2010. évi közhasznúsági jelentés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2010. évi közhasznúsági jelentés"

Átírás

1 Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft évi közhasznúsági jelentés Ózd, május 12.. Dr. Török Béla ügyvezető

2 PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ PROGRAMOK 1. ÓNHULLADÉKOK FELDOLGOZÁSÁRA, TISZTÍTÁSÁRA ÉS ÁRTALMATLANÍTÁSÁRA ALKALMAS TECHNOLÓGIA KIFEJLESZTÉSE ÉS OPTIMALIZÁLÁSA : A program ideje: 2010.április december 31. A megvalósítás helyszíne: Ózd, Miskolc Pályázati forrás: Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Baross Gábor Program A pályázat konkrét célja, hogy az országban, főként észak-magyarországon nagy mennyiségben megtalálható ónhulladékok mennyiségi és minőségi felmérését illetve annak kezelésére, tisztítására és újrahasznosítására alkalmas technológiát fejlesszünk ki és optimalizáljuk. A projekt komplex előnye, hogy az általa kidolgozandó technológia helyszíni feldolgozást tesz lehetővé, széles területen szabadon hasznosítható, jelentős környezetterhelést megszüntetésére, egyúttal újrahasznosításra irányuló technológiát dolgoz ki. A projekt közhasznú terméke egy olyan technológia kialakítása, amely alkalmazásával nem lenne szükséges a forrasztóón hulladékok külföldre szállítására, hanem a feldolgozást helyben elvégezhetnénk és az így keletkező nagy értékű tiszta ón alapanyagul szolgálhatna a hullámforrasztáshoz vagy akár kereskedelembe is hozható lenne a technológiát később alkalmazó cégnek. A projekt hatfős kutatócsapatot foglalkoztat, 2 PhD fokozatú egyetemi oktatót (köztük a társaság ügyvezetőjét), 3 mérnököt, illetve mérnök-doktoranduszt és egy végzős anyagmérnök hallgatót. A program adminisztratív központja a társaság ózdi székhelye, míg a kutatások főként a Miskolci Egyetem Metallurgiai és Öntészeti Tanszékén (2011-ben már Intézet) illetve a Fémtani és Képlékenyalakítástani Tanszéken az ICP kémiai vizsgálatok pedig ózdi laborban történnek. Menedzsment: főállású foglalkoztatott 1 fő, megbízásos jogviszony 6 fő 1 fő projekt menedzser, 1 fő vezető kutató, 4 fő kutató, 1 fő kisegítő asszisztens NKTH támogatás a KFT részére: Ebből a évi Beszámoló elkészítéséig befolyt előleg összege: Ft Ft Ft 2

3 2. TANULJ ÓZDON, HOGY ÚJRA DOLGOZHASS : A program ideje: október július 31. A megvalósítás helyszíne: Ózd Pályázati forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség A projekt az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program /7 (Képzés-foglalkoztatás hátrányos helyzetűeknek) kiírására benyújtott programterv, egyben elfogadott része az LHH33 Komplex felzárkóztató programok készítése a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben című az ózdi kistérségben megvalósítandó projektcsomagnak. A projekt kezdetének a társaságon kívül álló, adminisztratív jellegű csúszása miatt az elmúlt év őszétől a TÁMOP / sz. 100%-ban támogatott pályázati program keretében zajlik. A projekt fő célja, hogy hozzájáruljon az LHH ózdi kistérségi program céljainak megvalósításához, ezen belül a foglalkoztathatósági feltételek fejlesztése révén a kistérség felzárkóztatásának előmozdítása. A projekt megvalósítása során 75 fő programba vont munkanélküli embernek - ezen belül fókuszálva az ózdi kistérségben az alacsony iskolai végzettségűekre, elavult, nem piacképes szakmával rendelkezőkre, romákra, pályakezdő fiatalokra, 50 éven felüliekre és a GYED-ről, GYES-ről visszatérő nőkre - nyújt segítséget komplex munkaerő-piaci szolgáltatás nyújtásával a munkaerőpiacra való visszakerüléshez. A projekt résztvevői közül 60 fő OKJ képzésen vesz részt, ebből 48 fő kerül alkalmazásra a társaságunk állományában a képzés utolsó 3 hónapjában, majd az oklevél megszerzését követően további 3 hónapig. A program során az alábbi szakmákban OKJ képzés kerül lebonyolításra: Bútorasztalos, CNC gépkezelő, Minősített hegesztő, Varrómunkás A programban 4 fő, felsőfokú humán végzettségű mentor dolgozik, egy szakmai vezető irányításával. A projekt menedzsmentje a programvezető, pénzügyi és esélyegyenlőségi munkatársból áll. A kiválasztott ügyfelek mentoraink által - egyéni és csoportos felkészítésen vesznek részt a képzés megkezdése előtt. A képzések gyakorlati része azon munkáltatóknál zajlik, amelyek szándéknyilatkozatukban ezt vállalták, ill. vállalják. A képzés utolsó három hónapjától kezdve 6 hónapon keresztül foglalkoztatjuk heti 30 órában a résztvevőket azon munkáltatóknál, akik vállalják a résztvevők továbbfoglalkoztatását minimum 3 hónapig, minél nagyobb létszámban. A 6 hónapos foglalkoztatás munkabérét társaságunk a pályázati támogatás által fedezi, a taneszközöket és a munkaruhát a képző szervezet biztosítja, a munkáltatóknak a munkaeszközöket kell csupán biztosítaniuk. Mentoraink és tanácsadóink folyamatosan figyelemmel kísérik az ügyfeleket a program során, segítséget nyújtanak az egyéni problémáktól a tanuláson keresztül a munkavégzés során a sikeres elhelyezkedés érdekében. Menedzsment: főállású foglalkoztatott 7 fő, megbízásos jogviszony 1 fő 1-1 fő projekt menedzser, szakmai vezető, gazdasági vezető, esélyegyenlőségi munkatárs 4 fő mentor, Ft Támogatás a KFT részére: Ft Ebből a évi Beszámoló elkészítéséig befolyt előleg összege: Ft 3

4 3. KÖZFOGLALKOZTATÁSI MENTORI SZOLGÁLTATÁS : A program ideje: április szeptember 30. A megvalósítás helyszíne: Ózd, Putnok, Kazincbarcika, Edelény Pályázati forrás: B-A-Z Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ A projekt célja: Hátrányos helyzetű, szociális problémákkal küzdő, de munkavállalásra képes és kész, közöttük kiemelten a bérpótló juttatásban részesülők személyes segítése, a munkaerő- piaci szolgáltatásokhoz és támogatásokhoz való hozzáférés lehetőségeinek javítása, az érintettek foglalkoztatásának elősegítése, a munkaadói kapcsolatok erősítése, a munkába állás, a munkahelyi beilleszkedés megkönnyítése érdekében. A projektet az ózdi, kazincbarcikai és edelényi kistérségben kívánjuk megvalósítani, négy munkaügyi kirendeltség vonzáskörzetében. Döntően a kistérségi központokban, továbbá Putnokon bonyolódik a szolgáltatás. A projekt keretében mentori szolgáltatást kívánunk nyújtani legalább 1100 fő, bérpótló juttatásra jogosult és álláskeresőként nyilvántartott személyek munkaerő-piaci esélyeinek növelése, foglalkoztatásuk elősegítése érdekében. A célcsoportból kiválasztott ügyfelekkel a kapcsolatfelvételt követően, tájékoztatás felvilágosítás, információnyújtás következik e szolgáltatással kapcsolatban. Ezután az ügyfél bevonásra kerülnek a munkaügyi központ szolgáltatási rendszerébe. Az érdemi munka az álláskereső elhelyezkedését akadályozó tényezők/körülmények feltárásával kezdődik, melyek kiküszöböléséhez mentoraink támogatást nyújtanak. Az igények alapján álláskereséséi és egyéb tanácsadással segítjük ügyfeleinket a munkaerő-piacra való visszakerülés érdekében. A mentor személyes konzultáció nyújtásával segíti az érintett hátrányos helyzetű álláskeresők munkakészségének erősítését, munkakompetenciájának fejlesztését a marginalizálódás, ill. az inaktivitásba süllyedés megakadályozása érdekében. A motivált ügyfeleket képzésre irányítjuk a célcsoportból, és mindent elkövetünk a képzésben tartásuk érdekében. Feltérképezzük a potenciális munkaadókat (önkormányzatok, egyházak, vállalkozások), kapcsolatteremtés és állásajánlatok célirányos feltárása, ügyfeleink munkába helyezése érdekében. A munka hatékonysága, valamint a sikeresebb elhelyezkedés érdekében a bevont ügyfelek legalább 20%-át egyéni és 20%-át csoportos tanácsadással segítjük. A projekt magvalósítását 11 fő mentor látja el főállásban, egy megbízással foglalkoztatott programvezető irányításával. Menedzsment: főállású foglalkoztatott 11 fő, megbízásos jogviszony 2 fő 11 fő mentor,1 fő projekt menedzser, 1 fő gazdasági munkatárs Kormányhivatal támogatás a KFT részére: Ebből a évi beszámoló elkészítéséig befolyt összeg: 0Ft Ft Ft 4

5 4. A SAJÓKAZAI TELEPRŐL AZ INTEGRÁCIÓ ÚTJÁN A projekt megvalósításának időpontja: 2009.szeptember április 30. A projekt megvalósításának helyszíne: Sajókaza Pályázati forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség A projekt célja: Az Amrita Pályaorientációs Baráti Kör, mint főpályázó és társaságunk, mint konzorciumi partner valósítja meg az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkező sajókazai romák képességfejlesztő, önálló életvitelt elősegítő programját a TÁMOP / azonosító számon regisztrált pályázatával. Társaságunk a projekt során megvalósuló tréningek és felzárkóztató oktatások lebonyolítását szervezi, végzi alvállalkozó bevonásával. Támogatás a KFT részére: Ft Ft 0 Ft 5. KÜLFÖLDI TANULMÁNYUTAK A MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KARÁNAK VÉGZŐS HALLGATÓI, DOKTORANDUSZAI ILLETVE KEZDŐ MÉRNÖKEI SZÁMÁRA A projekt megvalósításának időpontja: 2009.április január 31. A projekt megvalósításának helyszíne: Ózd, Miskolc Pályázati forrás: Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Baross Gábor Program A projekt célja: A fentebb is említett, 100 %-ban a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) Baross Gábor Programja által támogatott pályázati projekt utolsó egy hónapja érintette a 2010-es évet. Ebben az egy hónapban gyakorlatilag a program sikeres zárása és elszámolása történt. A projekt konkrét eredménye, hogy 6 fő (végzős hallgatók, doktoranduszok) 1-1 hónapos külföldi tanulmányúton vettek részt a Leobeni Egyetemen vagy a Freibergi Műszaki Egyetemen. A 10 hónapos projekt a komplexitásra törekedett, ezért személyre szabott, speciális szakmai felkészítést, szakmailag és helyszínileg aktualizált EU-ismereteket és humánjellegű felkészítést (álláskeresési technikák oktatása) is tartalmazott. Alapvető célként tűztük ki azt, hogy szaporítsuk az észak-magyarországi régióban képzett és itt elhelyezkedni kívánó műszaki szakemberek szakmai és általános tudásalapját, valamint megkönnyítsük számukra a régió iparában illetve felsőoktatásában, kutatóhelyein való tartós elhelyezkedést és az EU-kompatibilis szakmai és tudományos ismeretek alkalmazását. Társaságunk szakmai partnere volt a projektben a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának Metallurgiai és Öntészeti Tanszéke. Támogatás a KFT részére: Ft Ft Ft 5

6 NEM PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ PROGRAMOK 1. MENTORI- ÉS HUMÁNSZOLGÁLTATÁSOK AZ B-A-Z MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT RÉSZÉRE A program ideje: január április 30. A megvalósítás helyszíne: Ózd, Putnok, Kazincbarcika, Edelény Az B-A-Z Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ a TÁMOP Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért című konstrukciójában megvalósult program keretében az észak-magyarországi régióban élő hátrányos helyzetű álláskereső és inaktív személyek munkaerő-piaci (re)integrációját megvalósító programot bonyolított le a 2009-es évben. Társaságunk a megbízást nyílt közbeszerzési eljáráson a B-A-Z Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ felhívására beadott árajánlat alapján kapta meg. A program célja mentori szolgáltatás biztosítása a Sajó-Bódva térségben élő, a Munkaügyi Központ által megnevezett hátrányos helyzetű, tartós munkanélküliek számára négy bázishelyen (Edelény, Kazincbarcika, Ózd, Putnok). A mentori szolgáltatásba összesen 180 fő bevonását tervezik, akiknek ellátására társaságunk 4 mentort biztosít. A mentorok feladata a bevont, illetve bevonásra kerülő álláskeresők személyes segítése a munkaerő-piaci esélyeinek növelése, foglalkoztatásuk elősegítése. A mentori tevékenység az együttműködési kötelezettség teljesítéséhez a szolgáltatások, támogatások igénybe vételéhez, az állami vagy más szervezetekkel való kapcsolattartáshoz, az önálló munkába álláshoz, vagy a munkahelyen történő beilleszkedéshez, az érdeklődésnek és képességnek megfelelő képzésben való részvételhez és képzésben maradáshoz nyújt személyre szabott segítséget. Menedzsment: megbízásos jogviszony 3 fő, 1 fő vállalkozó (4 fő mentor) Bevétel: Ft Ft Ft 2. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN ÉLŐ, MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK SZÁMÁRA NYÚJTANDÓ MENTORI ÉS MUNKAERŐ-PIACI SZOLGÁLTATÁSOK A program ideje: március február 28. A megvalósítás helyszíne: Ózd, Putnok, Kazincbarcika, Edelény Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (új nevén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja) egyszerűsített közbeszerzési eljárás keretén belül keresett humánszolgáltatókat három éves TÁMOP programjához. Társaságunk a miskolci székhelyű Regionális Civil Központ vezetése alatt álló, több kistérséget is lefedő konzorcium tagjaként Sajó-Bódva körzetre vonatkozóan adott be nyertes árajánlatot. 6

7 A mentori és munkaerő-piaci szolgáltatások elsődleges célja az észak-magyarországi régióban élő, megváltozott munkaképességű személyek programba történő bevonásának, a rehabilitációs program sikeres befejezésének, valamint munkaerő-piaci kivezetésének elősegítése. Ennek keretében társaságunk számszerűsített feladata 176 fő részére mentori szolgáltatás, valamint 141 fő részére humán tanácsadás. A tervek szerint 70 fő részesül pszichológiai tanácsadásban, 70 fő csoportos tanácsadásban, mindez március 01. és február 28. között, négy munkaügyi kirendeltség Ózd, Kazincbarcika, Edelény, Putnok - hatáskörében. A tevékenység célja az ózdi, putnoki, kazincbarcikai és edelényi körzetekben élő, hátrányos helyzetű álláskereső és inaktív személyek programba történő bevonása és programban tartása. Management: megbízásos jogviszony 6 fő, 3 fő vállalkozó 5 fő mentor, 1 fő pszichológus, 3 fő tanácsadó Bevétel: Ft Ft Ft TÁMOGATÁSOK ÉVES KIMUTATÁSA Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal: e Ft Nemzeti Fejlesztési Ügynökség e Ft Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium: e Ft Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (Üzemanyag jöv. visszatérítés) 422 e Ft Összesen e Ft VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐKNEK NYÚJTOTT ÉVES JUTTATÁSOK Bérköltség (bruttó) Járulék Összesen: Ügyvezető Ft Ft Ft Programvezető Ft Ft Ft Baross G. Program* Programvezető Ft Ft Ft TÁMOP 5.1.1* * 100 %-ban támogatott bér- és járulékköltségek 7

2011. évi közhasznúsági jelentés

2011. évi közhasznúsági jelentés Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 2011. évi közhasznúsági jelentés Ózd, 2012. május 09.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ PROGRAMOK 1. ÓNHULLADÉKOK FELDOLGOZÁSÁRA, TISZTÍTÁSÁRA

Részletesebben

2008. évi közhasznúsági jelentés

2008. évi közhasznúsági jelentés Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 2008. évi közhasznúsági jelentés Ózd, 2009. május 19.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj

Részletesebben

Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht.

Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. 2006. évi Közhasznúsági Jelentés Ózd, 2007. május 17.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj Újra Dolgozom+

Részletesebben

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL Támogatási lehetőségek nemzeti forrásból NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP (NFA) BÁCS-KISKUN MEGYÉRE ALLOKÁLT ALAPRÉSZEK*: Bács-Kiskun megye rendelkezésére álló NFA

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2013. április 8. TÁMOP

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása /Decentralizált programok a konvergencia régiókban/

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása /Decentralizált programok a konvergencia régiókban/ TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása /Decentralizált programok a konvergencia régiókban/ Gyula, 2013. október 17. Készítette: Szabó Imre Békés Megyei Kormányhivatal Szeghalmi

Részletesebben

Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok. Dr. Nyári Tibor

Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok. Dr. Nyári Tibor Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok Dr. Nyári Tibor Programozási időszak 2007-2013 Új Magyarország Fejlesztési terv ( Új Széchenyi Terv) 15 db Operatív Program (főbb fejlesztési területek)

Részletesebben

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY A ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA KERETÉBEN TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Készítette: Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Vállalkozói Fórum Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. október 21. Az Európai

Részletesebben

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

kezelése" című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi

kezelése című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi 4470-4/2007. Szoc1 "s és `. : erium iszter Országgyűlés Hivatala Irományszara. ~C JI 9 3 Érkezett: 2007 FEM 15, 1 r Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő asszony részére Fidesz-MPSZ Budapest Tisztelt

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM 8. PRIORITÁSÁNAK PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 2016.06.17. Gerzsényi Ágnes Munkaerőpiaci Programok Főosztály VEKOP - VERSENYKÉPES

Részletesebben

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei Társadalmi Megújulás Operatív Program Első lépés alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és

Részletesebben

TÁMOP 1.1.1-12/1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

TÁMOP 1.1.1-12/1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése TÁMOP 1.1.1-12/1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A projekt célja TÁMOP-1.1.1-12/1-2012-0001 Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációjának

Részletesebben

TÁMOP /

TÁMOP / Projekt főbb adatai Főkedvezményezett: Nemzetgazdasági Minisztérium Kedvezményezettek: 18 megye Konzorciumi megvalósítás - partnerség - szerződés vezető Projekt összköltsége 111 390 000 000 Ft Hajdú Bihar

Részletesebben

TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01

TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01 TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01 1 SZAKFELADATAINK 10 Területi Igazgatóságot tömörítő, országos állami felnőttképzési és kutatás-módszertani intézmény. Elsődleges célja a hátrányos helyzetű

Részletesebben

KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben

KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben Molnár Máté programigazgató X. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia Debrecen, 2012. október 24. I. Előzmények Alapítási

Részletesebben

GINOP Út a munkaerőpiacra. GINOP Ifjúsági Garancia program

GINOP Út a munkaerőpiacra. GINOP Ifjúsági Garancia program GINOP-5.1.1-15-2015-00001 Út a munkaerőpiacra GINOP-5.2.1-14-2015-00001 Ifjúsági Garancia program GINOP-5.3.10-17-2017-00001 Létszámleépítések megelőzése és kezelése program TOP-5.1.2-15-VE1-2016-00001

Részletesebben

Alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások, képzések nyújtása és megismertetése. Kódszám: HEFOP 2.3.3-09/1

Alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások, képzések nyújtása és megismertetése. Kódszám: HEFOP 2.3.3-09/1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program Alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások, képzések nyújtása és megismertetése című pályázati kiírásához Kódszám: HEFOP 2.3.3-09/1 A projektek

Részletesebben

TÁMOP 1.1.4 Kistérségi munkaerő-piaci fórum. Ráckevei kirendeltség, Ráckeve 2013. április 24.

TÁMOP 1.1.4 Kistérségi munkaerő-piaci fórum. Ráckevei kirendeltség, Ráckeve 2013. április 24. TÁMOP 1.1.4 Kistérségi munkaerő-piaci fórum Ráckevei kirendeltség, Ráckeve 2013. április 24. TÁMOP 1.1.4 Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban

Részletesebben

Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.

Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3. Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0102 PÁLYÁZÓ: Segítők Innovatív Közössége Közhasznú Egyesület

Részletesebben

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE A Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum projekt tevékenységeinek bemutatása Petrovicsné Takács Rózsa

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Bacsó Orsolya Nemzetgazdasági Minisztérium 2013. február 13.

Részletesebben

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP-5.2.1. PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL CÉLCSOPORT Kik tartoznak az Ifjúsági Garancia Program célcsoportjai közé?

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI ÉS GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN TOP BO

FOGLALKOZTATÁSI ÉS GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN TOP BO FOGLALKOZTATÁSI ÉS GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN TOP-5.1.1-15-BO1-2016-00001 TARTALMI ELEMEK Projektvezető Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Konzorciumi tagok Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban TÁMOP-1.4.6-13/1

Társadalmi Megújulás Operatív Program Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban TÁMOP-1.4.6-13/1 Pályázat célja Társadalmi Megújulás Operatív Program Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban TÁMOP-1.4.6-13/1 A munkanélküliek, álláskeresők csoportjaiban javarészt szakképzettséget nem szerzett vagy elavult

Részletesebben

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Helyi foglalkoztatást erősítő (aktív) foglalkoztatáspolitikai eszközök

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE , Ujbuda Prizma Szociális Fejlesztési és Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 1113 Budapest, Hamzsabégi út 60. 2016. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE 1. A TÁRGY ÉVBEN VÉGZETT ALAPCÉL SZERINTI ÉS KÖZHASZNÚ

Részletesebben

2010. Első lépés - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai támogatására 2010.03.10.

2010. Első lépés - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai támogatására 2010.03.10. 2010. Első lépés - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai támogatására 2010.03.10. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi

Részletesebben

Tájékoztató a TÁMOP Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest

Tájékoztató a TÁMOP Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest Tájékoztató a TÁMOP 1.1.4 Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest A projekt. Időtartam: 2011.05.01 2013.04.30 (2 év) Teljes

Részletesebben

GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM

GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM GINOP-5.2.1-14 IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi és a Dél-dunántúli régiókban az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében támogatásban

Részletesebben

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 Tel/fax: 27-302-893 Mobil: 30-29 33 657 E-mail: eletut @eletutvac.hu

Részletesebben

Napra Forgó Nonprofit Kft. 2009. évi Közhasznúsági jelentése

Napra Forgó Nonprofit Kft. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Napra Forgó Nonprofit Kft. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Készült: Érd, 2010. április 27. Tartalom I. Számviteli beszámoló 2. oldal II. Központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól,

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28. Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth

Részletesebben

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány 1. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991.

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK

Részletesebben

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján Hétfa Kutatóintézet Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján A TÁMOP 1.4.7.-12/1-2012-0001 FoglalkoztaTárs

Részletesebben

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Fővárosi Munkaügyi Központ + Pest Megyei Munkaügyi Központ = KMRMK 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. : 303-0722, fax: 303-0717 22 kirendeltség a Közép-magyarországi

Részletesebben

Közfoglalkoztatás. Ujhelyi Zita

Közfoglalkoztatás. Ujhelyi Zita Közfoglalkoztatás Ujhelyi Zita Nemzeti Közfoglalkoztatási Program Közhasznú munkavégzés támogatása Közcélú foglalkoztatás Hagyományos közmunkaprogramok Egységes közfoglalkoztatás Cél: minél több munkára

Részletesebben

Miskolc, március 17.

Miskolc, március 17. Miskolc, 2010. március 17. Törvényiháttér - 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról - 6/1996 MüM rendelet a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint

Részletesebben

TÁMOP-1.4.1-11/1-2012-0019

TÁMOP-1.4.1-11/1-2012-0019 Társadalmi Megújulás Operatív Program Közösségi feladatokhoz kapcsolódó munkaerő-piaci programok támogatása című pályázati felhívásához a konvergencia régiók területén Kódszám: TÁMOP-1.4.1-11/1 Hátrányos

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László kirendeltségvezető Támogatások Foglalkoztatás bővítését elősegítő bértámogatás Pályakezdők munkatapasztalat szerzés támogatása Mobilitási támogatás MKKv

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum

Részletesebben

KONTAKTUS Egyesület 4450 Tiszalök, Arany J. u. 42. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

KONTAKTUS Egyesület 4450 Tiszalök, Arany J. u. 42. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. KONTAKTUS Egyesület 4450 Tiszalök, Arany J. u. 42. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Dr. Simon Attila István Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Székesfehérvár, 2016. november 24. Tartalom

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére Tárgy: Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című, TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú felhívásra pályázat benyújtása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Gál András osztályvezető

Részletesebben

Pályára lépünk. Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft.

Pályára lépünk. Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Pályára lépünk Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Innovatív, integrált non-profit munkaerő-piaci modell kísérleti bevezetése a pályakezdő (és részben megváltozott munkaképességű) fiatalok nyílt munkaerőpiaci

Részletesebben

Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról

Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról A foglalkozási rehabilitációs szolgáltatók

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Civil Érték Egyesülettel együttműködési megállapodás

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052

TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052 TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052 A projekt célja és létrejötte A projekt olyan tartós, alacsony végzettségű, munkanélküli csoportot célzott meg, melynek tagjai a Gyulai Kistérségben hátrányos helyzetük miatt

Részletesebben

KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYHIVATAL A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi

KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYHIVATAL A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi BARANYA BARANYA MEGYEI MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYHIVATAL GINOP GINOP 5.2.1-14 5.2.1-14 Ifjúság Ifjúság Garancia Garancia Fábos Fábos Nóra Nóra 2015.09.17. 2015.09.17. Munkaerőpiaci Munkaerőpiaci Osztály

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások

Foglalkoztatási támogatások Foglalkoztatási támogatások Projektek Az Európai Unió támogatásával és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közreműködésével megvalósuló programok: 1. Ifjúsági Garanciarendszer keretében megvalósuló munkaerőpiaci

Részletesebben

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP-1.1.2-11/1 PROJEKT KERETÉBEN

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP-1.1.2-11/1 PROJEKT KERETÉBEN RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatáspolitikai eszközök I. Aktív eszközök A foglalkoztatáspolitika

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Pályázatok - lehetőségek

Pályázatok - lehetőségek Pályázatok - lehetőségek Véleményezésre kiadott pályázatok TÁMOP 1.4.3-11/1 Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok támogatása Célja: A pályázati kiírás célja az, hogy az innovatív kezdeményezések,

Részletesebben

Sátoraljaújhely, április 15.

Sátoraljaújhely, április 15. AZ ORSZÁGOS FOGLALKOZTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY 2009. ÉVRE MEGHIRDETETT ÉS TERVEZETT PROGRAMJAI Előadó: Gyarmathi Mihály Sátoraljaújhely, 2009. április 15. 1 Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Az OFA 1992-ben

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 TERVEZETT KERETÖSSZEG Tervezett keretösszeg: 18 520 000 000 Forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 185-1852

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE 1. A szervezet alapadatai, bemutatkozása Tejes név: Munkanélkülieket Segítı Közhasznú Szervezetek Magyarországi Szövetsége Rövid név: MSKSZMSZ Székhely: 4025. Debrecen,

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA 2018. ÉVI PROGRAMOK ÉS TÁMOGATÁSRA FORDÍTHATÓ PÉNZÜGYI KERETÜK GINOP 5.2.1-14 Ifjúsági Garancia Program 3 740 243 285.- Ft (2 853 fő bevonása a cél) GINOP

Részletesebben

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során.

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során. FIATALOK FEHÉRVÁRÉRT - PÁLYAKEZDŐ MUNKANÉLKÜLIEK BEVONÁSA KÖZÖSSÉGI FELADATOK ELLÁTÁSÁBA PROJEKT BEMUTATÁSA MACZUCZÁNÉ FENYVESI VIKTÓRIA, PROJEKTVEZETŐ A TAMOP 1.4.1.-11/1 konstrukció célja Példák: A foglalkoztatási

Részletesebben

Magyar joganyagok - - alapító okirata 2. oldal Az képzési, területi felzárkózási koordinációs feladatokat ellátó, a társadalmi felzárkózás politika es

Magyar joganyagok - - alapító okirata 2. oldal Az képzési, területi felzárkózási koordinációs feladatokat ellátó, a társadalmi felzárkózás politika es Magyar joganyagok - - alapító okirata 1. oldal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a (a továbbiakban: ) alapító okiratát

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Program a fiatalokért és Kedvező támogatási lehetőségek a mikro- kis- és középvállalkozások számára

Program a fiatalokért és Kedvező támogatási lehetőségek a mikro- kis- és középvállalkozások számára Program a fiatalokért VEKOP-8.2.1-15kódszámú Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi régióban elnevezésű kiemelt projekt a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt 4.2 milliárd forintos költségvetésből,

Részletesebben

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 Tel/fax: 27-302-893 Mobil: 30-29 33 657 E-mail: eletut @eletutvac.hu

Részletesebben

GINOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA

GINOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA ÚT A MUNKAERŐPIACRA ÚT A MUNKAERŐPIACRA Az Európai Unió a tagjai számára számos támogatási formát nyújt. Magyarország a csatlakozást követően jogosulttá vált ezen támogatási formák igénybevételére. A Széchenyi

Részletesebben

Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum?

Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum? Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum? Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatallal közösen helyi szintű foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési programot valósít meg,

Részletesebben

Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél

Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél A szolgáltatás átfogó és operatív célja A Pro-Team Nonprofit Kft. rehabilitációs akkreditált foglalkoztató, ahol több mint 2000 fő megváltozott

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA A FOGLALKOZTATÁSBAN ÉS MUNKAHELY TEREMTÉSBEN

VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA A FOGLALKOZTATÁSBAN ÉS MUNKAHELY TEREMTÉSBEN Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA A FOGLALKOZTATÁSBAN ÉS MUNKAHELY TEREMTÉSBEN Előadó: dr Dérné dr Tóth Judit osztályvezető Az ÁFSZ céljai A Foglalkoztatási Szolgálat

Részletesebben

EQUAL és "ÉRTÉKMŰHELY" 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 1

EQUAL és ÉRTÉKMŰHELY 08-05-14 ÉRTÉKMŰHELY 1 EQUAL és "ÉRTÉKMŰHELY" 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 1 Fő témáink EQUAL program bemutatása ÉRTÉKMŰHELY ismertetése 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 2 Az EQUAL program háttere A Strukturális Alapokból támogatott közösségi

Részletesebben

Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Társadalmi Megújulás Operatív Program /TÁMOP/ Támogatás intenzitás: 100 % - vissza

Részletesebben

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM 2017. évi munkaterve A munkaterv azokat a legfontosabb feladatokat tartalmazza, mely a Vas megyei Foglalkoztatási Paktum részeként megvalósul 2017-ben. A paktum menedzsment

Részletesebben

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról A Kormány foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 43. (4) bekezdésében

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/2014.(I.30.) határozat a közfoglalkoztatás lehetőségeiről, a foglalkoztatottság

Részletesebben

POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK

POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK 2017.03.09-10. Felsőoktatási és Középiskolás Diákközpontú Szellemiségért és Világért Egyesület rendezésében A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum

Részletesebben

a szociális szolgáltatások kiépítettsége, működése és a társadalmi igények (szükséglet, fizetőképesség) nem fedik egymást

a szociális szolgáltatások kiépítettsége, működése és a társadalmi igények (szükséglet, fizetőképesség) nem fedik egymást A szociális támogatási rendszer munkára ösztönző átalakítása társadalmi vita koncepció Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2008. július. Szociális támogatási rendszer sokféle élethelyzetre, sokféle pénzbeli

Részletesebben

Tájékoztató a Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály szolgáltatásairól

Tájékoztató a Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály szolgáltatásairól Tájékoztató a Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály szolgáltatásairól IFJÚSÁGI GARANCIA MUNKAERŐ-PIACI PROGRAM Célja:hogy munkaerő-piaci program által nyújtottak segítségével javuljon

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 2018.05.23. ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Részletesebben

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 20. 10.00

Részletesebben

2007. október 18. Szociális Szakmai Szövetség HEFOP-2.2.1 "Szociális munkások a munkaerő-piaci (re)integrációért"

2007. október 18. Szociális Szakmai Szövetség HEFOP-2.2.1 Szociális munkások a munkaerő-piaci (re)integrációért A Közép-magyarorszK magyarországi gi Regionális Munkaügyi Központ K szervezeti felépítése Előzm zmények 1991 - megyei munkaügyi központok 2007. január 1. - regionális munkaügyi központok PMMK + FMK = KMRMK

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu A tartós álláskeresők aránya nő 2005: 24,5%, 2007: 28,3% a tartósan álláskeresők

Részletesebben

Tájékoztató a programról

Tájékoztató a programról Tájékoztató a programról NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A program keretei, előzményei A szegénység, a társadalmi és a munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésnek megakadályozása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében nyújtható támogatásokról szóló kormányrendeletekről

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében nyújtható támogatásokról szóló kormányrendeletekről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM 18346-1/2009 1 ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében nyújtható támogatásokról szóló kormányrendeletekről Budapest, 2009.

Részletesebben

Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben

Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben Tájékoztató füzet Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben RÓLUNK A Jövő Sportcsillagai Közhasznú Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy segítse a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat,

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE Miskó Istvánné főigazgató Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Nyíregyháza 28.

Részletesebben

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire

Részletesebben

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT A TÁMOGATÁS RÉSZCÉLJA A TÁMOP 1.4.3 pályázati kiírás keretében olyan kezdeményezéseket támogattak amelyek innovatív megoldásokkal

Részletesebben

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24. Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP-1.4.2-16 kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, 2016. június 24. Előterjesztő: Társulás Elnöke Előkészítő: Munkaszervezet Hatósági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁRCIUS 29-EI ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁRCIUS 29-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 0564. 2011.

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 0564. 2011. ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 0564 2011. évi KÉPZÉSI TERVE Jóváhagyta: Az alapítvány Szakmai Tanácsadó Testülete 2010.11.26-án

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ A FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNYNÁL FOLYAMAT LEÍRÁS

FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ A FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNYNÁL FOLYAMAT LEÍRÁS FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ A FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNYNÁL FOLYAMAT LEÍRÁS 1. A szolgáltatás célja A megváltozott munkaképességű személyek elhelyezkedési számának növelése, illetve felkészítésük a munka világára,

Részletesebben

HEFOP/2.3.2. Fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások. Monitoring info-nap 2006. Május 24.

HEFOP/2.3.2. Fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások. Monitoring info-nap 2006. Május 24. HEFOP/2.3.2. Fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások Monitoring info-nap 2006. Május 24. A program szakmai háttere A hátránykezelés új irányai, eszközei Európában Beilleszkedés helyett

Részletesebben