BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA
|
|
- Gergő Mészáros
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 735/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 68. (1) b) pontja alapján biztosított jogkörében - az előterjesztés 2. melléklete szerinti szöveggel - megállapítja és elfogadja a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát és egyben felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Továbbá a Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár tulajdonváltozásra vonatkozó a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársasággal kötendő szerződésének aláírására. Felelős: Habis László polgármester Határidő: január 1. BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár február 24.-én kelt, 29/2012 (II.23) számú egységes szerkezetű alapító okiratát (a továbbiakban: Alapító Okirat) az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (6) bekezdése alapján az államháztartásért, valamint a kultúráért felelős miniszter előzetes egyetértésével a következők szerint módosítom: Az intézmény idegen neve az Alapító okirat 2. pontjában az alábbiak szerint kerül meghatározásra: 2. Idegen neve: Bródy Sándor Town and County Library Az Alapító Okirat 7. pontja az alábbira változik: 7. A költségvetési szerv szakmai, ágazati felügyelet gyakorlója: Emberi Erőforrások minisztériuma Az Alapító Okirat 8. pontja az alábbiakkal egészül ki: 8. Működési köre: Heves megye, illetve Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe. Az ODR-ről szóló Korm. rendelet 3. -a alapján az ODR szolgáltatások tekintetében Magyarország területe. Az Alapító Okirat 9. pontja az alábbira változik:
2 9. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A Kult. tv. 55. (1) bekezdése, valamint a alapján a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása, közgyűjteményi feladatok ellátása és a megyei könyvtári feladatok ellátása. A költségvetési szerv az Országos Dokumentumellátási Rendszerről szóló 73/2003. (V.28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: az ODR-ről szóló Korm. rendelet) alapján, az ODR keretében működő szolgáltató megyei könyvtár A költségvetési szerv alaptevékenysége: A nyilvános könyvtári ellátás biztosítása területén (Kult. tv. 55. (1) bekezdése): a) a fenntartó által kiadott alapító okiratban és a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott fő céljait nyilatkozatban közzé teszi, b) gyűjteményét folyamatosan fejleszti, feltárja, megőrzi, gondozza és rendelkezésre bocsátja, c) tájékoztat a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgáltatásairól, d) biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérését, e) részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében, f) biztosítja az elektronikus könyvtári dokumentumok elérhetőségét, g) a könyvtárhasználókat segíti a digitális írástudás, az információs műveltség elsajátításában, az egész életen át tartó tanulás folyamatában, h) segíti az oktatásban, képzésben részt vevők információellátását, a tudományos kutatás és az adatbázisokból történő információkérés lehetőségét, i) kulturális, közösségi, közművelődési rendezvényeket és egyéb programokat szervez, j) tudás-, információ- és kultúraközvetítő tevékenységével hozzájárul az életminőség javításához, az ország versenyképességének növeléséhez. Települési könyvtárként (Kult. tv. 65. (2) bekezdése): a) gyűjteményét és szolgáltatásait a helyi igényeknek megfelelően alakítja, b) közhasznú információs szolgáltatást nyújt, c) helyismereti információkat és dokumentumokat gyűjt, d) szabadpolcos állományrésszel rendelkezik. Megyei könyvtárként, a megye egész területére vonatkozóan (Kult. tv a): e) ellátja a megyei kötelespéldányokkal, a digitalizálással, a gyűjteményét feltáró elektronikus katalógus építésével kapcsolatos feladatokat, f) szervezi a területén működő könyvtárak együttműködését, g) végzi és szervezi a megye nemzetiséghez tartozó lakosainak könyvtári ellátását, h) a települési könyvtárak tevékenységét segítő szolgáltatásokat nyújt, i) szervezi a megyében működő könyvtárak statisztikai adatszolgáltatását, j) végzi az iskolán kívüli könyvtári továbbképzést és szakképzést, k) működteti a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszert, l) megállapodás alapján igénybe vehető szolgáltatásokat nyújt a Kult. tv. 64. (3) bekezdésében megjelölt könyvtári szolgáltató helyen nyújtott könyvtári szolgáltatások megszervezéséhez a települési önkormányzatok számára, m) koordinálja a települési könyvtárak fejlesztését, n) koordinálja a települési könyvtárak minősítésének előkészítését, o) ellátja az Országos Dokumentumellátási Rendszerről szóló kormányrendeletben a szolgáltató könyvtár számára meghatározott feladatokat. 9.2.A költségvetési szerv alaptevékenységének államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása:
3 Könyvkiadás Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Módszertani szakirányítás Kölcsönzés, operatív lízing Adminisztratív kiegészítő szolgáltatás Konferencia, kereskedelmi bemutató rendezése Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőtt oktatás Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőtt oktatás Szakmai továbbképzések m.n.s. egyéb felnőttoktatás Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvtári szolgáltatások 9.3. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: Könyvtári, levéltári tevékenység 9.4. Az intézmény szakmai besorolása: megyei könyvtár Az Alapító Okirat 10. pontja az alábbiakkal egészül ki: 10. Gazdálkodási besorolás Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság besorolása: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Fenntartó rendelkezése alapján ellátja az önállóan működő és gazdálkodó Dobó István Vármúzeum (3300 Eger Vár u.1.) pénzügyi gazdasági feladatait, annak gazdaságági szervezeteként működve. Az Alapító Okirat 11. pontja az alábbiakra módosul: 11 A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A költségvetési szerv vezetője a megyei könyvtárigazgató, aki a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezése tárgyában született 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kjt. vhr.) alapján, a nyilvános pályázat útján kerül kiválasztásra. Az intézmény igazgatóját Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése bízza meg pályázat útján 5 év határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat az irányító szerv gyakorolja. A Kult. tv. 68. (2) bekezdés alapján a megyei könyvtár igazgatójának megbízásához, illetve visszavonásához a kultúráért felelős miniszter egyetértése szükséges. Az Alapító Okirat 12. pontja az alábbira módosul: 12 A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: A költségvetési szerv szakalmazottainak és egyéb közalkalmazottainak foglalkoztatási jogviszonyára a Kjt. és a Kjt. vhr. rendelkezései az irányadóak. Egyes, a Kjt., illetve a Kjt. vhr. hatálya alá nem tartozó alkalmazottak foglalkoztatási jogviszonyára a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény rendelkezései az irányadóak. Az egyéb jogviszonyokra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezései az irányadóak. Az Alapító Okirat 14. pontja az alábbira módosul:
4 14. A vagyon feletti rendelkezés joga: A Kult. tv 64. (7) bekezdése alapján a megyei könyvtár vagyonkezelője a tevékenységét biztosító vagyonnak. A módosítások január 1. napjával lépnek hatályba. Záradék: A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 893/2011 (XII. 29.) számú, valamit 29 /2012. (II. 23) számú határozatokkal módosított alapító okiratának jelen módosítását Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a./2012 (XII. 13.) számú közgyűlési határozatával hagyta jóvá. E g e r, december.. Habis László Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármestere BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. -a, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. -a, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény módosításáról szóló évi CLII. törvény (a továbbiakban: Kult. tv. módosítás) 30. (1) bekezdése alapján a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Kult. tv.) 68. (3) bekezdésében előírt előzetes miniszteri egyetértéssel az alábbiak szerint adom ki: A költségvetési szerv 1. neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 2. idegen neve: Bródy Sándor Town and County Library 3. rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár 4. székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos út telephelye neve és címe: Gyermekkönyvtár Eger, Bartók Béla tér 6. Zenei és idegen nyelvi gyűjtemény Eger, Kossuth Lajos út 18. Jogi- és közigazgatási szakrészleg Eger, Kossuth Lajos u. 9. II. sz. fiókkönyvtár Eger, Kovács Jakab u. 35. III. sz. fiókkönyvtár Eger, Kallómalom u Alapítói jogok gyakorlója, fenntartó és irányító szerv(einek) neve, székhelye:
5 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Eger, Dobó tér A költségvetési szerv szakmai, ágazati felügyelet gyakorlója: Emberi Erőforrások minisztériuma 8. A költségvetési szerv működési köre: Heves megye, illetve Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe. Az ODR-ről szóló Korm. rendelet 3. -a alapján az ODR szolgáltatások tekintetében Magyarország területe. 9. A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata: A Kult. tv. 55. (1) bekezdése, valamint a alapján a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása, közgyűjteményi feladatok ellátása és a megyei könyvtári feladatok ellátása. A költségvetési szerv az Országos Dokumentumellátási Rendszerről szóló 73/2003. (V.28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: az ODR-ről szóló Korm. rendelet) alapján, az ODR keretében működő szolgáltató megyei könyvtár A költségvetési szerv alaptevékenysége: A nyilvános könyvtári ellátás biztosítása területén (Kult. tv. 55. (1) bekezdése): a) a fenntartó által kiadott alapító okiratban és a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott fő céljait nyilatkozatban közzé teszi, b) gyűjteményét folyamatosan fejleszti, feltárja, megőrzi, gondozza és rendelkezésre bocsátja, c) tájékoztat a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgáltatásairól, d) biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérését, e) részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében, f) biztosítja az elektronikus könyvtári dokumentumok elérhetőségét, g) a könyvtárhasználókat segíti a digitális írástudás, az információs műveltség elsajátításában, az egész életen át tartó tanulás folyamatában, h) segíti az oktatásban, képzésben részt vevők információellátását, a tudományos kutatás és az adatbázisokból történő információkérés lehetőségét, i) kulturális, közösségi, közművelődési rendezvényeket és egyéb programokat szervez, j) tudás-, információ- és kultúraközvetítő tevékenységével hozzájárul az életminőség javításához, az ország versenyképességének növeléséhez. Települési könyvtárként (Kult. tv. 65. (2) bekezdése): a) gyűjteményét és szolgáltatásait a helyi igényeknek megfelelően alakítja, b) közhasznú információs szolgáltatást nyújt, c) helyismereti információkat és dokumentumokat gyűjt, d) szabadpolcos állományrésszel rendelkezik. Megyei könyvtárként, a megye egész területére vonatkozóan (Kult. tv a): e) ellátja a megyei kötelespéldányokkal, a digitalizálással, a gyűjteményét feltáró elektronikus katalógus építésével kapcsolatos feladatokat, f) szervezi a területén működő könyvtárak együttműködését, g) végzi és szervezi a megye nemzetiséghez tartozó lakosainak könyvtári ellátását, h) a települési könyvtárak tevékenységét segítő szolgáltatásokat nyújt, i) szervezi a megyében működő könyvtárak statisztikai adatszolgáltatását, j) végzi az iskolán kívüli könyvtári továbbképzést és szakképzést,
6 k) működteti a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszert, l) megállapodás alapján igénybe vehető szolgáltatásokat nyújt a Kult. tv. 64. (3) bekezdésében megjelölt könyvtári szolgáltató helyen nyújtott könyvtári szolgáltatások megszervezéséhez a települési önkormányzatok számára, m) koordinálja a települési könyvtárak fejlesztését, n) koordinálja a települési könyvtárak minősítésének előkészítését, o) ellátja az Országos Dokumentumellátási Rendszerről szóló kormányrendeletben a szolgáltató könyvtár számára meghatározott feladatokat A költségvetési szerv alaptevékenységének államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: Könyvkiadás Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Módszertani szakirányítás Kölcsönzés, operatív lízing Adminisztratív kiegészítő szolgáltatás Konferencia, kereskedelmi bemutató rendezése Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőtt oktatás Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőtt oktatás Szakmai továbbképzések m.n.s. egyéb felnőttoktatás Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvtári szolgáltatások 9.3. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: Könyvtári, levéltári tevékenység 9.4. Az intézmény szakmai besorolása: megyei könyvtár 10. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság besorolása: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Fenntartó rendelkezése alapján ellátja az önállóan működő és gazdálkodó Dobó István Vármúzeum (3300 Eger Vár u.1.) pénzügyi gazdasági feladatait, annak gazdaságági szervezeteként működve. 11. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A költségvetési szerv vezetője a megyei könyvtárigazgató, aki a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezése tárgyában született 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kjt. vhr.) alapján, a nyilvános pályázat útján kerül kiválasztásra. Az intézmény igazgatóját Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése bízza meg pályázat útján 5 év határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat az irányító szerv gyakorolja. A Kult. tv. 68. (2) bekezdés alapján a megyei könyvtár igazgatójának megbízásához, illetve visszavonásához a kultúráért felelős miniszter egyetértése szükséges.
7 12. A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: A költségvetési szerv szakalmazottainak és egyéb közalkalmazottainak foglalkoztatási jogviszonyára a Kjt. és a Kjt. vhr. rendelkezései az irányadóak. Egyes, a Kjt., illetve a Kjt. vhr. hatálya alá nem tartozó alkalmazottak foglalkoztatási jogviszonyára a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény rendelkezései az irányadóak. Az egyéb jogviszonyokra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezései az irányadóak. 13. A költségvetési szerv feladatellátását szolgáló vagyon: az egri 6563 hrsz-on az állam tulajdonában álló épület (Eger, Kossuth L. u. 16.) Eger Megyei Jogú Város tulajdonában álló egri 927/2 hrsz-on lévő épület (Eger, Kovács Jakab u. 35. ) Bérlemények: Eger, Kossuth L. u. 18. Használatra kapott épületrészek: Eger, Kossuth L. u. 9., Bartók Béla tér 6., Kallómalom u. 88., Széchenyi utca A költségvetési szerv vagyona feletti rendelkezési jog: A Kult. tv 64. (7) bekezdése alapján a megyei könyvtár vagyonkezelője a tevékenységét biztosító vagyonnak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat január 1. napján lép hatályba. Záradék: A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a./2012 (XII.13) számú közgyűlési határozatával hagyta jóvá. Eger, Habis László polgármester Ellenjegyzem: Dr Kovács Luca jegyző Eger, december 14. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. február 23i ülésének jegyzőkönyvéből 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Bródy Sándor
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:
II-2/4262/203. határozat 2. sz. melléklet II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8. -a,
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat
333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
A Közgyűlés VII-107/14.49/016. számú határozatának. melléklete Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján
Módosító okirat. 1. Az Alapító okirat 4. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel - a következő rendelkezés lép:
Okirat száma: A Közgyűlés VII-107/314.492/2016. számú határozatának 1. melléklete Módosító okirat A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat József Attila Városi Könyvtár és Muzeális
ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár 4. Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos út 16. 5. Az intézmény
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére
III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:
Okirat száma: 3394-2/2015. Módosító okirat A Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény a Téglás Városi Önkormányzat Képviselőtestülete által 2013. október 8. napján kiadott, 99/2013. (X.08.) számú határozattal
ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító
Tisztelt Képviselő-testület!
4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /71-1/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. február 11 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum alapító
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2015. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 05. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 48/05. (V. 06.) ÖH. A Lajosmizse Város Mővelıdési Háza és Könyvtára
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár Alapító
05 NYíREGYHÁZA. ...l!!!!:.:... Dr. Szemán Sándor 1 címzetes főjegyző t. ...~.;~~.~ ~... - a Közgyűléshez - SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY
TELEFON: +3642524-565; FAX: +36 42 524-586 Ügyiratszám: 31943/2013.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - Móricz Zsigmond Megyei és városi Könyvtár Alapító Okiratának módosítására...~.;~~.~...
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul:
332/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal
1.) elfogadja a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának 1. számú melléklet szerinti
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 29/2018. (11.22.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár alapító okiratának
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 156/2013. (X. 31.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 31-ÉN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok. - Intézményi adatok. - A legfontosabb működési feltételek
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok - Intézményi adatok - A legfontosabb működési feltételek - A könyvtár bélyegzői - Az intézmény típusa és helye a könyvtári rendszerben
ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. A költségvetési szerv telephelyeinek neve és székhelye: az Újvárosi Művelődési Ház telep hellyel nem rendelkezik.
5/A. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCv. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról
K I V O N A T. 298/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Kulturális-, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár alapító okiratának módosításáról.
Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 3. napján tartott testületi ülésének
VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ
Dunaharaszti Város Önkormányzata VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert
Felelős: Határidő: 2013. március 14. MÓDOSÍTÓ OKIRAT
93/2013. (II.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az előterjesztés mellékleteiben foglaltak szerinti szöveggel elfogadja az Egri Kulturális és Művészeti Központ módosító
EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS
EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2012. december 13. 11. szám H A T Á R O Z A T O K 729/2012. (XII.13.) közgyűlési hat. a 9; 10 és 11-es számú napirendeket zárt ülésen való tárgyalásáról
A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014.november 20-i ülésének jegyzőkönyvéből 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító
Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.
Kerekegyháza Város Önkormányzatának Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 38/2010. (II.24.)
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 117/2013.(IX.26.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának
Kiskunhalas Város Képviselő-testülete február 22-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2018. február 22-i ülésére Tárgy: A Martonosi Pál Városi Könyvtár 2017. évi beszámolója és 2018. évi munkatervének jóváhagyása Az előterjesztést
387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. augusztus 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal
~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata
I ~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata a Várday István Városi Könyvtár alapító okiratának módosításáról, és egységes szerkezetbe foglalásáról A Képviselő-testület
[ 9004001 Kulturális műsorok, rendezvények,kiállítások szervezése
Sorszám: Ji Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Véleményező Bizottság: Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Alapító Okiratának módosítása Szvitán Zoltán pénzügyi osztályvezető Bereezki Ivett pénzügyi ügyintéző
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Jegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester
Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.
303/2016. (VI. 30.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Kulturális és Művészeti Központ alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei
730/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat
730/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012.
223/2009. (IX.24.) sz. közgyűlési határozat. a költségvetési szervek alapító okiratairól 1
223/2009. (IX.24.) sz. közgyűlési határozat a költségvetési szervek alapító okiratairól 1 (Egységes szerkezetbe foglalva a 259/2009. (X.29.) sz. és a 262/2009. (X.29.) sz. és a 281/2009. (X.29.) sz. és
Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Diószeghy Tünde képviselő Előterjesztést készítette: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: Alapító Okirat egységes szerkezetben.napirendi pont
Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 736/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Gyermekjóléti
KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből 656/2013. (XII.19.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja a Gyermekjóléti
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. Tárgy: Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár évi munkatervének elfogadása
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 107/2016. Tárgy: Az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2017. évi munkatervének elfogadása Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve: Grégerné
Módosító okirat. 1 Gárdonyi Géza Emlékház 3300 Eger, Gárdonyi u. 28. (5491 hrsz.)
372/2016. (VIII. 25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli a Dobó István Vármúzeum alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 5. pontja kiegészül az alábbiakkal:
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. február 23i ülésének jegyzőkönyvéből 28/2012. (II.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Kulturális
Előterjesztés. Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása,
Az... napirendi ponthoz Előterjesztés Napirend: Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása, Előterjesztő: a Polgármester Előzmények: 71/2015. (VI. 26.) 26/2013. (III. 13) 67/2012.
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 600-6/206. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2. (2)
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok 1/2014. (I. 21.) BVKt határozat 2/2014. (I. 21.) BVKt határozat A Városi Művelődési
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 14/2013.(XI.29.) sz. határozat: Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási
3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6.
192/2009. (XII. 17.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról és
509/2015. (X. 29.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 205. október 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 509/205. (X. 29.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja az Egri Közszolgáltatások
Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi
Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 1. oldal Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére
Döntéshozatal: minősített többség V-3/2014. Nyü. Ügyiratszám: /2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár
ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár 1.1. Rövidített névalakja: Művelődési Ház és Könyvtár 2. A költségvetési szerv székhelye: 9721 Gencsapáti, Szentegyház
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 08-án megtartott rendkívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 08-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, kisterme Jelen vannak: Nagy Szilárd polgármester,
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 15-i ülésére Tárgy: A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB alapító okiratának módosítása
Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén
1./Napirend: Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okirat módosítása Előterjesztő: polgármester Tárgyalja a képviselő-testület 2014. március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén Előterjesztés
Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT
686/2012. (XI.29.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Városi Sportiskola Alapító Okiratának módosítását 2012. december 1-jei hatállyal, egyben felhatalmazza
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből: 121/2011.(VI.23.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának
Határidő: március 31. Módosító okirat
68/2016. (II.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei
ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA
ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA Zalakomár Község Önkormányzatának Képviselő - testülete a Művelődési Ház alapító okiratát a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése
szakközépiskola 4;5 szakiskola 2
A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján Kaposvár Város Önkormányzata
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció
... z.t:2i~ alpolgármester
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA KULTURÁLIS OSZTÁLY 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-524/535 E-MAIL: KULTURALIS@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: KULT/ 18-2/2018.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat
359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben
Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágyi Faluház
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 3298/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT
685/2012. (XI.29.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának módosítását 2012.
szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3
A L A P Í TÓ O K I R A T közép 1. számú melléklet A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
Módosító okirat. 2. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
Okirat száma: 2177/2/2015 Módosító okirat A Marcali Városi Kulturális Központ Marcali Város Önkormányzatának Képviselő testülete által 2014. április 24. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról
Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról
10/2013. (III.05.) sz. képviselő-testületi határozat Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról Tiszasas Község Önkormányzata az államháztartásról szóló
JAVASLAT. Intézményi alapító okirat javítására
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-35/2013. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító
ELŐTERJESZTÉS H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 3241/5/2017. 5. számú előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó ELŐTERJESZTÉS a
AZ ORSZÁGOS IDEGENNYELVŰ KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA. Országos Idegennyelvű Könyvtár
AZ ORSZÁGOS IDEGENNYELVŰ KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 37/2014.(II.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: OKT-46149-4/2019. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Déri Múzeum alapító okiratát a következők
Alapító okiratot módosító okirat
324/2013. (VI. 19.) Tárgy: Varga Domokos ÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám: 17.669/2014. Javaslat költségvetési szervek alapító okiratainak módosítására Tisztelt Közgyűlés! Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló
A Nyilvános Könyvtárak Adatbázisa és a Könyvtári Minerva Gyűjtőköri Adatbázis összevonása, a könyvtárak adatainak önálló adminisztrációja
A Nyilvános Könyvtárak Adatbázisa és a Könyvtári Minerva Gyűjtőköri Adatbázis összevonása, a könyvtárak adatainak önálló adminisztrációja Garamvölgyi László könyvtári szakinformatikus Országos Széchényi
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata
határozati javaslatok: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár intézmények összeolvadásával
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 28-ai soros üléséről 38/2013.(III.28.) sz. önkormányzati határozat: Tiszavirág Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 6448-1/2015/XIII. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 74/2014.(III.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Orvosi Rendelő Alapító Okiratának módosításáról
az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető
NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK 131/2013.(V.30.) számú határozata az Alapfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ és a Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ alapító
K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.
Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 3. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből: 297/2010.(XI.03.)
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/ Ügyintéző: Németh Ildikó
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 3241/2/2017. 3. számú előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó ELŐTERJESZTÉS Marcali
Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol
Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 1. oldal Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA
PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Perbál Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. törvény 2..(2) bekezdése és a 4.
Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen
Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tiszadob alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben
Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság Alapító Okiratát Módosító Okirat Módosítás oka:
2. sz. melléklet A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság Alapító Okiratát Módosító Okirat Módosítás oka: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)
Melléklet a 283/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, az államháztartás működési rendjéről