TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS"

Átírás

1 TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS 2016-ban immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Spárta 300 verseny ban háziversenynek indult, csak hazai csapatok részvételével, 2014-ben három ország mérte meg magát, 2015-ben már 8 ország harcosai küzdöttek magukkal és versenytársakkal. Célunk, hogy évről évre növeljük a verseny színvonalát, egyre több nemzet számára tegyük vonzóvá a versengés ezen formáját. A verseny hivatalos megnevezése: SPÁRTA 300 meghívásos nemzetközi erőnléti verseny A verseny célja: A speciális rendőri egységeknél az atlétikus gimnasztika típusú versenygyakorlatok megismertetése és népszerűsítése, az erőnléti képzésbe való integrálásának szükségességére történő rávilágítás valamint az ilyen jellegű motorikus képességek jelentőségének hangsúlyozása, sportbaráti kapcsolatok kialakítása, hagyományok ápolása. A verseny időpontja és helyszíne: Időpontja: június szerda-csütörtök Helye: Magyarország, Budapest, X. kerület Zách u. 4. szám. Helyszín: kültéri tornakert (rossz idő esetén fedett tornacsarnok) Jelentkezési határidő: április 15.

2 RENDEZÉS A verseny rendezője: Terrorelhárítási Központ Központi telefonszáma: +36(1) Web-címe: címe: A verseny fővédnöke: Hajdu János r. vezérőrnagy, TEK főigazgató A verseny szervezéséért felelős parancsnok: Szilágyi József r. ezredes, műveleti igazgató Főbírók: - Rácz Tibor r. tzls, TEK Műveleti Igazgatóság Emai: - Czene Zsolt - Árvai László - Asztalos Zoltán Szervezésért felelősök nevei, elérhetősége, címe: - Általános szervezési kérdésekben (szállás, utazás, étkezések, nevezés, adminisztráció Szokola Edina - Program: Tafferner Éva - Sajtó: Zsuppán Attila ka. Résztvevő és meghívott magyar szervezetek: Terrorelhárítási Központ Nemzeti Adó és Vámhivatal Magyar Honvédség Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Nemzeti Közszolgálati Egyetem Országos Rendőr-főkapitányság Készenléti Rendőrség Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Meghívott külföldi országok: Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Hollandia, Szlovákia, Németország, Franciaország, Izrael, Csehország, Lengyelország, Spanyolország, Nagy-Britannia és Macedónia, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Dánia, Finnország, Svédország, Kína speciális rendőri egységének tagjai Költségek: - TEK költsége: szállás, napi háromszori meleg étkezés, transzfer, versenyzéshez szükséges eszközök, ásványvíz, szőlőcukor, izotóniás ital - Versenyző költsége: utazás, külföldi tartózkodás esetén járó napidíj, utasbiztosítás, nevezési díj nincs!

3 Utazás, transzfer: Repülővel érkezők: Terrorelhárítási Központ végzi a transzfereket a repülőtér és a laktanya között, a rendezvény hivatalos programjain, a verseny végén a laktanya és a repülőtér között. Gépkocsival érkezők: Cím: Budapest, 10. kerület, Zách utca 4. GPS koordináták: N , E A Budapesten való közlekedést egyénileg kérjük megoldani. Szállás és étkezések: A verseny során napi háromszori meleg étkezést biztosítanak a szervezők. Külön kérjük jelezni a nevezés során a speciális étkezési igényeket (vegetáriánus étkezés, ételallergia) A szállás a laktanyában található legénységi szállón. Azoknak, akiknek nem felel meg a szállás, saját költségen tudnak szállást foglalni, a szervezők ebben segítséget nyújtanak. Tolmácsolás: angol, német, orosz nyelven a verseny napjain, az étkezésekkor, szervezett programokon NEVEZÉS A verseny jellege, kategóriák: A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek, női ill. férfi kategóriában. A nevezett versenyzők, mind a női mind a férfi kategóriában, a betöltött életkoruk alapján kerülnek besorolásra: 1. korcsoport: 40 év alatti versenyzők 2. korcsoport: 40 év feletti versenyzők 3. korcsoport: 45 év feletti versenyzők Nevezés szabályai: Nevezhető a meghívott szervek és csapatok hivatásos tagja, akinek versenyen való indulását a területileg illetékes alapellátó orvos engedélyezte és a szerv vezetője aláírásával igazolta az adott szervezethez való tartozását. Országonként, kategóriánként egy csapat nevezhet, országonként maximum 3 csapat. A nevezéseket (amennyiben minden kritériumnak megfelel) érkezési sorrendben tudják a szervezők elfogadni, tekintettel arra, hogy a szállás kapacitása véges. A csapatok 3 főből állnak, 1 fő tartalékot lehet hozni, valamint a csapatot kísérheti még 1 fő, aki nem vesz részt a versenyen, így egy csapat maximum 5 főből állhat (Természetesen ez nem kötelező, 3 fős csapat nevezését is elfogadják a szervezők.) Nevezési határidő: április 15.

4 Nevezések megküldése: Nevezni a mellékelt nevezési lapon írásban a címre lehet. A beérkezett és érvényes / érvénytelen nevezésekről visszaigazoló t küldünk. Nevezések érvénytelensége: A határidőn túl beérkezett vagy nem a megfelelő formátumban benyújtott nevezések, a csapatok meghatározottnál kevesebb létszámmal történő jelentkezése, illetve a Nevezés szabályainál felsorolt dokumentumok hiánya esetén a benyújtott nevezés érvénytelen. Amennyiben a rendelkezésre álló nevezési határidőn belül az esetleges hiánypótlásra / javításra sor kerül, úgy a nevezést érvényesnek kell tekinteni. A VERSENY LEBONYOLÍTÁSA Részvétel feltételei: A bajnokságon csak olyan versenyző indulhat, aki 30 napnál nem régebbi orvosi igazolással rendelkezik, saját felelősségére vesz részt a versenyen, és a verseny előtt a mellékelt versenyzői nyilatkozatot aláírja. Öltözet és védőfelszerelés: A versenyen minden csapat saját felszerelésében versenyez, amelyen fel van tűntetve a küldő ország neve és lehetőleg az egység neve. Tilos használni: Tilos a verseny előtt és alatt nem engedélyezett teljesítmény fokozó szerek használata. Az ebből adódóan fellépő egészségügyi problémák miatt a rendezők nem vállalnak felelősséget. Regisztráció, technikai értekezlet és sorsolás: Regisztráció és sorsolás a verseny napján, június 08-án és 09-én, órától óráig. Helyszíne: laktanya tornakertje Gyülekező: tól Bemelegítés: egyénileg a tornakertben vagy a sportcsarnokban A bajnokság nevezett csapatai az előzetes sorsolásnak megfelelő sorrendben kezdik a feladatok végrehajtását. Eligazítás: A verseny első napja után a verseny helyszínén versenyzői eligazításra kerül sor a második napi versenyszámok végrehajtásáról.

5 Időmérés szabályai: - a helyezések kiszámítása az időeredmények sorrendjén alapul - a csapat verseny helyezései a csapat össz ideje alapján történik - az időn túli eredményeknél az időkorláthoz adódik minden elmaradt ismétlés után +5 sec - az idei versenyen mindkét nap összesített eredményei adják a csapat és az egyéni helyezetteket - a jelentkezők számától függően a 40 és 45 feletti korcsoportban alap esetben csak egyéni helyezések lesznek A feladatsorok leküzdése időméréssel történik, az nyer, aki a legrövidebb idő alatt, szabályos végrehajtással teljesíti a pályát. A versenyző a kijelölt helyről rajtol és küzdi le a feladatokat. A pihenőidő a végrehajtás idejébe beleszámít. Az utolsó feladat leküzdését követően az időmérés akkor áll meg, amikor a versenyző beérkezik a pálya végén található kijelölt helyre. A versenypályákon a feladatok szabályos végrehajtásáért versenybírók felelnek, akik az ismétléseket hangosan angol nyelven számolják. A szabálytalan gyakorlatok nem kerülnek számolásra. Az a versenyző, aki az időkorlátot túllépi minden fennmaradó ismétlésszám után 5 mp büntetőidőt kap. Cserére vonatkozó szabályok: A csapatok 3+1 fővel nevezhetnek a versenyre. Cserélni csak sérülés, esetén lehetséges. A lecserélni szánt versenyzőt és az új versenyzőt a verseny főbírójánál és vezető orvosánál kell bejelenteni. Sérülés esetén, ha a főbírók vagy a vezető orvos úgy ítéli meg, hogy a verseny folytatása a versenyző egészségének szempontjából nem ajánlott a csapatot utasíthatja a cserére! Ebben az esetben a versenyző elesik az egyéni versenyben elért helyezésétől. Baleset, versenybaleset: A Terrorelhárítási Központ nem köt baleset vagy sportbiztosítást a benevezett csapatok tagjaira, arról mindenkinek magának kell gondoskodnia. A verseny ideje alatt a szervezők orvosi felügyeletet biztosítanak, az azonnalos beavatkozást a sérült versenyzők, még a verseny helyszínén megkapják. Komolyabb sérülés esetén az ügyeletes kórházba szállításról a szervezők gondoskodnak. Kizárás vétség esetén: Kizárásra kerül az a versenyző, aki a nevezési lapot nem a valóságnak megfelelő adatokkal, illetve hiányosan tölti ki. A szervezőkkel, a bírókkal vagy a sporttársaival szemben sportszerűtlen magatartást tanúsító versenyző vagy versenyzők a versenyből kizárásra kerülnek a második figyelmeztetéssel egy időben. Az óvás szabályai: A versenypályákon minden versenyzőt 2 fő szakképzett versenybíró kísér, az ő munkájukat felső fokú sportszakmai képesítéssel rendelkező főbírók felügyelik. Óvásra a helyszínen, az óvásra okot adó eseménytől számított 20 percen belül, a szervező bizottság elnökénél van lehetőség. Óvás esetén a szervezőbizottság vezetője összehívja a bajnokság bíróit, valamint a főbírót, akik visszanézik a videó felvételeket és döntenek az óvás jogosságát és a szükséges intézkedéseket illetően.

6 Feladatok leírása: 1 nap 1. feladat: Húzódzkodás ismétlés 25x Függésből, teljesen kinyújtott karral húzódzkodás, amíg az áll a rúd fölé nem kerül. A kipping technika megengedett. A feladatot tetszőleges alkalommal lehet megszakítani, ekkor a versenyző elengedheti a rudat és tetszőleges ideig pihenhet. A pihenőidő beleszámít a végrehajtás idejébe. A pihenés nem megengedett a rúdon lógva kézzellábbal kapaszkodva és a rúdra felmászva, felülve. 2. Felhúzás 60 kg-mal ismétlés 50x A kétkezes rúd a talajon van, a versenyző a kijelölt helyen áll. A rudat két kézzel kell elemelni a talajtól az egyénileg előre kijelölt és jelzett mértékig, de legalább a test függőleges helyzetéig, nyújtott csípőízületig. Pihenni bármilyen módon lehetséges, a pihenő száma nincs korlátozva. A rúd felemás fogása megengedett. A női versenyzőknek 30 kg-mal kell végrehajtani feladatot. 3. Karhajlítás és nyújtás mellső fekvőtámaszban ismétlés 50x A versenyző a kijelölt helyen, vállszélességű, nyújtott karú mellső fekvőtámaszban helyezkedik el. Lábak zárva. A kiinduló helyzetből karhajlítás, amíg a mellkas nem érinti a talajt és a versenyző mindkét tenyerét felemeli a talajról, majd karnyújtás a kiinduló pontban jelölt magasságig. Pihenni tetszőleges ideig és módon lehet. A női versenyzőknek 30 ismétlést kell végrehajtani. 4. Felugrás 60 cm-es dobogóra páros lábbal ismétlés 50x A versenyző a kijelölt helyen áll, majd páros lábbal kell felugrania a dobogóra. A női kategóriában valamint a férfi 40 és 45 év feletti korcsoportban indulóknak 40 cm magas dobogóra kell felugraniuk 40 év alatti kategóriában 60 cm magasságú dobogóra kell felugrani. A felugrást a versenyzőnek egyenes testtartással, a térdet kinyújtva kell végrehajtania. Pihenni tetszőlegesen megengedett. 5. Ablaktörlő 60 kg-os súllyal ismétlés 50x A versenyző a talajon hanyattfekvésben fekszik, miközben a 60 kg súlyú rudat nyújtott karokkal a kezében tartja. Lábai zártan, a jobb és bal oldalt elhelyezett zsámolyok valamelyikén helyezkednek el. A zsámolyokat ször kell megérintenie a láb boka alatti részével. Pihenni kizárólag a lábak zsámolyon tartásával lehet, a rúd leengedése kizárással jár. A női versenyzőknek 30 kg-mal kell végrehajtani feladatot. 6. Szakítás egy kézzel 16 kg-os Kettlebellel ismétlés 25-25x A versenyző a kijelölt keretben foglal helyet, a 16 kg-os kettlebellt egy kézzel elemeli a talajról, majd a feje fölé lendíti ill. löki, amíg karja nyújtott állapotba kerül, az előzetesen kijelölt pontig. A kettlebellnek minden ismétlésnél érintenie kell a talajt. 25 ismétlés után a versenyzőnek kezet kell váltania és a másik kezével is el kell érnie a 25 ismétlésszámot. Pihenni tetszőleges módban és ideig engedélyezett. Kézváltás

7 kizárólag a szabályos 25 ismétlést követően lehetséges. A női versenyzőknek 12 kg-os kettlebellel kell végrehajtani feladatot. 7. Húzódzkodás ismétlés 25x Megegyezik az 1. feladat végrehajtásával. 2. feladat - a második feladat egy meglepetés feladat lesz, ami a verseny kezdetekor kerül kihirdetésre - A meglepetés feladat a helyszínen véletlenszerű sorsolással kerül kiválasztásra. Feladatok leírása: 2. nap nap 1. feladat - a feladat során a csapat 2 tagja együtt végrehajt egy deadliftet és tartja azt addig, amíg a csapat harmadik tagja evezőgépen vagy assault bike-on, ski ergen, teljesíti a meghatározott kalóriát. - a csapat minden tagjának kell tartania a deadliftet és minden tagnak teljesítenie kell a meghatározott kalóriamennyiséget is. - a meghatározott kalóriamennyiség A deadlift súlya: - 40 év alatti korcsoportban :140 kg - 40 év feletti korcsoportban: 120 kg - 45 év feletti korcsoportban: 110 kg - női kategóriában: 90 kg A deadlift szabályos tartása: lockolt / merev térek és derék, nyújtott kezek. A feladat során van lehetőség pihenni, a súlyt le lehet tenni, de ezzel egy időben az assault bike-ot vagy az evezést, ski erget is fel kell függeszteni.

8 2. feladat - a második feladat egy meglepetés feladat lesz, ami a verseny kezdetekor kerül kihirdetésre 3. feladat - a harmadik feladat egy meglepetés feladat lesz, ami a verseny kezdetekor kerül kihirdetésre Versenyszámok, melyek előfordulhatnak a meglepetés feladatokban - futás - chest to bar / mellkas a rúdhoz kiinduló pozícióban nyújtott kézzel lóg a versenyző a rúdon és onnan tetszőleges technikával húzza magát fel a rúdig úgy, hogy a mellkasával érinti a rudat - over head squat / ohs / guggolás fej feletti tartással a versenyző a súlyt a feje felett kiegyenesített / lockolt karokkal,derékkal és térddel tartja majd végrehajt egy szabályos guggolást ahol minimum a térd vonala egyenes vonalat képez a csípő vonalával - ghd sit up / felülés hiperhajlító padon a versenyző fenti holtponton érinti a lábait a lenti holtponton pedig a talajt - soulder to overhead / s2oh / mellről fejfölé nyomás a versenyző tetszőleges technikával juttatja a súlyt a feje fölé, kiinduló pozícióban a derék és a térdek lockolva, végpozícióban a térdek a derék és a karok lockolva - felvétel / clean lehet beüléses felvétel vagy merevlábas felvétel / squat clean / power clean, kiinduló pozícióban a súly a földön van, végpozícióban a versenyző mellkasán-vállán, a derék és a térdek lockolva. Ezeken a feladatokon kívül még mindig lehetnek versenyszámok, de azok végrehajtása nem igényel különösebb technikai kivitelezést. Program A verseny június órakor kezdődik a Főigazgató Úr megnyitójával a TEK objektumában (1101 Budapest, Zách u. 4.) A verseny első napja után szervezett programon vehetnek részt a résztvevők, amely tartalmaz egy budapesti városnéző körútat, igény esetén parlament látogatást. (Melléklet tartalmazza a részletes programot)

9 Díjazás I-III. helyezett csapatok: serleg, érem, oklevél I-III. helyezett férfi és női egyéni kategória: érem, oklevél, serleg - a helyezések kiszámítása az időeredmények sorrendjén alapul - a csapatverseny helyezései a csapat összideje alapján történik - az időn túli eredményeknél az időkorláthoz adódik minden elmaradt ismétlés után +5 mp - az idei versenyen mindkét nap összesített eredményei adják a csapat és az egyéni helyezetteket - a jelentkezők számától függően a 40 és 45 feletti korcsoportban alap esetben csak egyéni helyezések lesznek Különdíjak: Értékes különdíjak a verseny támogatóitól. Mellékletek 1. Nevezési lap 2. A feladatok szabályos végrehajtását bemutató videó / fotó vagy más 3. Versenyzői nyilatkozat Mindenkinek eredményes felkészülést kívánnak a szervezők!

10 Melléklet: Nevezési lap, Versenyzői nyilatkozat, Verseny program NEVEZÉSI LAP A.csapata benevez a TEK- SPÁRTA 300 Meghívásos Nemzetközi Erőnléti Versenyre. Férfi: Versenyzők 40 év alatt 1./ 1./ 2./ 2./ 3./ 3./ + + Női: 1./ 1./ 2./ 2./ 3./ 3./ + + Férfi: Versenyzők 40 év felett 1./ 1./ 2./ 2./ 3./ 3./ + + Versenyzők 45 év felett 1./ 1./ 2./ 2./ 3./ 3./ + + Dátum: Parancsnok. Orvos

11 Versenyzői nyilatkozat kijelentem, hogy nincs tudomásom olyan betegségről, sérülésről, ami kizárja a versenyen való indulásomat. A versenyen saját felelősségemre indulok. Kijelentem, hogy megismertem és tudomásul vettem a verseny szabályait, elfogadom a verseny feltételeit. Budapest, június. versenyző aláírása

12 Verseny program június :00 bírók, segítők érkezése 07:15 segítők eligazítása 07:30-08:00 bírói eligazítás 08:00-08:45 regisztráció 09:00 megnyitó 09:15 versenyzői eligazítás 09:45-10:00-40 versenyzők/futamsorsolás 10: futam 10: futam 11: futam 11: futam 12: futam 12: futam 15:00-15:15 női futam sorsolás 15:30 női 1. futam 15:55 női 2. futam 16:30-16: sorsolás 16: futam

13 2016. június :00 bírók, segítők érkezése 07:15 segítők eligazítása 07:30-08:00 bírói eligazítás 08:00-08:45 versenyzői eligazítás 09:00-09:10 női futam sorsolás 09:30 1. női futam 10:05-10: versenyzők/futamsorsolás 10: futam 11: futam 11:35-11:45 40 futam sorsolás 11: futam 12: futam 12: futam 13: futam 13: futam 15:00 eredmény hirdetés+díjátadás

Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2015. február 19. VERSENYKIÍRÁS

Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2015. február 19. VERSENYKIÍRÁS A bajnokság célja: Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2015. február 19. VERSENYKIÍRÁS Az országos bajnoki címek és helyezések eldöntése. A crossfit jellegű edzésmódszer népszerűsítése. A rendészeti munkához

Részletesebben

Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2016. február 18. VERSENYKIÍRÁS

Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2016. február 18. VERSENYKIÍRÁS A bajnokság célja: Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2016. február 18. VERSENYKIÍRÁS Az országos bajnoki címek és helyezések eldöntése. A crossfit jellegű edzésmódszer népszerűsítése. A rendészeti munkához

Részletesebben

ZÁNKA 2016. július 8.

ZÁNKA 2016. július 8. ORSZÁGOS RENDŐR MIX STRANDRÖPLABDA BAJNOKSÁG ZÁNKA 2016. július 8. V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny célja: - a Rendőrségi Országos Mix Strandröplabda Bajnokság 2016. évi helyezéseinek eldöntése, - versenyzési

Részletesebben

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/2016. TANÉVI XVII. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése a középiskolák

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE ÁLTALÁNOS ISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb

Részletesebben

X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév

X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév VERSENYKATEGÓRIA: CSAPATVERSENY A verseny célja a belügyi rendészeti ismeretek tantárgyat tanuló középiskolások rendészeti

Részletesebben

TEK-SPÁRTA 300. MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY Special Forces Team Invitational Challenge VERSENYKIÍRÁS

TEK-SPÁRTA 300. MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY Special Forces Team Invitational Challenge VERSENYKIÍRÁS TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY Special Forces Team Invitational Challenge VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: A speciális rendőri egységeknél az atlétikus gimnasztika típusú versenygyakorlatok

Részletesebben

Meghívásos Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2014. május 02. VERSENYKIÍRÁS

Meghívásos Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2014. május 02. VERSENYKIÍRÁS Meghívásos Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2014. május 02. VERSENYKIÍRÁS A bajnokság célja: Az országos bajnoki címek és helyezések eldöntése. A crossfit jellegű edzésmódszer népszerűsítése. A rendészeti

Részletesebben

A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA. 2. A verseny jellege: egyéni, váltó és szervek közötti összesített pontverseny

A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA. 2. A verseny jellege: egyéni, váltó és szervek közötti összesített pontverseny BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Debrecen, 2016. június 02. 1. A verseny céljai: A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA Versenyzési, sportolási lehetőséggel biztosítani Belügyminisztérium

Részletesebben

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok!

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! 2 Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! Örömteli tisztelettel köszöntöm a sportolókat, szervezőket, kedves vendégeinket a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya nevében a Belügyminisztérium

Részletesebben

NYÍLT CIVIL BAJNOKSÁG Debrecen, május 03. VERSENYKIÍRÁS

NYÍLT CIVIL BAJNOKSÁG Debrecen, május 03. VERSENYKIÍRÁS A bajnokság ideje, helye: A bajnokság rendezője: A bajnokság házigazdája: NYÍLT CIVIL BAJNOKSÁG Debrecen, 2014. május 03. VERSENYKIÍRÁS 2014. május 03. 09.00 Országos Sport és Szabadidő Tábor Dorcas Szabadidő-központ

Részletesebben

VII. Amatőr késharc verseny és önvédelmi szeminárium

VII. Amatőr késharc verseny és önvédelmi szeminárium Tisztelt Sporttársak! Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy 2015. november 21-én a Magyar Közelharc- Kézitusa Szövetség, HASE közelharc-kézitusa szakosztálya ismét amatőr késharc versenyt és szeminárium

Részletesebben

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA A verseny időpontja: 2011. június 10. A verseny helyszíne:

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Az IRM 2010. évi Országos Atlétikai Bajnokságára

VERSENYKIÍRÁS. Az IRM 2010. évi Országos Atlétikai Bajnokságára 2010. ÉVI IRM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG BUDAPEST 2010. június 10. VERSENYKIÍRÁS Az IRM 2010. évi Országos Atlétikai Bajnokságára 1. A verseny célja: Sportolási lehetőség biztosítása, az országos bajnoki

Részletesebben

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21.

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. Túrakiírás A túra rendezője: Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ Várpalota A túra (rajt) helyszíne: Várpalota Thury Vár A túra időpontja:

Részletesebben

6. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt általános -, középiskolás és felnőtt bajnokság

6. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt általános -, középiskolás és felnőtt bajnokság 6. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt általános -, középiskolás és felnőtt bajnokság Versenykiírás A verseny rendezője: Tápiómenti Tömegsport Alapítvány

Részletesebben

A BM 2010/2011. TANÉVI ORSZÁGOS TANINTÉZETI TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA. 2011. április 08. S z e g e d

A BM 2010/2011. TANÉVI ORSZÁGOS TANINTÉZETI TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA. 2011. április 08. S z e g e d A BM 2010/2011. TANÉVI ORSZÁGOS TANINTÉZETI TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2011. április 08. S z e g e d S z e g e d i R e n d é s z e t i S z a k k ö z é p i s k o l a Telefon: +36 62 559 577; +36

Részletesebben

IMMAF világszervezet által felügyelt

IMMAF világszervezet által felügyelt 2015 2016 IMMAF világszervezet által felügyelt MAGYAR AMATŐR MMA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA képviselő szervezet: Magyar MMA Prémium Liga Az őszi Bajnoki szezon helyszínei és időpontjai: Első forduló: 2015

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE KÖZÉPISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb kőbányai

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 1. Az országos döntő célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében.

Részletesebben

Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok

Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok I. Verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétikai szakosztályában

Részletesebben

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS A Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel együtt 2015/2016-os

Részletesebben

I. Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés Versenykiírása

I. Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés Versenykiírása I. Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés Versenykiírása Időpont: 2015. október 4., vasárnap 08:00-tól Rajt és cél helyszín: Csongrád, Dob utca Rajt időpont: 10:00 Félmaraton és egy hosszúlépés, egyéni

Részletesebben

Megyei DSSZE vezetői. B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei

Megyei DSSZE vezetői. B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei Megyei DSSZE vezetői B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei Körzet Név Levelezési cím Elérhetőségek E-mail cím Megyei elnök Fazekas Miklósné 3530 Miskolc, Szent István u. 39. 30/535-6672 fazildi@hotmail.com

Részletesebben

I. Mérkőzések. I.1.1. A mérkőzést a torna előre felkért játékvezetői vezetik.

I. Mérkőzések. I.1.1. A mérkőzést a torna előre felkért játékvezetői vezetik. A nevezéssel az induló csapatok, illetve a részvétellel a torna valamennyi résztvevője elfogadja a jelen torna szabályzatot és a részvételi feltételeket (ld. a www.ugyvedfoci.hu oldalon). I.1. Játékvezető

Részletesebben

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA Utolsó frissítés: 2007.03.07 Készítette az MNASZ Gyorsasági Szakági Bizottsága Jóváhagyta

Részletesebben

BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁS

BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁS BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Debrecen, 2016. június 02. BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny céljai: Versenyzési, sportolási lehetséggel biztosítani Belügyminisztérium dolgozóinak

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

Versenykiírás 68. HEGCSI RACE KUPA. Kecskemét, Gokart Stadion ORSZÁGOS SZLALOM BAJNOKSÁG 2016 3. futam, FIA CEZ SLALOM CHAMPIONSHIP 2016 6.

Versenykiírás 68. HEGCSI RACE KUPA. Kecskemét, Gokart Stadion ORSZÁGOS SZLALOM BAJNOKSÁG 2016 3. futam, FIA CEZ SLALOM CHAMPIONSHIP 2016 6. Versenykiírás 68. HEGCSI RACE KUPA Kecskemét, Gokart Stadion ORSZÁGOS SZLALOM BAJNOKSÁG 2016 3. futam, FIA CEZ SLALOM CHAMPIONSHIP 2016 6. futam, Kecskemét, 2016. 06. 05. 1. A RENDEZŐ, AZ ESEMÉNY 1.1 A

Részletesebben

III. Auchan Szlalom. Törökbálint, Auchan parkoló. (Versenykiírás tervezet) 2016-07-17

III. Auchan Szlalom. Törökbálint, Auchan parkoló. (Versenykiírás tervezet) 2016-07-17 III. Auchan Szlalom Törökbálint, Auchan parkoló (Versenykiírás ) 2016-07-17 Verseny szervezője: Speed Rally Team A verseny hivatalos honlapja: www.csapassunk.hu A verseny vezetősége: Versenyigazgató: Fodor

Részletesebben

26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok

26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok 26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok 1) Résztvevők: A versenyen induló csapatokat a Versenykiírásban részletezettek szerint három kategóriába soroljuk: (1). MEFOB kategória (egy felsőoktatási

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A közép-és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és

Részletesebben

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás Univer24 Az úszás ünnepe Rendezvény Kiírás 1. Univer24 Az úszás ünnepe Az Univer24 (a továbbiakban Univer24 vagy Rendezvény) egy úszó és vízilabdázó legendák jelenlétével támogatott, több száz úszó tömegrendezvényével

Részletesebben

ORSZÁGOS NYÍLT A ÉS B KATEGÓRIÁS MAZSORETT VERSENY PÜSPÖKLADÁNY - 2016. MÁRCIUS 12. Gellér Sándor Városi Sportcsarnok

ORSZÁGOS NYÍLT A ÉS B KATEGÓRIÁS MAZSORETT VERSENY PÜSPÖKLADÁNY - 2016. MÁRCIUS 12. Gellér Sándor Városi Sportcsarnok A verseny rendezője: Püspökladányi Írisz Majorette Csoport Magyar Majorette Szövetség A verseny fővédnöke: Dombi Imréné polgármester asszony Püspökladány Város Önkormányzata Versenytér: 12x12m, sportpadló

Részletesebben

FONTOS! A PÁLYÁT A BAJAI ÚT FELŐL KÖZELÍTSÉK MEG!

FONTOS! A PÁLYÁT A BAJAI ÚT FELŐL KÖZELÍTSÉK MEG! MAGYAR SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁG 2015 II. FORDULÓ, SZEGED, 2015. JÚNIUS 20. SZERVEZŐK i Vízisport Egyesület H-6723, Felső Tisza-part 4. Boldizsár Gáspár +3620/369 5493 szve@t-online.hu Magyar Kajak - Kenu

Részletesebben

Tárgy: részletek az ÖNKÉNTES MAJÁLISRÓL. Kedves Meghívott!

Tárgy: részletek az ÖNKÉNTES MAJÁLISRÓL. Kedves Meghívott! Kedves Meghívott! Tárgy: részletek az ÖNKÉNTES MAJÁLISRÓL Az önkéntes majálisra csapatok nevezését várjuk. A csapatok képviselhetik településüket, települési önkéntes szervezetüket, települési polgárőr

Részletesebben

A tornát Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (továbbiakban: PSN Zrt.) írja ki, szervezi és működteti. Tornarendszerű, nyílt nevezésű bajnokság.

A tornát Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (továbbiakban: PSN Zrt.) írja ki, szervezi és működteti. Tornarendszerű, nyílt nevezésű bajnokság. Versenykiírás 1. kertvárosi strandlabdarúgó-bajnokság A bajnokság szervezője és rendezője A tornát Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (továbbiakban: PSN Zrt.) írja ki, szervezi és működteti. Tornarendszerű, nyílt

Részletesebben

TISZTELT VERSENYZŐK! SPORTBARÁTAINK!

TISZTELT VERSENYZŐK! SPORTBARÁTAINK! 2 TISZTELT VERSENYZŐK! SPORTBARÁTAINK! A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése és teljes személyi állománya nevében tisztelettel köszöntök minden, a megyénk által szervezendő rendezvényre készülő

Részletesebben

KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA

KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA 2011/2012.. TANÉV KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT - FIÚ Fonyód 2011. decemberember 2. 2011/2012. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5.

2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5. 2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5. 1. A verseny célja: A nevelési-oktatási intézmények tanulói részére az életkori sajátosságoknak

Részletesebben

XXXIV. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ

XXXIV. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁS Rendezvény ideje, helyszíne: A találkozó időpontja: 2016. június 17-19. A találkozó helye: Paks, Füzes-tavak A találkozó szervezője: MVM ATOMIX Kft A találkozó fővédnöke: Szücs Gábor Atomix

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. BAKONYSZENTLÁSZLÓ SZLALOM 2014. május 03. A verseny hivatalos honlapja: www.bakonyrally.hu

VERSENYKIÍRÁS. BAKONYSZENTLÁSZLÓ SZLALOM 2014. május 03. A verseny hivatalos honlapja: www.bakonyrally.hu VERSENYKIÍRÁS BAKONYSZENTLÁSZLÓ SZLALOM 2014. május 03. A verseny hivatalos honlapja: www.bakonyrally.hu 2 Amatőr Szlalom verseny A verseny megnevezése: Bakonyszentlászló Szlalom A verseny szervezője:

Részletesebben

I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny

I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny Versenykiírás Versenyek A verseny kiírója Rendezők: Fővédnökök: A verseny célja Időpont A verseny kezdete Helyszín Hagyományos, házi disznótorosok

Részletesebben

Versenykiírás. A bicskei Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület szervezésében. A Magyar Kempó Szövetség védnökségével

Versenykiírás. A bicskei Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület szervezésében. A Magyar Kempó Szövetség védnökségével IX. Bicske Kupa Nyílt, meghívásos, nemzetközi harcművészeti verseny Versenykiírás A bicskei Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület szervezésében A Magyar Kempó Szövetség védnökségével Fővédnökök

Részletesebben

OTP DUATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

OTP DUATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ OTP DUATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. október 8. Szekszárd A verseny helye, ideje: 2011.október 8.Szekszárd, Keselyűsi u. 3. Szekszárd Sport és Szabadidő Központ, NÉVADÓ FŐTÁMOGATÓK: OTP

Részletesebben

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 Garas Mihály, Herczeg Zsolt, Melter László 2010.01.14. 2 Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 Történelmi Versenyszabályzat

Részletesebben

2013. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁG

2013. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁG 2013. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁG Tóth László Emlékfutam V e r s e n y k i í r á s (Együtt érvényes a Magyar Vitorlás Szövetség 2013. évi Általános Versenyutasításával és Versenyrendelkezéseivel.) A verseny

Részletesebben

DAR VS 2016 Szabályzat

DAR VS 2016 Szabályzat DAR VS 2016 Szabályzat Kategóriák: Pusztai és longbow modern anyagból: modern anyagú íj: Modern anyag, 6 db favessző, madártoll, gyakorló hegy, nokkot érintő húzókéz. Pusztai és longbow természetes anyagból

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokságok versenykiírása 2015 2016

Magyar Floorball Szakszövetség Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokságok versenykiírása 2015 2016 Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokságok versenykiírása 2015 2016 Budapest, 2015. június 12. 1.! A bajnokság rendezője és neve a.! A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség (továbbiakban MFSZ)

Részletesebben

Kis iskolák sportversenye KOVÁTS TIBOR EMLÉKVERSENY

Kis iskolák sportversenye KOVÁTS TIBOR EMLÉKVERSENY Kis iskolák sportversenye KOVÁTS TIBOR EMLÉKVERSENY 1. A verseny célja: Verseny- és játéklehetőség biztosítása a sportágak versenyszámait megismerő, különös tekintettel a hátrányos helyzetű települések

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

I. LAKTANYA SZLALOM 60 NAGYGOMBOS LAKTANYA

I. LAKTANYA SZLALOM 60 NAGYGOMBOS LAKTANYA I. LAKTANYA SZLALOM 60 I. NAGYGOMBOS LAKTANYA 2013-11-24 MNASZ REGISZTRÁCIÓ FOLYAMATBAN A VERSENY SZERVEZőJE: SPEED RALLY TEAM SPORTEGYESÜLET A VERSENY HIVATALOS HONLAPJA: WWW.CSAPASSuNK.Hu A VERSENY VEZETőSÉGE:

Részletesebben

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 1 Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 Nyugati régió 2. futama 1. BEVEZETÉS 1.1 Bevezetés A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által jóváhagyott és hatályos Magyarország Országos Rallye Bajnokságoknak az

Részletesebben

Torna. B kategória. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

Torna. B kategória. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. B KATEGÓRIA B KATEGÓRIA Torna B kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése

Részletesebben

21. Villamosenergia-ipari Teketalálkozó. Versenykiírás és Tájékoztató

21. Villamosenergia-ipari Teketalálkozó. Versenykiírás és Tájékoztató 21. Villamosenergia-ipari Teketalálkozó Versenykiírás és Tájékoztató Szeged, 2010. 06. 25-27. 21. Villamosenergia-ipari Teketalálkozó versenykiírás és tájékoztató A találkozó rendezője: Villamosenergia-ipar

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat. Szabadtűzön főtt levesek, kőbányai sörrel készült ételek és házi sütemények versenye Kőbányán

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat. Szabadtűzön főtt levesek, kőbányai sörrel készült ételek és házi sütemények versenye Kőbányán Budapest Főváros X kerület Kőbányai Önkormányzat Szabadtűzön főtt levesek, kőbányai sörrel készült ételek és házi sütemények versenye Kőbányán 2016 JÚNI 23-2U6S SZENT L 1$32 ÁSZLÓ Č% 1< 1 25 KŐBÁNYA, TÉR

Részletesebben

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Atlétika Diszkoszvetés oktatása Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév A diszkoszvetés középiskolában oktatott technikája A középiskolában a tanulók

Részletesebben

Versenykiírás. 1. Hatálya. 2. A verseny célja. 3. A versenyen való részvétel

Versenykiírás. 1. Hatálya. 2. A verseny célja. 3. A versenyen való részvétel Versenykiírás 1. Hatálya 1.1. Jelen versenykiírás Magyarország 2014-as felnőtt, férfi, női amatőr, III. Magyar Indoor Országos Tamburello kupájára vonatkozik, melyet a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

B U D A P E S T I T E R Ü L E T I Ú S Z Ó S Z Ö V E T S É G

B U D A P E S T I T E R Ü L E T I Ú S Z Ó S Z Ö V E T S É G B U D A P E S T I T E R Ü L E T I Ú S Z Ó S Z Ö V E T S É G 1053 Budapest Curia u. 3. II/3. Tel.: 20 3522-482 Fax: 3171-307 www.magyar.sport.hu/uszas/btusz 2009. Évi Budapest Bajnokság Helyszín: Budapest,

Részletesebben

Magic of Dance Kupaverseny 2015

Magic of Dance Kupaverseny 2015 Magic of Dance Kupaverseny 2015 Versenykiírás és Szabályzat Táncold el a történeted! Hozd el nekünk a színházat! Szervezi: Magic of Dance Sportegysület A Magic of Dance Sportegyesület meghírdeti egyedülálló

Részletesebben

Sport XXI. alapprogram Dél- alföldi Régió teremverseny 1.

Sport XXI. alapprogram Dél- alföldi Régió teremverseny 1. Sport XXI. alapprogram Dél- alföldi Régió teremverseny 1. Kecskemét, 2016. január 24. VASÁRNAP 09.30 A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a gyermek korosztály számára a téli időszakban teremverseny

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor 2 DÖNTŐ DÖNTŐ K Ö S Z Ö N T Ő Új évad, új esélyek, új sikerek! Nemcsak a versenyzők, hanem mi, szervezők is nagyon várjuk a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozást és a rendszeres testmozgást

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése.

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése. Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnokság Hegyalja Nyílt Félmaratoni Futóverseny Szerencs, 2009. április 04. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja

Részletesebben

MINTA Intézményi Program Eljárási Rend - Szakmai Követelmények 2015-2016. tanév

MINTA Intézményi Program Eljárási Rend - Szakmai Követelmények 2015-2016. tanév MINTA Intézményi Program Eljárási Rend - Szakmai Követelmények 2015-2016. tanév 1. Célja - a magyar labdarúgás utánpótlásbázis szélesítése, a gyermeklabdarúgás népszerűsítése - a közoktatási intézmények

Részletesebben

Köszöntő. Tisztelt Olvasó! Kedves Sporttárs!

Köszöntő. Tisztelt Olvasó! Kedves Sporttárs! 22. VILLAMOSENERGIA-IPARÁGI ASZTALITENISZ TALÁLKOZÓ BUDAPEST, 2011. JÚNIUS 3-5. Köszöntő Tisztelt Olvasó! Kedves Sporttárs! Az iparági sporttalálkozók éves naptára szerint kora nyáron rendezzük meg a

Részletesebben

Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY

Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY 2016. március 06., vasárnap, 11.00 Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) U16 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Megyei U16 korosztályú fiú serdülő nagypályás labdarúgó-bajnokság versenykiírása 2015/2016.

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság III. osztály

Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság III. osztály Országos Bajnokság III. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2013-2014 Budapest, 2013. július 15. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség

Részletesebben

Univer24 2016 Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS. V3 FINAL verzió, 2015. december 1.

Univer24 2016 Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS. V3 FINAL verzió, 2015. december 1. Univer24 2016 Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS V3 FINAL verzió, 2015. december 1. 1. Univer24 2016 Az úszás ünnepe Az Univer24 (a továbbiakban Univer24 vagy Rendezvény) egy úszó és vízilabdázó legendák

Részletesebben

AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2004. évi KIÍRÁSA

AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2004. évi KIÍRÁSA AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2004. évi KIÍRÁSA Készítette: az MNASZ Autocross Szakági Bizottság Jóváhagyta: az MNASZ Intéző Bizottság Kiadja: az MNASZ Titkárság TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...

Részletesebben

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás 1. Általános tudnivalók futónaptár.hu 1.1. Általános információk Magyarország 2016.évi 50 km-es ULTRAfutó Bajnoksága

Részletesebben

ASHIHARA KARATE OPEN EURASIAN CUP DUNAHARASZTI 2015. április 25.

ASHIHARA KARATE OPEN EURASIAN CUP DUNAHARASZTI 2015. április 25. 2015-01-04 12:00:00 A verseny szervezője: Kisdunamenti Ashihara Karate Egyesület (Dunaharaszti) A verseny célja: A Magyar Ashihara Karate Közhasznú Szövetség tagjainak, meghívott európai és ázsiai országok

Részletesebben

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Versenyszabályzata a 2015. évre (2015/02/27)

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Versenyszabályzata a 2015. évre (2015/02/27) A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Versenyszabályzata a 2015. évre (2015/02/27) I. Versenyengedély II. Versenyrendszer III. A nehézségi versenyek szabályai IV. A gyorsasági versenyek szabályai V. A

Részletesebben

Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km)

Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km) Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km) Időrend: 11,00: Kerékpáros előverseny, 20 km 11,05: 25 km-es futás,egyéni

Részletesebben

DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) 2014

DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) 2014 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) 2014 Versenykiírása 2014 1 EFB33 Kosárlabda Bajnokság MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

Részletesebben

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás Magyar Kupa Mesterfokú-bajnokság Versenysport kategória 06. évi versenykiírás RITMIKUS GIMNASZTIKA MRGSZ Preambulum A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség célja az egyesületekkel együttműködve megteremteni

Részletesebben

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 1 Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 Északi régió III. futama 1. BEVEZETÉS 1.1 Bevezetés A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által jóváhagyott és hatályos Magyarország Országos Rallye Bajnokságoknak

Részletesebben

Kecskeméti Roadshow 2015. augusztus. 22.

Kecskeméti Roadshow 2015. augusztus. 22. Kecskeméti Roadshow 2015. augusztus. 22. Szervező Magyar Kajak - Kenu Szövetség H-1138 Budapest, Latorca u. 2. www.kajakkenusport.hu Hírös Sport Nonprofit Kft. 6000 Kecskemét Olimpia u. 1/a. www.hiros-sport.hu

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság U-15 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Budapesti U-15 korosztályú fiú serdülő nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2012 2013. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

I. Általános információk

I. Általános információk HIVATALOS VERSENYKIÍRÁS XVIII. MEDVE SZABADTÉRI MATEMATIKAVERSENY 2016 5-12. évfolyamos tanulók és vállalkozókedvű tanárok, felnőttek számára A versenykiírás dátuma: 2016. január 3. A Medve Szabadtéri

Részletesebben

Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016

Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016 Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016 1. Bevezető Jelen versenyszabályzat a Tour de Tur kerékpáros tájékozódási verseny (továbbiakban TdT) versenyszabályzata, mely verseny 2016. május 21-én kerül megszervezésre

Részletesebben

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2015/2016.

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2015/2016. A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2015/2016. tanévben a III."FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS 2016.Racing Stars Profil Kupa Amatőr Tehetségkutató versenysorozat II. futama

VERSENYKIÍRÁS 2016.Racing Stars Profil Kupa Amatőr Tehetségkutató versenysorozat II. futama VERSENYKIÍRÁS 2016.Racing Stars Profil Kupa Amatőr Tehetségkutató versenysorozat II. futama 1. Időbeosztás és helyszínek 2. Rendezés 3. Rendező 4. Pálya 5. A verseny tisztségviselői 6. Nevezés és biztosítás

Részletesebben

VII. Székesfehérvári Hagyományőrző Tűzoltó Verseny versenyszabályzata

VII. Székesfehérvári Hagyományőrző Tűzoltó Verseny versenyszabályzata A Havranek József Tűzvédelmi Alapítvány és a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltóság Szervezésében megrendezésre kerülő VII. Székesfehérvári Hagyományőrző Tűzoltó Verseny versenyszabályzata 2014-1 - I. fejezet

Részletesebben

Pénzdíjas, amatőr szlalomverseny sorozat

Pénzdíjas, amatőr szlalomverseny sorozat Versenykiírás A DCS TUNING GROUP bemutatja autós és gokart versenyzők részére a szlalomverseny sorozatát a Hungaroring felső depójában 2008. évben. A verseny hivatalos neve: szlalomverseny sorozat. A versenyek

Részletesebben

III. Cibakházi Holt-Tisza Bojlis Verseny. 2011. Tavaszi forduló. Versenyszabályzat

III. Cibakházi Holt-Tisza Bojlis Verseny. 2011. Tavaszi forduló. Versenyszabályzat III. Cibakházi Holt-Tisza Bojlis Verseny 2011. Tavaszi forduló Versenyszabályzat I. A versenykiírás általános szabályai és a részvétel feltételei A versenyen részt vehet, aki Magyarországon a tárgyévre

Részletesebben

Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat -

Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat - Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat - A vetélkedő szervezője: A Ki miben mindentudós? országos középiskolai vetélkedősorozat (továbbiakban Vetélkedő) szervezője Mindentudás Egyeteme Kht.

Részletesebben

MESZ - 2011. évi ORSZÁGOS FELNŐTT EVEZŐS BAJNOKSÁG

MESZ - 2011. évi ORSZÁGOS FELNŐTT EVEZŐS BAJNOKSÁG MESZ - 2011. évi ORSZÁGOS FELNŐTT EVEZŐS BAJNOKSÁG A verseny időpontja: 2011. szeptember 23-25. A verseny helyszíne: A verseny rendezője: Nevezési határidő: Nevezési díj: Sorsolás: A versenybíróság elnöke:

Részletesebben

2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra. Székesfehérvár Csitáry G.

2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra. Székesfehérvár Csitáry G. 2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra Székesfehérvár Csitáry G. Emil Fedettuszoda FŐVÉDNÖKÖK Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓS/NEVEZÉS I DÍJAK, HATÁRIDŐK

REGISZTRÁCIÓS/NEVEZÉS I DÍJAK, HATÁRIDŐK VERSENYKIÍRÁS TUDÁS ÚTJA FÉLMARATON Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) Félmaratoni Budapest Bajnokság "Akadémiai 6-os" TÁV, IDŐPONT, HELYSZÍN Távok: Félmaraton: 21,1 km "Akadémiai 6-os:

Részletesebben

döntést hoz a versennyel kapcsolatos, versenyzők ill. csapatképviselőik által szóban megtett panaszok ügyében.

döntést hoz a versennyel kapcsolatos, versenyzők ill. csapatképviselőik által szóban megtett panaszok ügyében. 3. ÚSZÁS SZABÁLYAI A RÉSZ 3.1 Alkalmazás területe 3.1.1 Az egyéni versenyben az úszás távja felnőtteknek, junioroknak, ifi A és B korosztályoknak 200 m. Ifi C korcsoportban 100 m, ifi D és E korcsoportokban

Részletesebben

DÖKE-Félmaraton Komló, 2012.08.19. 10:00

DÖKE-Félmaraton Komló, 2012.08.19. 10:00 DÖKE-Félmaraton Komló, 2012.08.19. 10:00 - hangulatos futópálya - egyéni és váltóverseny - emblémázott póló - befutóérem - kategóriás értékelés - pénzdíj nemenként az 1-3. helyezettnek - Rendező adatai

Részletesebben

ÖTTUSA 2014. ÉVI VERSENYSZABÁLYAI

ÖTTUSA 2014. ÉVI VERSENYSZABÁLYAI ÖTTUSA 2014. ÉVI VERSENYSZABÁLYAI 4. ÚSZÁS SZABÁLYAI A RÉSZ A VERSENYSZÁM.. 61 3.1 A VERSENYSZÁM LEÍRÁSA....61 1 Az úszás versenyszám 2 Versenytávok 3.2 HIVATALOS SZEMÉLYEK...61 1 Versenyszám igazgató

Részletesebben

AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2005. évi ALAPKIÍRÁSA

AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2005. évi ALAPKIÍRÁSA AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2005. évi ALAPKIÍRÁSA Készítette: az MNASZ Autocross Szakági Bizottság Jóváhagyta: az MNASZ Intéző Bizottság Kiadja: az MNASZ Titkárság TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI IFJÚSÁGI SAKK CSAPATBAJNOKSÁG

MAGYAR NEMZETI IFJÚSÁGI SAKK CSAPATBAJNOKSÁG Magyar Sakkszövetség 1055. Budapest, Falk Miksa u. 10. MAGYAR NEMZETI IFJÚSÁGI SAKK CSAPATBAJNOKSÁG 2013. 1. A bajnokság célja: a nevelőegyesületek közötti erőviszonyok felmérése, FIDE értékszám módosítása

Részletesebben

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A váltófutás oktatása általános iskolában Atlétika SMDLTE 2202 Készítette: Németh

Részletesebben

XI. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokság 2012-13

XI. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokság 2012-13 XI. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokság 2012-13 Versenykiírás A XI. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokság Versenykiírása 1. A bajnokság neve: XI. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokság 2. A bajnokság

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. 1 2013/2014. TANÉVI XV. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése

Részletesebben

RALLYCROSS NYILT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. évi ALAPKIÍRÁSA

RALLYCROSS NYILT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. évi ALAPKIÍRÁSA RALLYCROSS NYILT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. évi ALAPKIÍRÁSA Készítette: az MNASZ Offroad Szakági Bizottság Jóváhagyta: az MNASZ Sporttanács Kiadja: az MNASZ Titkárság Tartalomjegyzék 1. MAGYARORSZÁGI RALLYCROSS

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08.

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Ajka, 2015. március 08. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar

Részletesebben