KENÉZ HEKA ETELKA ŐSZI SZERELEM LÍRIKUS KÖLTEMÉNYEK

Átírás

1 KENÉZ HEKA ETELKA ŐSZI SZERELEM LÍRIKUS KÖLTEMÉNYEK

2 KENÉZ HEKA ETELKA ŐSZI SZERELEM LÍRIKUS KÖLTEMÉNYEK Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: Norma Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN:

3 Tollam Szívembe mártom tollamat Nézem a szomorú őszi ködös árnyakat, a fáról hulló árva arany színű lombokat A távolban harang búg az őszi csendben Ó érzem Istenem, haza kéne mennem! Fehér falú házat takargat a vissza szálló gondolat A szülő házfalak összedőltek rég Elköltöztek örökre a fecskék A fák alatt egy gyermek valahol rám nevet, sír és kacag Szívembe mártom tollamat A felhő azt súgja ne sírj, nem szabad! Az idők változnak! Gyertyaláng Rálobbant édesanyámra az emlékezés gyertyalángja Felsorakozik a lelkemben sorra Ledőlt keresztek lopva, sorakoznak a családomba Óh, az emlékezés és vágy a szívünkből az érzések szállva a halvány bíbor halálba A szomjas Föld a vérüket felissza! 3

4 Várfal Csodás álombeli várfalat húzok fel az ég alatt Vágyból, csókból szőve. Virágok bűvös illatát érzem a csillagos éjbe A vers sóhajok árán fakad és ömlik a szívből, mint egy hömpölygő patak A vágyak medrébe zár sok-sok pillanat leperget tenéked érzés szirmokat Verseim üzennek néked ábrándos titkokat. Nyár odahaza Már odahaza kis falumba Nyári dalt zúgnak a csermelyek Nyárfa levelei lassan megremeg Jázmin virágtól illatos az utca Virágporát az alkonyatra fújja Zöldbe omló fenyvesek Gyönyörű virágtengerek A tölgyfa némán elmereng a királyi sason, mely felette kereng Mily szép is a nyár, amikor fára, virágra az alkonyat halkan leszáll! 4

5 Apám Gondolatvitorlám száll a csillagos éjben Viszi a szél némán ezüstös szeszéjben Merengve úsznak az évek A csendben az idő pereg A Hold reszket a nyárfán A horizonton látom tán, az arcán, amint néz le reám a távolságból szomorúan apám. Isten háza Márvány fejfák arany betűkkel tele vannak írva Mögöttük rejlenek fájó szív csaták, megtört életek, sirató gyermekek, anyák Álmaim otthoni háza, fehérre meszelt szoba Csendjével az ős lakóit megtörten hiába várja Te árva, szellemek lakója Apám, anyám látja a bíboros halálba, hogy a ház nem árva, úgy mint Bábel tornya és a világba minden Isten háza. 5

6 Hajnali idill Oszladoznak fent a fellegek A felkelő Nap vöröslő sugára pirul Égi harmat fénylő kristálycsöppje fára, virágra hull Hajnali ködnek titkos fátylai a szellőnek fuvalmára elkezdenek játszani Suttog az erdő Beszélget a széllel, az illatos vadrózsa levelével. Téli idill Élet és halál között ölelkezik a hó és a Föld Az erdőrengeteg fehér menyegzőbe, fénylő díszbe öltözött Fenyőóriások könnye pereg A Havasok szárnyain a köd lebeg Halotti csöndben száraz ágakat csörget a szél Szürke ködfátylat borít reá a tél. s némán a világnak mesél! Éj Tündértavak tükrén a Hold fénye száll Körben kísért rejtelmes homály Tovarepül az éjben egy felriadt madár Az ég tükörfényes bársonyán szent békesség csillaga áll! 6

7 Gondolat Kőbe vésett gondolatok Örökre maradnak titkok A kő örök hallgatag, konok! Ős idők óta magába küzdelmes halált hordozott Az elszálló idő felett átvillan a titkos szeretet Nélküle a halál kaszál századok és emberek felett A szent bérc fokán a vésett mondat, a szeretet szó csupán Odafenn szürke némaság borong Est homálya békésen csillog és a szürke, néma kövön ragyog. Vágyódás A fényt az égen koszorúba fonom Had lángoljon tiszta homlokomon Lelkem mint egy bánatos madár az ég kék bársonyán sírdogál A sok milliárd csillag ha kigyúlva ég nékem suttogva mondanak vigaszul mesét Álmod csendes alkonyán, valahol messze gondolsz-e rám? 7

8 Elmúlás Elmúlt az élet Nem hiszem, hogy valaki már lelkembe téved Nem omol majd senki a fejfám fölébe Nem hull könny sem a sírom ölére Ki fon koszorút lelkéből nékem bánatos virágok özönében? A fenséges mennyről álmodom a föld alatt Reám csakis az Úr, az Isten emlékszik majd! Csillagod Ahogy megtaláltam csillagod fénye bennem ragyogott! Az ég változik a Föld forog bennem leléd otthonod! köröz téged a csillagom maga te vagy a vers sorom ezer csillaga! 8

9 Őszi szelek Őszi szelek odakinn újra játszanak Bámulják egyre a házfalat Olyan ez nekik, mint egy kirakat Lesik rajta egyre a napsugarat Virágok helyett falevél száll Szerelmesen szövődik egy pár ökörnyál Süt még a Nap, de már nem ragyog Az égen fenn bánatosak a csillagok Átoson a víz a hideg patak peremén Te meg átosonsz mindig a szívemen Átfutsz rajtam, mint vonat a síneken Nem tudod, hogy mi az igaz szerelem Fújja a szél odaát a Duna partokon Magamat bánatosan a szerelemben ringatom. Az elmúlás A halál törvénye a testem magára öltése a halál, ha beála a fénynek ő fölragyogása a halál az a valóság ahol az élet nyújtja nekünk a tűnő káprázatát! 9

10 Mi vagyok Mi is vagyok én tenéked Csók vagyok a szádon Könnycsepp a szempilládon Az egeden kíváncsi csillag Mely a szíveden villan Az ajkadon dal vagyok Hangomat hallgatod Mely szívedet megsebzi S a vágyak közt újra élteti. Végig álmodom álmodat Azt is tudom rólad, Amit másnak nem szabad Én vagyok a mámorok közt Eltévedt sugár az éjben S reád lehel álmaid közt A furcsa csillanó fényem. Bennem Bennem gyászol a néma csend sokszor a szív körül fáj valami odabent! A szerelme szirma lehull, mielőtt kinyílna. 10

11 Kaloda Kalodában a lovagom gondolatja A bűn virága fogva tartja Fölcsalá lelkemet, s bennem a szerelem remélten Csókjaim közt elcseréltem ajkamat S elveszítettem magamat Ó bú, csalódás magadnak Reám hullott kín nekem Nem találsz meg sohasem tán Hagyj el hagy magamra már Ahogy csókod és virágod Rólad szedem, áll az eszem Álmok hajnalából Visszahívja a szellemem Hogy te foglyoddá tégy engem! Arcod olyan ó Isten! Mint akinek napja nincsen. Óh mintha mély sírban lett volna Sápadtabb mint a rózsaszirma Rá tértünk a gyász utunkra A sors mely fölöttünk áll Benne a lelkünk a halál. 11

12 Dél Tündököl a világos dél A hajnal messze jár Egy másik ország szélénél Ilyenkor szívem belsejében Egy röpke órát, hogy engem Lop a bűvös szerelem A hajnal pírja hagyja Szerelemmel töltenem Ó ez lesz a végzetem! Akivel szerelmet ülnék Nincs itt velem Piros hajnal messzebb Vagy még, mint a végtelen világvég. Jaj megégtem Óh ne törd, gyötörd szívemet Mert, ha ő tiéd lehetne S szíved hozzám elsietne Hisz mi mind álomra váltható Lehet, hogy így sem volna jó Az árva parthoz sem siet Az összegyötört tört hajó Melyen csak búbánat él Ott a reménység sem remél Ó istenek, emberek az én időm Lejárt, s aranyként elveszett Lelkem helyén örvénylett S az elmémnek benne sírja lett! 12

13 Álom utópia a küszöbön Álmok víziók jelentek meg álomképben Sírt a föld anya Mesélte hosszan zokogva A külső meleg hatásokra Fölmelegedett A föld ékes magja Ott mélyen elrejtve A tenger és a föld Segítségre hívta földön A tudós embereket Hogy állítsák le a nagy hatalmak Pusztító gépeiket Addig, amíg lehet A föld magja, ha Begyúl, égve bele Száll a vulkán rendszerében Ők is testvérek, s egymás Után, mint égő láncszemek A föld színére igyekeznek S elnyelik a földet Megsemmisítik az embert Állítsátok le a meleget, Ha túl akarjátok Élni a pusztító enyészetet! 13

14 Elborulok Elmentem Isten oltárára Üde alma virágokat szedni Ó Uram hercegemért Halálomból is vissza tudnék lelkesedni Édesem te lopott boldogságban élve Hogy is borulnál szívem Szegény fájó sebhelyére S a fölnevelt könnyeimet Te kedves soha meg nem értve A szívemben a hidegség Bánatába majd megvetett Hogy ne fázzak én a halál Álmaimban, karjaiban átölelt! Belőle mosolygott a kaján szeretet Majdnem nyakig eltemetett Gondolatim száll hozzád a szélbe! Felettem hullámzik a tenger Kedves óriás árja engem nézve Vigyázz reám, hogy a szívem el ne érje! Ó mint a napsugár Befeded szívemet Nap ki leborul előttem S fényt, meleget ád! Ó, te éjben foglalt Délvilág! Ha csillagnak mondalak 14

15 Néked kevés lehet-e hódolat! Szeretnék ajkadon lenni Titkos illatú rózsa ág S vegyüljön csókunkban a némaság. S ábrándok közt mulat S a mennyek fele mutogat! Óh, ha már az ajkad íze S rózsa szigete tiltva S látnom nem szabad ékeid! S a szózatodnak nem hallhatom Szív betöltő hangjait Óh ne hogy elvesszek, Mert megfagyok szívemben! Rab Gondolatom mozdulatom rabja érzelmem senki nem takarja szívem ott hever a sárba üres léleknek prédája. 15

16 Ábrándos álom Fényvirágú álmok a léleknek mily csodás az ábrándos varázs! Olykor felém az őszi szél nevet A hervadásba sokszor sóhajokkal kerget Hogyan szárítsam fel mosollyal a könnyeket? Hirdessem, hogy kék az égbolt, hogy ne lássam a felleget? Ámítsam magam azzal, hogy ami szép volt újra itt lehet? Nyári álmok szemfedője, az ősznek hulló lombja eltemeti magát az avarba. Vágy A szél könnylepte őszi éneket mesél Igen, az őszi szelek, mint sóhajtozó szellemek csak hervadást mesélnek Pedig még én most is a szép napkeltét várom Csapongó szívvel varázs virágom a nyárban letépni vágyom! 16

17 Őszi románc Száműzött lelkek őszi románca A szerelem vágya a lombhullásos őszi nászra belering a hervadásba. Őszi bánat Lelkemben az ősz összegyűjt minden bánatot Elrabolja tőlem azt, amit a nyár adott Lelkem behinti csendesen, s már tudom, érzem szívedet hiába kergettem. Álom Mit is lehet tenni ellen, hogy szívem ne fájjon ha a szélben szertehull a gyönyörű virágos álmom? Már messze-messze járok, mert sírva, zokogva álmaimra hiába várok. 17

18 Egyszer Mi lesz velem, ha elfogy egyszer a napfény bennem? Könnyel törli ki majd a bánat a szívemben a belevésett neved Nem gondolsz arra, hogy mi lesz veled? Virág Minden egyes vers a léleknek virága Rá vannak aggatva a szirmok minden ágra A vers megszületik, az érzelmet hirdetik, mint ahogy a szél, mint a virág, vagy a lomb és a levél. 18

19 Tavasz Szerelembe hozz a szívem újra A tavasz csókja ott ül a virágos bokrokon Felébrednek kicsi, apró virágok a pázsiton Felettük illan lágyan susogva a szél Intenek a fák a sűrű erdő szélén Ott fent az égen minden ragyog A fűben a margaréta virágok a földi fehér csillagok. Csillagod Csillagod végtelen fényét ontja Égi dísz rajta az aura Az utat mutatja, ahol még sokat menni kell a titokzatos ösvényeken mielőtt az Úrhoz megérkezel Vár reád a végtelen! 19

20 Ki a hibás? Nem én vagyok a hibás, kérlek hidd el Csak maga az Isten, mert hogy nekem adott Téged miért is adott? Ha a szerelemnek ő határt szabott Lehet, hogy nem hibás? Lehet, hogy ez véletlen? A boldogságot nem jó szemmel nézik az égen, ezért enyésszen el a boldogság s a szerelem? Lombhullás A sárga lomb felém integet Előttem fekszik a nagy hűvös avar Félek a csöndjétől Nem tudom mit akar Szívem dobbanja, jaj! Nem akar, nem akar! Sárga erdő, jaj! Be sem nőtt szívemen a var Mit tegyek? Szeretőm sirass engemet! Kedvesem, Isten veled! 20

21 Galambsiratás Fehér galamb le-föl jár Szerelmes párom hol vagy már? Zúg az erdő, befedte a dér Barna, sárga levelek a földön, és piros mint a vér Halk szellők osonnak Óh párom, a szívem fél! Elmúlt a nyár A természetben kéjeleg a halál Óh, hol maradsz? A szívem nagyon fáj! Véresre fázom már Netán csalfa voltál? Elvitt tőlem a halál? A magasban bűvös nóta száll Ott vonul egy galamb, kósza szerelmes pár Hallgatom az ősz dalát Levegőben fekete toll száll Gyászol kinn a határ! Hiába díszítem színes tollakkal a fészkünket már. 21

22 Gyűlölet A gyűlölet világa rosszabb az atomnál Csoda, hogy még e bús világ áll! Valahol tőlünk messze van a teremtő Úr, kire nem hallgat az ember serege Majd pelyvaként hull az Úr lába előtt a semmibe! Mikor lesz fényes jel az égen? Szüleim elmentek már régen Én is elmegyek apám, ha előbb nem az ítélet napján. Árva Ha az ember árva Magába zárja az árvaság magánya Figyelem a bajok tengerét, a csendes éjszakában bujdosó szívem lüktetését A horizonton nincsen sehol egy kis jel, mely valamikor bíztatott Lassan változnak a csillagok! 22

23 Özönvíz Miért élek, kérdem folyton, ha nincs otthonom Volt, de rég összedőlt Kifordult alólam e dúlt, beteg Föld Járok úttalan bozótokon Kínjaim magammal hordozom Úgy érzem a sorstól már rég átkozott vagyok, kit az utolsó özönvíz itt hagyott A szeretet hirdessétek sápadt csillagok! Almafák Virágszirmok fekszenek az almafák alatt Kezed a kezemben maradt Szellő fuvalma szállt Óh, szerelem és bánat A szívem is ott maradt a hulló almafák alatt A szirmok lefele peregtek, mint a fehér gyöngyszemek Lelkem tükrére hullottak Eleredt a könny patak Drágám, Te elmentél A kezedben kezem ott maradt Merengve néztem a fehér szirmokat. 23

24 Tavasz illata Az út szélén lila orgonabokrok Rügyeiben az élet suttog Keleten a napsugár látszik,hogy jönni fog A lombok közé fényt áraszt Bennünk pezsdül az élet A csodás remény valahol újra éled Lelkem rügye ugyan így fakad Ha szerelemre kipattan benne a dalos varázsló tavasz. A világon Érzem ezen a bús világon valaki engem vár, szeret Gyötör a tavaszi álom Mindig gyöngébb leszek Régi álom, csillogó tavasz Egyedül vagyok és kísér, vezet valaki, akit nem is ismerek Valaki aki szeret Valaki akit mégsem ismerek, aki bennem él és aki mégis engem elkísér. 24

25 Jegenye Nem csitul a vágyam a szeretetért A szívem sajog, ég, mert a vágy nem csitul még A szellő arcán száll a messzeség Magamban állok, mint a büszke jegenyék Ha fáj az árvaságom, s a szívem sajog, ég eszembe jutnak az égbe kiáltó büszke jegenyék. Temető Kimegyek a temetőbe Leülök a sírkő szélre Egyedül vagyok, egyedül Szemem a fejfa betűkön ül Hullnak a lombok Varjú károgja kár! Temető, levél hullákban áll Így lett a temető halál oltár A betűket tovább nézed Valamikor e név volt az élet Rágondolok arra, hogy a holtakat a temetőben élő szemmel nézem és nézed! 25

26 Alkonyat Rózsát hint a csókos alkonyat Halkan csobog a patak A mély titkáról mesél Libegve táncol rajt pár száradt falevél Mikor itt jártam ősz volt Dal helyett akkor könny fakadt Most imádjuk újra a tavaszt Rózsákat hint az alkonyat. Szent éj Karácsonynak szent éje Fényt porzik az égbe Gyémánt a szekere Csillagból van a kereke Ezer angyal száll vele Isten szekerén jön a mennyből ereszkedve A gyűlölettől a világ fekete Vak mint az ember szeme Szükség van a szent éjre Fényt porzik Isten szekere. 26

27 Echó Énekelnek a hegyek Hangjaik útra kelnek Bejárják a völgyet Ha valaki kurjant egyet, vele vitatkozni kezd Halványan ha leszáll az est s a szél fuvalma éledezni kezd Hallani a mély erdő szavát Félelmetes hangot bocsát Völgyben a visszhang a magas szikláknak kiabál Félelmedben e szentség előtt mindig megállj, mert ez olyan mit a zord halál oltár! Habok Emlékem ott sétál a Duna homokos partján Kísér tündér gyanánt Halkan csobogtat a szívem alatt híven egy megmaradt régi dalt Távoli utakon az élet már csak mű dalt dalol A Duna vizén roskadni kezdenek a hófehér tündér habok. 27

28 Hangverseny Hallgatom a békák bús hangversenyét Csillagoktól ragyog az ég A titkos Hold vígan nevetgél A völgy ölén a szürke félhomály az ég alján leszáll Egy csillag lehull az éjben, mint egy lángfutár A völgyben a békák lassan elnémulnak Az estharmat gyöngyszemei a fákra, virágokra hullnak. Csillagtalan ég Valahol messze a csillagszemekre ködfátylat borít az éj A sűrű erdőben minden figyel és fél Hallgatom a csendet A pára körbe lebeg Az óriás fenyők könnye pereg Csak szállnak a sötét, komor árnyak Zörren a szél Csillagok nélkül sötét az éj! 28

29 Hegyláncolatok Fenséges hegyek a végtelenben látszanak a kéklő messzeségek Végtelenben hullámzó fények ülik meg őskomor képed Az idő ezer barázdát ró reád A kóborló szélfúvás ostorozz az arcodon át. Vadludak Az ég sötétkék alján bűvös, érzelgő nóta száll Vonuló szerelmes vadliba pár az ég alján örökre együtt maradva ott kószál, ahol a tél a virágot és a dalt letarolta már Égi szent liba pár A vadludak szerelmi dalát éneklő két égi futár! Csókos tavasz A csókos szellő szárnyán hangod bársonya száll Tőle lelkemben, érzem ezer virág fakad Virággal szórja teli a te tavaszodat. 29

30 Ne hagyd Ne hagyd, hogy a sötét est elnyeljen, mint kertemben a fát vakon köztünk ne hagyd, hogy serkenjen egy fekete virág, mely idéz felém az alkonyatban egy könnyes, bús varázst A lelkem tőle szórja lopva az őszi hervadást. Érzelem Az érzelem sugarán a gondolatnak néma hangfalán a vízhangja hozzád száll s lefesti magát a gondolatod árnyán. Magány Áldozati tűz lobban gondolatom szárnyán süvít, sír az orkán a lelkem templomán Isten temploma e szent magány! Csak így lehet imádkozni igazán! 30

31 Villámfény Az agyad villám fényében a gondolatod falán olykor ott cikáz a halál Mindent megtalál Fel lehet lelni ahol a magány él, titokban benned él jár a gondolat falán Rohan veled, mint kísértet A szent magányban mindent megtalál: bánatot, szerelmet, halált A tudat soha meg nem nyugvó gondolata mindig rohan, előre kutatva száll az idő csendes templomán. Teremtő A teremtő mindenhol veled, ahol sötét van és süvítő szelek, ahol a fénysugár ég, ahol a magasságban tornyosul a patak, ahol szörnyű a mélység Rövid életünk alatt minden rövid, csalóka pillanat Mindenben ott él az Isten, könnyben, mosolyban, kincsben s a gyöngykagylóban a tenger mélyen. 31

32 Mese Ha megérzem a néma csend leheletét Elmond nékem véghetetlen csodálatos szerelmi mesét Fénnyel, könnyel telítve felkeresi szívem rejtekét Mindenki élete egy-egy különös, furcsa mese. Az idő Óh szerelem virágom, Majd ha elszáll az utolsó álom, amelyben hitünk még ott lengett egy kis viruló tavaszi virágon Elköltözik majd a napsugár Remény nélkül messze táj a szél könnyes dalt muzsikál s az idő a némaságban örökre elszáll. Könny A szellővel elküldtem hozzád szívemnek dobbanását Ha megérzed, s átéled mi rejlik szívemben könny reszket majd a szemedben. 32

33 Vágyak Temethetetlen szép halott vágyak szótlan vallomásai fájnak Törékeny hitemben a vágyak le nem írt kósza betűkkel árnyékos sóhajtásaim ábrándos érzelmekkel árván leng a lelkemen. Gondolat Közömbös mondatok csókjaimat az éterben ne hordjátok szét Csak te tudnád olvasni gondolatom, Szívem néked mit is mesél Talán megéreznéd, talán megértenéd ami bennem él. Kedvesem szeme A napba néztem s elégett a lelkem Elérhetetlen vágy száll a szívre Ha belenézek a szemébe szeme csillogó csoda Belenézni nem szabad soha. 33

34 Őrködés De jó is lenne őrködni valakiért, aki szeret és megért, aki kacag és felém szalad őrködő szemeimtől távol sose marad Az idő távolából, mint verőfényre reá vissza-vissza nézek mielőtt elkergetnek az évek. Gondolat Valahol elindul egy gondolat Láthatatlanul szalad Az elme csúcsán, a lélek mélyén át érezni egy eszme látomását Korlátokat zúz, ragad, s hogy célját elérje lassan apró érzéssé szakad Minden érzés elcsendesül láthatatlanul, észrevétlenül, mint ahogy indult olyan egyszerűn. 34

35 Nyár Odakinn a levél pereg Sóhajtoznak a szelek Hervadást mesélnek Lelkemet kitárom Van még egy álmom Egy utolsó virágom Őszi szelek járnak Tudom ha letépem vége lesz a nyárnak! Este Fákra hajolt az este Szerelmünket leste Ábrándosan mosolygott a Hold Csókunk az est meséje volt A két szemed csillagként égett Belenéztem, visszanézett Felettünk az őrcsillagunk égett. Gát Szívem előtt miért építenek gátakat? Elzárni az érzelmek tüzes rohanásukat? Mederbe terelni a szenvedélyeket gátakkal nem lehet! Az érzelmek mindent legyőznek. 35

36 Találkozás Te vagy a búcsú a búcsú ajkán Találkozunk még, ha nem holnap, majd holnapután Egyszerre vagy nékem sírás és nevetés, emlékezés és elfeledés Találkozunk még szélcsendben, zivatarban, temetőben virágcsokorban. Búcsúzás A búcsúzás mindig bánat A halk szavú árnyak a szívnek mindig fájnak Talán azért van, mert sosem látlak? Nélküled véghetetlen nekem minden este Reszket a csillag fénye gyenge lángú tűzkeresztbe a Hold fényében. 36

37 Április van Kicsorduló patakok Kizöldülő földek Virágszirmok peregnek Látod mily szép fehér szőnyegek? Elmúl az öröm, halott a virág Olyan rövid, mint minden boldogság Vénusz isten Vénusz isten érted! Szeretlek téged Te vagy a szentség Te vagy az élet Te vagy a kezdet Te vagy a végzet Tőled indul minden vágy és szépség Nélküled megszűnik a reménység Mégis sok ember megtagad téged Bocsásd meg nekik e lelketlenséget Te szítod bennem a szerelmi lángot Bennem gyúl ki égi szép oltárod Te vagy a Föld örök meséje Te vagy a szerelem nappala, éje. 37

38 Ketten Fogd meg a kezem Menjünk ketten a hulló akácfa alatt Fogjuk fel lelkünk bánatával a hulló virágszirmokat. Csokor Ringatózik lelkünk tükrén öröm csokor rejtekén hervadt virág, mely sírni tudna, ha könnye volna Mások szívében öröm harsonák zúgnak Az én lelkemen a virágok elszáradnak Ne halj meg soha emlékeim virágcsokra! Maradj meg nékem sivatagi rózsa! Temető Ne feledd sohasem Az eszmék is megbuknak A sárba hullnak Röptében szárnyaszegetten mást alkot a jövőd Ő áll majd közénk Gyötört szívünkben ő lesz az öröm temető! 38

39 Máglya Óh, szívemben építenék egy égő szent máglyát Megmásznám a zord magas hegyek csúcsát, hogy mindenki lássa óriás lángját, az üstökös uszályát. Kéz a kézben Kezed a kezembe Legyünk az édenkertben Virágos almafák alatt menjünk az égbe Élvezzük a mennyegző utat Zárjuk a szívünkbe az édenkerti fehér szirmokat. Lelkem Lelkemnek rügye a gondolat A jég alatt a szellem átüti a kőkemény falat, s csinál belőle csillogó tavaszt Egy forró csókra kipattan, s fényt áraszt A szerelem pezsdül, él Lesz belőle érzelmi költemény. 39

40 Álom Ezer virágos gyönyörű álmok fognak körbe engem Ha bánat száll meg az ikermásom keresem Valahol vár, tudom szeret E bús világon nélküle élem életemet. A nyár A nyár nyomán rejtőzködő szelek osonnak át Nem hallod már a madár dalát Lelkemen is névtelen marad minden álom Hervadás ül minden jött varázson A csendből támadnak óriás kísérő szelek A csendes szív ijedve megremeg Hullanak lelkemre őszi szirmok és levelek. 40

41 Áldott Ha egyszer elmész tőlem áldani fogom lábaid nyomát Áldott legyen az út, Melyen menni fogsz tovább Csak menjél kedvesem! Lelkemet a bánat, tudom behinti csendesen Téged szívem a mélyére kergetett, s ha már halottnak érzem bennem lelkedet, lelkem már többé érzem nem nevet! Őszi varázs Érzelmem szál a késő szürkületben Ködfátyla rajta lebben Elmész tőlem, s a lábad ilyenkor már homályos alkonyatban jár Lelkünkben búcsúzáskor Mindig ott él a halál Szívemben az ősz varázsa az élni vágyást letarolja már! 41

42 Tavasz Viruló arccal érkezett a tavasz Zöldülő varázsa lelkemen kihajt Virágos dombon hallgatom a madárdalt Úgy érzem szívemben a szerelem rügye fakad, s a tavaszi álmon kihajt. Patak Forrás patak szalad elém Lefele a hegyről Óh mily boldogan szalad A csúcs lassan mögötte marad Mire leér az ár, már folyóvá vál Megkomolyodik a kicsiny szilaj patak Folyóvá dagad és elmúl, de a torkolat mindig megmarad. 42

43 Drágám I. Drágám, nekem te vagy a víz és a kenyér Ne légy hozzám fösvény Szívem miattad örökös harcban él Lelkednek zord parancsa könyörtelenül lök a sírba. Drágám II. Szívem tükör színe vagy Leírom néked jelekben, amit nem tud megtartani az agy Megállt az órád az idő felett, de kezed jelzi, hogy sietsz Tükrömben homályosabb lesz a szemed A rövid létben suhan szellemed! Ábránd Ábrándok gyönyörének fogja a szívem örökre fénylő rabságomnak lelkem a börtöne! 43

44 Drágám III. Érted már érted? Bár mit nyújt szívem tenéked Azt te nékem magad fizeted! Szívem tőled fénylő dalra kap Engem visz, hoz és ad röppenő szárnyakat. Drágám IV. Fekszem a zátonyon Ide futott ki csónakom Te hoztál roncsba engem Lázadsz folyton ellenem Délceg szerelmed öl meg Az érzelmek bennem összetörnek. Rét Viruló rétek szellővel éltek néma zenészek szerelemben égtek a nap tüze elnézi a vétket örök idők óta együtt éltek! 44

45 Jelek Óh, jelekbe öntöm szerelmed tollammal, szívem! Belőlem él majd a híred Természet parancsa Meglásd a partjaimra kivet! Jutalom Hódolat legyek én szívedben Elbújó suttogás lelkedben Szerelmi ostromom elégedett, mosolygó pompa Te vagy a csábító, s én mi lennék más, szolga! Jutalmam mi lehet más egy rövid óra. Szívem Szívem tükrében kigyúlsz Én elhervadok, te virulsz Ha együtt vagyok veled Az idő öli a perceket Minket sem őriz meg, mint szép ékszereket Ő csak rohan, szalad és az égnek minket visszaad. 45

46 Fenség Elkerül a pihenés rég Elszáll a jó kedély, Ha fáradásaim Soha nem könnyíti éj! Bennem dúlnak a hadak Hallgasd meg panaszomat Az eget is felettem beragyogod A felhőktől lelkemben Fényben már sohasem jutok! Az éjjem is fekete lesz, Ha nem ragyog a csillagod A sorsom vezérére mosolyogj! Áldott figyelmedre úgy érzem méltó vagyok. Harangok Nem érintenek engem a világban zendülő csábos dallamok csak a szálló harangok olyan a szívem mint a tetszhalott. 46

47 Nappalom Úgy érzem lelkemen Nyitva áll az ablak Boldogságom mégis Egy árva szikra csak Tűnt vágyaimnak Te Éltető szomorú sírja vagy Szerelmed mennyei emléke Földi nyugalmat nem hagy. Merengeni szerelmedről A szívnek mily szép alkalom. Tűnő fátyol leng az agyamon Lecsukott szemekkel Te vagy a szép nappalom Árnyaidról ébren álmodom. Boróka Télen a boróka a fehér hóra hull szemed tüze éget szemem, arcom kigyúl s beteríti lényem boldogul. 47

48 Boldogság Ó lenge suhanó lég Benne vágyaim ég Szerelmem hozzád Viszi s hozza hírnökül Mielőtt a bánatok közt Mély homályba kerül A gyötrő vágyódásaim Pihenni még sem hagy Arra gondolok folyton, Hogy futó éveim boldogsága vagy Hogy dús gyümölcs vagy a számban Hogy minden veled boldog a nyárban Hogy komor tél van tőled távol élnem Reszketek nappal is a sötétben, Illúzió Nézek elém bután, mint meglepett gyermek a bábok után se szívem, se gondolatom nem enyém már meg nem térül lelkemben a kár. 48

49 Képmás Legyél te bárhol A képmásod Vágyamban hozzám von. Szívemnek örömére! Lelkemben rólad szemem Festi a bűvös lakomát Vágyamnak küldi Az epedő gyilkos csatát Szellemed őrzi hűn A rejtélyes égi jogát. Öröm Értékem tudatába költözöm Körém sáncot verek Saját magammal Fogok majd meglásd kezet S a te jogod védi majd pöröm Kincseim java vagy te S leges legtöbb bánatom S mégis vigasz a szomorú köröm S a szürke létben gyöngy fényű öröm. A világ elől én A keblen rejtekében Zártalak mélyen el Félek hogy onnan is kilopnak Hova rejtselek el? 49

50 Magasztalás Mennyei szépséged Mindennel felér Varázs szered Ajkadon szemednél. Alakod varázs, Csodás tüzében izzik Bimbói arcodnak Fátylán titokba nyílik. Fejeden babérod üde zöld Édes illatú vonzó a parfümöd Rabod vagyok rég Más dolgom nincsen Távozásom eddig még nem kérted Életemet vesztegethetem. Ha elmegyek Nélküled féltékenyen. Az égi erők az alkotó ég a teremtő szelleme az erő jelképe a rosszban a jónak fölkerekedése! kőkemény gondolat, ha reám száll s, megfog a hatóképessége, s megnyílik az ég szeme s a lélek ébredése! 50

51 Éji szárnyakon Suttog az éj, ha jő! Szemed az éjben behunyva Ha duzzadó álmod jő. Édes csak én járok ott Te nálad gondolatba És a bűvös álomnak Ön súlyú hatalma S a hold világnak Ezüst árnyú bársonya Melyen drágakő ragyog És kósza szellemek szállnak Mint éjféli gyilkosok, s angyalok Uralmon az éjnek dele Száll, mint hulló szárnya A kőtoronyra szállva S felleg ül a sápadt csillagon Suhan az éjben, suhan szállva A szürke színű sóhajtásban Sírok tetejéről száll a bagoly S a szeme leeresztve lovagol Báj s szellő kell fel Hajnal fele a neszre Az éji másik felébe Reá száll a harmat az égre Gondolatom lesújt a rossz tevőkre S vigyázok reád az éj tengerébe. 51

52 Madár suhanó vágyak A madárnak tolla van A folyamnak árnya van Súgva száll a fergeteg A tündér honomban, Kedvesem érted könny pereg Amíg rád talál lelkem És mire elér már alig piheg Körülötted gyenge sóhaj Szellőként búsan lebegvén Szerelmünk illatozó Mámorító a rózsás keblemen Álmodozva ringatózva Sóhajtásunk közt hal el Vihar fuvalma volt S a rózsa ág meghajolt Szívem elvész bánatában Tündérországnak honában Szívem szerelme érted ég Összedőlt felettem Föld és ég Kérdem, meglátlak-e valahol még. 52

53 Szerelmünk vétkei Óh hős szerelmesem Ne lázadj fel hiába Az isten megbocsátja A szerelmünk vétkeit Hisz a titkos vágyaink Senkit se nem háborít Ha átölelnek karjaid Árnyaiban átélném A gyönyörnek éjjét Ne mondj semmit ennél A szavak behódolnak A káros hatalomnak Szívem titkaival a szavak Tudom, hogy csak játszanak Nem vagy őszinte, mondom Szívem kincsét, ha kell Tőled meglásd visszavonom Lelkem mélyén hordom A sóhajt és az álmom! 53

54 Büszke korona Óh szólj hozzám ég mit tegyek Föláldozzam érted lelkemet? Ó nem hallom ég a szavadat Lásd én bús vagyok miattad. Repülne lelkem madárszárnyon A világot érted körbejárom Úgy sóhajt szívem ő a szegény Mint kesergő útjain a böjti szél Ó ölelj magadhoz Édes boldogálom Hogy a szívem neki Fájdalmában megbocsásson Hercegem szeretsz engem El ne fuss előlem, ez nem szép Szerelmem neked játék De én űzni foglak Meglásd, mint az árnyék Tőlem szellemeid elzártak Azt várod, hogy érted haljak? Vagy azt, hogy árnyékomban Az árnyék árnyékának lássalak? Óh nem ezt nem szabad Érted ledöntetem a köztünk lévő várfalat! 54

55 Ararát Ott fenn, az Ararát hegyen a galamb pálmaágat lenget piros csőrében Kijött a Nap, s fényt ád Újra kerek a világ A ember a vízzel megnyerte a csatát Megéri harcolni tovább, ha a Földön nincs igazi boldogság? Őszi levél Pár őszi levél, amely a fán fennmaradt, fogva tartott még egy kis nyarat Szívemen is csak ennyi maradt Egy napon temető lesz a tölgy avarja A hó betakarja, jég borul a holt patakra A tél kacagva a jégvirágot szórja Az elmúlást a szívünkben zokogja 55

56 Napfény A napfény nem ragyog már rég a szememen, mert felhő és csend ül a lelkemen Nem vágyok már többé a nyárra Szívem az őszt csodálja Ilyenkor a szív, mint a természet egyedül marad Az őszi esték nemrég a szerelmes nyárnak titkait kilesték A fa, a víz s a tavak egyedül maradtak Elűzte a hűvös ősz a haldokló nyarat. Esti siralom Lelkedben majd egyszer szél jön, esti és elkezdi az álmokat temetni, mert látja majd, nincs több vadvirág már a dombokon és az őszi utakon szíved is lombjait lassan lerázta, bele kacag sírva a hervadó világba. 56

57 Temetés Hallod odakinn a viharos szél mesét? Vadul lombot karolnak át és hintik szerte szét! A szívünkből is messze száll a nyár A Nap homályos, titkos alkonyatra vár Az ősz bennünk sírdogál! Temetjük bennünk az elmúlt szerelmeket, s akik örökre elmentek Vándorait a kék színű tengereknek Minden évben bennünk élnek a lombhullások, s virág temetések. Erdő Mily mély az erdő csendje csak a fények árnyát a bujdosó sóhaját zöldelő reményén áhitata világítja át! 57

58 Őszi est Ha egy őszi estén újra itt lehetnél minden másképp lenne Elűznék minden kósza, hitetlen álmot Útra kelnék véled Figyelnénk a szivárvány fátylat és a délibábot Elfeledném a fájdalmat és a szomorúságot Magammal vinnék minden szépet, szerelmed és minden emléked Alkonyatba útra kelni Veled együtt messze menni. Nyugat A szívemnek hogy ne fájna ha szerte hull a csoda virágos álma Ha majd az évek leple engem elfeled Sokáig ne járjam a kietlen végtelent Megy le az égen a Nap megint Könnyes szemem nyugat felé tekint. 58

59 Aranyország Aranyország szerelme a nyár Lassan arannyá lesz a bánat már, s szerelemre többet nem talál Aranyország a lelkem, vagy csak álmodom, hogy még kitavaszodom! A szív Ha majd az ősz összegyűjt minden sárgult levelet Behinti csendesen vele a lelkemet Hallgatni fogom a lombhullajtott színes szép meséket Áldani fogom a lelked, s szíved, mely lelkemhez kerget A bánat köztünk behinti majd a csendet Ha jön az ősz és tőlem elkerget, akkor is áldalak ha már szíved előlem rejted! 59

60 Lombhullás Halál tarkázta lombos erdők Olykor még osonnak át rajta halk szellők Szerelmes párom, szívem ha majd vándorútjára lép fogd meg árva két kezem! Ahova én megyek nem jöhetsz velem Lombos erdőkön Dér van és halál Gondolatom véresre fázott már Életemet ajándékba tékozolta a nyár! Őszi szerelem Őszi szerelem halálos násza Sápadt arcú az ősz varázsa Belekering a hervadásba Kering a csókunk titkos csillanása csapongó őszi szerenádba. Szerelmes lelkem őszi sárgult vágya Szertelen lombhullásos az őszi násza Szerelmes párom jöjj velem! Álljunk a dérvirágos hegytetőn ősz varázsban, hervadásos ősz időn. 60

61 Temetés Hallod odakinn a viharos szél mesét? Vadul lombot karolnak át és hintik szerte szét! A szívünkből is messze száll a nyár A Nap homályos, titkos alkonyatra vár Az ősz bennünk sírdogál! Temetjük bennünk az elmúlt szerelmeket, s akik örökre elmentek Vándorait a kék színű tengereknek Minden évben bennünk élnek a lombhullások, s virág temetések. Erdő Mily mély az erdő csendje csak a fények árnyát a bujdosó sóhaját zöldelő reményén áhitata világítja át! 61

62 Őszi est Ha egy őszi estén újra itt lehetnél minden másképp lenne Elűznék minden kósza, hitetlen álmot Útra kelnék véled Figyelnénk a szivárvány fátylat és a délibábot Elfeledném a fájdalmat és a szomorúságot Magammal vinnék minden szépet, szerelmed és minden emléked Alkonyatba útra kelni Veled együtt messze menni. Nyugat A szívemnek hogy ne fájna ha szerte hull a csoda virágos álma Ha majd az évek leple engem elfeled Sokáig ne járjam a kietlen végtelent Megy le az égen a Nap megint Könnyes szemem nyugat felé tekint. 62

63 Lehetnék bár Bár lehetnék az ami lenni akarok, ha átölelnének meleg, szerető karok Azt suttogná: sajnálom a hitetlenséged, háborgásod, s bánatod! Neked adom magamat, a sorsodat, az önmagad, aki előtt a végtelen szabad Lennék a végtelenség teremtése, örök ereje, s nem a múlt időknek titkos, bús zenéje Erő legyek, kiben nem él az álom Ki győzni tud olimposzi csatákon. Szellő Szellő fuvallat a hegygerincen ül Mire feljebb ér, eget verő viharrá lelkesül Fákat csavar ki, lombokat rabol, felhőt szakít, hegyet tarol, s aztán elenyészik valahol. 63

64 Tél Valahol messze éjjeli ködben a csillagok fényére ködfátylat borít a tél Néha titokban pára alakban suhanó szellem a tél A völgyben itt-ott zörren a szél Az erdő kietlen A mező rég halott A tölgyfaerdőben a fák állnak, mint sötét alakok A fenséges szikla fokán nyomot hagytak sok-sok századok Arcába vésve ott áll fenn a nagy titok! Virág Az elmúlt öröm olyan, mint a halott virág Életük rövid volt Rövid, mint minden boldogság, mely lent hever a föld porán. 64

65 A Nap Mennyi csodás mesés emlék Szerető szíved s gyengéd Gondolatban mindig itt vagy míg a Nap leszáll Köszönt minket, de meg nem áll! Nyírfa Rezdül a nyírfa lombja, pereg Az erdőn szellő remeg A szívemen bánat mereng Fehér a nyírfa kérge már A virágra lepke száll, S a harang virága, virág harang Csupa illat, ragyogó szín és hang. Szemed Jött a vad tavaszi szél lobogó hajjal, szőkén Szebb lett a Föld, a vén! Nem tudom én! Merészen csakis a két szemed néztem. 65

66 Balaton Nézem a Balaton vizét Mily titokzatos, sötét! Semmit nem látsz, csak a szürkéskék árnyékát, s olykor egy-egy csillanást, amint a halak suhannak a mélységen át. Ilyen a szív is Kitárul olykor szörnyű mélysége Megállsz előtte szédülve, s imádkozol, hogy ne ess bele a fájdalmas szerelembe Fényvilágra gyújtotta lent a szív mélyet Nincs sehol vége a szerelem mélységének! Kincs Miért nincs ezer színű szó? Az álomnak miért nincs kincse? Egy arc, akit elrejtek a szívem mélyére, ki a sejtjeimben éget, kinek a szerelme halálos méreg, Ki ölelésre nyújtja kezét, s szereti ha becézem a nevét, Kivel találkozom a szárnyaló dalban napsütésben, zivatartan, Kivel a temetőbe érek lassan-lassan. 66

67 Liget Odafenn a ligetben az óriás fák között a levél hervadás bíborba öltözött Jött a szélvész, s az erdőnek súgott valamit a letarolt szív Már nem vár senkit Valahol gondolatban esténként bolyongva bejárom a könnyes utcát Álmaim hasztalan keresem Az őszi szelek már messze fújták Szívem kacagva tépik szét a szelek Valahol elmerengenek a fényüket vesztett szemek. Csend Csend van körülöttem Én szeretem a csendet Jó volna megosztani e drága szent ünnepet Együtt várni, midőn az elmúlás az ajtón kopogtat, vagy halkan csenget Csitult folyóknak ez lenne a lassú vége Ránk terülne a csend és béke. 67

68 Egy nap Egy nap is tenélküled Végtelen sötét táj csillagtalan világa vár Nélküled egy nap széles sivatag Se bokor, se virág nincsen Nélküled elhagyott az Isten! Amor sanctus Eszményi égi szerelmek, lovagias erények a vénámban perzselnek Óh, szent szerelem! Tovább élj bennem, s nyílj ki szebbnél szebb költészet tüzében Lebegjetek trubadúrok szellemei tovább felettem! Köd A sötét téli köd borzalmakat szül a világ fölött A reményt beszövi a bánat Nincs kegyelem! A szív ilyenkor keserű, szörnyű erőtlen, bágyadt a sötétség nem mondja a széles világnak, bocsánat. 68

69 Nyár A szél az útjára eredt A nyárban a fák izgatott morajba kezdtek A harangvirágok össze-vissza csilingeltek Az erdőben a fák beszélgettek A nyár szomorúan a fákra nézett A patak szíve dobogott A madár sem dalolt A szél az erdőn lassan átosont, s a nyár tovább dalolt. Naplemente Naplementekor szerelmed búcsút intett bennem megmaradt, mint napnak árnya, arcod árnyékát csukott szemmel is látva kisértetként mindig bennem hálva! Képed lett, a lelkem tanyája. 69

70 Ihlet ajtó Kopogtatnak érzelmeim árnyán Isten lép be hozzám Kinyitja lelkemet lám! Szentéllyé alakul belső tudatom át Előjön bennem egy ihletett világ A szívem érez és lát Vonzza elém a metaforát Magasabb fokon szállnak az érzelmek A tudatalatti bensőmnek behódol értelmem Úgy érzem benne vagyok Isten teremtő szerepében Az ihlet azt súgja nékem Szeret engem az Isten! Szerelmem Feléd a szerelmem hevít melegen Szunnyadó érzelmem felébresztette bennem A boldogság ölelhet magára Számomra ő az aranybánya Ő az Isten legszebb adománya. 70

71 Égbolt Kék tavaszi égbolt! Édesanyám szeme ilyen csodás kék volt Simogat, ölelget Gondolatomnak leírja színével, hogy szeret Mint egy anya melenget Alábújok, hogy érezzem az igaz szeretetet. Álom Édesem! Míg téged ölel az édes álom Sóhajom küldöm hozzád jázmin virágon. A szívemben dobog Az álmodozó utad virágok borították, édes nedű, csüngő ágak Álmaid a rejtelmes természet fölött szállnak Szép keblű almák az érzelmet csalják A álmod éli szerelmed álmát Pillangó szövi a párnád Szerelmes gondolattal díszítem szívem vonzását. 71

72 Cserép Két külön cserépdarabra a létnek úgy jó, ha adja! Úgy van belőle haszna, ha összeillik Külön nem él a két cserépdarab Úgy újra teljes ha összeillesztik Az igaz szerelemnek Ugyan így a létben csak együtt van értelme Az igaz szerelem mindig él Sosem múlik el Bele lehet halni ha kell! Ördögi tánc A világon lázba az ördögnek tánca Szellemem látja fentről Körülöttem az ördögi tánckör Fölkeres engem kiárasztó kegyelem az égből Ne járjon táncot bennem a hamis szeretet Ellene összeszedem minden erőmet. 72

73 Jégcsap Olvadjál bennem jégcsap A boldogság tengere bennem lázasan folyhat Jöjj, hol vagy lovag! Vigyázz az ár elsodorhat Mielőtt fölcsap sodródj felém lovag! Szellemek A gondolatom mögött, a leszálló fény előtt a végtelen síkon feletted őrködök Nélküled szenvedek Hiányzik szerelmed Megvasaltak a szellemek! Boldog Estefele találtam a boldogságra, mikor a fény az égről leszálla. 73

74 Gondolat a Földről Zöld mezők, ligetek Nem ebben a világba vetem már reményeimet Világi javak, kitüntetések a földi istenektől nem érdekelnek! Eszméim java, feladata A tiszta lelki üdvösségek Már érik tudatomban A Nap sárga színű sugara, Alkímia változtató anyaga Olyan ez már, mint téli estéken a tűz lassan, kialvóban levő parazsa. Szerelem istennő Zöldes tenger vizéből, csillogó kagylóburokból Afrodité előjön Szeme mosolyog, áldott amint megpillantja a fénylő napvilágot Az emberiség az ő bolygója nyomába. Csillaga nem vész sohasem sötét homályba Szerelmével a Földön megidézve az ember Nélküle boldogságot e világ nem lel! 74

75 A lélek A lélek álma rávetül a valóságra Ő az ég legszebb virága Itt él a földi tudatban Ha boldog a mennyet járja Tündököl a gyöngyházában. Látomás Víziókban arcod látom, amint ragyog a hóhulláson Suhano gondolataim felett rohanó december lett Lengeti a szélben a Napnak fénye aranyló haját Szökő sugárként látom benne szemed mosolyát. Szivárvány Eltűnik valaki bennem Elnyeli a mélységem Magányosak lettek az utcák A fák között a Hold villogtatja magát A szembe jövő pillanatok, a távoli napok arcát megjelöli lám az égen a szivárvány. 75

76 Az ég Az eget látom azúr kékben, ahogy szemed nézem reám adja melegségem Kigyúl bennem a fényem Csillogva szétfut az éjben. Természet Figyelem a függöny mögött a megjelenő őszi ködöt A természet rendje ott közvetít a fejünk fölött Vezetőkén van a valóság mögött. Ihlet Az ihletem elragadtatása a benső világom csodás robbanása Jön felém az áramlása Fejemben bontakozik az ihlet csodás virága Az égbolt felé fordulok Kinyílnak benső világomban az égi fénylő ablakok. 76

77 Ábránd Ábrándokkal telített csodás álmok Titokzatos ösvényeken hercegem hozzád szállok Keresem a létben szellemed nyomát Felismerem benned Isten alakját. Szerelmi vallomás Hozzád száll a vallomásom Ábrándokkal telített az álmom Az éjben reád vágyom Bánat ül a gyertyalángon figyeli a haldoklásom Szerelmes pillanatok a lelkem mélyére hassatok Tőletek majd csak föltámadok! Álom Gyönyörben úszó szerelmi álom Érzelmeim áhítatba mártom Te vagy az én csodás mélységem hona Elkísér hozzád szívem zápora. 77

78 Mágia A Földön átitat mindent a szerelem világa Az ég bűvös köre érzi, tudja, látja E csodás Föld maga is a szerelem násza Beteríti a létet mágikus energiája. Csillagok A csillagok fantasztikus, csodás lények Világnemző istenségek lennének? A mennyei kegy irányítja őket sorra Az emberek számára lelkük irány álma. Oltár Levendulát helyezek az istenek oltárára Lelkem a testemtől fölszökken az ég aljára, testemtől elválva Virágok lengő ártatlansága érzelmeim bebalzsamozza Szerelmi nyilam a vágyakba mártom, s a fények honába bocsátom. 78

79 Szerelem Óh szerelmem! Csak láthatnálak még! Ne lennél bennem sohasem fény szakadék! Fenséges, csodás érzelmek Titeket elrejteni nem lehet. A Nap Feljön a Nap hajnal hasadtában a kék égnek aljában Lágy szatén, szűzies a fénye, mint a kisfiú nagy kék szeme lenne és szomorkás kényelem van a tekintetében. Szivárvány A szivárvány behatol a mennyországba Utat mutat a Föld és ég hídjára Behatol az istenek csarnokába Termékenységet jelöli az emberek országában. 79

80 Boldogság A boldogság emelkedettsége, a harmónia megérzése, az igaz szeretet gyönyöre, boldogság, szerelem, a szabadság öröme, megjelenítő fénye világítja át a tudat rendjének világát, s így megalapozza a gyönyörök harmóniáját. Virágok A virágok szépek Mennyei földi ékek Bimbóban rejlő szűziességek Virágban nyíló szerelmünk a világnak nyíló üdvösség A végtelen csöndben szerelmi nászuk ég A Föld háta tőlük gyönyörűség. Boldogság Ha boldog vagyok úgy érzem újra és újra becéz a teremtő sugárzó ujja A fény útján járok Ölelem az égi világot. 80

81 A boldogság dala Az érzelemtől a szívem lát Boldogságomban elérem a szivárványt Szárnyra kel a lelkem Felröppen az égbe A szívem vágytól ég Ily boldog nem voltam rég! Karácsonyi éjjelek Szentséges egek Csillagokban rejlik szépséges fényetek Boldogság A boldogság lebeg ég és Föld között Oda költözött! Keresi mindenek fölött a fényes lelkeket, ékes szerelmeket, igaz szeretetet A boldogság boldogságot szül A fénye lecsendesül. A harmóniába elmerül. 81

82 Az emberi jog Az emberi lényem kíván valamit kárpótolni A nyomorát próbálja eltakarni Ki akarja követelni az emberi jogát A Földön nem érzi igazi honát A teremtőtől az emberi jogát szeretné birtokba venni Jog nélkül gyáva Az ég s a Föld meggyalázza Úgy érzem ha magam tisztelem megteremtem saját törvényem az élet törvényeivel szemben. Az Úr A szerény ember egy földi szent Az ég sugalma súgja néki: maradj lent. Az Úr látja, s fölvisz hozzá a fénylő lelked szárnya. Hajnal Hasadjatok vörös hajnalok Zúgjatok tengeri morajok Elapadt bús reményeim Fogadják el a bánatot! 82

83 Fény Árassz reám fényt őserejű érzék Ne uralkodjon bennem a sötét Ajkaimon mámort szül a Hold sugara Nevedet suttogja nékem a fák alatt titokba. Szívem A szívemet pecséttel lezártam Érzelmeim bennem elfedni vágytam Nem tudok így élni lelki pusztulásban Vigasztalj engem bánatos szerelmem Nélküled a fény kialszik bennem. Ihlet Ritkán ragadja meg az embert a nagy ihletés égi magas fénye Ilyenkor kerül az énje Isten közelébe Találkozik vele benső tükörképe. 83

84 Sugallat Szólalj meg bennem sugallatom Nem lelem vezérlő csillagom! Az ember álma megmarad továbbra: a Paradicsom hódítása A Földön a lélek menny nélkül árva Nem leljük otthonunkat e csodás világban Az ember a ég alatt hontalan, mint a madarak Az ég jeleket nem ad Szivárványon a szemünk kutat Lessük a nyomokat. Hajnalok Csituljatok bennem merengő hajnalok E csodás világban álom nélkül elfásulok Olykor van úgy, hogy könnyeket ontok Istenhez az égbe rontok Tőle kérem számon a boldogtalanságom. 84

85 Áruló Az ember lénye a mértéktelenségbe előbb-utóbb elvész Teste a lelkének igaz árulója lesz. Mámor A mámoros éjben a harmaton Hozzád száll szerelmem, s a csillogásom ragyog majd a szempilládon. Szeretet Reám hull az érzelem leple Isteni kábulat van a lelkemben Mágikus erőt nyerek Az áhítat fénye reám adja a végtelen szeretetet. 85

86 Adventi áhítat Az Úr sugallata bennem éled Harangzúgásba lépek Csillagok szállnak Fényt árasztanak a benső éjszakámnak Visznek engem az angyali szárnyak. Hang A hangod kelleme beterít Szemednek fénye a sötétben szikrát vetít. Jog Az ember jogát mindenki látja A lét jog nélkül meggyalázza A Földön nem nyújt az élet semmilyen jogot az embernek Jog nélkül az ember látja, hogy ő saját magát gyalázza meg. 86

87 Jóga Kikapcsolom énem a testetlen mélyben Vetül a misztika az anyagi síkra Érzem, a testetlen fényrezgések lelkemen suhannak át A fényhasadékon szűrődik át Érzékelem becsukott szemmel a Nap keltét és nyugvását Titokzatos énem keresi a fényben a teremtőt Hiába keresem, nem lelem sem a Nap áradás végtelenségében, sem e világon, sem az égen Rádöbbenek, hogy csak Egy könnycsepp vagyok Isten szemében. Csillag írás Csillag írások beszélnek hozzám Ő a több értelmű titkos hieroglifám Megfejtésre vár az áramlása Ott él az ember mély tudatában. 87

88 Virág Lehullott a virágnak szirma, mintha a lelkem is ővele sírna Kérlek moraj nélkül tündökölj szívem Ne omolj azonnal a bánat mélységébe Vigasztalj meg engem, mert a napfény elvész bennem. Rejtély Az egész világ körülötted csupa rejtjeles üzenetet sugároz a létben feléd, de ha felemelkedsz a metafizika szintjére csak onnan láthatod a fényszínekből szőtt képírást, s a tudatának értelmet ád. Titkok Én a tömeget megvetem A gondolatom kérem, lelki titkok csendjében vezessen Így szívem mélye hevül A csend az élet titka Az égbe vezető útnak is könnyből van a hídja Az élet rejtelmét ha kifürkészem sorra szívem örömre nyitja. 88

89 Tenger Este van, nélküled zokog szomorú lelkem Örök idők óta lent vagy a tengeren Alkonyatban a víz sejtelem Ajkával csipkés habját csókolja Terhes gondolatom reád vetül a félhomályban. A Nap A lemenő napon is ott ül a hatalom Ő az égen a legnagyobb, fenséges birodalom A Nap mosolya ott ül szemeden, hajadon Én csak messziről láthatom Járod az utad távoli kétes tájakon Bennem készülődik a fájdalom. Szeretet Óh, hol lakozol igaz, tiszta szeretet Nélküled egyfolytában ínségben szenvedek Békesség legyen bennem, s a jelenlétemben Óh, istenségem, csakis te vagy a lelki fényem! 89

90 Tél Repülök a lelki szárnyon Ne fázzon a téli álmom A gondjaimat elringatom. Közöny Magamtól kérdem, meglopva miért élem örömöm s szenvedélyem, Árnyék mögöttem Alkonyat a közönyben A fellegek átöltöztek súlyos feketébe Lábam botladozik az élet rögökben Hulló eső közt könnyeim érzem Lüktet a szívem, amint darabokra tépem. Ősz Ősz borult a virágos fámra Hitemnek széttört az álma Csöppentett méreg lapul szívemen Fogadj be engem gondolat kertem lelki megnyugvásra, mert mint hajótörött ő olyan árva. 90

91 Tenger Előttem a tenger vize csobbanva éli álmát, mosolygó szilaj körtáncát Koccintás közben érzem én is a szívemben a csodás zendülő húrt, mely olykor titkon bennem kigyúlt A szemem kacagva sír, mert a lelkem tudja rég, hogy nincs reá ír. Halál Benső kiinduló fejlődéseddé teheted ha a magasság isteni derűje erősebb mágnes benned, mint a halál káprázata. Mindenhol vigyáz szellemed! Lovag Mosolyog kajánul reám a halál Lovagruhám már büszkén vár A fekete palástommal elszállok én az Istennek fényén Leoldom rólam a Föld köldökzsinorát, beszívom a csillagmezők üde harmatát. 91

92 Kertek Ódon kertek Titeket kereslek Bennetek lelem meg az üde, tiszta csendet A természet ölén emlékezem én a szépre és búra Finom sugallatai belebújik a sejtjeimbe nyomban, s visszaadja az ős hitem tiszta szabadságát A tudat alatt az erőm bölccsé, nemessé formálja át. Vihar A természet elszenvedett a süvítő viharban lassan megnyugodott a táj bánatos arca Szelídség száll a délutánra Amott a csúcson még lengenek bárányfellegek, de ők csak úgy maradtak itt, mint emlékezet. 92

93 Patak A hegytetőn fenn a magasban a patak suttog A völgybe szaladva eléri a rétet, és az erdőszélet Ábrándosan, félőn remegnek a falevelek Suttognak titokba, boldogan néznek a hömpölygő patakba. Természet Rózsás karú, fénylő, szép hajú Földet éltetető természet Te vagy az égnek csodás sarja Az emberi lelkekben szárnyaló Istenekhez vagy te hasonló. Az ég Az égből származó őserejű érzék, mely a lelket fájón hasítja szét Gondolatban álmodozom Átszaladok világokon Lángoló vágy tüzelhet bennem, de ha szólít magához az égből az Isten, leáll a szövőszékem. 93

94 Kiáltás Óh; tudom teljesülésem Voltál már a homályos régben Megtelt szívvel írom neked a versem, s rád gondolok Az őszi éjben én nem fázok Szemeink egymásban égnek, mint élő lángok s tudom találkozásunk egy véres kiáltás lesz Elmúlik majd fénylő nappalunk Egymásnak e földi úton egy idő után már csak idegenek vagyunk Golgota Olykor az emberben a jajszó megszakad, mert a gondolatod azt súgja, elpusztítod magad Homályos börtönödben lázasan lüktet az érfalad Ne legyen öncsalás a patakzó sírás Az ember vérrögök és pocsolyák között keresi az Istent mindenek fölött Felzokog a nyomor, mely pusztítón kavarog Hiába a harangszó Hiába a panteon s az orgona Sírdogál a szellő, s száll ezredeken tova Fájdalmában elnémult a Golgota. 94

95 A Föld Sehol sem nyer békét a Földön az ember az élet csak tűnik tova s a nép a földbe hullik újra és újra A csobogó víz is percről percre a mélységbe hulva az ég reánk könnyeket hullajtva. Gondolatok Vágyó pillantásaim elvész örökké sorra, mint amikor pocsolyába hullik a Nap fénylő sugara Lelki világom az emberi gonoszság dönti romokba A gyűlölet ereje teszi az embert tönkre s egy nap ráeszmél, hogy egy lehetősége ha visszabújik az anyaföld méhébe. 95

96 A virág Óh, mennyei szépek Szűz bimbók szunnyadva élnek Szemérem rejti őket Virágban nyíló szerelmüket Szemükben üdvösség ég Végtelen csönd a fényderűség. Az éj Csendes éj van. Gondolatom kitörve előre fut Lelkem kigyúlt, mint egy szökőkút Hallásom valamit hall Szívemből tör ki a szerelmi bűvös dal A sötét éjben fény vagyok, de az emberek nem érzik, s nem látják, mert vakok Lehetnek bennem szikrázó csillagok Akkor is az élet útján egyedül ballagok. 96