Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 21-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 21-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről"

Átírás

1 Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 21-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytermében A Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság részéről jelen vannak: Dr. Alberti Péter képviselő, bizottsági elnök Dr. Szerencsés Gergely képviselő, elnökhelyettes Zwierczykné Dr. Szakál Ibolya bizottsági tag Dr. Ilosvai Gábor bizottsági tag Nem vett részt az ülésen: Stámusz Andrea képviselő, bizottsági tag Meghívottak: A jelenléti íven felsoroltak Jegyzőkönyvvezető: Argyelánné Gerendás Ágnes Dr. Alberti Péter elnök köszöntötte a bizottsági ülés résztvevőit. Megállapította, hogy a bizottság megválasztott létszáma 5 fő, jelen van 4 fő, a Bizottság határozatképes. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság részéről jelen vannak: Sasvári Viktor képviselő, elnök Nyíri Attila képviselő, elnökhelyettes Dr. Alberti Péter képviselő, bizottsági tag Tordainé Vida Katalin képviselő, bizottsági tag Eck András képviselő, bizottsági tag Tóthné Borbély Viola bizottsági tag Dr. Bognár Ferenc bizottsági tag Dr. Bacsa György bizottsági tag Később érkezett az ülésre: Sztojka Lajos képviselő, bizottsági tag Nem volt jelen az ülésen: György Sándor bizottsági tag (+ 1 fő betöltetlen nem képviselő bizottsági tag) Meghívottak: Jegyzőkönyvvezető: a jelenléti íven felsoroltak Sarkadiné Halasy Ibolya Sasvári Viktor elnök: Köszöntötte a bizottsági ülés résztvevőit. Megállapította, hogy a bizottság megválasztott létszáma 11 fő, jelen van 8 fő, a Bizottság határozatképes. 1

2 Dr. Alberti Péter elnök: Ismertette a napirendi pontokat, melyben sorrendbeli változtatást javasolt, majd szavazásra tette fel a módosított napirendet, amely szerint a Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága 99/2017.(II.21.) JEÜB határozata Napirend elfogadása Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. A 17350/A/3 hrsz-ú, természetben Esztergom, Széchenyi tér 21. sz. alatt található ingatlan bérbevételére kiírt versenytárgyalás eredményhirdetése Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 2. Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása Előterjesztést készítette: Háderné Köteles Andrea osztályvezető (JEÜB, PETB) 3. Döntés Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia megvalósítása Döntés Esztergom Városában című pályázat benyújtása a TOP kódszámú támogatás elnyerése érdekében Előterjesztő: Bánhidy László alpolgármester Előterjesztést készítette: Winter Erzsébet Éva pályázati referens 4. TOP Inkubátorházak fejlesztése pályázat benyújtása Előterjesztést készítette: Berta Barbara városmenedzser 5. Előterjesztés Esztergom Város településfejlesztési koncepciójáról megalapozó vizsgálatáról és fejlesztési irányáról Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes főépítész (JEÜB, PETB) 6. Döntés a Szakmaspecifikus koncepciókról Döntés Esztergom Város vagyongazdálkodási koncepciójáról Előterjesztő: Sasvári Viktor, a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság elnöke Közlekedésfejlesztési Koncepció Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes főépítész, Tillai Gergely közlekedési ügyintéző (JEÜB, PETB) 2

3 7. Tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulás iránti kérelmek elbírálása Előterjesztő: Sasvári Viktor bizottsági elnök Előterjesztés készítője: Tillai Gergely közlekedési ügyintéző 8. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017.(.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes főépítész (JEÜB) 9. Döntés a 8/2016. (I.21.) önkormányzati határozat hatályáról Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes főépítész (JEÜB) 10. Javaslat Döntés Esztergom Város forgalmi rendjéről szóló 45/2007. (VI. 28.) ör. rendelet módosítására Előterjesztést készítette: Dr. Kasza Péter kabinetvezető-helyettes (PETB, JEÜB) 11. Döntés a 90/2017 (II.2) öh. határozat végrehajtásáról Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető (PETB, JEÜB) 12. Döntés Esztergom Város Önkormányzata és a Strigonium Zrt. között a Széchenyi térre vonatkozó közterület-használati szerződés jogi helyzetének rendezéséről Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető (PETB, JEÜB) 13. Vis Maior lakásokkal kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Kínál Katalin lakásgazdálkodási ügyintéző (PETB, JEÜB) 14. Döntés a 16413, 16414, helyrajzi számú ingatlanok bérbeadásáról Előterjesztés készítője: Czotter Sarolta ingatlangazdálkodási ügyintéző 15. Döntés az Esztergom hrsz. ingatlan művelési ágának megváltoztatásáról Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 16. Nyilatkozat a 16812/1 hrsz.-ú, természetben Esztergom, Lázár Vilmos u. 74. sz. alatti ingatlan tulajdonjogának térítésmentes átadásával kapcsolatban 3

4 Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 17. Döntés a Petra Optika Bt. helyiségbérleti kérelméről Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 18. Döntés az Esztergom Város Önkormányzat tulajdonában álló hrsz-ú telken álló zöld ház bontásával kapcsolatban Előterjesztés készítője: Szabó Csaba csoportvezető (PETB, JEÜB) 19.Döntés az Esztergom területén készülő IMCS beruházás kapcsán a 18159/11 helyrajzi számú ingatlanon feltárt templomrom területének tulajdonlásával és bemutatásával kapcsolatban Előterjesztés készítője: Szabó Csaba csoportvezető (PETB, JEÜB) 20. Döntés Pásztor Anna, Lencsés János és Lencsés Jánosné Kossuth L. u 38 B. szám alatti bérlők szerződés módosításáról ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: Kínál Katalin lakásgazdálkodási ügyintéző (JEÜB, PETB) 21. Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások bérleti szerződésével (szerződéshosszabbítás, új szerződéskötés, lakbérmérséklés) kapcsolatos döntések ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: Kínál Katalin lakásgazdálkodási ügyintéző (JEÜB, PETB) 22. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara KEM Igazgatósága állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: Hidász Zoltánné ügyintéző (JEÜB) 23. Az esztergomi 16104/6. hrsz-ú, Kórházpince elnevezésű ingatlan pályázati kiírásának eredményhirdetése Előterjesztés készítője: Czotter Sarolta ingatlangazdálkodási ügyintéző 24. Döntés az esztergom 0363/1. hrsz-ú ingatlan megvásárlásáról 4

5 Előterjesztés készítője: Czotter Sarolta ingatlangazdálkodási ügyintéző 25. Elvi dönrtés a 17404/A/6 helyrajzi számú és a 17404/A/1, természetben a Széchenyi tér 12. szám alatti ingatlan megvásárlásáról Előterjesztést készítette: Kínál Katalin lakásgazdálkodási ügyintéző (PETB, JEÜB) 26. Döntés a hrsz. ingatlanhoz tartozó úszótelek térítés mentes tulajdonba vételéről Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 27. Elvi döntés a 18203/8. hrsz. ingatlan értékesítéséről Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 28. Döntés a 932. hrsz.ingatlan megvásárlásáról Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 29. Döntés 0655/88. hrsz.ingatlan haszonbérbe adásáról Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 30. Elvi döntés a 604/20., 604/21., 604/22. hrsz. ingatlanok értékesítéséről Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 31. Az Esztergom, 0933/79 hrsz.ingatlan elővásárlásával kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 32. A 18181/16. hrsz-ú, természetben a Schweidwl u. 2/d. sz. alatt található garázs bérleti kérelmével kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 33. Az Esztergom Rákóczi tér 5 sz. alatt található ún. Bástya Áruház helyiségeire vonatkozó bérleti szerződésekre vonatkozó döntés. Előterjesztés készítője: Dr. Nagy Gábor jogi ügyintéző 5

6 (JEÜB, PETB) 34. Az Esztergom belterület 19837/A/11. hrsz alatt nyilvántartott, természetben Esztergom, Bajcsy-Zs. út 21. 1/11. szám alatt található ingatlan elővásárlási jogával kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Bajorné Kálazi Ildikó lakásgazdálkodási ügyintéző 35. Döntés a Content Factory Kft. által telepített ingóságokról (filmforgatás díszletei) Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 36. Az Esztergom 0555/24. hrsz-ú, Lőtér elnevezésű ingatlan pályázati kiírásának eredményhirdetése Előterjesztés készítője: Czotter Sarolta ingatlangazdálkodási ügyintéző 37. Esztergom Város Képviselő-testülete 47/2017.(II.2.) önkormányzati határozata módosítása Előterjesztő: dr. Endre Szabolcs jegyző Felelős: Dr. Alberti Péter elnök Határidő: azonnal Sasvári Viktor elnök: Szavazásra tette fel dr. Alberti Péter elnök által módosított napirendet, amely szerint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 8 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 128/2017.(II.21.) PETB határozata Napirend elfogadása Tulajdonosi Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. A 17350/A/3 hrsz-ú, természetben Esztergom, Széchenyi tér 21. sz. alatt található ingatlan bérbevételére kiírt versenytárgyalás eredményhirdetése Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 2. Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása Előterjesztést készítette: Háderné Köteles Andrea osztályvezető (JEÜB, PETB) 6

7 3. Döntés Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia megvalósítása Döntés Esztergom Városában című pályázat benyújtása a TOP kódszámú támogatás elnyerése érdekében Előterjesztő: Bánhidy László alpolgármester Előterjesztést készítette: Winter Erzsébet Éva pályázati referens 4. TOP Inkubátorházak fejlesztése pályázat benyújtása Előterjesztést készítette: Berta Barbara városmenedzser 5. Előterjesztés Esztergom Város településfejlesztési koncepciójáról megalapozó vizsgálatáról és fejlesztési irányáról Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes főépítész (JEÜB, PETB) 6. Döntés a Szakmaspecifikus koncepciókról Döntés Esztergom Város vagyongazdálkodási koncepciójáról Előterjesztő: Sasvári Viktor, a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság elnöke Közlekedésfejlesztési Koncepció Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes főépítész, Tillai Gergely közlekedési ügyintéző (JEÜB, PETB) 7. Tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulás iránti kérelmek elbírálása Előterjesztő: Sasvári Viktor bizottsági elnök Előterjesztés készítője: Tillai Gergely közlekedési ügyintéző 8. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017.(.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes főépítész (JEÜB) 9. Döntés a 8/2016. (I.21.) önkormányzati határozat hatályáról Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes főépítész (JEÜB) 10. Javaslat Döntés Esztergom Város forgalmi rendjéről szóló 45/2007. (VI. 28.) ör. rendelet módosítására Előterjesztést készítette: Dr. Kasza Péter kabinetvezető-helyettes (PETB, JEÜB) 7

8 11. Döntés a 90/2017 (II.2) öh. határozat végrehajtásáról Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető (PETB, JEÜB) 12. Döntés Esztergom Város Önkormányzata és a Strigonium Zrt. között a Széchenyi térre vonatkozó közterület-használati szerződés jogi helyzetének rendezéséről Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető (PETB, JEÜB) 13. Vis Maior lakásokkal kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Kínál Katalin lakásgazdálkodási ügyintéző (PETB, JEÜB) 14. Döntés a 16413, 16414, helyrajzi számú ingatlanok bérbeadásáról Előterjesztés készítője: Czotter Sarolta ingatlangazdálkodási ügyintéző 15. Döntés az Esztergom hrsz. ingatlan művelési ágának megváltoztatásáról Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 16. Nyilatkozat a 16812/1 hrsz.-ú, természetben Esztergom, Lázár Vilmos u. 74. sz. alatti ingatlan tulajdonjogának térítésmentes átadásával kapcsolatban Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 17. Döntés a Petra Optika Bt. helyiségbérleti kérelméről Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 18. Döntés az Esztergom Város Önkormányzat tulajdonában álló hrsz-ú telken álló zöld ház bontásával kapcsolatban Előterjesztés készítője: Szabó Csaba csoportvezető (PETB, JEÜB) 19.Döntés az Esztergom területén készülő IMCS beruházás kapcsán a 18159/11 helyrajzi számú ingatlanon feltárt templomrom területének tulajdonlásával és bemutatásával kapcsolatban Előterjesztés készítője: Szabó Csaba csoportvezető (PETB, JEÜB) 8

9 20. Döntés Pásztor Anna, Lencsés János és Lencsés Jánosné Kossuth L. u 38 B. szám alatti bérlők szerződés módosításáról ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: Kínál Katalin lakásgazdálkodási ügyintéző (JEÜB, PETB) 21. Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások bérleti szerződésével (szerződéshosszabbítás, új szerződéskötés, lakbérmérséklés) kapcsolatos döntések ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: Kínál Katalin lakásgazdálkodási ügyintéző (JEÜB, PETB) 22. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara KEM Igazgatósága állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: Hidász Zoltánné ügyintéző (JEÜB) 23. Az esztergomi 16104/6. hrsz-ú, Kórházpince elnevezésű ingatlan pályázati kiírásának eredményhirdetése Előterjesztés készítője: Czotter Sarolta ingatlangazdálkodási ügyintéző 24. Döntés az esztergom 0363/1. hrsz-ú ingatlan megvásárlásáról Előterjesztés készítője: Czotter Sarolta ingatlangazdálkodási ügyintéző 25. Elvi dönrtés a 17404/A/6 helyrajzi számú és a 17404/A/1, természetben a Széchenyi tér 12. szám alatti ingatlan megvásárlásáról Előterjesztést készítette: Kínál Katalin lakásgazdálkodási ügyintéző (PETB, JEÜB) 26. Döntés a hrsz. ingatlanhoz tartozó úszótelek térítés mentes tulajdonba vételéről Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 27. Elvi döntés a 18203/8. hrsz. ingatlan értékesítéséről Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 28. Döntés a 932. hrsz.ingatlan megvásárlásáról 9

10 Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 29. Döntés 0655/88. hrsz.ingatlan haszonbérbe adásáról Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 30. Elvi döntés a 604/20., 604/21., 604/22. hrsz. ingatlanok értékesítéséről Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 31. Az Esztergom, 0933/79 hrsz.ingatlan elővásárlásával kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 32. A 18181/16. hrsz-ú, természetben a Schweidwl u. 2/d. sz. alatt található garázs bérleti kérelmével kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 33. Az Esztergom Rákóczi tér 5 sz. alatt található ún. Bástya Áruház helyiségeire vonatkozó bérleti szerződésekre vonatkozó döntés. Előterjesztés készítője: Dr. Nagy Gábor jogi ügyintéző (JEÜB, PETB) 34. Az Esztergom belterület 19837/A/11. hrsz alatt nyilvántartott, természetben Esztergom, Bajcsy-Zs. út 21. 1/11. szám alatt található ingatlan elővásárlási jogával kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Bajorné Kálazi Ildikó lakásgazdálkodási ügyintéző 35. Döntés a Content Factory Kft. által telepített ingóságokról (filmforgatás díszletei) Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 36. Az Esztergom 0555/24. hrsz-ú, Lőtér elnevezésű ingatlan pályázati kiírásának eredményhirdetése Előterjesztés készítője: Czotter Sarolta ingatlangazdálkodási ügyintéző 37. Esztergom Város Képviselő-testülete 47/2017.(II.2.) önkormányzati határozata módosítása 10

11 Előterjesztő: dr. Endre Szabolcs jegyző Felelős: Sasvári Viktor elnök Határidő: azonnal Szabó Csaba vagyongazdálkodási csoportvezető: A 17350/A/3 hrsz-ú, természetben Esztergom, Széchenyi tér 21. sz. alatt található ingatlan bérbevételére kiírt versenytárgyalás eredményhirdetése napirendi pontnak ismertetése kapcsán szeretném kérni az Mötv. alapján azt, hogy zárt ülésen beszélje meg a Tisztelt Bizottság. Sasvári Viktor elnök: Szavazásra tette fel a napirend módosítását, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és úgy dönt, hogy A 17350/A/3 hrsz-ú, természetben Esztergom, Széchenyi tér 21. sz. alatt található ingatlan bérbevételére kiírt versenytárgyalás eredményhirdetése napirendi pontot zárt ülésen kívánja megtárgyalni. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 8 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 129/2017.(II.21.) PETB határozata Napirend módosítása Tulajdonosi Bizottsága úgy dönt, hogy A 17350/A/3 hrsz-ú, természetben Esztergom, Széchenyi tér 21. sz. alatt található ingatlan bérbevételére kiírt versenytárgyalás eredményhirdetése napirendi pontot zárt ülésen kívánja megtárgyalni. Felelős: Sasvári Viktor elnök Határidő: azonnal Dr. Alberti Péter elnök: Szavazásra tette fel a napirend módosítását, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy A 17350/A/3 hrsz-ú, természetben Esztergom, Széchenyi tér 21. sz. alatt található ingatlan bérbevételére kiírt versenytárgyalás eredményhirdetése napirendi pontot zárt ülésen kívánja megtárgyalni. A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága 100/2017.(II.21.) JEÜB határozata Napirend módosítása Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy A 17350/A/3 hrsz-ú, természetben Esztergom, Széchenyi tér 21. sz. alatt található ingatlan bérbevételére kiírt versenytárgyalás eredményhirdetése napirendi pontot zárt ülésen kívánja megtárgyalni. 11

12 Felelős: Dr. Albert Péter elnök Határidő: azonnal 1.napirendi pont A 17350/A/3 hrsz-ú, természetben Esztergom, Széchenyi tér 21. sz. alatt található ingatlan bérbevételére kiírt versenytárgyalás eredményhirdetése Ezt a napirendi pontot a Bizottság zárt ülésen tárgyalta, amelyről külön jegyzőkönyv készült. 2. napirendi pont Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása Megérkezett a bizottsági ülésre Sztojka Lajos képviselő, bizottsági tag, ezáltal a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság létszáma 8 főről 9 főre nőtt. Sasvári Viktor elnök: Mi is készítettünk módosítást, amit átadnánk, de előtte meghallgatnánk Andreát. Háderné Köteles Andrea pénzügyi osztályvezető: Február 14-én volt rendkívüli testületi ülés, azt megelőzően a bizottsági ülésen elhangzott néhány módosító igény, meg kaptunk is pluszba, amit beépítettünk ebbe az anyagba, az excel táblát kiküldtük, én mást ehhez nem tudok hozzáfűzni. Sasvári Viktor elnök: Mi összeültünk és egy utolsó módosítást azért akartunk a Pénzügyi Bizottságon, hogy el tudjuk fogadni a testületi ülésen. Elég részletesen kidolgoztuk a szöveges részt is. Dr. Alberti Péter, Sasvári Viktor, dr. Szerencsés Gergely és Eck András képviselők az 1.számú és 2.számú mellékletek szerint indítványt nyújtottak be az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelet megalkotására. Dr. Endre Szabolcs jegyző: Annyit szeretnék elmondani, hogy tartottunk három munkaértekezletet, kettő képviselő-testületi ülés volt ezzel kapcsolatban. Törvényes tanácskozási jogommal szeretnék élni és elmondani, ha lehetséges. Annyira kellemetlen helyzetbe hozzák a Hivatalt, mert most itt teljesen átfogó módosítást kaptunk az utolsó percben. Mi szívesen egyeztetünk azzal, aki csinálta ezt a módosítást, de Önök is látják, hogy milyen komoly problémák merültek fel ezzel kapcsolatban, amit nem lehet egyik percről a másikra azonnal átvezetni. Az előző bizottsági ülésen Önök azt mondták, hogy elfogadható a tervezet, apró finomításokat kívánnak ezen átvezetni, most ehhez képest egy teljesen átfogó módosítást kaptunk. Dr. Alberti Péter és Sasvári Viktor képviselők módosító javaslatot terjesztettek elő az 1. számú melléklet szerinti rendelet szöveges részére vonatkozóan az alábbiak szerint: 2. (5) bekezdése elhagyásra kerül. 21. (4) bekezdése kiegészül ide nem értve a szállítói nyitott tételeket. 21. (6) bekezdés után a (2) bekezdés helyett (7) bekezdés következik. 21. (7) bekezdés 2. mondata elhagyásra kerül. 12

13 22. (2) bekezdésben részelőirányzatok helyett előirányzatok -ra módosul. 26. (1) bekezdés 2. mondata elhagyásra kerül. 30. (1) c) pont kiegészül polgármester és alpolgármester illetménye 30. (1) e) pontba a hulladékszállítás díja is kerüljön bele a zárójeles részbe. 30. (3) bekezdésében a harmadik munkanapon helyett 15. munkanapon legyen. 31. elhagyásra kerül. Dr. Szerencsés Gergely képviselő módosító javaslatot terjesztett elő a 2. számú melléklet módosítására az alábbiak szerint: Főépítészi Kabinet 6.3 Szobor karbantartás, téliesítés bruttó eft 9.13 Prímás sziget terv bruttó eft 9.19 Bírósági tömb terv bruttó eft 9.21 Sándor palota külső kiviteli terv bruttó eft A költségvetés mellékletében kérik a dologi kiadások részletezését. Jegyzői Osztály 4.10 Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony nem saját foglalkoztatottnak fizetett bruttó e.ft, melynek részletezését kérik feladatellátás szerint Egyéb külső személyi juttatások bruttó e.ft Vagyongazdálkodási Csoport 10.5 Balatonszepezd bruttó eft 10.7 Műfüves pályák kezelése+pályázat bruttó eft A fenti átcsoportosítások a (Intézmények felújításai) sorban szereplő eft terhére kerüljön sor. Sasvári Viktor elnök: Szavazásra tette fel dr. Alberti Péter, Sasvári Viktor, dr. Szerencsés Gergely és Eck András képviselők indítványát, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter, Sasvári Viktor, dr. Szerencsés Gergely és Eck András képviselők indítványát, miszerint a mellékletben található 1.számú és 2.számú mellékletek szerint javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelet megalkotását. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 8 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 132/2017. (II.21.) PETB határozata Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása Tulajdonosi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter, Sasvári Viktor, dr. Szerencsés Gergely és Eck András képviselők indítványát, miszerint a mellékletben található 1.számú és 2.számú mellékletek szerint javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelet megalkotását. Felelős: Sasvári Viktor elnök 13

14 Dr. Alberti Péter elnök: Szavazásra tette fel dr. Alberti Péter, Sasvári Viktor, dr. Szerencsés Gergely és Eck András képviselők indítványát, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter, Sasvári Viktor, dr. Szerencsés Gergely és Eck András képviselők indítványát, miszerint a mellékletben található 1.számú és 2.számú mellékletek szerint javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelet megalkotását. A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága 101/2017. (II.21.) JEÜB határozata Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter, Sasvári Viktor, dr. Szerencsés Gergely és Eck András képviselők indítványát, miszerint a mellékletben található 1.számú és 2.számú mellékletek szerint javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelet megalkotását. Felelős: Dr. Alberti Péter elnök Sasvári Viktor elnök: Szavazásra tette fel dr. Alberti Péter és az általa tett módosító javaslatot, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter és Sasvári Viktor képviselők módosító javaslatát és az alábbiak szerinti módosítással javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra az 1. számú melléklet szerinti rendelet szöveges részét: 2. (5) bekezdése elhagyásra kerül. 21. (4) bekezdése kiegészül ide nem értve a szállítói nyitott tételeket. 21. (6) bekezdés után a (2) bekezdés helyett (7) bekezdés következik. 21. (7) bekezdés 2. mondata elhagyásra kerül. 22. (2) bekezdésben részelőirányzatok helyett előirányzatok -ra módosul. 26. (1) bekezdés 2. mondata elhagyásra kerül. 30. (1) c) pont kiegészül polgármester és alpolgármester illetménye 30. (1) e) pontba a hulladékszállítás díja is kerüljön bele a zárójeles részbe. 30. (3) bekezdésében a harmadik munkanapon helyett 15. munkanapon legyen. 31. elhagyásra kerül. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 8 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 133/2017. (II.21.) PETB határozata Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása 14

15 Tulajdonosi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter és Sasvári Viktor képviselők módosító javaslatát és az alábbiak szerinti módosítással javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra az 1. számú melléklet szerinti rendelet szöveges részét: 2. (5) bekezdése elhagyásra kerül. 21. (4) bekezdése kiegészül ide nem értve a szállítói nyitott tételeket. 21. (6) bekezdés után a (2) bekezdés helyett (7) bekezdés következik. 21. (7) bekezdés 2. mondata elhagyásra kerül. 22. (2) bekezdésben részelőirányzatok helyett előirányzatok -ra módosul. 26. (1) bekezdés 2. mondata elhagyásra kerül. 30. (1) c) pont kiegészül polgármester és alpolgármester illetménye 30. (1) e) pontba a hulladékszállítás díja is kerüljön bele a zárójeles részbe. 30. (3) bekezdésében a harmadik munkanapon helyett 15. munkanapon legyen. 31. elhagyásra kerül. Felelős: Sasvári Viktor elnök Dr. Alberti Péter elnök: Szavazásra tette fel Sasvári Viktor és az általa tett módosító javaslatot, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter és Sasvári Viktor képviselők módosító javaslatát és az alábbiak szerinti módosítással javasolja a Képviselőtestületnek elfogadásra az 1. számú melléklet szerinti rendelet szöveges részét: 2. (5) bekezdése elhagyásra kerül. 21. (4) bekezdése kiegészül ide nem értve a szállítói nyitott tételeket. 21. (6) bekezdés után a (2) bekezdés helyett (7) bekezdés következik. 21. (7) bekezdés 2. mondata elhagyásra kerül. 22. (2) bekezdésben részelőirányzatok helyett előirányzatok -ra módosul. 26. (1) bekezdés 2. mondata elhagyásra kerül. 30. (1) c) pont kiegészül polgármester és alpolgármester illetménye 30. (1) e) pontba a hulladékszállítás díja is kerüljön bele a zárójeles részbe. 30. (3) bekezdésében a harmadik munkanapon helyett 15. munkanapon legyen. 31. elhagyásra kerül. A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága 102/2017. (II.21.) JEÜB határozata Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter és Sasvári Viktor képviselők módosító javaslatát és az alábbiak szerinti módosítással javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra az 1. számú melléklet szerinti rendelet szöveges részét: 2. (5) bekezdése elhagyásra kerül. 21. (4) bekezdése kiegészül ide nem értve a szállítói nyitott tételeket. 21. (6) bekezdés után a (2) bekezdés helyett (7) bekezdés következik. 15

16 21. (7) bekezdés 2. mondata elhagyásra kerül. 22. (2) bekezdésben részelőirányzatok helyett előirányzatok -ra módosul. 26. (1) bekezdés 2. mondata elhagyásra kerül. 30. (1) c) pont kiegészül polgármester és alpolgármester illetménye 30. (1) e) pontba a hulladékszállítás díja is kerüljön bele a zárójeles részbe. 30. (3) bekezdésében a harmadik munkanapon helyett 15. munkanapon legyen. 31. elhagyásra kerül. Felelős: Dr. Alberti Péter elnök Sasvári Viktor elnök: Szavazásra tette fel dr. Szerencsés Gergely képviselő módosító javaslatát, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és úgy dönt, hogy elfogadja dr. Szerencsés Gergely képviselő módosító javaslatát és az alábbiak szerint javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra a 2. számú melléklet módosítását: Főépítészi Kabinet 6.3 Szobor karbantartás, téliesítés bruttó eft 9.13 Prímás sziget terv bruttó eft 9.19 Bírósági tömb terv bruttó eft 9.21 Sándor palota külső kiviteli terv bruttó eft A költségvetés mellékletében kérik a dologi kiadások részletezését. Jegyzői Osztály 4.10 Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony nem saját foglalkoztatottnak fizetett bruttó e.ft, melynek részletezését kérik feladatellátás szerint Egyéb külső személyi juttatások bruttó e.ft Vagyongazdálkodási Csoport 10.5 Balatonszepezd bruttó eft 10.7 Műfüves pályák kezelése+pályázat bruttó eft A fenti átcsoportosítások a (Intézmények felújításai) sorban szereplő eft terhére kerüljön sor. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 8 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 134/2017. (II.21.) PETB határozata Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása Tulajdonosi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja dr. Szerencsés Gergely képviselő módosító javaslatát és az alábbiak szerint javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra a 2. számú melléklet módosítását: Főépítészi Kabinet 6.3 Szobor karbantartás, téliesítés bruttó eft 9.13 Prímás sziget terv bruttó eft 9.19 Bírósági tömb terv bruttó eft 16

17 9.21 Sándor palota külső kiviteli terv bruttó eft A költségvetés mellékletében kérik a dologi kiadások részletezését. Jegyzői Osztály 4.10 Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony nem saját foglalkoztatottnak fizetett bruttó e.ft, melynek részletezését kérik feladatellátás szerint Egyéb külső személyi juttatások bruttó e.ft Vagyongazdálkodási Csoport 10.5 Balatonszepezd bruttó eft 10.7 Műfüves pályák kezelése+pályázat bruttó eft A fenti átcsoportosítások a (Intézmények felújításai) sorban szereplő eft terhére kerüljön sor. Felelős: Sasvári Viktor elnök Dr. Alberti Péter elnök: Szavazásra tette fel dr. Szerencsés Gergely képviselő módosító javaslatát, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja dr. Szerencsés Gergely képviselő módosító javaslatát és az alábbiak szerint javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra a 2. számú melléklet módosítását: Főépítészi Kabinet 6.3 Szobor karbantartás, téliesítés bruttó eft 9.13 Prímás sziget terv bruttó eft 9.19 Bírósági tömb terv bruttó eft 9.21 Sándor palota külső kiviteli terv bruttó eft A költségvetés mellékletében kérik a dologi kiadások részletezését. Jegyzői Osztály 4.10 Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony nem saját foglalkoztatottnak fizetett bruttó e.ft, melynek részletezését kérik feladatellátás szerint Egyéb külső személyi juttatások bruttó e.ft Vagyongazdálkodási Csoport 10.5 Balatonszepezd bruttó eft 10.7 Műfüves pályák kezelése+pályázat bruttó eft A fenti átcsoportosítások a (Intézmények felújításai) sorban szereplő eft terhére kerüljön sor. A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága 103/2017. (II.21.) JEÜB határozata Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja dr. Szerencsés Gergely képviselő módosító javaslatát és az 17

18 alábbiak szerint javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra a 2. számú melléklet módosítását: Főépítészi Kabinet 6.3 Szobor karbantartás, téliesítés bruttó eft 9.13 Prímás sziget terv bruttó eft 9.19 Bírósági tömb terv bruttó eft 9.21 Sándor palota külső kiviteli terv bruttó eft A költségvetés mellékletében kérik a dologi kiadások részletezését. Jegyzői Osztály 4.10 Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony nem saját foglalkoztatottnak fizetett bruttó e.ft, melynek részletezését kérik feladatellátás szerint Egyéb külső személyi juttatások bruttó e.ft Vagyongazdálkodási Csoport 10.5 Balatonszepezd bruttó eft 10.7 Műfüves pályák kezelése+pályázat bruttó eft A fenti átcsoportosítások a (Intézmények felújításai) sorban szereplő eft terhére kerüljön sor. (Előterjesztés + Képviselők indítványa /1. és 2. számú mellékletek/ + 2 módosító javaslat) Távozott a bizottsági ülésről Sztojka Lajos képviselő, bizottsági tag, ezáltal a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság létszáma 9 főről 8 főre csökkent. 3. napirendi pont Döntés Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia megvalósítása Esztergom városában című pályázat benyújtása a TOP kódszámú támogatás elnyerése érdekében Winter Erzsébet Éva pályázati referens ismertette az előterjesztést. A kultúra és a közösségépítés terén lesznek fejlesztések, közösségi tér, illetve különböző közösségi programok megvalósítására. Eck András képviselő, bizottsági tag: A lényeg, hogy 800 millió forintos összeget pályázott meg a Város. Ebből az összegből, tehát egy részét épületfelújításra, színház kialakítására fordíthatja, nem emlékszem az összegre, de körülbelül 400 millió forintról van szó, a többi pénz pedig pályázati rendszerbe kerülne be, gyakorlatilag van ez a 10 fős konzorcium, aki önmagából létrehozott egy olyan csapatot, akik a pályáztatást intézik és a városi civilszervezetek pályázhatják tovább ezt a pénzt. Sasvári Viktor elnök: Melyik épületre vonatkozik? Eck András képviselő, bizottsági tag: Nincsen beírva épület, pont azért, mert magasabb lett az összeg, amire pályázni lehetett, illetve így nagyobb mozgástér van abban, hogy a Város, illetve ez a csapat eldöntse, hogy melyik ingatlan legyen az, amiben ez a fejlesztés megvalósuljon. Dr. Bognár Ferenc bizottsági tag: A konzorciumba egyéb civil szervezet utólag beléphet-e? 18

19 Winter Erzsébet Éva pályázati referens: Igen, tulajdonképpen, ha a pályázatot nyertesnek nyilvánítják, utána változhat a konzorcium összetétele, van egy %-os arány, amit meghatároznak, de bővülhet civil szervezettel, akár vállalkozással, vagy esetleg másik önkormányzattal, mint ahogy a Német Nemzetiségi Önkormányzattal. Sasvári Viktor elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és javasolja a Képviselő-testület részére, hogy az elkészült Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiát (HKFS) fogadja el. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy adja hozzájárulását a Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (CLLD) program megvalósításához szükséges Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatási kérelem benyújtására dokumentum aláírásához és hatalmazza fel a polgármestert ezen konzorciumi megállapodás aláírására. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját, valamint Művelődés Háza Nonprofit Kft. ügyvezetőjét a konzorciumi megállapodás aláírására, valamint a polgármesteren keresztül hatalmazza fel a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját, hogy az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. ügyvezetőjének engedélyezze ezen konzorciumi megállapodás aláírását. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 7 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 135/2017. (II.21.) PETB határozata Döntés Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia megvalósítása Esztergom városában című pályázat benyújtása a TOP kódszámú támogatás elnyerése érdekében 1. javasolja a Képviselő-testület részére, hogy az elkészült Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiát (HKFS) fogadja el. 2. javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy adja hozzájárulását a Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (CLLD) program megvalósításához szükséges Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatási kérelem benyújtására dokumentum aláírásához és hatalmazza fel a polgármestert ezen konzorciumi megállapodás aláírására. 3. javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját, valamint Művelődés Háza Nonprofit Kft. ügyvezetőjét a konzorciumi megállapodás aláírására, valamint a polgármesteren keresztül hatalmazza fel a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját, hogy az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. ügyvezetőjének engedélyezze ezen konzorciumi megállapodás aláírását. Felelős: Sasvári Viktor elnök (Előterjesztés mellékelve) 19

20 4.napirendi pont TOP Inkubátorházak fejlesztése pályázat benyújtása Berta Barbara városmenedzser ismertette az előterjesztést. Az inkubátorházak fejlesztéséről van szó. Tavalyi évben döntött a Tisztelt Testület, hogy a témával foglalkozzunk, keressünk megfelelő ingatlant. Megjelent a pályázati felhívás a Munkaügyi Központtal egyeztetve, hogy milyen vállalkozói igények vannak. Három ingatlan javaslatot teszünk le a Tisztelt Testület elé. Az egyik a Gazdakör épület, a másik a Granvisus épület, a harmadik pedig az Ipari Park területén a Lidl Áruház melletti zöldterületes önkormányzati ingatlanról van szó. Körülbelül 400 millió forintos támogatási összeg lesz. Sasvári Viktor elnök: Szavazásra tette fel az I. határozati javaslatot, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy támogassa az Inkubátorházak fejlesztése (TOP ) című pályázat előkészítését és benyújtását a maximális támogatási összegre. A pályázat előkészítéséhez és benyújtásához a forrás: a 35/2016. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a évi átmeneti gazdálkodásról és a 4/2016.(II.12.) önkormányzati rendelet, 2/D számú melléklet Ö 12 soron rendelkezésre áll. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 8 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 136/2017. (II.21.) PETB határozata TOP Inkubátorházak fejlesztése pályázat benyújtása - TOP Inkubátorházak fejlesztése, pályázat előkészítése és benyújtása Tulajdonosi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy támogassa az Inkubátorházak fejlesztése (TOP ) című pályázat előkészítését és benyújtását a maximális támogatási összegre. A pályázat előkészítéséhez és benyújtásához a forrás: a 35/2016. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a évi átmeneti gazdálkodásról és a 4/2016.(II.12.) önkormányzati rendelet, 2/D számú melléklet Ö 12 soron rendelkezésre áll. Felelős: Sasvári Viktor elnök Sasvári Viktor elnök: Szavazásra tette fel a II/C. határozati javaslatot, amely szerint Tulajdonosi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy az Inkubátorházak fejlesztése (TOP ) című pályázat előkészítésére vonatkozóan a következő helyszínt nevezze meg: hrsz-on önkormányzati terület. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 7 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 20

21 137/2017. (II.21.) PETB határozata TOP Inkubátorházak fejlesztése pályázat benyújtása - TOP Inkubátorházak fejlesztése, helyszín kiválasztása Tulajdonosi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy az Inkubátorházak fejlesztése (TOP ) című pályázat előkészítésére vonatkozóan a következő helyszínt nevezze meg: hrsz-on önkormányzati terület. Felelős: Sasvári Viktor elnök (Előterjesztés mellékelve) 5.napirendi pont Esztergom város településfejlesztési koncepciója megalapozó vizsgálatáról és fejlesztési irányáról Philipp Frigyes főépítész ismertette az előterjesztést. Szeretném megköszönni Eck András, Erős Gábor és Nyíri Attila képviselő Urak által tett javaslatokat, ezeket megpróbáltuk beépíteni, tájékoztatásul megküldtük, illetve zöld színnel is jelöltük ezeket a módosításokat. Ez ügyben munkaértekezletet hívtunk össze, ahol ismertettük az elkészített anyagot, ezúton is szeretném megköszönni Mindenkinek a hozzáadott értéket. Azért tartom fontosnak ezt az anyagot, amennyiben Önök elfogadják, a településrendezési eszközök készítéséhez, mint alap dokumentációt már fel tudjuk használni. Sasvári Viktor elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a VÁTI Kft. által készített Esztergom város településfejlesztési koncepció megalapozó vizsgálata megfelel a tervezés alapjának, és a koncepció kiválasztott fejlesztési irányát fogadja el. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 8 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 138/2017. (II.21.) PETB határozata Esztergom város településfejlesztési koncepciója megalapozó vizsgálatáról és fejlesztési irányáról Tulajdonosi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a VÁTI Kft. által készített Esztergom város településfejlesztési koncepció megalapozó vizsgálata megfelel a tervezés alapjának, és a koncepció kiválasztott fejlesztési irányát fogadja el. 21

22 Felelős: Sasvári Viktor elnök Dr. Alberti Péter elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a VÁTI Kft. által készített Esztergom város településfejlesztési koncepció megalapozó vizsgálata megfelel a tervezés alapjának, és a koncepció kiválasztott fejlesztési irányát fogadja el. A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága 104/2017. (II.21.) JEÜB határozata Esztergom város településfejlesztési koncepciója megalapozó vizsgálatáról és fejlesztési irányáról Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a VÁTI Kft. által készített Esztergom város településfejlesztési koncepció megalapozó vizsgálata megfelel a tervezés alapjának, és a koncepció kiválasztott fejlesztési irányát fogadja el. Felelős: Dr. Alberti Péter elnök (Előterjesztés mellékelve) 6.napirendi pont Döntés a Szakmaspecifikus koncepciókról - Döntés Esztergom Város vagyongazdálkodási koncepciójáról Dr. Alberti Péter elnök: Annyit szeretnék hozzászólni, hogy olvastam az előterjesztésben, hogy a Bizottságok éjszakáig üléseznek, valamint, hogy nincs elegendő idő a fajsúlyos ügyekre, ezt szeretném, ha kikerülne a szövegrészből, mert nem helytálló ma már. Sasvári Viktor elnök módosító javaslatot terjesztett elő az A) határozati javaslathoz az alábbiak szerint: Az 1. mellékletből kerüljön kivételre: 1./ A szervezeti keretek címszó alatt a pénzügyi és jogi bizottság részre vonatkozó alábbi mondat: A valódi esetenként százmilliós kihatással rendelkező ügyek tárgyalására időnként csak az éjszakába nyúló ülés vége felé kerül sor, és nincs elég idő, energia az ügyek alapos megvitatására. 2./ 5) c. pontjának 4. francia bekezdéséből a zöldterület- és Sasvári Viktor elnök: Szavazásra tette fel az A) határozati javaslatot a módosító javaslatával, amely szerint úgy dönt, hogy elfogadja Sasvári Viktor képviselő módosító javaslatát és az alábbiak szerint javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek: Tulajdonosi 22

23 Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy fogadja el az 1. mellékletben foglalt Esztergom város vagyongazdálkodási koncepciójának I. ütemét (megalapozó vizsgálat és célfa) azzal, hogy az 1. mellékletből kerüljön kivételre: 1./ A szervezeti keretek címszó alatt a pénzügyi és jogi bizottság részre vonatkozó alábbi mondat: A valódi esetenként százmilliós kihatással rendelkező ügyek tárgyalására időnként csak az éjszakába nyúló ülés vége felé kerül sor, és nincs elég idő, energia az ügyek alapos megvitatására. 2./ 5) c. pontjának 4. francia bekezdéséből a zöldterület- és A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 8 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 139/2017. (II.21.) PETB határozata Döntés Esztergom Város vagyongazdálkodási koncepciójáról Tulajdonosi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja Sasvári Viktor képviselő módosító javaslatát és az alábbiak szerint javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek: Tulajdonosi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy fogadja el az 1. mellékletben foglalt Esztergom város vagyongazdálkodási koncepciójának I. ütemét (megalapozó vizsgálat és célfa) azzal, hogy az 1. mellékletből kerüljön kivételre: 1./ A szervezeti keretek címszó alatt a pénzügyi és jogi bizottság részre vonatkozó alábbi mondat: A valódi esetenként százmilliós kihatással rendelkező ügyek tárgyalására időnként csak az éjszakába nyúló ülés vége felé kerül sor, és nincs elég idő, energia az ügyek alapos megvitatására. 2./ 5) c. pontjának 4. francia bekezdéséből a zöldterület- és Felelős: Sasvári Viktor elnök Dr. Alberti Péter elnök: Szavazásra tette fel az A) határozati javaslatot Sasvári Viktor módosító javaslatával, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja Sasvári Viktor képviselő módosító javaslatát és az alábbiak szerint javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek: Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy fogadja el az 1. mellékletben foglalt Esztergom város vagyongazdálkodási koncepciójának I. ütemét (megalapozó vizsgálat és célfa) azzal, hogy az 1. mellékletből kerüljön kivételre: 1./ A szervezeti keretek címszó alatt a pénzügyi és jogi bizottság részre vonatkozó alábbi mondat: A valódi esetenként százmilliós kihatással rendelkező ügyek tárgyalására időnként csak az éjszakába nyúló ülés vége felé kerül sor, és nincs elég idő, energia az ügyek alapos 23

24 megvitatására. 2./ 5) c. pontjának 4. francia bekezdéséből a zöldterület- és A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága 105/2017. (II.21.) JEÜB határozata Döntés Esztergom Város vagyongazdálkodási koncepciójáról Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja Sasvári Viktor képviselő módosító javaslatát és az alábbiak szerint javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek: Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy fogadja el az 1. mellékletben foglalt Esztergom város vagyongazdálkodási koncepciójának I. ütemét (megalapozó vizsgálat és célfa) azzal, hogy az 1. mellékletből kerüljön kivételre: 1./ A szervezeti keretek címszó alatt a pénzügyi és jogi bizottság részre vonatkozó alábbi mondat: A valódi esetenként százmilliós kihatással rendelkező ügyek tárgyalására időnként csak az éjszakába nyúló ülés vége felé kerül sor, és nincs elég idő, energia az ügyek alapos megvitatására. 2./ 5) c. pontjának 4. francia bekezdéséből a zöldterület- és Felelős: Dr. Alberti Péter elnök (Előterjesztés + módosító javaslat mellékelve) - Döntés a Közlekedésfejlesztési Koncepcióval kapcsolatban Tillai Gergely közlekedési ügyintéző ismertette az előterjesztést. A Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. készítette a Koncepciót és a Programot, amit szeptember 29-én szállított le, a teljes dokumentum 124 oldalból áll, részletes ismertetése a februári munkaértekezleten megtörtént. Sasvári Viktor elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy fogadja el a Szakmaspecifikus koncepciók részét képező, a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. által én készített TAN-KKH dokumentumjelű Esztergom Város Közlekedésfejlesztési Koncepcióját. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és javasolja a Képviselő-testület részére, kérje fel a polgármestert, hogy Esztergom Város Közlekedésfejlesztési Programja az elfogadott Közlekedésfejlesztési Koncepció alapján kerüljön véglegesítésre és képviselő-testületi ülésen kerüljön megtárgyalásra. 24

25 A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 6 igen 2 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 140/2017. (II.21.) PETB határozata Döntés a Közlekedésfejlesztési Koncepcióval kapcsolatban 1. javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy fogadja el a Szakmaspecifikus koncepciók részét képező, a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. által én készített TAN-KKH dokumentumjelű Esztergom Város Közlekedésfejlesztési Koncepcióját. 2. javasolja a Képviselő-testület részére, kérje fel a polgármestert, hogy Esztergom Város Közlekedésfejlesztési Programja az elfogadott Közlekedésfejlesztési Koncepció alapján kerüljön véglegesítésre és képviselő-testületi ülésen kerüljön megtárgyalásra. Felelős: Sasvári Viktor elnök Dr. Alberti Péter elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy fogadja el a Szakmaspecifikus koncepciók részét képező, a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. által én készített TAN-KKH dokumentumjelű Esztergom Város Közlekedésfejlesztési Koncepcióját. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, kérje fel a polgármestert, hogy Esztergom Város Közlekedésfejlesztési Programja az elfogadott Közlekedésfejlesztési Koncepció alapján kerüljön véglegesítésre és képviselő-testületi ülésen kerüljön megtárgyalásra. A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága 106/2017. (II.21.) JEÜB határozata Döntés a Közlekedésfejlesztési Koncepcióval kapcsolatban 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy fogadja el a Szakmaspecifikus koncepciók részét képező, a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. által én készített TAN-KKH dokumentumjelű Esztergom Város Közlekedésfejlesztési Koncepcióját. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, kérje fel a polgármestert, hogy Esztergom Város Közlekedésfejlesztési Programja az elfogadott Közlekedésfejlesztési Koncepció alapján kerüljön véglegesítésre és képviselő-testületi ülésen kerüljön megtárgyalásra. 25

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB március 21-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB március 21-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2017. március 21-én 15:00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés

Részletesebben

A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi nyílt-zárt határozatai

A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi nyílt-zárt határozatai A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2017. évi nyílt-zárt határozatai A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 8 igen szavazat mellett az alábbi határozatot 1/2017.(I.17.) PETB határozata

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB május 2-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB május 2-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2017. május 2-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 13-án 15:15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 13-án 15:15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2017. február 13-án 15:15 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 22-én 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 22-én 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. február 22-én 15 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 25-én 8:15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 25-én 8:15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. február 25-én 8:15 órakor megtartott együttes

Részletesebben

A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi nyílt-zárt határozatai

A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi nyílt-zárt határozatai A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2018. évi nyílt-zárt határozatai A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 7 igen szavazat mellett az alábbi határozatot 1/2018.(I.9.) PETB határozata

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB augusztus 30-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB augusztus 30-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. augusztus 30-án 15:00 órakor megtartott együttes

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB május 23-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB május 23-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2017. május 23-án 15:00 órakor megtartott együttes

Részletesebben

1621-1/ sz. példány

1621-1/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 1621-1/2016. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. JANUÁR

Részletesebben

Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: /2017. Jegyzőkönyv

Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: /2017. Jegyzőkönyv Esztergom Város Önkormányzat 1 sz. példány Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: 109-16/2017. Jegyzőkönyv a Városfejlesztési Bizottság 2017. október 17-én 9 órakor megtartott nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Városfejlesztési Bizottság július 19-én 8 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. a Városfejlesztési Bizottság július 19-én 8 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Jegyzőkönyv 1 sz. példány Ikt. Sz:1626-6/2016. a Városfejlesztési Bizottság 2016. július 19-én 8 óra 30 perckor megtartott

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2016. június 22-i üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri

Részletesebben

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 1/2014. (XI. 24.) KISB határozata felhatalmazza Meszes Balázs bizottsági tagot a 2014. november 24-én megtartott a bizottsági ülésről

Részletesebben

A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:

A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 1/2017.(I.17.) JEÜB határozata Napirend elfogadása úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. Döntés Pápai Hajnalka kártérítési ügyéről ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: dr. Nagy Gábor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB szeptember 20-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB szeptember 20-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. szeptember 20-án 15:00 órakor megtartott együttes

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB április 11-én 14:30 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB április 11-én 14:30 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2017. április 11-én 14:30 órakor megtartott együttes

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB június 21-én 16:15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB június 21-én 16:15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. június 21-én 16:15 órakor megtartott együttes

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB január 19-én 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB január 19-én 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. január 19-én 15 órakor megtartott együttes nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB július 6-án 16:00 megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB július 6-án 16:00 megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. július 6-án 16:00 megtartott

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2016. július 7-i üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Városfejlesztési Bizottság március 22-én 8 óra 32 perckor megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. a Városfejlesztési Bizottság március 22-én 8 óra 32 perckor megtartott nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Jegyzőkönyv 2 sz. példány Ikt. Sz:1626-4/2016. a Városfejlesztési Bizottság 2016. március 22-én 8 óra 32 perckor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB április 19-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB április 19-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. április 19-én 15:00 órakor megtartott együttes

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

9395-5/ sz. példány

9395-5/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-5/2018. 1 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. május

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság január 18-án 8:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság január 18-án 8:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Környezetvédelmi, Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2017. január 18-án 8:00 órakor megtartott üléséről Helye: Esztergomi

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB március 21-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB március 21-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. március 21-én 15:00 órakor megtartott együttes

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 1289-30/2014. 1. sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának február 5. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának február 5. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Hercegfalvi Frida bizottsági tag, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné Pallai Valéria

Részletesebben

KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB

KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB KIVONAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2016. május 05-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. 03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta. 03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia

Részletesebben

A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság évi határozatai

A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság évi határozatai A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2017. évi határozatai 1/2017. (I.18.) KKKB határozata 1. Településfejlesztési koncepció Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes - főépítész 2.

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről 03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

Jóváhagyta: JEGYZŐKÖNYV. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Gazdasági Bizottsága. nyílt üléséről

Jóváhagyta: JEGYZŐKÖNYV. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Gazdasági Bizottsága. nyílt üléséről Ügyiratszám: 17531-1/2018 Jóváhagyta: ---------------------------- Lőrincz László gazdasági irodavezető JEGYZŐKÖNYV Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága 2018. június 13-án 15 30 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. április 19-én 12.00

Részletesebben

Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására

Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat 187257/4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. május

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB május 17-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB május 17-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. május 17-én 15:00 órakor megtartott együttes

Részletesebben

A Bizottság a napirendek tárgyalása során a nyílt ülés 8. és 9. pontját a zárt ülés után tárgyalta. Jkv.író

A Bizottság a napirendek tárgyalása során a nyílt ülés 8. és 9. pontját a zárt ülés után tárgyalta. Jkv.író Fogyatékosügyi Bizottság 2019. április 23-án (kedd) 17 órai kezdettel a POHI Nagytanácstermében (1211 Bp. Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott üléséről. Napirend előtt: 50/2019.(IV.23.)SZEFOB Fogyatékosügyi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/10/2015. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 11-én 16:30 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 11-én 16:30 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. december 11-én 16:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 22-én 8:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 22-én 8:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Környezetvédelmi, Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2016. szeptember 22-én 8:00 órakor megtartott üléséről Helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat. 264/6/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3 - án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 36/2015.(VI.3.) kt. határozat. 37/2015.(VI.3.)

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. Szám: Krs/784-8/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. június 12. napján 08:30

Részletesebben

A Nemzetiségi Bizottság évi határozatai. A Nemzetiségi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:

A Nemzetiségi Bizottság évi határozatai. A Nemzetiségi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: A Nemzetiségi Bizottság 2018. évi határozatai 1/2018. (I.18.) NB határozata Napirend elfogadása 1. A Nemzetiségi Bizottság 2018. évi munkatervének elfogadása 2. Esztergom Város Önkormányzata és a helyi

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. október 24-én 12.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv rendkívüli Képviselő-testületi ülésről 2012. 12. 06. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 198- /2012. Jegyzőkönyv Inárcs Községi

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 8-án 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 8-án 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. február 8-án 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. szeptember 7-én, Tiszagyulaházán, Tiszagyulaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Tiszagyulaháza Őszirózsa Idősek Klubja termébe megtartott rendkívüli, nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi, Fejlesztési és Közbiztonsági Bizottsága 2016. június 28-án 17 óra 30 perckor Ercsi Város Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság július 5-i rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság július 5-i rendkívüli nyilvános üléséről Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottsága Ülés száma: SZCSTB 109-11/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 1-jén 8:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 1-jén 8:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Környezetvédelmi, Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2016. szeptember 1-jén 8:00 órakor megtartott üléséről Helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

17/2019. (II.27.) PEÜB

17/2019. (II.27.) PEÜB K I V O N A T és Ügyrendi Bizottság 2019. február 27-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság július 4-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság július 4-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. július 4-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 6-án megtartott rendkívüli üléséről.

TÁRGYMUTATÓ. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 6-án megtartott rendkívüli üléséről. TÁRGYMUTATÓ Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. augusztus 6-án megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 83/2019.(VIII.6.) 84/2019.(VIII.6.) Rendelet száma: Tárgya:

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága Tárgy: Napirend elfogadása 001/2017. (01.18.) JÜK határozat A Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalja: ZÁRT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2016. március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak: Izsó

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/12/2012. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 14. napján 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 14. napján 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: -1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 14. napján 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 29-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött.

Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött. 8522 Nemesgörzsöny, Széchenyi u. 10. ikt.szám:.../2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX. KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2017. Jegyzőkönyv mely készült 2017. augusztus

Részletesebben

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K Elnökétől Tiszaszentmárton, Petőfi út 93/A. -------------------------------------------------- Meghívó A Nemzetiségek jogairól szóló CLXXIX tv.-ben biztosított jogkörömben eljárva Képviselőtestületét 2017.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 15. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz Csaba,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ Margit Nyírõ István Punk

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 875-3/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 11-i rendkívüli nyílt üléséről. pályázat jóváhagyásáról

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 11-i rendkívüli nyílt üléséről. pályázat jóváhagyásáról 1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 11-i rendkívüli nyílt üléséről 137/A/2015.(VIII.11.) ÖK Uradalmi napok Kisszálláson

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának szeptember 15. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának szeptember 15. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2008. szeptember 15. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Bodnár János, Tóth István bizottság tagok, Palsics János bizottsági tag a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-15/2014. ikt.sz.

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-15/2014. ikt.sz. I-1/9-15/2014. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 4-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza 17-es sz. helyiségében. Jelen vannak: Valánszki

Részletesebben