A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:
|
|
- Balázs Hegedüs
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1/2017.(I.17.) JEÜB határozata Napirend elfogadása úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. Döntés Pápai Hajnalka kártérítési ügyéről ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: dr. Nagy Gábor jogi ügyintéző (PETB, JEÜB) 2. Esztergom árvízvédelmi koncepciójával kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Deák Ferenc közmű-beruházási ügyintéző 3. Előterjesztés Esztergom város településfejlesztési koncepciója megalapozó vizsgálatáról és fejlesztési irányáról Előterjesztés készítője: Philipp Frigyes főépítész (PETB, JEÜB) 4. Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása I. fordulóban Előterjesztés készítője: Háderné Köteles Andrea osztályvezető (PETB, JEÜB) 5. Az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti és működési szabályzatának módosítása Előterjesztés készítője: Dr. Sarkantyu Lajos Adrián aljegyző (PETB, JEÜB) 6. Az Esztergom Város közigazgatási területén kialakított orvosi és védőnői körzetekről szóló rendelet módosításával (kiegészítés) kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Stefanich Károly szociális ügyintéző (JEÜB) 7. Javaslat a gyermekek napközbeni ellátása intézményi térítési díjának megállapításáról szóló 32/2001. (XI. 22.) KT. számú rendelet módosítására Előterjesztés készítője: Végvári Ágnes csoportvezető (PETB, JEÜB)
2 8. Javaslat Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének helyi zaj- rezgésvédelemről szóló 17/2016.(V.25.) önkormányzati rendeletének hatályon kívül helyezésére és új rendelet alkotására Előterjesztés készítője: Bartha Andrea hulladékgazdálkodási ügyintéző (JEÜB, PETB) 9. Javaslat a parkolás rendjéről, a kerékbilincs használatáról, valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 14/2004. (IV.1.) önkormányzati rendelt módosítására Előterjesztés készítője: Tillai Gergely közlekedési ügyintéző (JEÜB) 10. Döntés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 9/2013.(VI. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztés készítője: dr. Piskóthy László csoportvezető (JEÜB, PETB) 11. Döntés a 18200/43 helyrajzi számú közút használatba adásáról Előterjesztés készítője: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 12. Döntés a Jurop Telekom Kft. és Esztergom Város Önkormányzata közötti szerződéses jogviszony rendezéséről Előterjesztés készítője: dr. Piskóthy László csoportvezető (PETB, JEÜB) 13. Elvi döntés Esztergom Város Önkormányzat tulajdonában lévő vargyasi Daniel-kastély felújítására létrehozandó egyesületről Előterjesztés készítője: dr. Piskóthy László csoportvezető (PETB, JEÜB) 14. Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról Előterjesztő: Sasvári Viktor, a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság elnöke Előterjesztés készítője: dr. Karakó Katalin jogi ügyintéző (PETB, JEÜB) 15. Bajcsy-Zsilinszky u. 22. és 24. sz. alatti Strigonium Zrt. tulajdonában lévő ingatlanok önkormányzati tulajdonba vétele adásvételi szerződés útján Előterjesztés készítője: dr. Labundy Norbert jogi ügyintéző (PETB, JEÜB) 16. Előterjesztés Esztergom város Idősek Tanácsának létrehozásáról és az ügyrendjére vonatkozó javaslat elfogadásáról Előterjesztés készítője: dr. Kasza Péter jogi tanácsadó (JEÜB)
3 17. Döntés a Kossuth L. u. 38/B. bérlőinek bérleti díj csökkentéséről ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: Kínál Katalin lakásgazdálkodási ügyintéző 18. Strigonium Zrt. Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztásával kapcsolatos döntés Előterjesztő: Sasvári Viktor elnök 19. Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások bérleti szerződésével (szerződéshosszabbítás, új szerződés kötés, lakbérmérséklés) kapcsolatos döntések ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: Bajorné Kálazi Ildikó lakásgazdálkodási ügyintéző (PETB, JEÜB) 20. Tájékoztató az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről, valamint szükség szerint a perbeli álláspontok kialakítása ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: dr. Alberti Péter, a Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság elnöke Előterjesztés készítője: dr. Piskóthy László csoportvezető (JEÜB) 21. A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság évi munkatervének elfogadása Előterjesztő: Dr. Alberti Péter elnök Előterjesztés készítője: dr. Holicska Judit osztályvezető (JEÜB) 22. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi munkatervének elfogadása Előterjesztő: Sasvári Viktor elnök Előterjesztés készítője: dr. Holicska Judit osztályvezető 23. Tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulás iránti kérelmek elbírálása Előterjesztés készítője: Tillai Gergely közlekedési ügyintéző 24. Pályázat kiírása az esztergomi 18200/57. hrsz-ú ingatlan értékesítésére Előterjesztés készítője: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 25. Döntés a hrsz. alatti ingatlan 2073 m2 nagyságú részének értékesítéséről Előterjesztés készítője: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 26. Döntés a hrsz. alatti ingatlan 4084 m2 nagyságú részének értékesítéséről és hozzájárulásról további 4075 m2 nagyságú telekrészre vonatkozó vásárlási opcióról Előterjesztés készítője: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző
4 27. Elvi döntés az Esztergom-Pilisszentlélek 40114/8 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről Előterjesztés készítője: Czotter Sarolta ingatlangazdálkodási ügyintéző 28. Elvi döntés az Esztergom hrsz-ú ingatlan egy részének értékesítéséhez való hozzájárulásról Előterjesztés készítője: Czotter Sarolta ingatlangazdálkodási ügyintéző 29. Versenytárgyalás kiírása a 17350/A/3 hrsz-ú, természetben Esztergom, Széchenyi tér 21. sz. alatt található ingatlan bérbevételére Előterjesztés készítője: Szabó Csaba csoportvezető 30. A 15990/26/A/50 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Bánomi lakótelep 28. 2/6 szám alatt található ingatlan jelzálogjog törlésével kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Szabó Csaba csoportvezető Felelős: dr. Alberti Péter elnök Határidő: azonnal 3/2017. (I.17.) JEÜB határozata Előterjesztés Esztergom város településfejlesztési koncepciója megalapozó vizsgálatáról és fejlesztési irányáról úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter képviselő módosító javaslatát, miszerint határozathozatal előtt munkaértekezletet javasol a Képviselő-testületnek. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 4/2017. (I.17.) JEÜB határozata Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása I. fordulóban
5 úgy dönt, hogy elfogadja Sasvári Viktor képviselő és dr. Szerencsés Gergely képviselő módosító javaslatát az alábbiak szerint: 1. javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Polgármester útján kérje fel a Jegyzőt, hogy május 31-ig készüljön el a vagyonleltár. 2. Valamint javasolja, hogy ne tárgyalja a Képviselő-testület január 19-i testületi ülésén, az I. fordulós tárgyalásra február 2-án kerüljön sor. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 5/2017. (I.17.) JEÜB határozata Az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti és működési szabályzatának módosítása - Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a 766/2016. (XII.22.) önkormányzati határozatának végrehajtása céljából az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 13. (l) bekezdésében meghatározottak figyelembe vételével az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát a melléklet szerinti tartalommal hagyja jóvá. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 6/2017. (I.17.) JEÜB határozata Az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti és működési szabályzatának módosítása - Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal létszámának csökkentése javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a gyepmesteri feladatok ellátásának kiszervezése kapcsán az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal főfoglalkozású, teljes munkaidős foglalkoztatottainak 2 fős létszámleépítésről dönt, így 136 főről 134 főre csökkenti a hivatal létszámát és felkéri a polgármester útján a jegyzőt a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére.
6 Felelős: dr. Alberti Péter elnök 7/2017. (I.17.) JEÜB határozata Az Esztergom Város közigazgatási területén kialakított orvosi és védőnői körzetekről szóló rendelet módosításával (kiegészítés) kapcsolatos döntés Esztergom Város Önkormányzata Jogi Etikai és Ügyrendi, javasolja a Képviselő-testületnek alkossa meg az Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének.../2017. (...) rendeletét az Esztergom Város közigazgatási területén kialakított orvosi és védőnői körzetekről szóló 15/2012. (1.31.) önkormányzati rendelet módosításáról. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 8/2017. (I.17.) JEÜB határozata Javaslat a gyermekek napközbeni ellátása intézményi térítési díjának megállapításáról szóló 32/2001. (XI. 22.) KT. számú rendelet módosítására javasolja a Képviselő-testület részére, hogy alkossa meg Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017.(...) önkormányzati rendeletét a gyermekek napközbeni ellátása intézményi térítési díjának megállapításáról szóló 32/2001. (XI. 22.) KT. számú rendelet módosításáról. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 9/2017. (I.17.) JEÜB határozata Javaslat Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének helyi zajrezgésvédelemről szóló 17/2016.(V.25.) önkormányzati rendeletének hatályon kívül helyezésére és új rendelet alkotására úgy dönt, hogy elfogadja dr. Bognár Ferenc bizottsági tag módosító javaslatát az alábbiak szerint:
7 javasolja további előkészítésre visszaadni. A rendeletet részletesen ki kell dolgozni az időpontok, zajvédelmi határértékek és a rendeletben meghatározottak megszegése esetén alkalmazott eljárás és szankciórendszer vonatkozásában. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 10/2017. (I.17.) JEÜB határozata Javaslat a parkolás rendjéről, a kerékbilincs használatáról, valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 14/2004. (IV.1.) önkormányzati rendelt módosítására Esztergom Város Önkormányzata Jogi Etikai és Ügyrendi javasolja a Képviselőtestületnek, döntsön úgy, hogy módosítsa a 14/2004. (IV.1) parkolás rendjéről, a kerékbilincs használatáról, valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló önkormányzati rendeletét Eck András Városfejlesztési Bizottság elnökének módosító indítványával, miszerint a Főapát köz (II-es zóna) kerüljön bele az utcajegyzékbe. Felelős: dr. Alberti Péter elnök A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság39 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 11/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 9/2013 (VI.27.) önkormányzati rendelet módosításáról javasolja a Képviselő-testület részére, hogy alkossa meg az Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017 (I...) önkormányzati rendeletét Esztergom Város Önkormányzatának az önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 9/2013 (VI.27.) ör. rendeletének módosításáról. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 12/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Jurop Telekom Kft. és Esztergom Város Önkormányzata közötti szerződéses jogviszony rendezéséről
8 úgy dönt, hogy leveszi a napirendről a Döntés a Jurop Telekom Kft. és Esztergom Város Önkormányzata közötti szerződéses jogviszony rendezéséről tárgyú előterjesztést. Felelős: dr. Alberti Péter elnök Határidő: azonnal 13/2017. (I.17.) JEÜB határozata Elvi döntés Esztergom Város Önkormányzat tulajdonában lévő vargyasi Daniel-kastély felújítására létrehozandó egyesületről úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter képviselő módosító javaslatát az alábbiak szerint: nem javasolja a Képviselő-testületnek az egyesület alapítására vonatkozó elvi döntés meghozatalát. Azt javasolja, hogy az elvi döntést megelőzően készüljön el az egyesület alapító okiratának tervezete és annak a szerződésnek a tervezete, amely alapján a Vargyasi kastély hosszú távú használatba adására kerülne sor. Javasolja, hogy az Esztergom S.r.l.-nél könyvvizsgálót válasszon a Képviselő-testület és szükség szerint módosításra kerüljön a társasági szerződés. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 14/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter képviselő módosító javaslatát és az alábbiak szerint javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra: 3. Határozati javaslat, 1. pontja kerüljön törlésre, Ember Dániel ne kerüljön visszahívásra. 6. Határozati javaslati pont kerüljön bele, miszerint a felügyelő bizottsági tagokat maximum havi Ft díjazás illeti meg. Egy felügyelő bizottsági tag legfeljebb egy gazdasági társaságnál betöltött felügyelőbizottsági tagság után részesülhet javadalmazásban.
9 Felelős: dr. Alberti Péter elnök 15/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával hívja vissza a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottságából Ember Dánielt. Felelős: dr. Alberti Péter elnök A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság39 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 16/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával hívja vissza a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottságából Juhász Istvánt. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 17/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről
10 javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával hívja vissza a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottságából Németh Józsefet. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 18/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával határozatlan időtartamra válassza meg a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjának Sztojka Lajost (anyja neve: Sztojka Mária Magdolna; születés helye és ideje: Dorog, január 02.; lakcím: 2509 Esztergom-Kertváros, Nyitrai utca 33.). Felelős: dr. Alberti Péter elnök 19/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával határozatlan időtartamra válassza meg a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjának Stámusz Andreát (születés helye és ideje: Budapest, október 25.; lakcím: 2500 Esztergom, Galagonyás utca 5/b.). Felelős: dr. Alberti Péter elnök
11 20/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával határozatlan időtartamra válassza meg a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjának Tóth Tamás Bélát (anyja neve: Galambos Mária; születés helye és ideje: Esztergom, május 18.; lakcím: 2500 Esztergom, Budai N.A. u. 7/a II/10.). Felelős: dr. Alberti Péter elnök 21/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával határozatlan időtartamra válassza meg a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjának Meszes Balázst (anyja neve: Szabó Magdolna; születés helye és ideje: Esztergom, szeptember 25.). Felelős: dr. Alberti Péter elnök 22/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a Gran Parkoló Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a Polgármestert és a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját az alapító okirat módosításának aláírására, illetőleg az alapító okirat módosításának az illetékes bíróság felé való benyújtásával kapcsolatos intézkedések megtételére.
12 Felelős: dr. Alberti Péter elnök 23/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról - Döntés a Port Danube Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával hívja vissza a Port Danube Kft. felügyelőbizottságából Németh Józsefet. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 24/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról - Döntés a Port Danube Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával a Ptk. 3:121. (2) bekezdése szerinti öt (5) éves határozott időtartamra válassza meg a Port Danube Kft. felügyelőbizottsági tagjának Vigh Lászlót (anyja neve: Marosvári Éva; születés helye és ideje: Esztergom, május 02.; lakcím: 2500 Esztergom, Döbönkút dűlő 11618/3 hrsz.). Felelős: dr. Alberti Péter elnök 25/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról - Döntés a Port Danube Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről
13 javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a Polgármestert és a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját az alapító okirat fenti változásoknak megfelelő módosításaival kapcsolatos okiratok aláírására, illetőleg a társasági iratoknak az illetékes bíróság felé való benyújtásával kapcsolatos intézkedések megtételére. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 26/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával hívja vissza a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottságából Juhász Istvánt. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 27/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával hívja vissza a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottságából Németh Józsefet. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 28/2017. (I.17.) JEÜB határozata
14 Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával határozatlan időtartamra válassza meg a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottsági tagjának Sztojka Lajost (anyja neve: Sztojka Mária Magdolna; születés helye és ideje: Dorog, január 02.; lakcím: 2509 Esztergom-Kertváros, Nyitrai utca 33.). Felelős: dr. Alberti Péter elnök 29/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával határozatlan időtartamra válassza meg a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottsági tagjának Stámusz Andreát (születés helye és ideje: Budapest, október 25.; lakcím: 2500 Esztergom, Galagonyás utca 5/b.). Felelős: dr. Alberti Péter elnök 30/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával határozatlan időtartamra válassza meg a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottsági tagjának Tóth Tamás Bélát (anyja neve: Galambos Mária; születés helye és ideje: Esztergom, május 18.; lakcím: 2500 Esztergom, Budai N.A. u. 7/a II/10.).
15 Felelős: dr. Alberti Péter elnök 31/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával határozatlan időtartamra válassza meg a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottsági tagjának Meszes Balázst (anyja neve: Szabó Magdolna; születés helye és ideje: Esztergom, szeptember 25.). Felelős: dr. Alberti Péter elnök 32/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés a ZÖLD-ÚT Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert és a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját az alapító okirat fenti változásoknak megfelelő módosításaival kapcsolatos okiratok aláírására, illetőleg a társasági iratoknak az illetékes bíróság felé való benyújtásával kapcsolatos intézkedések megtételére. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 33/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról
16 -Döntés az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával hívja vissza az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. felügyelőbizottságából Ember Dánielt. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 34/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával hívja vissza az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. felügyelőbizottságából Németh Józsefet. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 35/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával a Ptk. 3:121. (2) bekezdése szerinti öt (5) éves határozott időtartamra válassza meg az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. felügyelőbizottsági tagjának Vigh Lászlót (anyja neve: Marosvári Éva; születés helye és ideje: Esztergom, május 02.; lakcím: 2500 Esztergom, Döbönkút dűlő 11618/3 hrsz.). Felelős: dr. Alberti Péter elnök
17 36/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert és a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját az alapító okirat fenti változásoknak megfelelő módosításaival kapcsolatos okiratok aláírására, illetőleg a társasági iratoknak az illetékes bíróság felé való benyújtásával kapcsolatos intézkedések megtételére. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 37/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés az Esztergomi Kegyeleti Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy jelen határozat napjával hívja vissza az Esztergomi Kegyeleti Kft. felügyelőbizottságából Németh Józsefet. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 38/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés az Esztergomi Kegyeleti Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, hogy jelen határozat napjával a Ptk. 3:121. (2) bekezdése szerinti öt (5) éves határozott időtartamra válassza meg az Esztergomi Kegyeleti
18 Kft. felügyelőbizottsági tagjának Vigh Lászlót (anyja neve: Marosvári Éva; születés helye és ideje: Esztergom, május 02.; lakcím: 2500 Esztergom, Döbönkút dűlő 11618/3 hrsz.). Felelős: dr. Alberti Péter elnök 39/2017. (I.17.) JEÜB határozata Döntés a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő egyes leányvállalatok felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról -Döntés az Esztergomi Kegyeleti Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról és új felügyelőbizottsági tagok kinevezéséről javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert és a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját az alapító okirat fenti változásoknak megfelelő módosításaival kapcsolatos okiratok aláírására, illetőleg a társasági iratoknak az illetékes bíróság felé való benyújtásával kapcsolatos intézkedések megtételére. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 40/2017. (I.17.) JEÜB határozata Bajcsy-Zsilinszky u. 22. és 24. sz. alatti Strigonium Zrt. tulajdonában lévő ingatlanok önkormányzati tulajdonba vétele adásvételi szerződés útján 1. javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert, hogy az alábbi Strigonium Zrt. tulajdonában lévő ingatlanok önkormányzati tulajdonba vétele céljából a mellékelt Megállapodást és ingatlan adásvételi szerződést írja alá. Másrészről felhatalmazza a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját a Megállapodás és ingatlan adásvételi szerződés aláírására. Az adásvétel tárgyát képező ingatlanok: Az egyes ingatlanok nettó vételára (értékbecslés alapján) a) természetben az Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky u. 22 sz. alatti /A/1 hrsz. 36m2 lakás megnevezésű ft /A/4 hrsz. 64m2 lakás megnevezésű ft b) természetben az Esztergom, Bajcsy Zsilinszky u. 24. sz. alatti /A/1 hrsz. 32m2 lakás megnevezésű ft /A/2 hrsz. 33m2 lakás megnevezésű ft /A/3 hrsz. 64m2 lakás megnevezésű ft /A/4 hrsz. 65 m2 lakás megnevezésű ft /A/6 hrsz. 36m2 lakás megnevezésű ft /A/7 hrsz. 68m2 lakás megnevezésű Ft mindösszesen 398 m Ft
19 2. javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert és a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját a Megállapodás alapján megkötendő ingatlan adásvételi szerződés aláírására és annak alapján a vételár kifizetésére, amelynek fedezete biztosítására kérje fel a Polgármestert, hogy azt a 2017-es költségvetésben az Aljegyző útján biztosítsa. 3. javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a Strigonium Zrt. vezérigazgatóját az adásvétellel érintett ingatlanok birtokba adására a Megállapodás mindkét fél által történő aláírása után. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 41/2017. (I.17.) JEÜB határozata Esztergom Város Idősek Tanácsának létrehozásáról és az ügyrendjére vonatkozó javaslat elfogadásáról 1..Esztergom Város Önkormányzata Jogi Etikai és Ügyrendi javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy, hogy létrehozza Esztergom Város Idősek Tanácsát. 2. Esztergom Város Önkormányzata Jogi Etikai és Ügyrendi javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Esztergom Város Idősek Tanácsának Ügyrendjét a határozat melléklete szerinti tartalommal fogadja el. 3. Esztergom Város Önkormányzata Jogi Etikai és Ügyrendi, javasolja a Képviselő-testületnek hatalmazza fel a Polgármestert az Esztergom Város Idősek Tanácsának megalakításával és működtetésével kapcsolatos intézkedések megtételére. Felelős: dr. Alberti Péter elnök 59/2017. (I.17.) JEÜB határozata A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság évi munkatervének elfogadása február Elszámolás a Gran Parkoló Kft-vel a évi és évi bevétellel kapcsolatban Előterjesztő: Sasvári Viktor elnök Előterjesztésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője Döntés a Kegyeleti Kft-vel kötendő új közszolgáltatási szerződésről Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője Tájékoztató az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről, valamint szükség szerint a perbeli álláspontok kialakítása illetve felülvizsgálata
20 2017. március Döntés az Ingatlankezelő Kft-vel kötendő új közszolgáltatási szerződésről Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője Döntés a Művelődés Háza Esztergom kft-vel kötendő közszolgáltatási szerződésről Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője Döntés az Önkormányzat közvetlen és közvetett tulajdonában lévő egyes gazdasági társaságok jövőbeni működtetéséről Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője Tájékoztató az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről, valamint szükség szerint a perbeli álláspontok kialakítása illetve felülvizsgálata ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Dr. Albert Péter elnök Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője április Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása Előkészítését felelős: Pénzügyi Osztály vezetője Tájékoztató az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről, valamint szükség szerint a perbeli álláspontok kialakítása illetve felülvizsgálata ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Dr. Albert Péter elnök Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője május A gazdasági társaságok évi gazdasági évre vonatkozó beszámolóinak megtárgyalása Előterjesztő: Sasvári Viktor elnök Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője Beszámoló az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal évi munkájáról Előterjesztő: jegyző Tájékoztató az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről, valamint szükség szerint a perbeli álláspontok kialakítása illetve felülvizsgálata ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Dr. Albert Péter elnök Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője június Tájékoztató az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről, valamint szükség szerint a perbeli álláspontok kialakítása illetve felülvizsgálata
21 ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Dr. Albert Péter elnök Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője szeptember Tájékoztató az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről, valamint szükség szerint a perbeli álláspontok kialakítása illetve felülvizsgálata ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Dr. Albert Péter elnök Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője október Tájékoztató az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről, valamint szükség szerint a perbeli álláspontok kialakítása illetve felülvizsgálata ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Dr. Albert Péter elnök Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője november Javaslat a helyi adókról szóló 20/2013. (XI.29) önkormányzati rendelet módosítására Előkészítésért felelős: Adóhatósági Csoport vezetője Tájékoztató az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről, valamint szükség szerint a perbeli álláspontok kialakítása illetve felülvizsgálata ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Dr. Albert Péter elnök Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője december Döntés az Önkormányzat, valamint A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft-vel megkötésre kerülő, évre szóló megállapodásról Előkészítésért felelős: Vagyongazdálkodási Csoport vezetője Javaslat a gyermekek napközbeni ellátása intézményi térítési díjának megállapításáról szóló 32/2001. (XI. 22.) KT. számú rendelet módosítására a évre vonatkozóan Előkészítésért felelős: Közjóléti és Köznevelési Csoport vezetője Tájékoztató az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről, valamint szükség szerint a perbeli álláspontok kialakítása illetve felülvizsgálata ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Dr. Albert Péter elnök
22 Előkészítésért felelős: Magánjogi Csoport vezetője Határidő: azonnal 60/2017.(I.31.) JEÜB határozata Napirend elfogadása úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. Döntés a Jurop Telekom Kft. és Esztergom Város Önkormányzata közötti szerződéses jogviszony rendezéséről Előterjesztés készítője: dr. Piskóthy László csoportvezető (PETB, JEÜB) 2. A 181/2015.(III.19.) önkormányzati határozat visszavonása Előterjesztő: Sasvári Viktor bizottsági elnök 3. Esztergom Város Önkormányzata 2018., és évre tervezett, jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételekről, és az adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségekről szóló döntés Előterjesztés készítője: Háderné Köteles Andrea osztályvezető (PETB, JEÜB) 4. Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása I. fordulóban Előterjesztés készítője: Háderné Köteles Andrea osztályvezető (PETB, JEÜB) 5. Tájékoztató a "Síkosságmenetesítő anyagok beszerzése" tárgyú adásvételi szerződés módosításáról Előterjesztés készítője: Forisek Ilona útberuházási ügyintéző 6. Az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal és az önkormányzati fenntartású intézmények közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjéről szóló megállapodások felülvizsgálata Előterjesztés készítője: Bereczkyné Molnár Eszter csoportvezető (PETB, JEÜB)
23 7. A helyi önkormányzat és a helyi nemzetiségi önkormányzatok közötti együttműködési megállapodások felülvizsgálata Előterjesztés készítője: Sztojka Gusztáv nemzetiségi és közfoglalkozatási referens (PETB, JEÜB) 8. Döntés Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének fenntartásában lévő óvodákban, udvaros munkakörben foglakoztatott dolgozók garantált bérminimumának 10%-os megemelése Előterjesztés készítője: Túri Krisztina köznevelési ügyintéző 9. A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetés eladási ára a év január 1-jétől szóló díjának jóváhagyása, valamint a Hungast Esztergom Zrt-vel kötött vállalkozási szerződés (óvodák tekintetében) módosítása Előterjesztés készítője: Túri Krisztina köznevelési ügyintéző (PETB, JEÜB) 10. A Szent István Strandfürdő, Esztergom intézmény státuszbővítése Előterjesztés készítője: Túri Krisztina köznevelési ügyintéző 11. Döntés a 18203/8 helyrajzi számú ingatlan térítésmentes használatáról Előterjesztés készítője: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 12. Döntés az Önkormányzat, valamint az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvánnyal kötendő közművelődési megállapodás megkötéséről Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 13. A 713/2016. (XII.14.) önkormányzati határozat módosítása Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 14. Javaslat az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott közszolgálati tisztviselők jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló rendelet megalkotására Előterjesztés készítője: Csanálosi Anita, Istvánfiné Beták Boglárka személyzeti ügyintézők (JEÜB, PETB) 15. Esztergom Város Polgármestere évi szabadság ütemtervének jóváhagyása Előterjesztés készítője: Istvánfiné Beták Boglárka személyzeti ügyintéző
24 (JEÜB) 16. Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások bérleti szerződésével (szerződéshosszabbítás, új szerződés kötés, lakbérmérséklés) kapcsolatos döntések ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: Bajorné Kálazi Ildikó lakásgazdálkodási ügyintéző (PETB, JEÜB) 17. Tájékoztató az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről, valamint szükség szerint a perbeli álláspontok kialakítása ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: dr. Alberti Péter, a Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság elnöke Előterjesztés készítője: dr. Piskóthy László csoportvezető (JEÜB) 18. Tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulás iránti kérelmek elbírálása Előterjesztő: Sasvári Viktor bizottsági elnök Előterjesztés készítője: Tillai Gergely közlekedési ügyintéző 19. Diósvölgyi utca kártalanítási megállapodásával kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Tillai Gergely közlekedési ügyintéző (PETB, JEÜB) 20. Döntés a 63/2017. (I.17.) és a 64/2017. (I.17.) PETB határozatok módosításáról Előterjesztés készítője: Nyers Bernadett ingatlangazdálkodási ügyintéző 21. Az Esztergom, 0916/36 helyrajzi számú ingatlan elővásárlásával kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Czotter Sarolta ingatlangazdálkodási ügyintéző 22. A KEM Kormányhivatal Esztergomi Járási Hivatalának kérelmével kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 23. Versenytárgyalás visszavonása és új pályázat kiírása a 17350/A/3 hrsz-ú, természetben Esztergom, Széchenyi tér 21. szám alatt található ingatlan bérbevételére Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző
25 24. Az Esztergom belterület 19761/A/31. hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Aradi vértanúk tere 3.3/4. szám alatt található ingatlan elővásárlási jogával kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Bajorné Kálazi Ildikó lakásgazdálkodási ügyintéző 25. Tájékoztató a 761/2016 (XII.22.) KT határozat 3. pontja alapján az aljegyző által megtett intézkedésekről ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: dr. Alberti Péter, a Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság elnöke (JEÜB, PETB) 26. Elvi döntés a Kossuth L. u. 38/B. számú ingatlanban lévő lakások bérleti jogának megváltásáról ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: Szepesi Éva ingatlangazdálkodási ügyintéző 27. Döntés az Esztergom-kertváros 1100/1. helyrajzi számú óvoda használatbavételi engedélyével és az 1102/2. helyrajzi számú ingatlan művelési ág változásával kapcsolatban Előterjesztés készítője: Szabó Csaba csoportvezető 28. Döntés az Esztergomi Kegyeleti Kft-vel kötött kegyeleti közszolgáltatási szerződés határidejének meghosszabbításáról Előterjesztés készítője: Dr. Piskóthy László csoportevzető (PETB, JEÜB) 29. Flatpack Films Kft. kérelme filmforgatásra Előterjesztés készítője: Kínál Katalin lakásgazdálkodási ügyintéző 30. Esztergom árvízvédelmi koncepciójával kapcsolatos döntés Előterjesztés készítője: Tillai Gergely közlekedési ügyintéző Határidő: azonnal A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 3 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 61/2017. (I.31.) JEÜB határozata Döntés a Jurop Telekom Kft. és Esztergom Város Önkormányzata közötti szerződéses jogviszony rendezéséről
26 úgy dönt, hogy elfogadja dr. Alberti Péter képviselő módosító javaslatát és az alábbiak szerint javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra: 1. javasolja a Képviselő-testületnek, hogy készüljön előterjesztés arra vonatkozóan, hogy a Város tulajdonát képező csővezetékes alépítményt használók fizessenek megfelelő ellenértéket a Városnak, esetleg visszamenőleg is, illetve meg kell vizsgálni, hogy milyen módon lehet szerződést kötni az alépítmény használatára. 2. Azt javasolja a Képviselő-testületnek, hogy készüljön koncepció arra vonatkozóan, hogy kívánja-e a Város fejleszteni a csővezetékes alépítményi hálózatot és milyen módon és milyen célra kívánja hasznosítani azt. 3. A Hivatal támaszkodva a Jurop Telekomtól bekérendő adatokra is vizsgálja meg és foglaljon egyértelműen állást, hogy az előterjesztés szerint kifizetendő összeg elévül-e vagy sem. Elévülés esetén a Hivatal vizsgálja meg azt is, hogy az Önkormányzat részére kötelezően előírt kötelező igényérvényesítés fennáll-e, mint kötelezettség, azaz elévülés esetén kötelező-e arra hivatkoznia. 4. Javasolja továbbá a Képviselő-testületnek, hogy készüljön előterjesztés arra vonatkozóan is amennyiben elévülés nem állapítható meg hogy a 217/1998.(XII.30.) Kormányrendelet 134 -a által kötelezően előírt írásbeliség megsértése jelenti-e a szóbeli megrendelés és annak elfogadása, mint szerződés érvénytelenségét. Érvénytelenség esetén kell-e és milyen jogcímen fizetést teljesítenie az Önkormányzatnak a Jurop Telekom részére a cég által elvégzett alépítményi munkálatokért. Az előterjesztés legyen figyelemmel a 3/2005.(IX.1.) számú Polgármesteri-Jegyzői Utasításban a kötelezettségvállalásra vonatkozóan előírtakra is. 5. Javasolja továbbá a Képviselő-testületnek, hogy dr. Szabó Tamás ügyvéd úr január 29-i keltezésű összefoglaló jelentésében felvetett egyéb kérdések, tények tisztázásra kerüljenek. Felelős: dr. Alberti Péter A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 62/2017. (I.31.) JEÜB határozata A 181/2015.(III.19.) önkormányzati határozat visszavonása úgy dönt, hogy elfogadja Sasvári Viktor képviselő módosító javaslatát és az alábbiak szerint javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra: 1. azt javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a 181/2015.(III.19.) számú önkormányzati határozat 2. és 3. pontja kerüljön visszavonásra és egyidejűleg a tagvállalatok alapító okiratának az ügyvezetők (vezérigazgató) önálló összeghatárhoz kötött döntési hatásköre módosításra kerüljön figyelembe véve a tagvállalatok felügyelő bizottságainak álláspontját is. Az erre vonatkozó előterjesztés a Képviselőtestület február 23-ai testületi ülésén kerüljön tárgyalásra. 2. Azt javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Képviselő-testület február 2-ai ülésén sürgősséggel határozzon a Strigonium Zrt. és az Euro Publicity Kft. a december 30-án kelt szerződés hosszabbításáról. Felelős: Dr. Alberti Péter
27 A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 63/2017. (I.31.) JEÜB határozata Esztergom Város Önkormányzata 2018., és évre tervezett, jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételekről, és az adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségekről szóló döntés javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeket, és az adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségeket a 2018, és évekre következőkben határozza meg: adatok eft ban Megnevezés 2018 év 2019 év 2020 év Saját bevételek összege Saját bevételek 50 %-a Az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettség /2017. (I.31.) JEÜB határozata Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása úgy dönt, hogy Az Önkormányzat évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása előterjesztést további előkészítésre visszaadja. Határidő: azonnal
28 65/2017. (I.31.) JEÜB határozata Az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal és az önkormányzati fenntartású intézmények közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjéről szóló megállapodások felülvizsgálata l. javasolja a Képviselő-testület részére, hogy az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény végrehajtására kiadott 368/2011.(XII.31.) Korm. rendelet 9. (5) és (5a) bekezdései alapján hagyja jóvá az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal és Esztergom Város Önkormányzat által irányított intézmények: - Esztergomi Angyalkert Óvoda - Esztergomi Aranyhegyi Óvoda - Esztergomi Bánomi Óvoda - Esztergomi Belvárosi Óvoda - Esztergomi Erzsébet Királyné Óvoda - Esztergomi Honvéd Utcai Óvoda - Esztergomi Kertvárosi Óvoda - Esztergomi Szentgyörgymezei Óvoda - Esztergomi Zöld Óvoda - Aprófalva Bölcsőde, Esztergom - Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom- Kertváros - Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom - Pézsa Tibor Sportcsarnok Esztergom - Szentgyörgymezői Olvasókör Esztergom - Szent István Strandfürdő Esztergom - Híd Szociális, Család-és Gyermekjóléti Központ gazdálkodási együttműködését részletező, a határozat mellékletét képező munkamegosztási megállapodást. 66/2017. (I.31.) JEÜB határozata Esztergom Város Önkormányzata és a helyi nemzetiségi önkormányzatok között létrejött együttműködési megállapodás felülvizsgálata l. javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a Nemzetiségek jogairól szóló évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdésben foglaltak alapján, az 517/2016.(IX.22.) öh. határozatával az Esztergomi Cigány-, Esztergomi Lengyel-, Esztergomi Német-, Esztergomi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatokkal kötött Együttműködési Megállapodást vizsgálja felül, módosítását ne tartsa szükségesnek, ezért hatályában tartsa fenn.
29 A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 67/2017. (I.31.) JEÜB határozata A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetés eladási ára a év január 1-jétől szóló díjának jóváhagyása, valamint a Hungast Esztergom Zrt-vel kötött vállalkozási szerződés (óvodák tekintetében) módosítása javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a határozat mellékletét képező tartalommal (1,1 %-os emeléssel) hagyja jóvá az Önkormányzat és a Hungast Esztergom Zrt. között, Esztergom Város Önkormányzata fenntartásában működő köznevelési intézmények közétkeztetési szolgáltatásainak ellátására megkötött vállalkozási szerződés (Ikt. sz.: /2009., Tsz.: 434/09.) 13. számú szerződés módosítását, egyúttal hatalmazza fel a polgármestert annak aláírására. 68/2017. (I.31.) JEÜB határozata Javaslat az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott közszolgálati tisztviselők jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló rendelet megalkotására javasolja a Képviselő-testület részére, hogy alkossa meg.../2017.( ) önkormányzati rendeletét az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott közszolgálati tisztviselők jogviszonyának egyes kérdéseiről. Felelős: Dr Alberti Péter elnök 69/2017. (I.31.) JEÜB határozata Esztergom Város Polgármestere évi szabadság ütemtervének jóváhagyása Esztergom Város Önkormányzatának Jogi Etikai és Ügyrendi javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CXCIX. törvény 225/C. törvény 225/C -a alapján hagyja jóvá Esztergom Város Polgármestere évi szabadság ütemtervét a határozat mellékletét képező tartalom szerint.
30 Felelős: Dr Alberti Péter elnök 86/2017. (I.31.) JEÜB határozata Diósvölgyi utca kártalanítási megállapodásával kapcsolatos döntés 1. Esztergom Város Önkormányzatának Jogi Etikai és Ügyrendi úgy dönt, hogy elfogadja az E.On Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. (9027 Győr, Kandó Kálmán u , Cégjegyzékszám: , adószám: ) által felajánlott forint kártalanítási összeget az Esztergom, 9432 helyrajzi számú kivett közút ingatlan 189 m2 területrészre vonatkozóan a határozati javaslat mellékletét képező kártalanítási megállapodás szerinti tartalommal. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Jogi Etikai és Ügyrendi felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Romanek Etelka polgármester Határidő: döntést követő 30 napon belül 88/2017. (I.31.) JEÜB határozata Döntés kegyeleti közszolgáltatási szerződés megkötéséről az Esztergomi Kegyeleti Kft.- vel l. javasolja a Képviselő-testület részére, dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata és az Esztergomi Kegyeleti Kft. (székhely: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4. cj: ) között február hó 2-án kötött kegyeleti közszolgáltatási szerződés lejáratának határidejét február hó 28. napjára módosítsa. 89/2017.(II.13.) JEÜB határozata Napirend elfogadása úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. A 11. számú felnőtt háziorvosi körzet betöltéséről szóló döntés ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztés készítője: Stefanich Károly szociális ügyintéző
A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi nyílt-zárt határozatai
A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2017. évi nyílt-zárt határozatai A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 8 igen szavazat mellett az alábbi határozatot 1/2017.(I.17.) PETB határozata
RészletesebbenA Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi nyílt-zárt határozatai
A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2018. évi nyílt-zárt határozatai A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 7 igen szavazat mellett az alábbi határozatot 1/2018.(I.9.) PETB határozata
Részletesebben2017-es nyílt-zárt Képviselő-testületi határozatok
2017-es nyílt-zárt Képviselő-testületi határozatok A Képviselő-testület 14 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2017. (I.19.) önkormányzati
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 22-én 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. február 22-én 15 órakor
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 25-én 8:15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. február 25-én 8:15 órakor megtartott együttes
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 8-án 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. február 8-án 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 21-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2017. február 21-én 15:00 órakor megtartott együttes
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB március 21-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2017. március 21-én 15:00 órakor
RészletesebbenA Nemzetiségi Bizottság évi határozatai. A Nemzetiségi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:
A Nemzetiségi Bizottság 2018. évi határozatai 1/2018. (I.18.) NB határozata Napirend elfogadása 1. A Nemzetiségi Bizottság 2018. évi munkatervének elfogadása 2. Esztergom Város Önkormányzata és a helyi
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB január 19-én 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. január 19-én 15 órakor megtartott együttes nyílt
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB május 2-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2017. május 2-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt
Részletesebben2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai
2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 1/2014. (XI. 24.) KISB határozata felhatalmazza Meszes Balázs bizottsági tagot a 2014. november 24-én megtartott a bizottsági ülésről
RészletesebbenA Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság évi határozatai
A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2017. évi határozatai 1/2017. (I.18.) KKKB határozata 1. Településfejlesztési koncepció Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes - főépítész 2.
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB szeptember 20-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. szeptember 20-án 15:00 órakor megtartott együttes
Részletesebben1621-1/ sz. példány
Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 1621-1/2016. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. JANUÁR
RészletesebbenSzervezési és Ügyviteli osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervének elfogadására
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB május 23-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2017. május 23-án 15:00 órakor megtartott együttes
RészletesebbenJegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:
Részletesebben/ sz. példány
Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 1621-13/2016. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. Április
Részletesebben1150-2/2015. 2. sz. példány
Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 1150-2/2015. 2. sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. JANUÁR
Részletesebben2018-as nyílt-zárt Képviselő-testületi határozatok. A Képviselő-testület 9 igen 2 nem szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:
2018-as nyílt-zárt Képviselő-testületi határozatok A Képviselő-testület 9 igen 2 nem szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2018. (I.11.) önkormányzati
Részletesebben2016. évi nyílt-zárt határozatok. A Képviselő-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:
2016. évi nyílt-zárt határozatok A Képviselő-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016. (I. 6.) öh. határozata Napirend elfogadása
RészletesebbenA Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi nyílt határozatai
A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2016. évi nyílt határozatai A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 7 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 1/2016.(I.6.) PETB határozata
RészletesebbenNYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d
a 266/2015. (XII.17.) Ny.Kt. határozat melléklete NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2016. január 28. Az előterjesztések
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB augusztus 30-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. augusztus 30-án 15:00 órakor megtartott együttes
Részletesebben17/2019. (II.27.) PEÜB
K I V O N A T és Ügyrendi Bizottság 2019. február 27-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB május 17-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. május 17-én 15:00 órakor megtartott együttes
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB március 21-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. március 21-én 15:00 órakor megtartott együttes
RészletesebbenGÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslata képviselő-testület 2018. II. félévi munkatervére. Tisztelt Képviselő-testület! Gödöllő
Részletesebben/ sz. példány
Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 1289-30/2014. 1. sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014.
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB június 21-én 16:15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. június 21-én 16:15 órakor megtartott együttes
RészletesebbenA Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:
A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 4 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 1/2018.(I.09.) JEÜB határozata Napirend elfogadása úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. Az
RészletesebbenSzervezési és Ügyviteli osztályvezető
1 Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Képviselő-testület 2016. évi munkatervének elfogadására
RészletesebbenPusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről
ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés helye:
RészletesebbenBelváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága
178/2016. (12.14.) JÜK határozat 5 egyhangú igen szavazattal a napirendet az alábbiak szerint elfogadta: ZÁRT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI PONTOK: 1. Az Önkormányzat 2016. évi Közbeszerzési Terv módosításának
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB július 6-án 16:00 megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. július 6-án 16:00 megtartott
RészletesebbenKIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat
+Belváros-Lipótváros V. ker. Önkormányzat a A Tárgy:napirend 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a kiküldött 27/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással,
RészletesebbenJavaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére
1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város
Részletesebben2015. január 28. PEÜB ülés határozatai
2015. január 28. PEÜB ülés határozatai 1/2015.(I.28.)PEÜB Határozat Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy mai ülésének napirendjét a következőképpen határozza meg: Nyílt ülés: Napirend 1. pontja:
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB április 19-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. április 19-én 15:00 órakor megtartott együttes
Részletesebben148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat
148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a város 2016. évi költségvetési koncepcióját elfogadja. Hozzájárul ahhoz, hogy a 2016. évi költségvetés
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T a 2018. augusztus 15-én (szerdán) a Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal nagytermében (1163 Budapest, Havashalom u. 43. fszt. 18.) a Budapest
RészletesebbenBogyiszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. évi ülésterve. A testületi ülések helye: Községháza, Bogyiszló, Kossuth utca 28.
Bogyiszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. évi ülésterve A képviselő-testületi ülés első napirendi pontja: A polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére
8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/566-9/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2016.
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 13-án 15:15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2017. február 13-án 15:15 órakor
RészletesebbenJegyzőkönyv. a Városfejlesztési Bizottság július 19-én 8 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága Jegyzőkönyv 1 sz. példány Ikt. Sz:1626-6/2016. a Városfejlesztési Bizottság 2016. július 19-én 8 óra 30 perckor megtartott
RészletesebbenK I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
RészletesebbenKIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 24. ei üléséről. 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat
a Tárgy: napirend A 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 12/2017 sorszámú ülésén az alábbi előterjesztéseket tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Bp., V., Szabadság
RészletesebbenTét Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. 212/2016. (XI.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. november 30-i nyilvános ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató
RészletesebbenM E G H Í V Ó. Nyílt ülés. 1./ Tájékoztató a két közgyűlés között történt eseményekről (szóban)
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/3-2/2019. Ügyintéző:
RészletesebbenK i v o n a t. H a t á r o z a t
20.4. 4271-86/2011. (IV. 14.) JÜKB. sz.. megtárgyalta Dr. Gyimesi László önkormányzati képviselő által előterjesztett Az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 10/2011. (III. 02.)
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 2/2017. Tárgy: Döntés a Képviselő-testület 2017. év I. félévi munka- és üléstervéről Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve: Papp István jegyző
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
RészletesebbenK I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 223/2015. (IX.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. szeptember 30-i ülés módosított napirendi
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. október 5-i ülésére! Készítette: Balya András önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete
RészletesebbenME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
RészletesebbenSIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL
SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselő-testület a 122/2016.(XII.19.) KT határozatával M U N K A
RészletesebbenJegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 2-án 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. február 2-án 15 órakor megtartott együttes nyílt
RészletesebbenBudapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Budapest, Grassalkovich út 170.
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 185003 és 184939 hrsz.-ú (természetben: 1239 Budapest,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának február 5. napján megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Hercegfalvi Frida bizottsági tag, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné Pallai Valéria
RészletesebbenTét Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. Tét Város Önkormányzat Képviselő testülete 150/2013. (IX. 25.) határozata: a 2013. szeptember 25-i nyilvános ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: - Lejárt határidejű
RészletesebbenRENDELETTERVEZET. egyes módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET egyes módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről Készítette: Kernné dr. Kulcsár Dóra igazgatási irodavezető Előterjesztő: Tóth
RészletesebbenHATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság január 13-ai üléséről
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. január 13-ai üléséről 1/2010. (01.13.) JÜB határozat 6 igen szavazattal,
Részletesebben2015. évi MUNKATERVE
RÁCKEVE VÁROS POLGÁRMESTERE 2300 Ráckeve, Szent István tér 4. Telefon: 24/523-333, fax: 24/422-521, e-mail: polgarmester@rackeve.hu Ráckeve a Kultúra Magyar Városa 2010 Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenElőterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
Részletesebben16/2015. /II.12./ számú képviselő-testületi határozat
a képviselő-testület 2015. február 12-i ülésének könyvéből 16/2015. /II.12./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
RészletesebbenElőterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
RészletesebbenElőterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés
Előterjesztés: Címe: a Kunszentmárton Város Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint
RészletesebbenNYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d
NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2015. január 29. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2015. január 19. 1)Javaslat
RészletesebbenKÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat soroksári sváb tájházzal kapcsolatos döntések meghozatalára
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162 KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat soroksári sváb tájházzal kapcsolatos döntések
RészletesebbenÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.
03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor
RészletesebbenKépviselő-testületének 2009. január 29-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
RészletesebbenJavaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére
Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkatervére Ózd, 2016. december 15. Előkészítő: Jegyző Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről
ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. április 18-án 14 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés
RészletesebbenK I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete
RészletesebbenHATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság február 10-ei üléséről
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. február 10-ei üléséről 25/2010. (02.10.) JÜB határozat 5 igen szavazattal,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének
RészletesebbenKIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat
Tárgy: napirend 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 11/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja és az alábbi előterjesztéseket felveszi: NYÍLT ülésre - Döntés a Játékkal
RészletesebbenKészült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-23/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-i nyílt üléséről. Napirend:
Részletesebben9. NAPIREND Ügyiratszám: 1/705-9/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület december 14-i nyilvános ülésére
9. NAPIREND Ügyiratszám: 1/705-9/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. december 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenK I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. I.
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. szeptember 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
RészletesebbenKészült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/4-20/2016 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 01-i rendkívüli nyílt üléséről
RészletesebbenSárospatak Város Polgármesterétől
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Képviselő-testület 2015. I. félévi
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2019. április 10... Kónyáné dr. Zsarnovszky
RészletesebbenHATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság szeptember 12-i üléséről
195/2007. (09.12) JÜB határozat 3 igen szavazattal 5 tartózkodással nem fogadta el, hogy napirendre vegye a Biczi és Tuzson Ügyvédi Irodával kötött letéti szerződés napirendre vételét. 196/2007. (09.12)
RészletesebbenCím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő
RészletesebbenKIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 19.-ei üléséről. 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat
a Tárgy: napirend A 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 02/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja az alábbi módosítással: Leveszi a zárt ülésre megjelölt: 5. Bp.,
RészletesebbenH I R D E T M É N Y. 71/2016.(IV.21.) sz. Képviselő-testület határozata. 72/2016.(IV.21.) sz. Képviselő-testület határozata
H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 21-i ülésén az
RészletesebbenKISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) Fax: (28)
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-132 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2018. január 31-i ülésére
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott
RészletesebbenMelléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. DECEMBER 8-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1126-6/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat intézményi
Részletesebben34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat
34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a Hajdúnánási Református Egyházközség (4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 2. szám) Épületenergetikai
RészletesebbenKISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére
RészletesebbenA Képviselő-testület április 26-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2016. április 26-i ülésének határozatai 132/2016.(IV.26.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
RészletesebbenHATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA NYILT ÜLÉSEK ÉV
HATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA NYILT ÜLÉSEK 2013. ÉV 1/2013. (II.07.) számú határozatot KEOP pályázat benyújtásáról 2/2013. (II.07.) számú határozatot a háziorvossal kötött szerződés 3/2013. (II.07.) számú
Részletesebben