- Haza jöttem. mondta hajnal derűsen. Mária ránézett és valami. - A dékán is keresett. próbálta a beszélgetést a megkezdett

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "- Haza jöttem. mondta hajnal derűsen. Mária ránézett és valami. - A dékán is keresett. próbálta a beszélgetést a megkezdett"

Átírás

1 6. fejezet Az eső - Hova tűntél? kérdezte Mária mikor belépett a kapun. - Haza jöttem. mondta hajnal derűsen. Mária ránézett és valami furcsa érzés töltötte el. - A dékán is keresett. próbálta a beszélgetést a megkezdett vonalon tartani. - És megtalált, - kérdezte Hajnal miközben az arcán a derű már jókedvbe csapott át. - Ez nem vicc. Nagyon dühös volt. Azt mondta, unja a különcségeidet. Elege van a különböző indokokkal meg nem tartott órákból, ki nem állhatja, hogy az egyetem összes nője, a takarítónőtől a 62 éves Szabó professzor asszonyon át az elsőéves hamvaskákig kötelességének érzi, hogy fedezze a linkségedet. Unja, hogy - Emlékszel még, miért jöttél? vágott közbe Hajnal azért, hogy csapzottra keféljelek, hogy kikúrjam belőled a felgyülemlett fezsültségeket, hogy megtisztulj a tűzben, hogy elégjenek a gátlásaid, hogy végre élj. Mária döbbenten nézett rá. Még soha nem hallotta így beszélni. Egy pillanatra arra gondolt elmegy, de csak ment Hajnal mellett a kert belseje felé. - Ez a kedvenc helyem. mutatott hajnal a fűzfa alatt álló asztalra a legjobb dolgok mindig itt történnek velem. Amikor itt

2 vagyok különleges atmoszféra vesz körül. Itt írtam eddig a legjobb mondataimat. Ki is most a dékán? - Ne hülyéskedj, a Kovács professzor. - Soha többé nem megyek be tanítani érted, soha. Vége az egyetemi éveknek felnőttem. - De Viktor - Péter vagyok. Hajnal Péter. Mária megütközve nézett rá. - Te meghülyültél, vagy engem hülyítesz? - Egyik sem csak változnak a dolgok. Hallottál már a tantráról? - Igen valami indiai hókuszpókusz a szex körül. - Nem hókuszpókusz, akarod kipróbálni? - Nézd őszinte leszek, nem kell ilyen egzotikus dumával vesződnöd, én anélkül is simán lefekszek veled. - Szeretném, ha megértenéd, hogy ez nem arról szól. - Mindegy miről szól. Másfél éve mióta elváltam nem voltam férfival. Senkivel érted, senkivel, mert az a mocsok megcsalt érted, pedig mindent megtettem neki. Egy szex őrült volt, de én is érted nem a felesége, hanem a szajhája voltam. Volt otthon neki egy saját bordélyháza, de nem volt neki elég, megmászta a barátnőimet, a szomszéd feleségét, az egész várost. Ezért jöttem ide. Úgy éreztem minden jobb nő, aki szembe jön éppen vele volt. Majdnem beleőrültem és megfogadtam soha többé nem kezdek férfival. Aztán összeraktak veled. Először azt gondoltam csak megjátszod magad, figyeltelek és

3 azt hittem megismerhetlek, de te folyamatosan változtál. Figyeltelek és a tél végén rájöttem szeretlek. Most ne vágj közbe! Eleinte nem akartam. Aztán akartam, de te átnéztél rajtam, akkor elmentem a fodrászhoz és vettem pár cuccot, de tudd, ha te is átversz megöllek és magamat is és - Hajnal a szájára tette a kezét. - Ne ijesztgess! Ez érdekes történet elmesélnéd részletesen? A Hold is kíváncsian figyelt. Hajnal kérdezett és Mária eleinte vonakodva, pironkodva, aztán egyre jobban felbátorodva és felizgulva mesélte házassága történeteit. Soha nem gondolta volna, hogy bárkinek elmondja így, ilyen részletesen. Hajnal figyelte és irányította ezt a gyónást, mely nem neki szólt, hanem Mária elvesztegetett vagy annak hitt éveit próbálta újra értékelni. Hajnal Péter és a hold két kukkolló ott állt Mária hálószobájában és figyelt. Nézte a nőt és a férjét, figyelte mit művelnek, aztán kiment velük a konyhába, a fürdőszobába, a WC-re. Soha nem hallott még nőt ilyen részletesen mesélni a szexről. Végül a Hold adta fel először és elbújt egy felhő mögé. - Fázok kicsit, nem mehetnénk be? - Gyere! Hajnal megfogta Mária kezét és vezette fel a garázs padlásterébe, ideiglenes otthonába. Mióta beköltözött, bár folyamatosan csinosította a lakást mégis átmenetinek érezte. Valamiért folyamatosan arra készült, hogy elmegy és közben jobban otthon volt a környéken, mint bárki más. A kertben ismert minden fűszálat, minden rigót. A környék összes földútját ismerte és mégis néha elvágyott innen. - Milyen szép, én az agglegénylakásokat másképp képzeltem el.

4 - Én nem vagyok agglegény csak még nem nősültem meg Vacsoráztál már? Csinálok valami kínait az gyorsan megy. - Nem köszönöm, nem enni jöttem. mondta Mária és felkúszott Hajnal szájáig. - Akkor igyunk valamit, nagyon jó boraim vannak. - Nem bánom hozz valamit. Hajnal először Egri Bikavérre gondolt, de úgy érezte ide most valami más kell. A levegő vibrált a padlástérben. Tokaji aszú igen az kell, hogy a légkör még fülledtebb legyen. - Mi ez? kérdezte Mária amikor belekóstolt. - Tokaji aszú, nem ismered? - Hallani, persze hallottam, de még azt hiszem soha nem ittam. Egész jó. kortyolt bele Te nagy borszakértő vagy mi? Eddig azt hittem csak a nőkhöz értesz. - Sok mindenhez értek, a nőkhöz legkevésbé. - Ne szerénykedj! Legendák keringenek rólad az egyetemen. - Tudom, de a fele sem igaz. Ez Tímea miatt van, mindenki azt gondolja, aki őt kúrogatja az csak egy csődör lehet. Pedig tudod van egy csomó jó tulajdonságom. Például nincs nálam jobb kódfeltörő széles e hazában, aztán jobban szerelek bringát, mint a szakszerviz. Kiváló kertész vagyok, jól főzök és a harcművészetekben is otthon vagyok, plusz még irtózatosan jó könyveket írok. Ja és én vagyok a legszerényebb pasi a környéken.

5 - Akkor az ágyban nem is vagy jó? vigyorog Mária. - Nem igazán, bár nehéz eseteknél azért kódfeltörő múltam segít. Hajnal már Mária tarkóját simogatja, poharát könnyedén a lányéhoz koccintja. - Le vele. Bár barbár dolog ez. Az ilyen bort órákig kell nyalogatni, de én most inkább téged nyalogatnálak. az aszú cseppek leszáguldanak a torkukon és magukkal viszik még megmaradt gátlásaikat. Mária szája, mint egy éhes orchidea szívja be hajnal nyelvét, mintha elakarná nyelni, de Hajnal visszahúzódik a lány mögé kerül, könnyű kézzel masszírozza a nyakát, aztán a vállára kúsznak a kezei és vissza fel a fejbőréig. Az ujjaiból elektromos jelek áradnak és betöltik a lányt. Az ujjak végig táncolnak két oldalt a gerince mentén, váltakozva erősen, gyengéden nyomogatva az izmokat. Amikor Mária derekáig ér a keze megfogja a blúzát és húzza felfelé a lány karjai engedelmesen szinte magunktól emelkednek, s Hajnal ujjai már a meztelen bőrén járják tovább különös táncukat. Kis idő múlva mintha csak véletlen történne kikapcsolja a melltartóját. A szürke ruhadarab, mint egy lelőtt galamb hull a padló felé. Aztán a szoknya következik, hajnal csak éppen kigombolja aztán hagyja had csússzon egyre lejjebb. Akkor felemeli a lányt és az ágyra fekteti, csak egy futó csókot nyom az ajkára aztán a hasára fordítja és így húzza le a bugyiját. A lányban tenger hullámzik egy felforralt tenger. Hajnal már nem az ujjaival, hanem a tenyerével dolgozik a hátán érintése mint a forró sivatagi szél. Egy ízben a deréktól nem oldalt felfelé indul az érintés, hanem a csípőn tovább csúszva a combok külső oldalán kúszik a térdekig. Ott könnyedén a combbelső hihetetlenül finombőrén indul felfelé, lassan kúszik, mint a halálraítéltek

6 napjai. Mária remegve figyeli az öle felé kúszó érintést, de az az utolsó pillanatban mindig kitér s a külső oldalon visszaindul a térd felé. Nem tudni hányszor ismétlődik a mozdulat. A tenyerek egy kicsit mindig erősebben érnek a bőréhez, egy kicsit mindig később térnek ki, de mindig kitérnek. Végül már mintha néhány rakoncátlan szőrszálhoz is hozzáérnének vagy csak képzeli a szőrtüszők apró feszülését. Hajnal a hátára fordítja, Mária engedelmesen kitárulkozik, a férfi a lábai közé térdel és megfogja a fejét, aztán ujjai a homlokáról a szemgödrébe vándorolnak, mint egy gitárt egyenként könnyedén megpendíti a szempilláit. Minden pendítés a Mária koponyáján belüli világegyetemben harangzengés, a galaxisok távoli sarkáig hatoló zendülés, zene mely betölti a világot. Már a szája körül keringnek az ujjak közelebb és közelebb haladva el az érzékeny ajkak mellett, végül a fehér bőr és a vörös találkozásánál fülledt trópusi fuvallat, esőt hozó nedves lenge szél. Mária nem tudja érezte e igazán vagy csak a vágyai játszottak vele, mert az ujjak már a fülén matatnak. Amikor a kezek elindulnak lefelé gondosan kikerülve a mellét, az ölét elvándorolnak a bokájáig, hogy lábai belső felén induljanak vissza Mária úgy érzi rögtön felrobban benne valami, de nem szól szeme lehunyva. Nem tudja melyik volt az a pillanat, amikor a kezek már nem kerülték el a mellét, hanem le-föl vándorlásuk közben elidőztek a rózsaszín csúcsokon, hogy onnan ereszkedjenek a hamuszürke lejtők felé.

7 Odakinn elered az eső, pont olyan ütemben dobol a csatornán, mint a megvadult vér Mária dobhártyáján. Esik, és az eső elmos mindent Hajnal úgy érzi, mintha az elmúlt éveit borító máz olvadna bele a csatorna lefolyóba, tűnne el a földmélyi üregekben. Esik és Mária testében az esőből folyó lesz mely megállíthatatlanul közeleg egy sziklaperem felé, hogy ott az orgazmus zuhatagában lénye vízcseppekké porladjon, s alant folyóvá szelídüljön, aztán ismét zuhatag így száguld a völgy felé. A víz lassan keservesen jut el a hegytetőre, hogy aztán megállíthatatlanul robogjon a völgy felé, és Mária rohan, robog, hogy odalenn Hajnallal folyóvá egyesüljön s lassú hullámok hátán induljon az óceán felé. Nagyon hosszú ideig maradnak összeforrva. Egészen addig, míg hajnal pásztor odébb tereli az esőfelhőket s akolba zárja a csillagokat. Akkor szétválnak. A végig szeretkezett éjszaka után szokatlanul éberek s bár ezernyi élményük volt hallgatnak. Nincs mit mondani, csak ringnak az óceánban, ahova vágytak nincs miről beszélni, nem születnek szavak az útról csak várni kell míg a napsugarai felszippantják őket újra. Nem beszélnek, hallgatják amint az eső utáni csendet rigók füttye járja át. Aznap délután Hajnal visszaemlékezve az éjszakára, s a néma reggelre, arra gondolt, hogy ez volt az első olyan szeretkezése, amely után nem érezte, hogy valahol máshol kéne lennie, az első amikor nem próbált, bár tapintatosan, de minél előbb kikelni az ágyból.

8 A délutánra gondolt, amikor átírta a nevét a kéziraton, a délelőttre, amikor kilépett az egyetem kapuján maga mögött hagyva mindent. Akkor ott azokról a pillanatokról is úgy érezte megérkezett belépett egy új világba. Most azonban bár az élmény minden eddigit felülmúlt, azt kérdezte mennyi még és tudta, most először tudta a választ. Nincs egyszeri nagy megvilágosodás csak kisebb és nagyobb megvilágosodások sorozata van. Csupán az út van melynek a végén egy másik út kezdődik. Összerakta a számítógépet, aztán felöltözött és felült az utcai bringára. Nem akarta megvárni Máriát. Az út a város felé sima volt, a kerekek önfeledten peregtek tengelyükön. Hajnal intett a buszból csodálkozva rámeredő Máriának, Mária visszaintett valami bizonytalan elhaló mozdulattal. Hajnal később még sokszor felidézte ezt a kezdetben a felismeréstől vidám aztán, a tovább gondolástól elkedvetlenedő és végül a megváltoztatatlanba belenyugvó mozdulatot. Tehet-e mást, jobbat egymással két idegen, mint, hogy olvadó hóból folyóvá duzzadva zúgókon, vízeséseken át együtt elér az óceánig, s aztán nem szól csak várja míg a nap felszívja, felszippantja vágyait újra az fellegekbe. A kerekek mintegy önmaguktól forogva vitték Hajnal Pétert a város felé. A város felé melyben igazi valójában most először készült látogatást tenni. A belvárosi galéria lépcsőházában az ex egyetemi oktató lelakatolta a bringát. Amikor belépett a zsúfolt kiállító terembe, az ismert művészettörténész belekezdett végeláthatatlannak tűnő mondókájába. Hajnal fürkésző tekintete végig pásztázta a tömeget. A

9 nők némelyike bár látszólag a beszélőre figyelt egy szemrebbenéssel jelezte, észrevette őt. Odakinn újra leeredt az eső. Hajnal mosolygott, figyelte hogyan olvad le a szemfesték, a rúzs, a ruha a nőkről. Látott mindent és várt türelmesen, míg a szónok kifogyva a szuszból teret engedett a zsibongásnak.

10

Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán.

Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán. A Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolában helyezték ki az ország első Verstablóját csütörtökön. Az Irodalmi Rádió akciójának segítségével a fiatalok a kortárs alkotók művészetéhez kerülhetnek közelebb.

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

Boldog új évet! (Happy New Year!)

Boldog új évet! (Happy New Year!) Boldog új évet! (Happy New Year!) KÜLSŐ - KÜLVÁROSI NÉPTELEN KISUTCA SZILVESZTER ÉJJEL Sötétség, nagy hideg. Az év utolsó napjának zaja ide már nem jut el. A házak fala kopott, részben lemállott róluk

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

SZÁZADFORDULÓS HANGULAT

SZÁZADFORDULÓS HANGULAT 1537 Rosmer János SZÁZADFORDULÓS HANGULAT Ez az egész olyan ijesztõ, félelemmel tölti el, de mégis vágyik rá, és elõbb-utóbb a félelemben köt ki. Nincs sok választása, a csapdák elkerülhetetlenek. Nem

Részletesebben

"Ezt nem lehet leírni" - Könyv született Kern Andrásról

Ezt nem lehet leírni - Könyv született Kern Andrásról "Ezt nem lehet leírni" - Könyv született Kern Andrásról Bárdos András portrét írt 2012. november 12. hétfő, 07:00 November végén könyv jelenik meg Kern Andrásról. A szerzője Bárdos András, újságíró, a

Részletesebben

Nyár. Boda.try.hu. Sokan kifeküdtek amikor megtudták, hogy folytatódik a magazin

Nyár. Boda.try.hu. Sokan kifeküdtek amikor megtudták, hogy folytatódik a magazin 1 Nyár Boda.try.hu Örömmel értesítek minden lovast, hogy készülőben van Boda lovas honlapja! Az oldalon megtaláljátok a lovarda árait, lovait. A kisebb és nagyobb lovasok rajzait, írásait, és csodálatos

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Anyának szülinapja van. Az egész Szabó család a közeli étterembe megy ünnepelni. A kilencéves Tóni örül az ünnepi ebédnek, a tizenhat éves Péternek nincs kedve hozzá.

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Juhász Bence. A nagy litikamu

Juhász Bence. A nagy litikamu Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják. ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés

Részletesebben

Mészáros Sándor Az engedelmesség Komáromi Baptista Gyölekezet. Az engedelmesség. Jónás könyve alapján

Mészáros Sándor Az engedelmesség Komáromi Baptista Gyölekezet. Az engedelmesség. Jónás könyve alapján Példa: Az engedelmesség Jónás könyve alapján Egy hív édesapa fia lelkipásztornak készült. A fiú elhatározta, hogy külföldre megy egy fels bb tanulmányi fokozat megszerzése érdekében. Az édesapa aggódott

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

E l é g i á k (2002-2012)

E l é g i á k (2002-2012) E l é g i á k (2002-2012) Ébredés Ordít a pillanat, gerince törik, édes hajnal tesz pontot éjszakára, s repít el fejemtől forró párnámra. Képei sem kísértek, csak a hídig, melyen még átérek a valóságba,

Részletesebben

útja a szabadság felé

útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra egy teljesen hétköznapi erdélyi kisvárosban nőtt fel. A családi házuk két kis szobából és egy nappali-konyhából állt. Két húga volt és

Részletesebben

Versek & novellák. Mandragoria és Bogomolov. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva!

Versek & novellák. Mandragoria és Bogomolov. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva! Metróváros Versek & novellák Mandragoria és Bogomolov Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! Ajánlás Különleges kötetet tart kezében az olvasó. Ebben a gyűjteményben egymás verseire, novelláira írt reflexiók,

Részletesebben

Horváth Péter. Strandregény. kivezetés a szépirodalomból. (szövegközötti képekkel, és egyéb műmellékletekkel)

Horváth Péter. Strandregény. kivezetés a szépirodalomból. (szövegközötti képekkel, és egyéb műmellékletekkel) Horváth Péter Strandregény kivezetés a szépirodalomból (szövegközötti képekkel, és egyéb műmellékletekkel) Impresszum Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu megjelent

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

SZŰNJ MEG, VARÁZS GOBBY FEHÉR GYULA

SZŰNJ MEG, VARÁZS GOBBY FEHÉR GYULA SZŰNJ MEG, VARÁZS GOBBY FEHÉR GYULA Pósa János egyetemista akkor ismerte meg Bucskó Ilonát, mikor az a fenekébe szúrt. János már lefeküdt a paraván mögött levő keskeny ágyra, nadrágját engedelmesen letolta

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank]

[Erdélyi Magyar Adatbank] KÉSEI DOLGOK [Vákát oldal] Amikor hosszú évekkel később e munka írója találkozott néhány férfiúval, kik ott bent, ám kint is meséltek neki e régi időkről, amidőn ő még nem járt a szigeten első dolga volt

Részletesebben

Tudod, mi van ma? Várta, hogy a másik visszakérdezzen, hogy: Nem. Mi? Ma dolgozom utoljára a tűzszerészeknél. Jövő héten áthelyeznek.

Tudod, mi van ma? Várta, hogy a másik visszakérdezzen, hogy: Nem. Mi? Ma dolgozom utoljára a tűzszerészeknél. Jövő héten áthelyeznek. Elmore Leonard: Dinamit (részlet) Fordította: Totth Benedek Chris Mankowski utolsó munkanapja, délután kettő, még két óra van hátra a műszak végéig, amikor befut a riasztás, hogy hatástalanítania kell

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül

Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül 1 Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül karimával; örült a látványnak, de ez csak az első fejezet,

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia!

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia! Biztosan hallottad a médiákból, hogy szeptembertől tilos lesz a közétkeztetésben a sót + cukrot kitenni az asztalra! Többször hallottam, bemondták a Kossuth rádió híreiben és szépen beolvasták a miértet

Részletesebben

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak

Részletesebben

GÖRGETEG. Székely mesejáték.

GÖRGETEG. Székely mesejáték. GÖRGETEG. Székely mesejáték. SZOLGÁLÓ (a nyitott ajtóban vázákat törölget, körülötte is tele a föld leszedett virágcserepekkel. Énekli): Likas a kalapom teteje, kiláccik a hajam belőlle. Eléggé sajnálom

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

HANGERŐ, ÍRÁS, TESTTARTÁS, TÉRHASZNÁLAT, JELNYELV

HANGERŐ, ÍRÁS, TESTTARTÁS, TÉRHASZNÁLAT, JELNYELV ALAPÉRZELMEK MIMIKÁVAL: Mennyire ismered a nem verbális jeleket? (teszt) Tárgyalás, beszélgetés közben érdemes ezekre a jelekre is figyelnünk. Végezzétek el a tesztet, és értékeljétek ki az eredményt!

Részletesebben

Királyerdői Harangszó

Királyerdői Harangszó Királyerdői Harangszó A Csepel-Királyerdői Református Egyházközség lapja, megjelenik évente 5 alkalommal V. évf. 4. szám - 2014 Reformáció -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Nagy meleg volt a városban, mégsem vettem le az

Nagy meleg volt a városban, mégsem vettem le az Nagy meleg volt a városban, mégsem vettem le az esőkabátomat. Önbizalmat adott, miközben az utcákat róttam munka után kajtatva. Az önéletrajzomban csak a gyárban lehúzott hónapokat, a félbehagyott tanulmányaimat

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni Kovács Bálint2015.04.05. 18:098 Ki kellene mondanunk végre, mit gondolunk, mert különben csak az elhallgatás, az elfojtás, a gyomorfekély, a benyalás és a túlélés

Részletesebben

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Játék a végtelennel MAGYAR TUDÓSOK Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Péter Rózsa Játék a végtelennel Matematika kívülállóknak

Részletesebben

Pár szóban a novella létrejöttéről:

Pár szóban a novella létrejöttéről: Pár szóban a novella létrejöttéről: A Heléné Cixous-pályázatot a Feldmár Intézet Nők Iskolája alapította. A pályázat feltételeit Feldmár András fogalmazta meg...a nyertes pályázatoktól őszinte, magas színvonalú,

Részletesebben

Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Morajló tenger Bíró Krisztina 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! 1. rész - Úttalan utakon (2006-2008) HA MEGLÁTOM... Ha meglátom sötét árnyak Heves táncát bennem, Nyögve kiáltok távolba De senki

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december HD LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december AZ A NAP APRÓ ISTVÁN Az a nap úgy kezdődött, hogy több kilométeres dugóba kerültem az elővárosban. Nem, így akármelyik nap kezdődhet, az a bizonyos

Részletesebben

Ikon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1

Ikon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1 bencsik orsolya Ikon figyeltem anyámat. ha eljön az idő, bemegy a kamrába. a rossz lábú asztalról fölveszi a zöld tálat. a zsákból merít egy bögre kukoricát, két bögre búzát. összerázogatja. - - - - -

Részletesebben

M. Veress Mária. Szép halál

M. Veress Mária. Szép halál 184 Rügyek Szép halál Először nem figyeltem fel a kiáltásra, nem volt abban semmi különös, hogy valaki ordibál, megszokott volt ez arrafelé. Csak mikor közelebb értem, akkor hallottam, hogy mintha segítségért

Részletesebben

KAIRÓ, 2000. SZEPTEMBER

KAIRÓ, 2000. SZEPTEMBER 1 KAIRÓ, 2000. SZEPTEMBER A hosszú, csillogó-villogó, koromfekete limuzin lassan kihajtott a követség kapuján, egy pillanatra megállt, aztán nekieredt a forgalomnak. Elölrôl és hátulról két-két rendôrmotor

Részletesebben

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy

Részletesebben

2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 15/2015.(II.09.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása

2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 15/2015.(II.09.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én megtartott soron kívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZATOK MUTATÓJA 15/2015.(II.09.) számú

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

NÁCIK A DÍNÓK ELLEN. Komor Zoltán és Tépő Donát. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva! Borítóterv, szerkesztés: Komor Zoltán. Köszönet: Nemes Z.

NÁCIK A DÍNÓK ELLEN. Komor Zoltán és Tépő Donát. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva! Borítóterv, szerkesztés: Komor Zoltán. Köszönet: Nemes Z. NÁCIK A DÍNÓK ELLEN Komor Zoltán és Tépő Donát Publio Kiadó 2015 Minden jog fenntartva! Borítóterv, szerkesztés: Komor Zoltán Köszönet: Nemes Z. Márió www.facebook.com/mutansfile www.katapult.tk www.tepodonat.hu

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó! 2015. XI / 31. szám November hónap - érzésem szerint - a letisztulást, az átláthatóságot, és az elcsendesedést hozza el számunkra, amire szükségünk is van, hiszen

Részletesebben

örökbefogadás hülye ötletei 9. ÉVFOLYAM SZKA_209_33 P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Készítette: Bányai László

örökbefogadás hülye ötletei 9. ÉVFOLYAM SZKA_209_33 P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Készítette: Bányai László P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n örökbefogadás az apám hülye ötletei Készítette: Bányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_33 tanári örökbefogadás 9. évfolyam

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 422/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo ANDALÚZIAI SZERENÁD SuSANNA AgoStINo 1. fejezet Éjszaka eleredt a hó, és reggelre már vastagon ellepte az Alpok téli üdülőhelyeit. A sűrű hópelyhek között a hegycsúcsok körvonalai elmosódtak, és a táj

Részletesebben

A királykisasszony cipője

A királykisasszony cipője A királykisasszony cipője Színpadra alkalmazta: Steinwender József Szereplők: Királykisasszony Mészáros Csizmadia Szobalány Kisbíró Herceg koldus ruhában Hajdúk Napszámosok (férfiak, nők) Hercegek, királyfik

Részletesebben

Hé, hát így kell bánni egy vendéggel? hallatszott egy rikácsoló férfihang.

Hé, hát így kell bánni egy vendéggel? hallatszott egy rikácsoló férfihang. Jackie megpróbálta felvenni a borítékot. Ez marha nehéz, gondolta. No, nem a boríték volt az, hanem a kidobó, aki a kezén állt, miközben ő a borítékot markolta. Az történt, hogy leejtette, egy két méter

Részletesebben

Biciklizéseink Mahlerrel

Biciklizéseink Mahlerrel Biciklizéseink Mahlerrel Aaron Blumm-mal és Orcsik Rolanddal Mikola Gyöngyi beszélget 76 Jó estét kívánok! Két író van a színpadon, de én meg sem kíséreltem közös pontokat keresni a könyveikben, részben

Részletesebben

A három biciklis leugrik az udvaron. A biciklit begurítják a pitarba. - No, most már szakadhat akár a vízözön is! Bent a csárda csendes.

A három biciklis leugrik az udvaron. A biciklit begurítják a pitarba. - No, most már szakadhat akár a vízözön is! Bent a csárda csendes. A HORTOBÁGYI ORGONA Hirtelen beborult az ég, mintha egy óriás hamuszínű ponyvával vonták volna be. A Hortobágy síkján hűvös fuvallat száguldott végig. A távolban morgott már a zivatar. A kocsiúton három

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

Jeremej Ajpin. Kihunyó tűzhely mellett. A Földet hallgatom

Jeremej Ajpin. Kihunyó tűzhely mellett. A Földet hallgatom Jeremej Ajpin Kihunyó tűzhely mellett A Földet hallgatom Este, amidőn a Nap ott függött a fenyőfák csúcsán, Anyám lehalkított hangon szólt rám: Ne zajongj. Miért nem szabad zajongani? Mindjárt elül a Nap.

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

Anti. Kocsis Árpád. I. A képtár sarkában felejtette

Anti. Kocsis Árpád. I. A képtár sarkában felejtette Kocsis Árpád Anti I. A képtár sarkában felejtette 26 A fiatalember ötpercenként nézett a telefonjára. Minden ilyen esetben aztán rendre hosszasan kotorászott a kabátzsebében, míg meg nem találta a készüléket,

Részletesebben

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak

Részletesebben

Kínai versel. három dzsunka fekete lepke halászni itt is férfimunka a fiú labdával kergetőzne a lány babáját hajcsikálná az asszony jó ebédet f őzne

Kínai versel. három dzsunka fekete lepke halászni itt is férfimunka a fiú labdával kergetőzne a lány babáját hajcsikálná az asszony jó ebédet f őzne Kínai versel Gál László három dzsunka fekete lepke dagad az éjszín ű vitorla halászni itt is férfimunka a fiú labdával kergetőzne a lány babáját hajcsikálná az asszony jó ebédet f őzne dagad az éjszínű

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje

Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Elmondom, hadd tudja meg végre a világ kicsi Anna igaz történetét. A falu neve, ahol mindez történt, Mezőbölkény, és a falu szélén van egy ócska, düledező gabonás,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben