Általános rendelkezések

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Általános rendelkezések"

Átírás

1 1/2008. (II.16.) Önkormányzati rendelet az ingatlanok és közterületek tisztán tartásáról. helyi hulladékgazdálkodásról, helyi közszolgáltatás igénybevételéről Petrivente Községi Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 48. (3) bekezdés b) pontjában, a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 11. (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az avar és kerti hulladék égetéséről az alábbi rendelet alkotja. Általános rendelkezések 1. (1) A rendelet célja, hogy Petrivente község közigazgatási területén a köztisztaságot fenntartsa, az ezzel kapcsolatos feladatokat, kötelezettségeket és tilalmakat a helyi sajátosságoknak megfelelően szabályozza. (2) A köztisztaság állapotának fenntartása elsőrendű közegészségügyi érdek, ezért ennek előmozdításában mindenki köteles hathatósan közreműködni. 2. (1) A rendelet hatálya Petrivente Község közigazgatási területére, a természetes és jogi személyeknek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek az ingatlanok és a közterületek tisztán tartásával, a köztisztasággal, a köztisztasági-, hulladékgazdálkodási szolgáltatással összefüggő tevékenységére terjed ki. A tulajdonosok kötelezettségei 3. Az egyes ingatlanok tisztán tartásáról az ingatlan tulajdonosának, használójának kell 4. (1) A köztisztasági szolgáltatás keretében az önkormányzat gondoskodik: a) a közterületek, buszmegállók szervezett, rendszeres tisztán tartásáról, általános jellegű takarításáról, (lista: 1. számú melléklet) b) a közutak tisztán tartásáról, hó- és síkosság mentesítéséről; (lista: 2. számú melléklet) c) a zöldterületek tisztán tartásáról, kaszálásáról, az átereszek tisztán tartásáról, fakivágással és növénytelepítéssel, parkosítással kapcsolatos feladatok ellátásáról,(lista: 3. számú melléklet) (2) Az Önkormányzat közcélú foglalkoztatás útján gondoskodik a tulajdonában lévő közterületek tisztán tartásáról. 5. (1) Az ingatlan tisztántartásáról az ingatlan tulajdonosa, használója, haszonélvezője, bérlője, (továbbiakban együtt: tulajdonos) köteles (2) Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni: a) az ingatlan homlokzatánál a közútig történő tisztántartásáról, illetőleg, ha a járda mellett zöldsáv is van, a zöldsáv kaszálásáról;

2 b) az ingatlan előtti járdaszakasz hó- és síkosság mentesítéséről; c) a közterületen lévő árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztán tartásáról, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásának biztosításáról az ingatlan előtti szakaszra terjedően, d) az ingatlanról a gyalogjárdára és az út fölé hajló ágak nyeséséről annak érdekében, hogy a biztonságos közlekedés zavartalansága biztosított legyen. (3) Az (2) bekezdésben felsorolt feladatokat úgy kell elvégezni, hogy a járda vagy útburkolat ne rongálódjon, továbbá a terepszint ne változzon. 6. A havat az út tulajdonosa illetve az ingatlantulajdonos úgy köteles eltávolítani vagy elhelyezni, hogy a közlekedés zavartalansága biztosított legyen. 7. A beépítetlen ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni az ingatlan tisztán tartásáról és gyommentesítéséről. A közterületek és ingatlanok tisztán tartása 8. (1) A közterületen szemetelni, vagy a közterületet más módon beszennyezni, oda engedély nélkül szemetet (építési és egyéb törmeléket, kerti nyesedéket stb.) lerakni, a közterületen lévő berendezési tárgyat, fát vagy egyéb növényt beszennyezni, rongálni tilos. (2) A rongálásból keletkezett kárt annak okozója köteles megtéríteni, illetve az eredeti állapotot helyreállítani. (3) A közterület rendeltetéstől eltérő célra (árusítás, építési-, szerelési munka, stb.) történő használata esetén a használattal érintett területet és közvetlen környezetét a használó köteles tisztán tartani, a keletkező hulladék gyűjtéséről és ártalmatlanításáról (4) Építési és bontási munkálatokat úgy kell elvégezni, hogy szálló por és egyéb szennyeződés a munkaterületen és az engedélyezett közterület-használaton kívül eső területre ne kerüljön. (5) Mindennemű anyag szállításánál a szállító köteles a szállítást úgy biztosítani, hogy a közterület be ne szennyeződjék, és az érintett szállítási útvonalon a szállítmányokból semmi ki ne hulljon, por, vagy bűz ne keletkezzék, illetve csepegés, elfolyás ne fordulhasson elő. (6) Ha bármely szállítmány fel- vagy lerakásával, valamint szállításával a közterület beszennyeződik, a szennyeződés előidézője köteles azt a fel- vagy lerakás elvégzése után azonnal eltakarítani. (7) Amennyiben a fuvarozó ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, úgy azt a rakodás helyén az köteles elvégezni, akinek az érdekében a fuvarozás történik. (8) Tilos az ingatlanok takarításából keletkező szennyeződést, vagy bármely más hulladékot a közterületre, csapadékvíz elvezető rendszerekbe önteni, söpörni. (9) Járműbehajtók átereszeinek építése és annak tisztán tartása minden esetben az ingatlan használójának, illetve tulajdonosának kötelessége. A csapadékvíz elvezető árkokat betömni, a víz elfolyását megakadályozni tilos. A közterületre csapadékvíz elvezető árokba, csapadékvíz elvezető csatornába, szennyvizet, kiereszteni szigorúan tilos. (10) Az állatok által a közterületen okozott szennyezés eltakarításáról az állattartó köteles 2 / 5

3 A települési szilárd hulladék ártalmatlanítása 9. (1) Község közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás körében, a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben, a közterületen vagy az ingatlanon összegyűjtött és a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék elhelyezés céljára történő rendszeres elszállítására kizárólagosan jogosult hulladékkezelő a Saubermacher Pannonia Hulladékgyűjtő Kft. Nagykanizsa amely a kötelező közszolgáltatónak minősül (továbbiakban: Közszolgáltató). A Közszolgáltató, Petrivente Község közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére jogosult, illetőleg kötelezett év március hó 1. napig, a év január hó 31. napján kötött szerződés alapján. A Közszolgáltató végzi Petrivente települési szilárd és lakossági hulladékainak gyűjtését és szállítását és gondoskodik a szilárd nem veszélyes hulladék környezetvédelmi hatóság által engedélyezett összetételű és mennyiségű elhelyezéséről és ártalmatlanításáról. (2) A települési szilárd hulladék elhelyezésére és ártalmatlanítására kijelölt hely legkorábban január 1. napjától a Nyugat-Balaton és Zala folyó medence nagytérségi települési szilárd hulladékai kezelésének korszerű megoldására létrehozott Önkormányzati Társulás - továbbiakban Társulás - tagjainak közös tulajdonában lévő, ZALABÉR-i ingatlanon elhelyezkedő hulladékártalmatlanító létesítmény, melyet Közszolgáltató, az általa összegyűjtött és elszállított települési szilárd hulladék elhelyezése és ártalmatlanítása céljából köteles igénybe venni. (3) A (2) bekezdésben körülírt, a települési szilárd hulladék elhelyezésre és ártalmatlanításra kijelölt ingatlanon lévő hulladékártalmatlanító létesítmény üzemeltetésére irányuló kötelező közszolgáltatás kizárólagos teljesítésére jogosult, illetőleg kötelezett a lerakót üzemeltető közszolgáltató, aki (amely) köteles a Saubermacher Pannonia Hulladékgyűjtő Kft. Közszolgáltató által összegyűjtött és a kijelölt hulladékártalmatlanító helyre beszállított települési szilárd hulladék elhelyezését és ártalmatlanítását elvégezni. Települési folyékony hulladék elhelyezése 10. (1) A szolgáltatás ellátására jogosult: Délzalai Víz- és Csatornamű Rt., és a.) kommunális szolgáltató vállalatok b.) költségvetési üzemek, melyeknek tevékenységi köre kiterjed e szolgáltatás ellátására. c.)a szolgáltatás ellátására vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozók A közszolgáltatás igénybevételének díjáról a képviselőtestület külön rendeletet alkot. (2) A szolgáltatást ellátók tevékenységük végzésénél kötelesek betartania 4/1984./II.1./ÉVM sz. rendelet mellékletében előirt műszaki és közegészségügyi, valamint egyéb feltételeket. 11. A köztisztasággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenőrzéséről az érintett szakhatóságok közreműködésével az Önkormányzat gondoskodik. Az avar és kerti hulladék égetéséről 12. A rendelet alkalmazása szempontjából avarnak és kerti hulladéknak minősül a hasznosításra, komposztálásra alkalmatlan fű, lomb, kaszálék, nyesedék, gyökérmaradvány, szár, levél és egyéb növényi maradványok. 3 / 5

4 13. (1) A lakosság egészségének és a levegő tisztaságának védelme érdekében az avar és kerti hulladék égetése csak hétköznapokon óra között szerda csütörtök megengedett. (2) Avar és kerti hulladék nem égethető tűzgyújtási tilalom időtartama alatt. (3) Az avar és kerti hulladék között kommunális vagy ipari eredetű hulladék nem égethető. 14. (1) Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakó helyen és telken szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon. (2) A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, a tüzet azonnal el kell oltani. (3) Avar és kerti hulladék csak nagykorú személy felügyelete mellett és a lakókörnyezet kismértékű zavarása mellett égethető. (4) Az égetés használatának helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható. Záró, hatályba léptető rendelkezések 15. (1) Ez a rendelet a április 1. napján a július 1. napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetésével hatályát veszti a 13/2005. (XII.29.) számú és az azt módosító 8/2007. (IX.03.), 11/2007. (IX.13.) számú rendelet. Kránicz József polgármester Nyakó Melinda körjegyző A rendelet kihirdetve: február 16. Nyakó Melinda Körjegyző 4 / 5

5 1. számú melléklet Buszmegállók: 1. Kossuth u. 18. szám előtt 2. Kossuth u. 21. szám előtt 3. Kossuth u. 76. (önkormányzattal szemben) 2. számú melléklet Közutak: 1. Kossuth utca belterületi szakasza 2. Petőfi utca belterületi szakasza 3. Rákóczi utca belterületi szakasza 4. Petrivente-Semjénháza összekötő út Semjénháza határáig 3. számú melléklet Zölterületek: Petrivente belterületén minden zöldterület 5 / 5

Iszkáz község Önkormányzatának 6/2000. (VI.8.) Ör. számú rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék elhelyezéséről

Iszkáz község Önkormányzatának 6/2000. (VI.8.) Ör. számú rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék elhelyezéséről Iszkáz község Önkormányzatának 6/2000. (VI.8.) Ör. számú rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék elhelyezéséről Iszkáz község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Zalacsány község Önkormányzatának. 16 /2004.(IX.20.) számú rendelete

Zalacsány község Önkormányzatának. 16 /2004.(IX.20.) számú rendelete 1 Zalacsány község Önkormányzatának 16 /2004.(IX.20.) számú rendelete a köztisztaságról, valamint a szervezett köztisztasági szolgáltatás kötelező igénybevételéről Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestülete

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Sződ Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2002. (IV.04.) sz. rendelete A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Egységes szerkezetben Sződ

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Somoskıújfalu Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2/2007. (I. 12.) SKt. sz. rendelete a helyi környezet védelmérıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról Somoskıújfalu

Részletesebben

Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete

Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelez igénybevételér

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének

Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2003. /VIII.27./ önkormányzati rendelete A köztisztaságról, és a szervezett köztisztasági szolgáltatásokról a módosításokkal egységes szerkezetben Szendrő

Részletesebben

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének (Hatályos: 2012. április 15-től) Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2003.(XII.1.)Kt. rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, és a településtisztaság

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Ellend község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/1999. (VII.27.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről

Részletesebben

Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről. A rendelet hatálya

Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről. A rendelet hatálya Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről Mikebuda Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Ellend község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/1999. (VII.27.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl

Részletesebben

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2004. (IV.15.) önkormányzati rendelete

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2004. (IV.15.) önkormányzati rendelete Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2004. (IV.15.) önkormányzati rendelete a helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról (Egységes

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2011.(X.27.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A köztisztaságról és környezetvédelemről Módosított rendelet

Részletesebben

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2007.(XI. 01.) RENDELETÉNEK

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2007.(XI. 01.) RENDELETÉNEK TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE A TELEPÜLÉS KÖZTISZTASÁGÁRÓL SZÓLÓ 17/2007.(XI. 01.) RENDELETÉNEK A 16/2009.(X. 01.) RENDELETTEL, valamint A 19/2012.(V. 31.) RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2012. (VI. 21.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és környezetvédelemről. Cibakháza Nagyközség Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZET. 1. Általános rendelkezések 1. 2. Értelmező rendelkezések 2.

EGYSÉGES SZERKEZET. 1. Általános rendelkezések 1. 2. Értelmező rendelkezések 2. 160. EGYSÉGES SZERKEZET Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2015. (XI.03.) 4, 36/2013.(XI.19.) 3, 34/2012. (VI. 12.) ÖR, 27/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelettel módosított 11/2011

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Lábatlan Város Önkormányzat Képviselõ-testületének a helyi környezet védelmérõl szóló 23/ 2004. (IX. 22.) számú rendelete egységes szerkezetben a 18/2005 (VI. 1.) számú rendeletével Lábatlan város képviselõ-testülete

Részletesebben

Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Petneháza Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény

Részletesebben

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendelete

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendelete Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendelete köztisztaságról, valamint a szervezett köztisztasági szolgáltatás kötelező igénybevételéről a 4/2013.(II.14.) és a

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IX.30.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, zöldterületek védelméről, valamint az avar és kerti hulladékok égetéséről Budajenő

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Jegyzőjétől

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Jegyzőjétől Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Jegyzőjétől A Képviselő-testület 2015. április 30.-án tartandó ülésére Tárgy: Az avar és kerti hulladék égetés, valamint a szabadtéri tűzgyújtás helyi szabályairól

Részletesebben

a módosításáról szóló 13/2010. (IX. 28.), 7/2012. (III. 20.) rendelettel egységes szerkezetben

a módosításáról szóló 13/2010. (IX. 28.), 7/2012. (III. 20.) rendelettel egységes szerkezetben Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 11/2006. (IV. 24.) rendelete a helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról a módosításáról szóló

Részletesebben

P Ö L Ö S K E KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2006. (IV. 20.) RENDELETE

P Ö L Ö S K E KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2006. (IV. 20.) RENDELETE P Ö L Ö S K E KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2006. (IV. 20.) RENDELETE a helyi környezet védelmérôl, a közterületek és ingatlanok rendjérôl, a település tisztaságáról Pölöske község képviselô-testülete a helyi

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 6/2012.(II.10.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok

Részletesebben

a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjérôl

a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjérôl 1 TURA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 18/2002. (XII. 10.) RENDELETE a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjérôl Tura város képviselô-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.

Részletesebben

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről Balatonhenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

2. A közszolgáltatás kiterjed a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére.

2. A közszolgáltatás kiterjed a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére. MHK Jogszab>ly szolg>ltat>s 1. oldal, összesen: 8 oldal Csatka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2005 (II.15.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a hulladékgazdálkodásról. Csatka Község

Részletesebben

ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE

ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Orci község képviselő-testülete

Részletesebben

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2000.(VI.5.) számú önkormányzati rendelete a környezet- és természetvédelemről 1

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2000.(VI.5.) számú önkormányzati rendelete a környezet- és természetvédelemről 1 TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2000.(VI.5.) számú önkormányzati rendelete a környezet- és természetvédelemről 1 Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2004.(VI.18.) rendeletével módosított 17/2001.(XII.7.) rendelete a település környezetvédelmének szabályairól * Martfű Város Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2009 (IV.30.)rendelete Balatonfenyves köztisztaságáról és közrendjéről (egységes szerkezetben a módosításokkal) Balatonfenyves Község Önkormányzat

Részletesebben

26/1995. (XI.28.) Kt. rendelete a A KÖZTISZTASÁGRÓL

26/1995. (XI.28.) Kt. rendelete a A KÖZTISZTASÁGRÓL 1 SZIGETHALOM 1 VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 26/1995. (XI.28.) Kt. rendelete a A KÖZTISZTASÁGRÓL (egységes szerkezetben a 13/1996. (V.14.), a 36/2008.(XII.30.), a 6/2010.(III.26.) és a 16/2012.(V.29.) önkormányzati

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések MÁLYINKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2005 (II. 01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról (módosításokkal

Részletesebben

1. fejezet. Általános rendelkezések. E rendelet hatálya a Község közigazgatási területére terjed ki.

1. fejezet. Általános rendelkezések. E rendelet hatálya a Község közigazgatási területére terjed ki. Pusztazámor Község Önkormányzatának 8/2004.(VII. 09.) számú rendelete a közterületek tisztántartásáról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről (módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013 (VI.3.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának következményeiről Balatonfenyves Község

Részletesebben

SOM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6./2002. (IX. 05.) sz. RENDELETE

SOM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6./2002. (IX. 05.) sz. RENDELETE SOM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6./2002. (IX. 05.) sz. RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Som község képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Bajcsy Zs. út 13. /fax 48/411-435

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Bajcsy Zs. út 13. /fax 48/411-435 BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2012.(V.7.), 18/2010.(XII.20.), 20/2009.(XII.01.), 13/2009.(I.30.), 22/2008.(XII.21.), 28/2007.(XII.10.), 8/2007.(IV.02.), 11/2004.(VI.11.) és 3/2002.(II.04.) számú rendelettel

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014.( IX..) önkormányzati rendelete A települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásokról, valamint a közterületek tisztántartásának szabályairól

Részletesebben

Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl

Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita megbízott

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések 1.

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. Szigetszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2001. (II. 20.) sz. rendelete a helyi környezet védelmének szabályairól az 5/2005.(VIII.30.), 7/2008.(V.30.), 11/2009.(IX.25.), 13/2011.(XI.29.),

Részletesebben

HOMOKBÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/1996. (XII.10.) rendelete

HOMOKBÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/1996. (XII.10.) rendelete HOMOKBÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/1996. (XII.10.) rendelete Homokbödöge község Összevont Rendezési Tervéről Homokbödöge Önkormányzat Képviselőtestülete /Továbbiakban: Önkormányzat/

Részletesebben

I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2003. (II. 1.) rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a hulladékgazdálkodásról a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII.10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről

Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII.10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII.10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény

Részletesebben

Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete

Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének 4/2006. (III. 14.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek tisztán tartásáról

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2012. (VII. 30.) önkormányzati rendelete a települési környezet védelméről Módosítások: - 2/2016. (II.16.) ökr. Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések 1..

I. Fejezet Általános rendelkezések 1.. Jászladány Nagyközség Önkormányzata 17/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról valamint a települési szilárd és folyékony

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 16/2000.(IV.10.) sz., 17/2000.(IV.6.) sz., 44/2003.(X.7.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 16/2000.(IV.10.) sz., 17/2000.(IV.6.) sz., 44/2003.(X.7.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított 1. oldal, összesen: 10 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2000.(IV.10.) sz., 17/2000.(IV.6.) sz., 44/2003.(X.7.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított 22/1999. (VI.7.)sz. rendelete a köztisztasággal

Részletesebben

melyet a 5/2013.(II.11.) önkormányzati rendelet módosított.

melyet a 5/2013.(II.11.) önkormányzati rendelet módosított. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2012.(XI. 12. ) önkormányzati rendelete a környezet- és természetvédelem helyi szabályairól melyet a 5/2013.(II.11.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

GALAMBOK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2009. (VI.02.) számú rendelete az környezetvédelem helyi szabályairól

GALAMBOK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2009. (VI.02.) számú rendelete az környezetvédelem helyi szabályairól GALAMBOK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/009. (VI.0.) számú rendelete az környezetvédelem helyi szabályairól Galambok Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

TUZSÉR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. ( XII. 19. ) ÖKT. számú r e n d e l e t e 1

TUZSÉR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. ( XII. 19. ) ÖKT. számú r e n d e l e t e 1 Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014. (XII.23.) számú rendeletével módosítva TUZSÉR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. ( XII. 19. ) ÖKT. számú r e n d e

Részletesebben

4/2000. (IV.11.)Ktr. rendelet a helyi építési szabályokról szabályozási tervi mellékletekkel

4/2000. (IV.11.)Ktr. rendelet a helyi építési szabályokról szabályozási tervi mellékletekkel 4/2000. (IV.11.)Ktr. rendelet a helyi építési szabályokról szabályozási tervi mellékletekkel 1 ÉRSEKHALMA KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 4/2000. (IV.11.) Ktr. sz. rendelete a helyi építési szabályokról.

Részletesebben

Badacsonytomaj Város Önkormányzat. Képviselő-testülete 28/2007. (XII.28.) r e n d e l e t e

Badacsonytomaj Város Önkormányzat. Képviselő-testülete 28/2007. (XII.28.) r e n d e l e t e Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2007. (XII.28.) r e n d e l e t e a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételről Badacsonytomaj Város

Részletesebben

Dunabogdány Község Önkormányzatának 10/1998. (VI.22.) Önk. számú rendelete a környezetvédelemről. I. fejezet Bevezető rendelkezések

Dunabogdány Község Önkormányzatának 10/1998. (VI.22.) Önk. számú rendelete a környezetvédelemről. I. fejezet Bevezető rendelkezések Dunabogdány Község Önkormányzatának 10/1998. (VI.22.) Önk. számú rendelete a környezetvédelemről (Egységes szerkezetben a 2/1999.(I.11.), 8/l999. (V.25.), 5/2000.(II.28.), 2/2001. (II.14.), 11/2001. (VI.29.),

Részletesebben

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez 1 Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015. (XI.17.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2004. /IV.26./rendelete. a környezetvédelemről ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2004. /IV.26./rendelete. a környezetvédelemről ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. /IV.26./rendelete a környezetvédelemről Tüskevár község Önkormányzata Képviselő-testülete a község környezeti állapotának egyre rosszabbodó

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN Törökbálint Város 1 Önkormányzata 20/2004.(IV.16.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, valamint a település tisztaságáról a módosító 24/2005. (X. 21.), 6/2008.(II.

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni.

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni. Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-12-19 -tól Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2006. (XII. 14.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, valamint a település tisztaságáról az azt módosító 52/2008.

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2007.(III.21.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról, valamint a települési

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. (1) A R. hatálya Nyalka község egész közigazgatási területére kiterjed.

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. (1) A R. hatálya Nyalka község egész közigazgatási területére kiterjed. Nyalka község Önkormányzatának /2010. (06. 11.) rendelete A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás megszervezéséről és kötelező igénybevételéről, valamint a közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Kisoroszi község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2007. (II. 22.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 27-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. január 27.

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 27-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. január 27. ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 27-i ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. január 27. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kollár Sándor a Pénzügyi és

Részletesebben

6/2000.(II.24.) önkormányzati rendelete

6/2000.(II.24.) önkormányzati rendelete 1 1 Balatonberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének az 5/2003.(IV.01.), - 9/2004.(VII.18.), - 13/2009.(VII.08.), 12/2012.(V.31.) önkormányzati rendeletekkel módosított 6/2000.(II.24.) önkormányzati

Részletesebben

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2007. (VI.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2007. (VI.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2007. (VI.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A KÖZTISZTASÁGRÓL Szólád Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében foglalt

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2007. (XII. 1.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Biharnagybajom

Részletesebben

GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI KÖRNYEZET VÉDELMÉRÔL, A KÖZTERÜLETEK ÉS INGATLANOK RENDJÉRŐL, A TELEPÜLÉS TISZTASÁGÁRÓL (Egységes szerkezetben

Részletesebben

Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2013. (XI.20.) önkormányzati rendelete. A környezet védelméről

Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2013. (XI.20.) önkormányzati rendelete. A környezet védelméről Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2013. (XI.20.) önkormányzati rendelete A környezet védelméről Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény

Részletesebben

KISKUNHALAS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 59/2005.(XI.30.) rendelete

KISKUNHALAS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 59/2005.(XI.30.) rendelete KISKUNHALAS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 59/2005.(XI.30.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Kiskunhalas Város Képviselő-testülete

Részletesebben

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez 1 Hajmáskér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete. a települési hulladékgazdálkodásról

Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete. a települési hulladékgazdálkodásról Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Szenna Község Önkormányzat Képviselő - testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.

Részletesebben

Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015. (VI.9.) önkormányzati rendelete a Köztisztaság fenntartásáról

Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015. (VI.9.) önkormányzati rendelete a Köztisztaság fenntartásáról Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015. (VI.9.) önkormányzati rendelete a Köztisztaság fenntartásáról Karád Község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2004. (IV.30.) rendelete. a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2004. (IV.30.) rendelete. a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2004. (IV.30.) rendelete a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

7/2004. (V.1.) r e n d e l e t

7/2004. (V.1.) r e n d e l e t Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2004. (V.1.) r e n d e l e t a helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról (Egységes szerkezetben

Részletesebben

BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról

BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról 1 BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról (egységes szerkezetben a 10/2011. (VIII.08.) önkormányzati rendelettel) Bodmér Község

Részletesebben

Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1999. /I.28. / önkormányzati-rendelete a környezetvédelem helyi szabályozásáról

Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1999. /I.28. / önkormányzati-rendelete a környezetvédelem helyi szabályozásáról Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1999. /I.28. / önkormányzati-rendelete a környezetvédelem helyi szabályozásáról Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

2. A tiltott, közösségellenes magatartás fogalma

2. A tiltott, közösségellenes magatartás fogalma Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 31/2012. (VI. 01.) önkormányzati rendelete a tiltott, közösségellenes magatartásokról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Magyarország

Részletesebben

12/2004. (VI.30.) sz. rendelete

12/2004. (VI.30.) sz. rendelete K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 12/2004. (VI.30.) sz. rendelete A HÁZTARTÁSI HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (egységes szerkezetben) K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel

Részletesebben

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról, a településtisztaság biztosításáról Ordacsehi Községi Önkormányzat

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1..

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. Kővágótöttös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2/1991 (X. 8) rendelete. A község környezeti tisztaságának megóvásáról, az állattartásról és a közterületek hasznosításának rendjéről. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Részletesebben

Göd Város Önkormányzat 6/2000. (II.22.) sz. Ök rendelete Göd Város helyi környezetvédelmi szabályairól

Göd Város Önkormányzat 6/2000. (II.22.) sz. Ök rendelete Göd Város helyi környezetvédelmi szabályairól 1 Göd Város Önkormányzat 6/2000. (II.22.) sz. Ök rendelete Göd Város helyi környezetvédelmi szabályairól Göd Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. tv. 16..

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Galambok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályainak betartásáról, valamint ennek elmulasztásának jogkövetkezményeiről

Részletesebben

A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról

A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról A Zagyvaszántói Önkormányzat a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. Tv. (továbbiakban:

Részletesebben

12/2004. (VI.30.) sz. rendelete

12/2004. (VI.30.) sz. rendelete K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 12/2004. (VI.30.) sz. rendelete A HÁZTARTÁSI HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (egységes szerkezetben) K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel

Részletesebben

Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete

Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete Hatályos:2014-01-01 -tól Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

7/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete. a helyi környezetvédelemrıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról

7/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete. a helyi környezetvédelemrıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 7/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete a helyi környezetvédelemrıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról (Egységes szerkezetben

Részletesebben

FADDI HÍREK MELLÉKLET 2009.DECEMBER

FADDI HÍREK MELLÉKLET 2009.DECEMBER (4) Egyéb rendezvények tervezett megtartása esetén az üzletvezető bejelentése alapján a rendezvény helyének, idejének megjelölésével a jegyző határozattal dönt. A bejelentést a rendezvény megtartása előtt

Részletesebben

Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének. 29/2003.(XII. 10.) számú. rendelete

Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének. 29/2003.(XII. 10.) számú. rendelete Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 29/2003.(XII. 10.) számú rendelete a kötelezı kéményseprı- ipari közszolgáltatásról (Egységes szerkezetben) Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról

Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (IX. 15.) sz. RENDELETE A Település köztisztaságáról, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/461-2/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési, Területrendezési

Részletesebben

1. Az alaprendelet (továbbiakban R ) 2.. (2) és (3) bekezdése hatályát veszti.

1. Az alaprendelet (továbbiakban R ) 2.. (2) és (3) bekezdése hatályát veszti. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (III. 22.) rendelete a környezetvédelemről szóló 23/2000. (XII.08.) rendelet módosításáról Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (XII.18.) számú rendelete Remeteszőlős Község környezetvédelméről

Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (XII.18.) számú rendelete Remeteszőlős Község környezetvédelméről 1 Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (XII.18.) számú rendelete Remeteszőlős Község környezetvédelméről Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete. A települési szilárd hulladékgazdálkodásról

Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete. A települési szilárd hulladékgazdálkodásról Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete A települési szilárd hulladékgazdálkodásról Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya

220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minısége védelmének szabályairól A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló

Részletesebben

Hásságy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (XII.15.) számú rendelete

Hásságy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (XII.15.) számú rendelete Hásságy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (XII.15.) számú rendelete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő legmagasabb hatósági

Részletesebben

I. FEJEZET. Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Fogalom-meghatározások

I. FEJEZET. Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Fogalom-meghatározások Törökbálint Város 1 Önkormányzata 20/2004.(IV.16.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, valamint a település tisztaságáról a módosító 24/2005.(X. 21.), 6/2008.(II.

Részletesebben

Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1

Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1 Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1 Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (XII.20.)

LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (XII.20.) LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (XII.20.) önkormányzati rendelete a település szervezett hulladékkezelési közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl. Lovas Község Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben