Gyurcsány 150 fős egységet küldene Irakba

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyurcsány 150 fős egységet küldene Irakba"

Átírás

1 3. szint november-december Gyurcsány 150 fős egységet küldene Irakba Magyarország 150 fős egységet küldene a NATO iraki kiképző alakulatába(1) - mondta Gyurcsány Ferenc egy, a londoni The Timesnak adott interjúban. A brit napilap szerint ezzel a kontingenssel Magyarország adná az iraki hadsereg kiképzésére küldendő NATO-egység mintegy(2) felét. A feladatra, amely nem kevés veszéllyel jár, az Észak-Atlanti Szövetség(3) nehezen talál önkénteseket(4). A brit miniszterelnök által is üdvözölt kezdeményezéssel(5) Magyarország azt a mind gyakoribb kritikát is megpróbálja tompítani(6), amely a 300 fős jelenlegi magyar kontingens év végéig történő kivonása(7) miatt éri az országot. A lap szerint a távozó magyar katonák feladatainak jelentős részét az egyébként is túlterhelt(8) lengyel és bolgár egységeknek kell átvenniük. A lengyel elnök és a bolgár kormányfő "keserűen panaszkodott" a magyar csapatok kivonása miatt. A magyar kormányfő a brit lapnak azt mondta, hogy az emberek - vele együtt - "nem szeretik ezt a háborút", ő azonban kész a közvélemény ellenében(9) is cselekedni, mert "ez szolgálja az ország hosszú távú érdekeit". A 300 távozó magyar katona a 150 ezer fős nemzetközi haderőnek csupán kis részét jelenti, Gyurcsány Ferenc szerint azonban kivonásuk az iraki választások előtt árt(10) a koalíciónak - áll a Times cikkében. Gyurcsány azt is elmondta, hogy Tony Blair brit kormányfő, valamint(11) az iraki és az amerikai kormány is egyetért abban, hogy Magyarország a 150 fő kiküldésével az iraki helyzet rendezésében való elkötelezettségét(12) bizonyítja november 18. Fotó: Irakba induló magyar katonák Szómagyarázat (1) kiképző alakulat: a hadsereg része, amely a katonákat készíti fel, "iskolázza" (2) mintegy: körülbelül (3) Észak-Atlanti Szövetség: NATO (4) önkéntes (itt): olyan katona, aki szabad akaratából megy Irakba (angol: volunteer) (5) kezdeményezés: iniciatíva (6) tompítani: az intenzitásukat csökkenteni (7) a kontingens kivonása: az a tény, hogy a kontingens 2004 végéig elhagyja Irakot (8) túlterhelt: olyan ember, akinek annyi a munkája, hogy nem tudja elvégezni (9) a közvélemény ellenében: akkor is, ha a magyarok többsége nem ezt akarja (10) ártani: negatívan befolyásolni (11) valamint: és (12) elkötelezettség: pozitív szándék, engagement Forrás: 1

2 3. szint november-december Feladatok Szövegértés 1. Igaz vagy hamis? 1. Pillanatnyilag nincsenek magyar csapatok Irakban. 2. A bolgár és a lengyel kormány örül, hogy Magyarország kivonja 300 fős alakulatát Irakból. 3. A magyar közvélemény egyetért azza, hogy az ország 150 katonát küldjön a kiképző egységbe. 4. A 300 katona a NATO-haderő nagyon fontos része. 5. Nehéz olyan embert találni, aki önként menne Irakba, 6. Az angol, az amerikai és az iraki kormány pozitívan fogadta a magyar döntést. 2. Egészítse ki a szöveg alapján a mondatokat! Ügyeljen a helyes alakra! 1. Gyurcsány Ferenc a Times-nak adott Jelenleg 300 magyar katona állomásozik A Gyurcsány-kormány akkor is elküldi a 150 katonát, ha a magyar... ezzel nem ért egyet. 4. Gyurcsány szerint ez a döntés Magyarország hosszú távú... szolgálja. 5. Tony Blair, brit..., üdvözölte a döntést. Szókincs 3. Alakítsa át a mondatokat kifejezésekké!* 1. Magyarország elkötelezte magát az iraki helyzet rendezésében: 2

3 Magyarországnak az iraki helyzet rendezésében... elkötelezettsége 2. A 300 magyar katonát kivonják Irakból: A 300 magyar katona Irakból magyar katona távozik Irakból: katona 4. A bolgár és a lengyel alakulatok túl vannak terhelve: A... bolgár és lengyel alakulatok 5. Gyurcsány Ferenc nyilatkozott a Times-nak: Gyurcsány Ferenc Times-nak * Ezek a kifejezések leginkább az írott nyelvben használatosak, a köznapi beszédben nem. 4. Melyik szó felel meg a definíciónak? 1. Olyan újság, amely minden nap megjelenik: Egy ország lakóinak véleménye: Olyan ember, aki szabad akaratából jelentkezik valamilyen feladat elvégzésére: Véres konfliktus két vagy több ország között: Egy ország első embere: Párosítsa a szavakat! 1. feladatot a. szolgálni 2. katonákat b. kiképezni 3. egy ország érdekeit c. kivonni 4. kritikát d. elvégezni 5. csapatokat egy országból e. nyilatkozni 6. egy napilapnak f. gyakorolni 3

4 Nyelvtan 6. Képezzen igeneveket a megadott igékből, és egészítse ki velük a mondatokat! 1. Ezzel a kontingenssel Magyarország adná az iraki hadsereg kiképzésére... NATO-egység mintegy felét. (küldeni) 2. A lap szerint a... magyar katonák feladatainak jelentős részét másoknak az egyébként is... lengyel és bolgár egységeknek kell átvenniük. (távozni, túlterhelni) 3. A 300 fős magyar kontingens év végéig... kivonása miatt sok kritika éri az országot. (történni) 4. Magyarország a 150 fő kiküldésével az iraki helyzet rendezésében... elkötelezettségét bizonyítja. (lenni) 5. Magyarország 150 fős egységet küldene a NATO iraki... alakulatába. (kiképezni) 6. Ezt Gyurcsány Ferenc mondta egy, a londoni The Times-nak... interjúban. (adni) 7. Egészítse ki a mondatokat! szerint, mellett, érdekében, ellenére, miatt, által 1. A brit miniszterelnök... is üdvözölt kezdeményezéssel Magyarország a kritikát is próbálja tompítani. 4

5 2. A 300 fős jelenlegi magyar kontingens kivonása... sok kritika éri Magyarországot. 3. Gyurcsány Ferenc... a csapatok kivonása az iraki választások előtt árt a koalíciónak. 4. Gyurcsány kész a közvélemény... is cselekedni, mert "ez szolgálja az ország hosszú távú érdekeit". 5. Irakban a magyar egységek... többek között bolgár és lengyel csapatok is állomásoznak. 8. Egészítse ki a mondatokat a zárójelben megadott kifejezésekkel! Azt, hogy hova illik a kifejezés, és milyen nyelvtani alakban, Önnek kell eldöntenie! 1. Magyarország adná a hadsereg kiképzésére küldendő NATO-egység mintegy felét. (Irak) 2. A 300 távozó magyar katona a nemzetközi haderőnek kis részét jelenti. (csupán). 3. Gyurcsány kész a közvélemény ellenében is cselekedni, mert "ez szolgálja az ország érdekeit". (hosszú táv) 4. Magyarországot a jelenlegi magyar kontingens év végéig történő kivonása miatt sok kritika éri. (300 fő) 5. A magyar kormányfő a brit lapnak azt mondta, hogy az emberek nem szeretik ezt a háborút. (vele együtt) 5

6 3. szint november-december Megoldások Hamis. / 2. Hamis. / 3. Hamis. / 4. Hamis. / 5. Igaz. / 6. Igaz Gyurcsány Ferenc a Times-nak adott interjút / nyilatkozatot. 2. Jelenleg 300 magyar katona állomásozik Irakban. 3. A Gyurcsány-kormány akkor is elküldi a 150 katonát, ha a magyar közvélemény ezzel nem ért egyet. 4. Gyurcsány szerint ez a döntés Magyarország hosszú távú érdekeit szolgálja. 5. Tony Blair, brit kormányfő, üdvözölte a döntést Magyarország elkötelezte magát az iraki helyzet rendezésében: Magyarországnak az iraki helyzet rendezésében való elkötelezettsége 2. A 300 magyar katonát kivonják Irakból: A 300 magyar katona Irakból történő (/való) kivonása magyar katona távozik Irakból: 300 távozó magyar katona 4. A bolgár és a lengyel alakulatok túl vannak terhelve: A túlterhelt bolgár és lengyel alakulatok 5. Gyurcsány Ferenc nyilatkozott a Times-nak: Gyurcsány Ferenc Times-nak adott nyilatkozata Olyan újság, amely minden nap megjelenik: napilap 2. Egy ország lakóinak véleménye: közvélemény 3. Olyan ember, aki szabad akaratából jelentkezik valamilyen feladat elvégzésére: önkéntes 4. Véres konfliktus két vagy több ország között: háború 5. Egy ország első embere: kormányfő / államelnök / államfő / miniszterelnök d. b. a. f. c. e. 6

7 6. 1. Ezzel a kontingenssel Magyarország adná az iraki hadsereg kiképzésére küldendő NATO-egység mintegy felét. 2. A lap szerint a távozó magyar katonák feladatainak jelentős részét másoknak az egyébként is túlterhelt lengyel és bolgár egységeknek kell átvenniük. 3. A 300 fős magyar kontingens év végéig történő kivonása miatt sok kritika éri az országot. 4. Magyarország a 150 fő kiküldésével az iraki helyzet rendezésében való elkötelezettségét bizonyítja. 5. Magyarország 150 fős egységet küldene a NATO iraki kiképző alakulatába. 6. Ezt Gyurcsány Ferenc mondta egy, a londoni The Times-nak adott interjúban A brit miniszterelnök által is üdvözölt kezdeményezéssel Magyarország a kritikát is próbálja tompítani. 2. A 300 fős jelenlegi magyar kontingens kivonása miatt sok kritika éri Magyarországot. 3. Gyurcsány Ferenc szerint a csapatok kivonása az iraki választások előtt árt a koalíciónak. 4. Gyurcsány kész a közvélemény ellenében is cselekedni, mert "ez szolgálja az ország hosszú távú érdekeit". 5. Irakban a magyar egységek mellett többek között bolgár és lengyel csapatok is állomásoznak Magyarország adná az iraki hadsereg kiképzésére küldendő NATO-egység mintegy felét. 2. A 300 távozó magyar katona a nemzetközi haderőnek csupán kis részét jelenti. 3. Gyurcsány kész a közvélemény ellenében is cselekedni, mert "ez szolgálja az ország hosszú távú érdekeit". 4. Magyarországot a jelenlegi 300 fős magyar kontingens év végéig történő kivonása miatt sok kritika éri. 5. A magyar kormányfő a brit lapnak azt mondta, hogy az emberek - vele együtt - nem szeretik ezt a háborút. 7

Külföldön Kerryt választanák

Külföldön Kerryt választanák Külföldön Kerryt választanák Ha nemcsak az amerikai választók(1) szavazhatnának(2), biztos lenne John Kerry győzelme - írja a The Guardian. A brit újság információi szerint tíz megkérdezett(3) ország,

Részletesebben

Riasztóan(1) gyenge az erdők védelme Európában

Riasztóan(1) gyenge az erdők védelme Európában 3. szint Március Riasztóan(1) gyenge az erdők védelme Európában Újabb felmérés készült az európai erdők védelméről Szerdán ér véget az európai erdők védelmével foglalkozó negyedik nemzetközi miniszeri

Részletesebben

Szeged is pályázik(1) az "Európa kulturális fővárosa" címre

Szeged is pályázik(1) az Európa kulturális fővárosa címre 3. szint Május-június Szeged is pályázik(1) az "Európa kulturális fővárosa" címre Az EU kulturális miniszterei május végi, brüsszeli ülésükön döntöttek arról, hogy 2010-ben Németország mellett hazánk egyik

Részletesebben

Szatírikus film készül Ceausescu életéről

Szatírikus film készül Ceausescu életéről Szatírikus film készül Ceausescu életéről Szatírikus film készül romániai magyar színészekkel Nicolae Ceausescu néhai(1) román diktátor és felesége, Elena Ceausescu életéről. A román magyar koprodukciót

Részletesebben

69 hamburgert evett meg 8 perc alatt

69 hamburgert evett meg 8 perc alatt 69 hamburgert evett meg 8 perc alatt Kobajasi Takeru, 26 éves japán "csodaevő"(1), Chattanoogában (Tennessee állam) nyolc perc alatt 69 hamburgert evett meg, és ezzel megdöntötte saját rekordját(2) - írta

Részletesebben

Fiatalodó alkoholisták

Fiatalodó alkoholisták 3. szint Szeptember Fiatalodó alkoholisták A hazai lakosság tíz százaléka italfüggő(1) Megközelítően(2) egymillió magyar rabja kisebb-nagyobb mértékben(3) az alkoholnak. Egy tízmilliós országban ez az

Részletesebben

Zidane még sokáig(1) szeretne Madridban maradni

Zidane még sokáig(1) szeretne Madridban maradni Zidane még sokáig(1) szeretne Madridban maradni Zidane és családja nagyon jól érzi magát Madridban. A focista valószínűleg(2) 2007-ig marad a Real Madridnál. "Még sok trófeát akarok nyerni a Madriddal"

Részletesebben

Megduplázódott a mobiltelefon-előfizetés(1)

Megduplázódott a mobiltelefon-előfizetés(1) Megduplázódott a mobiltelefon-előfizetés(1) A Telekommunikációs Szövetség (ITU) adatai(2) szerint a világon ma körülbelül 1,5 milliárd mobiltelefon-előfizető(3) él. Ez a Föld lakosságának(4) egynegyedét(5)

Részletesebben

Könnyebb gyerekkel feleséget találni

Könnyebb gyerekkel feleséget találni 2. szint Szeptember Könnyebb gyerekkel feleséget találni A gyermekes(1) férfiak nagyobb eséllyel(2) találnak partnert, mint a gyermektelenek(3) - mondja egy brit magazin. Az "FQ" című újság az első apáknak

Részletesebben

A növények gyógyítanak(1)

A növények gyógyítanak(1) 2. szint Január-február A növények gyógyítanak(1) Ma az emberek életük 80 százalékát töltik a négy fal között, messze a természettől. A homo sapiens evolúciós fejlődésének(2) azonban nagyon fontos eleme(3)

Részletesebben

VIII. Henriknek a focira is jutott ideje

VIII. Henriknek a focira is jutott ideje 3. szint Január-február VIII. Henriknek a focira is jutott ideje Néhány felesége lefejeztetése(1), az angol haditengerészet kiépítése és a Rómával való szakítás közben VIII. Henriknek a jelek szerint a

Részletesebben

Sokan halnak meg megelőzhető(1) betegségekben Magyarországon

Sokan halnak meg megelőzhető(1) betegségekben Magyarországon 3. szint szeptember-október Sokan halnak meg megelőzhető(1) betegségekben Magyarországon Még mindig nagyon sokan halnak meg olyan betegségekben, amelyeket megfelelő életmóddal meg lehetne előzni. A javuló

Részletesebben

Díjat nyert(1) Barcelonában a Hukkle

Díjat nyert(1) Barcelonában a Hukkle 2. szint November Díjat nyert(1) Barcelonában a Hukkle A legjobb játékfilm Pálfi György Hukkle című filmje lett a barcelonai L Alternativa Független(2) Filmfesztiválon. A Hukklénak ez már a 17. nemzetközi(7)

Részletesebben

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle 3. szint Március-április Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle, jelentette be kedd este a francia író lánya. Kilencvenöt éves korában Párizs környéki

Részletesebben

Kannabisszal az agresszív szurkolók(1) ellen Portugáliában

Kannabisszal az agresszív szurkolók(1) ellen Portugáliában 2. szint Május-június Kannabisszal az agresszív szurkolók(1) ellen Portugáliában Kannabisszal fékezné(2) meg a brit szurkolókat a portugál rendőrség. A foci- EB(3) idején nem büntetnék a marihuánafogyasztást(4),

Részletesebben

A magyar nyelv oktatása(1) a csatlakozás(2) után

A magyar nyelv oktatása(1) a csatlakozás(2) után A magyar nyelv oktatása(1) a csatlakozás(2) után A Balassi Bálint Intézet(3) vezetője szerint a "magyar mint idegen nyelv" oktatásának komoly piaca lehet az Európai Unióhoz való csatlakozás után. szervezet(12)

Részletesebben

Francia mozik vetítik a Werckmeister harmóniákat

Francia mozik vetítik a Werckmeister harmóniákat 3. szint Február Francia mozik vetítik a Werckmeister harmóniákat Tarr Béla új filmjét vetítik Franciaországban A francia mozihálózat szerdától az egész országban vetíti Tarr Béla Werckmeister harmóniák

Részletesebben

Asztmatérképet rajzolnak

Asztmatérképet rajzolnak Asztmatérképet rajzolnak Megkérdeznek háromezer szegedi diákot az allergiáról A szegedi gyermekklinika is részt vesz abban a több éve zajló nemzetközi vizsgálatsorozatban, amelynek célja az allergiás betegségekkel

Részletesebben

Darth Vader Magyarországon

Darth Vader Magyarországon Darth Vader Magyarországon Idén nyáron is lesz "HungaroCon" nyári fantasztikus találkozó. A programsorozat(1) vendége David Prowese, brit színész lesz. Prowese Darth Vadert játszotta a Csillagok háborúja

Részletesebben

Harry Potter versus Harry herceg

Harry Potter versus Harry herceg 2. szint Március-április Harry Potter versus Harry herceg A Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe három év alatt 6 millió fontot (2,2 milliárd forintot) "varázsolt össze" magának(1), és ezzel Harry herceg

Részletesebben

125 éve született Hajós Alfréd

125 éve született Hajós Alfréd 125 éve született Hajós Alfréd Hajós Alfréd, a magyar sport első olimpiai bajnoka(1) születésének 125. évfordulójára(2) emlékeztek Budapesten. Többek között egy Hajós Alfrédről elnevezett budapesti iskolában

Részletesebben

Apróhirdetés: Ingatlan eladó(1)

Apróhirdetés: Ingatlan eladó(1) 1. szint Október Apróhirdetés: Ingatlan eladó(1) Az ingatlan adatai(2) Hirdetés típusa: elad Ára: 17. 500. 000 Szintek száma: - (3) Alapterület: 100 m2 Megye: Budapest Ingatlan típusa: Lakás Kerület(4):

Részletesebben

Megtalálták a legrégebbi fogkefét

Megtalálták a legrégebbi fogkefét 3. szint November Megtalálták a legrégebbi fogkefét Megint megtalálták Európa legrégebbi fogkeféjét, bár az első sem veszett el. Ez a második viszont multifunkciós, mert fülkanalas(1) is. ban. A nájlon

Részletesebben

Ékszer(1) kontra utazás. Minek örülnek a hölgyek(2)? Szómagyarázat. 2. szint December

Ékszer(1) kontra utazás. Minek örülnek a hölgyek(2)? Szómagyarázat. 2. szint December 2. szint December Ékszer(1) kontra utazás Minek örülnek a hölgyek(2)? Az ajándékok kívánságlistája(3) eléggé eltér, ha férfi nő relációban vizsgáljuk(4). A mostani trendek szerint a favorit az utazás.

Részletesebben

A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992

A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992 1 A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992 1986 január 15. M. Gorbacsov szovjet pártfőtitkár országa leszerelési programjáról: A fegyverkezési hajsza megszüntetését és a

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév

TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév Angol általános nyelvi tárgyak Angol Kezdő 1 (A1) Angol Kezdő 2 (A1) TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév Kezdőknek, újrakezdőknek A tanfolyam célja az angol nyelv alapjainak megismerése korszerű tananyagokkal, beszéd

Részletesebben

Oesaálés Hivatal«1t" ys átn : C/L. 2013. évi... törvény

Oesaálés Hivatal«1t ys átn : C/L. 2013. évi... törvény Oesaálés Hivatal«1t" ys átn : C/L. lt etect: 2013 JÚN 2 4, 2013. évi... törvény az ír népnek a Lisszaboni Szerz ődéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyz őkönyv kihirdetésér ől* Az Országgyűlés e törvénnyel

Részletesebben

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség

Részletesebben

Horoszkóp: Kos. Születésnap: Március 21. és április 20. között. Általános(1) horoszkóp. 1. szint Szeptember

Horoszkóp: Kos. Születésnap: Március 21. és április 20. között. Általános(1) horoszkóp. 1. szint Szeptember 1. szint Szeptember Horoszkóp: Kos Születésnap: Március 21. és április 20. között Általános(1) horoszkóp Az állatöv(2) első jegye Bolygó: Mars Polaritás: pozitív Tulajdonságok(3): tűz(4), ambíció és bátorság(5).

Részletesebben

Gitárfesztivál Szegeden

Gitárfesztivál Szegeden Gitárfesztivál Szegeden Tegnap megkezdődött az ötnapos szegedi nemzetközi(1) gitárfesztivál. Botka László polgármester(2), Kerek Ferenc konzervatórium-igazgató és Pavlovits Dávid művészeti vezető(3) megnyitója(4)

Részletesebben

Örökbefogadáson(1) gondolkodnak Pitték

Örökbefogadáson(1) gondolkodnak Pitték 2. szint Július-augusztus Örökbefogadáson(1) gondolkodnak Pitték Jennifer Aniston és férje, Brad Pitt családot akarnak alapítani. A sztárházaspár egy kisfiút fogad örökbe, akivel hamarosan(2) Angliába

Részletesebben

Jegyzőkönyv az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól

Jegyzőkönyv az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól 1796 der Beilagen XXIV. GP - Staatsvertrag - 24 Protokoll in ungarischer Sprachfassung (Normativer Teil) 1 von 10 A TAGÁLLAMOK KORMÁNYAI KÉPVISELŐINEK KONFERENCIÁJA Brüsszel, 2012. május 14. (OR. en) CIG

Részletesebben

Félmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2)

Félmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2) 3. szint Június Félmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2) Már négy-öt nappal ezelőtt képtelenség volt(3) szállást kapni Csiksomlyó környékén, olyan harminc-negyven kilométeres körzetben. Nem csoda, hiszen

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

1989.04.25. - 22 - Rádiófigyelő Szolgálati használatra

1989.04.25. - 22 - Rádiófigyelő Szolgálati használatra mm^étimt^tá 1989.04.25. - 22 - Rádiófigyelő Csapatkivonás BBC London, 1989. április 25 Panoráma Ma megkezdődött a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok részleges kivonása, amely Moszkva szerint végül

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

PoloniaPress hírcsokor

PoloniaPress hírcsokor PoloniaPress hírcsokor 2014. június Lengyelország és az EU Komorowski a D-Day emlékünnepségén 2014. június 6. Bronisław Komorowski köztársasági elnök részt vett a normandiai partraszállás 70. évfordulójának

Részletesebben

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során

Részletesebben

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan

Részletesebben

AZ EDZŐ ÉS A MÉDIA /THE COACH AND THE MEDIA/

AZ EDZŐ ÉS A MÉDIA /THE COACH AND THE MEDIA/ AZ EDZŐ ÉS A MÉDIA /THE COACH AND THE MEDIA/ Készült: Jacques Crevoisier előadása alapján (UEFA, Nyon, 2013) A média: A kommunikációs készség ugyanolyan fontos, mint a technikai készségek. A kérdések is

Részletesebben

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása 1. Bevezetés A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása Dunay Pál Amennyiben arra törekszünk, korrekt elemzést végezzünk, s elkerüljük azt, hogy a legfrissebb események határozzák meg álláspontunkat,

Részletesebben

2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1

2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1 OptiJus Opten Kft. 1. 2011. évi CXIII. törvény 2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1 A 2012.1.1. és 2012.6.30.

Részletesebben

Mit ér a diploma, ha magyar?

Mit ér a diploma, ha magyar? 3. szint Április Mit ér a diploma, ha magyar? Az Unióban automatikusan elfogadják majd a magyar oktatást A diploma annyit ér, amennyiért beváltható. Mondjuk fizetésre. Nagy kérdés, hogy a magyar diplomák

Részletesebben

Angelina Jolie a legnépszerűbb(1) az Egyesült Államokban

Angelina Jolie a legnépszerűbb(1) az Egyesült Államokban 1. szint December Angelina Jolie a legnépszerűbb(1) az Egyesült Államokban Angelina Jolie-val szilveszterezne(2) a legtöbb(3) amerikai férfi. A 28 éves Angelina Jolie a Tomb Rider hősnőjét(4), Lara Croftot

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló 2013. január 30. Össz.pontszám: 30p Versenyző neve: Osztály:. Iskola neve:. Az utolsó fordulónak egyetlen témája van: a trianoni békediktátum (békeszerződés).

Részletesebben

A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM

A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM A repülőtér kezdetben a fel- és leszállópályát jelentette. Az első repülőeszközök valójában nem igényeltek repülőteret. Elég volt egy viszonylag nagyobb

Részletesebben

A világ legnagyobb képlopásai

A világ legnagyobb képlopásai 3. szint Augusztus A világ legnagyobb képlopásai Egy 30 millió fontot érő Leonardo da Vincifestményt loptak el egy skót kastélyból. A BBC News ezúttal más híres és hírhedt(1) képlopásokról is beszámol.

Részletesebben

Angol nyelv. haladóknak

Angol nyelv. haladóknak Angol nyelv haladóknak PRÓBALECKE Próbalecke Az ELO Könyvkiadó Kft. Angol nyelv haladóknak tananyagsorozatát azoknak ajánljuk, akik az Angol nyelv középhaladóknak tananyagsorozatot már elsajátították,

Részletesebben

2011. évi teljesítés

2011. évi teljesítés eredeti mód. Bolgár Kisebbség /2011. eredeti mód. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 36 8 /2011. összesen ( 1-4 ) 0 0 36 0 0 8 1 500 3 393 3 813 112,4% 8 000 8 000 5 723 71,5% 1 500 3 393 3 813 112,4% 8 000 8 000

Részletesebben

1. táblázat A főhadnagyi általános előmeneteli tanfolyam tantárgyprogramja

1. táblázat A főhadnagyi általános előmeneteli tanfolyam tantárgyprogramja Tantárgy Tartalom Óraelosztás kontakt önképzés összesen Eligazítás 1 - - Konzultáció/Önképzés 12 81 93 A titokvédelem törvényi szabályozása, az állam- - 4 4 és szolgálati titok fogalma. Az irat fogalma,

Részletesebben

Nagyobb mozgástérre van szükség a magánbiztonsági ágazatban

Nagyobb mozgástérre van szükség a magánbiztonsági ágazatban A honvédelemnek nemzeti ügynek kell lennie Nem lesz olcsó játék a drónelhárítás Nagyobb mozgástérre van szükség a magánbiztonsági ágazatban Tükröm, tükröm, mondd meg, milyen a magánbiztonság társadalmi

Részletesebben

Ph.D. ÉRTEKEZÉS. Dr. Svéd László orvos vezérőrnagy

Ph.D. ÉRTEKEZÉS. Dr. Svéd László orvos vezérőrnagy ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Ph.D. ÉRTEKEZÉS Dr. Svéd László orvos vezérőrnagy A Magyar Honvédség egészségügyi biztosítása elvének és gyakorlatának változásai, sajátosságai,

Részletesebben

Szövegértés. 1. Többszörös választás. Fejezze be a mondatokat!

Szövegértés. 1. Többszörös választás. Fejezze be a mondatokat! Szövegértés 1. Többszörös választás. Fejezze be a mondatokat! 1. Az elbeszélő gyermekkorában azt gondolta, hogy a. New York nem Amerikában van. b. van egy Nevjork és egy Nyújork nevű város is Amerikában.

Részletesebben

Egész számok. pozitív egész számok: 1; 2; 3; 4;... negatív egész számok: 1; 2; 3; 4;...

Egész számok. pozitív egész számok: 1; 2; 3; 4;... negatív egész számok: 1; 2; 3; 4;... Egész számok természetes számok ( ) pozitív egész számok: 1; 2; 3; 4;... 0 negatív egész számok: 1; 2; 3; 4;... egész számok ( ) 1. Írd a következõ számokat a halmazábra megfelelõ helyére! 3; 7; +6 ; (

Részletesebben

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről A negyedik generációs hadviselésről szól az a kötet, amelyet április 20-án mutattak be a Stefánia Palotában. Dr. Kiss Álmos Péter Háború a nép között

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

A NATO békemûveletek Afganisztánban (ISAF) és a védelemgazdaság kérdései

A NATO békemûveletek Afganisztánban (ISAF) és a védelemgazdaság kérdései Szenes Zoltán A NATO békemûveletek Afganisztánban (ISAF) és a védelemgazdaság kérdései A NATO mûveleteinek bemutatása elõtt három elõzetes megjegyzést kell tenni. Az elsõ, hogy az ISAF-mûvelet ahogy nevében

Részletesebben

ÚJ ÉPÍTÉSI TECHNOLÓGIÁK ALKALMAZÁSA A MAGYAR HONVÉDSÉG BÉKETÁMOGATÓ MŰVELETEI KATONAI ÉPÍTÉSI GYAKORLATÁBAN

ÚJ ÉPÍTÉSI TECHNOLÓGIÁK ALKALMAZÁSA A MAGYAR HONVÉDSÉG BÉKETÁMOGATÓ MŰVELETEI KATONAI ÉPÍTÉSI GYAKORLATÁBAN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI KAR Katonai Műszaki Doktori Iskola Gulyás András ÚJ ÉPÍTÉSI TECHNOLÓGIÁK ALKALMAZÁSA A MAGYAR HONVÉDSÉG BÉKETÁMOGATÓ MŰVELETEI KATONAI ÉPÍTÉSI

Részletesebben

Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei

Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei Hadászat- és Hadelmélet Tanszék 1. A hadikultúrák megjelenése a modern hadügyben 2. A hadikultúrák elméleti kérdései 3. A gerilla hadviselés elméletének

Részletesebben

Angol Tanmenet 2013-14. 11. évfolyam

Angol Tanmenet 2013-14. 11. évfolyam Angol Tanmenet 2013-14 11. évfolyam Készítette: Angoltanár Jóváhagyta: Igazgató Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az 51/2012. (XII. 21.) EMMI

Részletesebben

Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 131. részére. Beszámoló

Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 131. részére. Beszámoló Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 131. részére Beszámoló a Városi Óvodák Fáy lakótelepi tagóvodája két nevelési nyelvű óvodai program bevezetésének tapasztalatairól Pápa, 2010-09-08 Készítette:

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2011. október 7. Jogszabályok 191/2011. (IX. 20.) Korm.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2011. október 7. Jogszabályok 191/2011. (IX. 20.) Korm. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2011. október 7. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 191/2011. (IX. 20.) Korm. rendelet A védelem terén alapvetõ biztonsági érdeket

Részletesebben

English for Hungarians

English for Hungarians English for Hungarians Kombi csomag (alapfok+középfok) Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON Az English for Hungarians csomag az Angol Nyelv Kezdőknek és az Angol Nyelvvizsga csomagot tartalmazza. Angol

Részletesebben

A magyar haditudósítás az első és második világháborúban

A magyar haditudósítás az első és második világháborúban Szerzői ismertető NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola Gorda Éva A magyar haditudósítás az első és második világháborúban című doktori (PhD) értekezéséhez Témavezető: Dr. Szabó József

Részletesebben

1. A teheráni konferencia

1. A teheráni konferencia 12.tétel: A II. világháború lezárása és az új világrend kialakulása: a szövetségesek tanácskozásai: Teherán, Jalta és Potsdam, nemzetközi együttműködés, megszállások, békeszerződések 1. A teheráni konferencia

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. szeptember 19-i rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné Papp Margit, Tóth Lajos

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR

SZAKDOLGOZAT BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR SZAKDOLGOZAT BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT SZAKDIPLOMÁCIA SZAKIRÁNY A BÉKEFENNTARTÁS LEGÚJABB ASPEKTUSAI:

Részletesebben

I.4. BALATONI NYARALÁS. A feladatsor jellemzői

I.4. BALATONI NYARALÁS. A feladatsor jellemzői I.4. BALATONI NYARALÁS Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Logikai fogalmak: logikai kijelentés; minden; van olyan; ha, akkor; és; vagy kifejezések jelentése. Egyszerű logikai kapcsolatok mondatok között.

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK >r >r AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 7.9.2005 COM(2005) 423 végleges 2003/0175 (COD) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az EK-Szerződés 251. cikke (2) bekezdésének második albekezdése

Részletesebben

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív

Részletesebben

I.4. BALATONI NYARALÁS. A feladatsor jellemzői

I.4. BALATONI NYARALÁS. A feladatsor jellemzői I.4. BALATONI NYARALÁS Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Logikai fogalmak: logikai kijelentés; minden; van olyan; ha, akkor; és; vagy kifejezések jelentése. Egyszerű logikai kapcsolatok mondatok között.

Részletesebben

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN SZAK Andrea HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN LOCAL CONFLICTS IN THE PRESS A tanulmány a tartalomelemzés módszertanával vizsgálja az írott sajtóban megjelent 2004-es koszovói konfliktus, s egyben vizsgálja

Részletesebben

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében Két célt tűztem ki az előadásban. Először, csatlakozva Deák Péter előadásához, szeretném hangsúlyozni, hogy a katonai

Részletesebben

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Képviselő-testületi ülésről 2012. 05. 23. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 198-25/2012. Jegyzőkönyv Inárcs Községi Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 27-én 14.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG CENTRALIZÁLT BESZERZÉSÉNEK TÖRTÉNETE

A MAGYAR HONVÉDSÉG CENTRALIZÁLT BESZERZÉSÉNEK TÖRTÉNETE Derzsényi Attila attila.derzsenyi@hm.gov.hu A MAGYAR HONVÉDSÉG CENTRALIZÁLT BESZERZÉSÉNEK TÖRTÉNETE Absztarkt Napjainkban ismét kiemelt hangsúlyt kapott a honvédelmi tárca beszerzésének decentralizációja,

Részletesebben

Bevezetőül néhány információt talál a legendás magyar királyról, Hunyadi Mátyásról.

Bevezetőül néhány információt talál a legendás magyar királyról, Hunyadi Mátyásról. Mátyás király és a szegény tanító könnyebb szövegek Bevezetőül néhány információt talál a legendás magyar királyról, Hunyadi Mátyásról. Élete dióhéjban Született: 1443. február 24-én Kolozsvárott. Apja:

Részletesebben

ÜNNEPI KIADÁS SZLOVÉNIA FÜGGETLENSÉGÉNEK HUSZADIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

ÜNNEPI KIADÁS SZLOVÉNIA FÜGGETLENSÉGÉNEK HUSZADIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL TARTALOM NÉPSZAVAZÁS A FÜGGETLENSÉGRİL 1990, december 23 Hazai archív sajtó- a szlovén függetlenségi folyamatokról 1990-1991 MI TÖRTÉNT? A TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK ÁTTEKINTÉSE ÉVES PROGRAMOK 2010-11 A 'PICTURE

Részletesebben

A Rogers Akadémia. 1113 Budapest, Vincellér utca 33. Telefon: 06-30-569-0846. www.rogersakademia.hu. 2015. december havi hírmondó

A Rogers Akadémia. 1113 Budapest, Vincellér utca 33. Telefon: 06-30-569-0846. www.rogersakademia.hu. 2015. december havi hírmondó A Rogers Akadémia 1113 Budapest, Vincellér utca 33. Telefon: 06-30-569-0846 www.rogersakademia.hu 2015. december havi hírmondó Az Akadémián - egyéni időpont megbeszélés után - minden nap nyílt napot tartunk!

Részletesebben

Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint

Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint Gedeon Márta Barátka Agnieszka Varsói Tudományegyetem, Magyar Tanszék Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint Minden nyelvtanár általában valamilyen taneszköz segítségével

Részletesebben

A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez

A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez 42 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. OKTÓBER Varga Gergely A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez Barack Obama 2009. szeptember 17-én jelentette be hivatalosan, hogy eláll a Közép-Európába tervezett

Részletesebben

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör

Részletesebben

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan

Részletesebben

The Military Balance 2011

The Military Balance 2011 KITEKINTÕ 81 Csiki Tamás The Military Balance 2011 A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzet és Biztonság továbbra is kiemelt figyelmet szentel azoknak a meghatározó nemzetközi kiadványoknak, amelyek a katonai

Részletesebben

Angol Nyelvvizsga - Középfok Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON

Angol Nyelvvizsga - Középfok Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON Angol Nyelvvizsga - Középfok Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON - Alapfokú angol nyelvtudással rendelkezel? - Szeretnél folyékonyan, bátran beszélni angolul? - Középfokú nyelvvizsgát szeretnél tenni,

Részletesebben

Az MLSZ Média és Marketing Bizottsága többek között ezt a célt kívánja segíteni tematikus programsorozatával. 2011 a Magyar Labdarúgás Éve

Az MLSZ Média és Marketing Bizottsága többek között ezt a célt kívánja segíteni tematikus programsorozatával. 2011 a Magyar Labdarúgás Éve Az ország focitesztje A Kormány és az MLSZ egyaránt elkötelezte magát, a magyar futball reformja mellett, melynek kiemelt része a labdarúgás és az MLSZ társadalmisítása. Az Origo Zrt. támogatja a kezdeményezést.

Részletesebben

KATONAI BESZERZÉS II. A KÖZBESZERZÉS, (KÖZ)BESZERZÉS, BESZERZÉS RENDSZERE

KATONAI BESZERZÉS II. A KÖZBESZERZÉS, (KÖZ)BESZERZÉS, BESZERZÉS RENDSZERE X. Évfolyam 2. szám - 2015. június DERZSÉNYI Attila attila.derzsenyi@hm.gov.hu KATONAI BESZERZÉS II. A KÖZBESZERZÉS, (KÖZ)BESZERZÉS, BESZERZÉS RENDSZERE Absztrakt A katonai beszerzésről sokaknak első hallásra

Részletesebben

A lengyel orosz kapcsolatokról Szmolenszk után

A lengyel orosz kapcsolatokról Szmolenszk után 66 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2010. MÁJUS Tálas Péter Sz. Bíró Zoltán A lengyel orosz kapcsolatokról Szmolenszk után A lengyel elnöki repülõgép 2010. április 10-i szmolenszki katasztrófája egyedülálló tragédia

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Három választás Londonban

Három választás Londonban Havas Péter Három választás Londonban Konzervatív polgármester a brit főváros élén Nagy-Britanniában 2008 májusában több szinten is választásokat tartottak, aminek következtében Londonnak új polgármestere

Részletesebben

A TERÜLETELLENŐRZÉSBEN (TERÜLET MEGTARTÁSBAN) RÉSZTVEVŐ MANŐVERERŐK TÜZÉRSÉGI TŰZTÁMOGATÁSÁNAK TAPASZTALATAI

A TERÜLETELLENŐRZÉSBEN (TERÜLET MEGTARTÁSBAN) RÉSZTVEVŐ MANŐVERERŐK TÜZÉRSÉGI TŰZTÁMOGATÁSÁNAK TAPASZTALATAI VI. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS SZAKMAI KONFERENCIA DR. SZABÓ TIBOR alezredes A TERÜLETELLENŐRZÉSBEN (TERÜLET MEGTARTÁSBAN) RÉSZTVEVŐ MANŐVERERŐK TÜZÉRSÉGI TŰZTÁMOGATÁSÁNAK TAPASZTALATAI Hozzászólásomban, a

Részletesebben

A NEMZETI ÖSSZEKÖTŐ CSOPORT HELYE, SZEREPE ÉS TEVÉKENYSÉGÉNEK RENDJE A MŰSZAKI TÁMOGATÁSI FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁBAN

A NEMZETI ÖSSZEKÖTŐ CSOPORT HELYE, SZEREPE ÉS TEVÉKENYSÉGÉNEK RENDJE A MŰSZAKI TÁMOGATÁSI FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁBAN ELŐADÁSOK LADOCSI JENŐ A NEMZETI ÖSSZEKÖTŐ CSOPORT HELYE, SZEREPE ÉS TEVÉKENYSÉGÉNEK RENDJE A MŰSZAKI TÁMOGATÁSI FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁBAN Ladocsi Jenő őrnagy, mint a Magyar Műszaki Kontingens összekötő

Részletesebben

Fővárosi önálló lakhatási programok közterületen élők számára. Balogi Anna Fehér Boróka Teller Nóra. BMSZKI - Városkutatás Kft./FEANTSA.

Fővárosi önálló lakhatási programok közterületen élők számára. Balogi Anna Fehér Boróka Teller Nóra. BMSZKI - Városkutatás Kft./FEANTSA. Fővárosi önálló lakhatási programok közterületen élők számára Balogi Anna Fehér Boróka Teller Nóra BMSZKI - Városkutatás Kft./FEANTSA Bevezető 3 innovatív fővárosi kezdeményezés alapvetően eltérő forrással/szemlélettel

Részletesebben

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Borsányi András MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN Doktori (PhD) tézisek Témavezető: Dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár BUDAPEST, 2003. 1 Montenegró a függetlenné

Részletesebben

A HONVÉDELMI TÁRCA KÖLTSÉGVETÉSE A SZÁMOK TÜKRÉBEN (2001-2008) MINISTRY OF NATIONAL DEFENCE S BUDGET IN THE MIRROR OF THE NUMBERS (2001-2008)

A HONVÉDELMI TÁRCA KÖLTSÉGVETÉSE A SZÁMOK TÜKRÉBEN (2001-2008) MINISTRY OF NATIONAL DEFENCE S BUDGET IN THE MIRROR OF THE NUMBERS (2001-2008) Társadalomtudomány TAKSÁS Balázs A HONVÉDELMI TÁRCA KÖLTSÉGVETÉSE A SZÁMOK TÜKRÉBEN (2001-2008) MINISTRY OF NATIONAL DEFENCE S BUDGET IN THE MIRROR OF THE NUMBERS (2001-2008) A költségvetés tervezéséhez

Részletesebben

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16

Részletesebben

Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 4. napján

Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 4. napján Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 4. napján Minden napom azzal kezdődik, hogy elolvasom a híreket, majd rendszerezem azokat, és miközben ezt teszem, egy-egy témacsoportot összevetek a két szembenálló gondolkodási

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK Katonai alapismeretek középszint 1611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos tudnivalók

Részletesebben

Reformtempó összehasonlításban

Reformtempó összehasonlításban Reformtempó összehasonlításban A Gyurcsány-Bajnai és az Orbán-kormány jogalkotása számokban 2015. április Bevezető A Policy Solutions Törvénygyártók című projektjének célja, hogy felmérje a jogalkotás

Részletesebben