Kvóták egy jobb világért

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kvóták egy jobb világért"

Átírás

1 Budapest Corvinus Egyetem Gazdálkodás Tudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Kvóták egy jobb világért Megoldást tud nyújtani a fosszilis energia-kvótarendszer az ökológiai közgazdaságtan hármas problémájára? Készítette: Kiss Veronika Regionális és környezetgazdaságtan mesterszak 2013 Szemináriumvezető: Pataki György

2 Tartalomjegyzék: Bevezetés Az ökológiai közgazdaságtan hármas problémája A világgazdaság mérete Természeti erőforrás kitermelés - A világgazdaság méretének meghatározója A természeti erőforrások jelenlegi igazságtalan elosztása A kitermelt természeti erőforrások elfogyasztásának megoszlása A globális kereskedelem alakulása Allokáció - a természeti erőforrások felhasználásának hatékonysága A hármas probléma együttes kezelésére kidolgozott cap and trade rendszerek Az EU ETS és LETS cap and trade rendszerek áttekintése A EU ETS és LETS cap and trade rendszerek hiányosságai A hiányosságok orvoslására kidolgozott konkrét rendszerek Közösség szintű kezelése az egyéni szintű kvótafelhasználásnak Input oldali szabályozás forgalmazható energia-kvótákkal Holland Lábnyom Hálózat javaslata az erőforrás felhasználás korlátozására A fosszilisenergia-kvóta rendszer ismertetése Fosszilisenergia-kvóta 1. pillér Környezetbarát Áruk és Szolgáltatások Piaca 2. pillér Visszatérülő Alap 3. pillér Támogató Szolgálat 4. pillér Hogyan oldaná meg a fosszilisenergia-kvóta rendszer az ökológiai gazdaságtan hármas problematikáját? Hogyan hozza létre a gazdaság fenntartható méretét nemzeti és nemzetközi szinten? Hogyan járul hozzá az igazságos elosztáshoz? Hogyan ösztönzi a hatékony allokációra törekvő beruházások elterjedését? Mik lehetnek a nemzeti vagy nemzetközi szinten bevezetett fosszilisenergia-kvóta rendszer hiányosságai?

3 4.5 Javaslatok a felsorolt hiányosságok potenciális kezelésére Összegzés...74 Irodalom

4 Bevezetés Szakdolgozatomban olyan rendszereket elemzek, amelyek a természeti erőforrások fenntarthatatlan kiaknázásából eredő problémákat hivatottak kezelni. Az ökológiai gazdaságtan hármas problematikája (fenntartható méret, igazságos elosztás és hatékony allokáció) alapján vizsgálom azokat a legismertebb, a gyakorlatban már vagy még nem alkalmazott rendszereket, amelyek a széndioxid kibocsátás vagy az energia felhasználás korlátozásán keresztül oldanák meg Földünk egyre súlyosbodó környezeti és társadalmi kihívásait. A bemutatott rendszerek közül a fosszilisenergia-kvóta rendszerét veszem részletesebben górcső alá azt vizsgálva, hogy nemzeti és nemzetközi megvalósítása során milyen mértékben lenne képes választ adni az ökológiai gazdaságtan hármas problematikájára. A továbbiakba szakdolgozatom témájának indokoltságát részletezem. Földünknek fizikai korlátai vannak, azaz a természeti erőforrások korlátozott mértékben állnak az emberiség rendelkezésére. Ezért a Föld által nyújtott erőforrásokat kötelességünk fenntarthatóan használni, mégpedig úgy, hogy a használatból származó előnyök igazságosan legyenek elosztva a Föld lakói között. A szakdolgozat témáját az indokolja, hogy a jelenlegi gazdasági növekedés központú modellünk nem teremti meg ezt feltételt. Ezt a hiányosságot ismeri fel az ökológiai gazdaságtan és annak hármas problematikája. A hármas probléma kezelését eredményesen egy integrált, holisztikus eszközrendszer segítségével lehetne kezelni. Ilyen eszközrendszer azonban még nem lépett életbe, és a jelenlegi rendszerek alkalmazása ellenére egyre nőnek a környezeti és társadalmi problémák. Mindezek fényében sürgetőnek tartom egy olyan eszközrendszer kidolgozását és gyakorlatba ültetését, amely az egyre fokozódó kihívásokat hatékonyan képes kezelni. Az ökológiai gazdaságtan hármas problematikájának rövid ismertetése után, a dolgozat első felében igyekszem bemutatni azokat a trendeket, amelyek a hármas problematikának egyre fokozódó súlyosságát hivatottak szemléltetni. Először a méret problematikáját előidéző fenntarthatatlan erőforrás kitermelést szemléltetem. Majd a kitermelt javak egyenlőtlen fogyasztásának köszönhető, a javak használatából származó jövedelem igazságtalan elosztását mozgató trendekről írok, amelyekhez jelentősen hozzájárul a kereskedelem globális szintű kiszélesedése is. Legvégül adatokat mutatok be az allokáció, azaz az erőforrás felhasználás hatékonyságának mértékéről. Az egyre erősödő környezeti és társadalmi problémák mögött húzódó trendek szemléltetése után az ún. cap and trade rendszereket ismertetem. A cap and trade rendszerek célja, hogy egy adott anyag kibocsátását vagy felhasználását korlátok közé szorítsák, ezzel 3

5 biztosítják az ökológiai gazdaságtan által meghatározott fenntartható méretet. A cap egy korlátozott mennyiséget jelent az adott gáz kibocsátására vagy egy adott erőforrás felhasználására, amelyet különböző gyárak, erőművek és egyéb létesítmények, vagy akár háztartások bocsátanak ki vagy használnak fel működésük során. A cap-en belül meghatározott mennyiségű kvótákat osztanak ki az érintett felek között, amelyekkel a felhasználók/kibocsátók kötelesek lefedni rendszertől függően vagy erőforrás használatukat, vagy széndioxid kibocsátásukat. A kvóták mennyiségét legtöbbször az érintett felek múltból vett adatai alapján osztják ki. Ha az adott rendszer azonban a lakosságot is lefedi, akkor a kiosztott fejenkénti kvóta mennyisége ugyanannyi. Vagyis a gazdagok és szegények azonos mennyiségű felhasználási joggal rendelkeznek. A cap and trade rendszerek e jellemzői tükrözik az ökológiai gazdaságtan második elemét, az igazságos elosztást. A meghatározott mennyiségen belül az érintett felek szabadon kereskedhetnek a rájuk kiszabott egységekkel, természetesen a számukra leghatékonyabb módon, biztosítva az ökológiai gazdaságtan harmadik, allokációra irányuló követelményének teljesülését.. Attól függően, hogy az adott rendszer a környezetet terhelő tevékenységeket a bemenet oldalon, azaz a természeti erőforrás felhasználásának mennyiségét, vagy a kimenet oldalon, azaz a tevékenységek során keletkezett gázok mennyiségét hivatott szabályozni, input vagy output oldali szabályozásról beszélhetünk. Így először olyan, részben már életbe léptetett kezdeményezéseket mutatok be, amelyek output oldali szabályzást, nevezetesen a széndioxid kibocsátás csökkentését tűzték zászlajukra. Ilyen rendszer többek között az EU Emisszió Kereskedelmi Rendszere (EU Emission Trading Scheme, EU ETS), valamint ennek a rendszernek lokális adaptációja (Local Emission Trading Scheme, LETS). A kezdeményezések bemutatása után azok hiányosságaikra térek ki, majd a hiányosságok orvoslására kidolgozott három javaslatot részletezem. Ezek közül az első (Közösség szintű kezelése az egyéni szintű kvótafelhasználásnak) az egyéni szintű kvóta kiosztást kombinálná a LETS rendszerével. Az output oldali szabályzásról ezután áttérek az input, azaz a bemenet oldali szabályzást megvalósító rendszerek ismertetésére. Az ún. Tradable Energy Quotas (TEQs) rendszer alapja a nemzetközileg meghatározott széndioxid kibocsátáshoz szükséges energiafelhasználás korlátozása. A TEQs után a Holland Lábnyom Hálózat (Dutch Footrpint Network) rendszerét mutatom be, amelyben a kvóta mind széndioxid kibocsátásra, mind pedig lábnyom kvótára értelmezhető. Az input oldali szabályozó eszközök közül végül a fenntartható erőforrás kitermelést, elosztást és felhasználást a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontokkal együtt kezelő fosszilisenergia-kvóta rendszert, s annak négy pillérét mutatom be. A négy pillér az 4

6 alábbiakból tevődik össze: 1. Fosszilis energia kvóta, 2. Környezetbarát Áruk és Szolgáltatások Piaca, 3. Visszatérülő Alap, 4. Támogató Szolgálat. A bemutatás után azt elemzem, hogy a rendszer nemzeti és nemzetközi szintű bevezetése hogyan kezeli az ökológiai gazdaságtan hármas problémáját. Vagyis hogyan hozza létre a gazdaság fenntartható méretét nemzetközi szinten, hogyan járul hozzá az igazságos elosztáshoz, illetve hogyan ösztönzi a hatékony allokációra törekvő beruházások elterjedését? A dolgozat utolsó fejezeteiben arra térek ki, hogy mik lehetnek a nemzeti vagy nemzetközi szinten bevezetett fosszilisenergia-kvóta rendszer hiányosságai, amelyek kidomborítása, más eszközökkel (külön jogszabályok) történő kezelése vagy a rendszerbe történő integrálása hozzájárulna a fosszilisenergia-kvóta eszközrendszer megvalósításának sikerességéhez. Ezután az összegyűjtött hiányosságokra adható potenciális válaszokat részletezem olyan sorrendben, ahogy a hiányosságok listázva vannak. A dolgozatot egy összegzéssel zárom, amelyben bemutatom a vizsgálatom eredményeit, illetve kitekintést teszek a kutatás folytatására és az eredmények gyakorlati alkalmazására, tesztelésére. A szakdolgozat témájának választásában az vezérelt, hogy természetvédő révén látom, hogy az eddig életbe léptetett, klasszikus biodiverzitás megőrzését hivatott célkitűzések sorra nem teljesülnek, az oly létfontosságú élővilág sokszínűsége viszont egyre nagyobb mértékben fogy legfőképp az egyre fokozódó erőforrás felhasználásnak köszönhetően. Mindezek fényében meggyőződésem, hogy a mind a mai napig külön-külön kezelt problémákat együttesen kell megoldani egy átfogó, holisztikus eszközrendszer segítségével. A dolgozatban elemezett fosszilisenergia-kvóta rendszere szerzőjének, Gyulai Ivánnak a munkásságát 2007 óta követem, a szakdolgozatom fő háttéranyagául szolgáló tanulmány (Gyulai, 2011) angol nyelvű fordításában közreműködtem. Az eszközrendszer magyarországi bevezetésének társadalmi aspektusait célzó, 2008 és 2009 között futó projektben részt vettem, és részben koordináltam azokat. Az eredetileg nemzeti szintre kidolgozott eszközrendszer nemzetközi szintű kiszélesítéséért küzdő, 2010-ben alakult koalíció (RCC, Resource Cap Coalition) munkáját a kezdeményezés születése óta koordinálom. Legfőképp az RCC képviselőjeként számos rendezvényen mutatom be a fosszilisenergia-kvóta eszközrendszert, ezek közül a legaktuálisabb a Hatodik Pán-Európai Biodiverzitás Konferencia (6th Biodiversity in Europe Conference, ), amely keretében 55 ország természetvédelemért felelős döntéshozói vesznek részt. A számos rendezvényen történő megjelenésnek, a rengeteg publikációnak és lobbi anyagnak köszönhetően a döntéshozók egyre szélesebb körében terjed el az eszközrendszer gondolatának magja, amely remélhetőleg csírát hajt, mielőtt még túl késő lenne. 5

7 Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozom Pataki György nagyon alapos konzulensi tanácsaiért; Gyulai Iván szakmai segítségéért; valamint Báron Péter, Kiss János, Kiss Julianna és Rákosi Judit támogatásáért. 6

8 1. Az ökológiai közgazdaságtan hármas problémája Olyan világban élünk, ahol az erőforrások végesek, ezért az emberiség kötelessége, hogy törődjön az erőforrás-használat, a gazdasági fejlődés és a jólét közötti összefüggésével. A jelenlegi gazdasági növekedés központú modellünk nem veszi figyelembe azonban ezeket az összefüggéseket. További materiális növekedés egy olyan véges rendszerben, mint a Föld egyszerűen lehetetlen. Mindezek fényében, sürgős és alapvető változásokra van szükség abban a tekintetben, ahogy gazdaságaink a természeti erőforrásokat és az általuk nyújtott szolgáltatásokat, termékeket kezelik. A jelenlegi közgazdaságtan eszközei, mint például a természeti erőforrások diszkontálása, ezen erőforrások nettó jelenértékének kiszámítása, vagy akár a költség-haszon elemzések nem alkalmasak a természeti erőforrások megfelelő értékelésére. Ez annak köszönhető, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer csupán rövidtávra van berendezkedve, nettó jelenértekét nem is tud a közgazdaságtan 50 évnél hosszabb időtávra számolni, nincs az a megterülési ráta, amely azt bizonyítaná, hogy 50 évnél hosszabb idejű befektetés megtérülne. Azonban a természet hosszú nem így működik, a jelenlegi gazdasági növekedés központú modellünk túl későn reagálna az erőforrást érintő problémákra. Ezért kell még idejében cselekedni, mielőtt olyan problémák jelentkeznek, például a klímaváltozásnak köszönhetően, amelyek egyszerűen nem lesznek visszafordíthatóak. A hosszú távú diszkontálás nehézsége abból fakad, hogy a diszkontráta, hasonlóan a piaci árakhoz a jelenleg adott elosztás (ez esetben a természeti erőforrások generációk közötti elosztása) alapján határozódik meg. Az így kapott diszkontrátát használnánk a továbbiakban a generációk közötti (intertemporális) elosztás meghatározására. Vagyis a diszkontráta függ az elosztástól, míg az elosztás függ a diszkontrátától. Mindemellett a jövőben esedékes jövedelmeket azért diszkontáljuk, mert a jelenben kevesebbet érnek számunkra, mint az azonnaliak. A természeti erőforrások használata akkor optimális, ha az összes profit maximális, ami akkor következik be, ha a termelés minden egyes időszakában a határprofitok jelenértéke azonos. Ez viszont azt jelenti, hogy a jelenben többet és a jövő felé haladva egyre kevesebb és kevesebb erőforrást kell kitermelni. Tulajdonképpen tehát a piaci logika arra ösztönzi a piac szereplőit, azaz mindannyiunkat, hogy gyors ütemben éljük fel a rendelkezésre álló erőforrásokat. A környezetvédelem, illetve a felelős és fenntartható erőforrás-használat viszont pont azt követeli meg, hogy a természeti értékeknek ugyanolyan értéket tulajdonítsunk a jövőben, mint a jelenben, sőt mivel kimerülőben vannak, inkább nagyobbat. 7

9 A jelenlegi, rövid távú, profitmaximalizáló üzleti érdekeket, valamint a hosszútávon megtérülő természeti erőforrásokat, és azok használatát ezért nem lehet összeegyeztetni. A társadalmi összeomlás elkerülése, az ökológiailag fenntartható társadalmak létrehozásához szükséges egy újfajta gazdasági elmélet és gyakorlat bevezetése. Ennek megteremtését igyekszik megvalósítani az ökológiai közgazdaságtan, amelynek képviselői szerint át kell rendezni a gazdaság rendszerét, továbbá a gazdasági teljesítmény, illetve a jólét mutatóit is annak érdekében, hogy a természetet átalakító tevékenységek csökkenjenek, és így fenntartható gazdaságot hozhassunk létre (Pataki - Takács-Sánta, 2004). Az ökológiai gazdaságtan célja tehát az hogy, az emberi jól-létet maximalizálja a végső (materiális) ráfordítás minimalizálása mellett (Pataki - Takács-Sánta, 2004). Az ökológiai közgazdaságtan hármas problematikájának megfogalmazása Herman Daly, amerikai közgazdász nevéhez fűződik (Daly, 1992). A hármas problémakör első pillére a világgazdaság mérete (angolul scale ), amely a gazdasági rendszernek a természeti rendszerhez viszonyított nagysága. A világgazdaság méretének problematikája mellett van egy másik fontos aspektus, amely szintén gazdasági elemzést, illetve kezelést igényel. Ez az igazságos elosztás problematikája. Az igazságtalanságokkal és fesztültségekkel terhes társadalmak nem lehetnek fenntarthatók. Ehhez jön harmadikként a hatékony allokáció szokásos közgazdasági problémája. Daly szerint e három problématerület egymástól független szabályozó eszközöket igényel. A különböző szabályozóeszközök esetén azonban a problématerületek közötti visszacsatolások nem lennének kezelve, pl. míg az elosztás igazságossága javul, addig a méret vagy a hatékony felhasználás romlik, vagy épp az ellenkezője: az elosztás igazságtalanabbá válik, míg a felhasználás hatékonyabbá. Ezt az ellentmondást Daly is belátja (Daly, 1992b). A probléma gyökere az, hogy a túlzott kitermelés rombolja a Föld eltartó képességét, és egyben szűkössé teszi az egyes erőforrásokat a jövő generációi számára. A szűkőssé vált erőforrásokhoz azonban nem egyenlő mértékben jutnak hozzá a Föld jelenlegi és jövőbeni lakói. Nevezetesen, az erősebb, azaz a fejlettebb államok előnyt élveznek, a gyengébb, fejlődő államokkal szemben, és a jövő generációival szemben egyaránt. A természeti erőelosztás tehát nem igazságos a jelenlegi és a jövő generációk között. 1.1 A világgazdaság mérete Az ember természetátalakító tevékenységének mértékét (I) a világgazdaság mérete határozza meg, ami alapvetően három tényező függvénye: I=PAT (Commoner, 1972) 1. A népesség nagysága: P= polutation 2. Az egy főre jutó gazdasági teljesítmény nagysága: A=affluence 8

10 3. Egységnyi gazdasági teljesítmény környezeti hatása: T=technology, azaz az alkalmazott technológiák környezetre gyakorolt hatása A technológiai tényezőt további három tényezőre lehet bontani (Pataki Takács-Sánta, 2004): 3.1 Mennyire környezetkímélő technológiák vannak használatban 3.2 Milyen a gazdaság szerkezete (azaz milyen arányban vannak jelen benne kisebb, illetve nagyobb környezet-átalakítással járó gazdasági tevékenységek) 3.3 Milyen a gazdaság térbeli mintázata, azaz mennyire válnak el egymástól térben a gazdasági folyamat egyes fázisai A jelenlegi növekedés-központú gazdaságunk mérete messzemenően túlnőtt a fizikai korlátok közé szorult bolygónk méretén. Ha a Földet egy gömbölyű tortának képzeljük el, ennek a mérete a világgazdaság méretével az 1980-es években volt egyenlő, azóta ez utóbbi egyre növekszik, míg bolygónk mérete természetesen ugyanakkora marad (Global Footprint Network, 2012) ben elérte a gazdaságunk mérete a bolygó méretének körülbelül a másfélszeresét. Ez azt jelenti, hogy az emberiségnek másfélszer nagyobb bolygóra volna szüksége a fogyasztás szintjének fenntartásához (WWF, 2012). Amennyiben a Föld országai nem orvosolják a problémát, 2030-ra már kétszer nagyobb bolygóra lenne szükség ahhoz, hogy a fogyasztást kiszolgáló megfelelő mennyiségű természeti erőforrás álljon rendelkezésre. Mindezek ellenére, azonban a hatékony allokációt zászlajára tűző jelenlegi neoklasszikus közgazdaságtan teljes mértékben negligálja a világgazdaság méretének kihívásait. A Föld fizikai határai által meghatározott korlátokat rendszerint figyelmen kívül hagyja, sőt a folyamatos növekedést a legfőbb társadalmi célok közé emeli, hangsúlyozva többek között a gazdasági növekedés munkahelyteremtő potenciálját. A neoklasszikus közgazdaságtan eddigi sikerességének köszönhetően még a fenntartható fejlődést hivatott szolgáló dokumentumokban is gyakran szerepel a gazdasági növekedés, mint cél vagy eszköz. Ilyen dokumentum például az EU Biodiverzitás Stratégiája vagy a 2012-es Riói Csúcs ún. A jövő, amit szeretnék című, a résztvevő felek által elfogadott dokumentum, amelyek a fenntartható növekedés kifejezést tartalmazzák. Egy másik sikere a neoklasszikus gazdaságtannak a gazdasági növekedés máig is használt mutatója. A modern kor a gazdasági aktivitás mérésére kitalált bruttó nemzeti/hazai termék (GNP/GDP) mutatót mint általános jóléti értékmérőt kezdte használni. Ezen célra ez az eszköz azonban alkalmatlan, mert számos, a jóléthez hozzájáruló dolgot nem mér, vagy épp ellenkezőleg mér. Például a természeti erőforrások kifosztása nemhogy csökkenti, hanem növelheti a GNP/GDP nagyságát, miközben az emberek jóléte, egészsége éppen hogy csökkenhet ezáltal (Bartus, 2008). 9

11 A neoklasszikus közgazdaságtan sikerének hátterében többek között az is állhat, hogy az elmúlt húsz évben jó néhány közgazdász paradox módon az egyre fokozódó ökológiai problémákra is a gazdasági növekedést kínálja orvoslatként. Többek között az ismert Kuznets-görbe az egyéni jövedelmi és a környezeti terhelést írja le (Stern, 2003). A görbe azt ábrázolja, hogy a gazdasági növekedés kezdeti fázisában nő a környezetre gyakorolt negatív nyomás és a szennyezés mértéke. Azonban amikor az adott gazdaság elér egy bizonyos egyéni jövedelem szintet ez a trend megfordul. Ez azt jelenti, hogy szennyező anyagok kibocsátása a kezdeti fázisban nő, de egyre lassabb ütemben, míg el nem ér egy maximumot, ahol csökkenni kezd egyre fokozódó ütemben. Mindez fényében az mondható el, hogy minél fejlettebb gazdaságilag egy állam, vagy egy közösség, annál hatékonyabban tudja kezelni a környezeti terheléseket. Az ökológia gazdaságtan azonban a méret problematikájának bevezetésével rámutatott arra (Daly, 1992), hogy az ökonómiai probléma jelen gazdaság viszonyai között nem ér véget a hatékony allokáció kivitelezésével. Ez csak egyike a fontos ökonómiai problémáknak. Ezen kívül ma már ugyanolyan, ha nem fontosabb a méret problémája. Vagyis: mekkora lehet a gazdaság maximális mérete, hogy azt még a természet teherbíró képessége elviselje? Mekkora az a maximális gazdasági méret, amely még nem okoz visszafordíthatatlan változásokat a természetben, azaz engedi, hogy a természet regenerálja azon erőforrásokat, amelyeket a gazdaság elhasznált? Mekkora az a gazdasági méret, amely nem veszélyezteti az ökológiai rendszerek zökkenőmentes működését, azaz engedi, hogy a természetes rendszerek komponensei fennmaradjanak? (Pataki Takács-Sánta, 2004) Ezen kérdések pontos megválaszolása nagy kihívást jelent. Olyan mutatók azonban már a rendelkezésünkre állnak, amelyek bizonyítják a világgazdaság méretének csökkentésének szükségességét. Az egyik legáltalánosabban használt mutató az ökológiai lábnyom (Rees, 1992), amely azt hivatott kifejezni, hogy az adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak milyen természeti erőforrásra van szüksége önmaga fenntartásához, szükségleteinek és igényeinek kielégítéséhez, valamint a megtermelt hulladék elnyeléséhez. Mivel a mutatónak vannak gyengeségei, az ökológiai lábnyom elsődleges célja emiatt leginkább a figyelemfelhívás, arra vonatkozóan, hogy gazdaságunk fenntarthatatlan pályán mozog, jóval több természeti erőforrást használva, mint amennyire regenerálódni tud. Ezen szakdolgozat a továbbiakban olyan adatokat mutat be, amelyek alátámasztják a világgazdaság növekedésének alapfeltételét: a fokozódó természeti erőforrás-kitermelést. 10

12 1.1.1 Természeti erőforrás kitermelés - A világgazdaság méretének meghatározója A világ népessége folyamatosan nő, emellett a gazdasági növekedés is fokozódik. Ennek a két trendnek a következtében soha nem látott méretekben zsákmányoljuk ki a természetet, az ökológiai rendszereket és a nyersanyag lelőhelyeket, azaz aratjuk le, termeljük ki, bányásszuk ki, és halásszuk ki a természeti erőforrásokat az amúgy sokszor haszontalan termékek és szolgáltatások előállításához. A kitermelés volumene pedig nem hogy csökkenne, vagy megállna, hanem évről évre egyre nő globális szinten. Az utóbbi három évtizedben a kitermelés mintegy megduplázódott világszerte. A kitermelés mennyisége minden természeti erőforrás kategóriában (biomassza, fosszilis tüzelőanyagok, ércek, ipari és építkezésekhez használt nyersanyagok) növekedett. 1. ábra: A természeti erőforrások globálisan kitermelt mennyisége 1980 és 2007 között, SERI Global Material Flow Database, 2008, (Letöltés dátuma ) Az 1. ábrán a globális szinten felhasznált anyagok mennyiségei vannak feltüntetve, és az hogy e mennyiségek, hogyan alakultak 1980 és 2008 között. A felhasznált anyagokat négy csoportra osztották: fémek, Fosszilis üzemanyagok, ipari és építkezéshez használt nyersanyagok, illetve biomassza (ide tartoznak a mezőgazdasági, erdészeti és halászati természeti erőforrások). Az ábra jól szemlélteti, hogy a vizsgált 28 évben mind a négy fajta erőforrás kiaknázása stabilan nőtt. A globális kitermelés 1980-as években 38 milliárd tonna volt, és ez nőtt 2008-ig 68 milliárd tonnára, 78%-os növekedési rátát produkálva. A négyféle nyersanyagból az ipari tevékenységhez és építkezéshez szükséges kitermelés növekedett, 11

13 133% növekedési rátát eredményezve. Ezzel párhuzamosan a fémek kitermelése ez alatt a 28 év alatt 89%-ot növekedett, míg a fosszilis üzemanyagok kitermelése 60%-ot. A legkisebb mértékű növekedés a biomassza kitermelésében történt, 2008-ban 35%-kat több biomasszát használtunk fel, mint 1980-ban. Mindez annak köszönhető, hogy az áruk és szolgáltatások iránti igény évről-évre egyre nő mind a gazdaságunk növekedésének, mind pedig a népességnövekedésnek köszönhetően. A növekvő igény miatt egyre több természeti erőforrásra van szükség az áruk és szolgáltatások előállításához. A természeti erőforrások kiaknázása pedig mennyiségük csökkenése miatt egyre intenzívebb módon zajlik. Például a tengeri ökoszisztémákra egyre nagyobb a nyomás az egyre nagyobb és modernebb halászati flották miatt, vagy a fakitermelés intenzitása is egyre fokozódik az egyre kisebb megmaradt erdőkkel borított területeken. Mindezek következménye, hogy a halászati fogások rátája, illetve a faanyag hasznosítási rátája csökken. Az intenzív természeti erőforrás-felhasználás következményként azonban nem csak környezeti, de szociális problémák is megjelentek és egyre inkább fokozódnak. Az intenzív természeti erőforrás-felhasználással, sok nyersanyag és energia igényű gépesítés előretörésével párhuzamosan háttérbe szorulnak az emberi munkát, de kevesebb energiát, gépesítést igénylő halászati, mezőgazdasági vagy fakitermelő technikák. Ez azt jelenti, hogy az emberi munkához viszonyítva eddig látszólag korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre álló és ezért olcsó természeti erőforrásoknak köszönhetően emberek munkái, és ez által megélhetési lehetőségei szűnnek meg. Ahhoz, hogy a termelést a rövidtávon gondolkozó, profitorientált érdekelt felek a gépesítésen túl még hatékonyabbá, jövedelmezőbbé tegyék, sokszor a fejlődő világba költöztetik cégeiket. Olyan országokba települnek, ahol olcsóbb a munkaerő, amely sokszor együtt jár. a rossz munkakörülményekkel, méltatlanul alacsony bérezéssel, és emberi jogokkal történő visszaélésekkel. Mindezen negatív társadalmi következményeken túl számos más káros, embereket érintő következménye van az intenzív erőforrás kitermelésnek. Egy egyedi természeti erőforrás kitermelése és feldolgozása gyakran további erőforrások pl. energia, víz, és föld felhasználását igényli, melyeket vagy közvetlenül elhasználnak, azaz kiaknáznak, vagy a részleges felhasználásuk során valamilyen más negatív hatást gyakorolnak rájuk. Ilyen például a termőföld tönkretétele, a vízhiány vagy a mérgező szennyezés kibocsátása. Mindezen káros hatások a természeti erőforrást kitermelő munkások, vagy a kitermelés közelében élők életkörülményeit rontják jelentős mértékben. Hiszen a közelben élők nem jutnak továbbra hozzá tiszta ivóvízhez, vagy egészséges termőföldhöz. 12

14 Sokszor nem csak az olcsó munkaerő, illetve a lazább jogi követelmény rendszer miatt vándorolnak a nagy termelő vállalatok egyes fejlődő régiókba, ugyanis világszerte egyenlőtlen a nyersanyagok elosztása és azok kitermelése is messze van az egyenletestől. Az, hogy mennyi nyersanyag kerül kitermelésre egy kontinensen, az függ a kontinens méretétől, a rendelkezésre álló nyersanyag mennyiségétől, a népesség nagyságától és a gazdaság fejlettségi szintjétől es adatok alapján természeti erőforrások kitermelésének majdnem fele Ázsiában történik. 2. ábra: Világszinten kitermelt természeti erőforrások kontinensenkénti %-os megoszlása, bal oldali ábrán 1980-ban, jobb oldali ábrán 2008-ban. (Letöltés dátuma ) A 2. ábrán látható, hogy 2008-ban a 1980-as szinthez képest az ipari országok erőforrás kitermelése jelentős mértékben csökkent. Ezzel párhuzamosan a fejlődő országok erőforrás kitermelése nőtt a vizsgálat 30 éve alatt. Például Észak-Amerika részesedése a globális erőforrás-kitermelésből 21%-ról 13%-ra csökkent, míg Európáé 19%-ról 11%-ra. Az egyik oka a kitermelés áthelyezésnek az, hogy a fejlett országok egyre nagyobb mértékben helyettesítik a hazai termelést a világ más részein termelt árukkal. Ez a jelenség leginkább a fémek, az ércek és a fosszilis üzemanyagok kitermelésében figyelhető meg. Más régiók, mint például Afrika vagy Latin-Amerika, amelyek exportálják a fejlődő országoknak a területükön kitermelt nyersanyagokat, növelték részesedésüket a globális erőforrás kitermelésben anélkül, hogy hazai fogyasztásuk szignifikánsan változott volna (SERI, 2013). Egy másik mozgatórugója az erőforrás kitermelés változásának a fejlődő régiókban található egyes országok (Kína, India, Brazília) iparosodása. Ennek a két jelenségnek az eredménye az, hogy Ázsia 38%-ról 53%-ra növelte 2008-ra részesedését a világ erőforrás-kitermeléséből, míg Latin-Amerika 11.5%-ról növelte részesedésére 12%-ra. Az egy főre jutó kitermelést tekintve szintén nagy, de különböző eltérések tapasztalhatóak a kontinensek között (SERI, 2013). Például az összes kitermelésből Óceániának a legkisebb a részesedése (3%), viszont itt a legnagyobb az egy főre jutó kitermelés mennyisége. A régióban 13

15 az egy főre jutó évi természeti erőforrás kitermelés a 2008-ban 55.4 tonna volt, amely a bázisévhez, azaz 1980-hoz képest 21%-os növekedést jelent. Óceániát Észak-Amerika követi, az egy főre jutó éves 26.1 tonna erőforrás kitermeléssel, amely leginkább a nagy mennyiségű ipari nyersanyagoknak, fosszilis üzemanyagnak és biomasszának köszönhető. Fejlődő régiók, mint például Afrika vagy Ázsia ezeknél az értékeknél jóval kisebb mennyiséget termelnek ki egy főre lebontva ban Afrikában az egy főre jutó kitermelt erőforrások mennyisége öt, Ázsiában pedig kilenc tonna volt. A világ átlagos egy főre jutó erőforrás kitermelése 17 %-os növekedést mutatott 2008-ban 1980-as szinthez képest, míg 1980-ban 8,6 tonna volt az egy főre jutó kitermelés, ez az érték 2008-ra 10.1 tonnára nőtt. Ennek a fejezetnek az utolsó részeként szeretnék kitérni a fosszilis energiaforrások kitermelésének alakulására, a szűkösségűkre, és egyes befektetők körében népszerű, a szűkösséget áthidaló javaslatokra. 3. ábra: Hubbert görbe Marion King Hubbert nevéhez fűződik az olajtermelés időbeli alakulását egy adott területen modellező, haranggörbéhez hasonló, logisztikus eloszlású görbe, az ún. Hubbertgörbe, az olajhozam-csúcs elméletének egyik központi eleme. Az ábrán jól látható, hogy 2000 körül tetőzött az olajtermelés világszinten, innentől kezdve egyre kevesebb új olajmezőt fedeznek fel, amelynek köszönhetően a termelés is fokozatosan csökken. Hubbert az első olajgörbéit az 1950-es években ábrázolta már. A kimerülő üzemanyagok esetén nem csak a fosszilis üzemanyagok használatából származó környezeti terhelést kell kezelnünk. Gondolnunk kell arra is, hogy mit kezd az olajimportáló ország, ha netalántán háború tör ki, vagy társadalmi elégtelenség van az olajmezők 14

16 területén vagy azok közelében. Mindez esetében a fosszilis üzemanyagot importáló országok mind veszélyeztetik energia ellátásukat. Mindez azonban nem csak a fosszilis energia használat esetében igaz. Jelenleg a fejlett országok fenntartatlanul energiát használó közössége olyan hatalmas megújuló projektekben látja a fosszilis energiaforrások kifogyásának megoldását, mint a Kongó folyóra tervezett hatalmás gátak, vagy a Szaharában tervezett hatalmas napelem mező. Ezeknek a projekteknek a megvalósulásáért a befektetők, illetve kivitelezők azzal kampányolnak, hogy nemhogy egész Afrika energia ellátottsága megoldódna, de a Földközi-tengeren keresztül jutna bőven Európának is a termelt villamos energiából. Arról azonban nem esik szó, hogyan is biztosítják az energiatermelés helyszínének és a hozzá kapcsolódó hatalmas szállítási infrastruktúrának a biztonságát. Az sincs megemlítve, hogy az effajta hatalmas rendszerek kiépítéséhez milyen mennyiségű fosszilis erőforrásra van szükség. Hiszen, az energia szállítását biztosító eszközök, vagy a napelemekbe szükséges igen ritka földfémek távol állnak a megújuló energia erőforrásoktól. 1.2 A természeti erőforrások jelenlegi igazságtalan elosztása Az igazságos elosztás kérdésköre fölvetődik a jelen és a jövő nemzedékek között (intergenerational equity), azaz időbeli igazságos elosztási problémaként. Felvetődik, azonban a jelenben élő nemzedékek között is (intra-generational equity) (Pataki Takács-Sánta, 2004). Ez utóbbi két szinten jelentkezik. Egyrészt az egyes országokon belül az egyének, illetve társadalmi csoportok viszonylatában, másrészt a fejlett és a fejlődő országok között. A fejlett országok (vagy ahogy nemzetközi tárgyalások során hívják őket, a Globális Észak) számarányához képest és abszolút értelemben is egyaránt nagyobb mértékben járulnak hozzá a globális problémákhoz, mint a fejlődő országok (vagy ahogy nemzetközi tárgyalások során hívják őket, a Globális Dél). Nevezetesen ez azt jelenti, hogy a Globális Észak fogyasztása és a fogyasztásából származó jól-léte jelentősen túlszárnyalja a Globális Dél effajta lehetőségeit. Ezt az aszimmetriát legtöbbször ökológiai adósságnak (ecological debt) is nevezik, amellyel a Globális Észak tartozik a Globális Délnek. Azonban a Globális Észak még mindig nem hajlandó felelősséget vállalni a múltban és a jelenben folytatott erőforrás kizsákmányolásért. Sőt épp különböző érveket hoz fel arra nézve, hogy a Globális Dél is hozzájárul a környezet és a társadalmi problémák generálásához. A két féltekének ehhez hasonló, ellentétes álláspontjai akadályozzák vagy nehezítik meg legtöbbször a nemzetközi megállapodásokhoz vezető folyamatokat. Erre jó példa többek között az ún. Riói folyamat a fenntartható fejlődés területén. A folyamat legutóbbi eseményét, a Fenntarthatósági Csúcstalálkozót

17 júniusában, Rióban tartották. A magas-szintű konferencia eredménye egy olyan dokumentum (UNSCD, 2012), amely továbbra sem tartalmaz kötelezően megvalósítandó vállalásokat a világ egyik féltekére nézve sem. Ez a Globális Dél és Globális Észak között húzódó érdekkülönbségeknek egyik jól szemléltethető eredménye. A Globális Észak érvei között szerepel például, hogy a fejlettebb technológia és az alacsonyabb népesség miatt, nem ez a féltek felelős a világ gondjaiért, hanem a Globális Dél népességrobbanása és fejletlen technológiájából származó környezetpusztítása a felelős. Ezzel szemben a Globális Dél sokszor azt hozza fel érvként, hogy a Globális Észak már felélte természeti tőkéjének nagy részét, és most a Globális Dél fejlődését akarja újra megakadályozni, továbbá, hogy Globális Észak felelős leginkább a környezeti globális környezeti problémákért. A Globális Dél tehát azzal érvel, hogy neki is joga van a fejlődéshez, már csak azért is, hogy ezzel megszüntesse, vagy legalábbis mérsékelje szegénységét. Ezért a Globális Dél szerint a fejlett országoknak kellene visszafognia fogyasztását, és pénzügyileg és technológiailag támogatni a fejlődő országokat (Sachs, 1995). Ezen az érven felbuzdulva a Globális Dél egyre jobban megközelíti a globális észak erőforrás igényét, az úgynevezett BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) országaival az élen. Az OECD országok lakosainak háromszorosával rendelkező Globális Dél az egyre fenntarthatatlanabb erőforrás felhasználásával szintén hozzájárul a jövő generációi jól-létének veszélyeztetéséhez. Mivel azonban egy fizikailag véges bolygón élünk, és a gazdaság átalakító teljesítményét minimalizálnunk kell az ökológiai fenntarthatóság érdekében, akkor az is kérdés, hogy ebben a Föld-bolygónyi véges környezeti térben kik és milyen szükségletek kielégítésére hasznosítják a kitermelt természeti erőforrásokat. Ha visszatérünk az előző fejezetben vizualizált gömbölyű Föld méretű tortához, az igazságos eloszlást úgy lehetne szemléltetni a legjobban, ha ebből a tortából minden ember egyforma szeletet kaphatna. Azonban az alábbi adatok (Cságoly, 2010) messze nem ezt támasztják alá: 1,2 milliárd ember kevesebb, mint havi 6000 Ft-ból él. A világ három leggazdagabb emberének több vagyona van, mint a 47 legszegényebb ország együttes GDP-je. A világ 15 leggazdagabb embere gazdagabb, mint az összes szub-szaharai afrikai ország együttes GDP-je (Vida, 2007). A jövedelemi egyenlőtlenség a leggazdagabbak és a legszegényebbek között az elmúlt három évtizedben több mint a duplájára nőtt.. Ez számszerűsítve a következőt jelenti: 1970-ben a világ lakosainak leggazdagabb 20%-ának jövedelme 30-szorosa volt a világ legszegényebb 20%-ának a jövedelmének, míg ez az arány 2006-ra elérte a 78-szorost (Berend, 2004). Ez azonban nem azt jelenti, hogy a fejlett országok között ne nőne az egyenlőtlenség. Sőt, épp az ellenkezője tapasztalható (OECD, 2011). 16

18 A növekvő egyenlőtlenség megoldását a világ népességének növekedése még jobban megnehezíti. Az 4. ábrán az látható, hogy míg a fejlett világ népességének növekedése stabilizálódni látszik, addig a fejlődő országok népessége folyamatosan nőni fog, először nagyobb, majd egyre kisebb mértékben 2050-ig. 4. Világ népességének növekedése 1750 és 2050 között Forrás: mek.oszk.hu (Letöltés dátuma ) Ezen trendek miatt az emberiségnek nincs más választása, mint hogy valóban a fenntarthatóság útjára lépjen, hátrahagyva a jelenlegi fenntarthatatlan technológiák alkalmazását és életvitelt (Weizsäcker, 2012). Az ökológiai gazdaságtan hívei (Daly, 1992) szerint erre akkor van lehetőség, ha a természeti erőforrások elosztását nem az adók, a jólléti juttatások vagy a termékek és szolgáltatások árainak kellene meghatározniuk, hanem egy olyan társadalmi döntésnek, amely az újonnan létrehozott termék igazságos elosztását biztosítja. Ilyen döntések meghozatalát szolgáló rendszerek bemutatására a dolgozat második felében kerül sor. Először nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogyan oszlik meg a kitermelt természeti erőforrások fogyasztása globális szinten A kitermelt természeti erőforrások elfogyasztásának megoszlása Az anyagi javak fejenkénti fogyasztásában nagy eltérés mutatkozik világszerte. E fogyasztási adatok között majdnem tízszeres különbség van egy észak-amerikai és egy afrikai lakos között. A fejenkénti kitermelési és fogyasztási adatokat összehasonlító alábbi ábrákon látható, hogy Észak-Amerikában és Európában nagyobb a fogyasztott javak mennyisége a kitermelt erőforrások mennyiségénél. Ázsiában ez a két érték egyenlő, míg a többi régióban nagyobb a termelés volumene, mint az ott elfogyasztott javak. Azonban az ábra az elosztáson kívül azt is jól szemlélteti, hogy egyes régiók (Óceánia, Észak-Amerika) termelési és 17

19 fogyasztási igényei mennyire túlszárnyalják egyes fejlődő régiókban (Ázsia, Afrika) termelt és fogyasztott erőforrás mennyiséget. 5. Egy főre jutó napi természeti erőforrás termelés (kék) és fogyasztás (zöld) összehasonlítása kg-ban SERI Global Material Flow Database adatai alapján saját ábra Európában, 2004-ben kb. 34 kg erőforrást termeltek ki fejenként naponta, miközben 55 kg volt a fogyasztás. Az észak-amerikai és óceániai lakosok még többet fogyasztottak fejenként, kb. 102, illetve 79 kg-ot. Éles a kontraszt a többi kontinenssel összehasonlítva. Ázsiában kb. 15 kg erőforrást termeltek ki, és ugyanennyit fogyasztottak el fejenként naponta. Latin- Amerikában pedig 22 kg erőforrást fogyasztottak, míg 41 kg-ot termeltek ki. Afrikában, pedig 15 kg erőforrást termeltek ki, és 11 kg-ot fogyasztottak el fejenként naponta. A 2004-es adatokat összehasonlítva az egy évtizeddel előzőekkel az alábbi ábrán azt látjuk, hogy a fejenkénti erőforrás fogyasztás legnagyobb mértékű növekedése a világ iparilag fejlett részén valósult meg. 18

20 6. Egy főre jutó napi természeti erőforrás fogyasztás 1997-ben (kék) és2008-ban (bordó) összehasonlítása kg-ban SERI Global Material Flow Database adatai alapján saját ábra 1997-ben Észak-Amerika 97 kg-ot erőforrást fogyasztott fejenként, a 2008-as 102 kg-hoz képest, utána Óceánia következett (74 kg), majd Európa (48 kg). Ezzel szemben, ugyanebben az évben Latin-Amerika 30 kg, Ázsia 14 kg, Afrika pedig 12 kg erőforrást fogyasztott el fejenként 1997-ben. 7. Egy főre jutó természeti erőforrás fogyasztás %-os megoszlása a kontinensek lakói között SERI Global Material Flow Database 2004-es adatai alapján saját ábra 19

21 8. Egy főre jutó természeti erőforrás kitermelés %-os megoszlása a kontinensek lakói között SERI Global Material Flow Database 2004-es adatai alapján saját ábra A 7. és 8. ábra 2004-es adatokat használva, szintén jól szemlélteti az egyes kontinensek természeti erőforrás termelés és fogyasztás közötti különbségeit. A fent leírt régiók közötti különbségek annak köszönhetőek, hogy az eltérő kontinenseken élők életstílusa rendkívül eltérő. Elég abba belegondolni, hogy egy afrikai és egy európai család mekkora házban lakik, milyen autót használ, honnan származó ételeket fogyaszt, stb. Például Európa erőforrás használatának több mint 60%-a lakással és infrastruktúrával (31%), étel- és italfogyasztással (25%), és személyes közlekedéssel (7%) kapcsolatos (Moll - Watson, 2009). Ezen adatok alapján megállapítható, hogy a lakás és infrastruktúra, étel és italfogyasztás, valamint a személyes közlekedés okozzák a legnagyobb környezeti terheléseket Európában (EEA, 2010a) A globális kereskedelem alakulása Az országok közötti kereskedelem első modelljének kidolgozása egybeesik a modern ökonómia születésével. David Ricardo és Adam Smith dolgozták ki a komparatív előnyök elméletét. Ezen elmélet szerint egyes feltételek teljesülése esetén a szabad kereskedelem minden részt vevő fél számára előnyös. A globális ökológiai válság egybefonódása az igazságos eloszlás globális krízisével azonban nem hagyta érintetlenül a szabad kereskedelem dogmáját sem, a klasszikus közgazdaságtan egyik szent tehenét. Hiszen a globalizáció körül folyó viták során egyre több elemzés mutat arra rá azonban, hogy e bizonyos feltételek valamilyen okból nem teljesülnek, illetve a szabad kereskedelem nemzetközi rendszere 20

22 jelenleg alkalmatlan arra, hogy komparatív előnyt biztosítson minden, a kereskedelemben részt vevő ország számára (Pataki - Takátcs-Sánta, 2005). A komparatív előnyök nem teljesülése ellenére az elmúlt évtizedekben a globális kereskedelem volumene hatalmas mértékben megemelkedett. Az iparosodott országok, és újabban a feltörekvő gazdasággal rendelkező nemzetek is növelték erőforrás behozatalukat, melyet egyre növekvő mértékben a fejlődő országok biztosítanak óta, az alapanyagok és termékek kereskedelme mind fizikai mértékegységben, mind pénzbeli értékben kifejezve szignifikánsan emelkedett. 9. ábra: A természeti erőforrások globális kereskedelme (Global 2000 & SERI, 2011, 14. oldal; forrás: Dittrich et.al., 2011) Ahogy a 9. ábrán látható, a közvetlen globális anyagkereskedelem 3,8 milliárd tonnáról 10,3 milliárd tonnára növekedett 1980 és 2008 között. A világkereskedelem fizikai egységben és pénzben kifejezett növekedését a 10. ábra hasonlítja össze, amelyen látható, hogy bár nem teljesen, de viszonylag függetlenné váltak egymástól. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági teljesítmény (bruttó hazai termék a GDP) növekedési rátája magasabb, mint az anyagi fogyasztás növekedési rátája. Azaz egy adott ország GDP-jének növekedési üteme nagyobb, mint természeti erőforrás fogyasztásé. 21

23 10. A globális kereskedelem változása kifejezve 1980 és 2008 között. (1980=100%) Baloldalon pénzben kifejezett növekedés, míg jobb oldalon a kereskedett áruk fizikai mennyiségének növekedése látható. (Global 2000 & SERI, 2011, 15. oldal; forrás: Dittrich et al., 2011) Miközben a kereskedelem mennyisége 2,7-szeresére növekedett, a pénzben kifejezett növekedés jelenlegi árakon mintegy 10-szerese volt 2008-ban az 1980-as értékekhez képest. Emellett, a globális kereskedelem fizikai egységben kifejezett növekedése sokkal egyenletesebb volt, mint pénzben kifejezett érték. Mindez egyrészt tükrözi az erőforrás árak alakulásának hatását és fontosságát. Másrészt viszont a következő fejezet fő témájához vezet, miszerint egy adott egységnyi erőforrásból az idő során egyre több és több anyagi javat lehet előállítani, azaz az allokáció, vagy máshogy kifejezve az erőforrás felhasználás hatékonysága egyre nő. 1.3 Allokáció - a természeti erőforrások felhasználásának hatékonysága Erőforrás hatékonyságot úgy lehet elérni, hogy kevesebb erőforrást használunk ugyanannyi vagy akár több termék előállításához. Ez globális szinten számszerűsítve annyit jelent, hogy míg 1980-as években 1000 USD-nek megfelelő GDP előteremtéséhez 2,1 tonna természeti erőforrásra volt szükség, addig 2008-ban csupán 1,7 tonnára. Az erőforrás hatékonyság szoros kapcsolatban van az adott ország gazdasági szerkezetével, de nem lehet egyenes következtetéseket abból levonni a gazdasági fejlettség szintjére vagy a fenntarthatóságra vonatkozóan (Global 2000 & SERI, 2011). Nagyvonalú következtetéseket azonban le tudunk vonni. Ilyen például az, hogy az iparilag fejlett országok gazdaságát egyértelműen alacsony nyersanyag intenzitás, vagy más néven magas öko-hatékonyság jellemzi. A fejlett régiók közül Európa a vezető a hatékony erőforrás felhasználás terén. Az öreg kontinens az 1980-as években évente 1,3 tonna nyersanyagból 1000 USD GDP-t állított elő, és ehhez az értékhez 2008-ban már 0,7 tonna erőforrás kitermelése is elegendő volt 22

24 (SERI, 2013). Az előző fejezetekben már kitértünk Észak-Amerika hatalmas erőforrás fogyasztására. Ennek ellenére, ez a régió is sokat tesz a hatékony allokáció elérése érdekében. Ennek köszönhetően az erőforrás hatékonyság terén nagyon szorosan megközelítette Európa teljesítményét 2008-ra. Két fő oka van annak, hogy az iparilag fejlett országok egyre hatékonyabban tudják felhasználni a természeti erőforrásokat. Egyrészt egyre modernebb technológiákat fejlesztenek ki, amelyek egyre kevesebb nyersanyagot és energiát igényelnek. Az erőforráshatékonyság fokozódása mögött húzódó másik ok a gazdasági szerkezet átalakulása, a termelésről inkább a szolgáltatások irányába. Azonban nem szabad arról a már említett jelenségről sem megfeledkeznünk, hogy az ipari országok termelésüket egyre inkább a fejlődő országokba teszik. Ez a trend annak köszönhető, hogy ezekben a régiókban olcsóbb a munkaerő és sokszor kevésbé szigorúak a termelést érintő jogszabályok és egyéb előírások. Hatalmas különbségeket tapasztalhatunk azonban gazdag, iparilag fejlett régiók és kevésbé fejlett országok erőforrás hatékonyságát illetően. Még az EU-n belül is megfigyelhetők szignifikáns eltérések. Például az elmúlt 15 évben csatlakozott országok, első sorban Kelet- Európai nemzetek esetén az erőforrás hatékonyság csupán negyede a világátlagnak (SERI, 2013). E mutatók számításai során azonban nem veszik figyelembe a nemzetközi kereskedelmet. Ha a globális kereskedelmet is figyelembe vennék, akkor nettó-importőr régiók, mint például Európa jóval magasabb nyersanyag intenzitással rendelkezne, míg számos fejlődő ország alacsonyabb nyersanyag intenzitásúvá válna. Ezt szemlélteti az is, hogy az afrikai kontinens államai esetén, ahol kicsi alapvetően az ipari szektor, nem beszélhetünk magas erőforrás hatékonyságról, hiszen alapvetően kevés anyag kerül az ipari tevékenységekbe. De alacsony az erőforrás felhasználás hatékonysága azokban az országokban is, amelyek a kitermelt erőforrást nem az országon belül használják fel, hanem exportálják azokat. Így jön létre az a jelenség, hogy a természeti erőforrásokban gazdag országok legtöbbször nem gazdagok. Ezt a jelenséget hívják a természeti erőforrások átkának. Mindennek ellenére általánosságban megállapítható, hogy a legtöbb iparilag fejlett ország gazdasága erőforrás-hatékonyabb fejlődő társaiknál. Annak ellenére, hogy a legtöbb ipari ország a fent említett okokból egyre hatékonyabban használja fel az erőforrásokat, a nyersanyagok fogyasztása még mindig esetükben éri el a legmagasabb szintet. Ezen országok hatékonyságában jóval több a potenciál, mint amennyit ez idáig kihasználtak. Egyes becslések szerint csupán technológiai fejlesztéssel a teljes felhasznált vízmennyiség közel 40%-a megtakarítható lenne az EU-ban. 23

25 A fogyasztói szokások, vagy a termelés összetételének megváltoztatása révén pedig további megtakarításokat érhetnénk el (Dworak-Berglund et al., 2007). Világszerte nagy potenciál rejlik az erőforrás-hatékonyság növelésében, aminek kiaknázása azt eredményezné, hogy kevesebb erőforrásra lenne szükség ugyanakkora mértékű áru és szolgáltatás mennyiség elfogyasztásához. A növekvő hatékonyság ellenére, mint azt már a fogyasztási trendek bemutatásánál kifejtettük, a világgazdaság továbbra is bővül, ami által egyre több árut és szolgáltatást fogyasztunk. Ez annak tudható be, hogy gazdasági növekedés a kitermelt természeti javak mennyiségétől csupán relatíve vált függetlenné. 11. Az elmúlt 30 évben a gazdasági növekedés relatíve függetlenné vált a természeti erőforrás felhasználástól (Global 2000 & SERI, 2011, 20. oldal) A 11. ábra jól szemlélteti, hogy az elmúlt 30 évben hogyan vált relatíve függetlenné a gazdasági növekedés a kitermelt természeti javak mennyiségétől. Az összefüggést azért nevezhetjük csupán relatív függetlenségnek, és nem abszolút függetlenségnek, mert a GDP is és a kitermelt természeti javak mennyisége is növekedő tendenciát mutat. Akkor lehetne abszolút mértékű függetlenségről beszélni, ha a természeti javak mennyiségének kitermelése csökkenne, mialatt a GDP növekedne. Azonban a relatív függetlenségből az következik, hogy az erőforrás felhasználás hatékonysága növekedett az elmúlt 30 évben. Például az Európai Unióban a kitermeléstől relatíve független gazdasági növekedés egyrészt a szolgáltatási szektorban végbement növekedésnek tudható be, mivel ez kevesebb erőforrást igényel, mint az elsődleges szektorok, pl. a mezőgazdaság és a bányászat, másrészt az energiatermelő szektorban történt változásoknak, a kevésbé anyag intenzív energiaforrásoknak (például gáz és megújuló energiaforrások használata a szén helyett) (Bleischwitz, 2010). Annak ellenére azonban, hogy az erőforrás felhasználás hatékonysága nőtt az iparilag fejlett országokban, az erőforrások kitermelése és felhasználása abszolút mértékben még 24

26 mindig nő. Így azt lehet mondani, ha nem csökkentjük abszolút mértékben erőforrás felhasználásunkat, akkor az erőforrás felhasználás hatékonyságába invesztált erőfeszítések mind hiábavalók. Máshogy megfogalmazva, habár hatékonyabban használunk fel viszonylag kevesebb erőforrást, de gazdaságaink folyamatos növekedése miatt ez még mindig növekedő erőforrás használattal jár. Ez az ún. visszapattanó hatás vagy más néven a Jevons-paradoxon (Jevons, 1865). A hatékonyabb erőforrás felhasználásnak köszönhetően költségtakarítás keletkezik. Annak köszönhetően azonban, hogy a teljes erőforrás felhasználás nincs korlátozva a megspórolt költségeket az érintett felek általában, más, a környezetre szintén káros hatással bíró tevékenységre fordítják (Takács-Sánta, 2008). Nézzünk egy lakossági példát. Egy háztartásban a szigetelésnek köszönhetően csökken a rezsi költsége, a család a megspórolt pénzt azonban tengeren túli utazásra költi, ahelyett, hogy a szokásos balatoni nyaralás során kapcsolódnának ki. Ennek köszönhetően a család általi, környezetre gyakorolt nyomás nem csökken. Nézzünk egy vállalati példát. Az energiatakarékossági, vagy energia hatékonysági innovációknak, és beruházásoknak köszönhetően csökkennek a vállalat kiadásai. A megspórolt költségeket azonban újabb beruházásokra, termékek gyártására költi, ezáltal a vállalat a továbbiakban is ugyanúgy hozzájárul a környezeti problémákhoz, mint az energiatakarékos beruházások bevezetése előtt. 25

27 2. A hármas probléma együttes kezelésére kidolgozott cap and trade rendszerek Ahhoz, hogy a világgazdaság mérete Földünk eltartó képességével összhangba kerüljön, elkerülhetetlen gazdasági tevékenységeink méretének korlátozása úgy, hogy az harmóniában álljon Földünk eltartó-képességével. Nem elegendő azonban a megfelelő mértékű korlátozás, emellett a Földünk természetes erőforrásainak használatából származó hasznot igazságosan kell elosztani a Föld lakói között. Természetesen a piac hatékony allokációját, mint eszközt is felhasználva úgy, hogy a gazdasági tevékenységeink ne csak relatív, hanem abszolút mértékben is váljanak függetlenné a természeti erőforrások felhasználásától. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a döntéshozók olyan politikai eszközrendszert alkossanak meg, amely az ökológiai gazdaságtan hármas problémáját együtt kezeli. Ennek a holisztikus eszközrendszernek olyannak kell lennie, hogy a hármas problematikából egyik aspektust sem jutalmazza a másik rovására. A gazdasági tevékenységek intenzitását, és ezáltal azok környezetre és társadalomra gyakorolt hatását az elmúlt harminc évben számos eszközzel próbálták szabályozni világszerte. A különböző gázok korlátozott kibocsátási egységeivel történő kereskedelem ötlete a közgazdasági elméletből származik. Az ún. korlátozz és kereskedj (cap and trade) rendszerek lényegében abból indulnak ki, hogy ha egy közösségi áruhoz, mint például a gázok kibocsátásából fakadó levegőszennyezés vagy annak egy részéhez tulajdonjogokat rendelünk, azon áruhoz köthető kollektív és egyéni érdekeket harmonizálni lehet, és így ezek az árucikkek hatékony védelmet élvezhetnek. Ezért a közlegelők tragédiája, amely esetén gyakran az egyéni érdekek előtérbe kerülése miatt az adott jószág tönkretétele következik be, elkerülhető. A cap and trade rendszerek célja, hogy egy adott anyag kibocsátását vagy felhasználását korlátok közé szorítsák, ezzel biztosítják az ökológiai gazdaságtan által meghatározott fenntartható méretet. Ezen belül a meghatározott mennyiségen belül az érintett felek szabadon kereskedhetnek a rájuk kiszabott egységekkel, természetesen a számukra leghatékonyabb módon, biztosítva az ökológiai gazdaságtan allokációra irányuló követelményét. Attól függően, hogy az adott rendszer a környezetet terhelő tevékenységeket a bemenet oldalon, azaz a természeti erőforrás felhasználásának mennyiségét, vagy a kimenet oldalon, azaz a tevékenységek során keletkezett gázok mennyiségét hivatott szabályozni, input vagy output oldali szabályozásról beszélhetünk. A cap egy korlátozott mennyiséget jelent az adott gáz kibocsátására vagy egy adott erőforrás felhasználására, amelyet különböző gyárak, erőművek 26

28 és egyéb létesítmények bocsátanak ki vagy használnak fel működésük során. A meghatározott kvótamennyiséget legtöbbször az érintett felek múltból vett adatai alapján osztják ki. Ha az adott rendszer azonban a lakosságot is lefedi, akkor a kiosztott fejenkénti kvóta mennyiség teljesen megegyezik. Azaz a gazdagok és szegények ugyanannyi felhasználási joggal rendelkeznek. A cap and trade rendszerek e jellemzői tükrözik az ökológiai gazdaságtan harmadik elemét, az igazságos elosztást. Az így meghatározott mennyiség időről időre csökken, azaz a rendszer érintettjeinek időről időre egyre jobban kell mérsékelniük az adott anyag kibocsátásukat/felhasználásukat. A meghatározott kereten belül az érintett cégek kapnak vagy vesznek ún. kereskedelmi jogokat vagy más néven kvótákat, amelyekkel, ha szükségessé válik, kereskedni tudnak. Mikor válik szükségessé a kvótákkal történő kereskedelem? Egyrészt akkor, ha az adott fél a számára kiszabott vagy rendelkezésre álló kvótamennyiséget már elhasználta, azaz tevékenysége során több gázt juttat a levegőbe vagy több erőforrást használ fel, mint amennyire joga lenne. Ekkor kvótákat vásárolhat azoktól az érintettektől, amelyek nem használják fel jogaikat. A kvóták a meghatározott kibocsátás/felhasználás korlátnak köszönhetően azonban véges számban állnak az érintett felek rendelkezésére, így a kvóták értéke biztosítva van. Minden évben az érintett cégeknek biztosítaniuk kell az elegendő kvótát vagy úgy, hogy a rájuk kiszabott kibocsátás/felhasználás mennyiségnek eleget tesznek, vagy vásárolnak extra jogokat, amellyel lefedik tevékenységeik során keletkezett gázokat vagy felhasznált erőforrásokat. Amennyiben nem sikerül ezt teljesíteniük, az adott rendszer által meghatározott mértékű bírság sújtja őket. Ha egy cég úgy tudja alakítani tevékenységét, hogy nemhogy átlépi a meghatározott kvótamennyiséget, de még meg is spórolja a rá kiszabott kvóták egy részét, több lehetőség közül választhat. Vagy félreteszi a megspórolt kvótákat jövőbeni saját felhasználásra, vagy eladja olyan cégeknek, amelyek híján vannak a szükséges kvótáknak. Ennek köszönhetően biztosítva van, hogy a gázkibocsátást vagy erőforrás felhasználást azokon a területeken csökkentik, ahol legjobban megéri (hatékony allokáció). Vagyis egy cap and trade rendszerben a szennyező dönti el, hogy melyik éri meg neki jobban: újabb kvótákat vásárolni vagy csökkenteni gázkibocsátását vagy erőforrás felhasználását. Ezt figyelembe véve feltételezhető, hogy azok a cégek fognak újabb kvótákat igényelni, amelyeknek költségesebb a széndioxid csökkentő beruházások vagy erőforrás felhasználást csökkentő, illetve hatékonyabb erőforrás felhasználást biztosító beruházások, mint a kvóta ára. Ezzel egy időben azok a cégek fognak kibocsátás- vagy erőforrás-felhasználást csökkentő beruházásokba fogni, amelyeknek e beruházások olcsóbbak, mint a plusz kvóta ára. 27

29 Mindezek fényében elmondható, hogy az ökológiai gazdaságtan méretet érintő problémáját a cap and trade rendszerek úgy próbálják áthidalni, hogy egy korlátot szabnak az adott, környezetet terhelő tevékenységek bemenet oldalán, azaz a természeti erőforrások felhasználásának vagy a kimenet oldalán, azaz a tevékenységek során keletkezett gázok kibocsátásának. A korlát meghatározása és annak betartása járul hozzá ahhoz, hogy a cap and trade rendszerek a gazdasági tevékenységek méretét a Föld eltartó-képességével összhangba állítsák. A cap and trade rendszerek az igazságos elosztás problémáját érintettektől függően többféle módon igyekeznek áthidalni. Előfordul, hogy a piaci szereplőre kiszabott kibocsátási vagy erőforrás felhasználási jogokat a múltbéli fogyasztás alapján osztják ki, mint ahogy az történik az EU ETS rendszerében, vagy a fosszilis energia kvóta rendszerében. Emellett van olyan javaslat is, amelyben az üzleti érintettek aukciókon jutnak kvótáikhoz, ilyen például a brit Tradable Energy Quotas rendszere. Ez a módszer olyan szempontból érdekes, hogy az igazságosság aspektusát kapcsolatba hozza az allokációval. Minden érintettnek megengedett az aukciókon való részvétel, de mégis az tehet szert a kvótákra, aki a legtöbbet kínálja, és így racionális gazdasági szereplőket feltételezve a társadalmi hatékonyság is javul. Az egyéni fogyasztókat nem mindegyik cap and trade rendszer fedi le. Azok a rendszerek azonban, amelyek foglalkoznak az egyéni fogyasztókkal egyénenként ugyanakkora mennyiségű kvótát osztanak ki. A kiosztott kvóta mennyiséget a múltbeli egyéni fogyasztás alapján átlagolják. Ezzel biztosítják az igazságos elosztást. A kiosztott vagy egyéb úton megszerzett kvótákkal a tulajdonosok belátásuk (preferenciáik) szerint a leghatékonyabban rendelkezhetnek. A kvótákkal történő kereskedelem biztosítja, hogy a kisebb kibocsátók eladhatják fennmaradó egységeiket a nagyobb kibocsátóknak. Azaz a környezetre kisebb negatív hatást gyakorló fél gazdasági előnyhöz jut környezetkímélőbb tevékenységeinek köszönhetően. Ezzel párhuzamosan a környezetet jobban károsító fél az addicionális kvóta vásárlásán kívül olyan beruházásokba is fektethet, amelyeken keresztül hatékonyan csökkentheti kibocsátását vagy erőforrás felhasználását. Ennek tükrében az allokáció úgy valósul meg a cap and trade rendszerekben, hogy a fogyasztók vagy kibocsátók a számukra legelőnyösebb módon használják a rájuk kiszabott kvótákat. 2.1 Az EU ETS és LETS cap and trade rendszerek áttekintése A cap and trade rendszert először egy új-zélandi tanulmány említi 1989-ben. Először azonban 1995-ben az USA-ban vezették be abból a célból, hogy szabályozzák a savas esőt okozó gázok koncentrációját, azaz a kidolgozott eszköz az elektromos ipar nitrogénoxid és a kéndioxid kibocsátását volt hivatott csökkenteni (Starkey, 2012). 28

30 Az amerikai rendszerhez hasonlóan az EU emisszió kereskedelmi rendszere is output oldali szabályozó eszköz, amely nitrogénoxid (NO), kéndioxid (SO 2 ) helyett a kibocsátott széndioxid (CO 2 ) koncentráció mérséklését tűzte zászlajára. Az EU emisszió kereskedelmi rendszere az EU klímaváltozás elleni küzdelmének egyik meghatározó eszköze, és azt a célt szolgálja, hogy költséghatékonyan csökkenjen az EU-n belül az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása. Az EU ETS az első és mindmáig legnagyobb olyan nemzetközi kereskedelmi rendszer, amelyen keresztül ÜHG kibocsátás-egységeivel kereskednek (European Commission, 2013). Jelenleg az EU ETS több mint erőművet, ipari létesítményt és légitársaságot fed le 31 országban. Az EU ETS célkitűzése, hogy 2020-ra 21%-kal csökkenjen az EU széndioxid kibocsátása a 2005-ös szinthez képest. A rendszer jelenleg a harmadik, 2013 és 2020 között futó fázisát éli. Ez több szempontból is különbözik az előző kettő fázistól. Egyrészt egyetlen EU-t lefedő cap lesz érvényben a 27 nemzeti korlát helyett, amely így biztosítja az EU-n belüli, egyszeri érvényességű kibocsátás csökkentés korlátozását. Másrészt az EU kibocsátóinak több mint a felét fedi le a rendszer, míg a mostanit megelőző fázisok a jelenleginél jóval kevesebb érintett tevékenységét tudták korlátozni. A harmadik fázis már kiterjed a nitrogénoxid kibocsátókra, a perfluorokarbont kibocsátó alumíniumgyártókra, a széndioxid kibocsátók közül a hő- és villamos energiát előállító létesítményekre, a légitársaságokra és az energia-intenzív ipari szaktorokra (olajfinomítók, fém vagy vasgyártók stb.) egyaránt. Még egy jelentős különbséggel bír a harmadik fázis az elődeihez képest, ez pedig az, hogy a kiosztott kvóták egyre nagyobb aránya lesz aukciókon keresztül megvásárolható, és egyre kisebb hányadát osztják ki ingyen az érintettek között. Jelenleg a kvóták 40%-át vásárolhatják meg a kibocsátók aukciókon keresztül, míg a kvóták 60%-át kiosztják közöttük. Ez az arány változni fog az aukciókon kiosztott kvóták javára. Az EU ETS rendszerében résztvevők nemcsak az EU-n belül kereskedhetnek, hanem ugyan korlátozott számban, de az EU-n kívüli emissziócsökkentési projektjeikből is szerezhetnek kvótákat. Az EU-ETS rendszer támogatói (European Commission, 2013) úgy érvelnek, hogy azzal, hogy az EU bevezette ezt a rendszert, értéket adott minden egyes nem kibocsátott széndioxid tonnának, és ezzel a cégek figyelmét a klímaváltozás megoldására fordította. Mindemellett a megfelelően magas szénár még tiszta, alacsony-karbon technológiákba történő befektetéseket is stimulál. A rendszer bírálói (Scrap the EU ETS, 2013) ezzel szemben azzal érvelnek, hogy az EU-ETS nem hozza a hozzá fűzött reményeket annak ellenére sem, hogy a 2013-ban kezdődő fázisa már nemcsak egyes iparágak szereplőire fókuszál, hanem megpróbálja szabályozás alá vonni a legtöbb széndioxid kibocsátó szektort. Még így is csak 29

31 az EU össz-széndioxid kibocsátásának felét vonja azonban szabályozás alá. Továbbá azzal, hogy az EU kibocsátói az EU határain túli tevékenységeikkel is kvótákhoz juthatnak, számos kiskaput nyithat nem megfelelően nyomonkövethető és környezeti/társadalmi hatással bíró külföldi beruházásnak az adott, fejlődő ország gyenge szabályozásának vagy nagyfokú korrumpáltságának köszönhetően. Portugáliában az EU-ETS rendszerének bővítésre született egy tanulmány abból az okból kifolyólag, hogy az EU rendszere nem fedi le az olyan széndioxid csökkentő tevékenységeket és kibocsátó szektorokat, amelyek helyi hatóságok hatáskörébe tartoznak (Torres Pinho, 2011). Az ún. Stern-jelentést (Stern, 2007) alapul véve elmondható, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemben jóval költségesebb a cselekvés hiánya, mintha csupán a GDP 2%-át a klímaváltozás elleni küzdelemre fordítana egy adott nemzett. Ebben a küzdelemben azonban annak érdekében, hogy a befektetett erőfeszítések ténylegesen megtérüljenek, a helyi kezdeményezések támogatása és az érintettek széles körű bevonása elengedhetetlen. A tanulmány a helyi kormányzat jogkörébe tartozó olyan szakpolitikákat vett számba, amelyek hozzájárulnak a klímaváltozáshoz, illetve szignifikáns szerepük lehet annak megállításában. A helyi hatóságok a kibocsátás mennyiségét infrastrukturális, földhasználati, településfejlesztési politikákon keresztül tudják szabályozni. A földhasználati politikán belül a helyi hatóságok jogkörébe tartozik többek között, hogy hol és mekkora széndioxid-nyelő területeket hoznak létre, nevezetesen hova ültetnek fákat mekkora mennyiségben. Emellett a tanulmány arra is rámutat, hogy a sokszínű földhasználat és a beépített területek sűrűsége hatással van egymásra. Nem állapít meg azonban egy meghatározott irányvonalat a két szakpolitika olyan kölcsönösségére, amely a legkisebb környezetterheléssel járna. Nem tér ki tehát konkrétan arra például, hogy mekkora lakosság sűrűségnél a legnagyobb a földhasználati diverzitás, és a legkisebb a környezetterhelés. Csupán azt a megállapítást teszi, hogy a földhasználatban nagy potenciál rejlik a klímaváltozás mérséklésére és az ahhoz történő alkalmazkodásra. A tanulmány által bemutatott helyi ETS (Local ETS, LETS) rendszerében a központi kormányzat osztja ki az emissziós egységeket az egyes helyi hatóságok számára. Minden évben (a tanulmányban 2013 és 2020 között) a helyi hatóság nyomon követi, hogy a hatásköre alá tartozó tevékenységeken keresztül mekkora mennyiségű széndioxid jutott a levegőbe. Ha a kibocsátott széndioxid mennyisége alacsonyabb, mint az arra az évre központilag allokált, a helyi hatóságnak, az EU ETS-ben résztvevőkhöz hasonlóan, két lehetősége van. Vagy félreteszi a megspórolt kvótákat jövőbeni felhasználásra, vagy eladja azokat olyan önkormányzatoknak, amelyeknek több kvótára van szükségük, mint amennyit a központi kormány kiosztott számukra. 30

32 A LETS csak olyan ágazatokra terjed ki, amelyeket jelentősen befolyásolnak a helyi hatóságok, és amelyek kívül esnek az EU ETS rendszerén. A LETS teljesen külön, zárt rendszerként működne az EU ETS mellett egy adott országon belül, hiszen teljesen más a célcsoportja, más területek tartoznának hatáskörébe. Míg az EU ETS-én belül leginkább nagy mennyiségű energiát és hőt előállító erőművek, vagy hatalmas mennyiségű nyersanyagot termelők vesznek részt, addig a LETS célcsoportját a helyi hatóságok képeznék, amelyek állami intézmények. A helyi hatóságok számára kiosztott kvóta mennyisége is nemzeti szinten lenne szabályozva, a post-kiotói jegyzőkönyv előírásainak figyelembevételével. 2.2 A EU ETS és LETS cap and trade rendszerek hiányosságai Az EU ETS rendszerét többféle bírálat is illeti. Mint már fentebb említettük, egyrészt a jelenlegi harmadik fázis is csupán a kibocsátók felét fedi le. Emellett a legtöbb tagállam olyan kvótákat is kap, amelyekre nincs is igazán szüksége. Így sok esetben egyes kibocsátó szektorok érintettjei által üzemeltett berendezéseknek nem is kell csökkenteni kibocsátásukat, vagy nem kell kvótákat venniük, hogy teljesítsék az EU-ETS előírásait. Mindez a kvóta árak csökkenését idézi elő, amely a rendszer kezdeti fázisában egészen 0 (!!!) Euróig zuhant. Ezzel szemben olyan helyzetek is előfordultak, hogy egyes tagállamoknak olyan szektorokban kellett szigorúan csökkenteni a széndioxid kibocsátását, ahol a csökkentésnek a költsége jóval magasabb volt (Scrap the EU ETS, 2013). A jelenlegi helyzet az eredeti reményektől még mindig ellentétes a karbon kvóták árait illetően. A kvóták ára nemhogy nem érte el az ideális 40 EUR/tonnát, de a 20 EUR/tonna értékénél is kevesebbet ér jelenleg. Pedig a tonnánként 20 EUR ár az a minimum összeg, amely még ösztönzőként hatna a megújuló energiákba történő befektetésekre. Szakértők úgy látják, hogy strukturális változásra nincs esély 2020-ig annak ellenére sem, hogy az EU időközben igyekszik jogokat visszavonni (Point Carbon, 2012). Általánosságban a cap and trade rendszerek bírálói (Tietenberg 1992b, 2003, Hahn 1995) ezen eszközök kis hatékonyságát az információ, transzparencia, monitoring és ellenőrzés hiányában, a nem elegendő vagy rossz ösztönzőkben, a karbon alacsony vagy hosszú távon bizonytalan árában, illetve a magas tranzakciós költségben látják. A legtöbb itt felsorolt probléma azonban sok esetben kezelhetőbbé válhat idővel és tapasztalatszerzéssel (Bührs, 2010). Mindezek ellenére ezen eszközrendszerek kidolgozása és bevezetése alapjában véve politikai elkötelezettséget igényel, így a kormányzat szerepe elkerülhetetlen, amelyet azonban legtöbbször a cap and trade rendszerek ellenzőihez köthető hatalmas érdekek befolyásolnak. 31

33 A bírálatok között szerepel az a felvetés is, hogy miért kell díjazni, azaz ingyen kvótákat kiosztani azon érintettek számára, akik a kibocsátásukkal környezetromboló tevékenységet űznek (Scrap the EU ETS, 2013). Mindez azt mutatja, hogy az ökológiai gazdaságtan hármas problematikájából még mindig az allokáció, azaz a gazdasági hatékonyság aspektusa talál a legtöbb támogatóra, míg a környezeti ( méret ) és társadalmi ( elosztás ) fenntarthatósági szempontokat az eltérő érdekeltségeknek köszönhetően kevésbé veszik figyelembe. Ezért a döntéshozóknak kiemelt felelőssége, hogy ez a két, gyakran elfeledett, háttérbeszorított aspektus is beépüljön ezekbe az eszközrendszerekbe. Egy másik bírálat (Matt Taylor, 2008) a kibocsátási kvóta rendszereket illetően arra hívja fel a figyelmet, hogy e rendszerek addig nem bizonyulnak sikeresnek, amíg csak a közvetlen kibocsátásokat szabályozzák, és nincsenek hatással a fogyasztók termék és szolgáltatás választásaira. Energiafelhasználás kapcsán keletkezett kibocsátás ez alapján lehet direkt és indirekt. Egyéni szinten a közvetlen energiafogyasztás üzemanyag-használat esetén és a közvetlen elektromos energia szolgáltatás használatakor jelentkezik, míg a közvetett energia használat a termékek és szolgáltatások vásárlásakor. A kvóta-rendszereknek az árukba ágyazott indirekt energiamennyiséget is szabályozniuk kellene valahogy, azaz ösztönözniük kell a vásárlókat olyan áruk vételére, amelyek életciklusuk során kevesebb kibocsátással járnak. Ez azt jelenti, hogy olyan környezetet kell teremteni, ahol környezetkímélő termékek könnyedén tulajdonosra találnak, és a környezetbarát befektetéseket támogatják. Ennek érdekében olyan politikai szintű döntéseket kell hozni, amelyek támogatják az ez irányú kezdeményezéseket. Mindez nem elegendő azonban szignifikáns eredmény eléréséhez. Tudatos és jelentős szemléletformáló kampányok szükségesek ahhoz, hogy a társadalom jelenlegi fogyasztó-központú életstílusában jelentős változás következzen be (Matt Taylor, 2008). Széles körben kommunikálni kell tehát a környezettudatos életmód különböző gazdasági (kisebb fogyasztás, kevesebb költséggel jár) és környezeti (tiszta levegő, tiszta víz) előnyeit. A cap and trade bírálatai közé sorolhatóak azok a javaslatok (Bührs, 2010), amelyek arra irányulnak, hogy ne állami szinten dőljön el, hogy az adott ország mennyi kvótát kap, illetve hogy a kiszabott kvótamennyiséget hogyan osztja el az ország vezetése az érintett cégek között. Az effajta kezdeményezések legtöbbször egyéni szintű kvótaelosztást szorgalmaznak. Egyik ilyen tanulmány (Bührs, 2010) globális szinten egyenlő kvóta elosztását szorgalmazza, amelyek kezelése nem állami felelősség alá tartozna, hanem az adott közösség hatáskörébe. Ez a javaslat nemcsak etikai szempontból eredményezne igazságosabb elosztást, hanem erősítené az érintett közösségeket is. 32

34 Az egyénre szabott kvótakibocsátásnak is vannak bírálói (Prescott Taylor, 2008). Ha a jelenlegi fogyasztás alapján kap mindenki kibocsátás kvótákat, a rendszer nem venné figyelembe, hogy a fejlett országok jelenlegi magasabb életszínvonala és fejlettségi szintje az elmúlt évtizedek nagymértékű fogyasztásából, természeti javak felhasználásából ered. Ezért az lenne az igazságosabb, hogy a múltbeli fogyasztás, és az abból származó ÜHG kibocsátás kompenzálva legyen úgy, hogy a fejlődő világ lakosai kapnának egy főre jutó nagyobb kvóta mennyiséget. A múltbeli fogyasztás különbségen kívül egy másik problematika lehet a földrajzi elhelyezkedés. Egy hidegebb területen élő, miért kapjon ugyanannyi kvótát, és nem többet, mint egy melegebb területen élő? Mindezen túl az egyéni különbségek figyelembevétele csak még komplikáltabbá tenné a rendszert. Például egy központi fűtéssel rendelkező lakás energiafogyasztása alapvetően magasabb, mint egy egyéni szabályozás alatt álló lakásé, holott mindez nem tükrözi a lakók energiafelhasználását. Vagy a lakástulajdonosok jóval nagyobb szabadsággal rendelkeznek, ha arról van szó, hogyan lehetne az adott lakóhelyet környezetkímélőbbé varázsolni. A bérlőknek a főbérlőjüket kell meggyőzni ennek szükségességéről. Mindez az alábbi kérdéseket veti fel: Hogyan lehet eldönteni, hogy mi az igazságos egyéni elosztás? Mindenki kapjon a meghatározott korláton belül ugyanannyit? Vagy a kiosztott mennyiség úgy legyen meghatározva, hogy az mindenkinek biztosítani tudja az előre megállapított életszínvonalat? Emellett az egyéni kvóta-kiosztás rendszerének bírálói között szerepelnek olyanok is, akik a rendszer kiépítésének magas költségében látják a legnagyobb kihívást még akkor is, ha belátják, e rendszerek megvalósíthatóak (Prescott Taylor, 2008; Starkey 2012). Mindezek mellett még azt is meg kell említeni, hogy az egyénekre kiszabott kvóta rendszerekben az egyén felelősségévé válik, hogyan rendelkezik az adott kvótamennyiséggel. Annak ellenére, hogy megfelelően kiépített információs hálózatot hoz létre egy cap and trade rendszer, az egyén döntése mégis az individualizmust erősíti, a közösségi érzet háttérbeszorítása mellett (Bühr,s, 2010). Az egyéni cap and trade rendszerek bírálói sokszor azzal is érvelnek (Martinez-Alier 1993, 2002), hogy e rendszerek nem csökkentik az egyenlőtlenségeket. A szegények ugyanis kénytelenek lehetnek eladni kvótáikat, azért hogy pénzhez jussanak, amellyel hozzá tudnak jutni a létfontosságú termékekhez. Mindezzel párhuzamosan a gazdagok tovább űzhetik fenntarthatatlan fogyasztási szokásaikat az újonnan vásárolt kvótákkal. Emellett, az egyéni alapú kvótarendszerek nem hangsúlyozzák annak a fontosságát, hogy minden egyes fogyasztó szerepet játszik, hozzájárul az energia fogyasztás mintázatának, mértékének kialakulásához. Ezért a fenntarthatatlan mintázat fenntarthatóvá tétele szoros együttműködést követel meg a 33

35 különböző érintettektől, az egyéni fogyasztóktól kezdve, az üzleteken keresztül akár a helyi hatóságokig. Ez csak akkor fog megvalósulni, ha egy egységes rendszert állítanak fel, amely minden érintett számára érvényes. Továbbá az egyéni kvótarendszerek ellen szól az az érv is, hogy különbség lenne az energiaforrások árában, legyen az üzemanyag vagy elektromosság attól függően, hogy a vásárló épp a rendszer része, azaz egyéni fogyasztó, vagy kívül esik a rendszeren, azaz kormányzati vagy üzleti fogyasztó. Ezt a különbséget jól szemlélteti az, hogy különböző árat fizet az, aki a saját kocsijával jár, hiszen a rendszer része, mint az, aki céges autót vezet, hiszen annak a kocsinak a fogyasztását nem fedi le a rendszer. Az árbeli különbségnek az lenne az egyenes következménye, hogy az effajta fekete piaci tevékenységek fokozódnának. Ennek köszönhetően a rendszer összeomlana, hacsak nincs olyan infrastruktúra kialakítva, amely megfelelően tudja kezelni csalásokat. Továbbá az effajta rendszerek ellen szól az is, hogy az egyéni rendszereknek nincs meg az önálló monitoring képessége, amellyel viszont a lentebb részletezett TEQs és fosszilis kvóta-rendszer rendelkezik. A meghatározott kvóta-mennyiségen túli használat következményeként fellépő bírság is számos kérdést vet fel. Az emberek általában jobban félnek attól, hogy fizetniük kell egy adott összeget, mint amennyire akkor válnak boldoggá, amikor az adott összeggel megjutalmazzák őket. Mindezek fényében elég nehéz megbecsülni a kiosztott kvóta használat mennyiségének túllépését, illetve a túlhasználatból származó kvóta árfolyamot. A kérdések megoldására egy potenciális javaslat az egyéni szén-számlák kiállítása (Gyulai, 2011; Fleming Chamberlin, 2011), amelyeken keresztül az emberek nyomon tudják követni, mennyi széndioxidot bocsátottak ki közvetlenül otthoni fogyasztásukból fakadóan, illetve közvetetten áruk és szolgáltatások igénybevételekor. Annak, hogy egyénileg nyomon lehet követni a széndioxid kibocsátást, már magában jelentős szemléletformáló hatása lehet. Mindez azonban jelentős információs infrastruktúrát (az áruk vonalkódjai tartalmazzák azok életciklusuk során kibocsátott széndioxid mennyiségét), új nemzeti sztenderdek felállítását követeli meg, amelyek magában nagy kezdeti beruházási költséggel járnak. Emellett az EU ETS és a LETS rendszerei a gazdasági tevékenységnek köszönhető gázkibocsátás csökkentésére törekednek, azaz nem a gazdasági tevékenységekhez szükséges bemenet oldali mennyiségre, hanem az azokból származó kibocsátott anyagok mennyiségére összpontosítanak. 34

36 2.3 A hiányosságok orvoslására kidolgozott konkrét rendszerek Közösség szintű kezelése az egyéni szintű kvótafelhasználásnak E javaslat (Bührs, 2010) az egyéni szintű kvóta kiosztást kombinálná a fent részletezett LETS rendszerével. A kiosztott kvótákkal nem az egyének kereskednek, hanem közösségi szinten kialakított szervezetek. Ez a javaslat megoldást nyújtana a magas tranzakciós költségekre a kevesebb tranzakciónak köszönhetően, emellett biztosítaná azt, hogy a kvótakereskedelem útja jóval nyomonkövethetőbb legyen. Emellett a közösség szintű kvóta-kezelés könnyebben figyelembe tudná venni az egyéni szintű energia-felhasználásbeli különbségeket és szükségleteket, ezáltal kezelésük is közvetlenebbé válhat. Ez a javaslat leginkább abban különbözik az EU ETS-től, hogy nem az eredendően nagy kibocsátású létesítmények kapnak kvótákat, és azokat kötelezik évről évre a kibocsátás csökkentésére, hanem a közösségi intézmények válnak kvóta-felhasználás jogosulttá. A brit példától pedig abban különbözik, hogy engedélyezné a nemzetközi kereskedelmet abból az okból kifolyólag, hogy a kínálatot a globális kereslet alapján alakítja ki. Ez azt a helyzetet veszi figyelembe, hogy a legnagyobb kereslet a kvótákra a fejlett országokban található, hiszen itt vannak a legnagyobb kibocsátók, míg a legnagyobb kvóta-kínálat a fejlődő országokban van, hiszen az egyéni kvóta kibocsátásnak köszönhetően ott nem használják fel a szegény emberek a rájuk kiszabott kvótákat. Ha a kvóta-kezelő intézmények megfelelően látják el feladataikat, a fejlődő világ hátrányos helyzetben élő lakosai profitálhatnak a rendszerből, és a természeti erőforrások elosztása igazságosabbá válhat. Emellett ez a rendszer képessé tenné a kvótákat kezelő közösségi intézményeket arra, hogy a klímaváltozáshoz történő adaptációban jelentős szerepet játszanak. Ahhoz azonban, hogy ténylegesen hozzájáruljanak az igazságosabb elosztáshoz és a klímaváltozás kezeléséhez, két feltételnek kell teljesülnie. Az egyik: a kereskedelemből származó bevételeket csak olyan projektekre költhetik, amelyek a klímaváltozás megállítását hivatottak szolgálni. A másik: a fennmaradó kvóták esetleges eladását évente egyszer hirdethetik meg, publikusan, amellyel kizárják a spekulációt, és teret engednek a transzparenciának (Bührs, 2010). Amellett, hogy a helyi szintű közösségi intézmény kezeli a kvótákat az állam szerepe sem elkerülhető. A rendszernek szüksége van nemzeti szintű kibocsátási regiszterre és monitoringra ahhoz, hogy a kvóták kereskedelmét megfelelően nyomon lehessen követni, valamint hogy a jogosultságokat és kötelezettségeket a meghatározottaknak megfelelően az érintett felek betartsák. 35

37 Egy ilyenfajta rendszer erős ellenzőkre lelhet azokban, akik elveszthetik a rendszer életbe lépése esetén a meg nem érdemelt profitjukat. Ezt a hasznot az EU-ETS-én belül az ún. grandfather principle biztosítja számukra (Bührs, 2010), miszerint az eredetileg is domináns szervezetek kontrolja alatt történik a kibocsátási kvóták allokációja és disztribúciója. A jelenlegi kvóta-elosztástól eltérő rendszernek köszönhetően azonban a nettó társadalmi előny jóval nagyobb lehet az EU-ETS rendszerénél. Ezért a rendszer szerzői abban reménykednek, hogy ez elég indok a megfelelő támogató döntéshozatalhoz. A döntéshozók eredeti küldetése mégiscsak az állampolgárok érdekeinek védelme, biztosítása Input oldali szabályozás forgalmazható energia-kvótákkal Az ún. Tradable Energy Quotas (TEQs) brit rendszere (Fleming Chamberlin, 2011) az ország Kiotói Jegyzőkönyv előírásainak megfelelő emisszió-csökkentés megvalósításához szolgál eszközül. Mivel az összes energiafelhasználásnál széndioxid szabadul a légkörbe, a nemzetközileg meghatározott széndioxid kibocsátáshoz szükséges energiafelhasználás szolgál a rendszer alapjául. Az így meghatározott energiamennyiséget a rendszer évről évre hivatott csökkenteni, és a lecsökkent célmennyiséget 20 évre előre meghatározzák. A meghatározott nemzeti korláton belül jogokat osztanak ki, amelyek az érintetteket feljogosítják egy adott kgnyi széndioxid mennyiségének kibocsátására. A rendszer jogosultjai két csoportra oszthatók: 1. Üzemanyag és elektromos energia előállítók, amelyek mind a felvásárolt, mind az elhasznált energiaforrásért megfelelő mennyiségű kvótával kell hogy rendelkezzenek 2. Üzemanyag és elektromos energia felhasználók, azaz háztartásban élők, akik az energiaforrás felhasználása során kibocsátott széndioxid mennyiséget kell hogy a kapott kvótáikkal lefedjék A brit kormány minden évben meghatározza az adott évben kibocsájtható széndioxid mennyiséget, ezt a mennyiséget az energiaforrások használatának jelenlegi arányában osztják szét energia-előállító létesítmények és egyéni felhasználók között. Ez az arány 60-40%. A lakossági 40 %-ot egyenletesen osztják ki a lakosok között, gyerekkel rendelkező családoknak többet adnak. A maradék 60%-ot a cégek vásárolják fel a nemzeti karbon piacon. A karbon piacra két úton kerülhet kibocsátási kvóta. Egyrészt a központi kormány révén, a 60% aukció során vásárolható fel. Másrészt azok a fogyasztó egyének, akik nem használják fel a rájuk kiszabott kvóta mennyiségét, eladhatják azokat a szén-piacon. Így a piacon azok a fogyasztók (legyenek egyének vagy cégek), akik többet használnak, mint a rájuk kiszabott mennyiség, vásárolhatnak kvótákat szükségleteik kielégítésre. Ahhoz, hogy a fogyasztók nyomon tudják 36

38 követni, hogy az adott évben mennyit használtak fel a rájuk kiszabott mennyiségből, mindenki ún. karbon-kártyát kap, amelyre a kvótákat elektronikus úton utalja a központi hatóság, illetve amelyekről használatkor a kvóták levonódnak. Erről a kártyáról vonódik le pl. a háztartásban felhasznált gáz és a villany, illetve a vásárolt üzemanyagból származó széndioxidot lefedő kvóta. A TEQs egységeket, azaz a kereskedhető kvóták útját (Chamberlin, 2013) a rendszeren belül könnyen nyomon lehet követni. A kvótákat az energiaforrások közvetlen szolgáltatói akkor kapják meg, mikor a végfogyasztók megveszik tőlük az energiát, legyen az üzemanyag vagy elektromos áram. Az energiaszolgáltatók, akkor adnak tovább a kapott TEQs egységeiken, amikor további üzemanyagot vagy elektromos áramot vásárolnak a nagykereskedőktől. A TEQs egységek a nagykereskedőtől akkor vándorolnak tovább az primer energia szolgáltatóhoz, mikor a nagykereskedők felvásárolják az energia erőforrásokat az elsődleges energiaszolgáltatóktól. Végül ezen érintettek kapott TEQs egységeket visszajuttatják a Központi Hatóságnak, amely így össze tudja hasonlítani, hogy a ténylegesen elhasznált TEQs mennyiség milyen kapcsolatban áll a kiosztott, illetve aukciókon keresztül felvásárolt kvótákkal. Így a TEQs egységek útja az energiaforrásokért fizetett pénz irányával ellentétes, illetve az egységekkel történő kereskedelem közvetlenül a felek között zajlik, nem pedig egy központi hatóságon keresztül. A TEQs egységek az egyes cégek nyilvántartási rendszerében fel vannak tüntetve, így a rendszer önállóan végzi monitoring tevékenységét, nem szükséges a civil társadalom ún. watchdog szerepe. A termékekbe ágyazott energia mennyiségének árát, azaz a kvóta árát a termelés időpontjában egy ún. értékelő rendszer határozza meg. Ez a rendszer az alapján becsüli az üzemanyagot vagy az elektromosságot, hogy azok mekkora mennyiségű karbont tartalmaznak és bocsátanak ki. Egy TEQs egység így egy karbon egységnek felel meg, amely megfelel akkora üzemanyag vagy elektromos energia mennyiségének, amelyek pontosan egy kilogramm széndioxid mennyiséget termelnek az életciklusuk alatt. Mindez pedig azt jelenti, hogy nemcsak a végső felhasználásukkor felszabadult széndioxidot veszi a rendszer figyelembe, hanem azt a mennyiséget is, amely az üzemanyag piacra jutásáig kerül a levegőbe. A rendszer biztosítja, hogy minden egyes elektromosság és üzemanyag rendelkezzen egy karbon értékkel, pl. 0,2 egységgel kilowatt óránként, vagy 2,3 egységgel literenként. Az ún. utcai bankok és a posták képezik a karbon piacokat, ezek az intézmények felelnek az adás-vétel lebonyolításáért, illetve ők állítanak ki hivatalos papírt az adás-vételről is. Az ún. utcai bankokat a rendszer infrastruktúrájának kidolgozásánál jelölik meg. Olyan 37

39 egyének számára, akik nem rendelkeznek karbon kártyával (azaz vagy van kvóta a számlájukon, de otthon hagyták a kártyájukat, vagy külföldiek és turisták, akiknek nincs is kártyájuk), töltőállomások vagy energiaszolgáltatók tudnak eladni olyan kvótákat, amelyeket ezek a cégek a piacon ideiglenesen felvásárolnak, hogy azután ilyen célból tovább adjanak rajtuk. A rendszer érintettjei mindig nyomon tudják követni, hogy az év adott időpontjában éppen hol tartanak a rájuk kiszabott kvóták felhasználásában. Ezt azonban nem a kártyájukról tudják leolvasni, hanem minden egyes fogyasztást igazoló dokumentumon (gáz- vagy villanyszámla, benzinkútnál kiadott bizonylat) fel lenne tüntetve, hogy a vásárolt, igénybe vett energia mennyisége mekkora széndioxid kibocsátással jár, és azt mennyi kvóta képes lefedni. A dokumentumokon szereplő kvótákat összeadva az egyén biztosan tudhatja, hogy mekkora mennyiséget fogyasztott már el az adott évben. A TEQs rendszerében nem lehet a kvótaárral, illetve a kvóták mennyiségével spekulálni. Ez annak köszönhető, hogy a rendszerek résztvevőinek egyszerűen nem éri meg, hogy a rájuk kiszabott kvótákon túl még nagyobb mennyiséget felvásároljanak, és az ilyen módon szert tett addicionális kvótákon keresztül utána befolyásolják a kvóták árait a TEQs rendszerében, vagy a kvóták kereskedelmét a fosszilis energia kvóta rendszeren belül. A TEQs rendszerében nevezetesen az addicionális felvásárolt kvóták áraival történő spekulációnak köszönhetően a kvóták árai felmennek. Ez az áremelkedés nem áll kapcsolatban azonban a kvóták iránti tényleges kereskedelemmel, hiszen az csak a spekuláció eredménye. A kvóták árainak emelkedésével párhuzamosan, az egyéni fogyasztók továbbra is ingyen kapják az éves szinten rájuk kiszabott egyéni kvótákat. Amikor azonban azt tapasztalják, hogy a kvóta árak az egekbe szöknek a spekulációnak köszönhetően, az ingyen kapott kvótáikat inkább jó áron eladják, mintsem elhasználják. Ezért akár egy kicsit lejjebb is tekerhetik a fűtést télen, vagy kétszer meggondolják, hogy kocsival mennek-e valahova tömegközlekedés helyett. A TEQs rendszerén belül az energia-kvóta- és az olajár összegének viszonylagos stabilitása biztosított. Azáltal, hogy a TEQs rendszerében jelenleg 40%-a a kiosztott kvótáknak aukciókon keresztül szerez gazdát, elősegíti a kvóták viszonylagos stabil árát. Hiszen a kvótákat minden esetben az azokért legnagyobb árat fizetők viszik el. A rendszer megvalósítása esetén a kvóták árával ellentétesen alakul az olaj ára. Vagy pontosabban mondva, a kvóta ára ellentétesen alakul az olajárral. Hiszen mikor az olaj ára az egekbe szökik, az erőforrás drága mivolta miatt csökken a kereslet is iránta. A csökkenő kereslet egyenes következménye az, hogy a TEQs rendszerében csökken az energia kvóták iránti kereslet is. Ez a csökkenő kereslet viszont a kvóták árának csökkenését eredményezi. 38

40 Összegezve, mikor az olaj ár magas, akkor a kvóta ára alacsony, és mikor az olaj ára alacsony, a kvóta ára magas. Így a két ár összege általában stabil, és nem ingadozik annyira, mint az egyes komponens árai. A TEQ rendszer felállításának költségét 0,7 és 2 milliárd fontra, míg éves működtetését 1 és 1,8 milliárd font között becsülték (Lane et al., 2008). Ezek a becslések azzal számoltak, hogy az utcai bankok, mint karbon-piacok, funkcionálnak: ügyfeleik klasszikus bankszámlái mellett nyittassanak velük egy karbon-számlát is. Egy karbon-számla éves számladíját 15 és 20 font között becsülték, 50 millió számlanyitóval kalkulálva ez az összeg 0,75 és 1 milliárd font közé esik. Ez kiadja az éves működési költség nagy részét úgy, hogy tartalmazza azon hivatalos dokumentumok kiállítását, amelyek a kvóta adásvételről szólnak. A TEQ rendszerben való részvétel költségét úgy kalkulálták, hogy minden részt vevő állampolgár, azaz összesen 50 millió fő évente kettő-hat órát, azaz átlagosan négy órát töltene el a rendszerrel való foglalkozással (Defra, 2008). Öt font/óra bérrel számolva, 50 millió emberre vetítve ez az összeg 0,5 és 1,5 milliárd font közötti költséggel érne fel. Egy másik tanulmány (Lockwood, 2009) az évi átlagos négy óra foglalkozást túlzottnak tartja, így átlagosan fejenként 2,3 órával számol, amely 0,4 és 0,8 milliárd font közötti értékbe akkumulálódik. Ezzel párhuzamosan mindkét tanulmány megállapította, hogy a szolgáltatókellátók részvételi költsége nulla lenne, azaz a rendszer használatának költsége megegyezne az egyéni felhasználók által okozott költséggel. A TEQs szerzői (Fleming Chamberlin, 2011) és a TEQs-et vizsgált tanulmány (Starkey, 2012) egyetért abban, hogy a TEQ rendszer bevezetésével a fogyasztók egyénileg felelősebbé válnának, magukénak éreznék a széndioxid-kibocsátás csökkentésének szükségességét. Vagyis tudatosabban, felelősségteljesebben, elhivatottabban fognak a rendszer bevezetésével életmódjukon változtatni, mindez a rendszerben felmerülő, emberek bevonásával, informálásával, elhivatottságuk növelésével kapcsolatos költségeket csökkentené. Az egyéni karbon kiosztás kísérlete (Personal Carbon Allowances White Paper, 2011) arra fókuszált, hogy milyen hatása lenne annak, ha az egyéni karbon kiosztás megvalósulna. A kísérlet négy hétig tartott Nagy-Britanniában, és a napi egyéni karbon fogyasztást 20 kg CO 2 - ban határozták meg. A korlátozásnak köszönhetően a fogyasztók valóban tettek erőfeszítéseket arra, hogy csökkentsék az élelmiszerből származó hulladék mennyiségét és az energia számláikat. Más területeken azonban, mint például az utazás vagy a húsfogyasztás csökkentése, kevesebb hajlandóság mutatkozott. A kísérlet arra is rávilágított, hogy a for- 39

41 profit szféra és a márkák milyen jelentős szerepet játszanak a fenntarthatósági szemléletformálásban. A termékekbe ágyazott energia láthatóságát, és azt, hogy ez igenis befolyással legyen a fogyasztók vásárlási döntéseire, ugyanazzal az eszközzel ajánlják a kísérlet kivitelezői elérni, mint más szakértői csoportok (Feling Chamberlin, 2011). Ez az eszköz pedig a megbízható, de egyben könnyen megérthető információ, amely fel van tüntetve az egyes termékeken. Mégis mi lenne ennek a rendszernek a hátránya? A TEQ rendszerében nincs külön szociális támogató eszköz, azaz a hátrányos helyzetben élőket döntéseikben nem támogatná külön erre a célra kiépített infrastruktúra. Az elhasznált kvóták összeadása szintén bonyolult művelet, nincs kidolgozott szociális-információs hálózat, amely ezt segítené az egyes egyéni fogyasztók számára. Emellett a cégek aukciókon juthatnak kvótákhoz, ezért nincs megfelelő szabályozási mechanizmusa a kvóta áraknak. Mindezen hiányosságokra való tekintettel a TEQs rendszerére kidolgoztak egy módosítási javaslatot (Starkey, 2012). A klasszikus TEQ rendszerében a közvetlen energiafelhasználását lefedő kvótákat aukciókon adják el, és a belőlük származtatott bevétel jelzáloggal terhelt. A módosított, ún. TEQ-ETS rendszerben az aukciókon vásárolt kvótákból származtatott bevételt a végfogyasztók kapják fejenként egyenlő (Equal Action Revenue EAR) arányban. Ezáltal az alacsony életszínvonalon és energiafelhasználással élő lakosok jobban járnak. Ezt a módosító javaslatot az alábbi két ábra jól szemlélteti. 40

42 12. ábra: A TEQ-EAR rendszerének szemléltetése I. (Starkey, 2012, 12. oldal) A 12. ábra csak az egyéni fogyasztók közvetlen energiafogyasztása van ábrázolva. Az X tengelyen a népesség van ábrázolva, amelyen balról jobbra egyre tehetősebb fogyasztók vannak feltüntetve. Az Y tengelyen az energia közvetlen fogyasztásának mértéke. A CDAB terület mutatja az egész társadalom fogyasztását. Látható, hogy az X tengelyen jobbra haladva a fogyasztás mértéke egyre nő. Tegyük fel, hogy az állam a kvóták mennyiségét EF vonalnak megfelelő értékben határozza meg. Ez alapján látható, hogy az AH szakaszon élnek a meghatározott kvóta mennyiségénél kevesebbet fogyasztók, míg a HB szakaszon a túlfogyasztók. Az ábrán látható, hogy az alul-fogyasztóknak köszönhetően a C*G*E háromszög területével megegyező kvótákat spórolt meg a lakosság összesen. A C*G*E háromszög területével arányos kvótamennyiséget az alulfogyasztók vagy megspórolják a jövőbeni fogyasztásra, vagy eladják a túlfogyasztó társaiknak. 13. ábra: A TEQ-EAR rendszerének szemléltetése II. (Starkey, 2012, 12. oldal) Ha áttérünk 12. ábrára, ott már az energia előállítók általi fogyasztás mértéke is fel van tüntetve, illetve a fogyasztásukat lefedő kvóta mennyiség KL vonallal megjelölve. Ez a mennyiség jelenleg 60%-át fedi le az ország összefogyasztásának, és amelyet az emisszió 60%-áért felelős energiatermelő, -előállító szektorok vesznek meg aukciókon. A TEQ-EAR rendszer esetében a szolgáltatók a kvóták felvásárlásának költségét a végfogyasztókra 41

MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR DOI: 10.14750/ME.2013.035 MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SEBESTYÉNNÉ SZÉP TEKLA AZ ENERGIA GAZDASÁGI SZEREPÉNEK VIZSGÁLATA KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN, 1990 ÉS 2009 KÖZÖTT Doktori (PhD) értekezés Témavezető:

Részletesebben

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT. A környezeti adók hatása és a környezeti számvitel kiemelt kérdései

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT. A környezeti adók hatása és a környezeti számvitel kiemelt kérdései Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Pénzügyek Tanszék Műszaki menedzsment PhD Program TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT A környezeti adók hatása és a környezeti

Részletesebben

JOURNAL OF CENTRAL EUROPEAN GREEN INNOVATION

JOURNAL OF CENTRAL EUROPEAN GREEN INNOVATION Journal of Central European Green Innovation 1 (1) pp. 71-82 (2013) JOURNAL OF CENTRAL EUROPEAN GREEN INNOVATION Available online at http://greeneconomy.karolyrobert.hu/ VIDÉKFEJLESZTÉS ÉS A KÖRNYEZETIPAR

Részletesebben

A természetvédelemben alkalmazható közgazdasági értékelési módszerek

A természetvédelemben alkalmazható közgazdasági értékelési módszerek A természetvédelemben alkalmazható közgazdasági értékelési módszerek A természetvédelemben alkalmazható közgazdasági értékelési módszerek Szerkesztette: Marjainé Dr. Szerényi Zsuzsanna A KÖRNYEZETVÉDELMI

Részletesebben

A fenntarthatóság felé való átmenet nemzeti koncepciója

A fenntarthatóság felé való átmenet nemzeti koncepciója 1. melléklet a /2012. (..) OGY határozathoz A fenntarthatóság felé való átmenet nemzeti koncepciója Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia 2012-2024 Elfogadta és az Országgyűlés elé terjesztését

Részletesebben

Szolgáltatáspiac és liberalizáció az Európai Unióban: Ki jár(hat) jól?

Szolgáltatáspiac és liberalizáció az Európai Unióban: Ki jár(hat) jól? Hetesi E. Majó Z. Lukovics M. (szerk.) 2009: A szolgáltatások világa. JATEPress, Szeged, 53-73. o. Szolgáltatáspiac és liberalizáció az Európai Unióban: Ki jár(hat) jól? Somosi Sarolta 1 Az Európai Unió

Részletesebben

A korlátos rendszer okozta problémák. Összefoglaló. Túllövés

A korlátos rendszer okozta problémák. Összefoglaló. Túllövés A korlátos rendszer okozta problémák Összefoglaló Jelenlegi gazdasági-társadalmi rendszerünk nem része a természetes rendszernek, hanem vetélytársa. Az elmúlt több száz évet a folytonos növekedés jellemezte,

Részletesebben

Pro Publico Bono Online. Támop Speciál BORÓK GYÖRGY

Pro Publico Bono Online. Támop Speciál BORÓK GYÖRGY Pro Publico Bono Online Támop Speciál 2011 Közigazgatástudományi Kar TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005 BORÓK GYÖRGY ELMÉLETI ALAPVETÉSEK A FENNTARTHATÓ JÓ KORMÁNYZÁS KÖZÉPTÁVÚ GLOBÁLIS FELTÉTELRENDSZERÉRŐL

Részletesebben

A fenntartható energiagazdálkodás felé vezető út Erre van előre! Vision 2040 Hungary 2.0

A fenntartható energiagazdálkodás felé vezető út Erre van előre! Vision 2040 Hungary 2.0 A fenntartható energiagazdálkodás felé vezető út Erre van előre! Vision 2040 Hungary 2.0 dr. Munkácsy Béla (szerk.) ELTE TTK, Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék Környezeti Nevelési Hálózat Országos Egyesület

Részletesebben

Környezeti kontrolling, mint egy szükséges vállalatirányítási eszköz

Környezeti kontrolling, mint egy szükséges vállalatirányítási eszköz Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közgazdász-gazdálkodási Szak Környezeti kontrolling, mint egy szükséges vállalatirányítási eszköz Kontrolling a környezettudatosság

Részletesebben

VILÁGVÁROS VAGY VILÁGFALU. -avagy fenntartható építés és településfejlesztés Budapesten és az agglomerációban

VILÁGVÁROS VAGY VILÁGFALU. -avagy fenntartható építés és településfejlesztés Budapesten és az agglomerációban VILÁGVÁROS VAGY VILÁGFALU -avagy fenntartható építés és településfejlesztés Budapesten és az agglomerációban ÉPÍTÉSZ SZEMINÁRIUM 2004 Megjelent a Phare Access (2001 HU 0104-03-01-0017) támogatásával Program

Részletesebben

Az Országgyűlés.../2007. (...) OGY. h a t á r o z a t a. a Legyen Jobb a Gyerekeknek. Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032

Az Országgyűlés.../2007. (...) OGY. h a t á r o z a t a. a Legyen Jobb a Gyerekeknek. Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032 Az Országgyűlés.../2007. (...) OGY h a t á r o z a t a a Legyen Jobb a Gyerekeknek Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032 Az Országgyűlés eleget téve a Magyar Köztársaság kötelezettségvállalásainak, a nemzetközi

Részletesebben

A FEJLŐDÉS ÚJ PARADIGMÁJA: ELMÉLET ÉS GYAKORLAT

A FEJLŐDÉS ÚJ PARADIGMÁJA: ELMÉLET ÉS GYAKORLAT DEBRECENI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A FEJLŐDÉS ÚJ PARADIGMÁJA: ELMÉLET ÉS GYAKORLAT DOKTORI ÉRTEKEZÉS RICZ JUDIT TÉMAVEZETŐ: DR. CSABA LÁSZLÓ DEBRECEN 2008. TARTALOMJEGYZÉK I. RÉSZ:

Részletesebben

Vízgazdaságtan, avagy a vízlábnyom mérése és gazdasági összefüggései

Vízgazdaságtan, avagy a vízlábnyom mérése és gazdasági összefüggései Vízgazdaságtan, avagy a vízlábnyom mérése és gazdasági összefüggései FOGARASSY CSABA, NEUBAUER ÉVA BEVEZETÉS Európának olyan megközelítésre van szüksége a vízkészlet-gazdálkodásban, ami fenntartható és

Részletesebben

Bevezetés az egészségügy. gazdaságtanába. e-book. Pulay Gyula

Bevezetés az egészségügy. gazdaságtanába. e-book. Pulay Gyula TÁMOP-4.1.2/A/1-11/1-2011-0015 Egészségügyi Ügyvitelszervező Szakirány: Tartalomfejlesztés és Elektronikus Tananyagfejlesztés a BSc képzés keretében Bevezetés az egészségügy gazdaságtanába e-book Pulay

Részletesebben

Van más út! Javaslatok a magyar baloldal új gazdaságpolitikájának alapvonalaira

Van más út! Javaslatok a magyar baloldal új gazdaságpolitikájának alapvonalaira Van más út! Javaslatok a magyar baloldal új gazdaságpolitikájának alapvonalaira Ma Magyarország meghatározó élménye a bizonytalanság. A napról-napra: átalakuló világgazdasági feltételek mellett ezt erősítik

Részletesebben

A kis- és középvállalkozások. fejlesztésének

A kis- és középvállalkozások. fejlesztésének A kis- és középvállalkozások fejlesztésének stratégiája 2007 2013 A kis- és középvállalkozások fejlesztésének stratégiája 2007 2013 A kis- és középvállalkozások fejlesztésének stratégiája (2007 2013)

Részletesebben

HU 2014. Az uniós intézmények és szervek hogyan számítják ki, csökkentik és ellentételezik u vegházhatásúgáz kibocsátásaikat?

HU 2014. Az uniós intézmények és szervek hogyan számítják ki, csökkentik és ellentételezik u vegházhatásúgáz kibocsátásaikat? HU 2014 14 SZ. Ku lönjelentés Az uniós intézmények és szervek hogyan számítják ki, csökkentik és ellentételezik u vegházhatásúgáz kibocsátásaikat? EURÓPAI SZÁMVEVŐSZÉK EURÓPAI SZÁMVEVŐSZÉK 12, rue Alcide

Részletesebben

Az innovációs és ipari parkok szerepe az innováció erősítésében

Az innovációs és ipari parkok szerepe az innováció erősítésében Ipargazdasági Kutató és Tanácsadó Kft. 1117 Budapest, Dombóvári út 17-19. Tel.: (36 1) 204-2951 (36 1) 204-2970 Fax: (36 1) 204-2953 E-mail:ipargazd@t-online.h Internet:http://www.ikt.hu Az innovációs

Részletesebben

A magyar állammûködés fõbb jellemzõi és szükséges változtatásának irányai

A magyar állammûködés fõbb jellemzõi és szükséges változtatásának irányai Báger Gusztáv Pulay Gyula Vigvári András A magyar állammûködés fõbb jellemzõi és szükséges változtatásának irányai AAz Állami Számvevõszék (ÁSZ) 2007 áprilisában nyújtotta be az Országgyûlés részére a

Részletesebben

Pályázatírás Közbeszerzési alapismeretek

Pályázatírás Közbeszerzési alapismeretek Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program 2004-2006 keretében megvalósult INTERREG III/A Az egyetemi innovációs transzfer potenciál elősegítése a határmenti régiók KKV-i felé Baranya Megyei

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ALAPELVEI. Az egészségfejlesztés alapvető nemzetközi dokumentumai

AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ALAPELVEI. Az egészségfejlesztés alapvető nemzetközi dokumentumai AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ALAPELVEI Az egészségfejlesztés alapvető nemzetközi dokumentumai Az Egészségfejlesztési módszertani füzetek kiadványsorozat kötetei 1. Az egészségfejlesztés alapelvei (Az egészségfejlesztés

Részletesebben

A helyi-kisregionális szint szerepe a fenntarthatóságban

A helyi-kisregionális szint szerepe a fenntarthatóságban Szlávik János A helyi-kisregionális szint szerepe a fenntarthatóságban 17. szám Budapest, 2002. december ISBN 963 503 294 3 ISSN 1587-6586 A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Környezettudományi

Részletesebben

A SIKERES KISVÁLLALKOZÁS BEMUTATÁSA

A SIKERES KISVÁLLALKOZÁS BEMUTATÁSA Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Gazdaságdiplomácia és nemzetközi menedzsment szak Nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány A SIKERES KISVÁLLALKOZÁS BEMUTATÁSA AZ MTM AUTÓSISKOLA

Részletesebben

Erre van előre! Egy fenntartható energiarendszer keretei Magyarországon. Vision 2040 Hungary 1.2. Környezeti Nevelési Hálózat Országos Egyesület

Erre van előre! Egy fenntartható energiarendszer keretei Magyarországon. Vision 2040 Hungary 1.2. Környezeti Nevelési Hálózat Országos Egyesület Erre van előre! Egy fenntartható energiarendszer keretei Magyarországon Vision 2040 Hungary 1.2 Környezeti Nevelési Hálózat Országos Egyesület 2011 dr. Munkácsy Béla (szerk.) Erre van előre! Egy fenntartható

Részletesebben

AZ ISPA ÉS A KOHÉZIÓS ALAP FELHASZNÁLÁSA MAGYARORSZÁGON

AZ ISPA ÉS A KOHÉZIÓS ALAP FELHASZNÁLÁSA MAGYARORSZÁGON BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány AZ ISPA ÉS A KOHÉZIÓS ALAP FELHASZNÁLÁSA MAGYARORSZÁGON Készítette: Meliorisz Katalin

Részletesebben

Terület-és településfejlesztési ismeretek

Terület-és településfejlesztési ismeretek Terület-és településfejlesztési ismeretek Tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez Szerkesztette: Dr. Szigeti Ernő Budapest 006. szeptember A TANANYAGOT MEGALAPOZÓ TANULMÁNYOK SZERZŐI: DR. KÖKÉNYESI

Részletesebben

2011 ver. 10. Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció. Munkaanyag. A Kormány álláspontját nem tükrözi.

2011 ver. 10. Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció. Munkaanyag. A Kormány álláspontját nem tükrözi. 2011 ver. 10. Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció 2011 2020 Munkaanyag. A Kormány álláspontját nem tükrözi. Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció 2011 2020 Készítette: Czibere Károly Sziklai István Mester

Részletesebben

Hatékonyabb lakások - Makrogazdasági hatások

Hatékonyabb lakások - Makrogazdasági hatások HATÉKONYABB LAKÁSOK - MAKROGAZDASÁGI HATÁSOK A lakossági energiahatékonysági beruházások állami támogatásának makrogazdasági hatáselemzése ÁKM segítségével 2011. november Hatékonyabb lakások - Makrogazdasági

Részletesebben

ORSZÁGOS FEJLESZTÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓ I. RÉSZ A JÖVŐÉPÍTÉS ALAPJAI

ORSZÁGOS FEJLESZTÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓ I. RÉSZ A JÖVŐÉPÍTÉS ALAPJAI Melléklet: az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról szóló /2005. ( ) OGY határozathoz ORSZÁGOS FEJLESZTÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓ I. RÉSZ A JÖVŐÉPÍTÉS ALAPJAI KIINDULÓPONTOK MAGYARORSZÁG FEJLESZTÉSPOLITIKÁJÁHOZ

Részletesebben