E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!"

Átírás

1

2 E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a október 11. és november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét, melynek keretében a Katolikus Egyház Katekizmusa kiadásának 20. évfordulójára is emlékezünk. Plébániánk is kapcsolódik a Szentatya kezdeményezéséhez. Programjainkkal, kiadványainkkal szeretnénk segíteni a híveket, hogy ez az év jó alkalom legyen mindannyiunk számára a hitben, imádságban való elmélyülésre, a közösségekben, családban megélt cselekvő hit gyakorlására. Növeld bennünk a hitet! című, havonta megjelenő kiadványunk is ebben próbál útmutatást nyújtani a hit útján járó kezdőknek, újrakezdőknek és haladóknak egyaránt. Összeállításunkban minden hónapban kijelölünk egy fő témát, melyet három állandó szempont mentén segítünk feldolgozni: Olvass! A II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiból, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusából idézett gondolatok hitbeli tudásunkat növelik. A feltett kérdések alapján egyedül, családban, közösségben is átgondolhatjuk, feldolgozhatjuk, megbeszélhetjük a hónap témáját. Imádkozz! A kiemelt szentírási részek olvasása, átelmélkedése segít a hónap témáját megérteni, elmélyíteni. Új, eddig talán nem is hallott imádságok olvasásával, megtanulásával imaéletünket gazdagíthatjuk. Cselekedj! Tetteink és hitünk egymástól elválaszthatatlanok. Cselekedeteink, embertársainkkal való kapcsolatunk tükrözi hitünket, a minket teremtő Istenhez való viszonyulásunkat. Az olvasott és átimádkozott gondolatok tettekre váltása segít, hogy hitünk valóban élő, cselekvő hitté váljon. 2 Növeld bennünk a hitet!

3 2013. május a hónap témája: Szentjeink Olvass! Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) Megtalálható az interneten: Rövid részlet az idézett fejezetből: Az apostoli hitvallás, miután megvallotta a szent, katolikus Egyházat, hozzáteszi a szentek közösségét. Ez a hitcikkely bizonyos módon kifejti az előzőt: Mi más az Egyház, mint az összes szentek gyülekezete? A szenteknek ez a közössége az Egyház. Mivel az összes hívő egyetlen testet alkot, az egyik javában részesülnek a többiek is. (...) Így többek között hinnünk kell (...), hogy az Egyházban létezik a javak közlése (...). A legfőbb tag Krisztus, mert Ő a Fő. (...) Krisztus javaiban tehát minden tag részesedik; és ez a közlés történik az Egyház szentségei által. A Lélek egysége ugyanis, aki az Egyházat vezeti, teszi azt, hogy amiben az Egyház részesül, az mindenki közös kincse. A szentek közössége kifejezésnek tehát két jelentése van: közösség a szent dolgokban (sancta) és közösség a szent személyek között (sancti). Sancta sanctis! Szentség a szenteknek! mondja a legtöbb keleti liturgiában a celebráns, mikor fölemeli a szent adományokat az áldoztatás előtt. A Krisztus hívők (sancti) Krisztus Testével és Vérével (sancta) táplálkoznak, hogy növekedjenek a Szentlélek közösségében (koinónia) és azt közöljék a világgal. Növeld bennünk a hitet! 3

4 Gondold át, beszélgess róla! Mit jelent az számomra, hogy én is szent vagyok, azaz a Krisztushívők közösségének tagja? Próbálom e tudatosan így élni az életemet? Táplálkozom e rendszeresen Krisztus Testével és Vérével? Hogyan élem meg testvéreimmel a Szentlélek közösségét? Tovább tudom e adni a közösséghez tartozás örömét másoknak is? Imádkozz! ApCsel 2, 1 13 Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel 1Pét 1, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek Lélegezz bennem, Szentlélek Lélegezz bennem, Szentlélek, hogy arról gondolkodjam, ami szent. Irányíts engem, Szentlélek, hogy azt cselekedjem, ami szent. Vezess engem, Szentlélek, hogy azt szeressem, ami szent. Erősíts meg engem, Szentlélek, hogy megóvjam, ami szent, és óvj meg engem, Szentlélek, hogy sose veszítsem el, ami szent. Szent Ágoston imája 4 Növeld bennünk a hitet!

5 Cselekedj! Tanulmányozd a szentek életét! Kezdd saját védőszenteddel, magyar szentjeinkkel! Figyeld, hogy az adott napon melyik szentre emlékszik, kit ünnepel az egyház! Engedd, hogy a Szentlélek megszólítson! Törekedj arra, hogy megismerd Isten veled kapcsolatos tervét, kövesd a Szentlélek indításait! Ismerd fel a Szentlélek ajándékait életedben! Emlékezz vissza bérmálásodra! Kit választottál magadnak védőszentedül és miért? Szentek és boldogok tisztelete az Egyházban A boldoggá avatás (beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio) egyházjogi fogalmak a római katolikus egyházban: annak az ünnepélyes kijelentése, hogy az elhunytat Isten felvette a szentek, illetve boldogok seregébe, az elhunyt Isten színe látására jutott. A boldoggá avatás megelőzi a szentté avatást. A boldoggá avatásnak csak területileg korlátozott hatálya van: egy bizonyos régióban, közösségben engedélyezi a boldoggá avatott tiszteletét. Ez a közösség lehet egy részegyház (például egyházmegye), egy adott országban élő közösség vagy például egy szerzetesrend. A szentté avatás szemben a boldoggá avatással az egész egyház számára kötelező jelleggel előírja egy boldogként tisztelt személy liturgikus tiszteletét. A boldoggá, illetve szentté avatás teológiai tartalma azonos: annak kinyilvánítása, hogy az adott személy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket, vagy pedig életét áldozva tett tanúságot a Krisztusba vetett hite mellett (mártírium). Már a kereszténység történetének kezdetén tisztelet övezte azokat, akik legközelebb álltak Jézushoz: édesanyját, Máriát, Keresztelő Jánost és az apostolokat. Az Apostolok Cselekedetei megemlékezik az első vértanúról, a hitéért megkövezett Szent Istvánról. A vértanúk tisztelete a Krisztus utáni első századokban, a keresztényüldözések idején vált igazán elterjedtté. Ekkor még minden hivatalos Növeld bennünk a hitet! 5

6 eljárás nélkül, a hívek köréből érkező igény keltette életre a vértanúk és szentek kultuszát. A IV. század folyamán kezdtek olyan kiváló keresztényeket is szentként tisztelni, akik nem vértanúsággal, hanem példamutató életvitelükkel tettek tanúságot keresztény hitükről. A XI. századi reformpápaság a pápai illetékesség körébe vonta a legfontosabb egyházi döntéseket, így többek között a szentté avatást. Ebből a korból származik a szentté avatás, a kanonizáció első írásos említése. II. Orbán pápa ( ) alatt már a formai kritériumok is megjelentek. Például a hiteles szemtanú vallomás, ill. egyértelmű zsinati döntés szükségessége. III. Sándor pápa ( ) volt az első, aki megkülönböztetett egyetemesen elismert szenteket és helyi tiszteletnek örvendő boldogokat. Ekkortól használják megkülönböztetésre a sanctus (szent) és a beatus (boldog) terminusokat. A XIII. századra a kanonizáció folyamata tovább fejlődött és felvette a szentté avatási per formáját. A nélkülözhetetlen feltételek közé tartozott a hiteles életrajz (vita) elkészítése és a kanonizálandó személyhez fűződő csodák összegyűjtése a csodák könyve (liber miraculum) lapjain. Komoly problémát jelentett az életrajzban leírtak és csodák valódiságának megállapítása a legendás életrajzi elemek és hamis csodák miatt, ezért a kanonizáció egyre inkább bizonyítási per formáját vette fel. A boldoggá, illetve szentté avatás részletes rendjét VIII. Orbán pápa ( ) határozta meg, s ez csekély változtatásokkal máig érvényes. A hatályos egyházjog hosszan és igen részletesen szabályozza, miként kell eljárni a szentté avatás során. Az eljárás egymást követően két helyszínen zajlik. Elsőként helyi (egyházmegyei) szinten, majd azt követően Rómában, a szentté avatások ügyében illetékes kongregációban. A szentté avatást bárki (jogi vagy természetes személy) kezdeményezheti a halál helye szerinti illetékes főpásztornál, feltéve, hogy a jelölt ( Isten szolgája ) már öt éve halott. Az eljárás lefolytatására az a püspök jogosult, akinek az egyházmegyéjében Isten szolgája meghalt. A megyés főpásztor kötelessége, hogy mielőtt elindítana egy ügyet, kivizsgálja: a jelölt életszentségének vagy vértanúságának híre valóban elterjedt e a hívek körében. Az eljárás egyházmegyei szakaszában a jelölt életútjáról vagy vértanúságáról össze kell gyűjteni minden lényeges írott forrást ha régi ügyről van szó, vagy minden fontos szóbeli tanúvallomást és iratot az új 6 Növeld bennünk a hitet!

7 ügyekben. A tanúvallomásokat nagyon aprólékos, közel száz kérdésből álló kérdőív segíti, mindig az adott személyhez és helyzethez igazítva a vizsgálat szempontjait. Legalább tanú meghallgatására kerül sor a legközvetlenebb ismeretségi körből. A történész szakértők összegyűjtenek minden fontos dokumentumot, a teológusok megvizsgálják a jelölt írásos hagyatékát, és mindezekről részletes szakvéleményeket készítenek. Vértanúk esetében nem, hitvallóknál viszont egy csodás esemény például gyógyulás bizonyítása is szükséges. A cél a lehető legteljesebb vizsgálati anyag összeállítása. Az eljárás fontos résztvevője a promotor iustitiae, az ügyész, akinek gondoskodnia kell arról, hogy az eljárás minden szempontból megfeleljen a törvényes előírásoknak. Különösen ügyelnie kell arra, nehogy elsikkadjanak azok az érvek, amelyek esetleg a jelölt szentté avatása ellen szólnak. (Korábbi kanonizációs eljárásokban, 1983 előtt, ezt a szerepet az advocatus diaboli, az ördög ügyvédje töltötte be. Az ő feladata volt az érintett személy szentté avatása ellen érvelni.) Amikor helyi szinten minden vizsgálat megtörtént, és összeállt az általában hatalmas terjedelmű anyag az avatandó életéről és tetteiről, akkor az aktákat hitelesítésük után ünnepélyesen lezárják, lepecsételik, majd Rómába küldik. Vatikánban megvizsgálják és elismerik az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét. Utána többlépcsős eljárás keretében vizsgálják az összegyűlt anyagot. Az iratok alapján készített összefoglaló munka az ún. positio. Először általában a történészek vizsgálják az életutat. Utána a teológusok következnek. Ezután kerül az anyag a kongregáció bíborosaihoz. A történészek nyilatkoznak a dokumentációról, annak a teljességéről, megbízhatóságáról, hitelességéről, a teológusok a hősies erénygyakorlatról, életszentségről vagy a vértanúságról, a bíborosok összegző véleménye után pedig a kongregáció bíboros prefektusa a pápa elé tárja az ügyet, aki mint egyedüli bíró meghozza a döntést az életszentségről. Ha vértanúról van szó, akkor nincs szükség csodára a boldoggá avatáshoz, hitvalló esetében viszont ekkor kezdődik meg a csodák újbóli kivizsgálása. A csoda kivizsgálása is három lépcsőben történik, és ha pozitívan zárul, akkor kerülhet sor még egyelőre csak a boldoggá avatásra. Ezt követően egyetlen plusz csoda felmutatására van még szükség a szentté avatáshoz. Növeld bennünk a hitet! 7

8 Uram! Tudom, hogy a hit csak a kapcsolat elején látszik magánügynek. Szeretném meghallani kezdeményező szavadat és igent mondani rá. Meghívásod nem zárhat be önző magányomba, hanem kinyit a valóságra, az élet teljességére. Hitem által kezet nyújtok a másik ember felé. Tudom, hogy hitem bekapcsol Isten népének nagyobb közösségébe. Erősítsd legszemélyesebb ügyemet, hogy életet alakító közügy legyen. Élni, hinni és szeretni csak közösen lehet. Boldog II. János Pál 8 Növeld bennünk a hitet! a Szeged Belvárosi R. K. Plébánia k i a d v á n y a 6720 Szeged, Dóm tér 15.

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: 6-12. osztály 1. Mit jelent a boldoggá avatás (latinul: beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio)? 2. a, Ki volt Bódi Mária Magdolna?

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

The Holy See AD TUENDAM FIDEM

The Holy See AD TUENDAM FIDEM The Holy See AD TUENDAM FIDEM II. János Pál pápa Ad tuendam fidem motu proprioja mellyel néhány szabállyal kiegészíti Az Egyházi Törvénykönyvet (CIC) és a Keleti Egyházak Törvénykönyvét (CCEO) A Katolikus

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában

A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában Lukács László Piarista húsvét, Kecskemét, 2013. márc. 30. II. János Pál: Az egyház iránytűje a 3. évezredre Mára a zsinat eseménye: történelem: 50 éve

Részletesebben

E gyházközségi L evél. halottak napja

E gyházközségi L evél. halottak napja E gyházközségi L evél 2012 évi 5. szám halottak napja 1 Kedves Testvérek! November első két napján az életük célját már elérőkre és a tisztuló lelkekre emlékezünk. Mi, akik még itt a földön élünk, csodáljuk

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

H I T T A N. 7-8. é v f o l y a m

H I T T A N. 7-8. é v f o l y a m Hittan H I T T A N 7-8. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével) bemutatjuk, hogy a Krisztus előtti zsidóság

Részletesebben

Az Országgyűlés...12012 (...) OGY határozata

Az Országgyűlés...12012 (...) OGY határozata {remegiysz km : I S9 0 11 Érkezett : 2012 FFFR 1 4. Az Országgyűlés...12012 (...) OGY határozata a Máriapócsi Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomba n betöltött szerepér ől Magyarország

Részletesebben

Példa Biztos, hogy vannak bűneim, hibáim, alkalmatlanságaim, de attól még keresztény vagyok Istenhez tartozom, mert szövetségre léphettem Vele

Példa Biztos, hogy vannak bűneim, hibáim, alkalmatlanságaim, de attól még keresztény vagyok Istenhez tartozom, mert szövetségre léphettem Vele Érdekes lenne több templomból kijövő embernek feltenni a kérdést. - Keresztény vagy? => valószínűleg a válasz: Igen. - Valóban keresztény vagy? => valószínűleg a válasz: Remélem, próbálok, igyekszem. o

Részletesebben

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk!

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk! Rákoskeresztúr, 2015. november Egyházközségi kiadvány XV. évfolyam 3. szám Megjelenik: alkalmanként Terjesztés: a Szent Kereszt és Szent Pál templomban Honlap: www.szentkereszt.weblapmagus.hu Mindenszentek

Részletesebben

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. 1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket

Részletesebben

A katolikus egyház. Gulyás Csenge Pázmány Péter Katolikus Egyetem,

A katolikus egyház. Gulyás Csenge Pázmány Péter Katolikus Egyetem, A katolikus egyház Gulyás Csenge Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2016. 11. 26. 3 egyháztartomány Hanoi - Hà Nội 10 egyházmegye Huế 6 egyházmegye Ho Chi Minh-város 10 egyházmegye 6 hivatalosan elismert

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

A hit átadása a mûvészet segítségével

A hit átadása a mûvészet segítségével HAMILTON REED ARMSTRONG A hit átadása a mûvészet segítségével Már a kereszténység kezdeteitôl fogva a római katakombák legkorábbi temetkezési helyein a hit megjelenítését és átadását célzó képek széles

Részletesebben

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 7-1 2. É V F O L Y A M

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 7-1 2. É V F O L Y A M H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 7-1 2. É V F O L Y A M H I T T A N 7-8. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével)

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

2. A hitoktatás struktúrája

2. A hitoktatás struktúrája 2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

FELNŐTTEK KATEKUMENÁTUSA. Amikor a felnőttek keresztény életbe való beavatásának közelmúltban

FELNŐTTEK KATEKUMENÁTUSA. Amikor a felnőttek keresztény életbe való beavatásának közelmúltban Liturgia online http://www.liturgia.hu Szerző Dolhai Lajos Cím Felnőttek katekumenátusa Megjelenés JEL 9 (1999) 301-303 Tárgyszavak Keresztség, liturgikus teológia, OICA, katekumenátus Dolhai Lajos FELNŐTTEK

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG Szentírás Szövetség A mû eredeti címe: Following Jesus Pathway Bible Guides: Luke 9 12 Szerzô: Gordon Cheng Originally published by Matthias

Részletesebben

A test teológiájától a TESTTEO projektig

A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 1/20. A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 2/20. A TEST TEOLÓGIÁJA II. János Pál pápa összegyűjtött audiencia beszédei 1979. szeptember 5. - 1984. november 28. 129 beszéd szexuális

Részletesebben

Oltár az ismeretlen istennek

Oltár az ismeretlen istennek 1 Textus: Ap.Csel. 17, 16-23. Bevezetés: 1. ATHÉN: Pál korában ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. A demokrácia miatt roppant büszke volt. Még a rómaiak is meghagyták a függetlenségét. A kultúra

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE BOCSA JÓZSEF Sch.P. Dr. SZEGEDI LÁSZLÓ Dr. SZEDERKÉNYI LÁSZLÓ 1 IMPRIMATUR 1696/2017 Dr. Nicolaus Beer Episcopus Vaciensis Bocsa József Megrendelés: bocsa.jozsef@piarista.hu Kiadja:

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H I T T A N 9. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével)

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

Szakdolgozati témakörök 2015/2016. tanév

Szakdolgozati témakörök 2015/2016. tanév Szakdolgozati témakörök 2015/2016. tanév Dr. Egresits Ferenc Dogmatika tankör 1, Az Istenről szóló beszéd /teológia/ nehézségei és lehetőségei a 2. és 3. évezred határán 2, A felvilágosodás révén elindított

Részletesebben

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint

Részletesebben

ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1.

ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1. ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1. A FIATALOK NEVELÉSE AZ IGAZSÁGOSSÁGRA ÉS A BÉKÉRE 1. Az új év kezdete, amely Isten ajándéka az emberiség számára, arra indít, hogy

Részletesebben

37. Iktatási esküszövegek

37. Iktatási esküszövegek 37. Iktatási esküszövegek GYÜLEKEZETI FELÜGYELŐ ESKÜJE igaz Isten, / hogy felügyelői tisztségemben / egyházunk törvényes rendjét / elfogadom és megtartom; / gyülekezetünk belső békéjét / őrzöm és építem;

Részletesebben

S U M M O R U M P O N T I F I C U M M O T U P R O P R I O

S U M M O R U M P O N T I F I C U M M O T U P R O P R I O S U M M O R U M P O N T I F I C U M M O T U P R O P R I O Őszentsége XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum motu propriója az 1970-es reform előtti római liturgia használatáról XVI. BENEDEK PÁPA A pápák

Részletesebben

A TÖKÉLETESSÉG ÚTJA. 2012 a Regula éve

A TÖKÉLETESSÉG ÚTJA. 2012 a Regula éve A TÖKÉLETESSÉG ÚTJA 2012 a Regula éve Ferences Világi Rend Szent Maximilian Kolbe Régió 2012 ... részére Tanulmányozzátok, szeressétek és éljétek a Ferences Világi Rend reguláját. (II. János Pál pápa)

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011.

VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011. 1 VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011. Tartalom: I. Bevezetés II. Céljaink megvalósítása munkacsoportjaink által 1. Liturgikus munkacsoport 2. Közösségi munkacsoport 3. Karitatív

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

EMLÉKKÉPEK EGY ZSINATRÓL

EMLÉKKÉPEK EGY ZSINATRÓL EMLÉKKÉPEK EGY ZSINATRÓL "XXIII.János pápa úg jelent meg a zsinaton,mint ahogyan az apostolok érkeztek hajdanán az utolsó vacsora színhelyére. Szembeötlő volt komolysága. «Különösen a pillanatnyi feladatomra

Részletesebben

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1 2-ig megtartotta téli rendes ülését, amelyen az alábbi

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás Csengő Térdhajtás Oltárcsók Keresztvetés, köszöntés (szándék) Bűnbánat Kyrie Főkönyörgés IGE LITURGIÁJA Olvasmány Zsoltár (Graduale, psalmus responsoricus)

Részletesebben

Szent Mihály, szent Gábor és szent Rafael főangyalok. Gyulafehérvár, szeptember 29

Szent Mihály, szent Gábor és szent Rafael főangyalok. Gyulafehérvár, szeptember 29 Szent Mihály, szent Gábor és szent Rafael főangyalok Gyulafehérvár, 2011. szeptember 29 Négy évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon, szent Mihály, szent Gábor és szent Rafael főangyalok ünnepén, XVI. Benedek

Részletesebben

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 2016. f e b r u á r 7. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam. Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban,

Részletesebben

SZENTNEK KIÁLTJUK! A SZENTTÉ AVATÁS EGYHÁZI HAGYOMÁNYA. A szentté avatás a katolikus és görögkeleti

SZENTNEK KIÁLTJUK! A SZENTTÉ AVATÁS EGYHÁZI HAGYOMÁNYA. A szentté avatás a katolikus és görögkeleti SZENTNEK KIÁLTJUK! Mindszenty József bíboros szenttéavatási eljárása 7 KOVÁCS GERGELY 7 II. János Pál temetésén láthattuk azokat a transzparenseket, melyeken a Santo subito! (Legyen) szent azonnal! felirat

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Életrajza Vojtěcha Hasmandová anya 1914. március 25.-én született

Részletesebben

Györffy István Katolikus Általános Iskola. Pedagógiai Program. Karcag 2015.

Györffy István Katolikus Általános Iskola. Pedagógiai Program. Karcag 2015. Györffy István Katolikus Általános Iskola Pedagógiai Program Karcag 2015. 1 Tartalomjegyzék ALAPADATOK... 4 1. BEVEZETÉS, AZ ISKOLA ARCULATA... 11 2. A GYÖRFFY ISTVÁN KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLDETÉSNYILATKOZATA,

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben