M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2015 SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ, ARANYECSET MESTERBAJNOKSÁG. Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus,

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2015 SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ, ARANYECSET MESTERBAJNOKSÁG. Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus,"

Átírás

1 M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2015 SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ, ARANYECSET MESTERBAJNOKSÁG Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló Bajnokság Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny Időpont: március 22. Helyszín: Generali Aréna - Sportcsarnok 3530 Miskolc, Görgey A. u. 19. (Népkert) Kísérő rendezvények: szakmai bemutatók, kézműves vásár A verseny fővédnöke: A verseny védnökei: A verseny rendezője: A verseny szervezője: Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Bihall Tamás, a BOKIK elnöke Dunai Péter, MKIK főtitkára Tóth József, a BOKIK alelnöke Hansági Bozsó Orsolya, Hair-Line Kft. ügyvezető igazgatója Kisgergely Zsolt, a Kisgergely Kft. ügyvezető igazgatója Hajas László Nemzetközi Mesterfodrász, MFKKE elnöke Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara BOKIK Kézműipari Tagozata Fő támogatók: Nevezési határidő: március 16. Későbbi jelentkezést nem áll módunkban elfogadni. Ünnepélyes megnyitó: március óra A verseny kezdete: Eredményhirdetés: március óra március :00 óra

2 VERSENYFELHÍVÁS Tisztelt Kolléganők, Kollégák, szakmai programjaink iránt érdeklődő Kedves Vendégeink! A B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy ismét megrendezésre kerül a KÉZMŰVES KUPA 2015 SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ, ARANYECSET MESTERBAJNOKSÁG Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló bajnokság valamint Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny március 22-én. Nagy megtiszteltetés szakmai bizottságaink részére, hogy a több éve elhunyt, nagyon kedves és mindenki által tisztelt miskolci női fodrász kolléganőnk, az országos és nemzetközi versenyzőként, trénerként és zsűritagként megismert Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékére versenyt rendezhetünk, amelynek vándordíja tizenharmadik alkalommal kerül átadásra. Idén nyolcadik alkalommal versenyeznek a Lapis Imre vándordíjért a szabad kategória férfi klasszikus hajvágás és szárítás versenyszámban induló versenyzők. Az egész napos versenyen a női, férfi fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő, építő valamint lábápoló bajnokság megmérettetései mellett külön kategóriás hajvágás és alkalmi konty verseny is megrendezésre kerül. A versennyel egy időben megrendezésre kerül a SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ, ARANYECSET KÉZMŰVES BAJNOKSÁG. Kézműves vásárt és szakmai bemutatókat is szervezünk. Általános információk: Kézműves Kupa: Madarász István mesterfodrász 30/ Bemutatók, kézműves vásár: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1. Szakági információk: Kézműves Kupa 2015 Női- fodrászat Piti Péter Pálné mesterfodrász Telefon: 46/ ; 20/ Férfi- fodrászat Horváth Tamás mesterfodrász Telefon: 46/ ; 30/ Kozmetika Csörgő Zsuzsa mesterkozmetikus Telefon: 46/ ; 30/ Műköröm és Bernáth Judit műköröm-építő Lábápolás Telefon: 70/ Tóth Ádám Zoltán Marczin Eszter Telefon: 46/ Telefon: 46/ Mobil: 20/

3 Nevezési határidő a versenyre és a bemutatókra: március 16. Jelentkezni a nevezési lap visszaküldésével lehet. Nevezési díj befizetés: ÉRB: számlára átutalással. (Az átutalás közleményébe: jelentkező neve, kategória megnevezése) A nevezési lapot és a befizetés igazolását postán vagy elektronikusan az alábbi címre kérjük visszaküldeni: B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - Cím: 3501 Miskolc, Pf Telefon: (46) , , Telefax: (46) Versenykiírás: facebook.hu/kézműves kupa (Késedelmes nevezést csak akkor tudunk elfogadni, ha elegendő hely áll rendelkezésre!) Jelentkezési határidő a kiállításra és vásárra: március 16. Regisztráció: március 22-én 6.30 órától a sportcsarnok bejáratánál. Tükörszám kiosztás: adategyeztetéskor. NEVEZÉSI DÍJAK: SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ, ARANYECSET MESTER KATEGÓRIA Ft -számonként- Felnőtt versenyszámok összetett - 2 szám (fodrász, kozmetikus) Ft Felnőtt egyéni szám (fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő, építő és lábápolás) Ft Tanuló összetett - 2 szám (fodrász, kozmetikus) Ft Tanuló egyéni szám (fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő és építő) Ft Szabad kategória - trend női-, férfi hajvágás (felnőtt) Ft - trend női-, férfi hajvágás (tanuló) Ft - alkalmi frizura - kreatív konty (felnőtt) Ft - alkalmi frizura - kreatív konty (tanuló) Ft - férfi klasszikus hajvágás és szárítás (felnőtt) Ft - férfi klasszikus hajvágás és szárítás (tanuló) Ft - full fashion (férfi, női) felnőtt Ft - Tietek a pálya csapatverseny (tanuló:1fő fodrász,1fő kozmetikus,1főkörmös) Ft - Tietek a pálya csapatverseny (felnőtt:1főfodrász,1fő kozmetikus,1fő körmös) Ft DÍJAZÁS: SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ fodrász I. aranyolló(medál), ARANYECSET kozmetikus aranyecset(medál), + diploma, érem II., III érem,diploma,serleg IV-től emléklap Egyéni számonkénti helyezés: I-III. érem,serleg,oklevél IV-től emléklap Kiírás szerinti összetett két szám alapján: I-III. érem,serleg,oklevél, különdíj IV-től emléklap Egyszámos tanuló verseny ( fodrász és kozmetikus): I-III. érem,serleg,oklevél IV-től emléklap Szabad kategória: trend női hajvágás (felnőtt, tanuló) I-III. érem,serleg,oklevél, különdíj(nap hajszíne) IV-től emléklap kreatív konty (felnőtt, tanuló) I-III. érem,serleg,oklevél, különdíj, vándorserleg IV-től emléklap klasszikus hajvágás és szárítás (felnőtt, tanuló) I-III. érem,serleg,oklevél, különdíj, vándorserleg 3

4 IV-től emléklap Tietek a pálya CSAPATVERSENY I-III. érem,serleg,oklevél IV-től emléklap Műköröm-díszítő verseny I-III. érem,serleg,oklevél IV-től emléklap Műköröm-építő verseny I-III. érem,serleg,oklevél IV-től emléklap Lábápoló verseny I-III. érem,serleg,oklevél IV-től emléklap SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ medál - a férfi-, női kategóriákban az I. helyezett kapja. SZTÁR KÉZMŰVES ARANYECSET medál - a kozmetikában az I. helyezett kapja. Mind a három versenyszámban egy kategóriában indulhatnak azok a felnőtt versenyzők, akik szakmai versenyen I., II., III., helyezést értek el. Az oklevélről készült fénymásolatot fel kell mutatni! A versenyzők egyszerre indulnak a felnőtt mezőnnyel. Csak élő modellen dolgozhatnak! A női fodrász felnőtt kreatív konty (Menyasszonyi konty) bajnok elnyeri a Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékverseny vándordíját, amelyet a család tagjaitól vesz át és a következő emlékversenyig őriz, valamint véglegesen elnyeri a vándorserleg kisebbített mását, illetve érmet, emléklapot vehet át. A női fodrász tanuló kreatív konty legjobb versenyző serleget, oklevelet és érmet vehet át. Lapis Imre emlékverseny díja egy vándorserleg, amelyet a Kézműves Kupa szabad kategóriájában a férfi klasszikus hajvágás és szárítás versenyszámban legjobb teljesítményt elérő felnőtt résztvevő érdemel ki. A nyertes egy évig őrzi a kupát, valamint véglegesen kiérdemli a vándorserleg kicsinyített mását, illetve érmet és oklevelet vehet át. A férfi fodrász tanuló legjobb klasszikus frizura versenyző serleget, oklevelet és érmet vehet át. A díjak és oklevelek átadására I-III. helyezésig az eredményhirdetéskor, VI. helyezéstől pedig a regisztrációs pultnál, vagy a levezető asztalnál kerül sor. Sokba kerül a felkészülés a versenyre? Vedd igénybe a Hair-Line Kft. kedvezményét! Ft értékhatárig az Alfaparf anyagokra 50% kedvezményt kapsz, ha Te is nevezel a versenyre! Kérjük, küldd el rendelésedet az címre! A kedvezménnyel csak akkor élhetsz, ha már elküldted nevezési lapodat a szervezőknek. PROGRAM: Ünnepélyes megnyitó: március óra A verseny kezdete: március óra Részeredmény-hirdetés: Eredményhirdetés: Verseny közben, az egyéni versenyszámok után a helyszínen március :00 óra Az utolsó versenyszámok és az összetett versenyszámok eredményhirdetése, valamint a különdíjak átadása. A verseny, a szakmai és kézműves vásár, valamint a szakmai bemutatók a Miskolc Városi Szabadidőközpont sportcsarnokában kerülnek megrendezésre. 4

5 BELÉPŐDÍJ: Felnőtt Ft Kamarai tag Ft Nyugdíjas, tanuló Ft (tanulójegyhez szükséges a diákigazolvány is) Csoportos kedvezmény (20 fő felett) 500.-Ft / fő A verseny ideje alatt hideg-meleg ételes büfészolgáltatás várja a látogatókat, a sportcsarnok környékén parkolási lehetőség biztosított. A Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Miskolc, Ifjúság u ) kedvezményes áron szállást tud biztosítani ( Ft/fő/éj) akár több száz fő részére. A szállásigényeket a kollégium gondnokságával kell egyeztetni: Cím: Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u (Nagy Lászlóné gondnok) Telefon: 46/ Telefax: 46/ A Kézműves Kupára, a kiállításra, valamint a szakmai bemutatóra a jelentkezéseket a B.-A.- Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Titkárságára kérjük megküldeni: Cím: B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1. (Postacím: 3501 Miskolc, Pf. 376.) Web: Telefon: (46) , Telefax: (46) A Kézműves Kupa a - on is elérhető! Kérjük a tisztelt Kolléganőket és Kollégákat, hogy vegyenek részt rendezvényünkön. A BOKIK Elnöksége nevében minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a versenyt szervező Kézműipari Tagozat, a rendezvénynek helyet adó Miskolc Városi Szabadidőközpont vezetősége, valamint a B.-A.-Z. megyei szépségipart képviselő kolléganők, kollégák. Miskolc, február 1. Tisztelettel: Bihall Tamás B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Madarász István Mesterfodrász BOKIK Egészségügyi Szolgáltató Osztály elnöke 5

6 VERSENYKIÍRÁS Általános tudnivalók: A versenyzők elfoglalják helyüket a páston. A verseny indulása előtt, a versenybíróság ellenőrzi, hogy a versenyző tükörfoglalása egyezik-e a regisztrált tükörszámmal. A modellek nem segíthetnek a versenyzőknek A zsűrizés alatt a modelleknek a tükörrel szemben kell ülniük, ha a versenyszám szabálya másként nem rendelkezik. A helyzetváltoztatás következményeket von maga után (büntetőpont, kizárás). A technikai összetett versenyeken a versenyzőknek ugyanazzal a modellel kell dolgozniuk (nem cserélheti a modellt a nappali és az estélyi frizura között). A versenybíróság ellenőrzi a versenyszabályok betartását, megszegésük esetén büntetőpontot ad (zsűritagonként 1-3 pont). Versenyből való kizárást eredményez, ha a versenyzők modellt cserélnek, vagy a versenyző a kihúzott tükörszámot mással elcseréli. A versenyszámokban tanfolyami hallgatók is indulhatnak (időarányos beszámítással), az igazolást be kell mutatni! Az I., II. és III. éves tanulókés felnőtt versenyzők élő modellen, vagy babafejen is végezhetik a műveletet. A babafej egyaránt lehet asztalra vagy állványra szerelhető. A babafej öltöztetése kötelező. Verseny közben mobiltelefont használni minden szakágban tilos! A modellek fotózása a kijelölt szektorban lehetséges. I.FÉRFI FODRÁSZ VERSENY 1. FÉRFI FODRÁSZ FELNŐTT és TANULÓK ÖSSZETETT VERSENYE Mindkét szám azonos modellen végzendő! Férfi divatfrizura szárítás (élő modellen és babafejen) a./ versenyszám: Utcai divatfrizura. Művészi és avantgarde frizurák tilosak! A versenyzők hosszabb hajból készítenek egy fogyasztóorientált férfias divatfrizurát. Vizes haj: A modellek haját vizesen simára kell fésülni mielőtt a pástra mennek. A versenybíróság tagjai ellenőrzik a szabályok betartását és szabálysértés esetén büntetőpontokat adnak. - Hajszín: kettő vagy több színfokozat alkalmazása ajánlott. Kizárólag tartós hajfesték használható! - Fésülés: minden fésülő eszköz megengedett. - Termékek: minden termék használata megengedett. - Öltözék: az öltözék a frizurával összhangban legyen. Katonai egyenruha vagy történelmi öltözék tilos! Büntetőpontok: a szabályok be nem tartásáért a versenybíróság az érvényben lévő büntetőlista alapján büntetőpontokat ad. Versenyidő: Tanuló: 20perc Értékelés: maximum: 30 pont Felnőtt: 15perc minimum: 20 pont b./ versenyszám: Trend hajvágás és szárítás Felnőtt és Tanuló (az a./ versenyszám modelljén) b./i. SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ MESTER BAJNOKSÁG, (kizárólag élő modellen, egyszerre indul a felnőtt és a tanuló kategóriával.) A kész frizura tükrözze a fodrász és divatmagazinok oldalainak stílusát. (Tehát nem full fashion és nem tipikus versenyfrizurákat várunk, ezzel is nagyobb szabadságot adunk a kreativitásnak!) - Minden szín megengedett, kizárólag tartós hajfesték használhatót! - Minimum két szín használata kötelező. - A férfi kategóriában a vágás megkezdése előtt 3 cm-nél sehol sem lehet rövidebb a haj! - Összetett kategóriában mindkét versenyszámbanl indulni kell a versenyzőknek (A,B). Versenyidő: Mester kategória 30 perc Adható pontszám: Felnőtteknek 35 perc maximum 30 pont Tanulóknak 40 perc minimum 20 pont 6

7 II. NŐI FODRÁSZ VERSENY 2/a. versenyszám: Szalontechnika(babafejen vagy élő modellen, I.- II. éves tanulóknak összetett verseny: II/A+II/B) A babafejet simán hátrafésült vizes hajjal kell a tükörrel szemben felszerelni. A versenyzőknek teljes fejen kell bemutatni, hogy a szakma ezen alapműveleteit elsajátították és értik a hullámkészítés technikáit. Betartandó előírások: (be nem tartásuk esetén az elő zsűri 1-3 büntetőpontot adhat) Kötelező: a babafej használata, öltöztetése, beterítése. Hajszín: szabadon választott, kizárólag tartós hajfesték használható. Kötelező elhelyezni tetszőleges pozícióban 3 vízmarcell hullámot 10 db dauercsavarót 5 db berakócsavarót 9 db gyűrűt. A fennmaradó nyaki részt hullámokba kell fésülni. Tilos: kukaccsavaró és tüskés berakócsavaró használata. Tilos: a haj díszítése, csillámporozása. Hajszín: tetszőleges. Smink: nappali jellegű, műszempilla engedélyezett, de a figurális arcfestés tilos. A zsűrizés ideje alatt a babafej a tükörrel szembe néz és a beterítő kendőt le kell venni. Összetett verseny vállalása esetén a marcell vízhullámot is el kell készíteni (I/A+I/B) Versenyidő: I. éves tanuló: 40 perc Adható pontszám: maximum 30 pont II. éves tanuló: 35 perc minimum 20 pont 2/b. versenyszám: Marcell vízhullám (babafejen vagy élő modellen, I.-II. éves tanulóknak összetett verseny: II/A+II/B) A babafejet simán hátrafésült vizes hajjal kell a tükör elé felszerelni. A versenyzők teljes fejen folyamatos, összefüggő hullámsort készítenek, a tanult irányokban. A hullámok maximum kétujjnyi szélesek lehetnek. Betartandó előírások: (be nem tartásuk esetén az előzsűri 1-3 büntetőpontot adhat) Kötelező: a babafej használata, öltöztetése, beterítése. Szín: szabadon választott. Kizárólag tartós hajfesték használható. Tilos: a haj díszítése, csillámpor használata. Smink: nappali műszempilla és smink engedélyezett, de a figurális arcfestés tilos. A zsűrizés ideje alatt semmilyen segédeszköz (pl: tűcsipesz, babahajtű, hullámcsat) nem maradhat a hajban. A babafej a tükörrel szembe néz, és a beterítő kendőt le kell venni. Versenyidő: I. éves tanuló: 35 perc Adható pontszám: maximum 30 pont II. éves tanuló: 30 perc minimum 20 pont Az II.a és II.b. versenyszámban induló I. és II. évfolyamos tanulók értékelése évfolyamonként történik, külön zsűrizéssel. 7

8 III. NŐI FODRÁSZ VERSENY 3/a. versenyszám: Nyitott, leengedett haj, utcai viselet (hosszú hajból) Összetett verseny: tanulók és felnőttek számára (III/A + III/B) Felnőtt versenyzők élő modellen vagy babafejen dolgozhatnak. A versenyzők divatos hordható frizurát készítenek, a frizura legyen laza és lefelé formázott. Maximum a haj 25 százaléka felfelé, vagy más irányba is fésülhető. A versenykezdéskor simán hátrafésült hajjal ülnek le a modellek. Betartandó előadások: (be nem tartásuk esetén az elő zsűri 1-3 büntetőpontot adhat) Kötelező: a tanulóknak babafejet használni, öltöztetni és beteríteni azt. Szín: két szín harmonikus használata kötelező, kizárólag tartós hajfesték használható. Hajhossz: minimum vállig érjen. Termékek: minden megengedett. Eszközök: minden eszköz engedélyezett. Díszek: a hajat tilos díszíteni, hajmegtartó elemeket használni TILOS! Smink: nappali jellegű és ízléses. Figurális arcfestés tilos. Öltözet: utcai frizurákhoz illő, viselhető ruha. A verseny indításakor simán leengedett, száraz, hátrafésült hajjal ül a tükörrel szemben. Zsűrizési idő alatt a hajban semmilyen segédeszköz nem maradhat (pl: hullámcsat, gumi, babahajtű, tűcsipesz, stb.) A modellek arccal a tükör felé néznek beterítő kendő nélkül. Versenyidő: Tanulóknak 20 perc Adható pontszám: maximum 30 pont Felnőtteknek 15 perc minimum 20 pont 3/b. versenyszám: utcai konty (hosszú hajból) Összetett verseny: tanulók és felnőttek részére (III/A + III/B) Felnőtt versenyzők élő modellen vagy babafejen dolgozhatnak. A versenyzőknek divatos utcai feltűzést kell készíteni, mely hordaható egyaránt elegáns ebédhez vagy partyra). Betartandó előadások: (be nem tartásuk esetén az elő zsűri 1-3 büntetőpontot adhat) Kötelező: a tanulóknak babafejet használni, öltöztetni és beteríteni. A modellek, babák a verseny indításakor sima, száraz, hátrafésült hajjal ülnek a tükörrel szemben. Az élő modellek és a babafejek a nyitott haj versenyszám (II/A) modelljével megegyezőek. Szín: Két szín harmonikus használata kötelező, kizárólag tartós hajfesték használható! Hajhossz: minimum vállig érő legyen, de mindenféle hajtámasztó és emelő eszköz tilos. Termékek: minden megengedett. Eszközök: minden engedélyezett. Póthajak és mindenféle hajhosszabbítás tilos. Díszítés: tilos a hajat díszíteni, hajmegtartó elemeket használni! Smink: erősebb nappali jellegű (coctail), de a figurás arcfestés tilos. Öltözet: party jellegű, de hordható. A haj felfelé fésült legyen, de maximum 25 százaléka leengedhető. Versenyidő: Tanulóknak 25 perc Adható pontszám: maximum 30 pont Felnőtteknek 20 perc minimum 20 pont 8

9 IV. NŐI FODRÁSZ VERSENY 4/a. versenyszám: Trend hajvágás (címlapfotó felnőtt és tanuló versenyzők részére, élő modellen) 4/c. SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ MESTER BAJNOKSÁG (kizárólag élő modellen, egyszerre indul a felnőtt és a tanuló kategóriával.) Összetett számok- VI/A + IV/B Nap hajszíne: Tanuló Felnőtt A versenyzőknek a legújabb trendek szerinti divatos frizurát kell vágni, a divatlapok stílusában. Fontos a teljes összhatás a haj, a smink, az öltözék és a köröm harmonikus képet mutasson, mint egy címlapon. A frizura legyen kreatív, de nem lehet művészies és fantáziahatású. A modellek, a verseny megkezdésekor vizes, hátrafésült hajjal ülnek a tükörrel szemben. Betartandó szabályok: (be nem tartásuk esetén az elő zsűri 1-3 büntetőpontot adhat) Hajhossz: körkörösen minimum 10 cm hajhossz, elővágás nem megengedett. Hajszín: minimum két szín kötelező, kizárólag tartós hajfesték használható. Eszközök: minden eszköz engedélyezett. Termékek: minden termék használata megengedett. Smink: mint egy címlapfotón. Figurális arcfestés tilos! Díszítés és póthaj alkalmazása a frizurában tilos! A zsűrizés ideje alatt a modellek a tükörrel szemben ülnek, beterítő kendő nélkül. Az összetett verseny vállalása esetén mindkét számot meg kell fésülni ugyanazon a modellen (III/A + III/B) Mestereknek 35 perc Versenyidő: Felnőtteknek 35 perc Adható pontszám: max. 30 pont Tanulóknak 40 perc min. 20 pont 4/b. versenyszám: Full fashion (teljes divatos megjelenés, élő modellen) A versenyzők a IV/A.Trendvágás modelljének a frizuráját alakítják át. A munkát előre el kell készíteni. Az átalakítás során egy teljesen új stílusú frizurát kell prezentálni, ami nem lehet avantgárd vagy művészies. Fontos a teljes egységes stílusú megjelenés, haj, smink, öltözék, köröm egyaránt. Mint a divat magazinok címlapján. Betartandó szabályok: (be nem tartásuk esetén az elő zsűri 1-3 büntetőpontot adhat) A frizura kialakítása a páston kívül történik. Szín: minimum két szín kötelező. Kizárólag tartós hajfesték használható. Termék: minden termék használata megengedett. Eszközök: minden eszköz megengedett. Smink: stílusában illeszkedjen a frizurához. Öltözék: tetőtől talpig legyen összhangban a frizurával. Díszítés: tilos a hajat díszíteni. Hajmegtartó elemek használata TILOS! Mindenféle hajpótlás és hosszabbítás tilos! A zsűrizés ideje alatt a modellek állnak. Versenyidő: 5 perc Adható pontszám: max. 30 pont min. 20 pont 9

10 V. NŐI FODRÁSZ VERSENY- SZABAD KATEGÓRIA Menyasszonyi konty- tanulók és felnőttek részére (élő modellen) Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékverseny A frizura legyen divatos, mint a legújabb mennyasszonyi magazinokban. A frizura legyen tradicionálisan, tisztán fésülve. Fontos a kreativitás és ötletgazdagság. Nem lehet extrém és szélsőséges stílusú. Betartandó előírások: (be nem tartásuk esetén az elő zsűri 1-3 büntetőpontot adhat) Hajhossz: minimum vállig érő legyen. A verseny indításakor simán hátrafésülve. Hajszín: minimum két szín kötelező. Kizárólag tartós hajfesték használható. Hajtámasztók, hajemelők használata tilos! Mindenféle hajpótlás és hosszabbítás tilos! Díszítés: Maximum 15 százalékban lehetséges. Öltözék: tradicionális menyasszonyi ruha, ami színes is lehet. Smink: elegáns, alkalmi jellegű. A zsűrizés alatt a modellek ülnek. Versenyidő: Felnőtteknek 35 perc Adható pontszám: maximum 30 pont Tanulóknak 45 perc minimum 20 pont VI.TIÉTEK A PÁLYA- CSAPATVERSENY TANULÓK ÉS FELNŐTTEK SZÁMÁRA Téma: Carneval Rio A csapat tagjai: 1 fodrász 1 sminkes- kozmetikus 1 körömdíszítő A zsűri értékeli a három csapattag összhangját a téma koncepcionális megjelenésénél. A kreatív gondolkodásnak párosulnia kell a pontos művészi precizitással. A teljes munkát előre el kell készíteni (pl: öltözék, körömdíszítés, hajépítés otthon is elkészíthetők.) Betartandó előírások: (melynek be nem tartása esetén az elő zsűri 1-3 büntetőpontot adhat) A munka kialakítása a páston kívül történik. Hajhossz: ami a témához szükséges. Hajszín: minimum 2 szín kötelező. Kizárólag tarós hajfesték használható. Hajépítés: Mindenféle hajhosszabbítás megengedett. Hajkitámasztók használata megengedett. Smink és testfestés a téma érdekében alkalmazható, de klisék használata tilos. Tilos: tartós gépi test-tetoválással rendelkező modellt alkalmazni. A parókák használata is tilos. A modellek a zsűrizés alatt állnak. Versenyidő: Tanulóknak, felnőtteknek: 10perc Adható pontszám: maximum: 30pont minimum: 20pont A zsűri összetétele: 1 fodrász mester 1 smink mester 1 körömdíszítő mester 10

11 VI. FÉRFI KLASSZIKUS HAJVÁGÁS ÉS SZÁRÍTÁS (felnőtt és tanuló versenyzők számára élő modellen) Lapis Imre emlékverseny A versenyszám eredménye az összetett eredménybe nem számít bele. A modellek vizes hajjal érkeznek a pástra, amit a versenybíróság ellenőriz! A versenybíróság ellenőrzi a hajhosszt, amely a fül körül és nyakban 1 cm lehet. A versenyző feladata szabadon választott technikával egy klasszikus stílusú, választék nélküli (bombage, Hindenburg) frizura kialakítása. Hajvágás: A fül körüli fazon és a nyakrészi stuccolás után a fülre nem lóghat a haj. A hátsó rész kidolgozása után a haj (nyak) egyenesre borotválása TILOS! Ceruzák és retusáló eszközök használata TILOS! Eszközök, termékek: Minden eszköz és termék (anyag) használata megengedett (ollók, fésűk, borotva, szárító, lakkok, fixálók). Ritkító olló és hajvágógép, valamint színező spray használata TILOS! Hajszín: a hajnak sötét fekete - egyszínűnek kell lennie. Öltözék: a frizurához illő alkalmi öltöny KÖTELEZŐ! Egyenruha vagy történelmi viselet használata TILOS! Értékelés szempontjai: összhatás és kivitelezés. Versenyidő: felnőtteknek 40 perc Adható pontszám: maximum 30 pont tanulóknak 45 perc minimum 20 pont VII. FULL FASHION LOOK Teljes divatos megjelenés élő modellen FÉRFI verseny Avantgarde és/vagy művészi frizura készítése tilos! A versenyző hosszú vagy rövid divatos frizurát prezentálhat, mely a férfias megjelenést tükrözi, a vendégek számára hordható. A teljes megjelenésnek egy divatmagazin címlapját kell idéznie. (lásd az OMC honlapon: Vizes haj: A versenyző modelljével a kijelölt munkaállomásra megy. Ezután a versenybíróság három (3) percet ad a haj vizezésére, hátra fésülésére. Szín: Szabad színválasztás. Szinező spray-k és kréták használata tilos. Kizárólag tartós hajfesték használható. Vágás: Tilos! Hajhosszabbítás: Maximum 20% hajhosszabbítás alkalmazható a hajtömeg, (nem kötelező) hajhossz és színkontraszt növelésére. Ezt előre kell elkészíteni. Double-hair stips, azaz több tincsből álló/többrétegű hajhosszabbítás használata tilos! Csiptetős hajhosszabbítás tilos. Minden hajhosszabbítást keratinos hőillesztéssel kell rögzíteni. Formázó eszközök: Minden formázó eszköz megengedett. Termékek: Minden termék megengedett. Ruha: A modellnek laza utcai ruházatot kell viselnie. Katonai egyenruha vagy történelmi viselet használata tilos. Zsűri: A kijelölt zsűri a haj stílus a szín és a styling (ruha és kiegészítők) összképét értékeli. Büntetőpontok: Azok a versenyzők, akik nem tartják be a szabályokat az érvényes büntetőpont táblázat szerint kaphatnak pontlevonást. Versenyidő: 15 perc Adható pontszám: maximum: 30 pont minimum : 20 pont 11

12 VIII. KOZMETIKUS VERSENY 8/A. + 8/B. KOZMETIKUS FELNŐTT ÉS II. ÉVES TANULÓK ÖSSZETETT VERSENYE 8/A. versenyszám: Nappali kikészítés hordható nappali smink ÉVZÁRÓ Mai divatirányzatnak megfelelő, trendkövető, hordható nappali smink. Selyempor használata és műszempilla megengedett, de nem kötelező. Előre beültetett 3D-s vagy tincses műszempilla, elő alapozás, tetoválás tilos. A modell 18 éven felüli legyen! Fő szempont: tökéletes alapozás, szemöldökformázás, száj korrigálása, szemfestés. Zsűrizési szempontok: a munka tisztasága (alapozás, szemöldök, száj). Versenyidő: felnőtteknek 35 perc Adható pontszám: maximum 30 pont tanulóknak 40 perc minimum 20 pont 8/B. versenyszám: Kis fantázia- Opera Bál fantáziasmink (felnőtt és tanuló kategória) 8/C. SZTÁR KÉZMŰVES ARANYECSET MESTER KATEGÓRIA: Kis fantázia- Vámpírok Bálja - fantáziasmink (kizárólag élő modellen, egyszerre indul a felnőtt és a tanuló kategóriával.) A versenyző készítsen egy kreatív kis fantázia sminket, utalva a bál hangulatára. Festhető az arc 1/3-a, a dekoltázs és az egyik kar. Mindennemű anyag (flitter, toll, paróka, csillám) megengedett, soros vagy tincses műszempilla kötelező. Előre beültetett műszempilla TILOS. Tetoválás és klisé használata TILOS. Előalapozás arcon, nyakon, dekoltázson, háton és karon megengedett. A modell 18 évnél nem lehet fiatalabb! Zsűrizési szempontok: tisztaság, látvány, ötlet, kreativitás, összhatás. Versenyidő: ARANYECSET MESTER BAJNOKSÁG 65 perc Adható pontszám: Felnőtteknek 70 perc maximum 30 pont Tanulóknak 80 perc minimum 20 pont IX. KOZMETIKUS I. ÉVES TANULÓK VERSENYE Versenyszám: Alkalmi kikészítés: Szalagavató Bál A versenyző készítsen egy alkalmi sminket, az eseményt figyelembe véve, utaljon annak hangulatára. Mindennemű anyag használata megengedett. Soros vagy tincses műszempilla kötelező. Figurális festés, klisé használata, előre beültetett műszempilla, tetoválás, előalapozás TILOS. A modell 18 évnél nem lehet fiatalabb! Zsűrizési szempontok: összhatás, kreativitás, tisztaság. Versenyidő: 55 perc Adható pontszám: maximum 30 pont minimum 20 pont X. MŰKÖRÖM-DÍSZÍTŐ VERSENY Jelige: Rock and Roll világa A modell hibátlanul elkészített clear alapkörömmel érkezzen (nem francia vég), amit előzsűrizés alkalmával ellenőrizni fognak. Az egyik kéz kidolgozása nappali jellegű, a másik kéz kidolgozása alkalmi jellegű legyen. Kiegészítő díszítés, ami nem a köröm felületére kerül, otthon elkészíthető (pl. kézfej, ujjak háta, stb.). Matrica, zselés toll, vagy előre elkészített elem (pl: otthon készített porcelánvirág, gépi díszítés stb.) használata TILOS! A minta tervezete az asztalon lehet. A nappali kézen a díszítés csak síkban történhet. Ehhez különböző díszítőelemek alkalmazhatóak (pl. strassz, rizsszem, stb.). Díszítésre bármely építőanyag használható, ha a követelményeknek megfelel, azaz síkban történik. Bármilyen körömhossz és forma megengedett. Az alkalmi jellegű díszítésnél bármi megengedett, ha a készítése a kiírásnak megfelel. Bármilyen hossz, forma elfogadott. Csiszológép használata TILOS! Az összképnél figyelembe veszik, hogy a modell teljes megjelenése harmonizál-e a körömmel. Eszközöket, lámpát és hosszabbítót a versenyzőnek kell magával hoznia, azt a szervezők nem biztosítanak. Zsűrizési szempontok: tisztaság, kidolgozás, kreativitás a téma figyelembevételével, munkaminőség, harmónia, ötletesség, összhatás. Versenyidő: felnőtt 150 perc Adható pontszám: maximum 80 pont tanuló 180 perc minimum 60 pont 12

13 XI. MŰKÖRÖM-ÉPÍTŐ VERSENY Tanulók: Szalon köröm építése zseléből és/vagy porcelánból. A versenyzők két számban indulhatnak: zselés vagy porcelánépítés (ezen belül mindenki eldöntheti, hogy épített vagy tip-es technikát alkalmaz). Egy versenyző mindkét számban indulhat. Az elkészítendő műköröm az egyik kézen 2/3-1/3 (azaz a természetes körömágy hosszának felével meghosszabbított köröm) arányú francia szalonköröm, a másik kézen ezzel azonos hosszúságú, de átlátszó köröm, melyet pirosra kell lakkozni! (A piros lakk nem lehet csillámos!) Körömágy-hosszabbítás TILOS! A modell körmét mattításig elő lehet készíteni, de előkészítő anyag előzetes felkenése TILOS, csak a helyszínen lehet felkenni! Tip-es kategóriában a tip nem lehet felragasztva! Porcelánkörmöt polírozni, zseléset fényzselézni kell! Zsűrizési szempontok: anyaghasználat, kidolgozás, egyformaság, mosolyvonal egyezőség, összhatás. Felnőttek: Extrém francia köröm készítése mindkét kézen, az egyik lakkozva (pontazonosság esetén a lakk lemosásra kerül és így dönt a zsűri) A versenyzők két számban indulhatnak: zselés- vagy porcelánépítés (ezen belül mindenki eldöntheti, hogy épített vagy tip-es technikát alkalmaz). Egy versenyző mindkét számban indulhat. A hossz nincs meghatározva, de mindkét kézen minden köröm azonos hosszúságú legyen. Körömágy-hosszabbító használata megengedett, de nem kötelező! Holdat nem kell építeni és nem is értékelendő! Az elkészült műköröm mosolyvonala dramatikus, árnyékolt legyen! A hajlítás egyforma legyen! Az élvastagság névjegykártya vastagságú Az oldalvonal a körömsáncból egyenesen, párhuzamosan fusson ki. A párhuzam szemből, oldalról hibátlan, ne lógjon! A c ív minden körmön ugyanott legyen! Zsűrizési szempontok: anyaghasználat, kidolgozás, párhuzam, élvastagság, egyformaság, mosolyvonal, felület, hossz Versenyidő: felnőtt 150 perc Adható pontszám: tanuló 180 perc Maximum: Felnőtt: 95 pont Tanuló: 75 pont Minimum: Felnőtt: 60 pont Tanuló: 40 pont Általános információk: Tanuló kategóriába nevezhet az, aki jelenleg tanulói státusszal, vagy max. egy éven belüli OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkezik. A bizonyítvány másolatát, vagy a tanulói jogviszony igazolását a jelentkezési laphoz csatolni kell! Felnőtt kategóriába nevezhet az, akinek OKJ-s bizonyítványának dátuma egy évnél régebbi. Aki tanuló kategóriának felel meg, de képesnek érzi magát arra, hogy a felnőttekkel mérje össze tudását megteheti, de felnőtt kategóriának megfelelő versenyző nem indulhat tanuló kategóriában. A jó modellválasztás a versenyző felelőssége. Sérülést nem áll módunkban figyelmen kívül hagyni! Ékszer, tetoválás, azonosításra alkalmas jegy a modell kezén kizárást von maga után! Csiszológép használata tilos! UV lámpát, asztali lámpát, hosszabbítót a versenyző magának biztosít. Zselés körömnél fényzselézni, porcelán körömnél polírozni kell! Olajozni lehet, de látható nyoma nem maradhat! 13

14 XII. STILETTO VERSENYKIÍRÁS (MŰKÖRÖM ÉPÍTŐ ÉS DÍSZÍTŐ) Fantázianeve: Vitrage A feladat stiletto köröm készítése, művészi kivitelben, körömágy-hosszabbításos technikával. A modell egyik kezén a munka legyen teljesen elkészítve, melyet az előzsűrizésnél rögzítünk. (díszítés, gyűrű, karkötő stb.). a másik kézen természetes körömmel érkezzen. Az előkészítést a helyszínen kell elvégezni. Ezért anyagmaradvány, illetve előkészítő folyadék a verseny kezdetéig nem lehet a körmökön. A versenyköröm építésénél nincs anyag és szín megkötés. A köröm készülhet zseléből, porcelánból, de akár vegyes anyaghasználatból is. Körömágy-hosszabbítást mindkét kézen el kell végezni, a mosolyvonal felülről is, alulról is látható legyen mindkét kézen. A körömágy-hosszabbítás nem haladhatja meg a teljes köröm 50 százalékát. A köröm szabadszélének hossza maximum 5 cm lehet. A mosolyvonal mindkét kézen szabályos, ívelt, dramatikus, tökéletesen egyforma, kontúros, technikailag tökéletes, szimmetrikus és pontban végződő legyen. Díszítéssel nem takarható el! Kizárást nem von maga után, viszont pontlevonást igen. A két kézen a körmök hossza egyforma legyen és a két kéz díszítése, egyezzen meg. A középső és a hüvelykujj hossza, a mutató és a gyűrűsujjhoz képest 1mm-rel hosszabb. A hosszarányokat a két kézen egymáshoz is méri a zsűri. A felvitt anyag eldolgozása egységes legyen. A forma oldalnézetből nem lóghat és nem mehet felfelé a szabadszél. A munka befejeztével a felület tükörsimaságú legyen. Fényzselé használata megengedett. Csiszológép használata megengedett. A versenyzők 2 kategóriában indulhatnak: felnőtt, illetve tanuló. Tanuló kategóriában az indulhat, akinek 1 évnél nem régebbi OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkezik. Tilos: a mobiltelefon használata a verseny és a zsűrizés alatt, mind a versenyzőnek, mind a modellnek! Körömágy-ápoló olaj használata! Díszítéssel nem takarható el! Díszítés: 3D-s díszítés egy kézen maximum két körmön lehet. A díszítés maximum 3 mm-rel emelkedhet ki a köröm síkjából, és a mosolyvonalat nem takarhatja el. A köröm felülete díszíthető kövekkel, strasszokkal, de ezek a köröm maximum 1/3-át fedhetik, és a mosolyvonalat nem takarhatják el. Felhasználható anyagok: Porcelán, zselé, akril, akvarell-festékek, kereskedelmi forgalomban kapható díszítőelem használható, de matrica és szalvétaminta beépítése csökkenti a nehézségi fokra adható pontszámokat. Modell megjelenése: A modell kézfeje díszíthető, gyűrűt, karkötőt is viselhet. A kreativitás pontszámába beleszámít egy műkörmös alapanyagból készített ékszer is a modell kezén. Az ékszerek előre is elkészíthetőek. A modellek ruházata, sminkje, frizurája nem kerül pontozásra. A zsűri kizárólag a modellek kezét pontozza. Pontozási szempontok: Kreativitás, az anyagok felhasználásának sokszínűsége Az ívek statikailag a megfelelő helyen legyenek, illetve minden körmön ugyanott legyen. A versenyző biztosítja magának azokat az eszközöket, anyagokat, amit a verseny során felhasznál, asztali lámpát, UV-lámpát, hosszabbítót. A megfelelő modell kiválasztása a versenyző felelőssége. Bármilyen anyagmárka használható. A modellek nem hagyhatják el a versenyterületet a pást-mester engedélye nélkül!! Versenyidő: Felnőtt: 150 perc Tanuló: 180 perc Adható pontszám: Maximum: 100 pont Minimum: 60 pont 14

15 XIII. LÁBÁPOLÁS A versenyszámban előírt feladat elvégzéséhez a megfelelő modellről, a szükséges felszerelésről és anyagokról a versenyzőnek kell gondoskodni. A verseny menetét egy előszemle vezeti be, ami a versenyidőbe nem számít bele. Ennek feladata megállapítani, hogy a modell és a felszerelés az előírásoknak és a feladatnak megfelel-e. Ellenkező esetben a versenyző a munkát nem kezdheti meg, a versenyből kizárják. A versenyző megjelenése: Az egészségügyi és munkavédelmi előírásoknak megfelelően, fehér ruházat, fehér zokni, elöl zárt cipő, és a szükséges védőfelszerelés. Ékszert nem viselhet. A hosszú hajat össze kell fogni. Munkahely kialakítása: Szervezők széket, asztalt, meleg vizet, elektromos csatlakozást és világítást biztosítanak, de ajánlott a saját lámpa (nagyítós lámpa) használata. A szervezők javasolják a biztonságos és kényelmes munkavégzéshez a csikó, vagy lábtartó használatát! ( A versenyzők hozzanak magukkal hosszabbítót, lavórt, törülközőt stb.) Szerszámok: A kézi pedikűrnél az alapkészlet (13 db) kiegészíthető a körömfaragó késsel, az ovális lencsével (szívkéssel) és a cserélhető pengéjű késsel is, amennyiben szükséges. Credo nem használható! Ráspoly helyett használható a közepes nagyságú fémreszelő vagy az üvegreszelő is. Egyszer használatos papírreszelő és polírblokk (buffer) használata szintén megengedett. A készletet a megfelelő szerszámtartón helyezendő el. Az asztalt fehér terítővel kell lefedni. A gépi pedikűrhöz használt professzionális (vizes vagy porelszívós, legalább es fordulatszámú) pedikűrgép, melynek típusa szabadon választott, de az érintésvédelmi előírásoknak megfelelő legyen (műköröm-csiszológép használata TILOS)! Etikettel ellátott eszköz-, és bőrfertőtlenítő, bőrpuhító, vérzéscsillapító, valamint elsősegélydoboz (benne kötszer, gyorstapasz, gézvágó olló) az előírásoknak megfelelő használt eszköz és hulladéktároló. Az ápoló szakaszban használt bőrápoló anyagok megválasztását a bőrtípushoz kell igazítani. Kézi szerszámok közül: csípő, ollók, sarokkés, talpkés használata megengedett (ezeken kívül az asztalon más nem lehet). Az alap gépi csiszolófejek készlete minden munkafolyamat elvégzéséhez megfeleljen. A személyiségi jogok védelme miatt a modell adatai helyett csak fantázianevet kérünk feltüntetni. Rövid szakmai nyelven szerepelnie kell a fellelhető problémának, a végzendő feladatnak, a kockázati tényezőknek /pl. cukorbeteg/. Gépi pedikűr esetén a frézerek pontos megnevezése a munkafolyamat mellé. rajzos jelöléssel a szakmai leírás nem helyettesíthető. 1. KÉZI PEDIKŰR Az un. alappedikűr minden lépése elvégezhető legyen. Bőr és köröm kezelése, szükség eseté tehermentesítése, illetve korrekciója. A folyamat sorrendje a lábnak megfelelő legyen. Gép használata nem megengedett. Díszítés nem végezhető. Nyitott lábszárfekély, orbáncos fertőzött láb, nyílt seb, fertőzött terület, szemölcs a kezelendő területen nem lehet. Az alappedikűrön kívüli kezelhető problémák helyes megoldása pluszpontot jelent. Szakmai hiba esetén a feladat helyes megoldását érő pont levonásra kerül. Plusz pontot érő feladatok: sarokrepedés, tyúkszem ujjháton, kisujjon, un. duplaköröm a kisujj szélén, ujjak közt, talpon, köröm alatt /nehézségi fok szerinti sorrendben/, benőtt köröm, tamponálás, taréj az ujjakon, gombás köröm letisztítása gombás körömfaragó késsel /itt maszk és kesztyű, habkesztyű használata kötelező/, körömprotézis készítése /a letisztított köröm pótlása sablon nélkül csak az ujjhegy széléig, kizárólag indokolt esetben!/, tehermentesítők használata szükség esetén, spange felhelyezése indokolt esetben (benőtt köröm kezelése után). Versenyidő: 120 perc Adható pontszám: 100 pont 60 pont 15

16 2. KOMBINÁLT PEDIKŰR Az un. alappedikűr minden lépése elvégezhető legyen. Bőr és köröm kezelése, Szükség esetén tehermentesítés, illetve körömkorrekció végezhető. A folyamat sorrendje a lábnak megfelelő legyen. Géppel történjen a munka, indokolt estben a kés használata megengedett (haránt, sarok), illetve olló és csípő a körmök kezelésénél elfogadott. Díszítés nem végezhető. Nyitott lábszárfekély, orbáncos fertőzött láb, nyílt seb, fertőzött terület, szemölcs a kezelendő területen nem lehet. Az alappedikűrön kívüli kezelhető problémák helyes megoldása pluszpontot jelent. Szakmai hiba esetén a feladat helyes megoldását érő pont levonásra kerül. Plusz pontot érő nehézségi fokok kombinált végzése: repedések különböző helyeken (sarok, talp), tyúkszem ujjháton, kisujjon, un. duplaköröm a kisujj szélén, ujjak közt, talpon, köröm alatt /nehézségi fok szerinti sorrendben/, benőtt köröm, tamponálás, taréj az ujjakon, gombás köröm letisztítása frézerrel /itt maszk és kesztyű, habkesztyű használata kötelező/, tehermentesítők használata szükség esetén, körömkorrekció indokolt esetben. A versenyző a gépet magának biztosítja! Versenyidő: 100 perc Adható pontszám: 100 pont 60 pont 16

17 17

18 "KÉZMŰVES KUPA 2015" - Miskolc március 22. SZTÁR KÉZMŰVES ARANYOLLÓ, ARANYECSET MESTERBAJNOKSÁG Nemzetközi Fodrász Kozmetikus, Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló Bajnokság, valamint Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny időbeosztása A Generali Arénában (Sportcsarnok) zajlanak a versenyek, adategyeztetés 6.30 órától. Tükörszámok kiosztása adategyeztetéskor a regisztrációnál. A szakmai programok a Sportcsarnok színpadán kerülnek lebonyolításra tól Adategyeztetés, tükörszám kiosztás Megnyitó 8 30 Női fodrász I. és II. éves tanuló 8 30 Elő zsűri Női II. évfolyamos tanuló - Szalontechnika (35 perc) Zsűrizés Női I. évfolyamos tanuló Szalontechnika (40 perc) Zsűrizés 8 30 Nyitott haj tanuló és felnőtt 8 30 Elő zsűri Tanuló verseny (20 perc) Felnőtt verseny (15 perc) Zsűrizés 8 30 Férfi fodrász tanuló és felnőtt szárítás összetett verseny 8 30 Elő zsűri Tanuló verseny divatfrizura hosszú hajon, csak fésülés (20 perc) Felnőtt verseny divatfrizura hosszú hajon, csak fésülés (15 perc) Zsűrizés 8 30 Kozmetikus I. évfolyamos tanuló 8 30 Elő zsűri I. évfolyamos tanuló alkalmi kikészítés Szalagavató bál (55 perc) Zsűrizés 8 30 Stiletto (felnőtt és tanuló) Elő zsűri Felnőtt verseny Vitrage (150 perc) Tanuló verseny Vitrage (180 perc) Zsűrizés 8 30 Műköröm-építő verseny, zselés (felnőtt és tanuló) Elő zsűri Felnőtt verseny Extrém francia köröm építése (150 perc) Tanuló verseny Szalon köröm építése (180 perc) Zsűrizés 18

19 9 00 Lábápolás Kézi pedikűr Előzsűri Kézi pedikűr verseny (120 perc) Zsűrizés 9 50 Utcai konty tanuló és felnőtt 9 55 Elő zsűri Tanuló verseny (25 perc) Felnőtt verseny (20 perc) Zsűrizés Női fodrász I. és II. évfolyamos tanuló Marcell vízhullám egész fejen (babafejen) Elő zsűri Tanuló verseny I. évfolyam (35 perc) Tanuló verseny II. évfolyam (30 perc) Zsűrizés Kozmetikus II. évfolyamos tanuló Elő zsűri II. évfolyamos tanuló -nappali kikészítés Évzáró (40 perc) Zsűrizés Férfi fodrász tanulók klasszikus frizura szárítása Elő zsűri Tanuló verseny (20 perc) Zsűrizés Szabad kategória: Trend női hajvágás, Nap hajszíne Elő zsűri Mester kategória - Aranyolló (35 perc) - Trend női hajvágás Felnőtt verseny (35 perc) Széchenyi István különdíj Tanuló verseny (40 perc) BOKIK különdíj Zsűrizés Szabad kategória: Férfi klasszikus hajvágás és szárítás (Lapis Imre emlékverseny) Elő zsűri Felnőtt verseny (40 perc) Tanuló verseny (45 perc) Zsűrizés Kozmetikus felnőtt Elő zsűri Felnőtt- nappali kikészítés Évzáró (35 perc) Zsűrizés 19

20 12 00 Műköröm-építő verseny, porcelán (felnőtt és tanuló) Elő zsűri Felnőtt verseny Extrém francia köröm építése (150 perc) Tanuló verseny Szalon köröm építése (180 perc) Zsűrizés Műköröm-díszítő verseny (felnőtt és tanuló) Elő zsűri Felnőtt verseny nappali és alkalmi díszítés Rock and Roll világa (150 perc) Tanuló verseny nappali és alkalmi díszítés Rock and Roll világa (180 perc) Zsűrizés Lábápolás kombinált pedikűr (különterem) Elő zsűri Verseny (100 perc) Zsűrizés RÉSZEREDMÉNY HIRDETÉS (a 8 30 és órakor induló egyéni és összetett számokban) Kozmetikus felnőtt és II. évfolyamos tanuló Elő zsűri Mester kategória Aranyecset Vámpírok bálja (65perc) Felnőtt fantáziasmink Operabál (70 perc) II. évfolyamos tanuló fantáziasmink Operabál (80 perc) Zsűrizés Férfi fodrász tanuló Elő zsűri Férfi tanuló trend hajvágás és szárítás (40 perc) Zsűrizés Szabad kategória: Kreatív konty Menyasszonyi konty (Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékverseny) Elő zsűri Felnőtt versenyzők (35 perc) Tanuló versenyzők (45 perc) Zsűrizés Férfi fodrász felnőtt Trend hajvágás és szárítás Elő zsűri Mesterkategória Aranyolló (30 perc) Trend hajvágás és szárítás Trend hajvágás és szárítás felnőtt (35 perc) Zsűri Tietek a pálya csapatverseny, női hajépítés (élő modellen) (1 fodrász, 1 sminkes, 1 körömdíszítő összmunkája) Téma: Carneval Rió Versenyidő: tanuló, felnőtt 10 perc Zsűrizés Férfi Full Fashion (15 perc) 20

21 15 05 Elő zsűrizés Zsűri Női Full Fashion felnőtt és tanuló (hajhosszabbítással modellen) (5 perc) Elő zsűrizés Zsűri Eredményhirdetés, díjak átadása: egyéni és összetett versenyszámok (érmek, serlegek, különdíjak) Sztár kézműves Aranyolló, Aranyecset Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékverseny (vándordíj) Lapis Imre emlékverseny különdíj, vándordíj Szécsényi István különdíj BOKIK különdíj szponzorok ajándékcsomagjai MINDEN VERSENYZŐNEK EREDMÉNYES VERSENYZÉST KÍVÁNUNK! 21

22 KÉZMŰVES KUPA március 22. Sztár-kézműves aranyolló, aranyecset mesterbajnokság Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló Bajnokság, valamint Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny Helyszín: Generali Aréna Sportcsarnok (3530 Miskolc, Görgey A. u. 19.) NEVEZÉSI LAP (Határidő: március 16.) Jelentkező (k) neve:... Telefonszám:. Cím: Kérjük, jelölje meg azt a versenyszámot, amelyben indulni kíván! I. FODRÁSZ 1. Utcai viselet hosszú hajból (Női II. évfolyamos tanulók versenye) a. szám Nyitott haj 20 perc b. szám Utcai konty (ugyanazon a modellen) 25 perc Nevezési díj: Ft (egy szám: Ft) 2. Utcai viselet hosszú hajból (Női felnőtt versenye) a. szám Nyitott haj 15 perc b. szám Utcai konty (ugyanazon a modellen) 20 perc Nevezési díj: Ft (egy szám: Ft) 3. Női I. évfolyamos tanulók versenye a. szám Szalontechnika (babafejen) 40 perc b. szám Marcell vízhullám egész fejen (babafejen) 35 perc Nevezési díj: Ft (egy szám: Ft) 4. Női II. évfolyamos tanulók versenye a. szám Szalontechnika (babafejen) 35 perc b. szám Marcell vízhullám egész fejen (babafejen) 30 perc Nevezési díj: Ft (egy szám: Ft) 5. Férfi felnőtt verseny a. szám Divatfrizura hosszú hajon (fésülés) 15 perc b. szám Trend hajvágás és szárítás (ugyanazon a modellen) 35 perc Nevezési díj: Ft (egy szám: Ft) c. szám Sztár kézműves Aranyolló mesterbajnokság (élő modellen) 30 perc Nevezési díj: Ft 6. Férfi tanulók versenye a. szám Divatfrizura hosszú hajon (fésülés) 20 perc b. szám Trend hajvágás és szárítás (ugyanazon a modellen) 40 perc Nevezési díj: Ft (egy szám: Ft) 8. Szabad kategória a.) Trend női hajvágás Címlapfotó a nap hajszíne Nevezési díj felnőtt: Ft 35 perc Nevezési díj tanuló: Ft 40 perc a/1. Sztár kézműves Aranyolló mesterbajnokság (élő modellen) 30 perc Nevezési díj: 7,000.- Ft b.) Női Full Fashion (hajhosszabbítással modellen) 5 perc Nevezési díj: Ft 9. Tietek a pálya csapatverseny Carneval Rio Nevezési díj felnőtt: Ft 10 perc Nevezési díj tanuló: Ft 10 perc 10. Alkalmi frizura készítés (kreatív konty): Menyasszonyi konty Nevezési díj felnőtt: Ft 35 perc Nevezési díj tanuló: Ft 45 perc 11. Férfi klasszikus hajvágás és szárítás Nevezési díj felnőtt: Ft 40 perc Nevezési díj tanuló: Ft (II. évfolyamos) 45 perc 13. Férfi Full Fashion Look 15 perc Nevezési díj: Ft II. KOZMETIKA 1. Felnőtt verseny a. szám Nappali hordható smink Évzáró 35 perc b. szám Operabál - fantáziasmink 70 perc Nevezési díj: Ft (egy szám: Ft) b/1 Sztár kézműves Aranyecset mesterkategória Vámpírok bálja 65 perc Nevezési díj: Ft 2. II. évfolyamos tanulók versenye a. szám Nappali hordható smink - Évzáró 40 perc b. szám Operabál - fantáziasmink 80 perc Nevezési díj: Ft (egy szám: Ft) 3. I. évfolyamos tanulók versenye Szalagavató bál alkalmi kikészítés 55 perc Nevezési díj: Ft III. MŰKÖRÖM-DÍSZÍTŐ VERSENY Jelige: Rock and Roll világa Nevezési díj felnőtt: Ft 150 perc Nevezési díj tanuló: Ft 180 perc IV. MŰKÖRÖM-ÉPÍTŐ VERSENY Nevezési díj felnőtt: Ft (zselés építés) 150 perc Nevezési díj tanuló: Ft (zselés építés) 180 perc Nevezési díj felnőtt: Ft (porcelán építés) 150 perc Nevezési díj tanuló: Ft (porcelán építés) 180 perc V. STILETTO _ Vitrage Nevezési díj felnőtt: Ft 150 perc Nevezési díj tanuló: Ft 180 perc VI. LÁBÁPOLÁS Kézi pedikűr - Nevezési díj: Ft 120 perc Kombinált pedikűr - Nevezési díj: Ft 100 perc Sokba kerül a felkészülés a versenyre? Vedd igénybe a Hair-Line Kft. kedvezményét! Ft értékhatárig az Alfaparf anyagokra 50% kedvezményt kapsz, ha Te is nevezel a versenyre! Kérjük, küld el rendelésedet az címre! A kedvezménnyel csak akkor élhetsz, ha már elküldted nevezési lapodat a szervezőknek. Jelentkezni a nevezési lap visszaküldésével lehet. Nevezési díj befizetés: ÉRB: számlára átutalással. A nevezési lapot a befizetés igazolásával az alábbi címre kérjük visszaküldeni: B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cím: 3501 Miskolc, Pf Telefon: (46) , , Telefax: (46) Versenykiírás: facebook.hu/kézműves kupa

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2016. Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Időpont: 2016. március 6.

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2016. Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Időpont: 2016. március 6. M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2016 Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő és építő Bajnokság Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny Időpont: 2016. március 6. Helyszín:

Részletesebben

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012 M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012 Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus és Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló Bajnokságra, valamint ennek keretében megrendezésre kerülő Kisgergelyné Tolcsvai Mária és

Részletesebben

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012 M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2012 Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus és Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló Bajnokságra, valamint ennek keretében megrendezésre kerülő Kisgergelyné Tolcsvai Mária és

Részletesebben

A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény országos fodrászversenyt hirdet tanuló és felnőtt kategóriákban.

A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény országos fodrászversenyt hirdet tanuló és felnőtt kategóriákban. A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény országos fodrászversenyt hirdet tanuló és felnőtt kategóriákban. Időpont: 2011. október 30. vasárnap 9:00 órától Helyszín: Városi Sportcsarnok Orosháza

Részletesebben

1. oldal. 2014. III. Doctor Nails MBA Nemzetközi Műköröm Építő, Műköröm Díszítő, Tip- Box és Stiletto Verseny Magyarországon

1. oldal. 2014. III. Doctor Nails MBA Nemzetközi Műköröm Építő, Műköröm Díszítő, Tip- Box és Stiletto Verseny Magyarországon 1. oldal 2014. III. Doctor Nails MBA Nemzetközi Műköröm Építő, Műköröm Díszítő, Tip- Box és Stiletto Verseny Magyarországon Időpont: 2014. november 15. (szombat) Helyszín: Érd (Pest megye) Finta Rendezvényház

Részletesebben

V. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓ GYAKORLATI TANULMÁNYI VERSENY 2013. MÁRCIUS 3. APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁMK 8900 ZALAEGERSZEG, APÁCZAI TÉR 5.

V. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓ GYAKORLATI TANULMÁNYI VERSENY 2013. MÁRCIUS 3. APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁMK 8900 ZALAEGERSZEG, APÁCZAI TÉR 5. V. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓ GYAKORLATI TANULMÁNYI VERSENY 2013. MÁRCIUS 3. APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁMK 8900 ZALAEGERSZEG, APÁCZAI TÉR 5. SZERVEZŐ ÉS FŐVÉDNÖK ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

XXVII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VI. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY

XXVII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VI. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY XXVII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VI. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY 2014. december 7. (vasárnap) Helyszín: Pécsi Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola 7632 Pécs, Malomvölgyi út

Részletesebben

MAGYAR BAJNOKSÁG 2015.

MAGYAR BAJNOKSÁG 2015. 1. Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. (Cím: 1064-Budapest, Vörösmarty utca 48. Tel/Fax: 061 3317-767, 0630/ 515 4991 E-mail: mfke@t-online.hu, www.ofke.hu, facebook: Magyar Fodrász

Részletesebben

XXVIII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VII. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY

XXVIII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VII. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY XXVIII. REGIONÁLIS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY és VII. HESZ JÁNOS EMLÉKVERSENY 2015. december 6. (vasárnap) Helyszín: Pécsi SzC Simonyi Károly Szakközépiskolája és Szakiskolája 7632 Pécs, Malomvölgyi

Részletesebben

ORSZÁGOS LÁBÁPOLÓ VERSENY ORSZÁGOS KÖRÖMÉPÍTŐ-, ÉS DÍSZÍTŐ VERSENY A KÖRÖMKONGRESSZUS KERETÉN BELÜL

ORSZÁGOS LÁBÁPOLÓ VERSENY ORSZÁGOS KÖRÖMÉPÍTŐ-, ÉS DÍSZÍTŐ VERSENY A KÖRÖMKONGRESSZUS KERETÉN BELÜL ORSZÁGOS LÁBÁPOLÓ VERSENY ORSZÁGOS KÖRÖMÉPÍTŐ-, ÉS DÍSZÍTŐ VERSENY A KÖRÖMKONGRESSZUS KERETÉN BELÜL A MOSZI Országos Kéz- és Lábápoló, Műkörömépítő Ipartestület szervezésében 2007. október 7. (vasárnap)

Részletesebben

III. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2011. ÁPRILIS 03. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 8900 ZALAEGERSZEG, PETŐFI U. 24.

III. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2011. ÁPRILIS 03. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 8900 ZALAEGERSZEG, PETŐFI U. 24. III. ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2011. ÁPRILIS 03. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 8900 ZALAEGERSZEG, PETŐFI U. 24. SZERVEZŐ ÉS FŐVÉDNÖK ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Részletesebben

ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2010. FEBRUÁR 28. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2010. FEBRUÁR 28. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ZALAEGERSZEGI FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY 2010. FEBRUÁR 28. ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 8900 ZALAEGERSZEG, PETİFI U. 24. SZERVEZİ ÉS A RENDEZVÉNY FİVÉDNÖKE ZALA MEGYEI KERESKEDELMI ÉS

Részletesebben

Felnőtt férfi. 1. szám: Kreatív frizuraszárítás babafejen

Felnőtt férfi. 1. szám: Kreatív frizuraszárítás babafejen Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. (Cím: 1064-Budapest, Vörösmarty utca 48. Tel/Fax: 061 3317-767, 0630/ 515 4991 E-mail: mfke@t-online.hu, www.ofke.hu ) MAGYAR BAJNOKSÁG 2014 - Minden

Részletesebben

minimum 21 pont minimum 21 pont Az IPARTESTÜLET HAJSZÍNE férfi kategória elnevezésű díj ebből a versenyszámból kerül értékelésre.

minimum 21 pont minimum 21 pont Az IPARTESTÜLET HAJSZÍNE férfi kategória elnevezésű díj ebből a versenyszámból kerül értékelésre. FÉRFI FELNŐTT 1. szám: Klasszikus frizura szárítás élő modellen vagy babafejen FELNŐTTVERSENYEK A kész frizura hátrafésült, tükörsima, szögletes hatású, letisztult formájú legyen. A zsűri OMC szerinti

Részletesebben

TANULÓVERSENYEK. minimum 21 pont

TANULÓVERSENYEK. minimum 21 pont FÉRFI TANULÓVERSENYEK 1. szám: Klasszikus frizura szárítás A kész frizura hátrafésült, tükörsima, szögletes hatású, letisztult formájú legyen. A zsűri OMC szerinti klasszikus versenyfrizurát (Classic Cut)

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység A vizsgafeladat aránya: % A vizsgafeladat időtartama: 75 perc A vizsgafeladat időtartama: 180 perc A vizsgafeladat

Részletesebben

FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 815 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Fodrász 3. Szakképesítések

Részletesebben

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2014

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2014 M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2014 Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő és építő Bajnokság, Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny, valamint MAGYAR BAJNOKSÁG Időpont:

Részletesebben

IMMAF világszervezet által felügyelt

IMMAF világszervezet által felügyelt 2015 2016 IMMAF világszervezet által felügyelt MAGYAR AMATŐR MMA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA képviselő szervezet: Magyar MMA Prémium Liga Az őszi Bajnoki szezon helyszínei és időpontjai: Első forduló: 2015

Részletesebben

2011. április 20. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Dunaújváros, Radnóti út. 6.

2011. április 20. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Dunaújváros, Radnóti út. 6. 2011. április 20. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. FONTOS TUDNIVALÓK: A versenyzők elfoglalják helyüket a páston. Mielőtt a verseny indul,

Részletesebben

Házi Verseny 2013. március.27.

Házi Verseny 2013. március.27. Fodrász, Kozmetikus, Házi Verseny 2013. március.27. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. ( Tornaterem. ) Fontos tudnivalók: * A versenyzők elfoglalják

Részletesebben

Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola GYAKORLÓ KOZMETIKUS szakképzése a legjobb választás?

Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola GYAKORLÓ KOZMETIKUS szakképzése a legjobb választás? Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola GYAKORLÓ KOZMETIKUS szakképzése a legjobb választás? VÁRUNK TÉGED IS A 2016. SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ OSZTÁLYUNKBA! Leérettségiztél, de nem sikerült a felvételid? Nem

Részletesebben

A 69. sorszámú Fodrász megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 69. sorszámú Fodrász megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 69. sorszámú Fodrász megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 815 01 1.2. Szakképesítés-ráépülés

Részletesebben

52 815 01 GYAKORLÓ FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA, a XXX. SZÉPÉSZET ÁGAZATHOZ

52 815 01 GYAKORLÓ FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA, a XXX. SZÉPÉSZET ÁGAZATHOZ 52 815 01 GYAKORLÓ FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA, a XXX. SZÉPÉSZET ÁGAZATHOZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

Házi Verseny 2012. Április. 4. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. ( Tornaterem.

Házi Verseny 2012. Április. 4. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. ( Tornaterem. Fodrász, Kozmetikus, Házi Verseny 2012. Április. 4. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. ( Tornaterem. ) Fontos tudnivalók: * A versenyzők elfoglalják

Részletesebben

FODRÁSZ VERSENY. Versenyszabályzat

FODRÁSZ VERSENY. Versenyszabályzat FODRÁSZ VERSENY Versenyszabályzat A versenyzők elfoglalják helyüket a páston, az elő zsűri ellenőrzi, hogy a versenyző neve egyezik-e a tükörszámmal. - Kizárás a versenyből, ha a versenyző tükörszámot

Részletesebben

Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából az Országos Szakképzési Tanács támogatásával

Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából az Országos Szakképzési Tanács támogatásával Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából az Országos Szakképzési Tanács támogatásával A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara köszönetét fejezi ki az Országos Szakképzési Tanácsnak a munkához

Részletesebben

Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E.

Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. (Cím: 1064-Budapest, Vörösmarty utca 48. Tel/Fax: 061 3317-767, 0630/ 515 4991 E-mail: mfke@t-online.hu, www.ofke.hu ) NŐI FODRÁSZAT - FELNŐTT-

Részletesebben

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21.

GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. GYORSAN, BÁTRAN, HŰSÉGGEL BAKONYI KIHÍVÁS 2013. SZEPTEMBER 21. Túrakiírás A túra rendezője: Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ Várpalota A túra (rajt) helyszíne: Várpalota Thury Vár A túra időpontja:

Részletesebben

Általános szabályok. 1. A modellek nem segíthetik a versenyzőt a frizura elkészítésében. (Nem nyúlhatnak a hajukhoz, nem száríthatják azt.

Általános szabályok. 1. A modellek nem segíthetik a versenyzőt a frizura elkészítésében. (Nem nyúlhatnak a hajukhoz, nem száríthatják azt. Általános szabályok 1. A modellek nem segíthetik a versenyzőt a frizura elkészítésében. (Nem nyúlhatnak a hajukhoz, nem száríthatják azt.) 2. A szabályok be nem tartását, az érvényben lévő büntetőpont

Részletesebben

Házi verseny 2015. április. 01.

Házi verseny 2015. április. 01. Fodrász - Kozmetikus Házi verseny 2015. április. 01. Dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium. 2400. Dunaújváros, Radnóti út. 6. ( Fornaterem ) Általános tudnivalók Időpont:

Részletesebben

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/2016. TANÉVI XVII. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése a középiskolák

Részletesebben

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2013

M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2013 M E G H Í V Ó KÉZMŰVES KUPA 2013 Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus és Műköröm-díszítő, építő és Lábápoló Bajnokságra, valamint ennek keretében megrendezésre kerülő Kisgergelyné Tolcsvai Mária és

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

Ideje: 2016. 02. 13.

Ideje: 2016. 02. 13. A verseny célja lehetőséget biztosítani azoknak a kezdőszintű (max. 18 hónap edzésidő a küzdősportokban) Budokáknak, akik eddig még nem, vagy csak alig próbálták ki magukat a versenyzés világában. Szervezője:

Részletesebben

Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012.

Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012. Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012. 1. A versenysorozat versenyei, díjazás: A versenysorozat versenyei Dél-Dunántúli Régió tagegyesületei által 6 alkalommal kerül megrendezésre, helyszínenként

Részletesebben

Tudnivalók: A bajnokság nevezési díjai:

Tudnivalók: A bajnokság nevezési díjai: AZ UKRAJNAI BAJNOKSÁG SZABÁLYZATA fodrász művészet, műköröm építés és díszítés, smink, szemöldök és szempilla styling «Royal Beauty - Kárpát Kupa - 2017» Tudnivalók: A rendezvény ideje: 2017. május 19-20

Részletesebben

VII. Amatőr késharc verseny és önvédelmi szeminárium

VII. Amatőr késharc verseny és önvédelmi szeminárium Tisztelt Sporttársak! Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy 2015. november 21-én a Magyar Közelharc- Kézitusa Szövetség, HASE közelharc-kézitusa szakosztálya ismét amatőr késharc versenyt és szeminárium

Részletesebben

Versenykiírás. Kós Károly Kupa. Nemzetközi fodrász tanuló, kozmetikus tanuló- és felnőtt verseny március 30. (vasárnap)

Versenykiírás. Kós Károly Kupa. Nemzetközi fodrász tanuló, kozmetikus tanuló- és felnőtt verseny március 30. (vasárnap) Versenykiírás Kós Károly Kupa Nemzetközi fodrász tanuló, kozmetikus tanuló- és felnőtt verseny 2014 2014. március 30. (vasárnap) CSABA CENTER BEVÁSÁRLÓKÖZPONT Békéscsaba, Andrássy út 37-41. NEVEZÉSI HATÁRIDŐ:

Részletesebben

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás Magyar Kupa Mesterfokú-bajnokság Versenysport kategória 06. évi versenykiírás RITMIKUS GIMNASZTIKA MRGSZ Preambulum A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség célja az egyesületekkel együttműködve megteremteni

Részletesebben

MAGYAR BAJNOKSÁG 2016

MAGYAR BAJNOKSÁG 2016 ( 1064-Budapest, Vörösmarty utca 48. Tel/Fax: 061 3317-767,+36-30-407-33-84 Fodrász Felnőtt Jelentkezési lap E-mail:... Női Fodrászat kategória Egyéni versenyszámok Kreatív (Creative) frizura Babafejen

Részletesebben

A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA. 2. A verseny jellege: egyéni, váltó és szervek közötti összesített pontverseny

A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA. 2. A verseny jellege: egyéni, váltó és szervek közötti összesített pontverseny BM ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Debrecen, 2016. június 02. 1. A verseny céljai: A 2016. évi BM Országos Atlétikai Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA Versenyzési, sportolási lehetőséggel biztosítani Belügyminisztérium

Részletesebben

HELYI TANTERV. Általános, bevezető rész

HELYI TANTERV. Általános, bevezető rész HELYI TANTERV I. Általános, bevezető rész I.1. ISKOLÁNK KÉPZÉSI KÍNÁLATA... 3 I.2. AZ ISKOLÁBAN ALKALMAZHATÓ TANKÖNYVEK, TANULMÁNYI SEGÉDLETEK ÉS TANESZKÖZÖK KIVÁLASZTÁSÁNAK ELVEI... 3 I.3. AZ ISKOLA BESZÁMOLTATÁSI

Részletesebben

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS A Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel együtt 2015/2016-os

Részletesebben

Bocuse d Or Hungary döntő 2016

Bocuse d Or Hungary döntő 2016 Bocuse d Or Hungary döntő 2016 Versenyszabályzat Az alábbiakban a verseny hivatalos szabályai és előírásai olvashatók. Tudnivalók a Bocuse d Or Hungary döntőről 1 Tartalomjegyzék 2. A SZERVEZŐBIZOTTSÁG...3

Részletesebben

X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév

X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév VERSENYKATEGÓRIA: CSAPATVERSENY A verseny célja a belügyi rendészeti ismeretek tantárgyat tanuló középiskolások rendészeti

Részletesebben

Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupájának Technikai Szabályzata

Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupájának Technikai Szabályzata Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Kupájának Technikai Szabályzata 2016 Készítette: Jóváhagyta: Kiadja: A MAMS Gyorsasági Szakág A MAMS Elnöksége A MAMS Titkársága További szakági információk:

Részletesebben

Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY

Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY Decathlon futás és Kerékpáros verseny 32. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY 2016. március 06., vasárnap, 11.00 Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata nemzetközi fodrász- és kozmetikusversenyt hirdet junior- és senior kategóriákban.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata nemzetközi fodrász- és kozmetikusversenyt hirdet junior- és senior kategóriákban. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata nemzetközi fodrász- és kozmetikusversenyt hirdet junior- és senior kategóriákban. Időpont: 2011. június 25. szombat 8:00 órától Helyszín: a Fekete Sas díszterme

Részletesebben

A nevezési lapon kérjük feltüntetni:

A nevezési lapon kérjük feltüntetni: Nyílt Sport Jitsu Gyermek,Ifjúsági és Felnőtt Magyar Bajnokság A verseny időpontja: 2013. november 2. (szombat), 10 óra A verseny helyszíne: Alcsútdobozi sportcsarnok, Alcsútdoboz József A. u. 5. A verseny

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Gyakorló kozmetikus szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 52 815 02 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók

Részletesebben

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok!

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! 2 Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! Örömteli tisztelettel köszöntöm a sportolókat, szervezőket, kedves vendégeinket a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya nevében a Belügyminisztérium

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KOZMETIKUS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KOZMETIKUS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KOZMETIKUS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított

Részletesebben

Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km)

Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km) Rendező : PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont : 2016. március 06., vasárnap; rajt 11.00 óra Verseny távja : 25 km (váltóknak 8,5 9 7,5 km) Időrend: 11,00: Kerékpáros előverseny, 20 km 11,05: 25 km-es futás,egyéni

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT A GYALOGOS TERMÉSZETJÁRÓ TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENYEK SZERVEZÉSÉHEZ ÉS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ

VERSENYSZABÁLYZAT A GYALOGOS TERMÉSZETJÁRÓ TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENYEK SZERVEZÉSÉHEZ ÉS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ VERSENYSZABÁLYZAT A GYALOGOS TERMÉSZETJÁRÓ TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENYEK SZERVEZÉSÉHEZ ÉS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ 2010 A Szabályzat a Demeter Dél-Mezőföld Természetbarát Egyesület kiadásában, a Tájékozódási Túraversenyek

Részletesebben

TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS

TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS 2016-ban immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Spárta 300 verseny. 2013-ban háziversenynek indult, csak hazai csapatok részvételével,

Részletesebben

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás 1. Általános tudnivalók futónaptár.hu 1.1. Általános információk Magyarország 2016.évi 50 km-es ULTRAfutó Bajnoksága

Részletesebben

Versenyszabályzat 2014.

Versenyszabályzat 2014. NEMZETKÖZI ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG Versenyszabályzat 2014. A versenyszabályzat hivatalos szövegét az IPF tartja naprakészen, és angolul adják ki. Amennyiben bármilyen eltérés mutatkozik az angol valamint egy

Részletesebben

STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA

STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA Budapest, 2015. október. 6. oldal 1 I. A verseny célja A Magyar Darts Szövetség (a továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa. Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás. 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1.

XI. Kecskemét Kupa. Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás. 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1. XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1. XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2005 november 26. Kecskemét, Városi

Részletesebben

Magyar Sárkányhajó Szövetség. Versenyszabályzata

Magyar Sárkányhajó Szövetség. Versenyszabályzata A Magyar Sárkányhajó Szövetség Versenyszabályzata Készült az IDBF 2012. január 01-i nemzetközi versenyszabályzata alapján. Összeállította: A Magyar Sárkányhajó Szövetség Szakmai Bizottsága e-mail: info@sarkanyhajozas.hu

Részletesebben

I. Mérkőzések. I.1.1. A mérkőzést a torna előre felkért játékvezetői vezetik.

I. Mérkőzések. I.1.1. A mérkőzést a torna előre felkért játékvezetői vezetik. A nevezéssel az induló csapatok, illetve a részvétellel a torna valamennyi résztvevője elfogadja a jelen torna szabályzatot és a részvételi feltételeket (ld. a www.ugyvedfoci.hu oldalon). I.1. Játékvezető

Részletesebben

VI. ÉBEN NAIL S CUP VERSENYKIÍRÁS 2017

VI. ÉBEN NAIL S CUP VERSENYKIÍRÁS 2017 VI. ÉBEN NAIL S CUP VERSENYKIÍRÁS 2017 HELY S ZÍN: FI NT A REN DEZVÉNYHÁZ ÉS ÉTT ER EM 2030 É RD, VELENCEI ÚT 20. DÁTUM: 2017. NOVE MBE R 11. Pink & White Feladat a JOBB kézen 5 db francia kocka köröm

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. meghirdeti

VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. meghirdeti VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA Ügyességi verseny A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA A verseny időpontja: 2011. június 10. A verseny helyszíne:

Részletesebben

Szeretettel várjuk a versenyzőket és az érdeklődőket az ősz legnagyobb szakmai versenyére, programjára! Belépőjegyek a helyszínen megvásárolhatók.

Szeretettel várjuk a versenyzőket és az érdeklődőket az ősz legnagyobb szakmai versenyére, programjára! Belépőjegyek a helyszínen megvásárolhatók. MOSZI - Országos Fodrász Ipartestület FODRÁSZVERSENYT rendez fodrász tanuló-, junior- és felnőtt kategóriákban 2006. november 4-én és 5-én (szombat - vasárnap) Az ELTE EGYETEMI KONGRESSZUSI KÖZPONTBAN

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat. Szabadtűzön főtt levesek, kőbányai sörrel készült ételek és házi sütemények versenye Kőbányán

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat. Szabadtűzön főtt levesek, kőbányai sörrel készült ételek és házi sütemények versenye Kőbányán Budapest Főváros X kerület Kőbányai Önkormányzat Szabadtűzön főtt levesek, kőbányai sörrel készült ételek és házi sütemények versenye Kőbányán 2016 JÚNI 23-2U6S SZENT L 1$32 ÁSZLÓ Č% 1< 1 25 KŐBÁNYA, TÉR

Részletesebben

KERETTYE TERMÁL KUPA

KERETTYE TERMÁL KUPA Tisztelt Sportvezető! Bázakerettye Község Önkormányzata nevében szeretnénk meghívni Önt és csapatát a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő KERETTYE TERMÁL KUPA kispályás labdarúgó torna és családi nap

Részletesebben

9/2003. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL

9/2003. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL Budapest, 2003. 12. 20 9/2003. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL A Szövetség szabályai, versenynaptára, versenyzők minősítése, stb. megtalálható az Interneten a www.mnasz.hu című WEB lapunkon. e-mail címünk: mnasz@mnasz.hu

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor 2 DÖNTŐ DÖNTŐ K Ö S Z Ö N T Ő Új évad, új esélyek, új sikerek! Nemcsak a versenyzők, hanem mi, szervezők is nagyon várjuk a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozást és a rendszeres testmozgást

Részletesebben

KOSSUTH KUPA FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ 2015. MÁRCIUS

KOSSUTH KUPA FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ 2015. MÁRCIUS KOSSUTH KUPA FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ 2015. MÁRCIUS 28. Iskolánkban minden évben, hagyományainkat tisztelve megrendezésre kerül névadónkról elnevezett rendezvénysorozat, a Kossuth hét.

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE ÁLTALÁNOS ISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb

Részletesebben

Versenykiírás. 1. Hatálya. 2. A verseny célja. 3. A versenyen való részvétel

Versenykiírás. 1. Hatálya. 2. A verseny célja. 3. A versenyen való részvétel Versenykiírás 1. Hatálya 1.1. Jelen versenykiírás Magyarország 2014-as felnőtt, férfi, női amatőr, III. Magyar Indoor Országos Tamburello kupájára vonatkozik, melyet a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 Garas Mihály, Herczeg Zsolt, Melter László 2010.01.14. 2 Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 Történelmi Versenyszabályzat

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08.

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Ajka, 2015. március 08. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar

Részletesebben

CERED - ZAGYVARÓNA MNASZ

CERED - ZAGYVARÓNA MNASZ III. SRT RALLYSPRINT KUPASOROZAT V. FORDULÓ CERED - ZAGYVARÓNA MNASZ regisztrált verseny Versenykiírás A verseny szervezője: Speed Rally Team Sportegyesület A verseny hivatalos honlapja: www.csapassunk.hu

Részletesebben

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA HEGYI KUPA 2007. évi ALAPKIíRÁSA Utolsó frissítés: 2007.03.07 Készítette az MNASZ Gyorsasági Szakági Bizottsága Jóváhagyta

Részletesebben

H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata

H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata H Á Z I R E N D mely az FM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai

Részletesebben

Magyar Egyetemi - Főiskolai Tornászbajnokság Budapest, Tornacsarnok, 2015. május 17.

Magyar Egyetemi - Főiskolai Tornászbajnokság Budapest, Tornacsarnok, 2015. május 17. Magyar Egyetemi - Főiskolai Tornászbajnokság Budapest, Tornacsarnok, 2015. május 17. A verseny védnökei: Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség elnöke és Dr. Magyar Zoltán, a

Részletesebben

IV. Kecske Kupa Csapatverseny tájékoztató

IV. Kecske Kupa Csapatverseny tájékoztató IV. Kecske Kupa Csapatverseny tájékoztató A verseny helyszíne: Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnázium, Szakközépiskola és Ált. Isk. Kecskemét, Dózsa Gy. u. 22. Parkolás az iskola mellett lévő SZIL-COOP áruház

Részletesebben

Megyei DSSZE vezetői. B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei

Megyei DSSZE vezetői. B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei Megyei DSSZE vezetői B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei Körzet Név Levelezési cím Elérhetőségek E-mail cím Megyei elnök Fazekas Miklósné 3530 Miskolc, Szent István u. 39. 30/535-6672 fazildi@hotmail.com

Részletesebben

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2012/2013. tanévre

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2012/2013. tanévre Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2012/2013. tanévre I. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny

Részletesebben

Idén is a zsebünkben kotorásznak

Idén is a zsebünkben kotorásznak Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara TOLNAI 9. évfolyam 2. szám A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági havilapja 2008. február Idén is a zsebünkben kotorásznak Szigorúbban ellenõrzik a

Részletesebben

Meghívó. Szeretettel meghívunk és várunk minden ITF Taekwon-do sportegyesületet a. Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub. által rendezett 2016.

Meghívó. Szeretettel meghívunk és várunk minden ITF Taekwon-do sportegyesületet a. Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub. által rendezett 2016. Meghívó Szeretettel meghívunk és várunk minden ITF Taekwon-do sportegyesületet a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub által rendezett 2016. évi Gyermek, Serdülő, Ifjúsági, Felnőtt Egyéni és Csapat Magyar

Részletesebben

III. Auchan Szlalom. Törökbálint, Auchan parkoló. (Versenykiírás tervezet) 2016-07-17

III. Auchan Szlalom. Törökbálint, Auchan parkoló. (Versenykiírás tervezet) 2016-07-17 III. Auchan Szlalom Törökbálint, Auchan parkoló (Versenykiírás ) 2016-07-17 Verseny szervezője: Speed Rally Team A verseny hivatalos honlapja: www.csapassunk.hu A verseny vezetősége: Versenyigazgató: Fodor

Részletesebben

AZ UKRAJNAI BAJNOKSÁG SZABÁLYZATA. fodrász művészet, műköröm építés és díszítés, smink, szemöldök és szempilla styling

AZ UKRAJNAI BAJNOKSÁG SZABÁLYZATA. fodrász művészet, műköröm építés és díszítés, smink, szemöldök és szempilla styling AZ UKRAJNAI BAJNOKSÁG SZABÁLYZATA fodrász művészet, műköröm építés és díszítés, smink, szemöldök és szempilla styling A rendezvény ideje: 2017. május 19-20. «Royal Beauty Kárpát - Kupa - 2017» Tudnivalók:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság MEGYEI III. OSZTÁLY Komárom-ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságok versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

2. FEJEZET CSAPATOK, JÁTÉKOSOK ÉS FELSZERELÉS

2. FEJEZET CSAPATOK, JÁTÉKOSOK ÉS FELSZERELÉS 2. FEJEZET CSAPATOK, JÁTÉKOSOK ÉS FELSZERELÉS 200 MEZBE ÖLTÖZÖTT JÁTÉKOSOK Játék elôtt minden csapat csapatvezetôjének vagy edzôjének át kell adnia a játékvezetônek vagy a jegyzôkönyvvezetônek azon játékosok

Részletesebben

Általános rész. Gyerek Serdülő Kadet Junior Felnőtt Senior Senior+ -7 éves. 16-17 leány. 16-17 fiú. 14-15 leány

Általános rész. Gyerek Serdülő Kadet Junior Felnőtt Senior Senior+ -7 éves. 16-17 leány. 16-17 fiú. 14-15 leány A szabálykönyv területi és időbeli hatálya Általános rész A szabálykönyv hatályba lépésének napjától kiterjed az országban megrendezésre kerülő minden olyan kempo versenyre, amelyet a Magyar Kempo Szövetség,

Részletesebben

és senior korosztályok A Magyar Sport-Jitsu Szövetség Szakmai Védnökségével!

és senior korosztályok A Magyar Sport-Jitsu Szövetség Szakmai Védnökségével! 2015. évi JÁSZ VIADAL Nyílt Sport Ju-Jitsu Jitsu Verseny Gyermek, Ifjúsági, Felnıtt és senior korosztályok oknak A Magyar Sport-Jitsu Szövetség Szakmai Védnökségével! A verseny időpontja: 2015. április

Részletesebben

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás

Univer24 Az úszás ünnepe. Rendezvény Kiírás Univer24 Az úszás ünnepe Rendezvény Kiírás 1. Univer24 Az úszás ünnepe Az Univer24 (a továbbiakban Univer24 vagy Rendezvény) egy úszó és vízilabdázó legendák jelenlétével támogatott, több száz úszó tömegrendezvényével

Részletesebben

Egyéni korcsoportos sakkverseny

Egyéni korcsoportos sakkverseny I. Egyéni korcsoportos sakkverseny A Bethlen Gábor Általános és Szakképző Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Bethlen Gábor Oktatási Alapítvány a Bethlen Kupa keretein belül

Részletesebben

Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió

Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió Nemzetközi rádióamatőr szövetség 1-es régió Rádió amatőr iránymérés bajnoki szabályzata B rész verseny 2.11/2013 változat Elfogadva: 2012. Szeptember 14-én, Kopaonikban IARU R1 ARDF Working Group ülésen

Részletesebben

Budapesti Vízilabda Szövetség 1053 Budapest, Curia u. 3. II. em. 4. Tel/Fax.: 266-8045 www.bvlsz.hu e-mail: bvlsz@bvlsz.hu

Budapesti Vízilabda Szövetség 1053 Budapest, Curia u. 3. II. em. 4. Tel/Fax.: 266-8045 www.bvlsz.hu e-mail: bvlsz@bvlsz.hu Budapesti Vízilabda Szövetség 1053 Budapest, Curia u. 3. II. em. 4. Tel/Fax.: 266-8045 www.bvlsz.hu e-mail: bvlsz@bvlsz.hu A Budapesti Vízilabda Szövetség 2012/2013. évi bajnokságainak versenykiírása 1.

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S

V E R S E N Y K I Í R Á S MVM SE Természetbarát Szakosztály 1031 Budapest, III. Szentendrei út 207-209. Szakosztályvezető: Bacsó Nándor, telefon: 06-30-9512036, 06-26-341919 e-mail: banan36@t-online.hu Helyettes szakosztályvezető:

Részletesebben

Ritmuscsapatok Országos Modern Tánc versenyének versenyszabályzata! 2016

Ritmuscsapatok Országos Modern Tánc versenyének versenyszabályzata! 2016 Ritmuscsapatok Országos Modern Tánc versenyének versenyszabályzata! 2016 VERSENYRENDSZERÜNK: Versenyünk AMATŐR szintű Táncversenysorozat! A Tánc, mint sportág megismertetése és tömegbázis teremtése és

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓS/NEVEZÉS I DÍJAK, HATÁRIDŐK

REGISZTRÁCIÓS/NEVEZÉS I DÍJAK, HATÁRIDŐK VERSENYKIÍRÁS TUDÁS ÚTJA FÉLMARATON Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) Félmaratoni Budapest Bajnokság "Akadémiai 6-os" TÁV, IDŐPONT, HELYSZÍN Távok: Félmaraton: 21,1 km "Akadémiai 6-os:

Részletesebben

Univer24 2016 Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS. V3 FINAL verzió, 2015. december 1.

Univer24 2016 Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS. V3 FINAL verzió, 2015. december 1. Univer24 2016 Az úszás ünnepe RENDEZVÉNY KIÍRÁS V3 FINAL verzió, 2015. december 1. 1. Univer24 2016 Az úszás ünnepe Az Univer24 (a továbbiakban Univer24 vagy Rendezvény) egy úszó és vízilabdázó legendák

Részletesebben