Az első lépések útmutató
|
|
- Alexandra Horváth
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az első lépések útmutató
2 A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN. HA FELNYITJA VAGY BÁRMILYEN MÓDON MÓDOSÍTJA A KÉSZÜLÉK KÜLSŐ HÁZÁT, A JÓTÁLLÁS ÉRVÉNYÉT VESZTI. ADATVÉDELMI KORLÁTOZÁSOK Egyes országokban maradéktalanul hozzáférhetővé kell tenni a rögzített telefonbeszélgetéseket, és a jogszabályok kötelezővé teszik a beszélgetőpartner tájékoztatását arról, hogy a beszélgetés rögzítésre kerül. A PDA-telefon rögzítési funkciójának használatakor mindig tartsa be az adott ország vonatkozó jogszabályainak és egyéb előírásainak rendelkezéseit. Felelősséget elhárító nyilatkozatok ÖN MINDEN IDŐJÁRÁSI INFORMÁCIÓT, ADATOT ÉS DOKUMENTÁCIÓT A JELENLEGI FORMÁJÁBAN KAP MEG, EZEKRE A HTC SEMMILYEN GARANCIÁT VAGY TECHNIKAI TÁMOGATÁST NEM VÁLLAL. A HTC ÉS LEÁNYVÁLLALATAI A JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MAXIMÁLIS MÉRTÉKBEN kifejezetten elhárítanak minden kifejezett vagy hallgatólagos kijelentést és garanciavállalást, fakadjon az jogszabályból vagy egyéb módon, amely az időjárási információkkal, az adatokkal, a dokumentációval vagy bármely egyéb termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos, ideértve többek közt, de nem kizárólagosan az értékesíthetőségre, az adott célra való alkalmasságra, a jogsértéstől való mentességre, a minőségre, a pontosságra, a teljességre, a hatékonyságra, a megbízhatóságra és a hasznosságra vonatkozó kifejezett vagy hallgatólagos garanciavállalást, az időjárási információk, az adatok és/vagy a dokumentáció hibamentességéért való garanciavállalást, valamint az üzletmenetből és a teljesítés menetéből fakadó hallgatólagos garanciavállalást.
3 Továbbá, a fentiek korlátozása nélkül, a HTC és partnerei nem tehetők felelőssé azért, ha Ön helytelenül használja fel az időjárási információkat, az adatokat és/vagy a dokumentációt, valamint nem tehetők felelőssé az ilyen felhasználás következményeiért. A HTC és partnerei sem kifejezetten, sem hallgatólagosan nem állítják, nem szavatolják és nem garantálják, hogy az időjárás a jelentésekben, az előjelzésekben vagy az adatok és az információk által jelzett, leírt vagy szimbolizált módon alakult vagy fog alakulni, továbbá semmilyen személy, egyéb entitás vagy együttműködő vagy nem együttműködő fél felé nem vállalnak felelősséget vagy kötelezettséget az időjárási információk ellentmondásosságáért, pontatlanságáért vagy hiányosságáért, illetve az előre jelzett, leírt vagy jelentett események múlt-, jelen- vagy jövőbeli bekövetkezéséért. A FENTIEK ÁLTALÁNOS ÉRVÉNYÉNEK KORLÁTOZÁSA NÉLKÜL ÖN TUDOMÁSUL VESZI, HOGY AZ IDŐJÁRÁSI INFORMÁCIÓK, AZ ADATOK ÉS/VAGY A DOKUMENTÁCIÓK PONTATLANOK LEHETNEK, ÉS ÖNNEK KÖTELESSÉGE MINDEN A HÉTKÖZNAPOK SORÁN ELVÁRHATÓ ÓVINTÉZKEDÉST MEGTENNI AZ IDŐJÁRÁSI INFORMÁCIÓK, AZ ADATOK ÉS A DOKUMENTÁCIÓ FELHASZNÁLÁSA SORÁN. A károkra vonatkozó korlátozások A HTC ÉS BESZÁLLÍTÓI A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MAXIMÁLIS MÉRTÉKIG ELHÁRÍTANAK MINDEN OLYAN, A FELHASZNÁLÓVAL VAGY HARMADIK FÉLLEL SZEMBENI FELELŐSSÉGVÁLLALÁST, AMELY TETSZŐLEGES KÖZVETETT, KÜLÖNLEGES, KÖVETKEZMÉNYES, BALESETKÉNT BEKÖVETKEZŐ VAGY JOGI JELLEGŰ, SZERZŐDÉS KERETEIN BELÜL VAGY KÍVÜL BEKÖVETKEZŐ, A KÖTELEZETTSÉGEK BETARTÁSÁBÓL VAGY BE NEM TARTÁSÁBÓL, AZ IDŐJÁRÁSI INFORMÁCIÓK, AZ ADATOK VAGY A DOKUMENTÁCIÓ FELHASZNÁLÁSÁBÓL FAKADÓ VAGY AMIATT BEKÖVETKEZŐ KÁRRAL KAPCSOLATOS, IDEÉRTVE TÖBBEK KÖZÖTT, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN A SÉRÜLÉSEKKEL, A BEVÉTELKIESÉSSEL, A JÓ HÍRNÉV ELVESZTÉSÉVEL, AZ ÜZLETI LEHETŐSÉGEK ELVESZTÉSÉVEL, AZ ADATVESZTÉSSEL ÉS/VAGY A NYERESÉG ELVESZTÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ KÁROKAT, MÉG AKKOR IS, HA EZEK A KÁROK ELŐRE LÁTHATÓK VOLTAK.
4 Tartalom Tartalom 1. Üdvözli Önt a HTC Touch 3G Első lépések útmutatója A doboz tartalma Ismerkedés a Touch Phone készülékkel A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése Az akkumulátor töltése Indítás A TouchFLO Kezdőképernyő Az első hívás indítása Információ bevitele Alapvető beállítások Kedvenc névjegyek hozzáadása Szöveges üzenet küldése MMS-üzenet küldése A Wi-Fi használata Internet fiók beállítása Mobil Internet Bluetooth Találkozók követése... 29
5 Tartalom 19. Tennivalók követése Fényképek és videók készítése Fényképek és videók megtekintése A készülék csatlakoztatása számítógéphez A készülék szinkronizálása számítógéppel Fájlok másolása a készülékre Zenefájlok szinkronizálása Zenehallgatás a készüléken A készülék újraindítása... 42
6 6 Az első lépések útmutató 1. Üdvözli Önt a HTC Touch 3G Első lépések útmutatója Gratulálunk, hogy a HTC Touch 3G készülék mellett döntött. Ez az Első lépések útmutató segít a Windows Mobile 6.1 Professional operációs rendszerrel működtetett Touch Phone megismerésében. Úgy készítettük ezt az Első lépések útmutatót, hogy onnan kezdődjön, amikor Ön kinyitja a dobozt, és átvezesse Önt azok között a tulajdonságok között, amelyekről úgy gondoljuk, hogy ismerni szeretné, vagy már az első alkalommal használná a készüléken. A részletesebb használati útmutatóért kérjük, forduljon a Felhasználói kézikönyv PDF dokumentumhoz, amit a készülékhez mellékelt Alkalmazások lemezen talál meg. Az Alkalmazások lemez szintén tartalmaz néhány programot, amit telepíthet a készülékére. 2. A doboz tartalma A következőket kell találnia a dobozban: HTC Touch 3G készülék Akkumulátor Elektromos adapter Képernyővédő Vezetékes sztereó headset USB szinkronizáló-kábel Az első lépések útmutató Az első lépések és Alkalmazások lemezek
7 Az első lépések útmutató 7 3. Ismerkedés a Touch Phone készülékkel LED Fülhallgató 3,2 megapixeles kamera Érintőképernyő Hangszóró NAVIGÁCIÓS GOMB/ENTER Hátlap HÍVÁS/KÜLDÉS VÉGE gomb HANGERŐ FEL Érintőceruza Szíjtartó BEKAPCSOLÓ gomb HANGERŐ LE Mikrofon Szinkronizálási csatlakozó/ Fülhallgató csatlakozója
8 8 Az első lépések útmutató 4. A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése Ellenőrizze, hogy a készülék ki van-e kapcsolva, mielőtt behelyezi a SIM-kártyát és az akkumulátort. Ezen elemek behelyezéséhez először el kell távolítania a hátlapot. A hátlap eltávolítása 1. Tartsa a készüléket biztosan, az elejével lefelé. 2. A hüvelyk- vagy mutatóujjával emelje fel a hátlap alját. A SIM-kártya behelyezése 1. Keresse meg a SIM-kártya nyílását, majd illessze be a SIM-kártyát aranyszínű érintkezőivel lefele, levágott sarkával a nyílásból kifele állítva. 2. Csúsztassa be a SIM-kártyát teljesen a nyílásba. RESET Levágott sarok
9 Az akkumulátor behelyezése 1. Illessze az akkumulátor szemmel is látható rézérintkezőit az akkumulátortartó belső részében levő érintkezőkhöz. 2. Először az akkumulátor érintkező oldalát helyezze be, majd finoman nyomja be az akkumulátort a helyére. 3. Tegye vissza a készülék hátlapját. 2 Az első lépések útmutató 9 1 Telepíthet egy microsd kártyát (a dobozban nem található) a készülékbe. A microsd kártya telepítéséhez az Alkalmazások lemezen a Felhasználói kézikönyv PDF dokumentumban talál útmutatót.
10 10 Az első lépések útmutató 5. Az akkumulátor töltése Az új akkumulátorok nincsenek teljesen feltöltve. A készülék használatbavétele előtt javasolt feltölteni az akkumulátort. Az akkumulátor töltése 1. Csatlakoztassa a hálózati adapter USB csatlakozóját a készülék alján található szinkronizálási csatlakozóhoz. 2. Az akkumulátor töltésének megkezdéséhez dugja be a hálózati tápegységet egy konnektorba. Az akkumulátor teljes feltöltéséhez körülbelül 3 óra szükséges. 6. Indítás A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése és feltöltése után bekapcsolhatja és használatba veheti a készüléket. Bekapcsolás 1. Nyomja le és néhány másodpercig tartsa nyomva a BEKAPCSOLÓ gombot. 2. A Gyorsindítási varázsló elkíséri Önt a képernyő kalibrálásától kezdve a területi beállítások megadásán át egészen a dátum, az idő és a jelszó beállításáig. Kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat a Gyorsindítási varázsló befejezéséhez. A Gyorsindítási varázsló befejezése után a készülék telepíti az egyéni beállításokat, majd újraindítja magát.
11 Az első lépések útmutató 11 Az adatkapcsolati beállítások automatikus konfigurálása A készülék újraindulása után felkérést kap a készülék adatkapcsolatainak automatikus konfigurálására. Kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat a konfigurációs eljárás elvégzéséhez, hogy ne kelljen manuálisan megadnia a 3G/GPRS, MMS és WAP beállításokat. A konfiguráció elvégzését követően érintse meg az Újraindítás gombot.
12 12 Az első lépések útmutató 7. A TouchFLO Kezdőképernyő A készülék főképernyője a TouchFLO Kezdőképernyő, ami lehetővé teszi a legfontosabb funkciók érintéssel való működtetését, pl. kedvenc kapcsolatok, szöveges üzenetek, , Internet, stb. Többek között a következő füleket találja meg a TouchFLO Kezdőképernyőn: Kezdő Emberek Üzenetek Mail Internet Fotók és videók Zene Időjárás
13 Az első lépések útmutató 13 Váltás a Kezdőképernyő fülei között Tegye a következő valamelyikét: Érintse meg a kívánt fület a Kezdőképernyőn. Nyomja meg a jobb vagy a bal navigációs gombot. Nyomja az ujját az aktív fülre, majd csúsztassa az ujját balra vagy jobbra a fülek fölött. Megjegyzés Enyhe nyomást alkalmazzon, amikor megérinti az aktív fület, hogy átléptethessen a füleken. Az Első lépések útmutató következő részei bemutatják a Kezdőképernyő néhány fülének használatát. A TouchFLO használatára vonatkozó bővebb információkért olvassa el a Felhasználói kézikönyv PDF dokumentumot az Alkalmazások lemezen.
14 14 Az első lépések útmutató 8. Az első hívás indítása Hívás kezdeményezése 1. Nyomja meg a HÍVÁS/KÜLDÉS gombot a Telefon képernyő megnyitásához. 2. Érintse meg a billentyűket a billentyűzeten a telefonszám beírásához. Tipp Ha hibás számot ír be, akkor a gombbal törölheti a számjegyeket. Ha a teljes számot törölni szeretné, akkor tartsa nyomva a gombot. 3. Nyomja meg ismét a HÍVÁS/KÜLDÉS gombot a hívás elindításához. Tipp Hívás közben használja a készülék oldalán található HANGERŐ gombot a telefon hangerejének beállításához. A nem fogadott hívások áttekintése Ha nem fogadott hívásokat, a ikon jelenik meg a címsorban; a nem fogadott hívások számát a Kezdő fülön láthatja. A hívó megtekintéséhez érintse meg a nem fogadott hívás elemet a Kezdő fülön.
15 Az első lépések útmutató Információ bevitele Ha szöveget kell bevinnie, válaszon a rendelkezésre álló képernyőn keresztüli beviteli módok közül. Például a következő beviteli módokat választhatja a képernyőn. Érintse meg a Felfelé mutató nyíl ikont, hogy megnyisson egy menüt, és kiválassza a kívánt beviteli módot. Teljes QWERTY Kompakt QWERTY Telefon billentyűzet Szövegbevitelhez egyszerűen érintse meg a képernyőn megjelenő billentyűzet gombjait. A választott billentyűzetelrendezéstől függően lehet, hogy többször kell megérintenie egy gombot a kívánt karakter beírásához. Tipp A T9-mód használatakor érintse meg a SZÓKÖZ gombot a felkínált szavak listájában az első szó kiválasztásához. Ha többet szeretne megtudni a különböző beviteli módok használatáról, olvassa el a Szövegbevitel részt a Felhasználói kézikönyv PDF-ben.
16 16 Az első lépések útmutató 10. Alapvető beállítások Testreszabhatja a készüléke beállításait, hogy megfeleljen a személyes igényeinek. Csengőhang 1. Nyomja meg a HÍVÁS/KÜLDÉS gombot a Telefon képernyő megnyitásához, majd érintse meg a Menü > Beállítások elemet. 2. A Csengőhang listáról válassza ki a kívánt csengőhangot, majd érintse meg az OK gombot. Ébresztőóra 1. A Kezdőképernyőn válassza a Kezdő fület, és érintse meg az időkijelzőt. 2. Érintse meg a Ébresztés fület. 3. Jelölje be a jelölőnégyzetet a riasztás aktiválásához. Adja meg az aktivált riasztás Leírás az alapértelmezett leírás megérintésével és a szöveg megváltoztatásával. 4. Érintse meg azokat a napokat, amelyeken szeretné, ha megszólalna a riasztás. 5. Érintse meg az időpontot, amikor szeretné, ha megszólalna a riasztás.
17 Az első lépések útmutató 17 Telefon profil A profil olyan előzetes beállítás, amely meghatározza, hogy a készülék hogyan jelzi a bejövő telefonhívást. Profil kiválasztása: 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Hangok elemet. 2. Válasszon a következők közül: Normál, Rezgő, Csendes, vagy Automatikus. Megjegyzés Automatikus beállítással a készülék csak a Naptárban beütemezett találkozó ideje alatt rezeg. Ha a készüléken beállította az ébresztőórát, és a profilt Rezgő vagy Csendes üzemmódba állította, nem fogja hallani az ébresztést. A riasztási hang aktiválásához kapcsolja be a Riasztási hang lehetőséget a Hangprofilok képernyőn. Háttérkép Megváltoztathatja a Kezdő fül háttérképét. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg Háttérkép elemet. 2. A Kép kiválasztása képernyőn lépjen arra a mappára, ahol a használni kívánt kép található. Ha megtalálta a kívánt képet, érintse meg a Kezdő fül háttérképeként való beállításhoz.
18 18 Az első lépések útmutató Készülékzár Az Készülékzár funkció engedélyezésekor a készülék használatához meg kell adni a megfelelő jelszót, ha a készülék meghatározott ideig készenlétben volt. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Minden beállítás lehetőséget. 2. A Személyes fülön érintse meg a Lezárás gombot. 3. Jelölje be a Értesítsen, ha az eszköz ennyi ideig nincs haszn jelölőnégyzetet, majd határozza meg az az időtartamot, melynek letelte után a készülék jelszót kér. 4. Válassza ki a Jelszó típusa elemet. 5. Adja meg és erősítse meg a jelszót, majd érintse meg az OK gombot. SIM-kártya PIN A SIM-kártya PIN (Personal Identification Number, személyes azonosító szám) kódjának engedélyezésekor a készülék telefonos funkcióinak használatához meg kell adni a megfelelő kódot.
19 Az első lépések útmutató A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Minden beállítás lehetőséget. 2. A Személyes fülön, érintse meg a Telefon > PIN/PIN2 fület. 3. Jelölje be a PIN-kód kérése a telefon használatakor jelölőnégyzetet. 4. Adja meg a PIN számot, majd érintse meg az OK gombot. Háttérvilágítási és akkumulátor-kímélési beállítások Az akkumulátort kímélheti, ha beállítja a háttérvilágítást és az akkumulátor-kímélési lehetőségeket. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Minden beállítás lehetőséget. 2. A Rendszer fülön érintse meg az Energiagazdálkodás lehetőséget. 3. A Háttérvilágítás fülön törölje a Háttérvilágítás automatikus beállítása jelölőnégyzetet, majd állítsa be a fényerőt akkumulátoros ellátás és hálózati ellátás esetére az akkumulátoros ellátás és az ellátás külső áramforrásról csúszkákkal. 4. A Speciális fülön állítsa be, mikor szeretné, hogy a háttérfény és a készülék kikapcsoljon, ha akkumulátoros és külső tápellátást használ. Érintse meg az OK gombot.
20 20 Az első lépések útmutató 11. Kedvenc névjegyek hozzáadása A Kezdőképernyő Személyek fülén maximum 12 kedvenc névjegyet adhat meg. Ezáltal gyorsabban hívhatja fel, küldhet szöveges üzeneteket és eket azoknak a névjegyeknek, akikkel a leggyakrabban kommunikál. Névjegyek hozzáadása a készüléken Mielőtt kedvenc névjegyeket adna meg a Kezdőképernyő Személyek fülén, rendelkeznie kell már tárolt névjegyekkel a készülék névjegylistájában. Kövesse az alábbi lépéseket, hogy az adatokat bevigye a készülékbe. 1. Érintse meg a Start > Névjegyek elemet. 2. Érintse meg az Új > Outlook-névjegy elemet. 3. Adja meg a kapcsolati adatokat, majd érintse meg az OK gombot. Tipp Ha a SIM-kártyáján tárol névjegyeket, és ezeket szeretné megadni kedvenc névjegyként, először másolja őket a készülékre. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > SIM-kezelő, majd a Menü > Összes kiválasztása elemet, majd végül érintse meg a Menü > Mentés a névjegyalbumba lehetőséget. (Ha a SIMnévjegyeket a készülékre másolja, ezzel megkettőzi a névjegyeket a Névjegyalbum képernyőn.)
21 Az első lépések útmutató 21 Kedvenc névjegy hozzáadása a Személyek fülön 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Emberek fülre. 2. Érintsen meg egy üres helyet a képernyőn, majd válassza ki a kívánt névjegyet. 3. Válasszon ki egy telefonszámot vagy egy címet, hogy társíthassa a kedvenc névjegyével. Megjegyzés Ha nincs a névjegyhez kép rendelve, a következő képernyőn kiválaszthat vagy készíthet egy képet a névjegyről. Hívás kezdeményezése vagy üzenet küldése kedvenc névjegy számára 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Emberek fülre. 2. Csúsztassa az ujját fel vagy le a képernyőn, hogy átlépdeljen a kedvenc névjegyek között. 3. Érintse meg a névjegy alatti területet hívás kezdeményezéséhez, szöveges üzenet vagy küldéséhez a kedvenc névjegy számára.
22 22 Az első lépések útmutató 12. Szöveges üzenet küldése A készüléken könnyedén készíthet és küldhet SMS üzeneteket. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját az Üzenetek fülre, majd érintse meg a elemet. 2. A Címzett mezőben adja meg annak a személynek a számát, akinek az üzenetet küldené. Tipp Megérintheti a Címzett elemet, hogy kiválasszon egy névjegyet a Névjegyalbumból. 3. Írja be az üzenetet, majd érintse meg a Küldés gombot. 13. MMS-üzenet küldése Képet, videót vagy audióklipet tartalmazó multimédiás üzenet létrehozása és küldése. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját az Üzenetek fülre, majd érintse meg a Minden üzenet lehetőséget. 2. Érintse meg a Menü > Új > MMS elemet, majd érintse meg az Egyéni lehetőséget. 3. Adja meg a címzett mobilszámát vagy címét a Címzett mezőben, majd töltse ki a Tárgy sort. 4. Töltse ki az MMS üzenet összetevői részt a Kép/videó beillesztése, Szöveg beillesztése ide, és az Audió beillesztése ide elemeket megérintve. 5. Kattintson a Küldés elemre.
23 Az első lépések útmutató A Wi-Fi használata Használhatja a Wi-Fit, hogy a készüléket csatlakoztassa az Internetre, ha rendelkezik vezeték nélküli hálózati hozzáféréssel. Csatlakozás nyílt Wi-Fi hálózathoz 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Kommunikáció elemet. 2. A Kommunikációkezelő képernyőn érintse meg a Wi-Fi elemet a Wi-Fi bekapcsolásához. 3. Ekkor megjelennek az észlelt vezeték nélküli hálózatok nevei. Válasszon ki egy nyílt (nem biztonságos) vezeték nélküli hálózatot, majd érintse meg az OK gombot. Ha többet szeretne megtudni a biztonságos hálózathoz való csatlakozásról, olvassa el a Felhasználói kézikönyv PDF Internet fejezetét.
24 24 Az első lépések útmutató 15. Internet fiók beállítása Állítsa be a személyes fiókjait, pl. Gmail vagy Yahoo! a készülékén. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Mail fülre, majd érintse meg az Új fiók elemet. 2. Adja meg az címét és Jelszó, majd válassza a Jelszó mentése jelölőnégyzetet. Érintse meg a Tovább elemet. 3. Miután a készüléke megtalálta az fiók beállításait, érintse meg a Tovább elemet. Az fiók beállításai megtalálhatók a készüléken. Az fiók beállításai NEM találhatók meg a készüléken. Megjegyzés Ha a beállítások nem találhatók a készülékén, a készülék megkísérel csatlakozni az Internetre, hogy lekérje a beállításokat.
25 Az első lépések útmutató Adja meg a nevét és a megjelenítendő nevet, majd érintse meg a Tovább gombot. Megjegyzés A fiók megjelenítendő neve az a név, amit a Kezdőképernyő fülén fog látni. 5. Állítsa be, hogy milyen gyakran keressen a készülék új üzeneteket az Automatikus küldés/fogadás lehetőségnél, majd érintse meg a Befejezés elemet. 6. Válassza ki, hogy le kívánja-e most tölteni az üzeneteket, vagy sem. 7. Ha több fiókot szeretne hozzáadni, érintse meg a Menü > Fiókok > beállítása elemet a Mail fülön, és ismételje meg a 2-7. lépéseket. üzenet küldése 1. A Kezdőképernyő Mail fülén érintse meg a használni kívánt fiókot a képernyő jobb oldalán. 2. Érintse meg a elemet új létrehozásához. 3. Adja meg a címzett címét, és a tárgyat. 4. Írja be az üzenetet, majd érintse meg a Küldés elemet.
26 26 Az első lépések útmutató 16. Mobil Internet Fedezze fel az asztali számítógéphez hasonló böngészési lehetőségeket az Opera Mobile használatával. YouTube videókat is nézhet a készüléken. Opera Mobile 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját az Internet fülre, majd érintse meg a Böngésző elemet az Opera Mobile elindításához. 2. Érintse meg a címsort, adja meg a megtekinteni kívánt weboldal címét, majd érintse meg a elemet. 3. A weboldal nagyításához duplán érintse meg a képernyőt. YouTube A YouTube alkalmazással YouTube videókat kereshet, nézhet és jelölhet meg. A YouTube elindítása Érintse meg a Start > Programs (Programok) > YouTube elemet. Ha többet szeretne megtudni az Opera Mobile és a YouTube használatáról, olvassa el a Felhasználói kézikönyv PDF Internet fejezetét.
27 Az első lépések útmutató Bluetooth Csatlakoztathatja a készülékét Bluetooth sztereó headsettel vagy más Bluetooth-képes eszközzel. A készülék csatlakoztatása Bluetooth sztereó headsettel 1. Győződjön meg arról, hogy a készülék és a Bluetooth sztereó headset egyaránt be van kapcsolva, a két készülék hatótávon belül van, valamint a headset látható módba van kapcsolva. A headset látható módba kapcsolásához a gyártó által adott dokumentációban talál segítséget. 2. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Menü > Bluetooth eszközök > Eszközök fülön az > Új eszköz hozzáadása elemet. 3. Írja be a Bluetooth headset nevét, majd érintse meg a Tovább gombot. A készüléke automatikusan csatlakozik a headsethez. A Windows Mobile automatikusan kipróbálja az egyik előre konfigurált kódot (0000, 1111, 8888, 1234), hogy párosíthassa a Bluetooth headsetet a készülékkel. Ha ez sikertelen, manuálisan kell megadnia a headsethez tartozó kódot.
28 28 Az első lépések útmutató A készülék csatlakoztatása más Bluetooth eszközzel 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Menü > Bluetooth eszközök > Eszközök fület. 2. Érintse meg az Új eszköz hozzáadása elemet. A készülék megjeleníti a hatótávon belüli további Bluetooth készülékek nevét. 3. Érintse meg a készülék nevét a listán, majd érintse meg a Tovább gombot. 4. Adja meg a kapcsolat biztonságának megőrzéséhez szükséges kódot. A kódnak 1 és 16 karakter közötti hosszúságúnak kell lennie. 5. Érintse meg a Tovább elemet. 6. Várja meg, hogy létrejöjjön a partnerség a párosított eszközzel. A fogadó félnek az Ön által megadottal azonos kódot kell beírnia. 7. Ezt követően megjelenik a párosított eszköz neve. A név módosítható, illetve új név is adható az eszköznek. 8. Jelölje be a párosított eszköz szolgáltatásai közül az igénybe venni kívántak jelölőnégyzetét, majd érintse meg a Befejezés gombot. Ha többet szeretne megtudni a Bluetooth használatáról, olvassa el a Felhasználói kézikönyv Bluetooth fejezetét.
29 Az első lépések útmutató Találkozók követése Használja a Naptárat, hogy emlékeztesse Önt a soron következő találkozókra. Találkozó felvétele a készüléken 1. A Kezdőképernyőn válassza a Kezdő fület, majd érintse meg a Naptár elemet. 2. A Naptár képernyőn érintse meg a Menü > Új találkozó elemet. 3. Használja a képernyőn megjelenő billentyűzetet a találkozó részleteinek megadására. 4. A részletek megadását követően érintse meg az OK gombot. A következő találkozó a Kezdő fülön fog megjelenni a Kezdőképernyőn.
30 30 Az első lépések útmutató 19. Tennivalók követése Használja a Feladatok funkciót a tennivalói feljegyzéséhez. Tennivaló-lista készítése 1. Érintse meg Start > Programs (Programok) > Feladatok elemet. 2. A Feladatok képernyőn érintse meg az Új feladat létrehozása itt szövegdobozt. 3. Adja meg a feladatot leíró tárgyat, majd érintse meg az ENTER gombot a képernyőn megjelenő billentyűzeten. Tipp A szövegdobozon kívül eső területet is megérintheti, ha befejezte a szövegbevitelt. 4. Adja meg a feladatot leíró tárgyat, majd érintse meg az ENTER gombot a képernyőn megjelenő billentyűzeten. Ha többet szeretne megtudni a Feladatok használatáról, olvassa el a Felhasználói kézikönyv PDF Programok részét.
31 Az első lépések útmutató Fényképek és videók készítése Használja a készülék beépített 3.2 megapixeles kameráját fényképek és videók készítésére. Fénykép készítése 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Fotók és videók fülre, majd érintse meg a kamera ikont ( ). A Kamera program megnyitásakor a készülék automatikusan fekvő tájolásra kapcsolja a kijelzőt. 2. Irányítsa a készüléket a tárgyra. 3. Nyomja meg az ENTER gombot a kép elkészítéséhez.
32 32 Az első lépések útmutató Videó rögzítése 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Fotók és videók fülre, majd érintse meg a videó ikont ( ). A Kamera program megnyitásakor a készülék automatikusan fekvő tájolásra kapcsolja a kijelzőt. 2. Irányítsa a készüléket a tárgyra. 3. Nyomja meg az ENTER gombot a videófelvétel elindításához. Nyomja meg ismét az ENTER gombot a felvétel leállításához. Ha többet szeretne megtudni más felvételi módokról és a Kamera funkcióiról, olvassa el a Felhasználói kézikönyv PDF a Multimédiás szolgáltatások felfedezése részét.
33 Az első lépések útmutató Fényképek és videók megtekintése A fényképek és videóklipek rögzítése után böngészhet közöttük a Kezdőképernyő Fényképek és videók füle alatt, és megtekintheti őket teljes képernyős nézetben. Böngészés a fényképek és videók között 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Fotók és videók fülre. 2. Az ujját a képernyő közepén felfele vagy lefele mozgatva léptessen a fényképek és videók között. 3. Érintsen meg egy fényképet vagy videót, ha teljes képernyős módban szeretné megtekinteni.
34 34 Az első lépések útmutató Fényképek és videók megtekintése teljes képernyős módban Használjon ujjmozdulatokat az előző/következő képre ugráshoz, a kicsinyítéshez és a nagyításhoz. Simítson balra vagy jobbra, hogy a következő vagy az előző fényképre lépjen. Az ujját az óramutató járásával megegyező irányba húzva ráközelíthet az adott területre. Az ujját az óramutató járásával ellentétes irányba húzva kicsinyítheti a képet.
35 Videó lejátszása közben Az első lépések útmutató 35 Érintse meg a képernyőt a lejátszási vezérlők megjelenítéséhez. Használhatja az Album programot a fényképek és videók megtekintéséhez. A program elindításához érintse meg a Start > Programs (Programok) > Album elemet, vagy érintse meg az Album elemet a képernyő bal alsó részén, a Fényképek és videók fül megjelenítésekor. Ha többet szeretne megtudni az Album használatát illetően, olvassa el a Felhasználói kézikönyv PDF a Multimédiás szolgáltatások felfedezése részét.
36 36 Az első lépések útmutató 22. A készülék csatlakoztatása számítógéphez Amikor a készüléket az USB kábellel számítógéphez csatlakoztatja, a Számítógéphez csatlakoztatás képernyő jelenik meg, ahol ki kell választania az USB kapcsolat típusát: ActiveSync Válassza ezt az üzemmódot, ha szinkronizálnia kell információt és fájlokat a készüléke és a számítógépe között. Lemezegység Ez a mód csak akkor választható ki, ha microsd tárolókártya található a készülékében. Válassza ezt a módot, ha gyorsabban szeretne fájlokat másolni a készülék tárolókártyája és a számítógépe között. Internetmegosztás Ha nem rendelkezik Internet-hozzáféréssel a számítógépén, kiválaszthatja ezt az üzemmódot, hogy a készüléket modemként használja a számítógépe. Ha többet szeretne megtudni az Internet-megosztás használatát illetően, olvassa el a Felhasználói kézikönyv PDF Internet fejezetét.
37 Az első lépések útmutató A készülék szinkronizálása számítógéppel Szinkronizálja az információkat és a fájlokat a számítógépe és a készüléke között. Megjegyzés Olvassa el a Felhasználói kézikönyv PDF Információk szinkronizálása a számítógéppel részét, ha szeretné megtudni, milyen információk szinkronizálhatók a készülék és a számítógép között. A szinkronizáló szoftver beállítása a számítógépén Attól függően, hogy melyik operációs rendszer fut a számítógépen, a Microsoft ActiveSync 4.5-ös vagy újabb változatával, illetve a Windows Mobileszközközpont segítségével szinkronizálhatja a készüléket a számítógéppel. A készülék szinkronizálása Windows XP számítógéppel 1. Az első lépések lemezről telepítse az ActiveSync 4.5 alkalmazást a számítógépre. 2. Csatlakoztassa a készüléket a számítógéphez a mellékelt USB-kábellel. Automatikusan elindul a Szinkronizálás beállítási varázsló, és végigvezeti Önt a szinkronizálási partnerség létrehozásán. Kattintson a Tovább elemre. 3. Törölje a Szinkronizálás közvetlenül Microsoft Exchange kiszolgálóval jelölőnégyzetet, majd kattintson a Tovább gombra.
38 38 Az első lépések útmutató 4. Válassza ki, hogy milyen típusú információt szeretne szinkronizálni, majd kattintson a Tovább gombra. 5. Válassza ki, hogy szeretné-e a vezeték nélküli adatkapcsolat engedélyezését a készüléken, mialatt a számítógéphez csatlakozik. Kattintson a Tovább elemre. 6. Kattintson a Befejezés gombra. A készülék szinkronizálása Windows Vista számítógéppel 1. Csatlakoztassa a készüléket a számítógéphez a mellékelt USB-kábellel. Megnyílik a Windows Mobileszközközpont. Kattintson az Eszköz beállítása elemre. 2. Válassza ki, hogy milyen típusú információt szeretne szinkronizálni, majd kattintson a Tovább gombra. 3. Adja meg a készülék nevét, majd kattintson a Beállítás elemre. Ha többet szeretne megtudni a szinkronizálásról, olvassa el a Felhasználói kézikönyv PDF Információk szinkronizálása a számítógéppel részét.
39 Az első lépések útmutató Fájlok másolása a készülékre A fájlok tárolásához további tárhely nyerhető, ha microsd kártyát helyez a készülékbe. Fájlok másolása számítógépről a készülék tárolókártyájára 1. Csatlakoztassa a készüléket a számítógéphez a mellékelt USB-kábellel. 2. Kattintson az Fájlkezelés > A készülék tartalmának tallózása elemre a Windows Mobileszközközpontban, vagy kattintson az Intéző elemre az ActiveSync alatt, vagy a számítógépén. Ekkor megnyílik a számítógépen a Windows Intéző, és megjeleníti a készülék tartalmát. 3. Miközben a készülék tartalmát tallózza, kattintson jobb gombbal az átmásolni kívánt fájlra, majd kattintson a Másolás parancsra. 4. Lépjen a Saját Windows-alapú mobileszköz > Tárolókártya lehetőségre, kattintson jobb gombbal a képernyőre, majd a Beillesztés elemre. Ha médiafájlokat, pl. zene- és videófájlokat másolna a számítógépéről a készülékére, javasoljuk, hogy használja a Windows Media Playert a médiafájlok szinkronizálására. Olvassa el az Első lépések útmutató következő fejezetét, ha többet szeretne megtudni a zenefájlok készülékre történő szinkronizálásáról.
40 40 Az első lépések útmutató 25. Zenefájlok szinkronizálása Szinkronizálja a zenefájlokat a számítógépéről a készülékére, hogy útközben is hallgathassa a kedvenc zenéit. 1. A számítógépen indítsa el a Windows Media Player alkalmazást, majd csatlakoztassa a készüléket a számítógéphez. 2. Az Eszközbeállítás párbeszédablakban adjon nevet a készüléknek, majd kattintson a Befejezés gombra. 3. A Windows Media Player bal paneljén jobb egérgombbal kattintson a készülék nevére és kattintson a Szinkronizálás beállítása gombra. Megjegyzés Ha tárolókártyát is telepített a készülékre, azt is szinkronizálhatja. A szinkronizáláshoz kattintson jobb gombbal a Tárolókártyára. 4. Válassza ki a számítógépe és a készülék között szinkronizálni kívánt lejátszási listákat, majd kattintson a Hozzáadás elemre. 5. Kattintson a Befejezés gombra.
41 Az első lépések útmutató Zenehallgatás a készüléken A zenefájlok szinkronizálása után használhatja a Zene fület a Kezdőképernyőn, hogy zenét játsszon le a készüléken. Zene hallgatása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Zene fülre. 2. Böngészhet a zeneszámok és albumok között, ha a képernyőn fel - le simít az ujjával, majd érintse meg a elemet a kiválasztott zeneszám lejátszásához. Ha többet szeretne megtudni a Zene fül használatáról, olvassa el a Felhasználói kézikönyv PDF TouchFLO fejezetét.
42 42 Az első lépések útmutató 27. A készülék újraindítása Ha a készülék lelassulását tapasztalja, leállíthatja az összes programot, és újraindíthatja a készüléket. Szoftveres újraindítás végrehajtása 1. Húzza ki az érintőceruzát. 2. Vegye le a készülék hátlapját. 3. Használja az érintőceruza hegyét, hogy megnyomja az akkumulátor mellett a jobb fölső sarokban található piros ÚJRAINDÍTÁS gombot. RESET Hardveres újraindítást is végezhet. A hardveres újraindítást követően a készülék visszaáll az alapértelmezett gyári beállításaira - azaz a vásárlást követő első bekapcsoláskori állapotra. Csak a Windows Mobile szoftver és más, előre telepített programok maradnak meg a hardveres újraindítás után. A hardveres újraindítás elvégzéséről olvassa el a Felhasználói kézikönyv A készülék kezelése részét.
43 Az első lépések útmutató 43 Fontos egészségvédelmi és biztonsági óvintézkedések A termék használata során az esetleges jogi vagy egyéb jellegű károk elkerülése érdekében be kell tartani az alábbi biztonsági szabályokat. Őrizze meg és tartsa be a termékkel kapcsolatos összes biztonsági és használati útmutatást. Gondosan tanulmányozza a termékhez mellékelt használati útmutatóban szereplő összes figyelmeztetést. A személyi sérülések, az áramütés, a tűzveszély és a készülékeket érintő károk kockázatának csökkentése érdekében kövesse az alábbi óvintézkedéseket. AZ ELEKTROMOSSÁGGAL KAPCSOLATOS ÓVINTÉZKEDÉSEK A készülék áramellátására kizárólag hozzá illeszkedő akkumulátort és tápegységet szabad használni. Minden egyéb használat veszélyes lehet, és semmissé teheti a termékre adott jóváhagyásokat. A FÖLDELÉSSEL KAPCSOLATOS BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK VIGYÁZAT: Ha nem megfelelően földelt eszközhöz csatlakoztatja a készüléket, akkor előfordulhat, hogy a készüléket áramütés éri. A készülékhez USB-kábel tartozik, amellyel asztali vagy hordozható számítógéphez csatlakoztatható. Mielőtt csatlakoztatná ezt a készüléket a számítógéphez, győződjön meg arról, hogy a számítógép megfelelő földeléssel van ellátva. Az asztali vagy hordozható számítógép tápkábele tartalmaz egy földelőszálat, a kábel dugóján pedig található egy földelőérintkező. A dugót hozzá illő aljzatba kell csatlakoztatni, amely megfelelően van felszerelve, és el van látva a helyi előírásoknak megfelelő földeléssel.
44 44 Az első lépések útmutató A TÁPEGYSÉGGEL KAPCSOLATOS BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK A megfelelő külső áramforrást használja. A készülék kizárólag az áramellátási adatokat tartalmazó címkén feltüntetett típusú áramforrásról működtethető. Ha nem biztos abban, hogy milyen típusú áramforrásra van szüksége, akkor kérje a mobilszolgáltató vagy a helyi áramszolgáltató segítségét. Ha a készülék akkumulátorról vagy egyéb áramforrásról is működtethető, akkor tanulmányozza a mellékelt használati útmutatót. Elővigyázatosan kezelje az akkumulátorokat. A készülék lítiumionos akkumulátort tartalmaz. Az akkumulátor helytelen kezelése tüzet és égési sérülést okozhat. Ne próbálja felnyitni vagy javítani az akkumulátort. Ne szerelje szét, ne törje össze, ne szúrja fel, ne dobja tűzbe van vízbe az akkumulátort, ne zárja rövidre az érintkezőit vagy az áramkörét, továbbá ne tegye ki az akkumulátort 60 C feletti hőmérsékletnek. FIGYELMEZTETÉS: Az akkumulátor helytelen cseréje robbanásveszélyhez vezethet. A tűzveszély és az égési sérülések kockázatának csökkentése érdekében ne szerelje szét, ne törje össze, ne szúrja fel és ne dobja tűzbe vagy vízbe az akkumulátort, ne zárja rövidre az érintkezőit, valamint ne tegye ki az akkumulátort 60 C feletti hőmérsékletnek. Kizárólag a megadott csereakkumulátorokat használja. A használt akkumulátorok újrahasznosítását és hulladékkezelését a helyi szabályozások vagy a termékhez mellékelt útmutató alapján kell végezni.
45 Az első lépések útmutató 45 További óvintézkedések A készüléket és az akkumulátort tartsa szárazon, illetve tartsa távol a víztől és az egyéb folyadékoktól, mert ezek rövidzárat okozhatnak. Tartsa távol a fémtárgyakat az akkumulátortól és annak érintkezőitől, mert rövidzárat okozhatnak. Ne használjon olyan akkumulátort, amely sérült, deformált vagy elszíneződött, amelynek rozsdás a külseje, amely túlmelegedik vagy furcsa szagot bocsát ki. Az akkumulátort mindig tartsa távol a csecsmőktől és a kisgyermekektől, ezzel elkerülheti, hogy lenyeljék az akkumulátort. Az akkumulátor lenyelése esetén azonnal forduljon orvoshoz. Ha az akkumulátor szivárog: Ügyeljen arra, hogy a kiszivárgó folyadék ne kerüljön bőrre vagy ruhára. Ha ez mégis megtörténik, akkor azonnal öblítse le az érintett területet, és haladéktalanul forduljon orvoshoz. Ügyeljen arra, hogy a kiszivárgó folyadék ne kerüljön szembe. Ha ez mégis megtörténik, a szemet NEM SZABAD dörzsölni; azonnal öblítse ki tiszta vízzel, és haladéktalanul forduljon orvoshoz. A szivárgó akkumulátort tartsa távol a tűztől, mert begyulladhat vagy felrobbanhat. A KÖZVETLEN NAPSÜTÉSSEL KAPCSOLATOS BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK Óvja a készüléket a nedvességtől és a különösen alacsony vagy magas hőmérséklettől. Ne hagyja a készüléket vagy a hozzá tartozó akkumulátort gépkocsiban vagy olyan helyen, ahol a hőmérséklet meghaladhatja a 60 C-ot; például gépkocsi műszerfalán, ablakpárkányon vagy olyan ablak mögött, ahol közvetlen napsütés, illetve huzamosabb ideig erős ultraibolya sugárzás érheti. Ilyen körülmények között károsodhat a készülék, túlmelegedhet az akkumulátor, és a gépkocsi is veszélybe kerülhet.
46 46 Az első lépések útmutató A HALLÁSKÁROSODÁS ELKERÜLÉSE VIGYÁZAT: Ha huzamosabb ideig nagy hangerővel használja a fejhallgatót vagy a fülhallgatót, akkor tartósan károsodhat a hallása. Megjegyzés Franciaországban, a készülékhez tartozó alábbi fejhallgatók és fülhallgatók a szükséges tesztek során megfeleltek a vonatkozó NF EN :2000 és/vagy NF EN :2003 szabvány által meghatározott, a hangnyomásra vonatkozó előírásoknak, ahogy azt az L francia rendelkezés megköveteli. Fülhallgató, gyártja a HTC, HS S200 modell. REPÜLÉSBIZTONSÁG Előfordulhat, hogy a készülék interferenciába lép a repülőgépek navigációs rendszerével és kommunikációs hálózatával, ezért a legtöbb országban a jogszabályok tiltják a készülék telefon funkciójának használatát a repülőgépek fedélzetén. Ha a készüléket repülőgép fedélzetén szeretné használni, akkor Repülés üzemmódra váltva ne feledje el kikapcsolni a telefon funkciót. A KÖRNYEZETTEL KAPCSOLATOS ÓVINTÉZKEDÉSEK Ne használja a készüléket üzemanyagtöltő állomáson, üzemanyagraktárban, vegyi üzemben vagy robbantási területen, robbanásveszélyes levegőjű helyen, például üzemanyagtöltésre vagy -tárolásra használt területen, hajó fedélközében, üzemanyag vagy vegyi anyag tárolására vagy szállítására használt létesítményben, továbbá olyan helyen, ahol a levegő vegyi anyagot vagy részecskéket, például gabonaport, fémport vagy egyéb port tartalmaz. Az ilyen helyeken a szikrák robbanást vagy tüzet okozhatnak, amely személyi sérüléshez vagy akár halálesethez is vezethet.
47 Az első lépések útmutató 47 ROBBANÁSVESZÉLYES LEVEGŐJŰ TERÜLETEK Ha robbanásveszélyes levegőjű vagy gyúlékony anyagok tárolására használt helyen tartózkodik, akkor kapcsolja ki a készüléket, és vegye figyelembe az adott helyen feltüntetett jelzéseket és utasításokat. Az ilyen helyeken a szikrák robbanást vagy tüzet okozhatnak, amely személyi sérüléshez vagy akár halálesethez is vezethet. Lehetőleg kerülje a készülék használatát azokon a helyeken, ahol üzemanyag kezelése folyik, például a szervizekben és a benzinkutakon, továbbá vegye figyelembe, hogy az üzemanyagraktárakban, a vegyi üzemekben és a robbantási területeken milyen előírások vonatkoznak a rádiós készülékek használatára. A robbanásveszélyes levegőjű helyeket a legtöbbször, de nem minden esetben, jelöléssel látják el. Ilyen helynek számítanak például az üzemanyagtöltő állomások, a hajók fedélköze, az üzemanyagok vagy vegyi anyagok tárolására vagy szállítására használt létesítmények, illetve azok a helyek, ahol a levegő vegyi anyagokat vagy részecskéket, például gabonaport, fémport vagy egyéb port tartalmaz. UTAZÁSI BIZTONSÁG Mozgásban lévő jármű vezetője kézben tartott készülékkel vészhelyzet kivételével nem vehet igénybe telefonos szolgáltatást. Egyes országokban helyettesítő jelleggel engedélyezve van a kihangosító eszközök használata. A RÁDIÓFREKVENCIÁS SUGÁRTERHELÉSSEL KAPCSOLATOS ÓVINTÉZKEDÉSEK Lehetőleg ne használja a telefont fémből készült szerkezet közelében (például épület acélváza mellett). Lehetőleg ne használja a készüléket erős elektromágneses forrás közelében, például mikrohullámú sütő, hangszóró, tévé- vagy rádiókészülék mellett.
48 48 Az első lépések útmutató Kizárólag eredeti, a gyártó által jóváhagyott vagy fémet nem tartalmazó tartozékokat használjon. A gyártó által jóvá nem nagyobb tartozékok használata a rádiófrekvenciás eredetű sugárterhelésre vonatkozó szabályok megszegését okozhatja, ezért az ilyen tartozékok használatát kerülni kell. INTERFERENCIA A GYÓGYÁSZATI KÉSZÜLÉKEKKEL A készülék hibás működést idézhet elő a gyógyászati készülékekben. A legtöbb kórház és klinika területén tilos a készülék használata. Ha egyéb személyi gyógyászati készüléket használ, akkor egyeztesse a gyártóval, hogy a készülék megfelelő árnyékolással rendelkezik-e a rádiófrekvenciás sugárzással szemben. A kezelőorvosa valószínűleg segítségére lehet a megfelelő információk beszerzésében. Az egészségügyi intézmények területén, ha bármilyen módon erre szólítják fel, KAPCSOLJA KI a telefont. A kórházak és az egyéb egészségügyi intézmények a rádiófrekvenciás sugárzásra érzékeny készülékeket is használhatnak. HALLÓKÉSZÜLÉKEK A digitális vezeték nélküli telefonok egy része interferál bizonyos hallókészülékekkel. Ha ilyen jellegű interferenciát tapasztal, akkor a szolgáltató vagy az ügyfélszolgálat segítségével keressen más megoldást. NEMIONIZÁLÓ SUGÁRZÁS A készülék belső antennával van ellátva. A sugárzási teljesítmény és az interferenciák elleni védelem optimális szinten tartása érdekében a készüléket normál használati helyzetben kell működtetni. Az egyéb mobil rádiós átviteli készülékekhez hasonlóan ebben az esetben is érvényes, hogy a készülék
49 Az első lépések útmutató 49 kielégítő működése és a használó biztonsága érdekében ügyelni kell arra, hogy a készülék működtetése közben az emberi test semelyik része ne kerüljön túlságosan közel az antennához. Kizárólag a beépített antennát használja. A nem engedélyezett vagy módosított antennák használata hátrányosan befolyásolhatja a hívásminőséget, károsíthatja a telefont, ronthatja a teljesítményt, az ajánlott értékeket meghaladó SAR-szint kialakulásához vezethet, továbbá az adott országban érvényes szabályok megszegését okozhatja. A telefon optimális teljesítményének biztosítása, illetve a személyek rádiófrekvenciás sugárterhelésére vonatkozóan a szabványokban meghatározott előírások betartása érdekében mindig a normál használati pozícióban működtesse a készüléket. Az antennával való érintkezés a hívásminőség romlásához vezethet, és a szükségesnél nagyobb teljesítményű működésre kényszerítheti a készüléket. A telefon HASZNÁLATA közben kerülje az antenna környékével való érintkezést, ezzel az antenna optimális működését és az akkumulátoros üzemidő meghosszabbítását is elősegíti. Az antenna helye
50 50 Az első lépések útmutató Általános óvintézkedések Kerülje túlzott nyomás kifejtését a készülékre Ne fejtsen ki túlzott nyomást a képernyőre és a készülékre, mert ez károsíthatja azokat, illetve vegye ki a készüléket a nadrágzsebből, mielőtt leülne. Ajánlott a készüléket védőtartóban tárolni, az érintőképernyő működtetéséhez pedig csak az érintőceruzát vagy az ujjait célszerű használni. A nem megfelelő kezelés miatt megrepedt képernyőre nem terjed ki a garancia. A készülék felmelegszik tartós használat után Amikor a készüléket hosszabb ideig használja, például amikor telefonon beszél, az akkumulátort tölti, vagy a webet böngészi, a készülék felmelegedhet. A legtöbb esetben, ez az állapot normálisnak mondható és nem a készülék hibáját jelzi. Tartsa tiszteletben a javítási jelzéseket Hacsak a használati vagy a javítási útmutatóban ilyen utalást nem talál, ne próbálja maga javítani a készüléket. A készülék belsejében lévő alkatrészek javítását erre felhatalmazott technikusnak vagy szakszerviznek kell végeznie. Javítást igénylő sérülés esetén Válassza le a készüléket az elektromos aljzatról, majd forduljon felhatalmazott technikushoz vagy szakszervizhez, ha a következők valamelyike történik: Folyadék került vagy valamilyen tárgy esett a készülékbe. A készüléket eső vagy víz érte. A készülék leesett vagy megsérült. Egyértelműen túlmelegedésre utaló jelek mutatkoznak. A használati útmutatás követése ellenére a készülék nem a megszokott vagy elvárható módon működik.
51 Az első lépések útmutató 51 Kerülje a forró területeket Ne tegye a készüléket hőforrás, például fűtőtest, fűtőnyílás, kályha, illetve egyéb olyan készülék közelébe, amely hőt termel (ilyenek például az erősítők). Kerülje a párás területeket Soha ne használja a készüléket párás helyen. Ne használja a készüléket, ha a környezeti hőmérsékletben nagyságrendi változás állt be Ha a korábbitól jelentősen eltérő hőmérsékletű és/vagy páratartalmú helyre viszi a készüléket, akkor előfordulhat, hogy pára csapódik le a készülék belsejében. A készülék sérülésének elkerülése érdekében a készülék használata előtt hagyjon elegendő időt a nedvesség elpárolgására. MEGJEGYZÉS: Ha alacsony hőmérsékletű helyről melegebb környezetbe, illetve meleg helyről hidegre viszi a készüléket, akkor a bekapcsolása előtt hagyjon időt arra, hogy a készülék felvegye a környezet hőmérsékletét. Ne nyomjon semmilyen tárgyat a készülékbe Soha ne nyomjon semmilyen tárgyat a készülék foglalataiba és egyéb nyílásaiba. A nyílások a készülék szellőzését segítik. A nyílásokat nem szabad elfedni, illetve egyéb módon sem szabad akadályozni a levegő mozgását. Rögzítési tartozékok Ne használja a készüléket instabil asztalon, kocsin, talapzaton, állványon vagy konzolon. A készülék rögzítését mindig a gyártó útmutatása szerint, a gyártó által ajánlott rögzítési tartozékkal kell végezni. Kerülje az instabil rögzítést Ne tegye a készüléket instabil talpra.
52 52 Az első lépések útmutató Csak jóváhagyott tartozékokkal használja a készüléket A készüléket csak az erre a célra megfelelő személyi számítógépekkel és tartozékokkal szabad összekötni és használni. A hangerő módosítása Fejhallgató vagy egyéb hangeszköz használata előtt csökkentse a hangerőt. Tisztítás Húzza ki a fali aljzatból a készüléket, mielőtt megkezdené a tisztítását. Ne használjon tisztítófolyadékot vagy hajtógázos tisztítószert. A tisztításra nedves kendőt alkalmazzon, de SOHA ne használjon vizet az LCD kijelző tisztítására. Hatósági azonosítók Hatósági azonosítás céljából a termék a JADE100 típusszámmal van ellátva. A megbízható és biztonságos működés érdekében a készülékkel csak a JADE100 típushoz illeszkedő tartozékokat használjon. Az akkumulátor típusszáma JADE160. Megjegyzés A termék 2-es osztályba sorolt, 5 V-os egyenfeszültséget, legfeljebb 1 A áramot szolgáltató, korlátozott tápegységgel használható. A Telekommunikációs és Internet Szövetség (TIA) biztonsági információi Szívritmus-szabályozók Az Egészségügyi Gyártók Szövetségének (Health Industry Manufacturers Association) javaslata szerint a vezeték nélküli telefonok és a szívritmusszabályozók között az esetleges interferenciák elkerülése érdekében legalább
53 Az első lépések útmutató cm távolságot kell tartani. Ezek az ajánlások összhangban vannak a Wireless Technology Research (vezeték nélküli technológiák kutatása) által végzett független kutatásokkal és az ezek alapján született javaslatokkal. A szívritmus-szabályozót használó személyek: A BEKAPCSOLT telefont MINDIG tartsák legalább 20 cm-re a szívritmusszabályozó készüléküktől. Ne hordják a telefon mellényzsebben. Az interferencia kialakulási esélyének csökkentése érdekében mindig a szívritmus-szabályozóval ellentétes oldalon lévő fülükhöz tartsák a telefont. Ha bármilyen okból azt feltételezi, hogy interferencia alakult ki, akkor azonnal KAPCSOLJA KI a telefont. Hallókészülékek A digitális vezeték nélküli telefonok egy része interferál bizonyos hallókészülékekkel. Ha ilyen jellegű interferenciát tapasztal, akkor a szolgáltató vagy az ügyfélszolgálat segítségével keressen más megoldást. Egyéb gyógyászati eszközök Ha egyéb személyi gyógyászati készüléket használ, akkor egyeztesse a gyártóval, hogy a készülék megfelelő árnyékolással rendelkezik-e a rádiófrekvenciás sugárzással szemben. A kezelőorvosa valószínűleg segítségére lehet a megfelelő információk beszerzésében. Az egészségügyi intézmények területén, ha bármilyen módon erre szólítják fel, KAPCSOLJA KI a telefont. A kórházak és az egyéb egészségügyi intézmények a rádiófrekvenciás sugárzásra érzékeny készülékeket is használhatnak.
54 54 Az első lépések útmutató Hulladékkezelési figyelmeztetés Az Európai Unióban február 13-án hatályba lépett, az elektromos és elektronikus hulladék kezelésére vonatkozó direktíva (Directive on Waste Electrical and Electronic Equipment, WEEE) jelentős változásokat hozott az élettartamuk végére érkezett elektromos készülékek kezelése terén. A direktíva legfőbb célja az elektromos és elektronikus hulladék keletkezésének megelőzése, valamint a hulladék mennyiségének csökkentése érdekében a feleslegessé vált eszközök továbbhasználatának, újrafelhasználásának és egyéb hasznosításának elősegítése. A terméken vagy az annak dobozán feltüntetett WEEE embléma (bal oldalon látható) azt jelzi, hogy a terméket nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kezelni. Ön köteles minden feleslegessé vált elektromos és elektronikus készülékének hulladékkezeléséről gondoskodni, és köteles ezeket a készülékeket a hasonló veszélyes hulladékok begyűjtésére kialakított helyre szállítani. Az elektronikus és elektromos készülékekből keletkező hulladék elkülönített gyűjtése és megfelelő újrahasznosítása fontos szerepet játszik a természeti erőforrások kímélésében. Az elektromos és elektronikus hulladék megfelelő újrahasznosítása az emberi egészség és a környezet védelmében is lényeges tényező. Az elektromos és elektronikus hulladékok elhelyezésével és újrahasznosításával, valamint a begyűjtési pontokkal kapcsolatban a helyi önkormányzattól, a hulladékkezelést végző szolgáltatótól, a készülék vásárlásának helyén vagy a gyártótól kaphat további információt.
www.htc.com Felhasználói kézikönyv
www.htc.com Felhasználói kézikönyv A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN.
Az Ön HTC Sensation XE with Beats Audio Felhasználói kézikönyv
Az Ön HTC Sensation XE with Beats Audio Felhasználói kézikönyv 2 Tartalom Tartalom Első lépések HTC Sensation XE a következővel: Beats Audio 8 Hátlap 10 SIM-kártya 11 Memóriakártya 12 Akkumulátor 13 Az
X10 mini pro. Kibővített használati útmutató
X10 mini pro Kibővített használati útmutató Tartalomjegyzék Felhasználótámogatás...6 A telefonon elérhető használati útmutató...6 Felhasználótámogatási alkalmazás...6 Nagyszerű, új élmények. Fedezze fel!...6
www.htc.com Felhasználói kézikönyv
www.htc.com Felhasználói kézikönyv A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN.
GT-C6712. Felhasználói kézikönyv
GT-C6712 Felhasználói kézikönyv Az útmutató használata Köszönjük, hogy megvásárolta ezt a Samsung mobiltelefont. A készülék a Samsung kiemelkedő technológiájára és magas követelményeire épül, így minőségi
Az Ön kézikönyve HTC DESIRE Z http://hu.yourpdfguides.com/dref/3022840
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági
Rövid használati utasítás
1 Az Ön készüléke... 1.1 Gombok és csatlakozók Rövid használati utasítás Headset csatlakozó A készülék használatára vonatkozó részletesebb információkért látogassa meg a www.alcatelonetouch.com weboldalt,
ipod nano Felhasználói útmutató
ipod nano Felhasználói útmutató Tartalom 4 Fejezet 1: Az első pillantás az ipod nanóra 4 Az ipod nano áttekintése 5 Tartozékok 5 Főképernyő 6 Állapotikonok 7 Fejezet 2: Első lépések 7 Az ipod nano beállítása
Nokia 2730 classic - Felhasználói kézikönyv
Nokia 2730 classic - Felhasználói kézikönyv 9217082 1.1. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 4 Kezdő lépések 5 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 5 A microsd-kártya behelyezése 5 Vegyük ki a microsd-kártyát
SM-G935F. Felhasználói kézikönyv
SM-G935F Felhasználói kézikönyv Hungarian. 04/2016. Rev.1.2 www.samsung.com Tartalom Alapok 4 Fontos tudnivalók 6 Az értékesítési doboz tartalma 7 A készülék elrendezése 9 Akkumulátor 15 SIM-kártya (nano-sim-kártya)
SM-G930F. Felhasználói kézikönyv
SM-G930F Felhasználói kézikönyv Hungarian. 02/2016. Rev.1.0 www.samsung.com Tartalom Alapok 4 Fontos tudnivalók 6 Az értékesítési doboz tartalma 7 A készülék elrendezése 9 Akkumulátor 15 SIM-kártya (nano-sim-kártya)
Felhasználói útmutató
PRIV Verzió: 6.0 Felhasználói útmutató Kiadva: 2016-05-19 SWD-20160519164213606 Tartalomjegyzék Beállítás és alapok... 5 Az eszköz áttekintése...5 A SIM-kártya behelyezése... 6 Médiakártya behelyezése...7
Az Ön kézikönyve HTC TOUCH PRO2 http://hu.yourpdfguides.com/dref/3462210
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági
Energiagazdálkodás Felhasználói útmutató
Energiagazdálkodás Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.
Felhasználói kézikönyv Nokia 215
Felhasználói kézikönyv Nokia 215 1.0. kiadás HU Felhasználói kézikönyv Nokia 215 Tartalom Biztonságunk érdekében 3 Kezdő lépések 4 Gombok és részek 4 A SIM-kártya, az akkumulátor és a memóriakártya behelyezése
HTC Desire 620. Felhasználói kézikönyv
HTC Desire 620 Felhasználói kézikönyv 2 Tartalom Tartalom Érdekes funkciók A HTC Desire 620 készülék szolgáltatásai 9 Kibontás HTC Desire 620 11 Hátlap 12 micro SIM kártya 14 Tárolókártya 15 Akkumulátor
Felhasználói kézikönyv Nokia 230 Dual SIM
Felhasználói kézikönyv Nokia 230 Dual SIM 1.1. kiadás HU Biztonságunk érdekében Olvassuk el az alábbi egyszerű útmutatót. Az itt leírtak be nem tartása veszélyekkel járhat, illetve sértheti a helyi törvényeket
1. Bevezető... 1. 2. A készülék bemutatása... 3. 3. Első lépések... 5
1. Bevezető... 1 1.1 Üdvözöljük... 1 1.2 Biztonsági figyelmeztetések... 1 2. A készülék bemutatása... 3 2.1 Gombok és csatlakozók... 3 2.2 A készülék megjelenése... 4 2.3 Állapotjelző és értesítő ikonok...
HP 23tm érintőképernyős monitor. Felhasználói útmutató
HP 23tm érintőképernyős monitor Felhasználói útmutató 2013 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft, a Windows és a Windows Vista név a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban és/vagy
Rövid használati utasítás
922 Rövid használati utasítás A készülék használatára vonatkozó részletesebb információkért látogassa meg a www.alcatelonetouch.com weboldalt, ahonnan letöltheti a teljes kézikönyvet. Ezenkívül a weboldalon
www.htc.com Felhasználói kézikönyv
www.htc.com Felhasználói kézikönyv A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN.
Felhasználói kézikönyv Nokia Lumia 820
Felhasználói kézikönyv Nokia Lumia 820 4.0. kiadás HU Pszt... Ez az útmutató még nem minden, van még egy... Telefonunk van egy felhasználói útmutató, amely mindig velünk van, és szükség esetén rendelkezésünkre
Vasco Traveler HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MAGYAR
Vasco Traveler HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MAGYAR Copyright 2016 Vasco Electronics LLC www.vasco-electronics.com Tartalomjegyzék 1. A készülék üzembe helyezése 4 1.1 Funkcióbillentyűk 5 1.2 Az akkumulátor töltése
Használati útmutató. DDOOGEE VALENCIA 2 Y100 PRO készülékhez. Megjelenés és funkciógombok. Hogyan helyezze be a SIM kártyát/kártyákat?
1 Használati útmutató DDOOGEE VALENCIA 2 Y100 PRO készülékhez Megjelenés és funkciógombok Hogyan helyezze be a SIM kártyát/kártyákat? 1) Távolítsa el az akkumulátor fedelet! 2) Távolítsa el az akkumulátort!
Alcor Zest D714I Táblagép. Kezelési útmutató
Alcor Zest D714I Táblagép Kezelési útmutató BIZTONSÁGGAL KAPCSOLATOS FIGYELMEZTETÉSEK Ez az útmutató fontos információkat tartalmaz a készülék kényelmes és biztonságos használatával kapcsolatban. Kérjük,
Az Ön kézikönyve HTC P3470 http://hu.yourpdfguides.com/dref/3462352
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató HTC P3470. Megtalálja a választ minden kérdésre az HTC P3470 a felhasználói kézikönyv (információk,
Szoftverfrissítések Felhasználói útmutató
Szoftverfrissítések Felhasználói útmutató Copyright 2008, 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows a Microsoft Corporation bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban. A termékkel kapcsolatos
Az Ön kézikönyve HTC TOUCH CRUISE (09) http://hu.yourpdfguides.com/dref/3022643
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató HTC TOUCH CRUISE (09). Megtalálja a választ minden kérdésre az HTC TOUCH CRUISE (09) a felhasználói
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Ábrák: PLANTRONICS C65 DECT GAP vezeték nélküli headsethez. Ábra jelölések. Asztali állvány 1 Mikrofon 8.
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ PLANTRONICS C65 DECT GAP vezeték nélküli headsethez Ábrák: Ábra jelölések Headset Asztali állvány 1 Mikrofon 8 Hálózati adapter 2 Hangszóró 9 Hálózati adapter csatlakozó 3 Beszéd gomb
Az Ön HTC ChaCha Felhasználói kézikönyve
Az Ön HTC ChaCha Felhasználói kézikönyve 2 Tartalom Tartalom Első lépések A doboz tartalma 8 HTC ChaCha 8 Alsó fedőlap 10 SIM-kártya 11 Memóriakártya 12 Akkumulátor 13 Ki és bekapcsolás 16 A PIN-kód beírása
Gyors üzembe helyezés és Els lépések HP Compaq üzleti asztali számítógépek d220-as és d230-as modell
Gyors üzembe helyezés és Els lépések HP Compaq üzleti asztali számítógépek d220-as és d230-as modell Dokumentum cikkszáma: 326325-212 2003. június A jelen útmutató alapvető tudnivalókat tartalmaz a számítógép
GT-P7500. Felhasználói kézikönyv
GT-P7500 Felhasználói kézikönyv Az útmutató használata Gratulálunk a Samsung P7500 készülék megvásárlásához. Ezzel a nagyteljesítményű, bárhol a világban készülékkel olyan internetes mobil számítógép eszközt
Használati útmutató. Xperia Z C6603/C6602
Használati útmutató Xperia Z C6603/C6602 Tartalomjegyzék Xperia Z Használati útmutató...6 Első lépések...7 Mi az Android?...7 Eszköz áttekintés...7 Összeszerelés...8 Az eszköz be- és kikapcsolása...10
Használati útmutató. Xperia X Performance F8131
Használati útmutató Xperia X Performance F8131 Tartalomjegyzék Első lépések... 7 A használati útmutatóról...7 Áttekintés...7 Összeszerelés...8 A képernyő védelme...9 A készülék első bekapcsolása...9 Miért
Felhasználói Kézikönyv GSM Mobiltelefon Maxcom MM560BB
Felhasználói Kézikönyv GSM Mobiltelefon Maxcom MM560BB Amennyiben technikai támogatásra van szüksége, lépjen kapcsolatba információs vonalunkkal az alábbi számon (+48) 32 325 07 00 vagy serwis@maxcom.pl
Vezeték nélküli eszközök (csak egyes típusoknál) Felhasználói útmutató
Vezeték nélküli eszközök (csak egyes típusoknál) Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban
Felhasználói útmutató
BlackBerry Classic Smartphone Verzió: 10.3.2 Felhasználói útmutató Kiadva: 2015-05-27 SWD-20150527110801842 Tartalomjegyzék Beállítások és alapvető konfigurálások...6 Újdonságok... 6 A BlackBerry okostelefon
Az Ön kézikönyve HTC WILDFIRE http://hu.yourpdfguides.com/dref/3462847
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági
Z2400 Series használati útmutató
Z2400 Series használati útmutató 2007. www.lexmark.com Tartalom Biztonsági tájékoztató...7 Bevezetés...8 Információ keresése a nyomtatóval kapcsolatban...8 A nyomtató részei...10 A biztonsági figyelmeztetések
2500 Series multifunkciós készülék
2500 Series multifunkciós készülék Bevezetés 2006. december www.lexmark.com A Lexmark és a rombusz alakú emblémával ellátott Lexmark név a Lexmark International, Inc. bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban
Használati útmutató. Xperia T2 Ultra D5303/D5306
Használati útmutató Xperia T2 Ultra D5303/D5306 Tartalomjegyzék Első lépések... 7 A használati útmutatóról...7 Áttekintés...7 Összeszerelés...8 A készülék első bekapcsolása...10 Miért van szükség Google
Az Ön kézikönyve HTC HD2 http://hu.yourpdfguides.com/dref/3022422
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató HTC HD2. Megtalálja a választ minden kérdésre az HTC HD2 a felhasználói kézikönyv (információk, leírások,
Nokia 900 - Felhasználói kézikönyv
Nokia 900 - Felhasználói kézikönyv 1.0. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 4 Kezdő lépések 6 Gombok és a készülék részei 6 A vissza, az indítás és a keresés gomb 7 A SIM-kártya behelyezése 8 A telefon
Multimédia Felhasználói útmutató
Multimédia Felhasználói útmutató Copyright 2007 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporationnek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.
Használati útmutató. Xperia C C2305/C2304
Használati útmutató Xperia C C2305/C2304 Tartalomjegyzék Xperia C Használati útmutató...6 Első lépések...7 Android mi ez és mire való?...7 Áttekintés...7 Összeszerelés...8 Az eszköz be- és kikapcsolása...10
www.htc.com Felhasználói kézikönyv
www.htc.com Felhasználói kézikönyv A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN.
Használati útmutató. Xperia Z1 C6902/C6903/C6906
Használati útmutató Xperia Z1 C6902/C6903/C6906 Tartalomjegyzék Első lépések...6 Áttekintés...6 Összeszerelés...7 A telefon első bekapcsolása...8 Miért van szükségem Google -fiókra?...9 Az eszköz töltése...10
HP Scanjet 8270 síkágyas lapolvasó. Felhasználói kézikönyv
HP Scanjet 8270 síkágyas lapolvasó Felhasználói kézikönyv HP Scanjet 8270 síkágyas lapolvasó Felhasználói kézikönyv Szerzői jogok és licencszerződések 2005 Copyright Hewlett-Packard Development Company,
Első lépések Compaq Notebook sorozat
b Első lépések Compaq Notebook sorozat Dokumentum cikkszáma: 271247-211 2002. június Ez az útmutató ismerteti a hardver és szoftver üzembehelyezésével, a számítógép használatával és a problémák elhárításával
Felhasználói kézikönyv
GT-I9060I/DS GT-I9060I Felhasználói kézikönyv www.samsung.com A kézikönyvről A készülék a Samsung kiemelkedő technológiai szakértelmét és magas követelményeit felhasználva minőségi mobilkommunikációt és
GT-I8160. Felhasználói kézikönyv
GT-I860 Felhasználói kézikönyv Az útmutató használata Köszönjük, hogy ezt a Samsung mobil telefont választotta. A készülék a Samsung kiemelkedő technológiájára és magas követelményeire épül, így minőségi
A termék(ek) felnyitása súlyos személyi sérülést eredményezhet! A termék javítását csak az Eminent képzett szakemberei végezhetik!
2 MAGYAR EM7041 2,5 SATA merevlemezház Figyelmeztetések és felhívások A termék(ek) felnyitása súlyos személyi sérülést eredményezhet! A termék javítását csak az Eminent képzett szakemberei végezhetik!
Az Ön kézikönyve SONY ERICSSON XPERIA X10 MINI http://hu.yourpdfguides.com/dref/2738161
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató SONY ERICSSON XPERIA X10 MINI. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk,
Az Ön HTC Wildfire S Felhasználói kézikönyve
Az Ön HTC Wildfire S Felhasználói kézikönyve 2 Tartalom Tartalom Első lépések A doboz tartalma 8 HTC Wildfire S 8 Hátlap 10 SIM-kártya 10 Memóriakártya 13 Akkumulátor 14 Ki és bekapcsolás 17 A PIN-kód
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. Az itt
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. Az itt
Az Ön kézikönyve SONY ERICSSON XPERIA X10 http://hu.yourpdfguides.com/dref/2738162
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató SONY ERICSSON XPERIA X10. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk,
GT-S3650. Használati útmutató
GT-S3650 Használati útmutató A kézikönyv használata A felhasználói kézikönyv végig kalauzolja Önt mobiltelefonja funkcióin és szolgáltatásain. A készülék gyors használatbavételéhez lásd: Ismerkedés a telefonnal,
Multimédia Felhasználói útmutató
Multimédia Felhasználói útmutató Copyright 2007 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporationnek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.
Használati útmutató. Xperia Z5 Compact E5803/E5823
Használati útmutató Xperia Z5 Compact E5803/E5823 Tartalomjegyzék Első lépések... 7 A használati útmutatóról...7 Áttekintés...7 Összeszerelés...8 A készülék első bekapcsolása...9 Miért van szükségem Google
Használati útmutató. Xperia C3 Dual D2502
Használati útmutató Xperia C3 Dual D2502 Tartalomjegyzék Első lépések...6 A használati útmutatóról...6 Áttekintés...6 Összeszerelés...7 A készülék első bekapcsolása...8 Miért van szükségem Google -fiókra?...9
Összefoglaló útmutató Rövid magyarázatok rutin műveletekhez
Összefoglaló útmutató Rövid magyarázatok rutin műveletekhez DCP-L5500DN DCP-L6600DW MFC-L5700DN MFC-L5750DW MFC-L6800DW MFC-L6900DW Brother azt tanácsolja, hogy tartsa a Brother készüléke mellett az összefoglaló
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows és a Windows Vista a Microsoft Corporation védjegye vagy bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban és/vagy
Symbol PPT 8800 sorozat Felhasználói kézikönyv
Symbol PPT 8800 sorozat Felhasználói kézikönyv (Windows Mobile 2003 for Pocket PCs operációs rendszerrel) 11-880012-12 Verzió: 1.2 2006. február Copyright 2004-2006. BCS Hungary Kft. 2 TARTALOMJEGYZÉK
Nokia C6 01 - Felhasználói kézikönyv
Nokia C6 01 - Felhasználói kézikönyv 1.1. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 5 Használatbavétel 7 Gombok és alkatrészek 7 Telefonhívás, hangfájl vagy videó hangerejének módosítása 9 A billentyűzet és
Használati útmutató. Xperia Z C6603/C6602
Használati útmutató Xperia Z C6603/C6602 Tartalomjegyzék Első lépések...7 A használati útmutatóról...7 Eszköz áttekintés...7 Összeszerelés...8 A készülék első bekapcsolása...10 Miért van szükség Google
TomTom Bridge Referencia útmutató
TomTom Bridge Referencia útmutató 15200 Tartalom Üdvözli Önt a TomTom Bridge 5 A TomTom Bridge elindítása 7 Kézmozdulatok használata... 8 A TomTom Bridge készüléken található alkalmazások... 9 A TomTom
Felhasználói útmutató
Felhasználói útmutató Copyright 2015, 2016 HP Development Company, L.P. A Windows a Microsoft Corporation bejegyzett védjegye vagy védjegye az Egyesült Államokban és/vagy más országokban. A DTS szabadalmakkal
Rövid útmutató az első használathoz
Rövid útmutató az első használathoz Fejezet 1. Előkészítés használatra (3) 2. Régi driverek és eszközök eltávolítása (5.1) 3. Szoftver telepítés (5.2) 4. Szoftverek használata (6) 5. Csatlakozás, MP3 állományok
Felhasználói kézikönyv. www.htc.com
Felhasználói kézikönyv www.htc.com A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat A TELEFON MEGVÁSÁRLÁSAKOR ANNAK AKKUMULÁTORA NINCS TELJESEN FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A TELEFON TÖLTÉSE KÖZBEN.
EW7011 USB 3.0 dokkolóállomás 2,5"-os és 3,5"-os SATA merevlemezekhez
EW7011 USB 3.0 dokkolóállomás 2,5"-os és 3,5"-os SATA merevlemezekhez 2 MAGYAR EW7011 USB 3.0 Dokkoló állomás 2,5" és 3,5"-es SATA merevlemezekhez Tartalomjegyzék 1.0 Bevezetés... 2 1.1 Funkciók és jellemzők...
Nokia C6-01 - Felhasználói kézikönyv
Nokia C6-01 - Felhasználói kézikönyv 3.0. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 5 Kezdő lépések 7 Gombok és alkatrészek 7 Telefonhívás, hangfájl vagy videó hangerejének módosítása 9 A billentyűzet és a
Samsung Portable SSD T3
Rev. 1.0 MU-PT250B / MU-PT500B / MU-PT1T0B / MU-PT2T0B JOGI NYILATKOZATOK FELELŐSSÉGKIZÁRÓ NYILATKOZAT A SAMSUNG ELECTRONICS FENNTARTJA A JOGOT ARRA, HOGY ÉRTESÍTÉS NÉLKÜL MEGVÁLTOZTATHASSA A TERMÉKEKET,
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporationnek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.
GT-B5722. Felhasználói kézikönyv
GT-B5722 Felhasználói kézikönyv A kézikönyv használata A Felhasználói kézikönyv végigkalauzolja Önt mobiltelefonja funkcióin és szolgáltatásain. A készülék gyors használatbavételéhez lásd: Ismerkedés a
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. Az itt
Az Ön kézikönyve SAMSUNG GT-S8530 http://hu.yourpdfguides.com/dref/3584884
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági
TomTom navigation module
TomTom navigation module 1. A doboz tartalma A doboz tartalma TomTom navigation module Autós dokkoló USB-kábel MyTomTom prospektus 2 2. Ezt olvassa el először! Ezt olvassa el először! Autós dokkoló Tolja
Az Ön kézikönyve SONY ERICSSON XPERIA GO http://hu.yourpdfguides.com/dref/4379959
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató SONY ERICSSON XPERIA GO. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk,
Android táblagép MT102W - 7. Felhasználói kézikönyv
Android táblagép MT102W - 7 Felhasználói kézikönyv A Magyar nyelv beállítása: 1. Kattintson a fogaskerékre (Settings) a főképernyőn 2. Keresse meg a Language & input menüt, majd koppintson rá 3. Válassza
HP Mini felhasználói kézikönyv
HP Mini felhasználói kézikönyv Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft és a Windows elnevezés a Microsoft Corporation-nek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation-nek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. A termékkel
RUBY Digitális kézi nagyító
RUBY Digitális kézi nagyító Felhasználói kézikönyv Freedom Scientific, LLC July 2009 Part Number # 440446-001 Rev. B KIADJA: Freedom Scientific 11800 31 st Court North St. Petersburg, Florida 33716-1805
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MAGYAR BEVEZETÉS ELSŐ LÉPÉSEK CÍMKE SZERKESZTÉSE CÍMKENYOMTATÁS HIBAELHÁRÍTÁS FÜGGELÉK TÁRGYMUTATÓ
MAGYAR P-touch H00 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A P-touch készülék használata előtt olvassa el ezt a Használati útmutatót. Mindig tartsa kéznél ezt a Használati útmutatót, mert a későbbiekben
Vezeték nélküli eszközök (csak egyes típusokon) Felhasználói útmutató
Vezeték nélküli eszközök (csak egyes típusokon) Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporationnek az Amerikai Egyesült Államokban
Használati útmutató. Ventus B116
Használati útmutató Ventus B116 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK... 2 BIZTONSÁGI INFORMÁCIÓK... 5 A KÉSZÜLÉK BEMUTATÁSA... 6 A CSOMAG TARTALMA... 6 A TELEFON KEZELSZERVEI (ÁTTEKINT ÁBRA)...
HP Deskjet 2540 All-in-One series
HP Deskjet 2540 All-in-One series Tartalomjegyzék 1 HP Deskjet 2540 series súgó... 1 2 Ismerkedés a HP Deskjet 2540 series készülékkel... 3 A nyomtató részei... 4 A vezérlőpanel funkciói... 5 A vezeték
Rövid használati utasítás
6034R Rövid használati utasítás Fontos információk: Az Ön telefonja kompakt (egybeépített) kialakítású készülék, a hátlap és az akkumulátor eltávolítása nem lehetséges. A felhasználó számára szigorúan
Felhasználói Kézikönyv GSM Mobiltelefon Maxcom MM461BB
Felhasználói Kézikönyv GSM Mobiltelefon Maxcom MM461BB Amennyiben technikai támogatásra van szüksége, lépjen kapcsolatba információs vonalunkkal az alábbi számon (+48) 32 325 07 00 vagy serwis@maxcom.pl
Compaq Mini felhasználói kézikönyv
Compaq Mini felhasználói kézikönyv Copyright 2010 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Bluetooth jelölés a jogtulajdonos kereskedelmi védjegye, amelyet a Hewlett- Packard Company licencmegállapodás
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV GPS navigációs készülék NAVON N250 Tartalom: Biztonsági információ 3 Telepítés 7 Nézetek 13 GPS (Globális helymeghatározó rendszer) 15 2 BIZTONSÁGI INFORMÁCIÓ Biztonsági utasítások
Biztonság Felhasználói kézikönyv
Biztonság Felhasználói kézikönyv Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft és a Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi
HTC Legend. Felhasználói kézikönyv
HTC Legend Felhasználói kézikönyv Mielőtt bármi mást tenne, olvassa el ezt a tájékoztatót Az akkumulátor töltése A telefonban levő akkumulátor nincsen még feltöltve. Nagyon fontos, hogy a telefon töltése
Qtek 9100 Gyors Kezelési Útmutató
Qtek 9100 Gyors Kezelési Útmutató 1. oldal Q.1 Mi van a dobozban? Hálózati adapter Akkumulátor Getting Started CD USB Kábel Fejhallgató Pocket PC Telefon Felhasználói kézikönyv és Gyors kezelési útmutató
Alcor Zest Q813IS Táblagép. Kezelési útmutató
Alcor Zest Q813IS Táblagép Kezelési útmutató BIZTONSÁGGAL KAPCSOLATOS FIGYELMEZTETÉSEK Ez az útmutató fontos információkat tartalmaz a készülék kényelmes és biztonságos használatával kapcsolatban. Kérjük,
Az Ön kézikönyve NOKIA X3 http://hu.yourpdfguides.com/dref/2449149
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági
GSmart Essence 4 Felhasználói kézikönyv
GSmart Essence 4 Felhasználói kézikönyv Essence 4 0 S ze rzői jog A GIGA-BYTE COMMUNICATIONS INC. valamennyi, a jelen dokumentumban szereplő mobilterméke, beleértve a készüléket, kiegészítőket, szoftvert,
Rövid használati utasítás
8020X Rövid használati utasítás Köszönjük, hogy az ALCATEL ONE TOUCH 8020X készüléket választotta. Reméljük, hogy élvezni fogja a kiváló minőségű mobil kommunikáció nyújtotta élményt. A készülék használatára
A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató
A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows a Microsoft Corporation bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban. Az itt szereplő