2. Az e-per során használt rendszer rövid bemutatása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. Az e-per során használt rendszer rövid bemutatása"

Átírás

1 A cégbíróságon kívüli elektronikus bírósági eljárások használatával kapcsolatos útmutató 1. Bevezető Budapest, december 2. (dr. Homoki Péter ügyvéd) január 1-jétől az ügyvédeknek lehetőségük nyílt arra, hogy újabb bírósági területen szerezhessünk tapasztalatokat az elektronikus ügyintézésben. Ez az ügyintézési rendszer jelentősen eltért a cégbíróságnál megszokott ügyintézési módtól. Míg a évi LXXXI. törvény által elindított (és 2005 óta elérhető) elektronikus cégeljárási ügyintézés minden szempontból saját informatikai rendszerre épült, addig a polgári perben megnyílt új, elektronikus kommunikáció meglévő, összkormányzati eszközökre próbál építeni, elsősorban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által is használt eszközökre. Mi ezt az ügyvédi kamarában az egyszerűség kedvéért eddig "e-pernek" neveztük, de ez az elnevezés nem pontos, hiszen nem csak polgári peres eljárásra vonatkozik. A hivatalos neve "ÜKE" a finanszírozó projekt címéből fakadóan, ami "Ügyfélkapcsolatok elektronizálása egyes bírósági eljárásokban" volt. A jelen szövegünkkel célunk, hogy a kollégák esetleges félelmét eloszlassuk, és kedvet csináljunk ahhoz, hogy mindenki megpróbálja polgári peres ügyeinek ilyen módon való intézését. 2. Az e-per során használt rendszer rövid bemutatása Az e-per során használt rendszer három részből áll: egyrészről a "központi rendszer", másrészről a bírósági rendszer, harmadrészről mi magunk, az ügyvédi oldal, amely a központi rendszer által meghatározott feltételekkel kell, hogy kommunikáljon a többiekkel. A központi rendszer gyökereit a 2003-tól elérhető internetes okmányirodai rendszerben, az XR-ben (Internetes Közigazgatási Szolgáltató Rendszer) kereshetjük. E rendszernél jelent meg először az ügyfelek azonosításának az a módja, amit a mai napig használunk, ez kapott a Ket.-ben Ügyfélkapu nevet, a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer egy elemeként. Amikor 2009-ben elfogadták a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló évi LII. törvényt, az volt a törvényben is kinyilvánított szándék, hogy minden kormányzati elektronikus ügyintézésnek erre a központi rendszerre kell épülnie. 1 Ezért is bővítette ki a évi LII. törvény a polgári perrendtartást egy elektronikus ügyintézési fejezettel. Ennek az új fejezetnek az volt a célja, hogy az akkor már több területen működő központi elektronikus szolgáltató rendszer révén gyorsuljon az ügyintézés, és a vállalkozások, valamint a jogi képviselővel eljáró felek július elsejétől kötelezően csak ezt használhassák minden polgári perben. Bár a központi rendszer kizárólagosságát alátámasztó törvényi deklarációk év elején hatályon kívül lettek helyezve, 2 és a kötelező elektronikus polgári peres eljárás kezdete többször el lett halasztva, mégis ez a központi rendszer a mai napig fontos részét képezi a nagyközönség számára elérhető elektronikus kormányzati szolgáltatásoknak, és az e-pernek is ez lett a lelke. 1 Lásd az elektronikus közszolgáltatásról szóló évi LX. törvény Lásd a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló évi CLXXIV. törvényben foglalt módosításokat.

2 Maga a központi rendszer is természetesen több részből (szolgáltatásból) épül föl. A fentebb már említett ügyfélkapu célja az "ügyfél" oldal megbízható azonosítása (az "ügyfél" szót itt közigazgatási eljárási értelemben kell érteni, amit egyébként az is mutat, hogy a "túloldali" szolgáltatási kapu neve "hivatali kapu"). Az ügyfélkapu nyitásának feltétele, hogy egy természetes személy meghatározott hivatalban (okmányirodában, külképviseleteken stb.) 3 megjelenjen személyazonosságának ellenőrzése végett, vagy a regisztrációs kérelmét minősített elektronikus aláírással ellássa. 4 A regisztráció eredményeként pedig egy, ma már biztonságosnak nem nevezhető felhasználónév és jelszó páros jön létre, amellyel együtt tudja magát az ügyfél elektronikusan hitelesíteni és azonosítani. Az azonosítást végző ügyfélkapu mellett a központi rendszer további fontos része az értesítési tárhely (egy állam által biztosított postafiók), valamint az értesítési tárhely közötti biztonságos dokumentum továbbítási szolgáltatás (a "BEDSZ"). Ugyanígy a központi rendszer szerves részét képezi az az általános nyomtatványtervező- és kitöltő rendszer is, alapvetően azáltal, hogy meghatározza, milyen formában fogják az OBH hivatali kapuján fogadni az ügyfél (ügyvéd) által küldendő információkat. Az ügyfélkapu, a tárolási és továbbítási szolgáltatások összességét nevezi a 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet a "ÁNYK űrlap benyújtás támogatási szolgáltatásnak", ami lényegében lefedi a most is bemutatni kívánt rendszer központi rendszer részét is. A bírósági rendszer részét képezi az OBH szakrendszere. Az OBH szakrendszerét úgy képzeljük el, mint ami a lehető legszabványosabb módon kíván csatlakozni a központi rendszer szolgáltatásaihoz, és ehhez az OBH rendszerhez kapcsolódnak az egyes bíróságokon működő informatikai eszközök. Az OBH szakrendszere látja el azt a feladatot, hogy az OBH "hivatali kapujára" érkező iratokat fogadja, letölti, azokat érkezteti (és érkeztetési azonosítót rendel hozzá), 5 majd kézbesíti az egyes bíróságokra, ahol az irodavezető az érkezett elektronikus iratokat lajstromozza. 6 A bírákhoz a kitöltött nyomtatványunk egységesen PDF formátumban vagy papírra kinyomtatva fognak eljutni, azaz a bírák nem a nyomtatványkitöltő programhoz hasonló felületen fogják a kitöltött nyomtatványokat olvasni. Végül az OBH szakrendszere gondoskodik a bíróság vagy a perbeli személyek által készített iratok OBH "hivatali kapuján" keresztüli továbbításáról is. 7 A rendszer harmadik része természetesen az ügyvéd számítógépe, aminek működési feltételeit azonban a fenti rendszerelemek igencsak behatárolják. Az ügyvédi oldal feladata lényegében a következő: (i) az űrlapok kitöltése a beadni kívánt peres irat tartalmának és a központi rendszer által meghatározott formának megfelelően (ami lényegében egy adott program, az ÁNYK kötelező használatát jelenti, és egyébként magában foglalja a bíróság megnevezésével együtt a boríték megcímzését is), (ii) a papír alapú iratok (így pl. a meghatalmazások, kereseti indokolások) elektronikussá irattá alakítása, 3 Lásd a pontos felsorolást a oldalon. 4 Lásd 5 Pp. 394/H. (4)-(5). 6 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet 23/A., 75/C. (2)-(6) és 75/D /2002. (VIII.1.) IM rendelet 75/E. és Pp. 394/H. (6)-(8) _1.doc 2

3 (iii) az űrlaphoz csatolandó mellékletek elektronikus aláírása (felszámolási- és csődeljárás esetén beleértve magának a végső nyomtatványnak a PDF-beli kinyomtatását, aláírását és mellékletkénti csatolását is), (iv) az űrlap és a mellékletek ügyfélkapun keresztül elérhető értesítési tárhelyre való feltöltése, (v) az értesítési tárhelyre beérkező válasziratok fogadása és saját rendszerre való mielőbbi lementése, valamint (vi) az eredeti papír alapú iratok visszakereshető (és az átalakított elektronikus irathoz kapcsolható módon való) megőrzése, (vii) a létrehozott és a megérkezett elektronikus iratok megőrzése. 3. Az e-per által lefedett eljárások és annak kötelező alkalmazása Az e-per január 1-jétől ténylegesen elérhetővé vált, eredetileg csak törvényszéki szinten július 1-jétől valamennyi bíróságon és a polgári per bármely szakaszában lehetővé vált a keresetlevél és egyéb beadványok, valamint ezek mellékletének elektronikus úton történő benyújtása. Mint láthattuk, a kötelező használat már a évi LII. törvény által bekerült a Pp-be, de a jogi képviselővel eljáró felek és gazdálkodó szervezetek számára az e-per július 1 helyett a csak január 1-jétől válik kötelezővé. 8 Az e-perekkel kapcsolatosan érdemes figyelemmel lenni arra, hogy milyen ügyekben lehet ezt használni. A évi CLXXX. törvény lényegében az összes korábbi kivételt kivette, 9 így a 397/H. alapján lényegében minden, január 1-jétől indult, jogi képviselővel eljáró polgári peres eljárásban kötelező lesz az elektronikus kapcsolattartás. A keresetlevelet az alperesnek a bíróság így is papír alapon kézbesíti, de onnantól kezdve az elektronikus kapcsolattartásra köteles fél minden beadványt és bizonyítékot is csak elektronikus úton nyújthat be. 10 Szintén kiolvasható a Pp. 394/B. -ából, hogy elektronikus kapcsolattartásra a valamennyi polgári peres ügyben lehetőség van, ezen kívül olyan polgári eljárásokban is, ahol ezt az eljárást szabályozó törvény ezt behivatkozza (így a csőd- és felszámolási eljárásban és a civil szervezet bírósági eljárásában) 11 Fontos, hogy közigazgatási határozatok felülvizsgálata körében csak a január 1-jétől induló közigazgatási eljárások során hozott határozatok felülvizsgálatánál kötelező az 8 Lásd Pp. 394/C.. Az utolsó halasztást a évi LXXI. törvény rögzítette, amely július 1 helyett tolta ki a "végső" kötelező határidőt január 1-re. Ezen a legújabb, november 17-én elfogadott évi CLXXX. törvény, sem a jelen írás zárásakor részletes vitán túljutott, T/7392. számú, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényjavaslat sem változtat. A évi CLXXX. törvény jelentősen átszerkeszti a szóhasználatot, és kifejezetten nevesíti az ÁNYK beküldési szolgáltatáson kívül az azonosítási szolgáltatásokat is, amelyek már nem mindegyike a képviselőt azonosítja (különbséget téve "képviselő személyének teljes körű azonosítását biztosító", "szervezet azonosítását biztosító" és a "közigazgatási szerv azonosítását biztosító" szolgáltatások között, lásd Pp. 394/C. (3) és (4) bekezdését). Azonban a törvény szóhasználata miatt a szervezeti azonosítás lehetősége az egyébként gazdálkodó szervezetnek minősülő ügyvédi irodák számára továbbra sem lesz lehetséges. Tehát érdemben a évi CLXXX. törvény sem hozott egyelőre változást. 9 Lásd évi CLXXX. törvény Pp. 394/C. (11). Természetesen kivétel ez alól, ha a papír alapú bizonyítéknak éppen a lényege veszne el ez elektronikus benyújtással vagy ha egyébként a digitalizálás aránytalan nehézséggel járna. 11 A civil szervezetekkel kapcsolatos eljárással kapcsolatosan a kollégák figyelmébe ajánljuk a birosag.hu-n elérhető gyakorlati tájékoztatást, lásd _1.doc 3

4 elektronikus kapcsolattartás, tehát itt nem a kereset benyújtása számít, hanem a keresettel felülvizsgálni kívánt közigazgatási eljárás kezdete. 12 Bár nem hivatkozza be a Pp. szabályait, de ugyanezt az elektronikus kapcsolattartást a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény 69/D. is lehetővé teszi a védő számára is az összbüntetésbe foglalással kapcsolatos indítványok körében. 4. Az e-per használatának megkezdése 4.1 ÁNYK telepítése Ahhoz, hogy használjuk az e-per rendszerét, először is telepítenünk kell a nyomtatványkitöltő alkalmazást a NAV oldaláról, majd ezután le kell töltenünk a bíróság (Országos Bírósági Hivatal) által rendszeresített speciális nyomtatványfajtákat (sablonokat, az elérhetőségét lásd lentebb). Indokolt egyúttal letölteni a sablonokhoz tartozó útmutatókat is. A nyomtatványsablonokat az elektronikus adóbevallás körében már ismert módon használhatjuk: e nyomtatványok tervezésére és kitöltésére használt rendszer őse a már régóta ismerős Abev, amelyet 2009-ben Általános Nyomtatványkitöltő ("ÁNYK") és Általános Nyomtatványtervező (ÁNYT) néven teljesen újrafejlesztettek, újjáalakítottak (noha a többségi felhasználás továbbra is a NAV-hoz kötődik.) 13 Persze ha valakinek minden adó- és járulékbevallását eddig pl. a könyvelője vagy munkavállalója végzett, annak a gépén nem lesz telepítve ez az ÁNYK, így érdemes lehet a jelen dokumentumhoz csatolt 1. függeléket átfutni. Ha az ÁNYK telepítve van, és sikeresen el tudjuk indítani, akkor az OBH által közzétett nyomtatványsablonok közül töltsük le azt, amit használni fogunk (vagy akár mindegyiket, sok helyet nem foglal). Minden elektronikus nyomtatvány főoldalán, az "Ügyfélkapcsolati információk" főpont alatt elérhetőek, de azon belül tartalmilag három fő csoportban találhatjuk őket, lábjegyzetben megadjuk az elérhetőségük közvetlen címét is: a) a civil nyilvántartási eljárások elektronikus nyomtatványai a "CIVIL SZERVEZETEK" pont alatt, azon belül "Civil eljárásokban alkalmazandó nyomtatványok; 14 b) a csőd- és felszámolási eljárások elektronikus nyomtatványai a "CSŐD- ÉS FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁSOK" pont alatt, azon belül a bal menüből elérhető "Csőd- és felszámolási eljárások nyomtatványok" menüpont; 15 és végül c) a minden más, elektronikusan elérhető és nem cégbírósági peres és nemperes eljárások pedig az "E-bíróság nyomtatványok" menüpont alatt (azaz ne az "elektronikus ügyintézési portál", ne az "e-bírósági tájékoztató" és ne is a "nyomtatványok űrlapok" menüpont alatt keressük) Lásd Pp. 394/H. (1) c). 13 Régebbi telepítések esetén lehet, hogy az ÁNYK nevű program a számítógépünkön nem ÁNYK, hanem "AbevJava" néven fog szerepelni, mindenesetre mi a továbbiakban csak ÁNYK-ként utalunk rá _1.doc 4

5 A civil nyilvántartási eljárásokban az űrlapokon kívül PDF-ben "Kitöltési útmutatót" is olvashatunk, míg az egyéb "e-peres" ügyekben ezeket a "kitöltési útmutatókat" az ÁNYK-n belül olvashatjuk (ha előzőleg a nyomtatványhoz hasonlóan a kitöltési útmutatót is telepítettük.) Mindenképpen érdemes ezeket is megismerni és telepíteni! (Az ügyfél tájékoztató nevű PDF-ek és az ügyleírások egyelőre korlátozott gyakorlati értékkel bírnak.) Ha minden jól van beállítva, elég a nyomtatványsablonokra kattintani az internetes oldalon, és az ÁNYK segítségével rögtön megfelelő helyre lesznek telepítve. Ezeket az ÁNYK-csomagnak nevezett üres sabloncsomagok ún. "jar" kiterjesztésű állományként telepíthetjük a gépre. Elviekben weboldalról rákattintva automatikusan települnie kellene. Ha valamiért nem ismeri fel a "jar" állományok kiterjesztését és nem egy kis "telepítőalkalmazás" indul el ilyenkor, akkor nem jó a JAVA beállításunk. Ekkor mentsük le a felajánlott jar-kiterjesztésű állományokat a saját számítógépünkre, telepítsük a JAVA keretrendszert a oldalról, majd a JAR fájlra rákattintva települnek a megfelelő nyomtatványok az ÁNYK-ba is. Ha ez utóbbi sem működik, akkor az 1. függelékben hivatkozott NAV útmutatóhoz forduljunk. Ha a nyomtatványok megfelelően lettek telepítve, az ÁNYK-t elindítva "Új nyomtatvány" esetén láthatjuk is a telepített nyomtatványsablonokat. Ha túl sok a telepített nyomtatványsablon, akkor a szűrési feltételek között válasszuk a "Szervezet" sorban az OBHGEPI-t (ez a bíróságok központi rendszerbeli rövid kódja). Ha egy sem látható, még nézzük meg, hogy a szűrési feltételek törlésére kattintás segít-e. A keresési felülettel kapcsolatos további tájékoztatás a oldalon olvasható. Sajnos a nyomtatványok neve nem túl beszédes, ezért jó, ha telepítés előtt felírjuk magunknak, hogy pl. az OBHGEPI_obhgepi_p02.jar a törvényszéknek benyújtandó polgári keresetlevelet jelenti, a p01.jar a járásbíróságokhoz benyújtandót, a G02 a gazdasági keresetlevelet, a p25 a viszontkeresetet stb. Legfeljebb a nyomtatványkitöltőben próbálgatni _1.doc 5

6 kell majd, hogy melyik rövidítés mit is takar, vagy vissza kell térnünk a nyomtatványok letöltését biztosító oldalra. 17 Aki nem akar próbálgatni, megnézheti a oldalon is. 18 A kívánt sablonra kattintás után egy új nyomtatvány nyitunk meg. Aki ismeri az ÁNYK működését, felmerülhet benne, hogy az ott megadott Törzsadatok (Szerviz, Törzsadatok) segítségével ki lehet-e tölteni előre pl. a saját adatainkkal az űrlapot - a válasz az, hogy egyelőre nem, mert nem veszi át azokat az adatokat. Tehát aki csak polgári eljárási célra telepíti az ÁNYK-t, ne is töltse ki egyelőre a törzsadatokat. Nagyon fontos, hogy a bíróság időközönként nem csak újfajta űrlapokat tölt fel, hanem a már korábban elérhető űrlapokból is újabb és újabb változatokat, verziókat tesz közzé(a NAV gyakorlatánál már megszokott módon). Ezért legyen beállítva a nyomtatványok frissítésével kapcsolatos tájékoztató üzenet és a frissítések automatikus alkalmazása, a frissítéseket mindig töltsük le, és az ÁNYK használatakor (elindításakor) is legyen internet elérés, ne csak pl. kiküldéskor. (Az új ÁNYK verziókban ezek már telepítéskor automatikusan be lesznek állítva.) Ha így teszünk, biztosíthatjuk, hogy mindig a legutolsó nyomtatványt használjuk. Ha figyelmeztet minket arra az ÁNYK, hogy új verzió érhető el egy nyomtatványból, mindenképpen frissítsünk. A lejárt nyomtatvánnyal beküldött iratot a bíróság nem fogja tudni értelmezni! Ez pedig komoly anyagi és eljárásjogi következményekkel is járhat. Éppen azért fontos arra odafigyelni, hogy az ÁNYK a nyomtatvány verziószámát "új nyomtatvány" kitöltésekor ellenőrzi, azaz beleütközhetünk e problémába, ha a nyomtatvány kitöltését megkezdjük pl. január 1-jén, a kész nyomtatványt január 15-én küldjük el, és az OBH a használandó nyomtatványok körében január 10-én frissítést hajtott végre. Ennek elkerülése végett ha a nyomtatvány kitöltésének megkezdése és beküldése között több, mint egy nap eltelik, ellenőrizzük, hogy mi az elérhető legfrissebb nyomtatvány változat abból, amit be 17 Az ÁNYK-ban látható nyomtatványnév nem azonos a birosag.hu oldalán látható "azonosító"-val! 18 Az Arconsult Kft. szíves segítségét köszönjük. Sem az Arconsult, sem a MÜK nem tudja biztosítani, hogy az oldalon elérhetővé tett információ mindig frissítésre kerül _1.doc 6

7 szeretnénk küldeni. (Szerencsére a frissítések azért várhatóan nem történnek olyan gyorsan az OBH esetén is, mint pl. ami tapasztalható a NAV esetén.) Fontos ugyanakkor az is, hogy a korábbi verziójú nyomtatványsablonokat ne archiváljuk vagy töröljük, ha van még abban az állapotban kitöltött űrlapunk, amellyel dolgozni szeretnénk. Aki biztosra akar menni, az pedig a régi kitöltött űrlapot PDF formában is lementi (kinyomtatja), így ha tíz év után már nem lesz elérhető az ÁNYK az akkori operációs rendszereken, akkor is rendelkezésünkre áll majd a beadott űrlap tartalma. 4.2 Az ÁNYK használata El is érkeztünk az ÁNYK tényleges használatához. Ez egy intelligens nyomtatványkitöltő abban az értelemben, hogy bizonyos adatok kitöltésének megfelelőségét ellenőrzi, egyrészről az adat típusa és értékkészlete szempontjából (pl. születési év esetén csak 1900 és 2100 közötti számokat engedélyez, illetékes bíróságnál listából kell választani, nem "szabad kézzel" írjuk be), másrészről az egyes adatok közötti összefüggés szempontjából (alperesnél természetes személy adatait akkor lehet csak kitölteni, ha beikszeltük, hogy az alperes természetes személy stb., jogi képviselőre vonatkozó adatokat csak akkor rögzíthetünk, ha előtte megadtuk, hogy jogi képviselővel jár el a beadvány benyújtója.) Ezt a fajta intelligenciát főleg a nyomtatvány tervezésekor kell, hogy a nyomtatvány közzétevője rögzítse, és az ezzel kapcsolatos információkban segíthet sokat a kitöltési útmutató, amit az F1-gyel érhetünk el (persze ha telepítettük előtte). A kitöltési útmutatók kapcsán megjegyezzük, hogy ha nem ütünk F1-et, csak egy négy soros szöveg jelenik meg, ami csak a kitöltési útmutató eleje (ám önmagában nem segít), de az F1 leütése esetén mindig megjelenik a teljes (hasznos) tartalom is. Látható, hogy az elérhetővé tett nyomtatványok tartalma azért nem túl bonyolult, talán a leginkább összetett a keresetlevél nyomtatványa. A beküldő azonosítási adatainál azon személy adatait kell megadni, aki az ügyfélkapun keresztül be fogja küldeni a kitöltött nyomtatványt (aki feltölti a tárhelyére), ezért fontos, hogy az itt szereplő adatok egyezzenek meg az Ügyfélkapuba belépés után elérhető "Saját adatok" tartalmával (lásd az ábrán alább). A bíróság minden esetben viszontazonosítani fogja a beküldőt, azaz az Ügyfélkapu szolgáltatója útján megkérdezi a KEKKH-t, jelezzen vissza, vajon az űrlap "Beküldő azonosítási adatok" sorában szereplő adatok megegyeznek-e az Ügyfélkapu rendelkezésére álló adatokkal (amelyet a személyiadat- és lakcímnyilvántartóból kaptak, az ügyfélkapu regisztráció során.) _1.doc 7

8 (A nyomtatványon szereplő beküldői adatok köre esetleg gondot okozhat, ha az ügyvéd megosztaná az ügyfelével a beadott elektronikus nyomtatványt, de nem szeretné megosztani vele pl. a születési időpontját vagy édesanyja nevét.) Nem kereset (hanem utóiratok) esetén a beküldő perbeli szerepét is meg kell jelölni (ilyen nyomtatványok esetén a jogi képviselő adatait csak akkor kell megadni, ha korábban még nem került bejelentésre, és ezt jelöljük a "Van már bejelentett jogi képviselő?" mezőben "Nem" válasszal. Mind a keresetlevél, mind más iratok esetén látható, hogy a "számunkra" igazán érdemi tartalom nem szerepel az űrlapon, pontosabban ún. nem strukturált módon kerül megadásra pl. a kereseti kérelem maga vagy a fellebbezés indoka, hanem csatolmányként. Pontosabban technikailag van lehetőség a nyomtatványon arra, hogy a kereseti kérelmet beírjuk az utolsó lapra, de ez formázási szempontból nem túl jó ötlet, így csak a legegyszerűbb esetekben javasoljuk. Célszerű inkább a kereseti kérelmet a megszokott szövegszerkesztőnkkel elkészíteni, majd azt PDF-be konvertálás után ES3/Dosszie aktába töltve csatolmányként csatolni az űrlaphoz. Megfelelő alkalmazással lehetőségünk van arra is, hogy közvetlenül magára a PDF állományba helyezzük el az elektronikus aláírást, és ne kelljen külön ES3/dosszie állományokat is lementenünk (Jelenleg mind a Netlock-féle PDFSigno, mind a Microsec-féle e-szignó már biztosítja ezt a képességet.) Egyelőre az ES3/dosszie használatát tudjuk javasolni, tekintettel arra, hogy csak ennek elektronikus archiválása megoldott. 19 Ha az érdemi tartalmat a fenti módon külön iratban kívánjuk feltüntetni, akkor az ÁNYK csak egy szűk adatkör rögzítésére szolgál, lényegében a felzetet (külzetet) rögzítjük vele, és a legtöbb peres iratunk érdemi tartalmat nem ez, hanem egy vagy több csatolmány fogja tartalmazni. Néhány dologra itt érdemes felhívni a figyelmet: a Pp szabályai a keresetlevélre lettek megfogalmazva, és nem egyértelmű, hogy a nyomtatvány is a keresetlevél részét képezi vagy 19 Hosszú távú érvényességet (archív időbélyeget) is csak erre tudunk beszerezni, és az aláírt PDF archiválását az archiválási szolgáltatók közül az egyik legalábbis biztosan megtagadja _1.doc 8

9 az "csak egy űrlap", amely esetben a csatolmánynak tartalmaznia kell a felzetet is. A nyomtatványnál azt olvashatjuk, hogy a keresetlevelet csatoljuk a nyomtatványhoz (és nem csak a kereseti kérelmet). Ugyanakkor a csatolmányok kezelése körében ugyanezt már nem keresetlevélnek, hanem egyszerűen "indokolásnak" nevezi ugyanezen ÁNYK a szóba jöhető csatolmány típusát (lásd az alábbi ábra utáni ábrát). Az OBH-val való egyeztetés szerint a keresetlevél tartalmát a nyomtatványnak és a csatolmánynak együtt kell teljesíteni, azaz a csatolt iratban nem kell a nyomtatványon is szereplő kötelező adatot megismételnünk, hogy teljesítsük a Pp előírásait (ez abból is következik, hogy a bírák előtt a beadványunk egésze PDF-ként fog megjelenni, nem látja olyan élesen a különbséget a nyomtatvány és a csatolmány között, mint mi.) Ez azért is fontos, mert minél több adatot írunk le kétszer, annál nagyobb az esélye, hogy a kettő véletlenül eltér egymástól, ami nem kívánatos helyzethez vezet. Másrészről persze figyeljünk arra, hogy azért mert egy adat szerepel a nyomtatványon, az nem jelenti azt, hogy kötelező nem kell minden adatot kitölteni ahhoz, hogy a nyomtatványt el tudjuk küldeni ami kötelező, azt a nyomtatvány úgyis számon kéri rajtunk, és addig nem küldhetjük be a nyomtatványt, amíg ki nem javítjuk a hibákat vagy nem pótoljuk a hiányzó adatokat. Csatolmányt a kitöltött űrlap elmentése után tudunk kezelni, az "Adatok/Csatolmányok kezelése" menüpont szerint. Elméletileg bármilyen PDF-et csatolhatunk vagy a Microsec és Netlock által használt elektronikus aláírás létrehozó programok (Mokka, e-szignó) által kezelt e-aktát (ES3, DOSSIER/dosszie stb.). Egyéb kiterjesztésű melléklet csatolását az ÁNYK nem engedélyezi fontos azonban, hogy az ÁNYK nem ellenőrzi, hogy a csatolmány alá lett-e írva elektronikusan _1.doc 9

10 Ha beadványt nem az ÁNYK, hanem közvetlenül az ügyfélkapu (az értesítési tárhely) útján töltünk fel, akkor ilyen ellenőrzést nincsen, aki elvégezze, és előfordulhat, hogy nem megengedett formátumot töltünk fel, amit a bíróság úgy fog tekinteni, hogy nem is terjesztettük be a beadványunkat (pl. Word.DOC/DOCX vagy OpenOffice.ODT). Annak technikai akadálya nincsen, hogy a keresetlevéllel együtt, egyetlen fájl tartalmazza a keresetlevelet és annak összes mellékleteit is (akár ES3/dosszie, akár PDF formában), azonban az OBH kérése szerint a későbbi hivatkozásokat az fogja segíteni, ha az automatikusan generált (és a BÜSZ-ben is használt) csatolmány sorszám és az iratunkban használt számozási sorszámok nem térnek el egymástól, amit egyedül az tudja biztosítani, ha a keresetünk minden melléklete önálló csatolmányként kerül a nyomtatványban rögzítésre (önállóan elektronikusan aláírva). (Az ÁNYK alább is látható csatolmány típusok megnevezése miatt a meghatalmazást egyébként se vonjuk össze egy csatolmányba az indokolással.) Persze a gyakorlatban még így is elő fog fordulni, hogy bizonyos PDF vagy e-akta formákat a bíróság majd nem tud értelmezni, ezért idővel óhatatlanul pontosítani kell az elfogadható formátum specifikációját. Addig is figyeljünk a cégeljárásból már ismerős problémára, amikor nem megfelelő paraméterek szerinti szkennelés miatt kezelhetetlenül nagyra nőnek a PDF-ek. Ez közvetlenül PDF-be nyomtatott szövegszerkesztős iratoknál nem lesz probléma, de szkennelt mellékleteknél annál inkább. Szkennelés esetén érdemes figyelni arra, hogy a kívülállónak egységesnek tűnő PDF formátum is többfajta módon tárolja a képeket, nem csak eltérő felbontásban, hanem eltérő képformátum szerint is, ezért nem mindegy, hogy a fekete fehér képeket színes képként szkenneljük-e be, illetve a szkennerünk (vagy meghajtóprogramja számítógépes beállítása) különbséget tesz-e fekete-fehér, főleg szöveget tartalmazó szkennelés, fénykép szkennelése stb. között. 20 Az ÁNYK kezelésénél érdemes még arra felhívni a figyelmet, hogy ahol pl. több felperes van, ott a nyomtatványkitöltő is lehetővé teszi, hogy újabb és újabb lapokra rögzítsünk adatot 20 Például egy főleg szöveget tartalmazó, fekete-fehér raszter kép Group 4 CCITT (CCITTFaxDecode szűrő) vagy JBIG2 képként való tárolása a PDF-ben akár nyolcszor-tízszer kisebb méretet is eredményezhet, mint a gyakran alapértelmezett JPEG-típusú, színes (ráadásul veszteséggel tömörítő) képként való PDF-ben tárolása (az ún. DCTDecode szűrő). Lásd még _1.doc 10

11 (adatmásolással vagy a plusz gombbal kérhetünk új lapot, utána a "Választ" gombbal válogathatunk közöttük.) A nyomtatvány mentése esetén lementi az ÁNYK-AbevJava kitöltött nyomtatványok közé az iratunkat, azonban ahhoz, hogy a későbbiekben is könnyen megtalálhassuk az iratainkat, mentés előtt célszerű kitölteni a "Megjegyzés" rovatot, és/vagy mentés helyett első alkalommal a "Mentés másként" névvel adni valami olyan nevet, amivel utólag is könnyen megtalálhatjuk a nyomtatványt. (Így is elég nehéz feladat lesz nagyobb számú nyomtatványokat megtalálni.) Ne feledjük: a "megjegyzés" rovat célja, hogy az ÁNYK-ban megtaláljuk a nyomtatványunkat, míg a "mentés másként" célja az, hogy az ÁNYK kívül is egyértelműen be tudjuk azonosítani az űrlapot. Ha egyik gépről egy másikra át kell vinnünk a kész vagy félkész nyomtatványokat (és mindkét gépen telepítve van minden nyomtatványsablon), és a kapcsolódó csatolmányokat akkor ezt a következő módon javasoljuk megtenni. Ha már fűztünk a nyomtatványhoz csatolmányt, akkor válasszuk a Szerviz menüpontban a Fejlesztő alpontot, azon belül az "XML-t és csatolmányt tartalmazó csomag készítése" menüpontot. Ezt csak hibátlan nyomtatvány és kapcsolódó csatolmány esetén tehetjük meg, tehát félig kitöltött nyomtatvány esetén nem. Kiválasztunk egy könyvtárat, ahol ún. xczállományba fogja elmenteni az ÁNYK a csomagunkat. Ezt a megszokott módon átvisszük a célgépre, és ott ha már telepítve van az ÁNYK, akkor rákattintva települt is a nyomtatvány és megnyitja azt. Ha csak nyomtatványunk van, egyszerűbb megoldást is használhatunk. Az egyik lehetőség, hogy a nyitott nyomtatványt XML-ként elmentjük (Adatok/XML állomány mentése), majd a célgépre ezt az XML-t átmásoljuk a szokott módokon (akár ben, pendrive-on stb.), és az ottani ÁNYK "Adatok/XML állomány megnyitása szerkesztésre" paranccsal nyitjuk meg. Ugyanígy működőképes, ha a Szerviz menüponton belül a "Fájlműveletek a mentés könyvtárban" alpontot választjuk, majd "Másolás a mentési könyvtárból", kiválasztva a célkönyvtárat. A célgépen pedig értelemszerűen a "Másolás a mentési könyvtárba" menüpontot választjuk ki. Ha több nyomtatványt is szeretnénk átvinni, akkor célszerűen az elmentett állományt kézzel megkeressük a Szerviz/Névjegy menüpont választása esetén felugró "Mentett bevallások helye" könyvtárban, ezt a címet kimásoljuk. A címen elérhető összes kívánt állományt (az ENYK kiterjesztésűeket) átmásoljuk a célgépre telepített ÁNYK által mutatott "Mentett bevallások helyé"-re. Sajnos ez utóbbi megoldás nem működik tökéletesen, ha a nyomtatványon kívül a csatolmányokat is át kell mentenünk. Ilyenkor az ENYK fálnevével azonos nevű.atc kiterjesztésű állományt is át kell másolni, ami az ÁNYK számára beazonosítja (hivatkozza) a csatolmányt, és az alkönyvtárba mentett csatolmányokat is át kell másolnunk. Ha a forráskönyvtár elérési útja nem azonos a cékönyvtár elérési útjával (mert pl. más a felhasználó neve a két gépen, más a meghajtó stb.) akkor bizony kézzel javítanunk kell az ATC-beli hivatkozásokat. Szóval megoldható, de nem felhasználóbarát. A csatolmányokat a Pp. 394/G. (5) bekezdése szerint elektronikusan aláírva kell megküldeni. 21 Noha a Pp. azt is előírja, hogy a nyomtatványt magát is (az egész beadványt) elektronikusan alá kellene írnunk, erre technikailag egyszerűen nincsen lehetőség (lásd 21 A évi CKXXX. törvény elfogadása óta elméleti lehetőség az ún. "azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés" is, de ez egyelőre gyakorlati jelentőséggel mindaddig nem bír, amíg a 6. pont szerinti "teljes körű ügyfélazonosítás" projekt eredményeivel nem találkozhatunk a gyakorlatban _1.doc 11

12 részletesebben a 5.4. pontot.) Az OBH-val való egyeztetés során egyértelmű megerősítést kaptunk arról, hogy a bíróság is csak a csatolmányok elektronikus aláírását várja el. Ha minden csatolmány rendelkezésre áll, és elmentettük a nyomtatványt, akkor jelöljük meg beküldésre ("Kapcsolat az ügyfélkapuval" alatt). Ekkor az ÁNYK az OBH által közzétett titkosító kulccsal titkosítja a küldeményünket, rögzíti az ún. boríték adatokat, és az eddigi ENYK állományunkból és csatolmányból csinál egy egységes (titkosított).kr kiterjesztésű állományt. Ezt az állományt a titkosítás miatt a központi rendszer üzemeltetői (a kézbesítési folyamat egyéb résztvevői) nem olvashatják, csak az OBH. A beküldésre megjelölt nyomtatványt feltölthetjük közvetlenül az ÁNYK használatával (ha megadjuk az ÁNYK-ban a jelszót és felhasználónevet, lásd közvetlen beküldés menüpont), vagy magunk feltölthetjük a magyarorszag.hu-ba előbb ügyfélkapus azonosítónkkal belépve az Értesítési tárhely szolgáltatásnál (mivel az ÁNYK miatt a Java telepítve van, így az "Általános dokumentfeltöltés"-sel, az ÁNYK által megadott alapértelmezett könyvtárból a megfelelő fájlnevet kiválasztva.) 4.3 Az ügyfélkapu és a kész nyomtatvány továbbítása kézbesítés végett Az e-per használatához előzetesen ügyfékapus azonosítóval kell rendelkeznünk, azaz vagy okmányirodában kell regisztrálnunk, vagy minősített aláírásunkkal kell ezt a magyarorszag.hu oldalon kérni. Most láthatjuk először annak hátrányát, ha megosztottuk felhasználónév és jelszó párosunkat pl. a könyvelővel vagy munkavállalóval, hiszen ezúttal már nem csak a nevünkben küldhetnek be elektronikus iratot, hanem a beküldött iratokat és a beérkező válaszokat is megnézhetik, ami már ügyvédi titkot is sérthet. A nevünkben való beküldésre nincsen más megoldás, mintsem az, hogy más ne használja a felhasználónév-jelszavunkat. Az ügyvédi titok védelmére az is elegendő, ha új ügyfélkaput kérünk (plusz pénz fizetéséért, hiszen ez már nem ingyenes), és az elektronikus peres iratokat ezen ügyfélkapu hozzáférés értesítési tárhelyéről küldjük és ide várjuk a válaszokat -- és ezt már tényleg nem osztjuk meg a könyvelőnkkel. Sajnos az ügyvédek egymás közötti és jelölt általi helyettesítése azonban még nincsen megoldva, hiszen míg pl. elektronikus adóbevallásnál már találhatunk erre megoldást, az e- perben nem (az újabb perbeli meghatalmazás nem megoldás arra, hogy pl. a helyettesítő ügyvéd hozzáférhessen az eredeti ügyvédnek küldött irathoz stb.). Noha néhány szervezet már korábban is csatlakozhatott hivatali kapu útján a központi rendszerhez (pl. közüzemi szolgáltatók, önkormányzatok), ennek lehetősége egyelőre még nem áll nyitva mindenki előtt. A hivatali kapu megoldásnak az lenne a nagy előnye, hogy igazából a szervezetre bízzák, hogy ki jogosult a nevében iratokat átvenni vagy beküldeni (az ügyintézők ügyfélkapus _1.doc 12

13 autentikációja mellett egy sajátos hivatali felhasználónév-jelszó párost is használnak), ami sokat segítene a helyettesítés vagy szervezeti képviselet tárgykörében. 4.4 Az irat kézbesítése a bírósághoz, a bírósági érkeztetés és lajstromozás A beadványunk további sorsát illetően három igazolást kell megkülönböztetni. (1) Elsőként van egy, a központi rendszer által kiállított, tisztán a kézbesíthetőség szempontjából jelentőséggel bíró "KR-érkeztetés", amit a Pp. 394/H. a bírósági érkeztetéstől megkülönböztetendő "befogadás-visszaigazolásnak" nevez (a BÜSZ pedig "kézbesítési rendszer útján kapott érkeztetési számnak). Az ügyfélkapus értesítéseknél ezt egyszerűen "Visszaigazolás" néven jelölik. Ezt onnan ismerjük meg, hogy az igazolást is maga a "központi rendszer" írja alá (ami valójában annak üzemeltetőjét, jelenleg a NISZ Zrt.-t jelenti). Ez a vizsgálat a beadvány verziószámát még nem tudja ellenőrizni, mert ekkor még csak a boríték adatok megfelelőségét ellenőrzik, az irat maga még a központi rendszer üzemeltetője számára titkosított. (2) A következő érkeztetés már az OBH rendszeréből érkezik, (és az ebben levő szám az ÜKM kóddal kezdődő "érkeztetési azonosító"). Az illeték fizetési kötelezettségünknek innentől számítva kell eleget tenni (lásd a következő pontot.) Ez ugyan utal a befogadásvisszaigazolás számára, de önálló időbélyegzőt már nem fog tartalmazni. (3) Csak ezután kapunk lajstromozási igazolást, és ezen lesz rajta a lajstromszám is. A befogadás-visszaigazolás alá van írva elektronikusan, az azt kiállító szervezethez tartozó szervezeti aláírással, a másik két igazolás kapcsán is beszerzés alatt vannak a szervezeti aláíráshoz szükséges tanúsítványok. A befogadás-visszaigazolás tartalmazza a befogadott beadvány és az arról kiállított időbélyeg elektronikus lenyomtatát. A lenyomatot elviekben mi is különösebb nehézség nélkül ellenőrizni tudjuk, 22 az időpecsét lenyomata azonban számunkra nem helyettesíti magát az időpecsétet, és magát az időpecsétet a befogadás- 22 Például Windows esetén letöltjük az ingyenes, Microsoft "File Checksum Integrity Verifier"-t (jelenleg és a visszaigazolásban szereplő dokumentumon lefuttatjuk. Ha az így kapott végeredmény (40 db kétjegyű hexadecimális számot, azaz 80 karaktert) összehasonlítjuk a befogadás visszaigazolás "a befogadott dokumentum elektronikus lenyomata" sorával. Ha a kettő azonos, akkor lényegében van egy "igazolásunk" a KR üzemeltetőjétől, hogy ő a beadványunkat befogadta _1.doc 13

14 visszaigazolás nem tartalmazza, azt külön kell letöltenünk, mivel maga az időpecsét ebből a lenyomatból nem állítható helyre. A befogadás visszaigazolás letöltésekor elérhetővé tett időpecsét magának a visszaigazolásnak az időpecsétje, nem a beadványunké! A beadványaink időpecsétje is elérhető az értesítési tárhelyen, de csak akkor, ha beadás előtt kértük az ügyfélkapu adott felületén, hogy az elküldött iratokból tegyen el egy másolatot a "tartós tárba". A tartós tárból már az egyes "saját dokumentumunk" aláhúzott, érkeztetési számára kattintva megnyílik a beadványunk letöltésének lehetősége, és ezen oldalon érhető el külön kattintással maga az időpecsét is, amit egyelőre csak célszerű arra használni, hogy a megadott tartalmát kimásolva (pl. Windows esetén jobb egérgomb és "Copy" vagy Ctrl+C parancs) egyszerű szövegfáljban eltároljuk úgy, hogy a beadványunkkal együtt megtaláljuk A kattintással kimásolhatjuk az időbélyeg base64 kódolását, a base64-et dekódolóval [pl. dekódolt bináris információt elmentjük Windows alatt P7B kiterjesztéssel azonban ez csak egy tanúsítványt ad, ezzel még nem megyünk semmire, hiszen nincsen szoftver eszközünk, ami megmondaná, hogy az időbélyegzett lenyomat a letöltött dokumentumból képezhető-e. Ez utóbbit nem tudjuk a megszokott aláírás létrehozó és ellenőrző alkalmazásainkkal sem elvégezni (MOKKA, E-szignó) az openssl megfelelő konfigurálása és elvi használata pedig jelenleg többségünk számára nem jelent valós ellenőrzési lehetőséget _1.doc 14

15 Mivel a tartós tár kapacitása igen szűkös (30 MB), a csatolmányok miatt ez lehet, hogy igen hamar be fog telni. A fentiek miatt fontos, hogy lehetőleg magunk gondoskodjunk a beküldött iratok és az arról a központi rendszer által tárolt "időpecsétek", valamint a visszaigazolás hosszú távú megőrzéséről is, annak ellenére, hogy ez elképesztően nehézkes. 24 A bíróságtól nem fogunk olyan elektronikus tértivevényt kapni, amely egy időpecsét módjára egyértelműen beazonosítja beadványunk tartalmát, de a lajstromozásról szóló az ügyszámot és/vagy az ügyszám alatti irat sorszámot is tartalmazó értesítés is tartalmazni fogja a befogadási visszaigazolás azonosítóját. A hosszú távú megőrzés és a teljeskörű védelem szempontjából a saját beadványaink és a bírósági érdemi iratok megőrzésén túl indokolt lehet tehát a lajstromozási visszaigazolás és a befogadási visszaigazolás megőrzése is, valamint a beadott iratunkról közölt időpecsét tárolása. Látható, hogy a kézbesítéssel kapcsolatos igazolások megfelelő kezelése időben jelentős informatikai terhet ró az ügyvédekre, ezen a területen még van mit javítani. Sajnos azonban ez nem az OBH hatásköre, hanem az egykori központi rendszer működtetőjéé. A Pp. 394/H. szerint az iratot a befogadás-visszaigazolás szerinti időpontban kell a bírósághoz megérkezettnek tekinteni, noha akkor a bíróság informatikailag még ténylegesen nem fér hozzá az irathoz, csak a központi rendszer üzemeltetője (és mivel az irat titkosítva van az OBH kulcsával, a központi rendszer üzemeltetője sem tudja ekkor az iratot olvasni.) 24 Ennél a megoldásnál a jelenleg elviekben elérhető legnagyobb biztonság az, hogy egyrészről eltároljuk a befogadás visszaigazolást (ez még egyszerű), valamint a tartós tárból kiválasztva a beküldött dokumentumunkat, letöltjük annak időpecsétjét (ez nehézkes). Ezt követően össze kellene vetnünk a beküldött beadványunkat a visszaigazolás szerinti lenyomat értékével és a tényleges időpecsétet a visszaigazolás szerinti időpecsét lenyomat értékével (megvalósítható, de időigényes). A hosszú távú megbízhatóság érdekében pedig a beadványunkon kívül archiválni kellene a visszaigazolást és az időpecsétet egyaránt, ES3/dosszieba csomagolva. A Copy-Paste módon rendelkezésre bocsátott időpecsét valódi tartalmáról, bizonyítóerejéről, és az időforrás megbízhatóságáról jelenleg a 23. lábjegyeztben leírtak szerint nem áll rendelkezésemre megfelelő információ _1.doc 15

16 4.5 Illetékfizetés A 44/2004. (XII. 20.) PM rendelet szerint (6/A. (4) bekezdés) az illetéket átutalással kell fizetni "az illetékes törvényszék Kincstárnál vezetett illeték-bevételi számlájára; az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni a beadvány bírósági érkeztetési azonosító számát és a fél nevét". Mivel elektronikus érkeztetési azonosító számot csak a beadás után fogunk kapni, ezért az illetéket az irat benyújtása után tudjuk csak fizetni, ezt azonban a bírósági érkeztetést követő három munkanapon belül meg kell tennünk (ez a Pp. 394/H. (5) bekezdéséből következik). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy csőd- és felszámolási eljárásokban az illetéket másként kell megfizetni, amelyről részletes tájékoztatást a oldalon lehet olvasni.(az eltérés egyrészről az, hogy csődés felszámolási eljárásokban az eljárási illetéket és a közzétételi költségtérítést bankkártyával is lehet fizetni az Igazságügyi Fizetési Portál segítségével, ahogyan pl. elektronikus beszámoló esetén is megtehetjük, ezen kívül átutalással való fizetés esetén a közlemény tartalma is eltérő. 4.6 Válasziratok fogadása A bíróság válasziratát ugyanúgy az ügyfélkapun belépve, az értesítési tárhelyünkön kapjuk meg. Ha új iratunk érkezne a tárhelyre, erről az ügyfélkapu "Saját adatok" menüpontjában (lásd az 7. oldalon) megadott címen kapunk értesítést (de ez nem kézbesítés, csak hivatkozást tartalmaz a beérkezett iratra). A Pp. 394/H. (8) bekezdése miatt az irat akkor is kézbesítettnek minősül, ha öt munkanapon belül nem nyitjuk meg, azaz nem kell papír alapú kézbesítéssel is próbálkozni a vélelem beálltához (természetesen alperesi vagy alperesi képviselői minőségben ez csak azt követően él, hogy az adott ügyben a bíróságnak már elektronikusan benyújtottunk legalább egy válasziratot, így jelezvén az elektronikus kapcsolattartás választását.) A központi rendszer jelenlegi működéséből következően a kézbesítési vélelem beálltával az értesítési tárhelyről is törlik a meg nem nyitott hivatalos iratokat. Megnyitott iratot a rendszer _1.doc 16

17 30 napon belül törli, ha azt az értesítési tárhelyről nem mozgatjuk át a tartós tárba. Befogadásvisszaigazolásainkat pedig 30 napon belül mindenképpen törlik az értesítési tárhelyről, ha nem mozgatjuk át a tartós tárba. 5. Az e-per használatának fő kockázatairól ügyvédi szemmel 5.1 Helyettesítés A legégetőbb problémának talán a fent már említett helyettesítés és meghatalmazás kérdését tekinthetjük, figyelemmel az elektronikus kézbesítés szigorú vélelmi szabályaira is, a Pp. 394/H. (8) bekezdése szerint "Ha a fél a bíróság által megküldött bírósági iratot az elektronikus kézbesítési tárhelyén történő elhelyezését követő ötödik munkanapon sem veszi át, akkor a bírósági iratot az ezt követő munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni (kézbesítési vélelem)". 5.2 A beadott iratok és válasziratok kezelhetősége A második számú problémának a beadott iratok és válaszok kezelhetőségét tekintjük bár mindaddig. Kis gyakorlattal, az ÁNYK megfelelő könyvtárait megtalálva persze megtalálunk minden beküldött nyomtatványt (lásd ÁNYK Szerviz/Névjegy menüponton belül a "Mentett bevallások helye", azon belül az "elkuldott" nevű alkönyvtár) stb, de ez nem nevezhető felhasználóbarát megoldásnak. Lásd még a 4.2. pontban írtakat is. Az ÁNYK egyáltalán nem alkalmas dokumentumok megosztására (közös munkára), keresésére, sem azok hosszú távú tárolására (ún. dokumentum menedzsmentre, kezelésre), és nem is erre a célra készült. Nem megoldás például, hogy megjegyzések mezőkben rögzítsük pl. az ügyfél neveket és ügyszámokat, hogy egy-egy korábbi iratot vissza tudjunk keresni. 5.3 A kézbesítési információk gyakorlati felhasználása Ugyanígy nem tudjuk a kézbesítéssel kapcsolatosan rendelkezésünkre bocsátott információkat érdemben használni. Nehézkes egyenként letölteni és a beadott beadvány állományával kézzel összerendelni a háromféle igazolást és a saját beadványunk időpecsétjét, és nem tudjuk az időpecsétet magunk ellenőrizni. 5.4 Pp. 394/G. (5) bekezdésének tévedése aláírjuk-e a nyomtatványt és a csatolmányt? (eltérés a felszámolási és egyéb ügyekben) A Pp. 394/G. (5) bekezdése két súlyos tévedést tartalmaz: a) előírja, hogy a "félnek a beadványt és mellékletét legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva kell a kézbesítési rendszer útján megküldenie a bíróság részére", noha a beadvány (a kitöltött űrlap) elektronikus aláírására az ÁNYK használatával technikailag nincsen lehetőség; és b) összekeveri a titkosító kulcspár nyilvános kulcsát és az aláíró kulcs nyilvános kulcspárját, noha mi ügyvédként nem használhatjuk az aláíró kulcsunk nyilvános kulcsát titkosításra. 25 Mint láttuk a fentiek szerint, a csatolmányokat ha ES3/DOSSZIE formában csatoljuk (és az e- aktákat előtte aláírtuk), azok fokozott biztonságú aláírással ellátása teljesül. Ha nem aláírva terjesztjük be az ES3/DOSSZIE csatolmányt, a bíróság a dokumentumot nem fogja írásbelinek tekinteni, és ugyanúgy "írásban elő nem terjesztettnek" minősülhet az iratunk, mintha rossz formátumban nyújtanánk be elektronikusan. 25 Ahogyan az ÁNYK által használt PGP-re épülő, saját készítésű titkosító kulcspár privát kulcsát sem használhatjuk aláírásra _1.doc 17

18 A Pp.-ből kitűnően azonban elviekben a kitöltött ÁNYK nyomtatványt is alá kellene írni. Az ÁNYK azonban erre nem alkalmas. Ha megjelöljük beküldésre a kitöltött nyomtatványt, akkor az ÁNYK a létrehozott.kr végű állományt mindössze titkosítja a bíróság titkosító (rejtjelező) kulcspárának nyilvános kulcsával. Ez a titkosítás azonban a hatályos jogszabályok és irányadó szabványok szerint nem elektronikus aláírás, még akkor sem, ha egyébként technikailag hasonló megoldásról van szó. A titkosításra használt ún. PGP technológia elviekben teljesíthetné is az irányelv és az Eat. fokozott biztonságú aláírással kapcsolatos feltételeit, jogi oldalról nem is ez a probléma lényege. A baj az, hogy a felhasználási cél itt nem aláírás, hiszen nem azt nyilatkoztatjuk ki, hogy az aláírt tartalmat elfogadjuk, mert nem rendelünk hozzá egy azonosságot egy adathoz a cél egyszerűen csak a tartalom titkosítása. Sehol-senki nem tájékoztatja az ÁNYK felhasználóit arról, hogy ők itt bármit jóváhagynának elektronikusan azt, hogy itt a Pp. 394/G. (5) bekezdésében a titkosítást értették aláírásként csak a törvény második és harmadik mondatának téves szóhasználatából és a beadási folyamat részletes megfigyeléséből (és a technikailag kizárt alternatív megoldásokból) lehet kikövetkeztetni. Másrészről a fokozott biztonságú aláírás irányelvi feltételeit értelemszerűen nem teljesítheti az OBH-hoz tartozó, az OBH által létrehozott titkosító kulcspár nyilvános része, hiszen ezzel nem azonosítjuk a beküldőt, csak a címzettet (nem alkalmas azonosításra és nem kizárólag az aláíróhoz köthető). Ez a fajta aláírás akkor sem működik, ha a kitöltött nyomtatvány beküldésre megjelölése helyett az ÁNYK-ban a "Kapcsolat az Ügyfélkapuval" pont alatt kiválasztjuk, hogy "Átadás digitális aláírásra", mivel a végeredmény itt is az, hogy csak a KRTITOK alkalmazással 26 létrehozott saját PGP titkosító kulcspárommal titkosíthatom a nyomtatványt és a csatolmányát (ennek működtetéséhez a nyilvános kulcsrészt egyébként fel kell előtte tölteni a központi rendszer tárhelyére) tehát az ÁNYK e menüpontjának szóhasználata téves és félrevezető. 27."Aláírni" itt is csak a KRTITOK alkalmazás tudna, de az a fentiek szerint akkor sem aláírás, ha saját titkosító kulcspárunk van (és nem az OBH-ét használjuk), mert akkor is csak titkosít. Ettől függetlenül a nyomtatvány és a csatolmányok e-aláírását akkor is javasolnánk, ha a Pp. ezt nem írná elő csak éppen ezt technikailag a csatolmányokra kell korlátoznunk. 26 Lásd 27 Az "Átadás digitális aláírásra" esetén az ÁNYK kiír egy megadott könyvtárba (pl. \ekuldes\kr\digitalis_alairas\) egy XML és MF (manifest) állományt, de ezt az XML-t technikailag nem tudjuk bármivel aláírni úgy, hogy a létrejövő XML-t továbbra is kézbesíteni is lehessen a bíróság számára. Például nem lehet a MOKKA/E-szignóval létrehozott ún. külön, XAdES aláírással ellátni, mert a kézbesítésre előkészítő KRTITOK alkalmazás csak egy XML-t fog titkosítani (az MF-ben szereplő csatolmányokon túl). Ha ez a megadott XML egy XAdES aláírás olyan módon, ami magában foglalja az aláírt objektumot, ezt nem fogja tudni értelmezni a KRTITOK. Az egyetlen működőképes módja a nyomtatvány elektronikus aláírásának jelenleg az volna, hogy miután elkészítettük a nyomtatványt, és csatoltuk hozzá a keresetlevelet és minden más strukturálatlan mellékletet ES3/DOSSZIE-ként (de még nem e-aláírva!), majd az ÁNYK mentés könyvtárából fogjuk az ENYK állományt (csatolmányok nélkül), és azt beillesztjük az ÁNYK csatolmányi könyvtárában lévő ES3/DOSSZIE aktába, majd az így teljessé vált e-aktát írjuk csak alá elektronikusan. A formai megfelelésen kívül ennek nincsen értelme, de elmondhatjuk, hogy a csatolmány aláírásával együtt a nyomtatványt magát is aláírtuk. (A megoldás azért nem tökéletes, mert a beadvány elektronikus borítékára a "KR-esítés" során kerülő adatokat így sem írhattuk alá de ez egyelőre papír alapon sem elvárás.) _1.doc 18

19 Itt leginkább a Pp. 394/G. (5) bekezdésének helyes kodifikációjára lenne szükség, nem az ÁNYK módosítására. Sokáig azt hittük, hogy tisztán elméleti kockázat, hogy egy bíró megpróbál a törvény előírása szerint eljárni, és elutasítja az elektronikus úton benyújtott iratot, mondván, hogy a nyomtatványt is érti beadvány alatt, és az nincsen elektronikusan aláírva. Sajnos a baj ennél nagyobb: második felétől a csőd- és felszámolási ügyekben úgy kezdték el értelmezni a Pp.-t 394/G. (5) bekezdését, hogy az ügyvéd írja alá a nyomtatványt akkor is, ha ezt technikailag értelmetlen, és nyilvánvalóan nyakatekert módon valósítható meg. Ugyanis elképzelésük szerint az a helyes eljárás, hogy az ÁNYK nyomtatvány végleges változatához csatoljuk hozzá mellékletként magának az ÁNYK nyomtatványnak a PDF-ben kinyomtatott változatát, amit csatolás előtt még elektronikusan aláírtunk. Tehát a Pp. 394/G. (5) bekezdésének értelmetlen rendelkezését úgy oldják föl, hogy a nyomtatványhoz csatolni kell magát a nyomtatványt is Ennek az "értelmezésnek" köszönhetően egy beadványhoz két nyomtatvány fog tartozni, az egyik alá lesz írva elektronikusan, a másik nem (ez utóbbi a kézbesíthetőséghez elengedhetetlen, hiszen ha az egész beadványt, mindennel együtt becsomagolnánk egy ES3-ba, hogy aláírhassuk, akkor a központi rendszer nem tudná kiolvasni a címzett bíróság nevét ) Természetesen érthető, ha a bíróság a rosszul megfogalmazott jogszabályt is próbálja szó szerint értelmezni, de talán van egy bizonyos határ, amin túl a szó szerinti értelmezés jogbiztonsági előnyeit messze meghaladja az ilyen jogalkalmazással okozott hátrány. 28 Fontos, hogy ezen csőd- és felszámolási ügyekben a nyomtatványsablon utolsó oldala erre a szükséges plusz lépésre külön is felhívja az ügyvéd figyelmét. Kérjük, hogy a kollégák erre külön legyenek figyelemmel. 5.5 A beadványok e-aláírásának fontossága és az e-archiválás nehézsége A fent leírt technikai nehézségektől függetlenül a beadványok e-aláírása egyébként a peres feleknek is érdeke. Attól ugyanis, hogy a központi rendszer időbélyegzi a beadványunkat, és így egy igazolást ad arról, hogy mikor-milyen tartalommal nyújtottunk be dokumentumot ("tértivevény"), ez még nem lesz közokirat. A Pp. 394/G. (4) bekezdése szerint a bíróság által kiállított tértivevény közokirat, maga a központi rendszer üzemeltetője (NISZ Zrt.) által kiállított időbélyeg nem az (még akkor sem volna az, ha nem lenne a fentiek szerint gyakorlati akadálya az időbélyegük rövid és hosszú távú, ügyfélkapus felületen történő használatának, archiválhatóságának.) 29 Az egyetlen bizonyítékunk a beadvány tartalmáról tehát a bíróság tértivevénye, ilyet viszont hozzánk érkezett iratok esetén nem kapunk, tehát egyetlen bizonyítékunk a beérkezett iraton lévő elektronikus aláírás. Ugyanígy az e-aláírás segít annak megőrzésében, hogy a kézbesítés során a beadott iratok tartalmát nem változtatják meg (nem cserélik ki a csatolt PDF-eket egy más PDF-re), főleg ha az ellenérdekű fél egy állami szerv vagy akár a központi rendszert működtető NISZ Zrt. (nem mintha bármilyen hasonló probléma eddig fölmerült volna). Ha pedig elektronikusan aláírt iratokat kell megőriznünk, akkor gondokodnunk kell azok hosszú távú elektronikus megőrzéséről, elektronikus archiválásáról is. A legegyszerűbb ennek úgy eleget tenni, ha a létrehozott saját iratainkat ún. archív aláírással (XAdES-A) látjuk el, amely ha az algoritmussal vagy az időbélyegzést végző szervezetekkel kapcsolatosan nincsen valami rendkívüli esemény akár tíz évig is igazolni tudja az e-aláírás érvényességét. 28 Ezt az értelmezési problémát talán a beadvány fogalmának eltérő értelmezésével ésszerűbben is fel lehetett volna oldani. 29 Ebben is eltér ez a megoldás a évi LII. törvény rendelkezésétől _1.doc 19

20 5.6 Titkosítás gyakorlati nehézségei Az ÁNYK és a központi rendszer lehetőséget biztosít arra is, hogy nem csak az OBH nyilvános kulcsával titkosítjuk a beadott iratokat (hogy azt csak az OBH és a bíróságok olvashassák), hanem arra is, hogy kérjük a nekünk küldendő iratok titkosítását úgy, hogy azt csak mi olvashassuk. Elviekben bármilyen titkosító nyilvános kulcsot fel lehet tölteni, de a gyakorlatban ez biztosan szűkebb kört jelent, viszont nincsen dokumentálva, hogy a KRTITOK 30 által létrehozott kulcspár nyilvános kulcsán kívül még mivel működik együtt. A KRTITOK használata esetén problematikus, hogy az elmentett PGP kulcsokat egyszerű jelszóval védhetjük ám ha ezeket elfelejtjük, akkor azt jónéhány éven át senki nem fogja nekünk visszafejteni (nincsen pl. megbízható kulcsletét szolgáltatás, mint például az isave archiválási megoldásnál). Sajnos a KRTITOK az egyetlen módja annak, hogy a bírósággal folytatott elektronikus kommunikáció során megbízhatóan védjük az ügyvédi titkot, ezért indokolt a használata, de ez közel sem megnyugtató. Bár az ügyvéd saját érdekének védelme azt kívánná, hogy a titkosított formában beküldött iratot is elektronikusan archiváljuk, ezt praktikusan nem tudjuk megoldani. Erre tekintettel ha titkosított is küldjük be az OBH-nak az iratokat, jelenlegi technikai lehetőségeink mellett megőrzés céljából a kititkosított szöveget javasoljuk eltárolni. Ezzel saját magunkra vállalunk ugyan bizonyos kockázatot, de a titkosítással kezelhető kockázat, az azzal védett érdek ennél komolyabb súlyúnak tűnik. 6. Az e-per jövője: helye az elektronikus közigazgatás jövőjében és az ügyvédi oldali továbbfejlesztés lehetőségeiről Az előző, 5. pontban olvashatóan számos irányban lehetne még az e-per ügyvédi oldalát fejleszteni. 30 A KRTITOK letöltését lásd a NAV nyomtatványkitöltő oldalán belül a "kontroll adatszolgálatás" menüpont alatt, _1.doc 20

21 Egyes fejlesztési irányok megoldhatóak saját, azaz piaci hatáskörben, hiszen az ÁNYK által létrehozott XML formátumot nagyon könnyű más eszközökkel is létrehozni, azaz a beküldés előtti összecsomagolás kivételével nem is kell feltétlenül az ÁNYK-t használni, és maga az összecsomagolás is megoldható ÁNYK nélkül. E fejlesztési irány megoldást jelentene az életszerű, használható irat- és (a fogalmazványokat, tervezeteket is magában foglaló) dokumentumkezelési képesség igényére, így pl. az ügyvédi ügykezelő rendszerekben rögzített adatokat (pl. ügyfél adatokat, ügyvédi törzsadatokat) is be tudja tölteni a nyomtatványokba, de ugyanez megoldást jelentene arra is, hogy egy adatot lehetőleg az ügyvédnek csak egyszer kelljen rögzítenie (pl. a beküldő adatait nem kell az alperesi jogi képviselőnél is ugyanúgy megadni stb.), az előzmény adatokat szélesebb körben újra lehessen hasznosítani. Ezt a képességet használja ki jelenleg a IURISYS nevű rendszer. 31 De ezt a képességet más, dokumentum- vagy ún. praxiskezelést is megvalósító rendszer is biztosíthatná (pl. ELOÜgyvéd, Justitia/egyszeru-ugyvitel.com) Akár a cégeljárásban már megszokott, az ügyvédek számára saját telepített felületet biztosító nyomtatványkitöltő alkalmazások fejlesztői is hasznát láthatják annak, ha életképesebb alternatívát nyújtanak az ÁNYK helyett. Ez takarékos megoldást jelenthetne az olyan tömeges pervitelekre is, ahol nagy számú alperessel kell dolgozni, így közüzemi cégek, követeléskezelők biztos, hogy előbb-utóbb kifejlesztenek egy ilyen megoldást, nekik ez óriási megtakarításokat jelenthet. Kérdés persze, hogy az ÁNYK bírósági felhasználásával kapcsolatos bizonytalanságok miatt (meddig lesz ez még használva, mikor váltja majd ki egy új rendszer?) kinek éri meg az ehhez szükséges fejlesztéseket elvégeznie. Az igazi fejlesztési problémát azonban azok a területek jelentik, amelyek függetlenek az ÁNYK-ban használt formátumtól, ahol muszáj lesz az állami szervekkel a változásokhoz egyeztetni. Ilyen a helyettesítés, a "cégkapu", és a valóban használható titkosítás, elektronikus aláírás és a központi rendszer általi bizonyítékok (így időbélyegzés) könnyű lekérdezhetőségének kérdése. Megjegyezzük, hogy az Országgyűlés előtt jelenleg T/7392. számon folyamatban lévő, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényjavaslat rövid távon nem fog változást jelenteni. A törvényjavaslat jelentős szempontból újraalakítja az eddig helytelen módon a Ket.-ben elhelyezett elektronikus ügyintézési kormányzati szabályokat, azonban az ügyfélkaput nem szünteti meg. Ezt persze ne is a törvényektől várjuk, de az elektronikus ügyintézés új elemeit illetően már 2011 óta számos új fejlesztés elkészült, így az ügyfélkapu felváltására is hivatott ún. teljes körű ügyfélazonosítási projekt. 32 Ha ezek az új infrastrukturális elemek végre a helyükre kerülnek és elérhetővé válnak, akkor bízhatunk abban, hogy az e-per ügyében is egy olyan rendszer lesz kialakítva, amely a kötelezővé tétel mellett nem csak a puszta technikai lehetőséget biztosítja, hanem figyelembe veszi a valós felhasználói igényeket is. 7. Együttműködés az Országos Bírósági Hivatallal A Magyar Ügyvédi Kamara és az Országos Bírósági Hivatal január 23-ától kezdődően egyeztetést folytat az új rendszer gyakorlati tapasztalatainak összegyűjtése végett. Az együttműködés végső célja az, hogy minél hamarabb, már a választható elektronikus kapcsolattartás időszakában megismerjük a tipikus 31 Lásd 32 Lásd a projektről röviden a címen (bár túl sok konkrétumot sajnos ez sem árul el, de láthatjuk, hogy ez egy jóval sokoldalúbb, technikailag heterogénebb azonosítási rendszert elérhetővé tételére készül föl. Csak az a kérdés, hogy ebből majd mi lesz számunkra is elérhető _1.doc 21

22 problémákat és ha lehetőségünk van rá, közösen dolgozzunk ki megoldásokat, közösen optimalizáljuk a rendszer működését. Ennek részeként a Magyar Ügyvédi Kamara segítséget nyújt az Országos Bírósági Hivatalnak abban, hogy a rendszer használatával kapcsolatos panaszokat emészthető, strukturált formában összegyűjti és továbbítja, valamint közreműködik az ügyvédeknek a rendszer használatával kapcsolatos képzésében. Természetesen bármennyire is támogatja egymást az Országos Bírósági Hivatal és a Magyar Ügyvédi Kamara, mindig lesznek olyan problémák, amelyek megoldása kívül esik mindkét szerv hatáskörén (ilyen például a központi rendszer által biztosított kézbesítés módja, a nyomtatványkitöltés keretrendszere stb.) _1.doc 22

23 1. Függelék: Az ÁNYK telepítése Maga az ÁNYK-aBevJava a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról tölthető le, jól látható helyen, a "Nyomtatványkitöltő programok" alól. 33 Az ÁNYK telepítésének előfeltétele alapvetően a Java Standard Edition legalább 6.0 verziójú futtatási környzetének telepítése (amit Java SE 6.0 vagy JRE 6.0 vagy 1.6.x verziónak is szoktak jelölni, régió verziószámozás továbbéléseként). Ez utóbbi telepítéséről kiváló információt olvashatunk a NAV honlapján is ("E-bevallás, Java", azon belül "ÁNYK- AbevJava kitöltőprogram", azon belül "Tudnivalók internetkapcsolattal rendelkező számítógépekhez" cím alatt). A Java ezen verzióját lényegében minden, Windows ME-nél újabb Windows-os operációs rendszerre, számos Linux disztribúcióra és Mac OS X 10.6 fölötti változatra lehet telepíteni. ios-en, azaz ipad-en nem fut, de androidos tablet használók se számítsanak érdemben semmire. A Java szükséges verziójának telepítésével kapcsolatos további információt a oldalon olvashatunk, de ez az információ igen technikai részletességű. Mi egyedül arra a gyakori hibára szeretnénk felhívni a figyelmet, amikor valaki egy új, 64- bites géphez vásárolt 64-bites Windows 7 operációs rendszerére telepít egy 32-bites böngészőt, akkor Java-ból is 32 bites változatot kell telepítenie. Ez egyáltalán nem ritka összeállítás ha valaki Internet Explorert használ, és megnézi az Internet Explorer névjegyét [About] és abban nem szerepel kifejezetten, hogy 64 bites, akkor 32 bitest használ! Ha itt rosszat (32 bites Java környezet helyet 64 bitest) telepítünk, akkor azt el kell távolítani ahhoz, hogy működjön. Ha a Java már sikeresen települt, akkor az ÁNYK valószínűleg gond nélkül fog települni a NAV oldaláról is, de az ezzel kapcsolatos esetleges problémára is megoldást találhatunk a NAV oldalán (pl. fel nem ismert.jar állományok kezelése), lásd de a NAV és az Ügyfélkapu telefonos helpdesk szolgáltatot is nyújt -- ne feledjük, ha az ÁNYK sikeresenm települt és működik, akkor már minimális a valószínűsége, hogy a bírósági nyomtatványoknál egyedi, technikai jellegű probléma keletkezne ( és alatt a "Segítségnyújtás" pont.) 33 Jelenleg tml _1.doc 23

24 Viszonylag gyakran előforduló probléma, hogy Windows esetén az Asztalra [Desktop] települt az ÁNYK ikonja, de arra kattintva nem indul el. Ennek oka a Java telepítésekor keresendő, amikor nem az alapértelmezett (telepítéskor javasolt) könyvtárba telepítjük a Java környezetet. Ilyen esetben érdemes megnézni, hogy a Java telepítés során a Java futtatási könyvtára megfelelően rögzítésre került-e az ún. PATH környezeti változóban. Ezt az Asztalon (vagy Start menüben) található Számítógép [My computer] ikonra jobb gombbal kattintva elérhető Tulajdonságok [Properties]-on belül Speciális beállítások [Advanced], ezen belül Környezeti változók [Environment Variables], Rendszerváltozók [System variables] listában találhatjuk, a Szerkesztés [Edit] gombra kattintva a szöveg végére írjuk be azt az útvonalat, amit a Java telepítésekor megadtunk; lásd a képen (ha nem tudjuk ezt az útvonalat, távolítsuk el a Java-t, majd telepítsük újra, és jegyezzük meg _1.doc 24

Közzététel és Adatszolgáltatás IT tudatosság projekt

Közzététel és Adatszolgáltatás IT tudatosság projekt Közzététel és Adatszolgáltatás IT tudatosság projekt Felhasználói kézikönyv v3.0 2009. 03. 03. Tartalomjegyzék 1 BEVEZETÉS... 4 2 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK... 4 2.1 RENDSZER ÁTTEKINTÉSE, FELHASZNÁLÓK, ALAPFOGALMAK...

Részletesebben

Készítette: Citynform Informatikai Zrt.

Készítette: Citynform Informatikai Zrt. Iratkezelő rendszer Felhasználói kézikönyv Iktatás és érkeztetés Készítette: Citynform Informatikai Zrt. Citynform Iratkezelő Rendszer iktatás és érkeztetés A Bevezetésnek kettős célja van: segédlet a

Részletesebben

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ. EMVA ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ. EMVA ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ EMVA ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések Verziószám: 03 2010. február 12. Budapest Tartalomjegyzék Fontos tudnivalók...3 Meghatalmazás

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS az Európai Területi Társulások 2013. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-13)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS az Európai Területi Társulások 2013. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-13) PÁLYÁZATI KIÍRÁS az Európai Területi Társulások 2013. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-13) A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban:

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. A nemzetiségi támogatások felhasználására. (A pályázat kódja: NEMZ-16)

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. A nemzetiségi támogatások felhasználására. (A pályázat kódja: NEMZ-16) EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A nemzetiségi támogatások felhasználására (A pályázat kódja: NEMZ-16) TARTALOMJEGYZÉK 1. Támogatott tevékenységek és kiadástípusok... 3 2. A pályázaton

Részletesebben

AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program

AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program Felhasználói útmutató 1. MEGVÁSÁRLÁS... 2 1.1. AUTOMATIKUS ÉLESÍTÉS... 2 1.2. MANUÁLIS ÉLESÍTÉS... 2 2. TELEPÍTÉS... 3 2.1. ELSŐ TELEPÍTÉS... 3 2.2. TÖBB PÉLDÁNY

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer Felhasználói kézikönyv Legutóbbi változások: A könnyebb használat

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ÜGYFELEK SZÁMÁRA

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ÜGYFELEK SZÁMÁRA FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ÜGYFELEK SZÁMÁRA 2015-04-01 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozó szerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály szerint

Részletesebben

I. Az üzemeltető adatai: Név: Meskete2015 Kft. továbbiakban üzemeltető. Székhely: 8174, Balatonkenese, Arany János utca 13

I. Az üzemeltető adatai: Név: Meskete2015 Kft. továbbiakban üzemeltető. Székhely: 8174, Balatonkenese, Arany János utca 13 A Mesepont webáruház böngészésével és használatával Ön tudomásul veszi a honlap használatára és szolgáltatásaira vonatkozó általános szerződési és felhasználási feltételeket, az adatkezelési feltételeket

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ. EMVA Agrár-környezetgazdálkodási támogatások

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ. EMVA Agrár-környezetgazdálkodási támogatások KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ EMVA Agrár-környezetgazdálkodási támogatások Verziószám: 01 Jogcímkód: 6.239.01.01 2009. június 01. Budapest FONTOS! Felhívjuk szíves figyelmüket,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter VIII/ /2013. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdése szerint NEM NYILVÁNOS. Készült

Részletesebben

Az elektronikus kapcsolattartás új szabályai a Pp-ben. dr. Szalai Péter ügyvéd Gy r, 2015.12.08.

Az elektronikus kapcsolattartás új szabályai a Pp-ben. dr. Szalai Péter ügyvéd Gy r, 2015.12.08. Az elektronikus kapcsolattartás új szabályai a Pp-ben dr. Szalai Péter ügyvéd Gy r, 2015.12.08. 2016. január 1-jén hatályba lép a 2015. évi 2015. évi CLXXX. törvény, amely f szabályként kötelez vé teszi

Részletesebben

Elektronikus Ü gyinte ze si Felu gyelet (EÜ F) Nyilvá ntártá sok Regisztere be to rte no ádátbejelente si u rláp (EÜ F u rláp) kito lte si u tmutáto

Elektronikus Ü gyinte ze si Felu gyelet (EÜ F) Nyilvá ntártá sok Regisztere be to rte no ádátbejelente si u rláp (EÜ F u rláp) kito lte si u tmutáto Elektronikus Ü gyinte ze si Felu gyelet (EÜ F) Nyilvá ntártá sok Regisztere be to rte no ádátbejelente si u rláp (EÜ F u rláp) kito lte si u tmutáto Verzió: v2.0 Tartalomjegyzék Dokumentum történet...

Részletesebben

Hivatal részére küldött iratok elektronikus benyújtása - Segédlet SEGÉDLET HIVATAL RÉSZÉRE KÜLDÖTT IRATOK ELEKTRONIKUS BENYÚJTÁSA

Hivatal részére küldött iratok elektronikus benyújtása - Segédlet SEGÉDLET HIVATAL RÉSZÉRE KÜLDÖTT IRATOK ELEKTRONIKUS BENYÚJTÁSA SEGÉDLET HIVATAL RÉSZÉRE KÜLDÖTT IRATOK ELEKTRONIKUS BENYÚJTÁSA ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ VERZIÓ SZÁM : 3.0 2015. május 12. 1 Tartalom I. Fontos tudnivalók... 3 II. Benyújtásra szolgáló felület...

Részletesebben

Bírósági végrehajtás 2012

Bírósági végrehajtás 2012 Bírósági végrehajtás 2012 Módosító szabályok 2011. évi CLVI. törvény egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról 2011. évi CLXVII. törvény a korhatár előtti öregségi nyugdíjak

Részletesebben

Elektronikus eljárás, okirat-sablonok, mintaokirat és a nyomtatványok

Elektronikus eljárás, okirat-sablonok, mintaokirat és a nyomtatványok Elektronikus eljárás, okirat-sablonok, mintaokirat és a nyomtatványok Mi az elektronikus eljárás? Ez egy olyan eljárás, amelynek során az egyébként papíron elkészült, aláírt, megszerkesztett dokumentum

Részletesebben

AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁST TÁMOGATÓ ELEKTRONIKUS DOKUMENTÁCIÓS RENDSZER (ÉTDR)

AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁST TÁMOGATÓ ELEKTRONIKUS DOKUMENTÁCIÓS RENDSZER (ÉTDR) AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁST TÁMOGATÓ ELEKTRONIKUS DOKUMENTÁCIÓS RENDSZER (ÉTDR) Dr. PAPP FERENC 2013. május 28. AZ ÉTDR MŰKÖDÉSÉRŐL, KONCEPCIÓJÁRÓL ÁLTALÁBAN A VÁLLALKOZÓI ADMINISZTRATÍV

Részletesebben

SuliXerver 3.5 TELEPÍTÉSE GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN

SuliXerver 3.5 TELEPÍTÉSE GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN SuliXerver 3.5 TELEPÍTÉSE GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN Telepítési útmutató türelmetleneknek A kézikönyv elkészítésekor az ULX Kft. a lehető legnayobb gondossággal és körültekintéssel járt el, ennek ellenére nem

Részletesebben

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ Kifizetési kérelem Verziószám: 2.0 2011. március 24. Tartalom Fontos tudnivalók... 2 Belépés a felületre... 3 Meghatalmazás használata... 5 Kérelem kitöltésének

Részletesebben

Útravaló Ösztöndíjprogram ÚT A DIPLOMÁHOZ. ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Pályázati kategória kódja: UTR-UD-14

Útravaló Ösztöndíjprogram ÚT A DIPLOMÁHOZ. ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Pályázati kategória kódja: UTR-UD-14 ÚT A DIPLOMÁHOZ ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Pályázati kategória kódja: UTR-UD-14 A meghirdetés dátuma: 2014. augusztus 1. UTR-UD-14 ÚT A DIPLOMÁHOZ 1. Pályázat benyújtására

Részletesebben

Bevezetés. A WebAccess használatának bemutatása előtt néhány új funkció felsorolása következik:

Bevezetés. A WebAccess használatának bemutatása előtt néhány új funkció felsorolása következik: Bevezetés Leveleink, naptárunk, stb. megtekintése bármely gépen egy egyszerű webböngésző (Mozilla, Explorer) segítésével is lehetséges. GroupWise rendszernek ezt a megjelenési formáját GroupWise WebAccessnek

Részletesebben

Diplomaterv Portál. Elektronikus szakdolgozat és diplomaterv nyilvántartó és archiváló rendszer. Felhasználói útmutató v11

Diplomaterv Portál. Elektronikus szakdolgozat és diplomaterv nyilvántartó és archiváló rendszer. Felhasználói útmutató v11 Elektronikus szakdolgozat és diplomaterv nyilvántartó és archiváló rendszer v11 Tevesz Gábor 2013. február 8. Bevezetés A 2010/11 tanév kezdetétől a Villamosmérnöki és Informatikai Kar a Szakdolgozat készítés

Részletesebben

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ Nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálás Támogatási kérelem Verziószám: 1 2013. február 4. Tartalom Fontos tudnivalók... 2 Firefox portable...

Részletesebben

Kor-Társ Idősügyi Program 2011 Idősklubok, nyugdíjasklubok kulturális, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására (előfinanszírozott)

Kor-Társ Idősügyi Program 2011 Idősklubok, nyugdíjasklubok kulturális, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására (előfinanszírozott) Kor-Társ Idősügyi Program 2011 Idősklubok, nyugdíjasklubok kulturális, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására (előfinanszírozott) A pályázat kódja: KOR-TARS-11 Pályázati Útmutató 2011. december

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. az eadat rendszer fejezeti nettó finanszírozás témakörének szabályairól és használatáról

ÚTMUTATÓ. az eadat rendszer fejezeti nettó finanszírozás témakörének szabályairól és használatáról ÚTMUTATÓ az eadat rendszer fejezeti nettó finanszírozás témakörének szabályairól és használatáról Az informatikai rendszer használata a Kincstár ügyfelei részére ingyenes. Az eadat rendszer használatához

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A. Hazai Tehetségsegítő Tanácsok támogatása. c. kiíráshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A. Hazai Tehetségsegítő Tanácsok támogatása. c. kiíráshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban:

Részletesebben

ECP. Site Administration System. Felhasználói kézikönyv. v2.9.24+ (1. kiadás a 2.9.24 és újabb verziójú ECP SAS rendszerekhez)

ECP. Site Administration System. Felhasználói kézikönyv. v2.9.24+ (1. kiadás a 2.9.24 és újabb verziójú ECP SAS rendszerekhez) v2.9.24+ ECP Site Administration System Felhasználói kézikönyv (1. kiadás a 2.9.24 és újabb verziójú ECP SAS rendszerekhez) AW STUDIO Nyíregyháza, Luther utca 5. 1/5, info@awstudio.hu 1 2 Jelen dokumentáció

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Bevezetés, cégadatok Jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazza a webáruházban (a továbbiakban: Webáruház) elérhető szolgáltatás igénybe vevő (továbbiakban: Vásárló)

Részletesebben

Pályamunka feltöltése és nevezés a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára

Pályamunka feltöltése és nevezés a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára Pályamunka feltöltése és nevezés a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára Az OTDK-ra beadandó pályamunka felöltése és a nevezés az OTDT online rendszerén (http://online.otdk.hu) keresztül történik.

Részletesebben

1. Bevezető 2. Általános rendelkezések

1. Bevezető 2. Általános rendelkezések Verziószám: 1.0; Érvényes: 2016. február 01. Tartalomjegyzék: 1. Bevezető 2. Általános rendelkezések 3. Az eladó adatai 4. A megvásárolható termékek köre 5. A vásárlás rendje 6. A rendelés folyamata 7.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Minősített tehetséggondozó műhely címmel rendelkező tehetséggondozó szervezetek támogatása c. kiíráshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Minősített tehetséggondozó műhely címmel rendelkező tehetséggondozó szervezetek támogatása c. kiíráshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Minősített tehetséggondozó műhely címmel rendelkező tehetséggondozó szervezetek c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban:

Részletesebben

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Verzió 14 2016 január 25. 1 1. Tartalom 2. Bevezető... 4 3. Regisztráció... 6 4. Elfelejtette jelszavát?... 8 5. Online ügyfélszolgálat

Részletesebben

KÖZPONTI ÉRKEZTETÉSI ÜGYNÖK SZOLGÁLTATÁS

KÖZPONTI ÉRKEZTETÉSI ÜGYNÖK SZOLGÁLTATÁS KÖZPONTI ÉRKEZTETÉSI ÜGYNÖK SZOLGÁLTATÁS ELEKTRONIKUS DOKUMENTUM-TOVÁBBÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK Csatlakozási Szabályzat 2016. február 29. EREDETI 2 Tartalom 1 BEVEZETŐ... 3 1.1 A dokumentum célja... 3 2 A

Részletesebben

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ. EMVA Monitoring adatszolgáltatás

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ. EMVA Monitoring adatszolgáltatás SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ EMVA Monitoring adatszolgáltatás Verziószám: 02 2012. február 17. Budapest I. Fontos tudnivalók A rendszer használatához kétféle regisztráció szükséges: 1. Ügyfélkapus

Részletesebben

Elektronikus dokumentumtárolási (EDT) szolgáltatás

Elektronikus dokumentumtárolási (EDT) szolgáltatás Elektronikus dokumentumtárolási (EDT) szolgáltatás Csatlakozási Szabályzat 2016. március 8. EREDETI 2 Tartalom 1 BEVEZETŐ... 3 1.1 A dokumentum célja... 3 2 AZ EDT SZOLGÁLTATÁS JELLEMZŐI... 4 2.1 Kapcsolódó

Részletesebben

1. Vásárlás regisztrációval a regisztrációs űrlap kitöltésével: felhasználónév, és emailcím megadásával, amiről emailban visszaigazolást kap.

1. Vásárlás regisztrációval a regisztrációs űrlap kitöltésével: felhasználónév, és emailcím megadásával, amiről emailban visszaigazolást kap. A SiGi Magic webáruház böngészésével és használatával Ön tudomásul veszi a honlap használatára és szolgáltatásaira vonatkozó általános szerződési és felhasználási feltételeket, az adatkezelési feltételeket

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv MAGYAR NEMZETI BANK ERA Számlatermékek bejelentő szolgáltatás Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 4 Jelen dokumentum célja, hogy bemutassa az ERA (Az MNB elektronikus

Részletesebben

elektronikus kitöltés és benyújtás

elektronikus kitöltés és benyújtás Felhasználói kézikönyv Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (AKG- VP) elektronikus kitöltés és benyújtás 2015. Verzió 02. 1 1. Tartalomjegyzék 1. TARTALOMJEGYZÉK... 2 2. BEVEZETÉS... 4 3. A BEADÓ FELÜLET

Részletesebben

Címtár Felhő Projektfeladat specifikáció

Címtár Felhő Projektfeladat specifikáció Címtár Felhő Projektfeladat specifikáció 1 Tartalomjegyzék 1 Tartalomjegyzék... 2 2 Bevezetés... 3 2.1 A feladat címe... 3 2.2 A feladat rövid ismertetése... 3 3 Elvárások a feladattal kapcsolatban...

Részletesebben

TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv

TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv TERC Kft. Budapest 2015. április 2 Tartalomjegyzék TERC-ETALON ONLINE Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezetés...

Részletesebben

A pályázati kategória kódja: NTP-SZTG-M-15

A pályázati kategória kódja: NTP-SZTG-M-15 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének támogatása c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal

Részletesebben

T.R.U.S.T. Tax Return Unified Support Tool. Nyomtatványkitöltő Felhasználói útmutató

T.R.U.S.T. Tax Return Unified Support Tool. Nyomtatványkitöltő Felhasználói útmutató T.R.U.S.T Tax Return Unified Support Tool Nyomtatványkitöltő Felhasználói útmutató Tartalomjegyzék 1. A T.R.U.S.T.-ról általában... 3 1.1. Áfabevallás, főnyomtatvány (xx65a)... 3 1.2. Áfabevallás, Belföldi

Részletesebben

Építési engedélyezési eljárások TERC Kft., Budapest, 2013.

Építési engedélyezési eljárások TERC Kft., Budapest, 2013. Mednyánszky Miklós Építési engedélyezési eljárások TERC Kft., Budapest, 2013. Mednyánszky Miklós, 2013 TERC Kft., 2013 A könyv részeit vagy egészét közölni a szerzőre és a kiadóra vonatkozó adatok feltüntetése

Részletesebben

2. Az e-per során használt rendszer rövid bemutatása

2. Az e-per során használt rendszer rövid bemutatása A cégbíróságon kívüli elektronikus bírósági eljárások használatával kapcsolatos útmutató Budapest, 2015. december 9. (dr. Homoki Péter ügyvéd) 1 (A legutolsó, 2015. december 2-ai állapothoz képest változott:

Részletesebben

E-Fedezetkezelő. felhasználói kézikönyv. Fővállalkozói adminisztrátorok számára

E-Fedezetkezelő. felhasználói kézikönyv. Fővállalkozói adminisztrátorok számára E-Fedezetkezelő felhasználói kézikönyv Fővállalkozói adminisztrátorok számára Tartalomjegyzék 1. Program általános használata... 2 1.1. Szoftver követelmények... 2 1.2. Jogosultság függő működés... 2 1.3.

Részletesebben

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Dr. Va rga Á dá m mb. oktató Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék, Közigazgatási Jogi Tanszék Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Bevezetés Van egy

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Tehetséggondozó szakemberek és pedagógusok képzésének támogatása határon innen és túl c. kiíráshoz NTP-TSZPK-M-16

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Tehetséggondozó szakemberek és pedagógusok képzésének támogatása határon innen és túl c. kiíráshoz NTP-TSZPK-M-16 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Tehetséggondozó szakemberek és pedagógusok képzésének támogatása határon innen c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban:

Részletesebben

Év zárása és nyitása 2015-ről 2016-ra

Év zárása és nyitása 2015-ről 2016-ra Év zárása és nyitása 2015-ről 2016-ra Ebben az évben a megszokottól eltérően, új programot kell telepíteni. Ennek lépései: 1. lépjen ki a DszámlaWIN programból (FONTOS!). Amennyiben hálózatban használják

Részletesebben

Nokia 2690 - Felhasználói kézikönyv

Nokia 2690 - Felhasználói kézikönyv Nokia 2690 - Felhasználói kézikönyv 2. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 4 Kezdő lépések 5 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 5 A SIM-kártya eltávolítása 5 A microsd-kártya behelyezése 5 Vegyük

Részletesebben

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást Vagyongyarapodás bizonyítás, becslés, elévülés Békés Megyei Bíróság 7.K.23.351/2006/3.szám A megyei bíróság dr Bagdi László ügyvéd által képviselt I.rendű, II. rendű felpereseknek - APEH Hatósági Főosztály

Részletesebben

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ. EMVA Monitoring adatszolgáltatás

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ. EMVA Monitoring adatszolgáltatás SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ EMVA Monitoring adatszolgáltatás Verziószám: 01 2010. február 15. Budapest FONTOS! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az elektronikus felület a Mozilla Firefox

Részletesebben

Másolatkészítés az építésügyben Egy lehetőség és az ÉTDR. Verzió: etdr_e-masolat_1401107.odt 2015-01-07

Másolatkészítés az építésügyben Egy lehetőség és az ÉTDR. Verzió: etdr_e-masolat_1401107.odt 2015-01-07 Másolatkészítés az építésügyben Egy lehetőség és az ÉTDR Verzió: etdr_e-masolat_1401107.odt 2015-01-07 Készült az elektronikus közigazgatás építésügy területén történő bevezetéséhez azzal a céllal, hogy

Részletesebben

NET-VILÁG WEB GRAFIKAI STUDIÓ ÉS INFORMATIKAI TANÁCSADÓ. Általános Szerződési Feltételek. Internetes Szolgáltatások igénybevételére

NET-VILÁG WEB GRAFIKAI STUDIÓ ÉS INFORMATIKAI TANÁCSADÓ. Általános Szerződési Feltételek. Internetes Szolgáltatások igénybevételére 1 NET-VILÁG WEB GRAFIKAI STUDIÓ ÉS INFORMATIKAI TANÁCSADÓ Általános Szerződési Feltételek Internetes Szolgáltatások igénybevételére 1 Hatályos: Kazincbarcika, 2016. Junius 01. 2 2 Tartalomjegyzék 1. SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

Számlázás-házipénztár. (SZAMLA) 2015.21 verzió. Kezelési leírás

Számlázás-házipénztár. (SZAMLA) 2015.21 verzió. Kezelési leírás Számlázás-házipénztár (SZAMLA) 2015.21 verzió Kezelési leírás FORINT-Soft Kft. Számlázás-házipénztár 2 Tartalomjegyzék 1. Általános információk... 5 1.1. A program típusai... 5 1.2. Rendszerkövetelmények...

Részletesebben

Papíralapú benyújtás esetén két példányban, vagy elektronikus úton egy példányban kell benyújtani.

Papíralapú benyújtás esetén két példányban, vagy elektronikus úton egy példányban kell benyújtani. 16T201 BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP a cégbejegyzésre nem kötelezett jogi személyek, nonprofit szervezetek a törzskönyvi jogi személyek és a civil szervezetek kivételével, külföldi vállalkozások,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Üdvözöljük a Perfect Nails Kft. (továbbiakban: Perfect Nails) által üzemeltetett weboldalon. Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a www.sarabeautysport.com

Részletesebben

A pályázati kategória kódja: NTP-MHGY-M-16

A pályázati kategória kódja: NTP-MHGY-M-16 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A A külföldön élő, a külföldi programokban részt vevő magyar tehetségek hazai tehetségsegítő programokba való bekapcsolásának, gyakornoki tevékenységének c. kiíráshoz A pályázati kategória

Részletesebben

A pályázati kategória kódja: NTP-SZTG-15

A pályázati kategória kódja: NTP-SZTG-15 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének támogatása c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal

Részletesebben

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához Honlapkoncepció Miskolc város hivatalos honlapjához Ennek a dokumentumnak a célja, hogy rögzítse azokat az alapelveket, amelyek egyrészt irányt szabnak, másrészt kereteket adnak az új városi honlap részletes

Részletesebben

Kiegészítő melléklet (elektronikus beszámoló)

Kiegészítő melléklet (elektronikus beszámoló) Felhasználói dokumentáció a Kiegészítő melléklet (elektronikus beszámoló) programhoz Forgalmazó: FORINT-Soft Kft. 6500 Baja, Roosevelt tér 1. Tel: 79/424-772, 79/523-600 Fax: 79/420-857 E-mail: forintsoft@forintsoft.hu

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: NTP-MTB-M-15 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban:

Részletesebben

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási terület 1088 Budapest, Pollack Mihály tér 10. Általános Pályázati Feltételek

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási terület 1088 Budapest, Pollack Mihály tér 10. Általános Pályázati Feltételek Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási terület 1088 Budapest, Pollack Mihály tér 10. Általános Pályázati Feltételek TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 Az ÁPF hatálya alá tartozó pályázatok

Részletesebben

BAUSFT. Pécsvárad Kft. 7720 Pécsvárad, Pécsi út 49. Tel/Fax: 72/465-266 http://www.bausoft.hu. ISO-bau. Szigetelés kiválasztó. 1.02 verzió.

BAUSFT. Pécsvárad Kft. 7720 Pécsvárad, Pécsi út 49. Tel/Fax: 72/465-266 http://www.bausoft.hu. ISO-bau. Szigetelés kiválasztó. 1.02 verzió. BAUSFT Pécsvárad Kft. 7720 Pécsvárad, Pécsi út 49. Tel/Fax: 72/465-266 http://www.bausoft.hu ISO-bau Szigetelés kiválasztó 1.02 verzió Szerzők: dr. Baumann József okl. villamosmérnök 1188 Budapest, Fenyőfa

Részletesebben

Emelt Szintű etanácsadó Képzés

Emelt Szintű etanácsadó Képzés Emelt Szintű etanácsadó Képzés Kulturális innováció az Észak-magyarországi régióban REKÉP Regionális Kultúra Építő Projekt TÁMOP 3.2.3/08/2 Eszterházy Károly Főiskola Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu

Részletesebben

Gyakran Ismételt Kérdések (GyIK)

Gyakran Ismételt Kérdések (GyIK) Gyakran Ismételt Kérdések (GyIK) Jelen jegyzet az ÉTDR használata során gyakran feltett és ismétlődő kérdésekre igyekszik röviden, közérthetően válaszokat adni. Javasoljuk, hogy mielőtt kérdését megfogalmazná

Részletesebben

Kitöltési Útmutató a 2016. évi HOP monitoring adatszolgáltatás elektronikus kitöltéséhez 2016. január 21. verziószám: 01

Kitöltési Útmutató a 2016. évi HOP monitoring adatszolgáltatás elektronikus kitöltéséhez 2016. január 21. verziószám: 01 2. sz. melléklet: Kitöltési Útmutató a 2016. évi HOP monitoring adatszolgáltatás elektronikus kitöltéséhez Kitöltési Útmutató a 2016. évi HOP monitoring adatszolgáltatás elektronikus kitöltéséhez 2016.

Részletesebben

Biztonságos Iratáthelyezés Szolgáltatás (BIÁSZ)

Biztonságos Iratáthelyezés Szolgáltatás (BIÁSZ) Biztonságos Iratáthelyezés Szolgáltatás (BIÁSZ) Csatlakozási Szabályzat 2016. március 8. EREDETI 2 Tartalom 1 BEVEZETŐ... 3 1.1 A dokumentum célja... 4 2 A BIÁSZ SZOLGÁLTATÁS JELLEMZŐI... 5 2.1 Kapcsolódó

Részletesebben

2007.6.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 153/9

2007.6.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 153/9 2007.6.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 153/9 A BIZOTTSÁG 653/2007/EK RENDELETE (2007. június 13.) a 2004/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 10. cikkének megfelelő biztonsági tanúsítványok

Részletesebben

ÉS MÉGIS KINEK AZ ÉRDEKE? JEGYEZETEK A POLGÁRI PERRENDTARTÁS EGY ÚJABB MÓDOSÍTÁSÁHOZ

ÉS MÉGIS KINEK AZ ÉRDEKE? JEGYEZETEK A POLGÁRI PERRENDTARTÁS EGY ÚJABB MÓDOSÍTÁSÁHOZ DR. KISS DAISY ügyvéd, az ELTE tiszteletbeli tanára I. Bevezetés helyett ÉS MÉGIS KINEK AZ ÉRDEKE? JEGYEZETEK A POLGÁRI PERRENDTARTÁS EGY ÚJABB MÓDOSÍTÁSÁHOZ Sokszor eltűnődöm azon, hogy mégis kinek az

Részletesebben

Pénztárgép Projektfeladat specifikáció

Pénztárgép Projektfeladat specifikáció Pénztárgép Projektfeladat specifikáció 1 Tartalomjegyzék 1 Tartalomjegyzék... 2 2 Bevezetés... 3 2.1 A feladat címe... 3 2.2 A feladat rövid ismertetése... 3 3 Elvárások a feladattal kapcsolatban... 4

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ HÉV kontaktor alkatrészek beszerzése (Eljárás száma: T-367/14.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ 2015. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKV

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Jelen tervezet közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az tervezet jelen formájában nem

Részletesebben

A pályázati kategória kódja: NTP-NTV-16-A/B

A pályázati kategória kódja: NTP-NTV-16-A/B PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Tehetséges magyar fiatalok nemzetközi tanulmányi vagy művészeti versenyeken, nemzetközi tudományos diákolimpiákon való részvételének támogatása c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja:

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Matematikai tehetségazonosítás bevezetése legalább egy évfolyamon c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató)

Részletesebben

A pályázat kódja: IFJ-GY-12-E. Pályázati útmutató

A pályázat kódja: IFJ-GY-12-E. Pályázati útmutató Téli sportpályák funkció- és kihasználtság bővítő fejlesztésének támogatása, annak érdekében, hogy a gyermek- és a fiatal korosztály körében a téli sportok gyakorlásának lehetősége növekedjen A pályázat

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése támogatás (Növényi génmegőrzés -VP) támogatási kérelem elektronikus kitöltés

Részletesebben

Készlet és Számla Kézikönyv

Készlet és Számla Kézikönyv Készlet és Számla Kézikönyv PARALLEL Számítástechnikai, Ügyviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ( 273-3310 5 273-3311 Mobil 06 (20) 9-340-661 Bemutatóterem: 1161 Budapest, József u. 18.. INTERNET: http:/

Részletesebben

Pályázási Kisokos. 2015/2016 tanév tavaszi Kollégiumi és Rendszeres Szociális Ösztöndíj pályázat leadásához

Pályázási Kisokos. 2015/2016 tanév tavaszi Kollégiumi és Rendszeres Szociális Ösztöndíj pályázat leadásához Pályázási Kisokos 2015/2016 tanév tavaszi Kollégiumi és Rendszeres Szociális Ösztöndíj pályázat leadásához Hogyan töltsd fel a dokumentumokat? A pályázás Neptunon keresztül kérvény formájában történik

Részletesebben

Gyakran Ismételt Kérdések. 1. Mi az online vitarendezési platform és hogyan működik?

Gyakran Ismételt Kérdések. 1. Mi az online vitarendezési platform és hogyan működik? Gyakran Ismételt Kérdések 1. Mi az online vitarendezési platform és hogyan működik? Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelybe a fogyasztók beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük

Részletesebben

Jogosultságkezelés felhasználói leírás

Jogosultságkezelés felhasználói leírás Jogosultságkezelés felhasználói leírás 1149 Budapest, Egressy út 17-21. Telefon: +36 1 469 4021; fax: +36 1 469 4029 1/14 Tartalomjegyzék 1. Jogosultságkezelés a DOAS rendszerben... 3 1.1. Bevezetés...

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

A kerti-butor.hu elektronikus termékrendelési weboldalának Általános Szerződési Feltételei / Vásárlói Tájékoztatója

A kerti-butor.hu elektronikus termékrendelési weboldalának Általános Szerződési Feltételei / Vásárlói Tájékoztatója A kerti-butor.hu elektronikus termékrendelési weboldalának Általános Szerződési Feltételei / Vásárlói Tájékoztatója Verziószám: 1.0; Érvényes 2016. január 01-től Tartalomjegyzék: 1. Bevezető 2. Általános

Részletesebben

MUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés

MUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés Angyal Krisztián Szövegszerkesztés A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés A követelménymodul száma: 1180-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-004-55 SZÖVEGSZERKESZTÉS

Részletesebben

Alkoss Te is közösséget! A pályázat kódja: IFJ-GY-16-A. Pályázati útmutató 2016.

Alkoss Te is közösséget! A pályázat kódja: IFJ-GY-16-A. Pályázati útmutató 2016. CSALÁD-, IFJÚSÁG- ÉS NÉPESEDÉSPOLITIKAI INTÉZET Alkoss Te is közösséget! A pályázat kódja: IFJ-GY-16-A Pályázati útmutató 2016. TARTALOMJEGYZÉK 1. A pályázati program célkitűzései... 3 2. Támogatott tevékenységek

Részletesebben

Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére

Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére A Domus szülőföldi ösztöndíj pályázat benyújtása senior pályázat esetén a https://palyazat.mta.hu/domus_szulofoldi_senior_2016,

Részletesebben

e-szignó Online szolgáltatás Általános Szerződési Feltételek

e-szignó Online szolgáltatás Általános Szerződési Feltételek Számítástechnikai Fejlesztő zrt. e-szignó Online szolgáltatás Általános Szerződési Feltételek Verzió: 1.1 Első verzió hatályba lépése: 2013. február 28. Biztonsági besorolás: Nyilvános Jóváhagyta: Hegedüs

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. Az egyházi támogatások felhasználásához. (A támogatás kódja: EGYH-16)

ÚTMUTATÓ. Az egyházi támogatások felhasználásához. (A támogatás kódja: EGYH-16) EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ EGYHÁZI ÉS NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK OSZTÁLYA ÚTMUTATÓ Az egyházi támogatások felhasználásához (A támogatás kódja: EGYH-16) TARTALOMJEGYZÉK 1. A támogatás céljai és a támogatható

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A KBT. 115. SZERINTI ELJÁRÁSHOZ

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A KBT. 115. SZERINTI ELJÁRÁSHOZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A KBT. 115. SZERINTI ELJÁRÁSHOZ I. szakasz: Ajánlatkérő Hivatalos név: Rábapatona Község Önkormányzata Postai cím: 9142 Rábapatona, Kossuth utca 18. NUTS-kód: HU22102 Kapcsolattartó

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.vorwerkwebshop.hu

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.vorwerkwebshop.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.vorwerkwebshop.hu Üdvözöljük a Quality Direct Kft. (továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett weboldalon. Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF)

Részletesebben

Egységes elszámolási útmutató. az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2015/2016. tanév pályázathoz

Egységes elszámolási útmutató. az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2015/2016. tanév pályázathoz Egységes elszámolási útmutató az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2015/2016. tanév pályázathoz Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 3 2. SZAKMAI BESZÁMOLÓ... 3 3. PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS...

Részletesebben

T/17841. számú. törvényjavaslat. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról

T/17841. számú. törvényjavaslat. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/17841. számú törvényjavaslat a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról Előadó: dr. Petrétei József igazságügy-miniszter Budapest, 2005. október

Részletesebben

AquaZ Natura Kft. Általános Szerződési Feltételek

AquaZ Natura Kft. Általános Szerződési Feltételek ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Tartalom: 1. Felek megnevezése és az ÁSZF hatálya 2. A vásárlás menete, az adásvételi szerződés létrejötte 3. Kiszállítás, személyes átvétel 4. Jótállás 5. A vásárlástól

Részletesebben

A NetLock tanúsítványigénylés menete - MOK/HEFOP projekt

A NetLock tanúsítványigénylés menete - MOK/HEFOP projekt MediSmart Kft. 1135 Budapest, Jász utca 33-35. A NetLock tanúsítványigénylés menete - MOK/HEFOP projekt 2010. március 19. Jenei Zsolt 2010.03.19. Tartalomjegyzék 1. Előkészítés a tanúsítványigényléshez...

Részletesebben

Pályázati Útmutató. az Európai Területi Társulások 2015. évi támogatására. (A pályázat kódja: ETT-15)

Pályázati Útmutató. az Európai Területi Társulások 2015. évi támogatására. (A pályázat kódja: ETT-15) Pályázati Útmutató az Európai Területi Társulások 2015. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-15) 2015. március 25. Tartalomjegyzék 1. Támogatott tevékenységek és kiadástípusok... 3 2. A pályázaton igényelhető

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról A közbeszerzésekről szóló

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek Az alábbi dokumentum a GépDepo.hu Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett www.gepdepo.hu webáruházban (a továbbiakban: Gépdepo Webáruház) történő vásárlás

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.kutyubazar.hu

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.kutyubazar.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.kutyubazar.hu Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a www.kutyubazar.hu. weboldalon (a továbbiakban: Webáruház, Honlap) elérhető szolgáltatás

Részletesebben

SECPORTAL FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

SECPORTAL FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV SECPORTAL FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 2015.11.20 Tartalom 1. Regisztráció...3 1.1. Regisztrációt aktiváló email üzenet...4 2. Bejelentkezés...5 2.1. Elfelejtett jelszó változtatás kezdeményezése...5 2.2. Jelszóváltás...6

Részletesebben