Oltár az ismeretlen istennek
|
|
- Henrik Papp
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 Textus: Ap.Csel. 17, Bevezetés: 1. ATHÉN: Pál korában ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. A demokrácia miatt roppant büszke volt. Még a rómaiak is meghagyták a függetlenségét. A kultúra fellegvára volt: Nagy filozófusok éltek ott, leghíresebb egyetemek itt voltak KÜLÖNLEGES TERÜLET VOLT PÁL APOSTOL SZÁMÁRA 2. Pál Jézus Krisztust hirdette. Miért volt ismeretlen Isten? Biztos, hogy csak azért, mert a görögök nem tudták ki Jézus? 3. Hogyan gondolkodtak a görögök Istenről? a) Állítottak egy oltárt: Ismeretlen isteneknek. (Nehogy kimaradjon valaki.) MINDENSZENTEK b) IGE: Nem Isten. Egy végtelen nagy erő. Akkor érzem magam jól, ha ezzel az erővel harmóniában élhetek. A harmónia nem a természet rendjét jelentette. Békében élni az emberekkel, és kivonni magukat a politikából, elfordulni a zűrös dolgoktól. (egyik filozófus rájött, hogy nem lehet ezt megvalósítani, így öngyilkos lett) c) Isten nem szól bele az ember életébe. Megteremtette, de magára hagyta. Nem ismerték a gondviselő Istent. Beszéltek teremtőről, de a teremtő nem volt azonos a gondviselő Istennel.
2 2 Külön kérdés, hogy Pál miért hivatkozott arra az oltárra, amit látott? Többes számban volt eredetileg a felirat, egyes számban használta Pál összefoglalta, hogy milyen Istent hirdet: - AZ ige Istene a Világ teremtője - Ez az Isten menny és föld ura. Nem úgy van, mint a görögök között, hogy nem szól bele az ember életébe - Ez az Isten mivel a mindenség ura, nem lakhat templomban, (ez még tetszett is a görögöknek akkor ott. Nem tudták elképzelni, hogy Istent bele lehet zárni valamilyen képbe, vagy alakba) - Kimondta, hogy ha ez az Isten ilyen hatalmas, nincs más oltárra, nincs más istenre szükség S ez valóban ismeretlen isten volt 4. Ismerjük-e mi azt az Istent, akiről Pál beszélt? Meggyőződésem, hogy nem. Először azért nem, mert ha Isten a világ Teremtője sokkal több tiszteletet érdemel, mint amit mi adunk Neki - A világ teremtőjét vajon hogyan lehet tisztelni? Lehet-e egyáltalán Istentisztelettel kifejezni ezt a tiszteletet? sokszor azon vitatkozunk, hogy helyes, vagy helytelen istentiszteleti formák mit jelentenek - Egy analógia: Szülő-gyermek kapcsolat: Ha a szülőt rossznak tekinti is a gyermek, akkor is neki köszönheti az életét. - Az ige válaszol arra, hogyan lehet kevéssé tisztelni Istent: Jer. 23,35-36
3 3 Csak azt kérdezhetitek egymástól, egyik ember a másiktól, hogy mit válaszolt az ÚR, vagy hogy mit szólt az ÚR! De az ÚR ígéretét ne emlegessétek többé, mert az ígéret csak emberi beszéd, amivel megváltoztatjátok az élő Istennek, a Seregek Urának, Istenünknek az igéjét. Istent azzal lehetet elismerni, ha nem vonom kérdőre akaratát A görögök nagyon szerettek fölényeskedni, okosabbak lenni, megmagyarázni, hogy micsoda, vagy kicsoda isten. Mi pedig azt gondoljuk, hogy nem gondolkodunk hasonlóan? Hányszor fordul elő, hogy kényes kérdésekben tanácsot várunk valakitől. Pontosan tudjuk, hogy az ige mit tanácsol. DE mi azt várjuk, hogy valaki elmondja nekünk, hogy azt egészen másképp kell érteni. Még az is lehet, hogy igazunk van. DE miért van ennyi egyház a világon? Azért amiért sok oltára volt a görögöknek is: Szeretjük megmagyarázni Istent MI ADVENTISTÁK SEM VAGYUNK KIVÉTELEK EZ ALÓL. Vannak szélsőséges, konzervatív, liberális magyarázatok. Ez mind mi vagyunk Másodszor azért, mert nem veszünk arról tudomást, hogy Isten bele akar szólni az életünkbe Roppantul kellemetlen dolog, hogy valaki beleszól életünkbe. - Az aranyborjú ma is kísért: Istent kivonom az életemből. Létezik egy szombati isten, és egy hétköznapi A hétköznapi isten ismeretlen isten, mert nem szól bele az életünkbe (Nem engedjük, hogy bele szóljon.) Ezért a szombati istennel nem tudunk mit kezdeni:
4 4 - Ha imádkozni akarunk, másnak tűnik a szombati kérés, mint a hátköznapi. Úgy tűnik, hogy a kettő között különbség van. - ARANYBORJÚ FOLYTATÓDIK A TEMPLOMÉPÍTÉSBEN Ma is kísért: A szent hely nem a szombati hely kellene, hogy legyen: Róm. 12,1 Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; Harmadszor mi sem veszünk arról tudomást, hogy Isten nem lakik templomban - Pál nagyon nagy tanítása volt, hogy tagadta: Isten kézzel csinált templomokban lakna... ennek nem csak a görögök számára volt tanulsága, de neki is. - Pál fordulásának a lényege a templomkérdés: a) Szent hely és a zsidóság: Jézus nem fért bele ebbe a képbe, mert cselekedeteivel tagadta, hogy azok a tisztasági törvények fontosak lennének, amik a templomi szolgálathoz fontosak voltak. b) Jézus beszélt a templom elpusztulásáról. Ez egy farizeusból azt váltotta ki, hogy akarva akaratlanul is üldözték Jézust c) Pál találkozott Jézussal: Engem üldözöl Istent üldözöd. Pál megértette, hogy mit is jelent ez Nem csak a templom helyét jelentette, hanem a gondolkodását is: Istent nem csak templomba nem lehet bezárni, de nem lehet a gondolkodásmódunkba bezárni sem Egyszerre igaz, hogy az mondom: Szerintem Isten és az is hogy szerintem Isten nem
5 5 - Ennek az a következménye, hogy nem szabad megállnunk annál az istenismeretnél, amit a görögöknek jelentett Nem szabad azt mondani, hogy ismerem már Istent, és megragadni azon a szinten, amit a jelenlegi ismeretem (hitem) jelent ENNEK MINDNYÁJAN EGYFORMÁN A HÍJÁN VAGYUNK. Negyedszer nagyon sokszor elfelejtjük, hogy ha ilyen hatalmas Istenünk van, nincs másra szükségünk ahhoz, hogy tökéletes életet éljünk. (Megfelelés kérdése) - Az evangéliumra háromféleképp reagáltak Pál beszéde után: a) Beszélj még róla majd máskor is. Érdekes filozófiának gondolták. b) Kinevették, bolondság. Úgy hitték, hogy ők okosabbak c) Követték Pált. Épp így van ez a mai világban is. Vannak, akik azért tartják kereszténynek magunkat, mert olyan érdekes tudománynak tűnik. Különösen, ha ez adventista! Mi szeretünk megmagyarázni mindent. Tudunk is(?) Van, aki hagyományból követi az egyház tanítását. (Nem Jézust) Néha még az is előfordul, hogy olyan okosnak tartja magát valaki. De ha az ember túl okos, tanulhat-e még valamit Istentől? Remélhetőleg az éltet bennünket, hogy azokhoz tartozunk, akik követték Pált: 1 Kor. 1, Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.
6 6 Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem. Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét? Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket. Isten adja, hogy ilyen nyitottak tudjunk lenni, és Isten megismerése érdekében mindent meghalljunk és meglássunk, amit Ő nyilatkoztat ki nekünk! ÁMEN
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
RészletesebbenA helyes istentiszteletről 1
A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
RészletesebbenIMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
RészletesebbenELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...
Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk
RészletesebbenAz alázat útja. Az erő útja. Az önfeláldozás útja
Az alázat útja Az erő útja Az önfeláldozás útja Férfivá érés térképe Az önfeláldozás útja Az alázat útja Az erő útja A machová válás útja A csúcs támadása Aki hegycsúcsok meghódítására vállalkozik, annak
RészletesebbenAZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI
AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával
RészletesebbenBizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!
2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj
RészletesebbenKeresztény értékeink
Keresztény értékeink Egyedül Jézus által Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14:6) Koinonia - Ez az első előfordulása. - Koinos azt jelenti, közös,
RészletesebbenHanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.
1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket
RészletesebbenIsten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
RészletesebbenAz átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
RészletesebbenGyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk!
2016. Húsvét Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! A TARTALOMBÓL Bemutatkozik az új számvevő - széki elnök Egyházmegyei hittanverseny A hitoktatásról általában Konfirmáció
RészletesebbenISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
RészletesebbenIsten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS
SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és
RészletesebbenPasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
RészletesebbenÜzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
RészletesebbenTanítványok képzése hasonlatokkal
2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus
RészletesebbenJézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
RészletesebbenMegszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?
Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom
RészletesebbenZsolt 1,1-3 A boldogság titka
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről
RészletesebbenÜzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság
RészletesebbenHelyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
RészletesebbenAz apostolok szinte mindig böjtöltek
XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről
RészletesebbenBoldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
RészletesebbenPál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
RészletesebbenPál, a pogányok apostola
1. tanulmány szeptember 24 30. Pál, a pogányok apostola SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 16:7; Máté 7:1; Apostolok cselekedetei 6:9-15; 9:1-9; 11:19-21; 15:1-5 Ezeknek hallatára aztán megnyugovának,
RészletesebbenPRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN
Pasarét, 2014. október 9. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Alapige: Jer 7,1-7. 10. 1. Az a beszéd, amelyet az Úr szólt Jeremiásnak: 2. Állj az Úr házának
RészletesebbenAz apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.
5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika
RészletesebbenREFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
RészletesebbenAz evangélium ereje Efézusban
Az Ige növekedése Lekció: Lk. 10.1-20 2009. okt. 18. Textus: ApCsel. 19.8-40 Gazdagrét Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése útján Pál apostol három olyan városban hirdette az evangéliumot, amelyek
RészletesebbenCSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,
CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj
RészletesebbenSZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
RészletesebbenJézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
RészletesebbenA gyógyíthatatlan gyógyulása
Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.
RészletesebbenDEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése
DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni
RészletesebbenAVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL
AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. Október Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy
RészletesebbenÖNMAGAMMAL VALÓ SZEMBETEKINTÉS
ÖNMAGAMMAL VALÓ SZEMBETEKINTÉS Elfogadom-e önmagam olyannak amilyennek Isten teremtett, a tulajdonságaimat, fizikai alkatomat? Elfogadom-e, hogy NŐnek illetve FÉRFInak teremtett engem Isten? Saját egészségemre,
RészletesebbenVÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
RészletesebbenTANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
RészletesebbenA megváltás története, I. rész
A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.
RészletesebbenHittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
RészletesebbenMit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
RészletesebbenAz Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében
RészletesebbenHÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
RészletesebbenJézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
Részletesebben1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése
1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől: és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi
RészletesebbenGazdagrét. Prédikáció 2013.10.13
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni
RészletesebbenVIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
RészletesebbenAz evangélium kezdete
Márk evangéliuma Lekció: Ézs. 40.1-11 2010. febr. 7. Textus: Mk. 1.1-15 Gazdagrét Az evangélium kezdete Márk evangéliuma a négy evangélium közül a legkorábban íródott, valamint a legrövidebb, a legtömörebb.
RészletesebbenUtánzás, engedmények és válság
8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak
RészletesebbenE L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
Részletesebben2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.
DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a
RészletesebbenAz aratás és az aratók
12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az
RészletesebbenA TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár
RészletesebbenHamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
RészletesebbenBűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
RészletesebbenMiért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:
RészletesebbenTanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról
Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról ADUNARE Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról A jövendőmondásról és boszorkányságról való tanítás nagyon fontos mert azok a Sátán művei és tudnunk
RészletesebbenÉletgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.
Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,
RészletesebbenIPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!
RészletesebbenÜzenet. Kedves Testvérek!
Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 40. szám, 2011. okt. 2. Kedves Testvérek! Tamás, a hitetlen így ment át a köztudatba, és lett belőle szólás. Azonban ahogyan a hit,
RészletesebbenAz élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
RészletesebbenA Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában
A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint
RészletesebbenOlyan életformát kell néhány sorban bemutatnom,
A TASSI ÉS A GYULAI SZERETETOTTHON 2004 2009 Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom, amelyet általában nem ismernek az emberek mivel nem találkoznak vele naponként, vagy téves elképzelésük van
RészletesebbenAZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,
Részletesebbenhogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
Részletesebbenbibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál
RészletesebbenBoldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
RészletesebbenJézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
RészletesebbenLétezik-e Antikrisztus?
Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:
RészletesebbenMozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.
Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,
RészletesebbenA tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
RészletesebbenBIBLIA-TANULMÁNYOK 2013/4. A szentély
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2013/4. A szentély BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2013 A tanulmányokat összeállította: Martin Pröbstle Fordította: Hegyes-Horváth Csilla Felelõs szerkesztõ: Zarkáné Teremy Krisztina A tanulmány
RészletesebbenVI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
RészletesebbenAz ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
RészletesebbenAz Úr közel! 2013. január. Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Új év
Az Úr közel! A M A G Y A R O R S Z Á G I E G Y H Á Z A K Ö K U M E N I K U S T A N Á C S A M I S S Z I Ó I É S E V A N G E L I Z Á C I Ó S B I Z O T T S Á G Á N A K H Í R L E V E L E 2013. január Kedves
RészletesebbenBudapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október
Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal
Részletesebbenéjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel
A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!
RészletesebbenAranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán
Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés
RészletesebbenHazaváró Családi Juniális
DENGELEG 1999. PÜNKÖSD V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A Szentlélek egyik legf bb munkája, hogy a nyugtalan szív megnyugodjon, meger södjék. A Isten Áldott szép pünkösd embert nyugtató m ve, hogy a békétlenség idején,
RészletesebbenBérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
RészletesebbenAz ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
RészletesebbenRefErdő. Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele
RefErdő Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele II. évfolyam, 3.szám 2014. szeptember Az Ige körül Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől
RészletesebbenKérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
RészletesebbenA bölcsesség otthon: férj és feleség
A bölcsesség otthon: férj és feleség Lekció: 1Pét. 3.1-9 Textus: Péld 5.15-23, 2.16-1, 14.1, 21.9, 21.19, 12.4, 11.22, 18.22, 19.14, 30.18-19 2013. okt. 20. A bölcsesség otthon. Mit tanít a Példabeszédek
RészletesebbenKISZÁRADT CSONTOK. Írta Tony Alamo
KISZÁRADT CSONTOK Írta Tony Alamo Az Úr látomást küldött az ótestamentumbeli Ezékiel prófétának. Egy völgyet látott tele száraz csontokkal, amelyek Izráel és a világ lelki halálát jelképezték. A látomás
Részletesebben938. szám 2013. május 19.
A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan
RészletesebbenAZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította
RészletesebbenIV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
Részletesebbenörög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8
örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 A háláról emberek a jótettek emlékét a porba írják? Az evangéliumi tíz emberbõl kilenc valóban ezt tette. Nekik a gyógyulás volt a
RészletesebbenAz Apostolok Cselekedetei 17. vs. 1. Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak.
Az Apostolok Cselekedetei 17. vs. 1. Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. Amfipolisz kb. 45 kilométernyire feküdt Filippitől, Apollónia
RészletesebbenSzószék - Úrasztala - Szertartások
Szószék - Úrasztala - Szertartások SIMÉN DOMOKOS MILYEN JÓ AZ AJÁNDÉKOZÓ ISTEN! Mt 20, 1-16 Joachim Jeremiás Jézus példázatai" című könyve szerint Jézus valódi példázatai - a szinoptikusoknál 40, Tamás
RészletesebbenMEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán
Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el
RészletesebbenMIRŐL BESZÉL A KERESZT? 7. Mit mond a kereszt a világgal való szakításról?
Pasarét, 2015. szeptember 26. (szombat) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza MIRŐL BESZÉL A KERESZT? 7. Mit mond a kereszt a világgal való szakításról? Énekek: Halleluja: 241; Ref. 338; 299
Részletesebben22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.
HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent
RészletesebbenKIÁLTÓ SZÓ. Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Ézsaiás 40,1-10
Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza KIÁLTÓ SZÓ Lekció: Ézsaiás 40,1-10 Alapige: János 1,19-23 Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat
RészletesebbenGazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
RészletesebbenAudio-CD katalógus. Újdonságaink
Audio-CD katalógus Újdonságaink Ádámok és Évák A kortárs pszichológia felismerései nőkről és férfiakról c. sorozat előadó: Végh József 1. A két nem gondolkodik és kommunikál 2. A két nem párt választ 3.
RészletesebbenElöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
Részletesebben