564/2011. (13) NGM rendelet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "564/2011. (13) NGM rendelet"

Átírás

1 564/2011. (13) NGM rendelet az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 32/2005. (X. 21.) PM rendelet módosításáról A szerencsejáték szervezéséről szóló évi XXXIV. törvény 38. (2) bekezdés a)-c) és e-f) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. c) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el: 1. Az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 32/2005. (X. 21.) PM rendelet (A továbbiakban: Vhr.) 1. -a az alábbi (11) bekezdéssel egészül ki: (11) A szerencsejáték eszköz előállítója, a mérésügyi szerv, valamint a műszaki vizsgálat elvégzésére mérésügyi szerv által hitelesítő laboratóriummá nyilvánított gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: hitelesítő laboratórium), továbbá ezek tagja, részvényese, tagjának vagy részvényesének közeli hozzátartozója szerencsejáték-szervező tevékenységet nem folytathat, valamint nem lehet tagja, részvényese szerencsejáték-szervezőnek vagy szerencsejátékszervező tagjának, részvényesének. A szerencsejáték eszköz előállítójának, a hitelesítő laboratóriumnak, továbbá ezek jogi személyiségű tagjának vezető tisztségviselője, vezető tisztségviselőjének közeli hozzátartozója nem lehet vezető tisztségviselője szerencsejáték-szervezőnek vagy szerencsejáték-szervező tagjának, részvényesének. hungaromat, és a besz.társulás kivételt élvez. 2. A Vhr. 1. (9) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (9) Az Szjtv. 12. (3) bekezdésének b) pontja alapján az e rendelet 1. (2) és (8) bekezdésébe, a 8. (1) bekezdésébe, a 18. (1) bekezdésébe, a 22. (1), (2) és (4)-(7) bekezdésébe, a 22/A. (3)-(6) bekezdésébe, a 23. (3)-(5) bekezdésébe, a 28. (1) bekezdésébe, a 29. -ába, a 30/A. -ába, a 32. -ába, a 33. (1) és (3) bekezdésébe, a ába, a 37. (2) bekezdésébe, a ába, a 41. (1)-(3) és (5) bekezdésébe, a 42. (2) és (6) bekezdésébe, a 43. és 44. -ába, a 45. (3) és (4)-(5) bekezdésébe, 45/A. (2) bekezdésébe, a 45/B. (1)-(31) és (34) bekezdésébe, a 45/E. (2)-(9) bekezdésébe, a 45/F. (7) bekezdésébe, a 46. (3) bekezdésébe, a 47. és 48. -ába, a 49. (1) bekezdésébe, a 49/A. -ába, az 50. (2) bekezdésébe, az 51. (2) és (3) bekezdésébe, az 52. (1)-(3) bekezdésébe, az 54. (3) bekezdésébe, az 55. -ába, az 56. (1) és (2) bekezdésébe, az 57. (1) és (2) bekezdésébe, az 58. és 59. -ába, a 62. (2)-(5) bekezdésébe, a 63. -ába, a 64. (2)-(5) és (7) bekezdésébe, a 65. (2) és (3) bekezdésébe, a 66. (2)-(5) bekezdésébe, a 67. (2)-(6) bekezdésébe, a 68. (5) és (7) bekezdésébe, a 69. -ába, a 70. (3)-(6) bekezdésébe, a 71. (1)-(3) és (5) bekezdésébe, a 71/A. (3) bekezdésébe, a 71/B. -ába, a 71/E. (2) bekezdésébe, a 72. (4) bekezdésébe, 73. (1)-(3) bekezdésébe, a 73/C. -ába, a 73/D. (1) és (3) bekezdésébe, a 73/E. (2)-(3) bekezdésébe, a 73/F. -ába, a 73/G. (1)-(3) bekezdésébe, a 73/H. (2) bekezdésébe, a 73/I. (2)-(4) bekezdésébe, a 73/J. (5) bekezdésébe, a 73/K. -ába, a 74. (1), (2) és (4) bekezdésébe, továbbá a 75. (4) bekezdésébe ütköző tevékenység vagy mulasztás miatt az állami adóhatóság bírság megfizetésére kötelezi a szervezőt, illetve az Szjtv. hatálya alá tartozó tevékenységet folytató bármely szervezetet vagy személyt, valamint a szervezet vezetőjét vagy vezető tisztségviselőjét. 3. (1) A Vhr. 2. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) A szerencsejáték-szervező tevékenységre irányuló engedélyezési eljárás kérelemre indul, az egyes szerencsejátékokra külön-külön kérelmet kell előterjeszteni. Játékkaszinó engedélyezésére egységenként (Szjtv pont) kell kérelmet előterjeszteni. Játékterem, kártyaterem, illetve pénznyerő automata üzemeltetés esetén a kérelmet játéktermenként, kártyatermenként, illetve pénznyerő automatánként kell előterjeszteni. Szerver alapú pénznyerő automata üzemeltetés esetén a kérelmet a szerver alapú pénznyerő automata központi szerver (a

2 továbbiakban: szerver) üzemeltetésére, illetve a szerver alapú pénznyerő automata műszaki egység (a továbbiakban: szerver alapú műszaki egység) üzemeltetésére külön-külön és szerverenként, illetve szerver alapú műszaki egységenként kell előterjeszteni,ehhez kizárólag Matáv által kiépített internet hozzáféréssel kell rendelkezni. Erről munkalap,beépítési bizonyítványt kell a kérelemhez hozzácsatolni. (2) A Vhr. 2. (2) bekezdése felvezető szövege helyébe az alábbi rendelkezés lép: (2) A kérelemnek - játékterem, pénznyerő automata, a szerver, illetve szerver alapú műszaki egység engedély iránti kérelem kivételével - tartalmaznia kell: Számla,az internet havi befizetést igazoló csekk,valamint a játékosok listáját,név és lakcím szerint 4. A Vhr. 3. (3) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: [A tárgyi feltételek vizsgálata kiterjed:] b) arra, hogy a játékterem, a szerverterem, a kártyaterem, a fogadóiroda és a játékkaszinó megfelel-e a jogszabályokban előírt feltételeknek,kizárólag a jegyző dönti el, ill. a lakosság kiértesítése nyilatkozata szükséges,ha a vendéglátó egység közelében, szociális intézmény, vagy templom található,ezt külön engedéllyel kell csatolni,amit a lakosság 75%,ill a templom felelős vezetője (pap),nyugdíjas otthon, egyéb szociális intézmény vezetője aláírt,e hozzájárulását SZEF rögzíti,amit 30 napon belül visszavonhat, miniszteri hatáskörben eltérhet 5. A Vhr. 10. (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (5) Az állami adóhatóság ellenőrei az adatgyűjtésre irányuló, illetve a játékban való részvétel útján történő ellenőrzés esetén az ellenőrzés befejezésekor igazolják az ellenőrzési jogosultságot,ha nyertek,ezt kötelesek kifizetni a helyszínen, ha nem, azt kötelesek visszafizetni a SZEF ellenőreinek. Ha a tényállás további tisztázása szükséges és az ellenőrzés felfedése az eljárás eredményes lefolytatását veszélyeztetné, az állami adóhatóság ellenőrei az ellenőrzés befejezésekor sem igazolják ellenőrzési jogosultságukat és az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyvet az állami adóhatóság legkésőbb a Ket. 70. (1) bekezdésében meghatározott határidőig küldi meg az ügyfélnek, amennyiben a feltárt adatok alapján jogsértés állapítható meg és az állami adóhatóság hatósági eljárást indított. Az állami adóhatóság ellenőrei az ellenőrzött szerencsejátékban büntetőjogi, illetve szabálysértési jogkövetkezmények terhe nélkül vehetnek részt. 6. A Vhr. 11. (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (2) Az ellenőrzés módjai a helyszíni ellenőrzés, a táv-adatszolgáltatás, a távoli hozzáférés, okiratok bekérése és ellenőrzés az állami adóhatóság nyilvántartása(i) alapján. Illetve, helyszínen köteles minden játékteremben a szervező 1 db bejelentett /P.A karbantartót a J.T. Nyitva tartása alatt biztosítani,és a játékteremben,kialakítani a neki megfelelő törvényben előírt tartózkodási helyét 7. A Vhr. 24. (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (4) A pénznyerő automatára és a szerver alapú műszaki egységre vonatkozó engedélyezési eljárásban, illetve ezek üzemeltetése során a mérésügyi szerv által kiállított hitelesítési bizonyítvány pótolja a játéktervet is,ha nem keressen fel másik ügyfélszolgálatot ügyfélfogadási napon. Az állami adóhatóság a pénznyerő automata üzemeltetését határozatban egy évre, a szervező külön kérelmére legfeljebb kettő évre, illetve ha a szervező a pénznyerő automata jogszerű birtoklását ezen időpontoknál rövidebb időtartamra igazolja, akkor annak időtartamára engedélyezi, és a szerver alapú műszaki egység kivételével a határozat mellékleteként az 5. számú mellékletben szereplő engedélyt adja ki. Az engedély abban az esetben adható ki, ha a kérelmező rendelkezik legalább egy darab, egyidejűleg engedélyezhető vagy legalább egy darab érvényes engedéllyel rendelkező játékteremmel, amelyben az adott pénznyerő automata üzemeltethető. Ügyintézése 60 nap,több indokoltan lehet.

3 8. A Vhr a helyébe az alábbi rendelkezés lép: 29. (1) Az engedély érvényességének időtartama alatt a szervező a) vezető tisztségviselőjének és tagjának meg kell felelnie az Szjtv. és e rendelet előírásainak, b) tevékenységi köre kizárólag a szerencsejáték szervezése TEÁOR szám alá sorolt engedélyezett szolgáltatás nyújtására irányulhat. Tehát ital kiszolgálás tevékenységi körrel rendelkező, ez után sem kérheti a P.A.,sem J.T. Engedélyeztetését. (2) Az (1) bekezdés b) pontja a szerver üzemeltető szervezőre nem alkalmazható. Változtatás jogát fenntartjuk 9. (1) A Vhr. 44. (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (5) Jackpot-rendszer üzemelése esetén a játékteremben jól látható módon írásbeli tájékoztatást kell nyújtani a játékosoknak, hogy mely pénznyerő automaták vannak jackpot-rendszerbe kötve. (2) A Vhr a az alábbi (9) és (10) bekezdéssel egészül ki: (9) A pénznyerő automatán jól látható módon fel kell tüntetni: a) a pénznyerő automata engedélyszámát, b) legalább egy, a játékfüggőség megelőzése, illetve kezelése terén a játékosnak segítséget nyújtó magyarországi székhellyel rendelkező szervezet telefonszámát, valamint c) az a) és b) pontbeli adatok feltüntetése nélkül, vagy egyébként jogszabálysértő módon üzemeltetett pénznyerő automatával kapcsolatos bejelentések fogadására szolgáló, az állami adóhatóság által működtetett ingyenesen hívható telefonszámot. (10) Az állami adóhatóság a pénznyerő automata üzemeltetési (működtetési) engedélyét visszavonhatja, ha az üzemeltető a (9) bekezdés a) pontjában foglalt előírást megsérti. 10. A Vhr. a 45. -t követően a következő alcímmel és 45/A. - 45/G. -okkal egészül ki: Szerver alapú pénznyerő automata üzemeltetése 45/A. (1) Szerver alapú pénznyerő automata üzemeltetése esetén a szerver üzemeltetője és a szerver alapú műszaki egység üzemeltetője is szerencsejáték-szervezőnek minősül,tagja,részvényese rendszergazdai iskolai tanulmányokkal kell rendelkeznie. (2) Ha a szerver üzemeltető szerver alapú műszaki egységet is üzemeltet, mindkét tevékenység folytatása érdekében külön-külön engedélyt kell kérnie és valamennyi előírt feltételt teljesítenie kell. Ebben az esetben a szerverhez kizárólag olyan szerver alapú műszaki egység csatlakoztatható, amelynek üzemeltetője a szerver üzemeltetővel azonos személy. (3) A szerver üzemeltetője köteles legalább 1000 szerver alapú műszaki egységet kiszolgálni (tényleges üzemeltetését biztosítani), amelyet az engedély átvételének napjától számított éves átlagban köteles teljesíteni. Amennyiben az engedély átvételét követő 365 nap elteltével a szerver üzemeltetője nem teljesíti az 1000 műszaki egység kiszolgálását, illetve ezt követően 24 havi átlagban a kiszolgált műszaki egységek száma nem éri el az 1000 darabot, az állami adóhatóság a szerver üzemeltetési engedélyt visszavonja. A szerverrel kapcsolatos követelmények

4 45/B. (1) A szerver és a szerver alapú műszaki egységek közötti biztonságos kommunikáció érdekében a használt protokollnak titkosítással, hibaérzékelő és helyreállító mechanizmusokkal kell rendelkeznie, ami a manipulálás elleni kellő védettséget biztosít. A kapcsolat megszakadása és újrafelvétele nem járhat adatvesztéssel,ha mégis a játékost kártalanítani kell,a neki megfelelő módon, amit harmadik személy nem befolyásolhat. (2) A szerver és a szerver alapú műszaki egység közötti hálózati kapcsolat bármilyen okból (pl. áramszünet miatt) történő megszakadását követően, annak helyreállítása után az előző állapotnak visszaállíthatónak kell lennie. Ha mégsem, ezt jelentenie kell személyesen a központi SZEF.-nél, 24 órán belül. (3) A kommunikációs hálózatnak biztonságosan össze kell kapcsolnia a szervert és a szerver alapú műszaki egységet úgy, hogy a szerver által biztosított játékprogramot csak engedélyezett szerver alapú műszaki egység használhassa. (4) A szerver alapú pénznyerő automata rendszerhez való minden csatlakozásnak megfelelő tűzfalat kell tartalmaznia. A tűzfal alkalmazásnak eseménynaplót kell vezetnie és az eseménynapló megtelése esetén le kell tiltania minden kommunikációt, és hibaeseményt kell generálnia. (5) A szerver alapú pénznyerő automata rendszerhez történő távoli hozzáférés kizárólag a rendszer szerver részével valósítható meg olyan módszerrel, amely biztonságosan (pl. jelszavas, sms védelem) összekapcsolja a rendszert és a hozzáférést kérőt. Ennek a biztonságos kapcsolatnak egyedileg be kell azonosítania a hozzáférést kérő távoli szervert. A távoli hozzáférés számára egyetlen rendszer adminisztrátori funkció sem engedélyezett, így különösen távoli hozzáféréssel nem adható jogosultság az alábbiakra: a) új felhasználó hozzáadása, b) műszaki egység csatlakoztatása, vagy leválasztása, c) hozzáférési jogosultságok megváltoztatása, d) programok telepítése, módosítása, törlése, e) fájlok törlése vagy felülírása, a vírusvédelmi frissítések kivételével. (6) A szervező, valamint a hatóság általi távoli hozzáférésről a szervernek automatikus eseménynaplót kell vezetnie, amely leírja az összes távoli hozzáférési információt, így különösen a belépési azonosítót, dátumot és időpontot, a végzett tevékenységet és a kapcsolat időtartamát. Ha jogosulatlan hozzáférési kísérlet érkezik, a szerver üzemeltetőt értesítenie kell a rendszernek. (7) A szervert Magyarország területén, az állami adóhatóság által engedélyezett helyszínen, korlátozott hozzáférésű, biztonságos területen kell elhelyezni (szerverterem), elkülönítve a rá csatlakoztatott műszaki egységektől. A szerver kialakítása során szünetmentes tápellátást és illetéktelen személyek hozzáférését megakadályozó felépítést kell biztosítani. A szervert megfelelő fizikai és logikai behatolás elleni védelemmel (többek között vírusvédelemmel, tűzfallal) kell ellátni a jogosulatlan hozzáférések kivédése céljából. (8) A szerverterembe kizárólag az állami adóhatóság részére előzetesen írásban bejelentett személyek léphetnek be. A belépésről elektronikus beléptető rendszer által vezetett nyilvántartást kell vezetni, amely tartalmazza a belépő személyazonosító adatait, a belépés és távozás idejét és a belépés célját. A közigazgatási hatóságok hatósági ellenőrzéssel kapcsolatban a szerverterembe bármikor beléphetnek, a szerver működtetőjének biztosítania kell, hogy a szerver alapú pénznyerő automata rendszerrel összefüggő ellenőrzés bármikor akadálymentesen megtörténhessen. (9) A szerver fizikailag az adatkapcsolatot biztosító, valamint a kizárólag a hardverkulcsok azonosítását lehetővé tévő csatlakozók kivételével elektronikusan is zárt egységet képez, saját beépített monitorral, billentyűzettel és nyomtatóval rendelkezik. (10) A rendszert másodlagos szerverrel kell ellátni, amely az elsődleges szerver szoftver- vagy hardveregységeinek meghibásodása esetén azonnal rendelkezésre áll és automatikusan, adatvesztés nélkül folytatja az elsődleges szerver működését. Abban az esetben, ha a másodlagos szerver nem képes automatikusan folytatni a működést, biztosítani kell a szervernek a legutolsó megfelelő biztonsági mentésből történő visszatöltését és a lementett tartalom visszaállítását. Az elsődleges szerverre alkalmazandó előírások a másodlagos szerverre is megfelelően irányadóak. (11) A szerver alapú pénznyerő automata rendszert úgy kell kialakítani, hogy az hiba esetén megvédje a kapcsolódó adatok integritását. Az ellenőrzési naplókat, a rendszer adatbázisokat és minden más kapcsolódó adatot ésszerű

5 adatvédelmi módszerek alkalmazásával kell tárolni. A biztonsági mentést legalább naponta egyszer automatikusan el kell végezni. (12) Ha a naplózást tartalmazó adathordozó megtelt, a szervernek le kell állnia, az adathordozót csak az állami adóhatóság jelenlétében lehet cserélni. Az eredeti példányt az állami adóhatóságnak át kell adni, a másolat a szerver üzemeltetőjénél marad. Szükség esetén a szerver üzemeltetőjének biztosítania kell az állami adóhatóság számára az adathordozóról történő adatkiolvasást biztosító eszközt. (13) A szervernek naplóznia kell különösen a) a kezdeti beállításokat és a változásokat, b) a lejátszott játékokkal kapcsolatos összes lényegi információt, beleértve a könyvelési célt is szolgáló számlálóállás változásokat, a nyerőkombinációt, a nyeremény-kifizetés módját, a jackpot-változásokat, c) az összes sikeres és sikertelen kapcsolódási kísérletet és eseményt, d) a küldő és a cél azonosítási adatait (pl. IP cím, MAC cím, Port száma), e) az egyéb portokhoz történő csatlakozást, f) felhasználói belépéseket és kilépéseket, g) biztonsági incidenseket,, h) minden olyan eseményt, amely indokoltan azt jelzi, hogy a rendszer nem az elvárásoknak megfelelően működik (pl. memóriahiba, öndiagnosztikai probléma), i) a műszaki egységre töltődő minden egyes programot (programrészt). (14) A naplónak tartalmaznia kell az esemény megnevezését, dátumát, idejét másodperc pontossággal és az eseményt egyértelműen azonosító minden egyéb információt. A naplóban minden egyes eseményt másodperc alapú időbélyeggel kell tárolni. A szervert üzemeltető szervezőnek biztosítania kell az ellenőrző hatóságok számára a naplók ellenőrizhetőségéhez szükséges eszközöket. (15) Az eredményként kapott naplókat megváltoztathatatlanná kell tenni. Az informatikai rendszernek biztosítania kell a naplók biztonságos, adatvesztés nélküli, 10 éves archiválását. Az archiválás során ki kell zárni az utólagos módosítás lehetőségét. (16) A szerver és az ahhoz csatlakoztatott szerver alapú műszaki egységek rendszeridejét valamelyik internetes atomórához naponta, egy másodpercen túli eltérés esetén szinkronizálni kell. (17) A szerver alapú pénznyerő automata rendszernek biztosítania kell, hogy a szerverre kizárólag az állami adóhatóság által engedélyezett szerver alapú műszaki egység csatlakozzon. Ennek érdekében a kommunikáció során a szervernek vizsgálnia kell a szerver alapú műszaki egység azonosítóját (szoftver és hardver azonosítás, hardver kulcs, IP cím, MAC cím és PCB szám stb.). A rendszerbe kötött szerver és szerver alapú műszaki egység közötti kommunikációban biztosítani kell, hogy minden továbbított szoftver és adat hiánytalanul és megfelelően megérkezzen. (18) A szerver alapú pénznyerő automata rendszer működése során kizárólag a szerveren tárolható a játéklogika és a véletlenszám-generátor, ennek megfelelően a szerver alapú műszaki egységeken folytatott játékok eredményét kizárólag a szerveren lévő szoftver határozhatja meg. (19) A szerveren jól elkülöníthetően kell elhelyezni az operációs rendszert, a rendszer konfigurációs fájlokat, a játékprogramokat, a tárolt adatokat és a naplókat. A játék programfájlokat és a rendszer konfigurációs fájlokat cserélhető írásvédett adathordozón kell helyezni. (20) A szerveren adatletöltési könyvtárat kell kialakítani. (21) A szerveren lévő állandó fájlok nevét és ellenőrző összegeit írásvédett adathordozóra kell elhelyezni, mellyel a szerver a fájlokat induláskor, kérésre és rendszeresen naponta legalább egyszer, véletlenszerű időpontban, automatikusan is összehasonlítja. Eltérés esetén a szervernek meg kell állni, és a hibás fájl(ok) naplózásra és kijelzésre kerül(nek). Az összehasonlítást végző programot szintén az írásvédett adathordozón kell elhelyezni. (22) A szervert típusvizsgálatra bemutató gyártónak biztosítania és dokumentálnia kell a hozzáférési jogosultságokat. Az állami adóhatóság, a mérésügyi szerv, a szervert típusvizsgálatra bemutató gyártó, a szervert üzemeltető jogosultságának ellenőrzésére titkosított jelszó és hardverkulcs együttes használata szükséges.

6 (23) A szerveren az alábbi hozzáférési jogosultságokat kell kialakítani: 1. Az állami adóhatóság jogosult bármikor a helyszínen a szerveren található összes adat megtekintésére, valamint távoli hozzáféréssel a 22. számú melléklet szerinti adatok valós idejű lekérdezésére, ellenőrzésére, valamint a szerver, a hozzá kapcsolódó szerver alapú műszaki egységek, illetve egyes játékok működtetésének azonnali felfüggesztésére, letiltására. A hozzáférésnek lehetővé kell tennie az adatok olvasását, másolását és a kimásolt adatok feldolgozását. 2. A mérésügyi szerv jogosult a szerver bármely területén tárolt tartalomhoz hozzáférni, a szerverre telepített adatfrissítő és ellenőrző programokat (pl. hitelesítő szoftver) futtatni, a távoli hozzáféréssel nem megadható jogosultságok a szinthez tartozókat megilletik. A hozzáférésnek lehetővé kell tennie az adatok olvasását, másolását és a kimásolt adatok feldolgozását. 3. A szerver alapú műszaki egységet üzemeltető szervező jogosult távoli hozzáféréssel, jelszavas védelemmel és naplózással az adatbázisból a rá vonatkozó pénzügyi adatok és játékprogramok konfigurációs adatainak lekérdezésére. 4. A szervert típusvizsgálatra bemutató gyártó jogosult a szerver és az adatok biztonságát érintő, előzetesen auditált beállítások elvégzésére. Az operációs rendszerben módosítást csak a gyártó végezhet a mérésügyi szerv jelenlétében oly módon, hogy a jogosultsági szint elérhetőségét a mérésügyi szerv kapcsolhatja be és ki. 5. A szerver üzemeltető jogosult a szerveren elhelyezett öndiagnosztikai programok futtatására, a szerver állapotára vonatkozó adatok lekérdezésre, tűzfal és vírusvédelem más jogosultsági szinthez nem tartozó beállításainak elvégzésére. A szerver üzemeltető jogosult távoli hozzáféréssel a szerveren elhelyezett öndiagnosztikai programok futtatására és a szerver állapotra vonatkozó adatok lekérdezésére. (24) A hozzáférési jogosultságokhoz szükséges kapcsolódó hardverkulcsok felprogramozásához szükséges memóriaterületet a szervert típusvizsgálatra bemutató gyártó biztosítja, a felprogramozást a mérésügyi szerv végzi. (25) A hatóságok akadálymentes hozzáférését biztosító eszközöket és az adatok biztonságát garantáló szoftvert a szerver üzemeltetőjének kell biztosítania. (26) A szerver alapú pénznyerő automata rendszernek öndiagnosztikai eljárást kell végeznie minden kritikus interfész elemnél (pl. központi szerver, hálózati eszközök, tűzfalak, harmadik felek csatlakozásai), és képesnek kell lennie eredményesen értesíteni a rendszeradminisztrátort az adott állapotról, amennyiben nem katasztrofális állapotról van szó. A szerver alapú pénznyerő automata rendszernek képesnek kell lennie ezt az eljárást legalább 24 óránként egyszer elvégezni. (27) A pénznyerő automata szervernek bármilyen kommunikációs hiba esetén azonnal értesítenie kell az üzemeltetőt a hibásan működő részegységről, a rendszer minden egyes kritikus interfész eleme felé (központi szerver, hálózati eszközök, tűzfalak) jelentenie kell az öndiagnosztikai eljárás eredményeit. (28) A szerver alapú pénznyerő automata rendszernek képesnek kell lennie legalább 24 óránként egyszer, automatikusan ellenőrizni, hogy a szerveren vagy a műszaki egységben tárolt minden vezérlőprogram az engedélyezett szoftverek hiteles példányát jelenti-e. A hitelesítési módszernek legalább 128 bites kulccsal kell rendelkeznie, vagy bitenkénti összehasonlítást kell végeznie, és meg kell akadályoznia minden vezérlőprogram rész végrehajtását, ha a részegységet érvénytelennek nyilvánították. Hiba észlelése esetén a rendszernek vizuálisan jeleznie kell az érvénytelen programrészt. A hitelesítési mechanizmus programrészeit nem átírható adathordozón kell tárolni, és nem átírható adathordozóról kell biztonságosan betölteni. Jelentést kell készíteni, amely részletesen ismerteti minden egyes automatikusan végrehajtott hitelesítés eredményeit, és megjelöli az érvénytelen programrészeket. (29) A szerver alapú pénznyerő automata rendszernek öndiagnosztika útján biztosítania kell, hogy minden aktivált játéknál, huszonnégy óránként véletlenszerűen, illetve bekapcsoláskor, szoftver telepítéskor vagy frissítéskor, és igény szerint, megtörténjen az egyes üzenetkivonatok hitelesítése, és hogy az érvénytelennek nyilvánított program, programrész végrehajtása ne történjen meg. A rendszernek automatikusan naplóznia kell a sikertelen hitelesítés dátumát, idejét és eredményét, illetve beazonosítja az érvénytelen programot. (30) A szerver üzemeltetőjének az állami adóhatóság által működtetett szerver részére a 22. számú melléklet szerinti adatokat naponta, az állami adóhatóság által meghatározott formátumban a tárgynapot követő nap reggel 5.00 óráig továbbítania kell, illetve a továbbítás sikertelenségéről haladéktalanul értesítenie kell az állami adóhatóságot. Az adatokat tartalmazó fájlt üzenetkivonattal és titkosítással kell az állami adóhatóság részére továbbítani.

7 (31) A szerver alapú pénznyerő automata rendszert informatikai biztonsági szempontból auditáltatni kell. Az auditálásnak ki kell terjednie arra is, hogy a kommunikációs hálózat védett legyen külső forrásokból történő behatolásokkal, vagy manipulációkkal szemben és hogy megfelelő biztonsági ellenőrzéseket alkalmazzanak a hálózatba történő illetéktelen hozzáférés megakadályozása érdekében. Az auditálást abban az esetben kell megújítani, ha a technikai eszközökben, a technológiában, vagy informatikai vagy biztonsági környezetben, illetve alkalmazásban jelentős változás áll be. Az állami adóhatóság indokolt esetben az informatikai rendszer ismételt auditálását rendelheti el. (32) A szerver alapú pénznyerő automata rendszer szerverét a mérésügyi szerv által hitelesíteni kell, amelyet a szerver működési helyén kell elvégezni, és arról hitelesítési bizonyítványt kell kiállítani. (33) A mérésügyi szerv által a szerver hitelesítéséről kiállított hitelesítési bizonyítvány a 44. (4) bekezdés c)-e) és g)-j) pontjaiban foglaltak megfelelő alkalmazásán túl az alábbi adatokat tartalmazza: a) a szerver azonosító száma, d) a szerver üzemeltetési helyszíne, c) a játszható játékprogramok felsorolása (név, ellenőrző összeg), d) a szerverre kapcsoltható pénznyerő automaták mérésügyi azonosító száma. (34) A szerver érvényes hitelesítési bizonyítványát elérhetővé kell tenni abban a játékteremben, ahol az érintett műszaki egység üzemel. (35) Az állami adóhatóság indokolt esetben a szerver újrahitelesítését és/vagy mérésügyi ellenőrzését rendeli el. 45/C. (1) A szerver üzemeltetését az állami adóhatóság határozott időtartamra, de legfeljebb három évre engedélyezi. A szerver üzemeltetése iránti kérelmet az állami adóhatóság által rendszeresített formanyomtatványon a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán személyesen, vagy postai úton kell benyújtani. Az engedély iránti kérelemhez a következő okiratokat kell mellékelni: a) a szerver hitelesítési bizonyítványa, b) rendkívüli események kezelésére szolgáló terv, amely részletesen ismerteti a szerver alapú pénznyerő automata rendszer működésének folytatását, ha a szerver üzemeltetése akadályokba ütközik, c) független szakértői nyilatkozat a szerver megfelelő, biztonságos elhelyezéséről és kialakításáról, valamint a szerverterem megfelelő kialakításáról és üzembiztos működtetéséről, d) a szerver alapú pénznyerő automata rendszer felépítésének és működtetésének az engedélyezéshez és ellenőrzéshez szükséges rendszerleírásokat és modelleket, e) az informatikai rendszer hozzáférési jogosultsági szintjeinek felsorolását és a jogosultsággal rendelkező személyek azonosító adatait, f) a szerverterembe történő belépésre jogosultsággal rendelkező személyek azonosító adatait, g) független, az informatikai rendszerek auditálására jogosult, akkreditált szervezet által kiállított, az informatikai rendszer megfelelőségét igazoló okirat, amely kiterjed az informatikai rendszer biztonsági vizsgálatára is, h) az igazgatási-szolgáltatási díj befizetésére vonatkozó készpénz-átutalási megbízás (csekk) tőpéldányát vagy az átutalás megindításának megtörténtét tanúsító hitelintézeti igazolást (bankkivonatot). (2) A szerver üzemeltetési engedély jogerőre emelkedése napjától számított 5 munkanapon belül a szerver üzemeltető köteles az állami adóhatóság által az engedélyben megjelölt letéti számlára az Szjtv. alapján megállapított bírság végrehajtásának fedezetére forint letéti díjat megfizetni. Végrehajtás foganatosítása esetén a szerver üzemeltető a letéti díjat 10 munkanapon belül köteles forintra kiegészíteni. A letéti díj fizetés elmaradása, késedelmes teljesítése esetén az állami adóhatóság a szerver üzemeltetési engedélyt visszavonja. A szerver üzemeltetési tevékenység szünetelése, megszűnése esetén az állami adóhatóság a letéti díjra végrehajtást a szünetelésről, megszűnésről hozott határozat jogerőre emelkedését követő 15 napig foganatosíthat, ezt követően a rendelkezésre álló letéti díjat a szervező pénzforgalmi számlájára a szünetelés, megszűnés napját követő 30 napon

8 belül kiutalja. (3) A szerver üzemeltető az Art pontja szerinti tényleges üzletvezetésének helyét nem helyezheti Magyarország területén kívül, más államba. E rendelkezés megsértése esetén az állami adóhatóság a szerver üzemeltetési engedélyt visszavonja. 45/D. Az informatikai rendszer auditálására az a független szervezet jogosult, amely rendelkezik: a) a Nemzeti Akkreditációs Testület (a továbbiakban: NAT), vagy valamely EGT-állam, illetve azzal e területen megállapodás alapján azonos jogállású állam akkreditációs szervezete által kiadott, az adott területen értékelés, illetve auditálás lefolytatására jogosító tanúsítvánnyal, vagy b) más országban kiadott, a NAT vagy bármely EGT-állam akkreditációs szervezete által kiadottal azonos érvényű tanúsítvánnyal, vagy c) az informatikai biztonság területén megfelelőség-értékelő szervezetek kijelölésére feljogosított bizottság informatikai rendszer értékelésére, illetőleg az elektronikus szolgáltatás auditálására alkalmassá minősítő döntésével. A szerver alapú műszaki egységgel kapcsolatos követelmények 45/E. A szerver alapú műszaki egységre az e rendelet pénznyerő automatákra vonatkozó így különösen a 6. (1)- (5) bekezdésekben, a 7. (1), (3)-(4) (6) bekezdésekben, a 44. (1)-(2) és (5) bekezdésekben, a 45. (1), (3) és (5) bekezdésekben foglalt előírásait a 45/A. - 45/G. -ban meghatározott eltérő rendelkezések figyelembevételével megfelelően alkalmazni kell. A szerver alapú műszaki egység egy játékhelynek minősül. (2) A szerver alapú műszaki egységet a játékosok kizárólag a szerver által nyújtott szerencsejátékban való részvételre használhatják. A szerver alapú műszaki egység a játék játszására vonatkozó információkat kap a szerencsejáték szervertől és a vonatkozó információkat megjeleníti a játékos számára. (3) A szerver alapú műszaki egységnek tűzfallal kell rendelkeznie. A műszaki egységnek a szerver felé egyértelműen és egyedileg, többféle azonosítóval (pl. hardver-kulccsal, MAC címmel, PCB számmal, vagy egyéb egyedi azonosítóval) kell azonosítania magát a szerverre való csatlakozáskor és rendszeresen a kommunikáció teljes időtartama alatt. A szerver alapú műszaki egységnek a játékosok számára is elérhető módon meg kell jelenítenie, hogy mely szerverrel áll kapcsolatban, a szerver üzemeltetőjének nevét és engedélyszámát. (4) A játékteremben a szerver alapú műszaki egységeket a játékteremhez tartozó útválasztóra (routerre) kell kapcsolni, melyeket a mérésügyi szerv a helyszínen plombával lezár. A szerver alapú műszaki egység csatlakoztatásakor a szervernek a routert is be kell azonosítania. Egy játékteremben üzemelő szerver alapú műszaki egységeket azonos szerverre kell kapcsolni. (5) A szerver alapú műszaki egység kizárólag egy szerverhez kapcsolódhat, szerver kapcsolat nélkül a szerver alapú műszaki egységnek működésképtelennek kell lennie és a műszaki egységen játszott játéknak meg kell állnia, valamint a hibára a rendszernek fel kell hívnia a játékos figyelmét. A hálózati kapcsolat bármilyen okból történő megszakadása esetén a szerver alapú műszaki egységnek biztosítania kell a játékosok számára a kommunikáció megszűnése pillanatában a még le nem játszott kreditpontok visszafizethetőségét. (6) A szerver alapú műszaki egységnek biztosítania kell a szerverrel történő kommunikáció megszakadása esetén is, hogy az ott lefolytatott utolsó 2 játék főbb jellemzői visszahívhatók, a játékosnak lépésről-lépésre megmutathatók legyenek. (7) A szerver alapú műszaki egységnek olyan ellenőrző készülékkel (IEK-kel) kell rendelkeznie, amelynek rögzítenie kell a 22. számú mellékletben meghatározott adatokat, az ezen mellékletben meghatározott adatstruktúrában. Az adatrögzítés során az eseményt dátum és idő szerint, másodperc alapú időbélyeggel, nem törölhető módon kell tárolni. Az ellenőrző készülék hiánya, illetve működésképtelensége esetén a műszaki egységen játék nem folytatható.

9 A szerver alapú műszaki egység ellenőrző készülékének biztosítania kell, hogy a rögzített adatokat az ellenőrző hatóságok kiolvashassák. (8) A műszaki egység kizárólag a saját működéshez és a perifériák kezeléséhez szükséges operációs rendszert és programokat tartalmazhatja, azon önálló gépként játékprogram nem futtaható. A műszaki egység nem teheti lehetővé a játékprogramok, a kategória szerinti besorolás, a nyerési százalék, valamint a hitelesítési bizonyítványban rögzített adatok megváltoztatását. A szerver alapú műszaki egység kizárólag a hozzárendelt szerveren lévő, kategóriájának megfelelő és hozzárendelt játékprogrammal működhet. (9) A szerver alapú műszaki egységre töltődő minden egyes programrésznek egyedi azonosítóval kell rendelkeznie, a programrészeket kizárólag a szerver adatletöltési könyvtárából lehet a szerver alapú műszaki egységre tölteni. 45/F. (1) A szerver alapú műszaki egység hitelesítési bizonyítványa a 7. (2) bekezdés a)-e), g)-l) és n)-o) pontjaiban foglaltakon túl a szerver egyértelmű azonosítását is tartalmazza. (2) A mérésügyi szerv a műszaki egység hitelesítési kártyáján a hitelesítési bizonyítvány adatai közül a 7. (5) bekezdés a)-d),f)-j) és l)-p) pontjaiban foglaltakon túl szerver egyértelmű azonosítását is megjelöli. (3) A műszaki egység hitelesítési vizsgálatát a (5)-(7) bekezdésben foglaltak kivételével a játékteremben lehet elvégezni, és arról az 45/D. (2) bekezdése szerinti hitelesítési bizonyítványt kell kiállítani. (4) A műszaki egység első hitelesítését hitelesítő laboratóriumban kell elvégezni. (5) Az állami adóhatóság indokolt esetben a szerver alapú műszaki egység újrahitelesítését és/vagy mérésügyi ellenőrzését rendeli el. Az újrahitelesítést hitelesítő laboratóriumban kell végrehajtani és arra a hitelesítés szabályait kell megfelelően alkalmazni. (6) A szerver alapú műszaki egység vezérlőegységének javítását vagy cseréjét hitelesítő laboratóriumban kell végrehajtani, majd a készüléket újra hitelesíttetni kell. (7) Ha a hitelesítés az (5)-(7) bekezdés szerint a hitelesítő laboratóriumban történik és a helyszínen további plombálás szükséges, a szerver alapú műszaki egység csak a plombálást követően helyezhető üzembe. 45/G. (1) A szerver alapú műszaki egység üzemeltetése iránti kérelmet az állami adóhatóság által rendszeresített formanyomtatványon a NAV Központi Hivatalának a szervező székhelye szerinti kihelyezett szerencsejáték felügyeleti feladatot ellátó szervezeti egységénél személyesen vagy postai úton kell benyújtani. Az engedély iránti kérelemhez mellékelni kell: a) a műszaki egység hitelesítéséről kiállított hitelesítési bizonyítvány egy eredeti példányát, b) műszaki egység jogszerű birtoklását igazoló okiratot, c) a műszaki egység és a szerver üzemeltetője által kötött szerződést, d) az igazgatási-szolgáltatási díj befizetésére vonatkozó készpénz-átutalási megbízás (csekk) tőpéldányát vagy az átutalás megindításának megtörténtét tanúsító hitelintézeti igazolást (bankkivonatot). (2) A szerver alapú műszaki egység üzemeltetésének engedélyezésére az (1) bekezdésben foglalt eltérés figyelembe vételével az e rendelet pénznyerő automata engedélyezésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. 11. A Vhr át követően a következő új alcímmel és 52/A. -sal egészül ki: Tájékoztatással és közzététellel kapcsolatos rendelkezések 52/A. (1) Az állami adóhatóság a jogkövető magatartás elősegítése és játékosok védelme érdekében honlapján közzéteszi: a) legalább egy olyan szervezet nevét és telefonszámát amely a 44. (9) bekezdés b) pontjában foglalt feltételnek megfelel, b) a 44. (9) bekezdés c) pontja szerinti ingyenesen hívható telefonszámot, valamint az ezen a telefonszámon

10 tehető bejelentésekről és a bejelentés alapján indítható hatósági eljárásokról szóló tájékoztatót, c) a szerver alapú pénznyerő automata üzemeltetés műszaki, mérésügyi, hitelesítési feltételeivel kapcsolatban eljáró közigazgatási hatóságok megnevezését, elérhetőségét és hatásköréről szóló tájékoztatót, d) az Szjtv. 26. (1) bekezdése szerinti pénznyerő automata üzemeltetésére, illetve a szerver alapú műszaki egység üzemeltetetésére jogerős engedéllyel rendelkező személyek cégnevét (elnevezését) székhelyét, az engedély számát és érvényességi időtartamát, e) a szerver üzemeltetésére jogerős engedéllyel rendelkező személyek cégnevét (elnevezését), székhelyét, az engedély számát és érvényességi időtartamát, a 45/A. (3) bekezdése alapján rendelkezésre álló, a szerver által kiszolgált szerver alapú műszaki egységek átlagos számát. (2) Az állami adóhatóság az (1) bekezdés szerint közzétett információkat szükség szerint, de legalább minden hónap 15. és 30. napján felülvizsgálja és szükség esetén módosítja a felülvizsgálat napján rendelkezésre álló adatok alapján. A honlapi közzététel tartalmazza a legutóbbi felülvizsgálat időpontját. 12. A Vhr. 77. (4) bekezdésének a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, valamint a a következő g) ponttal egészül ki: (4) A pénznyerő automata és játékterem esetén a következő igazgatási-szolgáltatási díjakat kell megfizetni: a) I. kategóriájú pénznyerő automata, szerver alapú műszaki egység üzemeltetése iránti kérelem esetén játékhelyenként 125 ezer forint (kulcsszó: I. PA), b) II. kategóriájú pénznyerő automata, szerver alapú műszaki egység üzemeltetése iránti kérelem esetén játékhelyenként 75 ezer forint (kulcsszó: II. PA), ( ) g) szerver üzemeltetése iránti kérelem esetén forint (kulcsszó: PASZERVER). 13. A Vhr. 78. (1) bekezdésének f) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép és ugyanezen bekezdés az alábbi h) ponttal egészül ki: [(1) A szervezőnek a felügyeleti ellenőrzésért] f) pénznyerő automatát, illetve szerver alapú műszaki egységet üzemeltető gazdasági társaság játéktermenkénti negyedévi tiszta játékbevételének 5 ezrelékét, de játéktermenként negyedévente legalább 5 ezer forint, illetve játéktermenként negyedévente legfeljebb 1 millió forint, ( ) h) a szervert üzemeltető szervező negyedévenként. forint 14. A Vhr. 79. (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (2) A 78. -ban foglalt igazgatási-szolgáltatási díjat az Szjtv. 11. (3) bekezdésében meghatározott határidőben kell megfizetni. Az Szjtv. 11. (3) bekezdés alkalmazásában pénznyerő automata üzemeltetés alatt a szerver üzemeltetését is érteni kell. 15. A Vhr. 82. (2) bekezdése az alábbi e) ponttal egészül ki: [(2) A 77. -ban foglalt igazgatási-szolgáltatási díj megfizetésekor az átutalási megbízás X -szel jelölt közlemény rovatában fel kell tüntetni az (1) bekezdésben megjelöltek mellett, a következő sorrendben egy-egy helyköz kihagyásával:] e) szerver üzemeltetése esetén:

11 - a mérésügyi szerv által adott azonosító számot és - a 77. (4) bekezdésében a kérelemnek megfelelő zárójelben megadott kulcsszót. 16. A Vhr pontja helyébe a következő rendelkezés lép és e a következő pontokkal egészül ki: [87. E rendelet alkalmazásában:] 15. Játékprogram: a szerver alapú pénznyerő automata rendszer szerverén tárolt játéklogika és véletlenszámgenerátor (vezérlőprogram), amelynek kiegészítő részei a szerveren, illetve a szerver alapú műszaki egységen futhatnak. 16. Adatletöltési könyvtár: a szerveren található azoknak az adatfájloknak a hivatalos és kizárólagos tárolóhelye, amelyek letölthetők a szerver alapú műszaki egységre, így különösen a játékprogramok kiegészítő részei, a konfigurációs adatok. 17. Interfész elemek: a szerver alapú pénznyerő automata rendszeren belüli kommunikációban résztvevő minden egyes pont, amely magában foglalja a szervert, a szerver alapú műszaki egységet és az adattovábbítás céljára használt minden más berendezést, vagy eszközt. 18. Üzenetkivonat (ellenőrző összeg): a szoftverprogramhoz, fájlhoz vagy adatokhoz kapcsolt elektronikus aláírás, melyet például az MD5 vagy SHA1 algoritmussal hoznak létre, és amelyet annak ellenőrzésére használnak, hogy a szoftverprogram, fájl vagy adatok tartalma az üzenetkivonat létrehozása után semmilyen módon nem változott meg. 19. Véletlenszám-generátor: véletlenszerűséget mutató számok generálásához használt hardver és/vagy szoftver. 20. Távoli hozzáférés: a szerver alapú pénznyerő automata rendszerhez hálózaton keresztül történő hozzáférés. 17. A Vhr. a 90. -t követően a következő új alcímmel és 91. -sal egészül ki: Jogszabály tervezetének egyeztetése 91. Az e rendelet 1. (9) bekezdése, 2. (1) és (2) bekezdése, 3. (3) bekezdés b) pontja, 11. (2) bekezdése, 24. (4) bekezdése, 29. -a, 44. (9) bekezdése, 45/A-45/G. -a, pontja, 3. számú melléklet VI. pontja, 6. számú melléklet 10. pontja, 7. számú melléklet bevezető rész 14. mondata, 8. számú melléklet bevezető rész 15. mondata, 9. számú melléklet 5. pont a) alpontja, 22. számú melléklete tervezetének a műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, a 98/48//EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént. 18. Az Szjtv. 10. (3) bekezdésében az az APEH elnöke szövegrész helyébe az a NAV elnöke szövegrész; 22. (7) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 23. (5) bekezdés a) pontjában az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 24. (1) bekezdésben az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 24. (7) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, illetve ha a változás nem érinti az engedély adattartalmát, az állami adóhatóság által rendszeresített formanyomtatványon az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, illetve ha a változás nem érinti az engedély adattartalmát, az állami adóhatóság által rendszeresített formanyomtatványon a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 27. -ában az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték felügyeleti Központi

12 Ügyfélszolgálati Irodán, illetve ha a változás nem érinti az engedély adattartalmát, az állami adóhatóság által rendszeresített formanyomtatványon az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, illetve ha a változás nem érinti az engedély adattartalmát, az állami adóhatóság által rendszeresített formanyomtatványon a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 30. (1) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 30/A. -ában az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 31. (2) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 31. (3) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalánál szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalánál szövegrész; 31. (4) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 31. (6) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 41. (1) bekezdés első mondatában az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 41. (1) bekezdés második mondatában az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 41. (2) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 42. (2) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 42. (3a) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 43. (1) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 43. (2) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 43. (3) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 46. (3) bekezdés a) pontjában az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 46. (4) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 47. (1) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 47. (2) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 49. (1) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 49/A. (2) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 50. (2) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 51. (2) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 51. (3) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 64. (6) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán szövegrész; 68. (7) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán szövegrész; 70. (1) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a

13 NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán szövegrész; 74. (1) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán szövegrész; 74. (2) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 74. (4) bekezdésében az az APEH Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának címezve postai úton, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, vagy a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 75. (1) bekezdésében az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 80. (1) bekezdésében az az APEH szövegrész helyébe az a NAV szövegrész; 7. számú melléklet 1. pontjában az az APEH Központi Hivatalának szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának szövegrész; 14. számú mellékletében az APEH Központi Hivatalának meg kell küldeni, vagy az APEH Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, illetve az APEH Központi Hivatalának kihelyezett szerencsejáték Felügyeleti szövegrész helyébe az a NAV Központi Hivatalának meg kell küldeni, vagy a NAV Központi Hivatala által működtetett Szerencsejáték Felügyeleti Központi Ügyfélszolgálati Irodán, illetve a NAV Központi Hivatalának kihelyezett szerencsejáték felügyeleti szövegrész lép. 19. E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.

14 1. számú melléklet a /2011. ( ) NGM rendelethez 1. A Vhr. 3. számú melléklete a következő VI. ponttal egészül ki: VI. Szerver alapú pénznyerő automata rendszerre vonatkozó különös rendelkezések 1. Szerver típusvizsgálatánál - a gyártó által biztosított szerver hozzáféréssel - a játékprogram vizsgálata a manipulálhatóság elleni védelem (pl. csatlakozófelületek, lezárhatóság), a program(ok) megfelelő ellenőrizhetősége, a programhordozó(k) írásvédettsége és tanúsíthatósága, továbbá annak szempontjából, hogy az automatához rendelhető szerver azonosító adatai az installálásakor beállíthatók, a beállított érték megváltoztatása csak a tanúsító jelek megbontásával lehetséges. 2. A szerver alapú műszaki egység típusvizsgálatára az I. pontban foglaltakat a játékhelyek száma alapján történő kategorizálás és 13. b) pont kivételével megfelelően kell alkalmazni. 3. Szerver alapú műszaki egység hitelesítésére a II. pontban foglaltakat megfelelően kell alkalmazni. 4. Szerver hitelesítési szempontjai: a) Program(ok) engedélyezett típussal való azonosságának ellenőrzése, lezárása, b) Beállítások ellenőrzése, c) Zárhatóság, tanúsíthatóság 5. Az IEK vizsgálatakor a 3. számú melléklet IV. pontja helyett a 22. számú melléklet III. pontját kell alkalmazni.

15 A Vhr. 6. számú mellékletének 10. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 2. számú melléklet a /2011. ( ) NGM rendelethez 10. Minden, az 1-9. pontban nem említett, a játékterem üzemeltetésével kapcsolatos, illetve a játéktermet érintő bejegyzést ezen a jogcímen kell megtenni. Ezen a jogcímen kell rögzíteni a játékteremben a szerver alapú műszaki egység hálózati kapcsolatát biztosító router(ek) üzembe helyezését, cseréjét, javítását, játékteremből történő elszállítását, a router(ek) gyártási számának és mérésügyi azonosító számának megadásával. Ezen a jogcímen kell az új játékterem jegyzőkönyvben rögzíteni a korábbi havi pénzforgalmi jelentés és a játékterem jegyzőkönyv megsemmisülését, a megsemmisülést vagy az arról való tudomásszerzést követően haladéktalanul.

16 A Vhr. 7. számú mellékletének bevezető része az alábbi 14. mondattal egészül ki: 3. számú melléklet a /2011. ( ) NGM rendelethez A szerver alapú műszaki egység üzemeltetése esetén a jegyzőkönyvben a szerveren eltárolt számláló állás adatokat kell feltüntetni.

17 A Vhr. 8. számú mellékletének bevezető része az alábbi 15. mondattal egészül ki: 4. számú melléklet a /2011. ( ) NGM rendelethez A szerver alapú műszaki egység üzemeltetése esetén a havi pénzforgalmi jelentésben a szerveren eltárolt számláló állás adatokat kell feltüntetni.

18 5. számú melléklet a /2011. ( ) NGM rendelethez A Vhr. 9. számú melléklete az alábbi 5. ponttal egészül ki: 5. Az időszaki elszámolás benyújtásakor be kell mutatni: a) az időszakban üzemeltetett játéktermekben vezetett havi pénzforgalmi jelentésének első példányát, amelyet eltérés megállapítása esetén az állami adóhatóság bevonhat.

19 6. számú melléklet a /2011. ( ) NGM rendelethez 1. A Vhr. a következő 22. számú melléklettel egészül ki: 22. számú melléklet a 32/2005. (X. 21.) PM rendelethez A szerver alapú pénznyerő automata rendszer adatkezelése I. Az állami adóhatóság jogosult bármikor távoli hozzáféréssel az alábbi adatok valós idejű és visszamenőleges lekérdezésére, ellenőrzésére: 1. a szerver mérésügyi azonosító száma és elektronikus azonosító adatai, 2. a szerver üzemeltetőjének megnevezése, a szerver engedélyszáma és az engedély érvényességi ideje, 3. a szerverre csatlakoztatott szerver alapú műszaki egységek mérésügyi azonosító száma és elektronikus azonosító adatai, 4. a szerver alapú műszaki egység üzemeltetőjének megnevezése, a szerver alapú műszaki egység engedélyszáma és az engedély érvényességi ideje, 5. a szerver alapú műszaki egység szerverre történő csatlakozásának és lecsatlakozásának azonosító adatai (időpontja, játékterem engedély-száma, router azonosítója), 6. a szerver alapú műszaki egységen a játékjog szerzés módja, 7. a szerver alapú műszaki egységen a nyeremény-kifizetés módjai, 8. a szerver alapú műszaki egységen a maximálisan feltehető tét és megnyerhető nyeremény, 9. a szerver alapú műszaki egységen elérhető játékprogramok azonosítói és a beállított nyeremény-visszafizetési arány, 10.BE, KI, TÉT, NYER adatok, a játékprogramra, a nyeremény-kifizetés módjára és a nyerő-kombinációra vonatkozó adatok eseményenkénti (dátuma és másodperc alapú pontossággal), műszaki egységenkénti, játéktermenkénti és szervezőnkénti bontásban és napi összesítésben, 11.jackpot rendszer azonosító adatai, az ahhoz csatlakoztatott szerver alapú műszaki egységek és az ahhoz kapcsolódó be- és kifizetések, 12.az állami adóhatóság által előírt formátumú, játékprogramokkal kapcsolatos naplók adatai. II. A szerver üzemeltetőjének az állami adóhatóság által működtetett szerver részére az alábbi adatokat naponta továbbítania kell a szerver alapú műszaki egységekre vonatkozó fájlban műszaki egységenként:

20 1. a szerver mérésügyi azonosító száma és elektronikus azonosító adatai, 2. a szerver üzemeltetőjének megnevezése, a szerver engedélyszáma és az engedély érvényességi ideje, 3. a szerver alapú műszaki egység mérésügyi azonosítója és elektronikus azonosító adatai, 4. a szerver alapú műszaki egység üzemeltetőjének megnevezése, a szerver alapú műszaki egység engedélyszáma és az engedély érvényességi ideje, 5. a szerver alapú műszaki egység szerverre történő csatlakozásának és lecsatlakozásának azonosító adatai (időpontja, a játékterem engedélyszáma, router azonosítója), 6. a szerver alapú műszaki egységen a játékjog szerzés módja, 7. a szerver alapú műszaki egységen a nyeremény-kifizetés módjai, 8. a szerver alapú műszaki egységen a maximálisan feltehető tét és megnyerhető nyeremény, 9. a szerver alapú műszaki egységen elérhető játékprogramok azonosítói és a beállított nyereményvisszafizetési arány, 10. BE, KI, TÉT, NYER adatok, a játékprogramra, a nyeremény-kifizetés módjára és a nyerőkombinációra vonatkozó adatok eseményenkénti (dátuma és másodperc alapú pontossággal), műszaki egységenkénti, játéktermenkénti és szervezőnkénti bontásban és napi összesítésben, 11. a 10. pontban megjelölt adatokat játékprogram szerinti bontásban, 12. tiszta játékbevétel, 13. a játékok száma az elérhető játékprogramok szerinti bontásban, 14. jackpot rendszer azonosító adatai, az ahhoz csatlakoztatott szerver alapú műszaki egységek és az ahhoz kapcsolódó be- és kifizetések, 15. az állami adóhatóság által előírt formátumú, játékprogramokkal kapcsolatos naplók adatai. III. A szerver alapú műszaki egység ellenőrző készülékének az alábbiakban meghatározott adatokat kell rögzíteni: 1. a szerver alapú műszaki egység mérésügyi azonosítója és elektronikus azonosító adatai, 2. a szerver alapú műszaki egység üzemeltetőjének megnevezése, 3. a szerver azonosító adatai és azon szerverek azonosító adatai, amelyekkel a szerver alapú műszaki egység korábban hálózati kapcsolatban állt, 4. a szerver üzemeltetőjének megnevezése, a szerver engedélyszáma, 5. a szerver alapú műszaki egység szerverre történő csatlakozásának és lecsatlakozásának azonosító adatai (időpontja, játékterem engedélyszáma, router azonosítója), 6. a játékjog szerzés módja, 7. a nyeremény-kifizetés módjai, 8. a maximálisan feltehető tét és megnyerhető nyeremény, 9. a szerver alapú műszaki egységen elérhető játékprogramok azonosítói és a beállított nyereményvisszafizetési arány, 10. BE, KI, TÉT, NYER adatok, a játékprogramra, a nyeremény-kifizetés módjára és a nyerőkombinációra vonatkozó adatok eseményenkénti (dátuma és másodperc alapú pontossággal), szerver alapú műszaki egységenkénti, játéktermenkénti és szervezőnkénti bontásban és napi összesítésben,

www.fortunaweb.hu A nemzetgazdasági miniszter /2012. ( ) NGM rendelete

www.fortunaweb.hu A nemzetgazdasági miniszter /2012. ( ) NGM rendelete A nemzetgazdasági miniszter /2012. ( ) NGM rendelete a helyhez kötött szerver alapú pénznyerő automatákat és a nem helyhez kötött szerver alapú pénznyerő rendszereket üzemeltető központi szerver működtetésének

Részletesebben

A bejelentés-köteles játékokkal kapcsolatos tájékoztató

A bejelentés-köteles játékokkal kapcsolatos tájékoztató A bejelentés-köteles játékokkal kapcsolatos tájékoztató A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) rendelkezése alapján szerencsejáték szervező tevékenység kizárólag

Részletesebben

Ikt. sz.: ADATVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI BIZTONSÁGI SZABÁLYZAT

Ikt. sz.: ADATVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI BIZTONSÁGI SZABÁLYZAT Ikt. sz.: ADATVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI BIZTONSÁGI SZABÁLYZAT 2013 A Józsefvárosi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Adatvédelmi és Informatikai Biztonsági Szabályzatát (továbbiakban AIBSZ) a személyes

Részletesebben

/2010. ( ) SZMM rendelet

/2010. ( ) SZMM rendelet SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Iktatószám: 2165-1/2010-SZMM /2010. ( ) SZMM rendelet a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében

Részletesebben

32/2005. (X. 21.) PM rendelet. az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról

32/2005. (X. 21.) PM rendelet. az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról 32/2005. (X. 21.) PM rendelet az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó pénznyerő automaták típusvizsgálatához

T Á J É K O Z T A T Ó pénznyerő automaták típusvizsgálatához T Á J É K O Z T A T Ó pénznyerő automaták típusvizsgálatához A tájékoztató célja, hogy a típusvizsgálati dokumentáció összeállítási szempontjainak és egyéb információknak a megadásával is elősegítse a

Részletesebben

EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. szolgáltató. Mezőszentgyörgy

EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. szolgáltató. Mezőszentgyörgy EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató Általános Szerződési Feltételek helyhez kötött telefon szolgáltatásra Tiszavasvári Szorgalmatos

Részletesebben

PRÉMIUM ÖNKÉNTES EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ALAPSZABÁLY

PRÉMIUM ÖNKÉNTES EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ALAPSZABÁLY PRÉMIUM ÖNKÉNTES EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ALAPSZABÁLY Hatályos: 2014. március 1május 30-tőól I. Fejezet ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Az AXA Biztosító Zrt. és az AXA Pénztárszolgáltató Zrt. - mint munkáltatók - kezdeményezésére

Részletesebben

Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet 7621 Pécs, Bercsényi u. 3. INFORMATIKAI BIZTONSÁGI SZABÁLYZAT. Hatályos: 2014. április 1.

Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet 7621 Pécs, Bercsényi u. 3. INFORMATIKAI BIZTONSÁGI SZABÁLYZAT. Hatályos: 2014. április 1. Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet 7621 Pécs, Bercsényi u. 3. INFORMATIKAI BIZTONSÁGI SZABÁLYZAT Hatályos: 2014. április 1. INFORMATIKAI BIZTONSÁGI SZABÁLYZAT A Pécs Városi Költségvetési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Weblap tervezéshez, Weboldal üzemeltetéshez Horváth Péter egyéni vállalkozó Hatályos 2015. február 01. napjától visszavonásig Hozzáférhető: http://www.pcwebdoki.hu címen

Részletesebben

Budapest, 2016. április 29. TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 738 870 II. GAZDASÁG 871 890 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 891 956

Budapest, 2016. április 29. TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 738 870 II. GAZDASÁG 871 890 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 891 956 Budapest, 2016. április 29. 4. szám TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 738 870 II. GAZDASÁG 871 890 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 891 956 738 NEMZETGAZDASÁGI KÖZLÖNY 4. szám I. PÉNZÜGY JOGSZABÁLYOK 2016.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához

Részletesebben

PRÉMIUM ÖNKÉNTES EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ALAPSZABÁLY

PRÉMIUM ÖNKÉNTES EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ALAPSZABÁLY PRÉMIUM ÖNKÉNTES EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ALAPSZABÁLY Hatályos: 2015. március 1május 26-tőól Tartalom I. Fejezet ÁLTALÁNOS RÉSZ 4 II. Fejezet - A PÉNZTÁRTAGSÁG 5 1. A tagsági kör 5 2. A Pénztártag felvételének

Részletesebben

/2011. (.) Korm. rendelet

/2011. (.) Korm. rendelet /2011. (.) Korm. rendelet a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról A Kormány a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. (3) bekezdés a) pont 3. és 5. alpontjában,

Részletesebben

Elektronikus kaszinó esetében - az 1-4. pontokban foglaltakon felül:

Elektronikus kaszinó esetében - az 1-4. pontokban foglaltakon felül: Tájékoztató a szerencsejáték tevékenység folytatásával kapcsolatos ügyek intézésének rendjéről 1. Államigazgatási, hatósági ügyekben a hatáskörrel rendelkező, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a

Részletesebben

Általános Szolgáltatási Feltételek. 4-COM Távközlési Szolgáltató Kft. 2051 Biatorbágy, Zugor István u. 29.

Általános Szolgáltatási Feltételek. 4-COM Távközlési Szolgáltató Kft. 2051 Biatorbágy, Zugor István u. 29. Általános Szolgáltatási Feltételek 4-COM Távközlési Szolgáltató Kft. 2051 Biatorbágy, Zugor István u. 29. készült: 2008. március 1.-én 1/32 Tartalomjegyzék 1. A Szolgáltató neve, címe:...4 2. A Szolgáltató

Részletesebben

M i n i s z t e r i r e n d e l e t. a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról

M i n i s z t e r i r e n d e l e t. a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 1908-3/2009-SZMM M i n i s z t e r i r e n d e l e t a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról

Részletesebben

Tájékoztató az online pénztárgép forgalmazását, szervizelését érintő változásokról

Tájékoztató az online pénztárgép forgalmazását, szervizelését érintő változásokról Tájékoztató az online pénztárgép forgalmazását, szervizelését érintő változásokról A 9/2016. (III. 25.) NGM rendelet 2016. április 2-ai hatállyal módosította a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE Az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A

Részletesebben

3. A Rendelet II. Fejezete a következő 3/A. -sal egészül ki: 3/A.

3. A Rendelet II. Fejezete a következő 3/A. -sal egészül ki: 3/A. A nemzetgazdasági miniszter 9/2016. (III. 25.) NGM rendelete a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint

Részletesebben

PRÉMIUM ÖNKÉNTES EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ALAPSZABÁLY

PRÉMIUM ÖNKÉNTES EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ALAPSZABÁLY PRÉMIUM ÖNKÉNTES EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ALAPSZABÁLY Hatályos: 2015. július szeptember 151-től Tartalom I. Fejezet ÁLTALÁNOS RÉSZ 4 II. Fejezet - A PÉNZTÁRTAGSÁG 5 1. A tagsági kör 5 2. A Pénztártag felvételének

Részletesebben

2001. évi XXXV. törvény az elektronikus aláírásról

2001. évi XXXV. törvény az elektronikus aláírásról A törvényt az Országgyűlés a 2001. május 29-i ülésnapján fogadta el, majd 2004. június 14-én módosította. (2004. évi LV. törvény). Az alábbi szöveg a módosított változatot tükrözi. Az eredeti törvény megjelent

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A jogszabály mai napon hatályos állapota (2010.05.01.) 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról A Kormány a villamos energiáról szóló 2007.

Részletesebben

2012. évi CXXVIII. törvény

2012. évi CXXVIII. törvény 1. oldal 2012. évi CXXVIII. törvény a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről 1 1. A törvény hatálya 1. (1) E törvény hatálya kiterjed a) a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari

Részletesebben

Tájékoztató az adóhatósági igazolások kiadásáról 2016.

Tájékoztató az adóhatósági igazolások kiadásáról 2016. Tájékoztató az adóhatósági igazolások kiadásáról 2016. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóztatási szerve a nyilvántartásában szereplő adatok igazolására az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Internet Szolgáltatáshoz Hungaro DigiTel Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság Utolsó módosítás: 2014. szeptember 25. Hatályba lép: 2014. november 1. 1 Tartalomjegyzék 1. Általános adatok, elérhetőség...

Részletesebben

2009. évi LXI. törvény egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról

2009. évi LXI. törvény egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról 1 / 8 2013.03.06. 16:52 A A A 2009. évi LXI. törvény egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról Az Országgyűlés a jelentős gazdasági károkat okozó és a közszolgáltatások

Részletesebben

152/2013. (VIII.22.) számú KÖZLEMÉNYE

152/2013. (VIII.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 152/2013. (VIII.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programokkal való

Részletesebben

176/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet. a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

176/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet. a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 176/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról A Kormány a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 12. (2) bekezdésében

Részletesebben

A változat. a) közlekedésszervező: a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság;

A változat. a) közlekedésszervező: a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság; Az előterjesztés 1/A. számú melléklete A változat /2012. (.) Főv. Kgy. rendelet a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxi szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének

Részletesebben

inet SHIFT Informatikai és Szabadidő Szolgáltató Betéti Társaság internet elérési szolgáltatáshoz ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE:

inet SHIFT Informatikai és Szabadidő Szolgáltató Betéti Társaság internet elérési szolgáltatáshoz ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE: inet SHIFT Informatikai és Szabadidő Szolgáltató Betéti Társaság ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK internet elérési szolgáltatáshoz ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE: Telefon: (30) 573-3687 E-mail: ugyfelszolgalat@is.hu

Részletesebben

Általános szerződési Feltételek Módosítása

Általános szerződési Feltételek Módosítása 1 Általános szerződési Feltételek Módosítása A Wirnet Távközlési és Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 4034 Debrecen Hármashatárhegy u.34.) Helyhez kötött Internet-hozzáférési szolgáltatás

Részletesebben

A Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata

A Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata A Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata Nevelőtestületi elfogadás dátuma: 2013.03.28. Fenntartói jóváhagyás: Nkt. 25. (4) bekezdés szerint

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Helyi adókkal és a gépjárműadóval kapcsolatos jogorvoslati eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Helyi adókkal és a gépjárműadóval kapcsolatos jogorvoslati eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg

Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Az építésfelügyeleti tevékenység szabályainak változásai, valamint a honvédelmi

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról A közbeszerzésekről szóló

Részletesebben

INFORMATIKAI BIZTONSÁGI SZABÁLYZATA

INFORMATIKAI BIZTONSÁGI SZABÁLYZATA Kakucsi Polgármesteri Hivatal INFORMATIKAI BIZTONSÁGI SZABÁLYZATA Hatályba lépés dátuma: 2014. július 03. 1 Tartalomjegyzék 1. Az Informatikai Biztonsági Szabályzat (IBSZ) célja... 3 2. Műszaki alapfogalmak...

Részletesebben

A Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Ellenőrzési Szabályzata

A Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Ellenőrzési Szabályzata A Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Ellenőrzési Szabályzata az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti szakmagyakorlási tevékenység jogszerűségének és szakszerűségének

Részletesebben

BIZALOM ORSZÁGOS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR A L A P S Z A B Á L Y A

BIZALOM ORSZÁGOS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR A L A P S Z A B Á L Y A BIZALOM ORSZÁGOS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR A L A P S Z A B Á L Y A Budapest, 2011.04.28. I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 II. FEJEZET... 4 A TAGSÁG... 4 A tagsági kör... 4 A taggá válás feltételei...

Részletesebben

J A V A S L A T. Az önkormányzati vagyon vagyonkezelői jogának átadásáról, valamint a vagyonkezelés ellenőrzéséről szóló rendelet megalkotására

J A V A S L A T. Az önkormányzati vagyon vagyonkezelői jogának átadásáról, valamint a vagyonkezelés ellenőrzéséről szóló rendelet megalkotására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Va.:9301/2006 J A V A S L A T Az önkormányzati vagyon vagyonkezelői jogának átadásáról, valamint a vagyonkezelés ellenőrzéséről szóló rendelet megalkotására Összeállította:.

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat./2013. ( ) önkormányzati rendelet-tervezete Ócsa településnév használatáról

Ócsa Város Önkormányzat./2013. ( ) önkormányzati rendelet-tervezete Ócsa településnév használatáról Ócsa Város Önkormányzat./2013. ( ) önkormányzati rendelet-tervezete Ócsa településnév használatáról Ócsa Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében foglalt eredeti jogalkotói

Részletesebben

FÓ TI Ó KUMENIKUS Á LTÁLÁ NÓS ISKÓLÁ E S GIMNÁ ZIUM

FÓ TI Ó KUMENIKUS Á LTÁLÁ NÓS ISKÓLÁ E S GIMNÁ ZIUM FÓ TI Ó KUMENIKUS Á LTÁLÁ NÓS ISKÓLÁ E S GIMNÁ ZIUM 2151 Fót, Vörösmarty u.4. OM azonosító: 032353 Szervezeti e s Mű kö de si Szaba lyzata 1. oldal 2. oldal Tartalömjegyze k Tartalom 1. Általános rendelkezések...

Részletesebben

Az Airlink-Networks Számítástechnikai és Internet Szolgáltató Bt. Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) Hatályos: 2015. november 10.

Az Airlink-Networks Számítástechnikai és Internet Szolgáltató Bt. Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) Hatályos: 2015. november 10. Az Airlink-Networks Számítástechnikai és Internet Szolgáltató Bt. Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) Hatályos: 2015. november 10. 1 Tartalomjegyzék 1. Általános adatok, elérhetőség...

Részletesebben

HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárszentmihály település a DINPI 21/2015 pályázati azonosító számú eljáráshoz

HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárszentmihály település a DINPI 21/2015 pályázati azonosító számú eljáráshoz HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárszentmihály település a DINPI 21/2015 pályázati azonosító számú eljáráshoz Az önkormányzati kifüggesztés napja: 2015.04.27 amelynek célja a természeti értékek megóvása

Részletesebben

A bejelentés köteles játékokkal kapcsolatos tájékoztató

A bejelentés köteles játékokkal kapcsolatos tájékoztató A bejelentés köteles játékokkal kapcsolatos tájékoztató A szerencsejáték szervezésérıl szóló, többszörösen módosított és kiegészített 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) rendelkezése alapján

Részletesebben

ZOLNETWORK Kft. Heves megye, és Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási területén.

ZOLNETWORK Kft. Heves megye, és Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási területén. ZOLNETWORK Kft. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Heves megye, és Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási területén. települések területén Hatályba lépés kelte: 2015.09.01.

Részletesebben

17/2007. (VIII. 27.) rendelete az önkormányzati vagyon vagyonkezelői jogának átadásáról, valamint a vagyonkezelés ellenőrzéséről

17/2007. (VIII. 27.) rendelete az önkormányzati vagyon vagyonkezelői jogának átadásáról, valamint a vagyonkezelés ellenőrzéséről T aksony Na gy k ö zség Önkormán y za ta Képvisel ő-testületének 17/2007. (VIII. 27.) rendelete az önkormányzati vagyon vagyonkezelői jogának átadásáról, valamint a vagyonkezelés ellenőrzéséről Taksony

Részletesebben

ÁLTALÁNOS JELLEGŰ ELŐÍRÁSOK. A hitelesítési folyamat résztvevőit, az alapelemeket és a főbb kapcsolódási pontokat az 1.

ÁLTALÁNOS JELLEGŰ ELŐÍRÁSOK. A hitelesítési folyamat résztvevőit, az alapelemeket és a főbb kapcsolódási pontokat az 1. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter 2/2002. (IV. 26.) MeHVM irányelve a minősített elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatásokra és ezek szolgáltatóira vonatkozó biztonsági követelményekről

Részletesebben

SZF/. /2015. Pénzkezelési Szabályzat

SZF/. /2015. Pénzkezelési Szabályzat SZF/. /2015. S z o l n o k i F ő i s k o l a Pénzkezelési Szabályzat Preambulum A Szolnoki Főiskola (továbbiakban: Főiskola) Szenátusa a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Szt), az

Részletesebben

BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek. Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.

BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek. Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11. BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.01-től 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK.....2 1. A szolgáltató neve,

Részletesebben

244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet

244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL Szólád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és

Részletesebben

ROUST Hungary Kft. City Label

ROUST Hungary Kft. City Label ROUST Hungary Kft. City Label MEGNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK RÉSZVÉTELI-, ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA ( Játékszabályzat ) 1. A játék szervezője 1.1 A City Label elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a

Részletesebben

2016. évi törvény. a Magyar Pszichológus Kamaráról. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. 1. A törvény hatálya

2016. évi törvény. a Magyar Pszichológus Kamaráról. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. 1. A törvény hatálya 1 Az Országgyűlés 2016. évi törvény a Magyar Pszichológus Kamaráról elismerve a pszichológusok jogát a szakmai önkormányzathoz, annak érdekében, hogy a pszichológusok közvetlenül és az általuk választott

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete A közterületek használatának rendjéről

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete A közterületek használatának rendjéről Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (....) önkormányzati rendelete A közterületek használatának rendjéről Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2006. április 21-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2006. április 21-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u. 69. 118-4/2006. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2006. április 21-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Rendelet

Részletesebben

Villamos energia kereskedelemre vonatkozó működési engedély

Villamos energia kereskedelemre vonatkozó működési engedély 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. ÜGYSZÁM: ES-2153/02 ÜGYINTÉZŐ: DR. BALOGH LÁSZLÓ TELEFON: 06-1-459-7777, 06-1-459-7772 TELEFAX: 06-1-459-7766, 06-1-459-7770 E-MAIL: eh@eh.gov.hu; baloghl@eh.gov.hu HATÁROZAT

Részletesebben

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL 1

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL 1 BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL 1 Balatonföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

Tartalom. 1. Beruházáslebonyolítói jogosultság

Tartalom. 1. Beruházáslebonyolítói jogosultság Tartalom 1. Beruházáslebonyolítói jogosultság 1.1. Beruházáslebonyolítói tevékenység folytatásának feltételei 1.1.1. Szakképzettség 1.1.2. Szakmai gyakorlat 1.1.3. Jogosultsági vizsga 1.1.4. Szakmai továbbképzés

Részletesebben

BEST EUROPE Kft. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz

BEST EUROPE Kft. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz BEST EUROPE Kft. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Készült: 2007. május 01. Módosítva: 2010. március 08. Általános Szerződési Feltételek 2 szolgáltató cégszerű aláírása

Részletesebben

ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATÁRÓL

ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATÁRÓL Segesd Község Önkormányzata 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 Fax: 82/598-001 E-mail: segesd@latsat.hu 1/2012. (IX.18.) számú polgármesteri utasítás S E G E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N

Részletesebben

17/2012. (II. 29.) VM

17/2012. (II. 29.) VM 17/2012. (II. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési lapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések Somogy megyei Közigazgatási Hivatal 1-194-13/2010. számú szabályzata az adatvédelem és az informatikai biztonság általános szabályairól, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságáról A Somogy Megyei Közigazgatási

Részletesebben

P É N Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T. Érvényes: 2007. 09. 08. tól (előterjesztés)

P É N Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T. Érvényes: 2007. 09. 08. tól (előterjesztés) Magyar Nőorvos Társaság 1082 Budapest Üllői út 78/a. P É N Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T Érvényes: 2007. 09. 08. tól (előterjesztés) 2 Hatályba léptető határozat A Magyar Nőorvos Társaság házipénztárában

Részletesebben

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak 1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy - ösztönözze a lakáscélok saját erőből történő megvalósítását elősegítő előtakarékosságot, - elősegítse a lakásvagyon

Részletesebben

A P L A N I N V E S T B R Ó K E R Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T A É S Á L T A L Á N O S S Z E R Z Ő D É S I F E L T É T E L E I

A P L A N I N V E S T B R Ó K E R Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T A É S Á L T A L Á N O S S Z E R Z Ő D É S I F E L T É T E L E I A P L A N I N V E S T B R Ó K E R Z Á R T K Ö R Ű R É S Z V É N Y T Á R S A S Á G Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T A É S Á L T A L Á N O S S Z E R Z Ő D É S I F E L T É T E L E I A Társaság Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

ERSTE FAKTOR ÜZLETSZABÁLYZAT ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐ DÉSI FELTÉTELEK

ERSTE FAKTOR ÜZLETSZABÁLYZAT ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐ DÉSI FELTÉTELEK ERSTE FAKTOR P ÉNZÜGYI S ZOLGÁLTATÓ Z ÁRTKÖRŰ EN M Ű KÖDŐ R ÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZAT ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐ DÉSI FELTÉTELEK Alapítási és tevékenységi engedély száma: E-I/496/2005. Alapítási és tevékenységi

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT. 2014. Dunaújváros

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT. 2014. Dunaújváros DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZAT 2014. Dunaújváros. 6. kiadás 10. módosítás 2 (52). oldal Dunaújvárosi Főiskola szenátusa által 53-2006/2007.(2007.06.19.) számú határozattal elfogadva

Részletesebben

2. A rendelet hatálya

2. A rendelet hatálya Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (IX. 6. ) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének és elidegenítésének

Részletesebben

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 2016./1. Pénzkezelési Szabályzat MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016. 1. Érvényes: 2016.01.18-tól Budapest A Magyar Műszaki és Közlekedési

Részletesebben

SyscoNet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

SyscoNet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. SyscoNet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉS SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Létrehozás dátuma: Budapest, 2008.12.09. Módosítás dátuma: 2012.02.22 Hatálybalépés

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSÁNAK KIVONATA

AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSÁNAK KIVONATA AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSÁNAK KIVONATA Az INTEGRANET Kft. 2015. december 1. napjától kezdődően az Általános szerződési feltételeit a jogszabályi előírásoknak és a felügyeleti hatóságok

Részletesebben

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. 2015. március 1-től

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. 2015. március 1-től Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer 2015. március 1-től Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer Jogszabályi háttér Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.)

Részletesebben

Gyakornoki program pályakezdők támogatása GINOP-5.2.4-16 Tájékoztató kivonat

Gyakornoki program pályakezdők támogatása GINOP-5.2.4-16 Tájékoztató kivonat Gyakornoki program pályakezdők támogatása GINOP-5.2.4-16 Tájékoztató kivonat I. Támogatás célja A program elsődleges célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben,

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Hosting szolgáltatásokra DoclerNet Hosting Kft.

Általános Szerződési Feltételek Hosting szolgáltatásokra DoclerNet Hosting Kft. Általános Szerződési Feltételek Hosting szolgáltatásokra DoclerNet Hosting Kft. Hatályba lépés időpontja: 2016.01.08 1 Tartalom 1. A Szolgáltató megnevezése, telephelyei... 4 2. Ügyfélszolgálat elérhetősége...

Részletesebben

RÁKOSMENTI MÁKVIRÁG ÓVODA

RÁKOSMENTI MÁKVIRÁG ÓVODA RÁKOSMENTI MÁKVIRÁG ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ikt. sz.: 40/630/2015 Készítette: Horváth Mária intézményvezető Pedagógiai-szakmai ellenőrzés és pedagógus minősítő szakértő Hatálybalépés dátuma:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Valkonya Község Önkormányzata 8885 Valkonya Fő út u. 4. Tel: +36-93-351-003 Fax: +36-93-351-003 E-mail: valkonya@valkonya.hu AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Vállalkozási szerződés keretében Valkonya község

Részletesebben

INFORMATIKAI SZABÁLYZAT

INFORMATIKAI SZABÁLYZAT INFORMATIKAI SZABÁLYZAT 01. verzió 2015. július 9. Minőségi könyvtár a színvonalas szolgáltatásért! A INFORMATIKAI SZABÁLYZAT AZONOSÍTÁSA A dokumentum kódja INFSZ Verziószám 01 Állománynév Oldalszám Készítette

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. július 30-i rendkívüli ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának jóváhagyása Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014.(III. 4.) önkormányzati rendelete az Ajka helységnév, valamint az Önkormányzat jelképeinek használatáról Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Dokumentáció az ajánlattevők számára. elnevezésű közbeszerzési eljárásban

Dokumentáció az ajánlattevők számára. elnevezésű közbeszerzési eljárásban Dokumentáció az ajánlattevők számára Bérleti és üzemeltetési szerződés a Nokia Siemens Networks TraffiCOM Hírközlési Üzemeltető és Szolgáltató Kft. tulajdonát képező LPE32-es béléscsőnek megfelelő kábelhely

Részletesebben

57/2012. (VI. 21.) VM rendelet

57/2012. (VI. 21.) VM rendelet 1 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat 3/2000. (III.1.) Ök. rendelete. az adatvédelemről. A rendelet célja. A rendelet hatálya

Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat 3/2000. (III.1.) Ök. rendelete. az adatvédelemről. A rendelet célja. A rendelet hatálya Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat 3/2000. (III.1.) Ök. rendelete az adatvédelemről Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT PÉNZFORGALMI

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 93. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 93. szám MAGYAR KÖZLÖNY 93. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. június 29., hétfő Tartalomjegyzék 2015. évi LXXXVII. törvény Az egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról 13966 2015. évi LXXXVIII.

Részletesebben

2015. évi törvény. a cégek működése feletti állami felügyeleti eljárások erősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról

2015. évi törvény. a cégek működése feletti állami felügyeleti eljárások erősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról 2015. évi törvény a cégek működése feletti állami felügyeleti eljárások erősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 26. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. február 19., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 26. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. február 19., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 26. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. február 19., kedd Tartalomjegyzék 43/2013. (II. 19.) Korm. rendelet A közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverek megfelelõségét

Részletesebben

SZŰCS IMRE EV. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek Internet elérési szolgáltatáshoz

SZŰCS IMRE EV. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek Internet elérési szolgáltatáshoz SZŰCS IMRE EV. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet elérési szolgáltatáshoz MEZŐBERÉNY, KÖRÖSTARCSA területén Hatályba lépés kelte: 2015.09.01 Utolsó módosítás kelte: 2015.08.01.

Részletesebben

Hatályos: 2015. 08.01-jétől

Hatályos: 2015. 08.01-jétől Hatályos: 2015. 08.01-jétől I. Általános rész Jelen Szabályzat célja annak biztosítása, hogy Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő, vagy Társaság) megfeleljen az információs önrendelkezési

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK NETB@NK SZOLGÁLTATÁSHOZ

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK NETB@NK SZOLGÁLTATÁSHOZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK NETB@NK SZOLGÁLTATÁSHOZ Fogalom meghatározások: Fizetési számla: a Pannon Takarék Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) által a Számlatulajdonos részére vezetett, a Szerződésben

Részletesebben

JUROP TELEKOM TELEKOMMUNIKÁCIÓS KFT.

JUROP TELEKOM TELEKOMMUNIKÁCIÓS KFT. JUROP TELEKOM TELEKOMMUNIKÁCIÓS KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET ELÉRÉSI SZOLGÁLTATÁSHOZ SZOLGÁLTATÁSI TERÜLET CSOLNOK DOROG ESZTERGOM ESZTERGOM-KERTVÁROS KESZTÖLC LEÁNYVÁR NYERGESÚJFALU PILISCSÉV

Részletesebben

AZ ALGYŐI FEHÉR IGNÁC ÁLTALÁNOS ISKOLA. Szervezeti és működési szabályzat 2013.

AZ ALGYŐI FEHÉR IGNÁC ÁLTALÁNOS ISKOLA. Szervezeti és működési szabályzat 2013. AZ ALGYŐI FEHÉR IGNÁC ÁLTALÁNOS ISKOLA Szervezeti és működési szabályzat 2013. 0 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 3

Részletesebben

Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.22.) önkormányzati rendelete a közterület használatról

Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.22.) önkormányzati rendelete a közterület használatról Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.22.) önkormányzati rendelete a közterület használatról 2 Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület)

Részletesebben

- szóban vagy írásban a Szolgáltató ügyfélszolgálatán - írásban a Szolgáltatónak címzett és az ügyfélszolgálat címére elküldött levélben.

- szóban vagy írásban a Szolgáltató ügyfélszolgálatán - írásban a Szolgáltatónak címzett és az ügyfélszolgálat címére elküldött levélben. K I V O N A T a Nánáskábel Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2016.01.04. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt

Részletesebben

kell alkalmazni, hogy a kérelmet szakmailag az (1) bekezdés szerinti tanácsadó testület helyett a MEP ellenőrző főorvosa véleményezi.

kell alkalmazni, hogy a kérelmet szakmailag az (1) bekezdés szerinti tanácsadó testület helyett a MEP ellenőrző főorvosa véleményezi. kell alkalmazni, hogy a kérelmet szakmailag az (1) bekezdés szerinti tanácsadó testület helyett a MEP ellenőrző főorvosa véleményezi. Külföldi tartózkodás közben szükséges gyógykezelés megtérítése 12.

Részletesebben

55/2009. (X. 16.) IRM rendelet

55/2009. (X. 16.) IRM rendelet 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet a kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására, valamint a felmerült költségekre vonatkozó szabályokról A közterület-felügyeletről szóló

Részletesebben

MWEBNET Informatikai KFT. Helyhez kötött vezeték nélküli Internet szolgáltatás Általános Szerződési Feltételek

MWEBNET Informatikai KFT. Helyhez kötött vezeték nélküli Internet szolgáltatás Általános Szerződési Feltételek MWEBNET Informatikai KFT. Helyhez kötött vezeték nélküli Internet szolgáltatás Általános Szerződési Feltételek Módosításokkal egybekötött egységes szerkezetbe foglalva: 2013. december 9. Hatályos: 2014.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Elfogadta a 2014.05.22-i Közgyűlés a 15/2014.(2014.05.22.) számú határozatával. Hatályos 2014. június 1-től

ALAPSZABÁLY. Elfogadta a 2014.05.22-i Közgyűlés a 15/2014.(2014.05.22.) számú határozatával. Hatályos 2014. június 1-től ALAPSZABÁLY Elfogadta a 2014.05.22-i Közgyűlés a 15/2014.(2014.05.22.) számú határozatával. Hatályos 2014. június 1-től Az MKB Egészségpénztár - (a továbbiakban: Pénztár), mint önkéntes kölcsönös biztosítópénztár,

Részletesebben