Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság január 18-án 8:00 órakor megtartott üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság január 18-án 8:00 órakor megtartott üléséről"

Átírás

1 Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Környezetvédelmi, Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság január 18-án 8:00 órakor megtartott üléséről Helye: Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal Gadányi termében Jelen vannak: Juhász István képviselő, bizottsági elnök Tóth Tamás képviselő, bizottsági tag Ifj. Torma László bizottsági tag Nem volt jelen az ülésen: Vigh László képviselő, elnökhelyettes Dávid Gábor Tamás bizottsági tag Meghívottak: Jegyzőkönyvvezető: a jelenléti íven felsoroltak Sarkadiné Halasy Ibolya Juhász István elnök köszöntötte a bizottsági ülés résztvevőit, megállapította, hogy a Bizottság megválasztott létszáma 5 fő, jelen van 3 fő, a Bizottság határozatképes. Ismertette a meghívó szerinti napirendi pontokat. Napirend elfogadása: Juhász István elnök szavazásra tette fel a napirend elfogadását, mely szerint a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 1/2017. (I.18.) KKKB határozata Napirend elfogadása Köztisztasági és Közrendi Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. Településfejlesztési koncepció Felelős: Romanek Etelka polgármester Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes - főépítész 2. Javaslat Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének helyi zaj és rezgésvédelemről szóló 17/2016 (V.25.) önkormányzati rendeletének hatályon kívül Felelős: Romanek Etelka polgármester Előterjesztést készítette: Bartha Andrea környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási ügyintéző 1

2 3. Egyéb Határidő: azonnal 1. napirendi pont: Településfejlesztési koncepció Juhász István elnök: Átadom a szót Főépítész Úrnak. Philipp Frigyes főépítész: Tisztelt Bizottság! Amikor idekerültem, akkor az ember gyorsan átnézi, hogy milye van ennek a Városnak a magam szakterületét érintően. Nagy megdöbbenéssel vettem észre, hogy nincs településfejlesztési koncepciója a Városnak, de ugyanakkor meglepett, hogy készít egy Integrált Településfejlesztési Stratégiát, amit koncepcióra épít a jogszabály. Az ember gyorsan lépni próbált, kérve a Képviselő-testületet, támogassa, hogy ezt az alapművet készítsük már el. Nyilván ennek oka az is volt, hogy a Város korábban olyan döntéseket hozott, amelyek szakmailag nem biztos, hogy megalapozottak voltak (például Búbánatvölgy és környékének belterületbe vonása). Úgy ítélem meg szakmailag, lehet, hogy akkor és ott fontos volt, de szakmailag úgy érzem, hogy megalapozatlan, mert a Várost egészében nem figyelte a döntéshozó. Egy stratégiai anyag összeállítása nem egy könnyű feladat. Alapvetően két részből áll, az egyik, hogy az ember összegyűjt, amit csak tud minden információt a Városról és ebből megpróbál egy megalapozó vizsgálatot összerakni, ez a mi van című helyzet és az ott leszűrt információk, adatok alapján megpróbál egy célfát összerakni. Ez a célfa egy olyan műfaj, ami meglehetősen bonyolult, de a szavaknak nagyon nagy jelentősége van, idáig jutottunk el most. Ez volt 1 év munkája, kőkemény 1 év január 1-jével változott a jogszabály, tehát ha ma kezdenénk, már nem kéne ezt a beszélgetést folytatni, mert máshová telepítik ezt a mostani dolgot, ezt a döntést, de nekünk még a régi jogszabály szerint kell dolgoznunk, mert ilyen áthúzódóban vagyunk a két év között. Azt mondja a jogszabály, hogy a Képviselő-testületnek döntenie kell, hogy a megalapozó vizsgálat, tehát ez a két kötet, meg a táblázat, a tovább tervezés szempontjából alkalmas és jónak tartja, minden benne van-e, nem hagytunk-e ki valamit, a fejlesztés iránya jó-e. Ez a szó nagyon fontos a jogszabályban, mert az irányról beszél, és nem azt mondja, hogy a fejlesztés jó-e. Az anyag most azt tartalmazza, hogy a 360 -ból mondjuk 180 -ot kizárok, ez a lényege ennek az egésznek. A Képviselő-testületnek azt kellene kimondania, hogy tovább tervezésnek alapjául ezt a két és fél kötetet elfogadja és azt az irányt, amit ebből le tudtunk szűrni, azt a célfát jónak tartja, ez a lényege az egésznek. A továbbiakban mi a menetrend? Amennyiben a Képviselő-testület ezt elfogadja, akkor elkészül a véleményezési anyag, ez egy szűkebb anyag lesz, a célfa egy kicsit ki lenne bontva, de nem napra pontosan és mit pontosan, és ez a véleményezési anyag kerül ki a jogszabályban megállapított államigazgatási szerveknek, ezt kapják meg a szomszédos települések, kapja meg a Megye, és kapják meg mind azok, akiket a Képviselő-testület a Partnerségi Egyeztetési Szabályzatban nevesített. Ez kerül fel a honlapra és 21 nap áll rendelkezésre mindenkinek arra, hogy ezzel kapcsolatosan bármilyen véleményt megfogalmazhat. Ezek a vélemények, ha beérkeztek és minden véleményt megismerve kerül a Képviselő-testület elé újra az anyag, az összes beérkezett véleményt rögzítenünk kell, ezekre tervezői és főépítészi válaszokat kell adni és a Képviselő-testület eldönti, hogy elfogadja a mi válaszunkat, vagy pedig nem fogadja el. Ha nem fogadja el, azt neki indokolnia kell, hogy miért nem fogadja el a választ. Ez a menetrendje az egésznek. 2

3 Tóth Tamás bizottsági tag: Az a véleményem, hogy nagyon jól használható anyag, amit a Főépítész Úr és Munkatársai elkészítettek. Hatalmas tudásanyagot ölel fel és adathalmazt foglal rendszerbe, ez a legnehezebb dolog szerintem a világon. Nagyon jól áttekinthető, a kertvárosi részeket egyből ki tudtam magamnak jegyzetelni, nagyon jól használható anyag van a kezünkben. Elfogadásra mindenképpen javaslom. Juhász István elnök: Én is megszeretném köszönni, hiszen valóban egy nagy horderejű dolog a Város életében és a Hivatal életében is azt gondolom. Bármikor és bármilyen körülmények között fogom támogatni a Főépítész Úr munkáját, törekvéseit. Juhász István elnök: Szavazásra tette fel a határozati javaslatot, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a VÁTI Kft. által készített Esztergom város településfejlesztési koncepció megalapozó vizsgálata megfelel a tervezés alapjának, és a koncepció kiválasztott fejlesztési irányát fogadja el. Köztisztasági és Közrendi Bizottsága 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 2/2017. (I.18.) KKKB határozata Településfejlesztési koncepció Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a VÁTI Kft. által készített Esztergom város településfejlesztési koncepció megalapozó vizsgálata megfelel a tervezés alapjának, és a koncepció kiválasztott fejlesztési irányát fogadja el. Határidő: tájékoztatásra: a soron következő képviselő-testületi ülés (Előterjesztés mellékelve) 2. napirendi pont: Javaslat Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének helyi zaj és rezgésvédelemről szóló 17/2016 (V.25.) önkormányzati rendeletének hatályon kívül Bartha Andrea környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási ügyintéző ismertette az előterjesztést: A Zajrendelet hatályon kívül helyezésére azért van szükség, mert nem minden esetben tudtuk alkalmazni az engedélykérések során és így célszerű lenne az időpontokon változtatni, valamint az új rendeletbe célszerű belevenni a magáningatlanokat, a vendéglátóegységek területére is kiegészíteni. Az új rendelet úgy nézne ki, hogy ebbe belevettem a magánszemélyek háztartási igényeit kielégítő tevékenységeket. A Városfejlesztési Bizottságnak volt egy módosító javaslata, hogy ne csak a magánszemélyekre terjedjen ki a zöldfelület fenntartás, hanem a közterületekre is, ami reggel 7-től este 7-ig lenne. A következő pontban pedig a vendéglátó egység területén hangosító berendezés üzemeltetésére vonatkoznak a szabályok. Itt is a Városfejlesztési Bizottságnak a módosító 3

4 javaslata volt, hogy ne reggel 7-től éjfélig tartson a munkanapokon, hanem csak este 10-ig és hétvégén ott se éjfélig, hanem este 11-ig. Juhász István elnök: Mi van a hétvégi fűnyírással? A régi rendeletünk szerint a magánszemély délután 2 óra után nem nyírhat füvet. Bartha Andrea környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási ügyintéző: Itt reggel 8-tól este 7- ig. Juhász István elnök: Van-e benne szankció? Bartha Andrea környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási ügyintéző: A végére a jogkövetkezményekhez beírtam, hogy helyszíni bírság is, meg közigazgatási bírság is kiszabható. Juhász István elnök: Tudjuk, hogy mennyit? Bartha Andrea környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási ügyintéző: Igen, Ft-ig helyszíni bírság, természetes személyek esetén Ft, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknél Ft-ig terjedő közigazgatási bírság. Juhász István elnök módosító javaslatot terjesztett elő a következők szerint: A rendelet 2. pontja 3. (1) bekezdés c) pontja az alábbiak szerint módosuljon: Juhász István elnök: Szavazásra tette fel a rendeletalkotási javaslatot a módosító javaslattal, amely szerint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Környezetvédelmi, javasolja a Képviselő-testület részére, hogy alkossa meg a./2017.(.) önkormányzati rendeletét a helyi zaj és rezgésvédelemről Juhász István képviselő módosító javaslatával, mely szerint a rendelet 2. pontja 3. (1) bekezdés c) pontja az alábbiak szerint módosuljon: Köztisztasági és Közrendi Bizottsága 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 3/2017. (I.18.) KKKB határozata Javaslat Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének helyi zaj és rezgésvédelméről szóló 17/2016 (V.25.) önkormányzati rendeletének hatályon kívül Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy alkossa meg a./2017.(.) önkormányzati rendeletét a helyi zaj és rezgésvédelemről Juhász István képviselő módosító javaslatával, mely szerint a rendelet 2. pontja 3. (1) bekezdés c) pontja az alábbiak szerint módosuljon: 4

5 Határidő: tájékoztatására: a soron következő képviselő-testületi ülés (Előterjesztés + módosító javaslat mellékelve) 3. napirendi pont: Egyéb Juhász István elnök: Van-e valakinek az egyebekben kérdése, észrevétele? Egyéb kérdés, hozzászólás nem volt, Juhász István elnök megköszönte a Bizottság tagjainak és a Hivatal dolgozóinak az ülésen való részvételt és 8 óra 50 perckor bezárta a Bizottság ülését. K.m.f. Juhász István elnök Tóth Tamás bizottsági tag 5

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 1-jén 8:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 1-jén 8:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Környezetvédelmi, Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2016. szeptember 1-jén 8:00 órakor megtartott üléséről Helye:

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottsága Jegyzőkönyv Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2017. június 14 én 8:30 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 22-én 8:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 22-én 8:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Környezetvédelmi, Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2016. szeptember 22-én 8:00 órakor megtartott üléséről Helye:

Részletesebben

A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság évi határozatai

A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság évi határozatai A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2017. évi határozatai 1/2017. (I.18.) KKKB határozata 1. Településfejlesztési koncepció Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes - főépítész 2.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés helye:

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Nemzetiségi Bizottsága JEGYZŐKÖNYV a Nemzetiségi Bizottság 2017. január 26-án 16:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Az ülésen megjelentek: Nem

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés

Részletesebben

Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: /2017. Jegyzőkönyv

Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: /2017. Jegyzőkönyv Esztergom Város Önkormányzat 1 sz. példány Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Ikt. Sz: 109-16/2017. Jegyzőkönyv a Városfejlesztési Bizottság 2017. október 17-én 9 órakor megtartott nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2016. július 7-i üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. augusztus 15-én (hétfő) 15:30 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság október 24-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság október 24-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. október 24-én 15:00 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság az ülés napirendjét 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság az ülés napirendjét 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, az alábbi határozatot hozta: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2016. június 22-i üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság évi határozatai

A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság évi határozatai A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2014. évi határozatai 1/2014. (I.15.) határozata Köztisztasági és 1. A 2014. évi gyepmesteri díjszabás meghatározása 2. A Bizottság 2014. évi munkatervének

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság augusztus 2-án 8:00 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság augusztus 2-án 8:00 órakor megtartott üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. augusztus 2-án 8:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 9/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Városfejlesztési Bizottság július 19-én 8 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. a Városfejlesztési Bizottság július 19-én 8 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Jegyzőkönyv 1 sz. példány Ikt. Sz:1626-6/2016. a Városfejlesztési Bizottság 2016. július 19-én 8 óra 30 perckor megtartott

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Városfejlesztési Bizottság március 22-én 8 óra 32 perckor megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. a Városfejlesztési Bizottság március 22-én 8 óra 32 perckor megtartott nyílt üléséről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Jegyzőkönyv 2 sz. példány Ikt. Sz:1626-4/2016. a Városfejlesztési Bizottság 2016. március 22-én 8 óra 32 perckor megtartott

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-21/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. december 28. napján MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 98/2010. (XII.28.) Z1 99/2010.

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Testületi ülés ideje: 2016. január 14. Testületi ülés helye: Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. I. emelet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Fejér Megyei Közgyűlés Fejlesztési Szakbizottságának május 17-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Fejér Megyei Közgyűlés Fejlesztési Szakbizottságának május 17-én megtartott nyílt üléséről Szám: 155-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: 2011. május 17-én megtartott nyílt üléséről Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Fejlesztési Főosztályának tárgyalója (Székesfehérvár, Piac tér 12-14.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1. ) emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1. ) emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 8-án 14,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Helye: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1. ) emeleti tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. május 25-én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 8-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 8-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. MÁRCIUS 8-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 42/2016. (III. 8.) BVKt határozat 43/2016. (III. 8.) BVKt határozat Biharkeresztes

Részletesebben

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről. Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073

Részletesebben

1621-1/ sz. példány

1621-1/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 1621-1/2016. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. JANUÁR

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének Nemzetiségi Bizottsága JEGYZŐKÖNYV a Nemzetiségi Bizottság 2017. június 19 én 16:30 órakor megtartott üléséről Helye: Esztergomi Közös Önkormányzati

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. november 3. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bakosné Szécsényi Bernadett Csontos István Király Csaba Nagy Imre Solti Gábor

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bakosné Szécsényi Bernadett Csontos István Király Csaba Nagy Imre Solti Gábor Úri Község Önkormányzata 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri Polgármesteri Hivatalában 2017. október 27-én 15.30 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én 17. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyiségébe,

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 23-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 23-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 23-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 457/8/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 11.-én megtartott rendkívüli üléséről Izsák Város Önkormányzat

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének december 28. napján 10,30 órakor

JEGYZŐKÖNYV. a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének december 28. napján 10,30 órakor JEGYZŐKÖNYV a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 28. napján 10,30 órakor a Szentesi Közös önkormányzati Hivatal Kistanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Humán Ügyek. Bizottsági elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné aljegyző. Farkasné Dunai Andrea Óvodavezető

JEGYZŐKÖNYV. Humán Ügyek. Bizottsági elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné aljegyző. Farkasné Dunai Andrea Óvodavezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Gazdasági Bizottságának, valamint Humán Ügyek Bizottságának, 2013. április 17.-én 16.00 órai kezdettel megtartott együttes üléséről. Jelen vannak: Humán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-1/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK VALAMINT TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. október 28 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 19-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 19-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 19-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 20- án a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. április 23. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Kék János elnök Pózer Tamás elnökhelyettes Bón Ferenc

Részletesebben

FELSŐCSATÁR KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

FELSŐCSATÁR KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV TORONY KÖZSÉG DOZMAT KÖZSÉG FELSŐCSATÁR KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Torony, Dozmat, Felsőcsatár képviselő-testületének 2018. február 8-án megtartott közös testületi ülésén Helye: Torony Község Önkormányzata

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 8-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 22/2016. (III.08.) Kt. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottsága Jegyzőkönyv Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2017. május 24-én 16 órakor megtartott

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 47/2015.(VI.24.) 48/2015.(VI.24.) 49/2015.(VI.24.) A Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettesi

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

NAGYRÉCSE, CSAPI, NAGYBAKÓNAK, ZALAÚJLAK, MIHÁLD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉS 8756 Nagyrécse, Kossuth u. 48.

NAGYRÉCSE, CSAPI, NAGYBAKÓNAK, ZALAÚJLAK, MIHÁLD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉS 8756 Nagyrécse, Kossuth u. 48. NAGYRÉCSE, CSAPI, NAGYBAKÓNAK, ZALAÚJLAK, MIHÁLD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉS 8756 Nagyrécse, Kossuth u. 48. 1-01/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyrécse, Csapi, Nagybakónak,

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 1289-30/2014. 1. sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014.

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 22-én 14.00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyisége, Kisrécse,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 1/2014. (XI. 24.) KISB határozata felhatalmazza Meszes Balázs bizottsági tagot a 2014. november 24-én megtartott a bizottsági ülésről

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. március 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2017. (III. 30.) önkormányzati rendelet a településfejlesztési, a településrendezési,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2016. március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak: Izsó

Részletesebben

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-1/2014. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 16-án

Részletesebben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. május 3-án Határozatok: MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Sorszáma: Kódja 35/2012. (V.03.) F5 36/2012. (V.03.) F4 37/2012.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága. Jegyzőkönyv

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága. Jegyzőkönyv Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága Jegyzőkönyv Idegenforgalmi és Kulturális Bizottságáról 2017. szeptember 27-én (szerda) 15 órakor megtartott

Részletesebben

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-22/2014. iktatószám 22. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata évi 4. sz. jegyzőkönyve. a december 22-én megtartott ülésről.

Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata évi 4. sz. jegyzőkönyve. a december 22-én megtartott ülésről. Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2011. évi 4. sz. jegyzőkönyve a 2011. december 22-én megtartott ülésről. Jegyzőkönyv Készült az Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2011. december 22-én

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben