Angyali 30 Vízi Teljesítménytúra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Angyali 30 Vízi Teljesítménytúra"

Átírás

1 Angyali 30 Vízi Teljesítménytúra Rendezvény helyszíne: Ráckevei-Duna, Kiskunlacháza, szabadstrand Rendezvény időpontja: 2014 június 28, szombat tól Részvételi feltételek A teljesítménytúrán bárki részt vehet, aki kedvet érez egy kiadós evezéshez, élvezni akarja a vizet, a környezetet és a társaságot. A teljesítménytúrán résztvevők tetszőleges kialakítású és létszámú evezős túrahajóval (kajak, kenu, evezős) indulhatnak. A hajó lehet saját tulajdonú, másoktól kölcsönkért vagy kölcsönzött, illetve a rendezők által biztosított személyes túrakenu. A férőhelyek számánál kevesebben is evezhetnek a hajóban. A túrán kezdő vízitúrázók is részt vehetnek, de ebben az esetben a hajóban legalább egy gyakorlattal rendelkező kormányos közreműködése szükséges. A túra teljesítése során az indulás a megadott időkereten belül egyénileg elhatározott tetszőleges időpontban történhet. Az ellenőrzőpontokig az útvonalat tetszőlegesen mindenki maga határozhatja meg. A Szervezők által biztosított térképeken jelölt útvonal csupán ajánlott útvonal. Az ellenőrző- és pihenőhelyeken eltöltött idő része a teljesítés idejének, a parton töltött idő nem kerül levonásra a teljesítési időből. A túrán való részvétel önkéntes, a résztvevők teljes körű egyéni felelősségvállalása mellett történik. A felelősségvállalásról szóló nyilatkozat elfogadása az előzetes regisztráció során automatikusan megtörténik. Elfogadása a rendezvényen való részvétel feltétele. A vízen való közlekedés során a Hajózási Szabályzat előírásainak betartása kötelező, az ettől való eltérés a résztvevő felelőssége. A résztvevők kötelesek betartani a kiírásban foglaltakat és a rendezők utasításait. A Hajózási Szabályzatnak nem megfelelő vagy balesetveszélyes felszerelés illetve a Hajózási Szabályzattal vagy a Szervezők utasításaival ellentétes viselkedés esetén a Szervezők megtilthatják a rendezvényen való részvételt. A Szervezők a Hajózási Szabályzattal ellentétes utasítást nem adhatnak. Alkalmatlan időjárási körülmények esetén (vis major) a rendezők felfüggeszthetik a rendezvényt. Alkalmatlan időjárásnak minősül a teljesítménytúra teljes időtartama alatt bármikor előforduló, várhatóan 40 km/óránál erősebb szél. Ebben az esetben a részvételi díj nem jár vissza. A nevezés egyénileg történik, függetlenül attól, hogy a résztvevő hány személyes hajóval indul és kivel indul egy hajóban. Az L, M és S távokra bárki nevezhet. Az S távra (gyerektáv) gyerekhajókkal is lehet nevezni. Az induló gyerekhajókban az evezősök 14 évnél fiatalabbak lehetnek, de a kormányos ebben az esetben is csak 16. életévét betöltött személy lehet. Arra való tekintettel, hogy a résztvevők egyénileg és folyamatos felügyelet nélkül teljesítik az általuk választott túratávot, a következők betartását kérjük: 14 éves kor alatti gyermekek szüleikkel vagy teljes felelősséget vállaló felnőtt kísérővel vehetnek részt a rendezvényen. Felnőtt kísérő esetében a szülő beleegyező nyilatkozata is szükséges éves kor közötti fiatal, amennyiben felnőtt kísértő nélkül vesz részt a rendezvényen, szülői beleegyező nyilatkozat szükséges. A túrára való jelentkezésemmel egyidejűleg nyilatkozom, hogy a címen megtalálható adatvédelmi nyilatkozatának feltételeit

2 ismerem, azokat elfogadom, adataimnak a nyilatkozatban leírt célra és módon való kezeléséhez hozzájárulok. Hajófajták: túrakajak, túrakenu, túraevezős (bármilyen fajta). Túraevezősök számára is akadálymentesek az ellenőrző pontok. A távokat versenyhajókkal is lehet teljesíteni. A rendezvényen részt vehetnek, de a teljesítménybeli aránytalanság miatt az értékelésben nem vesznek rész, oklevelet nem kapnak. Távok és szintidők: L Kiskunlacháza strand - Szigetcsépi Strand Ráckeve, Senki-sziget - Kiskunlacháza strand 30,4 km, szintidő: 6 óra 30 perc M Kiskunlacháza strand - Szigetcsépi Strand - Kiskunlacháza strand 19,8 km, szintidő: 4 óra 30 perc S Kiskunlacháza strand - Angyali-sziget - Kiskunlacháza strand 6,4 km, szintidő: 1 óra 45 perc Jelentkezés a rendezvényre Jelentkezni alapvetően előzetes regisztrációval lehet. Ennek igénybevételét mindenkitől kérjük a tervezhetőség miatt. Az előzetes regisztráció a teljesítménytúrát megelőző 1 hétig lehetséges. (2014. június ) Hajó és kormányos igénylése kizárólag az előzetes regisztráció során lehetséges. Az előzetes regisztráció elektronikusan lehetséges az alábbi helyen: Jelentkezés az előzetes regisztráció lezárását követően Az előzetes regisztráció lezárását követően a helyszínen lehetséges: június 28. szombat reggel ig Részvételi díj előzetes regisztráció esetén: A részvételi díjat előzetes regisztráció esetén is a helyszínen kell megfizetni. L 30,4 km: 1800 Ft M 19,8 km: 1600 Ft S 6,4 km: 1200 Ft 14 éves kor alatt a részvételi díj minden távon a díj 50%-a. Részvételi díj az előzetes regisztráció lezárását követően, helyszíni regisztráció esetén: minden távon +500 Ft Szolgáltatások A részvételi díj fejében a következő dolgokat biztosítjuk: Regisztráció és rajt-cél időmérés, a rendezvény vízi biztosítása, frissítők az ellenőrző pontokon, szendvics a célban, oklevél a sikeres teljesítőknek. A legfiatalabb és a legidősebb sikeres teljesítők külön oklevelet kapnak. További szolgáltatások Szálláslehetőség: sátorban a rajt/cél állomás mellett a Kiskunlacházi Strandon. A rendezvényt megelőző és az azt követő éjszakai sátorozás a résztvevők számára ingyenes. Büfé: a helyszínen Étterem: a helyszíntől 150 m-re Hajók biztosítása: Az előzetes regisztráció során a teljesítménytúrán résztvevők korlátozott számban igényelhetnek a szervezőktől túrakenukat, a Hajózási Szabályzatnak megfelelő teljes felszereléssel.

3 Kezdők részére kormányos biztosítása: Az előzetes regisztráció során a teljesítménytúrán résztvevők az igényelt hajókhoz korlátozott számban igényelhetnek a szervezőktől tapasztalattal rendelkező kormányosokat. Rendezvény menete: Érkezés: június 27. péntek délutántól a sátorozók részére Regisztráció: június 28. szombat reggel órától ig Indítás: június 28, tól ig folyamatosan. Kérjük, hogy az L távot választók lehetőség szerint előtt induljanak! A pihenőhelyeken frissítőkkel várjuk a teljesítőket. Napközben a Kiskunlacházi Strandon próbaevezések, bemutatók. A CÉL-ban ig várjuk a befutókat szendviccsel, üdítővel A célba érkezéskor minden teljesítő névre szóló oklevelet és ajándék Turista Magazint kap. Az útvonal A javasolt útvonalakat távonként külön térképen tüntetjük fel. A rajt, ellenőrzőpont és cél, illetve a javasolt pihenőhely a térképen feltüntetésre került. Angyali 30 S táv útvonala Angyali 30 M táv útvonala Angyali 30 L táv útvonala Az útvonalak javasolt túraútvonalak, az ellenőrző pontokig a résztvevők az általuk kiválasztott tetszőleges útvonalon haladhatnak. Bár nem kötelező, de érdemes a javasolt útvonalon haladni, mert azokat a Ráckevei-Duna érintett szakaszának legszebb részein jelöltük ki. Túraevezős hajók számára a szűk vízfelület miatt nem javasoljuk egyes mellékágakban az evezést. A részükre ajánlott alternatív útvonalakat a térképen jelöltük. A teljesítés igazolása A RAJT és a CÉL a Kiskunlacházi Strandon, a parton kerül felállításra. A túra teljesítésének igazolása az ellenőrző pontokon való bélyegzéssel történik. Induláskor a teljesítők személyenként igazolófüzetet kapnak, abban feljegyzésre kerül az indulási időpont. A résztvevők az indulási időpont igazolását követően szállnak vízre. Az ellenőrzőpontoknál (gyakorlatilag a túratávok fordítóhelyeinél) a résztvevők kapnak egy igazoló jelzést (bélyegző). Az ellenőrző pontok a parton, a fordítóhelyek közelében kerülnek elhelyezésre, jól látható helyen. Az igazolófüzetet a célba érkezéskor a parton be kell mutatni, abba az érkezés időpontja a parton kerül bejegyzésre. Kapcsolattartás a szervezőkkel: angyali30@termeszetjaro.hu A rendezvény hivatalos információi a oldalon találhatók. A rendezvény médiapartnere a Turista Magazin.

4 Angyali 30 Vízi Teljesítménytúra Rendezvény helyszíne: Ráckevei-Duna, Kiskunlacháza, szabadstrand Rendezvény időpontja: 2014 június 28, szombat tól Részvételi feltételek A teljesítménytúrán bárki részt vehet, aki kedvet érez egy kiadós evezéshez, élvezni akarja a vizet, a környezetet és a társaságot. A teljesítménytúrán résztvevők tetszőleges kialakítású és létszámú evezős túrahajóval (kajak, kenu, evezős) indulhatnak. A hajó lehet saját tulajdonú, másoktól kölcsönkért vagy kölcsönzött, illetve a rendezők által biztosított személyes túrakenu. A férőhelyek számánál kevesebben is evezhetnek a hajóban. A túrán kezdő vízitúrázók is részt vehetnek, de ebben az esetben a hajóban legalább egy gyakorlattal rendelkező kormányos közreműködése szükséges. A túra teljesítése során az indulás a megadott időkereten belül egyénileg elhatározott tetszőleges időpontban történhet. Az ellenőrzőpontokig az útvonalat tetszőlegesen mindenki maga határozhatja meg. A Szervezők által biztosított térképeken jelölt útvonal csupán ajánlott útvonal. Az ellenőrző- és pihenőhelyeken eltöltött idő része a teljesítés idejének, a parton töltött idő nem kerül levonásra a teljesítési időből. A túrán való részvétel önkéntes, a résztvevők teljes körű egyéni felelősségvállalása mellett történik. A felelősségvállalásról szóló nyilatkozat elfogadása az előzetes regisztráció során automatikusan megtörténik. Elfogadása a rendezvényen való részvétel feltétele. A vízen való közlekedés során a Hajózási Szabályzat előírásainak betartása kötelező, az ettől való eltérés a résztvevő felelőssége. A résztvevők kötelesek betartani a kiírásban foglaltakat és a rendezők utasításait. A Hajózási Szabályzatnak nem megfelelő vagy balesetveszélyes felszerelés illetve a Hajózási Szabályzattal vagy a Szervezők utasításaival ellentétes viselkedés esetén a Szervezők megtilthatják a rendezvényen való részvételt. A Szervezők a Hajózási Szabályzattal ellentétes utasítást nem adhatnak. Alkalmatlan időjárási körülmények esetén (vis major) a rendezők felfüggeszthetik a rendezvényt. Alkalmatlan időjárásnak minősül a teljesítménytúra teljes időtartama alatt bármikor előforduló, várhatóan 40 km/óránál erősebb szél. Ebben az esetben a részvételi díj nem jár vissza. A nevezés egyénileg történik, függetlenül attól, hogy a résztvevő hány személyes hajóval indul és kivel indul egy hajóban. Az L, M és S távokra bárki nevezhet. Az S távra (gyerektáv) gyerekhajókkal is lehet nevezni. Az induló gyerekhajókban az evezősök 14 évnél fiatalabbak lehetnek, de a kormányos ebben az esetben is csak 16. életévét betöltött személy lehet. Arra való tekintettel, hogy a résztvevők egyénileg és folyamatos felügyelet nélkül teljesítik az általuk választott túratávot, a következők betartását kérjük: 14 éves kor alatti gyermekek szüleikkel vagy teljes felelősséget vállaló felnőtt kísérővel vehetnek részt a rendezvényen. Felnőtt kísérő esetében a szülő beleegyező nyilatkozata is szükséges éves kor közötti fiatal, amennyiben felnőtt kísértő nélkül vesz részt a rendezvényen, szülői beleegyező nyilatkozat szükséges. A túrára való jelentkezésemmel egyidejűleg nyilatkozom, hogy a címen megtalálható adatvédelmi nyilatkozatának feltételeit

5 ismerem, azokat elfogadom, adataimnak a nyilatkozatban leírt célra és módon való kezeléséhez hozzájárulok. Hajófajták: túrakajak, túrakenu, túraevezős (bármilyen fajta). Túraevezősök számára is akadálymentesek az ellenőrző pontok. A távokat versenyhajókkal is lehet teljesíteni. A rendezvényen részt vehetnek, de a teljesítménybeli aránytalanság miatt az értékelésben nem vesznek rész, oklevelet nem kapnak. Távok és szintidők: L Kiskunlacháza strand - Szigetcsépi Strand Ráckeve, Senki-sziget - Kiskunlacháza strand 30,4 km, szintidő: 6 óra 30 perc M Kiskunlacháza strand - Szigetcsépi Strand - Kiskunlacháza strand 19,8 km, szintidő: 4 óra 30 perc S Kiskunlacháza strand - Angyali-sziget - Kiskunlacháza strand 6,4 km, szintidő: 1 óra 45 perc Jelentkezés a rendezvényre Jelentkezni alapvetően előzetes regisztrációval lehet. Ennek igénybevételét mindenkitől kérjük a tervezhetőség miatt. Az előzetes regisztráció a teljesítménytúrát megelőző 1 hétig lehetséges. (2014. június ) Hajó és kormányos igénylése kizárólag az előzetes regisztráció során lehetséges. Az előzetes regisztráció elektronikusan lehetséges az alábbi helyen: Jelentkezés az előzetes regisztráció lezárását követően Az előzetes regisztráció lezárását követően a helyszínen lehetséges: június 28. szombat reggel ig Részvételi díj előzetes regisztráció esetén: A részvételi díjat előzetes regisztráció esetén is a helyszínen kell megfizetni. L 30,4 km: 1800 Ft M 19,8 km: 1600 Ft S 6,4 km: 1200 Ft 14 éves kor alatt a részvételi díj minden távon a díj 50%-a. Részvételi díj az előzetes regisztráció lezárását követően, helyszíni regisztráció esetén: minden távon +500 Ft Szolgáltatások A részvételi díj fejében a következő dolgokat biztosítjuk: Regisztráció és rajt-cél időmérés, a rendezvény vízi biztosítása, frissítők az ellenőrző pontokon, szendvics a célban, oklevél a sikeres teljesítőknek. A legfiatalabb és a legidősebb sikeres teljesítők külön oklevelet kapnak. További szolgáltatások Szálláslehetőség: sátorban a rajt/cél állomás mellett a Kiskunlacházi Strandon. A rendezvényt megelőző és az azt követő éjszakai sátorozás a résztvevők számára ingyenes. Büfé: a helyszínen Étterem: a helyszíntől 150 m-re Hajók biztosítása: Az előzetes regisztráció során a teljesítménytúrán résztvevők korlátozott számban igényelhetnek a szervezőktől túrakenukat, a Hajózási Szabályzatnak megfelelő teljes felszereléssel.

6 Kezdők részére kormányos biztosítása: Az előzetes regisztráció során a teljesítménytúrán résztvevők az igényelt hajókhoz korlátozott számban igényelhetnek a szervezőktől tapasztalattal rendelkező kormányosokat. Rendezvény menete: Érkezés: június 27. péntek délutántól a sátorozók részére Regisztráció: június 28. szombat reggel órától ig Indítás: június 28, tól ig folyamatosan. Kérjük, hogy az L távot választók lehetőség szerint előtt induljanak! A pihenőhelyeken frissítőkkel várjuk a teljesítőket. Napközben a Kiskunlacházi Strandon próbaevezések, bemutatók. A CÉL-ban ig várjuk a befutókat szendviccsel, üdítővel A célba érkezéskor minden teljesítő névre szóló oklevelet és ajándék Turista Magazint kap. Az útvonal A javasolt útvonalakat távonként külön térképen tüntetjük fel. A rajt, ellenőrzőpont és cél, illetve a javasolt pihenőhely a térképen feltüntetésre került. Angyali 30 S táv útvonala Angyali 30 M táv útvonala Angyali 30 L táv útvonala Az útvonalak javasolt túraútvonalak, az ellenőrző pontokig a résztvevők az általuk kiválasztott tetszőleges útvonalon haladhatnak. Bár nem kötelező, de érdemes a javasolt útvonalon haladni, mert azokat a Ráckevei-Duna érintett szakaszának legszebb részein jelöltük ki. Túraevezős hajók számára a szűk vízfelület miatt nem javasoljuk egyes mellékágakban az evezést. A részükre ajánlott alternatív útvonalakat a térképen jelöltük. A teljesítés igazolása A RAJT és a CÉL a Kiskunlacházi Strandon, a parton kerül felállításra. A túra teljesítésének igazolása az ellenőrző pontokon való bélyegzéssel történik. Induláskor a teljesítők személyenként igazolófüzetet kapnak, abban feljegyzésre kerül az indulási időpont. A résztvevők az indulási időpont igazolását követően szállnak vízre. Az ellenőrzőpontoknál (gyakorlatilag a túratávok fordítóhelyeinél) a résztvevők kapnak egy igazoló jelzést (bélyegző). Az ellenőrző pontok a parton, a fordítóhelyek közelében kerülnek elhelyezésre, jól látható helyen. Az igazolófüzetet a célba érkezéskor a parton be kell mutatni, abba az érkezés időpontja a parton kerül bejegyzésre. Kapcsolattartás a szervezőkkel: angyali30@termeszetjaro.hu A rendezvény hivatalos információi a oldalon találhatók. A rendezvény médiapartnere a Turista Magazin.

I. Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés Versenykiírása

I. Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés Versenykiírása I. Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés Versenykiírása Időpont: 2015. október 4., vasárnap 08:00-tól Rajt és cél helyszín: Csongrád, Dob utca Rajt időpont: 10:00 Félmaraton és egy hosszúlépés, egyéni

Részletesebben

NEVEZÉS : 2016. február 8-tól

NEVEZÉS : 2016. február 8-tól Versenykiírás Futónaptár.hu NEVEZÉS : 2016. február 8-tól http://anr.govern-soft.hu/index.php Rendezvénykiírás: VI.Szelidi tó futás Kerüld meg a kígyó farkát 31. SPAR Budapest Maraton hivatalos felkészülési

Részletesebben

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21.

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. Túrakiírás A túra rendezője: Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ Várpalota A túra (rajt) helyszíne: Várpalota Thury Vár A túra időpontja:

Részletesebben

Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016

Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016 Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016 1. Bevezető Jelen versenyszabályzat a Tour de Tur kerékpáros tájékozódási verseny (továbbiakban TdT) versenyszabályzata, mely verseny 2016. május 21-én kerül megszervezésre

Részletesebben

SZABÁLYZAT 6. ÁSVÁNYVÍZ SZÉKELY SZUPERMARATON CSÍKSZEREDA TUSNÁD CSÍKSZEREDA

SZABÁLYZAT 6. ÁSVÁNYVÍZ SZÉKELY SZUPERMARATON CSÍKSZEREDA TUSNÁD CSÍKSZEREDA CSÍKSZEREDA CSÍKSZEREDA HARGITA MEGYE HARGITA MEGYE CSÍKI MEGYEJOGÚ VÁROS MEGYEJOGÚ VÁROS SPORTIGAZGATÓSÁGA SZABADIDŐSPORT SPORTEGYLET ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI SZÖVETSÉGE CSÍSZEREDA HIVATALA SZABÁLYZAT

Részletesebben

A VERSENY IDŐPONTJA: 2014. JÚLIUS 6. VASÁRNAP RAJT: S: 10:30 L: 10:00 A RAJT ÉS CÉL HELYSZÍNE: TARDOS, FEKETE LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

A VERSENY IDŐPONTJA: 2014. JÚLIUS 6. VASÁRNAP RAJT: S: 10:30 L: 10:00 A RAJT ÉS CÉL HELYSZÍNE: TARDOS, FEKETE LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYKIÍRÁS A VERSENY IDŐPONTJA: 2014. JÚLIUS 6. VASÁRNAP RAJT: S: 10:30 L: 10:00 A RAJT ÉS CÉL HELYSZÍNE: TARDOS, FEKETE LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA S L Táv 14.6 km 29.2 km Szintemelkedés 525 m+ 1050 m+

Részletesebben

Versenykiírás. Jámbor csacsi futam (3,5 km, gyerek táv) tervezett rajt: 20:30 Üvöltő farkas futam (9,5 km) tervezett rajt: 20:00

Versenykiírás. Jámbor csacsi futam (3,5 km, gyerek táv) tervezett rajt: 20:30 Üvöltő farkas futam (9,5 km) tervezett rajt: 20:00 VERSENY IDŐPONTJA: Versenykiírás 2016. június 25., szombat A VERSENY RAJT-CÉL HELYSZÍNE: Hortobágy, Pásztormúzeum előtti tér RAJTIDŐPONTOK: Jámbor csacsi futam (3,5 km, gyerek táv) tervezett rajt: 20:30

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése.

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése. Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnokság Hegyalja Nyílt Félmaratoni Futóverseny Szerencs, 2009. április 04. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja

Részletesebben

I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny

I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny Versenykiírás Versenyek A verseny kiírója Rendezők: Fővédnökök: A verseny célja Időpont A verseny kezdete Helyszín Hagyományos, házi disznótorosok

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SZABÁLYZAT

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SZABÁLYZAT MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SZABÁLYZAT a Magyar Kajak-Kenu Szövetség tulajdonában és vagyonkezelésében lévő eszközök és ingatlanok igénybevételének rendjéről Megállapította a Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Részletesebben

Szeged Félmaraton és futófesztivál

Szeged Félmaraton és futófesztivál Szeged Félmaraton és futófesztivál Időpont / Helyszín A verseny időpontja: 2016. május 15. vasárnap A rajt helyszíne, versenyközpont: Szeged Városi Sportcsarnok, Székely sor Versenyközpont nyit: 7:00 órakor

Részletesebben

Versenyszabályzat. V. Indián kenu túlélő verseny (Békés-Csaba-Gyula) 2012. szeptember 15 (szombat) Nevezés helye és ideje: Békés Erzsébet liget

Versenyszabályzat. V. Indián kenu túlélő verseny (Békés-Csaba-Gyula) 2012. szeptember 15 (szombat) Nevezés helye és ideje: Békés Erzsébet liget ZERGE Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület 5700 Gyula, Klapka György u. 24 Kapcsolattartó: Sós Imre Tel: +36 30 205 9470 E-mail: zergeitke@freemail.hu Versenyszabályzat V. Indián kenu túlélő verseny

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás Univer24 Az úszás ünnepe Rendezvény Kiírás 1. Univer24 Az úszás ünnepe Az Univer24 (a továbbiakban Univer24 vagy Rendezvény) egy úszó és vízilabdázó legendák jelenlétével támogatott, több száz úszó tömegrendezvényével

Részletesebben

Mikulás Futás és Túra. Versenykiírás. Mikulás Futás és Teljesítménytúra: Czirják György 06-70-630-59-67

Mikulás Futás és Túra. Versenykiírás. Mikulás Futás és Teljesítménytúra: Czirják György 06-70-630-59-67 Versenykiírás A verseny célja: Időpontja: A téli sportfoglalkozások népszerűsítése, a friss, hideg levegőn végzett szabadtéri mozgások jótékony, immunrendszert- erősítő hatásának hangsúlyozása. Versenyzési

Részletesebben

Mikulás Futás és Túra. Versenykiírás. Mikulás Futás és Teljesítménytúra: Czirják György 06-70-630-59-67

Mikulás Futás és Túra. Versenykiírás. Mikulás Futás és Teljesítménytúra: Czirják György 06-70-630-59-67 Versenykiírás A verseny célja: Időpontja: A téli sportfoglalkozások népszerűsítése, a friss, hideg levegőn végzett szabadtéri mozgások jótékony, immunrendszert- erősítő hatásának hangsúlyozása. Versenyzési

Részletesebben

XX. Jubileumi IPA Tisza-tavi Kerékpáros Verseny

XX. Jubileumi IPA Tisza-tavi Kerékpáros Verseny XX. Jubileumi IPA Tisza-tavi Kerékpáros Verseny I. Általános tudnivalók 1) A verseny rendezője: IPA Heves Megyei Szervezete 2) A rajt, a cél és a protokoll helyszíne: Tiszanána-Dinnyéshát kemping területe

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓS/NEVEZÉS I DÍJAK, HATÁRIDŐK

REGISZTRÁCIÓS/NEVEZÉS I DÍJAK, HATÁRIDŐK VERSENYKIÍRÁS TUDÁS ÚTJA FÉLMARATON Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) Félmaratoni Budapest Bajnokság "Akadémiai 6-os" TÁV, IDŐPONT, HELYSZÍN Távok: Félmaraton: 21,1 km "Akadémiai 6-os:

Részletesebben

Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió

Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió Rádió amatőr iránymérés bajnoki szabályzata B rész verseny 2.11/2013 változat Elfogadva: 2012. Szeptember 14-én, Kopaonikban IARU R1 ARDF Working Group ülésen

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Balaton kerülés

Randonneurs Hungary. Balaton kerülés www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Balaton kerülés BRM200 Balaton kerülés 2018 - BRM300 Piliskerülő 2018 - BRM400 Felvidék Maraton - BRM200 Tour of Sopianae BRM600 Central Pannonian Circle - BRM200

Részletesebben

Univer24 2016 Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS. V3 FINAL verzió, 2015. december 1.

Univer24 2016 Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS. V3 FINAL verzió, 2015. december 1. Univer24 2016 Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS V3 FINAL verzió, 2015. december 1. 1. Univer24 2016 Az úszás ünnepe Az Univer24 (a továbbiakban Univer24 vagy Rendezvény) egy úszó és vízilabdázó legendák

Részletesebben

Perczel MENET 2015. A Bonyhádi Airsoft Sportegyesület 2015. május 29-én hagyományőrző céllal megrendezi a Perczel Menet nevű fizikai erőpróbát.

Perczel MENET 2015. A Bonyhádi Airsoft Sportegyesület 2015. május 29-én hagyományőrző céllal megrendezi a Perczel Menet nevű fizikai erőpróbát. Perczel MENET 2015 A Bonyhádi Airsoft Sportegyesület 2015. május 29-én hagyományőrző céllal megrendezi a Perczel Menet nevű fizikai erőpróbát. A rendezvény célja: A magyar hősök emléknapja alkalmából lehetőséget

Részletesebben

Versenyszabályzat. VII. Indián kenu túlélő verseny. (Békés-Csaba-Gyula)

Versenyszabályzat. VII. Indián kenu túlélő verseny. (Békés-Csaba-Gyula) Versenyszabályzat VII. Indián kenu túlélő verseny (Békés-Csaba-Gyula) FIGYELEM! Ebben az évben a rajt Gyulán lesz!!! 2014. szeptember 13 (szombat) Nevezés helye és ideje: Gyula, Hídfő söröző terasza 7.30

Részletesebben

POLAR Kaptárkövek Trail 30k

POLAR Kaptárkövek Trail 30k POLAR Kaptárkövek Trail 30k Futónaptár.hu A verseny idıpontja: 2016. június 19. vasárnap Rajt és cél: Az Almagyar-Érseki Szılıbirtok Borterasza és Borkempingje Eger (nyitva: 22 óráig). Térkép RAJTIDİPONTOK:

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT A GYALOGOS TERMÉSZETJÁRÓ TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENYEK SZERVEZÉSÉHEZ ÉS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ

VERSENYSZABÁLYZAT A GYALOGOS TERMÉSZETJÁRÓ TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENYEK SZERVEZÉSÉHEZ ÉS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ VERSENYSZABÁLYZAT A GYALOGOS TERMÉSZETJÁRÓ TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENYEK SZERVEZÉSÉHEZ ÉS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ 2010 A Szabályzat a Demeter Dél-Mezőföld Természetbarát Egyesület kiadásában, a Tájékozódási Túraversenyek

Részletesebben

I. Általános információk

I. Általános információk HIVATALOS VERSENYKIÍRÁS XVIII. MEDVE SZABADTÉRI MATEMATIKAVERSENY 2016 5-12. évfolyamos tanulók és vállalkozókedvű tanárok, felnőttek számára A versenykiírás dátuma: 2016. január 3. A Medve Szabadtéri

Részletesebben

Jelentkezési lap. Legyél te Magyarország. 1. Nevező magánszemély adatai

Jelentkezési lap. Legyél te Magyarország. 1. Nevező magánszemély adatai Legyél te Magyarország NetMiniszterelnöke! Jelentkezési lap Az érvényes nevezési anyagnak tartalmaznia kell a nevező által kitöltött és aláírással hitelesített nevezési lapot és a hozzá tartozó, tartalmilag

Részletesebben

26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok

26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok 26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok 1) Résztvevők: A versenyen induló csapatokat a Versenykiírásban részletezettek szerint három kategóriába soroljuk: (1). MEFOB kategória (egy felsőoktatási

Részletesebben

Futball-sziget Tippjáték elnevezésű nyereményjáték Részvételiés játékszabályzata. 2. A Nyereményjátékban résztvevő személyek

Futball-sziget Tippjáték elnevezésű nyereményjáték Részvételiés játékszabályzata. 2. A Nyereményjátékban résztvevő személyek Futball-sziget Tippjáték elnevezésű nyereményjáték Részvételiés játékszabályzata A nyereményjáték szervezője, adatkezelője, lebonyolítója és adatfeldolgozója: Trinity Communications Kft. (székhely: 1035

Részletesebben

Salgótarján Kupa nemzetközi, UCI C2 kategóriájú, világranglista-pontszerő hegyikerékpáros XCO verseny és Magyar Kupa futam VERSENYKIÍRÁS

Salgótarján Kupa nemzetközi, UCI C2 kategóriájú, világranglista-pontszerő hegyikerékpáros XCO verseny és Magyar Kupa futam VERSENYKIÍRÁS Salgótarján Kupa nemzetközi, UCI C2 kategóriájú, világranglista-pontszerő hegyikerékpáros XCO verseny és Magyar Kupa futam VERSENYKIÍRÁS Helyszín: Salgótarján Eresztvény, Salgó Hotel Időpont: 2015. április

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 5

TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 5 Állttallános Szerződésii Fellttéttellek PiipeNett Communiicattiions Távközllésii és IIntternett Szollgállttattó Btt.. 2012.. jjanuár 1.. IIntternett szollgállttattás és egyéb adattáttviittellii szollgállttattás

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 4028 Debrecen, Nyíl u. 134 Telefon/ fax: 52/541-241 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Készítés dátuma: 2006 decemder 01. Utolsó módosítás kelte: 2015 december 15. Hatályba lépés kelte: 2016 januar 1. HB

Részletesebben

K I V O N A T. A változások Törvényi és rendeleti kötelezettség miatt váltak szükségessé.

K I V O N A T. A változások Törvényi és rendeleti kötelezettség miatt váltak szükségessé. K I V O N A T a NetKábel Kft hírközlési szolgáltató 2015.12.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató),

mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató), KERESKEDELMI ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a a jelen megállapodást továbbiakban: Megállapodás a Megállapodás feltételei szerint elfogadó (239/2009. (X.20.) IKIM rendeletben

Részletesebben

Ezen versenykiírás az MNASZ szabvány versenykiírás alapján készült, de eltérve a MNASZ bajnoki futamok szabvány formájától.

Ezen versenykiírás az MNASZ szabvány versenykiírás alapján készült, de eltérve a MNASZ bajnoki futamok szabvány formájától. A RALLYE ELNEVEZÉSE: IDŐPONTJA: HELYSZINE: VII. OMV TESZTRALLYE 2003. MÁRCIUS 16. (vasárnap) ÉCS, RÁBARING Ezen versenykiírás az MNASZ szabvány versenykiírás alapján készült, de eltérve a MNASZ bajnoki

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Balaton kerülés

Randonneurs Hungary. Balaton kerülés www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Balaton kerülés BRM200 Balaton kerülés 2018 BRM200 Mura Maraton BRM300 Bakony Light 2019 - BRM400 Duna-Tisza Túra BRM300 Piliskerülő 2019 - BRM200 Pilistámadó - BRM600

Részletesebben

Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség

Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség IFJÚSÁGI KOROSZTÁLYOS BAJNOKSÁG Férfi ifjúsági I. osztályú nagypályás U 19 korosztályú bajnokság versenykiírása a 2010-2011-es bajnoki szezonra A SLASZ elnökségének 18/2010.

Részletesebben

III. Eger Nagydíj. TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság. Triatlon egyéni bajnokság FŐVÉDNÖKÖK:

III. Eger Nagydíj. TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság. Triatlon egyéni bajnokság FŐVÉDNÖKÖK: III. Eger Nagydíj TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság Triatlon egyéni bajnokság FŐVÉDNÖKÖK: Dr. Habis László, Eger MJV. Polgármestere Horváth László, Heves Megyei Kormányhivatal,

Részletesebben

FONTOS! A PÁLYÁT A BAJAI ÚT FELŐL KÖZELÍTSÉK MEG!

FONTOS! A PÁLYÁT A BAJAI ÚT FELŐL KÖZELÍTSÉK MEG! MAGYAR SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁG 2015 II. FORDULÓ, SZEGED, 2015. JÚNIUS 20. SZERVEZŐK i Vízisport Egyesület H-6723, Felső Tisza-part 4. Boldizsár Gáspár +3620/369 5493 szve@t-online.hu Magyar Kajak - Kenu

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás A 2011. évi CVIII. tv a közbeszerzésekről (Kbt.) 122. (7) bekezdése szerint a. Az Ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma, faxszáma: Az ajánlatkérő hivatalos neve: Nitrokémia Környezetvédelmi

Részletesebben

M e g h í v ó. Somogy Tour országúti kerékpárverseny!

M e g h í v ó. Somogy Tour országúti kerékpárverseny! M e g h í v ó Somogy Tour országúti kerékpárverseny! Somogy Tour, ahol a rendezőség is rajthoz áll! Szervezés A Somogy Tour országúti kerékpárversenyt 2011. évben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI)

Részletesebben

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA A verseny időpontja: 2011. június 10. A verseny helyszíne:

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás A 2011. évi CVIII. tv a közbeszerzésekről (Kbt.) 122. (7) bekezdése szerint a. Az Ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma, faxszáma: Az ajánlatkérő hivatalos neve: Nitrokémia Környezetvédelmi

Részletesebben

MERIDA CST Salgótarján Kupa nemzetközi, világranglista-pontszerző, C1-es kategóriájú hegyikerékpáros XCO verseny és magyar kupafutam VERSENYKIÍRÁS

MERIDA CST Salgótarján Kupa nemzetközi, világranglista-pontszerző, C1-es kategóriájú hegyikerékpáros XCO verseny és magyar kupafutam VERSENYKIÍRÁS MERIDA CST Salgótarján Kupa nemzetközi, világranglista-pontszerző, C1-es kategóriájú hegyikerékpáros XCO verseny és magyar kupafutam VERSENYKIÍRÁS Helyszín: Salgótarján Eresztvény, Salgó Hotel Időpont:

Részletesebben

Nyílt Éjszaki Országos Egyéni Bajnokság 2014. október 23. Rejtek

Nyílt Éjszaki Országos Egyéni Bajnokság 2014. október 23. Rejtek Nyílt Éjszaki Országos Egyéni Bajnokság 2014. október 23. Rejtek Versenyértesítő Időpont: 2014. 10.23. Rendezőség: A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség megbízásából az Egri Testedző Club A verseny Védnökei:

Részletesebben

8. OMV Full Syn Tesztrallye Országos meghívásos autóverseny 2004. MÁRCIUS 20. (szombat)

8. OMV Full Syn Tesztrallye Országos meghívásos autóverseny 2004. MÁRCIUS 20. (szombat) A RALLYE ELNEVEZÉSE: DŐPONTJA: HELYSZINE: 8. OMV Full Syn Tesztrallye Országos meghívásos autóverseny 2004. MÁRCIUS 20. (szombat) ÉCS, RÁBARING Ezen versenykiírás az MNASZ szabvány versenykiírás alapján

Részletesebben

2009.06.20. - 2009.07.05. Hol: Tokaj, Serház u. 1. Leírás: A Zenpléni Fesztivál előfesztiváljának keretén belül, a TourinformTokaj kiállítótermében

2009.06.20. - 2009.07.05. Hol: Tokaj, Serház u. 1. Leírás: A Zenpléni Fesztivál előfesztiváljának keretén belül, a TourinformTokaj kiállítótermében 2009.07.04. Gőbölyös Luca fotóművész kiállítása 2009.06.20. - 2009.07.05., Serház u. 1. A Zenpléni Fesztivál előfesztiváljának keretén belül, a TourinformTokaj kiállítótermében ezen a héten hétfőtől-péntegig

Részletesebben

2 A teljesítménytúra sikeres teljesítése jó fizikai felkészültséget feltételez!

2 A teljesítménytúra sikeres teljesítése jó fizikai felkészültséget feltételez! 2 A teljesítménytúra sikeres teljesítése jó fizikai felkészültséget feltételez! A rendezvény jellege: ~ 40 illetve 70 km-es teljesítménytúra egyéni kategóriában. A rendezvény hangsúlyozottan nem verseny.

Részletesebben

Tisztelt Lovas Barátaink!

Tisztelt Lovas Barátaink! VERSENYKIÍRÁS Tisztelt Lovas Barátaink! 2012. május 12.-én, szombaton hetedszer rendezzük meg Pomázon, a Magyar Vár Táborban Pilis-Dunakanyari legnagyobb lovas rendezvényét a Lovasmajálist. Az idei Pomázi

Részletesebben

MESZ - 2011. évi ORSZÁGOS FELNŐTT EVEZŐS BAJNOKSÁG

MESZ - 2011. évi ORSZÁGOS FELNŐTT EVEZŐS BAJNOKSÁG MESZ - 2011. évi ORSZÁGOS FELNŐTT EVEZŐS BAJNOKSÁG A verseny időpontja: 2011. szeptember 23-25. A verseny helyszíne: A verseny rendezője: Nevezési határidő: Nevezési díj: Sorsolás: A versenybíróság elnöke:

Részletesebben

Indul a VB, kezdődnek a játékok! nyereményjáték

Indul a VB, kezdődnek a játékok! nyereményjáték Indul a VB, kezdődnek a játékok! nyereményjáték Részvételi feltételek és nyereményjáték szabályzat 1. A nyereményjáték szervezője, lebonyolítója, adatkezelője, adatfeldolgozója Az Indul a VB, kezdődnek

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND HÁZIREND Az Iskola házirendje a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S

V E R S E N Y K I Í R Á S MVM SE Természetbarát Szakosztály 1031 Budapest, III. Szentendrei út 207-209. Szakosztályvezető: Bacsó Nándor, telefon: 06-30-9512036, 06-26-341919 e-mail: banan36@t-online.hu Helyettes szakosztályvezető:

Részletesebben

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub 1 Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub 2016. március 12-13-án rendezi meg a XXVI. Országos Makett kiállítást és versenyt, melyre,

Részletesebben

A Genertel Biztosító Zrt. Közvéleménykutatás az ingatlanpiaci változásokról 2016 elnevezésű NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

A Genertel Biztosító Zrt. Közvéleménykutatás az ingatlanpiaci változásokról 2016 elnevezésű NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA A Genertel Biztosító Zrt. Közvéleménykutatás az ingatlanpiaci változásokról 2016 elnevezésű NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE 1.1. A nyereményjáték (a továbbiakban

Részletesebben

ROUST Hungary Kft. City Label

ROUST Hungary Kft. City Label ROUST Hungary Kft. City Label MEGNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK RÉSZVÉTELI-, ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA ( Játékszabályzat ) 1. A játék szervezője 1.1 A City Label elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a

Részletesebben

I. Weloveweddings Esküvői Fotó és Videó Pályázat

I. Weloveweddings Esküvői Fotó és Videó Pályázat I. Weloveweddings Esküvői Fotó és Videó Pályázat Első alkalommal kerül kihirdetésre az I. Weloveweddings Esküvői Fotó és Videó Pályázat. A pályázat kihirdetője a weloveweddings.hu online esküvői magazin,

Részletesebben

A LIDL Magyarország által szervezett. Séf Próba

A LIDL Magyarország által szervezett. Séf Próba A LIDL Magyarország által szervezett Séf Próba elnevezésű nyereményjáték részvételi és adatkezelési szabályzata A LIDL Magyarország (a továbbiakban: Szervező) a jelen részvételi, adatkezelési és játékszabályzatban

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-Gy-4/2013

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-Gy-4/2013 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen vagy továbbképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2013 I. A pályázat tárgya A és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola együttműködésében

Részletesebben

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - december - Az év vége közeledtével beköszöntött a fagy is, de ez nem szegi kedvünket, sőt, idén is megtartjuk hagyományos évzáró gyűlésünket, melynek keretében egyesek

Részletesebben

Bérelt Vonali Szolgáltatás Igénybevételére

Bérelt Vonali Szolgáltatás Igénybevételére Magyar Telekom Nyrt. Általános Szerződési Feltételei Bérelt Vonali Szolgáltatás Igénybevételére A hatálybalépés időpontja 2012. március 1. Tartalomjegyzék 1. A szolgáltató adatai...3 1.1. A szolgáltató

Részletesebben

Osztálykirándulás tervező pályázat

Osztálykirándulás tervező pályázat PontVelem Okos program Osztálykirándulás tervező pályázat Rövid leírás: A PontVelem Okos Program keretében meghirdetésre kerülő Osztálykirándulás tervező pályázat célja a pénzügyi tervezés folyamatának

Részletesebben

Itiner 1. NEMZETKÖZI VOLÁN RALLYE HISTORIC

Itiner 1. NEMZETKÖZI VOLÁN RALLYE HISTORIC VOLÁN RALLYE HISTORIC hagyományőrző veteránautós túra 2015. május 16 17. Részletes kiírás Tartalomjegyzék 1. Szervező 1.1 Hivatalos elérhetőségek 1.2 Zsűri 2. A rendezvény jellege 2.1. Résztvevők száma

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG MARATONI KAJAK-KENU VERSENYSZABÁLYOK

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG MARATONI KAJAK-KENU VERSENYSZABÁLYOK MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG MARATONI KAJAK-KENU VERSENYSZABÁLYOK 2015 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség megbízásából írta és összeállított az MKKSZ Szakmai Bizottság egyetértésével az MKKSZ Versenybíró Bizottsága

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészének decentralizált keretéből nyújtható lakhatási támogatásról

TÁJÉKOZTATÓ. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészének decentralizált keretéből nyújtható lakhatási támogatásról TÁJÉKOZTATÓ A Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészének decentralizált keretéből nyújtható lakhatási támogatásról Vissza nem térítendő támogatás nyújtható azoknak a személyeknek, akik legalább

Részletesebben

újház Centrum Májusi ajándéközön játékszabályzat

újház Centrum Májusi ajándéközön játékszabályzat újház Centrum Májusi ajándéközön játékszabályzat 1. A játék szervezője A Májusi ajándéközön elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban Játék ) szervezője az Új Ház Építőanyag Nagykereskedelmi Zártkörüen

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail); KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 7300 KOMLÓ, VÁROSHÁZ TÉR 3. Telefon: +36-72/584-000 Fax: +36-73/584-008 E-mail: varosuzemeltetes.ph@komlo.hu

Részletesebben

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás 1. Általános tudnivalók futónaptár.hu 1.1. Általános információk Magyarország 2016.évi 50 km-es ULTRAfutó Bajnoksága

Részletesebben

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 HÁZIREND Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 Tartalom 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. A Házirend célja, feladata... 4 1.2. A Házirend

Részletesebben

Tour de Velencei-tó VelenceBike MTB Maraton RT26/KT46/HT66

Tour de Velencei-tó VelenceBike MTB Maraton RT26/KT46/HT66 Tour de Velencei-tó - 2019 VelenceBike MTB Maraton RT26/KT46/HT66 A rendezvény neve: VelenceBike MTB Maraton RT26/KT46/HT66 A rendezvény típusa: Cross Country Maraton (XCM) A rendezvény rangja: Ötpróba

Részletesebben

A MÚSZ 2011. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása

A MÚSZ 2011. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása VERSENYKIÍRÁSOK A MÚSZ 2011. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása A versenyek célja: A MÚSZ (továbbiakban: Szövetség) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken a

Részletesebben

Felhívás a II. Robotino Olimpia vetélkedőre

Felhívás a II. Robotino Olimpia vetélkedőre Felhívás a II. Robotino Olimpia vetélkedőre A Festo és a Dunaújvárosi Főiskola II. Robotino Olimpia elnevezéssel vetélkedőt hirdet a magyarországi műszaki főiskolák és egyetemek számára. A verseny helyszíne:

Részletesebben

ő ő ő ő ű Ó ő ő ű ű ő ő Ó ő ő ő ő ő ő ű ő ő ű ű ő ő ű Ó ő ő ő Ó ő ű ő ő ő ű ű ű ő ő ő ő ő ő ő Ó ő ő ő ű ő ő ő ő ő ű ő ő Ó ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ű ű ő ű ő ő Ó Ó ő Ó Ó ő Ó ű ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ű

Részletesebben

2015. évi Triplett válogató verseny versenykiírása

2015. évi Triplett válogató verseny versenykiírása Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Pétanque Federation H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 2015. évi Triplett válogató verseny

Részletesebben

A veszprémi. Deák Ferenc Általános Iskola. 8200 Veszprém, Aradi vértanúk útja 2. OM azonosító: 037033 HÁZIRENDJE

A veszprémi. Deák Ferenc Általános Iskola. 8200 Veszprém, Aradi vértanúk útja 2. OM azonosító: 037033 HÁZIRENDJE A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola 8200 Veszprém, Aradi vértanúk útja 2. OM azonosító: 037033 HÁZIRENDJE 2 A DEÁK FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE mely a tanulói jogviszonyra vonatkozó megállapításokat

Részletesebben

III. Mikulás T LA SE KUPA

III. Mikulás T LA SE KUPA III. Mikulás T LA SE KUPA III. Mikulás T LA SE KUPA RENDEZŐJE Törökbálinti Labdarúgó Akadémia Sportegyesület Horváth Ferenc Tel: +36 20 454-1763 E-mail: labdarugoakademia@gmail.com Haraszti Zoltán Tel:+36

Részletesebben

F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA bérbeadás útján történő hasznosításra meghirdeti a tulajdonában lévő nagykállói 5143 helyrajzi számú, 4320 Nagykálló, Geszterédi út 1. szám alatt található

Részletesebben

Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY

Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY 2016. március 06., vasárnap, 11.00 Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra

Részletesebben

Regionális/helyi szintű [X] Támogatott szervezet [Kbt. 241. b) c) pont] [ ]

Regionális/helyi szintű [X] Támogatott szervezet [Kbt. 241. b) c) pont] [ ] EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Építési beruházás Árubeszerzés Szolgáltatás [x] Építési koncesszió Szolgáltatási koncesszió I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) Hivatalos

Részletesebben

LEN Nyíltvízi Úszás Biztonsági Szabályzat

LEN Nyíltvízi Úszás Biztonsági Szabályzat LEN Nyíltvízi Úszás Biztonsági Szabályzat TARTALOM: 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2. BIZTONSÁGI TERV MEGKÜLDÉSE A LEN FELÉ 3. BIZTONSÁGI TERV VÉGREHAJTÁSA A VERSENYEN 4. KÜLÖNLEGES BIZTONSÁGI TERVEK ÉS ELŐÍRÁSOK

Részletesebben

megvásárlásához árengedményt lehetővé tevő kedvezmény biztosítása.

megvásárlásához árengedményt lehetővé tevő kedvezmény biztosítása. A GAS FREE FOR 30 SECONDS - GAS 30 MÁSODPERCIG INGYEN JÁTÉKSZABÁLYZATA A LAURENTES Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1113 Budapest, Daróczi út 2-4.; cégjegyzékszám: 01-09- 714698)

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE ÁLTALÁNOS ISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb

Részletesebben

5. Eged-hegyi Terepfutás Eseményinformáció

5. Eged-hegyi Terepfutás Eseményinformáció 5. Eged-hegyi Terepfutás Eseményinformáció Nyomtatás E-mail Verseny időpontja: Verseny helyszíne: versenyközpont, rajtcél: útvonal: Fővédnök: 2016. június 26. (vasárnap) Eger, Apollo Sportrepülőtér Eger

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (hatályos 2015. július 01. napjától)

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (hatályos 2015. július 01. napjától) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (hatályos 2015. július 01. napjától) ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Emineo Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1117 Budapest, Nádorliget utca

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az intézményi nyelvi vizsga lehetőségéről

TÁJÉKOZTATÓ az intézményi nyelvi vizsga lehetőségéről TÁJÉKOZTATÓ az intézményi nyelvi vizsga lehetőségéről Tisztelt volt Hallgatónk! Tájékoztatom, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény felhatalmazása alapján, a Szent István Egyetem

Részletesebben

Gyermelyi Zrt. Indul a Gyermelyi Bespájzoló: Töltse tele liszttel a konyháját nyereményjáték 2016.03.07.-2016.04.10.

Gyermelyi Zrt. Indul a Gyermelyi Bespájzoló: Töltse tele liszttel a konyháját nyereményjáték 2016.03.07.-2016.04.10. JÁTÉKSZABÁLYZAT Gyermelyi Zrt. Indul a Gyermelyi Bespájzoló: Töltse tele liszttel a konyháját nyereményjáték 2016.03.07.-2016.04.10. 1. A Játék szervezője A Indul a Gyermelyi Bespájzoló: Töltse tele liszttel

Részletesebben

MAGYARORSZÁG AMATŐR RALLYE BAJNOKSÁGÁNAK SZABÁLYAI 2016

MAGYARORSZÁG AMATŐR RALLYE BAJNOKSÁGÁNAK SZABÁLYAI 2016 MAGYARORSZÁG AMATŐR RALLYE BAJNOKSÁGÁNAK SZABÁLYAI 2016 Készítette: Az MNASZ Rallye Bizottsága Jóváhagyta: Az MNASZ sporttanácsa TARTALOMJEGYZÉK: 1. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK... 3 1.1 A MARB országos bajnokság

Részletesebben

II. ROLAND-AUTÓ SZENDRŐ RALI

II. ROLAND-AUTÓ SZENDRŐ RALI II. ROLAND-AUTÓ SZENDRŐ RALI SZENDRŐ, 2007. SZEPTEMBER 22-23. Rali Túra Bajnokság 7. futama 2007. MNASZ Amatőr Rallye Kupa futama, STK kupa VERSENYKIÍRÁS A bajnokság honlapja: www.rte.hu A verseny hivatalos

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság U-15 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Budapesti U-15 korosztályú fiú serdülő nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2012 2013. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km)

Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km) Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km) Időrend: 11,00: Kerékpáros előverseny, 20 km 11,05: 25 km-es futás,egyéni

Részletesebben

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA Utolsó frissítés: 2007.03.07 Készítette az MNASZ Gyorsasági Szakági Bizottsága Jóváhagyta

Részletesebben

A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata

A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A nyereményjáték szervezője és adatkezelője: Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.; cégjegyzékszám: 01-10-041628;

Részletesebben

Fővédnök: Hidvégi József, Fonyód polgármestere

Fővédnök: Hidvégi József, Fonyód polgármestere II. BÚI Triatlon Rövid távú Amatőr OB Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság Ifjúsági EB válogató Országos Utánpótlás és Sprint Triatlon Ranglista Verseny Fonyód 2016. június 11. Fővédnök: Hidvégi

Részletesebben

A CAMAIEU HUNGARY Kft. Camaieu Selfiere fel elnevezésű online nyereményjátékának Részvételi- és Játékszabályzata

A CAMAIEU HUNGARY Kft. Camaieu Selfiere fel elnevezésű online nyereményjátékának Részvételi- és Játékszabályzata A CAMAIEU HUNGARY Kft. Camaieu Selfiere fel elnevezésű online nyereményjátékának Részvételi- és Játékszabályzata 1. A Játék szervezője 1.1. A Camaieu Selfiere fel elnevezésű online nyereményjáték (a továbbiakban:

Részletesebben

ZETRON INFORMATIKAI FEJLESZTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

ZETRON INFORMATIKAI FEJLESZTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. ZETRON INFORMATIKAI FEJLESZTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. INTERNET HOZZÁFÉRÉSI (ELÉRÉSI) SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓAN ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (TOVÁBBIAKBAN: ÁSZF) KÉSZÍTÉS IDŐPONTJA: 2015. FEBRUÁR 24. UTOLSÓ

Részletesebben

A NYERJEN MOBILAPPLIKÁCIÓNKKAL ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

A NYERJEN MOBILAPPLIKÁCIÓNKKAL ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA A NYERJEN MOBILAPPLIKÁCIÓNKKAL ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA Szervező, Lebonyolító, háttér A nyereményjáték ( Játék ) szervezője az Budapest Taxi Kft.(székhely: 1097 Budapest,

Részletesebben

ZEN BU KAN KEMPO. Ifjusági és Junior Országos Bajnokság. 2015. április 25. szombat, Sárosd Általános Iskola Tornacsarnoka.

ZEN BU KAN KEMPO. Ifjusági és Junior Országos Bajnokság. 2015. április 25. szombat, Sárosd Általános Iskola Tornacsarnoka. Versenykiírás A verseny időpontja: 2015. április 25. szombat 10 óra A versenyzők regisztrációja, mérlegelése a verseny napján 8 és 9 óra között. A verseny helye és címe: 2433 Sárosd Fő utca 10-12, Sárosdi

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MÁGOCSI ÉS A VÁSÁROSDOMBÓI KMJR IGÉNYBEVÉTELÉRE

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MÁGOCSI ÉS A VÁSÁROSDOMBÓI KMJR IGÉNYBEVÉTELÉRE ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MÁGOCSI ÉS A VÁSÁROSDOMBÓI KMJR IGÉNYBEVÉTELÉRE Mágocsvíz Nonprofit KFT. 7342 Mágocs, Szabadság u. 39. Hatályba lépése: 2010. március 1. Készült: 2010. február 25. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben