Jóváhagyta: JEGYZŐKÖNYV. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Gazdasági Bizottsága. nyílt üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jóváhagyta: JEGYZŐKÖNYV. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Gazdasági Bizottsága. nyílt üléséről"

Átírás

1 Ügyiratszám: /2018 Jóváhagyta: Lőrincz László gazdasági irodavezető JEGYZŐKÖNYV Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága június 13-án órakor kezdődő nyílt üléséről

2 2 Helye: Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal, A épület, Pávai Vajna Ferenc terem. Jelen vannak a csatolt jelenléti ív szerint: - a Gazdasági Bizottsági tagok: Marosi György Csongor elnök, Orosz János József elnök - helyettes, Antalné Tardi Irén, Harsányi István, Juhász Géza, Kanizsay György Béla, Képíró Ákos, Kolozsvári Csaba, Szabó Marianna - a Polgármesteri Hivatal részéről jelen vannak: Dr. Korpos Szabolcs jegyző, Lőrincz László gazdasági irodavezető, Bárdos Ilona pénzügyi irodavezető-helyettes, Kunkliné Dede Erika egészségügyi, szociális irodavezető-helyettes, Szabóné Szabó Mária vagyongazdálkodási ügyintéző, Szabó László városfejlesztési ügyintéző - jegyzőkönyvvezető: Fehér Adrienn Marosi György Csongor: Megállapítom, hogy a bizottság határozatképes. Az Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégium kérelmét visszavonta. A kiküldött napirendekhez egy plusz előterjesztés érkezett Árpád zug tulajdonjog rendezésével kapcsolatosan, amely az ülésen került kiosztásra. Az elnök szavazásra bocsátotta a plusz előterjesztés napirendre vételét. Kolozsvári Csaba, Szabó Marianna) ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a plusz előterjesztés napirendre vételét. (a döntéshozatalban 9 fő vett részt). 124/2018. (VI. 13.) GB határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága elfogadja az Árpád zug tulajdonjog rendezésével kapcsolatos előterjesztés napirendre vételét. Az elnök szavazásra bocsátotta az így kialakult napirendet. Kolozsvári Csaba, Szabó Marianna) ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a napirendet. (a döntéshozatalban 9 fő vett részt). 125/2018. (VI. 13.) GB határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága elfogadta a napirendi javaslatokat. Napirendi javaslat: 1. Előterjesztés Hajdúszoboszlói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum drogstratégia (3. sz. testületi napirend) Előadó: egészségügyi-szociális irodavezető-helyettes 2. Előterjesztés a Járóbeteg-Ellátó Centrum egyes alapdokumentumainak módosítására. (4. sz. testületi napirend) Előadó: egészségügyi-szociális irodavezető-helyettes 3. Előterjesztés rendkívüli szociális támogatás igénylésének pályázatára. (5. sz. testületi napirend) Előadó: egészségügyi-szociális irodavezető-helyettes 4. Előterjesztés a 0116/3 hrsz-ú ingatlan rendezésére. (6. sz. testületi napirend) Előadó: gazdasági irodavezető 5. Előterjesztés az Árpád zug tulajdonjog rendezésére. Előadó: városfejlesztési irodavezető-helyettes

3 Képviselő-testületi napirendben nem szereplő, csak bizottsági anyag: 6. Előterjesztés forgalomtechnikai javaslatokról Előadó: városfejlesztési irodavezető-helyettes Tájékoztatók, bejelentések 3 1. napirend Előterjesztés Hajdúszoboszlói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum drogstratégia /2018. (VI. 13.) GB határozat testületnek a mellékletben szereplő Hajdúszoboszlói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum helyi ra vonatkozó drogstratégia és középtávú cselekvési terv jóváhagyását. 2. napirend Előterjesztés a Járóbeteg-Ellátó Centrum egyes alapdokumentumainak módosítására. 127/2018. (VI. 13.) GB határozat testületnek a mellékletben szereplő Járóbeteg-Ellátó Centrum egységes szerkezetű Szervezeti és Működési Szabályzat és a Kollektív Szerződés (6 db mellékletével együtt) jóváhagyását. Ezzel egyidejűleg a jelenleg hatályos SZMSZ és Kollektív Szerződés hatályát veszti.

4 4 3. napirend Előterjesztés rendkívüli szociális támogatás igénylésének pályázatára. 128/2018. (VI. 13.) GB határozat testületnek, hogy támogassa a belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter által meghirdetett, Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi C. törvény 3. melléklet I. 7. pont és az I. 10. pont szerinti települési önkormányzatok rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatása keretében 5 M Ft rendkívüli szociális támogatásra pályázat benyújtását. 4. napirend Előterjesztés a 0116/3 hrsz-ú ingatlan rendezésére. 129/2018. (VI. 13.) GB határozat testületnek, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Hajdúszoboszló Város Önkormányzata tulajdonában lévő 0116/3 hrsz-ú ingatlan legelő területét a szomszédos 0119/1 és 0119/2 hrsz-ú ingatlanok tulajdonosa H. Fekete László kaszálás céljából használja. A használati idő határozatlan időtartamú 30 napos felmondási idő kikötése mellett azzal, hogy a használatba vevő köteles a területet rendszeresen lekaszálni és a területet gondozni, karbantartani. felhatalmazza a Polgármestert a megállapodás aláírására.

5 5 5. napirend Előterjesztés az Árpád zug tulajdonjog rendezésére. Marosi György Csongor: Az útkialakítás során több ilyen ügy volt már, ezzel zárulnak a kérelmek. 130/2018. (VI. 13.) GB határozat testületnek, hogy hozzájárulását adja a Hajdúszoboszló, Árpád zugban található 4987/1 hrsz-ú közterület megnevezésű ingatlanban lévő tulajdonosok tulajdoni hányadának megvásárlásához: Ónadi Csaba Attila tulajdoni hányad 2/72-ed vételár: ,-Ft Ónadi Gyula tulajdoni hányad 2/72-ed vételár: ,-Ft Hedrichné Ónadi Ildikó tulajdoni hányad 2/72-ed vételár: ,-Ft Ónadi József örökösei részére a hagyatéki tárgyalás lefolytatását követően a 6/72- ed tulajdoni hányad után összesen ,-Ft vételár. 6. napirend Előterjesztés forgalomtechnikai javaslatokról Marosi György Csongor: A bölcsődénél a táblát a Városfejlesztési, Mezőgazdasági Bizottság nem támogatta. A Szováti zug elejére vonatkozó súlykorlátozás javaslatot az előterjesztő visszavonta. Szabó László: Az Új utca mögött nyílt egy utca, azzal szemben szeretnének forgalomtechnikai tükröt kihelyeztetni.

6 6 131/2018. (VI. 13.) GB határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága -a Törő zug kanyarban és a József Attila utca Böszörményi út kerékpárút kanyarulatnál 1-1 db forgalomtechnikai tükör; - Bajcsy-Zs. utcából nyíló az Új utcával párhuzamos zug elejére a zugból kijövő járművek biztonságos közlekedését segítő 1 db forgalomtechnikai tükör kihelyezéséhez szükséges pénzügyi forrást a városi költségvetés, városüzemeltetési táblázat (9.sz. melléklet) Belterületi utak fenntartása megnevezésű pénzügyi keret terhére biztosítja. Felelős: jegyző, VG NZrt. vezérigazgató Határidő: július 20. Egyéb kérdés, hozzászólás hiányában a Gazdasági Bizottság elnöke órakor az ülést bezárta. A Bizottság által tárgyalt képviselő-testületi előterjesztések a képviselő-testület június 14-i üléséről készített jegyzőkönyv mellékletét képezik. K.m.f Marosi György Csongor bizottsági elnök Orosz János József bizottsági elnök-helyettes Fehér Adrienn jegyzőkönyvvezető

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 22-én tartott, nyilvános, alakuló ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 22-én tartott, nyilvános, alakuló ülésének jegyzőkönyvéből. Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300 Fax: 52/557-302 E-mail: polgmhiv@hajduszob.hu Ikt. sz.: 21102-1/2014. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata

Részletesebben

K I V O N A T. 45/2017. (III.22.) GB határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága elfogadta a napirendi javaslatokat.

K I V O N A T. 45/2017. (III.22.) GB határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága elfogadta a napirendi javaslatokat. Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal Gazdasági Bizottsága 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Ügyiratszám: 7409-1/2017. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. szeptember 7-én, Tiszagyulaházán, Tiszagyulaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Tiszagyulaháza Őszirózsa Idősek Klubja termébe megtartott rendkívüli, nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Turisztikai, Kulturális, Sport Bizottsága

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Turisztikai, Kulturális, Sport Bizottsága Ügyiratszám: 985-8/2018. Jóváhagyta: Varga Imre humán-közszolgáltatási irodavezető-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Turisztikai, Kulturális, Sport Bizottsága 2018.

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 14. napján 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 14. napján 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: -1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 14. napján 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 6-A/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

Jóváhagyta: JEGYZŐKÖNYV. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Gazdasági Bizottsága. nyílt üléséről

Jóváhagyta: JEGYZŐKÖNYV. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Gazdasági Bizottsága. nyílt üléséről Ügyiratszám: 13807-1/2017 Jóváhagyta: ---------------------------- Lőrincz László gazdasági irodavezető JEGYZŐKÖNYV Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága 2017. 06. 14-én 14 30 órakor

Részletesebben

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV ÁPRILIS 08.

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV ÁPRILIS 08. TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2015. ÁPRILIS 08. 1 Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének 2015. április

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/22-15/2017.

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/22-15/2017. TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/22-15/2017. Készült: Az ülés helye: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017.

Részletesebben

K I V O N A T. A Képviselő - testület július 05 -i ülés anyagának véleményezése:

K I V O N A T. A Képviselő - testület július 05 -i ülés anyagának véleményezése: 1 Ügyiratszám: 18635-1/2018. K I V O N A T 108/2018. (VII.04.) VMB határozat: a 2018. július 04 - ei ülésének napirendjét a következők szerint határozza meg: NAPIRENDI PONTOK: A Képviselő - testület 2018.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta. 03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: d./ határozata: 100,

Részletesebben

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 16-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről.

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. Időpontja: 2013. augusztus 22. 19:20 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 19-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 19-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300 Fax: 52/557-302 E-mail: polgmhiv@hajduszob.hu Ikt. sz.: 142-1/2017. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének május 20. napján 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének május 20. napján 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: -1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

KIVONAT. A Képviselő - testület szeptember 13 - i ülés anyagának véleményezése:

KIVONAT. A Képviselő - testület szeptember 13 - i ülés anyagának véleményezése: 1 Ügyiratszám: 22484-1/2018. KIVONAT Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Városfejlesztési, Mezőgazdasági Bizottsága (továbbiakban: VMB) 2018. szeptember 12 - én 10. 00 órakor kezdődött nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testülete 80-2/2013/X J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 5-én megtartott nyilvános üléséről Készült: Dunaremete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey út 35.

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey út 35. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. május 29-i rendkívüli üléséről. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey út 35. Jelen vannak: Dömsödi Gábor polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. november 14. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén JEGYZŐKÖNYV Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2008. június 18-i rendkívüli ülésén Jelen vannak: Csép Györgyné alpolgármester Bor József Dezső, Farkas Károly, Horváth István, Kasó László, Mercsek

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 32/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat 33/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-4/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. július 20-án 19,00

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testülete 80-8/2013/X J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 15-én megtartott nyilvános üléséről Készült: Dunaremete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről 03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági Bizottsága július 5-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági Bizottsága július 5-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal Gazdasági Bizottsága 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Ügyiratszám: 15075-1/2017. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről Határozatok mutatója 64/2012. (VIII. 16.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 65/2012.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Jóváhagyta: JEGYZŐKÖNYV. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Gazdasági Bizottsága és Városfejlesztési, Mezőgazdasági Bizottsága

Jóváhagyta: JEGYZŐKÖNYV. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Gazdasági Bizottsága és Városfejlesztési, Mezőgazdasági Bizottsága Ügyiratszám: 8887-1/2017 Jóváhagyta: ---------------------------- Lőrincz László pénzügyi irodavezető JEGYZŐKÖNYV Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága és Városfejlesztési, Mezőgazdasági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott üléséről. 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 7-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 26-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

TÉNYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TÉNYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TÉNYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9111 Tényő, Győri u. 59. tel: 96/468-026, fax: 96/549-039 e-mail: polgarmester@tenyo.hu jegyzo@tenyo.hu 3-T/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült Tényő Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről Ikt.szám: 262 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Turisztikai, Kulturális, Sport Bizottsága

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Turisztikai, Kulturális, Sport Bizottsága Ügyiratszám: 985-9/2018. Jóváhagyta: Varga Imre humán-közszolgáltatási irodavezető-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Turisztikai, Kulturális, Sport Bizottsága 2018.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. június 25. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE április 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE április 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 28/2015. (IV.29) 29/2015. (IV.29.) 30/2015. (IV.29.) 31/2015. (IV.29.) 32/2015. (IV.29.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-4/2017 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Lőrinci Közösségi Házban Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. január 26-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Víg Zoltán polgármester Pálinkás Péter alpolgármester

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. augusztus 29-én megtartott nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K Elnökétől Tiszaszentmárton, Petőfi út 93/A. -------------------------------------------------- Meghívó A Nemzetiségek jogairól szóló CLXXIX tv.-ben biztosított jogkörömben eljárva Képviselőtestületét 2017.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. március 12-én a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 1/2017. (I. 12.) NKt határozat 2/2017. (I. 12.) NKt határozat 3/2017. (I. 12.) NKt határozat

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. 03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 6-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat, Könyvtár 2064 Csabdi, Szabadság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT december 19-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT december 19-én tartott nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2014. december 19-én tartott nyílt üléséről Tartalmazza a : 10/2014.(XII.19.) Jegyzőkönyvvezető

Részletesebben

SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ A Sárvári Roma Nemzetiségi 2016. május ii-én (szerdán) 14.00 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzői irodájában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 8-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 22/2016. (III.08.) Kt. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

7. Önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése II. (4262/30 hrsz.) december 14. ELŐTERJESZTÉS

7. Önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése II. (4262/30 hrsz.) december 14. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14-ei ülésére 7. napirend Tárgya: Előadó: Önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése II. (4262/30 hrsz.) Tabányi Pál polgármester

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 27-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Ajkai Közös

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzat képviselő neve: Kovács Attila képviselő Pallagi László képviselő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzat képviselő neve: Kovács Attila képviselő Pallagi László képviselő Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2018. október 11. 08.00 órától 08.30 óráig a Képviselőtestület rendkívüli

Részletesebben

Mezőkovácsházi Polgármesteri Hivatal

Mezőkovácsházi Polgármesteri Hivatal Mezőkovácsházi Polgármesteri Hivatal 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381 011; / : 68 / 381 656; 15/2017. sz. kt. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/ Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/704-002, fax: 45/704-060 email:nyirlovo@vodafone.hu Jegyzőkönyv Készült: Nyírlövő Község Önkormányzata Képviselőtestületének és

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésére. Vállalkozási, Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésére. Vállalkozási, Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza 1658 hrsz-ú zsákutca értékesítése Az előterjesztést készítette: Papp Gézáné műszaki ügyintéző Előterjesztő:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

7/2016. A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak. mutatója.

7/2016. A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak. mutatója. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a. 7/2016 A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 17-én megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak mutatója.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a Városfejlesztési Osztály hivatali helyiségében, a Gazdasági Bizottság 2011. december

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, szavazzunk a napirendről, a meghívóban szereplő sorrendben. A bizottság határozatképes, a döntéshez minősített többség szükséges.

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, szavazzunk a napirendről, a meghívóban szereplő sorrendben. A bizottság határozatképes, a döntéshez minősített többség szükséges. Ügyiratszám: 58.566 36 / 2013. Ügyintéző: Schmidt Erika JEGYZŐKÖNYV amely készült a Gazdasági Bizottság 2013. december 19 én 9:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről, a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 1-3/2015. (I. 14.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről. - 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 1.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-én 18.00

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának dísztermében 2015. október 8-án 16:34 perckor kezdődő képviselő-testületi üléséről Jelen lévő képviselők: Bata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről

6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 27-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben