POGÁNY MÓRIC jeles építőművészünket a napokban
|
|
- Natália Szilágyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 K R Ó N I K A POGÁNY MÓRIC jeles építőművészünket a napokban e lapok szerkesztője meglátogatta s ez alkalommal betekinthetett egy nemsokára külföldön Skizzen eines Baumeisters" címmel megjelenő albumnak magas művészi színvonalú, mintegy 50 lapból álló rajzsorozatába, mely bizonyára nagy meglepetést fog kelteni és hírt s elismerést szerez majd készítőjének és megbecsülést a magyar építőművészetnek, Pogány alkotóvógyót és csapongó képzeletét e lapok rajzolása közben semmi sem korlátozta. Víziószerűen lebegnek előtte hatalmas kupolájú templomok, színházak, zenetermek, panthéonok, felhőkbe érő házaktól szegélyezett beláthatatlan utcasorok, nagyszabású emlékművek, színpadi díszletek, stb. s ő csodásan fejlett rajzolóművészettel megrögzíti látományait, melyek artisztikus hatásukat nem csupán az ábrázolt épületek és termek újszerű, merész művészi megoldásának, hanem a hangulatos és mesteri készségű rajz szépségének is köszönik. Kérésünkre három rajzot bocsátott rendelkezésünkre. Az egyik, az Atlantic City című, egy tengerparti világvárosnak szánt szállodákból, gyógyépületből, színházak, Stadion-, hangár- és pálmaházakból álló nagyszabású épületcsoportot ábrázol, alagutakkal megközelíthető emeletes strandfürdőkabinokkal, a másik, színpadnak kasírozott díszlete, a pokol előcsarnokát érzékelteti, a harmadik egy részben földbe mélyített kriptasorokból megalkotott és magas szakrális épületekkel egybekapcsolt temető. A három rajzot jellemző szemelvényekként mutatjuk be, amelyekből olvasóink némi fogalmat alkothatnak maguknak Pogány művének értékéről és szépségeiről. ZŐNYI ISTVÁNT fiatalsága ellenére a beérkezett mesterek soréba helyezte a műbarátok S közvéleménye és a műkritika. A Szinnyey Mersetársaság részéről alapított művészi pályadíjat elsőízben egyhangúlag Réti István e nagytehetségű tanítványának ítélték oda és az Ernst-múzeumban rendezett nagyobbszabású kiállításával elért nagy sikere szentesítette a pályadíj bírálóbizottságának határozatét. Szőnvi ereje: komponálóképessége és az árnyékhatások artisztikumának kiaknázása. Sikereit nemcsak festményeivel, hanem komoly rajzbeli tudással és finomult művészi érzéssel készült rézkarcainak is köszöni, melyekkel nemcsak itthon, hanem külföldön, nevezetesen a monzai, velencei és zürichi kiállításokon általános elismerést és nemcsak erkölcsi, hanem anyagi sikert is aratott. Olvasóink bizonyára szívesen fogadják, hogy e derék mesterünk mappájából két rézkarcot mutatunk be e füzetünkben. JEHRING ARANKA szilhuettjeiből egy régebbi füzetünkben már mutattunk be néhány szemelvényt. A művésznő ki voltaképpen jeles készültségű szobrász mostlakásnyomorúságunk miatt nem tud megfelelő műteremhez jutni s anyjával hónaposszobába vonulva, mintázófa és véső helyett az ollót fogadta művészi tevékenysége szerszámának. Szorgalmasan ollózza bájos szilhuettjeit, felelevenítve ezzel a biedermeier-kornak e feledésbe ment szubtilis technikáját. Szilhuettjeit a Nemzeti Szalon egyik közelebbi csoportkióllításán mutatja be a magyar közönségnek. Gazdag anyagából ezúttal közlünk néhány jellemző példát. l/"iss FERENC ötvös művei mintegy nyolc év óta 1 szerepelnek az iparművészeti kiállításokon és évről-évre gazdagabb és tökéletesben megmunkált kollekciók kerülnek a közönség elé, mely azokat megkedvelte és szívesen vásárolja is. Az iparművészeti társulat mostani kiállításán bemutatott munkái, nevezetesen a versenydíjakul és ünnepi emléktárgyakul alkalmas művei a szigorúbb bírálat előtt is derekasan megállhatják helyüket s ezért méltán megérdemlik a sportköröknek jóakaró figyelmét. RABOWIECZKY LÉON rajztanár a román megszálláskor került Erdélyből Budapestre, ahol G professzori elfoglaltsága mellett gyermekjátékok készítésével próbálkozott meg. A kísérletezés hamarosan komoly műhelymunkává vélt, képzett, állandó munkásszemélyzettel s egyre növekedő kereslettel. Ma már nemcsak Európa egyes államaiba, hanem oceéntúli megrendelőknek is szállít Grabowieczky Léon kőbányai műhelye s artisztikus és gondosan megmunkált, tartós, mozgatható gyermekjátékaival mindenütt megbecsülést szerez a magyar művészi iparnak. Most már annyira jutott, hogy bővítheti üzemét s a művészi gyermekjátékkészítés terjesztheti ki tevékenységét. szélesb körére AFFEL JÓZSEF neve alig ismert a nagyközönség Tkörében, pedig legképzettebb ötvösmestereink egyike. Szerény műhelyében maga csinálja a régi ötvösmesterek elmélyedő gondosságával és alapos készségével a szebbnél-szebb remekműveket, melyek eddig jobbára közvetlenül a műhelyből kerültek az ötvösség gourmandjainak vitrinjeibe. Link F. Istvánnak tanítványa, aki a nyolcvanas és kilencvenes években nagy sikereket aratott a budapesti kiállításokon pompás ékszereivel és ötvöstárgyaival, de később elhagyta Magyarországot és Bécsben telepedett le. Taffel legújabb művét, egy 44 cm magas domborított puncsos ezüstkupát e füzetünkben mutatjuk be. A sikerült alkotás az 0.!M. Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán látható. LJ AKATOS ARTÚRNAK két csomózott szőnyegét mutatjuk be e füzetünkben, melyek az évi monzai nemzetközi iparművészeti kiállításon a Túrán szőnyegműhely aranyéremmel kitüntetett csoportjában szerepeltek és ott pompás színhatásukkal és eredeti egyéni rajzukkal méltó feltűnést keltettek. Lakatos Artúr tanór a székesfővárosi iparrajziskola textilszakosztályának vezetője és e hatáskörében a textilművészet sokféle ágazatában működő sok jeles tervezőt és szakbeli munkást nevelt a hazai iparművészetnek. Emellett a lakásberendezés, a dekoratív festészet és a kerámiai díszítés terén is szép sikereket ért el, amiről alkotásainak az e folyóiratunkban régebben megjelent ábrázolatai és a kiállításokon bemutatott munkái is tanúskodnak. A KÉPZŐMŰVÉSZEK GAZDASÁGI SZÖVETSÉGE. Október hó 11-én tartotta a Képzőművészek Országos Gazdasági Szövetsége alakuló közgyűlését a főrendiház helyiségében. A közgyűlést, amelyen a belügyminisztérium részéről Tersztyánszky Jenő dr. miniszteri osztálytanácsos jelent meg, Gách István szobrász nyitotta meg. Kiemelte, hogy a szövetség célja egy minden művészpolitikától mentes gazda-
2 sági szervezet létesítése. Ligeti Miklós szobrász az alakulás művészi vonatkozásairól beszélt. Azután a közgyűlés a szövetség gazdasági programmját vitatta meg. A szövetség feladata lesz kormányellenőrzés mellett a hősi emlékek megörökítését célzó akció gazdasági részének lebonyolítása, míg az akció művészi ellenőrzését a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács fogja végezni. A szövetség a hősi emlékakción kívül, amely úgy a szobrászművészeket, mint az építészeket és iparművészeket nemes feladathoz és a mai nehéz művészeti viszonyok között gazdasági érvényesüléshez juttatja, társadalmilag és gazdaságilag jól megalapozott szervezettel, a mai viszonyokhoz alkalmazkodva törekszik képzőművészeti és iparművészeti tárgyak terjesztésére. A megjelentek a programmot tetszéssel fogadták, magukévá tették az előterjesztett alapszabályokat. A szövetség elnökségébe és tisztikaréba a következőket választották be. Elnök: Gách István. társelnökök: Ligeti Miklós, Nagy Sándor, Schwab Gyula, alelnökök: Grünwald Béla, Horvay János, Szentgyörgyi István, titkár: Moldován Béla, jegyző: Barkász Lajos, pénztáros : Brüll Aladár, ellenőr : Medgyaszay István. TPARMÜVÉSZETÜNK KIVITELE. Az újabbkori * iparművészeti tárgyak kivitele eddig miniszteri engedélyhez volt kötve. Aki valaha rászorult az ilyen engedély megszerzésére, az tudja, hogy ez sok utánjárást, költséget, időveszteséget és még több bosszúságot jelent. A vallás- és közoktatásügyi minisztériumban legutóbb tartott minisztériumközi értekezleten, melyen az iparművészeti múzeumot Végh Gyula főigazgató és Csányi Károly osztályigazgató, az 0. M. Iparművészeti Társulatot pedig Györgyi Kálmán igazgató képviselték, abban állapodtak meg, hogy élő iparművészeti mesterek munkáinak korlátlan kivitelének szabaddá tételét javasolják a pénzügyminiszternek, míg a régibb eredetű iparművészeti tárgyak kivitelének engedélyezését úgy mint eddig, az iparművészeti múzeum hozzájárulásától teszik függővé. ATVÖSMÜVÉSZETÜNK ÉRDEKÉBEN. Walkó ^ Lajos dr. kereskedelemügyi miniszter meglátogatta az Iparművészeti Társulat kiállításét s ez alkalommal nagy elismeréssel nyilatkozott különösen a magyar ötvösség, textilművészet és kerámia magas fejlettségéről. A miniszter megállapította, hogy a kiállításon látható ötvöstárgyak úgy művészi formájuk, mint kifogástalan kidolgozásuk miatt magasan felette éllnak a sportversenyek és állatkiállítások alkalmával tiszteletdíjakul kiosztásra kerülő, rendszerint gyári úton készült szokványos ötvösmunkáknál és megígérte, hogy közben fog járni ötvösművészetünk komoly alkotásainak felkarolása érdekében. Mint értesülünk, a miniszter már közvetlenül látogatása után teljesítette is ígéretét és felhívta az illetékes köröket, hogy az ötvösművészet körébe tartozó jutalomtórgyaikat elsősorban az érdemes hazai ötvösmesterek alkotásai közül válasszák s közölte velők, hogy az iparművészeti társulat készséggel közben jár ilyen jutalomtárgyak beszerzésénél. A LEPECSÉTELT MATYÓHÍMZÉS. Mezőkövesd öröme, büszkesége, de főleg háztartásainak pompás fejőstehene: a matyóhímzés ha igaz az újságok híradósa jövőre védőpecséttel, hitelesftőbélyeggel ellátva kerülhet csak forgalomba. Vagyis a modern jó matyók addig hamisították, utánozták, gyártották és blamálták őseik nemes hímzéseit, míg erre mások is kedvet kaptak és most már nemcsak modern népművészet és gyárilag készült régiség van a matyóiparban, de van elsőosztólyú hamisítvány, ál-, mű matyó és száz százalékosan rokkant matyóművészet is. Amelyikre a községi jegyző nem sajnálja a névalóírását és a bilétáját, az lesz a patent hazafi, a többi csak afféle destruktív hímzés. Mi mindjárt gondoltuk, mikor a nyáron a különböző fürdőhelyeken láttuk a pesti nagyságákat matyópruszlikban és pártával meg selyemharisnyában matyóipart árulni, hogy ennek nem lesz jó vége. A törülközőre hímzett napraforgókból és ispilángi rózsákból ugyanis csak úgy áradt a jó Horváth Ákos-féle parfüm, a szalonnépiesség, mint pipere. De megvallva az igazat, már előbb is gyanakodtunk kissé. így például mikor azt olvastuk az újságokban, hogy ime, milyen ügyesek ezek a matyómenyecskék: két vagon ümöggel megjelentek Parisban és kibérelték az Eiffeltornyot, ahol kiteregették a cifra üngöket és árulni kezdték. Annyiszor emlegettük ugyanis, hogy meg kell védeni a régi jó hímzések, a nemes matyó-, meg kalotaszegi művészet kihaló emlékeit a helyi nőegyletek, szövetkezetek és egyéb üzemek diffamóló órtaímassógótól, hogy most egy csöppet sem sajnáljuk azokat, akik attól a fegyvertől esnek el, melyet maguk rántottak elő. Elesnek? Ez talán kissé hősies ige ide. Inkább elbuknak, megbuknak és remélhetőleg mielőbb végelárusítják a vagyonukat. EKLÁMTÁBLÁK. A főváros hirdetővállalata épp R oly ügyes, mint ízléses ötlettel a leszerelt gázlámpák tartóit felhasználja kis hirdetőtáblák oszlopául és evvel azonkívül, hogy hasznos szolgálatot tesz a pénztárainak, színt, elevenséget visz a közterek és utcák képébe. Formájuk is, a színek alkalmazása is e hirdetőtáblákat határozottan előnyösen különbözteti meg a favédőrácsok festett reklámtábláitól, melyeknél sokkal gyakrabban találkozunk egy-egy ízlésbeli kilengéssel, mint ezeken a magasba emelt táblácskákon. De ha már ily pittoreszk módon emelték az utca élénkségét, vájjon miért nem gondolt a főváros arra is, hogy bécsi példára ezekre a csupasz gázoszlopokra fönt egy kis virágot is lehetne helyezni. Egy kerek vaskosár alig valamivel több egy szitaforma vasedénynél odaerősítve és pár cserép muskátlival ellátva mennyire megszépítené a sivár kőkockák fölött a szürke utcaképet. Kivált egy-egy téren pl. az Oktogon-, vagy a Kálvin-téren lehetne négy ilyen körben elhelyezett oszlopdísszel egészen megkapó hatásokat elérni. Valamikor: a virágos Budapest az idegenforgalomról és városszépítésről áradozó Budapest idején az ilyen eszmékkel nem hiába hozakodtunk volna elő. Ma, a lerongyolt" Budapest idején evvel az egy jelzővel mindent agyonütnek. Le vagyunk rongyolva s e rongyokkal minden szépségre pokrócot lehet dobni. A PORTÁL. A fővárosi ízléstelenségi járványok terén az utóbbi években a megbetegedések feltűnő arányszámával az üzleti portálok vezetnek. Makkegészséges, becsületes régi kereskedőházak, százéves tiszteletben megőszült Jageringes üzletek estek áldozatul a romboló járványnak és ha egy J jótékony kis kétoldali üzleti bénulás most meg nem akadályozza a baj továbbterjedését, ma már a legócskóbb trafik is aranyosüveges díszkapuval várná
3
4 II. melléklet a Magyar Iparművészet évfolyama számából. Pogány Móric: A pokol előcsarnoka. Kinodíszlet. ^ Vorhalle der Hölle. Kinodekoration. Portique d'enfer. Décoration de cinéma.
5 Pogány Móric: Temető. Friedhof. Cimetiére. 2
6 Az Orsz. M. Iparművészeti Társulat kiállításából. A falon a Gödöllői Szövőtanműhely gobelinjei. Holló Mihály intarziás vitrinája, benne Lakatos Wadlsteiner porcellánjai. Bodon Grossmann karosszéke és Kisfaludi Stróbl Zsigmond márványszobra Seenger Béla talapzatán. Aus der Ausstellung der ung. Landesgesellschaft für Kunstgewerbe. Exposition de la Société Hongroise des Arts Décoratifs. o
7 Az Orsz. M. Iparművészeti Társulat kiállításából. Dankó Udvary könyvszekrénye. Bodon Fischer Zs. karosszékei. A falakon gödöllői gobelinek. Aus der Ausstellung der ung. Landesgesellschaft für Kunstgewerbe. Exposition de la Société Hongroise des Arts Décoratifs. 99 2'
8 Furherr Olga gyermekjátékai. Kovács Erzsébetnek matyó ornamentikájú selyemhímzésű párnája. Az Orsó és Rokka Szövetkezet hímzett matyó vászonpárnája Az Izabella Háziipari Egyesület selyemhímzésű kendőjének vége. Aus der Ausstellung der ung. Landesgesellschaft für Kunstgewerbe. Exposition de la Société Hongroise des Arts Décoratifs.
9 a betérő vevőket. Legnagyobb méreteket az elmúlt inflációs években öltött ez a járvány, amikor egyegy jólménő cukorkaüzlet egész kis krematóriumot építtetett a boltajtó köré, mivelhogy telt. A háziúr nem bánta, á hatóság nem törődött vele, abból az elvből indulva ki, hogy kiki a maga szakállára lehet bolond, csak a szomszédját meg ne fojtsa. Egyetlenegy esetről tudunk, amikor a hatóságok egy már elkészült portált lebontattak s ez a Kossuth Lajosutcában egy csokoládésbolt bejárata volt, amely méretben pár centimétert, ízlésben pedig néhány évtizedet előreugrott a környező boltok közt. Akkoriban sok szóbeszéd esett erről a hatósági intézkedésről, amely egy olyan iparművész munkáját érte, akitől semmi sem állott távolabb, mint az ízléstelenség. A hatóság mégis beleakaszkodott a portálba, mert vétséget látott az építésrendőri előírásokkal szemben- Azt mondották, hogy egy nagy portált és szép portált csinálni közveszélyes bolondság. E téren szerencsére a közegészségi viszonyok az utolsó időben lényegesen megjavultak. Mostanában aztán annál fájdalmasabban esett a Teréz-körúton egy nagy mozgókép-otthon szörnyű bálványos kapujót látni rettentően rikoltó felírásaival, vidéki ácsmunkára valló szépségeivel. A pesti utcakép nem kényeztetett el bennünket a szépség oázisaival, de ez a portél azután igazán falhozlapítja a jóízlésű járókelőt. Ügylátszik, hogy a hatóság nem minden kerületben egyformán kényes. Quod non licet Jovi, licet bovi. Ayf AGYAR-PERZSA. Mély tisztelettel és őszinte örömmel adjuk tudtára mindeneknek akiket illet, hogy az utolsó kis magyar-perzsa, egy bánatos kis műafgán, egy nem tudom, ágyelő volt-e vagy párnahuzat a mult héten örök álomra hunyta szemeit. Odakerült, ahova a legtöbb háborús és inflációs szépsége az iparművészetnek: a Hindenburg-pohár, a háborús érem, a vörösördögöt ábrázoló lovas gipszszobor, az álnépművészeti hímes kendő, a srapnelhüvelyekből készült váza és a hirtelen meggazdagodásnak egyéb nemesi címerei. Szegény kis magyar-perzsa, a nagy uralkodódinasztia utolsó hercege, itt gyászolták egy lelépéssel megvett kávéházban, de mér akkor le- és bekonyult a konjunktúrának, úgyhogy ez a kis perzsa féreg alig-alig rőfnyi, nem tudott megnőni. A mult héten még tíz tenyeres-talpas sváb szolgáló dolgozott a rozettáin, az indáin és dagasztották bele a kufi-írásjegyeket, most pedig már társaskör lett a szép tágas, de sajnos, alig eladható helyiségből. Politikai társaskör. A kis magyar-perzsa hercegek, soroksári Usakok és karabagosi imaszőnyegek pedig a vagyonmentés központi gyűjtőkamrájában várják a föltámadást. Még egy újabb világháborút, még egy inflációs gazdagságot, behozatali tilalmat, ízléstelen parvenüket és olyan szolgálólányokat, akik valamely élelmes örmény házmester hívó szózatára vagonszámra kezdték gyártani a magyar-perzsa testvériség e tarka gyümölcseit. És akiknek, ha az a világháború még soká késik, csakugyan vissza kell menniök házmesternek és szolgálni. ORSZÁGOS MAGYAR IPARMŰVÉSZETI RÉSZ- ^ VÉNYTÁRSASÁG. Legutóbbi számunkban olvasóinkhoz felhívással fordultunk, amelyben ismertettük az Országos Magyar Iparművészeti Társulat súlyos anyagi helyzetének enyhítésére és akcióképességének biztosítására alakítandó részvénytársaság célját s egyúttal felkértük őket részvények Maííyar Iparművészet 1924 jegyzésére. E felhívásunknak sajnos nem volt meg a remélt eredménye s ezért hathatósabb eszkö zöket kellett igénybevenni az elengedhetetlenül szükséges alaptőkének biztosításéra. Ez természetesen hosszabb időt igényelt s ezért nem tarthatták meg az alakuló közgyűlést a felhívásban megjelölt napon, szeptember 5-én, mert akkor még nem érte el a részvényjegyzések összege a megkívánt százötvenmillió koronát. Ezt most már egybegyűjtötték s így össze is hívták a részvénytársaság alakuló közgyűlését november hó 30-dikára. A közgyűlésen megállapítják az alapszabályokat és megválasztják az igazgatóságot és a felügyelőbizottségot. Az alapszabálytervezet szerint sem az igazgatósági, sem a felügyelőbizottsági tagok semmiféle díjazást vagy jutalékot nem kaphatnak. IPARMŰVÉSZETI GYŰRŰK." Ott látni őket minden "1 órás-, ékszerész- és bizományi üzlet kirakatóban. S a táblácskán, mely az ezüstből való, félékkövektől rikoltó ötvösmunkákat hirdeti,ott látom az ajánlást is: ötvenezer koronától felfelé. Az iparművészeti" jelző azelőtt a gyűrűiparban valami kvalitásbeli rangjelzés akart lenni, bizonyos tisztelet sugárzott belőle. Most úgy látszik : az olcsó tömegárú fémjele. Olyas valami, aminek belső anyagértéke nincs, de az ékszerész tartja, mert a pénz kevés, a nép egyszerű fiai olcsóságot keresnek s ehhez még mindig elég jó parasztfogdosó az iparművészet. Valljuk meg, hogy látva ezeket a gyűrűket és egyéb ékszertestvéreiket, magunk is úgy érezzük: evvel az ötvenezerrel s pláne a fölfelével elég jól meg van fizetve ez az iparművészet. Mikor pár esztendővel ezelőtt az ötvösmesterséget úgy tanulta minden jócsalódból való lány, mint azelőtt a kanapépárnahímzést, mindjárt látnivaló volt, hogy ez a hajdani tiszta mesterség ennyi diletáns kezén csakugyan odajut, ahova a kanapépárnák. Az aggodalom nem volt hiábavaló. A négy-hat-hetes magántanfolyamok, az utcasarkokon hirdetett ötvösműhelyek, a batikolással és bőrégetéssel kombinált ékszerészeti tanszakok megtették a maguk kötelességét. Az iparművészek vitrinjei, melyek azelőtt félő gonddal készült finom kis szelencéket és násfákat rejtegettek, a múzeumi csarnokból odakerültek az árúbazárokba és mintavásárokra s lassankint a legszokványosabb, lélektelen tucatárú lett belőlük. A gyári karikagyűrű, a pforzheimi tömegékszer ezekhez képest magas ízlésbeli megfinomodást jelent. És nem sok idő telik bele, az iparművészeti" jelző épp olyan mosolytkeltő lesz egy modern ékszer mellett, mintha az írják ki egy bazári holmira, hogy nouveauté", vagy párizsi újdonság". SZAKIRODALOM K yf AGYAR NÉPMŰVÉSZET a címe egy érdekes új 1*1 füzetes vállalatnak, mely a M. Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának kiadásában jelenik meg s egyszerű reprodukciókban népművészetünk ornamentikájának közlését és terjesztését tűzte ki célul maga elé. Eddig négy ily füzet, helyesebben mappa jeleni meg lapnyi egyszínű mintalappal és hozzávaló ismertető szöveggel. Az egyes mappák tartalme 1 101
JEGYZŐKÖNYV. 2.) FIKSZ PONT Egyesület TÁMOP pályázatának támogatása
JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. szeptember 9-én de. 7.30 órakor a Hajdúhadházi Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának
Akikért a törvény szól
SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként
Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével
Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.
Okleveles mezôgazda, állatorvos, miniszteri tanácsos, a Magyar Tudományos
204-391 Biographia 2007.12.04 10:00 Page 351 TORMAY BÉLA (nádudvari) 1839 1906 351 Okleveles mezôgazda, állatorvos, miniszteri tanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az állattenyésztési tanszék
A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében
Porsche Éva A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében A nevelés mint társadalmi jelenség, egységes és folyamatos jellegű. Egy adott
Katona József, az értékteremtő
1 Katona József, az értékteremtő A Bánk bán írójának születésére emlékezünk. Katona József drámaíróként a legismertebb, de nekünk, kecskeméti polgároknak személye nemcsak legnagyobb nemzeti drámánk íróját,
100 éves a gimnázum épülete
100 éves a gimnázum épülete Tekintélyes múlt Kőszeg város életében mindig is fontos szerepet töltött be a művelődés, a kultúra. Műveltségi állapot tekintetében Kőszeg régóta kiváló helyet foglal el valamennyi
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
Javaslat A Tiszavasváriban működő Langaméta Óvodai Szakmai Munkaközösség értékmentő, gyűjtő, alkotó tevékenységének
Javaslat A Tiszavasváriban működő Langaméta Óvodai Szakmai Munkaközösség értékmentő, gyűjtő, alkotó tevékenységének a Tiszavasvári Települési Értéktárba történő felvételéhez Készítette: Tiszavasvári Város
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése
Penci Hírek 2016. évi 1. szám január Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése Sok évre visszanyúló hagyomány immár az is, hogy a karácsony előtti szombaton meghívást kapnak a hetven éven felüli nyugdíjasok a
Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója //
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Új Pünkösd Az Atya szeretet végtelen, Mindig segít az embereken. Már Ádámnak megmondta: Ember küzdj, és bízva bízzál Én nem hagylak el téged
JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében
JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy
DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN
Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN
S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.)
S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) BÉKÉSI TÉKA 11.sz. A békési Jantyik Mátyás Múzeum tájékoztatója Szerkeszti: B.
Dr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
Művészettörténeti fejtegetések
Művészettörténeti fejtegetések A tanulmány-trilógiám harmadik fejezete nem ténykérdéseket tárgyal, hanem művészettörténeti dolgokra akarja felhívni a figyelmet. Azonban az, hogy a harmadik részt megérthessék,
Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html
Nem sűlyed az emberiség! Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: JANKOVICS József CSÁSZTVAY Tünde CSÖRSZ Rumen István SZABÓ G. Zoltán Nyitólap:
AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR MODERNIZÁLÁSA.
AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR MODERNIZÁLÁSA. Ha a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárának utolsó másfél évtizedéről beszélünk, rögtön megmondjuk olvasóinknak: ezen a területen is a szerves fejlődést becsüljük
Opponensi vélemény Ferkai András Molnár Farkas. Molnár életművének nagymonográfiája című akadémiai doktori értekezéséről
Opponensi vélemény Ferkai András Molnár Farkas. Molnár életművének nagymonográfiája című akadémiai doktori értekezéséről Évtizedek óta nem zajlott a Magyar Tudományos Akadémián tudományok doktora, illetve
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szentgotthárd Város Önkormányzata Szentgotthárd 1155-20/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 27-én 09.03 órakor megtartott rendkívüli
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Eucken a német ideálizmusról és a jelen feladatairól.
KÜLÖNFÉLÉK. Eucken a német ideálizmusról és a jelen feladatairól. Eucken a berlini Urániában előadást tartott a német ideálizmusról és a jelen feladatairól. A történelemben az ideálizmusnak bizonyos fő
környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják,
Útmutató a szülõknek A kilencvenes évek elején a kisgyermekek, óvodások nevelésével foglalkozó hasznos és tanulságos angol könyv szerzõje külön fejezetet szánt az átlagostól eltérõen fejlõdõ gyermekeknek.
Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-9/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:
Jelentés az Erdélyi Nemzeti Múzeum Erem- és Régiségtárának 1942. évi működéséről
43 a hatósági levéltárak rdélyben nem maradtak meg, tehát a magánlevéltári anyag forrásértéke jóval jelentősebb. A levéltárak lajstromozott állagait szintén teljes egészében leszállítjuk. A Levéltár egy
ABD-RU-SHIN AZ IGAZSÁG FÉNYÉBEN GRÁL-ÜZENET A STIFTUNG GRALSBOTSCHAFT KIADÓJA STUTTGART
ABD-RU-SHIN AZ IGAZSÁG FÉNYÉBEN GRÁL-ÜZENET I. A STIFTUNG GRALSBOTSCHAFT KIADÓJA STUTTGART ERKÖLCSÖSSÉG MINTHA egy sötét viharfelhő tornyosulna az emberiség felett. A légkör fülledt. Nehézkesen, szorongató
Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.
Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.
BÁRÁNYI KÁROLY ÉLETMÜVE
BÁRÁNYI KÁROLY ÉLETMÜVE A C S JÓZSEF Az ötvenéves munkásságra visszatekintő művész tavaly októberben a párizsi X. Internacionális Szalonban állított ki, és bronzérmet kapott. Ugyancsak tavaly megkapta
J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:
J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár
Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 27-én a Kaszinó Tükörtermében megtartott ünnepi testületi üléséről
1 Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 27-én a Kaszinó Tükörtermében megtartott ünnepi testületi üléséről Jelen vannak: Riz Gábor országgyűlési képviselő, Benedek
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 09-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi
9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?
9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el
Lássuk az eredményeket! II.
fejlődő Lássuk az eredményeket! II. Tisztelt Budapestiek! Budapest nemcsak Európa egyik legszebb fővárosa, de mindannyiunk szeretett otthona is. Az elmúlt években mind a fővárosban, mind a kerületben azért
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. október 25. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E RENDELET száma 16/2011.(X.26.) önkormányzati rendelet 17/2011.(X.26.) önkormányzati
Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 2. Nevelési program 3. A gimnázium környezeti nevelési programja
A CEGLÉDI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2 0 1 3 Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 1.1. Az iskola adatai 2. Nevelési program 2.1. Pedagógiai alapelvek 2.2. A gimnáziumban folyó
Készült: 2009. december 15-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének közmeghallgatásáról.
Jegyzőkönyv Készült: 2009. december 15-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba
IX. JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Széll Gáborné Blaskó Erzsébet jegyző
IX. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 26-én (szerda) 16.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén. Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Szihalom Jelen vannak: Bóta József Sándor polgármester
Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!
2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj
A SARKALATOS TÖRVÉNYEK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG GYAKORLATÁBAN. Szilágyi Emese tudományos segédmunkatárs, MTA TK JTI
A SARKALATOS TÖRVÉNYEK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG GYAKORLATÁBAN Szilágyi Emese tudományos segédmunkatárs, MTA TK JTI Az Alaptörvény elfogadása után az alkotmányos rendszer változásait elemző szakirodalomi diskurzusban
TIBORC FAZEKAS: BIBLIOGRAPHIE DER IN SELBSTÄNDIGEN BÄNDEN
Tiborc Fazekas: Bibliographie der in selbständigen Bänden erschienenen Werke der ungarischen Literatur in deutscher Übersetzung (1774 1999). Eigenverlag des Verfassers, Hamburg 1999 A magyar irodalom (önálló
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 589/2012. (III.28.) sz. HATÁROZATA
Iktatószám: MN/33503-11/2011. Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsorsugárzási kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: A hatósági ellenőrzés megállapításai Az egyhetes
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos
XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye
XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye Kedves Dieter Rubenbauer Polgármester Úr! Kedves Mik József Polgármester Úr! Kedves Ünneplő Pilisvörösvári Polgárok! Kedves Vendégeink!
Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel
Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője
Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én. Tisztelt közönség, tisztelt alkotók!
Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Köszönöm, hogy részese lehetek ennek az ünnepnek, s köszönhetem
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv
T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./Tájékoztató az Önkormányzat rendelet alkotási kötelezettségével kapcsolatosan.
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.március 21.-én megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A
SZKA_209_21. A Kilimandzsáró gyermekei
SZKA_209_21 A Kilimandzsáró gyermekei diákmelléklet A kilimandzsáró gyermekei 9. évfolyam 201 Diákmelléklet 21/1 A KILIMANDZSÁRÓ ÉS A KIBO 1. Bizonyára hallottatok már a Kilimandzsáróról, és talán a ti
Schéner Mihály Az alkotás létállapotai
Schéner Mihály Az alkotás létállapotai Az alkotásnak három létállapotát különböztetem meg: a prenatálist, az intermediálist, és a posztnatálist, azt, amikor a mű napvilágra kerül. Mielőtt részletesen foglalkoznék
NEMZETKÖZI MOZGALOM AZ INTERNET SZABADSÁGÁÉRT
NEMZETKÖZI MOZGALOM AZ INTERNET SZABADSÁGÁÉRT BEMUTATKOZÁS A Global Internet Liberty Campaign 1 (GILC), azaz Nemzetközi Mozgalom az Internet Szabadságáért nevû szervezetet 1996 júniusában alapították kormányzatoktól
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v 10-8/2010. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. május 12-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester Bede-Tóth Attila,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. január 29-én megtartott üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. január 29-én megtartott üléséről 1-7/2007. (01. 29.) ÖK. sz. határozat 1/2007. (II. 9.) ÖK. sz. rendelet Készült: Ceglédbercel
Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2 A TARTALOMBÓL: ü Javult az ivóvíz minősége 3 9. oldal A hivatalos átadással befejeződött a Zalavíz
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a
Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel
http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség
AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE
AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,
Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról
Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról Középületek kritikai elemzése írta: Hory Gergely 2011. június 10. Jelen tanulmány témája az egyetemi
"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"
"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos" Meghökkentő ezt itt olvasni, a csendes kertvárosi környezetben. Hisz Kispest talán még nem is létezett, amikor Batthyány Lajost 1849. október
Javaslat a moziüzemeltetés és filmforgalmazás támogatási rendszerének továbbfejlesztésére - vitaanyag -
Javaslat a moziüzemeltetés és filmforgalmazás támogatási rendszerének továbbfejlesztésére - vitaanyag - Jelen anyag célja, hogy felvázoljuk a moziüzemeltetési és filmforgalmazási struktúra, valamint támogatási
Az aranykezű nagyapám
Őseink nyomában területi honismereti pályázat 2016 II. Családban maradt Az aranykezű nagyapám Készítette: Magó Réka Felkészítő tanár: Katonáné Hajdu Ilona 8.a osztályos tanuló Thurzóné Mustos Ildikó Balassi
Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Szentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Szabó Gellért polgármester,
Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh
XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő
V É G Z É S T : A le nem rótt 10.000,- (Tízezer) forint felülvizsgálati eljárási illeték az állam terhén marad. I N D O K O L Á S :
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Pk.I.20.939/2014/2. szám A Szegedi Ítélőtábla a dr. Kun József ügyvéd (4025 Debrecen, Simonffy u. 4-6. I/102.) által képviselt (kérelmező neve, címe) szám alatti lakos kérelmezőnek a
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. július 22-én 16,00 órakor megtartott testületi üléséről.
Ügyszám: 23-28/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. július 22-én 16,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester
A VÉDJEGY, A REKLÁM ÉS AZ IPARMŰVÉSZET
A VÉDJEGY, A REKLÁM ÉS AZ IPARMŰVÉSZET ÍRTA: DR. RADVÁNYI LÁSZLÓ gy osztrák lap tárcarovatában olvastam valamikor, hogy ha a»reklám«szó keletkezését a latin clamare= kiáltani, reclamare = ismételten kiáltani
Međitaior Hitler ZS pontja
Međitaior : Hitler ZS pontja IC. Minden állampolgár első kötelessége a szellemi, vagy anyagi alkotás. Egyesek tevékenysége nem irányulhat az összeség ellen, hanem mindenki javára az Egész keretei közt
ELŐSZÓ. [Erdélyi Magyar Adatbank] Vadkerty Katalin: A kitelepítéstől a reszlovakizációig
ELŐSZÓ A csehszlovákiai magyarság 1945 tavasza óta olyan megpróbáltatásokon megy keresztül, amelyekre a Dunatáj változatos történetében nincsen példa. A kassai kormányprogram és a belőle kilövellő jelszavak
A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január
A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január VENDÉGÜNK VOLT BUDAI GYŐZŐ, ISKOLÁNK IGAZGATÓJA - Hol született? - Lajoskomáromban. - Mikor jött Hantosra, és hány évesen kezdett tanítani? - 19 éves
AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad 14.993/1943. ikt. sz.
L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ Levéltári rendezés során nemegyszer kerülnek elő a kutatók által még fel nem tárt iratcsomók, amelyek váratlanul új megvilágításba helyezhetik a történelmi
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE.
GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE. V ^ \ ALAMELY ORSZÁG vagy ^O ^ város gazdagságára és műveltfóy )J s^ meglehetős biztosságere ^*-r gal következtethetünk magángyűjteményeinek számából
Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI
OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a
JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015.
JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-i üléséről 3/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. február 25-én megtartott
MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN?
Matuska Márton, újvidéki újságíró a Délvidéki Mártírium 1944-45. Alapítvány kuratóriumi tagja MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? (A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány megalakításának közvetlen előzménye)
Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás
A Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete egyetért a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Teleki Blanka Gimnázium második levelével. Ezért az ő szövegüket megismételni nem akarjuk, de fő pontjaikat
A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L
P O L G Á R M E S T E R I B E S Z Á M O L Ó A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L Tisztelettel, és szeretettel köszöntök mindenkit, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. 2014 októberében régi-új képviselőtestület
TÁRGYSOROZAT. 8) Bököny Község Önkormányzat SZMSZ szóló 5/2007.(IV.01.) Kt. rendelet felülvizsgálata
Bököny Község Képviselő-testülete 2009. április 24-én tartott rendes üléséről 132-14/2009. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (60-78/2009.) TÁRGYSOROZAT 1) Beszámoló a Nagykállói Rendőrőrs
1055 Budapest Ajánlott
Igazságügyi Minisztérium Dr. Kondorosi Ferenc közigazgatási államtitkár úrnak Levéltervezet Készítette: l. sz. Munkacsoport 2005. november. 1055 Budapest Ajánlott Kossuth Lajos tér 4. Tértivevényes Tisztelt
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Kós Károly 21. századi tükre Egy illusztrált, magyar kiadású szakkönyv bemutatása Készítette: Dróth Júlia Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2007.
IFJÚSÁG-NEVELÉS. Udvarhelyi iskolák kirándulásai
IFJÚSÁG-NEVELÉS Udvarhelyi iskolák kirándulásai Az iskolai kirándulások napjainkban már annyira általánossá váltak, hogy méltán mondhatjuk, szerves részei az oktatásnak, mintegy kiegészítői a tantermekben,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről.
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye:községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy
Wacha Imre, Igényesen magyarul A helyes kiejtés kézikönyve
Szemle 351 gek kissé nehezen választhatók el a szerző véleményétől, és a temérdek alternatív gondolkodó tárgyalása közben már kissé elmosódnak a tanulmány elején megrajzolt csoporthatárok, ebből az írásból
Napirend. Döntések. 12 /2014. (III.25.) KT. sz. rendelet Sáránd Község Díszpolgára cím
Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-14 /2014. J E G Y Z Ő K Ö
KÖZEGELLENÁLLÁS ÉS VÁLLALÁS
KÖZEGELLENÁLLÁS ÉS VÁLLALÁS Nem írok le többet egy sort sem. Legalábbis vajdasági magyar sajtószervbe nem. Cselekvő értelmiség nélkül minden nemzetrész a világon elvész. Minőség nélkül pedig esély sincs
JOGSZABÁLYI ÉS INTÉZMÉNYI VÁLTOZÁSOK
A MAGYARORSZÁGI MUNKAERŐPIACOT ÉRINTŐ JOGSZABÁLYI ÉS INTÉZMÉNYI VÁLTOZÁSOK Frey Mária frey mária A magyarországi munkaerőpiacot érintő jogszabályi és intézményi változások Bevezetés 1. A munkanélküliek
VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből
VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből Az első honi meteorológiai feljegyzések a középkor századaiból maradtak fenn, így egy 1009- re utaló feljegyzésben arról olvashatunk, hogy abban az
BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V
BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 1-5//2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt község önkormányzati Képviselőtestületének 2007. évi március hó 28-án, szerdán 13 óra 00 perces kezdettel a Községháza
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben
- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?
MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:
VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral
VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,
Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló
Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR
Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó
1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása
Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára
Lengyel András A bibliográfus dicsérete Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára 1 Többféle bibliográfia s bibliográfus létezik. Van, aki könyvel, rendszerez, rendet teremt, aki könyvészeti
Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra
Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra A közelmúltban, egészen pontosan április 30-án volt 125 esztendeje, hogy az 1928-as, amszterdami olimpia könnyűsúlyú,
ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA
KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból