Szentháromság ünnepe után 2. vasárnap június 21.

Átírás

1 Szentháromság ünnepe után 2. vasárnap június 21. Ami ma jogos kifogás, holnap végzetes mulasztásként leplezıdik le Textus: Lukács 14,(15) Amit a textusról tudni kell exegetikai/kortörténeti megértés A mőfaj üzenete Még mielıtt a perikópát a lukácsi tanúságtételben elhelyeznénk és az egyes versek mondanivalóját keresnénk, fontosnak tartom, hogy már itt nézzünk szembe a mőfajjal. Ennek megértése ugyanis meghatározza a saját viszonyunkat az elbeszéléssel, az istentiszteleti helyzetet, amelyet megteremt és magát a magyarázatot. Példabeszédrıl, példázatról van szó, aminek valamennyi jellegzetességét aligha lehet és érdemes itt átgondolnunk, 1 fı jellemvonásai viszont kijelölhetik számunkra az utat, a helyes megközelítést a történethez. Ugyanakkor éppen nem az egyetlen lehetséges értelmet fedik fel, hanem sokkal inkább arra mutatnak rá, hogy egy-egy példázat esetében legális megkülönböztetnünk az eredeti helyzetet, amelyben Jézus szájából elhangzott a történetté bıvült kép, illetve Lukács közvetítését, a saját gyülekezeti helyzetben megfogalmazott, beleszıtt alkalmazását, allegorizálását. A példázat élı valósága harmadik lépésben így jön közénk és valósul meg, amikor a gyülekezet közösségében megszólít és döntésre hív minket ez esetben a lukácsi kanonikus formán keresztül intve a szív megkeményítése, Isten országa, uralma elutasításának veszélyeire. 2 Néhány mőfaji sajátosság A példázat nem jézusi találmány, korának tanítói, a rabbik is használták. 3 Mégis Jézus tanításának kiemelt formájával van dolgunk. Több mint 40 példázatában Jézus a mindennapos életbıl meríti elbeszélésbe foglalt életképeit, és valamennyi sztorival az Isten országának egy-egy vonására hívja fel a hallgatóság figyelmét. 4 A mindennapos történetekben mindig van egy túlzó (hiperbolikus) elem, amely a hallgatóság 1 Jézus példázatainak tömör áttekintéséhez ld. Bolyki János: Az újszövetségi írásmagyarázat elvei és módszerei. Budapest, 1994, Ld. továbbá: Hans Weder: Die Gleichnisse Jesu als Metaphern. Göttingen, 1978, Vandenhoeck & Ruprecht Két megközelítés nem átallhatja a példázatok nyitott, élı valóságát. Egyrészt a liberális, másrészt a konzervatív, vagy dogmatizáló olvasat. Mindkettı a képes elbeszélés mögötti lényeget ( eredeti mondanivaló, általános erkölcsi igazság, vagy tantétel) akarja megragadni. 3 A nagy vacsora példázata is ismeretes. Vö. Strack/Billerbeck: Kommentar zum Neuen Testament aus Talmud und Midrasch II. München, Abban a gyakori esetben is igaz ez, ahol az Isten országa kimondottan nem kerül említésre. A jelölt dolog -ra való utalás hiánya éppen arra mutat rá, hogy nem egyszerő hasonlatról van szó a példázat esetében, hanem metaforáról. Egy disszonáns, meglepı mozzanat döbbenetet ébreszt, továbbgondolásra indít. Nem logikusan elırehaladó érveléssel gyız meg, hanem a történet egésze jeleníti meg az Isten országát. Daniel Marguerat: Le Dieu des premiers chrétiens. Genf, 1990, Labor et fides

2 Szentháromság után 2. vasárnap figyelmét a lényegre irányítja, s amely egyben sürgetı felszólításként döntésre hív. A példatörténetekkel éppen ezért könnyen azonosulhatunk, annak élét, mondanivalóját könnyen megérthetjük. És döntéshelyzetbe kerülünk: a példatörténet azonosulásra hív a fıszereplıvel, vagy a szereplık valamelyikével. Isten országának példázatai éppen ezért nem egy távoli jövıt vázolnak fel, hanem az eljövendıt szorosan a jelenhez kötik, a hallgatókat rádöbbentik arra, hogy elközelített az Isten országa. Az eljövendı itt és most transzformál, változást idéz elı, amely a fent említett döntésben valósul meg. Azaz, ezek a történetek nem csupán az országról szólnak, hanem az országból. 5 Mintegy igénybe veszik a hallgatót. A példázatok ebben az értelemben önmagukért beszélnek, óvakodni kell tehát az egyes mozzanatok túlzott allegorizálásától, dogmatizálásától. 6 Bár erıs vár a mi dogmatikánk, jegyzi meg kritikus éllel Szőcs Ferenc, 7 mégsem húzódhatunk vissza abba, nem terhelhetjük túl, nem merevíthetjük elhamarkodottan holt tanná az élı példatörténetet. Általános kutatói vélemény, hogy sokkal inkább olyan eszchatológiai beszédeseményként kell tekinteni rájuk, amelyek Isten eljövetelét közvetítik. 8 A beszéd-esemény középpontjában pedig maga Jézus áll, egyrészt azzal, hogy meghirdeti az országot, azaz Isten közelségét ott és akkor, ezzel mintegy igényt formálva saját személyét illetıen. Másrészt, az evangelisták egyöntető tanúságtétele is ıt állítja középpontba, mint akirıl bebizonyosodott: İbenne az Isten közel jött - közel van ma is, tehetnénk hozzá, beállva a példázat folyamába. Ez az a pont, ahol összeér példázat és dogma, Jézus tanítása és tanítványok Krisztusról szóló hitvallása - élı módon. Ennek fényében talán nem túlzás, nem a példázattal szembeni merénylet, amit a lausanne-i újszövetséges megfogalmaz: Az elbeszélt történet varázsával, amely szórakoztat és felkelti az érdeklıdésünket, a példázatok Istene megújítja az emberrel a párbeszédet, ami elveszett: beszéde pedig azok számára, akik megértik, felér egy megrázkódtatással. Azzal, hogy megvallották: Jézus a Krisztus, az elsı keresztyének erre az Istenre hagyatkoztak. Egyben azt is megvallották, hogy Jézus volt Isten példázata par excellence, hiszen Krisztusnak nevezték, ami azt jelenti: benne lett nyilvánvalóvá (manifesztálódott), 9 közel s mégis rejtetten, Isten transzformáló jelenléte Marguerat, 29. A példázat nem eddig ismeretlen érvekkel lát el, nem információtöbbletet ad, mint egy összehasonlítás. Feszültséget teremt a mindennapok és Isten országa között, amibıl megszületik a jelen a valóságos változás lehetıségével. Érvényhez juttatja az Isten országát abban a pillanatban, amelyben leleplezi azt. 6 Vö. 2. lábjegyzet. A textusunk esetében egy példa jól érzékelteti ezt a túlzást. A példázat hatástörténetében fontos (még Kálvinnál is hivatkozott) mozzanat a 23. vers kifejezése: kényszeríts mindenkit bejönni. Ez Augustinus allegorizáló magyarázata szerint megalapozza a világi hatalom egyház által kényszerítı erıként való alkalmazásának lehetıségét. Francois Bovon: Das Evangelium nach Lukas (9,51 14,35), EKK III/2, Benzinger/Neukirchener, Református identitás ma. in: Théma, 200/1 8 Evangelisches Kirchenlexikon II., 1989, 214. Vö. Jüngel: az Isten országáról való beszéd az eljövetelének kiváló módja, Theologische Realenzyklopädie (TRE) Bd. 15 (1986) Ld. 1Tim. 3,16: manifestus in carne. 10 Marguerat: i.m

3 Lukács 14,(15)16 24 Exegetikai megjegyzések A fentieket néhány konkrét megjegyzéssel egészíthetjük ki. Jézus rendkívül egyszerő történettel elgondolkodtat, int, Isten melletti döntésre hív. A példatörténet egyszerő vonalvezetése, kiszínezés nélküli stílusa, tömör volta magával ragadó. Lukács a jézusi történet felidézésével azt egy konkrét üdvtörténeti összefüggésbe helyezi, amikor kanonikus igénnyel írja meg célzatosan szerkesztett tanúságtételét. 11 Rámutat, hogy az Isten országa, amelyet a példázat ott és akkor, illetve itt és most megszólaltat, közel hoz, valójában Jézus Krisztusban jelenvaló, pontosabban İ elıvételezi az eljövendıt. A környezet fontos: Jézus maga is egy vacsorán vesz részt, ráadásul a farizeusok egyik vezetıjének, a vallási elit képviselıinek a házában (1.v.). Az, hogy velük is egy asztalhoz ül, velük is közösséget vállal, a záróvers (24.v.) értelmezésénél fontos lehet: az inkább intés, kemény figyelmeztetés, semmint végsı ítélethirdetés. Azzal, hogy Lukács egy konkrét vacsora keretében mondja el az asztalközösségekhez kapcsolódó példázatait, félreérthetetlen kapcsolatot teremt az adott szituáció és az Isten országa valósága között. Ezt az elbeszélı és hallgatók is így értelmezik. Jézus életében az asztalközösségek eleve az elfogadást és az Isten országának elıvételezését jelentik v. Ezt csak megerısíti az a hagyományos boldogmondás, amely megteremti a kapcsolatot az elızı perikópával, s amelyre a példázat felel. Ez a felütés, amellyel szemben Jézus példázata kontrasztként értelmezhetı, az Isten országát, mint a jövıbeli eseményét feltételezi (vö. Jel 9,19) v. A nagy vendégség terve arra utal, hogy bár nem királyról, mégis tehetıs emberrıl van szó. A tulajdonképpeni meghívás valószínőleg írásban történt, míg az emlékeztetés szolgák (Plinius említi is ezeket vocatores néven) útján röviddel a vacsora elıtt. 13 Ez a gyakorlat is arról árulkodik, hogy nem akárki a meghívó fél. A már minden kész van utalásként is érthetı Jézus eszkatológiai öntudatára: az İ életében megtörtént az elıkészület, bár az eljövendı vacsora még nem kezdıdött meg. 14 Most kell a meghívásnak engedni, s aki megérti az idık szavát, az eleget is tesz a meghívásnak. Aki elutasítja azt, az nem értette meg, hogy Jézusban már elközelített Isten uralma. Az adott helyzetben egyértelmő, hogy a vendéglátó farizeus, a vallási elit ez utóbbiba tartozik (ld vers magyarázata). Erre mutat rá Jézus. Izgalmas, hogy Lukács szerkesztésével megerısíti Jézus öntudatát és helyzetértékelését. Egyben felsejlik az is, hogy az elızetes meghívás és az emlékeztetés a lukácsi 11 Jelen példázat esetében ez már csak abban is megnyilvánul, ahogy ugyanazt a jézusi példázatot Lukács mellett Máté (22,1 10) is hozza, illetve a Tamás evangéliumában is találkozunk vele. Ráadásul rabbinikus párhuzama is van (ld. fentebb). A példatörténet alapvetıen ugyanaz, jóllehet, magának a történetnek a mozzanatai is változnak az eltérı pointe, a mondandó szerint. Máténál így lesz az egy ember -bıl király, a vacsorából a menyegzıi vacsora, a szolgák többes száma pedig az apostolokra utal. A meghívottak kétszer utasítják vissza az invitálást ahogy a zsidók húsvét elıtt és után. Lukácsnál az egyszeri visszautasítást további két sürgetı hívás követi. Azaz mindkét evangelistának van egy sajátos többlete, amely a gyülekezeti helyzetükkel kapcsolja össze a példázatot. 12 Weder: i.m Weder: i.m Vö. Weder: i.m és Bovon: i.m

4 Szentháromság után 2. vasárnap gyülekezet küldetését is tükrözi, ami az Isten Krisztusban történt elsı meghívására történı emlékeztetésben áll v. Gondolhatnánk, hogy az emlékeztetés puszta formalitás. Ám itt jön az a bizonyos túlzás, a meghökkentı elem: mindenki visszautasítja a meghívást, kivétel nélkül valamennyien valamilyen kifogással állnak elı. Ez a visszautasítás reális veszélyére figyelmeztet. A felsorolt kifogások természetesen megmozgatták a különbözı korok igemagyarázóinak fantáziáját. 15 Ezekkel szemben inkább azt tárja a hallgató elé érzékletesen a történet, hogy ugyan a meghívottak által felsorolt kifogások alapvetıen nagyon is jogosak, logikusan következik belılük, hogy lemondják a vendégséget, a példázatból késıbb mégis kiderül: csak azok számára tőnik logikusnak ez a döntés, akik nem értik az idık szavát, nem mérik fel a vacsora jelentıségét. Bovon (Zofóniás könyve 1. részére utalva) azok ítéletét látja ebben, akik hamis biztonságérzettel, kiválasztottságuk hamis tudatával magától értetıdınek tartották, hogy biztos helyük van az Isten országában. Gondoljunk arra, aki boldogmondásával Jézust a példázat elmondására késztette. Jézus és nyomában azok, akik ezt a példázatot felidézték, ezt a biztonságérzetet rendítik meg v. Miután a szolga jelenti a megdöbbentı eredményt, több értelemben is egyfajta fokozódás érhetı tetten az elbeszélésben. Az ember -bıl hirtelen úr (kuvrio"), majd a ház ura (oijkodespovth") lesz, az események pedig felgyorsulnak, az elbeszélés besőrősödik, a szolga útjait nem is közli. Az úr haragra gerjed, azaz a visszautasítás érzékenyen érinti, bosszantja, de mivel minden készen áll, tervének megváltoztatására kényszerül. A fokozás a gyorsan kifejezésben is megjelenik, illetve abban, hogy nem meghívásról, hanem behozatalról, kényszerítésrıl esik szó. Lukács esetében a sajátos vonás (vö. 11. lábjegyzet), hogy az újbóli kiküldés duplán történik meg, amely a történeti összefüggéseket tükrözi, a gyülekezet missziójának állomásait. Összefoglalóan a lukácsi többletet, az általa sejtetett üdvtörténeti keretet az egyszeri elutasítás és háromszoros meghívás/kiküldés adja meg: elıször Jézus idejére gondol, az elutasításra, amelyet éppen a kiválasztott nép vezetıi tanúsítanak iránta ( versek). Ezt követi az egyház ideje, amelyet az Izrael fiaihoz való küldetés (21. vers városa), illetve a pogánymisszió jellemez (23. vers vidéki környezete). 17 A gyülekezetnek, amelyik a szolga mintájára kimegy, azaz küldetésben jár, nem szabad elkeserednie, megtapasztalva az esetleges visszautasítást, hiszen azt maga Jézus is megélte. A meghívottak pedig bizony nem az elıkelık sorából kerülnek ki. 18 Lukács tehát kettıs kötelékkel kapcsolja saját történelmi helyzetéhez a 15 Különösen az ószövetségi háborús szabályokkal való párhuzamot emelik ki, azokra a körülményekre hívva fel a figyelmet, amelyek kifogást jelenthettek a háború alól. A meghívottak kifogásaikkal a törvény hatálya alatt felmentést nyernének, ám a kegyelemmel szemben visszautasításuk megbocsáthatatlan lenne hangzik a magyarázat. A két felsorolás ugyanakkor nincs teljesen összhangban, s a párhuzam a bonyolultságához képest nem jelent nyereséget a megértésben. Vö. pl. Deut 20,1 5. Eichholz a meghívás kegyelmét hangsúlyozza, amely olyan komoly dolog, hogy annak visszautasítása ítéletet von maga után (a kegyelem ítélete). Georg Eichholz: Gleichnisse der Evangelien. 2. Auflage. Neukirchen- Vluyn, 1975, Neukirchener Verlag Bovon: i.m Bovon: i.m (vö. 1Kor 1,26 31). A 21. vers felsorolása pontosan egybeesik a megelızı példázat felsorolásával (13. vers), amely a lukácsi olvasatban az egyházba meghívottakra vonatkozik. 256

5 Lukács 14,(15)16 24 példázatot: üdvtörténeti (vallásos) és etikai (szociális) értelemben egyaránt. Az egyház Izrael és a pogányok szegényeibıl kerül ki. Isten országa nyitva áll a szegények elıtt. 19 Ám ne feledjük, ez az üdvtörténeti áthallás nem fedi el a példázat mindig aktuális sürgetı, személyesen intı erejét, mintha egy falfestményt olajfestékkel vonna be. Sokkal inkább olyan ez a lukácsi közvetítés, mint a lazúr, amely úgy fedi be, színezi meg a fát, hogy egyben kiemeli annak erezetét. Magyarul: Lukács nem szorítkozik csupán az üdvtörténeti utalásnak megfelelı exegézisre, hanem arra is képes, hogy a hívık szívének megkeményítésének aktuális veszélyeire felhívja a figyelmet összegzi Bovon. 20 Megfontolandó éppen ezért Weder végsı értékelése a 24. vers korábban már érintett kemény kijelentésével kapcsolatban: A példázat azért szól az elsı meghívottak kizárásáról, hogy azok, akik megértik a Jézusban megjelenı meghívást, elfogadják azt. 21 Ez határozza meg tehát a mi viszonyulásunkat. Valójában mindhárom fenti mozzanatot fel kell idéznünk: Jézus, Lukács és a mi helyzetünket. E hármat maga a példázat köti össze, amely nyitott, mindig új és új arcát mutathatja meg, s mondanivalója az a hatás, amit gyakorol ránk. 22 Ezt a belátást nyomatékosítja a 24. vers intése, amelyet a példázatbeli vendéglátó mond ugyan, valójában éppúgy érthetjük Krisztus szavaiként, amelyekkel a lukácsi és a mi mai gyülekezeti helyzetünkben figyelmeztet és szólít fel arra, hogy a történet tükrében vizsgáljuk meg magunkat: mi vajon melyik csoporthoz tartozunk? 2. A perikópa megértése - teológiai összefüggések feltárása Teológiai összefüggések A mőfajról mondottak alapján a példázat esetében óvakodnunk kell attól, hogy elhamarkodottan tanná, logikusan zárt rendszerré merevítsük. A felmerülı kérdéseket ezért röviden, a példázat tanulságait levonva szeretném mintegy továbbgondolandó háttér információként összefoglalni. Eközben nem feledhetjük, amit Bovon így fejt ki: Lukács viszont példázatot és nem dogmatikát írt le. Példázata nem az eszchatológiai valóság elıvételezett fényképe, hanem eszköz arra, hogy a jelen valóságát transzformálja. 23 Kiválasztás - predestináció A Lukács által felvázolt üdvtörténeti keret, különösen a szeretetében megsértett Úr versben elhangzó kemény szavai indíthatják az igehirdetıt arra, hogy a predestináció tanára gondoljon. Maga a példázat nem elegendı ahhoz, hogy a kegyelmi kiválasztás tanának kereteibe szorítsuk. Hiszen azok, akik visszautasították a 19 Bovon: i.m Uo. 21 Weder: i.m Bolyki: i.m Bovon: i.m Bovon: i.m A vers mőfaja nem egyértelmő: ítélethirdetés vagy intés. Ugyanakkor a prófétai hagyományból kiindulva megjegyezhetjük, hogy az ítélethirdetés magában hordozza az intést, a kettı nem állítható szembe egymással. 257

6 258 Szentháromság után 2. vasárnap meghívást, saját elhatározásukból tették. A visszautasítás kockázatára figyelmeztet a történet. Ennyiben érdemes megfontolnunk az eleve elrendelés tanításának lényegét: az a sola gratia, a meghívó Isten kegyelmének szuverenitását elmélyítı édes gyümölcse a keresztyén hitnek, s nem egy hittıl független spekuláció. Ezt maga Kálvin hangsúlyozza unos-untalan, rámutatva arra, hogy Krisztuson kívül nem tudhatunk, és nem szólhatunk a kegyelmi kiválasztásról. 25 Krisztus tehát egyértelmő tükre, foglalója és záloga Isten örök és elrejtett kiválasztásának. 26 Ami ebbıl a hitbıl következik, nem más, mint a jézusi példázat mondandója: figyelmeztetés arra nézve, hogy a mi döntésünknek azért lehet tétje, mert Isten már döntött, hogy a mi Istenünk lesz. Elég elolvasni a II. Helvét Hitvallás X. fejezetét, s elgondolkodni azon, hogy mit jelent annak megvallása a keresztyén embernek: a. önmagára nézve ( ne aggodalmaskodj ), b. a többi emberre nézve ( nem adhatod fel a reményt ). Pontosan Isten eleve elrendelése az, amely lehetetlenné teszi számunkra, hogy megítéljünk másokat üdvösségük tekintetében, de biztos alapja az evangélium hirdetésének. Isten országa és az úrvacsora A textus egyértelmően az Isten országára, az eljövendı örök asztalközösségre (ld. a Bárány menyegzıjének eszkatológikus képe, Jel 19,6 10) utal mondtuk. Ez az az eljövendı, amit Jézus mintegy elıvételez azzal, hogy meghirdeti szóban, és megéli asztalközösségeiben. Ugyan közvetlen kapcsolat a példázat eredeti szándéka szerint az úrvacsorával nincsen, mégsem véletlen, hogy összekapcsolódott azzal. 27 Hiszen az Úr asztalánál is Krisztus nevét hirdetjük, amíg el nem jön, egyben viszszatekintve Jézus Krisztus életére, értünk való halálára és feltámadására. Az úrvacsora így összekapcsolta az üdvösség, a keresztyén élet különbözı idısíkjait ami Lukács számára is hangsúlyos: a múltat, amikor Isten megbékéltette (perfektum) magával a világot Krisztusban, aki Eljövendıként Lelke által már ma velünk van. Azt éljük meg, hogy Isten országa eljövendı és jelenvaló egyszerre; megvalósult és még beteljesülésre váró. Úgy is mondhatnánk, hogy feltárja akár a példázat ennek a világnak a radikálisan új szemléletét, a reménység olvasatát. Az eljövendı Isten országa fényében más lesz a mi valóságunk is. Ezt felismerni csak a hit látásával lehet. Bonhoeffer kifejezésével élve a végsı, az utolsó Isten országa átminısíti a mi önmagában elvesztésre ítélt és reménytelen világunkat az utolsó, végsı elıtti valósággá. 28 Ebben a világban táplálja Isten a sakramentum által, igazodva hitünk és felfogóképességünk gyengeségéhez testi jelekkel is az övéit (Kálvin). A 25 Veszedelmes mélységbe buknak azok, akik Isten örök végzését kutatják az ige nélkül (Institutio III.24.4) 26 Institutio III Vö. Eberhard Busch: Istenismeret és emberség. Betekintés Kálvin teológiájába. Budapest, 2009, Kálvin Kiadó A kenyér említése, az Isten országára való utalás és a kitétel: íme minden készen áll mind erre utalnak. Bovon: i.m Bonhoeffer: Etika (szemelvények). Szentendre, 1999, Tillinger. A végsı felıl közelítı elválaszthatatlansága Isten országának és a mi valóságunknak a kegyelem ajándéka. Isten Krisztusban nyilvánvaló döntésének eredménye. Az utóbbi nem hordozza magában az elıbbit, ám az elıbbi átformálja az utóbbit. Ezért nem lehet választani a kettı között elfordulni a világtól, vagy elvtelenül igazodni ahhoz.

7 Lukács 14,(15)16 24 meghívás ma is érvényes, valahányszor csak az Úr asztalát megterítjük, azaz valahányszor elıvételezzük ama végsı lakomát, közösséget teremtı örvendezéssel! 3. Prédikációvázlat Az egyes, a példázat menetét követı mozzanatban a fentiekben leírt hármasság (Jézus helyzete, Lukács és mi helyzetünk aktuális kapcsolódási pontjai) párhuzamosan, egymást erısítve jelenhet meg. Elszalasztott alkalmaink 1. Krisztusban Isten végsı meghívása megjelent: a kor, amiben élünk a végsı idı, azaz Isten Krisztusban megjelent visszavonhatatlan meghívásának ideje. Benne az Isten országa közöttünk lakozott és van ma is. Hasonlóan a házigazda hívásához, ma is kiküldi szolgáját a meghívottakért. 2. A válasz lehet nemleges: ez valójában döbbenetes, és leleplezi, hogy akik elutasították, nem ismerték fel az idı szavát A visszautasítással már Jézus és az elsı gyülekezetek is szembesültek. Mi egyszerre vagyunk abban a veszélyben, hogy a jogos kifogásaink, a jól berendezett életünk hamis biztonságérzete megakadályozza, hogy válaszoljunk a Jézusban megjelent meghívásnak. Könnyen olyanokká leszünk, mint a leleplezett vallási elit, mint az elsı meghívottak. Éppen az érvényes meghívás, az Isten kegyelme lesz ítéletté, ha visszautasítjuk azt. Példa az aktualizálásra. Az asztal megterített, csak éppen hiányoznak az azt igénybe vevık. Mindnyájan ilyenek vagyunk, a Jézus által felkínáltakra nem vagyunk vevık Talán éppen valami blıd sorozat csábított el bennünket a bibliaolvasás csendes szépségeitıl? aktualizálja a példázatot Lırincz Zoltán mővészettörténész, az Isten országa helyébe a bibliaolvasást állítva. Majd a grafikust idézve így összegzi a kegyelem ajándékát visszautasító hálátlanságunk következményét: Van-e borzasztóbb, mint kitaszítva és megkötözve onnan kívülrıl figyelni: milyen örömben vigadoznak ıelıtte mások, és mi is köztük lehetnénk, ha megbecsültük volna ezt a kiváltságot? A vacsora megtartatik, függetlenül a mi válaszunktól. Figyelmeztetés ez az alkalmas idık felismerésére. Krisztusban tekintve a világra, saját életünkre, az új fényben jelenik meg: lehetıséggé lesz arra, hogy utat találjunk Istenhez, újból igent mondjunk és ne csüggedjünk el a küldetésben. A példázat eredeti erezetét így emeli ki Weder: Elıször valamennyi hallgató az elsıként meghívottak helyén áll, amennyiben nem ismerik fel, hogy Jézussal Isten országának valósága betört ebbe a világba. És a példázat igyekszik az utcáról behívottakhoz hasonlóvá tenni a hallgatóit, akik szívesen elfogadták a meghívást. 30 A perikópa a nagy vacsora képében egyértelmően az eljövendı mennyek országára utal, sürgetıen a hallgatók szívére helyezi a meghívás tényét, amely Jézusban megkérdıjelezhetetlen. Hivatalosak vagyunk a Bárány menyegzıjére (Jel 19,6 10). Ez sürgetı figyelmeztetés sokkal inkább, mint egy (üdv)történeti helyzet tényszerő 29 Lırincz Zoltán: Jézus példázatai a magyar festészetben. Budapest, 2008, Kálvin Kiadó. 48kk. A képet, amellyel kapcsolatban ez a gondolatmenet megfogalmazódott lásd alant. 30 Uo. 259

8 Szentháromság után 2. vasárnap feltárása. Jézus esetében, s Lukács interpretációjában egyaránt. A meghívás most érvényes valamennyiszer az evangélium istentiszteletünkön hirdettetik. Jogosnak tőnı kifogásaink, életünk felbomlott prioritási rendje amit aktualizálhatunk a birtokszerzés, fogyasztás már-már törvényszerő elsıbbségével - csak azt mutatják, hogy nem értjük meg az idık szavát. Nem értjük, hogy minısített idıben élünk, az utolsó napokban, a Bibliával szólva. Nehogy úgy járjunk, ahogy a példázat elsı meghívottjai! Lukács ehhez a saját, velünk egyezı helyzetére nézve a meghívást közvetítı gyülekezetet is bátorítja: ne szőnjön meg hívogatni csak azért, mert viszszautasítással találkozik. Jézus is szembenézett ezzel. Gondoljon arra, hogy az Atya házában sok hely van, és a ház meg fog telni, bármi történjék is. Pállal szólva: Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!. (2Kor 5,20) 4. Példák, képek, szemelvények Simon András: A királyi menyegzı Simon András grafikust ugyan a Máté evangéliumában található paralel, azaz a királyi menyegzı ihlette meg, az üres asztal képe mégis jól érzékelteti a meghívás viszszautasításának döbbenetes tényét További szempontok az istentisztelet alakításához A Szentháromság ünnepe utáni a második vasárnap a római katolikus egyházi évben az Úr testének és vérének, az eucharisztiának (Krisztus testi jelenlétének Corpus Christi) fıünnepe. A protestáns egyházi év a meghívást hangsúlyozza - pontosan a mai példázatunk alapján -, amelyet a tehetısek/vezetık elutasítottak, a szegények/ kitaszítottak viszont örömmel fogadtak. Ez az örvendezés határozza meg az ünne- 31 Uo. 260

9 Lukács 14,(15)16 24 pet, amelynek alkalmából elgondolkodhatunk, hogy hol találkozunk Isten meghívásával, és arra hogyan válaszolunk. Ezen a vasárnapon hálát adunk Istennek azért, hogy Jézus Krisztus által részesedhetünk az İ országában. A meghívottakat ez az öröm teszi meghívókká! A nap igei mottója: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Lekció: Ézs 55,1 13 Énekek: Az úrvacsorai énekek válogatott versei akár úrvacsora nélküli istentisztelet keretében is megjelenhetnek. (Ez akár a példázatok világában bevett szokatlan elemre is utalhat). Ezen túl: RÉ 8; 42; 47; 63; 152; 177; (5. vers Isten országáról) 184; (2. vers a vendégségrıl) 249; (2. vers a vendégségrıl) 253; (3. vers a vendégségrıl) Imádság: gondolatok és példa Hálát adunk azért, hogy az evangélium világosságában feltárul a világ, s benne a saját életünk, mint a Rád találás lehetısége Hálát adunk azért, hogy a mindennapokban közel vagy hozzánk Hálát adunk azért, hogy Krisztusra, kegyelmed és kiválasztásod tükörére tekintve, ma is bizonyosak lehetünk afelıl, hogy érvényes meghívásunk van a te országodba Könyörgünk azért, hogy jogos kifogásaink ellenére adj készséget ma is engedni a hívásodnak Tégy késszé arra, hogy a körülöttünk élıkre, mint meghívottakra tekintve, a Te meghívásodat hitelesen adhassuk tovább szóval, tettel, a veled való közösség örömének jeleivel. Jézus Krisztus, hálát adunk neked azért, hogy megnyugvást adsz fáradtságunk és szükségünk közepette. Kérünk: segíts nekünk, hogy ne térjünk le arról az útról, amely a veled való közösségre vezet, és a veled való közösségben megtart. Sokkal inkább add, hogy hittel felismerjük és elfogadjuk, hogy te vezetsz az úton, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt élsz és uralkodsz örökkön örökké. (erre a vasárnapra szóló német protestáns imádság) Ne csak a fülnek Az istentisztelet keretében akkor is ünnepelhetjük az úrvacsorát, ha amúgy a szokott rendben ez nem történne. Amennyiben erre nincs lehetıség, a meghívás, az asztalközösség élményének (mintegy Jézus idejének és a mi idınknek a szimbolikus öszszekapcsolásaként) szeretetvendégség is keretet adhat, még ha nem is bevett a gyülekezetben. Nyár lévén akár egy konkrét gyülekezeti, közösségi alkalomra szóló meghívást is átadhatunk a jelenlevıknek. Mindezzel a meghívást, az asztal- és életközösség erejét és a példázatok jellegzetességét: a rendhagyó mozzanatot jeleníthetjük meg. Ehhez inspirációt jelenthet, ha beleolvasunk Bolyki János könyvébe: Jézus asztalközösségei, Budapest, Ódor Balázs (Pápa) 261