KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT I. Egyszerű választásos teszt Karikázza be az egyetlen helyes, vagy egyetlen helytelen választ! 1. Hány neutront tartalmaz a 127-es tömegszámú, 53-as rendszámú jód izotóp? A) 74
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály. 2. feladat:... pont. 3. feladat:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
A kén tartalmú vegyületeket lúggal főzve szulfid ionok keletkeznek, amelyek az Pb(II) ionokkal a korábban tanultak szerint fekete csapadékot adnak.
Egy homokot tartalmazó tál tetejére teszünk a pépből egy kanállal majd meggyújtjuk az alkoholt. Az alkohol égésekor keletkező hőtől mind a cukor, mind a szódabikarbóna bomlani kezd. Az előbbiből szén az
KÉMIA. PRÓBAÉRETTSÉGI május EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május KÉMIA EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 1. Esettanulmány (14 pont) 1. a) m(au) : m(ag) = 197 : 108 = 15,5 : 8,5 (24 egységre vonatkoztatva) Az elkészített zöld arany 15,5
KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Kémia emelt szint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei
Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás VI
Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás VI Redoxiegyenletek rendezésének általános lépései Példák fémoldódási egyenletek rendezésére Halogénvegyületek reakciói A gyakorlaton vizsgált redoxireakciók
A. feladat témakörei
KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖREI, KÍSÉRLETEI ÉS KÍSÉRLETLEÍRÁSAI Általános kémia 1. Atomszerkezet 2. A periódusos rendszer 3. Kémiai kötések 4. Molekulák, összetett ionok 5. Anyagi halmazok
O k t a t á si Hivatal
O k t a t á si Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Kémia I. kategória 3. forduló Budapest, 2015. március 21. A verseny döntője három mérési feladatból áll. Mindhárom feladat szövege, valamint
Kémiai reakciók Műszaki kémia, Anyagtan I. 11. előadás
Kémiai reakciók Műszaki kémia, Anyagtan I. 11. előadás Dolgosné dr. Kovács Anita egy.doc. PTE MIK Környezetmérnöki Tanszék Kémiai reakció Kémiai reakció: különböző anyagok kémiai összetételének, ill. szerkezetének
MIT TUDOK A TERMÉSZETRŐL? INTERNETES VETÉLKEDŐ KÉMIA FELADATMEGOLDÓ VERSENY
JAVÍTÓKULCS Elérhető összes pontszám: 115 pont 1.) Nyelvészkedjünk! (10 pont) Az alábbiakban kémiai elemek magyar névváltozatai vannak felsorolva a nyelvújítás korából. Írd a megfelelő kifejezések mellé
Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló. A feladatok megoldása
Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló A feladatok megoldása Az értékelés szempontjai Csak a hibátlan megoldásokért adható a teljes pontszám. Részlegesen jó megoldásokat a részpontok alapján kell pontozni.
A tételsor a 12/2013. (III. 28.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/43
A vizsgafeladat ismertetése: Vegyipari technikus és vegyianyaggyártó szakképesítést szerzőknek Ismerteti a vegyipari technológiák anyag és energia ellátását. Bemutatja a vegyiparban szükséges fontosabb
1. Telítetlen szénhidrogének (szerkezet, fizikai és kémiai tulajdonságok, előállítása, jelentőség).
I. tétel 1. A periódusos rendszer 2. Vízkőmentesítés Oldjon fel kevés citromsavat vízben. Cseppentsen külön-külön ebből, illetve 2 mol/dm 3 -es sósavból mészkőporra. (Mindkét esetben gázfejlődést tapasztalunk.)
v1.04 Analitika példatár
Bevezető A példatár azért készült, hogy segítséget kapjon az a tanuló, aki eredményesen akarja elsajátítatni az analitikai számítások alapjait. Minden feladat végén dőlt karakterekkel megtalálható az eredmény.
Többkomponensű rendszerek I.
Többkomponensű rendszerek I. Műszaki kémia, Anyagtan I. 9. előadás Dolgosné dr. Kovács Anita egy.doc. PTE MIK Környezetmérnöki Tanszék Többkomponensű rendszerek Folytonos közegben (diszpergáló, ágyazó
TAKÁCS CSABA KÉMIA EMLÉKVERSENY, IX. osztály, III. forduló - megoldás 2010 / 2011 es tanév, XVI. évfolyam 1. a) 2008. dec. 30-án, az ENSZ Közgyűlés 63. ülésszakán Etiópia előterjesztésére határozták el.
Kísérletek jóddal. S + Cl 2. , perklórsav: HClO 4. 1. Tanári bemutató kísérlet: Alumínium és jód reakciója. Elszívó fülke használata kötelező!
Tanári segédlet Ajánlott évfolyam: 7. Időtartam: 45 Kísérletek jóddal KÉMIA LEVEGŐ VIZSGÁLATAI Balesetvédelmi rendszabályok megbeszélése. A kísérletek során felmerülő veszélyforrások megbeszélése. A tálcán
m n 3. Elem, vegyület, keverék, koncentráció, hígítás m M = n Mértékegysége: g / mol elem: azonos rendszámú atomokból épül fel
3. Elem, vegyület, keverék, koncentráció, hígítás elem: azonos rendszámú atomokból épül fel vegyület: olyan anyag, amelyet két vagy több különbözı kémiai elem meghatározott arányban alkot, az alkotóelemek
2. Melyik az, az elem, amelynek harmadik leggyakoribb izotópjában kétszer annyi neutron van, mint proton?
GYAKORLÓ FELADATOK 1. Számítsd ki egyetlen szénatom tömegét! 2. Melyik az, az elem, amelynek harmadik leggyakoribb izotópjában kétszer annyi neutron van, mint proton? 3. Mi történik, ha megváltozik egy
HEVESY GYÖRGY ORSZÁGOS KÉMIAVERSENY
MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT HEVESY GYÖRGY ORSZÁGOS KÉMIAVERSENY Országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2002.
5 KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2002. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt
EÖTVÖS LABOR EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM TATA FELADATLAPOK KÉMIA. emelt szintű érettségire felkészítő foglalkozás. Magyar Csabáné
FELADATLAPOK KÉMIA emelt szintű érettségire felkészítő foglalkozás Magyar Csabáné 00 1/2 Kedves Diákok! BEVEZETÉS A tanfolyam az emelt szintű kémia érettségi kísérleti feladataira készít fel, de az írásbelire
Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion
Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve.. Szulfátion
1998/A/1 maximális pontszám: 10. 1998/A/2 maximális pontszám. 25
1 1998/A/1 maximális pontszám: 10 Az alumíniumbronz rezet és alumíniumot tartalmaz. Az ötvözetbıl 2,424 grammot sósavban feloldanak és 362 cm 3 standardállapotú hidrogéngáz fejlıdik. A r (Cu) = 63,5 A
Gyógyszerhatóanyagok azonosítása és kioldódási vizsgálata tablettából
Gyógyszerhatóanyagok azonosítása és kioldódási vizsgálata tablettából ELTE TTK Szerves Kémiai Tanszék 2015 1 I. Elméleti bevezető 1.1. Gyógyszerkönyv A Magyar gyógyszerkönyv (Pharmacopoea Hungarica) első
A kémia tanításának célja és feladatai
7. évfolyam A kémia tanításának célja és feladatai A kémia tanításának célja és feladata, hogy a tanulók fokozatosan sajátítsák el azt a kémiai műveltségtartalmat és szemléletet, amely a 21. század kulturált
KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Kémia emelt szint 1212 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 22. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Az írásbeli feladatok értékelésének
(Kémiai alapok) és
01/013 tavaszi félév 6. óra ph-számítás (I) Vízionszorzat, Erős savak és bázisok ph-ja Erős savak és bázisok nagyon híg oldatának ph-ja (pl. 10 7 M HCl) Gyenge savak és bázisok ph-ja (töményebb, illetve
1. Tömegszámváltozás nélkül milyen részecskéket bocsáthatnak ki magukból a bomlékony atommagok?
A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatlapja KÉMIÁBÓL I-II. kategória I. FELADATSOR Az I. feladatsorban húsz kérdés szerepel. Minden kérdés után
Csermák Mihály: Kémia 8. Panoráma sorozat
Csermák Mihály: Kémia 8. Panoráma sorozat Kedves Kollégák! A Panoráma sorozat kiadványainak megalkotása során két fő szempontot tartottunk szem előtt. Egyrészt olyan tankönyvet szerettünk volna létrehozni,
Hidrogén előállítása tejcukor folyamatos erjesztésével
BME OMIKK ENERGIAELLÁTÁS, ENERGIATAKARÉKOSSÁG VILÁGSZERTE 44. k. 4. sz. 25. p. 36 43. Energiatermelés, -átalakítás, -szállítás és -szolgáltatás Hidrogén előállítása tejcukor folyamatos erjesztésével A