NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 26/2003. (V. 29.) számú. r e n d e l e t e

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 26/2003. (V. 29.) számú. r e n d e l e t e"

Átírás

1 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 26/2003. (V. 29.) számú r e n d e l e t e a háziorvosi körzethatárok meghatározásáról (egységes szerkezetben a 48/2005.(XII.1.) KGY rendelettel a 63/2005.(XII.22.) KGY rendelettel, a 18/2008.(IV.1.) KGY rendelettel, a 19/2010.(VI.29.) KGY rendelettel a 21/2010.(VIII.24.), a 29/2010.(XI.12) és a 43/2012.(XI.30.) önkormányzati rendelettel) A Közgyűlés az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló évi CVII. törvény 26. -ának n.) pontjával módosított az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. törvény 2. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1. (1) 0F1 A felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcákat, területeket, oktatási intézményeket az 1. számú melléklet szerint, a házi gyermekorvosi körzethez tartozó utcákat, területeket, oktatási intézményeket a 2. számú melléklet szerint, a fogorvosi körzethez utcákat, területeket, oktatási intézményeket a 3. számú melléklet szerint határozza meg. (2) 1F2 A vegyes fogászati körzetek esetében a területen lakó 3 év alatti és a 18 éven felüli lakosoknak, a felsorolt nevelési- oktatási intézményekbe járó valamennyi tanulónak valamint a területen lakó oktatási intézménybe nem járó 3 és 18 év közötti lakosoknak kell a fogászati alapellátását biztosítani. A felnőtt fogászati körzetek esetében a területen lakó valamennyi 18 év feletti lakosnak kell a fogászati alapellátását biztosítani. A felnőtt fogászati körzetben lakó 3 év alatti gyermekek és nevelési oktatási intézménybe nem járó 3 és 18 év közötti személyek fogászati alapellátását az Ör. 3. számú mellékletben megjelölt vegyes körzet látja el. Az iskolafogászati praxisokhoz felsorolt nevelési - oktatási intézményekbe járó tanulók fogászati alapellátása a középfokú tanulmányok hivatalos befejezéséig az iskolafogászat feladata. 1 A 21/2010.(VIII.24.) KGY rendelet 1. -a módosította 2 A 21/2010.(VIII.24.) KGY rendelet 1. -a iktatta be

2 2 2. Ez a rendelet június hó 1. napján lép hatályba. Nyíregyháza, május 28. Csabai Lászlóné polgármester Dr. Szemán Sándor jegyző E rendeletet május hó 29. napján kihirdetem. Nyíregyháza, május 29. Dr. Szemán Sándor jegyző

3 sz. melléklet a 26/2003. (V. 29.) számú rendelethez2f Felnőttorvosi körzethez tartozó utcák Házszám 1. számú körzet Dr. Kozma Péter Antalbokor Árok utca páros oldal Búza utca Búza tér József Attila utca Mező utca Moszkva utca 41-től 61-ig Moszkva utca 42-től 60-ig Árok utca 48. Pacsirta utca Rákóczi utca 17-től 65-ig Rákóczi utca 18-tól 56-ig Ságvári Endre utca Széna tér Új utca Árok utca sz.Kollégium 53. Moszkva utca - ÉLIP Kollégium 35. Bedőbokor Vargabokor 2. számú körzet Dr. Együd Ágnes Északi körút 8. Északi körút páratlan oldal Kopogó utca Sólyom utca és köz Őz utca Őz köz Tőke utca Újszőlő utca páratlan oldal 43-ig Árok utca páratlan oldal Pacsirta út. 29/35.szám Szelesbokor Kovácsbokor 3. számú körzet Dr. Tamás István Korányi Frigyes utca Korányi Frigyes utca Vietórisz utca Leffler Sámuel utca Jósika Miklós utca Darvas József utca Fábián Zoltán utca páratlan oldal 17-től végig páros oldal 74-től végig 3 A 43/2012.(XI.30.) önkormányzati rendelet 1. -a módosította.

4 4 Pálfi Ernő utca Kalevala sétány Bánki Donát utca Bláthy Ottó utca Déri Miksa utca Kandó Kálmán utca Szent-Györgyi Albert utca Törpe utca Ungvár sétány számú körzet Dr. Szabó József Mandabokor I. Mandabokor II. Mandabokor III. Bálintbokor Alsóbadur utca Kordovánbokor Lóczibokor Újtelekbokor Polyákbokor Simai tér Róna utca Sertéstelepi utca Hosszúháti út Lovas utca Lomb utca Darázs utca Benehalom utca Samóka utca Verescsárda utca Cimbalom utca Furulya utca Tilinkó utca Tó utca Citera utca Major utca Jegenye utca Juhar utca Kalászos utca Simai út Bokréta utca Rét utca Hóvirág utca Bem József utca Lőtér utca Szabadság utca Homok utca Gyöngy utca Pálma utca Orgona utca Orgona köz Muskátli utca Muskátli köz

5 5 Gyöngy köz 5.számú körzet Dr. Vasvári Tünde Alkony utca Alkotás utca Derü utca Csalitos utca Császy László utca Dugonics utca Dugonics köz Labda utca Hegyi utca Kassa utca Kassa köz Naplemente utca Hajnal utca Verseny utca Tagló utca Tiszavasvári út Szikla utca Ív utca Munkás utca Igló utca Fáy András utca Fészek utca Mosolygó Antal utca Dobsina utca Rozsnyó utca Rajk László utca Bártfa utca Verecke utca Szélsőbokor Szélsőbokori út Prága utca Petrikovics utca Torok utca Viola utca páros old. 6.sz körzet Dr. Fekete László Hársfa utca Játszó utca Könyök utca Kőris utca Legyező utca Liget utca Nyíl utca Óvoda utca Pillangó utca Rövid utca Szirom utca Szittya utca

6 6 Újházsor Vasutas utca Istvánbokor Szabadságbokor Salamonbokor Zomboribokor Derkovits utca Bottyán János utca Bólyai tér Dobó István tér Dugonics köz Erkel Ferenc utca Huszár tér Hadik András utca Kazinczy Ferenc utca Kinizsi utca Dália utca 12-től 27-ig páros oldal 7. számú körzet Dr. Balázs Ibolya Toldi utca 56. Toldi utca 62. Toldi utca 64. Toldi utca 66. Toldi utca 68. Toldi utca 1-től 17-ig Toldi utca 2-től 10-ig Árpád utca 1-től 19-ig Árpád utca 2-től 26-ig Deák Ferenc utca 1-től 19-ig Deák Ferenc utca 2-től 26-ig Kölcsey Ferenc utca 1-től 15-ig Kölcsey Ferenc utca 2-től 16-ig Petőfi utca Benczúr Gyula tér Ér utca Szarvas uta 1-től 43-ig Széchenyi utca páros oldal végig Báthori utca Madách Imre utca Rozsrétbokor I. Rozsrétbokor II. Kállai rét Homok utca Lőtér utca Fenyő utca Főzde utca Ösvény utca Hajlás utca Kerítés utca 8. számú körzet Dr. Madai Ildikó Árpád utca páros oldal 46-tól végig

7 7 Árpád utca Damjanich utca Dália utca Huszársor Lehel utca Deák Ferenc út Deák Ferenc út Toldi utca Toldi utca páratlan oldal 45-től végig páratlan oldal 53-tól végig 56-tól végig páratlan oldal 43-tól páros oldal 42-től végig 9. számú körzet Dr. Gerner László Akácfa utca Akácfa tér Akácos utca Akácos köz Csipke utca Csipke köz Debreceni út páratlan oldal 1-től 95-ig Földi utca Gólya utca Gólya zug Görgey Artúr utca Gyöngyvirág utca Kígyó utca Katona utca Katona köz Móricz Zsigmond utca Salétrom köz Simai út 24-ig Szarvas utca páros oldal 18-tól végig Szarvas utca páratlan oldal 61-től végig Tompa Mihály utca Toldi utca 58. Toldi utca 60. Viola utca páratlan oldal Virág utca Virág köz Zöldfa utca 10. számú körzet Dr. Salamon Terézia Fazekas János tér 22. Fazekas János tér 24. Törzs utca Szalag utca Jelvény utca Lobogó utca 11. számú körzet Dr. Kaszinyecz István Fazekas János tér 15. Fazekas János tér 17.

8 8 Fazekas János tér 19. Fazekas János tér 21. Család utca 15. Család utca 17. Család utca 19. Család utca 21. Család utca 23. Család utca 25. Család utca 27. Család utca 29. Család utca 31. Család utca 41. Család utca 43. Család utca 45. Család utca 47. Család utca 49. Család utca 51. Semmelweis utca 2-től 12-ig 12. számú körzet Dr. Zilahi Zsolt Alkotmány utca Bartók Béla utca Csillag köz Csillag utca Debreceni út páros oldala Eötvös utca Luther tér Luther utca páros oldal kivéve 8,10. Gimnázium köz Hatház utca Hatzel tér Honvéd utca Kéz utca Laktanya tér Szent István utca 1,3. Maláta utca Nádor utca Róka utca Róka zug Rózsa utca Serház utca Szilfa utca Váci Mihály utca páratlan oldal Váci Mihály utca páros oldal 2-től 50-ig Vég utca Szent István utca 1-től 51-ig Kert köz 1,3. 13.számú körzet Dr Gégény Enikő Kállói út Szitakötő utca Tünde u.

9 9 Takács u. Molnár u. Pipacs u. Kökény u. Nárcisz u. Margaretta u. Szijgyártó u. Fonó u. Bodza u. Szűrszabó u. Pitypang u. Bóbita u. 14. számú körzet Dr. Agárdy Miklós Béla utca Bocskai utca Bocskai utca Bujtos utca Bessenyei tér Forgó utca Felszabadulás tér Juhász Gyula utca Inczédy sor Kálmán utca Közép utca Kossuth tér Liszt Ferenc utca Sas utca Szabolcs utca Szent István utca Síp utca Tóth Árpád utca Tulipán utca Rozstelek utca Kollégium páros oldal páratlan oldal 8-tól 10-ig páros oldal 15. számú körzet Dr. Újvári Katalin Agyag utca Belső körút Család utca Család utca Dózsa György utca Futó utca Gábor Áron utca Gárdonyi Géza utca Gerhátbokor Géza utca Hengersor Hunyadi utca Ibolya utca István utca Ilonatanya Jég utca 154-től végig 65-től végig páratlan oldal

10 10 Lenin utca Kengyel utca Újerő utca Lajos utca László utca Liliom utca Mák utca Mátyás utca Mérleg utca Nád utca Nefelejcs utca Pazonyi utca Rókabokor Selyem utca Szegfű utca Színház utca Tavasz utca Tűzoltó utca Vasgyár utca Vörösmarty köz, tér, utca Mikes Kelemen utca Béry Balogh Ádám utca Ráday Pál utca Titel utca Gál Ambrus utca Thököly utca Mányoki Ádám utca Dobos András utca 16. számú körzet Dr. Fazekas Judit Állomás utca Álmos utca Anna utca Attila utca Avar utca Búzakalász sor Búzakalász utca Csaba utca Előd utca Erdész utca Erika utca Farkas utca Fejedelem utca Fenyvestanya Fürdő utca Gyula utca Hármastanya Hattyú utca Igrice utca Ilona utca Katalin utca Kemecsei út Keselyűs I. dűlő páratlan oldal 79. számtól végig 23. számtól végig

11 11 Keselyűs II. dűlő Kéve utca Krisztina utca Lenke utca Lepke utca Magdolna utca Mária utca Nyírség utca Orsolya utca Pázsit utca Sövény utca Szabó Lőrinc utca páros oldal Szívárvány utca 72. számtól és 101. számtól végig Úttörő utca páros oldal Venyige utca Zerge utca Zsuzsanna utca 17. számú körzet Dr. Ésik Katalin Dohány utca Holló utca Kossuth Lajos utca Vasvári Pál utca Vasvári Pál utca Benkőbokor Jánosbokor Nádasbokor páros oldal 1-től 71-ig 2-től 64-ig 18. számú körzet Dr. Soós Zoltán Szent István utca Bocskai utca Budai Nagy A. út. Kállói út. Kert utca Mikszáth Kálmán utca Nagyvárad utca Kőrösi Csoma Sándor utca Vértanúk útja páros oldala 60-tól végig 61-től végig páratlan oldal páratlan oldal 19. számú körzet Dr. Mihucz Mária Stadion utca Erdősor Vasvári Pál utca 68. Vasvári Pál utca 70. Vasvári Pál utca 71-től 89-ig 20. számú körzet Dr. Albert Valéria Hősök tere Jókai tér

12 12 Dózsa György utca 2-től 10-ig páros oldal Dózsa György utca páratlan oldal Rákóczi utca 1. Rákóczi utca 2-től 4-ig Víz utca Malom utca Malom köz Széchenyi utca 1-től 49-ig páratlan oldal Bethlen Gábor utca 2-től 8-ig Bethlen Gábor utca 1-től 5-ig Egyház utca 1-től 3-ig Egyház utca 2-től 4-ig Kálvin tér Bercsényi utca Zrínyi Ilona utca Országzászló tér Szarvas utca 2-től 16-ig Iskola utca Kürt utca Kereszt utca Luther utca 1-től 21-ig páratlan oldal 21. számú körzet Dr. Tisza Krisztina Írinyi János utca Újszőlő utca Városmajor utca Kórház utca Herman Ottó utca Hímes utca Szalonka utca Galamb utca Fecske utca Fürj utca Rigó utca Gém utca Kótaji utca Csongor utca Csongor köz Debrőbokor Füzesbokor 22. számú körzet Dr. Kovács Emília Ady Endre utca Áchim András utca Esze Tamás utca Kert utca Kert köz Erzsébet tér Szántó Kovács János utca Sziklai Sándor utca Tarpai Márton utca Táncsics Mihály utca páros 5-től végig

13 13 Tükör utca Zenta utca Zimony utca Szent István utca Váci Mihály utca 53-tól 73-ig 52-től 54-ig 23. számú körzet Dr. Tomasovszki Tamás Arany János utca Árpád utca Árpád utca Jósa András utca Kölcsey Ferenc utca Kölcsey Ferenc utca Kiss Ernő utca Deák Ferenc utca Deák Ferenc utca Népkert utca Mohosbokor Sulyánbokor Állomás tér Toldi utca Toldi utca Vécsey utca Vécsey köz Szarvas utca 22-től 40-ig 27-től 43-ig 18-tól végig 17-től végig 28-tól 50-ig 21-től 49-ig 19-től 39-ig 12-től 38-ig 53-tól 59-ig 24. számú körzet Dr. Csapó Géza Május 1. tér 1. Május 1. tér 2. Május 1. tér 3. Május 1. tér 4. Május 1. tér 5. Május 1. tér 6. Május 1. tér 7. Május 1. tér 8. Május 1. tér 10. Május 1. tér 11. Május 1. tér 12. Május 1. tér 13. Május 1. tér 14. Korányi Frigyes utca 18. Korányi Frigyes utca 20. Korányi Frigyes utca 22. Korányi Frigyes utca 24. Korányi Frigyes utca 26. Korányi Frigyes utca 28. Korányi Frigyes utca 30. Korányi Frigyes utca 32. Korányi Frigyes utca 32/A. Korányi Frigyes utca 32/B. Korányi Frigyes utca 32/C. Korányi Frigyes utca 32/D.

14 14 Korányi Frigyes utca 32/E. Korányi Frigyes utca 34. Korányi Frigyes utca 36. Korányi Frigyes utca 38. Korányi Frigyes utca 40. Korányi Frigyes utca 42. Korányi Frigyes utca 44. Korányi Frigyes utca 46. Korányi Frigyes utca 48. Korányi Frigyes utca 50. Korányi Frigyes utca 52. Korányi Frigyes utca 54. Korányi Frigyes utca 1. Korányi Frigyes utca 3. Korányi Frigyes utca 5. Korányi Frigyes utca 7. Korányi Frigyes utca 9. Korányi Frigyes utca 9/A. Korányi Frigyes utca 11. Etel köz 14. Etel köz 16. Etel köz 18. Etel köz 20. Törpe utca 1. Törpe utca 3. Törpe utca számú körzet Dr. Vaczó Sándor Aranyalma utca Atléta utca Buji út Csabagyöngye utca Csernyikbokor Csősz utca Delicsesz köz Egres köz Izabella utca Izabella köz Jonatán utca Kollégium utca Mátyásbokor Pannónia utca Rizling utca Sugár utca Szegély utca Nyírszőlősi út Kökörcsin utca Csobolyó utca Borsikafű utca Szőlőskert utca Vasút utca Boglárka utca

15 számú körzet Dr. Veisz Katalin Ferenc krt. Sóstói u. Krúdy köz Vadvirág u ig 1-7-ig 27. számú körzet Dr. Acél Zoltán Sóstói u. Krúdy Gy.u. Garibaldi u. Kodály Z.u. Ószőlő u. Ószőlő u ig ig ig 28. számú körzet Dr. Soós Angelika Ungvársétány 2-35-ig Etelköz 15. Etel köz 17. Etel köz számú körzet Dr. Kiss Anikó Alpári Gyula utca Agár utca Apadó utca Barzótanya Barzó utca Bernáthegyi utca Bimbó utca Bogyó utca Boxer utca Borsos utca Cirboja utca Család utca Család utca Csáky István utca Dióliget uca Dalmata utca Doberman utca Ezüstfenyő utca Felhő utca Foxi utca Füzes utca Gerliczki Mihály utca Gomba utca Gondos utca Gyűrű utca Hamvas utca Hold utca Jó utca Karéj utca Kállói utca 2-től 12-ig 1-től 7-ig

16 16 Károlyi Mihály utca Kecskés dülő Keleti utca Kies utca Komondor utca Kosztolányi Dezső utca Könyves Kálmán utca Kuvasz utca Labrador utca Legelő utca Madár utca Mérő utca Mérő köz Majoranna utca Májva utca Moha utca Móra Ferenc utca Napsugár utca Nyíregyházi út Orosi út Pető utca Platán utca Pompás utca Puli utca Spániel utca Sétány utca Sport utca Tacskó utca Tarcsay István utca Thököly Imre tér Thököly Imre utca Tiszafa utca Tujafa utca Tüzér utca Uszkár utca Vadritkatanya Világos utca Vizsla utca Virágfürt utca Zsurló utca Zalka Máté utca 30. számú körzet Dr. Orbán Gergely Alispán tanya Aranyfürt utca és köz Bogáncs utca Búzavirág utca Bajcsy Zsilinszky utca Benkő István utca Butykasor Butykatelep Butykai út Császárszállási út

17 17 Csillagürt utca Fagyöngy utca Füzespart utca Kankalin utca Kabay János utca Kállai rét Kárász utca Lászlótanya Mester utca Nyíri tanya Törökrózsa utca Újsor tanya Vay Ádám utca Vadas tanya Bor utca Csemete utca Csemete köz Délibáb utca Fény utca Fillér utca Folyóka utca Gálya utca Gömb utca Gyík utca Hegedű utca Kéményseprő utca Kilátó utca Kilátó zug Kisdiófa utca Kocsis utca Korong utca Koszorú utca Kulcsár utca Lejtő utca Lovag utca Matróz utca Meggyfa utca Mohács utca Oláréti út Palánta utca Szánkó utca Szerén utca Szüret utca Tallér utca Tallér köz Tábor utca Tégla utca Tövis utca Tünde utca Tünde köz Vaskapu utca Vincellér utca Debreceni út

18 számú körzet Dr. Bátyi Éva Kossuth Lajos utca Dózsa György utca Sarkantyú utca Vay Ádám körút Körte utca Epreskert utca Nyírfa utca Nyírfa tér Keskeny utca Keskeny köz Bethlen Gábor utca Nyár utca Vajdabokor Kazárbokor Pazonyi tér Egyház utca páratlan oldal páros oldal 32. számú körzet Dr. Tarr Magdolna Árnyas utca Berenát utca Blaha Lujza sétány Csalogány köz Csalogány utca Csónak utca Előd utca páros oldal Erdőalja utca Fácán utca Fürdő utca 78. számig Gulyás Pál köz Gulyás Pál utca Harkály utca Harmat utca Huba utca Jázmin köz Jázmin utca Jupiter utca Kemecsei út 22. számig folyamatos Kertész utca Mackó utca Majális utca Márvány utca Merkúr utca Mogyoró utca Mókus köz Napfény utca Páva köz Sikló utca Szabó Lőrinc utca páratlan oldal Szivárvány utca 70. számig és 99 számig Szódaház utca Tölgyes utca

19 19 Úttörő utca Vadász utca Vénusz utca Vidra utca Zápor utca Zivatar utca páratlan oldal 33. számú körzet Dr. Pásztor Margit Család utca Család utca Sarló utca Fazekas János tér 11-től 59-ig 14-től 152-ig 1-től 23-ig 1-től 12-ig 34. számú körzet Dr. Szilvai Mária Alma u. Tímár u. Ipari u. Kerékgyártó u. Mandula u. Kőműves u. Haladás u. Szászkút-tanya Bognár u. Lászlócseredűlő Gesztenye u. Lujza u. Vércse u. Bazsalikom u. Lajtos u. Lapály u. Százados u. Szeder u. Kacagó u. Málna u. Lakatos u. Harangozó u. 35.számú körzet Dr. Gulyás Gábor Ferenc krt. Homok sor Westsik Vilmos utca Kincs utca Kincs köz Sziget utca Szegély utca Szél utca Kard utca Szamos utca Cserje utca Illés utca páratlan oldal 1-45-ig

20 számú körzet Dr. Bojti István Ószőlő utca Etel köz 1-től 121-ig, 2-től 106-ig 37. számú körzetdr. Kiss József Rákóczi utca Rákóczi utca Moszkva utca Bethlen Gábor utca Szófia utca Bukarest utca Kárpátalja utca Varsó utca Munkácsy Mihály utca Munkácsy Mihály tér Simonyi Óbester utca Tokaji út Repülőtér út Kapor utca Árvácska utca Rozmaring uta Levendula utca Sátor utca Acél utca Kerék utca Barát utca Gerely utca Búvár utca Pihenő utca Tenisz utca Levél utca Ijász utca Játék utca Vitorlás utca Kavics utca Sirály utca Kagyló utca Cserepes utca 66-tól végig 69-től végig 1-től 40-ig páratlan oldal 79-től 38. számú körzet Dr. Soltész János Ószőlő utca 108-tól végig Ószőlő utca 123-tól végig Ifjúság utca Sóstói út 30-tól végig Etel köz Etel köz Botond utca Kond utca Csaló köz Honfoglalás utca Honfoglalás köz

21 számú Dr. Dauda György Diák utca Fő utca Szállási utca Vezér utca Bodrogi utca Deák Ferenc utca Ragyogó utca Csap utca Vidám utca Emlék utca Magtár utca Aranyhomok utca Tároló utca Csengő köz Magyar utca Búcsú utca Csonkás utca Kismezőtanya Forgácstanya Szigetköz utca Álmosvezér utca Rozsnyai utca Takarék köz 40. számú Dr. Kozma Ottó Szarkaláb utca Babér utca Bokor utca Csóka utca Csurgó utca Perem utca Naspolya utca Ferde utca Cifra fasor Szerény utca Leveleki utca Kis utca Színes utca Szív utca Kezdő utca Kezdő köz Csermely utca Csermely köz Tornácos utca Pántlika utca Friss utca Élet utca Meggyes utca Mogyorós utca Fényes utca

22 22 Varázs utca Derűs utca Szatmári utca Csengő utca 41. számú körzet Dr. Gazdig Éva Korányi F. út. Korányi köz Lengyel utca Gádor Béla utca és köz Tamási Áron utca Schmid Mihály utca Eperjes utca Sipkay B. utca Lukács Ödön utca Kiss L. utca Csaló köz 56-tól 74-ig 15-től 42. számú Dr Vasas Szilárd Czelder Orbán út Hajdú utca Jávorka Ádám út Kórhánydülő Szabadság tér Than Mór út Számadó u. I. Házhely u. Béke u. Lászlócseredülő Rezeda u. Rezeda köz Szőlő u. Szőlő zug Áfonya u. Kamilla u. Kalapos u. Mives u. Pásztor u. Zsálya u. Puttony u. Hajó u. Csárda u. Borívó u. Pince u. II. Házhely Prés u. Számadó köz 43. számú körzet Dr Horváth Péter Czóbel Minka u. Vattai altábornagy u.

23 23 Lázár Károly u. 4-es huszárok útja Kosbor u. Alpár Ignác u. Fehér Gábor u. Mikecz Kálmán u. Gerlóczy Gábor u. Kéry József u. Ferenc körút számú körzet Dr. Nagy Andrea Aranykalász sor Határ utca Seregély utca Szikes utca Hadobás sor Temető utca Muskotály utca Szellő utca Bakcsó utca Barka utca Bojtorján utca Borostyán utca Bozót utca Cseresznyés utca Csillagpázsit utca Csiszár Ezüstkalász utca Fekedűlő Fürdő köz Gábor köz Gábor utca Hadobás köz Hadobás utca Igrice köz Képíró utca Keselyűs sor Keselyűs utca Keselyűs zug Küküllő utca Lenfonó utca Muskotály köz Nyírség köz Posta utca Rókadűlő Sóstóhegyi út Szivárvány köz Tarsoly utca Tegez utca Temető köz Tisztesfű utca Verőce utca Vöröscsillagtanya

24 24 2. számú melléklet a 26/2003. (V. 29.) számú rendelethez Gyermekorvosi körzethez tartozó utcák 1. számú körzet Dr. Kántor Irén3F 4 Körzetszám Házszám Acél utca 1 12 Árvácska utca 1 10 Barát utca 1 2 Cserepes utca 1 3 Északi krt. 1 páratlan oldal 43 Északi krt. 1 2-től 58-ig 101 Fecske utca 1 16 Fürj utca 1 33 Irínyi János utca 1 12 Kagyló utca 1 13 Kapor utca 1 4 Kerék utca 1 5 Kopogó utca 1 14 Kórház utca 1 74 Levendula utca 1 15 Repülőtér út 1 9 Rozmaring utca 1 16 Sátor utca 1 31 Sirály utca 1 4 Tokaji út 1 13 Újszőlő utca 1 46 Városmajor utca 1 27 Vasvári Pál utca 1 páros oldal 116 Verseny utca 1 2 Összesen számú körzet Dr. Ábrahám Izabella Csaló köz 2 13-tól 35-ig 5 Etel köz 2 1-től 5-ig 2 Etel köz 2 2-től 8-ig 1 Korányi Frigyes utca 2 69.sz. 2 Ószőlő utca 2 79-től 109-ig 453 Ószőlő utca tól 198-ig 26 Ungvár sétány 2 1,2,4,6,29,31,33, Összesen sz. körzet Dr. Újhelyi János Achim A. utca 3 1 Ady Endre utca 3 páratlan 53 4 A 21/2010.(VIII.24.) KGY rendelet 3. (1) bekezdése módosította

25 25 Ady Endre utca 3 2-től 38-ig 12 Allpári Gy. utca 3 42 Budai Nagy A.utca 3 15 Csemete út és köz 3 28 Debreceni út Esze T. út Honvéd utca 3 28 Kállói út Kert köz 3 0 Kert utca Kőrösi Csoma S. út Laktanya tér 3 2 Mikszáth K. út Szántó Kovács János utca 3 50 Szent István út től végig 37 Tünde út Vég út. 3 6 Váci Mihály utca 3 52-től 78-ig páros 49 Összesen sz. körzet Dr. Barta Nelli4F 5 Alkotmány utca 4 3 Bartók Béla utca 4 19 Csillag utca és köz 4 43 Debreceni út 4 felüljáróig 37 Eötvös utca 4 35 Luther utca és tér 4 19 Gimnázium köz 4 3 Hatház utca 4 4 Hatzel tér 4 0 Kéz utca 4 35 Maláta utca 4 8 Nádor utca 4 22 Róka utca és zug 4 13 Rózsa utca 4 28 Serház utca 4 21 Szilfa utca 4 15 Szent István utca 4 páros oldal 68-ig 29 Szent István utca 4 páratlan olda 39-ig 18 Váci Mihály utca 4 kivétel páros o ig 8 Apadó utca 4 5 Borsos utca 4 3 Kies utca 4 4 Madár utca 4 3 Mérő utca 4 8 Majoranna utca 4 9 Sétány utca 4 8 Gondos utca 4 19 Hamvas utca 4 2 Hold utca 4 13 Jó utca A 21/2010.(VIII.24.) KGY rendelet 3. (2) bekezdése módosította

26 26 Könyves utca 4 2 Bajcsy-Zsilinszky utca 4 17 Benkő István utca 4 39 Butykasor 4 33 Kabay János utca 4 31 Mester utca 4 32 Vay Ádám utca 4 25 Alispán tanya 4 6 László tanya 4 1 Nyíri tanya 4 0 Butyka telep 4 17 Újsor tanya 4 0 Erdőalja 4 nincs adat Doberman utca 4 0 Terrier utca 4 0 Labrador utca 4 0 Szetter utca 4 0 Kopó utca 4 0 Spaniel utca 4 0 Komondor utca 4 4 Tacskó utca 4 0 Vizsla utca 4 0 Uszkár utca 4 0 Dalmata utca 4 0 Cirbolya utca 4 0 Bernáthegyi utca 4 2 Dióliget utca 4 0 Foxi utca 4 0 Legelő utca 4 1 Mocsár utca 4 0 Puli utca és köz 4 1 Karéj utca 4 3 Ladánydülő 4 0 Mérő köz 4 0 Vadritkatanya 4 2 Kuvasz utca 4 0 Tátika utca 4 0 Boxer utca 4 0 Vadastanya 4 22 Kállai rét 4 5 Összesen sz. körzet Dr. Őri Ágnes Árpád utca 5 27-től 91-ig 147 Árpád utca 5 22-től 50-ig 34 Bokréta utca 5 11 Ér utca 5 58 Gyöngy köz és utca 5 0 Hóvirág utca 5 0 Huszársor 5 15 Lehel utca 5 10 Csipke utca és köz 5 48 Damjanich utca 5 37

27 27 Deák Ferenc út 5 21-től 43-ig 12 Deák Ferenc út 5 26-tól 46-ig 1 Kígyó utca 5 20 Móricz Zsigmond utca 5 26-tól 58-ig 2 Móricz Zsigmond utca 5 25-től 39-ig 40 Muskátli köz és utca 5 19 Népkert utca 5 12 Orgona utca és köz 5 22 Pálma utca 5 4 Rét utca 5 0 Simai út 5 páratlan oldal végig nincs adat Állomás tér 5 0 Szarvas utca től 111-ig 10 Tó utca 5 6 Toldi utca 5 16-tól 28-ig 8 Toldi utca 5 21-től 33-ig es őrház 5 nincs adat Viola utca 5 10-től 16-ig 60 Szélsőbokor 5 Simai úttól 17 Összesen sz. körzet Dr. Kocsis Klára Alkotás utca 6 7 Árpád utca 6 2-től 18-ig 2 Árpád utca 6 1-től 25-ig 11 Báthori utca 6 24 Benczúr Gyula tér 6 15 Bessenyei tér 6 25 Bethlen Gábor utca 6 12-től 76-ig 11 Búza utca 6 2-től 32-ig 21 Egyház utca 6 24 Kis Ernő utca 6 44 Kossuth Lajos utca 6 2-től 6-ig 11 Kölcsey Ferenc utca 6 páros oldal 16-ig 0 Kölcsey Ferenc utca 6 páratlan oldal 15-ig 4 Madách Imre utca 6 10 Deák Ferenc út 6 Kiss E.u-ig páros 26-ig 4 Deák Ferenc út 6 Kiss E.u-ig páratlan 19-ig 14 Malom utca 6 22 Pacsirta utca 6 11 Petőfi utca 6 35 Rákóczi utca 6 3-tól 5-ig 2 Síp utca 6 3 Szabolcs utca 6 11 Szabadság bokor 6 9 Széchenyi utca 6 34 Színház utca 6 17 Szikla utca 6 6 Tiszavasvári út 6 7 Tagló utca 6 2 Toldi utca 6 2-től 14-ig 4 Toldi utca 6 1-től 19-ig 5 Tűzoltó utca 6 15

28 28 Új utca 6 39 Vasgyár utca 6 42 Vasvári Pál utca 6 12-től 40-ig 37 Vasvári Pál utca 6 27-től végig 64 Víz utca 6 15 Vörösmarty köz 6 4 Vörösmarty utca 6 4 Vörösmarty tér 6 0 Zomboribokor 6 10 Korhány dűlő 6 9 Kengyel utca 6 21 Ilonatanya 6 1 Újerő utca 6 16 Összesen sz. körzet Dr. Kottász Edit Anna utca 7 5 Avar utca 7 5 Állomás út 7 9 Álmosvezér út Árnyas út 7 2 Bakcsó út 7 0 Barka út 7 0 Bozót út 7 5 Cseresznyés út 7 3 Erdész út. 7 2 Ezűstkalász út 7 17 Fekete düllő 7 4 Ferenc körút 7 mindkét oldala 293 Pazonyi tér 7 1-től 2-ig 7 Határ utca 7 6 Homok sor és tér 7 32 Sóstói út 7 1-től 13-ig 53 Irisz út Jázmin köz 7 2 Képíró út. 7 2 Krúdy köz 7 1-től 5-ig 9 Krúdy Gyula utca 7 2-től 20-ig 2 Krúdy Gyula utca 7 1-től 25-ig 9 Küküllő út. 7 2 Lenke út. 7 2 Mária út. 7 3 Mókus köz 7 7 Orsolya út. 7 9 Páva köz 7 2 Pázsit út. 7 1 Posta út. 7 1 Verőce út. 7 1 Vénusz út. 7 9 Zápor út. 7 4 Zerge út Zivatar út. 7 6 Zsuzsanna út. 7 1

29 29 Vasvári Pál utca 7 72-től 76-ig 15 Összesen sz. körzet Dr. Nagy Anna Arany János utca 8 2-től 26-ig 35 Akácfa utca és tér 8 4 Barázda utca 8 9 Bálintbokor 8 21 Benehalom 8 7 Darázs utca 8 22 Gólya utca 8 3 Jósa András utca 8 16-tól 20-ig 5 Katona utca 8 5 Viola utca 8 2-től 8-ig 115 Kereszt utca 8 3 Kordovánbokor 8 0 Kölcsey Ferenc utca 8 18-tól 32-ig 10 Kölcsey Ferenc utca 8 17-től 33-ig 2 Kürt utca 8 2 Lomb utca 8 21 Lovas utca 8 15 Major utca 8 4 Móricz Zsigmond utca 8 2-től 24-ig 14 Móricz Zsigmond utca 8 1-től 21-ig 0 Salétrom köz 8 0 Samóka utca 8 4 Szarvas utca 8 61-től 111-ig 29 Szarvas utca 8 18-tól 126-ig 108 Tompa Mihály utca Virág utca 8 55 Zöldfa utca 8 2 Összesen sz. körzet Dr. Csobánka Margit Béla utca 9 0 Bocskai utca 9 47 Család utca 9 páratlan oldal 1-9-ig 0 Dózsa György utca 9 páratlan oldal 8 Forgó utca 9 14 Futó utca 9 9 Géza utca 9 21 Ibolya utca 9 9 Inczédy sor 9 10 István utca 9 23 Juhász Gyula utca 9 1 Kálmán utca 9 3 Kerítés út Kerülő út. 9 3 Kossuth tér 9 0

30 30 Közép utca 9 14 Lajos utca 9 3 László utca 9 4 Liliom utca 9 26 Liszt Ferenc utca 9 21 Lóczibokor 9 11 Manda I. bokor 9 27 Manda II. bokor 9 3 Manda III. bokor 9 14 Kalászos utca 9 20 Juhar utca 9 6 Alsóbadur utca 9 61 Jegenye utca 9 25 Pazonyi tér 9 9-től 13-ig 2 Mák utca 9 5 Mérleg utca 9 0 Nefelejcs utca 9 7 Pazonyi út 9 0 Rozsrétbokor I. II Rozsrétszőlő 9 10 Főzde utca 9 39 Hajlás utca 9 47 Ösvény utca 9 25 Rozstelek utca 9 8 Fenyő utca 9 páros oldal 16 Sas utca 9 6 Selyem utca 9 15 Szabadság tér 9 0 Szegfű utca 9 13 Tavasz utca 9 31 Tóth Árpád utca 9 2 Thököly Imre A768utca 9 8 Véső utca 9 0 Összesen sz. körzet Dr. Csatári Aranka Árok utca Bedőbokor 10 5 Bethlen Gábor utca Búza utca től 89-ig páratlan oldal 18 Búza tér től 38-ig 14 Bukarest utca 10 7/A-7-ig 5 Debrőbokor 10 3 Jánosbokor József Attila utca 10 1 Kárpátalja utca 10 2 Mártírok tere 10 0 Mező utca Moszkva utca Munkácsy Mihály utca 10 9 Munkácsy Mihály tér 10 3 Őz utca 10 25

31 31 Őz köz Rákóczi utca Rákóczi utca 10 páros oldal 18-tól 102-ig 30 Ságvári Endre utca 10 páratlan oldal 17-től 69-ig 10 Simonyi Óbester utca 10 7 Széna tér Szófia utca 10 0 Vasvári Pál utca 10 páratlan 1-től 25-ig 70 Vargabokor 10 9 Varsó utca 10 1 Összesen sz. körzet Dr. Nagyhajú Katalin Bercsényi utca 11 7 Bethlen Gábor utca Dohány utca 11 2-től 5-ig 100 Dózsa György utca Epreskert utca 11 páros oldal 56 Holló utca Iskola utca 11 6 Jókai tér 11 5 Kálvin tér 11 3 Keskeny utca 11 3 Keskeny köz 11 0 Kossuth Lajos utca Kossuth Lajos utca 11 8-tól-végig Körte utca Országzászló tér Mohosbokor 11 0 Nádasbokor 11 0 Nyár utca Nyírfa utca Nyírfa tér Ószőlő utca 11 nincs adat Rákóczi utca 11 Sarkantyú utcáig 0 Rákóczi utca 11 2től-16-ig 4 Sarkantyú utca 11 7 Sarkantyú utca 11 1től-7-ig 7 Sólyom utca től-41-ig 80 Hősök tere Vay Ádám krt Zrínyi Ilona utca Összesen sz. körzet Dr. Rübl Mária5F 6 Akácos utca Arany János utca 12 16tól páratlan végig 16 Arany János utca tól páros végig 22 Bem József utca A 21/2010.(VIII.24.) KGY rendelet 3. (3) bekezdése módosította

32 32 Fenyő utca Földi utca 12 5 Görgey Artúr utca Homok utca 12 7 Kalászos utca Lőtér utca 12 7 Deák Ferenc utca től végig 15 Simai út Szabadság utca 12 3 Toldi utca tól-végig 291 Toldi utca től 65-ig 66 Tulipán utca Vécsey utca től végig 32 Viola utca 12 1-től 9-ig 175 Huszár tér Összesen sz. körzet Dr. Kubinyi Erika6F 7 Barzótanya 13 2 Bimbó utca 13 9 Bor utca Csáky István utca Délibáb utca 13 0 Fény utca 13 0 Fillér utca Folyóka utca Forrás utca 13 0 Gerliczki Mihály utca Gálya utca Gomba utca 13 0 Gömb utca Gyík utca Gyűrű utca 13 9 Hegedű utca Károlyi Mihály utca Keleti Máron utca 13 0 Kisdiófa utca Kilátó utca és zug Kéményseprő utca Kocsis utca Komszomol tér 13 0 Kosztolányi Dezső utca 13 0 Korong utca Koszorú utca Kulcsár utca Lapály utca Lejtő utca Nagyvárad utca Lovas utca Mohács utca 13 6 Mozsár utca A 21/2010.(VIII.24.) KGY rendelet 3. (4) bekezdése módosította

33 33 Lujza utca 13 4 Martinovics tér 13 0 Matróz utca 13 5 Meggyfa utca Orosi út Palánta utca Sport utca 13 5 Szánkó utca Százados utca Sziklai Sándor utca 13 4 Szeder utca Szerén utca Szüret utca Tarcsai István utca Tüzér utca Tarpai Márton utca 13 1 Táncsics Mihály utca Tallér utca Tábor utca Tégla utca Tövis utca Tükör utca 13 5 Vaskapu utca Velence utca 13 0 Vértanúk útja 13 1 Vincellér utca Zalka Máté utca 13 7 Zimony utca Zenta utca 13 3 Összesen sz. körzet Dr. Kósa Vilmos Ungvár sétány 14 3-tól 27-ig 124 Korányi Frigyes utca Korányi Frigyes utca 14 32/A. 6 Korányi Frigyes utca 14 32/B. 3 Korányi Frigyes utca 14 32/C. 8 Korányi Frigyes utca 14 32/D. 8 Korányi Frigyes utca 14 32/E. 9 Etel köz Etel köz Etel köz Etel köz Etel köz Etel köz Etel köz Garibaldi utca 14 páros oldal 2-től 24-ig 20 Tamási Áron utca Kiss Lajos utca Ószőlő utca től 207-ig 37 Ószőlő utca tól 116-ig 20 Sipkay Barna utca 14 8 Schmidt Mihály utca 14 16

34 34 Bláthy Ottó utca 14 5 Szent Györgyi Albert utca Kandó Kálmán utca Déri Miksa utca Törpe utca Lukács Ödön utca Lengyel utca Korányi Frigyes utca 14 páratlan oldal 90 Korányi Frigyes utca 14 páros oldal 160-tól végig 26 Jósika Miklós utca 14 2 Leffler Sámuel utca Vietórisz utca Darvas József utca Fábián Zoltán utca Bánki Donát út Czobel Minka út Fehér Gábor út Pálffy Ernő utca 14 5 Összesen sz. körzet Dr. Sárközy Katalin Botond utca 15 1 Eperjes utca 15 2-től 26-ig 96 Eperjes utca 15 1-től 15-ig 0 Gádor Béla utca Gádor Béla köz 15 1-től 10-ig 34 Honfoglalás utca és köz Ifjúság utca Kalevala sétány Kond utca 15 5 Korányi Frigyes utca tól 158-ig 36 Korányi Frigyes köz 15 1-től 15-ig 34 Május 1. tér 15 1-től 14-ig 175 Ungvár sétány től 20-ig 97 Összesen sz. körzet Dr. Farkas Enikő Attila utca Aranykalász sor Álmos utca 16 2 Berenát utca Blaha Lujza sétány 16 0 Búzakalász sor 16 9 Csaba utca Csalogány utca 16 5 Csalogány köz 16 0 Előd utca Erika utca 16 6 Erdőalja utca 16 5 Farkas utca 16 1 Fácán utca Fejedelem utca 16 35

35 35 Fürdő utca Gulyás Pál utca Gulyás Pál köz 16 0 Hadobás sor Hadobás utca Harkály utca 16 9 Harmat utca 16 9 Hattyú utca 16 4 Huba utca Igrice utca Ilona utca 16 3 Jázmin utca Jupiter utca 16 3 Úttörő utca Vadász utca Venyige utca Vénusz utca 16 9 Vidra utca 16 2 Vöröscsillag tanya 16 3 Gyula utca Katalin utca Kemecsei út Kertész utca 16 9 Keselyűs I. dűlő 16 9 Keselyűs II. dűlő 16 8 Krisztina utca 16 4 Krisztina köz 16 0 Lepke utca 16 9 Mackó utca 16 7 Magdolna utca Márvány utca 16 3 Merkúr utca 16 1 Majális utca Mogyoró utca Muskotály utca Napfény utca Nyírség utca Sikló utca 16 8 Szabó Lőrinc utca Szellő utca Szikes utca 16 1 Szivárvány utca Szivárvány köz 16 0 Szódaház utca 16 2 Sövény utca 16 4 Seregély utca 16 2 Tölgyes utca 16 7 Összesen sz. körzet Dr. Komjáthy György Csatorna utca 17 0 Cserje utca 17 0 Csongor utca 17 49

36 36 Csongor köz 17 1 Erdősor Galamb utca Gém utca Garibaldi utca 17 1-től 63-ig páratlan oldal 28 Garibaldi utca 17 2-től 14-ig páros oldal 20 Hermann Ottó utca Hímes utca Illés utca 17 2 Kard utca 17 0 Kincs utca Kincs köz 17 1 Kodály Zoltán utca Kótaji út tól végig páros oldal 3 Kótaji út 17 1-től végig páratlan oldal 5 Ószőlő utca tól 106-ig 8 Ószőlő utca Ószőlő utca Ószőlő utca Rigó utca Sóstói út 17 páros oldal végig 115 Sóstói út 17 páratlan oldal 15-től végig 7 Stadion utca Szamos utca 17 7 Szél utca 17 0 Sziget utca 17 0 Vasvári Pál utca tól 89-ig 52 Vasvári Pál utca Vasvári Pál utca Vasvári Pál utca Vasvári Pál utca Vasvári Pál utca Összesen sz. körzet Dr. Herbály Zsuzsanna Dália utca 18 páros oldal 44 Alsóbadúr Dobsina út Kassa köz 18 3 Furuja út Hárfa út Bólyai János tér 18 4 Bottyán János utca 18 0 Császy László utca 18 7 Derkovits utca Derű utca 18 4 Dobó István utca 18 7 Dugonics utca és köz Erkel Ferenc utca 18 0 Fáy András utca 18 5 Fészek utca 18 páratlan oldal 113-ig 24 Fészek utca 18 páros oldal 118-ig 18 Gerely utca 18 3

37 37 Ijász út Igló utca 18 2 Hadik András utca 18 3 Kassa utca Hársfa utca 18 7 Hegyi utca 18 6 Ív utca 18 2-tól 20-ig 2 Kazinczy Ferenc utca 18 3 Kinizsi utca 18 2 Kőris utca 18 páros oldal 2-től 20-ig 5 Kőris utca 18 páratlan oldal 21-ig 5 Labda utca Legyező utca 18 páratlan oldal 1-től 21-ig 41 Legyező utca 18 páros oldal 12-ig 54 Levél út Mosolygó Antal utca 18 8 Munkás utca Petrikovics utca 18 5 Pihenő út Prága utca 18 5 Rajk László utca Rozsnyó utca Verecke utca 18 6 Bártfa utca Csalitos utca 18 6 Szelesbokor 18 3 Szirom utca 18 2 Szittya utca 18 0 Csendes utca Cinke utca 18 0 Ereszalja utca 18 6 Westsik V. út Szarka utca Összesen sz. Dr. Hizóh Edit Alma utca Áfonya utca 19 8 Béke utca 19 8 Bognár utca Bogyó utca Borívó út Fonó út Csárda utca Galagonya utca 19 0 Gesztenye utca 19 8 Hajó utca 19 5 Haladás utca Harangozó utca Házhely I. II. utca Ipari utca Kamilla utca Kacagó utca 19 10

38 38 Kalapos utca 19 1 Kerékgyártó utca 19 5 Kökény utca Kőműves utca Lajtos út Mandula út Lakatos utca Lászlócsere dűlő Margaretta utca Málna utca Míves utca 19 9 Molnár utca Nárcisz utca Pipacs utca Pásztor utca Pince út Puttony út Rezeda utca és köz Szászkút tanya 19 8 Szíjgyártó utca Számadó utca Szűrszabó utca Szőlő utca és zug Takács utca Tímár utca 19 9 Vércse utca Zsálya utca 19 9 Bóbita utca Pitypang utca Összesen sz. körzet Dr. Jakab Etelka Agyag utca 20 5 Belső krt Bokor út Család utca tól végig 2 Czelder Orbán út Csurgó út Csonkás út Jávorka András út Lázár Károly út Vattay Altábornagy út Varázs utca 20 2 Lejtő út Rekettye út Bujtos út Gábor Áron út Gárdonyi Géza út Henger sor Jég utca 20 2 Nád utca Hunyadi út Család út tól végig 2

39 39 Család utca 20 páros oldala 34 Fényes út Fazekas János tér 20 1-től 7-ig 166 Fazekas János tér Fazekas János tér Fazekas János tér Összesen sz. körzet Dr. Udvari Mária Toldi utca Arany János utca 21 1-től 17-ig 15 Árpád utca től 66-ig 86 Hosszúháti út Deák Ferenc utca tól 130-ig 46 Polyákbokor Sertéstelep 21 0 Simai tér 21 0 Szarvas utca 21 1-től 59-ig 29 Szarvas utca 21 2-től 52-ig 44 Toldi utca tól 68-ig 78 Toldi utca től végig 34 Toldi utca től 69-ig 73 Újtelekbokor Verescsárda utca 21 4 Vécsey köz 21 9 Vécsey utca 21 4-től 24-ig 3 Vécsey utca 21 1-től 15-ig 1 Cimbalom utca Összesen sz. körzet Dr. Bancsi Éva Alkony utca Akácos köz 22 3 Antal bokor 22 7 Benkő bokor Dália utca 22 páratlan oldal 99 Fészek utca tól végig 15 Gerhát bokor Füzesbokor 22 7 Gyöngyvirág utca Hajnal utca 22 4 Ív utca től végig 14 Ív utca 22 páratlan oldal végig 16 Istvánbokor Játszó utca 22 9 Kovács bokor 22 5 Könyök utca Kőris utca tól végig 0 Kőris utca 22 páratlan oldal 23-tól végig 13 Legyező utca től végig 13 Legyező utca től végig 29 Liget utca 22 4

40 40 Naplemente utca 22 2 Nyíl utca 22 9 Óvoda utca Pillangó utca 22 0 Róka bokor 22 9 Rövid utca 22 2 Salamonbokor Rókabokori út 22 6 Sulyán bokor 22 5 Szélsőbokori út Újházsor 22 0 Vasutas utca 22 6 Összesen sz. körzet Dr. Horváth Ágnes Semmelweis utca 23 2-től 12-ig 106 Babér út Barzó út Naspolya út Pető út Pompás út Virágfürt út Zsurló út Sarló utca 23 1-től 21-ig 59 Fazekas János tér 23 10,11,12,15,18, Összesen sz. körzet Dr. Nagy Marietta Család utca től 59-ig 164 Czifrafasor Bodrogi út Ezüstfenyő út Felhő út Füzes út Meggyes út Móra F. út Platán út Tújafa út Fazekas János tér Jelvény utca 24 1-től 11-ig 37 Lobogó utca 24 2-től 8-ig 36 Szalag utca 24 1-től 31-ig 118 Összesen sz. körzet Dr. Kondor László Fazekas János tér 25 19,20,21, Törzs utca tól 106-ig 379 Mikes Kelemen utca 25 2 Béry Balogh Ádám utca Ráday Pál utca 25 17

41 41 Hajdú utca Titel utca 25 5 Gál Ambrus utca 25 0 Thököly Imre utca 25 8 Mányoki Ádám utca 25 5 Dobos András utca 25 6 Összesen sz. körzet Dr. Kálmán Enikő Aranyalma utca 26 0 Borsikafű út Csobolyó út Atléta utca 26 0 Buji utca Csabagyöngye utca Csernyikbokor 26 5 Csősz utca Delicsesz köz 26 0 Egres köz Izabella utca Izabella köz Jonatán utca 26 8 Kollégium utca Mátyásbokor 26 7 Pannónia utca Rizling utca Sugár utca Szegély utca Nyírszőlősi út Vasút utca Boglárka utca Összesen sz. körzet Dr. Bíró Judit7F 8 Rozsnyai utca Diák utca Szállási utca Vezér utca Szigetköz utca 27 9 Magyar utca Deák utca Fő utca Aranyhomok utca Magtár utca Takarék köz 27 1 Tároló utca Csengő köz 27 2 Vidám utca Emlék utca Csap utca A 21/2010.(VIII.24.) KGY rendelet 3. (4) bekezdése módosította

42 Ragyogyó utca 27 4 Álmos utca Nyíregyházi út Napsugár utca 27 4 Világos utca 27 2 Kismezőtanya 27 2 Barzótanya 27 8 Forgácstanya Mogyorós utca 27 9 Élet utca Friss utca Kezdő utca Tornácos utca Pántlika utca 27 5 Csermely utca Csermely köz Szatmári utca 27 6 Derűs utca Csengő utca Színes utca Szív utca Kis utca Leveleki utca 27 6 Szarkaláb utca 27 4 Ezüstfenyő utca 27 7 Mályva utca Búcsú utca Kecskés dűlő 27 1 Moha utca Összesen

43 sz. melléklet a 26/2003. (V. 29.) számú 9F10 11 rendelethez8f, 10F Fogászati körzethez tartozó utcák, oktatási intézmények házszám 1. számú vegyes Dr. Kertész Magit Bánki Donát utca 1 Teljes Bláty O. utca 1 Teljes Csaló köz 1 Teljes Czóbel Minka út. 1 Teljes Déri Miksa utca 1 Teljes Eperjes utca 1 Teljes Fehér Gábor utca 1 Teljes Gádor Béla utca 1 Teljes Kandó Kálmán utca 1 Teljes Kéry József út. 1 Teljes Kiss Lajos utca 1 Teljes Kond utca 1 Teljes Korányi Frigyes utca 1 Páros 56-tól 74-ig Korányi köz 1 Teljes Lengyel utca 1 Teljes Lukács Ödön utca 1 Teljes Ószőlő utca 1 Páratlan 99-től végig Ószőlő utca 108-tól végig 1 Páros 108-tól végig Ószőlő utca HRSZ 1 Teljes Schmidt Mihály utca 1 Teljes Sipkai Bertalan utca 1 Teljes Szent-Györgyi Albert utca 1 Teljes Tamási Áron utca 1 Teljes Tass utca 1 Teljes Eötvös J. Gyakorló Ált. Isk. és Gimn. (Ungvár sétány) 1 Kivéve a évf. 2. számú vegyes Dr. Csémi Erika Állomás utca 2 Teljes Álmos utca 2 Teljes Anna utca 2 Teljes Aranykalász sor 2 Teljes Árnyas utca 2 Teljes Attila utca 2 Teljes Avar utca 2 Teljes Bakcsó utca 2 Teljes Barka utca 2 Teljes Bea utca 2 Teljes Berenát utca 2 Teljes Blaha Lujza sétány 2 Teljes Bojtorján utca 2 Teljes Bozót utca 2 Teljes Búzakalász sor 2 Teljes Búzakalász utca 2 Teljes Csaba utca 2 Teljes 9 A 21/2010.(VIII.24.) KGY rendelet 4. -a módosította 10 A 29/2010.(XI.12.) önkormányzati rendelet 1 -a módosította. 11 A 43/2012.(XI.30.) önkormányzati rendelet 2. -a módosította.

44 Csalogány köz 2 Teljes Csalogány utca 2 Teljes Cseresznyés utca 2 Teljes Csillagpázsit utca 2 Teljes Csiszár utca 2 Teljes Csónak utca 2 Teljes Előd utca 2 Teljes Erdész utca 2 Teljes Erdőalja utca 2 Teljes Erika utca 2 Teljes Ezüstkalász utca 2 Teljes Fácán utca 2 Teljes Farkas utca 2 Teljes Fejedelem utca 2 Teljes Feketedűlő 2 Teljes Fenyvestanya 2 Teljes Fürdő köz 2 Teljes Fürdő utca 2 Teljes Gábor köz 2 Teljes Gábor utca 2 Teljes Gulyás Pál köz 2 Teljes Gulyás Pál utca 2 Teljes Gyula utca 2 Teljes Hadobás köz 2 Teljes Hadobás sor 2 Teljes Hadobás utca 2 Teljes Harkály utca 2 Teljes Hármastanya 2 Teljes Harmat utca 2 Teljes Határ utca 2 Teljes Hattyú utca 2 Teljes Huba utca 2 Teljes Igrice köz 2 Teljes Igrice utca 2 Teljes Ilona utca 2 Teljes Jázmin köz 2 Teljes Jázmin utca 2 Teljes Jupiter utca 2 Teljes Katalin utca 2 Teljes Kemecsei út 2 Teljes Képíró utca 2 Teljes Kertész utca 2 Teljes Keselyűs I. dűlő 2 Teljes Keselyűs II. dűlő 2 Teljes Keselyűs sor 2 Teljes Keselyűs utca 2 Teljes Keselyűs zug 2 Teljes Kéve utca 2 Teljes Krisztina utca 2 Teljes Küküllő utca 2 Teljes Lenfonó utca 2 Teljes Lenke utca 2 Teljes Lepke utca 2 Teljes Mackó utca 2 Teljes Magdolna utca 2 Teljes Majális utca 2 Teljes Mária utca 2 Teljes Márvány utca 2 Teljes 44

45 45 Merkur utca 2 Teljes Mogyoró utca 2 Teljes Mókus köz 2 Teljes Muskotály köz 2 Teljes Muskotály utca 2 Teljes Napfény utca 2 Teljes Nyírség köz 2 Teljes Nyírség utca 2 Teljes Orsolya utca 2 Teljes Páva köz 2 Teljes Pázsit utca 2 Teljes Posta utca 2 Teljes Rókadűlő 2 Teljes Seregély utca 2 Teljes Sikló utca 2 Teljes Sóstóhegyi út 2 Teljes Sövény utca 2 Teljes Szabó Lőrinc utca 2 Teljes Szellő utca 2 Teljes Szikes utca 2 Teljes Szivárvány köz 2 Teljes Szivárvány utca 2 Teljes Szódaház utca 2 Teljes Tarsoly utca 2 Teljes Tegez utca 2 Teljes Temető köz 2 Teljes Temető utca 2 Teljes Tisztesfű utca 2 Teljes Tölgyes utca 2 Teljes Úttörő utca 2 Teljes Vadász utca 2 Teljes Vénusz utca 2 Teljes Venyige utca 2 Teljes Verőce utca 2 Teljes Vidra utca 2 Teljes Vöröscsillag tanya 2 Teljes Zápor utca 2 Teljes Zerge utca 2 Teljes Zivatar utca 2 Teljes Zsuzsanna utca 2 Teljes Arany J. Gimn.és Ált Isk. Szabó L. Tagint (Sóstóhegy Igrice u) 2 Teljes Eszterlánc Északi Óvoda Nyitnikék Tagint (Sóstóhegy Jázmin ) 2 Teljes Eszterlánc Északi Óvoda Telephelye (Sóstóhegy Állomás u. 6) 2 Teljes 3. számú vegyes Dr. Csémi László Álmos vezér utca 3 Teljes Aranyhomok utca 3 Teljes Bodrogi utca 3 Teljes Bokor utca 3 Teljes Búcsú utca 3 Teljes Cifrafasor 3 Teljes Csap utca 3 Teljes Csengő utca 3 Teljes Csengőköz 3 Teljes Csermely köz 3 Teljes Csermely utca 3 Teljes Csonkás utca 3 Teljes

46 Csurgó utca 3 Teljes Deák Ferenc út (Oros) 3 Teljes Derűs utca 3 Teljes Diák utca 3 Teljes Élet utca 3 Teljes Emlék utca 3 Teljes Ezüstfenyő utca 3 Teljes Felhő köz 3 Teljes Felhő utca 3 Teljes Fényes utca 3 Teljes Ferde utca 3 Teljes Forgácstanya 3 Teljes Fő utca 3 Teljes Friss utca 3 Teljes Füzes utca 3 Teljes Kamra utca 3 Teljes Kezdő köz 3 Teljes Kezdő utca 3 Teljes Kis utca 3 Teljes Kismezőtanya 3 Teljes Lengő utca 3 Teljes Lévai tanya 3 Teljes Leveleki köz 3 Teljes Leveleki utca 3 Teljes Magtár utca 3 Teljes Magyar utca 3 Teljes Mályva utca 3 Teljes Meggyes utca 3 Teljes Mezsgye utca 3 Teljes Mogyorós utca 3 Teljes Moha utca 3 Teljes Nap utca 3 Teljes Napkelte utca 3 Teljes Napkorong utca 3 Teljes Naspolya köz 3 Teljes Naspolya utca 3 Teljes Pántlika utca 3 Teljes Perem utca 3 Teljes Pirkadat utca 3 Teljes Ragyogó utca 3 Teljes Rozsnyai utca 3 Teljes Szállási utca 3 Teljes Szamóca utca 3 Teljes Szarkaláb utca 3 Teljes Szatmári utca 3 Teljes Szerény utca 3 Teljes Szigetköz utca 3 Teljes Szines utca 3 Teljes Szív utca 3 Teljes Takarék köz 3 Teljes Táltos 3 Teljes Tároló utca 3 Teljes Tiszafa utca 3 Teljes Tornácos utca 3 Teljes Vackor utca 3 Teljes Varázs utca 3 Teljes Vezér utca 3 Teljes Vidám utca 3 Teljes 46

47 47 Bem József Ált Iskola Hermann O. Tagintéz (Oros Fő u 60) 3 Teljes Tündérkert Keleti Óvoda Nefelejcs Tagintéz ( Oros Deák u 2) 3 Teljes Tündérkert Keleti Óvoda Telephely (Oros Élet u. 30) 3 Teljes 4. számú vegyes Dr. Papp Katalin 4-es Huszárok utja 4 Teljes Béri Balogh Ádám utca 4 Teljes Botond utca 4 Teljes Czelder Orbán utca 4 Teljes Dobos András utca 4 Teljes Gádor Béla köz 4 Teljes Gerlóczy Gábor utca 4 Teljes Hajdú utca 4 Teljes Honfoglalás köz 4 Teljes Honfoglalás utca 4 Teljes Ifjúság utca 4 Teljes Jávorka Ádám út. 4 Teljes Kosbor utca 4 Teljes Lázár Károly utca 4 Teljes Mányoki Ádám utca 4 Teljes Mikecz Kálmán utca 4 Teljes Mikes utca 4 Teljes Morgó utca 4 Teljes Ráday Pál utca 4 Teljes Selyem utca 4 Teljes Sóstói út HRSZ 4 Teljes Sóstói út 30-tól végig folyamatos 4 31-től végig folyamatos Szabadság tér 4 Teljes Tavasz utca 4 Teljes Than Mór út 4 Teljes Thököly Imre utca 4 Teljes Városmajor utca 4 Teljes Vattay Altábornagy utca 4 Teljes Arany J. Gimn. és Ált. Isk. (Ungvár stny) 4 Teljes Eszterlánc Északi Óvoda (Tass utca 1-3) 4 Teljes Eszterlánc Északi Óvoda Telephelye (Etel köz 13) 4 Teljes 5. számú vegyes Dr. Bakó Attila Alsóbadur 5 Teljes Arany János utca 5 Teljes Bokréta utca 5 Teljes Furulya utca 5 Teljes Gerhart bokor 5 Teljes Hóvirág utca 5 Teljes Jósa András utca 5 Teljes Kapor utca 5 Teljes Kiss Ernő utca 5 Teljes Kölcsey Ferenc utca 5 Teljes Lóczi bokor 5 Teljes Mohos bokor 5 Teljes Népkert utca 5 Teljes Rákóczi utca 5 66-tól végig folyamatos Rákóczi utca 5 58-tól 64-ig páros Róna utca 5 Teljes

48 48 Salétrom utca 5 Teljes Simai tér 5 Teljes Simai utca 5 25-tól végig folyamatos Sulyán bokor 5 Teljes Szarvas utca (Arany János utcától végig) 5 50-től végig páros Szarvas utca (Arany János utcától végig) 5 45-től végig páratlan Szarvas utca HRSZ 5 Teljes Toldi utca 5 12-től-38-ig páros Toldi utca ig páratlan Tompa Mihály utca 5 Teljes Vécsey köz 5 Teljes Vécsey utca 5 Teljes Virág utca Kígyó utcától végig 5 43-tól végig páratlan Virág utca Kígyó utcától végig 5 50-től végig páros Valamint a 19. és 23. körzet utcáiban lakó 3 év alatti illetve oktatási intézménybe nem járó 18 év alattiak 5 Teljes 6. számú vegyes Dr. Dankó Zsuzsanna Alkony utca 6 Teljes Alkotásutca 6 Teljes Bottyán utca 6 Teljes Császy László utca 6 Teljes Dália utca 6 Teljes Derű utca 6 Teljes Dobsina utca 6 Teljes Esthajnal utca 6 Teljes Fáy Ádám utca 6 Teljes Fészek utca 6 Teljes Gerely utca 6 Teljes Hajnal utca 6 Teljes Hársfa utca 6 Teljes Hegyi utca 6 Teljes Horgony utca 6 Teljes Huszár tér 6 Teljes Igló utca 6 Teljes Írisz utca 6 Teljes István bokor 6 Teljes Ív utca 6 Teljes Játék utca 6 Teljes Játszó utca 6 Teljes Kassa köz 6 Teljes Kassa utca 6 Teljes Könyök utca 6 Teljes Kőris utca 6 Teljes Labda utca 6 Teljes Legyező utca 6 Teljes Levél köz 6 Teljes Levél utca 6 Teljes Liget utca 6 Teljes Naplemente utca 6 Teljes Nyíl utca 6 Teljes Óvoda utca 6 Teljes Pálma utca 6 Teljes Pihenő utca 6 Teljes Pillangó utca 6 Teljes Rókabokor 6 Teljes Rókabokori utca 6 Teljes

49 49 Rövid utca 6 Teljes Salamon bokor 6 Teljes Szabadság bokor 6 Teljes Szélsőbokori 6 Teljes Szirom utca 6 Teljes Szittya utca 6 Teljes Tagló köz 6 Teljes Tagló utca 6 Teljes Teke utca 6 Teljes Tenisz utca 6 Teljes Tó utca 6 Teljes Torok utca 6 Teljes Újházsor 6 Teljes Vasutas utca 6 Teljes Zombori bokor 6 Teljes Gyermekek Háza Déli Óvoda Kertvárosi Csicsergő 6 Teljes Tagintézmény (Dugonics u 16) Gyermekek Háza Déli Óvoda Telephelye (Mandabokor) 6 Teljes Gyermekek Háza Déli Óvoda Telephely (Kassa u 27) 6 Teljes Gyermekek Háza Déli Óvoda Teleph (Felsősima, Hosszúháti u) 6 Teljes Móricz Zs. Ált. Isk Kertvárosi Tagintézmény (Könyök u 1/a) 6 Teljes 7. számú vegyes Dr. Vékony Enikő Alkotmány utca 7 Teljes Bartók Béla utca 7 Teljes Bazsalikom köz 7 Teljes Bazsalikom utca 7 Teljes Béke utca 7 Teljes Bóbita utca 7 Teljes Bodza utca 7 Teljes Csillag köz 7 Teljes Csillag utca 7 Teljes Eötvös utca 7 Teljes Fonó utca 7 Teljes Forgó utca 7 Teljes Galagonya utca 7 Teljes Gimnázium köz 7 Teljes Hatház utca 7 Teljes Hatzel tér 7 Teljes Házhely I.. 7 Teljes Házhely II. 7 Teljes Házhely III 7 Teljes Honvéd utca 7 Teljes Inczédi sor 7 Teljes Kert köz 7 Teljes Kert utca 7 Teljes Kéz utca 7 Teljes Kökény utca 7 Teljes Kökörcsin utca 7 Teljes Laktanya tér 7 Teljes Luther tér 7 Teljes Luther utca 7 Teljes Maláta utca 7 Teljes Margaréta utca 7 Teljes Molnár utca 7 Teljes Nádor utca 7 Teljes Nárcisz utca 7 Teljes

50 50 Pipacs utca 7 Teljes Pitypang utca 7 Teljes Rezeda köz 7 Teljes Rezeda utca 7 Teljes Róka utca 7 Teljes Róka zug 7 Teljes Rózsa utca 7 Teljes Sas utca 7 Teljes Serház utca 7 Teljes Szent. István utca 7 53-tól páratlan végig Szent István utca 7 68-tól páros végig Szíjgyártó utca 7 Teljes Szilfa 7 Teljes Szitakötő utca 7 Teljes Szűrszabó utca 7 Teljes Takács utca 7 Teljes Telepes utca 7 Teljes Váci Mihály utca 7 Teljes Eötvös J. Gyakorló Ált. Isk. és Gimn. (Ungvár sétány) évfolyam 8. számú vegyes Dr. Salzmann Tünde Bártfa utca 8 Teljes Bólyai tér 8 Teljes Búvár út. 8 Teljes Csalitos utca 8 Teljes Derkovits utca 8 Teljes Dobó István utca 8 Teljes Dugonics köz 8 Teljes Dugonics utca 8 Teljes Erkel Ferenc utca 8 Teljes Gyöngy köz 8 Teljes Gyöngy utca 8 Teljes Hadik utca 8 Teljes Ijász út. 8 Teljes Kazinczy Ferenc utca 8 Teljes Kinizsi út. 8 Teljes Mosolygó utca 8 Teljes Munkás utca 8 Teljes Muskátli köz 8 Teljes Muskátli utca 8 Teljes Orgona köz 8 Teljes Orgona utca 8 Teljes Petrikovics utca 8 Teljes Prága utca 8 Teljes Rajk László utca 8 Teljes Rozsnyó utca 8 Teljes Szélsőbokor 8 Teljes Tiszavasvári utca 8 Teljes Torda utca 8 Teljes Verecke utca 8 Teljes Verseny utca 8 Teljes Viola utca 8 Teljes Vitorlás út. 8 Teljes Wesselényi M. Középiskola és Szakiskola (Dugonics utca) 8 Teljes

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2005. (II.24.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2005. (II.24.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2005. (II.24.) KGY r e n d e l e t e az önkormányzati fenntartású, személyes gondoskodást nyújtó, szociális intézmények egyes szolgáltatásainak igénybevételi

Részletesebben

I. KÖRZET HÉTFŐ:: Örökösföld: Fazekas J. tér (összes 10 emeletes) KEDD PÉNTEK: Jósaváros: PROFI /kedd/ - SZERDA: Borbánya jobb oldala:

I. KÖRZET HÉTFŐ:: Örökösföld: Fazekas J. tér (összes 10 emeletes) KEDD PÉNTEK: Jósaváros: PROFI /kedd/ - SZERDA: Borbánya jobb oldala: I. KÖRZET HÉTFŐ:: Örökösföld: - Semmelweis u. Család u. /27-59.sz. páratlan/ Sarló u. Jelvény u. Lobogó u. Szalag u. Törzs u. Fazekas J. tér (összes 10 emeletes) KEDD PÉNTEK: Jósaváros: PROFI /kedd/ -

Részletesebben

/2015.(III.24.) számú határozat 1. melléklete. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő óvodák körzetei utcák szerint 2015

/2015.(III.24.) számú határozat 1. melléklete. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő óvodák körzetei utcák szerint 2015 /2015.(III.24.) számú határozat 1. melléklete Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő óvodák körzetei utcák szerint 2015 Acél utca Áchim András utca Ady Endre utca Áfonya utca

Részletesebben

e"enz5é' NyíREGYHÁZA ~ ~ ~ ~ ~ ~ a~ ~,..~ Faragóné Széles Andrea ...~... Jászai Menyhért alpolgármester

eenz5é' NyíREGYHÁZA ~ ~ ~ ~ ~ ~ a~ ~,..~ Faragóné Széles Andrea ...~... Jászai Menyhért alpolgármester NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS OSZTÁLY 4401 NYíREGYHAZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42524-585; FAX: +36 42524-586 E-MAIl: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 79243/2012.05

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz. során az egyes praxisoknak adott támogatásokról

ELŐTERJESZTÉS. a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz. során az egyes praxisoknak adott támogatásokról Egészségügyi Alapellá tási gazgatóság 4400 Nyíregyháza, Szent stván utca 14. Postacím: 4401 Nyíregyháza Pf.91. Telefonszám: (42) 461-217 E-maii: alapellatas(w,nyiregyhaza.l1u nyhaalp@gmail.com kt.sz. 107

Részletesebben

Általános iskolai körzetek 2012.

Általános iskolai körzetek 2012. Allomás utca Almos utca Alpár Ignác utca Aranyalma utca Aranykalász sor Atléta utca Attila utca Bakcsó utca Bánki Donát utca ~kautca Bea utca Berek utca Berettyó utca Betekints utca IBíbic utca Bláthy_

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 33/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 33/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

200918 Székhely: 1. Telephely Bajcsy Zsilinszki úti Óvoda

200918 Székhely: 1. Telephely Bajcsy Zsilinszki úti Óvoda Intézmény OM azonosító: 200918 Székhely: 1. Telephely Bajcsy Zsilinszki úti Óvoda (5711 Gyula, Bajcsy Zs. u. 24.) 5711 AULICH LAJOS UTCA (teljes közterület), 5711 BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA (teljes közterület),

Részletesebben

Hétfő. 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u.

Hétfő. 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u. Hétfő 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u. Árpád u. 2- től a Penny Marketig Bajcsy-Zsilinszky u. Béke u.-füredi ltp. Bem József

Részletesebben

Szent János Utcai Óvoda felvételi körzete 2100 Gödöllı, Szent János u. 6-8.

Szent János Utcai Óvoda felvételi körzete 2100 Gödöllı, Szent János u. 6-8. ÁDÁM UTCA AGYAGOS UTCA ARADI UTCA ARANY JÁNOS UTCA ÁRPÁD UTCA ATTILA UTCA BARTÓK BÉLA UTCA BÁSTYA UTCA BÁTHORI ISTVÁN UTCA BÉKE UTCA BEM JÓZSEF UTCA BERCSÉNYI MIKLÓS UTCA BERKENYE UTCA BETHLEN GÁBOR UTCA

Részletesebben

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.)

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) DUNAKESZI ÓVODÁK ÉS KÖRZETHATÁROK Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) 1. 2120, ÁGNES UTCA (teljes közterület) 2. 2120, ALSÓTABÁN (teljes közterület) 3. 2120, ANNA UTCA (teljes közterület) 4. 2120,

Részletesebben

Házi gyermekorvosi körzetek

Házi gyermekorvosi körzetek Házi gyermekorvosi körzetek Gyula 001. körzet Tól Ig Állandó lakosság Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum 0-14 éves 48-as utca 000005 000013 Páratlan 2 Akácos utca 0 Bánom tanya

Részletesebben

Óvodai körzetek Tündérkert Keleti Óvoda Nefelejcs

Óvodai körzetek Tündérkert Keleti Óvoda Nefelejcs Áchim András utca Ady Endre utca Agyag utca Áfonya utca Agár utca Álmos vezér utca Alpári Gyula utca Angyal utca Apadó utca Aranyhomok utca Arató utca Asztalos utca Babér utca Bársony utca Bartók Béla

Részletesebben

TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10

TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Göd Város szavazóköreinek jegyzéke TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Ambrus László utca Arany János utca folyamatos

Részletesebben

Háziorvosi körzetek - Komárom

Háziorvosi körzetek - Komárom Háziorvosi körzetek - Komárom 1. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Juhász Márton Rendelő: 2900 Komárom, Tóth L. u. 7. Tel.: 34/344-995 Rendelés idő: Hétfő: 13:00 16:30 Kedd, Csütörtök: 9:00 12:00 Szerda,

Részletesebben

ÚFFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 22/2012. (IX. 26.) Önkormányzati rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról és az építményadóról

ÚFFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 22/2012. (IX. 26.) Önkormányzati rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról és az építményadóról ÚFFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2012. (IX. 26.) Önkormányzati rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról és az építményadóról Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

19/2002.(VI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

19/2002.(VI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2003.(VI.25.), 13/2005.(III.1.), 31/2005.(V.2.), 6/2006.(II.20.), 15/2007.(III.28.), 22/2010.(VIII. 16.), 3/2012. (I. 17.), 11/2012. (III. 26.), 40/2012.

Részletesebben

DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteiről

DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteiről DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Dunaharaszti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

.J N Y í R E G Y H Á Z A. t; ~ [~~'-- Kovácsné Szatai Ágnes Vagyongazdálkodási Osztály vezetője. ft t,( ru Faragóné Széles Andrea

.J N Y í R E G Y H Á Z A. t; ~ [~~'-- Kovácsné Szatai Ágnes Vagyongazdálkodási Osztály vezetője. ft t,( ru Faragóné Széles Andrea NvíREGVHÁZA MEGVEI JGÚ VÁRS PLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFN: +3642524-500; FAX: +3642524-501 E-MAIL: PLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGV/160-52/2014. Ügyintéző: Havasiné

Részletesebben

Védőnői körzetek Komárom

Védőnői körzetek Komárom Védőnői körzetek Komárom 1. számú védőnői körzet Piskovszky Jánosné 2903 Komárom, Tamási Á. u. 8. Tel.: 34/343-662 Terhes tanácsadás: Kedd: 8:00 10:00 Csecsemő tanácsadás: Kedd, Csütörtök: 8:00 10:00 Kisgyermek

Részletesebben

Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek. 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.

Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek. 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz. 1. melléklet a /... ( ) önkormányzati rendelethez Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.); 2. A Vasvár út 64-82.

Részletesebben

FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS

FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS TELEPÜLÉS OM FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS Ambrózfalva 039539 007 039539 004 Ambrózfalvi Tagintézménye Apátfalva 201360 001 Apátfalvi Dózsa György Általános

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2013. (01.31.) Öh.

Részletesebben

ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI

ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 26/2014. (XI.09.) sz. önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Hatályba lépés napja: 2014. november 10. Ezen

Részletesebben

Üllő Nagyközségi Önkormányzat 12/2002. (VI. 22.) számú Ö. K. rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról

Üllő Nagyközségi Önkormányzat 12/2002. (VI. 22.) számú Ö. K. rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról Üllő Nagyközségi Önkormányzat 12/2002. (VI. 22.) számú Ö. K. rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról egységes szerkezetben a módosításáról szóló 7/2005.(III.19.) számú, a 9/2008. (IV.5.), a 24/2014.

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről*

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről* PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN PILISVÖRÖSVÁR

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN PILISVÖRÖSVÁR AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN PILISVÖRÖSVÁR Köznevelési intézmény: Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola Deutsche Nationalitatenschule Werischwar 2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

Általános iskolai körzetek 2012.

Általános iskolai körzetek 2012. Bem József Altalános Iskola Acél utca Achim András utca Ady Endre utca Almos vezér utca Anna utca Apáczai Csere János tér Aranyhomok utca Arnyas utca Arok utca!arvácska utca Avar utca Babér utca Barát

Részletesebben

Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től)

Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től) Orvosi ügyelet Szent Lázár Megyei Kórház Salgótarján, Füleki út 54-56. Tel.: 522-000, 311-222, 310-222 1. számú felnőtt háziorvosi körzet Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től) Dr. Mester Mária

Részletesebben

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről Gárdony Város Önkormányzat Képviselőtestülete az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

(1) A Rendelet I. 18. (2) bekezdés helyére a következő bekezdés lép: (2) A Rendelet I. 67. (1) g) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

(1) A Rendelet I. 18. (2) bekezdés helyére a következő bekezdés lép: (2) A Rendelet I. 67. (1) g) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. ( / ) önkormányzati rendelete Dunakeszi Város Önkormányzata egyes rendeleteinek módosításáról Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Általános iskolai körzetek 2012.

Általános iskolai körzetek 2012. Állomás utca Álmos utca Alpár Ignác utca Aranyalma utca Aranykalász sor Atléta utca Attila utca Bakcsó utca Bánki Donát utca Barka utca Bea utca Berek utca Berettyó utca Betekints utca Bibic utca Bláthy

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 29/2011. (VII. 29.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 29/2011. (VII. 29.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 29/2011. (VII. 29.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre Tisztelt Közgyűlés! A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a területi védőnői és az iskola-védőnői körzeteket ezzel a rendelettel állapítja meg.

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a területi védőnői és az iskola-védőnői körzeteket ezzel a rendelettel állapítja meg. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 3/2013. (I.31.) Ör-rel, a 20/2014. (VI.30.) Ör-rel, a 48/2014. (XII.18.) Ör-rel, a 42/2015. (XI.26.) Ör-rel és a 21/2016. (VI.29.) Ör-rel módosított

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1 Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1 Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Balatonfüred Város Önkormányzata Tervezet a települési önkormányzat 2015. évi novemberi vélemény-nyilvánításához Járás/Tankerület székhelye:

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. a 41/2012. (VI.29.) Ör., és a 35/2014. (IX.11.) Ör.-rel módosított

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. a 41/2012. (VI.29.) Ör., és a 35/2014. (IX.11.) Ör.-rel módosított Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 41/2012. (VI.29.) Ör., és a 35/2014. (IX.11.) Ör.-rel módosított 17/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról 1. 1 2. 3.

Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról 1. 1 2. 3. Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról a 11/2005. (III.24.) sz. a 14/2010. (IX.20.) sz. a 22/2011. (IX. 05.) sz. a 25/2011.(X.17.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére

Részletesebben

Cím Zalaegerszeg Andráshida Andráshida u. Zalaegerszeg Andráshida Apátfa u. Zalaegerszeg Andráshida Berek u. Zalaegerszeg Andráshida Cserfa u. Zalaegerszeg Andráshida Dukai Takács J. u. Zalaegerszeg Andráshida

Részletesebben

Módosította: 7/2004.(III.5.)Kt, 33/2004.(XII.11.)ÖR, 20/2005. (X.15.) ÖR, 14/2007. (V.17.), 24/2009. (X.12.),

Módosította: 7/2004.(III.5.)Kt, 33/2004.(XII.11.)ÖR, 20/2005. (X.15.) ÖR, 14/2007. (V.17.), 24/2009. (X.12.), Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testülete 27/2002.(XII.21.)KT rendelete Szentes város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteinek megállapításáról Módosította: 7/2004.(III.5.)Kt, 33/2004.(XII.11.)ÖR,

Részletesebben

A DÉL-DUNÁNTÚLI HULLADÉKKEZELŐ NONPROFIT KFT. EGYÉB TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁRA KAPOSVÁR 2016.

A DÉL-DUNÁNTÚLI HULLADÉKKEZELŐ NONPROFIT KFT. EGYÉB TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁRA KAPOSVÁR 2016. A DÉL-DUNÁNTÚLI HULLADÉKKEZELŐ NONPROFIT KFT. EGYÉB TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁRA KAPOSVÁR 2016. HÉTFŐ 48-as Ifjúság útja Áchim A. u. Adria u. Anna u. Arany J. köz Arany J. u. Árpád u. Bajcsy -Zs.

Részletesebben

SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA. 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER

SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA. 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA 1. sz. választókerület: 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER Árok u., Baross Gábor u., Bercsényi u., Bláthy O. u., Bocskai u., Cirkáló hegy,

Részletesebben

(1) E rendelet 2010. május 1. napján lép hatályba. (2) E rendelet hatályát veszti a hatályba lépését követő napon. Kaposvár, 2010. április 28.

(1) E rendelet 2010. május 1. napján lép hatályba. (2) E rendelet hatályát veszti a hatályba lépését követő napon. Kaposvár, 2010. április 28. Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 18/2010. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről szóló 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Közterületek nyilvántartása Szigetszentmiklós A B E H L M

Közterületek nyilvántartása Szigetszentmiklós A B E H L M 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 E H L M név jelleg helyrajzi /árok külterület 0227/1 Vv /terület 182/2

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. 23/2006. (II. 8.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. 23/2006. (II. 8.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 23/2006. (II. 8.) számú h a t á r o z a t a Központi Orvosi Ügyelet építése helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására szolgáló decentralizált helyi

Részletesebben

Eötvös József Általános iskola Szent István utca 232.

Eötvös József Általános iskola Szent István utca 232. Eötvös József Általános iskola Szent István utca 232. 1. Áfonyás u. 2. Aradi vértanuk u. 76-tól és 81-től 3. Árnyas u. páratlan oldal 4. Árvalányhaj u. 5. Átlós u. páratlan oldal 6. Badacsonyi u. 1-69

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)

Részletesebben

Helyi Választási Iroda Vezetıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/513-264 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Helyi Választási Iroda Vezetıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/513-264 E-mail: sarospatak@sarospatak. Helyi Választási Iroda Vezetıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/513-264 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Szám: 7146-15/2010. Tárgy: választókerületek kialakítása H a t á r o

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 259/2006. (XI. 27.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 259/2006. (XI. 27.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 259/2006. (XI. 27.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza közigazgatási területére a 19/2005. (V. 5.) KGY rendelettel jóváhagyott szabályozási terve felülvizsgálatával

Részletesebben

NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt.

NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a KEOP-1.1.1/C/13-2013-0015 számú projekt keretein belül a Szolnok Térségi Regionális Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI. 14/2010.(II.16.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági határozat:

OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI. 14/2010.(II.16.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI 14/2010.(II.16.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Egységes szerkezet. - 1. számú: részletes leírását a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza

Egységes szerkezet. - 1. számú: részletes leírását a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza A Szarvasi Önkormányzat 3/2010. (II.26), 39/2008. (XII.19.), 31/2003. (XI.21.) rendeleteivel módosított 10/2002. (V.24.) rendelete a HÁZIORVOSI KÖRZETEKRŐL 1 Egységes szerkezet A Szarvasi Önkormányzat

Részletesebben

TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 14/2002. (VII. 31.) számú. rendelete. a háziorvosi körzetek meghatározására

TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 14/2002. (VII. 31.) számú. rendelete. a háziorvosi körzetek meghatározására VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2002. (VII. 31.) számú rendelete a háziorvosi körzetek meghatározására Tokaj Város Képviselő-testülete a 2001. évi CVII. tv. 25.. (7) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján

Részletesebben

dr. Busai György s.k. Hatvani Miklós s.k. jegyző polgármester

dr. Busai György s.k. Hatvani Miklós s.k. jegyző polgármester Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2010. (III.19.) rendelete (Egységes szerkezetben a 22/2011.(VI.22.) és a 23/2011.(VII.27.) és a 33/2012.(IX.19.) rendeletekkel.) Isaszeg Város Önkormányzatának

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET

ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 19/2002.(VI.18.) Budapest-Csepel Önkormányzata Kt. sz. rendelet módosítására Készítette:

Részletesebben

2014. november 13-i rendkívüli ülésére

2014. november 13-i rendkívüli ülésére 10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: A helyi adókról szóló új önkormányzati rendelet

Részletesebben

Polgármesterjelöltek

Polgármesterjelöltek 2010. szeptember Veresi Krónika Polgármesterjelöltek Horváth Ernõ mérnök, közgazdász, GAMESZ igazgató 48 éves Pásztor Béla polgármester 72 éves, Erdõkertes, Géza u. 20. Tatár Sándor környezetvédelmi szakértõ,

Részletesebben

Iktatószám: HEB1OKT131-261201 5.

Iktatószám: HEB1OKT131-261201 5. HEVES MEGYE KORMÁNYHIVATAL DR. PAYrÓK GÁBOR Komiáriymegblzott Iktatószám: HEB1OKT131-261201 5. Ügyintéző: Darvas Attila Tárgy: tájékoztató a Heves megyei általános iskolai körzetek kijelöléséröl. Tisztelt

Részletesebben

Belvíz program. Áteresztisztítás, csatorna takarítás és mélyítés. Csatorna- és áteresztisztítás. gaztalanítás

Belvíz program. Áteresztisztítás, csatorna takarítás és mélyítés. Csatorna- és áteresztisztítás. gaztalanítás Belvíz program Területútszakasz Munkálat Mennyiségi mutatók Bocskai utca Csatornaültetés, karbantartás 782 fm Zrínyi Miklós u., Pásztor János u., Kató utca, Tompa Mihály u. Jókai Mór u., Petőfi Sándor

Részletesebben

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013.(XII.02.)

Részletesebben

Óvodai körzetek oldal

Óvodai körzetek oldal Akácfa tér Akácfa utca Akácos köz Akácos utca Alispán tanya Alkony utca Alkotás utca Alkotmány utca Állomás tér Alma utca Alsóbadur utca Antalbokor Arany János utca a Jósa A.utcáig Arany János utca 28-44-

Részletesebben

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA Az el terjesztés címe, tárgya: El terjesztés a háziorvosi és véd i körzetekr l szóló 41/2009. (X. 29.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-jén, (csütörtök) 16 30 órai kezdettel

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 26/2003. (V. 29.) számú. r e n d e l e t e. a háziorvosi körzethatárok meghatározásáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 26/2003. (V. 29.) számú. r e n d e l e t e. a háziorvosi körzethatárok meghatározásáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 26/2003. (V. 29.) számú r e n d e l e t e a háziorvosi körzethatárok meghatározásáról A Közgyűlés az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a háziorvosi körzetekről

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a háziorvosi körzetekről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a háziorvosi körzetekről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló

Részletesebben

Kecskeméti Igazságügyi Szakértői Kamara Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék igazságügyi szakértőinek kamarája

Kecskeméti Igazságügyi Szakértői Kamara Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék igazságügyi szakértőinek kamarája Kecskeméti Igazságügyi Szakértői Kamara Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék igazságügyi szakértőinek kamarája IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI NÉVJEGYZÉK 2014/2. Adategyeztetés: 2014.10.17. Székhely: 5000

Részletesebben

a 46/2010. (XII.17.) Ör-rel módosított

a 46/2010. (XII.17.) Ör-rel módosított Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének a 46/2010. (XII.17.) Ör-rel módosított 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére Határozati javaslat: egyszerű többség Rendeletmódosítás: minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az egészségügyi

Részletesebben

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke. Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke. Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől Baross Ovi Kindergarten Baross Óvoda 1201 Baross u. 79.

Részletesebben

ÁCS KÖZ PÉTER ÉVA 8-as SZOBA ADONYI ÚT LŐRINCZ KÁROLYNÉ 8-as SZOBA ADY E. U. GREMSPERGER ÁGNES 1-es SZOBA ÁG U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA AGYAG U.

ÁCS KÖZ PÉTER ÉVA 8-as SZOBA ADONYI ÚT LŐRINCZ KÁROLYNÉ 8-as SZOBA ADY E. U. GREMSPERGER ÁGNES 1-es SZOBA ÁG U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA AGYAG U. ÁCS KÖZ PÉTER ÉVA 8-as SZOBA ADONYI ÚT LŐRINCZ KÁROLYNÉ 8-as SZOBA ADY E. U. GREMSPERGER ÁGNES 1-es SZOBA ÁG U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA AGYAG U. PÉTER ÉVA 8-as SZOBA AKÁCFA U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Választási Iroda Vezetőjétől. 6800. Hódmezővásárhely. Kossuth tér. 1. HATÁROZAT

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Választási Iroda Vezetőjétől. 6800. Hódmezővásárhely. Kossuth tér. 1. HATÁROZAT Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Választási Iroda Vezetőjétől 6800. Hódmezővásárhely. Kossuth tér. 1. Iktatószám: 23-2438/2007. Előadó: Daru Frigyes Tárgy: Egyéni választókerületek megosztása. HATÁROZAT

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Normadental Kft. kérelméről

ELŐTERJESZTÉS. A Normadental Kft. kérelméről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Normadental Kft. kérelméről

Részletesebben

MŰANYAG ÉS FÉM CSOMAGOLÁSI HULLADÉK, ITALOSKARTONDOBOZ:

MŰANYAG ÉS FÉM CSOMAGOLÁSI HULLADÉK, ITALOSKARTONDOBOZ: Belváros I. Malomkert (családi házak): Tőke u. - Újszőlő u. - Őz u. - Őz köz - Vasvári P. u. (Rákóczi úttól körútig) - Dohány u. - Holló u. - Sólyom u. - Dob u. - Bethlen G. u. - Varsó u. - Kálvin tér

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015.(XI.12.) önkormányzati rendelete Celldömölk város egészségügyi alapellátási körzeteiről

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015.(XI.12.) önkormányzati rendelete Celldömölk város egészségügyi alapellátási körzeteiről Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015.(XI.12.) önkormányzati rendelete Celldömölk város egészségügyi alapellátási körzeteiről Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Miskolc MJV házhozmenő szelektívhulladék gyűjtési időpontok utcanév szerint 2016

Miskolc MJV házhozmenő szelektívhulladék gyűjtési időpontok utcanév szerint 2016 Miskolc MJV házhozmenő szelektívhulladék gyűjtési időpontok utcanév szerint 2016 Utca, közterület Aba utca Ady Endre utca Áfonyás utca Alkotás utca Állomás utca Álmos utca Andor utca Andrássy utca Arany

Részletesebben

1. melléklet a 14/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelethez

1. melléklet a 14/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelethez Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátást biztosító szolgálatok körzeteiről Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről. egységes szerkezetben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről. egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Ssz. Rendőri szerv megnevezése 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság

Ssz. Rendőri szerv megnevezése 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság Ssz. Rendőri szerv megnevezése 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság 3. Nyíregyházi Település Kamerák száma Kamerák pontos elhelyezése

Részletesebben

Pétfürdő 001. szavazókör

Pétfürdő 001. szavazókör 001. szavazókör Szavazóhelyiség címe: Általános Iskola, Hősök tere 1. Állomás utca Bánya utca Cseri utca Hősök tere Juhász Gyula utca Katona József utca Mikes Kelemen utca Móra Ferenc utca Olajtároló telep

Részletesebben

Óvodai körzetek 2012

Óvodai körzetek 2012 Állomás u. Alpár Ignác utca Bánki Donát utca Berettyó utca Bláthy Ottó utca Czóbel Minka utca Darvas József utca Déri Miksa utca Botond utca Csaló köz Állomás utca Sóstógyógyfürdő Álmos utca Anna utca

Részletesebben

16 / 2008. (VIII.15.)

16 / 2008. (VIII.15.) Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testület 16 / 2008. (VIII.15.) Ör. sz. rendelete (egységes szerkezetben) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Jánoshalma Város Önkormányzat

Részletesebben

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek 2015. július TELEPÜLÉS TERÜLET VAGY A MUNKA MEGNEVEZÉSE DÁTUM IDŐPONT BABÓT Béke tér, páros házszám: 2, páratlan házszám: 1-3 Széchenyi István

Részletesebben

FELHÍVÁS. az általános iskolákba történ? beíratásra. 2013. április 8. - 9. (hétf?, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig

FELHÍVÁS. az általános iskolákba történ? beíratásra. 2013. április 8. - 9. (hétf?, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig FELH FELHÍVÁS az általános iskolákba történ? beíratásra Értesítjük az érintett szül?ket, hogy a 2013/2014. tanévre történ? általános iskolai beíratásokra az alábbi id?pontokban kerül sor: 2013. április

Részletesebben

(2) A közút kezelője a forgalmi rendet meghatározó jelzésekről nyilvántartást vezet.

(2) A közút kezelője a forgalmi rendet meghatározó jelzésekről nyilvántartást vezet. Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének a város forgalmi rendjéről szóló 21/2011.(VIII.29.) önkormányzati rendelete a 28/2011. (XI.02.), a 3/2013.(II.01.), a 22/2013.(IX.12.), a 3/2014.(II.06.),

Részletesebben

MŰANYAG ÉS FÉM CSOMAGOLÁSI HULLADÉK, ITALOSKARTONDOBOZ:

MŰANYAG ÉS FÉM CSOMAGOLÁSI HULLADÉK, ITALOSKARTONDOBOZ: Belváros I. Malomkert: Tőke u. - Újszőlő u. - Őz u. - Őz köz - Vasvári P. u. (Rákóczi úttól körútig) - Dohány u. - Holló u. - Sólyom u. - Dob u. - Bethlen G. u. - Varsó u. - Kálvin tér - Országzászló tér

Részletesebben

A Rendelet 8. (2) bekezdése helyébe a. A választható győjtıedények méretei, illetve a győjtıedényekben elhelyezett települési

A Rendelet 8. (2) bekezdése helyébe a. A választható győjtıedények méretei, illetve a győjtıedényekben elhelyezett települési Esztergom Város Önkormányzata Képviselı- testületének 14/2012. (.) önkormányzati rendelete a települési szilárdhulladék kezelési közszolgáltatásról szóló 10/2004. (IV. 1.) esztergomi önkormányzati rendelet

Részletesebben

Tulajdoni viszonyok feldolgozása tulajdoni lapok alapján. Kecskemét Tiszaalpári mintaterület

Tulajdoni viszonyok feldolgozása tulajdoni lapok alapján. Kecskemét Tiszaalpári mintaterület Tulajdoni viszonyok feldolgozása tulajdoni lapok alapján Kecskemét Tiszaalpári mintaterület Gátér Földrészlet: 38 db Terület összesen: 271,9207 Ha Aranykorona összesen: 4494,97 A.K. Helyrajzi szám érd.tipus

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata

Hajdúhadház Város Önkormányzata Hajdúhadház Város Önkormányzata 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

296/2014. (X. 03.) számú Képviselő-testületi Határozat

296/2014. (X. 03.) számú Képviselő-testületi Határozat könyvéből: 296/2014. (X. 03.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Hajdúnánás Város településszerkezeti terv és leírás módosítását a mellékletben meghatározottak

Részletesebben

Kalocsa Város Önkormányzata 24/1995. (VII.11.) ör. számú rendelete a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint a házszámozásról

Kalocsa Város Önkormányzata 24/1995. (VII.11.) ör. számú rendelete a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint a házszámozásról EGYSÉGES SZERKEZETBEN (a 26/1996. (VII.15.), a 10/2000. (V.2.), a 13/2002. (IX.27.), a 22/2006. (XII.29.), a 24/2011. (X.17.) és a 12/2012. (V.28.) ör. sz. rendeletekkel módosítva!) Kalocsa Város Önkormányzata

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 13.) önkormányzati rendelete

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 13.) önkormányzati rendelete Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 13.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21812011. (XI. 24.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21812011. (XI. 24.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 21812011. (XI. 24.) számú határozata a generációk együttműködését segítő karácsonyi programok és rendezvények lebonyolításáról A Közgyűlés 1. Az előterjesztést

Részletesebben

Biztonsági övezet munkálatainak jegyzőkönyve kisfeszültségű vezeték hálózat esetén

Biztonsági övezet munkálatainak jegyzőkönyve kisfeszültségű vezeték hálózat esetén 1. Tokai út 86,80, 3fűz mag,1nyír,1gyüm 1otő,1dísz,2dísz,1fa,2geszt, Hajdúdorog 0,16 78,74,14,8,templom kert 4fa mag 2. Böszörményi út ját.tér,19, 19-27,33-41 0,39 2hárs 2platán mag,1fenyő,16patán 2fenyő

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 135. 8500 PÁPA, Fő u. 5.

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 135. 8500 PÁPA, Fő u. 5. PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 135. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/324-585 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. október 10-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben