6. Tájékoztató az önkormányzat vagyongazdálkodásáról Pollák Tibor. 7. Beszámoló a belső ellenőrzésről Pollák Tibor

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "6. Tájékoztató az önkormányzat vagyongazdálkodásáról Pollák Tibor. 7. Beszámoló a belső ellenőrzésről Pollák Tibor"

Átírás

1 Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 17-ei soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Baksay Endre, Demjén Imre, Fekete József, Majercsik Zoltán, Vargáné Kalmár Éva, Veres Kálmán. Tanácskozási joggal meghívottak: Pál Imre jegyző, Kovács István, Baginé Czékus Ilona, Dr. Molnár András háziorvos, Dr. Nánai Zoltán fogorvos, Ulviczkiné Katona Éva védőnő, Bódi János, Kiss László, Oláh András. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, külön köszönti a meghívottakat, megállapítja, hogy az ülés képes, mivel a 10 fő képviselőből 7 fő jelen van. Az ülésről való távolmaradását Csörögi Tibor, Romanek Róbert és Vizi Zsolt képviselő jelezte. Az érvényben lévő SzMSz alapján jegyzőkönyv-hitelesítőnek javaslom Demjén Imre testületi tagot. Kéri a testület tagjait, aki elfogadja javaslatát, az szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazással elfogadta Demjén Imre testületi tagot jegyzőkönyv-hitelesítőnek. Javasolja, hogy az Egyebek napirendi pont az utolsó napirendi pont legyen, illetve a cseréljék fel a 2. napirendi pontot a 4. napirendi ponttal. Kéri a testület tagjait, aki elfogadja a módosítással napirendi pontokat, az szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúan elfogadta a napirendi pontokat az alábbiak szerint: Napirend: Előadó: 1. Tájékoztató a lakosság egészségügyi helyzetéről Dr. Molnár András háziorvos Dr. Nánai Zoltán fogorvos Ulviczkiné Katona Éva védőnő 2. Tájékoztató a közrend és közbiztonság helyzetéről Kiss László körzeti megbízott 3. Tájékoztató a tiszasülyi Polgárőrség működéséről Kovács István P. parancsnok 4. Tájékoztató a falugazdász 2007 évi tevékenységéről, Oláh András a 2008.évi támogatási lehetőségekről, tiszasülyi mező- falugazdász gazdasági termelők helyzetéről 5. Beszámoló az önkormányzat 2007 évi költségvetésének Pollák Tibor teljesítéséről polgármester 6. Tájékoztató az önkormányzat vagyongazdálkodásáról Pollák Tibor polgármester 7. Beszámoló a belső ellenőrzésről Pollák Tibor polgármester 8. Rendelet-tervezet az intézmények és külső étkezők Pál Imre részére nyújtott szolgáltatások ellenértékéről jegyző 9. Határozati javaslat az önhibájukon kívül hátrányos Pollák Tibor pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatok évi polgármester

2 támogatására vonatkozó igénye benyújtásáról 10. Tájékoztató a két ülés között végzett munkáról Pollák Tibor polgármester 11. Egyebek 1. Napirendi pont megtárgyalása: Pollák Tibor polgármester: felkéri Dr. Molnár András háziorvost, hogy ismertesse beszámolóját. Dr. Molnár András háziorvos: ismerteti a napirendi pontot a melléklet alapján, kiegészítésként elmondja, hogy az orvosi kamarától kapott egy levelet, hogy valószínű meg fognak egyezni a vizitdíj pótlásáról. Ehhez a tájékoztatáshoz az interneten hozzá lehet férni. Vargáné Kalmár Éva: a Szociális Bizottság a tájékoztatót tárgyalta, elfogadásra javasolta. Fekete József: az orvosi ügyeleti rendszerről mik a tapasztalatai? Meddig fog doktor úr praktizálni? Mivel ezt az alapellátást kötelező az önkormányzatnak ellátni, ezért kérdezi. Dr. Molnár András háziorvos: májusáig ügyelt. Az előző ügyeletet szakmailag jobbnak tartotta, de a mostanira sem hallott panaszt. Az a legnagyobb gond, hogy az ügyelet nem írhat fel gyógyszert. A praktizálást december 31-ig tervezi. Veres Kálmán: nagyobb a betegforgalom mióta eltörölték a vizitdíjat? Dr. Molnár András háziorvos: nem. Baksay Endre: ha beindul a foglalkoztatás az Idősek Klubjában, az nem veszélyezteti az ügyeletet? Pollák Tibor polgármester: a foglalkoztatást 9 órától 14 óráig akarják megoldani. Az Emergency-vel megállapodást kötöttek, amit a megállapodás tartalmaz, az eddig is biztosítva volt, meg ezután is biztosítva lesz. Beszélt az ügyvezető igazgatóval, nincs gond. Vargáné Kalmár Éva: ő sem tudja, hogy mi lesz, ha beindul a foglalkoztatást. Javaslata, hogy a Kossuth úti szolgálati lakás rakják rendbe és oda helyezzék át az ügyeletet. Ott biztosítva lenne minden. Pollák Tibor polgármester: ilyen apróságok miatt nem fogják elengedni az ügyeletet. A szolgálati lakásra érkezett javaslat nem rossz gondolat. Felkéri Dr. Nánai Zoltán fogorvost, hogy ismertese beszámolóját. Dr. Nánai Zoltán fogorvos: ismerteti a tájékoztatóját a melléklet alapján. Pollák Tibor polgármester: felkéri Ulviczkiné Katona Éva védőnőt, hogy ismertesse a beszámolóját. Ulviczkiné Katona Éva védőnő: a melléklet alapján ismerteti a tájékoztatóját. Pollák Tibor polgármester: amennyiben több kérdés, vélemény, hozzászólás nincs, kéri a testület tagjait, aki elfogadja a lakosság egészségügyi helyzetéről szóló tájékoztatót kérem, az szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú szavazással az alábbi ot hozta meg: 34/2008.(IV.17.) sz. Kt. a lakosság egészségügyi helyzetéről Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúan elfogadta a mellékletek szerint a lakosság egészségügyi helyzetéről szóló tájékoztatót. 2. Képviselő-testület tagjai helyben, 3. Dr. Molnár András háziorvos 5061 Tiszasüly, Kiséri u

3 4. Dr. Nánai Zoltán fogorvos 5061 Tiszasüly, Kiséri u Ulviczkiné Katona Éva védőnő 5061 Tiszasüly, Kiséri u. 38. ( Dr. Molnár András, Dr. Nánai Zoltán és Ulviczkiné Katona Éva az ülésről távozik.) 2. Napirendi pont megtárgyalása: Pollák Tibor polgármester: felkéri Kiss László körzeti megbízottat és Bódi János alosztályvezető helyettest, hogy ismertessék a napirendi pontot. Kiss László: a melléklet alapján ismerteti a beszámolóját. Bódi János: várja kérdéseket, melyekre válaszolnak. Fekete József: javasolná, hogy a falu határánál, a falu táblájánál helyezzenek el térfigyelő kamerát. A járőrök ne bicikliseket ellenőrizzék, hanem a fa tolvajokat. Nagyon sok a megélhetési bűnözés. Baksay Endre: a megfigyelő rendszer nagyon jó lenne, mert a tolvajok, betörők úgyis akkor jönnek, amikor nincs rendőr. Bódi János: a beszámoló jól tükrözi a 2007-es év munkáját. A sorozatos betörésekben nyomozás folyik. Sajnos technikai és üzemanyag hiány van. Az autó Nagykörűhöz tartozik. Ami Tiszasülyön volt Niva azt megpróbálják megjavítani, erre kapott ígéretet. Nagyok a megszorítások. A térfigyelő kamerában a rendőrség nem tud segíteni az önkormányzatnak. Ígéri hogy az éjszakai razziák sűrűsödni fognak. Fekete József: a halálkanyar most belátható, javasolja, hogy mindig ilyen legyen, illetve az ásványoknál lévő kanyart is meg kellene így oldani. Az óvodánál sem belátható az út. Kiss László: az óvodánál már szó esett fekvőrendőr elhelyezéséről. Pollák Tibor polgármester: amennyiben nincs több kérdés, vélemény, hozzászólás, kéri aki elfogadja a közrend és közbiztonság helyzetéről szóló tájékoztatót, az szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú szavazással az alábbi ot hozta meg: 35/2008.(IV.17.) sz. Kt. a közrend- és közbiztonság helyzetéről Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a melléklet szerint egyhangúan elfogadta a közrend- és közbiztonság helyzetéről szóló tájékoztatót. 2. Képviselő-testület tagjai helyben, 3. Mihalik Zsolt, Bódi János 5000 Szolnok, Dr. Sebestyén Gy. krt. 6. (Kiss László és Bódi János az ülésről távozik.) 3. Napirendi pont megtárgyalása: Pollák Tibor polgármester: felkéri Kovács István polgárőr parancsnokot, hogy ismertesse a napirendi pontot. Kovács István: ismerteti a napirendi pontot a melléklet alapján. Fekete József: köszöni a Polgárőrség munkáját. Volt kézzelfogható eredmény? Kovács István: ittas vezetőt kaptak el, és többször éltek jelzéssel a körzeti megbízott felé. 3

4 Pollák Tibor polgármester: amennyiben több kérdés, vélemény, hozzászólás nincs, kéri a testület tagjait, aki elfogadja a Tiszasülyi Polgárőrség évről szóló tájékoztatóját, az szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú szavazással az alábbi ot hozta meg: 36/2008.(VI.17.) sz. Kt. a Tiszasülyi Polgárőrség évi munkájáról Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a melléklet szerint egyhangúan elfogadta a Tiszasülyi Polgárőrség évi munkájáról szóló tájékoztatót. 4. Napirendi pont megtárgyalása: 2. Képviselő-testület tagjai helyben, 3. Kovács István polgárőr-vezető 5061 Tiszasüly, Rákóczi u. 42. Pollák Tibor polgármester: felkéri Oláh András falugazdászt, hogy ismertesse a napirendi pontot. Oláh András: ismerteti a napirendi pontot a melléklet alapján. Fekete József: a tájékoztatóban az szerepel, hogy az elektronikus bevallásban Besenyszögön tudnak segíteni. Mivel vagyunk hátrányosabb helyzetben, mint ők? Jó lenne, ha segítségért nem kellene átjárni. Oláh András: jövőre biztos Tiszasülyön is biztosítják majd az internet hozzáférést, de továbbítja az észrevételt az MVH-nak. Pollák Tibor polgármester: amennyiben több kérdés, vélemény, hozzászólás nincs, kéri a testület tagjait, aki elfogadja a Falugazdász évi tevékenységéről, a évi támogatási lehetőségekről, a tiszasülyi mezőgazdasági termelők helyzetéről szóló tájékoztatóját, az szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú szavazással az alábbi ot hozta meg: 37/2008.(IV.17.) sz. Kt. a falugazdász évi tevékenységéről, a évi támogatási lehetőségekről, a tiszasülyi mezőgazdasági termelők helyzetéről (Oláh András az ülést elhagyja.) 5. Napirendi pont megtárgyalása: Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a melléklet szerint egyhangúan elfogadta a falugazdász évi tevékenységéről, a évi támogatási lehetőségekről, a tiszasülyi mezőgazdasági termelők helyzetéről szóló tájékoztatót. 2. Képviselő-testület tagjai helyben, 3. Oláh András falugazdász Pollák Tibor : ismerteti a napirendi pontot a melléklet alapján. 4

5 Demjén Imre: a Pénzügyi Bizottság tárgyalta a zárszámadást, melyet elfogadásra javasolt. Veres Kálmán: mikor és hogyan ismerhetik meg az óvoda és iskola költségvetését? Leltározás megtörténte? Az iskolai és községi könyvtárban mikor volt leltár? A 17 milliós kintlévőségek behajtására van-e elképzelés? Kinek volt joga, hogy a szennyvíz-csatorna kedvezményt szeptemberben és októberben is továbbra is adták, mert augusztustól nem jár. Baginé Czékus Ilona: a beszámoló tartalmazza az iskola, óvoda és az Idősek Klubja költségvetését a társulás megalakulásáig. A bérek és a járulékoknál egy hónap tolódás van. Leltár készült, pl.: a konyhánál, melyen ő is részt vett. Majercsik Zoltán: a iskolai és községi könyvtárnál minden évben központi leltározás van. Baginé Czékus Ilona: a könyvtárnál önkormányzat részéről nem volt leltár. Veres Kálmán: akkor a társulásba hogy adtuk át a könyvtárat? Demjén Imre: a szennyvíz-csatorna kedvezmény esetében a programot Csillik Imre nem vette le, ezért került még szeptemberben és októberben a kedvezmény figyelembe véve. Pollák Tibor polgármester: amennyiben több kérdés, vélemény, hozzászólás nincs, kéri a testület tagjait, aki elfogadja Tiszasüly Község Önkormányzatának évi gazdálkodásának zárszámadásáról szóló rendeletét, az szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen és 1 nem szavazással a melléklet szerint megalkotta az önkormányzat évi gazdálkodásának zárszámadásáról szóló 4/2008.(IV.17.) rendeletét. 6. Napirendi pont megtárgyalása: Pollák Tibor: ismerteti a napirendi pontot. Amennyiben kérdés, vélemény nincs, aki elfogadja a tájékoztatót, mely a zárszámadás melléklete, kérem szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú szavazással az alábbi ot hozta meg: 38/2008.(IV.17.) sz. Kt. az önkormányzat vagyongazdálkodásáról 7. Napirendi pont megtárgyalása: Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megismerte és elfogadta a melléklet szerint Tiszasüly Községi Önkormányzat vagyongazdálkodásáról szóló tájékoztatót. 2. Pál Imre jegyző helyben, 3. Képviselő- testültet tagjai helyben Pollák Tibor polgármester: ismerteti a napirendi pontot a melléklet alapján. Veres Kálmán: a belső ellenőrzési jelentés 3 oldalán olvasható, hogy az iskolába helytelen besorolások történtek. Ki az aki rosszul lett besorolva? Majercsik Zoltán: egy két diplomás tanár, akinek január 1-jétől vissza lett vonva. Veres Kálmán: Majercsikné Nagy Tünde besorolása jó? 5

6 Pál Imre jegyző: leckekönyvvel rendelkezik, nyelvvizsga hiányában nincs meg a diplomája. Kérte az intézményvezetőt, hogy ez ügyben adjon megfelelő tájékoztatást. Fekete József: az ellenőrzési jelentésben szerepel, hogy az üzemanyag mérés nem volt megfelelő. Pál Imre jegyző: készítettek egy szabályzatot, ami alapján végzik a tevékenységet. Pollák Tibor: amennyiben több kérdés, vélemény nincs, aki elfogadja a tájékoztatót, kérem szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen és 1 nem szavazással az alábbi ot hozta meg: 39/2008.(IV.17.) sz. Kt. a Tiszasüly Község Polgármesteri Hivatal és a hozzátartozó részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek évi összefoglaló ellenőrzési jelentéséről szóló tájékoztató elfogadásáról 8. Napirendi pont megtárgyalása: Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az évi XX. törvény 138. (1) bekezdése g. pontjában biztosított jogkörében eljárva, figyelemmel a többször módosított évi LXV. törvény 92. (10) bekezdésére, valamint a 193/2003. (XI.26.) Korm. rendeletben meghatározottakra, az alábbi ot hozza: A Képviselő-testület megtárgyalta a Tiszasüly Község Polgármesteri Hivatal és a hozzátartozó részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek évi összefoglaló ellenőrzési jelentéséről szóló tájékoztatót, azt tudomásul vette és elfogadja. Felelős: Tiszasüly Községi Önkormányzat Jegyzője Határidő: folyamatos Végrehajtásban közreműködik: SZMJV PH Ellenőrzési Osztálya Értesülnek: 2. Pál Imre jegyző helyben, 3. Képviselő- testültet tagjai helyben 4. SZMJV PH Ellenőrzési Osztály Pollák Tibor polgármester: átadja a szót Pál Imre jegyzőnek. Pál Imre jegyző: az előterjesztésben részletesen le van írva a számítások menete, amelyet alkalmazni kellene a szociális területen. Az eltörölt ÁFÁ-t visszahozták és az ebből adódó változásokat is figyelembe kell venni. Az Idősek Klubja kistérségi társulás keretében működik, ezért kell a rendeletben így rögzíteni az árakat, melyet majd a Kistérségi társulásnak is el kell fogadnia. Demjén Imre: a Pénzügyi Bizottság tárgyalta, elfogadásra javasolta. Vargáné Kalmár Éva: javasolja, hogy a 3-4 -ba kerüljön bele, hogy ÁFÁ-t tartalmazzák. A számítások tényeken alapulnak, törvényi kötelezettségnek tesznek eleget. Pollák Tibor polgármester: amennyiben kérdés, vélemény, hozzászólás nincs, kéri a testület tagjait, aki egyetért a rendelet módosításával az szavazzon. 6

7 Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú szavazással a melléklet szerint megalkotta az intézmények és külső étkezők részére nyújtott szolgáltatások ellenértékéről szóló 5/2008. (IV.17.) rendeletét. 10. Napirendi pont megtárgyalása: Pollák Tibor polgármester: átadja a szót Pál Imre jegyzőnek. Pál Imre jegyző: törvényi változás miatt kell módosítani a rendeletet a melléklet szerint. Pollák Tibor polgármester: amennyiben kérdés, vélemény, hozzászólás nincs, kéri a testület tagjait, aki egyetért a rendelet módosításával az szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú szavazással a melléklet szerint megalkotta a gyermekvédelmi helyi szabályozásról szóló 3/2006.(II.23.) számú rendelet módosításáról szóló 6/2008. (IV.17.) rendeletét. 11. Napirendi pont megtárgyalása: Pollák Tibor polgármester: ismerteti a napirendi pontot a melléklet alapján. Demjén Imre: a pénzügyi bizottság tárgyalta a i javaslatot, melyet elfogadásra javasol. Pollák Tibor polgármester: amennyiben kérdés, vélemény, hozzászólás nincs, kéri a testület tagjait, aki egyetért a mellékletben szereplő i-javaslattal, szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen és 1 nem szavazással az alábbi ot hozta meg: 40/2008.(VI.17.) sz. Kt. az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatok évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról A) Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény 17. (1) bekezdése és 6. számú melléklet 1. pontja (továbbiakban: 6. számú melléklet) alapján támogatási igényt nyújt be az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatására. B) Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatásának igényléséhez a fenti törvény alapján a következő nyilatkozatot teszi: I. Az önkormányzat lakosságszáma január 1-jén fő feletti. II. Az önkormányzat a polgármesteri hivatalon túl intézményt tart fenn. 7

8 III. IV. Az önkormányzat lakosság száma január 1-jén 1500 fő feletti. Az önkormányzat Besenyszög Község Önkormányzatával közösen augusztus 31. napjával intézményfenntartó társulásokat hozott létre a nevelési és oktatási intézmények esetében. V. Az önkormányzat építményadó, illetve iparűzési adó helyi adó bevezetéséről döntött, és költségvetésében ilyen bevételt tervez és a gazdálkodás során realizál. VI. a) Az önkormányzat a évi zárszámadására vonatkozóan az Ötv. 92/A. -a alapján könyvvizsgálatra kötelezett. 2. Pál Imre jegyző helyben, 3. Képviselő-testület tagjai helyben, 4. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Csoportja 12. Napirendi pont megtárgyalása: Pollák Tibor polgármester: ismerteti a napirendi pontot a melléklet alapján. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú szavazással az alábbi ot hozta meg: 41/2008. (IV.17.) sz. Kt. két ülés közti tájékoztatóról Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a két ülés közti tájékoztatót a melléklet szerint elfogadta. 1.Pollák Tibor polgármester 2.Pál Imre jegyző helyben 3. Képviselő-testület tagjai helyben 13. Napirendi pont megtárgyalása EGYEBEK Pollák Tibor polgármester: elmondja hogy a buszöböl pályázat benyújtásra került. Az önkormányzatra eső 1240 e Ft 50%-át, mely tervezési díj (620 e Ft) be kellene fizetni, melyet Nagykörűnek utalni kellene. Kiosztásra került a évi költségvetés módosítása. Baginé Czékus Ilona: azért van szükség a rendelet módosítására, mert meg kell jelölni az előirányzatot. A módosítás az volt, hogy az étkezési utalványra illetve más forrásokra betervezett összeget, átcsoportosították. Átcsoportosításra került a fesztivál önerejének kipótlása is (400 e Ft) 8

9 Pollák Tibor polgármester: amennyiben kérdés, vélemény, hozzászólás nincs, kéri a testület tagjait, aki egyetért a rendelet módosításával az szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen és 1 nem szavazással a melléklet szerint megalkotta az önkormányzat évi költségvetési rendelet módosításáról szóló 7/2008. (IV.17.) rendeletét. Pollák Tibor polgármester: aki egyetért azzal, hogy a gesztor önkormányzat felé utalásra kerüljön tervezési díj az szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen és 1 tartózkodik szavazással az alábbi ot hozta meg: 42/2008. (IV.17.) sz. Kt. Buszöböl rekonstrukciós pályázatírás megbízási díjáról Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a benyújtott buszöböl rekonstrukciós pályázatírás megbízási díjának 50 %-a, azaz 620 e Ft átutalásra kerüljön a gesztor önkormányzat, Nagykörű részére a költségvetési rendeletben megállapított előirányzat terhére. 1. Pollák Tibor polgármester helyben 2. Pál Imre jegyző helyben 3. Képviselő-testület helyben 4. Nagykörű Községi Önkormányzat Pollák Tibor polgármester: elmondja, hogy Patonai Sándor kérelemmel fordult hozzá, illetve a Képviselőtestület felé. A kérelem kiosztásra került. Pál Imre jegyző: rendelet nem szabályozza. Fekete József: hozzájárul Patonai Sándor kérelméhez, annyi kikötéssel hogy minél hamarabb végezze el a munkálatokat. Pollák Tibor polgármester: aki hozzájárul Patonai Sándor kérelméhez, az szavazzon. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen és 1 tartózkodik szavazással az alábbi ot hozta meg: 43/2008. (IV.17.) sz. Kt. hozzájárulás Patonai Sándor ingatlana előtti út feltöltéshez Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul Patonai Sándor ingatlana (Tiszasüly, Móra Ferenc út szám) előtti út feltöltéséhez. 1.Pollák Tibor polgármester 2.Pál Imre jegyző helyben 3. Képviselő-testület tagjai helyben 4. Patonai Sándor Tiszasüly, Móra Ferenc út 12. Pollák Tibor polgármester: mivel több napirendi pont, kérdés, hozzászólás nincs, az ülés berekeszti. Köszöni a megjelenést. Kmf. 9

10 /:Pollák Tibor:/ polgármester /:Pál Imre:/ jegyző /:Demjén Imre:/ jegyzőkönyv-hitelesítő 10

11 Tiszasüly Község Jegyzőjétől Iktatószám:176/6/2008 VI. Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 17-ei soron következő ülésének jegyzőkönyve 34/2008.(IV.17.) sz. Kt. 35/2008.(IV.17.) sz. Kt. 36/2008.(VI.17.) sz. Kt. 37/2008.(IV.17.) sz. Kt. 4/2008.(IV.17.) rendelete 38/2008.(IV.17.) sz. Kt. a lakosság egészségügyi helyzetéről a közrend- és közbiztonság helyzetéről a Tiszasülyi Polgárőrség évi munkájáról a falugazdász évi tevékenységéről, a évi támogatási lehetőségekről, a tiszasülyi mezőgazdasági termelők helyzetéről az önkormányzat évi gazdálkodásának zárszámadásáról az önkormányzat vagyongazdálkodásáról 39/2008.(IV.17.) sz. Kt. a Tiszasüly Község Polgármesteri Hivatal és a hozzátartozó részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek évi összefoglaló ellenőrzési jelentéséről szóló tájékoztató elfogadásáról 5/2008.(IV.17.) rendelete az intézmények és külső étkezők részére nyújtott szolgáltatások ellenértékéről szóló 6/2008. (IV.17.) a gyermekvédelmi helyi szabályozásról szóló 3/2006.(II.23.) rendelet számú rendelet módosításáról 40/2008.(VI.17.) sz. Kt. az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatok évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról 41/2008. (IV.17.) sz. Kt. két ülés közti tájékoztatóról 42/2008. (IV.17.) sz. Kt. Buszöböl rekonstrukciós pályázatírás megbízási díjáról 43/2008. (IV.17.) sz. Kt. hozzájárulás Patonai Sándor ingatlana előtti út feltöltéshez 11

12 12 Készült: 3 példányban

Jegyzőkönyv. 1. Hunyadfalvi Regionális Szennyvíztelephez kapcsolódó Pollák Tibor

Jegyzőkönyv. 1. Hunyadfalvi Regionális Szennyvíztelephez kapcsolódó Pollák Tibor Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 17-ei soron kívüli üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor, Csörögi Tibor, Demjén Imre, Fekete

Részletesebben

9. Tájékoztató a Ügyrendi Bizottság 2008. évben végzett Majercsik Zoltán. 10. Tájékoztató a Szociális Bizottság 2008. évben végzett Romanek Róbert

9. Tájékoztató a Ügyrendi Bizottság 2008. évben végzett Majercsik Zoltán. 10. Tájékoztató a Szociális Bizottság 2008. évben végzett Romanek Róbert Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 20-ai soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Baksay Endre, Csörögi

Részletesebben

2. Határozati javaslat Tiszasüly Községi Önkormányzat Vizi Zsolt költségvetési elszámolási számlájához tartozó alszámla

2. Határozati javaslat Tiszasüly Községi Önkormányzat Vizi Zsolt költségvetési elszámolási számlájához tartozó alszámla Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 16 -ai soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Baksay Endre, Csörögi Tibor, Demjén Imre,

Részletesebben

10. Két ülés közti tájékoztató Pollák Tibor

10. Két ülés közti tájékoztató Pollák Tibor Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 20-ai soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Baksay Endre, Csörögi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 19-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Kurucz Sándorné elnök, Szilágyi

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 60/2011. (VIII.4.) kt. határozat: A 2011. augusztus 4-ei ülés napirendjének elfogadása 61/2011. (VIII.4.)

Részletesebben

MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án megtartott nyílt soron kívüli testületi üléséről. Hat. Rend.

MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án megtartott nyílt soron kívüli testületi üléséről. Hat. Rend. MUTATÓ Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án megtartott nyílt soron kívüli testületi üléséről Tárgy: Hat. Rend. száma: Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. október 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én 17.00

Részletesebben

13. Vagyonrendelet megtárgyalása Pál Imre jegyző 14. Tájékoztató a két ülés között végzett munkáról Pollák Tibor polgármester

13. Vagyonrendelet megtárgyalása Pál Imre jegyző 14. Tájékoztató a két ülés között végzett munkáról Pollák Tibor polgármester Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11 -ei soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor, Baksay Endre, Csörögi Tibor, Demjén

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. július 14-ei soron kívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. július 14-ei soron kívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. július 14-ei soron kívüli, nyílt üléséről. Jelen vannak: Krizsán József polgármester, Bíró Tiborné, Csomán István,

Részletesebben

Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1.

Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-12/2013/JT. 108/2013. (V.30.) sz. határozat 112-122/2013. (V.30.) sz. határozat 123-125/2013. (VI.4.) sz. határozat 130-141/2013. (VI.4.)

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 26-i üléséről.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 26-i üléséről. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 26-i üléséről. Tárgykód NAPIRENDEK Határozat száma Lapszám Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról (szóbeli). 179 Együttműködési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 3/2015 nyílt Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2015. március 19. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Vince polgármester kiveszi az esküt Renk Csaba külsős bizottsági tagtól, aki az eskütételről aláírta az esküokmányt.

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Vince polgármester kiveszi az esküt Renk Csaba külsős bizottsági tagtól, aki az eskütételről aláírta az esküokmányt. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. november 6. napján, csütörtökön az Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (9224 Rajka, Szabadság tér 1.) 19:00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésről. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-én 15.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-én 15.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-én 15.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 23/2013.(V.29.) A község háziorvosi

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.05-én 18:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

1-5/2013/JT. 26-32/2013. sz. határozat 3/2013 sz. rendelet

1-5/2013/JT. 26-32/2013. sz. határozat 3/2013 sz. rendelet Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-5/2013/JT. 26-32/2013. sz. határozat 3/2013 sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

NAPIRENDI PONTOK: 4. Az önkormányzat gazdálkodásáról szóló 2011. évi I. félévi beszámoló elfogadása (írásos előterjesztés)

NAPIRENDI PONTOK: 4. Az önkormányzat gazdálkodásáról szóló 2011. évi I. félévi beszámoló elfogadása (írásos előterjesztés) Képviselő-testületének 2011. szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 112-123 / 2011. (IX. 13.) számú határozatok d. rendeletek: 13/2011. (IX. 14.) önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 11-én megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 11-én megtartott soros nyílt ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 11-én megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Pusztaföldvár Község Önkormányzat Pusztaföldvár,

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem. Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás és dr. Márai László képviselők.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem. Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás és dr. Márai László képviselők. 12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 8-án 8.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 16/2014 nyílt Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2014. november 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 16-án Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat képviselő-testülete nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth Miklós

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Előterjesztés az Eszterlánc Óvoda Nevelési Programjának 107/2011. (IX.15.) 249.

Jegyzőkönyv. Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Előterjesztés az Eszterlánc Óvoda Nevelési Programjának 107/2011. (IX.15.) 249. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Beszámoló két ülés között történt

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-14/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. augusztus 7-én 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

Burghardt Ferenc polgármester köszöntötte a képviselőket. Javasolta, hogy napirendet az alábbiak szerint fogadják el:

Burghardt Ferenc polgármester köszöntötte a képviselőket. Javasolta, hogy napirendet az alábbiak szerint fogadják el: PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi Fő utca 19. Szám:7-16 /2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. július 11-én 18.00 órakor

Részletesebben

/: Szabó Béla :/ /:Soltész Ferenc Dávid :/ polgármester jegyző

/: Szabó Béla :/ /:Soltész Ferenc Dávid :/ polgármester jegyző Képviselő-testülete ÖKÖRITÓFÜLPÖS Száma: Ö/515/2014./ált. 2014. január 16-án tartott rendkívüli NYÍLT ülésének: a./ Jegyzőkönyve:1-től 5-ig b./ Tárgysorozata: 1-től 2 -ig c./ i: 1-től 4-ig d./ Rendelete:-

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 30-án 17,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 30-án 17,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Szám: V/100-28/2015. Készült: 2 példányban Készült: Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 30-án 17,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Batthyány

Részletesebben

Igazoltan távol van: Sütő Mária Márta és Dr. Zsurzsucz Zsolt képviselők.

Igazoltan távol van: Sütő Mária Márta és Dr. Zsurzsucz Zsolt képviselők. Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 9/2010. J E GY Z Ő K Ö NY V Készült: Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 31-én 17.00 perckor

Részletesebben

LEVÉL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2007.

LEVÉL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2007. 1 LEVÉL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2007. Levél község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. március 26-án tartott nyilvános üléséről készült jegyzőkönyv Tartalma: Napirend előtt:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.szeptember 09. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.szeptember 09. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.szeptember 09. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartott soros, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartott soros, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartott soros, nyilvános üléséről 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. november 30-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. november 30-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. november 30-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Márok Csaba polgármester Cseke Ottó alpolgármester

Részletesebben

6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.

6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről. 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. április 17-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről A testületi ülésen a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község Borsod Abaúj Zemplén megye SZENDRŐLÁD község 15/2013. számú Szendrőlád Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli üléséről készült jegyzőkönyve Az ülés időpontja: 2013. június 12. Hozott határozatok

Részletesebben

Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének JEGYZİKÖNYVE

Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének JEGYZİKÖNYVE Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének 2/2007.számú JEGYZİKÖNYVE Készült, Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének az ellendi polgármesteri hivatalban 2007.február 14-én 17:00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Babina Éva alpolgármester, Gáspár Imréné Koseluk Zsuzsanna képviselő.

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Babina Éva alpolgármester, Gáspár Imréné Koseluk Zsuzsanna képviselő. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. március 13. napján tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Balatonföldvár - Városháza Jelen vannak: Holovits Huba

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vámosgyörk Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 4-én 17.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Gedei Zoltán polgármester Hám László alpolgármester Endrész

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 12-én 8,20 órakor kezdődött nyílt ülésén

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 12-én 8,20 órakor kezdődött nyílt ülésén Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 16/2012. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 12-én 8,20 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv. Balogh Zoltán polgármester, Palyafári János, Farkas Géza, Csapó Pálné, Kiss Ernőné képviselők

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv. Balogh Zoltán polgármester, Palyafári János, Farkas Géza, Csapó Pálné, Kiss Ernőné képviselők Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 3-án megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. február 3.-ai

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétől

Tata Város Polgármesterétől 1 Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgármester@tata.hu Szám: I- /2012. ELŐTERJESZTÉS Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2013. március 27-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2013. március 27-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2013. március 27-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Városháza díszterme. JELEN VANNAK: dr. Garay Rita polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2016. március 10-i soros ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2016. március 10-i soros ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2016. március 10-i soros ülésén Hozott határozatok: 28-40/2016.(03.10.) Hozott rendeletek: 6-7/2016. (III.16.) 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 Szám: 1-2/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének 2009.

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 18. sz.

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 18. sz. a 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 18. sz. JEGYZİKÖNYV Képviselı-testülete 2011.augusztus. 19.-én megtartott nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Készült:

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel: SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 Szám: SZ/17-7/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 6. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/39-46/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a. 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi ajánlatára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester

T á r g y s o r o z a t a. 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi ajánlatára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 2012. augusztus 22-én 17:20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 177-180 T á r g y s o r o z a t a 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 88-95 d, rendelete: 8-9 T á r g y s o r o z a t a 1.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van.

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van. Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-ei soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Demjén Imre, Tibádné

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 29-én (szerda) 17,00 órai kezdettel tartott nyílt ülésén

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 29-én (szerda) 17,00 órai kezdettel tartott nyílt ülésén VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 29-én (szerda) 17,00 órai kezdettel tartott nyílt ülésén HATÁROZATOK: 58-64/2013.

Részletesebben

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9485 Nagycenk, Gyár u. 2., /Fax: (99) 360-012, E-mail: nagycenkph@nagycenk.

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9485 Nagycenk, Gyár u. 2., /Fax: (99) 360-012, E-mail: nagycenkph@nagycenk. Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9485 Nagycenk, Gyár u. 2., /Fax: (99) 360-012, E-mail: nagycenkph@nagycenk.hu Szám: 117-4/2012 JEGYZŐKÖNYV Jelen vannak: Csorba János polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Javaslatot tesz az ülés napirendjére, melyet kiegészít és a testület egyhangúan elfogad az alábbiak szerint:

JEGYZŐKÖNYV. Javaslatot tesz az ülés napirendjére, melyet kiegészít és a testület egyhangúan elfogad az alábbiak szerint: Szám: - /2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 21.-én megtartott testületi üléséről. Kiss László polgármester: Köszönti a megjelenteket és megállapítja,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. október 21-ei ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. október 21-ei ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. október 21-ei ülésén. Jelen vannak: a részéről: Hajdu Imre elnök Egyed Attila Krai Csaba Stumpf

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. április 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. április 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. április 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza házasságkötő terme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 1 9/2010. Levél község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 02-án tartott ülésérıl készült Jegyzıkönyv Napirend: I. Döntést igénylı ügyek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. május 26. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án 17.00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. június 23-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgyörgyvölgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 24-én (kedden) 15,30 órai kezdettel a szentgyörgyvölgyi művelődési házban megtartott rendes nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 2-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak:

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2011. (IX. 27.) önkormányzati rendelet 2011. évi költségvetéséről szóló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám:D/ 20-7 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 28 -án 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

17. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. június 11. napján 18:35 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen.

17. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. június 11. napján 18:35 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen. 17. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 11. napján 18:35 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen. Jelen vannak: Dr. Katona Ernő alpolgármester dr. Szájbely Ernő képviselő Girasek

Részletesebben

Készült: a Besenyszög Községi Önkormányzat és a Szászberek Községi Önkormányzat képviselő-testületeinek 2012. június 21-én megtartott üléséről.

Készült: a Besenyszög Községi Önkormányzat és a Szászberek Községi Önkormányzat képviselő-testületeinek 2012. június 21-én megtartott üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Besenyszög Községi Önkormányzat és a Szászberek Községi Önkormányzat képviselő-testületeinek 2012. június 21-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Besenyszög Községi Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ináncs Község képviselő-testületének 2014. május 7.-én 14, 00 megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ináncs Község képviselő-testületének 2014. május 7.-én 14, 00 megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ináncs Község képviselő-testületének 2014. május 7.-én 14, 00 megtartott nyílt üléséről. Helye: Ináncsi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozó terme 3851 Ináncs, Kossuth u. 26. szám

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Terem. Kiss István alpolgármester és dr. Sztantics Péter képviselő.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Terem. Kiss István alpolgármester és dr. Sztantics Péter képviselő. 20/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 9-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: által 2016. április 20-án 18.00 órai kezdettel megtartott üléséről Az ülés helye: az Önkormányzat tanácskozó terme Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Török Sándor

Részletesebben

N a p i r e n d. 1. A 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester

N a p i r e n d. 1. A 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester Polgármesteri Hivatal Ballószög ----------------------------- Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-i üléséről N a p i r e n d 1. A 2013.

Részletesebben

Készült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 28-án 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

Készült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 28-án 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. október 28-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor

Részletesebben

a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről

a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 193-204/2013.(IX.11.) számú határozatokat 17/2013.(IX.23.) rendeletet JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 109/2011. (XI.29.) kt. határozat: A 2011. november 29-ei ülés napirendjének elfogadása 110/2011. (XI.29.)

Részletesebben

Levél község Önkormányzat Képviselő-testülete

Levél község Önkormányzat Képviselő-testülete 1 Levél község Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2008. Levél község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. december 15-én tartott nyilvános testületi üléséről készült J e g y z ő k ö n y v Tartalma:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli nyílt üléséről Az ülés helye: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. Az ülés időpontja: 2015. november 19. 8 30 Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről. Szám: 15/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Katona Imre polgármester Geredy Péter

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan.

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan. J E GYZŐ KÖNYV Készült Kéthely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 26-án 14.00 órakor, a hivatalban tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Fekete Csaba alpolgármester Havanecz

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 18-án 11.30 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

001/1-29/2009. 284/2008. sz. határozat

001/1-29/2009. 284/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-29/2009. 284/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 14-i rendkívüli

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 200-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 31-én 16 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. június 24. 8.30 óra Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek, 2013. május 08-án 13 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló Községháza

Részletesebben

Szám: 338/6/2013. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.04.29-én összehívott munkaterv szerinti üléséről.

Szám: 338/6/2013. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.04.29-én összehívott munkaterv szerinti üléséről. Szám: 338/6/2013. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.04.29-én összehívott munkaterv szerinti üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 18 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. október 1-jén 17,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. október 1-jén 17,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 26 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 1-jén 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 11/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

5/2014. sz. jegyzőkönyv

5/2014. sz. jegyzőkönyv 5/2014. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2014. március 5-én 17 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14-én 09 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14-én 09 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 158-1/2014/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14-én 09 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482. Doba, Kossuth u. 10. Szám: D/57 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. január 16-án 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. 11/2007. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal önkormányzati tanácskozó helyisége Jelen vannak:

Részletesebben