Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre"

Átírás

1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre Tisztelt Közgyűlés! A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.) 8. és 49. -a, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 20. -a szabályozza az óvodai beiratkozással kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket a fenntartó, az intézmény, illetve az intézményvezető, valamint a szülők részére. Az Nkt. 8. (1) bekezdése alapján az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben, vagy ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. A közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 24. (3) bekezdése alapján a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Az Nkt 49. szerint az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. A települési önkormányzat közzéteszi az óvoda felvételi körzetét, valamint az óvoda nyitva tartásának rendjét. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik. Az Nkt. módosítása lehetővé teszi, hogy az adott lakcímen, amelyet a szülő a beiratkozáskor megjelöl, az életvitelszerű ott tartózkodást az intézményvezető vizsgálhassa a védőnők bevonásával. Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról a szülők és az óvodapedagógusok véleményének kikérése mellett az óvodavezető dönt Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) ,

2 A Rendelet 20. -a szerint a fenntartó dönt az óvodai beiratkozás idejéről, melyet tárgyév április 20-a és május 20-a közötti időszakban kell meghatározni. A döntésről és a jogorvoslat benyújtásának határidejéről közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a helyben szokásos módon, a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal. A beiratkozás javasolt időpontja április Az iskolai és óvodai beiratkozás időpontjának ütközése elkerülése érdekében egyeztettünk a Nógrád Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályával. A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkormányzat által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. A Salgótarjáni Összevont Óvoda tagóvodáinak a 2014/2015-ös nevelési év gyermeklétszámának alakulása érdekében tett előzetes felmérések és védőnői tájékoztatás alapján a továbbiakban is 46 óvodai csoport indítása szükséges. A gyermeklétszámok alakulására, megoszlására tekintettel, az intézménnyel történt egyeztetés alapján megállapítható, hogy a 2013/14-es nevelési évben meghatározott felvételi körzethatárok megfelelőek, annak módosítása nem indokolt. Az óvoda minden 3. életévét betöltött gyermeket fogadni tud. Az óvodában indítható csoportok számát tagóvodánként az 1. melléklet tartalmazza. A tagóvodák felvételi körzetét a 2. melléklet tartalmazza. Tisztelt Közgyűlés! Kérem a Tisztelt Közgyűlést az alábbi határozati javaslat elfogadására. Határozati javaslat 1. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 83. (2) bekezdés d) pontja alapján a Salgótarjáni Összevont Óvodában indítható csoportok számát az 1. melléklet szerint határozza meg. Felelős: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Határidő: azonnal 2

3 2. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény és a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet alapján a Salgótarjáni Összevont Óvoda felvételi körzetét a 2. melléklet szerint határozza meg. Felelős: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Határidő: azonnal 3. A Közgyűlés a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 83. (2) bekezdés b) pontja és a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet 20. -a alapján az óvoda általános felvételi időpontját április 23. és 24. napjában határozza meg a Salgótarjáni Összevont Óvoda székhelyén és tagóvodáiban. Felelős: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Andóné Angyal Mária óvodavezető a közzétételért: dr. Gaál Zoltán jegyző Határidő: értelemszerűen Salgótarján, február 4. dr. Romhányi Katalin irodavezető 3

4 1. melléklet a../2014.(ii.14) Öh.sz. Határozathoz A Salgótarjáni Összevont Óvodában indítandó csoportok száma a 2014/2015-ös nevelési évben Ssz. Feladatellátási helyek Óvodai csoportok száma 1. Mackóvár Központi Óvoda Aprófalva Tagóvoda 4 3. Baglyasi Tagóvoda 2 4. Gyermekkert Tagóvoda 5 5. Hétszínvirág Tagóvoda 2 6. Körúti Tagóvoda 2 7. Mesekert Tagóvoda 4 8. Nyitnikék Tagóvoda 6 9. Pitypang Tagóvoda Szivárvány Tagóvoda Vadvirág Tagóvoda 2 Összesen 46 4

5 Mackóvár Központi Óvoda körzete: 2. melléklet a../2014.(ii.14) Öh.sz. Határozathoz Óvodai körzetek Acélgyári út 1-24-ig Kővirág utca Ady Endre út Liget út Aknász utca Losonci utca Alkotmány út Május 1. út Arany János út Március 15. út Báthori István út Mártírok útja Bányász út Mérleg utca Bem utca Meszes út Berkenye köz Mezei út Corvin út Mikszáth utca Domb utca Móricz Zsigmond út Dugdelpuszta Nap utca Erdész út Nyár utca Erzsébet tér Pécskő út Fazekas Mihály út Pipishegy Füleki út Rákóczi út 1-11; Fürdő út Rákóczi út 2-10-ig Gazdasági út Rózsa Ferenc út Gerber Frigyes köz Ruhagyári út Gerle köz Salgó út 50-ig Gizella út Szeder köz Karancs út Táncsics út Kassai sor Tározó utca Kisfaludy Sándor út Világospuszta Kistarján út Virágos utca Klapka György út Zagyvai rakodó Kossuth Lajos út Zalka Máté út Kővár út Zrínyi Miklós út Aprófalva Tagóvoda körzete: Barátság utca Batsányi út Bródy Sándor út Budapesti út Csalogány utca Csehov utca Csókás körút Csókás puszta Csokonai út Egressy Béni út Eötvös Loránd út Esze Tamás út Frigyes körút Kinizsi Pál út Korbás tanya Kotyháza puszta Kölcsey utca Kürtgyarmat utca Lakatos Péter út Mandula köz Megyer utca Nagymező út Nyék utca Patakpart utca Réka köz Rózsafa út 1

6 Gagarin út Haris köz Jenő utca Kálmán Imre út Kér utca Keszi utca Sugár út Szabó Ervin út Szécsényi út Tóth tanya Viola utca Baglyasi Tagóvoda körzete: Állomás út Baglyasi út Bóna Kovács Károly út Dűlő utca Erkel út Erkel köz Frankel Leó út Furák Teréz köz Fülemüle út Gárdonyi Géza út II. András király út Jakubi utca Kakukk József út Katalin utca Kertész utca Kisvasút utca Nagy Sándor József út Pályaudvar út Petőfi út Régiposta utca Somoskői tanya Temető út Vásártér út Vasút út Gyermekkert Tagóvoda körzete: Árpád utca Bajza József út Balassi Bálint út Béke körút Beszterce tér Camping út Csillag utca Deák Ferenc utca Derencsényi utca Felső vár út Füleki út Füleki út , Gedőci utca Görbe út Gyermekkert út Hold utca Jókai sor Juhász Gyula utca Kékkői utca Kőbánya út Kőműves köz Köves utca Madách Imre utca Madzsar József utca Magyar Bányatelep Medves körút Medvesi út Mikes Kelemen út Nádas út Nyerges utca Orgona utca Partizánok útja Perczel Mór utca Sátorhegy út Sebaji út Somoskői út Teraszos út Újbánya telep Vadaskert Vadaskerti út Vár út Vároldal utca Wesselényi utca Ybl Miklós út 2

7 Hétszínvirág Tagóvoda körzete: Acélgyári út 25-től végig Akácos út Alpári Gyula út Bátki József utca Bugát Pál út Dolinka út Dózsa György út Fenyves út Határ út Hegyi út Ilona út Jónásch körút Kandó Kálmán út Kaszinó sor Kohász Stadion Művész köz Nádasdi körút Pécskő köz Somogyi-Bacsó út Körúti Tagóvoda körzete: Fáy András krt. Kercseg út Mesekert Tagóvoda körzete: Alagút út Meredek út páratlan oldal Bajcsy-Zsilinszky út Munkás út Bartók Béla út Munkásotthon tér December 8. tér Rákóczi út ; Játszó utca Szerpentin út 1-3. Katona József út Tanács út Kun utca Úttörők út Lőwy Sándor út Zemlinszky Rezső út Nyitnikék Tagóvoda körzete: Bercsényi Miklós út Hősök út Blaha Lujza út Makarenkó út Centrál köz Nyírfácska utca Déryné út Radnóti út Gorkij körút Rákóczi út Hársfa út Szánasalja Honvéd út végig Zöldfa út Pitypang Tagóvoda körzete: Alsó Idegér út Bereczki Máté út Berzsenyi út Damjanich út Erdőalja köz Felső Idegér út Hargita körút Hunyadi körút József Attila út Kazinczy Ferenc út Meredek út páros oldal Munkácsi út Múzeum tér Szerpentin út (1-3 kivételével) Vereckei utca 3

8 Szivárvány Tagóvoda körzete: Áfonya utca Almafa utca Barack utca Ciklámen utca Csille köz Dobó Katica köz Dobó Katica út Egri utca Faiskola út Forgách Antal út és telep Galagonya utca Gesztenye utca Hérics utca Huta utca Irinyi János út Jázmin utca Kazári út Kovácshegy köz Kökény utca Kutaspuszta Liszt Ferenc út Meggyfa utca Mikóvölgy út Mogyoró utca Nefelejcs utca Pipacs utca Pécskő szilvás-barackos Ribizli utca Sástópuszta Somlyóbánya telep Somlyói út Szenes utca Szérűskert Szigetpuszta Téglagyár köz Teréztáró utca Újakna telep Újaknai út Vájár utca Vasvári Pál köz Vasvári Pál út Virág utca Völgyhíd utca Zsálya utca Vadvirág Tagóvoda körzete: Asztalos János út Beatrix utca Budavölgy utca Bugát Pál út Corvina utca Csalános utca Dér utca Építők utca Farkasbükk út Feketesereg utca Fénykő utca Fenyvesalja út Harmat utca Határőr út Homok utca Holló utca Huszita utca Iskola út Liliom út Mátyás király útja Nagykert utca Őrhegy út Ötvözetgyár út Pécskő puszta Ponyipuszta Posta út Rónai út Rudolfi út Salakhegy út Salgó út 51-től Sallai út Szilváskőpuszta Tarjáni út Vadvirág utca Vajda János utca Váralja út Vasas út Zagyva út Zagyvafő utca 4

FELHÍVÁS. az általános iskolákba történ? beíratásra. 2013. április 8. - 9. (hétf?, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig

FELHÍVÁS. az általános iskolákba történ? beíratásra. 2013. április 8. - 9. (hétf?, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig FELH FELHÍVÁS az általános iskolákba történ? beíratásra Értesítjük az érintett szül?ket, hogy a 2013/2014. tanévre történ? általános iskolai beíratásokra az alábbi id?pontokban kerül sor: 2013. április

Részletesebben

Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től)

Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től) Orvosi ügyelet Szent Lázár Megyei Kórház Salgótarján, Füleki út 54-56. Tel.: 522-000, 311-222, 310-222 1. számú felnőtt háziorvosi körzet Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től) Dr. Mester Mária

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi

Részletesebben

Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. 2014. évi 2. sz. jegyzőkönyve. a 2014. február 20-án megtartott, rendes, nyilvános üléséről.

Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. 2014. évi 2. sz. jegyzőkönyve. a 2014. február 20-án megtartott, rendes, nyilvános üléséről. Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. évi 2. sz. jegyzőkönyve a 2014. február 20-án megtartott, rendes, nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Amely készült a Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

26/2005.(VI.30.), 18/2006.(V.25.), 20/2006.(VI.29.), 60/2006. (XII.12.), 12/2007.(IV.24.), 14/2008.(III.25.), 21/2008.(IV.29.)

26/2005.(VI.30.), 18/2006.(V.25.), 20/2006.(VI.29.), 60/2006. (XII.12.), 12/2007.(IV.24.), 14/2008.(III.25.), 21/2008.(IV.29.) 24/2003.(VIII.28.)Ör. sz. rendelet A háziorvosi körzetek meghatározásáról (egységes szerkezetben a 25/2004.(VI.24.), 26/2005.(VI.30.), 18/2006.(V.25.), 20/2006.(VI.29.), 60/2006. (XII.12.), 12/2007.(IV.24.),

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt.szám: 19.768/2008. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda J a v a s l a t a 2. sz. fogorvosi körzet ellátására vonatkozó szerződés felmondására, valamint

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 6635/2015. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda 2015/2016. nevelési év kezdésével összefüggő döntések meghozatalára Tisztelt

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlésének /2006.(X.31.) rendelete az állatok tartásáról szóló 35/2003.(XI.27.) Ör. sz. rendelet módosításáról

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlésének /2006.(X.31.) rendelete az állatok tartásáról szóló 35/2003.(XI.27.) Ör. sz. rendelet módosításáról Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlésének /2006.(X.31.) rendelete az állatok tartásáról szóló 35/2003.(XI.27.) Ör. sz. rendelet módosításáról Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlése a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Háziorvosi körzetek - Komárom

Háziorvosi körzetek - Komárom Háziorvosi körzetek - Komárom 1. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Juhász Márton Rendelő: 2900 Komárom, Tóth L. u. 7. Tel.: 34/344-995 Rendelés idő: Hétfő: 13:00 16:30 Kedd, Csütörtök: 9:00 12:00 Szerda,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Szám: 10030/2008. J a v a s l a t óvodai és általános iskolai beiratkozásra a 2008/2009-es nevelési évre és tanévre

Részletesebben

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Balatonfüred Város Önkormányzata Tervezet a települési önkormányzat 2015. évi novemberi vélemény-nyilvánításához Járás/Tankerület székhelye:

Részletesebben

Védőnői körzetek Komárom

Védőnői körzetek Komárom Védőnői körzetek Komárom 1. számú védőnői körzet Piskovszky Jánosné 2903 Komárom, Tamási Á. u. 8. Tel.: 34/343-662 Terhes tanácsadás: Kedd: 8:00 10:00 Csecsemő tanácsadás: Kedd, Csütörtök: 8:00 10:00 Kisgyermek

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a háziorvosi körzetekről

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a háziorvosi körzetekről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a háziorvosi körzetekről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló

Részletesebben

19/2002.(VI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

19/2002.(VI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2003.(VI.25.), 13/2005.(III.1.), 31/2005.(V.2.), 6/2006.(II.20.), 15/2007.(III.28.), 22/2010.(VIII. 16.), 3/2012. (I. 17.), 11/2012. (III. 26.), 40/2012.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 25.075/2010. Javaslat a védőnői körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt

Részletesebben

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.)

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) DUNAKESZI ÓVODÁK ÉS KÖRZETHATÁROK Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) 1. 2120, ÁGNES UTCA (teljes közterület) 2. 2120, ALSÓTABÁN (teljes közterület) 3. 2120, ANNA UTCA (teljes közterület) 4. 2120,

Részletesebben

16. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/543-1/2015 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére

16. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/543-1/2015 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére 16. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/543-1/2015 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Kötelező felvételt biztosító általános iskolai körzethatárok véleményezése Előterjesztő:

Részletesebben

ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI

ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

Hétfő. 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u.

Hétfő. 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u. Hétfő 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u. Árpád u. 2- től a Penny Marketig Bajcsy-Zsilinszky u. Béke u.-füredi ltp. Bem József

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal OKMÁNY, IGAZGATÁSI ÉS KÖZTERÜLETFELÜGYELETI IRODA VÁROSI FŐÉPÍTÉSZ Szám: 1601/2012 Szám: 1757-1/2012 Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének.../2012.

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10

TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Göd Város szavazóköreinek jegyzéke TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Ambrus László utca Arany János utca folyamatos

Részletesebben

FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS

FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS TELEPÜLÉS OM FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS Ambrózfalva 039539 007 039539 004 Ambrózfalvi Tagintézménye Apátfalva 201360 001 Apátfalvi Dózsa György Általános

Részletesebben

Szent János Utcai Óvoda felvételi körzete 2100 Gödöllı, Szent János u. 6-8.

Szent János Utcai Óvoda felvételi körzete 2100 Gödöllı, Szent János u. 6-8. ÁDÁM UTCA AGYAGOS UTCA ARADI UTCA ARANY JÁNOS UTCA ÁRPÁD UTCA ATTILA UTCA BARTÓK BÉLA UTCA BÁSTYA UTCA BÁTHORI ISTVÁN UTCA BÉKE UTCA BEM JÓZSEF UTCA BERCSÉNYI MIKLÓS UTCA BERKENYE UTCA BETHLEN GÁBOR UTCA

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 12659/2008. Javaslat a védőnői körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.

Részletesebben

200918 Székhely: 1. Telephely Bajcsy Zsilinszki úti Óvoda

200918 Székhely: 1. Telephely Bajcsy Zsilinszki úti Óvoda Intézmény OM azonosító: 200918 Székhely: 1. Telephely Bajcsy Zsilinszki úti Óvoda (5711 Gyula, Bajcsy Zs. u. 24.) 5711 AULICH LAJOS UTCA (teljes közterület), 5711 BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA (teljes közterület),

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére Határozati javaslat: egyszerű többség Rendeletmódosítás: minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az egészségügyi

Részletesebben

szav az6helyi s 6 g ek c imdnek me g 6l I ap f t fs ir 6l szolo I / 20 3.N li. 3 1. ) HVI vez. hatdr ozat m6 do sitrisa hatfrozatot: Indokol6s

szav az6helyi s 6 g ek c imdnek me g 6l I ap f t fs ir 6l szolo I / 20 3.N li. 3 1. ) HVI vez. hatdr ozat m6 do sitrisa hatfrozatot: Indokol6s Salg6tarjfn Megyei Jogrl Vriros Jegyz6je Helyi Yflasztfsi lroda Yezetfje 8212014. (I.16) HVI vez. T { rgy : A szav az6korcik sz6m6nak, sorsz6m6nak, tertileti beoszt6s6nak, valamint a szav az6helyi s 6

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 29/2011. (VII. 29.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 29/2011. (VII. 29.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 29/2011. (VII. 29.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2014.(VI.26.) önkormányzati rendelete a mezei őrszolgálat létrehozásáról és működtetéséről

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2014.(VI.26.) önkormányzati rendelete a mezei őrszolgálat létrehozásáról és működtetéséről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2014.(VI.26.) önkormányzati rendelete a mezei őrszolgálat létrehozásáról és működtetéséről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA. 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER

SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA. 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA 1. sz. választókerület: 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER Árok u., Baross Gábor u., Bercsényi u., Bláthy O. u., Bocskai u., Cirkáló hegy,

Részletesebben

2014. november 13-i rendkívüli ülésére

2014. november 13-i rendkívüli ülésére 10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: A helyi adókról szóló új önkormányzati rendelet

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről*

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről* PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a

Részletesebben

Helyi Választási Iroda Vezetıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/513-264 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Helyi Választási Iroda Vezetıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/513-264 E-mail: sarospatak@sarospatak. Helyi Választási Iroda Vezetıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/513-264 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Szám: 7146-15/2010. Tárgy: választókerületek kialakítása H a t á r o

Részletesebben

Házi gyermekorvosi körzetek

Házi gyermekorvosi körzetek Házi gyermekorvosi körzetek Gyula 001. körzet Tól Ig Állandó lakosság Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum 0-14 éves 48-as utca 000005 000013 Páratlan 2 Akácos utca 0 Bánom tanya

Részletesebben

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke. Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke. Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől Baross Ovi Kindergarten Baross Óvoda 1201 Baross u. 79.

Részletesebben

Cím Zalaegerszeg Andráshida Andráshida u. Zalaegerszeg Andráshida Apátfa u. Zalaegerszeg Andráshida Berek u. Zalaegerszeg Andráshida Cserfa u. Zalaegerszeg Andráshida Dukai Takács J. u. Zalaegerszeg Andráshida

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1 Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1 Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

(1) E rendelet 2010. május 1. napján lép hatályba. (2) E rendelet hatályát veszti a hatályba lépését követő napon. Kaposvár, 2010. április 28.

(1) E rendelet 2010. május 1. napján lép hatályba. (2) E rendelet hatályát veszti a hatályba lépését követő napon. Kaposvár, 2010. április 28. Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 18/2010. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről szóló 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Üllő Nagyközségi Önkormányzat 12/2002. (VI. 22.) számú Ö. K. rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról

Üllő Nagyközségi Önkormányzat 12/2002. (VI. 22.) számú Ö. K. rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról Üllő Nagyközségi Önkormányzat 12/2002. (VI. 22.) számú Ö. K. rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról egységes szerkezetben a módosításáról szóló 7/2005.(III.19.) számú, a 9/2008. (IV.5.), a 24/2014.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére

Részletesebben

A DÉL-DUNÁNTÚLI HULLADÉKKEZELŐ NONPROFIT KFT. EGYÉB TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁRA KAPOSVÁR 2016.

A DÉL-DUNÁNTÚLI HULLADÉKKEZELŐ NONPROFIT KFT. EGYÉB TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁRA KAPOSVÁR 2016. A DÉL-DUNÁNTÚLI HULLADÉKKEZELŐ NONPROFIT KFT. EGYÉB TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁRA KAPOSVÁR 2016. HÉTFŐ 48-as Ifjúság útja Áchim A. u. Adria u. Anna u. Arany J. köz Arany J. u. Árpád u. Bajcsy -Zs.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda alapító okiratának módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda alapító okiratának módosítására Ikt.szám: 18 807/2015. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei

Részletesebben

Iktatószám: 52-40/2013. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 52-40/2013. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 52-40/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. június 6-ai ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay termében) Jelen vannak: a bizottság tagjai

Részletesebben

OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI. 14/2010.(II.16.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági határozat:

OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI. 14/2010.(II.16.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI 14/2010.(II.16.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági

Részletesebben

Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek. 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.

Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek. 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz. 1. melléklet a /... ( ) önkormányzati rendelethez Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.); 2. A Vasvár út 64-82.

Részletesebben

Egységes szerkezet. - 1. számú: részletes leírását a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza

Egységes szerkezet. - 1. számú: részletes leírását a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza A Szarvasi Önkormányzat 3/2010. (II.26), 39/2008. (XII.19.), 31/2003. (XI.21.) rendeleteivel módosított 10/2002. (V.24.) rendelete a HÁZIORVOSI KÖRZETEKRŐL 1 Egységes szerkezet A Szarvasi Önkormányzat

Részletesebben

(1) A Rendelet I. 18. (2) bekezdés helyére a következő bekezdés lép: (2) A Rendelet I. 67. (1) g) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

(1) A Rendelet I. 18. (2) bekezdés helyére a következő bekezdés lép: (2) A Rendelet I. 67. (1) g) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. ( / ) önkormányzati rendelete Dunakeszi Város Önkormányzata egyes rendeleteinek módosításáról Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Ez a rendelet 2006. november 1-jén lép hatályba. Salgótarján, 2006. október 31.

Ez a rendelet 2006. november 1-jén lép hatályba. Salgótarján, 2006. október 31. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlésének.../2006. (X.31.) rendelete a zöldterületek létesítésérıl, fenntartásáról és használatáról szóló 8/1996.(III. 25.) Ör. sz. rendelet módosításáról Salgótarján

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2013. (01.31.) Öh.

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/ 149-4 /2008 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére

20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/ 149-4 /2008 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére 20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/ 149-4 /2008 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók A Tapolcai Általános Iskola

Részletesebben

Belvíz program. Áteresztisztítás, csatorna takarítás és mélyítés. Csatorna- és áteresztisztítás. gaztalanítás

Belvíz program. Áteresztisztítás, csatorna takarítás és mélyítés. Csatorna- és áteresztisztítás. gaztalanítás Belvíz program Területútszakasz Munkálat Mennyiségi mutatók Bocskai utca Csatornaültetés, karbantartás 782 fm Zrínyi Miklós u., Pásztor János u., Kató utca, Tompa Mihály u. Jókai Mór u., Petőfi Sándor

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 26/2014. (XI.09.) sz. önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Hatályba lépés napja: 2014. november 10. Ezen

Részletesebben

SALGÓTARJÁN HELYI JÁRATI VISZONYLATOK Érvényes: 2012.07.01 től

SALGÓTARJÁN HELYI JÁRATI VISZONYLATOK Érvényes: 2012.07.01 től Érvényes: 2012.07.01 től 2 SALGÓTARJÁN HELYI JÁRATI VISZONYLATOK 1 ZAGYVARÓNA MENETIDŐ: 25 PERC KÜLSŐ PÁLYAUDVAR.BEJÁRATI ÚT SALGÓ ÚT ACÉLGYÁRI ÚTI ISKOLA KOHÁSZ MŰVELŐDÉSI HÁZ SALGÓ KAPU MŰVÉSZTELEP KÖZTEMETŐ

Részletesebben

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről Gárdony Város Önkormányzat Képviselőtestülete az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

dr. Busai György s.k. Hatvani Miklós s.k. jegyző polgármester

dr. Busai György s.k. Hatvani Miklós s.k. jegyző polgármester Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2010. (III.19.) rendelete (Egységes szerkezetben a 22/2011.(VI.22.) és a 23/2011.(VII.27.) és a 33/2012.(IX.19.) rendeletekkel.) Isaszeg Város Önkormányzatának

Részletesebben

DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteiről

DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteiről DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Dunaharaszti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról 1. 1 2. 3.

Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról 1. 1 2. 3. Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról a 11/2005. (III.24.) sz. a 14/2010. (IX.20.) sz. a 22/2011. (IX. 05.) sz. a 25/2011.(X.17.)

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 27023/2015. Javaslat a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására Tisztelt Közgyűlés! Az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 20241/2015. J a v a s l a t a védőnői körzetek meghatározásáról szóló 48/2006. (XI. 28.) rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! Az egészségügyről

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Szám: 7400/2008. J a v a s l a t óvodai és általános iskolai beiratkozásra a 2008/2009-es nevelési évre és tanévre

Részletesebben

Tanácsadó telefonszáma. Várandós Csecsemő és kisgyermek tanácsadás időpontja. Tanácsadó címe

Tanácsadó telefonszáma. Várandós Csecsemő és kisgyermek tanácsadás időpontja. Tanácsadó címe Ady Endre utca mindkét oldal végig: Szűcs Ildikó Erdősor út 1. 233 14 14 Hétfő 13 h 15 h Szerda 12 30 14 30 Almakerék utca mindkét oldal végig: Sebőkné Liptay Nóra Hargita utca 1. 230 28 06 Csütörtök 13

Részletesebben

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA Az el terjesztés címe, tárgya: El terjesztés a háziorvosi és véd i körzetekr l szóló 41/2009. (X. 29.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek 2015. július TELEPÜLÉS TERÜLET VAGY A MUNKA MEGNEVEZÉSE DÁTUM IDŐPONT BABÓT Béke tér, páros házszám: 2, páratlan házszám: 1-3 Széchenyi István

Részletesebben

A rendelet célja 1. 1 2. 2. A közterület-elnevezés általános szabályai. (1) A közterületnév előtagból és a közterület jellegére utaló utótagból áll.

A rendelet célja 1. 1 2. 2. A közterület-elnevezés általános szabályai. (1) A közterületnév előtagból és a közterület jellegére utaló utótagból áll. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 18/1997.(VI.30.) Ör. sz. rendelete a közterület elnevezések megállapításáról változtatásáról, jelöléséről, valamint az emléktábla állítás rendjéről (Egységes

Részletesebben

Miskolc MJV házhozmenő szelektívhulladék gyűjtési időpontok utcanév szerint 2016

Miskolc MJV házhozmenő szelektívhulladék gyűjtési időpontok utcanév szerint 2016 Miskolc MJV házhozmenő szelektívhulladék gyűjtési időpontok utcanév szerint 2016 Utca, közterület Aba utca Ady Endre utca Áfonyás utca Alkotás utca Állomás utca Álmos utca Andor utca Andrássy utca Arany

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási-Kulturális és Sport Iroda Szám: 5984/2007. J a v a s l a t óvodai és általános iskolai beiratkozásra a 2007/2008-as nevelési évre és tanévre

Részletesebben

(2) A közút kezelője a forgalmi rendet meghatározó jelzésekről nyilvántartást vezet.

(2) A közút kezelője a forgalmi rendet meghatározó jelzésekről nyilvántartást vezet. Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének a város forgalmi rendjéről szóló 21/2011.(VIII.29.) önkormányzati rendelete a 28/2011. (XI.02.), a 3/2013.(II.01.), a 22/2013.(IX.12.), a 3/2014.(II.06.),

Részletesebben

NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt.

NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a KEOP-1.1.1/C/13-2013-0015 számú projekt keretein belül a Szolnok Térségi Regionális Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Kimutatás a középiskolai tanulók közösségi szolgálata teljesítéséhez kapcsolódó szerződések

Kimutatás a középiskolai tanulók közösségi szolgálata teljesítéséhez kapcsolódó szerződések Kimutatás a középiskolai tanulók közösségi szolgálata teljesítéséhez kapcsolódó szerződések Intézmény/tagintézmény megnevezése: Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Címe: 3100 Salgótarján, Kissomlyó út

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-81/2015. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. a 41/2012. (VI.29.) Ör., és a 35/2014. (IX.11.) Ör.-rel módosított

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. a 41/2012. (VI.29.) Ör., és a 35/2014. (IX.11.) Ör.-rel módosított Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 41/2012. (VI.29.) Ör., és a 35/2014. (IX.11.) Ör.-rel módosított 17/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

Pétfürdő 001. szavazókör

Pétfürdő 001. szavazókör 001. szavazókör Szavazóhelyiség címe: Általános Iskola, Hősök tere 1. Állomás utca Bánya utca Cseri utca Hősök tere Juhász Gyula utca Katona József utca Mikes Kelemen utca Móra Ferenc utca Olajtároló telep

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016. (III. 4.) önkormányzati r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016. (III. 4.) önkormányzati r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016. (III. 4.) önkormányzati r e n d e l e t e A TELEPÜLÉSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL ÉS ANNAK KÖTELEZŐ IGÉNYBEVÉTELÉRŐL Komló Város Önkormányzat

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 33/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 33/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a területi védőnői és az iskola-védőnői körzeteket ezzel a rendelettel állapítja meg.

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a területi védőnői és az iskola-védőnői körzeteket ezzel a rendelettel állapítja meg. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 3/2013. (I.31.) Ör-rel, a 20/2014. (VI.30.) Ör-rel, a 48/2014. (XII.18.) Ör-rel, a 42/2015. (XI.26.) Ör-rel és a 21/2016. (VI.29.) Ör-rel módosított

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN PILISVÖRÖSVÁR

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN PILISVÖRÖSVÁR AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN PILISVÖRÖSVÁR Köznevelési intézmény: Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola Deutsche Nationalitatenschule Werischwar 2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.

3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 17/2004. (IV. 30.) rendelete

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 17/2004. (IV. 30.) rendelete Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2004. (IV. 30.) rendelete Biharnagybajom község háziorvosi, fogorvosi és védőnői körzeteiről Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ÁCS KÖZ PÉTER ÉVA 8-as SZOBA ADONYI ÚT LŐRINCZ KÁROLYNÉ 8-as SZOBA ADY E. U. GREMSPERGER ÁGNES 1-es SZOBA ÁG U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA AGYAG U.

ÁCS KÖZ PÉTER ÉVA 8-as SZOBA ADONYI ÚT LŐRINCZ KÁROLYNÉ 8-as SZOBA ADY E. U. GREMSPERGER ÁGNES 1-es SZOBA ÁG U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA AGYAG U. ÁCS KÖZ PÉTER ÉVA 8-as SZOBA ADONYI ÚT LŐRINCZ KÁROLYNÉ 8-as SZOBA ADY E. U. GREMSPERGER ÁGNES 1-es SZOBA ÁG U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA AGYAG U. PÉTER ÉVA 8-as SZOBA AKÁCFA U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA

Részletesebben

Kisújszállás Város közvilágításának korszerűsítése

Kisújszállás Város közvilágításának korszerűsítése Kisújszállás Város közvilágításának korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/ 521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

3. A költségvetési szervbe felvehetı maximális gyermeklétszám 2010. július 1. napjától: 400 fı

3. A költségvetési szervbe felvehetı maximális gyermeklétszám 2010. július 1. napjától: 400 fı Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testületének /2010.(IV.22.) KT határozata a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának módosításáról Sajószentpéter Városi Önkormányzat

Részletesebben

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET 1. számú 1. számú Batsányi János Művelődési Központ 732 Tapolca, Vasút u. 3. Akácfa Árpád Bacsó Béla Damjanich János Dózsa György Fazekas Hegymagasi Kandó Kálmán Keszthelyi Kulich Gyula Mogyoróshegy Nyár

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Iktatószám: 22356/2011 Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Környezetvédelmi Programjának 2011. évi felülvizsgálatára

Részletesebben

Iktatószám: HEB1OKT131-261201 5.

Iktatószám: HEB1OKT131-261201 5. HEVES MEGYE KORMÁNYHIVATAL DR. PAYrÓK GÁBOR Komiáriymegblzott Iktatószám: HEB1OKT131-261201 5. Ügyintéző: Darvas Attila Tárgy: tájékoztató a Heves megyei általános iskolai körzetek kijelöléséröl. Tisztelt

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015.(XI.12.) önkormányzati rendelete Celldömölk város egészségügyi alapellátási körzeteiről

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015.(XI.12.) önkormányzati rendelete Celldömölk város egészségügyi alapellátási körzeteiről Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015.(XI.12.) önkormányzati rendelete Celldömölk város egészségügyi alapellátási körzeteiről Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

I. FEJEZET. Általános rendelkezések

I. FEJEZET. Általános rendelkezések Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/1997. (V. 23.) rendelete a 7/1998. (V. 1.), a 2/1999. (I. 29.), a 23/1999. (X. 29.), a 3/2000. (II. 25.), a 27/2000. (XII. 29.), a 13/2001.

Részletesebben

Miskolc MJV kommunális hulladékgyűjtési napok a társasházas övezetekben. Utca, közterület kiegészítés ürítési nap. Ady Endre utca.

Miskolc MJV kommunális hulladékgyűjtési napok a társasházas övezetekben. Utca, közterület kiegészítés ürítési nap. Ady Endre utca. Aba utca Aba utca Ady Endre utca Ady Endre utca Áfonyás utca Áfonyás utca Alkotás utca Alkotás utca Állomás utca Állomás utca Álmos utca Álmos utca Andor utca Andor utca Andrássy utca páros oldal Andrássy

Részletesebben

Eötvös József Általános iskola Szent István utca 232.

Eötvös József Általános iskola Szent István utca 232. Eötvös József Általános iskola Szent István utca 232. 1. Áfonyás u. 2. Aradi vértanuk u. 76-tól és 81-től 3. Árnyas u. páratlan oldal 4. Árvalányhaj u. 5. Átlós u. páratlan oldal 6. Badacsonyi u. 1-69

Részletesebben

Az Esztergomi Önkormányzat 29/2003. (VI.16.) ör. rendelete a város tulajdonában és kezelésében lévı közutak, valamint járdák burkolatbontási

Az Esztergomi Önkormányzat 29/2003. (VI.16.) ör. rendelete a város tulajdonában és kezelésében lévı közutak, valamint járdák burkolatbontási Az Esztergomi Önkormányzat 29/2003. (VI.16.) ör. rendelete a város tulajdonában és kezelésében lévı közutak, valamint járdák burkolatbontási tilalmáról (Egységes szerkezetben a 42/2005.(X.25.)*, 73/2007.(X.31.)**,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám:16022/2009. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi Közfoglalkoztatási tervének elfogadására Tisztelt Közgyőlés! Az egyes szociális

Részletesebben

Kalocsa Város Önkormányzata 24/1995. (VII.11.) ör. számú rendelete a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint a házszámozásról

Kalocsa Város Önkormányzata 24/1995. (VII.11.) ör. számú rendelete a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint a házszámozásról EGYSÉGES SZERKEZETBEN (a 26/1996. (VII.15.), a 10/2000. (V.2.), a 13/2002. (IX.27.), a 22/2006. (XII.29.), a 24/2011. (X.17.) és a 12/2012. (V.28.) ör. sz. rendeletekkel módosítva!) Kalocsa Város Önkormányzata

Részletesebben

Gyöngyöstarján, 2013. augusztus 12.

Gyöngyöstarján, 2013. augusztus 12. GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013. (VIII. 12.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONÁRÓL ÉS A VAGYONGAZDÁLKODÁS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 9/2011. (III. 25.) RENDELET

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)

Részletesebben

SPAR és INTERSPAR áruházak

SPAR és INTERSPAR áruházak SPAR és INTERSPAR áruházak INTERSPAR: 1032 Budapest, Bécsi u. 154. 1103 Budapest, Sibrik Miklós u. 30. 1106 Budapest, Kerepesi út 61. 1117 Budapest, Október 23-a u. 8-10. 1191 Budapest, Üllői u. 201. 1201

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről. egységes szerkezetben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről. egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben