A NAGYBÖJTI IDŐ. Az üdvözítő Szeretet nemcsak feladatot ad számunkra, de segítő kegyelmével - ha kérjük - erőt is ad a megvalósításhoz.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A NAGYBÖJTI IDŐ. Az üdvözítő Szeretet nemcsak feladatot ad számunkra, de segítő kegyelmével - ha kérjük - erőt is ad a megvalósításhoz."

Átírás

1 2 Kertvárosi Krónika március-április A NAGYBÖJTI IDŐ Hamvazószerdától nagycsütörtök estig, a Szentmise megkezdéséig tart. Célja: húsvét ünneplésének előkészítése. A nagyböjti liturgia hangolja ugyanis a húsvéti misztérium megünneplésére, mind a keresztségre készülőket a keresztény beavatás különféle fokozatai által, mind a hívőket is, akik visszaemlékeznek keresztségükre és bűnbánatot tartanak. Jézus példáját követjük, aki negyven napig a pusztában imádkozott és böjtölt. Legnagyobb értünk vállalt cselekménye keresztútja és halála volt. Ezért tartunk a nagyböjtben hetenként keresztúti ájtatosságot. Az imára, böjtre és a szolgáló szeretet cselekedeteire nem Istennek, hanem nekünk van szükségünk. Ez a szent idő negyven napig tart, mert a Szentírás szerint a negyven szent szám: a választott nép negyven évig tartózkodott a pusztában, Jónás negyven napos böjtöt hirdetett Ninivének, és maga az Üdvözítő is negyven napig böjtölt. A bűnbánattartás legbiztosabb útjára maga Jézus figyelmeztet: "Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és kövessen engem." (Lk 9,23) Az üdvözítő Szeretet nemcsak feladatot ad számunkra, de segítő kegyelmével - ha kérjük - erőt is ad a megvalósításhoz. * * * * * Nem csak nagyböjti gyakorlat: Teréz Anya nyolcparancsolata Kalkuttai Boldog Teréz 1. Amit évek hosszú során felépítettél, egy perc alatt romba dőlhet. Ne törődj vele! Te csak építs! 2. Ha valakinek segítesz, furcsán néznek rád az emberek. Ne törődj vele! Te csak segíts annak, akinek szüksége van rád! 3. Ha mindent megteszel a világért, helyébe rúgást fogsz kapni. Ne törődj vele! Te csak tedd, ami tőled telik! 4. Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót! 5. A becsületesség, tisztaság és igazmondás támadhatóvá tesz. Ne törődj vele! Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte! 6. Az emberek ésszerűtlenül gondolkodnak, helytelenül cselekszenek és önzők. Ne törődj vele! Te csak szeresd felebarátodat! 7. Ha jót teszel, azt mások úgy tekintik, hogy hátsó szándék vezet. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót! 8. Ha ezek a céljaid vezérelnek, hamis barátaid és igaz ellenségeid lesznek. Ne törődj vele! Te csak kövesd céljaidat! Imádkozzunk naponta hazánkért! Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben. A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük: parancsoljon neki az Isten. Te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen. Uram hallgasd meg könyörgésünket! És a mi kiáltásunk jusson eléd

2 2014. március-április Kertvárosi Krónika 3 Könyörögjünk! Mindenható, örök Isten! Kérünk, őrizd meg kedves magyar hazánkat minden külső és belső veszedelemtől és a boldogságos mindenkor szeplőtelen Szűz Máriának, Magyarország Nagyasszonyának és Pátrónájának, Szent Péter és Pál apostoloknak, Szent István királynak, magyar szentjeinknek és boldogjainknak közbenjárása által adj magyar népednek egységet és békét! Távolíts el tőle minden háborúságot, egységet megbontó pártoskodást és tévelygést, hogy Anyaszentegyházad hite szerint neked mindig bátran és szabadon szolgáljon. Krisztus a mi Urunk által. Ámen. NAGYBÖJTI LELKIGYAKORLAT lesz március hónapban: 27 csütörtök, 28 péntek, 29 szombat Dr. Csépányi Gábor atya tartja A Húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre ÖRVENDEZŐ SZÍV A vidám szív jót tesz az egészségnek." (Péld 17,22) - mondja a Biblia. Ez igaz - de még mennyire! A szomorú embernek nem segít, ha azt mondom neki: Örülj már! Nem parancsolhatom meg egy embernek, hogy örüljön. De fontos a felismerés: Mindannyiunk szíve mélyén készen áll az öröm. Csak elég gyakran el vagyunk tőle vágva. A mi feladatunk, hogy a bennünk lakozó örömmel újra érintkezésbe kerüljünk. Egészen konkrét eszközök segítenek ebben: csak emlékeztetni kell magunkat arra, minek örültünk gyerekként. Avagy észrevesszük a hétköznapok örömet adó kis dolgait: az eladó mosolyát, a szép időjárást, a simogató jó levegőt és gyermekeink elevenségét. A képesség, hogy örülünk, és szívünkben helyet adunk az örömnek, az ember számára életfontosságú. Amerikai orvosok megállapították, hogy az öröm nemcsak a léleknek, hanem a testnek is jót tesz, és az öröm annak feltétele lehet, hogy a betegségek ritkábban lépjenek fel, és gyorsabban gyógyuljanak. Már az ószövetség bölcsei is ismerték az öröm jótékony hatását. A tudomány megkísérli megindokolni az öröm ezen gyógyító hatását. Az öröm emelkedett érzelem, mondja Verena Kast pszichológus. Valamit mozgásba hoz lelkünkben és testünkben. Lazítja a testet, és ezzel növeli ellenálló erejét. Nincs ennél semmi szebb. És aligha van egészségesebb. Anselm Grün IDŐSEBBEK TEADÉLUTÁNJA január 25. A találkozónkat szokásunkhoz híven imával kezdtük, majd az előző hónap eseményeinek megbeszélésével folytattuk. Az előadás után komoly témákkal folytatódott a találkozó. Többek között az ünnepeinkről, a hónap szentjeiről és boldogokról való megemlékezéssel. Itt említeném meg, Szt. Vazul és Naz. Gergely, Penyaf. Szt. Rajmund, Szt. Hiláriusz, Remete Szt. Pál, Szt. Antal apát, Szt. Fábián és Sebestyén, Boldog Özséb, Szt. Ágnes, Szt. Vince vt., Szt. Timótiusz és Titusz, Szt. Angélla, Szt. Pál ap. megtérése, Aquinói Szt. Tamás, és Bosco szent Jánost. Január 18.-án ünnepeltük Árpád-házi Szent Margit szüzet.

3 4 Kertvárosi Krónika március-április Az ünnepi szentmisén melyet a Margitszigeten a romoknál tartottak, mi is részt vettünk. Bővebben említettük Boldog Batthyány S. Lászlót, aki, ig élt. Magyar főnemesi család sarja ban orvosdoktorrá avatják ben az apjától kapott köpcsényi uradalom kastélya mellett harmincágyas kórházat rendezett be, melyet, a kora legmodernebb gyógyászati eszközeivel szerelt föl. A szegény betegeket ingyen kezelte, a nincsteleneket orvossággal, ruhával és pénzel is támogatta. Haláláig naponta imádkozott és szentmisét hallgatott ban feleségével, Ödön fiával, sógornőjével, belépett a ferences harmadrendbe. Gondoskodott a betegei lelki gondozásáról is. II. János Pál pápa március 23.-án Rómában boldoggá avatta. A február 23-i találkozónk, szintén imával kezdődött. A hónap szentjeinek ismertetésére felkértük Ferenc atyát, aki boldogan és nagy szeretettel elfogatta kérésünket. Az előadásából nagyon sokat tanultunk. Ferenc atya előadása után, Sándor István szalézi szerzetes életéről, munkásságáról és mártír haláláról készített kisfilmet vetítettük le a jelenlévőknek. Januárban és februárban sem feledkeztünk meg László atya és Ferenc atya születés napjáról. A jó Isten éltesse őket még sokáig, erőben, egészségben. Néhányunknak szerencsénk volt meghallgatni egy gyönyörű koncertet a Budapesti Szent István Bazilikában február 20-án, Alessandro Brustenghi ferences szerzetes előadásában. Assisi hangja-általában így emlegetik azt a ferences szerzetest, aki gyönyörű tenor hangjával meghódította a világot. Voice from Assisi című első és Voice of Joy című második lemezét a világ egyik legrangosabb lemezkiadója, Decca jelentette meg. Rendszeresen részt veszünk önkéntesként, a Karitász és a Mária Rádió munkájában is. A találkozót beszélgetéssel, énekléssel és imával zártuk. A következő találkozó március 22-én lesz. Parizán Klára ELSŐÁLDOZÁSI LELKINAP Idén az elsőáldozási csoport részére 3 lelkinapot szervezünk: László atya, Ferenc atya, Gerber Lojzi bácsi és a hitoktatók (Molnár Bernadett, Gerseiné M. Kata és jómagam) közreműködésével. Az első lelkinap február 8-án, szombaton délelőtt 9-12-ig tartott. Ezek az alkalmak lelkileg és közösségileg készítik fel a gyermekeket a szentségek vételére. Kötelező a részvétel, és ez szigorúnak tűnhet, de az első alkalom tapasztalata azt mutatta, hogy a gyerekek és szüleik komolyan gondolják azt a döntésüket, hogy részesülni szeretnének az Oltáriszentség és a bűnbocsánat szentségében. Hatalmas meglepetést okozott, hogy több gyermeket is elkísért az egész családja. Az első órában a szülőknek László atya tartott egy előadást, beszélgetést a bűnbocsánat szentségéről. Ez alatt, mi hitoktatók az emeleti teremben a gyerekeknek készítettünk elő ugyanebben a témában feladatokat: szentírási részlet elolvasása, idézetválasztás, fogalmak tisztázása. Csoportos munka volt, jó volt látni a gyerekek öszszekovácsolódását. Ezt követően szünetet tartottunk egy kis agapéval köszönet a szülőknek és hit-

4 2014. március-április Kertvárosi Krónika 5 oktató társaknak-, majd a délelőtt második felében a gyerekek szüleikkel egy párt alkotva kaptak játékos feladatokat, majd a korábbi csoportokat újra megalkotva a szülők segíthették a csapatokat a további játékos fejtörőkben. A délelőttöt László atya jóvoltából meleg pizza-ebéd zárta. A többi hitoktató nevében is mondhatom, hogy rengeteget készültünk erre a napra, hiszen ilyet még sohasem tartottunk. Lelkesedésünk nem maradt hála nélkül, hiszen akkora ajándékot kaptunk az Úrtól, hogy megmutatta, nem volt felesleges a sok készülés, hiszen a családok legalább annyira lelkesek voltak, a gyerekek élvezték a napot és a Szentlélek kegyelme ott volt bennünk, mindannyiunkban. Amikor a plébánia felé mentem azon a reggelen, úgy imádkoztam, hogy legyen velünk ma Jézus, ragyogtassa be ezt a napot, mutassa meg, hogy érdemes lelkinapot tartani.. És megmutatta. Köszönöm. Dicsőség és hála legyen érte! Valkócziné Mihály Emese AJÁNLOTT AJÁNDÉK Ferenc pápa, ha teheti, rózsafüzért osztogat az embereknek. Kicsi gyógyszeres dobozban használati utasítással: MISERICORDIA Gyógyszer a lélek számára A gyógyszer megnevezése: Misericordia (Irgalmasság) 59 tabletta (szem) Összetétel: Minden rózsafüzér tartalmaz 50 üdvözlégyet, 5 miatyánkot, 5 dicsőséget, 1 Salve Regina-t. Aktív alkotórészek: Az Isten kegyelme Gyógyszertári kategória: pezsdítő hatású megszentelés Túladagolás: nagy dózisban a következő szimptómák jelentkezhetnek: lázas örömkitörés, hirtelen felfakadó dicséret Isten felé, az irgalmasság és könyörületesség megnyilvánulásai. Kölcsönhatások: Használata lehetséges vagy még inkább javasolt, hogy egyéb imákkal együtt vegyük, együtt a szentségekkel, különösen az eukarisztia mellett. Javallott adagolás: a túladagolást javasoljuk! Gyógyászati tünetek: lelki langyosság esetén nagyon ajánlatos, segíti a megszentelődést, elriasztja a kísértéseket, elmulasztja a lelkiismeret elnehezülését és savtartalmát, kihozza a lelkeket a tisztítótűzből. Adagolás: szájon át alkalmazandó, odaadás és nagyfokú koncentráció szükségeltetik. A hatások fokozódhatnak csoportos alkalmazás esetén. Mellékhatások: minden nap elmondva az agyban folyamatokat indíthat el. Ellenjavallat: nincsen Szavatosság: semmilyen formában nem romlandó, minőségét korlátlan ideig megőrzi! Figyelmeztetés: tartsa a gyógyszert mindig a gyermekekhez közel, könnyen elérhető távolságban! Gerber Zsófia BÉRMÁLÁS lesz templomunkban május 25-én vasárnap 11 órakor

5 6 Kertvárosi Krónika NAGYBÖJTI IFJÚSÁGI LELKIGYAKORLAT Kedves Fiatalok! Indítsátok fel magatokban az igazi örömöt! A Nagyböjti lelkigyakorlatot Dr. Csépányi Gábor atya tartja március 29-én, szombaton 9-12 óráig A bérmálásra készülőket és minden 1424 év közötti fiatalt szeretettel vár egy kis közös elmélkedésre és imádságra és nem utolsó sorban ismerkedésre a plébánián Ha hoztok sütit és italt, lesz mit enni, inni. Gerseiné Kata MINISTRÁNS HÍREK Plébániánk ministránscsapata az elmúlt hónapokban is igyekezett aktív közösségi életet élni, amihez nagymértékben hozzájárult, hogy nagy örömünkre sokan csatlakoztak hozzánk a mögöttünk álló 3-4 hónap folyamán. Az oltárszolgálatot kipróbáló fiúk velünk is maradtak, ami az egész közösség számára jó hír, hiszen ők így már aktív részesei egy élő katolikus közösségnek, ami rengeteg gyerek és fiatal életében hiánycikk ma hazánkban. Kihasználva az alkalmat, ezúton is buzdítani szeretnénk minden, hatodik életévét betöltött fiút, hogy tartson velünk, jöjjön ministrálni! Ez egy nagyszerű és sok ajándékkal járó módja az Úr szolgálatának és egy remek lehetőség arra, hogy egy jó közösség tagjai lehessenek. Természetesen nem csak a legfiatalabbakat várjuk, középiskolások és a felsőoktatásban tanulók is bármikor csatlakozhatnak hozzánk! A részletekről érdeklődni, illetve jelentkezni a ministransvezetok@gmail.com elektronikus levélcímen, illetve a vasárnapi március-április szentmiséket követően a sekrestyében lehet. Legutóbbi találkozónkat januárban tartottuk, amikor a finomságok elfogyasztása mellett újabb szent életű példaképpel ismerkedhettünk meg, majd sokat játszottunk és ügyességi versenyt is tartottunk. Legközelebb március 8-án, szombaton délután találkozunk, amikor Az utolsó hegycsúcs című filmet fogjuk megnézni közösségünk sok más tagjával együtt a plébánia hittantermében. (A filmvetítés miatt azt kérjük, hogy minden résztvevő érkezzen pontosan!) A nagyböjti időszakban minden pénteken este keresztúti ájtatosság lesz a templomban, amire külön beosztás készül. Arra kérünk minden ministránst, hogy a levélben elküldött és a ministráns faliújságra is kikerülő beosztást olvassák át és a kijelölt napon vegyenek részt a szolgálatban! Vágvölgyi Gergely Itt a farsang áll a bál Február 22-én került megrendezésre az immáron hagyománnyá vált farsangi bál. A Szülői fórum szervezésében egy fergeteges buli vette kezdetét a Szent János Katolikus Iskola dísztermében. Valkócziné Mihály Emese mozgatta meg a kicsiket vetélkedőkkel, tánccal. A kicsi gyermekek vidáman teljesítették a sorversenyeket, álltak be a székes táncba, szaladgáltak a papírgurigákkal, fakanalakkal és labdákkal. A nagyokat táncba invitálta Gersei Csenge, aki country-t tanított, illetve

6 2014. március-április Kertvárosi Krónika nem maradhatott el a híres skót polka sem, amit kicsik és nagyok egyaránt élveztek. A felnőttek kedvence a makaréna is sokakat táncba hívott. No de ha farsang, akkor jelmez is, ahol is sokfélével találkoztunk. Volt banya, sárkány, őrült tudós, men in black-sötét zsaru, kistehén, egérkék, cica, gyilkos galóca, szakács, sütőtök, lábos, gázrezsó, csingiling, nyuszi, tündérek és hercegkisasszonyok és még sok szép jelmez. Így a jelmezverseny sem maradhatott el, ahol is értékes nyereményeket lehetett nyerni. A buli kifulladásig tartott, persze mindenki nagyon jól érezte magát. Jövőre ne hagyd ki te sem! Simon Hajnalka OVIS HITTANOSOK BÁBSZÍNHÁZBAN VOLTAK Február 1-jén délelőtt a plébánia ovis hittanosai és kísérőik a Budapest Bábszínházban megnézték a Misi Mókus kalandjai című bábelőadást, amit elsősorban az Újpesti Kolping Család Egyesületnek, másodsorban pedig László atyának köszönhetünk. Az előadás magas színvonalú volt, aranyos történetet dolgozott fel, melyet szinte minden gyerek ismer. A szereplők hamar belopták magukat a szívünkbe. Íme, néhány gyermeki élmény, hiszen ez 7 többet mond minden szónál, ami egy felnőtt tollából ered. Kiss Zita (6,5 éves): Az tetszett a legjobban, hogy Misi mókus levette a tigris csíkjait. A zsiráf is tetszett, mert vicces volt, ahogy összehúzta a nyakát. Ilyet zsiráftól még nem láttam. Kiss Balázs (4 éves: A krokodil meg akarta enni a Misi mókust, de nem tudta, mert volt egy olyan izéje (bot), amivel kiakasztotta a száját. Szabó-Ruzsinszky Panna: A végén a zenés tánc tetszett, és az, amikor a zsiráfnak "lenyomják" a nyakát. Szabó-Ruzsinszky Gergő:"Lehúzták a zsiráf nyakát. A dudáló elefánt, aki felfújta a léggömböt. Művészmajom, aki lopta a diókat, mert volt tolvaj kulcsa." Csatári Attila: "Az a jelenet, mikor a csörgőkígyót összetekerte a Misi mókus és amikor Misi mondta, hogy büntessék meg Bumbát, de ne nagyon, mert ő már elkalapálta a cirkusznál." Valkóczi gyerekek, Gergő: A Bumba volt a legviccesebb figura, jókat nevettünk rajta, jó volt még a két buta majom. Máté: A cirkusz, benne Bumba mutatványa. Anna: Amikor Mókus Micit ketrecbe zárták, az nagyon szomorú volt. Rita: Legjobb rész: a végén Bumba cirkuszi mutatványa, ahogy jobbra-balra lengedezik. Köszönjük még egyszer a lehetőséget, nagy öröm volt kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Valkócziné Mihály Emese

7 8 Kertvárosi Krónika BABA-MAMA HÍREK. Örömmel adjuk hírül, hogy Bán Márton Zsigmond megszületett február 4-én (3700 g és 56 cm) Czuczy Noémi és Bán Levente harmadik gyermeke. Zsombi és Vera is nagyon várták kistestvérük születését. Baba-mama nagyon jól vannak. Ezúton is gratulálunk és sok örömet, egészséget kívánunk. Komatálra jelentkezőket szívesen veszünk! Baba-mama klubra minden kedves babát és mamát várunk, újakat és régieket egyaránt! Mondókázás, éneklés, bábozás, beszélgetések és tanácsadók nem maradhatnak el. Ha teheted, akkor ott a helyed köztünk! Baba-mama klub időpontjai: március12 és 26; április 9 és 23; május 14 és 28. Akik már kinőttek a klubból, mert nagyobb már a gyermek, a plébániai rendezvényeken illetve a blogunkon (mely a plébánia honlapjáról is elérhető) korhatár nélkül mindig szeretettel várjuk. Blogcím: Szomorú búcsúzás: Kedves óvodám, sok víg nap után, itt a búcsú nap. Elérkezett ez a nap, amikor is a kedves családias óvodánk lebontásra kerül. Igen van egy nagyobb óvodánk, ahol hat csoport működik, és amit már korábban birtokba vehettünk. Mégis szép napokat, éveket tölthettünk el ebben az épületben. Mint, ahogyan a Katolikus Kultúrházat, így ezt a melléképületet is lebontják. Milyen igaz az, hogy porból lettünk, porrá leszünk. Így a családi hangulat, az árnyékos udvar az épülettel elszállt, de március-április legalább a szép emlékek, a közös örömök s könnyek megmaradnak. Pályafutásomat is ebben az épületben kezdtem, itt tanultam, itt váltam óvónővé. Majd később dolgozni is tudtam a falai között. Azok a szép napok, ahogy a gyermekzsivaj betöltötte élettel az épületet, a nagy hancúrozások, futkározások. Majd szép lassan elcsöndesedett minden, és az épület már üresen is áll, ma meg már le is bontják. Így múlik el egy élet, amit szép lassan felépítünk, örömünket leljük benne, majd lassan elhalkul minden. Simon Hajnalka A Katolikus Kör Kultúrháza már végleg eltűnt! CSERKÉSZSAROK 2013 decemberében megtartottuk az első saját Xantus Klub karácsonyunkat és Klub szilveszterünket. Az újoncpróba felkészítő is tovább folytatódik. Az idén 3 cserkészünk készül a fogadalomtételre. Az őrsi foglalkozások mellett, március án megyünk tavaszi portyánkra. Ez mindig nagy kaland. Toborzó jelleggel nyílt foglalkozásokat tartunk: ápr.11, ápr.25, máj.9. 17:0018:00. között a Petőfi u. 8. sz alatti Xantus klubban, amire várjuk a éves korosztályt.

8 2014. március-április Kertvárosi Krónika 9 Érdeklődni: xantuscserkeszcsapat@gmail.com címen illetve a sms számon Záhonyi Lajos MEGHÍVÓ PLÉBÁNIAI LELKIGYAKORLATRA Leányfalu július Kedves érdeklődők! Örömmel hirdetem, hogy az idei nyári plébániai lelkigyakorlatra sikerült meghívni előadónak Stella Leontin atyát, aki örömmel vállalta, hogy végig velünk lesz. A mellékelt program alapján mindenki eldöntheti, hogy szeretne- e részt venni egy pár napos elcsendesedésen, ahol az idejét csak Istennek szánja. Mindenkinek szüksége van ilyen alkalmakra, különben istenkapcsolatunk elsekélyesedhet, kiüresedhet. Legyünk kicsit Máriák Márták olyan sokat vagyunk... A részvételi szándékot kérem, hogy a plébánián, illetve nálam személyesen, 5.000,- Ft befizetésével és a hátsó bejáratnál kitett jelentkezési lapok egyidejű leadásával legyenek szívesek jelezni. A részvételi díj fedezi a szállást teljes ellátással, napi legalább két meleg étkezéssel. A fennmaradó díjat az utazás napján kérem elhozni. A lelkigyakorlatos ház elfogad SZÉP kártyát is, amit ott intéznek mindenkinek egyénenként. A jelentkezési díj ebben az esetben is készpénzben fizetendő a plébánián. Pályázunk is, valamint László atya is ígért támogatást, továbbá a templomi könyvespult bevétele is erre a célra megy. Tehát a részvételi díjak nem lesznek magasabbak, mint az előző lelkigyakorlaton. Közelebbit a pályázatok elbírálása után tudok mondani. Várunk mindenkit szeretettel! Kérdésekre az alábbi telefonszámon, illetve a hjanne.horvth@gmail.com e- mail címen szívesen válaszolok. Horváthné Kati hitoktató / PROGRAM: 1. nap szerda, július óra - Érkezés, szobák elfoglalása 12 óra - Ebéd / piknik alapon 13 óra - Csendes pihenő 15 óra - I. Elmélkedés 16 óra - Csendes elmélyítés, készülődés a Szentmisére 17 óra - szentmise 18 óra - Közös vacsora 19 óra - Filmvetítés 21 óra Takarodó 2. nap csütörtök, július óra - Szentmise 8,30 - Közös reggeli 9 óra - II. Elmélkedés 10 óra - Csendes elmélyítés 11 óra -III. Elmélkedés 12 óra - Közös ebéd 13 óra - Csendes pihenő, ráhangolódás 15 óra - IV. Elmélkedés 16 óra - Csendes elmélyítés, gyónási lehetőség, lelki beszélgetés (helybeni előre feliratkozás alapján) 18 óra - Közös vacsora 19 óra - Csendes szentségimádás 21 óra Takarodó 3. Nap péntek, július óra - Szentmise 8, 30 - Közös reggeli 9 óra -V. Elmélkedés 10 óra - Csendes elmélyítés 11 óra - VI. Elmélkedés 12 óra - Közös ebéd 13 óra - Csendes pihenő, ráhangolódás 15 óra - VII. Elmélkedés 16 óra - Csendes elmélyítés, gyónási lehetőség, lelki beszélgetés (helybeni előre feliratkozás alapján) 18 óra - Közös vacsora 20 óra - Ifjúság által adott imaóra (gyónási lehetőség, ha szükséges) 21 óra Takarodó 4. Nap szombat, július óra - Szentmise 9 óra - Közös reggeli, majd kis ráhangolódás 10 óra -VIII. Elmélkedés 11 óra - Csendes készülődés, csomagolás 12 óra - Közös ebéd 13 óra - Indulás haza.

9 10 Kertvárosi Krónika március-április Minden kedves Olvasónknak örömteli, kegyelmekben gazdag, áldott húsvéti ünnepeket kíván a szerkesztőség GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI NYÁRI TÁBOR! A nyári programok tervezéséhez egy kis segítség: a 2014-es Gyermek és Ifjúsági Tábort július 28-augusztus 2-ig tartjuk Aggteleken, a Panoráma Üdülőben! Részvételi díj és egyéb részletek kicsit később a faliújságon lesznek olvashatók, folyamatosan frissítve. Gersei Kata ( ) Dalmadi Balázs ( ) NYÁRI ZENEI ÉS HAGYOMÁNYŐRZŐ TÁBORT szervez az Újpesti Kolping Család Egyesület, amelyre fuvolát tanuló növendékek jelentkezését várjuk. Időpont: június Helyszín: Berkenye. Részletek: Gerber Zsófia, gerberzsofi@gmail.com, KÉRJÜK, TÁMOGASSA EGYHÁZUNKAT adója 1%-ával! Magyar Katolikus Egyház: 0011 Újpest Kertvárosi Orgona Alapítvány: Szeretett Tanítvány Alapítvány: Pénzbeli adományokhoz befizetési csekket adunk. Az alapítványok közhasznúak. Minden adományt előre is hálásan köszönünk. Isten fizesse meg! KÉPVISELŐTESTÜLETI GYŰLÉS Plébániánk képviselőtestülete február 2-án az esti szentmise után megtartotta évi rendes közgyűlését. Az ülésen a képviselők elfogadták az egyházközség évi zárszámadását és a évi költségvetést, megbeszélték az elmúlt év legfontosabb eseményeit és a jövő év terveit. Gerber Gábor A G A P E A plébánia közösségei szertettel várják a kedves híveket a vasárnap 9 órai szentmisék után egy forró teára, sütire. Vendéglátók: március 2: Laudate kórus március 9: Karitász; március 16: Növekedő; március 23: Szt. Ignác ima csop. március 30: Scola; április 6: Gitáros énekkar április április április május Kapcsolat: 13: Baba-mama klub; 20: (Húsvét ) Nincs 27: Hittancsoportok;; 4: Rózsafüzér Társulat Gerber Zsófia, Húsvéti tojásfestés a hittan-teremben április 12-én szombaton óráig! Szeretettel várunk!

10 2014. március-április Kertvárosi Krónika 11 NAGYHETI EMLÉKEZTETŐ Ezen a héten megváltásunk és üdvösségünk legnagyobb és legszentebb eseményeit ünnepeljük. Ennek mintegy bevezető nyitánya a Virágvasárnap. Jézus diadalmas Jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, melyet rövidesen a szenvedés napjai követtek. A győzelem és megdicsőülés napján az ujjongó nép a felismert Messiást pálmaágakat lengetve kísérte. Az Ünnepi Szentmisén megszentelt barkákkal mi is körmeneten veszünk részt. Ennek jelentősége nem a történeti esemény utánzása, hanem Krisztus követése mellett való hitvallás. Ez a nap még a szenvedés és a halál ünneplése is. A Szentmisében Jézus szenvedéstörténetét, a passiót elmélkedhetjük át, őszinte bánattal az elkövetett bűneinkért, mellyel mi is növeltük Jézus fájdalmát. Húsvéti Szent Háromnap Az emberek megváltásának és Isten tökéletes megdicsőítésének művét Krisztus főképp az ő Húsvéti titka által vitte végbe, amikor halálunkat halálával megtörte, és az életet föltámadásával újjászerzette. Ezért az Úr szenvedésének és feltámadásának Húsvéti Szent Háromnapja az egész egyházi év tetőpontjaként tündöklik. Ahogy a vasárnap csúcspont a köznapok fölött, úgy csúcspont a Húsvét ünnepe is az egyházi évben. A nagycsütörtök esti szentmisével kezdődik, középpontja a Húsvéti virrasztás, befejezője pedig a Húsvét vasárnap Esti dicsérete vecsernyéje. E három napon Húsvét egyetlen eseményét ünnepeljük. Tehát nem előkészület Húsvétra, hanem maga a Húsvéti ünneplés! Ezért ajánlatos, hogy a Kedves Hívek minél nagyobb létszámban vegyenek részt a Szent Háromnap szertartásain! Szerk. NAGYHÉT ESEMÉNYEI: Virágvasárnap Az Úr szenvedésének vasárnapja. Barkaszentelés 9 h Ünnepi passió, Urunk szenvedéstörténete a 11 órai szentmisén (Laudate kórus) Nagycsütörtök 10 h Krizmaszentelési szentmise a Szent István bazilikában 18 h Szentmise az Utolsó Vacsora emlékére Utána virrasztás és imádság a Szentségi Jézus előtt a kápolnában Nagypéntek Az Úr halálának ünnepe. (Szigorú böjt!) Templomnyitás 14:30 h 17:30 h Keresztúti ájtatosság 18 h Igeliturgia és egyetemes könyörgések Ezen a napon nincs szentmise. Végül imádság a Szentsírnál 20 h - ig. Nagyszombat Templomnyitás: 12 h Szentsírlátogatás Szertartások kezdete! 20:00 h Fényliturgia: templom előtt tűzszentelés, Igeliturgia Olvasmányok, Ünnepélyes Glória (harangzúgás) Keresztségi liturgia Eukarisztia liturgiája Vigília mise. Húsvétvasárnap Krisztus feltámadása 9 h -kor ünnepi szentmise Laudate kórus Szentmisét követően feltámadási Körmenet

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 PROGRAMOK Adventben a roráték hétfőn és pénteken reggel 6 órakor lesznek, melyet agapé követ a hittanteremben.

Részletesebben

Regina Krónika. A Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja. Jézus megkeresztelkedése

Regina Krónika. A Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja. Jézus megkeresztelkedése Regina Krónika reginamundiplebania.hu facebook.com/regmun14 A Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja XVII. évfolyam 1. szám 2016. január 10. Közvetlenül nyilvános tanításának megkezdése előtt, Jézus

Részletesebben

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

ORGONASZENTELÉS. Az orgonaépítés kronológiája

ORGONASZENTELÉS. Az orgonaépítés kronológiája 2 Kertvárosi Krónika 2006. szeptember Az Atya házából az örvendezés és vigadozás jeleként zeneszó és tánc, szimfónia és kórus hallatszik. (vö.lk 15,24) ORGONASZENTELÉS 1947 óta működő templomunk hitélete

Részletesebben

Óbudai Szalézi Hírlevél

Óbudai Szalézi Hírlevél Óbudai Szalézi Hírlevél Február / Március 2016 HAMVAZÓSZERDÁN A mai nappal ismét ránk köszönt az az alkalmas szent idő, amely arra hivatott, hogy testünket-lelkünket az élő Isten szolgálatába fogja, az

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XI. évfolyam 8. szám 2011. szeptember KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT Amikor e sorok megjelennek már épp befejeződött a Hétkápolnai zarándoklat, és amire a következő

Részletesebben

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja VI. évfolyam 7. szám (53.) - A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe A katolikus egyház 1926 óta minden

Részletesebben

Szegénység. -betlehemi egyszerűség-

Szegénység. -betlehemi egyszerűség- XI.évfolyam 12. Szám 2013. december Szegénység -betlehemi egyszerűség- Amikor meghalljuk, ezt a szót öszszeszorul a szívünk. Nagyon sokan vannak. Gyerekek, felnőttek, családok. Vannak, akik régóta- vannak,

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT!

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! Az Úrnapot követő péntek, az egyházi év utolsó változó ünnepe a Szent Szív, számunkra

Részletesebben

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2007. augusztus Kiadja a Magyar Szentek Plébániája. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Emlékezzél meg, Istennek dicsıséges

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

2015. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2015. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2015. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN Szent Mihály Főplébánia 2015. MÁRCIUS 27. FÁJDALMAS PÉNTEK 2015. MÁRCIUS 29. VIRÁGVASÁRNAP Ferencesek Szent Anna-kápolna 10.00 szentmise 2015.

Részletesebben

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra A Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lapja Felelős kiadó: Pavlekovics Ferenc. Szerkeszti: Várbiró Péter. 7632 Pécs, Berzsenyi Dániel u. 16. telefon/fax. 06-72-438-086 Hivatali órák: munkanapokon 8-10 és

Részletesebben

Szent László Magyar Katolikus Misszió. 2015. Karácsony

Szent László Magyar Katolikus Misszió. 2015. Karácsony Szent László Magyar Katolikus Misszió 2015. Karácsony 2 LELKI ROVAT Karácsony Mindannyian örömmel készülünk karácsonyra. Amikor eljön advent első vasárnapja, a város is fénybe öltözik, megnyílik a karácsonyi

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család

Részletesebben

Nagyboldogasszony ünnepére

Nagyboldogasszony ünnepére A BAJSAI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG TÁJÉKOZTATÓJA VIII. évfolyam, 2. (16.) szám 2010. templombúcsú Nagyboldogasszony ünnepére A mai ünnep az összes többi Mária-ünnep koronája. Arra a dicsőséges napra

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

Pestszentimrei. A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja

Pestszentimrei. A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja IV. évfolyam 2. szám (29.) - Betegek Világnapja Február 11. Épp a mai vasárnapon, február 11- én - amikor megjelenik hírlevelünk

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

Karácsony előtti betegellátás

Karácsony előtti betegellátás II. évfolyam 12. szám 2015. december Karácsony Lelkünk szemével az égre nézünk, és mi is követjük a csillagot, amely vezeti Betlehembe a Napkeleti Királyok utazását. Isten igéje, a Szentháromság második

Részletesebben

Drága Kertvárosi Testvéreink! Együtt imádkozzuk a rózsafüzért

Drága Kertvárosi Testvéreink! Együtt imádkozzuk a rózsafüzért Ünnepe: október 2. A Római Katekizmus az angyalokról azt mondja: az angyalok szellemi teremtmények, szünet nélkül dicsőítik Istent, és szolgálják az üdvözítő tervét, körülveszik Krisztust, akit üdvözítő

Részletesebben

Pestszentimrei. Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja 2. évfolyam 4. (11.) szám - 2005.

Pestszentimrei. Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja 2. évfolyam 4. (11.) szám - 2005. Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja 2. évfolyam 4. (11.) szám - Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Mindig megkap engem az evangéliumok húsvéti történeteinek

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

2008. Templombúcsú. 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője

2008. Templombúcsú. 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője 2008. Templombúcsú 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője Búcsúnk a Biblia évében Templomunk patrónusának, Lisieux-i Kis Szent Teréznek közismert életprogramja, a kis út szervesen

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 2016. f e b r u á r 7. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam. Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban,

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Maradjunk meg a saját erősségünkben!

Maradjunk meg a saját erősségünkben! Maradjunk meg a saját erősségünkben! Pál apostol ezt írja a rómaiaknak: Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. (Rm. 8, 22) E szavak közel kétezer éve hangoztak

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2003. FEBRUÁR TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRI LAKOSOK! Ezúton szeretnék tájékoztatást adni ebrendeletünkről, mivel településünk belterületén az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ebek.

Részletesebben

IGE. rovat. Lelki percek

IGE. rovat. Lelki percek A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola lapja I. évfolyam, 1. szám Nyíradony, 2011. október Lelki percek Papp Miklós lelki igazgató rovata Ha azt mondod egy embernek: milyen nagyszerű

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

ŐSZI ÜZENET. Kiadja: A Leányfalui Római Katolikus Szent Anna Plébánia 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14. Telefon: (26) 383-091.

ŐSZI ÜZENET. Kiadja: A Leányfalui Római Katolikus Szent Anna Plébánia 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14. Telefon: (26) 383-091. Szent Anna ŐSZI ÜZENET 2012 Kiadja: A Leányfalui Római Katolikus Szent Anna Plébánia 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14. Telefon: (26) 383-091 Egy pohár víz! Beköszöntött az ősz, a falevelek július

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében

Részletesebben

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel NEW YORK-i ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ First Hungarian Reformed Church of New York City 344 East 69 th Street New York, NY 10021 : (212) 734-5252 www.elsoreformat.us NT. Fogarasi Anita Deák Lehel Főgondnok:

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 A háláról emberek a jótettek emlékét a porba írják? Az evangéliumi tíz emberbõl kilenc valóban ezt tette. Nekik a gyógyulás volt a

Részletesebben

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

Óbudai Szalézi Hírlevél 2015/16

Óbudai Szalézi Hírlevél 2015/16 Óbudai Szalézi Hírlevél 2015/16 Karácsonyi és Újévi szám MEGSZÜLETETT! Szeretnék elmondani nektek egy történetet. Fekete István, a gyermekeknek szánt regényeiről híres magyar író szívesen eleveníti fel

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...?

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...? 2013. november 17. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele I/10. szám Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...? Képzeljük csak el, Jézus Rómában a Szent Péter bazilikáról

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek, segítsd a fiatalokat az új tanévben is! nyári vakáció élményei még A alig múltak el, az élmények elevenek,

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

A helyes istentiszteletről 1

A helyes istentiszteletről 1 A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Tanítványok képzése hasonlatokkal

Tanítványok képzése hasonlatokkal 2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus

Részletesebben

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink!

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink! 1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - MMSz Kecskemét IV. évfolyam/6. szám Dél-Alföld 2008 szeptember Kedves Máltai Barátaink! Majdnem egy év telt el a legutóbbi hírlevelünk óta. Felsorolni is nehéz az

Részletesebben

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6)

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Az Aszódi Római Katolikus Egyházközség időszaki tájékoztatója 2015. április Szent György hava XVIII. évf. 58. szám NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Amikor az asszonyok vasárnap hajnalban a sírhoz siettek,

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

2 Kertvárosi Krónika 2006. március. A Magyar Katolikus Püspöki Konf. imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért a 2006-os esztendőre.

2 Kertvárosi Krónika 2006. március. A Magyar Katolikus Püspöki Konf. imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért a 2006-os esztendőre. 2 Kertvárosi Krónika 2006. március A Magyar Katolikus Püspöki Konf. imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért a 2006-os esztendőre. (részletet közlünk a körlevélből) Nemzetünk nagyon nagy bajban van,

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

A család védelme a politika feladata is

A család védelme a politika feladata is IX. évfolyam, 2. szám 2011 február A család védelme a politika feladata is A család az élet helye, ahol az élet megfogan és befogadásra talál. Mivel az ember nem egy tárgy, az emberi életet nem lehet gyártani.

Részletesebben

PROJEKT MEGHÍVÓ. Új tartalomfejlesztések a KPSZTI-ben, Esztergom-Budapesti és a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegyéknél TÁMOP-3.1.

PROJEKT MEGHÍVÓ. Új tartalomfejlesztések a KPSZTI-ben, Esztergom-Budapesti és a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegyéknél TÁMOP-3.1. PROJEKT MEGHÍVÓ ISKOLA: Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda AZ ESEMÉNY: Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások, túraszakkörök DÁTUMA: 2015. június 22.-26. TÁBOR AZ ŐRSÉGBEN Az

Részletesebben

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal

Részletesebben

Szt. Erzsébet Hírlevél

Szt. Erzsébet Hírlevél Budapest-Rákoscsaba-Újtelepi Szent Erzsébet Plébánia Szt. Erzsébet Hírlevél 2015. december 24. Karácsony "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem

Részletesebben

mestszentimrei A mestszentámreá oómaá hatolákus bgóházközség laéja uk évfolóam 7K szám E88K) - 201PK október családunk körében és a vasárnapok.

mestszentimrei A mestszentámreá oómaá hatolákus bgóházközség laéja uk évfolóam 7K szám E88K) - 201PK október családunk körében és a vasárnapok. mestszentimrei Öröm Hír Levél A mestszentámreá oómaá hatolákus bgóházközség laéja uk évfolóam 7K szám E88K) - 201PK október Régi új ünnepeink Néhány hete hirdetem: Mindenszentek napja az idei évtől parancsolt

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

EGYÜTT IMÁDKOZTUNK ELSŐ SZENTMISÉJÉN AZ ÚJONNAN SZENTELTEKKEL. 2 Kertvárosi Krónika 2010. július - augusztus

EGYÜTT IMÁDKOZTUNK ELSŐ SZENTMISÉJÉN AZ ÚJONNAN SZENTELTEKKEL. 2 Kertvárosi Krónika 2010. július - augusztus 2 Kertvárosi Krónika 2010. július - augusztus ARANYMISÉST KÖSZÖNTÖTTÜNK Pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be templomunkban június 26-án 11 órakor Marczis Ferenc

Részletesebben

NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA: LAETARE VASÁRNAP (március 18.)

NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA: LAETARE VASÁRNAP (március 18.) LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XII. évfolyam 3. szám 2012. március NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA: LAETARE VASÁRNAP (március 18.) A következő vasárnapon a nagyböjt szigorúsága enyhül, szólhat

Részletesebben

Az örömből, a legnagyobb Örömbe.

Az örömből, a legnagyobb Örömbe. XIII. évfolyam 1. szám 2015. február Az örömből, a legnagyobb Örömbe. Elmúlt a farsang és elkezdődött a csendesebb életvitelnek, az elgondolkodásnak, a változtatásnak az időszaka. Ahogyan a Prédikátor

Részletesebben

Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/312-856

Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/312-856 2008. február Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/312-856 Február 1, első-péntek. Gyónási alkalom 6 órától 9,30 óráig és délután 16-tól 17,30 óráig. Február 2. Urunk bemutatásának ünnepe(gyertyaszentelő

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

Megalakult a Szent Anna Oltáregylet

Megalakult a Szent Anna Oltáregylet 9. évf. 1. szám. 2012. jan. 22. Megalakult a Szent Anna Oltáregylet A legutóbbi képviselõ testületi ülésen örömmel jelezhettük, hogy megalakult a Szent Anna Oltáregylet. Az Egyletet és megalakulásának

Részletesebben

ITT VALAMI KÉSZÜL. I.Korinthus 15,4 feltámadt az Írások szerint

ITT VALAMI KÉSZÜL. I.Korinthus 15,4 feltámadt az Írások szerint 2016. böjt ITT VALAMI KÉSZÜL I.Korinthus 15,4 feltámadt az Írások szerint Mondjuk a fenti mondatot, ha sejtünk valamit, hogy be fog következni. S attól függően, hogy jóra vagy rosszra számítunk megpróbálunk

Részletesebben

3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49)

3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49) 3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra, Budapest, 1986.;

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben