Óbudai Szalézi Hírlevél

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Óbudai Szalézi Hírlevél"

Átírás

1 Óbudai Szalézi Hírlevél Február / Március 2016 HAMVAZÓSZERDÁN A mai nappal ismét ránk köszönt az az alkalmas szent idő, amely arra hivatott, hogy testünket-lelkünket az élő Isten szolgálatába fogja, az ő akaratának megismerésére és teljesítésére hangolja. A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztuskövetés valamennyi fázisát. Az első lépés, hogy a világból érkező, olykor egészen vakító reflektorfények helyett Isten tekintetét keressük, aki a rejtekben is lát. Kicsiny, nem látványos, de konkrét és magunkon mindennap számon kérhető vállalásokat tegyünk, figyelembe véve, hogy testi-lelki adottságaink, körülményeink folytán mások a lehetőségeink, és persze teherbíró képességünk sem egyforma. A keresztény böjt nem testünk büntetése, sanyargatása, hanem szellemi-lelki Istenhez fordulásunk fizikai vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, és ez visszahat lelkünkre: érzékenyebbé tesz az Istentől érkező apró jelekre, indításokra. Az imádság, böjt és irgalmasság egymásból fakadjon, ne puszta külsőség, erőpróba, izzadságszagú erőlködés legyen, hanem újfajta, bensőséges találkozás Istennel és testvéreinkkel. Ezért is üdvös és vigasztaló szembesülnünk azzal, hogy porból lettünk, s a porba térünk vissza. Ha komolyan vesszük, bizony, súlyosan érint, hogy terveinkről, álmainkról, mindarról, amiért nap mint nap fáradozunk, kimondatik, hogy velünk együtt az enyészeté lesz. Ugyanakkor szabadító erejű is az illúziókkal való leszámolás, mert rájövünk, hogy nem is kell másnak lennünk, mint pornak: Isten kezében, az ő Leheletével ez a por megtelik élettel, és abba a dicsőségbe emeltetik, mely a megdicsőült Fiú osztályrésze az Atya jobbján. 1

2 TUDNIVALÓK KERESZTÚT: Nagyböjtben, péntekenként este ¼ 6 órakor keresztutat végzünk, alatta gyónási lehetőséget is biztosítunk. Felelős csoportok: o Február 12-én: Szalézi munkatársak (Bángi-Magyar Anna) o Február 19-én: Házas közösség (Tremmel Kati) & Baba-Mama klub (Jani Móni) o Február 26-án: Házas közösség (Osváth Bogi) o Március 4-én: Nyugdíjas klub (Csány Márti) & DB Kiadó (Széna Marika) o Március 11-én: Oratórium, gyerekcsoportok, reggeliztetők (Jani Áron SDB) o Március 18-án: Gitáros keresztút (Nyáry Lőrinc, Bärnkopf Bence) ESTI DICSÉRET: Nagyböjt szombatjain, szentmise végén, közösen imádkozzuk az esti dicséretet. Hívunk titeket, hogy vegyünk részt együtt az Egyház minden napi imádságán, a zsolozsmán. IFI és SERDÜLŐ LELKIGYAKORLATOK: A nagyböjti ifi lelkigyakorlat (17+ korosztály) február között, míg a serdülő lelkigyakorlat (13-17 évesek) február között kerül megrendezésre Péliföldszentkereszten. Információ és regisztráció: 2

3 IFJÚSÁGI SZENTSÉGIMÁDÁS: Minden hónap harmadik csütörtökén (február 18, március 17) ifjúsági szentségimádást tartunk a Boldog Sándor István szalézi kápolnában óráig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 24 ÓRA AZ ÚRÉRT: A Szentatya, Ferenc pápa meghívásához csatlakozunk mi is, amikor március 4- én, a péntek reggeli misétől 24 órás szentségimádást hirdetünk március 5-én, szombaton reggelig. A 24 óra alatt többször lehetőség lesz a bűnbánat szentségében is részesülni. A TISZTASÁG NAPJA : Szeretettel hívunk mindenkit (gyerekeket és felnőtteket) március 14-én, hétfőn (munkaszüneti nap), 8:30-tól, hogy kívül-belül megtisztuljunk! A templom és közösségi tereink takarításán kívül a lelki megtisztulásra is lehetőséget biztosítunk a szentgyónáson keresztül. Legyen közös szívügyünk a tisztaságunk! FELNŐTT LELKI FÉLNAP: Március 19-én, szombaton délután lelki félnapot tartunk felnőtteknek kápolnánkban. Bár gyerekvigyázásra ezúttal nem lesz lehetőség, bízunk benne, hogy ott tudtok majd lenni ezen a fontos közös lelki készületen! NAGYPÉNTEKI FELKÉSZÜLÉS FIATALOKNAK: Szeretnénk, hogy ebben az évben éves fiataljaink minél jobban megélhessék a Szent Három Nap eseményeit. Ezért Nagypénteken, március 25-én 15:00-tól várjuk őket, hogy keresztúttól kezdve közösen készüljünk lelkileg Urunk feltámadásának ünneplésére. A program Nagyszombaton 11 órakor ér véget (vagyis az oratóriumban alszunk). 3

4 DON BOSCO, AZ ISTENI IRGALMASSÁG HIRDETŐJE A Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szentévének kezdetén vagyunk, és a Szalézi Család méltán érezheti a felhívást, hogy még mélyebben megélje ezt: hiszen Don Bosco mindig különös figyelemmel fordult Isten irgalmasságának témája felé, így mint fiatal pap, 1846-ban kiadott egy 111 oldalas könyvecskét, amelynek címe Az isteni irgalmasság áhítatgyakorlata. Ez egyike volt a legelső kiadványainak, és igen érdekes története van. szolgálatból amit Barolo őrgrófnénál végzett, mivel súlyos csalódást okozott a közismert jótevőnek azzal, hogy nem akarta pártfogoltjait elhagyni és csak neki dolgozni. Ezek után Don Bosco kibérelte a Pinardi-házat, és szeretett "fiaival" oda költözött. Minden Barolo őrgrófnéval kezdődött Giulia Colbert di Barolo őrgrófnét ( ) Ferenc pápa 2015 májusában nyilvánította tiszteletre méltóvá. Ő személy szerint különös odaadással fordult Isten irgalmassága felé, tiszteletét imák és elmélkedések formájában bevezette a Valdoccóban általa alapított Szent Anna és Szent Magdolna házban, de nem elégedett meg ennyivel. Azt kívánta elérni, hogy ez az áhítatgyakorlat elterjedjen máshol is, különösen a plébániákon, a nép között, amihez a Szentszék hozzájárulását kérte. A pápa nem csak a hozzájárulását adta, de különböző búcsúkegyelmeket is engedélyezett azoknak, akik odaadóan végezték ezt az áhítatgyakorlatot. Ezen a ponton tehát az volt még hátra, hogy megfelelő módon ki legyen adva, a nyilvánosság számára elérhetővé kellett tenni az áhítatgyakorlatot nyarán Don Boscót a kimerültség a sír szélére sodorta és kénytelen volt visszavonulni édesanyjához, Margit mamához Becchibe, gyógyulni és lábadozni. Majd "kirúgták" a lelkészi Ekkor lépett közbe a híres hazafi, Silvio Pellico, a őrgrófné titkár-könyvtárosa, nagy csodálója és Don Bosco barátja, aki néhány versét megzenésítette. Azt mondják a szalézi források, hogy Pellico nagy merészséggel azt javasolta a őrgrófnénak, kérje Don Boscót, írja meg az említett kiadványt. Mit tett a őrgrófné? Elfogadta a javaslatot, bár nem túl lelkesen. Ki tudja? Talán próbára akarta tenni. És Don Bosco ráállt. A téma, ami közel állt a szívéhez Isten irgalmának témája közel állt Don Bosco spirituális érdeklődéséhez, amely még a chieri szemináriumban, de különösen a torinói konviktusban alakult ki. Csak két évvel korábban fejezte be a képzést, amelyet honfitársa, Cafasso Szent József vezetett, aki mindössze négy évvel volt idősebb nála, de a lelkivezetője volt, aki prédikált a papi lelkigyakorlatokon és fél 4

5 tucat más alapító lelkiatyja is volt, akik közül néhányan szentek lettek. Nos Cafasso, bár kora kultúrájának fia volt követte az előírásokat és a "tégy jót, hogy megmenekülj Isten büntetésétől és kiérdemeld a mennyországot" logikáját nem mulasztott el egy lehetőséget sem, hogy tanításaiban, prédikációiban beszéljen Isten irgalmasságáról. Hogy is ne tette volna, hiszen folyamatosan elkötelezetten kiállt a bűnbánat szentsége mellett és vigasztalta a halálraítélteket? Különösen azért, mert ez a megbocsátó áhítat a megváltás színezetét hozta a janzenizmus lelkipásztori szigora idején, amely az eleve elrendelést vallotta. Don Bosco november elején tért vissza és állt munkába, miután az áhítatgyakorlatot jóváhagyta Rómában a pápa, és javasolta az elterjesztését egész Piemontban. Olyan szövegek segítségével, amelyeket jól ismert, mert akkoriban könnyen megtalálhatóak voltak a konviktus könyvtárban, egy kiadványt írt a szóbanforgó ájtatosságról és saját költségén megjelentette a szép, 111 oldalas, apróbetűs könyvecskét, amelynek Az isteni irgalmasság áhítatgyakorlata címet adta. A saját nevét azonban gyöngéd figyelemből nem szedette rá, s így elküldte ajándékba Barolo őrgrófnénak. Nincs dokumentálva, de az ésszerűség és a hála úgy diktálja, hogy ez egyben tisztelgés volt Barolo őrgrófné előtt is, aki az ügy pártolója és támogatója volt: de ugyanez az ésszerűség és a hála vezérelhette az őrgrófnét is, aki híres volt nagylelkűségéről, hogy a névtelenség leple alatt hozzájáruljon a kiadás költségeihez. Nincs elegendő hely itt arra, hogy közöltjük Don Bosco klasszikusának teljes tartalmát, az elmélkedéseket és imádságokat, csak rá szeretnénk mutatni arra, hogy míg Ferenc pápa hajlik arra, hogy teológiai szempontokat szem előtt tartva hangsúlyozza, hogy Isten irgalma ingyenes, Don Bosco a pedagógiai szempontokat tartja szem előtt és megmagyarázza az emberi igényt az ilyen kegyelem iránt. Az ő alapelve ez: mindenkinek élnie kell Isten irgalmasságával a maga és minden ember számára, mert mindannyian bűnösök vagyunk [...] mindannyian rászorulunk a megbocsátásra és a kegyelemre [...] mindenki meghívatott az üdvösségre. Jelentős tény az is, hogy a hét minden egyes napjának végén Don Bosco megjelöli az irgalmasság gyakorlásának lehetőségeit: tettekre hív mindenkit, hogy bocsássanak meg azoknak, akik megbántották őket, valamilyen önmegtagadással érdemeljék ki Isten irgalmát a bűnösök számára, adjanak alamizsnát vagy ezt imádsággal, illetve valamilyen felajánlással váltsák ki, stb. Az áhítatgyakorlat utolsó napján van egy szimpatikus felhívás, talán utalva Barolo őrgrófnéra, hogy mondjanak el legalább egy Üdvözlégy Máriát azért a személyért, aki támogatta ezt az áhítatgyakorlatot! Egy egész fejezetet nyithatnánk Don Bosco nevelési gyakorlatáról, arról, hogyan tanította a fiatalokat és az embereket arra, hogy bízzanak az isteni irgalmasságban. Francesco Motto/Szaléziak.HU 5

6 7 V NAPTÁR FEBRUÁR / MÁRCIUS FEBRUÁR Templom programja ÉVKÖZI 5 VASÁRNAP Boldog IX Piusz, pápa Richárd, Tódor, Trisztán 8 H Emiliáni Szent Jeromos, Aranka, Elfrida 9 K 10 Sze Boldog Palomino Yenes Euzébia, szűz Abigél, Apollónia, Alex HAMVAZÓSZERDA Szent Skolasztika, szűz, Elvira Dér Katalin Bibliaköre: PRÓFÉCIÁK A SZABÍTÓRÓL Miserend: 7:00 18:00 19:30 Baba-Mama Klub (Szentmise: 10:45) A Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária jelenése, Betegek világnapja Betegek kenetében 11 Cs Adolf, Marietta részesülhetnek a misék végen 12 P Lídia, Lívia Animátor hétvége (NINCS pénteki oratórium) 13 Szo Ella, Linda, Katalin, Levente Animátor hétvége 14 V NAGYBÖJT 1 VASÁRNAPJA Szent Cirill és Metód, Bálint, Valentin Animátor hétvége 15 H Kolos, Georgina, Szigfrid Horváth Pál: SZALÉZI SZELLEMI MŰHELYE 16 K Julianna, Lilla, Daniló 17 Sze A Szervita rend hét szent alapítója, Elek Baba-Mama Klub 18 Cs Bernadett, Simeon 19:00 Ifjúsági szentségimádás 19 P Zsuzsanna, Elza Ifjúsági Lelkinapok Péliföldszentkereszt 20 Szo Aladár, Álmos, Paulina Ifjúsági Lelkinapok Péliföldszentkereszt 21 V NAGYBÖJT 2 VASÁRNAPJA Ifjúsági Lelkinapok Péliföldszentkereszt Damiáni Szent Péter, Eleonóra, Zakariás Országos gyűjtés a Katolikus iskolák javára 22 H Szent Péter apostol székfoglalása ünnepe, Dér Katalin Bibliaköre: Gerzson, Anasztáz, Artúr PRÓFÉCIÁK A SZABADÍTÓRÓL 23 K Polikárp, Alfréd, Szemere 24 Sze Szent Mátyás apostol, Edömér Baba-Mama Klub 25 Cs Versiglia Szent Alajos püspök és Caravario Szent Kallixtusz áldozópap, vértanúk, Géza 26 P Edina, Győző, Ottokár Serdülő Lelkinapok Péliföldszentkereszt 27 Szo Gábor, Ákos, bátor Serdülő Lelkinapok Péliföldszentkereszt 28 V NAGYBÖJT 3 VASÁRNAPJA Elemér, Oszvald Serdülő Lelkinapok Péliföldszentkereszt 29 H Horváth Pál: SZALÉZI SZELLEMI MŰHELYE 6

7 2016 MÁRCIUS Templom programja 1 K Albin, Gyopárka, Tóbiás 2 Sze Lujza, Henriett Baba-Mama Klub 3 Cs Kornélia, Kamilla, Frigyes 4 P Boldog Meszlényi Zoltán, Szent Kázmér, Adorján, Adriána 5 Szo Teofil, Olívia, Virgil 24 óra az Úrért (Szentségimádás és szentgyónás lehetőség) Munkanap Savio Domonkos boldoggá avatása (1950) 6 V NAGYBÖJT 4 VASÁRNAPJA Leonóra, Nóra 7 H Szent Perpétua és Felicitász, Tamás Dér Katalin Bibliaköre: PRÓFÉCIÁK A SZABÍTÓRÓL 8 K Istenes János, Zoltán, Filemon 9 Sze Római Szent Franciska Baba-Mama Klub 10 Cs Ildikó, Etele 11 P Szilárd, Konstantin, Tímea 12 Szo Gergely, Maximilián, Miksa 13 V NAGYBÖJT 5 VASÁRNAPJA Krisztián, Solt, Rozina Via Crucis Péliföldszentkereszt Ferenc pápának választásának évfordulója (2013) 14 H Matild, Paulina Templom nagytakarítás - Munkaszüneti nap Horváth Pál: SZALÉZI SZELLEMI MŰHELYE 15 K NEMZETI ÜNNEP Hofbaur Kelemen, Kristóf 16 Sze Henrietta, Herbert Baba-Mama Klub 17 Cs Patrik, Gertrúd, Patrícia 19:00 Ifjúsági szentségimádás Hittanórák 18 P Jeruzsálemi Cirill, Sándor, Ede felkészülés IVT 19 Szo 20 V SZENT JÓZSEF, SZŰZ MÁRIA JEGYESE Beáta, Izolda, Lea VIRÁGVASÁRNAP Klaudia, Csák, Kötöny 21 H Nagyhétfő, Benedek, Bence, Flüe-i Mikós felkészülés IVT 14:30 felnőtt lelki félnap Országos gyűjtés a Szentföld javára Dér Katalin Bibliaköre: PRÓFÉCIÁK A SZABÍTÓRÓL 22 K Nagykedd, Beáta, Izolda, Lea 23 Sze Nagyszerda, Mongrovejói Turibiusz, Emőke, Ottó Tavaszi szünet 24 Cs Nagycsütörtök, Gábor, Karina Tavaszi szünet 25 P Nagypéntek, Annuciáta, Irén 15:00 keresztút SDB udvaron ifjúsági készület Húsvétra Tavaszi szünet 26 Szo Nagyszombat, Emmánuel, Manuéla, ifjúsági készület Húsvétra Tormás Tavaszi szünet 7

8 IMASZÁNDÉKOK AZ IMAAPOSTOLSÁG SZÁNDÉKAI 2016-BAN FEBRUÁR: EGYETEMES: Hogy vigyázzunk a teremtésre, mint ingyen kapott ajándékra: műveljük és őrizzük meg azt az eljövendő nemzedékeknek. EVANGÉLIZÁCIÓS: Hogy a gyarapodjanak a párbeszéd és a találkozás alkalmai a keresztény hit és Ázsia népei között. MÁRCIUS: EGYETEMES: Hogy a nehézségek között élő családok részesüljenek a szükséges támogatásban, és hogy a gyermekek egészséges és nyugodt körülmények között növekedhessenek. EVANGÉLIZÁCIÓS: Hogy az egész Egyház imájának erejében a hitük miatt hátrányos megkülönböztetésben vagy üldöztetésben élő keresztények erősek és hűségesek maradjanak az Evangéliumhoz. SZALÉZI IMASZÁNDÉKOK A ÉVRE FEBRUÁR: Hogy megszűnjenek a különböző dél-ázsiai keresztény felekezetek közötti viszályok, és megmutatkozzék Jézus egyetlen, valódi arca. MÁRCIUS: Hogy a Szalézi Család erős és termékeny keresztény családok ösztönző forrása legyen a világ minden pontján. ELÉRHETŐSÉGEINK Szent Alajos Szalézi Rendház és Segítő Szűz Mária Templomigazgatóság Cím:1032 Budapest, Bécsi út 175. Igazgató: P Tran Si Nghi Ferenc SDB Honlap: Telefon: Telefon:

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 2016. f e b r u á r 7. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam. Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban,

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2007. augusztus Kiadja a Magyar Szentek Plébániája. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Emlékezzél meg, Istennek dicsıséges

Részletesebben

Pestszentimrei. A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja

Pestszentimrei. A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja IV. évfolyam 2. szám (29.) - Betegek Világnapja Február 11. Épp a mai vasárnapon, február 11- én - amikor megjelenik hírlevelünk

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció 2014. Március 16. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció II/11. szám Íme a totális kommunikáció! A tanítványok minden érzékszervükkel vesznek

Részletesebben

Mucha. KR-5153 45 52 cm, 14 lap NÁNDOR KARINA IRÉN ÍRISZ DUSÁN EMÁNUEL AUGUSZTA MIKSA KRISZTIÁN AJTONY MATILD TILLA KRISTÓF

Mucha. KR-5153 45 52 cm, 14 lap NÁNDOR KARINA IRÉN ÍRISZ DUSÁN EMÁNUEL AUGUSZTA MIKSA KRISZTIÁN AJTONY MATILD TILLA KRISTÓF FALINAPTÁRAK 25 Magyar festészet Mucha KR-5001, magyar-angol-német nyelvű naptárrész, magyar ünnepek, névnapok KR-5153 cm, 14 lap ÚJÉV FRUZSINA ÁBEL GENOVÉVA BENJÁMIN TITUSZ LEONA SIMON GÁSPÁR BOLDIZSÁR

Részletesebben

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja VI. évfolyam 7. szám (53.) - A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe A katolikus egyház 1926 óta minden

Részletesebben

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

Óbudai Szalézi Hírlevél 2015/16

Óbudai Szalézi Hírlevél 2015/16 Óbudai Szalézi Hírlevél 2015/16 Karácsonyi és Újévi szám MEGSZÜLETETT! Szeretnék elmondani nektek egy történetet. Fekete István, a gyermekeknek szánt regényeiről híres magyar író szívesen eleveníti fel

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra A Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lapja Felelős kiadó: Pavlekovics Ferenc. Szerkeszti: Várbiró Péter. 7632 Pécs, Berzsenyi Dániel u. 16. telefon/fax. 06-72-438-086 Hivatali órák: munkanapokon 8-10 és

Részletesebben

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...?

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...? 2013. november 17. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele I/10. szám Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...? Képzeljük csak el, Jézus Rómában a Szent Péter bazilikáról

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt

2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt 2014 böjt Hálaadás 1. oldal H á l a a d á s a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt Mikor pedig böjtöltök. ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat,

Részletesebben

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XI. évfolyam 8. szám 2011. szeptember KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT Amikor e sorok megjelennek már épp befejeződött a Hétkápolnai zarándoklat, és amire a következő

Részletesebben

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. 2013. szeptember-október. Kedves testvérek! AZ OKTALAN PÓK

KÖSZÖNTŐ. 2013. szeptember-október. Kedves testvérek! AZ OKTALAN PÓK 2013. szeptember-október facebook.com/obudaiszaleziak KÖSZÖNTŐ Kedves testvérek! Új tanév kezdetén állunk. Ez minden család számára, ahol iskolás gyermek van, új küzdelmeket, de új lehetőségeket is hoz

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Szegénység. -betlehemi egyszerűség-

Szegénység. -betlehemi egyszerűség- XI.évfolyam 12. Szám 2013. december Szegénység -betlehemi egyszerűség- Amikor meghalljuk, ezt a szót öszszeszorul a szívünk. Nagyon sokan vannak. Gyerekek, felnőttek, családok. Vannak, akik régóta- vannak,

Részletesebben

E gyházközségi L evél

E gyházközségi L evél E gyházközségi L evél 2012. évi 3. szám pünkösd 1 Már Krisztus mennybe költözött, Szentlélek Isten, szállj le ránk, ahonnan egykor földre jött, tedd oltároddá hű szívünk, hogy ossza Atyja kincseit, erénnyel

Részletesebben

A család védelme a politika feladata is

A család védelme a politika feladata is IX. évfolyam, 2. szám 2011 február A család védelme a politika feladata is A család az élet helye, ahol az élet megfogan és befogadásra talál. Mivel az ember nem egy tárgy, az emberi életet nem lehet gyártani.

Részletesebben

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT!

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! Az Úrnapot követő péntek, az egyházi év utolsó változó ünnepe a Szent Szív, számunkra

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk!

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk! Rákoskeresztúr, 2015. november Egyházközségi kiadvány XV. évfolyam 3. szám Megjelenik: alkalmanként Terjesztés: a Szent Kereszt és Szent Pál templomban Honlap: www.szentkereszt.weblapmagus.hu Mindenszentek

Részletesebben

Kulcstartók Keresztneves kulcstartók

Kulcstartók Keresztneves kulcstartók Kulcstartók Keresztneves kulcstartók M?anyag kulcstartó, 5.00 M?anyag kulcstartó, 5.00 lej M?anyag kulcstartó, 5.00 Cod #692 Cod #691 Cod #690 M?anyag kulcstartó, 5.00 M?anyag kulcstartó, 5.00 M?anyag

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

Karitász naptár 2016. Jubileumi év a Karitász megalakulásának 85. és újjászerveződésének 25. évfordulóján Gondolatok a Karitász történelméből

Karitász naptár 2016. Jubileumi év a Karitász megalakulásának 85. és újjászerveződésének 25. évfordulóján Gondolatok a Karitász történelméből Karitász naptár 2016 Jubileumi év a Karitász megalakulásának 85. és újjászerveződésének 25. évfordulóján Gondolatok a Karitász történelméből Tűzifaosztás Esztergomban, 2013 Ajándék szén kiosztása Esztergomban,

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban! HÍRLEVÉL 9. szám / 2012. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele Kedves Testvérek az Úr Jézusban! A Szentatya meghirdette a Hit évét, s nekünk, ferenceseknek ez a

Részletesebben

Drága Kertvárosi Testvéreink! Együtt imádkozzuk a rózsafüzért

Drága Kertvárosi Testvéreink! Együtt imádkozzuk a rózsafüzért Ünnepe: október 2. A Római Katekizmus az angyalokról azt mondja: az angyalok szellemi teremtmények, szünet nélkül dicsőítik Istent, és szolgálják az üdvözítő tervét, körülveszik Krisztust, akit üdvözítő

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

Megalakult a Szent Anna Oltáregylet

Megalakult a Szent Anna Oltáregylet 9. évf. 1. szám. 2012. jan. 22. Megalakult a Szent Anna Oltáregylet A legutóbbi képviselõ testületi ülésen örömmel jelezhettük, hogy megalakult a Szent Anna Oltáregylet. Az Egyletet és megalakulásának

Részletesebben

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6)

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Az Aszódi Római Katolikus Egyházközség időszaki tájékoztatója 2015. április Szent György hava XVIII. évf. 58. szám NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Amikor az asszonyok vasárnap hajnalban a sírhoz siettek,

Részletesebben

EGYÜTT IMÁDKOZTUNK ELSŐ SZENTMISÉJÉN AZ ÚJONNAN SZENTELTEKKEL. 2 Kertvárosi Krónika 2010. július - augusztus

EGYÜTT IMÁDKOZTUNK ELSŐ SZENTMISÉJÉN AZ ÚJONNAN SZENTELTEKKEL. 2 Kertvárosi Krónika 2010. július - augusztus 2 Kertvárosi Krónika 2010. július - augusztus ARANYMISÉST KÖSZÖNTÖTTÜNK Pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be templomunkban június 26-án 11 órakor Marczis Ferenc

Részletesebben

2003. január January 1. hét week 1

2003. január January 1. hét week 1 2003. január January 1. hét week 1 Hétfô Monday 30 Kedd Tuesday 31 Szerda Wednesday 1 Csütörtök Thursday 2 Péntek Friday 3 Szombat Saturday 4 Vasárnap Sunday 5 Dávid Szilveszter Újév, Fruzsina Ábel Genovéva

Részletesebben

Tudom az én megváltóm él Jób 19,25

Tudom az én megváltóm él Jób 19,25 XV I. é vfo l ya m 1. s z á m - 2 0 1 4. á p r i l i s Tudom az én megváltóm él Jób 19,25 Jób könyvét olvasva sok kérdés merül fel bennünk. Az egész történet olyan igazságtalannak tűnik. Isten miért egyezkedik

Részletesebben

Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója //

Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Új Pünkösd Az Atya szeretet végtelen, Mindig segít az embereken. Már Ádámnak megmondta: Ember küzdj, és bízva bízzál Én nem hagylak el téged

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

2008. Templombúcsú. 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője

2008. Templombúcsú. 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője 2008. Templombúcsú 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője Búcsúnk a Biblia évében Templomunk patrónusának, Lisieux-i Kis Szent Teréznek közismert életprogramja, a kis út szervesen

Részletesebben

VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011.

VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011. 1 VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011. Tartalom: I. Bevezetés II. Céljaink megvalósítása munkacsoportjaink által 1. Liturgikus munkacsoport 2. Közösségi munkacsoport 3. Karitatív

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

Katolikus Hírlevél. P l é b á n i á n k é s t e m p l o m a i n k. TEMPLOMAINK MISERENDJE Szent Kereszt Templomban

Katolikus Hírlevél. P l é b á n i á n k é s t e m p l o m a i n k. TEMPLOMAINK MISERENDJE Szent Kereszt Templomban P l é b á n i á n k é s t e m p l o m a i n k TEMPLOMAINK MISERENDJE Szent Kereszt Templomban Hétfőn reggel ½ 7-kor, kedden este ½ 7-kor, szerdán reggel ½ 7- kor, csütörtökön este ½ 7-kor, pénteken és

Részletesebben

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Elhangzott: 20 08. május 11-én, Pünkösd vasárnapján - Konfirmáción Pünkösd után? ézus tanítványainak az életében

Részletesebben

LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG

LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG Várszegi Asztrik OSB LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG Az oblátusintézmény végigkíséri a szerzetesség történetét, korszakonként más és más hagyományt alakítva ki magának. Az obláció Istennek adott

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

Mustármag Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Mustármag Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Mustármag Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium OM azonosító: 034851 Tartalomjegyzék 1 BEVEZETŐ... 4 1.1 A PEDAGÓGIAI PROGRAM CÉLJA, FELADATA... 4 1.2 JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 4 1.3 AZ INTÉZMÉNY

Részletesebben

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek, segítsd a fiatalokat az új tanévben is! nyári vakáció élményei még A alig múltak el, az élmények elevenek,

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 267/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Tárgy: Közérdekűvé nyilvánítási kérelem Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p. 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p. 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16 A Ko m á r o m i p l é b á n i a h í r l e v e l e 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16 Nem jó az embernek egyedül lennie. Ebben a kijelentésben több van, mint a férfi és

Részletesebben

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Függelék: Katolikus hittan kerettanterv Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Hittan 1-4. évfolyam H I T T A N 1. é v f o l y a m Célok és feladatok A foglalkozások segítsenek feldolgozni

Részletesebben

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER Dicsôség a magasságban Istennek! (Lk 2,14) Írók, költôk, filozófusok számtalan alkalommal leírták, illetve állították, hogy az embert

Részletesebben

Regina Krónika. A Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja. Jézus megkeresztelkedése

Regina Krónika. A Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja. Jézus megkeresztelkedése Regina Krónika reginamundiplebania.hu facebook.com/regmun14 A Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja XVII. évfolyam 1. szám 2016. január 10. Közvetlenül nyilvános tanításának megkezdése előtt, Jézus

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Jegyzőkönyv Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. évi rendes Közgyűléséről

Jegyzőkönyv Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. évi rendes Közgyűléséről Jegyzőkönyv Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. évi rendes Közgyűléséről 1 A Közgyűlés időpontja és helye: 2007. április 25., délelőtt 9,00 óra, 1065 Budapest, Bajcsy- Zsilinszky u. 57.

Részletesebben

Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. 12/E) Református Gimnázium, 2006, olaj, 50 70 cm. Középiskolák Kecskeméten

Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. 12/E) Református Gimnázium, 2006, olaj, 50 70 cm. Középiskolák Kecskeméten Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. /E) Református Gimnázium, 0, olaj, 0 0 cm 0 Középiskolák Kecskeméten Január Kertész Krisztina (Kandó Kálmán Szki. /E) Bányai Júlia Gimnázium, 0, akril, 0 0 cm Újév, Fruzsina

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. 2014. Július 13. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/28. szám Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. A mai vasárnap olvasmányai

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

ORGONASZENTELÉS. Az orgonaépítés kronológiája

ORGONASZENTELÉS. Az orgonaépítés kronológiája 2 Kertvárosi Krónika 2006. szeptember Az Atya házából az örvendezés és vigadozás jeleként zeneszó és tánc, szimfónia és kórus hallatszik. (vö.lk 15,24) ORGONASZENTELÉS 1947 óta működő templomunk hitélete

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

A Család éve. 2011. február

A Család éve. 2011. február 2011. február Újlaki Hangok www.ujlakitemplom.hu A Család éve A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az elmúlt évben meghirdette a Család évét. Ennek legfőbb oka az, hogy korunkban a családi élet válságot

Részletesebben

Szt. Erzsébet Hírlevél

Szt. Erzsébet Hírlevél Budapest-Rákoscsaba-Újtelepi Szent Erzsébet Plébánia Szt. Erzsébet Hírlevél 2015. december 24. Karácsony "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK

TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és művészetkedvelő barátait 2016. május 28-án, szombaton 18 órára Debrecenbe, a Kölcsey Központ Bényi

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589 PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

Ministráns Vezetőképző és Búcsú Szekszárdon

Ministráns Vezetőképző és Búcsú Szekszárdon Ministráns Vezetőképző és Búcsú Szekszárdon Október 22-24-én 22 fő részvételével szerveztünk Vezetőképző Lelkigyakorlatot a szekszárdi Belvárosi Rk. Plébánián. A találkozó mottója: Te jó vagy és jót osztogatsz.

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE. 2013. év III. szám I. KÖZLEMÉNYEK

A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE. 2013. év III. szám I. KÖZLEMÉNYEK A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE I. KÖZLEMÉNYEK 2013. év III. szám 700/2013 Krisztus feltámadt! Krisztusban Szeretett Testvéreim! Húsvét éjszakáján, mielőtt elindulnánk a föltámadási körmenetre, a gyertyalángok

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben