M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012"

Átírás

1 M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012 Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus és Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló Bajnokságra, valamint ennek keretében megrendezésre kerülő Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékversenyre. Időpont: március 11. Helyszín: Generali Aréna - Sportcsarnok 3530 Miskolc, Görgey A. u. 19. (Népkert) Kísérő rendezvények: szakmai bemutatók, kézműves vásár A verseny fővédnöke: A verseny védnökei: Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Bihall Tamás, a BOKIK elnöke Tóth József, a BOKIK alelnöke Hansági Gyula, a Hair-Line Kft. ügyvezető igazgatója Kisgergely Zsolt, a Kisgergely Kft. ügyvezető igazgatója A verseny rendezője: A verseny szervezője: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara BOKIK Kézműipari Tagozata Fő támogatók: Nevezési határidő: február 29. Későbbi jelentkezést nem áll módunkban elfogadni. Ünnepélyes megnyitó: március óra A verseny kezdete: március óra Eredményhirdetés: március óra

2 VERSENYFELHÍVÁS Tisztelt Kolléganők, Kollégák, szakmai programjaink iránt érdeklődő Kedves Vendégeink! A B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy ismét megrendezésre kerül a KÉZMŰVES KUPA 2012 Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló Bajnokság, valamint a Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny március 11-én. Nagy megtiszteltetés szakmai bizottságaink részére, hogy a több éve elhunyt, nagyon kedves és mindenki által tisztelt miskolci női fodrász kolléganőnk, az országos és nemzetközi versenyzőként, trénerként és zsűritagként megismert Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékére versenyt rendezhetünk, amelynek vándordíja tizedik alkalommal kerül átadásra. Idén ötödik alkalommal versenyeznek a Lapis Imre vándordíjért a szabad kategória férfi klasszikus hajvágás és szárítás versenyszámban induló versenyzők. Lapis Imre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja, a BOKIK alelnöke, évről évre a Kézműves Kupa fő szervezője volt. A verseny rendezői szakmai tevékenységének emlékére írták ki a nevét viselő emlékversenyt. Az egész napos versenyen a női, férfi fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő, építő és lábápoló bajnokság versenyszámai mellett külön kategóriás hajvágás és alkalmi konty verseny is megrendezésre kerül. A versennyel egy időben kézműves vásárt, valamint szakmai bemutatókat is szervezünk. Általános információk: Madarász István mesterfodrász (a verseny fő szervezője) Mobil: 30/ Bemutatók, kézműves vásár: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1. Tóth Ádám Csabai Tamás Telefon: 46/ Telefon: 46/ Mobil: 20/ Szakági információk: Női fodrászat Férfi fodrászat Kozmetika Műköröm, lábápolás Veres Ágnes mesterfodrász Telefon: 46/ , 30/ Piti Péter Pálné mesterfodrász Telefon: 46/ ; 20/ Horváth Tamás mesterfodrász Telefon: 46/ ; 30/ Váradi Györgyné mesterfodrász Telefon: 20/ Csörgő Zsuzsa mesterkozmetikus Telefon: 46/ ; 30/ Somogyiné Gömöri Csilla mesterkozmetikus Telefon: 49/ Bernáthné Judit műköröm-építő Telefon: 70/ Gyöngyösi Ilona műköröm-építő Telefon: 70/

3 Nevezési határidő a versenyre és a bemutatókra: február 29. (Késedelmes nevezést csak akkor tudunk elfogadni, ha elegendő hely áll rendelkezésre. ) Jelentkezési határidő a kiállításra és vásárra: február 29. Regisztráció: március 11-én 6.30 órától a sportcsarnok bejáratánál. Tükörszám kiosztás: adategyeztetéskor. NEVEZÉSI DÍJAK (az ÁFA-t tartalmazzák): Felnőtt versenyszámok összetett - 2 szám (férfi fodrász, kozmetikus) Felnőtt egyéni szám (fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő, építő, lábápoló) Tanuló összetett - 2 szám (fodrász, kozmetikus) Tanuló egyéni szám (fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő és építő) Ft Ft Ft Ft Szabad kategória - extrém női hajvágás (felnőtt) Ft - extrém hői hajvágás (tanuló) Ft - alkalmi frizura - kreatív konty (felnőtt) Ft - alkalmi frizura - kreatív konty (tanuló) Ft - férfi klasszikus hajvágás és szárítás (felnőtt) Ft - férfi klasszikus hajvágás és szárítás (tanuló) Ft - full fashion (férfi, női) Ft DÍJAZÁS: Egyéni számonkénti helyezés: I-III. érem,serleg,diploma Kiírás szerinti összetett két szám alapján: I-III. érem,serleg,diploma, különdíj Egyszámos tanuló verseny (fodrász I.éves, kozmetikus I.éves): I-III. érem,serleg,diploma Szabad kategória: extrém női hajvágás (felnőtt, tanuló) I-III. érem,serleg,diploma, különdíj kreatív konty (felnőtt, tanuló) I-III. érem,serleg,diploma, különdíj klasszikus hajvágás és szárítás (felnőtt, tanuló) I-III. érem,serleg,diploma, különdíj Műköröm-díszítő verseny I-III. érem,serleg,diploma Műköröm-építő verseny I-III. érem,serleg,diploma Lábápolás I-III. érem,serleg,diploma

4 A női fodrász felnőtt kreatív konty (Esküvő) bajnok elnyeri a Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékverseny vándordíját, amelyet a család tagjaitól vesz át és a következő emlékversenyig őriz, valamint véglegesen elnyeri a vándorserleg kisebbített mását, illetve emléklapot vehet át. A női fodrász tanuló kreatív konty legjobb versenyző serleget, oklevelet és érmet vehet át. Lapis Imre emlékverseny díja egy vándorserleg, amelyet a Kézműves Kupa szabad kategóriájában a férfi klasszikus hajvágás és szárítás versenyszámban legjobb teljesítményt elérő felnőtt versenyző érdemel ki. A nyertes egy évig őrzi a kupát, valamint véglegesen kiérdemli a vándorserleg kisebbített mását. A férfi fodrász tanuló legjobb klasszikus frizura versenyző serleget, oklevelet és érmet vehet át. A díjak és oklevelek átadására I-X. helyezésig az eredményhirdetéskor, XI. helyezéstől pedig a regisztrációs pultnál, vagy a levezető asztalnál kerül sor. Sokba kerül a felkészülés a versenyre? Vedd igénybe a Hair-Line Kft. kedvezményét! Ft értékhatárig az Alfaparf anyagokra 50% kedvezményt kapsz, ha Te is nevezel a versenyre! Kérjük, küld el rendelésedet az címre! A kedvezménnyel csak akkor élhetsz, ha már elküldted nevezési lapodat a szervezőknek. PROGRAM: Ünnepélyes megnyitó: március óra A verseny kezdete: március óra Részeredmény-hirdetés: Eredményhirdetés: Verseny közben, az egyéni versenyszámok után a verseny helyszínén március óra Az utolsó versenyszámok és az összetett versenyszámok eredményhirdetése, valamint a különdíjak átadása. A verseny, a szakmai és kézműves vásár, valamint a szakmai bemutatók a Miskolc Városi Szabadidőközpont sportcsarnokában kerülnek megrendezésre. BELÉPŐDÍJ: Felnőtt Kamarai tag Nyugdíjas, tanuló Ft Ft Ft (tanulójegyhez szükséges a diákigazolvány is) A verseny ideje alatt hideg-meleg ételes büfészolgáltatás várja a látogatókat, a sportcsarnok környékén parkolási lehetőség biztosított. A Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Miskolc, Ifjúság u ) kedvezményes áron szállást tud biztosítani ( Ft/fő/éj) akár több száz fő részére. A szállásigényeket a kollégium gondnokságával kell egyeztetni: Cím: Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u (Nagy Lászlóné gondnok) Telefon: 46/ Telefax: 46/

5 A versenyre és a kiállításra, valamint a szakmai bemutatóra a jelentkezéseket a B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Titkárságára kérjük megküldeni: Cím: B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1. (Postacím: 3501 Miskolc, Pf. 376.) Telefon: (46) , , Telefax: (46) Kérjük a tisztelt Kolléganőket és Kollégákat, hogy vegyenek részt rendezvényünkön. A BOKIK Elnöksége nevében minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a versenyt szervező Kézműipari Tagozat, a rendezvénynek helyet adó Miskolc Városi Szabadidőközpont vezetősége, valamint a B-A-Z. megyei szépségipart képviselő kolléganők, kollégák. Miskolc, Tisztelettel: Bihall Tamás B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Madarász István mesterfodrász BOKIK Egészségügyi Szolgáltató Osztály elnöke

6 VERSENYKIÍRÁS Általános tudnivalók: A versenyzők elfoglalják helyüket a páston. Mielőtt a verseny indul, a versenybíróság ellenőrzi, hogy a versenyző tükörfoglalása egyezik-e a regisztrált tükörszámmal. A modellek nem segíthetnek a versenyzőknek (nem nyúlhatnak a fejen lévő hajhoz, de az estélyinél tarthatják a fodrásznak a póthajat. A zsűrizés alatt a modelleknek a tükörrel szemben kell ülniük, ha a versenyszám szabálya másként nem rendelkezik. A helyzetváltoztatás büntetendő. A modelleknek a versenyzés közben kötelező a beterítő kendő viselése. A ruha ne takarja el a nyakat, mert ronthat az eredményen, ha nem látható a nyakfazon. A technikai összetett versenyeken a versenyzőknek ugyanazzal a modellel kell dolgozniuk (nem cserélheti a modellt a nappali és az estélyi frizura között). A versenybíróság ellenőrzi a versenyszabályok betartását, megszegésük esetén büntetőpontot ad (zsűritagonként 1-3 pont). Versenyből való kizárást eredményez, ha a versenyzők modellt cserélnek, vagy a versenyző a kihúzott tükörszámot mással elcseréli. A versenyszámokban tanfolyami hallgatók is indulhatnak (időarányos beszámítással), az igazolást be kell mutatni! Az I., II. és III. éves tanulók vagy élő modellen, vagy babafejen végezhetik a műveletet, de nem lehet keverni. A babafej lehet asztalra vagy állványra szerelhető. Beterítő kendő használata kötelező. Felnőtt versenyzők csak élő modellen dolgozhatnak, a tanulók női fodrász kategóriában babafejet is használhatnak. Valamennyi versenyszám legalább 3 fő nevezése esetén indul. Verseny közben mobiltelefont használni minden szakágban tilos! I. FÉRFI FODRÁSZ VERSENY 1. FÉRFI FODRÁSZ FELNŐTT, II. ÉVES ÉS III. ÉVES TANULÓK ÖSSZETETT VERSENYE Mindkét szám azonos modellen végzendő! a./ versenyszám: Divatfrizura hosszú hajon (csak fésülés) A versenyszám célja a nemzetközi divatot bemutatni, és a média érdeklődését az új divattrendekre irányítani. Olyan frizurát kell készíteni, amely a fogyasztóknak tetszik, hordható és férfias. A frizura tükrözze a versenyző kreativitását, de ne legyen művészi kivitelezésű. A modellek haja vizes és egyenesen hátrafésült legyen a pástra lépéskor, ellenkező esetben a versenybíróság újból bevizezteti a hajat, és büntetőpontot ad. A haj hossza fejtetőn nincs meghatározva, a fülek mellett és a nyakban minimum 2 cm. Hajvágás TILOS! Hajszín: egy, vagy több szín alkalmazása megengedett. Extrém és neon szín az egész fej területéhez képest MAXIMÁLISAN 5 %-ban alkalmazható. Színező spray használata TILOS! A kész frizurán olyan színharmóniát kell teremteni, mely a vendégek többsége számára is elfogadható. Anyag, eszköz: minden anyag használata megengedett, és minden formázó eszköz (simító hajsütővas is) használata engedélyezett, kivéve tincsező fésű. Öltözék: a jelenlegi divatnak megfelelő, katonai egyenruha vagy történelmi ruha TILOS! Versenyidő: felnőtteknek 15 perc Adható pontszám: maximum 30 pont tanulóknak 20 perc b./ versenyszám: Trend hajvágás és szárítás (az a./ versenyszám modelljén) A versenyzők egy mostani divatos, a trendnek megfelelő frizurát vágnak és formáznak. Láthatóvá kell tenni az új divattrend változásait (fésülés és vágástechnika tekintetében is). A modellek haja a pástra lépéskor vizesen hátrafésült legyen! Ellenkező esetben a versenybíróság újravizezi a hajat, és büntetőpontok levonását kezdeményezi. A modellcsere a versenyből való kizárást eredményez. A haj hossza fejtetőn nincs meghatározva, a fülek mellett és a nyakban minimum 2 cm. Hajvágás: Minden vágószerszám használata megengedett. A kész frizura tükrözze a mai divatirányzatot. Hajszín: egy, vagy több szín alkalmazása megengedett. Extrém és neon szín az egész fej területéhez képest MAXIMÁLISAN 5 %-ban alkalmazható. Színező spray használata TILOS! A kész frizurán olyan színharmóniát kell teremteni, mely a vendégek többsége számára is elfogadható. Anyag, eszköz: ujjal való formázás megengedett, minden más eszköz (kefék, fésűk, simítóvas) használata TILOS! A kézi hajszárító a felnőtteknek az utolsó 5 percben, a II. és III. éves tanulóknak az utolsó 10 percben engedélyezett. Minden fixáló termék (gél, wax, lakk, fixáló) megengedett. Öltözék: a jelenlegi divatnak megfelelő, harmonizáljon a frizurával. Egyenruha vagy történelmi viselet TILOS! Értékelés szempontjai: összhatás és kivitelezés (a művészi kivitelezésű és fantázia frizurákat a zsűri nem értékeli). Versenyidő: felnőtteknek 25 perc Adható pontszám: maximum 30 pont tanulóknak 30 perc

7 II. NŐI FODRÁSZ VERSENY 1. NŐI FODRÁSZ II. ÉVES ÉS III. ÉVES TANULÓK ÖSSZETETT VERSENYE Mindkét szám azonos modellen végzendő! a./ versenyszám: Nappali frizura A versenyzőnek egy fogyasztói nappali stílust kell készíteni (a versenyeken lévő nappali frizurát, nem szalonban történő hajszárítást!) A modellek haját be kell vizezni és hátrafésülni, mielőtt belépnek a pástra! (Tanulók babafejet is használhatnak.) Minden termék és minden eszköz használata megengedett. Műszempilla alkalmazása megengedett. Figurális arcfestés TILOS! Hajszín: szabadon választott, az extrém színskála kerülendő. Neon színek (pl: kék, sárga, zöld, stb.) használata TILOS! Öltözék, smink, kiegészítők: egyszerű, szép és hordható legyen, mint egy elegáns ebédnél. Ellenkező esetben a versenyző büntetőpontot kap. Versenyidő: tanulóknak 25 perc Adható pontszám: maximum 30 pont b./ versenyszám: Estélyi frizura (az a/. versenyszám modelljén) A versenyszám keretében elegáns estélyi frizurát kell készíteni. A modellek az előző versenyszámban elkészített frizurával térnek vissza a versenypástra, a hajhoz a páston kívül nem szabad hozzányúlniuk a versenyzőknek. (A tanulók babafejet is használhatnak.) A versenyzők a páston hátrafésülik a modellek haját, mielőtt megkezdődik a versenyszám. A versenybíróság ezt ellenőrzi, majd a versenyzők bevizezhetik és formázhatják a modellek haját. A póthajat harmonikusan kell elhelyezni a hajban, teljes paróka TILOS! A póthaj a fej 1/3 részénél többet nem takarhat. Bármilyen anyagot (pl: póthaj, szalag, díszek stb.), amelyet a hajba tesznek, az asztalra külön ki kell helyezni. A póthajakat a szettel (csavarók, csipeszek, tűk stb.) együtt bevihetik a pástra, ott levehetik a csavarókról kifésült állapotban, de nem lehet előkészíteni azokat. Olyan kis darabból álló póthaj, amit csak odatesznek a fejre, nem alkalmazható. Minimum egy, maximum három póthajat kötelező használni. A munka befejezését követően a póthajak nem fedhetik be a fej 40 %-ánál több részét. Öltözék és smink: a sminknek és a kiegészítőknek szépnek, egymással harmonizálónak kell lenniük, mint egy elegáns estélyen. Versenyidő: tanulóknak 45 perc Adható pontszám: maximum 30 pont 2. UTCAI VISELET HOSSZÚ HAJBÓL a./ versenyszám: Nyitott (leengedett) haj A versenyszám keretében nappali, utcai, fogyasztói frizurát kell készíteni. (A tanulók babafejen is dolgozhatnak.) A modellek leengedett sima vagy hullámos (nem göndör) hajjal foglalják el a helyüket. (A csavarókat előtte ki kell szedni a hajból.) Az elkészült frizurának nyitottan, lefelé mutatóan kell kialakulnia. Maximum 20 % fésülhető felfelé vagy más irányba. A frizura kialakításához mindenfajta segédeszköz és anyag felhasználható, de a munka befejeztével semmiféle segédeszköz (pl. csat, gumi, babahajtű, tűcsipesz, támasztékok vagy díszek) nem maradhat a hajban. A zsűrizéskor a modell arccal a tükör felé foglal helyet, ügyelve a szép, nőies testtartásra. A frizura díszítése TILOS! Színes spray és csillámlakk használata TILOS! Az extrém (neon) színek alkalmazása TILOS! A haj színének az eladható (kereskedelmi) színskálán belül kell maradnia. Minimum két szín használata kötelező! Öltözék és smink: az öltözék semmiképpen ne legyen alkalmi, báli, estélyi. Szép, ízléses, hordható legyen, mint egy elegáns ebédnél. A smink nappali, utcai stílusban készüljön (műszempilla használható). TILOS a figurális arc- vagy testfestés! Versenyidő: tanulóknak 25 perc Adható pontszám: maximum 30 pont b./ versenyszám: Utcai konty A verseny során olyan divatos frizurát kell készíteni, amely akár egy magazin címlap fotózására is alkalmas lehet. Egy olyan kontyot, ami a hordhatóságot képviseli. A modelleknek sima, hátrafésült hajjal kell a pástra érkezniük (nem lehet a haj előkészített: rakott, sütött, stb.), ezt a versenybíróság ellenőrzi. Művészi frizura készítése TILOS! Hajszín: a hajnak minimum kétszínűnek kell lennie. Az egész haj felfűzhető, de maximum 25 %-a le is engedhető (pl. a nyakrésznél). Termékek: mindent lehet használni, rögzítő csat, hajgumi használata megengedett, minden hajszín engedélyezett. A sminknek, a ruházatnak és a kiegészítőknek harmonizálnia kell a frizurával. A konty díszítése TILOS! Versenyidő: tanulóknak 25 perc Adható pontszám: maximum 30 pont 3. a.) VÍZHULLÁM FRIZURA (BABAFEJEN) A hajat minimum 6 csavaróra, 6 csipesszel kell berakni. A fennmaradó részt formára kell fésülni. A fésülésnél bizonyítani kell a magas fokú formaérzéket, a hullám és vonalvezetés töretlen kialakítását. A csavarókat és csipeszeket csak a páston, azok ellenőrzése után lehet kiszedni. Tilos a csavarókat előre megbontani és a hajt fellazítani vagy átfésülni. TILOS a frizurát díszíteni. Kötelező a babát öltöztetni. Műszempilla (nappali) megengedett, de az arc figurális festése TILOS! 2 hajszín kötelező. Versenyidő: tanulóknak 15 perc Adható pontszám: maximum 30 pont

8 b.) HAJVÁGÁS SASOON JELLEGGEL (MODELLEN) A tanulónak egy divatos frizurát kell készíteni, mely kiemeli a modell arcvonásait és tükrözi a pontos, réteges, prezíc hajvágási technikákat. A tanuló bizonyítsa szakmai felkészültségét és kiváló formaérzékét. A haj hossza nyakban minimum 10 cm lehet, 4 cm-t kötelező vágni. Kötelező minimum 2 hajszín, a modellt öltöztetni. A nappali műszempilla megengedett, de a figurális arcfestés TILOS! A művészi kivitelezés TILOS! TILOS használni szinező sprayt, hajvágógépet, nyesőt, effiláló ollót, simítóvasat, göndörítő vasat. A frizurának hordható utcai, kereskedelmi jellegűnek kell lennie. Versenyidő: tanulóknak 60 perc Adható pontszám: maximum 30 pont 4. NŐI FODRÁSZ I. ÉVES TANULÓK VERSENYE: a.)nappali frizura fésülése berakással (BABAFEJEN) A babafejek berakott száraz állapotban (max. 9 db gyűrű és max. 6 db csavaró) érkeznek a pástra. Ezt az előzsűri ellenőrzi! Jelzésre átkefélik a hajat. A következő jelzésre indul a verseny! OMC szabvány nem kötelező, a babafej asztalra szerelhető is lehet. Betartandó előírások: Haj díszítése (csillámpor) TILOS! A zsűrizés időtartama alatt semmilyen segédeszköz, dísz nem lehet a hajban. Beterítő kendő használata kötelező. Póthajak alkalmazása TILOS! A babafejek öltöztetése kötelező! Minden segédeszköz használata megengedett! Versenyidő: 25 perc Adható pontszám: maximum 30 pont b.) Marcell vízhullám egész fejen (BABAFEJEN) A versenyzőknek teljes fejen összefüggő hullámsort kell készíteni. A hullámok 2 ujjnyi szélesek lehetnek. Kötelező a babafejet öltöztetni. TILOS a hajat díszíteni vagy csillámport használni. A zsűrizés ideje alatt semmilyen segédeszköz nem lehet a hajban. Nappali műszempilla használható, de a figurális arcfestés TILOS! A hajszín szabadon választott! Versenyidő: 30 perc Adható pontszám: maximum 30 pont III. SZABAD KATEGÓRIA 1. EXTRÉM NŐI HAJVÁGÁS-CÍMLAPFOTÓ (felnőtt és tanuló versenyzők számára) Teljesen új frizura kialakítása: hajvágás, szárítás egyhossz hajból. A frizura csak modellen készíthető el, babafej nem használható. A haj hossza a fejtetőtől a tarkó irányába minimum 25 cm, a tarkónövéstől minimum 10 cm hosszúságú legyen. A hajszín előre tetszőlegesen legyen megfestve. A hajvágás után teljesen új forma, a legújabb divat szerint kerüljön kialakításra. A fodrász a művelet során bizonyítsa be szakmai felkészültségét, alkotó készségét, formaérzékét. Minden eszköz és anyag használata megengedett. Póthaj, dísz alkalmazása TILOS! A modellek a zsűrizés alatt felállnak. Zsűrizéskor a modell teljes egységet mutasson (haj smink ruha - köröm)! Vágás előtt a modell hajhossza az alábbi illusztrációnak legyen megfelelő (amit a versenybíróság ellenőriz):

9 A NAP HAJSZÍNE Felnőtt verseny: Szécsényi István különdíj Tanuló verseny: BOKIK különdíj Teljes szabadság a színek világában (minimum két szín használata kötelező)! Versenyidő: felnőtteknek 50 perc Adható pontszám: maximum 30 pont tanulóknak 60 perc 2. KREATÍV KONTY KÉSZÍTÉS: Fényes esküvő (felnőtt és tanuló versenyzők számára) Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékverseny A versenyszám eredménye az összetett eredménybe nem számít bele. Készítendő a mai igényeknek megfelelő, modern konty, amely kreativitásával egyértelműen tükrözze a fantázianévvel való összefüggést. Teljes szabadság a színek világában! Értékelendő a tisztaság, a kreativitás, az összhatás. Betartandó előírások: A konty csak modellen készíthető el, babafej nem használható. Paróka használata TILOS! Maximum 3 tincs póthaj engedélyezett, hajból készített díszek használata TILOS! A póthajak alapjai max. 3x3 cm lehet! A póthajak nem lehetnek előre befésültek, ezt a versenybíróság ellenőrzi! A haj minimum vállig érő legyen, és simán le kell engedni, amikor a modell a pástra lép. Az egyéb kellékeket (szalagok, díszek), amelyek a frizurába kerülnek, elkülönítve egymástól, láthatóan az asztalra kell kitenni. Több hajszín alkalmazható. Minden díszítő kellék, anyag, szerszám, eszköz használata megengedett, de a díszítés (fátyol) a frizura 20 %-ánál nagyobb felületet nem takarhat. Mindenféle kontyemelő használata TILOS! Versenyidő: felnőtteknek 50 perc Adható pontszám: maximum 30 pont tanulóknak 60 perc 3. NŐI FULL FASHION (Hajhosszabbítással modellen) Ez a versenyszám tükrözze az illesztett hajrészek felhasználásának sokszínű lehetőségeit, és a kész frizura feleljen meg egy divatmagazin címoldalának. Ebben a versenyszámban minden megengedett: a hajvágás, feltűzés stb. A zsűri értékeli a kreativitást, a technikai kivitelezés magas szintű minőségét, az összhatást (ruházat, smink, köröm, hajszínek, témaválasztás, a felhasznált kiegészítők, díszítőelemek alkalmazását). A lényeg a teljes összhang tetőtől-talpig. A verseny megkezdése előtt a hajhossznak minimum 10 cm-esnek kell lennie, simán lefésülve. Kötelező alkalmazni tincses hideg vagy meleg illesztést (hosszabbítást) a haj hosszának és tömegének növelése, illetve a színkontrasztok érdekében. A versenyzők a páston a modellekkel együtt jelennek meg, a már kialakított frizurával s sminkkel, teljes öltözékben. A versenyzőknek 5 percük van a végső munkálatok befejezésére. TILOS feltűző csipeszek, klipszek és színező sprayk alkalmazása. TILOS műhaj felhasználása. Az illesztett terület nem lehet nagyobb a hajas fejbőr 20 %-ánál. A díszítés maximum a kész frizura 10 %-át takarhatja. Minden szerszám. eszköz, anyag felhasználása megengedett. Kötelező minimum 3 szín használata szabadon választva. A modellek állnak a zsűrizés ideje alatt. Versenyidő: 5 perc Adható pontszámok: maximum 30 pont 4. FÉRFI KLASSZIKUS HAJVÁGÁS ÉS SZÁRÍTÁS (felnőtt és II. éves tanuló versenyzők számára) Lapis Imre emlékverseny A versenyszám eredménye az összetett eredménybe nem számít bele. A modellek vizes hajjal érkeznek a pástra, amit a versenybíróság ellenőriz! A versenybíróság ellenőrzi a hajhosszt, amely a fejtetőtől 8 cm, a fül körül és nyakban 1 cm lehet. A haj hosszából a fejtetőn a versenybíróság ellenőrzése mellett 1 cm levágásra kerül. A versenyző feladata szabadon választott technikával egy klasszikus stílusú, választék nélküli (bombage, Hindenburg) frizurát kialakítani. Hajvágás: A fül körüli fazon és a nyakrészi stuccolás után a fülre nem lóghat a haj. A hátsó rész kidolgozása után a haj (nyak) egyenesre borotválása TILOS! Ceruzák és retusáló eszközök használata TILOS! Eszközök, termékek: Minden eszköz és termék (anyag) használata megengedett (ollók, fésűk, borotva, szárító, lakkok, fixálók). Ritkító olló és hajvágógép, valamint színező spray használata TILOS! Hajszín: a hajnak sötét egyszínűnek kell lennie. Öltözék: a frizurához illő alkalmi öltöny KÖTELEZŐ! Egyenruha vagy történelmi viselet TILOS! Értékelés szempontjai: összhatás és kivitelezés. Versenyidő: felnőtteknek 40 perc Adható pontszám: maximum 30 pont tanulóknak 50 perc

10 4. FÉRFI FODRÁSZ TANULÓK SZÁRÍTÁS VERSENYSZÁMA (I. éves klasszikus frizura szárítás élő-, vagy babafejen) A modellek vizes, simára fésült hajjal érkeznek, amit a versenybíróság ellenőriz. Hajhossz: tetszőleges. Hajszín: sötét fekete egyszínű lehet. Eszközök: minden eszköz megengedett. Anyagok: minden anyag ill. finish termék megengedett. Öltözék: elegáns megjelenés. Egyenruha vagy történelmi viselet TILOS! Versenyidő: I. éves tanulóknak 25 perc Adható pontszám: maximum 30 pont 5. FULL FASHION férfi versenyszám Ebben a versenyszámban minden megengedett, hajvágás, feltűzés, de tükröznie kell a divatot teljes megjelenésében. Az elkészült frizurával a modellnek úgy kell kinéznie, mintha egy divatmagazin fotóján szerepelne. Hajhosszabbítás alkalmazható, de nem kötelező! Az egész fej területéhez képest maximum 20 %-ban alkalmazható hajhosszabbítás. Csak fix hő kötések fogadhatók el. A versenyzők a páston a modellekkel együtt jelennek meg, a már kialakított frizurával s sminkkel, teljes öltözékben. A versenyzőknek 5 percük van a végső munkálatok befejezésére. Mindennemű póthaj használata TILOS! Műhaj használata TILOS! Díszítés megengedett, de maximum egyharmadát takarhatja a fejnek. Zsűrizés során kötelező a tükörrel szemben állnia a modellnek. Versenyidő: 5 perc Adható pontszám: maximum 30 pont minimum 21 pont IV. KOZMETIKUS VERSENY 1. KOZMETIKUS FELNŐTT ÉS II. ÉVES TANULÓK ÖSSZETETT VERSENYE a./ versenyszám: Nappali kikészítés Hordható titkárnő Mai irányzatnak megfelelő, trendkövető, hordható menedzser smink, harmonizáljon az öltözékkel. Fő szempont: tökéletes alapozás, szemöldökformázás, száj, szemfestés. Selyempor használata megengedett, de nem kötelező. Műszempilla megengedett, de nem kötelező. Előre beültetett műszempilla, előalapozás, tetoválás TILOS! Zsűrizési szempontok: a munka tisztasága (alapozás, szemöldök, száj fontos). Versenyidő: felnőtteknek 40 perc Adható pontszám: maximum 30 pont tanulóknak 45 perc b./ versenyszám: Extrém menyasszony fantáziasmink Kreatív fantázia smink, mely szépítse a modellt. A fantázia kikészítés harmonizáljon az öltözékkel, frizurával. Festhető az arc ¼ része, az egyik kar és a dekoltázs fele. Előalapozás kulcscsontig megengedett az arc kivételével. Mindenfajta díszítőelem (strassz, toll, flitter, gyöngy, csillám, kristály, paróka, póthaj) megengedett. Műszempilla kötelező, de előre beültetett műszempilla és tetoválás TILOS! Klisé használata TILOS! Zsűrizési szempontok: tisztaság, látvány, ötlet, kreativitás. Versenyidő: felnőtteknek 80 perc Adható pontszám: maximum 30 pont tanulóknak 90 perc 2. KOZMETIKUS I. ÉVES TANULÓK VERSENYE Alkalmi kikészítés: Menyasszony Menyasszonyi smink készítése.. Harmonizáljon az öltözködéssel, az aktuális divatirányzatnak megfelelő, trendkövető, kreatív smink, mely szépítse a modellt. Műszempilla használata kötelező. Előre beültetett műszempilla, bárminemű tetoválás TILOS! Előalapozás TILOS! Figurális festés TILOS! Zsűrizési szempontok: látvány, ötlet, kreativitás, tisztaság. Versenyidő: 60 perc Adható pontszám: maximum 30 pont

11 V. MŰKÖRÖM-DÍSZÍTŐ VERSENY Jelige: Esküvői körmök A modell hibátlanul elkészített clear alapkörömmel érkezzen (nem francia vég), amit előzsűrizés alkalmával ellenőrizni fognak. Az egyik kéz kidolgozása nappali jellegű, a másik kéz kidolgozása alkalmi jellegű legyen. Kiegészítő díszítés, ami nem a köröm felületére kerül, otthon elkészíthető (pl. kézfej, ujjak háta, stb.). Matrica, zselés toll, vagy előre elkészített elem (pl: otthon készített porcelánvirág, gépi díszítés stb.) használata TILOS! A nappali kézen a díszítés csak síkban történhet. Ehhez különböző díszítőelemek alkalmazhatóak (pl. strassz, rizsszem, stb.). Díszítésre bármely építőanyag használható, ha a követelményeknek megfelel, azaz síkban történik. Bármilyen körömhossz és forma megengedett. Az alkalmi jellegű díszítésnél bármi megengedett, ha a készítése a kiírásnak megfelel. Bármilyen hossz, forma elfogadott. Csiszológép használata TILOS! Az összképnél figyelembe veszik, hogy a modell teljes megjelenése harmonizál-e a körömmel, azt keretként kiegészíti-e. Eszközöket, lámpát és hosszabbítót a versenyzőnek kell magával hoznia, azt a szervezők nem biztosítanak. Zsűrizési szempontok: tisztaság, kidolgozás, kreativitás a téma figyelembevételével, munkaminőség, harmónia, ötletesség, összhatás. Versenyidő: felnőtt 150 perc Adható pontszám: maximum 80 pont tanuló 170 perc minimum 50 pont VI. MŰKÖRÖM-ÉPÍTŐ VERSENY Tanulók: Szalon köröm építése zseléből és/vagy porcelánból. A versenyzők két számban indulhatnak: zselés vagy porcelánépítés (ezen belül mindenki eldöntheti, hogy épített vagy tip-es technikát alkalmaz). Egy versenyző mindkét számban indulhat. Az elkészítendő műköröm az egyik kézen 2/3-1/3 (azaz a természetes körömágy hosszának felével meghosszabbított köröm) arányú francia szalonköröm, a másik kézen ezzel azonos hosszúságú, de átlátszó köröm, melyet pirosra kell lakkozni! (A piros lakk nem lehet csillámos!) Körömágy-hosszabbítás TILOS! A modell körmét mattításig elő lehet készíteni, de előkészítő anyag előzetes felkenése TILOS, csak a helyszínen lehet felkenni! Tip-es kategóriában a tip nem lehet felragasztva! Porcelánkörmöt polírozni, zseléset fényzselézni kell! Zsűrizési szempontok: anyaghasználat, kidolgozás, egyformaság, mosolyvonal egyezőség, összhatás. Felnőttek: Extrém francia köröm készítése mindkét kézen, az egyik lakkozva (pontazonosság esetén a lakk lemosásra kerül és így dönt a zsűri) A versenyzők két számban indulhatnak: zselés vagy porcelánépítés (ezen belül mindenki eldöntheti, hogy épített vagy tip-es technikát alkalmaz). Egy versenyző mindkét számban indulhat. A hossz nincs meghatározva, de mindkét kézen minden köröm azonos hosszúságú legyen. Körömágy-hosszabbító használata megengedett, de nem kötelező! Holdat nem kell építeni és nem is értékelendő! Az elkészült műköröm mosolyvonala dramatikus, árnyékolt legyen! A hajlítás egyforma legyen! Az élvastagság névjegykártya vastagságú Az oldalvonal a körömsáncból egyenesen, párhuzamosan fusson ki. A párhuzam szemből, oldalról hibátlan, ne lógjon! A c ív minden körmön ugyanott legyen! Zsűrizési szempontok: anyaghasználat, kidolgozás, párhuzam, élvastagság, egyformaság, mosolyvonal, felület, hossz Versenyidő: felnőtt 150 perc Adható pontszám: 95 pont tanuló 180 perc 90 pont

12 Általános információk: Tanuló kategóriába nevezhet az, aki jelenleg tanulói státusszal, vagy max. 1 éven belüli OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkezik. A bizonyítvány másolatát, vagy a tanulói jogviszony igazolását a jelentkezési laphoz csatolni kell! Felnőtt kategóriába nevezhet az, akinek OKJ-s bizonyítványának dátuma 1 évnél régebbi. Aki tanuló kategóriának felel meg, de képesnek érzi magát arra, hogy a felnőttekkel mérje össze tudását megteheti, de felnőtt kategóriának megfelelő versenyző nem indulhat tanuló kategóriában. A jó modellválasztás a versenyző felelőssége. Sérülést nem áll módunkban figyelmen kívül hagyni! Ékszer, tetoválás, azonosításra alkalmas jegy a modell kezén kizárást von maga után! Csiszológép használata tilos! UV lámpát, asztali lámpát, hosszabbítót a versenyző magának biztosít. Zselés körömnél fényzselézni, porcelán körömnél polírozni kell! Olajozni lehet, de látható nyoma nem maradhat! VII. LÁBÁPOLÁS VERSENYKIÍRÁS A versenyszámban előírt feladat elvégzéséhez a megfelelő modellről, a szükséges felszerelésről és anyagokról a versenyzőnek kell gondoskodni. A verseny menetét egy elő szemle vezeti be, ami a versenyidőbe nem számít bele. Ennek feladata megállapítani, hogy a modell és a felszerelés az előírásoknak és a feladatnak megfelel-e. Ellenkező esetben a versenyző a munkát nem kezdheti meg, a versenyből kizárják. A versenyző megjelenése: Az egészségügyi és munkavédelmi előírásoknak megfelelően, fehér ruházat, fehér zokni, elöl zárt cipő, s a szükséges védőfelszerelés. Ékszert nem viselhet. A hosszú hajat össze kell fogni. Munkahely kialakítása: Szervezők széket, asztalt, meleg vizet, elektromos csatlakozást és világítást biztosítanak, de ajánlott a saját lámpa (nagyítós- lámpa) használata. A szervezők javasolják a biztonságos és kényelmes munkavégzéshez a csikó, vagy lábtartó használatát! ( A versenyzők hozzanak magukkal hosszabbítót, lavórt, törülközőt stb.) Szerszámok: A kézi pedikűrnél az alapkészlet (13 db) kiegészíthető a körömfaragó késsel, az ovális lencsével (szívkéssel) és a cserélhető pengéjű késsel is, ha szükséges. Credo nem használható! Ráspoly helyett használható a közepes nagyságú fémreszelő vagy az üvegreszelő is. Egyszer használatos papírreszelő és polírblokk (buffer) használata szintén megengedett. A készlet megfelelő szerszámtartón helyezendő el. Az asztalt fehér terítővel kell lefedni. A gépi pedikűrhöz használt professzionális (vizes vagy porelszívós, legalább es fordulatszámú) pedikűrgép típusa szabadon választott, de az érintésvédelmi előírásoknak megfelelő legyen (műkörömcsiszológép használata TILOS)! Etikettel ellátott eszköz-, és bőrfertőtlenítő, bőrpuhító, vérzéscsillapító, valamint elsősegélydoboz (benne kötszer, gyorstapasz, gézvágó olló) az előírásoknak megfelelő használt eszköz és hulladéktároló. Az ápoló szakaszban használt bőrápoló anyagok megválasztása a bőrtípushoz kell igazodjon. Kézi szerszámok közül: csípő, ollók, sarokkés, talpkés használata megengedett (ezeken kívül az asztalon más nem lehet). Az alap gépi csiszolófejek készlete minden munkafolyamat elvégzéséhez megfeleljen. A személyiségi jogok védelme miatt a modell adatai helyett csak fantázianevet kérünk ráírni. Rövid szakmai nyelven szerepelnie kell a fellelhető problémának, a végzendő feladatnak, a kockázati tényezőknek /pl. cukorbeteg/. Gépi pedikűr esetén a frézerek pontos megnevezése a munkafolyamat mellé. rajzos jelöléssel a szakmai leírás nem helyettesíthető.

13 1. KÉZI PEDIKŰR Az un. alappedikűr minden lépése elvégezhető legyen. Bőr és köröm kezelése, szükség eseté tehermentesítése, illetve korrekciója. A folyamat sorrendje a lábnak megfelelő legyen. Gép használata nem megengedett. Díszítés nem végezhető. Nyitott lábszárfekély, orbáncos fertőzött láb, nyílt seb, fertőzött terület, szemölcs a kezelendő területen nem lehet. Az alappedikűrön kívüli kezelhető problémák helyes megoldása + pontot jelent. Szakmai hiba esetén a feladat helyes megoldását érő pont levonásra kerül. Plusz pontot érő feladatok: sarokrepedés, tyúkszem ujjháton, kisujjon, un. duplaköröm a kisujj szélén, ujjak közt, talpon, köröm alatt /nehézségi fok szerinti sorrendben/, benőtt köröm, tamponálás, taréj az ujjakon, gombás köröm letisztítása gombás körömfaragó késsel /itt maszk és kesztyű, habkesztyű használata kötelező/, körömprotézis készítése /a letisztított köröm pótlása sablon nélkül csak az ujjhegy széléig, kizárólag indokolt esetben!/, tehermentesítők használata szükség esetén, spange felhelyezése indokolt esetben (benőtt köröm kezelése után). Versenyidő: 120 perc Adható pontszám: 100 pont 60 pont 2. KOMBINÁLT PEDIKŰR Az un. alappedikűr minden lépése elvégezhető legyen. Bőr és köröm kezelése, Szükség esetén tehermentesítés, illetve körömkorrekció végezhető. A folyamat sorrendje a lábnak megfelelő legyen. Géppel történjen a munka, indokolt estben a kés használata megengedett (haránt, sarok), illetve olló és csípő a körmök kezelésénél megengedett. Díszítés nem végezhető. Nyitott lábszárfekély, orbáncos fertőzött láb, nyílt seb, fertőzött terület, szemölcs a kezelendő területen nem lehet. Az alappedikűrön kívüli kezelhető problémák helyes megoldása + pontot jelent. Szakmai hiba esetén a feladat helyes megoldását érő pont levonásra kerül. Plusz pontot érő nehézségi fokok kombinált végzése: repedések különböző helyeken (sarok, talp), tyúkszem ujjháton, kisujjon, un. duplaköröm a kisujj szélén, ujjak közt, talpon, köröm alatt /nehézségi fok szerinti sorrendben/, benőtt köröm, tamponálás, taréj az ujjakon, gombás köröm letisztítása frézerrel /itt maszk és kesztyű, habkesztyű használata kötelező/, tehermentesítők használata szükség esetén, körömkorrekció indokolt esetben. Versenyidő: 100 perc Adható pontszám: 100 pont 60 pont

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012 M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012 Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus és Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló Bajnokságra, valamint ennek keretében megrendezésre kerülő Kisgergelyné Tolcsvai Mária és

Részletesebben

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2015 SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ, ARANYECSET MESTERBAJNOKSÁG. Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus,

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2015 SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ, ARANYECSET MESTERBAJNOKSÁG. Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2015 SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ, ARANYECSET MESTERBAJNOKSÁG Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló Bajnokság Kisgergelyné Tolcsvai Mária

Részletesebben

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2016. Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Időpont: 2016. március 6.

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2016. Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Időpont: 2016. március 6. M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2016 Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő és építő Bajnokság Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny Időpont: 2016. március 6. Helyszín:

Részletesebben

A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény országos fodrászversenyt hirdet tanuló és felnőtt kategóriákban.

A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény országos fodrászversenyt hirdet tanuló és felnőtt kategóriákban. A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény országos fodrászversenyt hirdet tanuló és felnőtt kategóriákban. Időpont: 2011. október 30. vasárnap 9:00 órától Helyszín: Városi Sportcsarnok Orosháza

Részletesebben

V. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓ GYAKORLATI TANULMÁNYI VERSENY 2013. MÁRCIUS 3. APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁMK 8900 ZALAEGERSZEG, APÁCZAI TÉR 5.

V. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓ GYAKORLATI TANULMÁNYI VERSENY 2013. MÁRCIUS 3. APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁMK 8900 ZALAEGERSZEG, APÁCZAI TÉR 5. V. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓ GYAKORLATI TANULMÁNYI VERSENY 2013. MÁRCIUS 3. APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁMK 8900 ZALAEGERSZEG, APÁCZAI TÉR 5. SZERVEZŐ ÉS FŐVÉDNÖK ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

MAGYAR BAJNOKSÁG 2015.

MAGYAR BAJNOKSÁG 2015. 1. Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. (Cím: 1064-Budapest, Vörösmarty utca 48. Tel/Fax: 061 3317-767, 0630/ 515 4991 E-mail: mfke@t-online.hu, www.ofke.hu, facebook: Magyar Fodrász

Részletesebben

XXVII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VI. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY

XXVII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VI. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY XXVII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VI. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY 2014. december 7. (vasárnap) Helyszín: Pécsi Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola 7632 Pécs, Malomvölgyi út

Részletesebben

III. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2011. ÁPRILIS 03. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 8900 ZALAEGERSZEG, PETŐFI U. 24.

III. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2011. ÁPRILIS 03. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 8900 ZALAEGERSZEG, PETŐFI U. 24. III. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2011. ÁPRILIS 03. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 8900 ZALAEGERSZEG, PETŐFI U. 24. SZERVEZŐ ÉS FŐVÉDNÖK ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Részletesebben

XXVIII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VII. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY

XXVIII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VII. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY XXVIII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VII. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY 2015. december 6. (vasárnap) Helyszín: Pécsi SzC Simonyi Károly Szakközépiskolája és Szakiskolája 7632 Pécs, Malomvölgyi

Részletesebben

2011. április 20. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Dunaújváros, Radnóti út. 6.

2011. április 20. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Dunaújváros, Radnóti út. 6. 2011. április 20. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. FONTOS TUDNIVALÓK: A versenyzők elfoglalják helyüket a páston. Mielőtt a verseny indul,

Részletesebben

Házi Verseny 2013. március.27.

Házi Verseny 2013. március.27. Fodrász, Kozmetikus, Házi Verseny 2013. március.27. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. ( Tornaterem. ) Fontos tudnivalók: * A versenyzők elfoglalják

Részletesebben

Házi Verseny 2012. Április. 4. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. ( Tornaterem.

Házi Verseny 2012. Április. 4. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. ( Tornaterem. Fodrász, Kozmetikus, Házi Verseny 2012. Április. 4. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. ( Tornaterem. ) Fontos tudnivalók: * A versenyzők elfoglalják

Részletesebben

Felnőtt férfi. 1. szám: Kreatív frizuraszárítás babafejen

Felnőtt férfi. 1. szám: Kreatív frizuraszárítás babafejen Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. (Cím: 1064-Budapest, Vörösmarty utca 48. Tel/Fax: 061 3317-767, 0630/ 515 4991 E-mail: mfke@t-online.hu, www.ofke.hu ) MAGYAR BAJNOKSÁG 2014 - Minden

Részletesebben

1. oldal. 2014. III. Doctor Nails MBA Nemzetközi Műköröm Építő, Műköröm Díszítő, Tip- Box és Stiletto Verseny Magyarországon

1. oldal. 2014. III. Doctor Nails MBA Nemzetközi Műköröm Építő, Műköröm Díszítő, Tip- Box és Stiletto Verseny Magyarországon 1. oldal 2014. III. Doctor Nails MBA Nemzetközi Műköröm Építő, Műköröm Díszítő, Tip- Box és Stiletto Verseny Magyarországon Időpont: 2014. november 15. (szombat) Helyszín: Érd (Pest megye) Finta Rendezvényház

Részletesebben

ORSZÁGOS LÁBÁPOLÓ VERSENY ORSZÁGOS KÖRÖMÉPÍTŐ-, ÉS DÍSZÍTŐ VERSENY A KÖRÖMKONGRESSZUS KERETÉN BELÜL

ORSZÁGOS LÁBÁPOLÓ VERSENY ORSZÁGOS KÖRÖMÉPÍTŐ-, ÉS DÍSZÍTŐ VERSENY A KÖRÖMKONGRESSZUS KERETÉN BELÜL ORSZÁGOS LÁBÁPOLÓ VERSENY ORSZÁGOS KÖRÖMÉPÍTŐ-, ÉS DÍSZÍTŐ VERSENY A KÖRÖMKONGRESSZUS KERETÉN BELÜL A MOSZI Országos Kéz- és Lábápoló, Műkörömépítő Ipartestület szervezésében 2007. október 7. (vasárnap)

Részletesebben

FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 815 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Fodrász 3. Szakképesítések

Részletesebben

ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2010. FEBRUÁR 28. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2010. FEBRUÁR 28. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2010. FEBRUÁR 28. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 8900 ZALAEGERSZEG, PETİFI U. 24. SZERVEZİ ÉS A RENDEZVÉNY FİVÉDNÖKE ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS

Részletesebben

Házi verseny 2015. április. 01.

Házi verseny 2015. április. 01. Fodrász - Kozmetikus Házi verseny 2015. április. 01. Dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. ( Fornaterem ) Általános tudnivalók Időpont:

Részletesebben

A 69. sorszámú Fodrász megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 69. sorszámú Fodrász megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 69. sorszámú Fodrász megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 815 01 1.2. Szakképesítés-ráépülés

Részletesebben

Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából az Országos Szakképzési Tanács támogatásával

Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából az Országos Szakképzési Tanács támogatásával Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából az Országos Szakképzési Tanács támogatásával A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara köszönetét fejezi ki az Országos Szakképzési Tanácsnak a munkához

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre i napló a 20 /20. tanévre Fodrász szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 55 15 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése Tanuló

Részletesebben

52 815 01 GYAKORLÓ FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA, a XXX. SZÉPÉSZET ÁGAZATHOZ

52 815 01 GYAKORLÓ FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA, a XXX. SZÉPÉSZET ÁGAZATHOZ 52 815 01 GYAKORLÓ FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA, a XXX. SZÉPÉSZET ÁGAZATHOZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység A vizsgafeladat aránya: % A vizsgafeladat időtartama: 75 perc A vizsgafeladat időtartama: 180 perc A vizsgafeladat

Részletesebben

TANULÓVERSENYEK. minimum 21 pont

TANULÓVERSENYEK. minimum 21 pont FÉRFI TANULÓVERSENYEK 1. szám: Klasszikus frizura szárítás A kész frizura hátrafésült, tükörsima, szögletes hatású, letisztult formájú legyen. A zsűri OMC szerinti klasszikus versenyfrizurát (Classic Cut)

Részletesebben

minimum 21 pont minimum 21 pont Az IPARTESTÜLET HAJSZÍNE férfi kategória elnevezésű díj ebből a versenyszámból kerül értékelésre.

minimum 21 pont minimum 21 pont Az IPARTESTÜLET HAJSZÍNE férfi kategória elnevezésű díj ebből a versenyszámból kerül értékelésre. FÉRFI FELNŐTT 1. szám: Klasszikus frizura szárítás élő modellen vagy babafejen FELNŐTTVERSENYEK A kész frizura hátrafésült, tükörsima, szögletes hatású, letisztult formájú legyen. A zsűri OMC szerinti

Részletesebben

Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola GYAKORLÓ KOZMETIKUS szakképzése a legjobb választás?

Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola GYAKORLÓ KOZMETIKUS szakképzése a legjobb választás? Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola GYAKORLÓ KOZMETIKUS szakképzése a legjobb választás? VÁRUNK TÉGED IS A 2016. SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ OSZTÁLYUNKBA! Leérettségiztél, de nem sikerült a felvételid? Nem

Részletesebben

KOSSUTH KUPA FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ 2015. MÁRCIUS

KOSSUTH KUPA FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ 2015. MÁRCIUS KOSSUTH KUPA FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ 2015. MÁRCIUS 28. Iskolánkban minden évben, hagyományainkat tisztelve megrendezésre kerül névadónkról elnevezett rendezvénysorozat, a Kossuth hét.

Részletesebben

Általános szabályok. 1. A modellek nem segíthetik a versenyzőt a frizura elkészítésében. (Nem nyúlhatnak a hajukhoz, nem száríthatják azt.

Általános szabályok. 1. A modellek nem segíthetik a versenyzőt a frizura elkészítésében. (Nem nyúlhatnak a hajukhoz, nem száríthatják azt. Általános szabályok 1. A modellek nem segíthetik a versenyzőt a frizura elkészítésében. (Nem nyúlhatnak a hajukhoz, nem száríthatják azt.) 2. A szabályok be nem tartását, az érvényben lévő büntetőpont

Részletesebben

KOSSUTH KUPA 2016. ÁPRILIS 9. FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ

KOSSUTH KUPA 2016. ÁPRILIS 9. FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ KOSSUTH KUPA FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ 2016. ÁPRILIS 9. Iskolánkban minden évben, hagyományainkat tisztelve megrendezésre kerül a névadónkról elnevezett rendezvénysorozat, a Kossuth hét.

Részletesebben

Versenykiírás. Kós Károly Kupa. Nemzetközi fodrász tanuló, kozmetikus tanuló- és felnőtt verseny március 30. (vasárnap)

Versenykiírás. Kós Károly Kupa. Nemzetközi fodrász tanuló, kozmetikus tanuló- és felnőtt verseny március 30. (vasárnap) Versenykiírás Kós Károly Kupa Nemzetközi fodrász tanuló, kozmetikus tanuló- és felnőtt verseny 2014 2014. március 30. (vasárnap) CSABA CENTER BEVÁSÁRLÓKÖZPONT Békéscsaba, Andrássy út 37-41. NEVEZÉSI HATÁRIDŐ:

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata nemzetközi fodrász- és kozmetikusversenyt hirdet junior- és senior kategóriákban.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata nemzetközi fodrász- és kozmetikusversenyt hirdet junior- és senior kategóriákban. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata nemzetközi fodrász- és kozmetikusversenyt hirdet junior- és senior kategóriákban. Időpont: 2011. június 25. szombat 8:00 órától Helyszín: a Fekete Sas díszterme

Részletesebben

FODRÁSZ VERSENY. Versenyszabályzat

FODRÁSZ VERSENY. Versenyszabályzat FODRÁSZ VERSENY Versenyszabályzat A versenyzők elfoglalják helyüket a páston, az elő zsűri ellenőrzi, hogy a versenyző neve egyezik-e a tükörszámmal. - Kizárás a versenyből, ha a versenyző tükörszámot

Részletesebben

IMMAF világszervezet által felügyelt

IMMAF világszervezet által felügyelt 2015 2016 IMMAF világszervezet által felügyelt MAGYAR AMATŐR MMA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA képviselő szervezet: Magyar MMA Prémium Liga Az őszi Bajnoki szezon helyszínei és időpontjai: Első forduló: 2015

Részletesebben

A 28/2003. (X. 18.) OM rendelet 1. számú melléklete 38. sorszáma alatt kiadott fodrász szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei

A 28/2003. (X. 18.) OM rendelet 1. számú melléklete 38. sorszáma alatt kiadott fodrász szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei A 28/2003. (X. 18.) OM rendelet 1. számú melléklete 38. sorszáma alatt kiadott fodrász szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. A SZAKKÉPESÍTÉS

Részletesebben

FODRÁSZ-KOZMETIKUS- KÖRÖMDÍSZÍTŐ TANULÓ- és FELNŐTT VERSENY

FODRÁSZ-KOZMETIKUS- KÖRÖMDÍSZÍTŐ TANULÓ- és FELNŐTT VERSENY FODRÁSZ-KOZMETIKUS- KÖRÖMDÍSZÍTŐ TANULÓ- és FELNŐTT VERSENY Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskolája 2010. ÁPRILIS 17. BÉKÉSCSABA IDEJE:

Részletesebben

Kós Károly Kupa Békéscsaba országos fodrász-kozmetikus tanuló és felnőtt verseny. Csaba Center, Békéscsaba 2013. március 23.

Kós Károly Kupa Békéscsaba országos fodrász-kozmetikus tanuló és felnőtt verseny. Csaba Center, Békéscsaba 2013. március 23. Kós Károly Kupa Békéscsaba országos fodrász-kozmetikus tanuló és felnőtt verseny Csaba Center, Békéscsaba 2013. március 23. 1. 1 Nevezés feltétele: 1. Nevezéseket legkésőbb 2013. március 19-ig 17:00-ig

Részletesebben

Ideje: 2016. 02. 13.

Ideje: 2016. 02. 13. A verseny célja lehetőséget biztosítani azoknak a kezdőszintű (max. 18 hónap edzésidő a küzdősportokban) Budokáknak, akik eddig még nem, vagy csak alig próbálták ki magukat a versenyzés világában. Szervezője:

Részletesebben

Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E.

Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. (Cím: 1064-Budapest, Vörösmarty utca 48. Tel/Fax: 061 3317-767, 0630/ 515 4991 E-mail: mfke@t-online.hu, www.ofke.hu ) NŐI FODRÁSZAT - FELNŐTT-

Részletesebben

HELYI TANTERV. Általános, bevezető rész

HELYI TANTERV. Általános, bevezető rész HELYI TANTERV I. Általános, bevezető rész I.1. ISKOLÁNK KÉPZÉSI KÍNÁLATA... 3 I.2. AZ ISKOLÁBAN ALKALMAZHATÓ TANKÖNYVEK, TANULMÁNYI SEGÉDLETEK ÉS TANESZKÖZÖK KIVÁLASZTÁSÁNAK ELVEI... 3 I.3. AZ ISKOLA BESZÁMOLTATÁSI

Részletesebben

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2013

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2013 M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2013 Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus és Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló Bajnokságra, valamint ennek keretében megrendezésre kerülő Kisgergelyné Tolcsvai Mária és

Részletesebben

Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012.

Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012. Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012. 1. A versenysorozat versenyei, díjazás: A versenysorozat versenyei Dél-Dunántúli Régió tagegyesületei által 6 alkalommal kerül megrendezésre, helyszínenként

Részletesebben

FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI FODRÁSZ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 33 815 01 1000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Fodrász 3. 3.1 Szakképesítések

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZINTVIZSGA SZAKMAI GYAKORLATI FELADAT Kozmetikus feladat Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 51 7812 01 KOZMETIKUS A szintvizsga időtartama: Elérhető maximális

Részletesebben

MAGYAR BAJNOKSÁG 2016

MAGYAR BAJNOKSÁG 2016 ( 1064-Budapest, Vörösmarty utca 48. Tel/Fax: 061 3317-767,+36-30-407-33-84 Fodrász Felnőtt Jelentkezési lap E-mail:... Női Fodrászat kategória Egyéni versenyszámok Kreatív (Creative) frizura Babafejen

Részletesebben

Szeretettel várjuk a versenyzőket és az érdeklődőket az ősz legnagyobb szakmai versenyére, programjára! Belépőjegyek a helyszínen megvásárolhatók.

Szeretettel várjuk a versenyzőket és az érdeklődőket az ősz legnagyobb szakmai versenyére, programjára! Belépőjegyek a helyszínen megvásárolhatók. MOSZI - Országos Fodrász Ipartestület FODRÁSZVERSENYT rendez fodrász tanuló-, junior- és felnőtt kategóriákban 2006. november 4-én és 5-én (szombat - vasárnap) Az ELTE EGYETEMI KONGRESSZUSI KÖZPONTBAN

Részletesebben

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2014

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2014 M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2014 Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő és építő Bajnokság, Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny, valamint MAGYAR BAJNOKSÁG Időpont:

Részletesebben

Tudnivalók: A bajnokság nevezési díjai:

Tudnivalók: A bajnokság nevezési díjai: AZ UKRAJNAI BAJNOKSÁG SZABÁLYZATA fodrász művészet, műköröm építés és díszítés, smink, szemöldök és szempilla styling «Royal Beauty - Kárpát Kupa - 2017» Tudnivalók: A rendezvény ideje: 2017. május 19-20

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE ÁLTALÁNOS ISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb

Részletesebben

Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupájának Technikai Szabályzata

Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupájának Technikai Szabályzata Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupájának Technikai Szabályzata 2016 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Gyorsasági Szakág A MAMS Elnöksége A MAMS Titkársága További szakági információk:

Részletesebben

Ragasztószalagos, szalagos, hajhosszabbító tincsek

Ragasztószalagos, szalagos, hajhosszabbító tincsek Ragasztószalagos, szalagos, hajhosszabbító tincsek Jelenleg is létezl tező technikák 1. Hajbevarrás: Hátrányai: időigényes, tökéletesen tudni kell tresszelni, vagy tresszelten kell megvásárolni a hajat,

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KOZMETIKUS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KOZMETIKUS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KOZMETIKUS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított

Részletesebben

IV. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ KOZMETIKUS MÁRCIUS 04. APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁMK 8900 ZALAEGERSZEG, APÁCZAI TÉR 5. VERSENY

IV. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ KOZMETIKUS MÁRCIUS 04. APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁMK 8900 ZALAEGERSZEG, APÁCZAI TÉR 5. VERSENY IV. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS VERSENY 2012. MÁRCIUS 04. APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁMK 8900 ZALAEGERSZEG, APÁCZAI TÉR 5. SZERVEZŐ ÉS FŐVÉDNÖK ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS ÉS ZALA MEGYEI KERESKEDELMI

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 159/2003. (V.28.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 159/2003. (V.28.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 159/2003. (V.28.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Bujtosi Városliget vállalkozói célú hasznosításáról A Közgyűlés hozzájárul ahhoz, hogy

Részletesebben

Szeretettel várjuk a versenyzőket és az érdeklődőket az ősz legnagyobb szakmai versenyére, programjára!

Szeretettel várjuk a versenyzőket és az érdeklődőket az ősz legnagyobb szakmai versenyére, programjára! Országos Fodrász Ipartestület FODRÁSZVERSENYT rendez fodrász tanuló-, junior- és felnőtt kategóriákban 2007. október 28-án (vasárnap) Az ELTE EGYETEMI KONGRESSZUSI KÖZPONTBAN (Budapest XI, Pázmány Péter

Részletesebben

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/2016. TANÉVI XVII. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése a középiskolák

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Gyakorló kozmetikus szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 52 815 02 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók

Részletesebben

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás 1. Általános tudnivalók futónaptár.hu 1.1. Általános információk Magyarország 2016.évi 50 km-es ULTRAfutó Bajnoksága

Részletesebben

A nevezési lapon kérjük feltüntetni:

A nevezési lapon kérjük feltüntetni: Nyílt Sport Jitsu Gyermek,Ifjúsági és Felnőtt Magyar Bajnokság A verseny időpontja: 2013. november 2. (szombat), 10 óra A verseny helyszíne: Alcsútdobozi sportcsarnok, Alcsútdoboz József A. u. 5. A verseny

Részletesebben

Idén is a zsebünkben kotorásznak

Idén is a zsebünkben kotorásznak Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara TOLNAI 9. évfolyam 2. szám A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági havilapja 2008. február Idén is a zsebünkben kotorásznak Szigorúbban ellenõrzik a

Részletesebben

Oktatóstúdió. KEMON oktatások 2011/I. félév

Oktatóstúdió. KEMON oktatások 2011/I. félév Oktatóstúdió KEMON oktatások 2011/I. félév Kedves Fodrász KollégA! Neked mi volt az újévi fogadalmad? Nekünk az, hogy minél több szakmabelihez jussunk el, bemutatva a továbbképzések fontosságát. Ennek

Részletesebben

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás Magyar Kupa Mesterfokú-bajnokság Versenysport kategória 06. évi versenykiírás RITMIKUS GIMNASZTIKA MRGSZ Preambulum A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség célja az egyesületekkel együttműködve megteremteni

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

FODRÁSZ TANULÓK II. FÉLÉVI SZÁMONKÉRÉS LEÍRÁSA

FODRÁSZ TANULÓK II. FÉLÉVI SZÁMONKÉRÉS LEÍRÁSA FODRÁSZ TANULÓK II. FÉLÉVI SZÁMONKÉRÉS LEÍRÁSA A 2011/12-ES TANÉVBEN Készítette: A BéKSZI Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskolájának Szolgáltatóipari Munkaközössége. A kiírást áttekintette,

Részletesebben

és senior korosztályok A Magyar Sport-Jitsu Szövetség Szakmai Védnökségével!

és senior korosztályok A Magyar Sport-Jitsu Szövetség Szakmai Védnökségével! 2015. évi JÁSZ VIADAL Nyílt Sport Ju-Jitsu Jitsu Verseny Gyermek, Ifjúsági, Felnıtt és senior korosztályok oknak A Magyar Sport-Jitsu Szövetség Szakmai Védnökségével! A verseny időpontja: 2015. április

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság MEGYEI III. OSZTÁLY Komárom-ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságok versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

I. Országos Igazmondó Fagyi verseny pályázati felhívása. fagylaltokat, hogy mielőtt vakációzni mennének, melyik számukra az év igazi fagylaltja!

I. Országos Igazmondó Fagyi verseny pályázati felhívása. fagylaltokat, hogy mielőtt vakációzni mennének, melyik számukra az év igazi fagylaltja! I. Országos Igazmondó Fagyi verseny pályázati felhívása Örömmel értesítjük Magyarország fagylalt készítőit, hogy a Sisi Alapítvány 2016. évben indítja újára, és ezennel meghirdeti az I. Országos Igazmondó

Részletesebben

Fodrász gyakorlati vizsgaszabályzata

Fodrász gyakorlati vizsgaszabályzata Erzsébet Királyné Szolgáltató Szakközépiskola Fodrász gyakorlati vizsgaszabályzata A szabályzat anyagát összeállították: az iskola fodrász szakoktatói ( Fekete Adrienn, Kőszegi Helén, Szabóné Fülöp Erzsébet,

Részletesebben

33 7812 01 Fodrász Szakmai kommunikáció

33 7812 01 Fodrász Szakmai kommunikáció 2 1. Magas (kb. 175 cm), hosszú nyakú, középkorú (kb. 40 év), kosztümöt viselő, nem harsány színvilágú, határozott, de nem hivalkodó egyéniségű a vendég. Egy árnyalattal világosabb hajszínt szeretne, arany

Részletesebben

TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS

TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS 2016-ban immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Spárta 300 verseny. 2013-ban háziversenynek indult, csak hazai csapatok részvételével,

Részletesebben

A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA. 2. A verseny jellege: egyéni, váltó és szervek közötti összesített pontverseny

A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA. 2. A verseny jellege: egyéni, váltó és szervek közötti összesített pontverseny BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Debrecen, 2016. június 02. 1. A verseny céljai: A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA Versenyzési, sportolási lehetőséggel biztosítani Belügyminisztérium

Részletesebben

VII. Amatőr késharc verseny és önvédelmi szeminárium

VII. Amatőr késharc verseny és önvédelmi szeminárium Tisztelt Sporttársak! Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy 2015. november 21-én a Magyar Közelharc- Kézitusa Szövetség, HASE közelharc-kézitusa szakosztálya ismét amatőr késharc versenyt és szeminárium

Részletesebben

Bocuse d Or Hungary döntő 2016

Bocuse d Or Hungary döntő 2016 Bocuse d Or Hungary döntő 2016 Versenyszabályzat Az alábbiakban a verseny hivatalos szabályai és előírásai olvashatók. Tudnivalók a Bocuse d Or Hungary döntőről 1 Tartalomjegyzék 2. A SZERVEZŐBIZOTTSÁG...3

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa. Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás. 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1.

XI. Kecskemét Kupa. Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás. 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1. XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1. XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2005 november 26. Kecskemét, Városi

Részletesebben

Árpád Szakképző Iskola és Kollégium

Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 030216 KÉPZÉSI PROGRAM EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK szakmacsoport FODRÁSZ szakma OKJ SZÁMA:33 815 01 1000 00 00 ÉRVÉNYES: 2010. szeptember 1-től Képzési program I. ADATLAP -

Részletesebben

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA Utolsó frissítés: 2007.03.07 Készítette az MNASZ Gyorsasági Szakági Bizottsága Jóváhagyta

Részletesebben

FODRÁSZ-KOZMETIKUS- KÖRÖMDÍSZÍTŐ TANULÓ- és FELNŐTT VERSENY

FODRÁSZ-KOZMETIKUS- KÖRÖMDÍSZÍTŐ TANULÓ- és FELNŐTT VERSENY FODRÁSZ-KOZMETIKUS- KÖRÖMDÍSZÍTŐ TANULÓ- és FELNŐTT VERSENY Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskolája 2011. ÁPRILIS 2. BÉKÉSCSABA IDEJE:

Részletesebben

Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió

Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió Rádió amatőr iránymérés bajnoki szabályzata B rész verseny 2.11/2013 változat Elfogadva: 2012. Szeptember 14-én, Kopaonikban IARU R1 ARDF Working Group ülésen

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1134 Budapest, Váci út 23-27.) PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ Büfé és nyári napközis gyerektábor üzemeltetési feladatainak ellátása a Fővárosi Vízművek Zrt

Részletesebben

CERED - ZAGYVARÓNA MNASZ

CERED - ZAGYVARÓNA MNASZ III. SRT RALLYSPRINT KUPASOROZAT V. FORDULÓ CERED - ZAGYVARÓNA MNASZ regisztrált verseny Versenykiírás A verseny szervezője: Speed Rally Team Sportegyesület A verseny hivatalos honlapja: www.csapassunk.hu

Részletesebben

ÖTTUSA 2014. ÉVI VERSENYSZABÁLYAI

ÖTTUSA 2014. ÉVI VERSENYSZABÁLYAI ÖTTUSA 2014. ÉVI VERSENYSZABÁLYAI 4. ÚSZÁS SZABÁLYAI A RÉSZ A VERSENYSZÁM.. 61 3.1 A VERSENYSZÁM LEÍRÁSA....61 1 Az úszás versenyszám 2 Versenytávok 3.2 HIVATALOS SZEMÉLYEK...61 1 Versenyszám igazgató

Részletesebben

SZABOLCS KUPA 2013. Nemzetközi Fodrász, Kozmetikus, Műkörömépítő, Műkörömdíszítő és Pedikűrös Felnőtt és Tanuló Verseny

SZABOLCS KUPA 2013. Nemzetközi Fodrász, Kozmetikus, Műkörömépítő, Műkörömdíszítő és Pedikűrös Felnőtt és Tanuló Verseny SZABOLCS KUPA 2013 Nemzetközi Fodrász, Kozmetikus, Műkörömépítő, Műkörömdíszítő és Pedikűrös Felnőtt és Tanuló Verseny 1 SZABOLCS KUPA 2013 Nemzetközi Fodrász, Kozmetikus, Műkörömépítő, Műkörömdíszítő

Részletesebben

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21.

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. Túrakiírás A túra rendezője: Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ Várpalota A túra (rajt) helyszíne: Várpalota Thury Vár A túra időpontja:

Részletesebben

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 1 Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 Nyugati régió 2. futama 1. BEVEZETÉS 1.1 Bevezetés A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által jóváhagyott és hatályos Magyarország Országos Rallye Bajnokságoknak az

Részletesebben

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2012/2013. tanévre

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2012/2013. tanévre Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2012/2013. tanévre I. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag. Budapest 2016. január

Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag. Budapest 2016. január Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 13. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag Budapest 2016. január A dokumentum a floorball sportág jegyzőkönyvvezetői tudnivalók leírását tartalmazza.

Részletesebben

X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév

X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév VERSENYKATEGÓRIA: CSAPATVERSENY A verseny célja a belügyi rendészeti ismeretek tantárgyat tanuló középiskolások rendészeti

Részletesebben

A Magyar Field Target (Tereplövész) Szövetség Szabálykönyve HUNTER FIELD TARGET VERSENYSZABÁLYOK. 5. kiadás Érvényes: 2010.

A Magyar Field Target (Tereplövész) Szövetség Szabálykönyve HUNTER FIELD TARGET VERSENYSZABÁLYOK. 5. kiadás Érvényes: 2010. A Magyar Field Target (Tereplövész) Szövetség Szabálykönyve HUNTER FIELD TARGET VERSENYSZABÁLYOK 5. kiadás Érvényes: 2010. január 15-től A használható felszerelések körének meghatározása 1. A használható

Részletesebben

D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T

D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T M a g y a r L o v a s s p o r t S z ö v e t s é g D í j u g r a t ó S z a k b i z o t t s á g - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - D Í J U G R A T Ó S Z A B Á L Y Z A T VALAMINT S Z

Részletesebben

Versenykiírás/ Szabályok

Versenykiírás/ Szabályok Veszprémi Kispályás Liga 2016 Versenykiírás/ Szabályok Helyszín: Veszprém, Vasas pálya 2 db 20x40 méteres szabvány műfüves pálya Időpont: 2016.04.04. 2016.11.28. (tavaszi-őszi forduló), Szezonzáró: KISPÁLYA

Részletesebben

A 2013 évi Rali - Túra Bajnokság 4. futama VERSENYKIÍRÁS. MNASZ által regisztrált verseny. A bajnokság honlapja: www.rte.hu

A 2013 évi Rali - Túra Bajnokság 4. futama VERSENYKIÍRÁS. MNASZ által regisztrált verseny. A bajnokság honlapja: www.rte.hu A 2013 évi Rali - Túra Bajnokság 4. futama VERSENYKIÍRÁS MNASZ által regisztrált verseny A bajnokság honlapja: www.rte.hu (a verseny hivatalos dokumentációi,/átvételi idők,nevezési lista,rajtlista,stb./

Részletesebben

AZ ASZTALOS MARÓGÉP ÜZEMELTETÉSI

AZ ASZTALOS MARÓGÉP ÜZEMELTETÉSI AZ ASZTALOS MARÓGÉP ÜZEMELTETÉSI UTASÍTÁSA 1. A berendezés leírása:... 1 2. Marószerszámok és azok felszerelésének munkabiztonsági előírásai... 1 3. A marószerszámok felszerelésének általános munkabiztonsági

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08.

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Ajka, 2015. március 08. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar

Részletesebben

STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA

STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA Budapest, 2015. október. 6. oldal 1 I. A verseny célja A Magyar Darts Szövetség (a továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

Versenyszabályzat 2014.

Versenyszabályzat 2014. NEMZETKÖZI ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG Versenyszabályzat 2014. A versenyszabályzat hivatalos szövegét az IPF tartja naprakészen, és angolul adják ki. Amennyiben bármilyen eltérés mutatkozik az angol valamint egy

Részletesebben

AZ UKRAJNAI BAJNOKSÁG SZABÁLYZATA. fodrász művészet, műköröm építés és díszítés, smink, szemöldök és szempilla styling

AZ UKRAJNAI BAJNOKSÁG SZABÁLYZATA. fodrász művészet, műköröm építés és díszítés, smink, szemöldök és szempilla styling AZ UKRAJNAI BAJNOKSÁG SZABÁLYZATA fodrász művészet, műköröm építés és díszítés, smink, szemöldök és szempilla styling A rendezvény ideje: 2017. május 19-20. «Royal Beauty Kárpát - Kupa - 2017» Tudnivalók:

Részletesebben

Versenykiírás. 1. Hatálya. 2. A verseny célja. 3. A versenyen való részvétel

Versenykiírás. 1. Hatálya. 2. A verseny célja. 3. A versenyen való részvétel Versenykiírás 1. Hatálya 1.1. Jelen versenykiírás Magyarország 2014-as felnőtt, férfi, női amatőr, III. Magyar Indoor Országos Tamburello kupájára vonatkozik, melyet a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

Amatőr MMA Liga szabályrendszer A kategória

Amatőr MMA Liga szabályrendszer A kategória Amatőr MMA Liga szabályrendszer A kategória Amatőr versenyzőnek az a versenyző minősül, akinek még nem volt profi szabályrendszerben mérkőzése. Eredménytől függetlenül. ( Profinak kiírt verseny) Nevezési

Részletesebben

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A váltófutás oktatása általános iskolában Atlétika SMDLTE 2202 Készítette: Németh

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Az IRM 2010. évi Országos Atlétikai Bajnokságára

VERSENYKIÍRÁS. Az IRM 2010. évi Országos Atlétikai Bajnokságára 2010. ÉVI IRM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG BUDAPEST 2010. június 10. VERSENYKIÍRÁS Az IRM 2010. évi Országos Atlétikai Bajnokságára 1. A verseny célja: Sportolási lehetőség biztosítása, az országos bajnoki

Részletesebben