2. Az e-per során használt rendszer rövid bemutatása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. Az e-per során használt rendszer rövid bemutatása"

Átírás

1 A cégbíróságon kívüli elektronikus bírósági eljárások használatával kapcsolatos útmutató Budapest, december 9. (dr. Homoki Péter ügyvéd) 1 (A legutolsó, december 2-ai állapothoz képest változott: a) 4.2 Az ÁNYK használata rész további alpontokra bontása, és a mellékletek csomagolásával kapcsolatos 5) rész, új 8) rész; b) 4.5 Illeték- és költségtérítés megfizetése.) c) 5.4 Pp. 394/G. (5) bekezdésének tévedése aláírjuk-e a nyomtatványt és a csatolmányt? (eltérés a felszámolási és egyéb ügyekben) 1. Bevezető január 1-jétől az ügyvédeknek lehetőségük nyílt arra, hogy újabb bírósági területen szerezhessünk tapasztalatokat az elektronikus ügyintézésben. Ez az ügyintézési rendszer jelentősen eltért a cégbíróságnál megszokott ügyintézési módtól. Míg a évi LXXXI. törvény által elindított (és 2005 óta elérhető) elektronikus cégeljárási ügyintézés minden szempontból saját informatikai rendszerre épült, addig a polgári perben megnyílt új, elektronikus kommunikáció meglévő, összkormányzati eszközökre próbál építeni, elsősorban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által is használt eszközökre. Mi ezt az ügyvédi kamarában az egyszerűség kedvéért eddig "e-pernek" neveztük, de ez az elnevezés nem pontos, hiszen nem csak polgári peres eljárásra vonatkozik. A hivatalos neve "ÜKE" a finanszírozó projekt címéből fakadóan, ami "Ügyfélkapcsolatok elektronizálása egyes bírósági eljárásokban" volt. A jelen szövegünkkel célunk, hogy a kollégák esetleges félelmét eloszlassuk, és kedvet csináljunk ahhoz, hogy mindenki megpróbálja polgári peres ügyeinek ilyen módon való intézését. 2. Az e-per során használt rendszer rövid bemutatása Az e-per során használt rendszer három részből áll: egyrészről a "központi rendszer", másrészről a bírósági rendszer, harmadrészről mi magunk, az ügyvédi oldal, amely a központi rendszer által meghatározott feltételekkel kell, hogy kommunikáljon a többiekkel. A központi rendszer gyökereit a 2003-tól elérhető internetes okmányirodai rendszerben, az XR-ben (Internetes Közigazgatási Szolgáltató Rendszer) kereshetjük. E rendszernél jelent meg először az ügyfelek azonosításának az a módja, amit a mai napig használunk, ez kapott a Ket.-ben Ügyfélkapu nevet, a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer egy elemeként. Amikor 2009-ben elfogadták a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló évi LII. törvényt, az volt a törvényben is kinyilvánított szándék, hogy minden kormányzati elektronikus ügyintézésnek erre a központi rendszerre kell épülnie. 2 Ezért is bővítette ki a évi LII. törvény a polgári perrendtartást egy elektronikus ügyintézési fejezettel. Ennek az új fejezetnek az volt a célja, hogy az akkor már több területen működő központi elektronikus szolgáltató rendszer révén gyorsuljon az ügyintézés, és a vállalkozások, valamint a jogi képviselővel eljáró felek július elsejétől kötelezően csak ezt használhassák minden polgári perben. 1 Köszönettel tartozom dr. Czeglédy Attilának a segítségért és a képeiért! 2 Lásd az elektronikus közszolgáltatásról szóló évi LX. törvény 6-7..

2 Bár a központi rendszer kizárólagosságát alátámasztó törvényi deklarációk év elején hatályon kívül lettek helyezve, 3 és a kötelező elektronikus polgári peres eljárás kezdete többször el lett halasztva, mégis ez a központi rendszer a mai napig fontos részét képezi a nagyközönség számára elérhető elektronikus kormányzati szolgáltatásoknak, és az e-pernek is ez lett a lelke. Maga a központi rendszer is természetesen több részből (szolgáltatásból) épül föl. A fentebb már említett ügyfélkapu célja az "ügyfél" oldal megbízható azonosítása (az "ügyfél" szót itt közigazgatási eljárási értelemben kell érteni, amit egyébként az is mutat, hogy a "túloldali" szolgáltatási kapu neve "hivatali kapu"). Az ügyfélkapu nyitásának feltétele, hogy egy természetes személy meghatározott hivatalban (okmányirodában, külképviseleteken stb.) 4 megjelenjen személyazonosságának ellenőrzése végett, vagy a regisztrációs kérelmét minősített elektronikus aláírással ellássa. 5 A regisztráció eredményeként pedig egy, ma már biztonságosnak nem nevezhető felhasználónév és jelszó páros jön létre, amellyel együtt tudja magát az ügyfél elektronikusan hitelesíteni és azonosítani. Az azonosítást végző ügyfélkapu mellett a központi rendszer további fontos része az értesítési tárhely (egy állam által biztosított postafiók), valamint az értesítési tárhely közötti biztonságos dokumentum továbbítási szolgáltatás (a "BEDSZ"). Ugyanígy a központi rendszer szerves részét képezi az az általános nyomtatványtervező- és kitöltő rendszer is, alapvetően azáltal, hogy meghatározza, milyen formában fogják az OBH hivatali kapuján fogadni az ügyfél (ügyvéd) által küldendő információkat. Az ügyfélkapu, a tárolási és továbbítási szolgáltatások összességét nevezi a 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet a "ÁNYK űrlap benyújtás támogatási szolgáltatásnak", ami lényegében lefedi a most is bemutatni kívánt rendszer központi rendszer részét is. A bírósági rendszer részét képezi az OBH szakrendszere. Az OBH szakrendszerét úgy képzeljük el, mint ami a lehető legszabványosabb módon kíván csatlakozni a központi rendszer szolgáltatásaihoz, és ehhez az OBH rendszerhez kapcsolódnak az egyes bíróságokon működő informatikai eszközök. Az OBH szakrendszere látja el azt a feladatot, hogy az OBH "hivatali kapujára" érkező iratokat fogadja, letölti, azokat érkezteti (és érkeztetési azonosítót rendel hozzá), 6 majd kézbesíti az egyes bíróságokra, ahol az irodavezető az érkezett elektronikus iratokat lajstromozza. 7 A bírákhoz a kitöltött nyomtatványunk egységesen PDF formátumban vagy papírra kinyomtatva fognak eljutni, azaz a bírák nem a nyomtatványkitöltő programhoz hasonló felületen fogják a kitöltött nyomtatványokat olvasni. Végül az OBH szakrendszere gondoskodik a bíróság vagy a perbeli személyek által készített iratok OBH "hivatali kapuján" keresztüli továbbításáról is. 8 3 Lásd a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló évi CLXXIV. törvényben foglalt módosításokat. 4 Lásd a pontos felsorolást a oldalon. 5 Lásd 6 Pp. 394/H. (4)-(5). 7 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet 23/A., 75/C. (2)-(6) és 75/D /2002. (VIII.1.) IM rendelet 75/E. és Pp. 394/H. (6)-(8) _1.DOC 2

3 A rendszer harmadik része természetesen az ügyvéd számítógépe, aminek működési feltételeit azonban a fenti rendszerelemek igencsak behatárolják. Az ügyvédi oldal feladata lényegében a következő: (i) az űrlapok kitöltése a beadni kívánt peres irat tartalmának és a központi rendszer által meghatározott formának megfelelően (ami lényegében egy adott program, az ÁNYK kötelező használatát jelenti, és egyébként magában foglalja a bíróság megnevezésével együtt a boríték megcímzését is), (ii) a papír alapú iratok (így pl. a meghatalmazások, kereseti indokolások) elektronikussá irattá alakítása, (iii) az űrlaphoz csatolandó mellékletek elektronikus aláírása (felszámolási- és csődeljárás esetén beleértve magának a végső nyomtatványnak a PDF-beli kinyomtatását, aláírását és mellékletkénti csatolását is), (iv) az űrlap és a mellékletek ügyfélkapun keresztül elérhető értesítési tárhelyre való feltöltése, (v) az értesítési tárhelyre beérkező válasziratok fogadása és saját rendszerre való mielőbbi lementése, valamint (vi) az eredeti papír alapú iratok visszakereshető (és az átalakított elektronikus irathoz kapcsolható módon való) megőrzése, (vii) a létrehozott és a megérkezett elektronikus iratok megőrzése. 3. Az e-per által lefedett eljárások és annak kötelező alkalmazása Az e-per január 1-jétől ténylegesen elérhetővé vált, eredetileg csak törvényszéki szinten július 1-jétől valamennyi bíróságon és a polgári per bármely szakaszában lehetővé vált a keresetlevél és egyéb beadványok, valamint ezek mellékletének elektronikus úton történő benyújtása. Mint láthattuk, a kötelező használat már a évi LII. törvény által bekerült a Pp-be, de a jogi képviselővel eljáró felek és gazdálkodó szervezetek számára az e-per július 1 helyett a csak január 1-jétől válik kötelezővé. 9 Az e-perekkel kapcsolatosan érdemes figyelemmel lenni arra, hogy milyen ügyekben lehet ezt használni. A évi CLXXX. törvény lényegében az összes korábbi kivételt kivette, 10 így a 397/H. alapján lényegében minden, január 1-jétől indult, jogi képviselővel eljáró polgári peres eljárásban kötelező lesz az elektronikus kapcsolattartás. A keresetlevelet az alperesnek a bíróság így is papír alapon kézbesíti, de onnantól kezdve az elektronikus kapcsolattartásra köteles fél minden beadványt és bizonyítékot is csak elektronikus úton nyújthat be Lásd Pp. 394/C.. Az utolsó halasztást a évi LXXI. törvény rögzítette, amely július 1 helyett tolta ki a "végső" kötelező határidőt január 1-re. Ezen a legújabb, november 17-én elfogadott évi CLXXX. törvény, sem a jelen írás zárásakor részletes vitán túljutott, T/7392. számú, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényjavaslat sem változtat. A évi CLXXX. törvény jelentősen átszerkeszti a szóhasználatot, és kifejezetten nevesíti az ÁNYK beküldési szolgáltatáson kívül az azonosítási szolgáltatásokat is, amelyek már nem mindegyike a képviselőt azonosítja (különbséget téve "képviselő személyének teljes körű azonosítását biztosító", "szervezet azonosítását biztosító" és a "közigazgatási szerv azonosítását biztosító" szolgáltatások között, lásd Pp. 394/C. (3) és (4) bekezdését). Azonban a törvény szóhasználata miatt a szervezeti azonosítás lehetősége az egyébként gazdálkodó szervezetnek minősülő ügyvédi irodák számára továbbra sem lesz lehetséges. Tehát érdemben a évi CLXXX. törvény sem hozott egyelőre változást. 10 Lásd évi CLXXX. törvény Pp. 394/C. (11). Természetesen kivétel ez alól, ha a papír alapú bizonyítéknak éppen a lényege veszne el ez elektronikus benyújtással vagy ha egyébként a digitalizálás aránytalan nehézséggel járna _1.DOC 3

4 Szintén kiolvasható a Pp. 394/B. -ából, hogy elektronikus kapcsolattartásra a valamennyi polgári peres ügyben lehetőség van, ezen kívül olyan polgári eljárásokban is, ahol ezt az eljárást szabályozó törvény ezt behivatkozza (így a csőd- és felszámolási eljárásban és a civil szervezet bírósági eljárásában) 12 Fontos, hogy közigazgatási határozatok felülvizsgálata körében csak a január 1-jétől induló közigazgatási eljárások során hozott határozatok felülvizsgálatánál kötelező az elektronikus kapcsolattartás, tehát itt nem a kereset benyújtása számít, hanem a keresettel felülvizsgálni kívánt közigazgatási eljárás kezdete. 13 Hasonló eltérés van a hatálybalépést illetően a birtokvédelmi határozat jegyzői határozat megváltoztatása és a fizetési meghagyást követő eljárásban is (Pp. 397/H. (2) bekezdés). Bár nem hivatkozza be a Pp. szabályait, de ugyanezt az elektronikus kapcsolattartást a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény 69/D. is lehetővé teszi a védő számára is az összbüntetésbe foglalással kapcsolatos indítványok körében. 4. Az e-per használatának megkezdése 4.1 ÁNYK telepítése Ahhoz, hogy használjuk az e-per rendszerét, először is telepítenünk kell a nyomtatványkitöltő alkalmazást a NAV oldaláról, majd ezután le kell töltenünk a bíróság (Országos Bírósági Hivatal) által rendszeresített speciális nyomtatványfajtákat (sablonokat, az elérhetőségét lásd lentebb). Indokolt egyúttal letölteni a sablonokhoz tartozó útmutatókat is. A nyomtatványsablonokat az elektronikus adóbevallás körében már ismert módon használhatjuk: e nyomtatványok tervezésére és kitöltésére használt rendszer őse a már régóta ismerős Abev, amelyet 2009-ben Általános Nyomtatványkitöltő ("ÁNYK") és Általános Nyomtatványtervező (ÁNYT) néven teljesen újrafejlesztettek, újjáalakítottak (noha a többségi felhasználás továbbra is a NAV-hoz kötődik.) 14 Persze ha valakinek minden adó- és járulékbevallását eddig pl. a könyvelője vagy munkavállalója végzett, annak a gépén nem lesz telepítve ez az ÁNYK, így érdemes lehet a jelen dokumentumhoz csatolt 1. függeléket átfutni. Ha az ÁNYK telepítve van, és sikeresen el tudjuk indítani, akkor az OBH által közzétett nyomtatványsablonok közül töltsük le azt, amit használni fogunk (vagy akár mindegyiket, sok helyet nem foglal). Minden elektronikus nyomtatvány főoldalán, az "Ügyfélkapcsolati információk" főpont alatt elérhetőek, de azon belül tartalmilag három fő csoportban találhatjuk őket, lábjegyzetben megadjuk az elérhetőségük közvetlen címét is: a) a civil nyilvántartási eljárások elektronikus nyomtatványai a "CIVIL SZERVEZETEK" pont alatt, azon belül "Civil eljárásokban alkalmazandó nyomtatványok; 15 b) a csőd- és felszámolási eljárások elektronikus nyomtatványai a "CSŐD- ÉS FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁSOK" pont alatt, azon belül a bal menüből elérhető "Csőd- és felszámolási eljárások nyomtatványok" menüpont; 16 és végül 12 A civil szervezetekkel kapcsolatos eljárással kapcsolatosan a kollégák figyelmébe ajánljuk a birosag.hu-n elérhető gyakorlati tájékoztatást, lásd 13 Lásd Pp. 394/H. (1) c). 14 Régebbi telepítések esetén lehet, hogy az ÁNYK nevű program a számítógépünkön nem ÁNYK, hanem "AbevJava" néven fog szerepelni, mindenesetre mi a továbbiakban csak ÁNYK-ként utalunk rá _1.DOC 4

5 c) a minden más, elektronikusan elérhető és nem cégbírósági peres és nemperes eljárások pedig az "E-bíróság nyomtatványok" menüpont alatt (azaz ne az "elektronikus ügyintézési portál", ne az "e-bírósági tájékoztató" és ne is a "nyomtatványok űrlapok" menüpont alatt keressük) 17. A civil nyilvántartási eljárásokban az űrlapokon kívül PDF-ben "Kitöltési útmutatót" is olvashatunk, míg az egyéb "e-peres" ügyekben ezeket a "kitöltési útmutatókat" az ÁNYK-n belül olvashatjuk (ha előzőleg a nyomtatványhoz hasonlóan a kitöltési útmutatót is telepítettük.) Mindenképpen érdemes ezeket is megismerni és telepíteni! (Az ügyfél tájékoztató nevű PDF-ek és az ügyleírások egyelőre korlátozott gyakorlati értékkel bírnak.) Ha minden jól van beállítva, elég a nyomtatványsablonokra kattintani az internetes oldalon, és az ÁNYK segítségével rögtön megfelelő helyre lesznek telepítve. Ezeket az ÁNYK-csomagnak nevezett üres sabloncsomagok ún. "jar" kiterjesztésű állományként telepíthetjük a gépre. Elviekben weboldalról rákattintva automatikusan települnie kellene. Ha valamiért nem ismeri fel a "jar" állományok kiterjesztését és nem egy kis "telepítőalkalmazás" indul el ilyenkor, akkor nem jó a JAVA beállításunk. Ekkor mentsük le a felajánlott jar-kiterjesztésű állományokat a saját számítógépünkre, telepítsük a JAVA keretrendszert a oldalról, majd a JAR fájlra rákattintva települnek a megfelelő nyomtatványok az ÁNYK-ba is. Ha ez utóbbi sem működik, akkor az 1. függelékben hivatkozott NAV útmutatóhoz forduljunk. Ha a nyomtatványok megfelelően lettek telepítve, az ÁNYK-t elindítva "Új nyomtatvány" esetén láthatjuk is a telepített nyomtatványsablonokat. Ha túl sok a telepített nyomtatványsablon, akkor a szűrési feltételek között válasszuk a "Szervezet" sorban az OBHGEPI-t (ez a bíróságok központi rendszerbeli rövid kódja) _1.DOC 5

6 Ha egy sem látható, még nézzük meg, hogy a szűrési feltételek törlésére kattintás segít-e. A keresési felülettel kapcsolatos további tájékoztatás a oldalon olvasható. Sajnos a nyomtatványok neve nem túl beszédes, ezért jó, ha telepítés előtt felírjuk magunknak, hogy pl. az OBHGEPI_obhgepi_p02.jar a törvényszéknek benyújtandó polgári keresetlevelet jelenti, a p01.jar a járásbíróságokhoz benyújtandót, a G02 a gazdasági keresetlevelet, a p25 a viszontkeresetet stb. Legfeljebb a nyomtatványkitöltőben próbálgatni kell majd, hogy melyik rövidítés mit is takar, vagy vissza kell térnünk a nyomtatványok letöltését biztosító oldalra. 18 Aki nem akar próbálgatni, megnézheti a oldalon is. 19 A kívánt sablonra kattintás után egy új nyomtatvány nyitunk meg. Aki ismeri az ÁNYK működését, felmerülhet benne, hogy az ott megadott Törzsadatok (Szerviz, Törzsadatok) segítségével ki lehet-e tölteni előre pl. a saját adatainkkal az űrlapot - a válasz az, hogy egyelőre nem, mert nem veszi át azokat az adatokat. Tehát aki csak polgári eljárási célra telepíti az ÁNYK-t, ne is töltse ki egyelőre a törzsadatokat. Nagyon fontos, hogy a bíróság időközönként nem csak újfajta űrlapokat tölt fel, hanem a már korábban elérhető űrlapokból is újabb és újabb változatokat, verziókat tesz közzé(a NAV gyakorlatánál már megszokott módon). Ezért legyen beállítva a nyomtatványok frissítésével kapcsolatos tájékoztató üzenet és a frissítések automatikus alkalmazása, a frissítéseket mindig töltsük le, és az ÁNYK használatakor (elindításakor) is legyen internet elérés, ne csak pl. kiküldéskor. (Az új ÁNYK verziókban ezek már telepítéskor automatikusan be lesznek állítva.) Ha így teszünk, biztosíthatjuk, hogy mindig a legutolsó nyomtatványt használjuk. Ha figyelmeztet minket arra az ÁNYK, hogy új verzió érhető el egy nyomtatványból, mindenképpen frissítsünk. A lejárt nyomtatvánnyal beküldött iratot a bíróság nem fogja tudni értelmezni! Ez pedig komoly anyagi és eljárásjogi következményekkel is járhat. Éppen azért 18 Az ÁNYK-ban látható nyomtatványnév nem azonos a birosag.hu oldalán látható "azonosító"-val! 19 Az Arconsult Kft. szíves segítségét köszönjük. Sem az Arconsult, sem a MÜK nem tudja biztosítani, hogy az oldalon elérhetővé tett információ mindig frissítésre kerül _1.DOC 6

7 fontos arra odafigyelni, hogy az ÁNYK a nyomtatvány verziószámát "új nyomtatvány" kitöltésekor ellenőrzi, azaz beleütközhetünk e problémába, ha a nyomtatvány kitöltését megkezdjük pl. január 1-jén, a kész nyomtatványt január 15-én küldjük el, és az OBH a használandó nyomtatványok körében január 10-én frissítést hajtott végre. Ennek elkerülése végett ha a nyomtatvány kitöltésének megkezdése és beküldése között több, mint egy nap eltelik, ellenőrizzük, hogy mi az elérhető legfrissebb nyomtatvány változat abból, amit be szeretnénk küldeni. (Szerencsére a frissítések azért várhatóan nem történnek olyan gyorsan az OBH esetén is, mint pl. ami tapasztalható a NAV esetén.) Fontos ugyanakkor az is, hogy a korábbi verziójú nyomtatványsablonokat ne archiváljuk vagy töröljük, ha van még abban az állapotban kitöltött űrlapunk, amellyel dolgozni szeretnénk. Aki biztosra akar menni, az pedig a régi kitöltött űrlapot PDF formában is lementi (kinyomtatja), így ha tíz év után már nem lesz elérhető az ÁNYK az akkori operációs rendszereken, akkor is rendelkezésünkre áll majd a beadott űrlap tartalma. 4.2 Az ÁNYK használata 1) El is érkeztünk az ÁNYK tényleges használatához. Ez egy intelligens nyomtatványkitöltő abban az értelemben, hogy bizonyos adatok kitöltésének megfelelőségét ellenőrzi, egyrészről az adat típusa és értékkészlete szempontjából (pl. születési év esetén csak 1900 és 2100 közötti számokat engedélyez, illetékes bíróságnál listából kell választani, nem "szabad kézzel" írjuk be), másrészről az egyes adatok közötti összefüggés szempontjából (alperesnél természetes személy adatait akkor lehet csak kitölteni, ha beikszeltük, hogy az alperes természetes személy stb., jogi képviselőre vonatkozó adatokat csak akkor rögzíthetünk, ha előtte megadtuk, hogy jogi képviselővel jár el a beadvány benyújtója.) Ezt a fajta intelligenciát főleg a nyomtatvány tervezésekor kell, hogy a nyomtatvány közzétevője rögzítse, és az ezzel kapcsolatos információkban segíthet sokat a kitöltési útmutató, amit az F1-gyel érhetünk el (persze ha telepítettük előtte). A kitöltési útmutatók kapcsán megjegyezzük, hogy ha nem ütünk F1-et, csak egy négy soros szöveg jelenik meg, ami csak a kitöltési útmutató eleje (ám önmagában nem segít), de az F1 leütése esetén mindig megjelenik a teljes (hasznos) tartalom is. 2) Látható, hogy az elérhetővé tett nyomtatványok tartalma azért nem túl bonyolult, talán a leginkább összetett a keresetlevél nyomtatványa. A beküldő azonosítási adatainál azon személy adatait kell megadni, aki az ügyfélkapun keresztül be fogja küldeni a kitöltött nyomtatványt (aki feltölti a tárhelyére), ezért fontos, hogy az itt szereplő adatok egyezzenek meg az Ügyfélkapuba belépés után elérhető "Saját adatok" tartalmával (lásd az ábrán alább). A bíróság minden esetben viszontazonosítani fogja a beküldőt, azaz az Ügyfélkapu szolgáltatója útján megkérdezi a KEKKH-t, jelezzen vissza, vajon az űrlap "Beküldő azonosítási adatok" sorában szereplő adatok megegyeznek-e az Ügyfélkapu rendelkezésére álló adatokkal (amelyet a személyiadat- és lakcímnyilvántartóból kaptak, az ügyfélkapu regisztráció során.) _1.DOC 7

8 (A nyomtatványon szereplő beküldői adatok köre esetleg gondot okozhat, ha az ügyvéd megosztaná az ügyfelével a beadott elektronikus nyomtatványt, de nem szeretné megosztani vele pl. a születési időpontját vagy édesanyja nevét.) Nem kereset (hanem utóiratok) esetén a beküldő perbeli szerepét is meg kell jelölni (ilyen nyomtatványok esetén a jogi képviselő adatait csak akkor kell megadni, ha korábban még nem került bejelentésre, és ezt jelöljük a "Van már bejelentett jogi képviselő?" mezőben "Nem" válasszal. 3) Mind a keresetlevél, mind más iratok esetén látható, hogy a "számunkra" igazán érdemi tartalom nem szerepel az űrlapon, pontosabban ún. nem strukturált módon kerül megadásra pl. a kereseti kérelem maga vagy a fellebbezés indoka, hanem csatolmányként. Pontosabban technikailag van lehetőség a nyomtatványon arra, hogy a kereseti kérelmet beírjuk az utolsó lapra, de ez formázási szempontból nem túl jó ötlet, így csak a legegyszerűbb esetekben javasoljuk. Célszerű inkább a kereseti kérelmet a megszokott szövegszerkesztőnkkel elkészíteni, majd azt PDF-be konvertálás után ES3/Dosszie aktába töltve csatolmányként csatolni az űrlaphoz _1.DOC 8

9 Megfelelő alkalmazással lehetőségünk van arra is, hogy közvetlenül magára a PDF állományba helyezzük el az elektronikus aláírást, és ne kelljen külön ES3/dosszie állományokat is lementenünk (Jelenleg mind a Netlock-féle PDFSigno, mind a Microsec-féle e-szignó már biztosítja ezt a képességet.) Egyelőre az ES3/dosszie használatát tudjuk javasolni, tekintettel arra, hogy csak ennek elektronikus archiválása megoldott. 20 Ha az érdemi tartalmat a fenti módon külön iratban kívánjuk feltüntetni, akkor az ÁNYK csak egy szűk adatkör rögzítésére szolgál, lényegében a felzetet (külzetet) rögzítjük vele, és a legtöbb peres iratunk érdemi tartalmat nem ez, hanem egy vagy több csatolmány fogja tartalmazni. 4) Néhány dologra itt érdemes felhívni a figyelmet: a Pp szabályai a keresetlevélre lettek megfogalmazva, és nem egyértelmű, hogy a nyomtatvány is a keresetlevél részét képezi vagy az "csak egy űrlap", amely esetben a csatolmánynak tartalmaznia kell a felzetet is. A nyomtatványnál azt olvashatjuk, hogy a keresetlevelet csatoljuk a nyomtatványhoz (és nem csak a kereseti kérelmet). Ugyanakkor a csatolmányok kezelése körében ugyanezt már nem keresetlevélnek, hanem egyszerűen "indokolásnak" nevezi ugyanezen ÁNYK a szóba jöhető csatolmány típusát (lásd az alábbi ábra utáni ábrát). Az OBH-val való egyeztetés szerint a keresetlevél tartalmát a nyomtatványnak és a csatolmánynak együtt kell teljesíteni, azaz a csatolt iratban nem kell a nyomtatványon is szereplő kötelező adatot megismételnünk, hogy teljesítsük a Pp előírásait (ez abból is következik, hogy a bírák előtt a beadványunk egésze PDF-ként fog megjelenni, nem látja olyan élesen a különbséget a nyomtatvány és a csatolmány között, mint mi.) Ez azért is fontos, mert minél több adatot írunk le kétszer, annál nagyobb az esélye, hogy a kettő véletlenül eltér egymástól, ami nem kívánatos helyzethez vezet. Másrészről persze figyeljünk arra, hogy azért mert egy adat szerepel a nyomtatványon, az nem jelenti azt, hogy kötelező nem kell minden adatot kitölteni ahhoz, hogy a nyomtatványt el tudjuk küldeni ami kötelező, azt a nyomtatvány úgyis számon kéri rajtunk, és addig nem küldhetjük be a nyomtatványt, amíg ki nem javítjuk a hibákat vagy nem pótoljuk a hiányzó adatokat. 20 Hosszú távú érvényességet (archív időbélyeget) is csak erre tudunk beszerezni, és az aláírt PDF archiválását az archiválási szolgáltatók közül az egyik legalábbis biztosan megtagadja _1.DOC 9

10 5) Csatolmányt a kitöltött űrlap elmentése után tudunk kezelni, az "Adatok/Csatolmányok kezelése" menüpont szerint. Elméletileg bármilyen PDF-et csatolhatunk vagy a Microsec és Netlock által használt elektronikus aláírás létrehozó programok (Mokka, e-szignó) által kezelt e-aktát (ES3, DOSSIER/dosszie stb.). Egyéb kiterjesztésű melléklet csatolását az ÁNYK nem engedélyezi fontos azonban, hogy az ÁNYK nem ellenőrzi, hogy a csatolmány alá lett-e írva elektronikusan. Ha beadványt nem az ÁNYK, hanem közvetlenül az ügyfélkapu (az értesítési tárhely) útján töltünk fel, akkor ilyen ellenőrzést nincsen, aki elvégezze, és előfordulhat, hogy nem megengedett formátumot töltünk fel, amit a bíróság úgy fog tekinteni, hogy nem is terjesztettük be a beadványunkat (pl. Word.DOC/DOCX vagy OpenOffice.ODT). Annak technikai akadálya nincsen, hogy a keresetlevéllel együtt, egyetlen fájl tartalmazza a keresetlevelet és annak összes mellékleteit is (akár ES3/dosszie, akár PDF formában), azonban az OBH kérése szerint a bíróság munkáját az alábbiakkal segíthetjük: a) minden egyes fájlnév legyen azonos a keresetlevélben hivatkozott melléklet nevekkel; b) minden egyes, a keresetlevélben hivatkozott melléklet legyen önálló PDF állomány. Nem nehezíti meg azonban várhatóan a bíróság munkáját, ha az önálló meghatalmazásnak vagy illetékfizetési igazolásnak nem minősülő, több PDF-ből álló mellékletet egy ES3/dosszie állományba teszünk, és úgy írjuk alá, majd egyetlen csatolmányként csatoljuk. Az ÁNYK alább is látható csatolmány típusok megnevezése miatt a meghatalmazást ne vonjuk össze egy csatolmányba az "indokolásnak" nevezett keresetlevéli résszel _1.DOC 10

11 Figyeljünk a cégeljárásból már ismerős problémára, amikor nem megfelelő paraméterek szerinti szkennelés miatt kezelhetetlenül nagyra nőnek a PDF-ek. Ez közvetlenül PDF-be exportált, eredetileg szövegszerkesztőben készített iratoknál nem lesz gyakori probléma, ezért célszerű ezt a megoldást használni, ha tudjuk. Szkennelt mellékleteknél azonban probléma lesz, ezért érdemes figyelni arra, hogy a kívülállónak egységesnek tűnő PDF formátum is többfajta módon tárolja a képeket, nem csak eltérő felbontásban, hanem eltérő képformátum szerint is, ezért nem mindegy, hogy a fekete fehér képeket színes képként szkenneljük-e be, illetve a szkennerünk (vagy meghajtóprogramja számítógépes beállítása) különbséget tesz-e fekete-fehér, főleg szöveget tartalmazó szkennelés, fénykép szkennelése stb. között. 21 6) Az ÁNYK kezelésénél érdemes még arra felhívni a figyelmet, hogy ahol pl. több felperes van, ott a nyomtatványkitöltő is lehetővé teszi, hogy újabb és újabb lapokra rögzítsünk adatot (adatmásolással vagy a plusz gombbal kérhetünk új lapot, utána a "Választ" gombbal válogathatunk közöttük.) A nyomtatvány mentése esetén lementi az ÁNYK-AbevJava kitöltött nyomtatványok közé az iratunkat, azonban ahhoz, hogy a későbbiekben is könnyen megtalálhassuk az iratainkat, mentés előtt célszerű kitölteni a "Megjegyzés" rovatot, és mentés helyett első alkalommal a "Mentés másként" névvel adni valami olyan nevet, amivel utólag is könnyen megtalálhatjuk a nyomtatványt. (Így is elég nehéz feladat lesz nagyobb számú nyomtatványokat megtalálni.) Ne feledjük: a "megjegyzés" rovat célja, hogy az ÁNYK-ban megtaláljuk a nyomtatványunkat, míg a "mentés másként" célja az, hogy az ÁNYK kívül is egyértelműen be tudjuk azonosítani az űrlapot. 7) Ha egyik gépről egy másikra át kell vinnünk a kész vagy félkész nyomtatványokat (és mindkét gépen telepítve van minden nyomtatványsablon), és a kapcsolódó csatolmányokat akkor ezt a következő módon javasoljuk megtenni. Ha már fűztünk a nyomtatványhoz csatolmányt, akkor válasszuk a Szerviz menüpontban a Fejlesztő alpontot, azon belül az "XML-t és csatolmányt tartalmazó csomag készítése" menüpontot. Ezt csak hibátlan nyomtatvány és kapcsolódó csatolmány esetén tehetjük meg, 21 Például egy főleg szöveget tartalmazó, fekete-fehér raszter kép Group 4 CCITT (CCITTFaxDecode szűrő) vagy JBIG2 képként való tárolása a PDF-ben akár nyolcszor-tízszer kisebb méretet is eredményezhet, mint a gyakran alapértelmezett JPEG-típusú, színes (ráadásul veszteséggel tömörítő) képként való PDF-ben tárolása (az ún. DCTDecode szűrő). Lásd még _1.DOC 11

12 tehát félig kitöltött nyomtatvány esetén nem. Kiválasztunk egy könyvtárat, ahol ún. xczállományba fogja elmenteni az ÁNYK a csomagunkat. Ezt a megszokott módon átvisszük a célgépre, és ott ha már telepítve van az ÁNYK, akkor rákattintva települt is a nyomtatvány és megnyitja azt. Ha csak nyomtatványunk van, egyszerűbb megoldást is használhatunk. Az egyik lehetőség, hogy a nyitott nyomtatványt XML-ként elmentjük (Adatok/XML állomány mentése), majd a célgépre ezt az XML-t átmásoljuk a szokott módokon (akár ben, pendrive-on stb.), és az ottani ÁNYK "Adatok/XML állomány megnyitása szerkesztésre" paranccsal nyitjuk meg. Ugyanígy működőképes, ha a Szerviz menüponton belül a "Fájlműveletek a mentés könyvtárban" alpontot választjuk, majd "Másolás a mentési könyvtárból", kiválasztva a célkönyvtárat. A célgépen pedig értelemszerűen a "Másolás a mentési könyvtárba" menüpontot választjuk ki. Ha több nyomtatványt is szeretnénk átvinni, akkor célszerűen az elmentett állományt kézzel megkeressük a Szerviz/Névjegy menüpont választása esetén felugró "Mentett bevallások helye" könyvtárban, ezt a címet kimásoljuk. A címen elérhető összes kívánt állományt (az ENYK kiterjesztésűeket) átmásoljuk a célgépre telepített ÁNYK által mutatott "Mentett bevallások helyé"-re. Sajnos ez utóbbi megoldás nem működik tökéletesen, ha a nyomtatványon kívül a csatolmányokat is át kell mentenünk. Ilyenkor az ENYK fálnevével azonos nevű.atc kiterjesztésű állományt is át kell másolni, ami az ÁNYK számára beazonosítja (hivatkozza) a csatolmányt, és az alkönyvtárba mentett csatolmányokat is át kell másolnunk. Ha a forráskönyvtár elérési útja nem azonos a cékönyvtár elérési útjával (mert pl. más a felhasználó neve a két gépen, más a meghajtó stb.) akkor bizony kézzel javítanunk kell az ATC-beli hivatkozásokat. Szóval megoldható, de nem felhasználóbarát. 8) Ha többször kell hasonló nyomtatványi adatot kitölteni, érdemes a "Szerviz/Technikai áttöltés új nyomtatványba" pontot kipróbálni, és azzal átmenteni a korábbi nyomtatványaink adatait az új nyomtatványba. 9) A csatolmányokat a Pp. 394/G. (5) bekezdése szerint elektronikusan aláírva kell megküldeni. 22 Noha a Pp. azt is előírja, hogy a nyomtatványt magát is (az egész beadványt) elektronikusan alá kellene írnunk, erre technikailag egyszerűen nincsen lehetőség (lásd részletesebben a 5.4. pontot.) Ha minden csatolmány rendelkezésre áll, és elmentettük a nyomtatványt, akkor jelöljük meg beküldésre ("Kapcsolat az ügyfélkapuval" alatt). Ekkor az ÁNYK az OBH által közzétett titkosító kulccsal titkosítja a küldeményünket, rögzíti az ún. boríték adatokat, és az eddigi ENYK állományunkból és csatolmányból csinál egy egységes (titkosított).kr kiterjesztésű állományt. Ezt az állományt a titkosítás miatt a központi rendszer üzemeltetői (a kézbesítési folyamat egyéb résztvevői) nem olvashatják, csak az OBH. A beküldésre megjelölt nyomtatványt feltölthetjük közvetlenül az ÁNYK használatával (ha megadjuk az ÁNYK-ban a jelszót és felhasználónevet, lásd közvetlen beküldés menüpont), vagy magunk feltölthetjük a magyarorszag.hu-ba előbb ügyfélkapus azonosítónkkal belépve az Értesítési tárhely szolgáltatásnál (mivel az ÁNYK miatt a Java telepítve van, így az "Általános dokumentfeltöltés"-sel, az ÁNYK által megadott alapértelmezett könyvtárból a megfelelő fájlnevet kiválasztva.) 22 A évi CKXXX. törvény elfogadása óta elméleti lehetőség az ún. "azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés" is, de ez egyelőre gyakorlati jelentőséggel mindaddig nem bír, amíg a 6. pont szerinti "teljes körű ügyfélazonosítás" projekt eredményeivel nem találkozhatunk a gyakorlatban _1.DOC 12

13 4.3 Az ügyfélkapu és a kész nyomtatvány továbbítása kézbesítés végett Az e-per használatához előzetesen ügyfékapus azonosítóval kell rendelkeznünk, azaz vagy okmányirodában kell regisztrálnunk, vagy minősített aláírásunkkal kell ezt a magyarorszag.hu oldalon kérni. Most láthatjuk először annak hátrányát, ha megosztottuk felhasználónév és jelszó párosunkat pl. a könyvelővel vagy munkavállalóval, hiszen ezúttal már nem csak a nevünkben küldhetnek be elektronikus iratot, hanem a beküldött iratokat és a beérkező válaszokat is megnézhetik, ami már ügyvédi titkot is sérthet. A nevünkben való beküldésre nincsen más megoldás, mintsem az, hogy más ne használja a felhasználónév-jelszavunkat. Az ügyvédi titok védelmére az is elegendő, ha új ügyfélkaput kérünk (plusz pénz fizetéséért, hiszen ez elviekben már nem ingyenes), és az elektronikus peres iratokat ezen ügyfélkapu hozzáférés értesítési tárhelyéről küldjük és ide várjuk a válaszokat -- és ezt már tényleg nem osztjuk meg a könyvelőnkkel. Sajnos az ügyvédek egymás közötti és jelölt általi helyettesítése azonban még nincsen megoldva, hiszen míg pl. elektronikus adóbevallásnál már találhatunk erre megoldást, az e- perben nem (az újabb perbeli meghatalmazás nem megoldás arra, hogy pl. a helyettesítő ügyvéd hozzáférhessen az eredeti ügyvédnek küldött irathoz stb.). Noha néhány szervezet már korábban is csatlakozhatott hivatali kapu útján a központi rendszerhez (pl. közüzemi szolgáltatók, önkormányzatok), ennek lehetősége egyelőre még nem áll nyitva mindenki előtt. A hivatali kapu megoldásnak az lenne a nagy előnye, hogy igazából a szervezetre bízzák, hogy ki jogosult a nevében iratokat átvenni vagy beküldeni (az ügyintézők ügyfélkapus autentikációja mellett egy sajátos hivatali felhasználónév-jelszó párost is használnak), ami sokat segítene a helyettesítés vagy szervezeti képviselet tárgykörében. 4.4 Az irat kézbesítése a bírósághoz, a bírósági érkeztetés és lajstromozás A beadványunk további sorsát illetően három igazolást kell megkülönböztetni. (1) Elsőként van egy, a központi rendszer által kiállított, tisztán a kézbesíthetőség szempontjából jelentőséggel bíró "KR-érkeztetés", amit a Pp. 394/H. a bírósági érkeztetéstől megkülönböztetendő "befogadás-visszaigazolásnak" nevez (a BÜSZ pedig "kézbesítési rendszer útján kapott érkeztetési számnak). Az ügyfélkapus értesítéseknél ezt egyszerűen "Visszaigazolás" néven jelölik. Ezt onnan ismerjük meg, hogy az igazolást is maga a "központi rendszer" írja alá (ami valójában annak üzemeltetőjét, jelenleg a NISZ Zrt.-t jelenti). Ez a vizsgálat a beadvány verziószámát még nem tudja ellenőrizni, mert ekkor még csak a boríték adatok megfelelőségét ellenőrzik, az irat maga még a központi rendszer üzemeltetője számára titkosított _1.DOC 13

14 (2) A következő érkeztetés már az OBH rendszeréből érkezik, (és az ebben levő szám az ÜKM kóddal kezdődő "érkeztetési azonosító"). Az illeték fizetési kötelezettségünknek innentől számítva kell eleget tenni (lásd a következő pontot.) Ez ugyan utal a befogadásvisszaigazolás számára, de önálló időbélyegzőt már nem fog tartalmazni. (3) Csak ezután kapunk lajstromozási igazolást, és ezen lesz rajta a lajstromszám is. A befogadás-visszaigazolás alá van írva elektronikusan, az azt kiállító szervezethez tartozó szervezeti aláírással, a másik két igazolás kapcsán is beszerzés alatt vannak a szervezeti aláíráshoz szükséges tanúsítványok. A befogadás-visszaigazolás tartalmazza a befogadott beadvány és az arról kiállított időbélyeg elektronikus lenyomtatát. A lenyomatot elviekben mi is különösebb nehézség nélkül ellenőrizni tudjuk, 23 az időpecsét lenyomata azonban számunkra nem helyettesíti magát az időpecsétet, és magát az időpecsétet a befogadásvisszaigazolás nem tartalmazza, azt külön kell letöltenünk, mivel maga az időpecsét ebből a lenyomatból nem állítható helyre. A befogadás visszaigazolás letöltésekor elérhetővé tett időpecsét magának a visszaigazolásnak az időpecsétje, nem a beadványunké! A beadványaink időpecsétje is elérhető az értesítési tárhelyen, de csak akkor, ha beadás előtt kértük az ügyfélkapu adott felületén, hogy az elküldött iratokból tegyen el egy másolatot a "tartós tárba". 23 Például Windows esetén letöltjük az ingyenes, Microsoft "File Checksum Integrity Verifier"-t (jelenleg és a visszaigazolásban szereplő dokumentumon lefuttatjuk. Ha az így kapott végeredmény (40 db kétjegyű hexadecimális számot, azaz 80 karaktert) összehasonlítjuk a befogadás visszaigazolás "a befogadott dokumentum elektronikus lenyomata" sorával. Ha a kettő azonos, akkor lényegében van egy "igazolásunk" a KR üzemeltetőjétől, hogy ő a beadványunkat befogadta _1.DOC 14

15 A tartós tárból már az egyes "saját dokumentumunk" aláhúzott, érkeztetési számára kattintva megnyílik a beadványunk letöltésének lehetősége, és ezen oldalon érhető el külön kattintással maga az időpecsét is, amit egyelőre csak célszerű arra használni, hogy a megadott tartalmát kimásolva (pl. Windows esetén jobb egérgomb és "Copy" vagy Ctrl+C parancs) egyszerű szövegfáljban eltároljuk úgy, hogy a beadványunkkal együtt megtaláljuk A kattintással kimásolhatjuk az időbélyeg base64 kódolását, a base64-et dekódolóval [pl. dekódolt bináris információt elmentjük Windows alatt P7B kiterjesztéssel azonban ez csak egy tanúsítványt ad, ezzel még nem megyünk semmire, hiszen nincsen szoftver eszközünk, ami megmondaná, hogy az időbélyegzett lenyomat a letöltött dokumentumból képezhető-e. Ez utóbbit nem tudjuk a megszokott aláírás létrehozó és ellenőrző alkalmazásainkkal sem elvégezni (MOKKA, E-szignó) az openssl megfelelő konfigurálása és elvi használata pedig jelenleg többségünk számára nem jelent valós ellenőrzési lehetőséget _1.DOC 15

16 Mivel a tartós tár kapacitása igen szűkös (30 MB), a csatolmányok miatt ez lehet, hogy igen hamar be fog telni. A fentiek miatt fontos, hogy lehetőleg magunk gondoskodjunk a beküldött iratok és az arról a központi rendszer által tárolt "időpecsétek", valamint a visszaigazolás hosszú távú megőrzéséről is, annak ellenére, hogy ez elképesztően nehézkes. 25 A bíróságtól nem fogunk olyan elektronikus tértivevényt kapni, amely egy időpecsét módjára egyértelműen beazonosítja beadványunk tartalmát, de a lajstromozásról szóló az ügyszámot és/vagy az ügyszám alatti irat sorszámot is tartalmazó értesítés is tartalmazni fogja a befogadási visszaigazolás azonosítóját. A hosszú távú megőrzés és a teljeskörű védelem szempontjából a saját beadványaink és a bírósági érdemi iratok megőrzésén túl indokolt lehet tehát a lajstromozási visszaigazolás és a befogadási visszaigazolás megőrzése is, valamint a beadott iratunkról közölt időpecsét tárolása. Látható, hogy a kézbesítéssel kapcsolatos igazolások megfelelő kezelése időben jelentős informatikai terhet ró az ügyvédekre, ezen a területen még van mit javítani. Sajnos azonban ez nem az OBH hatásköre, hanem az egykori központi rendszer működtetőjéé. A Pp. 394/H. szerint az iratot a befogadás-visszaigazolás szerinti időpontban kell a bírósághoz megérkezettnek tekinteni, noha akkor a bíróság informatikailag még ténylegesen nem fér hozzá az irathoz, csak a központi rendszer üzemeltetője (és mivel az irat titkosítva van az OBH kulcsával, a központi rendszer üzemeltetője sem tudja ekkor az iratot olvasni.) 25 Ennél a megoldásnál a jelenleg elviekben elérhető legnagyobb biztonság az, hogy egyrészről eltároljuk a befogadás visszaigazolást (ez még egyszerű), valamint a tartós tárból kiválasztva a beküldött dokumentumunkat, letöltjük annak időpecsétjét (ez nehézkes). Ezt követően össze kellene vetnünk a beküldött beadványunkat a visszaigazolás szerinti lenyomat értékével és a tényleges időpecsétet a visszaigazolás szerinti időpecsét lenyomat értékével (megvalósítható, de időigényes). A hosszú távú megbízhatóság érdekében pedig a beadványunkon kívül archiválni kellene a visszaigazolást és az időpecsétet egyaránt, ES3/dosszieba csomagolva. A Copy-Paste módon rendelkezésre bocsátott időpecsét valódi tartalmáról, bizonyítóerejéről, és az időforrás megbízhatóságáról jelenleg a 24. lábjegyeztben leírtak szerint nem áll rendelkezésemre megfelelő információ _1.DOC 16

17 4.5 Illeték- és költségtérítés megfizetése A 44/2004. (XII. 20.) PM rendelet szerint (6/A. (4) bekezdés) az illetéket átutalással kell fizetni "az illetékes törvényszék Kincstárnál vezetett illeték-bevételi számlájára; az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni a beadvány bírósági érkeztetési azonosító számát és a fél nevét". Mivel elektronikus bírósági érkeztetési azonosító számot (azaz az ÜKM számot) csak a beadás után fogunk kapni, ezért az illetéket az irat benyújtása után tudjuk csak fizetni, ezt azonban a bírósági érkeztetést követő három munkanapon belül meg kell tennünk (ez a Pp. 394/H. (5) bekezdéséből következik). Természetesen továbbra is van arra lehetőség, hogy az illetékekről szóló évi XCIII. törvény 74. (1a) (kiszabásra bemutatás) vagy (1b) bekezdése szerint (önadózás) fizesse meg az ügyvéd. Az (1a) esetén annyiban módosul, hogy a beadni kívánt keresetlevelet ("indokolást") ki kell nyomtatni (és annak azonosítható módon tartalmaznia kell a peres feleket), azt be kell mutatni a NAV-nak, aki az eredeti iraton igazolja a bemutatást megtörténtét, ráírja az adóhatósági ügyszámot is. Majd ezt az iratot kell beszkennelni, és csatolni a nyomtatványunkhoz. A Cstv. hatálya alá tartozó eljárásokban (csődeljárás, felszámolási eljárás, vagyonrendezési az eljárás stb.) az illetéket másként kell megfizetni, erről részletes tájékoztatást a oldalon lehet olvasni. A Cstv. hatálya alá tartozó eljárásokban az eljárási illetéket és a közzétételi költségtérítést bankkártyával is meg lehet fizetni az Igazságügyi Fizetési Portál segítségével (ahogyan pl. elektronikus beszámoló esetén is megtehetjük). A sikeres bankkártyás fizetés után megkapott fizetési ígérvényt le kell tölteni, és ezt már a beküldött nyomtatványhoz csatolni kell. Fontos, hogy ezt nem utólag küldjük meg, ellentétben a hatályos Pp. szerinti, fent leírt, 3 munkanapos utólagos eljárással. Ilyen Cstv-s eljárásokban is lehet átutalással fizetni (amikor nem az Igazságügyi Fizetési Portált használjuk), a közlemény tartalma azonban az adós cég nevét és cégjegyzékszámát kell, hogy tartalmazza, és célszerű azt is egyértelműen beleírni, hogy kinek a javára történik a befizetés _1.DOC 17

18 Az OBH-tól kapott tájékoztatás szerint január 1-jétől az alábbi változás várható: minden illetéket az Igazsáügyi Fizetési Portál segítségével is be lehet majd fizetni, illetve megváltozik a közlemény rovatba írni szükséges információ. A változást követően a Pp. hatálya alá tartozó eljárásoknál úgy történik majd a fizetés, hogy az ÁNYK nyomtatványban kitöltött illetékfizetési rovat alapján kap az ügyvéd egy fizetési internetes hivatkozást (linket), erre kell rákattintani, ez a hivatkozás megnyit egy bankkártyás fizetési felületet (ún. vpos terminál), és ott fizethetjük meg bankkártyával. Továbbra is lehetőség lesz átutalásos fizetésre, ez esetben azonban a közlemény rovatba az ügyben eljáró bíróság nevét (pl. járásbíróságot), a peres ügyszámot (ha már van) vagy ennek hiányában az ÜKM azonosítót adjuk meg, és végül azt a személyt, akinek a javára történik a fizetés. A Bírósági Gazdasági Hivatal a Magyar Államkincstárhoz érkezett, előző napi befizetések számlakivonatai alapján fogja a megadott azonosító adatokból kiválasztani, hogy milyen ügyhöz tartoznak a befizetések. 4.6 Válasziratok fogadása A bíróság válasziratát ugyanúgy az ügyfélkapun belépve, az értesítési tárhelyünkön kapjuk meg. Ha új iratunk érkezne a tárhelyre, erről az ügyfélkapu "Saját adatok" menüpontjában (lásd az 7. oldalon) megadott címen kapunk értesítést (de ez nem kézbesítés, csak hivatkozást tartalmaz a beérkezett iratra). A Pp. 394/H. (8) bekezdése miatt az irat akkor is kézbesítettnek minősül, ha öt munkanapon belül nem nyitjuk meg, azaz nem kell papír alapú kézbesítéssel is próbálkozni a vélelem beálltához (természetesen alperesi vagy alperesi képviselői minőségben ez csak azt követően él, hogy az adott ügyben a bíróságnak már elektronikusan benyújtottunk legalább egy válasziratot, így jelezvén az elektronikus kapcsolattartás választását.) A központi rendszer jelenlegi működéséből következően a kézbesítési vélelem beálltával az értesítési tárhelyről is törlik a meg nem nyitott hivatalos iratokat. Megnyitott iratot a rendszer 30 napon belül törli, ha azt az értesítési tárhelyről nem mozgatjuk át a tartós tárba. Befogadásvisszaigazolásainkat pedig 30 napon belül mindenképpen törlik az értesítési tárhelyről, ha nem mozgatjuk át a tartós tárba. 5. Az e-per használatának fő kockázatairól ügyvédi szemmel 5.1 Helyettesítés A legégetőbb problémának talán a fent már említett helyettesítés és meghatalmazás kérdését tekinthetjük, figyelemmel az elektronikus kézbesítés szigorú vélelmi szabályaira is, a Pp. 394/H. (8) bekezdése szerint "Ha a fél a bíróság által megküldött bírósági iratot az elektronikus kézbesítési tárhelyén történő elhelyezését követő ötödik munkanapon sem veszi át, akkor a bírósági iratot az ezt követő munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni (kézbesítési vélelem)". 5.2 A beadott iratok és válasziratok kezelhetősége A második számú problémának a beadott iratok és válaszok kezelhetőségét tekintjük bár mindaddig. Kis gyakorlattal, az ÁNYK megfelelő könyvtárait megtalálva persze megtalálunk minden beküldött nyomtatványt (lásd ÁNYK Szerviz/Névjegy menüponton belül a "Mentett bevallások helye", azon belül az "elkuldott" nevű alkönyvtár) stb, de ez nem nevezhető felhasználóbarát megoldásnak. Lásd még a 4.2. pontban írtakat is. Az ÁNYK egyáltalán nem alkalmas dokumentumok megosztására (közös munkára), keresésére, sem azok hosszú távú tárolására (ún. dokumentum menedzsmentre, kezelésre), és _1.DOC 18

19 nem is erre a célra készült. Nem megoldás például, hogy megjegyzések mezőkben rögzítsük pl. az ügyfél neveket és ügyszámokat, hogy egy-egy korábbi iratot vissza tudjunk keresni. 5.3 A kézbesítési információk gyakorlati felhasználása Ugyanígy nem tudjuk a kézbesítéssel kapcsolatosan rendelkezésünkre bocsátott információkat érdemben használni. Nehézkes egyenként letölteni és a beadott beadvány állományával kézzel összerendelni a háromféle igazolást és a saját beadványunk időpecsétjét, és nem tudjuk az időpecsétet magunk ellenőrizni. 5.4 Pp. 394/G. (5) bekezdésének tévedése aláírjuk-e a nyomtatványt és a csatolmányt? (eltérés a felszámolási és egyéb ügyekben) A Pp. 394/G. (5) bekezdése két súlyos tévedést tartalmaz: a) előírja, hogy a "félnek a beadványt és mellékletét legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva kell a kézbesítési rendszer útján megküldenie a bíróság részére", noha a beadvány (a kitöltött űrlap) elektronikus aláírására az ÁNYK használatával technikailag nincsen lehetőség; és b) összekeveri a titkosító kulcspár nyilvános kulcsát és az aláíró kulcs nyilvános kulcspárját, noha mi ügyvédként nem használhatjuk az aláíró kulcsunk nyilvános kulcsát titkosításra. 26 Mint láttuk a fentiek szerint, a csatolmányokat ha ES3/DOSSZIE formában csatoljuk (és az e- aktákat előtte aláírtuk), azok fokozott biztonságú aláírással ellátása teljesül. Ha nem aláírva terjesztjük be az ES3/DOSSZIE csatolmányt, a bíróság a dokumentumot nem fogja írásbelinek tekinteni, és ugyanúgy "írásban elő nem terjesztettnek" minősülhet az iratunk, mintha rossz formátumban nyújtanánk be elektronikusan. A Pp.-ből kitűnően azonban elviekben a kitöltött ÁNYK nyomtatványt is alá kellene írni. Az ÁNYK erre alkalmas lehetne, bár nehézkesen és senki nem használta még. Ha megjelöljük beküldésre a kitöltött nyomtatványt, akkor az ÁNYK a létrehozott.kr végű állományt mindössze titkosítja a bíróság titkosító (rejtjelező) kulcspárának nyilvános kulcsával. Ez a titkosítás azonban a hatályos jogszabályok és irányadó szabványok szerint nem elektronikus aláírás, még akkor sem, ha egyébként technikailag hasonló megoldásról van szó. A titkosításra használt ún. PGP technológia elviekben teljesíthetné is az irányelv és az Eat. fokozott biztonságú aláírással kapcsolatos feltételeit, de jogi oldalról nem ez a probléma lényege, hanem az, hogy a felhasználási cél itt nem aláírás, hiszen nem azt nyilatkoztatjuk ki, hogy az aláírt tartalmat elfogadjuk, mert nem rendelünk hozzá egy azonosságot egy adathoz a cél csak a tartalom titkosítása. A fokozott biztonságú aláírás irányelvi feltételeit értelemszerűen nem teljesítheti az OBH-hoz tartozó, az OBH által létrehozott titkosító kulcspár nyilvános része, hiszen ezzel nem azonosítjuk a beküldőt, csak a címzettet (nem alkalmas azonosításra és nem kizárólag az aláíróhoz köthető). Ha az ÁNYK-ban a "Kapcsolat az Ügyfélkapuval" pont alatt a "kitöltött nyomtatvány beküldésre megjelölése" helyett "Átadás digitális aláírásra" pontot választunk ki, akkor elviekben az ott létrejövő nyomtatvány tartalmat aláírhatjuk ES3-ba, de a csatolmány egyelőre nem kerül oda, és ezt egyelőre sem a bíróság sem fogja fogadni. Tehát technikailag nem fog működni ez aláírásként. 26 Ahogyan az ÁNYK által használt PGP-re épülő, saját készítésű titkosító kulcspár privát kulcsát sem használhatjuk aláírásra _1.DOC 19

20 Ettől függetlenül a nyomtatvány és a csatolmányok e-aláírását akkor is javasolnánk, ha a Pp. ezt nem írná elő csak éppen ezt technikailag a csatolmányokra kell egyelőre korlátoznunk. Itt leginkább a Pp. 394/G. (5) bekezdésének helyes kodifikációjára lenne szükség, nem az ÁNYK módosítására. Sokáig azt hittük, hogy tisztán elméleti kockázat, hogy egy bíró megpróbál a törvény előírása szerint eljárni, és elutasítja az elektronikus úton benyújtott iratot, mondván, hogy a nyomtatványt is érti beadvány alatt, és az nincsen elektronikusan aláírva. Sajnos a baj ennél nagyobb: második felétől a csőd- és felszámolási ügyekben úgy kezdték el értelmezni a Pp.-t 394/G. (5) bekezdését, hogy az ügyvéd írja alá a nyomtatványt akkor is, ha ezt technikailag értelmetlen, és nyilvánvalóan nyakatekert módon valósítható meg. Ugyanis elképzelésük szerint az a helyes eljárás, hogy az ÁNYK nyomtatvány végleges változatához csatoljuk hozzá mellékletként magának az ÁNYK nyomtatványnak a PDF-ben kinyomtatott változatát, amit csatolás előtt még elektronikusan aláírtunk. Tehát a Pp. 394/G. (5) bekezdésének értelmetlen rendelkezését úgy oldják föl, hogy a nyomtatványhoz csatolni kell magát a nyomtatványt is Ennek az "értelmezésnek" köszönhetően egy beadványhoz két nyomtatvány fog tartozni, az egyik alá lesz írva elektronikusan, a másik nem (ez utóbbi a kézbesíthetőséghez elengedhetetlen, hiszen ha az egész beadványt, mindennel együtt becsomagolnánk egy ES3-ba, hogy aláírhassuk, akkor a központi rendszer nem tudná kiolvasni a címzett bíróság nevét ) Természetesen érthető, ha a bíróság a rosszul megfogalmazott jogszabályt is próbálja szó szerint értelmezni, de talán van egy bizonyos határ, amin túl a szó szerinti értelmezés jogbiztonsági előnyeit messze meghaladja az ilyen jogalkalmazással okozott hátrány. 27 Fontos, hogy ezen csőd- és felszámolási ügyekben a nyomtatványsablon utolsó oldala erre a szükséges plusz lépésre külön is felhívja az ügyvéd figyelmét. Kérjük, hogy a kollégák erre külön legyenek figyelemmel. Január végétől ebben várhatóan pozitív változást fog hozni az akkor elérhetővé váló, a Pp. 394/G. (5) bekezdésében már most is olvasható ún. azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés (AVDH), ami nem más, mint az, hogy a NISZ Zrt. fogja a saját nevében egy fokozott biztonsági aláírással ellátni, amelyben nyilatkozik arról, hogy minket ügyfélkapu szerint azonosított. Ez az ÁNYK-ben egy menüpont kiválasztásán kívül más tennivalót nem fog igényelni az ügyvédtől, és mind a nyomtatvány, mind a csatolmányok egy mozdulattal való "aláírásának" megfelel. 5.5 A beadványok e-aláírásának fontossága és az e-archiválás nehézsége A fent leírt technikai nehézségektől függetlenül a beadványok e-aláírása egyébként a peres feleknek is érdeke. Attól ugyanis, hogy a központi rendszer időbélyegzi a beadványunkat, és így egy igazolást ad arról, hogy mikor-milyen tartalommal nyújtottunk be dokumentumot ("tértivevény"), ez még nem lesz közokirat. A Pp. 394/G. (4) bekezdése szerint a bíróság által kiállított tértivevény közokirat, maga a központi rendszer üzemeltetője (NISZ Zrt.) által kiállított időbélyeg nem az (még akkor sem volna az, ha nem lenne a fentiek szerint gyakorlati 27 Ezt az értelmezési problémát talán a beadvány fogalmának eltérő értelmezésével ésszerűbben is fel lehetett volna oldani _1.DOC 20

21 akadálya az időbélyegük rövid és hosszú távú, ügyfélkapus felületen történő használatának, archiválhatóságának.) 28 Az egyetlen bizonyítékunk a beadvány tartalmáról tehát a bíróság tértivevénye, ilyet viszont hozzánk érkezett iratok esetén nem kapunk, tehát egyetlen bizonyítékunk a beérkezett iraton lévő elektronikus aláírás. Ugyanígy az e-aláírás segít annak megőrzésében, hogy a kézbesítés során a beadott iratok tartalmát nem változtatják meg (nem cserélik ki a csatolt PDF-eket egy más PDF-re), főleg ha az ellenérdekű fél egy állami szerv vagy akár a központi rendszert működtető NISZ Zrt. (nem mintha bármilyen hasonló probléma eddig fölmerült volna). Ha pedig elektronikusan aláírt iratokat kell megőriznünk, akkor gondokodnunk kell azok hosszú távú elektronikus megőrzéséről, elektronikus archiválásáról is. A legegyszerűbb ennek úgy eleget tenni, ha a létrehozott saját iratainkat ún. archív aláírással (XAdES-A) látjuk el, amely ha az algoritmussal vagy az időbélyegzést végző szervezetekkel kapcsolatosan nincsen valami rendkívüli esemény akár tíz évig is igazolni tudja az e-aláírás érvényességét. 5.6 Titkosítás gyakorlati nehézségei Az ÁNYK és a központi rendszer lehetőséget biztosít arra is, hogy nem csak az OBH nyilvános kulcsával titkosítjuk a beadott iratokat (hogy azt csak az OBH és a bíróságok olvashassák), hanem arra is, hogy kérjük a nekünk küldendő iratok titkosítását úgy, hogy azt csak mi olvashassuk. Elviekben bármilyen titkosító nyilvános kulcsot fel lehet tölteni, de a gyakorlatban ez biztosan szűkebb kört jelent, viszont nincsen dokumentálva, hogy a KRTITOK 29 által létrehozott kulcspár nyilvános kulcsán kívül még mivel működik együtt. A KRTITOK használata esetén problematikus, hogy az elmentett PGP kulcsokat egyszerű jelszóval védhetjük ám ha ezeket elfelejtjük, akkor azt jónéhány éven át senki nem fogja nekünk visszafejteni (nincsen pl. megbízható kulcsletét szolgáltatás, mint például az isave archiválási megoldásnál). 28 Ebben is eltér ez a megoldás a évi LII. törvény rendelkezésétől. 29 A KRTITOK letöltését lásd a NAV nyomtatványkitöltő oldalán belül a "kontroll adatszolgálatás" menüpont alatt, _1.DOC 21

22 Sajnos a KRTITOK az egyetlen módja annak, hogy a bírósággal folytatott elektronikus kommunikáció során megbízhatóan védjük az ügyvédi titkot, ezért indokolt a használata, de ez közel sem megnyugtató. Bár az ügyvéd saját érdekének védelme azt kívánná, hogy a titkosított formában beküldött iratot is elektronikusan archiváljuk, ezt praktikusan nem tudjuk megoldani. Erre tekintettel ha titkosított is küldjük be az OBH-nak az iratokat, jelenlegi technikai lehetőségeink mellett megőrzés céljából a kititkosított szöveget javasoljuk eltárolni. Ezzel saját magunkra vállalunk ugyan bizonyos kockázatot, de a titkosítással kezelhető kockázat, az azzal védett érdek ennél komolyabb súlyúnak tűnik. 6. Az e-per jövője: helye az elektronikus közigazgatás jövőjében és az ügyvédi oldali továbbfejlesztés lehetőségeiről Az előző, 5. pontban olvashatóan számos irányban lehetne még az e-per ügyvédi oldalát fejleszteni. Egyes fejlesztési irányok megoldhatóak saját, azaz piaci hatáskörben, hiszen az ÁNYK által létrehozott XML formátumot nagyon könnyű más eszközökkel is létrehozni, azaz a beküldés előtti összecsomagolás kivételével nem is kell feltétlenül az ÁNYK-t használni, és maga az összecsomagolás is megoldható ÁNYK nélkül. E fejlesztési irány megoldást jelentene az életszerű, használható irat- és (a fogalmazványokat, tervezeteket is magában foglaló) dokumentumkezelési képesség igényére, így pl. az ügyvédi ügykezelő rendszerekben rögzített adatokat (pl. ügyfél adatokat, ügyvédi törzsadatokat) is be tudja tölteni a nyomtatványokba, de ugyanez megoldást jelentene arra is, hogy egy adatot lehetőleg az ügyvédnek csak egyszer kelljen rögzítenie (pl. a beküldő adatait nem kell az alperesi jogi képviselőnél is ugyanúgy megadni stb.), az előzmény adatokat szélesebb körben újra lehessen hasznosítani. Ezt a képességet használja ki jelenleg a IURISYS nevű rendszer. 30 De ezt a képességet más, dokumentum- vagy ún. praxiskezelést is megvalósító rendszer is biztosíthatná (pl. ELOÜgyvéd, Justitia/egyszeru-ugyvitel.com) Akár a cégeljárásban már megszokott, az ügyvédek számára saját telepített felületet biztosító nyomtatványkitöltő alkalmazások fejlesztői is hasznát láthatják annak, ha életképesebb alternatívát nyújtanak az ÁNYK helyett. Ez takarékos megoldást jelenthetne az olyan tömeges pervitelekre is, ahol nagy számú alperessel kell dolgozni, így közüzemi cégek, követeléskezelők biztos, hogy előbb-utóbb kifejlesztenek egy ilyen megoldást, nekik ez óriási megtakarításokat jelenthet. Kérdés persze, hogy az ÁNYK bírósági felhasználásával kapcsolatos bizonytalanságok miatt (meddig lesz ez még használva, mikor váltja majd ki egy új rendszer?) kinek éri meg az ehhez szükséges fejlesztéseket elvégeznie. Az igazi fejlesztési problémát azonban azok a területek jelentik, amelyek függetlenek az ÁNYK-ban használt formátumtól, ahol muszáj lesz az állami szervekkel a változásokhoz egyeztetni. Ilyen a helyettesítés, a "cégkapu", és a valóban használható titkosítás, elektronikus aláírás és a központi rendszer általi bizonyítékok (így időbélyegzés) könnyű lekérdezhetőségének kérdése. Megjegyezzük, hogy az Országgyűlés előtt jelenleg T/7392. számon folyamatban lévő, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényjavaslat rövid távon nem fog változást jelenteni. A törvényjavaslat jelentős 30 Lásd _1.DOC 22

23 szempontból újraalakítja az eddig helytelen módon a Ket.-ben elhelyezett elektronikus ügyintézési kormányzati szabályokat, azonban az ügyfélkaput nem szünteti meg. Ezt persze ne is a törvényektől várjuk, de az elektronikus ügyintézés új elemeit illetően már 2011 óta számos új fejlesztés elkészült, így az ügyfélkapu felváltására is hivatott ún. teljes körű ügyfélazonosítási projekt. 31 Ha ezek az új infrastrukturális elemek végre a helyükre kerülnek és elérhetővé válnak, akkor bízhatunk abban, hogy az e-per ügyében is egy olyan rendszer lesz kialakítva, amely a kötelezővé tétel mellett nem csak a puszta technikai lehetőséget biztosítja, hanem figyelembe veszi a valós felhasználói igényeket is. 7. Együttműködés az Országos Bírósági Hivatallal A Magyar Ügyvédi Kamara és az Országos Bírósági Hivatal január 23-ától kezdődően egyeztetést folytat az új rendszer gyakorlati tapasztalatainak összegyűjtése végett. Az együttműködés végső célja az, hogy minél hamarabb, már a választható elektronikus kapcsolattartás időszakában megismerjük a tipikus problémákat és ha lehetőségünk van rá, közösen dolgozzunk ki megoldásokat, közösen optimalizáljuk a rendszer működését. Ennek részeként a Magyar Ügyvédi Kamara segítséget nyújt az Országos Bírósági Hivatalnak abban, hogy a rendszer használatával kapcsolatos panaszokat emészthető, strukturált formában összegyűjti és továbbítja, valamint közreműködik az ügyvédeknek a rendszer használatával kapcsolatos képzésében. Természetesen bármennyire is támogatja egymást az Országos Bírósági Hivatal és a Magyar Ügyvédi Kamara, mindig lesznek olyan problémák, amelyek megoldása kívül esik mindkét szerv hatáskörén (ilyen például a központi rendszer által biztosított kézbesítés módja, a nyomtatványkitöltés keretrendszere stb.) 31 Lásd a projektről röviden a címen (bár túl sok konkrétumot sajnos ez sem árul el, de láthatjuk, hogy ez egy jóval sokoldalúbb, technikailag heterogénebb azonosítási rendszert elérhetővé tételére készül föl. Csak az a kérdés, hogy ebből majd mi lesz számunkra is elérhető _1.DOC 23

24 1. Függelék: Az ÁNYK telepítése Maga az ÁNYK-aBevJava a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról tölthető le, jól látható helyen, a "Nyomtatványkitöltő programok" alól. 32 Az ÁNYK telepítésének előfeltétele alapvetően a Java Standard Edition legalább 6.0 verziójú futtatási környzetének telepítése (amit Java SE 6.0 vagy JRE 6.0 vagy 1.6.x verziónak is szoktak jelölni, régió verziószámozás továbbéléseként). Ez utóbbi telepítéséről kiváló információt olvashatunk a NAV honlapján is ("E-bevallás, Java", azon belül "ÁNYK- AbevJava kitöltőprogram", azon belül "Tudnivalók internetkapcsolattal rendelkező számítógépekhez" cím alatt). A Java ezen verzióját lényegében minden, Windows ME-nél újabb Windows-os operációs rendszerre, számos Linux disztribúcióra és Mac OS X 10.6 fölötti változatra lehet telepíteni. ios-en, azaz ipad-en nem fut, de androidos tablet használók se számítsanak érdemben semmire. A Java szükséges verziójának telepítésével kapcsolatos további információt a oldalon olvashatunk, de ez az információ igen technikai részletességű. Mi egyedül arra a gyakori hibára szeretnénk felhívni a figyelmet, amikor valaki egy új, 64- bites géphez vásárolt 64-bites Windows 7 operációs rendszerére telepít egy 32-bites böngészőt, akkor Java-ból is 32 bites változatot kell telepítenie. Ez egyáltalán nem ritka összeállítás ha valaki Internet Explorert használ, és megnézi az Internet Explorer névjegyét [About] és abban nem szerepel kifejezetten, hogy 64 bites, akkor 32 bitest használ! Ha itt rosszat (32 bites Java környezet helyet 64 bitest) telepítünk, akkor azt el kell távolítani ahhoz, hogy működjön. Ha a Java már sikeresen települt, akkor az ÁNYK valószínűleg gond nélkül fog települni a NAV oldaláról is, de az ezzel kapcsolatos esetleges problémára is megoldást találhatunk a NAV oldalán (pl. fel nem ismert.jar állományok kezelése), lásd de a NAV és az Ügyfélkapu telefonos helpdesk szolgáltatot is nyújt -- ne feledjük, ha az ÁNYK sikeresenm települt és működik, akkor már minimális a valószínűsége, hogy a bírósági nyomtatványoknál egyedi, technikai jellegű probléma keletkezne ( és alatt a "Segítségnyújtás" pont.) 32 Jelenleg tml _1.DOC 24

25 Viszonylag gyakran előforduló probléma, hogy Windows esetén az Asztalra [Desktop] települt az ÁNYK ikonja, de arra kattintva nem indul el. Ennek oka a Java telepítésekor keresendő, amikor nem az alapértelmezett (telepítéskor javasolt) könyvtárba telepítjük a Java környezetet. Ilyen esetben érdemes megnézni, hogy a Java telepítés során a Java futtatási könyvtára megfelelően rögzítésre került-e az ún. PATH környezeti változóban. Ezt az Asztalon (vagy Start menüben) található Számítógép [My computer] ikonra jobb gombbal kattintva elérhető Tulajdonságok [Properties]-on belül Speciális beállítások [Advanced], ezen belül Környezeti változók [Environment Variables], Rendszerváltozók [System variables] listában találhatjuk, a Szerkesztés [Edit] gombra kattintva a szöveg végére írjuk be azt az útvonalat, amit a Java telepítésekor megadtunk; lásd a képen (ha nem tudjuk ezt az útvonalat, távolítsuk el a Java-t, majd telepítsük újra, és jegyezzük meg _1.DOC 25

2. Az e-per során használt rendszer rövid bemutatása

2. Az e-per során használt rendszer rövid bemutatása A cégbíróságon kívüli elektronikus bírósági eljárások használatával kapcsolatos útmutató 1. Bevezető Budapest, 2015. december 2. (dr. Homoki Péter ügyvéd) 2013. január 1-jétől az ügyvédeknek lehetőségük

Részletesebben

1. Bevezető. (dr. Homoki Péter ügyvéd) GYAKORLATI TANÁCSOK A cégbíróságon kívüli elektronikus bírósági eljárások használatával kapcsolatosan

1. Bevezető. (dr. Homoki Péter ügyvéd) GYAKORLATI TANÁCSOK A cégbíróságon kívüli elektronikus bírósági eljárások használatával kapcsolatosan GYAKORLATI TANÁCSOK A cégbíróságon kívüli elektronikus bírósági eljárások használatával kapcsolatosan 1. Bevezető Budapest, 2015. július 9. (dr. Homoki Péter ügyvéd) 2013. január 1-jétől az ügyvédeknek

Részletesebben

GYAKORLATI TANÁCSOK A cégbíróságon kívüli elektronikus bírósági eljárások használatával kapcsolatosan Budapest, 2015. július 9.

GYAKORLATI TANÁCSOK A cégbíróságon kívüli elektronikus bírósági eljárások használatával kapcsolatosan Budapest, 2015. július 9. GYAKORLATI TANÁCSOK A cégbíróságon kívüli elektronikus bírósági eljárások használatával kapcsolatosan Budapest, 2015. július 9. 1. Bevezető (dr. Homoki Péter ügyvéd) 2013. január 1-jétől az ügyvédeknek

Részletesebben

Adóbevallás leadása elektronikusan

Adóbevallás leadása elektronikusan Adóbevallás leadása elektronikusan Ügyfélkapu regisztráció és bejelentkezés Első lépésben szükségünk lesz Ügyfélkapu fiókra ennek a létrehozásához be kell fáradnunk az okmányirodába, és regisztrációt kell

Részletesebben

INFORMATIKAI SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS BEADVÁNYOK BENYÚJTÁSÁHOZ

INFORMATIKAI SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS BEADVÁNYOK BENYÚJTÁSÁHOZ INFORMATIKAI SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS BEADVÁNYOK BENYÚJTÁSÁHOZ Közzétéve: 2019. augusztus 22. Tartalomjegyzék Az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) használatához szükséges feltételek... 2

Részletesebben

KERESETLEVÉL (KÉRELEM) KÖZIGAZGATÁSI HATÁROZAT VAGY VÉGZÉS BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNT

KERESETLEVÉL (KÉRELEM) KÖZIGAZGATÁSI HATÁROZAT VAGY VÉGZÉS BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNT ŰRLAP KERESETLEVÉL (KÉRELEM) KÖZIGAZGATÁSI HATÁROZAT VAGY VÉGZÉS BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNT BM_NBF_01 Nyomtatvány 1. OLDAL - ÁLTALÁNOS ADATOK 2. OLDAL - A KERESETLEVÉLBEN MEGNEVEZETT FELPERES ADATAI

Részletesebben

Elektronikus ügyintézés (lépésről-lépésre)

Elektronikus ügyintézés (lépésről-lépésre) Elektronikus ügyintézés (lépésről-lépésre) Miért kell az ügyintézésnek cégkapun keresztül történnie a vadásztársaságok esetében? Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató az adategyeztetési eljárás kezdeményezéséhez a (volt) biztosítottak részére, valamint a hivatalból indított ügyek esetében az elektronikus ügyintézésre való áttéréshez 2013. január

Részletesebben

Hivatalos elérhetőség, cégkapu és cégkapu regisztráció Mit kell tenni ügyvédeknek és ügyvédi irodáknak? Gyakori kérdések és válaszok

Hivatalos elérhetőség, cégkapu és cégkapu regisztráció Mit kell tenni ügyvédeknek és ügyvédi irodáknak? Gyakori kérdések és válaszok Hivatalos elérhetőség, cégkapu és cégkapu regisztráció Mit kell tenni ügyvédeknek és ügyvédi irodáknak? Gyakori kérdések és válaszok 2017. július 14. 1. Mi az a hivatalos elérhetőség és miért fontos? Az

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató egyeztetési eljárás kezdeményezéséhez a (volt) biztosítottak részére 2013. január 1-jétől azok a biztosítottak (volt biztosítottak), akik ügyfélkapu regisztrációval rendelkeznek,

Részletesebben

MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ?

MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ? MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ? 1. Ügyfélkapus regisztráció 2. ABEV-JAVA Általános Nyomtatványkitöltő Program 3. Regisztráció a hivatali címtárba 4. Elektronikus kérelem

Részletesebben

Útmutató az E-Beszámoló használatához

Útmutató az E-Beszámoló használatához Útmutató az E-Beszámoló használatához Éves beszámoló elektronikus küldése 2010. január 1-től 1(18) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. A beszámoló küldésének feltételei... 4

Részletesebben

Azonosí tá srá Visszávezetett Dokumentumhitelesí te s (AVDH) á Perkápu vonátkozá sá bán

Azonosí tá srá Visszávezetett Dokumentumhitelesí te s (AVDH) á Perkápu vonátkozá sá bán Azonosí tá srá Visszávezetett Dokumentumhitelesí te s (AVDH) á Perkápu vonátkozá sá bán FIGYELEM! Az ÁNYK-program legfrissebb (2.71.) verziójától már lehetőség van a nyomtatványok közvetlen feltöltésére

Részletesebben

MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ ÉS

MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ ÉS MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ ÉS AZ INTERNETES BANKKÁRTYÁS FIZETÉSHEZ? 1. Ügyfélkapus regisztráció 2. ABEV-JAVA Általános Nyomtatványkitöltő Program 3. Regisztráció a

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/10308) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/10308) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/10308) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

Útmutató cégkapu regisztrációhoz

Útmutató cégkapu regisztrációhoz Útmutató cégkapu regisztrációhoz Mivel jár a kötelező elektronikus ügyintézés 2018. január 1-jétől? 2018. január 1-jétől minden gazdálkodó szervezet köteles elektronikus Az elektronikus ügyintézés és a

Részletesebben

e-szignó Online e-kézbesítés Végrehajtási Rendszerekhez

e-szignó Online e-kézbesítés Végrehajtási Rendszerekhez MICROSEC Számítástechnikai Fejlesztő zrt. e-szignó Online e-kézbesítés Végrehajtási Rendszerekhez Felhasználói útmutató https://online.e-szigno.hu/ 1 Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. A rendszer használatának

Részletesebben

Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott, EGERPH_1431-es építményadó bevallásához használt elektronikus nyomtatványhoz.

Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott, EGERPH_1431-es építményadó bevallásához használt elektronikus nyomtatványhoz. Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott, EGERPH_1431-es építményadó bevallásához használt elektronikus nyomtatványhoz. Elektronikus adóbevallását a NAV portáljáról letöltött

Részletesebben

Útmutató az IRM E-Számlák kezeléséhez

Útmutató az IRM E-Számlák kezeléséhez Útmutató az IRM E-Számlák kezeléséhez Éves beszámoló elektronikus küldése 2010. január 1-től 1(11) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. Az IRM E-számla kezelésének feltételei...

Részletesebben

E-papír elektronikus ügyéntézésről a gyakorlatban

E-papír elektronikus ügyéntézésről a gyakorlatban E-papír elektronikus ügyéntézésről a gyakorlatban Balatonkenese, 2018. április 27. Gyapjas János tű. ezredes Bács-Kiskun MKI igazgatóhelyettes 1 Mi az az E-papír? 2018. január 1. - Általános elektronikus

Részletesebben

A Perkapun keresztül a gazdálkodó szervezetek és a jogi képviselővel eljáró felek nyújthatják be beadványaikat. A szolgáltatást kizárólag

A Perkapun keresztül a gazdálkodó szervezetek és a jogi képviselővel eljáró felek nyújthatják be beadványaikat. A szolgáltatást kizárólag Tartalom 1. Bevezető...2 2. Online regisztrációs felület elérése...2 3. Perkapu nyitása...2 4. Ügykezelő(k) hozzáadása...5 5. Ügykezelői jelszó módosítása...6 6. Ügykezelő törlése...7 7. Főkapcsolattartói

Részletesebben

Útmutató. Amennyiben a vállalkozás rendelkezik ügyfélkapu hozzáféréssel a KÜJ és KTJ számok igénylése a következők szerint történik:

Útmutató. Amennyiben a vállalkozás rendelkezik ügyfélkapu hozzáféréssel a KÜJ és KTJ számok igénylése a következők szerint történik: Útmutató A KÜJ és KTJ számot elektronikusan kell igényelni a területileg illetékes környezetvédelmi hatóságtól. Az igénylés feltétele, hogy az igénylő rendelkezzen ügyfélkapu hozzáféréssel, amennyiben

Részletesebben

Segédlet Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által rendszeresített elektronikus adóbevallások használatához

Segédlet Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által rendszeresített elektronikus adóbevallások használatához Segédlet Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által rendszeresített elektronikus adóbevallások használatához Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól

Részletesebben

Kitöltési Útmutató az Elektronikus ügyintézés Regisztrált szolgáltató adatbejelentése űrlapcsomag kitöltéséhez

Kitöltési Útmutató az Elektronikus ügyintézés Regisztrált szolgáltató adatbejelentése űrlapcsomag kitöltéséhez Kitöltési Útmutató az Elektronikus ügyintézés Regisztrált szolgáltató adatbejelentése űrlapcsomag kitöltéséhez Tisztelt Ügyfelünk! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) az elektronikus

Részletesebben

Útmutató. Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon. 2012. július 25. Oldal: 1 / 8

Útmutató. Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon. 2012. július 25. Oldal: 1 / 8 Útmutató Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon 2012. július 25. Oldal: 1 / 8 Tartalomjegyzék I. Fontos tudnivalók... 3 II. Belépés a felületre... 3 III. E-ügyintézés... 4 1. Bizonylatkitöltés

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Segédlet Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által rendszeresített elektronikus adóbevallások használatához

Segédlet Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által rendszeresített elektronikus adóbevallások használatához Segédlet Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által rendszeresített elektronikus adóbevallások használatához Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 48/2013. (XII.12.) számú rendelete lehetővé

Részletesebben

Az igazságügyi szakértő elektronikus kapcsolattartása az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett szervezetekkel.

Az igazságügyi szakértő elektronikus kapcsolattartása az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett szervezetekkel. Az igazságügyi szakértő elektronikus kapcsolattartása az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett szervezetekkel. Az első tisztázandó kérdés, hogy a szakértő természetes személyként (egyéni vállalkozóként)

Részletesebben

Verzió: 1.7 Dátum: 2010-02-18. Elektronikus archiválási útmutató

Verzió: 1.7 Dátum: 2010-02-18. Elektronikus archiválási útmutató Verzió: 1.7 Dátum: 2010-02-18 Elektronikus archiválási útmutató Tartalom 1 Bevezetés... 2 2 Az archiválandó e-akta összeállítása... 2 2.1 Metaadatok kitöltése... 2 2.2 Az archiválandó e-akta összeállítása...

Részletesebben

Elektronikus archiválás

Elektronikus archiválás Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zrt. Elektronikus archiválás Felhasználói útmutató ver. 3.0 Budapest, 2015. december 16. 1. Bevezetés Ezen dokumentum az e-szignó archívum használatáról ad átfogó képet.

Részletesebben

Tartalom. Bejelentkezés...2 Feltöltés...3 Dokumentumok...4 Jelszómódosítás...7 Jelszókérés...7 Kijelentkezés...8

Tartalom. Bejelentkezés...2 Feltöltés...3 Dokumentumok...4 Jelszómódosítás...7 Jelszókérés...7 Kijelentkezés...8 Tartalom Bejelentkezés...2 Feltöltés...3 Dokumentumok...4 Jelszómódosítás...7 Jelszókérés...7 Kijelentkezés...8 Bö ngé szö s Pérkapu haszna lata Bejelentkezés Jelentkezzen be az Ügyfélkapura felhasználói

Részletesebben

Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott, PHEGER_1231-es építményadó bevallásához használt elektronikus nyomtatványhoz.

Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott, PHEGER_1231-es építményadó bevallásához használt elektronikus nyomtatványhoz. Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott, PHEGER_1231-es építményadó bevallásához használt elektronikus nyomtatványhoz. Elektronikus adóbevallását a NAV portáljáról letöltött

Részletesebben

Segédlet ESCHERKÁROLY2016-E Beszámolás

Segédlet ESCHERKÁROLY2016-E Beszámolás Segédlet ESCHERKÁROLY2016-E Beszámolás 1. Beszámolóhoz tartozó dokumentumok beszámoló űrlap, beszámoló űrlaphoz az űrlapba épített kitöltési útmutató, tételösszesítő, nyilatkozat fényképfelvétel felhasználási

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv. Tőkepiaci Közzététel. Magyar Nemzeti Bank

Felhasználói kézikönyv. Tőkepiaci Közzététel. Magyar Nemzeti Bank Felhasználói kézikönyv Tőkepiaci Közzététel Magyar Nemzeti Bank TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. FOGALOMTÁR... 3 3. TŐKEPIACI KÖZZÉTÉTEL (TPK) MODUL... 4 3.1. A TPK MODUL ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA... 4

Részletesebben

Felhasználói útmutató a Társadalombiztosítási Egyéni számla rendszerhez

Felhasználói útmutató a Társadalombiztosítási Egyéni számla rendszerhez a Társadalombiztosítási Egyéni számla rendszerhez 1. Bevezetés 2 2. A társadalombiztosítási egyéni számla lekérdezésének előfeltételei... 2 3. A társadalombiztosítási egyéni számla rendszer indítása...

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA

REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA 2016-01-25 Az ÉTDR rendszer üzemeltetője: Lechner Nonprofit Kft. Az ÉTDR Helpdesk elérhetőségei: e-mailen: helpdesk@etdr.gov.hu telefonon: +36 1 279-2643, +36 1 279-2647 (H-CS

Részletesebben

Pénzintézetek jelentése a pénzforgalmi jelzőszám változásáról

Pénzintézetek jelentése a pénzforgalmi jelzőszám változásáról Pénzintézetek jelentése a pénzforgalmi jelzőszám változásáról Felhasználói Segédlet MICROSEC Kft. 1022 Budapest, Marczibányi tér 9. telefon: (1)438-6310 2002. május 4. Tartalom Jelentés készítése...3 Új

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv. ÜFT szolgáltatás. Magyar Nemzeti Bank

Felhasználói kézikönyv. ÜFT szolgáltatás. Magyar Nemzeti Bank Felhasználói kézikönyv ÜFT szolgáltatás Magyar Nemzeti Bank TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. FOGALOMTÁR... 3 3. KÉSZPÉNZÁLLÁTÁSI ÜTF (KÜFT) MODUL... 3 3.1. A KÜFT MODUL FUNKCIÓI... 3 3.1.1. Pénzintézet

Részletesebben

Elektronikus archiválás

Elektronikus archiválás Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zrt. Elektronikus archiválás Felhasználói útmutató ver. 4.1 Budapest, 2018. március 27. Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 3 2 Az archiválandó e-akta összeállítása... 3

Részletesebben

MAGYAR ORVOSI KAMARA FOGORVOSOK TERÜLETI SZERVEZETE ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS E-PAPÍRON LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

MAGYAR ORVOSI KAMARA FOGORVOSOK TERÜLETI SZERVEZETE ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS E-PAPÍRON LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE MAGYAR ORVOSI KAMARA FOGORVOSOK TERÜLETI SZERVEZETE ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS E-PAPÍRON LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezete (MOK FTESZ) az alábbi útmutatóval szeretne segítséget

Részletesebben

24/2006. (V. 18.) IM rendelet az elektronikus cégbejegyzési eljárás és cégnyilvántartás egyes kérdéseiről

24/2006. (V. 18.) IM rendelet az elektronikus cégbejegyzési eljárás és cégnyilvántartás egyes kérdéseiről 24/2006. (V. 18.) IM rendelet az elektronikus cégbejegyzési eljárás és cégnyilvántartás egyes kérdéseiről Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Hatályos: 2012.02.11 - A cégnyilvánosságról, a bírósági

Részletesebben

Hiteles Elektronikus Postafiók

Hiteles Elektronikus Postafiók NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. H-1081 Budapest, Csokonai utca 3. Hiteles Elektronikus Postafiók Tárhely adminisztráció 2018.05.07. v.1.2. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. BEJELENTKEZÉS

Részletesebben

AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01.

AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01. AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01. Tartalom 1. A dokumentum célja... 3 2. Akiknek segítséget kívánunk nyújtani...

Részletesebben

1. S E G É D L E T. AZ ASP Elektronikus Ügyintézési Rendszeren keresztül történő ügyindításhoz

1. S E G É D L E T. AZ ASP Elektronikus Ügyintézési Rendszeren keresztül történő ügyindításhoz 1. S E G É D L E T AZ ASP Elektronikus Ügyintézési Rendszeren keresztül történő ügyindításhoz Az ügy indítása a www.bakonyszentkiraly.hu honlap főoldalán található mozaik ikonra való kattintással kezdődik:

Részletesebben

ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA

ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA 2017-06-12 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozószerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály szerint

Részletesebben

ŰRLAP BEAVATKOZÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEMHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN

ŰRLAP BEAVATKOZÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEMHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN ŰRLAP BEAVATKOZÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEMHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN P16-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL TÁMOGATOTT FELEK... 3 3. OLDAL BEAVATKOZÓ... 4 4. OLDAL - BEAVATKOZÓ

Részletesebben

ÁNYK űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás

ÁNYK űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás ÁNYK űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás SZOLGÁLTATÁS LEÍRÓ LAP 2017. július 1. v2.1 EREDETI 2 Tartalom 1. A SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA... 3 2. A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE... 5 3. A SZOLGÁLTATÁS FELHASZNÁLÁSI

Részletesebben

Ügyfélkapu. etananyag

Ügyfélkapu. etananyag Ügyfélkapu etananyag 1. Bevezető Az Ügyfélkapu a magyar kormányzat elektronikus azonosító- és ügyfélbeléptető rendszere. Biztosítja, hogy használói a személyazonosság igazolása mellett egyszeri belépéssel

Részletesebben

Az Értesítési tárhely. etananyag

Az Értesítési tárhely. etananyag Az Értesítési tárhely etananyag 1 Az Értesítési tárhely 1. Áttekintés A Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer (KR) tárhelyet biztosít az elektronikus ügyintézést igénybe vevő ügyfelek számára. Az

Részletesebben

E-per ÁNYK és KAÜ használati útmutató és tájékoztató ügyvédek részére 2018

E-per ÁNYK és KAÜ használati útmutató és tájékoztató ügyvédek részére 2018 E-per ÁNYK és KAÜ használati útmutató és tájékoztató ügyvédek részére 2018 1.... 2.... 3.... 3.1...3 3.2...... 4. JAVA letöltése, telepítése és beállítása E-perben...3 4.1 JAVA letöltése...3 4.2 JAVA telepítése...3

Részletesebben

Ügyfélkapuból hivatalos ügy indítása

Ügyfélkapuból hivatalos ügy indítása Ügyfélkapuból hivatalos ügy indítása A Somogy Megyei Kormányhivatal az elektronikus ügyintézést az e-papír szolgáltatás segítségével biztosítja. Az e-papír űrlapokat folyamatosan fogadja a hivatali kapuján,

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019 Tartalom: I. Vállalkozási tevékenységet nem folytató természetes személyek... 2 II. Egyéni vállalkozók és az adóügyekben

Részletesebben

Tagi nyilatkozat elektronikus aláírás folyamata MicroSigner alkalmazás használatával

Tagi nyilatkozat elektronikus aláírás folyamata MicroSigner alkalmazás használatával Tagi nyilatkozat elektronikus aláírás folyamata MicroSigner alkalmazás használatával A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség 2016. december 1-jével bevezette a MicroSigner alkalmazás használatával történő

Részletesebben

A Személyes ügyfélkapu. etananyag

A Személyes ügyfélkapu. etananyag A Személyes ügyfélkapu etananyag 1. Bevezetés Miután felhasználói nevével és jelszavával belép az Ügyfélkapun, Személyes ügyfélkapu felületére jut. Itt kezelheti dokumentumait, összegyűjtheti a lapcsalád

Részletesebben

Útmutató az Elektronikus fizetési meghagyás használatához

Útmutató az Elektronikus fizetési meghagyás használatához Útmutató az Elektronikus fizetési meghagyás használatához Fizetési meghagyás online igénylése 1(13) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. A MOKK E-Fizetési meghagyás kezelésének

Részletesebben

Nyomtatványok kitöltése és előkészítése feladásra. etananyag

Nyomtatványok kitöltése és előkészítése feladásra. etananyag Nyomtatványok kitöltése és előkészítése feladásra etananyag 1. Áttekintés Elektronikus adó- és járulékbevallását az Ügyfélkapun belépve, a NAV portáljáról letöltött és saját számítógépére telepített Általános

Részletesebben

NYÍRPARASZNYA TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSRŐl

NYÍRPARASZNYA TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSRŐl NYÍRPARASZNYA TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSRŐl Az Önkormányzat az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (E-ügyintézési tv.)

Részletesebben

E-építési napló offline vezetése

E-építési napló offline vezetése E-építési napló offline vezetése Frissítve: 2016. november 24. 1 Miért van szükség az elektronikus építési napló offline vezetésére? Az e-építési napló rendszer működésének alapvető feltétele, hogy az

Részletesebben

ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén

ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén 1. A 18/2005. IHM rendelet melléklete alapján össze kell állítani a közérdekű adatokat 2. Az elkészített dokumentumok feltöltése a központi honlapra:

Részletesebben

ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ

ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ P21-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL JOGI KÉPVISELŐ VAGY PÁRTFOGÓ ÜGYVÉD... 5 3. OLDAL INDOKOLÁS... 9 ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM

Részletesebben

AZ ILLETÉK ELEKTRONIKUS MEGFIZETÉSE (ÉFP)

AZ ILLETÉK ELEKTRONIKUS MEGFIZETÉSE (ÉFP) AZ ILLETÉK ELEKTRONIKUS MEGFIZETÉSE (ÉFP) 2018-04-27 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozószerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz KÉRJÜK, HOGY A REGISZTRÁCIÓS LAP KITÖLTÉSE ELŐTT A KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ T FIGYELMESEN OLVASSA EL! AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉST

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019 Tartalom: I. Vállalkozási tevékenységet nem folytató természetes személyek... 2 II. Egyéni vállalkozók és az adóügyekben

Részletesebben

Tájékoztatások, figyelmeztetések, lényeges joghatások 2015. január 1. napjától kezdeményezhető eljárásokkal kapcsolatban [1]

Tájékoztatások, figyelmeztetések, lényeges joghatások 2015. január 1. napjától kezdeményezhető eljárásokkal kapcsolatban [1] Tájékoztatások, figyelmeztetések, lényeges joghatások 2015. január 1. napjától kezdeményezhető eljárásokkal kapcsolatban [1] 1. Az ÁNYK űrlap 2015. január 1. napját követően a beadványokat egy példányban

Részletesebben

ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN P26 nyomtatvány

ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN P26 nyomtatvány ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN P26 nyomtatvány 1.... OLDAL - ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2.... OLDAL - KERESETLEVÉL SZÖVEGE... 8 2 ŰRLAP

Részletesebben

Verziószám 2.2 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma szeptember 2.

Verziószám 2.2 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma szeptember 2. PDF dokumentum aláírása és időbélyegzése: Adobe Reader XI és Adobe Acrobat Reader DC Verziószám 2.2 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma 2016. szeptember 2. Tartalom 1. Bevezető...3 2. Aláíró

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018 TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018. JANUÁR 1-JÉTŐL ELEKTRONIKUSAN INDÍTHATÓ ÉS KÉRELMEKRŐL Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság, 2017.12.21.

Részletesebben

A Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata

A Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata A Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata 1. Az Általános Nyomtatványkitöltőt Alkalmazás (ÁNYK) letöltése Kérjük első lépésként töltse le ÁNYK-t az alábbi helyről: http://www.apeh.hu/bevallasok/nyomtatvany/keretprogramok/abevjava_ins

Részletesebben

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ Kifizetési kérelem 2015. február 24. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Tartalomjegyzék 1. Firefox portable... 3 1. Belépés a felületre... 4 1.1 Meghatalmazás

Részletesebben

ŰRLAP PERBEHÍVÁS ELFOGADÁSÁNAK/ELUTASÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ

ŰRLAP PERBEHÍVÁS ELFOGADÁSÁNAK/ELUTASÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ ŰRLAP PERBEHÍVÁS ELFOGADÁSÁNAK/ELUTASÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ P15-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL BEAVATKOZÓ... 4 3. OLDAL - BEAVATKOZÓ KÉPVISELŐI... 9 4. OLDAL - BEAVATKOZÓ JOGI

Részletesebben

Elektronikus ügyintézés a hatósági eljárásokban. Modern Vállalkozások Programja Digitális KKV Nap február 13.

Elektronikus ügyintézés a hatósági eljárásokban. Modern Vállalkozások Programja Digitális KKV Nap február 13. Elektronikus ügyintézés a hatósági eljárásokban Modern Vállalkozások Programja Digitális KKV Nap 2019. február 13. Az elektronikus ügyintés kiterjesztésének célja: a szervek és ügyfelek adminisztratív

Részletesebben

ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ EGYFOKÚ KÖZIGAZGATÁSI PEREKBEN

ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ EGYFOKÚ KÖZIGAZGATÁSI PEREKBEN ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ EGYFOKÚ KÖZIGAZGATÁSI PEREKBEN P24-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL JOGI KÉPVISELŐ VAGY PÁRTFOGÓ ÜGYVÉD... 5 3. OLDAL INDOKOLÁS...

Részletesebben

ÁNYK űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás

ÁNYK űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás ÁNYK űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás SZOLGÁLTATÁS LEÍRÓ LAP 2016. március 10. v2 EREDETI 2 Tartalom 1. A SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA... 3 2. A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE... 5 3. A SZOLGÁLTATÁS FELHASZNÁLÁSI

Részletesebben

Hivatal részére küldött iratok elektronikus benyújtása - Segédlet SEGÉDLET HIVATAL RÉSZÉRE KÜLDÖTT IRATOK ELEKTRONIKUS BENYÚJTÁSA

Hivatal részére küldött iratok elektronikus benyújtása - Segédlet SEGÉDLET HIVATAL RÉSZÉRE KÜLDÖTT IRATOK ELEKTRONIKUS BENYÚJTÁSA SEGÉDLET HIVATAL RÉSZÉRE KÜLDÖTT IRATOK ELEKTRONIKUS BENYÚJTÁSA ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ VERZIÓ SZÁM : 1.0 2013. július 17. 1 Tartalom I. Fontos tudnivalók... 3 II. Portál használata... 4 III.

Részletesebben

Tájékoztató a Kvadatszolg XML fájlok ÁNYK-ba történő konvertálásához és a HIR adatszolgáltatások elektronikus teljesítéséhez

Tájékoztató a Kvadatszolg XML fájlok ÁNYK-ba történő konvertálásához és a HIR adatszolgáltatások elektronikus teljesítéséhez HELION Kft. Tel: (1) 203 34 59 Tájékoztató a Kvadatszolg XML fájlok ÁNYK-ba történő konvertálásához és a HIR adatszolgáltatások elektronikus teljesítéséhez A Hulladékweb XML konvertáló szolgáltatása lehetőséget

Részletesebben

ŰRLAP JOGUTÓDLÁS BEJELENTÉSÉHEZ MEGSZŰNÉS/HALÁL ESETÉN. JOGUTÓD PERBELÉPÉSÉNEK BEJELENTÉSE

ŰRLAP JOGUTÓDLÁS BEJELENTÉSÉHEZ MEGSZŰNÉS/HALÁL ESETÉN. JOGUTÓD PERBELÉPÉSÉNEK BEJELENTÉSE ŰRLAP JOGUTÓDLÁS BEJELENTÉSÉHEZ MEGSZŰNÉS/HALÁL ESETÉN. JOGUTÓD PERBELÉPÉSÉNEK BEJELENTÉSE P17-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL ÉRINTETT FELEK... 4 3. OLDAL JOGUTÓD... 5 4. OLDAL

Részletesebben

A Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata

A Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata A Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata 1. Az Általános Nyomtatványkitöltőt Alkalmazás (ÁNYK) letöltése Kérjük első lépésként töltse le ÁNYK-t az alábbi helyről: http://www.apeh.hu/bevallasok/nyomtatvany/keretprogramok/abevjava_install.html

Részletesebben

BaBér. Bérügyviteli rendszer. Telepítési segédlet 2014.

BaBér. Bérügyviteli rendszer. Telepítési segédlet 2014. BaBér Bérügyviteli rendszer Telepítési segédlet 2014. Tartalom 1. Ajánlott konfiguráció... 3 2. A BaBér és az SQL2005 szerver telepítése... 5 3. A BaBér program és az SQL2005-ös adatbázis kezelő telepítése...

Részletesebben

Tájékoztató e-közmű regisztrációhoz

Tájékoztató e-közmű regisztrációhoz Tájékoztató e-közmű regisztrációhoz 1. Jogszabályi háttér Az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló 324/2013. (VIII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak szerint: 4. (1) Az e-közmű üzemeltetéséért,

Részletesebben

Technikai információk fejlesztőknek

Technikai információk fejlesztőknek Technikai információk fejlesztőknek Különbségek a Java-s nyomtatványkitöltő program és az Abev2006 között 1. A mezőkód kijelzés bekapcsolása a Szerviz/Beállítások ablakban érhető el. 2. Az xml állományok

Részletesebben

Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése

Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Adobe Reader beállítása és használata a hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzéséhez A dokumentáció szabadon tovább terjeszthető, a legfrissebb

Részletesebben

Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból

Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból *OBR = Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszer h t t p s ://e - b e s z a m o l o. i m. g o v. h u / e b e k u l

Részletesebben

ŰRLAP Keresetlevél (kérelem) közigazgatási határozat vagy végzés bírósági felülvizsgálata iránt

ŰRLAP Keresetlevél (kérelem) közigazgatási határozat vagy végzés bírósági felülvizsgálata iránt ŰRLAP Keresetlevél (kérelem) közigazgatási határozat vagy végzés bírósági felülvizsgálata iránt BM-KF-01-1-0 nyomtatvány 1. OLDAL - ÁLTALÁNOS ADATOK... 2-3 2. OLDAL - KERESETLEVÉLBEN MEGNEVEZETT FELPERES

Részletesebben

Belépés a Budapesti Ügyvédi Kamara elektronikus ügyintézési rendszerébe

Belépés a Budapesti Ügyvédi Kamara elektronikus ügyintézési rendszerébe Belépés a Budapesti Ügyvédi Kamara elektronikus ügyintézési rendszerébe Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: amennyiben Ön Windows 7 operációs rendszerrel szeretné a programot használni, kérjük,

Részletesebben

MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND

MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND Gyollai Ügyvédi Iroda Irodavezető: Dr. Gyollai János ügyvéd Székhely: H-1126 Budapest, Ugocsa u. 4/b Tel.: (+36 1) 487-8715 Fax: (+36 1) 487-8701 E-mail: iroda@gyollai.hu Készítés

Részletesebben

Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból

Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból *OBR = Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszer h t t p s : / / e - b e s z a m o l o. i m. g o v. h u / e b e k u

Részletesebben

ÁNYK53. Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése

ÁNYK53. Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése ÁNYK53 Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése Az ÁNYK53 egy keretprogram, ami a személyi jövedelemadó bevallás (SZJA,

Részletesebben

KGFB díjhirdetés. Előadó: Tóth Krisztina IT - Alkalmazásfelügyeleti főosztály 2012.12.14.

KGFB díjhirdetés. Előadó: Tóth Krisztina IT - Alkalmazásfelügyeleti főosztály 2012.12.14. KGFB díjhirdetés Előadó: Tóth Krisztina IT - Alkalmazásfelügyeleti főosztály 2012.12.14. Tartalom ERA keretrendszer - Regisztráció KGFB ősfeltöltés KGFB díjhirdetés szolgáltatás Díjhirdetések publikálása

Részletesebben

2. Dokumentumfeltöltés az Általános dokumentumfeltöltő használatával

2. Dokumentumfeltöltés az Általános dokumentumfeltöltő használatával TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 2 2. Dokumentumfeltöltés az Általános dokumentumfeltöltő használatával... 2 3. Dokumentumfeltöltés az Egyszerűsített feltöltő használatával... 3 4. ÁNYK postázó könyvtár...

Részletesebben

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ K01 nyomtatvány 1. OLDAL ALAPADATOK... 1 2. OLDAL KERESETLEVÉL SZÖVEGE... 6 2 ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV

Részletesebben

ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS LEHET

ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS LEHET TÁJÉKOZTATÓ Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) 26. (1) bekezdése alapján az Egyházasrádóci

Részletesebben

Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott nyomtatványok használatához

Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott nyomtatványok használatához Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott nyomtatványok használatához Elektronikus adóbevallását a NAV portáljáról letöltött és saját számítógépére telepített Általános nyomtatványkitöltő

Részletesebben

ŰRLAP ÁLTALÁNOS MEGHATALMAZÁS NYILVÁNTARTÁSÁVAL KAPCSOLATOS BEADVÁNYHOZ

ŰRLAP ÁLTALÁNOS MEGHATALMAZÁS NYILVÁNTARTÁSÁVAL KAPCSOLATOS BEADVÁNYHOZ ŰRLAP ÁLTALÁNOS MEGHATALMAZÁS NYILVÁNTARTÁSÁVAL KAPCSOLATOS BEADVÁNYHOZ NP11-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL EGYÉB ÉRDEKELT... 3 3. OLDAL - EGYÉB ÉRDEKELT KÉPVISELŐI... 8 4. OLDAL

Részletesebben

Tájékoztatás az e-ügyintézés bevezetéséről

Tájékoztatás az e-ügyintézés bevezetéséről Tájékoztatás az e-ügyintézés bevezetéséről a nyilvános kibocsátók, a befektetési alapkezelők és a kockázati tőkealap-kezelők részére 2013. június 24. Bevezetés 2013. május 2. kihirdetésre kerültek egyes

Részletesebben

ŰRLAP A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE KÖRÉBEN BENYÚJTHATÓ KERESETLEVÉLHEZ

ŰRLAP A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE KÖRÉBEN BENYÚJTHATÓ KERESETLEVÉLHEZ ŰRLAP A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE KÖRÉBEN BENYÚJTHATÓ KERESETLEVÉLHEZ K02-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL FELPERES ADATAI... 4 3. OLDAL ALPERES ADATAI...

Részletesebben

EDInet Connector telepítési segédlet

EDInet Connector telepítési segédlet EDInet Connector telepítési segédlet A cégünk által küldött e-mail-ben található linkre kattintva, a következő weboldal jelenik meg a böngészőben: Az EdinetConnectorInstall szövegre klikkelve(a képen pirossal

Részletesebben

Regisztrációs kérelem küldése

Regisztrációs kérelem küldése Regisztráció kérés küldése a NOVITAX-nak A felhasználói adatok, valamint a Regisztrálandó cégek tábla pontosítása után a főmenü Regisztráció/2. Regisztrációs állomány mentése és beküldése menüpontban a

Részletesebben

Tájékoztató a szakdolgozat elektronikus feltöltéséről

Tájékoztató a szakdolgozat elektronikus feltöltéséről Tájékoztató a szakdolgozat elektronikus feltöltéséről Tisztelt hallgató mielőtt belekezd a szakdolgozata feltöltésébe az elektronikus felületen kérem, hogy figyelmesen olvassa el a tájékoztatót. Csak akkor

Részletesebben

epostabox Szolgáltatásismertető Adja meg a felhasználó nevét és jelszavát (2), majd kattintson a Belépés (3) gombra

epostabox Szolgáltatásismertető Adja meg a felhasználó nevét és jelszavát (2), majd kattintson a Belépés (3) gombra epostabox Szolgáltatásismertető 1. Belépés a rendszerbe Kattintson a Belépés (1) mezőre Adja meg a felhasználó nevét és jelszavát (2), majd kattintson a Belépés (3) gombra Jelszó emlékeztető: Az Elfelejtette

Részletesebben