Univer Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS. V3 FINAL verzió, december 1.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Univer24 2016 Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS. V3 FINAL verzió, 2015. december 1."

Átírás

1 Univer Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS V3 FINAL verzió, december Univer Az úszás ünnepe Az Univer24 (a továbbiakban Univer24 vagy Rendezvény) egy úszó és vízilabdázó legendák jelenlétével támogatott, több száz úszó tömegrendezvényével kísért 24 órás hosszútávúszó erőpróba és verseny. A ös kiemelkedő sikerű rendezvényt követően az Univer ban második alkalommal kerül megrendezésre. A Rendezvény célja a klasszikus 24 órás sportteljesítmények gondolatára építve az úszósport, a vízilabda és az úszás, mint mozgásforma népszerűsítése. Cél továbbá Kecskemét, a Kecskeméti Fürdő, az Univer Product Zrt. és a Hírös Sport Nonprofit Kft. hírnevének öregbítése, az úszó- és vízilabda sport iránti elkötelezettségük kiemelése. A Rendezvényen egy időben és egy medencében: Hosszútávúszók 24 órán keresztül úsznak, versenyeznek az egynapos úszások szabályai szerint. Ez idő alatt több száz úszó, egymást követően legalább métert úszik, lelkesen támogatva a 24 órás hosszútávúszók teljesítményét. Az éjszakai órákban országosan meghirdetett csapat váltóúszás, teljesítménypróba történik. A Rendezvény kezdetén magyar vízilabdázó és úszó legendák személyes részvételükkel, méteres úszásukkal emelik az esemény fényét. Az Univer24 rendezői és támogatói: Univer Product Zrt. - főtámogató Kecskemét Megyei Jogú Város Kecskeméti Fürdő Hírös Sport Nonprofit Kft. A Rendezvény fővédnöke: Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere. 1

2 Az Univer24 mentorai: Törös Károly, a Bácsvíz Kecskeméti Vízmű Sport Club vezetőedzője, Kolonics Krisztián. 2. Az Univer24 helyszíne, időpontja, részletes programja Helyszín: a Kecskeméti Fürdő versenyuszodája, 6000 Kecskemét, Csabay Géza körút 5. ( Időpont: február 13. február 14., szombat- vasárnap. Részletes program: február :15-10:00 Érkezés* 09:15-10:00 A Magyar Vízilabda Szövetség díszvendége a közönség és a sajtó számára nyilvános vízilabda edzést tart a KESI vízilabda szakosztály sportolóinak 10:00-10:30 Vendégek köszöntése, rövid megnyitó beszédek: Kecskemét MJV polgármestere a rendezvény fővédnöke Univer Product Zrt. vezérigazgatója Díszvendégek, a sportszövetségek képviselői Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Bácsvíz KVSC elnöke 10:30-11:00 Bemelegítés, sajtó interjúk 11:00 RAJT február :00 CÉL 11:00-12:00 Záró események, gratulációk *Az iskolák, civilek és éjszakai hosszútávúszók csapatainak érkezése a 24 órás rendezvény alatt az előre egyeztetett menetrend szerint folyamatos. Pályabeosztás a Kecskeméti Fürdő versenyuszodájában: A versenyuszoda 9- es pályáján: a Dr. Rentka László által vezetett Élménykülönítmény 24 órás erőpróbája. A versenyuszoda 7- es és 8- as pályáin: hosszútávúszók 24 órán keresztül úsznak, versenyeznek az egynapos úszások szabályai szerint. A 24 órás pénzdíjas úszóverseny nevezési szabályait a jelen dokumentum 7. pontja tartalmazza. 2

3 Hírességek pályája (február 13., kb. 11:00-11:30), előre megbeszélt menetrend szerint, a feladatra vállalkozó hírességek úsznak métert. Több száz úszó pályái (0- ástól a 6- osig): Iskolák, és civilek: február 13., 11:00-20:00, valamint február 14., 8:00-11:00 előzetes nevezést követően kecskeméti és más településekről résztvevő általános- és középiskolák illetve azok tagintézményeinek csapatai, a KVSC, a KESI nem úszó szakosztályának csapatai, közalkalmazottak, köztisztviselők, nagyvállalatok vagy más civilek által alakított csapatok. A nevezés szabályait jelen dokumentum 5. pontja tartalmazza. Február 13., 20:00 - február 14., 08:00- ig országosan meghirdetett csapat váltóúszás, teljesítmény próba. Előzetes nevezés szükséges. Az éjszakai csapat váltóúszás szabályait jelen dokumentum 6. pontjában részletezzük. Minden Iskola csapatban vagy nem Iskola, azaz civil vagy hosszútávúszó csapatban úszó résztvevő minimálisan 100 métert úszik. 3. Iskola alapítvány támogatási program Az Univer24 tömegsport jellegének erősítésére az Univer Product Zrt., mint a Rendezvény főtámogatója a kecskeméti és más településekről résztvevő általános- és középiskolák illetve azok tagintézményeinek (a továbbiakban Iskola, együttes említés esetén Iskolák) motivációjára Iskola alapítvány támogatási programot hirdet. Az Iskolák két kategóriában vehetnek részt a programban, ahol a tanulói létszám TAGINTÉZMÉNYENKÉNT értendő: Kis Iskolák (200 fő tanuló, vagy az alatti létszám az Iskola Univer24- re történő nevezés alapján), Nagy Iskolák (200 fő tanuló feletti létszám az Iskola Univer24- re történő nevezés alapján). Külön- külön, mindkét kategóriában az első 3 legtöbb úszót indító Iskola alapítványa Alföld Zrt. vásárlási utalvány támogatásban részesül, mely juttatásra vonatkozóan az alapítvány az Univer Product Zrt- vel támogatási szerződést köt: Kis Iskolák kategóriája: 1. helyezett: Ft értékben 2. helyezett: Ft értékben 3. helyezett: Ft értékben Nagy Iskolák kategóriája: 1. helyezett: Ft értékben 3

4 2. helyezett: Ft értékben 3. helyezett: Ft értékben A fentiek alapján a támogatásként átadható vásárlási utalványok teljes összege Ft. Az Iskolák alapítványai a támogatást a vásárlási utalvány felhasználási helyén, - a kecskeméti Alföld Áruházban (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 6.) az alapítvány közhasznú céljainak megvalósítását szolgáló sporteszközök, játékok vagy sportruházat beszerzésére fordíthatják. A vásárlást igazoló dokumentumot a vásárlástól számított 1 évig az Iskolák alapítványainak meg kell őrizniük, azt a rendezők kérésére kötelesek bemutatni. Az Iskolák csapataiban az Iskola tanulói, más diákok, tanárok, szülők és egyéb személyek is részt vehetnek, azaz úszhatnak a Rendezvényen. Az Iskolák csapataiban résztvevő személyek létszámát a rendezők a valóban úszó személyek alapján, a helyszínen állapítják meg. Az úszó személyek számáról a rendezők jegyzőkönyvet készítenek, melyet a rendezők által delegált számlálók és az Iskola csapatkapitánya aláírásukkal hitelesítenek. A Rendezvényre bármely más nem Iskola azaz civil vagy hosszútávúszó csapat is nevezhet. A teljesség igénye nélkül ilyenek lehetnek a KVSC úszók vagy más egyesület csapatai, a KESI nem úszó szakosztályának csapatai, közalkalmazottak, köztisztviselők, vállalatok vagy akár baráti társaságok által alakított csapatok. A nem Iskola csapatok az Univer Product Zrt. által meghirdetett Iskola alapítvány támogatási programban nem vehetnek részt. Bármely a Rendezvényen résztvevő úszó személy csak egy Iskola alapítvány támogatási programban résztvevő csapatban úszhat, de erőnlétüktől függően tetszőleges számú másik, az Iskola alapítvány támogatásban nem érintett csapatban is (pl. a KVSC úszók vagy más egyesület csapataiban, a KESI nem úszó szakosztályának csapataiban, bármely civil szerveződés csapatában) úszhat. A Rendezvényre kizárólag csapatban lehet nevezni. A nevezés szabályait jelen dokumentum 5. pontja tartalmazza. Az Iskolák TAGINTÉZMÉNYENKÉNT egy csapatot nevezhetnek. A rendezők bármely az Iskola támogatási program szabályaiban lefektetett feltétel vagy az Iskola által szolgáltatott adat teljesülését, helyességét ellenőrizhetik. A rendezők bármely Rendezvény szabályt megsértő vagy nem valós adatot szolgáltató csapatot kizárhatnak az Iskola alapítvány támogatási programból vagy a Rendezvényen való részvételből. 4. Egyéb motiváció Az Univer24 minden úszó résztvevőjének az Univer Product Zrt., mint a Rendezvény főtámogatója személyenként 1 db Univer24 logoval ellátott pólót és 1 db Univer24 logoval ellátott úszósapkát ad ajándékba. A pólók és az úszósapkák a Rendezvény helyszínén vehetők át. 4

5 Minden Iskola csapatkapitánya Univer ételízesítőket tartalmazó ajándékcsomagot kap. Az ajándékcsomagok a csapat úszását követően a Rendezvény helyszínén vehetők át. Természetesen minden csapat kapitánya úszhat is, - ezzel hozzájárulva a csapat úszó létszámának növeléséhez mellyel jogosulttá válik a póló és úszósapka ajándékokra is. 5. Az Univer24 rendezvényre nevezés szabályai Iskolák és nem Iskola civil csapatok részére Az Univer24 rendezvényre nevezni a internetes oldalon, január 1., 12:00 órától január 29., 24:00 óráig lehet. A nevezés és a Rendezvényen való részvétel ingyenes. A Rendezvényre kizárólag csapatban lehet nevezni. Egy csapat minimálisan 5, a Rendezvényen úszó személyből állhat. A csapatok létszámának felső korlátja nincs. Minden csapatnak kell, hogy legyen 1 fő csapatkapitánya, aki természetesen maga is úszhat az Univer24- en. A csapatokban bármely a jelen Rendezvény Kiírás és ennek részét képező Rendezvény Részvételi Feltételeinek megfelelő személy indulhat. Az Univer24 Rendezvény Részvételi Feltételeit jelen dokumentum 8. pontja tartalmazza. A nevezés során 3 kategóriában lehet nevezni: Iskolák a február 13., 11:00-20:00, valamint február 14., 8:00-11:00, mindösszesen 12 óra nappali idősávokba nevezhetnek. Nem Iskola civil csapatok ugyanúgy a február :00-20:00, valamint február 14. 8:00-11:00, mindösszesen 12 óra nappali idősávokba nevezhetnek. A csapat váltóúszás teljesítménypróbára a nem Iskolai hosszútávúszó csapatok a február 13., 20:00 - február 14., 08:00, mindösszesen 12 óra éjszakai idősávba nevezhetnek. Az éjszakai csapat váltóúszás szabályait jelen dokumentum 6. pontjában részletezzük. Az idősávokon belüli pontos kezdési időpontról a rendezők 1 héttel a Rendezvény előtt tájékoztatják a csapatkapitányokat. A sikeres időbeosztás érdekében a nevezéskor a csapatkapitányok becslést kell adjanak a csapat úszóinak várható létszámáról. Az Iskola alapítvány támogatási programban kifejezetten nem a nevezéskori becsült létszám, hanem a valóban úszó létszám a mérvadó, érdemes a valós részvételt jól tükröző becslést adni. 6. Csapat váltóúszás teljesítménypróba szabályai A csapat váltóúszás teljesítménypróba szabályai eltérnek a többi kategória szabályaitól. A csapat váltóúszás teljesítménypróbára minden esetben ezen fejezetben leírtak érvényesek. 5

6 A csapat váltóúszás teljesítménypróbára a nem Iskola hosszútávúszó csapatok a február 13., 20:00 - február 14., 08:00, mindösszesen 12 óra éjszakai idősávba nevezhetnek. A csapatoknak nevezni a internetes oldalon lehet. Résztvevők: Részt vehetnek 18. évüket az esemény időpontjáig betöltött személyek, akik egészségi és fizikai állapota megengedi egy ilyen rendezvényen való részvételt. 18 év alatti gyermekek szülői engedéllyel vehetnek részt az eseményen, amelyet a rendezők meglévőnek feltételeznek, ha a gyermek a rajtnál megjelenik. 12 év alatti személyeknek a részvétel nem megengedett. Nem szükséges, hogy a résztvevők valamilyen sport klubnak/egyesületnek tagjai legyenek. Minden résztvevő úszó csak egy csapat tagja lehet. A résztvevők saját felelősségükre indulnak és a rendezvény kezdete előtt erről nyilatkozatot írnak alá. A Rendezvény során a résztvevők a fair play szellemében kell viselkedjenek, a többi csapattaggal, ellenfelekkel és hivatalos személyekkel szembeni megfelelő magatartást kell tanúsítsanak. Csapatok: A csapatok minimum 6 nevezett indulóból állnak. A nevezett induló csapattagok egymást váltva percet úsznak (6x30 perc) 4 menetben, a programnak megfelelően (összesen (6x30) x 4 = 12 órát). Amennyiben több indulóbál áll egy csapat, akkor ennek megfelelően a menetek száma csökken. Egy induló szükség esetén helyettesíthet más indulót, de nem úszhat 2x30 percet egymás után. Minden csapatnak lennie kell egy csapatkapitányának, aki a versenyrendezők és az indulók közötti kommunikációt biztosítja. A csapatokat a jelentkezés sorrendjében osztják be a Rendezők (maximálisan 12 csapat indulását tudják a Rendezők biztosítani). Amennyiben az induló csapatok száma szükségessé teszi, akkor egy pályán 2 csapat indul (jobb és bal sáv). Felszerelés: Úszósapka használata nem kötelező, de ajánlott. Úszószemüveg használata ajánlott. Nem engedélyezett semmilyen speciális úszóruha (neoprén, búvárruha), vagy egyéb segédeszközök használata: uszony, békaláb, tenyérellenállás, deszka stb. Szabályok: az úszók legalább öt perccel a program szerint következő úszásuk időpontja előtt a rajtnál meg kell, hogy jelenjenek; indulni a rajtkőről vagy a vízből lehet; bármilyen úszásnemben lehet úszni; minden hossz végén meg kell érinteni (kézzel, vagy lábbal) a falat, csak ez számít leúszott hossznak, 6

7 egy sávba a beosztás szerinti oldalon úsznak elkerülendő az összeütközést az ugyanazon vagy a szomszéd sávban úszó versenyzőkkel; a váltást egy hosszú sípszóval jelzik a program szerinti időpont lejárta előtt 60 másodperccel, amely hosszú sípszó után a vízben tartózkodók az indulási oldalig úsznak és beérkezésük után történik a váltás; váltás csak az indulási oldalon lehetséges, amennyiben valamely induló lekési a rajtot csak a maradék időt úszhatja abból a 30 percből ami a rajtja után megmaradt; a teljesített hosszak számlálása a sáv bírók által történik; alkohol fogyasztása a Rendezvény idején nem megengedett; a fenti szabályok be nem tartása büntetést von maga után, amelyről a rendezők döntenek. A versenyen maximálisan 12 csapat vehet részt. A nevezések a beérkezés alapján kerülnek rangsorolásra. Amennyiben egyéni indulók vannak, csapat nélkül, ők is nevezhetnek és a létszámuktól függően a rendezők egy vagy több csapatot alakíthatnak ki, az alapítás kritériuma a nevezés sorrendje lesz. Egyéni versenyzőknek nevezni kizárólag írásban a kolonics@kvsc.info e- mail címen lehet. Érdeklődni a telefonszámon lehet. A teljes versenyzőszámmal rendelkező nevezett csapatoknak prioritásuk van az egyéni nevezőkből alakított csapatokkal szemben. A rendezők felügyelik a versenyt annak teljes időtartama alatt. A résztvevők megfelelő egészségi és fizikai állapotban kell legyenek. Amennyiben a résztvevőnek valamilyen problémája adódik az úszása során ezt kéz felemeléssel jelezze a rendezők felé. Díjazás: minden induló a Rendezvény befejezését követően megkapja a verseny pólóját és úszósapkáját, valamint egy részvételi igazolást, az a csapat lesz a győztes, amelyik a legtöbb hosszt teljesíti 12 óra alatt, az első három csapat tagjai oklevelet, valamint csapatonként 1-1 Univer ételízesítőket tartalmazó ajándékcsomagot kapnak. 7. A 24 órás pénzdíjas úszóverseny szabályai A 24 órás pénzdíjas úszóverseny szabályai eltérnek a többi kategória szabályaitól. A 24 órás pénzdíjas úszóversenyre minden esetben ezen fejezetben leírtak érvényesek. Az Univer24 24 órás pénzdíjas úszóversenyre a február 13., 11:00 órától - február 14., 11:00 ig, mindösszesen 24 óra idősávba lehet nevezni. A 24 órás versenybe a rendezők kifejezetten tapasztalt, az extrém hosszútávúszásban járatos versenyzők nevezését várják. 7

8 A nevezések koordinátora a Rendezvény egyik mentora: Kolonics Krisztián. Nevezni egyénileg, írásban január 29., 24:00 óráig lehet a kolonics@kvsc.info e- mail címen. A nevezéssel kapcsolatban érdeklődni lehet a telefonszámon. A nevezés feltételei: Nevezhetnek a 18. évüket az Rendezvény időpontjáig betöltött személyek, akik egészségi és fizikai állapota megengedi egy ilyen versenyben való részvételt. Az írásos nevezésben a nevező személynek részleteznie kell a Rendezvényt megelőző hosszútávúszó előéletét, teljesítményét. A nevezés feltétele egy 3 hónapnál nem régebbi sportorvosi alkalmassági igazolás bemutatása, melyet (annak scan- jét) az írásos nevezéshez csatolni kell. A 24 órás pénzdíjas úszóversenyen a nevezés és részvétel díjmentes. A részvétel feltételei: A határidőig szabályszerűen beérkezett nevezéseket a rendezők elbírálják és 4 fő hosszútávúszó résztvevőt választanak az Univer24 24 órás pénzdíjas úszóversenybe. A kiválasztott résztvevők és a rendezők a Rendezvényt megelőzően írásos szerződést kötnek, melyben rögzítik a szerződés tárgyát és érvényességét; a résztvevők és rendezők által vállalt teendőket, szolgáltatásokat; az úszás során vállalt / kizárt felelősséget; a verseny szabályait, díjazását és egyéb feltételeket. Szabályok: az úszó legalább öt perccel a program szerint következő úszásuk időpontja előtt a rajtnál meg kell, hogy jelenjenek; az úszók a tervek szerint a versenymedence lelátó felőli 7- es és 8- as pályáján úsznak; indulni a rajtkőről vagy a vízből lehet; bármilyen úszásnemben lehet úszni; minden hossz végén meg kell érinteni (kézzel, vagy lábbal) a falat, csak ez számít leúszott hossznak, egy sávban ketten, a beosztás szerinti oldalon úsznak elkerülendő az összeütközést az ugyanazon vagy a szomszéd sávban úszó versenyzőkkel; a sávbeosztás és a sávon belüli oldalbeosztás a résztvevők és rendezők egyhangú megállapodása, ennek hiányában sorsolás alapján történik; a rendezők az úszás során ajánlják (tehát nem kötelező) 3 óránkét 15 perc pihenőidő közbeiktatását; a teljesített hosszak számlálása és a fordulóidők lejegyzése a sáv bírók által történik; alkohol fogyasztása a Rendezvény idején nem megengedett; a Rendezvény során a résztvevők a fair play szellemében viselkedjenek, az ellenfelekkel és hivatalos személyekkel szembeni megfelelő magatartást kell tanúsítsanak; a fenti szabályok be nem tartása büntetést von maga után, amelyről a rendezők döntenek. Felszerelés: Úszósapka használata nem kötelező, de ajánlott. Úszószemüveg használata ajánlott. 8

9 A versenyen valamennyi versenyző használhatja a mindenkori joghatályos FINA szabályban rögzített anyagú és fajtájú úszónadrágokat és úszódresszeket. Engedélyezett a férfiak és nők számára egyaránt a bokáig érő dressz, amelyek 2010 utáni FINA pecséttel ellátottak. Nem engedélyezett semmilyen speciális úszóruha (neoprén, búvárruha), vagy egyéb segédeszközök használata: uszony, békaláb, tenyérellenállás, deszka stb. Nem engedélyezett bármely a FINA Dopping Control Rules, illetve a WADA kódex szabályzatai szerint tiltott teljesítményfokozó használata. A rendezők felügyelik a versenyt annak teljes időtartama alatt. A résztvevők verseny alatti pihenési és felfrissülési lehetőségéről, táplálásáról és folyadék utánpótlásáról, valamint az orvosi felügyeletről a rendezők gondoskodnak, melynek részleteit a résztvevővel megkötendő szerződésben rögzítik. Díjazás: minden résztvevő a rendezvény befejezését követően megkapja a verseny pólóját és úszósapkáját, a részvétel és a megtett teljesítmény igazolását, az a résztvevő lesz a győztes, amelyik a legtöbb hosszt teljesíti 24 óra alatt, a 24 óra leteltekor a már folyamatban lévő, utolsó, maximálisan 100 méteres kör befejezendő, ez is beleszámít az úszó 24 órás teljesítményébe, a legtöbb hosszt teljesítő győztes - résztvevő pénzdíjat kap, melynek értéke Ft, holtverseny esetén az összeg egyenlő mértékben osztódik. 8. Az Univer24 Rendezvény Részvételi Feltételek Uszoda használat: Az Univer24 helyszíne a Kecskeméti Fürdő versenyuszodája (6000 Kecskemét, Csabay Géza körút 5.). E versenyuszoda és élményfürdő egy komplex és korszerű létesítmény, amely számtalan sportolási, szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget tartalmaz, mind a Rendezvény résztvevői, mind a látogatók számára. Mindezen változatos szolgáltatások összefoglalására, illetve a helyszíni tájékozódás megkönnyítésére előzetesen közzétesszük a legfontosabb információkat. 1. Parkolás: Az uszoda mellett, illetve vele szemben ingyenes parkolási lehetőség van. Az autóbusszal érkező csapatok részére az uszoda mellett található parkolóban került kialakításra külön parkoló hely. Kérjük a személyautóval érkezőket, hogy ezen buszparkoló helyeket hagyják szabadon. 2. Az épület bejárata az utcafronton található, ahol forgóajtón keresztül lehet az előcsarnokba jutni. Az előcsarnokban a pénztárnál az uszoda vendégforgalmi tájékoztató táblája megtalálható. 3. Az előcsarnokba belépve, rögtön balra fordulva lehet az uszodatérbe jutni és a nézőteret megközelíteni. A nézőtéren kell valamennyi résztvevőnek, látogatónak helyet foglalni. 9

10 4. Az Univer24 rendezvény résztvevői számára a belépés díjmentes, azonban kizárólag a versenymedence használható a rendezvény ideje alatt díjmentesen a rendezvény szabályainak megfelelően. A belépés a létesítmény más szolgáltatásainak használatára nem jogosít, ezek használata díjköteles. 5. Fontos: Az értéktárgyakért, ruházatért felelősséget nem vállalunk. 6. Az uszodatérben a lelátó alatt rendelkezésre áll wc, mosdó, valamint büfé is. Az uszoda közlekedő részében (előcsarnokban lévő üvegfal mögött) található az étterem, ahol lehetőség van étel és ital vásárlására, illetve menüételek megrendelésére és elfogyasztására. Az uszoda bejáratánál található étterem a beltéritől függetlenül üzemel. 7. Az sportuszoda teljes területén TILOS A DOHÁNYZÁS. Alkohol fogyasztása a rendezvény idején nem megengedett. 8. A rendezők operatív központja a nézőtérrel szemben lévő oldali irodákban található. Az operatív központ az összekötő folyosón keresztül közelíthető meg a lelátó felső részéből. A esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak az Univer Product Zrt. előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető. Az Univer Product Zrt. szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a regisztrációt bármikor lezárja. Ezúton kérünk minden kedves vendéget, hogy a fenti tájékoztató előírásait és szabályait maradéktalanul tartsa be. Úszás szabályok: A rendezvényen minden induló rajthoz állhat, aki elfogadja a Rendezvény Kiírásba foglalt feltételeket és betartja a szabályzatot. Indulni a rajtkőről vagy a vízből lehet. Bármilyen úszásnemben lehet úszni. A teljesített hosszak számlálása a sáv bírók által történik. A résztvevőknek tisztelettel kell viselkedniük a bírókkal, a többi résztvevővel, a nézőkkel, rendezőkkel és önkéntesekkel szemben. A Rendezvényen minden 18. életévét betöltött induló saját felelősségére vesz részt. A 18 éven aluli indulók esetében a szülő felelőssége a gyermek részvétele. Sportorvosi vizsgálat ajánlott. Kizárásra kerülhet az a résztvevő, aki figyelmeztetés ellenére is megszegi a vonatkozó szabályokat. Az uszodában található VÉSZKIJÁRAT- okat, menekülési útvonalakat különösen a nézőtér mögött találhatóakat SZIGORÚAN TILOS eltorlaszolni, elzárni. Minden vészkijárat, menekülési útvonal 10

11 esetében biztosítani kell a szabad, akadálymentes közlekedést, megközelítést. A vészkijáratokat ugyanakkor indokolatlanul (akár közlekedés, akár szellőztetés céljából) önkényesen TILOS kinyitni. Kérünk mindenkit, hogy a biztonsági szolgálat iránymutatását, utasításait vegye figyelembe, tartsa be. 9. A Rendezvénnyel kapcsolatos részletes információk Az Univer24- el kapcsolatos részletes információk a internetes oldalon találhatók. További információk: E- mail: univer24@univer.hu Tel: A rendezők az Univer24 Rendezvény Kiírás és a rendezvény programja változtatásának jogát fenntartják. Az esetleges változások közzététele a internetes oldalon történik. 11

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás Univer24 Az úszás ünnepe Rendezvény Kiírás 1. Univer24 Az úszás ünnepe Az Univer24 (a továbbiakban Univer24 vagy Rendezvény) egy úszó és vízilabdázó legendák jelenlétével támogatott, több száz úszó tömegrendezvényével

Részletesebben

2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra. Székesfehérvár Csitáry G.

2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra. Székesfehérvár Csitáry G. 2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra Székesfehérvár Csitáry G. Emil Fedettuszoda FŐVÉDNÖKÖK Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/2016. TANÉVI XVII. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése a középiskolák

Részletesebben

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás 1. Általános tudnivalók futónaptár.hu 1.1. Általános információk Magyarország 2016.évi 50 km-es ULTRAfutó Bajnoksága

Részletesebben

A 2013. évi Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság (OTTCsB) kiírása

A 2013. évi Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság (OTTCsB) kiírása MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG Verseny Szakbizottság A 2013. évi Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság (OTTCsB) kiírása Az MTSz Verseny Szakbizottsága (a továbbiakban: VSzB) a természetjárók

Részletesebben

STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA

STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA Budapest, 2015. október. 6. oldal 1 I. A verseny célja A Magyar Darts Szövetség (a továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

I. Általános információk

I. Általános információk HIVATALOS VERSENYKIÍRÁS XVIII. MEDVE SZABADTÉRI MATEMATIKAVERSENY 2016 5-12. évfolyamos tanulók és vállalkozókedvű tanárok, felnőttek számára A versenykiírás dátuma: 2016. január 3. A Medve Szabadtéri

Részletesebben

Versenykiírás. Jámbor csacsi futam (3,5 km, gyerek táv) tervezett rajt: 20:30 Üvöltő farkas futam (9,5 km) tervezett rajt: 20:00

Versenykiírás. Jámbor csacsi futam (3,5 km, gyerek táv) tervezett rajt: 20:30 Üvöltő farkas futam (9,5 km) tervezett rajt: 20:00 VERSENY IDŐPONTJA: Versenykiírás 2016. június 25., szombat A VERSENY RAJT-CÉL HELYSZÍNE: Hortobágy, Pásztormúzeum előtti tér RAJTIDŐPONTOK: Jámbor csacsi futam (3,5 km, gyerek táv) tervezett rajt: 20:30

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA

KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA 2011/2012.. TANÉV KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT - FIÚ Fonyód 2011. decemberember 2. 2011/2012. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ

Részletesebben

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS A Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel együtt 2015/2016-os

Részletesebben

I. Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés Versenykiírása

I. Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés Versenykiírása I. Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés Versenykiírása Időpont: 2015. október 4., vasárnap 08:00-tól Rajt és cél helyszín: Csongrád, Dob utca Rajt időpont: 10:00 Félmaraton és egy hosszúlépés, egyéni

Részletesebben

NEVEZÉS : 2016. február 8-tól

NEVEZÉS : 2016. február 8-tól Versenykiírás Futónaptár.hu NEVEZÉS : 2016. február 8-tól http://anr.govern-soft.hu/index.php Rendezvénykiírás: VI.Szelidi tó futás Kerüld meg a kígyó farkát 31. SPAR Budapest Maraton hivatalos felkészülési

Részletesebben

A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa A bajnokság célja A bajnokság nevezési és részvételi feltételei A bajnokság nevezési eljárása

A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa A bajnokság célja A bajnokság nevezési és részvételi feltételei A bajnokság nevezési eljárása A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa A bajnokság célja A bajnokság nevezési és részvételi feltételei A bajnokság nevezési eljárása során betartandó határidők A bajnokság résztvevői és

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) U16 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Megyei U16 korosztályú fiú serdülő nagypályás labdarúgó-bajnokság versenykiírása 2015/2016.

Részletesebben

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21.

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. Túrakiírás A túra rendezője: Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ Várpalota A túra (rajt) helyszíne: Várpalota Thury Vár A túra időpontja:

Részletesebben

A Magyar Röplabda Szövetség 2014-2015. évi Teremröplabda Versenyszabályzata Versenykiírás. Tartalomjegyzék

A Magyar Röplabda Szövetség 2014-2015. évi Teremröplabda Versenyszabályzata Versenykiírás. Tartalomjegyzék A Magyar Röplabda Szövetség 2014-2015. évi Teremröplabda Versenyszabályzata Versenykiírás Tartalomjegyzék Általános rész I. Nemzeti Bajnokság I. osztály, Nemzeti Bajnokság II. osztály, Magyar Kupa... 3

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

Perczel MENET 2015. A Bonyhádi Airsoft Sportegyesület 2015. május 29-én hagyományőrző céllal megrendezi a Perczel Menet nevű fizikai erőpróbát.

Perczel MENET 2015. A Bonyhádi Airsoft Sportegyesület 2015. május 29-én hagyományőrző céllal megrendezi a Perczel Menet nevű fizikai erőpróbát. Perczel MENET 2015 A Bonyhádi Airsoft Sportegyesület 2015. május 29-én hagyományőrző céllal megrendezi a Perczel Menet nevű fizikai erőpróbát. A rendezvény célja: A magyar hősök emléknapja alkalmából lehetőséget

Részletesebben

A programban való részvétel értékes nyereményeket ígér a résztvevő intézményeknek. Ami talán a legfontosabb az, hogy ebben a versenyben mindenki nyer.

A programban való részvétel értékes nyereményeket ígér a résztvevő intézményeknek. Ami talán a legfontosabb az, hogy ebben a versenyben mindenki nyer. Tisztelt Intézményvezető! Tárgy: versenyfelhívás papírhulladék gyűjtő versenyre A Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. az oktatási-nevelési intézményekkel karöltve, több éve sikeresen dolgozik azon, hogy

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokságok versenykiírása 2015 2016

Magyar Floorball Szakszövetség Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokságok versenykiírása 2015 2016 Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokságok versenykiírása 2015 2016 Budapest, 2015. június 12. 1.! A bajnokság rendezője és neve a.! A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség (továbbiakban MFSZ)

Részletesebben

B U D A P E S T I T E R Ü L E T I Ú S Z Ó S Z Ö V E T S É G

B U D A P E S T I T E R Ü L E T I Ú S Z Ó S Z Ö V E T S É G B U D A P E S T I T E R Ü L E T I Ú S Z Ó S Z Ö V E T S É G 1053 Budapest Curia u. 3. II/3. Tel.: 20 3522-482 Fax: 3171-307 www.magyar.sport.hu/uszas/btusz 2009. Évi Budapest Bajnokság Helyszín: Budapest,

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. 1 2013/2014. TANÉVI XV. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése

Részletesebben

2015. évi Triplett válogató verseny versenykiírása

2015. évi Triplett válogató verseny versenykiírása Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Pétanque Federation H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 2015. évi Triplett válogató verseny

Részletesebben

Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió

Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió Rádió amatőr iránymérés bajnoki szabályzata B rész verseny 2.11/2013 változat Elfogadva: 2012. Szeptember 14-én, Kopaonikban IARU R1 ARDF Working Group ülésen

Részletesebben

Szeged Félmaraton és futófesztivál

Szeged Félmaraton és futófesztivál Szeged Félmaraton és futófesztivál Időpont / Helyszín A verseny időpontja: 2016. május 15. vasárnap A rajt helyszíne, versenyközpont: Szeged Városi Sportcsarnok, Székely sor Versenyközpont nyit: 7:00 órakor

Részletesebben

6. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt általános -, középiskolás és felnőtt bajnokság

6. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt általános -, középiskolás és felnőtt bajnokság 6. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt általános -, középiskolás és felnőtt bajnokság Versenykiírás A verseny rendezője: Tápiómenti Tömegsport Alapítvány

Részletesebben

I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny

I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny Versenykiírás Versenyek A verseny kiírója Rendezők: Fővédnökök: A verseny célja Időpont A verseny kezdete Helyszín Hagyományos, házi disznótorosok

Részletesebben

Magyar precíziós légfegyveres Országos Sportági Szövetség LÉGFEGYVERES PRECÍZIÓS LÖVÉSZ SPORTÁG SZABÁLYZATA

Magyar precíziós légfegyveres Országos Sportági Szövetség LÉGFEGYVERES PRECÍZIÓS LÖVÉSZ SPORTÁG SZABÁLYZATA Magyar precíziós légfegyveres Országos Sportági Szövetség LÉGFEGYVERES PRECÍZIÓS LÖVÉSZ SPORTÁG SZABÁLYZATA A sportág alapvetően a légfegyverek korlátozott torkolati energiája és a relatíve nagy céltávolságok

Részletesebben

Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation

Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation 1133 Budapest, Vág u. 7. Tel: +36 (1) 270-93-08 ;Fax: +36 (1) 270-93-03 E-mail: info@hockey.hu Honlap:: www.gyeplabda.hu Versenyszabályzat Budapest

Részletesebben

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI U16 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

MEGYEI I/B-OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I/B-OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2009/2010.

MEGYEI I/B-OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I/B-OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2009/2010. Pest Megyei Labdarúgó Szövetség (PMLSZ) Postacím: 1364 Budapest, Postafiók 301.; Székhely: 1052 Budapest, Városház utca 7.; E-mail: versenyiroda@pmlsz.hu; jb-iroda@pmlsz.hu; nyiab-iroda@pmlsz.hu; Telefon/fax:

Részletesebben

A MÚSZ 2011. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása

A MÚSZ 2011. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása VERSENYKIÍRÁSOK A MÚSZ 2011. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása A versenyek célja: A MÚSZ (továbbiakban: Szövetség) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken a

Részletesebben

Univer Az úszás ünnepe powered by Erős Pista RENDEZVÉNY KIÍRÁS

Univer Az úszás ünnepe powered by Erős Pista RENDEZVÉNY KIÍRÁS Univer24 2019 Az úszás ünnepe powered by Erős Pista RENDEZVÉNY KIÍRÁS 1. Az Univer24 2019 KIEMELT INFORMÁCIÓI A Rendezvény IDŐPONTJA: 2019. március 9. március 10., szombat-vasárnap. Az Iskoláknak és a

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság U-15 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Budapesti U-15 korosztályú fiú serdülő nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2012 2013. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5.

2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5. 2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5. 1. A verseny célja: A nevelési-oktatási intézmények tanulói részére az életkori sajátosságoknak

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08.

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Ajka, 2015. március 08. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar

Részletesebben

Tárgy: részletek az ÖNKÉNTES MAJÁLISRÓL. Kedves Meghívott!

Tárgy: részletek az ÖNKÉNTES MAJÁLISRÓL. Kedves Meghívott! Kedves Meghívott! Tárgy: részletek az ÖNKÉNTES MAJÁLISRÓL Az önkéntes majálisra csapatok nevezését várjuk. A csapatok képviselhetik településüket, települési önkéntes szervezetüket, települési polgárőr

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY. NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017.

Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY. NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017. Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017. Határozat szám ELN-174/2015 (12.08.) Jóváhagyás 2015.12.08. Hatálybalépés

Részletesebben

062-ES SZABÁLYZAT FIM ENDURO VILÁGBAJNOKSÁG ÁLTALÁNOS

062-ES SZABÁLYZAT FIM ENDURO VILÁGBAJNOKSÁG ÁLTALÁNOS 062-ES SZABÁLYZAT FIM ENDURO VILÁGBAJNOKSÁG ÁLTALÁNOS 062.1 Általános. 4 062.2 Pálya 4 062.3 A versenykiírás közzététele... 5 062.4 Nevezési lap.. 5 062.5 Bíráskodás 6 062.5.1 FIM licences tisztségviselők

Részletesebben

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA A verseny időpontja: 2011. június 10. A verseny helyszíne:

Részletesebben

LÉGFEGYVERES PRECÍZIÓS LÖVÉSZ SPORTÁG SZABÁLYZATA

LÉGFEGYVERES PRECÍZIÓS LÖVÉSZ SPORTÁG SZABÁLYZATA LÉGFEGYVERES PRECÍZIÓS LÖVÉSZ SPORTÁG SZABÁLYZATA A sportág alapvetően a légfegyverek korlátozott torkolati energiája és a relatíve nagy céltávolságok ellentétére épül. Az alacsony torkolati energia miatt

Részletesebben

Versenykiírás. 1. Hatálya. 2. A verseny célja. 3. A versenyen való részvétel

Versenykiírás. 1. Hatálya. 2. A verseny célja. 3. A versenyen való részvétel Versenykiírás 1. Hatálya 1.1. Jelen versenykiírás Magyarország 2014-as felnőtt, férfi, női amatőr, III. Magyar Indoor Országos Tamburello kupájára vonatkozik, melyet a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) PEST MEGYEI U19 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Pest Megyei U19 korosztályú fiú ifjúsági nagypályás labdarúgó-bajnokság 2012 2013.

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa. Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás. 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1.

XI. Kecskemét Kupa. Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás. 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1. XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1. XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2005 november 26. Kecskemét, Városi

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 1. Az országos döntő célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében.

Részletesebben

Magyar Autómodell Bajnokság. Pályaversenyek szabályzata 1/10 ELEKTROMOTOROS KATEGÓRIÁK. Érvényes: 2008-tól MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG

Magyar Autómodell Bajnokság. Pályaversenyek szabályzata 1/10 ELEKTROMOTOROS KATEGÓRIÁK. Érvényes: 2008-tól MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG Magyar Autómodell Bajnokság Pályaversenyek szabályzata 1/10 ELEKTROMOTOROS KATEGÓRIÁK Érvényes: 2008-tól ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1/10 ELEKTROMOS VERSENYEK MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG Összeállította: az MMSZ

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE ÁLTALÁNOS ISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb

Részletesebben

NB III. A 2006-2007. ÉVI NB II FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA

NB III. A 2006-2007. ÉVI NB II FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA NB III. A 2006-2007. ÉVI NB II FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Az MLSZ elnöksége 79/2006 (2006.04.20.) számú határozataival fogadta el. 1. A BAJNOKSÁG CÉLJA A Winner Sport NB

Részletesebben

Univer Az úszás ünnepe powered by Erős Pista RENDEZVÉNY KIÍRÁS

Univer Az úszás ünnepe powered by Erős Pista RENDEZVÉNY KIÍRÁS Univer24 2017 Az úszás ünnepe powered by Erős Pista RENDEZVÉNY KIÍRÁS 1. Univer24 2017 Az úszás ünnepe Az Univer24 (a továbbiakban Univer24 vagy Rendezvény) egy úszó és vízilabdázó legendák jelenlétével

Részletesebben

Magyarország Csörgőlabda Nemzeti Bajnokság 2014-2015. évi I., II. osztály Versenykiírása

Magyarország Csörgőlabda Nemzeti Bajnokság 2014-2015. évi I., II. osztály Versenykiírása Magyarország Csörgőlabda Nemzeti Bajnokság 2014-2015. évi I., II. osztály Versenykiírása 1. A bajnokság szervezője: A bajnokságot a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége által kinevezett Parasport Albizottság

Részletesebben

Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat)

Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) Az OTP Bank számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért kiemelt figyelmet fordít azokra a kezdeményezésekre,

Részletesebben

SZARVASŰZŐK egy különleges futóverseny:

SZARVASŰZŐK egy különleges futóverseny: SZARVASŰZŐK egy különleges futóverseny: 1991 óta minden évben, azaz immáron 26. alkalommal kerül megrendezésre a SZARVASŰZŐK elnevezésű országos váltófutóverseny. A verseny kabala állata Bonifác, a szarvas.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Megyei Igazgatóság / Megyei Labdarúgó Szövetség / BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI U-19 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG korosztályú férfi ifjúsági nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

V. Laurel kupa - Versenykiírás -

V. Laurel kupa - Versenykiírás - V. Laurel kupa - Versenykiírás - Rendezés Verseny szervezője Magyar Bowling Szövetség megbízásából Brunswick-FiveX Verseny elnevezése Egyéni pontszerző verseny Helyszín Fivex Bowling Center Székesfehérvár

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság III. osztály

Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság III. osztály Országos Bajnokság III. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2013-2014 Budapest, 2013. július 15. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség

Részletesebben

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Versenyszabályzata a 2015. évre (2015/02/27)

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Versenyszabályzata a 2015. évre (2015/02/27) A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Versenyszabályzata a 2015. évre (2015/02/27) I. Versenyengedély II. Versenyrendszer III. A nehézségi versenyek szabályai IV. A gyorsasági versenyek szabályai V. A

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság I. osztály

Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság I. osztály Országos Bajnokság I. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2014-2015 Budapest, 2014. május 31. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség

Részletesebben

Bükk-Kapu Trail (7km 330m D+, félmaraton 990m D+, Manó-trail 1m D+)

Bükk-Kapu Trail (7km 330m D+, félmaraton 990m D+, Manó-trail 1m D+) Versenykiírás Bükk-Kapu Trail (7km 330m D+, félmaraton 990m D+, Manó-trail 1m D+) A verseny ideje 2016. augusztus 13. (szombat) A versenyek helyszíne (rajt-, célterület, versenyközpont) Felsőtárkány Szikla-forrás

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI CSÖKKENTETT PÁLYÁS U14 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2016. évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2016. évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2016. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2016 évi

Részletesebben

Vértessomlói Német Nemzetiségi Általános Iskola

Vértessomlói Német Nemzetiségi Általános Iskola Vértessomlói Német Nemzetiségi Általános Iskola H Á Z I R E N D J E Vértessomló, 2013. március 1 1. Alapelvek és célok A Házirend alapvető célja, hogy a 2011.éviCXC.tv. a nemzeti köznevelésről, továbbiakban

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése.

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése. Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnokság Hegyalja Nyílt Félmaratoni Futóverseny Szerencs, 2009. április 04. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja

Részletesebben

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás Magyar Kupa Mesterfokú-bajnokság Versenysport kategória 06. évi versenykiírás RITMIKUS GIMNASZTIKA MRGSZ Preambulum A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség célja az egyesületekkel együttműködve megteremteni

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség LABDARÚGÁS VERSENYSZABÁLYZATA NAGYPÁLYÁRA, CSÖKKENTETT PÁLYAMÉRETRE Az MLSZ elnöksége a 114./ (05.23.) számú határozatával fogadta el. BEVEZETŐ...4 Általános fogalmak, rendelkezések...4

Részletesebben

VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. meghirdeti

VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. meghirdeti VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA Ügyességi verseny A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

A MÚSZ 2012. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek tervezett kiírása

A MÚSZ 2012. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek tervezett kiírása VERSENYKIÍRÁSOK A MÚSZ 2012. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek tervezett kiírása A versenyek célja: A MÚSZ (továbbiakban: Szövetség) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken

Részletesebben

19 JOGI KÉRDÉSEK FÜGGELÉK...2 19.1 AZ OLIMPIAI CHARTA (AZ OC") ELEMZÉSE...2 19.2 AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK...8

19 JOGI KÉRDÉSEK FÜGGELÉK...2 19.1 AZ OLIMPIAI CHARTA (AZ OC) ELEMZÉSE...2 19.2 AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK...8 19 JOGI KÉRDÉSEK FÜGGELÉK...2 19.1 AZ OLIMPIAI CHARTA (AZ OC") ELEMZÉSE...2 19.2 AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK...8 19 FÜGGELÉK 1 19 JOGI KÉRDÉSEK FÜGGELÉK 19.1 AZ OLIMPIAI CHARTA (AZ OC") ELEMZÉSE A Nemzetközi Olimpiai

Részletesebben

II. Szombathely Decathlon Grand Prix Gyorsasági görkorcsolyázó verseny

II. Szombathely Decathlon Grand Prix Gyorsasági görkorcsolyázó verseny II. Szombathely Decathlon Grand Prix Gyorsasági görkorcsolyázó verseny VERSENYKIÍRÁSA A Lángoló Kerekek Sport Egyesület ezúton meghirdeti a II. Szombathely Grand Prix versenyt. A Verseny a MOGSZ által

Részletesebben

Fejér Megyei Diáksport Egyesület

Fejér Megyei Diáksport Egyesület Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Egyéni pályabajnokság 2015. június 01. Összetett Négypróba 2015.

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE KÖZÉPISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb kőbányai

Részletesebben

Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2015. február 19. VERSENYKIÍRÁS

Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2015. február 19. VERSENYKIÍRÁS A bajnokság célja: Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2015. február 19. VERSENYKIÍRÁS Az országos bajnoki címek és helyezések eldöntése. A crossfit jellegű edzésmódszer népszerűsítése. A rendészeti munkához

Részletesebben

Magyarország 2014/2015. évi NB s férfi és női asztalitenisz csapatbajnokságának versenykiírása

Magyarország 2014/2015. évi NB s férfi és női asztalitenisz csapatbajnokságának versenykiírása Magyarország 2014/2015. évi NB s férfi és női asztalitenisz csapatbajnokságának versenykiírása 1 Az 2013/2014. évi kiíráshoz képest történő változásokat vastag betűvel szedtük, kérjük azokra fordítsanak

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. Leány U-17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016. év

Magyar Labdarúgó Szövetség. Leány U-17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016. év Magyar Labdarúgó Szövetség Leány U-17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016. év Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa... 2 2. A bajnokság célja...

Részletesebben

MAGYARORSZÁG SALAKMOTOROS NYÍLT EGYÉNI MAMS KUPA

MAGYARORSZÁG SALAKMOTOROS NYÍLT EGYÉNI MAMS KUPA Utánpótlás sport MAGYARORSZÁG SALAKMOTOROS NYÍLT EGYÉNI MAMS KUPA ALAPKIÍRÁS 2013 Készítette: A MAMS Salakmotoros Szakága Jóváhagyta: A MAMS Elnöksége Kiadja: A MAMS Ttitkársága A MAGYARORSZÁG NYÍLT EGYÉNI

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség MLSZ Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság U-14 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Hajdú-Bihar Megyei U-14 korosztályú férfi fiú csökkentett pályaméretű ( 3/4-ed pályás ) labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév

X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév VERSENYKATEGÓRIA: CSAPATVERSENY A verseny célja a belügyi rendészeti ismeretek tantárgyat tanuló középiskolások rendészeti

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓS/NEVEZÉS I DÍJAK, HATÁRIDŐK

REGISZTRÁCIÓS/NEVEZÉS I DÍJAK, HATÁRIDŐK VERSENYKIÍRÁS TUDÁS ÚTJA FÉLMARATON Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) Félmaratoni Budapest Bajnokság "Akadémiai 6-os" TÁV, IDŐPONT, HELYSZÍN Távok: Félmaraton: 21,1 km "Akadémiai 6-os:

Részletesebben

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA Utolsó frissítés: 2007.03.07 Készítette az MNASZ Gyorsasági Szakági Bizottsága Jóváhagyta

Részletesebben

Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat -

Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat - Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat - A vetélkedő szervezője: A Ki miben mindentudós? országos középiskolai vetélkedősorozat (továbbiakban Vetélkedő) szervezője Mindentudás Egyeteme Kht.

Részletesebben

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség Általános Versenyszabályzata

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség Általános Versenyszabályzata 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. +36309724778 www.squash.hu A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség Általános Versenyszabályzata I. A versenyen való részvétel 1. Az MF(S)Sz versenynaptárában szereplő versenyeken

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

CIVILHÁZ - Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

CIVILHÁZ - Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. melléklet a 107/2015. (IV. 24.) képviselő-testületi határozathoz CIVILHÁZ - Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Általános rendelkezések 1) Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Torna. B kategória. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

Torna. B kategória. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. B KATEGÓRIA B KATEGÓRIA Torna B kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése

Részletesebben

SZI-ZO SPORT 2015-2016. évi kültéri Kispályás Labdarúgó Bajnokság Versenykiírása

SZI-ZO SPORT 2015-2016. évi kültéri Kispályás Labdarúgó Bajnokság Versenykiírása 1. A bajnokság célja: SZI-ZO SPORT 2015-2016. évi kültéri Kispályás Labdarúgó Bajnokság Versenykiírása A kispályás labdarúgás iránt érdeklődők részére lehetőséget biztosítani a rendszeres sportolásra.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS III. PM PEUGEOT VÁC RALLY. 2012. Szeptember 29 30..

VERSENYKIÍRÁS III. PM PEUGEOT VÁC RALLY. 2012. Szeptember 29 30.. VERSENYKIÍRÁS III. PM PEUGEOT VÁC RALLY 2012. Szeptember 29 30.. Rali- Túra Bajnokság 2012. évi 6. futama Országos Historic Rallye bajnokság 2. futama Az RTE bajnokság honlapja: www.rte.hu A verseny hivatalos

Részletesebben

GYMKHANA 16: VERSENYSZABÁLYZAT ÉS VERSENYKIIRÁS! Érvényes 2016.12.31-ig.

GYMKHANA 16: VERSENYSZABÁLYZAT ÉS VERSENYKIIRÁS! Érvényes 2016.12.31-ig. FIGYELMEZTETÉS! Az autó versenyzés veszélyes sport! Olyan, hogy biztonságos verseny nem létezik. A versenyzés mindig magában hordozza a súlyos vagy halálos sérüléssel járó baleset kockázatát. Ez a veszély

Részletesebben

Angyali 30 Vízi Teljesítménytúra

Angyali 30 Vízi Teljesítménytúra Angyali 30 Vízi Teljesítménytúra Rendezvény helyszíne: Ráckevei-Duna, Kiskunlacháza, szabadstrand Rendezvény időpontja: 2014 június 28, szombat 08.00-tól Részvételi feltételek A teljesítménytúrán bárki

Részletesebben

POP tanulmányi verseny 2011. (POPTV)

POP tanulmányi verseny 2011. (POPTV) POP tanulmányi verseny 2011. (POPTV) Segédlet a POP programban részt vevő diákok és tanárok részére Tartalom Mi a POPTV? Szabályok Ki vehet részt a versenyben? Milyen tudásra van szükség a sikeres szerepléshez?

Részletesebben

I. Békés Megyei Bojlis Találkozó 2014 szeptember 18-21. - Spicces Horgásztó 2014. október 21-24. Munkácsy Horgásztó

I. Békés Megyei Bojlis Találkozó 2014 szeptember 18-21. - Spicces Horgásztó 2014. október 21-24. Munkácsy Horgásztó I. Békés Megyei Bojlis Találkozó 2014 szeptember 18-21. - Spicces Horgásztó 2014. október 21-24. Munkácsy Horgásztó Tervezett program: 2014. szeptember 18. csütörtök: 10:00 Ünnepélyes megnyitó, 11:00 Horgászhelyek

Részletesebben

Tatabánya 2013. május 14.

Tatabánya 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Tatabánya 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány IV.

Részletesebben

26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok

26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok 26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok 1) Résztvevők: A versenyen induló csapatokat a Versenykiírásban részletezettek szerint három kategóriába soroljuk: (1). MEFOB kategória (egy felsőoktatási

Részletesebben

Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2016. február 18. VERSENYKIÍRÁS

Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2016. február 18. VERSENYKIÍRÁS A bajnokság célja: Rendészeti Bajnokság Debrecen, 2016. február 18. VERSENYKIÍRÁS Az országos bajnoki címek és helyezések eldöntése. A crossfit jellegű edzésmódszer népszerűsítése. A rendészeti munkához

Részletesebben

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG A MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG DOPPING SZABÁLYZATA Jóváhagyta a MBSZ Elnöksége 8/2005. számú határozatával. Preambulum A dopping ellentétes a sport erkölcseivel, a fair play szellemével, a sport kulturális

Részletesebben

A "Tensoval Mérd 2 hétig magad és nyerd vissza az árát!" nyereményjáték hivatalos részvételi- és játékszabályzata

A Tensoval Mérd 2 hétig magad és nyerd vissza az árát! nyereményjáték hivatalos részvételi- és játékszabályzata A "Tensoval Mérd 2 hétig magad és nyerd vissza az árát!" nyereményjáték hivatalos részvételi- és játékszabályzata 1. A nyereményjáték Szervezője A " Tensoval Mérd 2 hétig vérnyomásod és nyerd vissza készüléked

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT A GYALOGOS TERMÉSZETJÁRÓ TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENYEK SZERVEZÉSÉHEZ ÉS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ

VERSENYSZABÁLYZAT A GYALOGOS TERMÉSZETJÁRÓ TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENYEK SZERVEZÉSÉHEZ ÉS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ VERSENYSZABÁLYZAT A GYALOGOS TERMÉSZETJÁRÓ TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENYEK SZERVEZÉSÉHEZ ÉS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ 2010 A Szabályzat a Demeter Dél-Mezőföld Természetbarát Egyesület kiadásában, a Tájékozódási Túraversenyek

Részletesebben

TEREP-RALLYE VERSENYEK SZABÁLYAI 2007 Módosítva: 2007. 02. 01

TEREP-RALLYE VERSENYEK SZABÁLYAI 2007 Módosítva: 2007. 02. 01 TEREP-RALLYE VERSENYEK SZABÁLYAI 2007 Módosítva: 2007. 02. 01 Készítette: az MNASZ Terep-rallye Szakági Bizottság Ellenőrizte: az MNASZ Módszertani Munkabizottság Jóváhagyta: az MNASZ Intéző Bizottság

Részletesebben