Iktsz: /2008. JEGYZŐKÖNYV
|
|
- Alfréd Balla
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Iktsz: /2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal I. em. 25. számú szobájában november 19-én a Jogi és Ügyrendi Bizottság nyílt ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: elnök, Dr. Sipos Mihály, Dr. Megyesi Melinda, Karacs Rudolf Hiányzik: Demeter Ervin A hivatal részéről: Meghívott: Korsós László, Ballagó Zoltán, Mácsai Mónika, Dr. Kelemen Sándorné, Dr. Szalóczi Ilona Dr. Renn Oszkár Jegyzőkönyvvezető: Kovács-Czeglédi Szilvia Köszönti a jelenlévőket, megállapítja, hogy a bizottság határozatképes, mivel 4 tag jelen van. Bejelenti, hogy három sürgősségi indítvány érkezett: Javaslat az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratának módosításár ; Javaslat az Egri TISZK Kht. társasági szerződésének módosítására ; Előterjesztés a Művészetek Háza Eger Kht. üzletrészének értékesítéséről és az alapító okiratának módosításáról címekkel. Kéri, hogy szavazzanak. Megállapítja, hogy 4 igen szavazattal jóváhagyták a napirendeket és egyben elfogadták a három sürgősségi indítvány napirendi pontként való tárgyalását. 1./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete a hely adókról szóló 40/2004. (XII.17.) számú rendelet módosításáról (egy fordulóban tárgyalt) Előadó: Korsós László, Adó Iroda vezetője Korsós László A jelenlegi rendelet-tervezet a vállalkozásoknak biztosít magasabb összegű kedvezményt. Az önkormányzatnak e téren szűk a mozgástere. Elmondja, hogy jövőre az öt legnagyobb vállalkozásból kettő, Philip Morris és a Leoni elhagyják a várost. Adóelőleget fizetnek, de azt vissza is igényelhetik. Szerinte gond lesz a fizetési morállal is.
2 2 86/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja a hely adókról szóló 40/2004. (XII.17.) számú rendelet módosítását és annak Közgyűlés elé terjesztését. 2./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének _/2008. (XI.29.) sz. rendelet-tervezete az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások bérbeadásának szabályairól szóló többször módosított 42/2004. (XII.17.) sz. rendelet módosításáról (SZEB, KGY.) (egy fordulóban tárgyalt) Előterjesztő: Dr. Palotai Zsuzsanna, Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Iroda vezetője 87/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások bérbeadásának szabályairól szóló többször módosított 42/2004. (XII.17.) sz. rendelet módosítását és annak Közgyűlés elé terjesztését. 3./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete az építményekhez szükséges gépjármű várakozóhelyek létesítéséről és megváltásáról szóló 19/2007. (IV.27.) sz. önk. rendelet módosítására (UKB, JÜB, KGY.) (egy fordulóban tárgyalt) Előterjesztő: Rátkai Attila, Építésügyi Iroda vezetője Dr. Renn Oszkár A civil szervezetek részéről sérelmezi, hogy a városi zöldterületek és a parkok egyre csökkenek. Sajnos a közintézmények parkolóit is a munkavállalók foglalják el, a parkolókat nem az ügyfelek használják. Ezt az észrevételt továbbítani kell az üzemeltető EVAT Zrt. felé.
3 3 88/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja az építményekhez szükséges gépjármű várakozóhelyek létesítéséről és megváltásáról szóló 19/2007. (IV.27.) sz. önk. rendelet módosítását és annak Közgyűlés elé terjesztését. 4./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete a változtatási tilalom elrendeléséről szóló 15/2007. (IV.27.) számú rendelet módosításáról a SPAR áruház korszerűsítése kapcsán módosítására (UKB, JÜB, KGY.) (egy fordulóban tárgyalt) Előterjesztő: Rátkai Attila, Építésügyi Iroda vezetője 89/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja a változtatási tilalom elrendeléséről szóló 15/2007. (IV.27.) számú rendelet módosításáról a SPAR áruház korszerűsítése kapcsán módosítását és annak Közgyűlés elé terjesztését. 5./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete a menetrend szerinti helyijáratú autóbusz közlekedés díjáról szóló 37/2004. (XII.17.) számú önk. rendelet módosításáról (KGB, UKB, PB, JÜB, KGY.) (egy fordulóban tárgyalt) 90/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja a menetrend szerinti helyijáratú autóbusz közlekedés díjáról szóló 37/2004. (XII.17.) számú önk. rendelet módosítását és annak Közgyűlés elé terjesztését az összes alternatívával együtt.
4 4 6./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete a 43/2005. (XII.16.) sz. a távhőszolgáltatás legmagasabb díjáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló rendelet módosítására (KGB, UKB, PB, JÜB, KGY.) (egy fordulóban tárgyalt) Karacs Rudolf Szerinte a rendelet-tervezet készítői nem vették figyelembe, hogy az elmúlt hónapban jelentősen csökkent az energiahordozók ára. Kicsi a különbség a lakossági fogyasztói ár és a közületi fogyasztói ár között. Nem veszi figyelembe sem a jelenlegi helyzetet sem a jövőbeni helyzetet. Dr. Renn Oszkár Azt is sérelmezi, hogy a tervezett infláció 4,6 % az áremelés pedig 6,51 %-os. 3 igen és 1 nem szavazattal támogatta a rendelet-tervezet Közgyűlés elé terjesztését. 91/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja a távhőszolgáltatás legmagasabb díjáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló rendelet módosítását és annak Közgyűlés elé terjesztését. 7./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás legmagasabb díjáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 51/2001. (XII.21.) sz. rendelet módosítására (KGB, UKB, PB, JÜB, KGY.) (egy fordulóban tárgyalt) Dr. Renn Oszkár Jelzi, hogy az anyagban rengeteg a bizonytalansági tényező, hiszen a hulladéklerakó év közepén bezár.
5 Dr. Szalóczi Ilona 5 A tarifaemelésekre jogszabály szerint az év végén kerül sor. A hulladékrakó bezárására júniusában kerül sor. A szolgáltató biztonságosan az első félévre tud tervezni, amire azért is szükség van, mert a hulladékszállítás díját fél évente számlázzák. Tájékoztatásul elmondja, hogy a díjtételek várhatóan növekedni fognak, hiszen egy tonna szemét átrakása 5200 Ft-ba kerül, ehhez társul majd még az elszállítás díja is. 92/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás legmagasabb díjáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 51/2001. (XII.21.) sz. rendelet módosítását és annak Közgyűlés elé terjesztését. 8./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II.01.) sz. önk. rendelet módosítására (törzsvagyonból történő kivonás Eger, Borház sor m 2 ) (KGB, UKB, PB, JÜB, KGY.) (egy fordulóban tárgyalt) Előadó: Dr. Barcziné dr. Mihály Erzsébet, EVAT Zrt. igazgató 93/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II.01.) sz. önk. rendelet módosítását és annak Közgyűlés elé terjesztését. 9./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért és a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő évi díjtételek megállapítására (KGB, UKB, PB, JÜB, KGY.) (egy fordulóban tárgyalt)
6 6 Dr. Renn Oszkár A civil szervezetek részéről sérelmezi, hogy a tervezett 9,72 %-os emelés az infláció duplája. Szerinte az anyagban nem helyesen szerepel az, hogy a vízdíj nettó módon lett meghatározva. 3 igen és 1 nem szavazattal támogatta a rendelet-tervezet Közgyűlés elé terjesztését. 94/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért és a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő évi díjtételek megállapítását és annak Közgyűlés elé terjesztését. 10./ Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló módosított 9/2008. (II. 29.) sz. önk. rendelet módosítására (KGB, PB, JÜB, KGY.) (egy fordulóban tárgyalt) Előterjesztő: Habis László polgármester 95/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja az Önkormányzat évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló módosított 9/2008. (II. 29.) sz. önk. rendelet módosítását és annak Közgyűlés elé terjesztését. 11./ Javaslat Eger város évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámoló elfogadására és az év végéig várható teljesítésének alakulására (valamennyi bizottság, KGY.) Előterjesztő: Habis László polgármester
7 7 4 igen szavazattal támogatta a javaslat Közgyűlés elé terjesztését. 96/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja Eger város évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámoló elfogadására és az év végéig várható teljesítésének alakulásáról szóló javaslatot és annak Közgyűlés elé terjesztését. 12./ Javaslat Eger város évi költségvetési koncepciójára (valamennyi bizottság, KIÉT) Előterjesztő: Habis László polgármester 4 igen szavazattal támogatta a javaslat Közgyűlés elé terjesztését. 97/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja Eger város évi költségvetési koncepciójáról szóló javaslatot és annak Közgyűlés elé terjesztését. 13./ Előterjesztés a Forrás Gyermeknéptánc-népzenei Közhasznú Alapítvány Eger MJV Önkormányzata felé fennálló kiszámlázott bérleti díj követelésének elengedésére (KGB, JÜB) Előadó: Dr. Barcziné dr. Mihály Erzsébet, EVAT Zrt. igazgató 4 igen szavazattal támogatta az előterjesztés Közgyűlés elé terjesztését.
8 8 98/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja a Forrás Gyermeknéptáncnépzenei Közhasznú Alapítvány Eger MJV Önkormányzata felé fennálló kiszámlázott bérleti díj követelésének elengedéséről szóló előterjesztést és annak Közgyűlés elé terjesztését. Sürgősségi indítványok: 14./ Javaslat az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Társy József, Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda vezetője Előadó: Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Ballagó Zoltán Elmondja, hogy pályázati kötelezettségükre tesznek eleget akkor, amikor a TISZK épületében különböző egységeket üzemeltetnek. Ehhez szükséges az, hogy e tevékenységet az alapító okiratban is szerepeljen. Az Oktatási Bizottság a javaslatot 5 igen egyhangú szavazattal támogatta. 4 igen szavazattal támogatta a javaslat Közgyűlés elé terjesztését. 99/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratának módosításáról szóló javaslatot és annak Közgyűlés elé terjesztését. 15./ Javaslat az Egri TISZK Kht. társasági szerződésének módosítására Előterjesztő: Habis László polgármester Dr. Kelemen Sándorné Elmondja, hogy változott a szakképzési törvény és változott a szakképzési hozzájárulás elszámolásának módja is.
9 9 Dr. Sipos Mihály Elmondja, hogy a szakképzési intézmény akkor kaphat fejlesztési pénzeszközt, ha szakképzés szervezési társulást hoz létre. A szakképzési hozzájárulást csak azokhoz a szakmákhoz lehet megkapni, amely a társulás alapító okiratában szerepel. Jelenleg több olyan szakma van amely a társulás létrehozása nélkül nem jutna szakképzési hozzájáruláshoz. 4 igen szavazattal támogatta a javaslat Közgyűlés elé terjesztését. 100/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja az Egri TISZK Kht. társasági szerződésének módosítását és annak Közgyűlés elé terjesztését. 16./ Előterjesztés a Művészetek Háza Eger Kht. üzletrészének értékesítéséről és az alapító okiratának módosításáról Előterjesztő: Juhászné dr. Krecz Erzsébet, Gazdasági Iroda vezetője Előadó: Dr. Kelemen Sándorné, Gazdasági Iroda Dr. Kelemen Sándorné A sürgősségi indítványt a Kulturális Bizottság is hosszasan tárgyalta, főleg a székhely tekintetében nem volt egyesség. A társaság üzletrészét az EVAT Zrt. vásárolná meg. Mivel ebben az évben ilyen pénzügyi akciót nem tervezett, ezért az üzletrész ellenértékét márciusától fizetné négy éves kamatmentes részletfizetéssel. Karacs Rudolf Kérdése, hogy miért nem lett a társaság a közgyűlési döntésnek megfelelően megszüntetve? Dr. Kelemen Sándorné A társaság jogutód nélküli megszüntetése pénzügyi szempontból előnytelen, hiszen a megszüntetéssel társasági adó és áfa fizetési kötelezettség is jár. A végelszámolás alatt lévő társaság pályázatot sem tud benyújtani. 4 igen szavazattal támogatta az előterjesztés Közgyűlés elé terjesztését.
10 10 101/2008. (XI.19.) számú döntés Eger Megyei Jogú Város Jogi és Ügyrendi Bizottsága támogatja a Művészetek Háza Eger Kht. üzletrészének értékesítését és az alapító okiratának módosítását és annak Közgyűlés elé terjesztését. k.m.f. elnök
Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról
7809-11 /2010. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról Jelen vannak: elnök Demeter Ervin tag Karacs Rudolf tag Dr.
JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága november 18-i nyílt ülésén elhangzottakról
Iktatószám: 4794-12/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2009. november 18-i nyílt ülésén elhangzottakról Jelen vannak: Dr. Sípos Mihály Dr. Megyesi
JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea
740-4/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. február 20.-án a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság elnöke
JEGYZŐKÖNYV. Kovácsné Harnóczi Hedvig. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. meghívott (ügyvezető igazgató) Tóthné Gyöngy Andrea
740-7/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. április 16.-án a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság elnöke
Iktatószám: 542-4/2007
JEGYZŐKÖNYV A Pénzügyi Bizottság 2007. március 21.-én megtartott üléséről Iktatószám: 542-4/2007 Jelen vannak: Nagy István Elnök Orosz Lászlóné Képviselő tag Jékli Sándor Képviselő tag Kiss Barnabás Szakértő
JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Zagyva Jánosné. Hiányzik: Kiss Barnabás Kovácsné Harnóczi Hedvig
2966-13/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2009. november 18-án megtartott Pénzügyi Bizottsági NYÍLT ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: Jékli Sándor Orosz Lászlóné
JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2009. december 09-i nyílt ülésén elhangzottakról
Iktatószám: 4794-13/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2009. december 09-i nyílt ülésén elhangzottakról Jelen vannak: Karacs Rudolf Dr. Megyesi Melinda
JEGYZŐKÖNYV. Kiss Barnabás
740-15/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. szeptember 25.-én a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság
JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. május 19-i ülésén elhangzottakról
JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. május 19-i ülésén elhangzottakról Jelen vannak: elnök tag Dr. Megyesi Melinda tag Hiányzik: Demeter Ervin tag
JEGYZŐKÖNYV. Zagyva Jánosné
2965-10/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2010. augusztus 18-án megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésen elhangzottakról. Jelen vannak: Orosz Lászlóné Kiss Barnabás
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról.
2966-11/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2009. szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: Orosz Lászlóné Jékli Sándor
JEGYZŐKÖNYV. Kiss Barnabás. Juhászné dr. Krecz Erzsébet irodavezető. Serfőző János Sós István Civil F. Dr. Szalóczi Ilona.
2966-6/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2009. május 20-án megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság elnöke Jékli Sándor
Iktsz: 526-12/2007. JEGYZŐKÖNYV
Iktsz: 526-12/2007. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. számú tanácskozó termében 2007. június 27-én a Jogi és Ügyrendi Bizottság nyílt ülésén elhangzottakról. Jelen vannak:
Jegyzőkönyv. mely készült az Oktatási Bizottság 2009. augusztus 18-én tartott nyílt üléséről
Iktatószám: 8277-8/2009 Jegyzőkönyv mely készült az Oktatási Bizottság 2009. augusztus 18-én tartott nyílt üléséről Jelen vannak: A bizottság részéről: Dr. Sípos Mihály elnök Láng András tag Gálfi Antal
Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Elnökétől 3300 Eger, Dobó tér 2. JEGYZŐKÖNYV
Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Elnökétől 3300 Eger, Dobó tér 2. JEGYZŐKÖNYV 2162-9/2011. Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2011. október 19-én megtartott Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság
Iktsz: 768-4/2008. Jegyzőkönyv
Iktsz: 768-4/2008. Jegyzőkönyv Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 1-es számú tárgyalójában 2008. március 19-én a Jogi és Ügyrendi Bizottság nyílt ülésén elhangzottakról. Jelen vannak:,,
JEGYZŐKÖNYV. Jékli Sándor Kovácsné Harnóczi Hedvig Kiss Barnabás
2966-15/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2009. december 9-én megtartott Pénzügyi Bizottsági NYÍLT ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: Jékli Sándor Kovácsné
Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Elnökétől 3300 Eger, Dobó tér 2. JEGYZŐKÖNYV
Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Elnökétől 3300 Eger, Dobó tér 2. JEGYZŐKÖNYV 2162-12/2011. Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2011. december 14-én megtartott Pénzügyi és Ügyrendi
JEGYZŐKÖNYV. Zagyva Jánosné
2965-7/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2010. április 21-én megtartott Pénzügyi Bizottsági NYÍLT ülésen elhangzottakról. Jelen vannak: Jékli Sándor Kiss Barnabás
JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Költségvetési és Gazdálkodási Bizottsága 2006. január 16-i nyilt ülésén elhangzottakról
514-2/2007 JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Költségvetési és Gazdálkodási Bizottsága 2006. január 16-i nyilt ülésén elhangzottakról Jelen vannak: Deák Boldizsár Láng András Szántósi
A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kis tanácstermében megtartott rendes üléséről.
SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40059 69/2014 Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal
A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2007. szeptember 9-én 15 órakor tartott nyílt üléséről
Iktatószám:526-15/2007 JEGYZŐKÖNYV Jelen vannak a bizottság részéről: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2007. szeptember 9-én 15 órakor tartott nyílt üléséről elnök Dr.Megyesi Melinda Demeter Ervin 15 óra 25
EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS
EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2017. január 26. 1. szám H A T Á R O Z A T O K 1/2017. (I. 26.) közgyűlési hat. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata által nyújtandó csekély
JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága június 17-i nyílt ülésén elhangzottakról
Iktatószám: 4794-7/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2009. június 17-i nyílt ülésén elhangzottakról Jelen vannak: Karacs Rudolf Hiányzik: Dr. Sípos
1997. A megalkotás kelte. 2/1997. (III. 25.) 1997. március 25. 3/1997. (III. 25.) 1997. március 25. 4/1997. (III. 25.) 1997. március 25.
1997. lépés 1. Neszmély község Önkormányzata 1997. évi 1/1997. (I. 30.) 1997. január 30. 1997. január 30. költségvetéséről 2. Az állattartásról szóló 3/199 (III. 1.) rendelet áról 2/1997. (III. 25.) 1997.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
JEGYZŐKÖNYV. Kérem, szavazzunk a napirendről, a meghívóban szereplő sorrendben. A bizottság határozatképes, a döntéshez minősített többség szükséges.
Ügyiratszám: 58.566 36 / 2013. Ügyintéző: Schmidt Erika JEGYZŐKÖNYV amely készült a Gazdasági Bizottság 2013. december 19 én 9:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről, a Polgármesteri Hivatal
JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről Rendeletek és Határozatok mutatója 11/2013. (IX: 27.) önkormányzati rendelet A lakások és helyiségek bérletéről,
3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu
3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu 23. számú napirend J A V A S L A T EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2006. II. negyedévi feladattervére A Tisztségviselők
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
15/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. december 10. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen
J E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 1636/2/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. február 26. napján 15.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :
JEGYZŐKÖNYV. szakértő külső tag
Iktatószám: 5956-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Alpolgármester Úr irodájában 2012. június 28-án a Rendkívüli Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság nyílt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján
Beszámoló a IV. negyedévben lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról
3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-705, Fax: (36)523-779, E-mail: kovacs.luca@ph.eger.hu 2439-11/2011. Beszámoló a 2011. IV. negyedévben lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Tisztelt
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének II. félévi M U N K A T E R V E
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. II. félévi M U N K A T E R V E A Közgyűlés 2010. május 25-ei ülésére! Augusztus 26. Az előterjesztések elkészítésének és leadásának határideje: augusztus
Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Elnökétől 3300 Eger, Dobó tér 2. JEGYZŐKÖNYV
Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Elnökétől 3300 Eger, Dobó tér 2. JEGYZŐKÖNYV 2162-6/2011. Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2011. június 21-én megtartott Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsági
Jegyzőkönyv Készült az Oktatási Bizottság 2008. szeptember 16-én tartott nyílt üléséről a Városháza I. sz. Tanácskozó termében
Iktatószám: 1876-9/2008. Jegyzőkönyv Készült az Oktatási Bizottság 2008. szeptember 16-én tartott nyílt üléséről a Városháza I. sz. Tanácskozó termében Jelen vannak: elnök Láng András tag Csákvári Antal
Jegyzőkönyv. a Városgazdálkodási Bizottság, nyílt üléséről
Jegyzőkönyv Iktatószám: 1371-10/2015 a Városgazdálkodási Bizottság, nyílt üléséről Felvéve: Polgármesteri Hivatal, II. tárgyaló Ideje: 2015. augusztus 27. Jelen vannak: A Városgazdálkodási Bizottság részéről:
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének évi Munkaterve. Előkészítésért felelős: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi Munkaterve 2012. január 26. 1. Polgármesteri Hivatal köztisztviselői 2012. évi teljesítménykövetelményeinek alapját képező kiemelt célok meghatározása
JEGYZŐKÖNYV. A Szociális- és Egészségügyi Bizottság október 20-án tartott nyílt üléséről
831-15/2008. JEGYZŐKÖNYV A Szociális- és Egészségügyi Bizottság 2008. október 20-án tartott nyílt üléséről Jelen vannak: elnök tag Sneider Tamás tag Bányász Róbert tag Dr. Herczeg László szakértő irodavezető
Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága december 14-i soron kívüli ülésének. Jegyzőkönyve
Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2011. december 14-i soron kívüli ülésének Jegyzőkönyve 83/2011. (XII. 14.) számú pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat Az ivóvíz
Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 23-án órakor megtartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. május 23-án 12.00
JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága október 26-i ülésén elhangzottakról
53816-1/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2010. október 26-i ülésén elhangzottakról Jelen vannak: elnök Dr. Misz Mihály tag Földesi Dániel tag
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.
TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/12/2012. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Helye: Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében Sopron, Fő tér 1.
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottságától Ügyiratszám: 40166-039/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Helye: Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében Sopron, Fő tér 1. Készült: Jelen vannak:
Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár
Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében
JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága december 7-i ülésén elhangzottakról
53816-3/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2010. december 7-i ülésén elhangzottakról Jelen vannak: elnök Dr. Misz Mihály tag Földesi Dániel tag
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: VI/64842/2009.
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: VI/64842/2009. Cím: Előterjesztés az ivóvízellátás, valamint szennyvízelvezetés, és tisztítás díjainak meghatározásáról és az
ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület november 26-i ülésére
Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. ikt.sz:13849-3/2009 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési osztály Kollár Péter
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága
JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében
4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző
Ikt.sz.: 43-13/2014. Jegyzőkönyv Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2014. június 26-án, a Megyeháza I. emeleti Hadady-Hargitay termében tartott soron következő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság július 5-i rendkívüli nyilvános üléséről
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottsága Ülés száma: SZCSTB 109-11/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről.
40.145-21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és köztisztviselők a mellékelt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának november 29. napján megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 29. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Dr. Tóth Andrea jegyző,
Városgazdálkodási Bizottság ülését május 11-én órára összehívom. Az ülés helye: Városháza Rendezvényterem,
Városgazdálkodási Bizottság ülését 2016. május 11-én 09.00 órára összehívom Az ülés helye: Városháza Rendezvényterem, Napirendek: Előterjesztés 1./Előterjesztés az és a Cégcsoport 2015. évi számviteli
A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta.
2 Tisztelt Közgyűlés! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (II.9.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SzMSz) 9. -a értelmében a közgyűlés féléves
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslata képviselő-testület 2018. II. félévi munkatervére. Tisztelt Képviselő-testület! Gödöllő
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 16/2016. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Alsómocsolád, Gerényes, Kisvaszar, Köblény és Szalatnak Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. november 9-én megtartott együttes üléséről Az ülés helye: Alsómocsolád Faluház,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2013. június 26. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Hercegfalvi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. március 26. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 Ügyiratszám: 355-3/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Sné MEGHívó Nyíregyháza Megyei
állandó meghívott - könyvvizsgáló Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda - irodavezető
1 Iktatószám: 11019-7/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2011. április 21-én a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság nyílt ülésén elhangzottakról.
Jegyzőkönyv Készült az Oktatási Bizottság augusztus22-én tartott nyílt üléséről a Városháza I. sz. Tanácskozó termében
Iktatószám: 1876-8/2008. Jegyzőkönyv Készült az Oktatási Bizottság 2008. augusztus22-én tartott nyílt üléséről a Városháza I. sz. Tanácskozó termében Jelen vannak: elnök Láng András tag Gálfi Antal tag
TUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 15. napján megtartott üléséről. Jelen
Címzetes Főjegyző. Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása
Előterjesztő megnevezése: Dr. Mózes Ervin Címzetes Főjegyző Iktatószám: 82985/2010. Tárgy: Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása Melléklet: 1 pld.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 12-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2008. február 12-én tartott rendes üléséről. Jelen vannak: Dr. Pintér Ferenc Dr. Szőke
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának április 29. napján megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009. április 29. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Bodnár János, Palsics János, Tóth István bizottsági tagok, Távolmaradt: Farkas
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának június 14. napján megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. június 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Nádasdi Frida a bizottság elnöke, Héri Viktor a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Dr. Tóth
Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat
SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40174 70/2013. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2013. augusztus 26. napján 15:30 kor a Városháza (Fő
Városi Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság ülését november 21-én órára összehívom. Az ülés helye: Városháza II. Tárgyaló,
Városi Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság ülését 2018. november 21-én 16.00 órára összehívom Az ülés helye: Városháza II. Tárgyaló, Napirendek: 1./ az Egri Városfejlesztési Kft. 2018. évi üzleti tervének I-III.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
6/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. június 30-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről Határozatok mutatója 64/2012. (VIII. 16.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 65/2012.
J e g y z ő k ö n y v. 2012. október 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. október 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápai Polgármesteri Hivatal tárgyalójában, a Gazdasági Bizottság október 9-én 8 15 órai kezdettel tartott üléséről
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápai Polgármesteri Hivatal tárgyalójában, a Gazdasági Bizottság 2013. október 9-én 8 15 órai kezdettel tartott üléséről
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága
21/2016. (05. 10.) PB határozat 4 igen, 1 nem szavazattal elfogadta és a meghívóban szereplő 15. napirendi pont javaslatot, melynek tárgya a Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerületének Önkormányzata
Ikt.szám: /2014.
Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Változásmutató. Hatályon kívül helyezett jogszabályok
Változásmutató Hatályon kívül helyezett jogszabályok 34/2011. sz. önkormányzati rendelet Az óvodáztatási támogatásról 32/2015.(IX.24.) önkormányzati rendelet 2015.IX.24. 44/2013. sz. önkormányzati rendelet
A szeptember 27.-én, csütörtökön tartott nyílt testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e
Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Napirend: A 2012. szeptember 27.-én, csütörtökön tartott nyílt testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e 1. 2011. évi költségvetési beszámoló 2. 2012. évi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának november 14. napján megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. november 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Hercegfalvi Frida bizottsági tag, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága június 17-én tartott üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2009. június 17-én tartott üléséről Jelen vannak: Virág András a bizottság elnöke Póda Jenő a bizottság alelnöke Lauer István
1.napirend. Jurácsik Zoltán. Ökrös István. Jurácsik Zoltán
Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2010. január 21-i ülésén hozott határozatai 1/2009.(I.21.) A temető üzemeltetésével összefüggő bevételekről és kiadásokról 2/2009.(I.21.)
Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről
Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Komló- Víz Kft. taggyűlési határozatainak jóváhagyása, valamint
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem
Változásmutató. Hatályon kívül helyezett jogszabályok
Változásmutató Hatályon kívül helyezett jogszabályok 2017.XI.30. 16/1992.(VIII.31.) sz. önkormányzati rendelet A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről 35/2017.(XI.30.) sz. önkormányzati
Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti kistermében megtartott rendes üléséről.
SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: V/48036-13/2011. Jegyzőkönyv Készült: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott
JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja
JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő- testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Zrinszki István B.Tóth Attila
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 6-A/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott rendkívüli üléséről.
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:
Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. június 21-i ülésére Tárgy: Zirc Város Önkormányzat Képviselő-testület 2004. II. félévi munkaterve Előterjesztés tartalma: határozati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a Városfejlesztési Osztály hivatali helyiségében, a Gazdasági Bizottság 2011. december
J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzata. Jóléti és Ügyrendi Bizottságának február 18-án (szerdán) órai kezdettel megtartott
J E G Y Z K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. február 18-án (szerdán) 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésér l 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal,
Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00