Plotinus Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Plotinus Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság"

Átírás

1 Plotinus Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Éves jelentés 2013 (2013 január 1.- december 31.) Készült: 2014/04/29

2 Vezetőségi jelentés A Plotinus Holding Nyrt. jelentésében a 2013-as folyamatokról, illetve részben a negyedik negyedév történéseiről számol be. Külön mellékletben közöljük az IFRS szerinti konszolidált, cégcsoport szintű adatokat, illetve az MSZSZ alapján készült anyavállalati számokat. Összefoglaló adatok forintban (MSZSZ, nem konszolidált) Saját tőke* Adózott eredmény Módosított egy részvényre jutó saját tőke* Ft Ft** *Az év utolsó napján **Az értékelés alapja az MSZSZ szerinti nem konszolidált beszámoló. A Társaságnak fordulónapokon számos olyan eszköze lehet, amelyeknek a számvitelileg kimutatott értéke nem egyezik a piaci értékkel. A fenti számítás során becsült piaci értéken vesszük figyelembe az eszközöket. Ezt a kiigazítást csak olyan eszközöknél végezzük el, amelyeknek az időszak végén meghatározható piaci ára van. Ezen kívül kiszűrjük a saját részvények hatását is, azaz a saját részvények értéke nélküli saját tőkét osztjuk a nem saját tulajdonban lévő részvények darabszámával; valamint az osztalékelsőbbségi részvényekre járó várható osztalékot is kiszűrjük. Véleményünk szerint az így kiszámított érték tükrözi legjobban a társasági vagyon egy részvényre jutó nagyságát. Az érték nem pontos, csupán az elérhető információkon alapuló becslés. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a piaci árral nem rendelkező eszközöket (elsősorban reálgazdasági részesedések) bekerülési áron értékeljük ebben a számításban, amely igen jelentősen is eltérhet a valós értéktől akár pozitív, akár negatív irányban. Társaságunk vezetésének hangsúlyozottan szubjektív megítélése alapján jelenleg a reálgazdasági eszközeink értéke magasabb, mint a bekerülési érték, így a Plotinus Nyrt. reális értéke véleményünk szerint nagyobb, mint az itt közölt módosított saját tőke értéke! Holdingtársaságunk célja, hogy különböző tőkepiaci és reálgazdasági befektetései révén a saját tőke és az egy részvényre jutó saját tőke értéke a következő években dinamikusan növekedjen, a részvényárfolyam pedig kövesse ezt az emelkedést. Az egy részvényre jutó módosított saját tőke értékének változása (egyszeri, nem évesített értékek): a negyedik negyedévben (3 hó): +9,6% a második félévben (6 hó): +4,7% 2013 folyamán: +43,4% a tőzsdei bevezetés ( ) óta: +74%

3 Egy részvényre jutó módosított saját tőke alakulása a Társaság nyilvános működése során: A Plotinus Nyrt. működésének legsikeresebb évét zárta 2013-ban: rekordnyereséget értünk el, sikerrel zárult első kötvénykibocsátásunk, és a Társaság saját tőkéje 1 milliárd forint fölé emelkedett. Részvényeink árfolyama a 2012-es záróárról, 1820 forintról a 2013-as év végére 2699 forintra emelkedett, ez 48%-os növekedést jelent. Az egy részvényre jutó módosított saját tőke értéke 2013-ban 43%-kal emelkedett. A 2013-as évben az MSZSZ szerinti nem konszolidált adózott eredményünk +426,67 millió forint volt. A negyedik negyedév és a teljes év üzleti környezete és eredményei: Az év folyamán hosszabb távú tőkepiaci befektetéseink jellemzően felértékelődtek, valamint derivatív piaci tranzakcióink is nyereségesek voltak. A reálgazdaságban új társaságot alapítottunk, és a korábban megvásárolt leányvállalatunk is növekedést tudott felmutatni, így összességében kifejezetten sikeres évként értékeljük 2013-at. Emellett a harmadik negyedévben lezajlott unikális kötvénykibocsátásunk is teljes mértékben teljesítette az elvárásokat: a felajánlott maximálisan 500 millió forintnyi értékpapírt 2 nap alatt lejegyezték a befektetők, így a jegyzést a vártnál hamarabb le kellett zárnunk. Társaságunk részvényei a negyedik negyedévben bekerültek a BUMIX indexbe. Távolabbi célunk, hogy a BUX indexbe is bekerüljenek a részvények.

4 A negyedik negyedév fontosabb befektetési eseményei: Derivatívák: A negyedik negyedévben pozícióink irányát a gyorsuló amerikai növekedéssel kapcsolatos várakozások határozták meg: emiatt nyitottunk 2 éves és 10 éves amerikai államkötvény eladási pozíciókat, illetve tovább próbálkoztunk USDJPY long pozíciók kiépítésével. A derivatív pozíciók nem realizált eredménye az időszak végén kb. +35,3 millió Ft volt. Hosszabb távú tőkepiaci befektetések: Jelentősen növeltük a dollárkitettséget részben dollár(készpénz), részben a MOL dolláros kötvényeinek vásárlásával. A kisebb magyar részvényekből álló portfolió bővítésére törekedtünk, a görög kötvények egy részét viszont eladtuk. Mivel a kockázatos eszközök szárnyalását némi szkepszissel szemléltük, illetve a hazai gazdaságpolitikában is láttunk kockázatokat, így növeltük a készpénz arányát. A negyedév végén a hosszabb távú befektetések nem realizált eredménye kb. +66,9 millió Ft volt. Reálgazdaság: A Plotinus Autó Kft. a negyedik negyedévben effektív módon is megkezdte működését, az érdeklődők a honlapon tudnak tájékozódni a cég által kínált lehetőségekről, és erre minden részvényesünket és kötvényesünket bátorítjuk is. Befektetések: Készpénz és pénzpiaci eszközök: A Társaság értékpapírszámláin diszkontkincstárjegyek, MNB kötvények és készpénz formájában megközelítőleg 452,6 millió forintja, 137 ezer eurója és 626 ezer dollárja volt. Emellett, elkülönítve a Társaság határidős számláján (Saxobank) 1,139 millió eurót és 196 ezer dollárt is tartottunk az év utolsó napján. Így a Társaság teljes likvid pénzállománya 1 milliárd 9 millió forintot tett ki. Értékpapírbefektetések: Név Darabszám/Névérték (kötvényeknél) Árfolyamérték (HUF) MOL 6,25 09/19 USD kötvény OPUS vállalati kötvény (EUR) (XS ) Graphisoftpark részvény China A share fund (CAF) Fondul Proprietatea

5 Görög államkötvények Rába részvény Enefi (volt E-star) részvény TVK részvény Állami Nyomda részvény CA IMMO részvény Danubius részvény Pannergy részvény Forrás osztalékelsőbbségi részvény Synergon részvény *Magyar forintban, a i záróárfolyammal számolva. Az időszak végén 663,6 millió forintnyi befektetésünk volt a fent részletezett eszközökben, ezen belül 216,9 millió magyar részvényekben, 115,7 millió külföldi részvényekben, 331 millió pedig devizában denominált vállalati és államkötvényekben. Származtatott ügyletek: Az év utolsó napján a Társaság az alábbi jelentősebb derivatív befektetésekkel rendelkezett (a saját tőke legalább 10%-át elérő mögöttes értékű befektetések): Név US 2 year Treasury future 2014 March Irány Short hozzávetőleges mögöttes érték* 4,7 mrd Ft USDJPY Long 1,08 mrd Ft US 10 year Treasury future 2014 March Short 800 millió forint *Az utolsó tőzsdei kereskedési nap záróárával számított, magyar forintban kifejezett becsült, közelítő mögöttes érték. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a derivatív befektetések nagyságában és irányában gyors változások lehetnek, így a fentiek nem tartalmaznak semmilyen jövőre vonatkozó indikációt, pusztán a i állapotot tükrözik.

6 Reálgazdaság: Az év utolsó napján a Plotinus Nyrt. az alábbi nem nyilvános társaságokban bírt részesedéssel: Társaság neve Részesedés nagysága Részesedés beszerzési értéke David Gerincklinika Zrt. 96,1% Ft* Plotinus Autó Kft. 100% Ft * *A Társaság bekerülési értéke megegyezik a nyilvántartási értékével, könyveinkben ezzel az összeggel szerepel. A zártkörű működésből adódóan nincsen piaci ár, így a részesedés valós értékét nehéz lenne meghatározni. IFRS összefoglaló számok egészségügyi tevékenység: Árbevétel Adózás előtti eredmény EBITDA A David Gerincklinika Zrt. mozgásszervi terápiával foglalkozik és a David Health Solutions Ltd. (www.david.fi) kizárólagos hazai disztribútora és képviselője. A ban termelődő cash-flow és anyavállalati hitel segítségével nyitotta meg második egységét 2013 májusában és dinamikus bővülést ért el az év folyamán, amely a fenti számokból jól látható. További egységek nyitását tervezzük amennyiben a hazai gazdaság lassú növekedésével párhuzamosan a szolgáltatásaink iránti kereslet is bővül. Továbbra is úgy véljük, hogy a Társaságnak komoly növekedési kilátásai vannak, és jelentős értéknövekedés elérésére van lehetőség folyamán a Társaságnál legalább 100 millió forintos árbevétel és 20 millió forintos EBITDA elérésére számítunk decemberében 0,57%-ot kitevő részesedést értékesítettünk a Társaság vezérigazgatója számára forintért. A Plotinus Nyrt. Igazgatótanácsának véleménye szerint a David Gerincklinika Zrt.-ben fennálló tulajdonunk jelenleg valószínűleg szignifikánsan többet ér, mint a bekerülési érték, ám a pontos beárazás nem egyszerű, ezért óvatossági okokból továbbra is bekerülési értéken tartjuk nyilván, és egyelőre így számolunk vele a módosított saját tőke számítása során is, ám ez a jövőben változhat. Emiatt megfontoljuk, hogy az általunk számított módosított egy részvényre jutó saját tőke értéke fölött is vásároljunk vissza saját részvényeket, ha a piaci körülmények ezt indokolják.

7 Plotinus Autó Kft: leányvállalatunk csak 2013 nyár végén indult, így nincs összehasonlítási alap az előző évekkel, s az idei eredmények sem relevánsak. Az IFRS szerinti adózás előtti eredménye 774 ezer forint volt. Hitelek: A Társaságnak én bankhitele nem volt, kötvénykibocsátásból 511,457 millió forintnyi adóssága volt (500 millió forint névérték+11,457 millió forint felhalmozott kamat). A kibocsátott Plotinus Prémium kötvények lejárata június 1.; kamatozása januári év/év fogyasztói infláció+4,5% (az első kamatperiódusra 8,2%); kamatfizetése: minden év június 1-én; a kötvénytulajdonos kérésére átcserélhetőek kötvényenként 34 darab Plotinus törzsrészvényre; a Kibocsátó által darabonként Ft-os bruttó árfolyamon visszavásárolhatóak. A kötvények névértéke darabonként forint, összesen darab került kibocsátásra. A Társaság 2012-ben 13 millió forint hitelt nyújtott az általa 96,1%-ban tulajdonolt David Gerincklinika Zrt-nek további fejlesztések finanszírozása céljából. 2013/04/22-én további 8 millió forint hitelt nyújtott leányvállalatának beruházási célokra, mely utóbbi kölcsön szeptember hónapban kamatostul visszafizetésre került. A hitelek ügyleti kamata éves 12%. Célok és stratégia: A Plotinus Holding Nyrt. holdingtársaság, azaz olyan egy vagy több társaságban részesedéssel rendelkező gazdasági társaság, amelynek gazdasági célja a holding és a leányvállalatok közötti hatékony együttműködés révén a hosszútávú értéknövekedés elérése. A Plotinus Nyrt. saját vagyonát fekteti be, nem végez külső vagyonkezelést, és alapvető célja nem a tulajdonában lévő leányvállalatok adásvétele, hanem a leányvállalatokban (és természetesen az anyavállalatban) elért vagyongyarapodás, értéknövekedés. A Társaság célja tehát egy sikeres holding kiépítése, amely bár magas kockázattal operál, de diverzifikált jellege, tőkepiaci és reálgazdasági befektetései révén remélhetően a legtöbb piacigazdasági környezetben értéknövekedést képes elérni tulajdonosai számára. Legfontosabb kitűzött célunk a vállalat értékének növelése, s ezzel párhuzamosan a részvények árfolyamemelkedése. Erőforrások és kockázatok: A Társaság erősen emberierőforrás-orientált, sikere az igazgatótanács helyes döntésein múlik. A kockázatok ugyanebben keresendők, illetve abban, hogy a Társaság szándékoltan jelentős kockázatot vállal befektetései során a magasabb hozam reményében. Mivel a Társaság befektetései során jelentősebb mértékben hajlandó külső forrásokra támaszkodni (hitel, lízing vagy derivatív pozíciókon keresztül) így a beszerzett eszközök árfolyamában történő kisebb elmozdulás is jelentősen módosíthatja a cég értékét és ezen keresztül a részvények árfolyamát. A Társaság vagyonának alakulása és ebből következően a részvényárfolyam is igen jelentős kilengéseket mutathat, és bármikor fennáll a a komolyabb tőkeveszteség lehetősége.

8 Kilátások: Úgy véljük, hogy sokévi recesszió után elkezdődik Magyarországon és Európában is a gazdasági fellendülés. Ráadásul ehhez rekordalacsony kamatszint járul, ugyanis a jelenlegi kormányzat célja a (részben monetáris stimulus generálta) jelentős gazdasági növekedés. Ennek több következménye is van. Egyrészt rekordolcsó lesz a finanszírozás, tehát érdemes lehet jelentősebb hiteleket felvenni, s azokat termelő beruházásokba fektetni. Másodsorban az alacsony kamatok révén tartósan gyenge lehet a forint árfolyama. Harmadsorban pedig - az alacsony kamatszint és gazdasági növekedés hatására jó befektetés lehet a hazai ingatlan, különösen, hogy minden mutató alapján nagyon olcsó. Ennek megfelelően ingatlanbefektetések irányába tervezünk elmozdulni, legalábbis a rendelkezésre álló erőforrásaink egy részével. Egyelőre még nem egyértelmű, hogy ez milyen formában tud megvalósulni. Részvényekkel kapcsolatos tervek: A Társaság a jelenlegi szabályozási-adózási környezetben továbbra sem szándékozik szavazatelsőbbségi és törzsrészvényeire osztalékot fizetni, az értéknövekedést ezen részvények esetén az árfolyamemelkedés teremtheti meg. Amennyiben a Társaság részvényeinek árfolyama jelentősen eltér a Társaság vezetésének értékítélete alapján reális árfolyamtól, akkor hajlandóak vagyunk mind saját részvények vásárlására mind eladására. Amennyiben befektetői érdeklődést tapasztal a Társaság vezetése, úgy mind zártkörű, mind nyilvános részvénykibocsátás keretében szeretne újabb tőkét bevonni ez növelné a mérethatékonyságot. Emellett opcionálisan kötvény vagy hibridjellegű tőkebevonás lehetőségét is megvizsgáljuk, ha megfelelő a piaci környezet. Vezető tisztségviselők Plotinus részvény és kötvény tulajdona: Az alábbi vezető tisztségviselők rendelkeztek én részvény- és kötvénytulajdonnal a Társaságban: Zsiday Viktor, az Igazgatótanács elnöke közvetett és közvetlen módon összesen db szavazatelsőbbségi, 150 db osztalékelsőbbségi, és db törzsrészvénnyel rendelkezett. Mindezek együttesen ( db részvény) 10,83%-os tulajdoni hányadot képviselnek a Társaságon belül. Zsiday Viktor összesen darab Plotinus Prémium kötvénnyel rendelkezik közvetett tulajdonlás útján. Szabó Zoltán, az Igazgatótanács alelnöke közvetett és közvetlen módon összesen db törzsrészvényt és 50 db osztalékelsőbbségi részvényt tulajdonolt. Mindezek együttesen ( db részvény) 8,05%-os tulajdoni arányt képviselnek a Társaságon belül. Szabó Zoltán 96 darab Plotinus Prémium kötvénnyel rendelkezik. Tranzakciók: Az utolsó negyedév során Szabó Zoltán és érdekeltségei nem voltak aktívak; Zsiday Viktor és érdekeltségei/közeli hozzátartozói nettó módon db törzsrészvényt értékesítettek és 203 darab Plotinus Prémium kötvényt vásároltak tőzsdei kereskedésben.

9 A Társaság részvénystruktúrája: db törzsrészvényből db szavazatelsőbbségi részvényből, és 200 db osztalékelsőbbségi részvényből, azaz összesen db 250 Ft-os névértékű részvényből áll. Saját részvények: A Társaság nettó módon összesen db Plotinus törzsrészvényt értékesített a negyedév során. Az év utolsó napján, én a Társaság tulajdonában darab Plotinus törzsrészvény volt. Fontos események a negyedik negyedév folyamán: 2013/10/03-án a Társaság közzétette időközi beszámolóját.

10

11 r ir4-r0 Statisztikai sz6mjel CdgSegyzdkszdma PLOTINUS HOLDING Nvrt Fels6t6rkfny, Tiilgy utca L vi 6ves beszirmol december 31. Keltezds: fiprilis 29. elndk-vezdrigazgat6 PLOTINUS HOLDING Npt 3324 t&$titklay,t6lgy u 1. CJ g,q;yarszdrn: 1 O1 G Adosz6m Szab6 Zoltdn alelnok

12 tt4-10 Statisztikai szfimjel l/6. oldal l Cegegyzeksz6ma "A" MERLEG Eszkiiziik (aktivdk) december 3 I. adatok E F1-ban Sorsz6m A t6tel megnevezdse El6z6 6v El6z6 6v(ek) m6dosi-t6sai Tdrgy6v a b c d e I A. BEFEKTETETT F,SZKOZOK I. Immaterir{lis iavak Alapitris - 6ts zew ezds aktiv 6lt drtdke 4 Kisdrlet fei lesztds aktiv6lt 6rtdke 5 Vagyon drt6kri iosok 6 Szellem term6kek,7 izletivasy cdsdrtdk 8 I mmateriiilis i avakra adott el6leeek 9 Immateri6lis iavak 6rtdkhelyesbit6se l0 II. Tdrevi eszktiziik l1 Ingatlanok ds a kapcsol6d6 vagyoni dft6kii ioeok 12 Mriszaki berendezdsek, gdpek, i 6rmrivek r3 r4 Eey6b berendezdsek, felszereldsek, i 6rmrivek Tenvdsz6llatok 15 Beruh6z6sok. fehii itrisok t6 Beruh6ziisokra adott el6lesek t7 Trireyi eszkdz<ik drtdkhelyesbitdse 18 III. Befektetett p6nziieyi eszkiiziik l9 Tart6s rdszesedds kaoc s olt v illalkozhsban s Tart6san adott kdlcson kapcsolt v6llalkoz6sban 21 Esvdb tart6s rdszesedds sos 22 Tart6san adott kdlcsdn egy6b r6szesed6si viszonyban 5116 v6llalkoz6sban Esvdb taft6san adott kolcson 24 Tart6s hitelviszonyt mestestesit6 drldkpapir 25 Befektetett pdnziigyi eszkdzdk 6rt6khelyes bitdse elncik-vezdri gazgato PLOTINUS HOLDING Nvrr 3324 Rls6tirkiny, T6lgy u i. Cqqg;yluksziorl: 1G1M202i6 Ad6szim: 1435y99-Z-10 Szab6 Zolthn alelnrik

13 Statisztikai sz6mjel 216. oldal Cdgjegyzdk szdma "A" MERLEG Eszktiziik (aktivrik) december 31. adatok E Ft-ban Sorszdm A t6tel megnevez6se El6z6 6v El6z6 6v(ek) m6dosi-tr{sai Tdrgyfv a b c d e 26 B. FORGOESZKOZOK I. K6szletek Anyagok 29 Befejezetlen termelds ds felkdsz termdkek 30 Niivenddk-. hiz6- es esvdb 6llatok 31 Kdszterm6kek 5Z JJ Aruk K6szletekre adott el6lesek 34 II. Ktivetel6sek Kdveteldsek 6rusz6llitdsb6l 6s szolg6ltat6sb6l (vev6k) 36 Kdvetel6sek kapcsolt v6llalkoz6ssal szemben )I K0vetel6sek egy6b rdszeseddsi viszonyban l6v6 v6llalkoz6ssal szemben 38 V6lt6k<iveteldsek 39 Egvdb kriveteldsek III. Ert6kpapirok 3s9 r A'l at Rdszesedds kaocsolt vrillalkoz6sban 42 Egydb r6szesedds 43 Sai rit r6szvdnyek, sai 6t izletrdszek 83 1rs t Forgatds i cdhi hitelv i s zonyt me ffestes f t6 6rtdkpapf rok 27s IV. P6nzeszktiziik t57 ttl Penztdr, csekkek 121 +t 47 Bankbetdtek C. AKTIV IDOBELI ELHATAROLASOK s Bevdtelek aktiv id6beli elhat6roliisa Koltsdgek, r6fordit6sok aktiv id6beli elhatiirolisa Halasztott r6fordittisok ESZK K OSSZESEN l8l Keltezds: fiprilis 29. eln<ik-vezdri gazgato PLOTINUS HOLDING Nyrt 3324 Fd6titlxiny, T6lgy u. 1. Cigqyzt:kszin: G Ad6sz6rn: 43554W Szabo Zoltdn aleln<ik

14 Statisztikai sz6mjel 3/6. oldal CfgSegyzek szftma "A" MERLEG Forrdsok (passziv6k) december 3 1. adatok E Ft-ban Sorszfm A t6tel megnevez6se El6z6 6v El6z6 6v(ek) m6dosi-t6sai T6rgy6v a b c d e 53 D. SAJAT TOKE ',7 54 I. Jesyzett t6ke tt2 656 rl ebb6l: visszav6s6rolt tulaidoni rdszesedds ndvdrtdken 1l II. Jegvzett, de m6g be nem fizetett t6ke ( - ) 57 III. T6ketartal6k s3 I IV. Eredm6nvtartal6k V. Lekiitiitt tartal6k 83 71s 13 49r 60 VI. Ert6kel6si tartal6k 61 VII. M6rleg szerinti eredm6ny r E. CELTARTALEKOK Cdltartaldk a v firhato kotelezetts6 sekre 64 Cdltartaldk a idv6beni kdlts6eekre 65 Eevdb cdltartaldk 66 F. KOTELEZETTSEGEK I. H6trasorolt kiitelezetts6gek H6trasorolt k<itelezettsdgek kapcsolt v6llalkoz6ssal szemben 69 H6trasorolt kritelezettsdgek egydb rdszeseddsi viszonyban 1dv6 v5llalkoz6ssal szemben 70 H6trasorolt kdtelezettsdgek egydb gazd6lkod6val szemben 7l II. Hosszrl leisratri kiitelezetts6gek Hos s zri lej 6r atr a kapott kri lcs cjncjk 73 Atv ilftortaihat6 k<itvdnyek 74 Tartoz6sok kdtvdnykibocs6tssb6l Beruh6z6si ds fejlesztdsi hitelek 76 Egydb hosszri lej6ratri h telek 77 Tart6s kritelezettsdgek kapcsolt viillalkozdssal szemben 78 Tart6s kdtelezetts6gek egydb r6szeseddsi viszonyban 16vo v6llalkoz6ssal szemben 79 Eevdb hosszri leiriratri kdtelezettsdgek Zsiday Viktor elncjk-vezdri gazgat6 Szabo Zoltiln alelnrik

15 r43ss rl4-r0 Statisztikai sz6mjel 416. 'oldal l Cdgegyzdksz6ma "A" MERLEG Forrrisok (passzivr{k) 2013, december 31. adatok E F1=ban Sorszhm A t6tel megnevez6se El6z6 6v El6z6 6v(ek) m6dosi-tfsai Tdrgy6v a b c d e 80 III. Rtivid lejriratf kiitelezetts6gek Rrjvid lej 6r atu krilcs 6ndk 82 ebb6l : az 6tv illtoztathat6 kritvdnyek 83 Rdvid lejdrat: hitelek 84 Vev6kt6l kapott el6legek 85 Kritelezettsd gek 6rusz6llit6sb6l ds szol griltat6sb6l (s zril I it6k) V6lt6tartoz6sok 87 Rdvid lej6ratri kotelezettsdgek kapcsolt v6llalkoziissal szemben 88 R6vid lej 6r at:f kdtel ezettsd gek e gydb rdszesedd s i vis zonyban l6v6 v6llalkoz6ssal szemben 89 Egydb rdvid lej6ratri kritelezettsdgek G. PASSZIV IDOBELI ELHATANOT,ASOX Bevdtelek passziv id6beli elhat6roliisa 92 Kdltsdgek, r6forditrisok passziv id6beli elhat6rol6sa Halasztott bevdtelek 2014.ilprilis l8l Zsidayviktor elndk-vezdri gazgato PLOTINUS HOTJLIING Nytt 3324 Fds<iuirkiny, Tritxy u. t. Cigqyzekszim : I 0- I 0-02U286 Ad6szirr W-2-10 Szab6 Zoltin alelndk

16 1435s rr4-10 Statisztikai sz6mjel 5/6. oldal Cdgegyz6kszima '?A?' EREDMf Nyf f Vf Uf ATAS (iisszkiilts6g elj 6 r6ssat) december 31. adatok E Ft-ban Sorszdm A t6tel megnevez6se El6zii 6v El6z6 6v(ek) m6dosi-tdsai Tdrgy6v a b c d e I I Belfoldi drtdkesitds nett6 6rbevdtele r Expoftdn6kesft6snett66rbevetele 3 I. Ert6kesit6s nett6 6rbev6tele (01+02) Sai6ttermeldsri kdszletek 6llom5nyv6ltoz6sa+ 5 4 Sai6t el66llit6sri eszkozdk aktiv6lt drt6ke 6 II. Aktiv6lt sai6t teliesftm6nvek 6rt6ke (+03+04) III. Eey6b bev6telek I 0 8 ebbol : visszafrt drt6kveszt6s 9 5 Anyaekdltsde z 0 6 Iednybe vett szols6ltat6sok drtdke I 7 Eeydb szolg6ltat6sok dftdke Eladott ilrukbeszeruesi 6rtdke a J 9 Eladott kcizvetitett) szols6ltat6sok 6ft6ke 4 IV. Anyaqielleqfi rdforditdsok ( ) ) 10 Bdrkdltsds 6 l1 Szem6lyi ielleeri egydb kifizet6sek 7 12 B6ri6rul6kok 8 V. Szem6lyi ieleeii rdforditdsok ( ) VL Ert6kcsiikken6sileirris 20 VII. Eev6b rfforditdsok l ebbol: 6rt6kvesztds 22 A. UZENII (UZLETI) TEVEKENYSEG EREDMENYE -4 (I+II+IU.IV-V-VI-VII) Keltezds: pri1is29. Zsiday Viktor elndk-vezdrigazgat6

17 r43s Statisztikai sz6mjel 6/6. oldal 1 0-l C{gtregyzdksz6ma I'A'? EREDMENYKIMUTATAS (tisszkiitts6g etj6r6ssal) december 31. adatok E Ft-ban Sorszim A t6tel megnevez6se El6z6 6v El6z6 6v(ek) m6dosi-t6sai Tdrgy6v a b c d e ZJ l3 Kapott fi6r6) osztal6k 6s r6szesedds ebbcil: kapcsolt v6llalkoz6st6l kapott Rdszeseddsek 6rtdkesitdsdnek 6rfolvamnveresdse 26 ebbril: kapcsolt v6llalkoz6st6l kapott 27 I 5 Befektetett pdnz'drgyi eszkozdk kamatai, 6rfolyamnyeresdee 28 ebbol: kapcsolt vellalkoz6st6l kapon 29 l6 Egydb kapott (616) kamatok ds kamatlellegii bev6telek r47 3s3 30 ebb6l: kapcsolt v6llalkoz6st6l kapott Pdnziigyi mriveletek egy6b bevetelei JZ VIII. P6nziigyi miiveletek bev6telei (13+f ) JJ 18 Befektetett plnzngyieszkdzdk 6rfolyamvesztesdge.A J+ ebb6l: kapcsolt v6llalkoz6snak adott Fizetendci kamatok ds kamatielleeri r6fordit6sok l6 ll ebbcil: kapcsolt vdllalkoz6snak adott JI 20 R6szesed6sek, drtdkpapirok, bankbetdtek 6rtdkvesztdse l Pdnziigyi mriveletek esy6b r6fordit6sai IX. P6nziigyi mfiveletek rdforditrisai ( ) B. PENZUGYI MUVELETEK EREDMENYE (VIII-X) l 4l C. SZOKASOS VALLALKOZASI EREDMENY (].A+B) X. Rendkiviilibev6telek,a +J XL Rendkiviili r:lforditdsok D. RENDKIVULI ERIDMENY (X-XD E. ADOZAS ELOTTI EREDMENY (+C+D) XII. Ad6fizet6siktitelezetts6g 6t3 ls F. ADOZOTT EREDMENY (+E-Xrr) t Eredm6nytartaldk ig6nybe vdtele osztal6kra, rdszesed6sre J6v6hagyottosztaldk,r6szesed6s G. MERLEG SZERINTI EREDMENY (+F s Keltezds: 2014.ilprilis29. Zsiday Viktor elndk-vezdrigazgat6 PLOTINUS HOLDING 3324 Fels5tirkiny Tolgy u. 1. Cigqyzilkszin: 1 G Ad6szim: 1435yy),2-10

18 s Statisztikai szsmjel 3.sz mell6klet Cdgegyzekszhma CASH FLOW-KIMUTATAS Sorszhm A t6tel megnevez6se adatok E Ft-ban T6rgy6v a b d I I Szokdsos tev6kenys6gb6l szhrmaz6 pfinzeszkdz-v f'ltozirs (Mtikiid6si cash flow, sorok) z I Ad6z6s ekitti eredmdny J 2 Elszilmolt amortizhci Elsz6molt drtdkvesztds ds visszairds Cdltartal1k kepzes 6s felhaszn6l6s kiilcinbdzete Befektetett eszkdzdk drtdkesitds6nek eredmdnve Sz6llit6i kcitelezettsdg v itltozdsa Egydb rdvid lej6ratir kdtelezettseg v ltozdsa Passziv id6beli elhat6rol6sok vfitozdsa+ t Vev6k<ivetelds v6ltoz6sa + I l0 Forg6eszk0zrik (vevokovetelds ds pdnzeszkciz ndlkiil) v6ltoz6sa I I Aktiv id6beli elhat6rol6sok villlozhsa Fizetelt, fizetend6 ad6 (nyeresdg ut6n) Fizetett, fizetendo osztaldk, rdszesedds l5 II. Befektet6si tev6kenys6gb6l szirmaz6 p6nzeszkiiz-v6ltoz6s (Befektet6si cash flow, sorok) 6 l4 Befektetett eszkdzdk beszerzdse l5 Befektetett eszkdzdk elad6sa l6 Kapott osztaldk, rdszesedds l t9 III. P6nziigyi miiveletekb6l szflr maz6 p6nzeszkdz-v6ltoz6 s (Finanszirozfsi cash flow, sorok) Rdszv6nykibocs6t6s, t6kebevon6s bevdtele + 21 I g Ktitvdny, hitelviszonyt megtestesit6 drldkpapir kibocs6t6sdnak bevdtele Hitel ds kcilcsdn felvdtele + ZJ 20 Hosszri IejSraIra nyrijtott ktilcsrjn<ik ds elhelyezett bankbetdtek tcirlesztdse, megsziintetdse, bev6lt6sa Vdglegesen kapott pdnzeszkdz Rdszv 6nybevon6s, t6kekivon6s (t6kelesz6llit6s) Kdtvdny ds hitelviszonyt megtestesito drtdkpapir visszafizetdse Hitel ds kdlcscin tdrlesztdse, visszafizetdse Hosszu lejdratra nyujtott kcilcsrinok ds elhelyezett bankbetdtek Vdglegesen 6tadott penzeszkdz Alapit6ld<al szemb en i, i ll etve e gyeb ho s szri lej 6r atf kdtel ezett s d g ek v 6ho zhs a + tl JI IV. P6nzeszkiizdk v6ltoz6sa (+I+II+III. sorok) Keltezds: fiprilis29. Zsiday Viktor elncik-vezdrigazgalo PLOTINUS HOLDING 3324 Rls6t4rkiny, T6lgy \r\ C$qyzekszim: 1 G 1 M20286 Ad6sz4m: W-2-10 Szab6 Zo\t6n alelncik

19 3324 Fels5tdrkdny, Tolgy utca 1. Ad6szdm : I t0 Kieg6szit6 mell6klet a vi 6ves beszdmol6hoz Fels6t5rkdny, dprilis 29.

20 I. Általános információk A társaság jogelődjét én jegyezte be a Cégbíróság Plotinus Vagyonkezelő Kft. néven. A Plotinus Zrt. átalakulással, társasági forma váltással jött létre július 3-án. A társaság én nyilvánosan működő részvénytársasággá alakult február 15-én a Plotinus törzsrészvényeket bevezették a Budapesti Értéktőzsdére. 1.) A Társaság főbb (5 %-ot meghaladó) részvényesei december december december 31. Név Részesedé Részesedé Részesedé db db db s % s % s % Zsiday Viktor ,83% ,94% ,45% Szabó Zoltán ,05% ,05% ,54% Zala Péter ,58% ,69% ,44% Összesen ,46% ,68% ,42% 2.) A Társaság Igazgatótanácsának tagjai Zsiday Viktor az Igazgatótanács elnöke Szabó Zoltán az Igazgatótanács alelnöke Csongrádi Renáta Zánkai Katalin Tari Gusztáv Az éves beszámolót önállóan az alábbi két személy írhatja alá: Zsiday Viktor 5435 Martfű, Munkácsy út 124. Szabó Zoltán 3.) A Társaság fő tevékenysége Vagyonkezelés

21 4.) Társaságokban bírt részesedése Társaság neve David Gerincklinika Zrt. (székhelye: 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 8.) Plotinus Autó Kft. (székhelye: 3324 Felsőtárkány, Tölgy u. 1.) Részesedés nagysága Részesedés beszerzési értéke (e Ft) 96,14 % % II. A társaság számviteli politikájának legfontosabb alapelvei 1.) Beszámoló A gazdasági eseményeket a kettős könyvvitel rendszerében rögzítjük. A évi C. számviteli törvény 9. (1) és (3) bekezdése alapján éves beszámolót készítünk. Az éves beszámoló mérlegét A változatban készítjük el, az összköltség eljárással készülő eredménykimutatásnak is az A változatát használjuk. A választott eredmény-kimutatáshoz igazodva a főkönyvben 5-ös számlaosztályi könyvelést alkalmazunk. A beszámoló fordulónapja tárgyév december 31-e, az üzleti év a naptári évvel egyező. A mérlegkészítés napja tárgyévet követő év január 6-a. A beszámoló a főkönyvi kivonat és az ahhoz kapcsolódó analitikus nyilvántartások alapján készül el. Jelentős összegű hiba értelmezése: Ha a hiba feltárásának évében, a különböző ellenőrzések során, egy adott üzleti évet érintően (évenként külön-külön) feltárt hibák és hibahatások eredményt, saját tőkét növelő-csökkentő értékének együttes (előjelétől független) összege meghaladja az ellenőrzött üzleti év mérlegfőösszegének 2%-át, ill. ha a mérlegfőösszeg 2%- a nem haladja meg az 1 millió forintot, akkor az 1 millió forintot. A Társaságnál az év során jelentősebb hiba miatt önellenőrzés nem történt. A Társaságnál az év során történt ellenőrzések jelentősebb összegű eltéréseket nem állapítottak meg.

22 2.) Értékelés Általános alapelvek Az eszközöket beszerzési, illetve előállítási költségen kell értékelni, csökkentve az elszámolt értékcsökkenéssel és értékvesztéssel. Az eszközöket és kötelezettségeket egyedileg kell értékelni. A beszerzési ár fogalomkörébe azok a ráfordítások tartoznak, amelyek az eszközhöz egyedileg hozzárendelhetők, illetve az előállítási költség és a közvetlen költségek. Amortizáció elszámolása A szellemi termékek értékcsökkenését lineáris leírással 2 év alatt számoljuk el. Az immateriális javak közötti vagyoni értékű jogokat 3 év alatt írjuk le. A tárgyi eszközök értékcsökkenését a bekerüléskor megtervezett hasznos élettartam alatt a bruttó értékre vetített lineáris kulcsok alkalmazásával számoljuk el. Amennyiben a maradványérték nem jelentős, úgy nullának tekintjük. A befektetett eszközök értékcsökkenését havonta könyveljük. Kivételt képeznek ez alól azok az eszközök, melyeket év közben átsorolunk forgóeszközzé. Ebben az esetben a befektetett eszközök közül való kivezetéskor az időarányos értékcsökkenést elszámoljuk. Az immateriális javak közül a Ft egyedi érték alatti vagyoni értékű jogok, szellemi termékek bekerülési értékét, valamint a Ft egyedi érték alatti tárgyi eszközök bekerülési értékét teljes összegben használatba vételkor számoljuk el értékcsökkenési leírásként. Terv szerinti és terven felüli értékcsökkenést 2013-ban nem számoltunk el. A Mérlegben az eszközök és források értékelése Befektetett eszközök eszközök: A befektetett eszközöket és forgóeszközöket beszerzési költségükön kell a mérlegbe felvenni, csökkentve azt a Számviteli Törvény szerint elszámolt leírásokkal. Az eszközök beszerzési ára a számla szerinti vételár, egyéb esetekben a szerződés szerinti vételár. A bekerülési érték részét képezi valamennyi a Számviteli Törvény által meghatározott közvetlen költség. A Társaság az üzleti tevékenységet tartósan szolgáló eszközöket a befektetett eszközök között mutatja ki. A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a forgóeszközök között kerülnek bemutatásra akkor is, ha az értékpapír eredeti futamideje, vagy a lejáratig hátralévő idő az egy évet meghaladja. A Társaság a befektetett pénzügyi eszközök között kimutatott részesedéseket évente minősíti. Készletek: A tevékenység jellegéből adódóan készletekkel nem rendelkezünk.

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A Plotinus Holding Nyrt. részvényesei részére A konszolidált éves beszámolóról készült jelentés Elvégeztem a Plotinus Holding Nyrt. (a Társaság ) mellékelt 2013. évi konszolidált

Részletesebben

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév II. évfolyam Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014 II. félév 1. feladat (lekötött tartalék meghatározása, osztalékkal kapcsolatos számítások, saját tőke mérlegrészlet

Részletesebben

www.szamviteltanar.hu

www.szamviteltanar.hu ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS

Részletesebben

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Éves jelentés. Készült: 2012/02/13

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Éves jelentés. Készült: 2012/02/13 Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Éves jelentés 2011 Készült: 2012/02/13 Vezetőségi jelentés A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. jelentésében a 2011-es év folyamatairól és az elért eredményekről

Részletesebben

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! .

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! . Eredménykimutatás A FORRÁS Zrt. (továbbiakban: Társaság) 2009. december 31-i főkönyvi kivonatának forgalmi adatai (forintban). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül

Részletesebben

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10

Részletesebben

Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest

Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest Mérlegzárás éve 2005 o 1 - o 9-6 9 4 4 4 2 Cégjegyzék szám Mérlegzárás dátuma

Részletesebben

Éves beszámoló 2013. december 31.

Éves beszámoló 2013. december 31. 2465481-1412-113-3 Statisztikai számjel 3-9- 126499 Cégjegyzék száma Adorján-Tex Kft. 63 Kalocsa Szent István király út 26. Éves beszámoló Keltezés: 214. április 25. 2465481-1412-113-3 1/6. oldal "A" MÉRLEG

Részletesebben

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel Ügyfél neve Mérlegkészítés helye Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel Budapest Mérlegzárás éve 25 O 1-1 O - O 4 4 8 4 1 Cégjegyzék szám Mérlegzárás

Részletesebben

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére 1. Az egyszerűsített éves beszámoló készítése lehetőségének meghatározása: A vállalkozás 2006. október 1-jével kezdte meg előtársaságként működését, a társaságot a cégbíróság október 31.-vel jegyezte be,

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

1116 Budapest, Kalotaszeg utca 31. Éves beszámoló. Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva

1116 Budapest, Kalotaszeg utca 31. Éves beszámoló. Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2013 Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- év tásai 1 A. Befektetett eszközök 268 396 255 285 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 1

Részletesebben

Nextent Informatika Zrt.

Nextent Informatika Zrt. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1 - 4 5 2 6 a vállalkozás megnevezése 1112 Budapest, Facsemete u. 1/5 a vállalkozás címe 27. évi ÉVES BESZÁMOLÓ Budapest, 28. május 6. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1

Részletesebben

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Időközi vezetőségi beszámoló 2013Q3 (2013 július 1.- szeptember 30.) Készült: 2013/10/03 Vezetőségi jelentés A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. jelentésében

Részletesebben

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft a vállalkozás címe, telefonszáma 2030 Érd,

Részletesebben

Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 1 7 6 8. Statisztikai számjel. Cégjegyzék száma. Palota Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság. 2014. december 31.

Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 1 7 6 8. Statisztikai számjel. Cégjegyzék száma. Palota Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság. 2014. december 31. 1 0 7 0 6 9 9 6 6 8 3 2 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 1 7 6 8 Cégjegyzék száma Palota Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság a vállalkozás megnevezése 1156 Budapest, Száraznád u. 4-6.,

Részletesebben

MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

MÉRLEG A változat - Eszközök (aktívák) 6720 Szeged, Tisza L. krt. 24. 11090081-9329-113-06 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák) 1 A A. Befektetett eszközök 2 151 127 0 2 605 249 2 I I. Immateriális javak 7 061 6 196 3 Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Statisztikai számjel: 23024216-6420-114-01 Cégjegyzék szám: 01-10-046833. BVK Holding Zrt. MÉRLEG Eszközök (aktívák)

Statisztikai számjel: 23024216-6420-114-01 Cégjegyzék szám: 01-10-046833. BVK Holding Zrt. MÉRLEG Eszközök (aktívák) MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sorok) 55 999 937-103 742 764 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03. - 09. sorok) 2 029-3 942 03. Alapítás- átszervezés aktivált értéke - - 04.

Részletesebben

Keltezés: Budapest, 2015.március 25.

Keltezés: Budapest, 2015.március 25. 0 1 0 9 7 0 6 0 8 6 1 1 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (2.+10.+18.) 193 172 0 0 88 386 281 558 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.... 9.) 0 0 0 2 828 2 828 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE

ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE ESZKÖZÖK (aktívák) ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE Tervadat 2014.év 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+17.) 739 644 712 382 703 558 02. I. Immateriális javak (03.-09.) 15 846 12 883 23 858 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Községi Önkormányzat Balatonberény

Községi Önkormányzat Balatonberény Községi Önkormányzat Balatonberény A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 92/A.. (3) bekezdése szerinti 2011. évi önkormányzati közzététele ESZKÖZÖK költségveté si 21. melléklet a 10./2012.(05.03

Részletesebben

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Negyedéves jelentés, a 2010q4

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Negyedéves jelentés, a 2010q4 Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Negyedéves jelentés, a 2010q4 Dátum: 2011/02/21 1 Vezetőségi jelentés A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. sikeres évet zárt 2010 folyamán. A Társaság

Részletesebben

2011. ÉVI ÖSSZEVONT (KONSZOLIDÁLT) ÉVES BESZÁMOLÓJÁRÓL. Korlátolt Felelősségű Társaság 1148 Budapest, Fogarasi út 58. (Nysz.

2011. ÉVI ÖSSZEVONT (KONSZOLIDÁLT) ÉVES BESZÁMOLÓJÁRÓL. Korlátolt Felelősségű Társaság 1148 Budapest, Fogarasi út 58. (Nysz. FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS a BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a konszolidálásba bevont vállalkozások 2011. ÉVI ÖSSZEVONT (KONSZOLIDÁLT) ÉVES

Részletesebben

NAVIGATOR INFORMATIKA ZRT. a vállalkozás megnevezése. 1095 Budapest, Máriássy u. 5-7. a vállalkozás címe. 2010. december 31.

NAVIGATOR INFORMATIKA ZRT. a vállalkozás megnevezése. 1095 Budapest, Máriássy u. 5-7. a vállalkozás címe. 2010. december 31. 1 2 6 8 2 5 1 5 6 2 0 9 1 1 4 0 1 0 1-1 0-0 4 4 6 2 1 Cégjegyzék a a vállalkozás megnevezése 1095 Budapest, Máriássy u. 5-7. a vállalkozás címe 2010. december 31. Éves beoló P.H. 0.1 " A " MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. egyszerűsített éves beszámolójához. 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője)

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. egyszerűsített éves beszámolójához. 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. 2014 egyszerűsített éves beszámolójához 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A cég teljes neve: Alapítás időpontja:

Részletesebben

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma Cash flow-kimutatás Az éves beszámoló kiegészítő mellékletének tartalmaznia kell legalább a számviteli törvény által előírt, a 7. számú melléklet szerinti tartalmú cash flow-kimutatást is. Az egyszerűsített

Részletesebben

2014. évi. Éves beszámoló. Beszámolási időszak: 2014.01.01-2014.12.31.

2014. évi. Éves beszámoló. Beszámolási időszak: 2014.01.01-2014.12.31. 0 1-1 0-0 4 4 1 7 6 a vállalkozás megnevezése 1027 Budapest, Kapás u. 6-12. 452-5780 a vállalkozás címe, telefonszáma 2014. évi Beszámolási időszak: 2014.01.01-2014.12.31. 0 1-1 0-0 4 4 1 7 6 2 1 "A" EREDMÉNYKIMUTATÁSA

Részletesebben

Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 2 8 4 2. Pannon-Váltó Vagyonkezelõ és Kereskedelmi Részvénytársaság

Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 2 8 4 2. Pannon-Váltó Vagyonkezelõ és Kereskedelmi Részvénytársaság 1 1 1 3 7 6 6 5 7 1 2 1 1 4 1 1-1 - 4 2 8 4 2 a vállalkozás megnevezése 139 Budapest Kossuth Lajos üdülõpart 12. I/B. a vállalkozás címe, telefonszáma 22. december 31. Éves beszámoló Keltezés: Budapest,

Részletesebben

Összköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat

Összköltség eljárással készített eredménykimutatás A változat 31 Összköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 31 863-1 189 02. Exportértékesítés nettó árbevétele I. Értékesítés nettó árbevétele (01.+ 02.)

Részletesebben

Éves beszámoló. a 2013. üzleti évről

Éves beszámoló. a 2013. üzleti évről 2 1 9 2 5 2 2 1 7 2 1 9 5 7 2 0 1 0 1-0 9-8 9 0 7 1 0 Cégjegyzék száma Statisztikai számjel a vállalkozás megnevezése KTI KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET NONPROFIT KFT. a vállalkozás címe, telefonszáma 1119

Részletesebben

Mecsekerdő Zrt 0 2 1 0 0 6 0 0 9 3. ország. 24 hsz. em. ajtó 5. Adóazonosító jele: Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat

Mecsekerdő Zrt 0 2 1 0 0 6 0 0 9 3. ország. 24 hsz. em. ajtó 5. Adóazonosító jele: Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat KIM KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 14EB-01 11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet Kizárólag elektronikus úton nyújtható be. ELEKTRONIKUS ŰRLAP a számviteli törvény szerinti beszámoló

Részletesebben

A tétel megnevezése 2007.12.31 2008.12.31. a b d d

A tétel megnevezése 2007.12.31 2008.12.31. a b d d 1.2.4.6.4.7.8.0./5.1.9.0./1.1.4/0.1. Statisztikai jel 01-10-044336 Cégjegyzék 0.1 BMSK Beruházási, Mőszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. MÉRLEG - 2008.01.01.- 2008.12.31. MÉRLEG

Részletesebben

Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására

Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására Egy vállalkozásnál az önellenőrzés keretében hibát tártak fel 2008. március 12-én (a 2007. évi mérlegkészítés napját megelőzően).

Részletesebben

Tárgy : Szentes Városellátó Nkft. 2015. I. negyedéves beszámolója Témafelelős: Varga Sándor Mell. : 2015 I. negyedéves mérleg Ikt. sz.

Tárgy : Szentes Városellátó Nkft. 2015. I. negyedéves beszámolója Témafelelős: Varga Sándor Mell. : 2015 I. negyedéves mérleg Ikt. sz. Szentes Városellátó Nonprofit Kft. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tárgy : Szentes Városellátó Nkft. 2015. I. negyedéves beszámolója Témafelelős: Varga Sándor Mell. : 2015 I. negyedéves mérleg Ikt. sz. :

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 2013.02.07-2013.12.31. egyszerűsített éves beszámolójához. 2013. március 31.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 2013.02.07-2013.12.31. egyszerűsített éves beszámolójához. 2013. március 31. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 213.2.7-213.12.31 egyszerűsített éves beszámolójához 213. március 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A

Részletesebben

MAKÓ TÉRSÉGI VÍZIKÖZMŰ KFT 0 6 0 9 0 0 3 0 5 5. 8/a hsz. em. ajtó 1 1 0 9 2 6 9 8 2 0 6. Medgyesi Pál. ország település. utca

MAKÓ TÉRSÉGI VÍZIKÖZMŰ KFT 0 6 0 9 0 0 3 0 5 5. 8/a hsz. em. ajtó 1 1 0 9 2 6 9 8 2 0 6. Medgyesi Pál. ország település. utca KIM KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 12EB-01 11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet ELEKTRONIKUS ŰRLAP a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének

Részletesebben

A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE 2011. június 30.

A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE 2011. június 30. A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE 2011. június 30. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VI. emelet Elérhetőség: 061 266 2181 Honlap:

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló. Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft. 2045 Törökbálint, Ady Endre utca 5.

Egyszerűsített éves beszámoló. Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft. 2045 Törökbálint, Ady Endre utca 5. Statisztikai számjel: 10802827-6920-113-13 Cégjegyzék száma: 13-09-094656 Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft 2045 Törökbálint, Ady Endre utca 5. 2014. december 31. Törökbálint, 2015. január 30. 1 Reáltax

Részletesebben

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Féléves jelentés, 2011 első félév (január 1-június 30.) Készült: 2011/07/06

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Féléves jelentés, 2011 első félév (január 1-június 30.) Készült: 2011/07/06 Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Féléves jelentés, 2011 első félév (január 1-június 30.) Készült: 2011/07/06 Vezetőségi jelentés A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. jelentésében az első

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló A EREDMÉNYKIMUTATÁSA (összköltség eljárással) adatok E Ft-ban

Egyszerűsített éves beszámoló A EREDMÉNYKIMUTATÁSA (összköltség eljárással) adatok E Ft-ban 2 4 7 3 4 1 9 0 4 7 5 9 1 1 3 1 0 Statisztikai számjel 1 0-0 9-0 3 4 2 7 4 3 1 Cégjegyzék száma Az üzleti év mérlegfordulónapja: 2013. 12. 31. (év, hó, nap ) Egyszerűsített éves beszámoló A EREDMÉNYKIMUTATÁSA

Részletesebben

Könyvvizsgálói jelentés

Könyvvizsgálói jelentés Független könyvvizsgálói jelentés a Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetsége vezetősége részére Azegyszerűsítettévesbeszámolórólkészültjelentés Elvégeztük a VTMSZ mellékelt 2013. évi az egyéb szervezetek

Részletesebben

Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Kiegészítő melléklete a 2012. évi beszámolóhoz /Adatok: ezer Ft -ban/

Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Kiegészítő melléklete a 2012. évi beszámolóhoz /Adatok: ezer Ft -ban/ 1. oldal Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Kiegészítő melléklete a 2012. évi beszámolóhoz /Adatok: ezer Ft -ban/ I. Általános rész 1./ Általános háttérinformációk Bakony és Balaton Keleti

Részletesebben

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2014. május 29. A társaság bemutatása A Comenius Angol-Magyar Két

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Az Érdi Városi Televízió és Kulturális Nonprofit Kft. 2011 évre vonatkozó Egyszerűsített Éves beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Az Érdi Városi Televízió és Kulturális Nonprofit Kft. 2011 évre vonatkozó Egyszerűsített Éves beszámolójához A Kft. rövid bemutatása : KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Az Érdi Városi Televízió és Kulturális Nonprofit Kft. 2011 évre vonatkozó Egyszerűsített Éves beszámolójához A társaságot, mint egyszemélyes Kft.-t Érd Város

Részletesebben

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2015. május 29. A társaság bemutatása A Comenius Angol-Magyar Két

Részletesebben

Média Unió Közhasznú Alapítvány. 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

Média Unió Közhasznú Alapítvány. 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 5 5 2 1 8 1 3 3 5 5 2-1 - 4 1 adó száma 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A mérleg főösszege: 33.740 eft; a saját tőke összege: 33.239 eft, a mérleg szerinti eredmény: 30.923

Részletesebben

KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT

KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT WABERER'S International ZRt. 2012-2014. évi KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT a vállalkozás vezetője (képviselője) WABERER'S International

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2015. 07. 02. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E

Részletesebben

"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2008. december 31. adatok E Ft-ban El z Sorszám módosí-

A MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2008. december 31. adatok E Ft-ban El z Sorszám módosí- 03-09-102802 11 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 662702 0 702547 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 60 0 94 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 4 Kísérleti fejlesztés aktivált

Részletesebben

MÉRLEG. KSH: 10047808-6419-122-05 Cg.:05-02-000250 Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet

MÉRLEG. KSH: 10047808-6419-122-05 Cg.:05-02-000250 Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z é s 2013.év 2014.év a. b. d. d. ESZKÖZÖK ( AKTÍVÁK ) 01. 1.Pénzeszközök 634 459 587 900 02. 2.Állampapírok 1 959 141 1 928 700 03. a) forgatási célú 1 856

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. 2015.06.30-i tevékenységet záró egyszerűsített éves beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. 2015.06.30-i tevékenységet záró egyszerűsített éves beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. 2015.06.30-i tevékenységet záró egyszerűsített éves beszámolójához A Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. (továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási időszak: 2011.01.01-2011.06.30.

Részletesebben

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Füzesgyógy Vidékfejlesztési Centrum. korlátolt felelősségű társaság. 2013. december 31-i egyszerűsített éves beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Füzesgyógy Vidékfejlesztési Centrum. korlátolt felelősségű társaság. 2013. december 31-i egyszerűsített éves beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Füzesgyógy Vidékfejlesztési Centrum Korlátolt Felelősségű Társaság 2013. december 31-i egyszerűsített éves beszámolójához Általános rész: Név: FÜZESGYÓGY KFT. Képviseletre jogosult:

Részletesebben

Befektetési vállalkozások 2014. évi beszámolója

Befektetési vállalkozások 2014. évi beszámolója Statisztikai jel 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 4., Telefona: 266-9095 a vállakozás megnevezése a vállakozás címe, telefona Befektetési vállalkozások 2014. évi beolója Keltezés: Budapest, 2015. április

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 1 8 0 3 2 1 0 7 6 9 1 0 1 3 1 0 2 - - Statisztikai számjel Dr Szakály Ügyvédi Iroda a vállalkozás megnevezése 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 45. a vállalkozás címe, telefonszáma Egyszerűsített éves beszámoló

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Kiegészítő melléklet 1. Általános összefoglalás A kiegészítő melléklet a BJB-Sysem Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 2013. január 1-től 2013. december 31-ig terjedő időszak üzleti tevékenységéről készült.

Részletesebben

DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. Székesfehérvár, 2014. május 29.

DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. Székesfehérvár, 2014. május 29. DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 2013 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2014. május 29. A társaság bemutatása A Dél-balatoni Idegenforgalmi

Részletesebben

Egyszerűsített beszámoló

Egyszerűsített beszámoló Statisztikai számjel: 2 1 1 9 4 9 7 3 9 3 1 1 3 2 Cégjegyzék száma: 2-9 - 6 9 7 9 1 1 A vállakozás megnevezése: ZALAI NYÁRI SZINHÁZAK NONPROFIT KFT A vállakozás címe, telefonszáma: 89 Zalaegerszeg Madách

Részletesebben

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó.

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó. US GAAP szerinti konszolidált éves beszámolója 2003. és 2002. december 31-én végzodo évekre független könyvvizsgálói jelentéssel együtt Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013. ÉVRE VIGADÓ KULTURÁLIS ÉS CIVIL KÖZPONT NONPROFIT KFT.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013. ÉVRE VIGADÓ KULTURÁLIS ÉS CIVIL KÖZPONT NONPROFIT KFT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013. ÉVRE VIGADÓ KULTURÁLIS ÉS CIVIL KÖZPONT NONPROFIT KFT.. ügyvezető Monor, 2014.02.28. 1/6 2013.ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A cég neve: VIGADÓ KULTURLÁSI ÉS CIVIL KÖZPONT NONPROFIT

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet tulajdonosainak Elvégeztem a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet (6635 Szegvár, Szabadság tér 1. Cg.: 06-02-000246) mellékelt 2014.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012.01.01 2012.12.31.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012.01.01 2012.12.31. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012.01.01 2012.12.31. Az EQUILOR FINE ART Műkincs-Kereskedelmi és Tanácsadó Korlátolt felelősségű társaság 2006. június 26-án kelt Társasági Szerződéssel, határozatlan időtartamra

Részletesebben

a 2012. évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához

a 2012. évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához a 2012. évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához Győr, 2013. április 25. ph. vállalkozás vezetője Jelen kiegészítő melléklet tartalmazza mindazon

Részletesebben

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: 10044874-6419-122-11. MÉRLEG 2014. év. ESZKÖZÖK (aktívák)

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: 10044874-6419-122-11. MÉRLEG 2014. év. ESZKÖZÖK (aktívák) ESZKÖZÖK (aktívák) 1. Pénzeszközök 251 412 559 074 2. Állampapírok 6 846 664 0 4 900 163 a) forgatási célú 6 846 664 4 900 163 b) befektetési célú 0 0 2/A. Állampapírok értékelési különbözete 3. Hitelintézetekkel

Részletesebben

Tisztelt felhasználó! Kérjük töltse ki vállalkozása adatait: Sikeres kitöltést kívánunk! 2003. február 14.

Tisztelt felhasználó! Kérjük töltse ki vállalkozása adatait: Sikeres kitöltést kívánunk! 2003. február 14. Tisztelt felhasználó! Ön a következő Excel munkafüzetlapokon a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti kettős könyvvezetésen alapuló Éves beszámoló és Egyszerűsített éves beszámoló mérlegeit és

Részletesebben

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Féléves jelentés, 2011 első félév (január 1.-június 30.) Készült: 2011/07/06

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Féléves jelentés, 2011 első félév (január 1.-június 30.) Készült: 2011/07/06 Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Féléves jelentés, 2011 első félév (január 1.-június 30.) Készült: 2011/07/06 A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Féléves

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz

Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz hírkomp.hu Kft. Adószám: 24102670-2-43 Cégjegyzékszám: 01-09-990571 Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz A hírkomp.hu Kft. alaptevékenysége folyóirat, időszaki kiadvány kiadása. A cég belföldi

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület. Éves beszámolójához. 2013 május 09. a vállalkozás vezetője (képviselője)

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület. Éves beszámolójához. 2013 május 09. a vállalkozás vezetője (képviselője) KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület 2012 Éves beszámolójához 2013 május 09 a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő

Részletesebben

Állítsa össze a vállalkozás cash flow-kimutatását és értékelje a kapott adatokat! Tájékoztató adatok adatok e Ft-ban

Állítsa össze a vállalkozás cash flow-kimutatását és értékelje a kapott adatokat! Tájékoztató adatok adatok e Ft-ban 1. feladat Állítsa össze a vállalkozás cash flow-kimutatását és értékelje a kapott adatokat! Tájékoztató adatok A tétel megnevezése Tárgy év Terven felüli értékcsökkenés 25 139 Egyéb ráfordítás sorból

Részletesebben

10. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez

10. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez 10. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez A független biztosításközvetítő éves felügyeleti jelentése Éves jelentés ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő

Részletesebben

Kiegészítő Melléklet a Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2012. évi Egyszerűsített éves beszámolójához ÁLTALÁNOS RÉSZ Vállalkozás elnevezése: Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Részletesebben

Kiegészítő melléklet. A Transzin Kft. 2012. évi beszámolójához

Kiegészítő melléklet. A Transzin Kft. 2012. évi beszámolójához Kiegészítő melléklet A Transzin Kft. 2012. évi beszámolójához I. Általános rész 1. A vállalkozás bemutatása A Társaság a Transz-In Bt-ből való átalakulással 2001.március 10-én kezdte meg működését. Tulajdonosai:

Részletesebben

2013. Szobért-Szobiakért Közalapítvány. Egyszerűsített éves beszámoló. Nyilvántartási szám: 1380. 2628 Szob, Szent Imre u. 12.

2013. Szobért-Szobiakért Közalapítvány. Egyszerűsített éves beszámoló. Nyilvántartási szám: 1380. 2628 Szob, Szent Imre u. 12. Szobért-Szobiakért Közalapítvány 2628 Szob, Szent Imre u. 12. Nyilvántartási szám: 138 Egyszerűsített éves beszámoló 213. Tartalom: - közhasznúsági jelentés - mérleg - eredménykimutatás - könyvvizsgálói

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság, székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy

Részletesebben

EREDMÉNYKIMUTATÁS ÖSSZKÖLTSÉG ELJÁRÁSSAL A változat

EREDMÉNYKIMUTATÁS ÖSSZKÖLTSÉG ELJÁRÁSSAL A változat I. Feladatcsoport Saját részvények, saját üzletrészek névértéke: 19.360.000 / 0,88 = 22.000.000 Állományváltozás = Zárókészlet Nyitókészlet 91.576.000 38.365.000 = + 53.211.000 Az állományváltozás Követel

Részletesebben

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 52. -a alapján a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság az alábbiakban teszi közzé

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2011 évi Egyszerűsített éves beszámoló Éves zárómérleg P.H. 1 1 Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Időszak:

Részletesebben

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Éves jelentés: 2012 (2012 január 1.-december 31.) Készült: 2013/01/18 Vezetőségi jelentés A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. jelentésében a 2012-es

Részletesebben

Konszolidált pénzügyi beszámoló

Konszolidált pénzügyi beszámoló Konszolidált pénzügyi beszámoló (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Üzleti jelentés a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1997. évi magyar számviteli szabályok szerint készített konszolidált

Részletesebben

KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET TÁMASZ IDŐSEK OTTHONA BALATONFŰZFŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 2012. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ

KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET TÁMASZ IDŐSEK OTTHONA BALATONFŰZFŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 2012. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET TÁMASZ IDŐSEK OTTHONA BALATONFŰZFŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 2012. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ Általános rész: A vállalkozás megnevezése: TÁMASZ Idősek Otthona

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 13620275-4941-113-01 Statisztikai számjel 01-09-864697 Cégjegyzék száma Drayman Team Kft. 1196 Budapest, Kisfaludy utca 181. Egyszerűsített éves beszámoló 2008. december 31. A közzétett adatokat könyvvizsgáló

Részletesebben

Forrás. Bevezetés a számvitelbe. A számvitel vagyonfelfogása. A mérleg jellemzői. A mérleg főcsoportok. Éves beszámoló mérlege AXIÓMA!

Forrás. Bevezetés a számvitelbe. A számvitel vagyonfelfogása. A mérleg jellemzői. A mérleg főcsoportok. Éves beszámoló mérlege AXIÓMA! Bevezetés a számvitelbe A vállalkozás vagyona Kettős megközelítés: A számvitel vagyonfelfogása 1. Az újratermelési folyamat melyik szakaszában van? 2. Honnan származik ez a vagyon rész? Dr. Pál Tibor Rendeltetés

Részletesebben

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI Money makes the world go around A pénz forgatja a világot A pénzügyi tevékenység tartalma a pénzügyek a vállalati működés egészét átfogó tevékenységi kört jelentenek,

Részletesebben

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. I. félévi jelentése Cégadatok Cégnév: TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosam Működő Részvénytársaság Rövidített

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013.01.01 2013.12.31.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013.01.01 2013.12.31. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013.01.01 2013.12.31. Az EQUILOR FINE ART Műkincs-Kereskedelmi és Tanácsadó Korlátolt felelősségű társaság 2006. június 26-án kelt Társasági Szerződéssel, határozatlan időtartamra

Részletesebben

Éves beszámoló. a 2012. üzleti évről

Éves beszámoló. a 2012. üzleti évről 2 1 9 2 5 2 2 1 7 2 1 9 5 7 2 0 1 0 1-0 9-8 9 0 7 1 0 Cégjegyzék száma Statisztikai számjel a vállalkozás megnevezése KTI KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET NONPROFIT KFT. a vállalkozás címe, telefonszáma 1119

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege Egyszerűsített éves beszámoló mérlege sz A tétel megnevezése Előző Év Tárgyév 1 A Befektetett eszközök (I.+II.+III.) Ft 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK Ft 10 II. TÁRGYI ESZKÖZÖK Ft 18 III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI

Részletesebben

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Időközi vezetőségi beszámoló, 2011 Q3 (2011 január 1.-szeptember 30.) Készült: 2011/10/06

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Időközi vezetőségi beszámoló, 2011 Q3 (2011 január 1.-szeptember 30.) Készült: 2011/10/06 Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Időközi vezetőségi beszámoló, 2011 Q3 (2011 január 1.-szeptember 30.) Készült: 2011/10/06 Vezetőségi jelentés A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. jelentésében

Részletesebben

Kiegészítő Melléklet Cég neve: Időszak: I. Az -én alakult

Kiegészítő Melléklet Cég neve: Időszak: I. Az -én alakult Cég neve: Időszak: I. Az -én alakult II. A számviteli politikája alapján III. Mérleget érintő kiegészítések 1. oldal Cég neve: Időszak: Az Immateriális javak és a Tárgyi Eszközök alakulása IV. Eredményt

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 2011. december 31-i közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 2011. december 31-i közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 2011. december 31-i közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához A Műegyetemi Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. (továbbiakban:

Részletesebben

KIEGÉSZÍT MELLÉKLET. Mérték Médiaelemz M hely Közhasznú Nonprofit Kft. 2014.01.01-2014.12.31. egyszer sített éves beszámolójához. 2015. május 18.

KIEGÉSZÍT MELLÉKLET. Mérték Médiaelemz M hely Közhasznú Nonprofit Kft. 2014.01.01-2014.12.31. egyszer sített éves beszámolójához. 2015. május 18. KIEGÉSZÍT MELLÉKLET a Mérték Médiaelemz M hely Közhasznú Nonprofit Kft. 214.1.1-214.12.31 egyszer sített éves beszámolójához 215. május 18. a vállalkozás vezet je (képvisel je) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A cég

Részletesebben

MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG 2014.12.31.

MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG 2014.12.31. MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák) adatok millió forintban 2013 2014 1. Pénzeszközök 39,870 459,330 2. Állampapírok 153,646 70,686 a) forgatási célú 92,910 16,462 b) befektetési célú 60,736 54,224 2/A. Állampapírok

Részletesebben

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Időközi vezetőségi beszámoló, 2011 első negyedév. Készült: 2011/04/06

Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Időközi vezetőségi beszámoló, 2011 első negyedév. Készült: 2011/04/06 Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Időközi vezetőségi beszámoló, 2011 első negyedév Készült: 2011/04/06 Vezetőségi jelentés A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. jelen időközi vezetőségi

Részletesebben

Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány Kiegészítő melléklet 2011.

Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány Kiegészítő melléklet 2011. Adószám: 18715792-1-13 Bíróság: Budapest Környéki Törvényszék Bírósági végzés: 4.13.PK.60.034/2007/4 Statisztikai számjel: Fordulónap: december 31. Beszámolási időszak: január 01- december 31. Gödöllő,

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET AZ ORBÁN & POZSONYI CAPITAL MANAGEMENT ZRT. 2008.01.01-2008.12.31-ig terjedő időszakra, mint mérlegbeszámolási időszak.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET AZ ORBÁN & POZSONYI CAPITAL MANAGEMENT ZRT. 2008.01.01-2008.12.31-ig terjedő időszakra, mint mérlegbeszámolási időszak. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET AZ ORBÁN & POZSONYI CAPITAL MANAGEMENT ZRT. 2008.01.01-2008.12.31-ig terjedő időszakra, mint mérlegbeszámolási időszak. Budapest., 2009.május 22. 2 Általános rész Az Orbán & Pozsonyi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ADATOK (KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET) a 2011. április 30-i fordulónapra elkészített, a tevékenységet lezáró egyszerűsített éves beszámolóhoz

TÁJÉKOZTATÓ ADATOK (KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET) a 2011. április 30-i fordulónapra elkészített, a tevékenységet lezáró egyszerűsített éves beszámolóhoz Balassagyarmat Foglalkoztatási Nonprofit Közhasznú Kft 2660 Balassagyarmat Cégjegyzékszám: 1209006301 Óváros tér 15. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK (KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET) a 2011. április 30i fordulónapra elkészített,

Részletesebben

PARKOLÓ-GAZDA Kft. Éves beszámoló. 2010. év. 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi F. u. 10-22. 12701227-5221-113-20 Statisztikai számjel

PARKOLÓ-GAZDA Kft. Éves beszámoló. 2010. év. 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi F. u. 10-22. 12701227-5221-113-20 Statisztikai számjel 12701227-5221-113-20 Statisztikai számjel 20-09-065082 Cégjegyzék száma PARKOLÓ-GAZDA Kft. 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi F. u. 10-22. Éves beszámoló 2010. év Oldal 1 12701227-5221-113-20 Statisztikai számjel

Részletesebben