Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága"

Átírás

1 Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság július 7-i üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának Kis-tárgyalója Jelen vannak: Meszes Balázs képviselő, bizottsági elnök Tóth Tamás Béla képviselő, bizottsági elnökhelyettes Koditek Pál, bizottsági tag Horányi László, bizottsági tag Nem vett részt az ülésen: Meghívottak: Jegyzőkönyvvezető: Eck András képviselő bizottsági tag Dr. Alberti Péter képviselő, bizottsági tag Decsi Attila, bizottsági tag A jelenléti íven felsoroltak. Hámosné Szőke Anna Meszes Balázs elnök köszöntötte a megjelenteket, és az ülést 8 óra 15 perckor megnyitotta. Megállapította, hogy a Bizottság létszáma 7 fő, jelen van 4 fő. A bizottság határozatképes. Szavazásra tette fel a napirendi pontokat. 137/2016.(VII.07.) IKB határozat: Napirend elfogadása úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: Döntés Esztergom név és címerhasználatával kapcsolatban 3. Szakmaspecifikus koncepciók készítéséről szóló döntés 4. Egyebek Felelős: Meszes Balázs elnök 1. Napirendi pont: Birkés Ferenc Roland kulturális és közművelődési referens ismertette az előterjesztést.

2 Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális döntsön úgy, hogy az Akusztikus Gitárzene Egyesülettől (cím: 2600 Vác, Garam u. 7.sz. I/3.; adószám: ; képviseli: Szabó Sándor elnök) a Szabó Sándor és Major Balázs által elkészített Átokűző zene című akusztikus gitárzene CD-ből 500 db-ot rendelje meg bruttó ,-Ft összegért. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális 4/2016. (II. 12.) esztergomi ör. 2/E. Számú melléklet 7. Egyéb kulturális támogatások sora. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság kérje fel a polgármestert, hogy Esztergom Város melléklet 7. Egyéb kulturális támogatások sorról az átcsoportosítást bruttó ,-Ft összegben 138/2016.(VII.07.) IKB határozat: 1. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális úgy dönt, hogy az Akusztikus Gitárzene Egyesülettől (cím: 2600 Vác, Garam u. 7.sz. I/3.; adószám: ; képviseli: Szabó Sándor elnök) a Szabó Sándor és Major Balázs által elkészített Átokűző zene című akusztikus gitárzene CD-ből 500 db-ot megrendel bruttó ,- Ft összegért. 2. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális költségvetéséről szóló 4/2016. (II. 12.) esztergomi ör. 2/E. Számú melléklet 7. Egyéb kulturális támogatások sora. 4. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság felkéri a polgármestert, hogy Esztergom Város melléklet 7. Egyéb kulturális támogatások sorról az átcsoportosítást bruttó ,-Ft összegben Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális döntsön úgy, hogy a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. (cím: 4026 Debrecen, Hunyadi utca 1-3.; adószám: ; képviseli: Bódor Edit ügyvezető) által a Szent Korona virágkocsi - 2 -

3 kompozíció Esztergom városába történő elszállítását és a Bazilika előtti kiállítását rendelje meg bruttó ,-Ft-ért. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális 4/2016. (II. 12.) esztergomi ör. 2/E. Számú melléklet 7. Egyéb kulturális támogatások sora. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság kérje fel a polgármestert, hogy Esztergom Város melléklet 7. Egyéb kulturális támogatások sorról az átcsoportosítást bruttó ,-Ft összegben 139/2016.(VII.07.) IKB határozat: 1. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális úgy dönt, hogy a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. (cím: 4026 Debrecen, Hunyadi utca 1-3.; adószám: ; képviseli: Bódor Edit ügyvezető) által a Szent Korona virágkocsi kompozíció Esztergom városába történő elszállítását és a Bazilika előtti kiállítását megrendeli bruttó ,-Ft-ért. 2. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális költségvetéséről szóló 4/2016. (II. 12.) esztergomi ör. 2/E. Számú melléklet 7. Egyéb kulturális támogatások sora. 4. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság felkéri a polgármestert, hogy Esztergom Város melléklet 7. Egyéb kulturális támogatások sorról az átcsoportosítást bruttó ,-Ft összegben Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális döntsön úgy, hogy a Szenttamás Barátai Egyesület (cím: 2500 Esztergom, Lépcső u. 6.; adószám: ; képviseli: Máté Edina elnök) részére a Szenttamási Napok költségeire ,-Ft önkormányzati támogatást nyújtson. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális - 3 -

4 4/2016. (II. 12.) esztergomi ör. 2/E. Számú melléklet 5. Rendezvények, fesztiválok sora. 140/2016.(VII.07.) IKB határozat: 1. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális úgy dönt, hogy a Szenttamás Barátai Egyesület (cím: 2500 Esztergom, Lépcső u. 6.; adószám: ; képviseli: Máté Edina elnök) részére a Szenttamási Napok költségeire ,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. 2. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális költségvetéséről szóló 4/2016. (II. 12.) esztergomi ör. 2/E. Számú melléklet 5. Rendezvények, fesztiválok sora. Meszes Balázs elnök: szavazásra tette fel a határozati javaslatot, amely szerint Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális döntsön úgy, hogy a PYRO-1 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (cím: 5700 Gyula, Rákóczi u. 19.; adószám: ; képviseli: Lupsán István ügyvezető) által az augusztus 19-re tervezett tűzijátékot rendelje meg bruttó ,-Ft összegben. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális 4/2016. (II. 12.) esztergomi ör. 2/E. Számú melléklet 5. Rendezvények, fesztiválok sora. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság kérje fel a polgármestert, hogy Esztergom Város melléklet 5. Rendezvények, fesztiválok sorról az átcsoportosítást bruttó ,-Ft összegben 141/2016.(VII.07.) IKB határozat: 1. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális úgy dönt, hogy a PYRO-1 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (cím: 5700 Gyula, Rákóczi u. 19.; - 4 -

5 adószám: ; képviseli: Lupsán István ügyvezető) által az augusztus 19-re tervezett tűzijátékot megrendeli bruttó ,-Ft összegben. 2. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális költségvetéséről szóló 4/2016. (II. 12.) esztergomi ör. 2/E. Számú melléklet 5. Rendezvények, fesztiválok sora. 4. Az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság felkéri a polgármestert, hogy Esztergom Város melléklet 5. Rendezvények, fesztiválok sorról az átcsoportosítást bruttó ,-Ft összegben Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális döntsön úgy, hogy az Esztergom-Belvárosi Szent Péter és Pál Plébánia (cím: 2500 Esztergom, IV. Béla király u. 3.; adószám: ; képviseli: Dr. Harmai Gábor plébános) részére a családi tábor költségeire ,-Ft önkormányzati támogatást nyújtson. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális 4/2016. (II. 12.) esztergomi ör. 2/E. Számú melléklet 7. Egyéb kulturális támogatások sora. 142/2016.(VII.07.) IKB határozat: 1. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális úgy dönt, hogy az Esztergom-Belvárosi Szent Péter és Pál Plébánia (cím: 2500 Esztergom, IV. Béla király u. 3.; adószám: ; képviseli: Dr. Harmai Gábor plébános) részére a családi tábor költségeire ,-Ft önkormányzati támogatást nyújt. 2. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális költségvetéséről szóló 4/2016. (II. 12.) esztergomi ör. 2/E. Számú melléklet 7. Egyéb kulturális támogatások sora

6 (Az előterjesztés mellékelve!) 2. Napirendi pont: Döntés Esztergom név és címerhasználatával kapcsolatban Birkés Ferenc Roland kulturális és közművelődési referens ismertette az előterjesztést. Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális döntsön úgy, hogy legye le a napirendről Döntés Esztergom név és címerhasználatával kapcsolatban című előterjesztés I. határozati javaslatát. 143/2016.(VII.07.) IKB határozat: Döntés Esztergom név és címerhasználatával kapcsolatban Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális úgy dönt, hogy leveszi a napirendről Döntés Esztergom név és címerhasználatával kapcsolatban című előterjesztés I. határozati javaslatát. Felelős: Meszes Balázs elnök Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés i) pontja, valamint a cégnyilvántartásról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény 4. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a városi címer, zászló és szóembléma alkotásáról, használatának rendjéről szóló 23/2014. (XII. 3.) önkormányzati rendeletének értelmében járuljon hozzá ahhoz, hogy Dr. Süle Péter (cím: 2500 Esztergom, Szamárhegy Dűlő /0002; szül. hely és idő: december 23.; anyja neve: Hajmer Adrien; sz.ig.: KA; l.ig.: SL), az Esztergomi Vitorlás Sport Egyesület nevében és logójában Esztergom nevét és címerét használja. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális javasolja a Képviselő-testületnek, hatalmazza fel a polgármestert a vállaltakkal kapcsolatos megállapodás 144/2016.(VII.07.) IKB határozat: Döntés Esztergom név és címerhasználatával kapcsolatban 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés i) pontja, valamint a cégnyilvántartásról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény 4. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a városi címer, - 6 -

7 zászló és szóembléma alkotásáról, használatának rendjéről szóló 23/2014. (XII. 3.) önkormányzati rendeletének értelmében járuljon hozzá ahhoz, hogy Dr. Süle Péter (cím: 2500 Esztergom, Szamárhegy Dűlő /0002; szül. hely és idő: december 23.; anyja neve: Hajmer Adrien; sz.ig.: KA; l.ig.: SL), az Esztergomi Vitorlás Sport Egyesület nevében és logójában Esztergom nevét és címerét használja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális javasolja a Képviselő-testületnek, hatalmazza fel a polgármestert az 1. pontban szereplő részben vállaltakkal kapcsolatos megállapodás Felelős: Meszes Balázs elnök Határidő: tájékoztatásra: a soron következő képviselő-testületi ülés (Az előterjesztés mellékelve!) 3. Napirendi pont: Szakmaspecifikus koncepciók készítéséről szóló döntés Philipp Frigyes főépítész ismertette az előterjesztést. Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy, hogy az alábbi szakmaspecifikus koncepciókat el kell készíteni, illetve a meglevőket aktualizálni kell: Turisztikai koncepció Vagyongazdálkodási koncepció Közjóléti, egészségügyi és esélyegyenlőségi koncepció Közbiztonsági koncepció Kulturális koncepció Oktatási és Ifjúságpolitikai koncepció Sport és Szabadidős koncepció Műszaki Infrastrukturális koncepció Városmarketing és párbeszéd koncepció Épített környezet koncepció Környezet-, és Természetvédelmi koncepció 145/2016.(VII.07.) IKB határozat: Szakmaspecifikus koncepciók készítéséről szóló döntés Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy, hogy az alábbi szakmaspecifikus koncepciókat el kell készíteni, illetve a meglevőket aktualizálni kell: Turisztikai koncepció Vagyongazdálkodási koncepció Közjóléti, egészségügyi és esélyegyenlőségi koncepció Közbiztonsági koncepció Kulturális koncepció Oktatási és Ifjúságpolitikai koncepció - 7 -

8 Sport és Szabadidős koncepció Műszaki Infrastrukturális koncepció Városmarketing és párbeszéd koncepció Épített környezet koncepció Környezet-, és Természetvédelmi koncepció Felelős: Meszes Balázs elnök Határidő: tájékoztatásra: a soron következő képviselő-testületi ülés (Az előterjesztés mellékelve!) 4. Napirendi pont: Egyebek Philipp Frigyes főépítész: A Dunakanyar szó nem védett, tegyük azzá. A Dunakanyar Térségfejlesztő Tanács hivatalosan működő szervezet. Salzkammergut térséggel kössünk együttműködési megállapodást. Augusztus 20-at miért nem tehetné az ország Esztergommá? Hozzák ide a Szent Jobbot, hozzák ide a koronát és itt vonják fel augusztus 20-án az országzászlót, és jöjjön ide a köztársasági elnök és miniszterelnök. Augusztus 20. az Esztergom és nem Szent István Bazilika. Meszes Balázs elnök megköszönte a részvételt és az ülést 8 óra 45 perckor bezárta. K. m. f. Meszes Balázs bizottsági elnök Tóth Tamás Béla bizottsági elnökhelyettes - 8 -

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2016. június 22-i üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2016. június 8-i üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága. Jegyzőkönyv

Esztergom Város Önkormányzat Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága. Jegyzőkönyv Esztergom Város Önkormányzat Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Jegyzőkönyv Idegenforgalmi és Kulturális Bizottságáról 2017. július 31-én (hétfőn) 9 órakor megtartott üléséről

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága. Jegyzőkönyv

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága. Jegyzőkönyv Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Jegyzőkönyv Idegenforgalmi és Kulturális Bizottságáról 2017. november 29-én (szerdán) 15 órakor megtartott üléséről

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2016. november 9-i üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága. Jegyzőkönyv

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága. Jegyzőkönyv Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Jegyzőkönyv Idegenforgalmi és Kulturális Bizottságáról 2017. szeptember 27-én (szerda) 15 órakor megtartott

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2016. március 11-i üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri

Részletesebben

Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: /2017. Jegyzőkönyv

Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: /2017. Jegyzőkönyv Esztergom Város Önkormányzat 1 sz. példány Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: 109-16/2017. Jegyzőkönyv a Városfejlesztési Bizottság 2017. október 17-én 9 órakor megtartott nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB július 6-án 16:00 megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB július 6-án 16:00 megtartott együttes nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. július 6-án 16:00 megtartott

Részletesebben

A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság évi határozatai

A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság évi határozatai A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2017. évi határozatai 1/2017. (I.18.) KKKB határozata 1. Településfejlesztési koncepció Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes - főépítész 2.

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 1-jén 8:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 1-jén 8:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Környezetvédelmi, Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2016. szeptember 1-jén 8:00 órakor megtartott üléséről Helye:

Részletesebben

9395-5/ sz. példány

9395-5/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-5/2018. 1 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. május

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság január 18-án 8:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság január 18-án 8:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Környezetvédelmi, Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2017. január 18-án 8:00 órakor megtartott üléséről Helye: Esztergomi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 8-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 22/2016. (III.08.) Kt. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés helye:

Részletesebben

1621-1/ sz. példány

1621-1/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 1621-1/2016. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. JANUÁR

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének Nemzetiségi Bizottsága JEGYZŐKÖNYV a Nemzetiségi Bizottság 2017. június 19 én 16:30 órakor megtartott üléséről Helye: Esztergomi Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Keébe György megkérdezte a Bizottság tagjait, hogy van-e kérdés, hozzászólás az előterjesztéssel kapcsolatban?

Keébe György megkérdezte a Bizottság tagjait, hogy van-e kérdés, hozzászólás az előterjesztéssel kapcsolatban? Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata Képviselő-testület GAZDASÁGI ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV a Bizottság 2012. november hó 12. napján tartott üléséről (Budapest, XXII.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. augusztus 22. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására 11. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő- testületének 2013. július 2-án 13.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak:, Berkes Balázs polgármester, Jakus Árpádné, Kovácsné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Sashalmi Endre alpolgármester (Kincsesbánya) Czövekné Duduma Ildikó képviselő (Kincsesbánya)

Jegyzőkönyv. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Sashalmi Endre alpolgármester (Kincsesbánya) Czövekné Duduma Ildikó képviselő (Kincsesbánya) Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 15-én 18 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8045 Isztimér, Köztársaság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-4/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 1289-30/2014. 1. sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-4/2017 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Városfejlesztési Bizottság március 22-én 8 óra 32 perckor megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. a Városfejlesztési Bizottság március 22-én 8 óra 32 perckor megtartott nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Jegyzőkönyv 2 sz. példány Ikt. Sz:1626-4/2016. a Városfejlesztési Bizottság 2016. március 22-én 8 óra 32 perckor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 22-én 8:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 22-én 8:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Környezetvédelmi, Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2016. szeptember 22-én 8:00 órakor megtartott üléséről Helye:

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Nemzetiségi Bizottsága JEGYZŐKÖNYV a Nemzetiségi Bizottság 2017. január 26-án 16:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Az ülésen megjelentek: Nem

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság július 4-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság július 4-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. július 4-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 1/2014. (XI. 24.) KISB határozata felhatalmazza Meszes Balázs bizottsági tagot a 2014. november 24-én megtartott a bizottsági ülésről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. év május hó 14. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2014.(V.14.) 31/2014.(V.14.) 32/2014.(V.14.) Z1 Z1

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.)

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.) J e g y z ő k ö n y v Készült: Ligetfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27- án 18 óra kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva,

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság szeptember 26-án 14:30 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság szeptember 26-án 14:30 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. szeptember 26-án 14:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság október 24-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság október 24-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. október 24-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV N A P I R E N D

JEGYZŐKÖNYV N A P I R E N D Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-11/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. augusztus 2-án,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2015. május 6-án 9.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 1/2013.(I.30.) Rendelet száma: 1/2013.(I.30.) Tárgya: A 139/2012.(XI.28.)

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 23-i

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális Bizottságának 2015. március 30-án tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza a 13/2015.(III.30.) 14/2015.(III.30.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye : Nagymágocsi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó terme székhelytelepülésen.

Jegyzőkönyv. Az ülés helye : Nagymágocsi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó terme székhelytelepülésen. 13/2016. Jegyzőkönyv Készült Nagymágocs Nagyközség Önkormányzat Képviselő testületének 2016. június 15 én 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt képviselő testületi üléséről. Az ülés helye : Nagymágocsi

Részletesebben

MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Ikt.sz.: 570 11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2014. április 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2017. május 3 án 15:30 órakor megtartott üléséről Helye: Esztergomi

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2017.december 19-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Molnár Balázs polgármester Németh Lajos

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 20-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 20-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. június 20-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-6/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. június 4-én megtartott ülésének 6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. október 30-án megtartott üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácskozó terme Ráckeve, Szent István tér

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság augusztus 2-án 8:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság augusztus 2-án 8:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. augusztus 2-án 8:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről. Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-6/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. ÁPRILIS 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 139, 140, 141, 142/2016. (IV. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 6/2017. Határozatok száma: 93/2017. (05.15.) - 95/2017. (05.15.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2017. május 15-én

Részletesebben

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. június 17. napján MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 39/2010. (VI.17.) Z1

Részletesebben

Horvát Kisebbségi Önkormányzat Petrivente Hrvatska manjinska samouprava 2010. november 30-i testületi ülése

Horvát Kisebbségi Önkormányzat Petrivente Hrvatska manjinska samouprava 2010. november 30-i testületi ülése 2-11/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. november 30-án MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 18/2010. (XI.30.) G2 19/2010. (XI.30.)

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről Határozatok: 47/2014 ( VIII.28.) sz. határozat: Helyi Választási Bizottság

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama. JEGYZŐKÖNYV Bari a h i d a Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év június hó 17. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszama Kódja 23/201 ő.fvi. 17.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2017. március 30 án 15:30 órakor megtartott üléséről Helye: Esztergom

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.

Részletesebben

A Nemzetiségi Bizottság évi határozatai. A Nemzetiségi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:

A Nemzetiségi Bizottság évi határozatai. A Nemzetiségi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: A Nemzetiségi Bizottság 2018. évi határozatai 1/2018. (I.18.) NB határozata Napirend elfogadása 1. A Nemzetiségi Bizottság 2018. évi munkatervének elfogadása 2. Esztergom Város Önkormányzata és a helyi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án 13.40. órakor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Veresné Nagy Margit elnök, Kocsmár Gyula elnökhelyettes,

Részletesebben

dr. Csabai Péter, elöljáró Makra Krisztina, képviselő Skublicsné Manninger Alexandra, képviselő Majorossy Imréné, nem képviselő tag

dr. Csabai Péter, elöljáró Makra Krisztina, képviselő Skublicsné Manninger Alexandra, képviselő Majorossy Imréné, nem képviselő tag Szám: 11/2016. 1028 Budapest, Máriaremetei út 37. Telefon: 376-5966 E-mail: szentirmai.mate@ masodikkerulet.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ának 2016. október 27-i rendes üléséről 13.30 órai kezdettel.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 19-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 19-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 19-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2011. november 8-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben