J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság november 30. napján órakor a Polgármesteri Hivatal Nagytermében megtartott rendes nyílt üléséről Az ülésen megjelentek - képviselők Mikó Imre elnök Dr. Bajuszné Veigli Katalin Lujza Kiss Jenő Tüskés Józsefné - nem képviselő bizottsági tagok Koncz Zoltánné Távolmaradását előre jelezte Bokor Sándor Mizákné Horváth Andrea Tanácskozási joggal részt vettek Györky Erika aljegyző Szegény Ákos osztályvezető Riegler Ervin közfoglalkoztatási koordinátor Takácsné Juhász Ildikó intézményvezető Az ülést vezette Mikó Imre a bizottság elnöke. Utalás az ülés határozatképességére: A Bizottság elnöke megállapította, hogy a bizottság 5 fővel határozatképes. Mikó Imre: Köszönti a megjelenteket. Bokor Sándor és Mizákné Horváth Andrea bizottsági tagok jelezték távolmaradásukat. Tájékoztatja a Bizottság tagjait, hogy a Képviselő-testület a november 8-ai ülésén a Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézmény és a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény intézményvezetői státuszára beérkezett pályázati anyagok előzetes bírálatára a Szociális és Egészségügyi Bizottságot kérte fel. A Bíráló Bizottság ülését december 1-jén órakor tartja. Az elmondottak miatt javasolja a Javaslat Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézmény intézményvezetői pályázatának elbírálására és a Javaslat a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény intézményvezetői pályázatának elbírálására c. napirendi pontok levételét. Javasolja, hogy a Bizottság a két napirendi pontot december 6-án 8.30 órakor rendkívüli ülés keretében tárgyalja meg. Sürgősséggel, első napirendi pontként javasolja napirendre venni a Javaslat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet dolgozóinak karácsonyi ünnep alkalmából történő jutalmazása céljából nyújtott támogatásra c. napirendi pontot, ami kiosztós anyagként került a Bizottság elé. Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság úgy dönt, hogy a november 30-ai bizottsági ülésén napirendjéről leveszi a Javaslat Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézmény intézményvezetői pályázatának elbírálására és a Javaslat a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény intézményvezetői pályázatának elbírálására c. napirendi pontokat. A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az alábbi határozatot

2 2 Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Szociális és Egészségügyi Bizottságának 75/2016. (XI.30.) határozata a november 30-ai Bizottsági ülésen tárgyalandó napirendi pontok módosításának elfogadásáról A Szociális és Egészségügyi Bizottság úgy dönt, hogy a november 30-ai bizottsági ülésén napirendjéről leveszi a Javaslat Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézmény intézményvezetői pályázatának elbírálására és a Javaslat a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény intézményvezetői pályázatának elbírálására c. napirendi pontokat. Mikó Imre: Szavazásra teszi fel, hogy a Javaslat Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézmény intézményvezetői pályázatának elbírálására és a Javaslat a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény intézményvezetői pályázatának elbírálására c. napirendi pontok megtárgyalására december 6-án 8.30 órakor rendkívüli bizottsági ülést tart a Táncsics Mihály Művelődési Házban. A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az alábbi határozatot Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Szociális és Egészségügyi Bizottságának 76/2016. (XI.30.) határozata rendkívüli bizottsági ülés időpontjának meghatározásáról A Szociális és Egészségügyi Bizottság úgy dönt, hogy a Javaslat Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézmény intézményvezetői pályázatának elbírálására és a Javaslat a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény intézményvezetői pályázatának elbírálására c. napirendi pontok megtárgyalására december 6-án 8.30 órakor rendkívüli ülést tart a Táncsics Mihály Művelődési Házban. Mikó Imre: Szavazásra teszi fel, hogy sürgősséggel, első napirendi pontként tárgyalja a Bizottság a Javaslat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet dolgozóinak karácsonyi ünnep alkalmából történő jutalmazása céljából nyújtott támogatásra c. napirendi pontot. A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az alábbi határozatot Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Szociális és Egészségügyi Bizottságának 77/2016. (XI.30.) határozata a november 30-ai Szociális és Egészségügyi Bizottsági ülésen tárgyalandó napirendi pontok módosításának elfogadásáról A Szociális és Egészségügyi Bizottság úgy dönt, hogy a november 30-ai ülésén sürgőséggel, első napirendi pontként tárgyalja a Javaslat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet dolgozóinak karácsonyi ünnep alkalmából történő jutalmazása céljából nyújtott támogatásra című napirendi pontot. Mikó Imre: Kérdezi, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontokhoz van-e javaslat. Kérdés és hozzászólás hiányában javaslatot tesz a napirendi pontok elfogadására 1. Javaslat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet dolgozóinak karácsonyi ünnep alkalmából történő jutalmazás céljából nyújtott támogatásra 2. Javaslat Dr. Varga Ida Orvosi Bt-vel kötött Feladat-ellátási szerződés módosítására 3. Javaslat LÉZER-PRAXIS Egészségügyi Szolgáltató Kft-vel kötött Feladat-ellátási szerződés módosítására 4. Javaslat a Képviselő-testület évi munkatervének elfogadására (4.)

3 3 5. Javaslat a Soroksári Ifjúsági Koncepcióhoz kapcsolódó cselekvési terv elfogadására (8.) Előterjesztő: Sinkovics Krisztián Ádám képviselő 6. Javaslat a Budapest Főváros XXIII. kerületben egészségügyi alapellátást végző egészségügyi szolgáltatók betegirányító rendszerének kialakítására (22.) 7. Javaslat a megállapodás megkötésére a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működtetésére (23.) 8. Beszámoló a közfoglalkoztatás évi működéséről Javaslat a évi közfoglalkoztatási terv elfogadására (24.) 9. Javaslat a Dr. Nádor Ödön Egészségügyi, Szociális és Gyermekjóléti Intézmény igazgatói megbízására (25.) (zárt ülés) 10. Egyebek A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az alábbi határozatot Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Szociális és Egészségügyi Bizottságának 78/2016. (XI.30.) határozata a november 30-ai napirendi pontok elfogadásáról A Szociális és Egészségügyi Bizottság a november 30-ai ülésének napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Javaslat a Jahn Ferenc dél-pesti Kórház és Rendelőintézet dolgozóinak karácsonyi ünnep alkalmából történő jutalmazása céljából nyújtott támogatásra 2. Javaslat Dr. Varga Ida Orvosi Bt-vel kötött Feladat-ellátási szerződés módosítására 3. Javaslat LÉZER-PRAXIS Egészségügyi Szolgáltató Kft-vel kötött Feladat-ellátási szerződés módosítására 4. Javaslat a Képviselő-testület évi munkatervének elfogadására (4.) 5. Javaslat a Soroksári Ifjúsági Koncepcióhoz kapcsolódó cselekvési terv elfogadására (8.) Előterjesztő: Sinkovics Krisztián Ádám képviselő 6. Javaslat a Budapest Főváros XXIII. kerületben egészségügyi alapellátást végző egészségügyi szolgáltatók betegirányító rendszerének kialakítására (22.) 7. Javaslat a megállapodás megkötésére a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működtetésére (23.) 8. Beszámoló a közfoglalkoztatás évi működéséről Javaslat a évi közfoglalkoztatási terv elfogadására (24.) 9. Javaslat a Dr. Nádor Ödön Egészségügyi, Szociális és Gyermekjóléti Intézmény igazgatói megbízására (25.) (zárt ülés) 10. Egyebek

4 4 1. Napirendi pont Javaslat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet dolgozóinak karácsonyi ünnep alkalmából történő jutalmazása céljából nyújtott támogatásra Tüskés Józsefné: Kérdezi, hogy a kért támogatási összeget kik fogják megkapni. Szegény Ákos: A támogatási szerződés tartalmazza az elszámolás pontos szabályait. Tüskés Józsefné: Javasolja, hogy a napirendi ponttal kapcsolatban a Bizottság ne foglaljon állást. Mikó Imre: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel Tüskés Józsefné képviselő asszony javaslatát. A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörben az alábbi határozatot és Egészségügyi Bizottságának 79/2016. (XI. 30.) határozata a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet részére nyújtandó támogatási igény elbírálásáról A Szociális és Egészségügyi Bizottság úgy dönt, hogy a Javaslat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet dolgozóinak karácsonyi ünnep alkalmából történő jutalmazása céljából nyújtott támogatására c. napirendi ponttal kapcsolatban nem foglal állást. 2. Napirendi pont Javaslat Dr. Varga Ida Orvosi Bt-vel kötött Feladat-ellátási szerződés módosítására Mikó Imre: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I. és II. pontjának elfogadását. A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett átruházott hatáskörben az alábbi határozatot és Egészségügyi Bizottságának 80/2016. (XI. 30.) határozata a Dr. Varga Ida Orvosi Btvel kötött Feladat-ellátási szerződés módosítására A Szociális és Egészségügyi Bizottság Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 25/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet 3. mellékletének 5. pont 5.9 alpontjában biztosított véleményezési jogkörében eljárva úgy dönt, hogy I. egyetért a Dr. Varga Ida Orvosi Bt-vel (képviseli: Dr. Varga Ida Margit) én kötött Feladat-ellátási szerződés jelen határozat mellékletét képező módosításával.

5 5 II. felkéri a polgármestert, a szerződés aláírására, valamint, hogy a döntésről az érintetteket értesítse. Határidő: január 31. Felelős: Geiger Ferenc polgármester 3. Napirendi pont Javaslat LÉZER-PRAXIS Egészségügyi Szolgáltató Kft-vel kötött Feladat-ellátási szerződés módosítására Mikó Imre: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I. és II. pontjának elfogadását. A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett átruházott hatáskörben az alábbi határozatot és Egészségügyi Bizottságának 81/2016. (XI. 30.) határozata a LÉZER-PRAXIS Egészségügyi Szolgáltató Kft-vel kötött Feladat-ellátási szerződés módosítására A Szociális és Egészségügyi Bizottság Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 25/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet 3. mellékletének 5. pont 5.9 alpontjában biztosított véleményezési jogkörében eljárva úgy dönt, hogy I. egyetért a LÉZER-PRAXIS Egészségügyi Szolgáltató Kft-vel (képviseli: Dr. Horváth Judit Ágnes) én kötött Feladat-ellátási szerződés jelen határozat mellékletét képező módosításával. II. felkéri a polgármestert, a szerződés aláírására, valamint, hogy a döntésről az érintetteket értesítse. Határidő: január 31. Felelős: Geiger Ferenc polgármester 4. Napirendi pont Javaslat a Képviselő-testület évi munkatervének elfogadására (4.) Györky Erika: Az előterjesztéshez nincsen szóbeli kiegészítése. Mikó Imre: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a 2. határozati javaslat I. és III. pontjának elfogadását. A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörben az alábbi határozatot és Egészségügyi Bizottságának 82/2016. (XI. 30.) határozata a Képviselő-testület évi munkatervének elfogadásáról A Szociális és Egészségügyi Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy

6 6 I. fogadja el a Képviselő-testület évi munkatervét a jelen határozat 1. sz. melléklete szerint. II. kérje fel a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. 5. Napirendi pont Javaslat a Soroksári Ifjúsági Koncepcióhoz kapcsolódó cselekvési terv elfogadására (8.) Előterjesztő: Sinkovics Krisztián Ádám képviselő Györky Erika: Az előterjesztéshez nincsen szóbeli kiegészítése. Mikó Imre: Kérdés és hozzászólás hiányában javasolja, hogy a Bizottság a napirendi ponttal kapcsolatban ne foglaljon állást. A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörben az alábbi határozatot és Egészségügyi Bizottságának 83/2016. (XI. 30.) határozata a Soroksári Ifjúsági Koncepcióhoz tartozó Cselekvési terv elfogadásáról A Szociális és Egészségügyi Bizottság úgy dönt, hogy a Javaslat a Soroksári Ifjúsági Koncepcióhoz kapcsolódó cselekvési terv elfogadására c. napirendi ponttal kapcsolatban nem foglal állást. 6. Napirendi pont Javaslat a Budapest Főváros XXIII. kerületben egészségügyi alapellátást végző egészségügyi szolgáltatók betegirányító rendszerének kialakítására (22.) Tüskés Józsefné: Javasolja, hogy a napirendi ponttal kapcsolatban a Bizottság ne foglaljon állást. Mikó Imre: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel Tüskés Józsefné képviselő asszony javaslatát. A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörben az alábbi határozatot és Egészségügyi Bizottságának 84/2016. (XI. 30.) határozata Budapest Főváros XXIII. kerületben betegirányító rendszer kialakításával kapcsolatos döntéseiről A Szociális és Egészségügyi Bizottság úgy dönt, hogy a Javaslat a Budapest Főváros XXIII. kerületben egészségügyi alapellátást végző egészségügyi szolgáltatók betegirányító rendszerének kialakítására c. napirendi ponttal kapcsolatban nem foglal állást.

7 7 7. Napirendi pont Javaslat a megállapodás megkötésére a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működtetésére (23.) A megállapodás még nem érkezett meg. Amennyiben a Képviselő-testületi ülés után fog megérkezi akkor a határozat elfogadásával ad egy falhatalmazást a Testület a Polgármester úrnak arra vonatkozólag, hogy a megállapodást aláírja. Mikó Imre: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I. és II. pontjának elfogadását. A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörben az alábbi határozatot és Egészségügyi Bizottságának 85/2016. (XI. 30.) határozata a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működtetésére és finanszírozására kötendő megállapodásról A Szociális és Egészségügyi Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy I. a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás feladatainak ellátását évben is vállalja. II. hatalmazza fel a Polgármestert a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásra kötendő szerződés és mellékleteinek aláírására és szükség esetén az Önkormányzat érdekeit nem sértő módosítására. 8. Napirendi pont Beszámoló a közfoglalkoztatás évi működéséről Javaslat a évi közfoglalkoztatási terv elfogadására (24.) Dr. Bajuszné Veigli Katalin Lujza: A saját és a lakosság véleményét tolmácsolja, megköszöni a közfoglalkoztatottak munkáját. Tüskés Józsefné: Megköszöni a közterületeken végzett közfoglalkoztatottak munkáját, amit nagyon becsületesen és lelkiismeretesen végeznek. Véleménye szerint nagyon színvonalas munkát végeznek. Mikó Imre: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I., II., III. és IV. pontjának elfogadását. A Bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörben az alábbi határozatot és Egészségügyi Bizottságának 86/2016. (XI. 30.) határozata a közfoglalkoztatás évi működéséről szóló beszámoló, és a évi közfoglalkoztatási terv, valamint a évi közfoglalkoztatás költségeire vonatkozó előzetes kötelezettségvállalás elfogadásáról A Szociális és Egészségügyi Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy

8 8 I. fogadja el az előterjesztés mellékletét képező beszámolót a közfoglalkoztatás évi működéséről. II. fogadja el a évre vonatkozó közfoglalkoztatási tervet és vállaljon előzetes kötelezettséget a) a közfoglalkoztatottak bér önrész költségére ,- Ft, b) a közfoglalkoztatás dologi költségeire ,- Ft összegben, az Önkormányzat évi költségvetése terhére. III. kérje fel a polgármestert, hogy intézkedjen a kötelezettségvállalás évi költségvetésben való szerepeltetésére. IV. kérje fel a polgármestert, hogy gondoskodjon a közfoglalkoztatotti munkaerőigény kérelmek évi folyamatos benyújtásáról a BFKH XX. kerületi Hivatalának Foglalkoztatási Osztálya felé Mikó Imre: Felkéri a jelenlévőket, hogy a zárt ülésen részt venni jogosultak kivételével hagyják el a helyiséget. A hallgatóság és a Polgármesteri Hivatal azon köztisztviselői, akik a zárt ülésen való részvételre nem jogosultak, elhagyják a termet. Z Á R T Ü L É S A hallgatóság és a Polgármesteri Hivatal azon köztisztviselői, akik a zárt ülésen való részvételre nem jogosultak, visszatérnek a helyiségbe. 10. Napirendi pont Egyebek Szegény Ákos: Tájékoztatja a Bizottságot, mint Bíráló Bizottságot, hogy az általa összeállított táblázat abból a szempontból hibás, hogy az egyik pályázó esetében megkeresték a Pécsi Tudományegyetemet. Az Egyetem információját összevetették a Felsőoktatásról szóló törvénnyel is, mert első olvasatra főiskolai végzettségnek tűnt az általa becsatolt iskolai végzettség, amelyre ráépült egy mesterképzés, az Egészségügyi Szakmenedzser szak. Az Egyetem állásfoglalása alapján ez egyetemi végzettségnek minősül, tehát az érintett pályázatot úgy kéne átolvasni, hogy az egy érvényes pályázat. Természetesen ezt a bíráló szakembernek már jelezte és a bírálatát is ennek alapján fogja elkészíteni. Minden pályázó telefonon és elektronikus úton is értesítve lett. Dr. Bajuszné Veigli Katalin Lujza: A Soroksár kártya érvényessége évben lejárt. Kérdezi, hogy milyen módon lehet meghosszabbítani. Györky Erika: A kártya érvényessége lejárt és nem került meghosszabbításra. Dr. Bajuszné Veigli Katalin Lujza: Az avar és levélégetés bizonyos vidéki városokban megengedett. Azon településen meghatározott időpontokban lehet égetni. Györky Erika: Budapest Főváros közigazgatási területén tilos az avarégetés. Dr. Bajuszné Veigli Katalin Lujza: Kérdezi, hogy az Erzsébet utalvány adható vagy jár bizonyos kor felett. Szegény Ákos: A metodikája az, hogy akik betöltik a 75. életévüket a kérelem leadásának az időpontjában, akkor az ő részükre postai úton megküldésre kerül a kérelem. A kérelem

9 9 visszajuttatása után kerül megállapításra az ellátás és az utalvány a pénztárban felvehető. Aki a rendeltben meghatározott feltételeknek megfelel, azoknak kézbesítésre kerül a kérelem. Dr. Bajuszné Veigli Katalin Lujza: Kérdezi, hogy a karácsonyi csomag jár, vagy adható kategóriába tartozik. Szegény Ákos: A karácsonyi csomag adható és szintén kérelemre indult eljárás keretében állapítódik meg és jövedelemhatárhoz kapcsolódik. Takácsné Juhász Ildikó: Megköszöni a Bizottság munkáját és a támogatását. Mikó Imre: Írásbeli tájékoztatást kér arról, hogy mi igaz abból a hírből, hogy nyilvántartásba veszik a fúrt és az ásott kutakat Magyarország területén. Györky Erika: A kérést az Építési és Beruházási Osztály felé továbbítani fogja. Mikó Imre: Kérdezi, hogy a Dél-pesti Kórház Urológiai Osztályát a Képviselő-testület mikor támogatta, mert ellátás közben megdöbbentő helyzetben volt része. Szegény Ákos: Írásbeli tájékoztatást fog adni. Mikó Imre: Kérdés és hozzászólás hiányában megköszöni a részvételt és az ülést órakor bezárja. K.m.f. A jegyzőkönyvet elolvasás után jóváhagyólag aláírom: Mikó Imre elnök Tüskés Józsefné bizottsági tag A jegyzőkönyvet készítette: Scherer Kinga bizottsági titkár

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. október 7. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2017. május 31. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2018. május 9. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. április 8. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. november 4. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2016. június 29. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. március 11. napján 13.40 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2016. november 2. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2016. február 10. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Mikó Imre. Balzsay Károly. Magyar Jánosné. országos szakmai szervezet képviselője

JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Mikó Imre. Balzsay Károly. Magyar Jánosné. országos szakmai szervezet képviselője JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2015. február 10. napján 11.05 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Sinkovics Krisztián Ádám képviselő

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Sinkovics Krisztián Ádám képviselő Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2016. november 30-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2018. április 4. napján 16 óra 03 perckor a Városháza Nagytermében megtartott rendes nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Tamási Benjamin külső bizottsági tag

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Tamási Benjamin külső bizottsági tag Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2016. február 11-én 13.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. április 5-én 14.35 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2016. május 4. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Magyar Jánosné. Galéria 13 Kulturális Szolgáltató NKft. Klebelsberg Központ Dél-Pesti tankerület igazgatója.

JEGYZŐKÖNYV. Magyar Jánosné. Galéria 13 Kulturális Szolgáltató NKft. Klebelsberg Központ Dél-Pesti tankerület igazgatója. JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2018. április 3. napján 11.10 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök Fuchsné Rizmayer Mária külső bizottsági tag Liptákné Kovács Magdolna külső bizottsági tag

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök Fuchsné Rizmayer Mária külső bizottsági tag Liptákné Kovács Magdolna külső bizottsági tag Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2019. január 16-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2015. január 14. napján 16. óra 01. perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 2014. augusztus 13-án (szerda) a Polgármesteri Hivatal Nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2015. szeptember 9. napján 16 óra 01 perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen megjelentek: - képviselők: Preklerné Marton Ilona dr. Kolosi Ferenc László István Mikó Imre

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen megjelentek: - képviselők: Preklerné Marton Ilona dr. Kolosi Ferenc László István Mikó Imre JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági és Közbeszerzési Bizottsága 2014. év február hó 3. napján 15 óra 11 perckor a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2017. november 29. napján 13.35 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2015. február 11. napján 16. óra 01. perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. február 11. napján 13.50 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Galéria 13 Soroksár Nonprofit Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Galéria 13 Soroksár Nonprofit Kft. JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2015. június 2. napján 11.00 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2016. január 13. napján 16 óra 00 perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2017. április 5. napján 16 óra 01 perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Liptákné Kovács Magdolna külső bizottsági tag

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Liptákné Kovács Magdolna külső bizottsági tag Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2015. október 8-án 13.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Magyar Jánosné Balzsay Károly. Soroksári Intézményellátó Központ Táncsics Mihály Művelődési Ház

JEGYZŐKÖNYV. Magyar Jánosné Balzsay Károly. Soroksári Intézményellátó Központ Táncsics Mihály Művelődési Ház JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. február 9. napján 11.00 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Fuchsné Rizmayer Mária külső bizottsági tag

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Fuchsné Rizmayer Mária külső bizottsági tag Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. október 31-én 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2017. november 29. napján 16 óra 02 perckor a Városháza Nagytermében megtartott rendes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2018. január 17. napján 16 óra 00 perckor a Városháza Nagytermében megtartott rendes nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Bizottságának 2015. április 8. napján 16. óra 01. perckor a Városháza Nagytermében megtartott rendes nyílt üléséről Az ülésen megjelentek: Távolmaradását előre jelezte:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2016. március 9. napján 16 óra 00 perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2015. december 2. napján 16 óra 00 perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat intézményvezetői státuszra beérkezett pályázatok előzetes bírálatára létrehozandó bizottság felállításra

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat intézményvezetői státuszra beérkezett pályázatok előzetes bírálatára létrehozandó bizottság felállításra Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat intézményvezetői státuszra beérkezett

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2016. november 30. napján 16 óra 01 perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Táncsics M. Művelődési Ház

JEGYZŐKÖNYV. Táncsics M. Művelődési Ház JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2018. február 6. napján 11.00 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Páneurópa Általános Iskola. Táncsics M. Művelődési Ház

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Páneurópa Általános Iskola. Táncsics M. Művelődési Ház JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2017. május 30. napján 11.05 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2016. április 6. napján 16 óra 02 perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Utalás a bizottság határozatképességére: A Bizottság elnöke megállapította, hogy a bizottság 6 fővel határozatképes.

JEGYZŐKÖNYV. Utalás a bizottság határozatképességére: A Bizottság elnöke megállapította, hogy a bizottság 6 fővel határozatképes. JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2015. szeptember 8. napján 11.00 órakor a

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2015. június 3. napján 16. óra 02. perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Táncsics M. Művelődési Ház

JEGYZŐKÖNYV. Táncsics M. Művelődési Ház JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2017. szeptember 05. napján 11.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 2016. november 29-én (kedd) a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2019. január 16. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata

Részletesebben

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervének elfogadására

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen megjelentek: - képviselők: Preklerné Marton Ilona Mizák Zoltán Sinkovics Krisztián Ádám Tüskés Józsefné

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen megjelentek: - képviselők: Preklerné Marton Ilona Mizák Zoltán Sinkovics Krisztián Ádám Tüskés Józsefné JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági és Közbeszerzési Bizottságának 2016. év november hó 02. napján 15 óra 00 perckor a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Magyar Jánosné Balzsay Károly. Táncsics Mihály Művelődési Ház Soroksári Intézményellátó Központ

JEGYZŐKÖNYV. Magyar Jánosné Balzsay Károly. Táncsics Mihály Művelődési Ház Soroksári Intézményellátó Központ JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. január 12. napján 11.05 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-11/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 13. napján 9 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Balzsay Károly

JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Balzsay Károly JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2018. május 29. napján 11.00 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2015. május 6. napján 16. óra 00. perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. Szám: Krs/784-8/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. június 12. napján 08:30

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jászkisér, Fő út 7. Tel.: 57/ Fax: 57/

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jászkisér, Fő út 7.   Tel.: 57/ Fax: 57/ J á s z k isér V á r o s Ö n k o r mányzata K é p v iselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt.sz.: 403-31/2012. 19. Jegyzőkönyv Jászkisér Város

Részletesebben

Beszámoló a közfoglalkoztatás I. félévi működéséről. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Pénzügyi Osztály osztályvezető

Beszámoló a közfoglalkoztatás I. félévi működéséről. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Pénzügyi Osztály osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Humán közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a közfoglalkoztatás

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről. - 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. október 24-én 12.00

Részletesebben

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának

Részletesebben

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök dr. Bajuszné Veigli Katalin képviselő

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök dr. Bajuszné Veigli Katalin képviselő Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2015. december 3-án 13.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal A L J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár

Részletesebben

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Soroksár címerhasználati kérelem

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Szám: 8-7/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 8-7/2014. N é m e t b á n y a Szám: 8-7/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13. napján 9 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv - 2 - Németbánya

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-17/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. július 18-án megtartott rendkívüli üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Lengvárszky Attila

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 505-17/2016. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2016. augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 2/2014. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. november 18-án 13 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Szám:.. N é m e t b á n y a

Szám:.. N é m e t b á n y a Szám:.. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 31. napján 18.15 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Táncsics Mihály Művelődési Ház Soroksári Intézményellátó Központ

JEGYZŐKÖNYV. Táncsics Mihály Művelődési Ház Soroksári Intézményellátó Központ JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. június 28. napján 11.00 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 13-án órakor tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 13-án órakor tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 13-án 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Dr. (Név) felnőtt

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről 4. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2018. november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 10-12/2018.(XI.05.) számú határozatokat 1 Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 117/2017.(XI.27.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Klebelsberg Központ Dél-Pesti Tankerület vezetője. KKÉT képviselője

JEGYZŐKÖNYV. Klebelsberg Központ Dél-Pesti Tankerület vezetője. KKÉT képviselője JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2017. október 03. napján 11.00 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2015. június 30. napján 9 óra 32 perckor a Városháza Nagytermében megtartott

Részletesebben

A Humánszolgáltatási Bizottság az alábbi naprendet fogadta el:

A Humánszolgáltatási Bizottság az alábbi naprendet fogadta el: Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2010. november 02-án (kedden) 10,00 órakor a Józsefvárosi

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott üléséről. 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 7-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 26-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben